36. fejezet - Új hely

*Legort szemszöge*

  Hideg, pára, a fű illata és valaki szuszog mellettem. Ezeket érzékeltem először a világból, mikor kezdtem magamhoz térni. Először nem értettem semmit, aztán nagyon sok kérdés ugrott be hirtelen. Hogy hogy érzem a fű szagát? Elméletileg a kunyhómban tértem nyugovóra. Miért van hideg, hiszen május van. Hogy szállhatott rám pára? A házamon a tető nem égett le. A legfontosabb kérdés pedig, ki a franc alszik mellettem? Ezek a gondolatok egy másodperc töredéke alatt futottak át az agyamon és egyből felpattantam a helyemről. Hitetlenkedve néztem körül. Egy új hely, ahol még sosem jártam és még Anna emlékeiből sem ismerős. Hűvös van és hajnalodik. Egy réten voltunk, körülöttünk erdő. A fák levelei sárgultak, de még nem volt nagy avar. Ősz eleje lehet. Semmit nem találtam ismerősnek. A földön mellettem Anna feküdt, aki még mindig az igazak álmát aludta. Nem zavartam meg, hiszen nem akarom, hogy felidegesítse magát. Idegen környezetben jobb ha eltudunk vegyülni, és nem kelthetünk feltűnést addig, ameddig rá nem jövünk a hazavezető útra. Újra körülnéztem, de nem mentem el Anna mellől, ha elválunk nem biztos, hogy újra megtaláljuk egymást. Betettem a kezemet a zsebembe, hogy hadd melegedjen egy kicsit. Ekkor eszembe jutott még valami. Én nem ebben a ruhában feküdtem le. Rövid ujjúban és egy nadrágban aludtam. Most mégis úgy nézek ki, mintha éppen növénygyűjtéshez készültem volna. Nálam voltak a főzeteim, pár ritka, vagy sokszor használt növény, a tőreim, az íjam és a tegezem, egy szablya, amit először nem ismertem fel és egy kabát, amit az alakváltók bolygóján egyáltalán nem használtam. Annára néztem, szerintem ő se így szokott aludni. Bőr páncél volt rajta, amit mintha ráöntöttek volna, sehol se volt túl nagy vagy túl kicsi és könnyedén mozgott benne. Mellette volt a szablyája, az íja, a vesszői és a dobótőrei. Mégis hogy kerültünk ide? Magunktól nem vagyunk képes ekkora utat megtenni miközben alszunk, szóval valaki idehozott. De hogyan? Leültem a földre és becsuktam a szememet. A képességem segítségével, megpróbáltam feltérképezni a helyet, ahová kerültünk. Több kilométer sugarú körben néztem szét. Már hatvan kilométernél jártam, de még egy ismerősömnek se találtam meg az elméjét. Több tündét is érzékeltem, de ők mások voltak, mint akikhez hozzá vagyok szokva. Túlságosan hasonlít az elméjük egy emberéhez. Embereket is érzékeltem, de ők nagyon messze vannak tőlünk. Ebből jöttem rá, hogy egy új világban vagyunk. Azonban itt sokkal több mindent átitat a mágia, remélem nem vették észre a kutakodásomat. Annát elkezdtem ébresztgetni, ugyanis nincs kedvem ahhoz, hogy valaki véletlenül ránk bukkanjon.
 - Anna fel kell ébredned! - szólítottam meg.
 - Tudod mennyi az idő? - tudtam, hogy direkt kérdez vissza, utalva a tegnapi eseményekre.
 - Tudtad, hogy én melletted ébredtem fel egy rét közepén egy ismeretlen világban? - avattam be rögtön abba, hogy pontosan mit is tudok.
 - Mi?! - kérdezte, és hirtelen kipattantak a szemei.
  Ő is amilyen gyorsan csak tudott, felállt és védekezően körülnézett lehetséges támadót keresve.
 - Már több mint félórája itt vagyunk, eddig még senki se fedezett fel bennünket. - nyugtatgattam.
 - Hogyan jutottunk ide? Miért vagyunk itt?
 - Kérdezz két könnyebbet. - vágtam rá, hiszen azóta gondolkodok ezeken a kérdéseken, mióta felfedeztem, hogy egy másik bolygón vagyunk.
  Anna folyamatosan a rét szélén sétált körbe körbe, hogy levezesse a feszültségét. Varázslattal hozhattak át, azonban nem ismerek egyet sem, akinek ekkora ereje lenne. Jobban mondva egyet ismertem, de ő tudtommal halott. Ekkora ereje még az Erdőszellemnek lehet, de ő miért hozna ide minket?
 - Nagyon jó kérdés Legort. - szólalt meg mellettem Are.
  Nyeltem egy nagyot, hiszen nem számítottam a megjelenésére, és nem szerettem volna, hogy valami olyan hagyja el a számat, amit később megbánnék.
 - Are - kezdte Anna - Miért hozott ide minket?
 - Az egyik húgom itt az Erdőszellem, de megbetegedett. Segítséget kért tőlem, én pedig ideküldtelek titeket.  - válaszolt röviden.
 - Egy Erdőszellem képes megbetegedni? - kérdeztem.
 - Igen, ritkán de képesek vagyunk rá. A húgom nem éppen az akaraterejéről ismert, emiatt egy varázsló kibillenthette az egyensúlyából. Annyit tudok, hogy valamilyen esemény hatására álomba merült és az erdőben az állatok megváltoznak. Vadabbak és nagyobbak lesznek. Eddig csak emberekre támadtak, de a tündék se ússzák meg ilyen könnyen. A feladatotok kideríteni, hogy mi volt az esemény, ami miatt a húgom elaludt. Ha kiderítitek, meg kell hogy keressétek őt és fel kell ébresztenetek.
 - Nem csak ennyi lesz a feladatunk, igaz? - sóhajtottam.
 - Igaz. Az emberek és a tündék egyre rosszabb viszonyban vannak, meg kell győznötök őket, hogy dolgozzanak össze. Anna drágám - fordult Annához - csak vészhelyzet esetén mondhatod el bárkinek is, hogy mi is vagy valójában.
 - Értettem Are. - hajtotta meg a fejét.
 - Sok sikert kívánok! - búcsúzott és eltűnt.
  Elkezdtem magamban emészteni a hallottakat. A tündék nem mindig jönnek ki jól az emberekkel, de vannak kivételes esetek, amikor közös az ellenség. Ha a vadállatok még csak embereket támadnak meg, akkor el kell költözniük az erdő mellől.
 - Nem maradhatunk együtt. - szólaltam meg - túl feltűnő lenne, ha egy ember és egy tünde együtt sétálgatnának.
 - Tudom. Akkor mindenki megy a maga útján. Te a tündékhez én pedig az emberekhez. - állapította meg Anna.
 - Nem beszélhetünk, vagy csak akkor amikor mindketten egyedül vagyunk.
 - Minden este, amikor lehetőségünk van rá beszéljünk.
 - Miért? Így csak nő a lebukásunk veszélye. - ellenkeztem.
 - Azonban tudnunk kell, hogy mi a másik sztorija, hogy ne lepleződjünk le rögtön, mellesleg ha valamelyikünk megtud egy részletet, akkor muszáj lesz beszélnünk. - érvelt Anna.
  Bólintottam minden egyes érvre. Most azonban tényleg ki kéne találnom egy háttér sztorit, a tündék nem olyan bizalmasok az idegenekkel szemben.
 - Nem használhatjuk semelyik képességünket. - szólaltam meg újra - A varázslás, telepátia és egyebek tilos, amíg itt vagyunk.
 - Szóval nem válthatok alakot? - kérdezte reménykedve Anna.
 - Nem, túl feltűnő lenne. - ráztam a fejemet.
  Még pár percig csöndbe álldogáltunk a réten. Mindketten elmerültünk a gondolatainkban. Nem tudom elhinni, hogy sosincs nyugtom sehol sem. Végül meguntam a tétlenkedésünket. Egy feladatot, egy megbízást kaptunk. Mihamarabb elvégezzük, annál hamarabb szabadulunk.
 - Anna menj az erdő szélén, ha nagy baj van válts alakot és bújj meg, azonban csak szükség esetén. A legfontosabb, hogy mielőbb beolvadj az egyik ember faluba. - kezdtem a tervet.
 - Öhm, Legort - kezdett bele Anna miközben a földet bámulta - eddig még soha nem találkoztam emberekkel.
  Ezt az apró részletet kifelejtetettem. Gyorsan találtam megoldást a problémára.
 - Az emlékeim alapján próbálj meg elvegyülni. Ha nem beszéled a nyelvüket, akkor tettesd magadat némának, vagy akkor egyszer a varázserőd segítségével tanuld meg a nyelvet.
 - És te?
 - Tündékkel könnyebb dolgom van, mellesleg ha nem értem őket, akkor ugyanazt teszem mint te. De miattam nem aggódj, engem az elvegyülésre képeztek több éven keresztül. Most csak magadat féltsd.
 - Rendben. - bólogatott - Akkor reméljük hamar találkozunk. - köszönt el és már el is tűnt az erdő fái között.
 - Remélem, hogy nem. - csóváltam a fejemet, ha hamar találkozunk, akkor azt jelenti, hogy vagy őt vagy engem elkaptak.
  Végig néztem magamon, túl rendezett és túl hibátlan az öltözékem, pedig a sztorim szerint nem így kéne kinéznem. Úgy látszik, hogy sokat kell majd varrnom. Elővettem a késemet elkezdtem több helyen felszabdalni a kabátomat, mintha egy fenevad karmai elől menekültem volna. A hajam mindig úgy áll mint egy széna boglya szóval azzal nem kell semmit se kezdenem. Remélem itt nincs az a baromság, mint egyes helyeken. Pár évezreddel ezelőtt a bolygómon a tündék és az emberek úgy különböztették meg egymást, hogy a tündéknek sokkal hosszabb volt a hajuk. Ha itt is ez van, akkor ki kell találnom erre is egy okot. Miután a ruháimmal végeztem jöhet a többi. A tegezemben pár nyilat fejjel lefelé tettem bele, mintha siettem volna a pakolással. A főzeteket az övemen még jobban összekutyultam. A kinézet már majdnem jó. A bal kezembe vettem a tőrömet, és gyors egymás mellett három vágást ejtettem a jobb karomon, mintha valami megkarmolt volna. A vérem kiserkent és a kabátom ujja felvette a vérem színét. A képességemet visszafogtam, így nem engedtem, hogy a seb előbb begyógyuljon. A rét széléhez mentem, úgy tíz méterre megálltam egy fától.
 - Túl jól kiképeztek. - motyogtam magamban.
  Teljes erőmből a fának szaladtam és persze el is estem. Gyorsan az oldalamra gurultam és felálltam. Most már készen vagyok, tényleg úgy nézek ki, mint akit végig kergetett a fél erdőn egy veszélyes vadállat. A tőrömet megtöröltem a fűben és a helyére tettem. Már majdnem elindultam, amikor még valami eszembe jutott. Elővettem az íjamat és leajzottam így tettem vissza a helyére. Elindultam oda, ahol a legtöbb tündét érzékeltem, teljes erőmből futottam, hogy a menekülés látszatát keltsem.
  Ahova érkeztem elég különös hely volt. A földön élő növényekből falat emeltek egy erőd köré. A falon kívül sokan tevékenykedtek. Direkt hogy mindenki jól lásson egy fának dőltem, mintha pihenni szeretnék egy keveset, mert elértem a célomhoz. A bokám lüktetett, de ez már csak miattam volt. Ráléptem egy kőre és a bokám megrándult.
 - Mi történt veled? - kérdezte meg valaki mellettem, mire hirtelen felkaptam a fejemet és a tőrömre tettem a kezemet.
 - Az erdőszélén...megtámadtak... - lihegtem.
 - Ki támadott meg? - kérdezte a katona, vagyis szerintem katona.
 - Inkább mi. - javítottam ki - Egy vadállat rárontott a mesterem házára.
 - A mestered hol van? - kérdezte kíváncsian, de a szemeiben bizalmatlanságot olvastam ki.
 - Miatta menekültem meg. - fordítottam a fejemet a föld felé.
 - A családod?
 - Már nem élnek. Túl közel éltünk az erdőszéléhez és egyszer az embereknek elborult az agya. - válaszoltam.
 - Gyere, bekísérlek a kórterembe.
 - Köszönöm. - feleltem.
  Átkaroltam a katona vállát és még jobban bicegtem, hogy senki ne akarjon megállítani minket. Hiszen kinek lenne szíve akadályozni egy beteget? A bejutás sikerrel zárult. Már csak az beilleszkedés és az elvegyülés maradt. A kórteremben egy fiatal és egy idős gyógyító volt. Mindketten el voltak foglalva a saját dolgukkal. Csak leültem egy székre és vártam, hogy rám is sor kerüljön. A katona addig kiment, és reménykedtem, hogy senkinek nem fog szólni egy jött mentről, akit egy vadállat megkergetett. Miután már több mint tíz perce nem foglalkoztak velem, ösztönösen le-lepillantottam a bokámra és örömmel konstatáltam, hogy egy kis pihenés és már nincs is több gond. A karomon lévő vágások behegedtek és azok se fertőződtek el. Több sérülésem nem volt, de azért furcsa lett volna, ha minden vizsgálat nélkül megyek ki innen. Aztán húsz perc után a fiatalabbik csak odajött hozzám, megnézte és motyogott valami olyasmit, hogy pihentessem a bokámat. Megköszöntem és kimentem volna, ha nem tartanak fel.

*Anna szemszöge*

  Már napnyugta volt, mikor kiértem az erdőből. Gyorsan körülnéztem a képességemmel, hogy merre találom a legközelebbi ember falut. Szerencsémre van egy a közelemben, így arrafelé vettem az irányt. Nagyon közel volt az erdőhöz, de engem egyáltalán nem zavart. Sőt, nagyon örültem neki, hiszen egyedül az erdő emlékeztet engem az otthonomra. A talaj nyirkos volt, mert napközben meleg volt, most pedig egyre hidegebb van és a pára lecsapódott. Megborzongtam a hideg hatására, hiszen nem voltam hozzászokva. A páncélomat levettem és egy hátizsákba tettem, amit a fegyvereim alatt találtam. A fegyvereimet pedig semmi pénzért nem tettem volna el a kezem elől. "El kellett volna mennem még az erdőben vadászni." - jutott eszembe későn az ötlet. A hasam korgással jelezte az egyetértését. Időközben a faluhoz értem, ahol az utcai világítást pár fáklya adta. Kicsi falu volt ez, tíz ház ha volt itt. Idegen volt számomra, hogy itt a talajon építkeznek és a házaik alapanyaga sár vagy kő, nem pedig fa. Amit láttam fa tákolmányokat, abban állatok aludtak. Már senki nem volt az utcán, de egy-két házban világított még a mécses. Ahonnan nagy zsivajt hallottam nem kopogtam be, nem hinném, hogy egy szegényt lányt befogadnának egy éjszakára. Az első házba a faluszélén bekopogtam, hátha beenged valaki. Egy mogorva öregúr nyitott ajtót és mikor mondtam, hogy szállást keresek szó nélkül rám csapta azt. "Ennyit az emberek vendégszeretetéről." - gondoltam magamban. A következő házba még be se kopogtam már valaki ajtót nyitott. Egy idős nénike állt előttem a kezében két vödörrel. A falu közepén lévő kútból hozott volna vizet.
 - Tudok segíteni valamiben? - kérdeztem udvariasan.
  Az idős néni felocsúdva döbbenetéből kedvesen rám mosolygott és megköszönte a kedvességemet. Elvettem tőle a két vödröt és elkísértem a kútig, ahol felhúztam a vizet. Közben egész végig mesélt nekem és én végig hallgattam. Nem akartam félbeszakítani két okból kifolyólag. Egy lehet, hogy az embereknél nagy bűn ha félbeszakítják. Kettő ha félbeszakítom elúszik a szállás lehetősége is. Mikor visszaértünk elszántam magamat, hogy megszólaljak én is.
 - Elnézést, nem akarom zavarni, de ma estére szállást keresek és sajnos nincsen pénzem. - segélykérően néztem a nénire, aki válaszul mosolygott.
 - Gyere be kedveském. - intett a házába - Nincs sok hely, de itt aludhatsz nyugodtan.
 - Köszönöm. - hálálkodtam.
 - Ugyan te is segítettél nekem. Régiesen beszélsz, honnan származol?
 - Az erdőben éltem közel a széléhez az apámmal. Egyedül voltunk, csak néha apa bejárt a városba a piacra eladni azt, amit az erdőben gyűjtöttünk vagy vadásztunk. Mindenre ő tanított.
 - Mi történt hogy elhagytad őt? - nézett rám kíváncsian és egyszerre szomorúan a néni.
 - Nem akartam őt elhagyni. Egy nagy bestia rátámadt a házunkra. Apám azt mondta, hogy menjek el nagyon messzire, hogy a lény ne tudjon bántani. Ő nem jött velem. - megpróbáltam minél szomorúbbnak tűnni miközben előadtam a mesémet.
 - Ó szegény gyermek, hát miért nem ezzel kezdted? Maradj nálam nyugodtan, akár több napig is, amíg el nem döntöd, hogy mihez akarsz kezdeni.
 - Nagyon köszönöm a kedvességét.
  A ház tényleg kicsi volt. Egy ágy, egy asztalka két szék, egy szekrényszerűség és egy tűzhely volt benne. Egyetlen helyiség volt, és minden eléggé közel volt egymáshoz. A néni adott két pokrócot, de csak az egyiket fogadtam el, mert akkor neki nem jutott volna. A fegyvereim közül csak az íjamat tettem el tőlem biztonságos távolságra, hogy ne guruljak rá miközben alszok. A földön összekuporodtam és magamra húztam takaró gyanánt a pokrócot.

*Legort szemszöge*

  Ketten álltak az ajtóban. Nem szólaltak meg, de a testbeszédük arról árulkodott, hogy jobban járok, ha nem próbálok meg kimenni. Így jobb ötlet híján visszaültem a székre és vártam. Hirtelen még három tünde bejött. Néztem, hogy öt tünde jött az üdvözlésemre, ami szerintem egy kicsit sok.
 - Minek tanultál? - szegezte nekem rögtön az első kérdést az egyikük.
  Nem bíztam benne. Nem úgy viselkedik és nem is úgy gondolkodik, mint egy tünde. Az érzéseim is folyton azt sugallták, hogy mellettük nem vagyok biztonságban, bármikor hátba szúrhatnak. Ez nekem bőven elég, ha lehet majd ittlétem alatt kerülni fogom őket.
 - A füleden ülsz? Mi a szakmád? - kérdezte a másik is.
  Őt se kedvelem.
 - Gyógyító. - válaszoltam tömören.
 - És el kellett hozni a kórterembe?
 - Kimerültem a sok futástól és nem vagyok abban az állapotban, hogy most azonnal bárkit is el tudjak látni. - válaszoltam, de bizalmatlanul méregettem őket.
 - Bocsáss meg a nyers modoruk miatt. - lépett elő a harmadik, na vele jobban szimpatizáltam - Sok változás történik és mindenkiről tudnunk kell, hogy miért jött.
 - Megértem.
 - Mostanság megszaporodtak az emberi támadások. Mióta tanulod a szakmát?
 - Hat éve. Nem sok, de jobb mint a semmi. - mondtam.
 - Hat éve? - nevetett - Sokkal jobb, mint vártam. Hány éves vagy?
 - Tizennyolc.
 - Fiatalabbnak néztelek. - bökte ki az egyik tünde a párosból.
 - Elfelejtettem bemutatkozni - kezdte a szimpatikus - Galzen Derenor vagyok. Ők ketten pedig Wolkrt Boren és Tereh Nübtel. - mutatott a két ellenszenves tündére.
  Furcsák a neveik, de letudtam annak, hogy egy másik bolygón vagyok.
 - Quercus Legort. - mutatkoztam be én is.
 - Úgy is elkél ide még egy gyógyító, maradj nyugodtan. Szállás ügyben viszont csak annyit tudok tenni, hogy a kórteremben maradhatsz, amíg a körzeted újra biztonságos nem lesz.
 - Köszönöm.
 - Gyógyító létedre sok fegyver van nálad. - jegyezte meg Boren.
 - A legtöbbet csak a menekülésem közben felkaptam. - válaszoltam.
  Erre csak hümmögött egyet. Nem bízott bennem, de az érzés kölcsönös.
 - A fegyvereidet add át, így úgy sem lesz rájuk szükséged. - mondta Nübtel.
  Először megdöbbentem, de aztán már ideges lettem. Nem fogom egy fegyveremet sem átadni, ha betörnek a vadállatok, akkor faljanak fel engem az első között? Köszi, azt kihagynám.
 - A fegyverekkel nagyobb biztonságban érzem magamat. - válaszoltam és az egyik tőrömre csúsztattam óvatosan a kezemet, hogy ne legyen a mozdulat túl feltűnő.
 - Jobban szeretném egy olyan kezében tudni, aki képes bánni vele. - szórtak szikrákat Nübtel szemei.
 - Elég legyen! - lépett közénk Derenor - Legort megtarthatod a fegyvereidet. Ti ketten pedig fogjátok vissza magatokat.
  "Biztosan nem tündék." - vontam le magamban a következtetést - "Beszélnem kell majd Annával. Tudnia kell erről."
 - Milyen szinten állsz gyógyítás terén? - kérdezte Derenor.
 - Nem igazán tudom a gyógyítást szintekre sorolni, hiszen minden nap tanulhatunk valami újat.
 - Majd én eldöntöm, hogy mit fogsz csinálni itt. - szólt közbe az idősebbik gyógyító.
  Azért nem szeretem, ha korlátoznak a munkámban, de inkább nem keltek feltűnést. "Maradj nyugton a fenekeden!" - utasítottam magamat.
 - Valami nem tetszik? - kérdezte Nübtel.
  Visszafogtam magamat és nem vágtam rá egy választ sem, csak ridegen néztem rá, vagyis inkább át rajta. Az érzelmeimnek most nem hagyhatok helyet. A tünde mindenhol tünde, csak a nevelés különbözik.
 - Minden a legnagyobb rendben. - válaszoltam nyugodt hangon.
 - Rendben. Mennünk kell, egyre többen érkeznek az erdőszéléről. - mondta Derenor.
  A trió elhagyta a kórtermet. Derenor hasonlít egy kicsit Argot-ra. Az is igaz, hogy mindketten tapasztalt vezetők, ezért hasonlíthatnak. A két gyógyító nem nézett rám, nem bíznak a tudásomban. Mennyit fogok én itt szenvedni mire meggyőződnek arról, hogy nem vagyok kezdő. Harang kondulását hallottam a térről, mire kérdőn a két gyógyítóra néztem, a fiatalabbik unottan elkezdett magyarázni.
 - Az időt jelzi. Reggel nyolckor, délben és este nyolckor kondul egyet. Mondhatni a műszak váltások. Mivel már hárman vagyunk - erre lenézően végig mért - máshogy kell felosztani a műszakokat. Majd Krunvon - bökött az idősebbikre - reggelente jön be és délután kettőig marad, aztán én váltom le kettőtől nyolcig, az esti műszak a tiéd, hiszen úgy is itt fogsz lakni egy darabig.
  Bólintottam válaszul, de nem tetszett a rendszer. Az nem érdekelt, hogy egész éjjel fent kell maradnom, de az már igen, hogy még takarítanom is nekem kell. Nem mondta egyszer sem, hogy ez lesz a munkám, de szerintem ezt is rám fogják hagyni.
 - Ma este kezdesz, és ha kérhetnélek ne hagyj magad után rendetlenséget.
  Megint csak bólintottam. Szépen köntörfalazott, de a lényeg, hogy takarítsak. A két gyógyító összepakolt és elhagyta a kórtermet. Sóhajtottam egyet, mikor egyedül maradtam. Tüzetesebben körülnéztem, hogy felmérjem a hely állapotát. Az épület egész lényegtelen, jó állapotban van, azonban a gyógynövény készlet már nagyon leapadt, sok lombik és főzőpohár koszos, egy-kettő már használhatatlan. Kötszer van, gondolom csak azt a készletet szokták feltölteni. A főzetek nincsenek rendesen elrakva, minden kaotikus állapotban van. Szerintem egész éjjel fent fogok maradni, ha ezt az egészet helyre akarom hozni, és muszáj lesz ezt megtennem, hiszen nem tudni meddig, de itt kell dolgoznom. Nem szeretem a rendetlenséget, szóval magam miatt is rendet kell itt teremtenem. Holnap el kell mennem az erdőbe növényekért. Szerintem amik itt vannak, már túl régiek és túl kevés van belőlük. Sok a munka, ezért jobb ha most el is kezdem.

*Anna szemszöge*

  Kiáltásokra riadtam fel. Kint sötét árnyékok suhantak el a fáklyák előtt. Az idős néni nem volt bent a házban. Egyből felkeltem és pár másodperc alatt felkaptam a fegyvereimet és kirontottam a házból. A páncélomat nem volt időm felölteni, de legalább gyorsabban tudok mozogni. Egy fenevad, szó szerinti fenevad állt velem szembe.
 - Téged követtek! - kiáltozta az idős néni.
  "Legort figyelmeztetett. Na mindegy még nem értenek semmit." - gondoltam, miközben farkasszemet néztem az állattal. Az állat úgy nézett ki, mint egy tigris, medve és skorpió közös gyermeke. A teste medve, a feje egy tigrisé, a farok helyén egy skorpió farka van és a végéből méreg csöpögött. Egy embernél háromszor akkora és ekkor csak négy kézlábon áll. Nem tettem hirtelen mozdulatokat, hiszen egy hirtelen mozdulat és lecsap. Elkezdett morogni, először nem értettem miért, de egy másodperccel rá rájöttem az okára. Mivel veszélyes helyzetben vagyok ösztönösen morgok, hogy az állatokat megfélemlítsem és így felelt a szörnyeteg. A fenevad hátrébb ment, nem fél tőlem csak ugrásra készen áll. Elkezdtem követni és az utca közepéig kihátrált a vadállat, nem vettem le róla a szememet. Néha vicsorgott és fújt, mire elővettem a késeimet és hangosabban morogtam. Elkezdtünk körözni szigorúan tartva a távolságot. Nem tudom megszelídíteni, túl vad és csak az ölésre fókuszál, azért nem támadott még le mert a tigris benne felismerte a helyzetet és ennek megfelelően döntött. Megálltam, előre dőltem és berogyasztottam a térdeimet így kihívva őt. Rögtön ugrott egyenesen bele a késembe, átszúrtam a koponyáját, a késem hegye a felső állkapcsából állt ki. Kirántottam a tőrömet és a fenevad bundájába töröltem az agyvelejét. A falusiak csodálkozva néztek rám. Felsóhajtottam, de ebben a percnyi szüneteben bementem a többi cuccomért. Gyorsan felvettem a páncélomat és a fegyvereimet is rendesen felcsatoltam. Most teljes felszerelésben sokkal komfortosabban érzem magamat.
 - Hogyan tudtad legyőzni? - kérdezte az egyik férfi, akinek egy kapa volt a kezében.
  Végig néztem a falusiakon, senkinél nem volt kard, mindenki a legveszélyesebb használati tárgyát szorongatta és várt az ellenségre.
 - Születésemtől kezdve az erdőben éltem az állatok között, még szép hogy megfigyeltem a viselkedésüket.
 - Te nem egy átlagos utazó vagy. - jegyezte meg a mogorva öreg.
 - Nem. A családomat tényleg elvesztettem, azonban az életemet tettem fel arra, hogy ezeket a fenevadakat megállítsam. De most az legyen a feladatunk, hogy épségben túléljük az éjszakát, ezek a szörnyetegek reggel nem támadnak.
 - Mégis honnan tudod ezt biztosra? - kérdezte egy asszony.
  A fenevadhoz mentem és beleszúrtam a kést, mire fekete vér kezdett el csörgedezni a testből.
 - Ha az állatokat így átformálják, akkor amíg nem tökéletesítik a varázslatot az állatokon különböző mellékhatások mutatkoznak meg. Mi esetünkben speciel az állatok tudata valamennyire megmaradt és éjszakai ragadozók lettek. A fekete vér annak a bizonyítéka, hogy milyen öreg az állat. Ezt tegnap este hozhatták létre, hiszen még a vére színe fekete. Minél idősebb a vére egyre fakóbb színű, amíg el nem éri a vörös színt, utána az állat magától meghal, de a rövidke élete alatt sok kárt képes okozni.
 - Még hány állatra számíthatunk? - kérdezte valaki a harminc fő közül.
 - Ez csak egy felfedező volt. Ő keresi a falukat vagy egyéb emberlakta területeket, szagnyomot hagy majd megtámadja az itt élőket, de már úton van a segítsége. - válaszoltam az újabb kérdésre.
 - Honnan tudod ezeket, ennyi mindent nem tudhattál meg róluk. A páncélodon nincs egy karcolás se, a fegyvereid is újszerű állapotban vannak. Nem rég kezdhetted az üldözésüket. - lépett egy nálam három évvel idősebbnek tűnő lány.
 - Gondolom ismeritek a varázslatot. - kezdtem.
 - Igen, kevés ember áld meg vele a sors. Te is varázsló vagy?
 - Nem. Én képes vagyok más élőlények emlékeit, tudását megnézni. - írtam körbe a képességemet - De csak állatokon működik.
  Erre sokan nagy levegőt vettek. Nem szeretek hazudni, és a bűntudatom is elkezdett fészkelődni, hogy hagyjam abba a hazudozást. De nem tehetett, az embereknek muszáj lesz valahogy megbízniuk bennem. Hirtelen üvöltés hangzott fel a hátam mögött.
 - Már itt vannak! Eljött a vég! - esett térde egy férfi.
 - Ilyen nyápic férfival még nem hozott össze a sors - mondtam ki az első gondolatomat - Van itt bármelyik háznak pincéje?
 - Igen, az enyémnek. Múlt nyáron építettük ki, még nincs lent semmi se. - jelentkezett egy másik idősebb férfi.
 - A nőket, a gyerekeket és a harcolni nem tudó férfiakat kísérje le oda. Azt a házat mindenképpen meg kell védenünk. A fenevadak tizenöt perc múlva ideérnek.
  Öt perc kellett ahhoz, hogy mindenki lemenjen. "El kell nyomnunk a szagukat" - gondoltam rögtön.
 - Te - mutattam az egyik kölyökre, aki fent maradt, velem egy idős lehet - Segíts hozz két vödröt magaddal.
  Felkaptam kettő vödröt, és a fiú is követte a példámat. A megölt fenevadhoz siettem és megkerestem a nyakát.
 - Az első vödröt! - utasítottam a fiút aki készséggel nyújtotta azt felém.
  A fenevadnak elvágtam a torkát a gyűjtőérnél és a vér hirtelen kezdett kitódulni a vágásból. Nem spriccel, hanem folyt így nem lett más koszos csak a vödör. Mikor az megtelt kértem a másodikat és utána a harmadikat. Egy vödör négy literes lehet. Tehát kettő és fél vödörnyi vére van, ami azt jelenti hogy tíz liter biztosan van benne, ennél jobban is kivérezhetne, viszont akkor fel kéne lógatnunk, hogy mindenhonnan a fejébe menjen a vére. Miután végeztünk, már a fenevadak üvöltését nagyon közelről lehetett hallani, alig maradhatott pár percünk. A házhoz siettünk és minden férfit, aki kint maradt kihívtam, aztán a pince lejáratot körbe öntöttük a vérrel. Remélem nem lehet érezni az emberek szagát.
 - Megpróbálom feltartani a legtöbbet, de biztosan át fog rajtam hatolni pár darab. Ha ez történik, maradjanak a házhoz közel, de ne túl közel. A fenevadak fejére és nyakára célozzanak. A farkukkal vigyázzanak méreg van benne, ha nincs lehetőségük a fejükhöz férkőzni akkor a lábait támadják, vagy alulról szúrják hasba. Mindenki a családjáért küzdjön ezen az éjszakán! - biztattam ezeket a férfiakat, akik eddig csak a földeken dolgoztak, azonban az ottani munka miatt eléggé megerősödtek ahhoz, hogy képesek legyenek súlyos, akár halálos sérüléseket okozni az állatoknak pusztán az erejükkel. Megláttam az első vadállatot, aki a falu felé közelített. Mindenki észrevette mögöttem.
 - Csak egyedül jött? - kérdezte reménykedve valaki.
  Gyorsan az állat mellé néztem, ahol több társa is megbújt az árnyak között.
 - Nagyon cselesek - motyogtam, aztán erőteljes hangon megszólaltam, hogy mindenki tisztán halljon - Többen vannak, ez csak a csali, hogy kirohanjunk megölni.
  Az íjamat vettem fel és óvatosan betöltöttem egy vesszőt, hogy a vadállat biztonságban érezze magát. Kihúztam az ideget, egy arcizmom sem rezdült, nem mutattam ki semmilyen érzelmet és nem is éreztem semmit, aztán oldottam. A fenevad koponyáját is átszakította a lövésem. Az állatok csak akkor lesznek idegesek, ha érzékelik, hogy a "prédájuk" is ideges. Gyorsabban töltöttem, mert a többi fenevad nem akart várni a vacsorával. Vesszővel öt vadállatot szedtem le, aztán már kénytelen voltam átváltani szablyára. Megpróbáltam minél gyorsabb lenni, mert ezeknek a szörnyetegeknek az egyik gyenge pontjuk az, hogy túl lassúak. A többit még keresem. Mivel kicsi vagyok könnyedén alájuk jutok, ahonnan könnyen elérem a nyaki verő- és gyűjtőereket és a hasat, ami minden állatnál a legérzékenyebb és legpuhább felület. Mint ahogy azt sejtettem, egyedül nem tudtam egyszerre egy állatnál többet lefoglalni. A hátam mögül többször hangzott fel emberi sikoly vagy halálhörgés, de amennyit tudtam segítettem, hogy ne legyen olyan sok áldozat.
  Már hajnalodott, amikor az utolsó szörnyetegnek a belét is kiontottam. Az embereket, köztük engem is beterített a vadállatoknak a fekete vére. Tényleg sokan meghaltak. Összesen velem együtt húsz emberrel védtük a házat. Csak kilencen maradtunk, a többiek meghaltak. A mogorva bácsi és az a kölyök is a holtak között vannak.
 - El kell őket temetnünk. - szólalt meg az egyik ember.
  Várakozóan néztek rám, először nem értettem, hogy miért, de aztán rájöttem. Az én véleményemre várnak. A tündéket is megrázta az a tény, hogy mi nem temetkezünk.
 - Délig kapnak időt, aztán el kell indulnunk, hogy a legközelebbi városba menedékre leljünk. - válaszoltam.
  A munkákat felosztottuk. Az asszonyok megsiratták fiaikat, férjüket és az apjukat. A maradék életben maradt férfi sírt ásott, addig én a vadállatokkal foglalkoztam. Megpróbáltam mindent megtudni róluk, hogy legközelebb jobban fel legyek készülve egy ilyen támadásra. A vadállatokat egy halomba gyűjtöttem és felgyújtottam a halmot. Aztán megpróbáltam pár vadlovat befogni és a képességemmel meg is szelídítettem őket. Szükség lesz rájuk a költözéshez.

35. fejezet - Az ünnepség

*Legort szemszöge*

 - Legort! Ébredj! Mindjárt kezdődik az ünnepség!
 - Anna tudod mennyi az idő? - kérdeztem vissza.
  Nem nyitottam ki teljesen a szememet, de a nap még fel sem kelt.
 - Nem figyeltem.
 - Akkor tájékoztatlak, hogy hajnali négy,ha nem hajnali három felé jár az idő.
 - Na és? Hidd el megéri felkelni!
 - Most direkt zaklatsz? Az ünnepség tudtommal délben kezdődik. 
 - Most készül fel mindenki és...
 - Anna, ha nem zavarna akkor én aludnék. - zártam volna le a beszélgetést.
 - Nem fogsz visszaaludni! - támadt rám egyből.
 - Nem-e? Na, ezt figyeld!
  Annát kiütöttem és aztán gyorsan én is visszaaludtam.

*Anna szemszöge*

 - Ezért nagyon megfizetsz Legort! - morogtam magamban, miközben felöltöztem.
  Már kilenc óra volt, mikor felkeltem. A többiek már rég díszítenek. Engem csak azért hagytak aludni, mert fellépő vagyok. Úgy is el kell mennem az öbölbe egy utolsó próbára, akkor kitérek Legort-hoz. Hogy volt képe ahhoz, hogy elaltasson? Ha még nem kelt fel az az álomszuszék, akkor az ágyával együtt lehajítom a talajszintre! Amíg készülődtem egész végig füstölögtem magamban, és jobbnál jobb terveket eszeltem ki Legort ellen, a mai napi cselekedete után.
 - Egész jó tervek. - szólt közbe.
 - Tűnsz a fejemből azonnal! - zavartam el.
 - Ha kíváncsi vagy, akkor már felkeltem, tehát nem kell beugranod felébreszteni. - tette hozzá unottan, figyelmet sem véve az előbbi felszólításomról.
 - Mi ébresztett? Talán már az ágy dobott ki magából?
 - Dehogyis. A kedves gondolataid nem hagytak aludni. Szóval elérted azt, amit akartál. Sikeresen felébresztettél már másodjára ezen a napon. 
 - Örülök, hogy segíthettem. Most mennem kell, és reménykedj, hogy az út alatt kimérgelődöm magamat!
 - Mindketten tudjuk, hogy ide fogsz jönni, akár lenyugodtál, akár nem. 
 - A szándékaimat viszont nem tudod. - feleltem gúnyosan.
 - Mit tervezel? - figyelt végre valamire.
 - Mennem kell, szia! - köszöntem el tőle.
  Vannak olyan terveim is, amiket nem látott és jobban is járt. A fegyvereimet gyorsan felcsatoltam és a kis csomagot, melyet már tegnap összekészítettem a táskámba tettem. Amint kiléptem a hálóból a folyosó ablakából vidám napsugár sütött a szemembe, aminek a hatására megálltam, hogy hozzászokjak a fényhez. A folyosó gyönyörűen fel lett díszítve. Igaz, hogy az Erőd miatt több fát összenövesztettek és a természettől nem üt el, de mégis a díszítés valami hihetetlen lett. A plafonról kúszó növények virágai lógtak le, és a falakon egy-egy üvegben törékeny fényliliomot tettek, amik majd este teszik hangulatossá a folyosókat. Több ajtón is koszorúk foglaltak helyet. Hiába terveztem az itt létemet fél óránál kevesebb időre a látvány miatt egy óra alatt jutottam el az Ezredes irodájához. Kopogtam és vártam egy keveset.
 - Szabad!  - szólt ki.
  Beléptem. Az Ezredes irodája ugyanúgy nézett ki mint eddig. Nem lett feldíszítve, mire elhúztam a számat.
 - Gondolom indulsz az öbölhöz. - nézett rám.
 - Igen. Miért nem díszítetted fel az irodádat, annyira lehangoló volt a folyosók után ide bejönni.
 - Ugyan Anna - nevetett - Az ünnepség az erdőszélén lesz, nem pedig az irodámban.
 - Szeretnék még szólni, hogy tennék egy kitérőt a tünde faluba is.
 - Pontosan miért is? - vonta össze a szemöldökét Katret.
 - Legort kedvességének a következménye. - válaszoltam.
 - A lényeg, hogy legyen időd mindenre. - sóhajtott egyet - Az ünnepség kezdete előtt egy órával én is kint leszek már.
 - Rendben. Akkor majd találkozunk az ünnepségen. - köszöntem el.
 - Vigyázz magadra!
 - Rendben. - ezzel kiléptem az irodából, de még egyszer visszanéztem és Katret asztalán lévő növényt egy kis varázslattal kivirágoztattam.
  Katret csak csóválta a fejét a mutatványomra. Most gyorsabban értem ki az Erődből, nem nézelődtem olyan sokat. A szakaszom kint van az erdőszélen. Úgy is találkozni fogunk, viszont kíváncsi vagyok, hogy a tündék most mit is csinálnak. Vajon készülődnek vagy semmibe veszik az egészet? Legort megint megpróbált beférkőzni az elmémbe, hogy lássa mit terveltem ki ellene, de a pajzsomat nem engedtem le, így inkább feladta a próbálkozást. Átváltoztam és elindultam a fákon. Amíg úton voltam nem gondolkodtam a fellépésen, ami miatt a lámpalázam alábbhagyott. Még soha nem mutattam be nagy közönség előtt a képességeim használatát. Azonban a fellépés gondolatait kiűztem a fejemből és inkább az útra koncentráltam, hogy ne történjen semmilyen kellemetlenség se. A faluba érkezvén sok kérdő pillantás fogadott. Rögtön átváltoztam, mire sokan felismertek és biccentettek egyet köszönésképpen.
 - Anna! - hallottam Lara hangját.
 - Szia Lara! Hogy vagy? - üdvözöltem.
 - Köszönöm jól. Ti is jól vagytok? Már régen hallottam felőletek.
 - Igen, minden rendben. Tudod, hogy hol van Legort?
 - Igen, miért? - nézett rám kérdőn.
 - A mai reggeli kedvességét szeretném visszafizetni. - válogattam meg a szavaimat.
 - Mit tett? - próbálta vissza fogni a mosolyát sikertelenül.
  Tehát a kapcsolatuk nem lett jobb, amióta megszöktek.
 - Elaltatott.
 - A házában van, éppen Emerisz-t oktatja.
 - Köszi! További szép napot! - köszöntem el tőle.
  Már éppen benyitottam volna hozzá, de valaki megszólított.
 - Anna, hogy hogy itt vagy? - kérdezte a tünde, akinek a nevét folyton elfelejtem.
 - Erre hozott az utam és gondoltam idejövök. Remélem nem baj.  - fordultam meg.
 - Azt hittem Katret küldött. - nézett rám ridegen.
  Nem tudom eldönteni, hogy nem kedvel vagy soha nem mutatja ki az érzéseit, és mindenkire nem csak rám néz így.
 - Nem ő küldött. Hiszen tegnap mindent fontosat elmondtam Legort-nak. Az megint más kérdés, hogy mindent közvetített-e.
 - Ma délben az erdőszélén távol a Kívülállóktól. - foglalta össze egy mondatban azt, amit több óráig beszéltünk.
 - Igen. - mondtam egy kicsit feszengve.
 - Miért kerested fel Legort-ot?
 - Magánügy. Ő pontosan tudja. - válaszoltam.
 - Csillapodott a lámpalázad, szóval ne ródd fel nekem! - szólt ki a házból.
 - Te tanítsd inkább Emerisz-t! - rivalltam rá.
 - Pár másodperc múlva úgy is bejössz. - válaszolta.
 - Ahogy látom jó sokáig fogtok vitatkozni. - mondta a férfi és elment.
  Megfordultam és kivágtam az ajtót. Legort nem kapta fel a fejét bezzeg Emerisz még a székéről is felpattant. Amint meglátta, hogy csak én jöttem be visszaült és tovább jegyzetelt. Valamilyen kísérletet szakítottam félbe. Ám az pillanatnyilag nem érdekelt.
 - Tudod nem szokás senkit se kiütni telepatikusan, és főként akkor nem ha össze van vele kötve az elméd.
 - Miattad alig tudtam este aludni, szóval jogosnak éreztem, mellesleg legalább aludtál is valamennyit. Emerisz vedd át kérlek. - ezzel felállt az asztalától és elém lépett. Ilyenkor mindig olyan érzésem van, hogy ennél kisebb lennék már törpeként lennék számon tartva.
 - Közel jársz az igazsághoz. - mondta Legort.
 - Te meg ahhoz, hogy egyszer csak véletlenül a padlón találd magad. - meredtem rá.
 - Délig már csak másfél óránk maradt. - szólt figyelmeztetően.
 - Tudom mennyi az idő. Kérj bocsánatot!
 - Komolyan azért törtél rám, hogy bocsánatot kérjek tőled? - sóhajtott fel hitetlenkedve.
 - Választhatsz bocsánatot kérsz és már el is megyek, vagy kivárom amíg megteszed.
 - Anna, te alig aludtál pár órát, örülj annak, hogy legalább pihentél plusz ötöt.
 - Nem terveztem plusz öt órát pihenni! Még gyakorolnom kellett volna!
 - Akkor most miért nem mész gyakorolni?
 - Mert még nem kértél bocsánatot!
  Nem szólalt meg, ahogyan én sem. Farkasszemet néztünk, nem akarta egyikünk sem feladni. Hirtelen sistergést hallottunk az asztal felől. Legort szeme elkerekedett.
 - Most azonnal kifelé! - kiabálta és lerántotta Emeriszt a székről.
  Egyszerre törtünk ki a házból, amit hirtelen nagy robbanás rázott meg, aztán az ajtón és az ablakokon mindenféle színes láng csapott ki egy-egy másodpercre. Láttam vöröset, jobban mondva csak a fényét, aztán ibolyakék lángok csaptak ki, megfagyasztva az ablakpárkányt, utolsóként fűzöld lángnyelv tört elő és az ablakok helyén már csak üregek voltak. Kellett tíz perc mire a lángok végérvényesen kialudtak.
 - Csak ne égjen el az összes alapanyag! - morogta Legort miközben visszament a házába.
  Emerisz-szel összenéztünk és vártuk, hogy Legort biztonságosnak mondja-e a terepet vagy éppenséggel újra ki fog-e vetődni a háza ajtaján.
 - Visszajöhettek. - szólt.
  A házban nagy volt a felfordulás. Minden ami lehetett felborult, azonban sehol sem láttam a tűz nyomait.
 - Érdekes semmi sem gyulladt fel. - jegyeztem meg.
 - Semmi? Azért nem látod, hogy felgyulladt volna, mert amihez a láng hozzáért abból már csak por maradt. - nézett rám ingerülten Legort.
  Ekkor láttam, hogy az asztal teljesen üres volt, és a polcokon, már amelyik megmaradt, a legtöbb növény eltűnt. Egyedül Legort naplója nem sérült meg.
 - Pontosan miért is borult fel minden? - kérdeztem.
 - A vörös és egyéb árnyalatai a tűznek mindent elégetnek, ami az útjukba kerül, míg a kék és árnyalatai lefagyasztják a tárgyakat és az élőlényeket. Végül a zöld, azt hívják szilárd tűznek mindent fellök vagy átüt.
 - Mit ne mondjak a házadra ráfér egy felújítás. - nevettem.
 - Legort, miért nem mentünk át az üres házba gyakorolni? - kérdezte ártatlanul Emerisz.
 - Tegnap délután óta még nem sikerült újraépíteni. - válaszolt.
 - Azt is felrobbantottátok? - kérdeztem még mindig nevetve.
 - Azt Hidryt tette tönkre. - nézett rám komolyan Legort.
  Érzékeltem, hogy valaki idetart. Majd Legort magyaráz, ezért helyet foglaltam az ágyán, és kíváncsian vártam a fejleményeket. Emerisz és Legort elkezdett összepakolni, mikor is a számomra ismeretlen nevű tünde belépett.
 - Magyarázat? - csak ennyit kérdezett.
 - Megint nem figyeltem, miközben Emerisz a főzettel bajlódott. - válaszolt röviden Legort.
 - Anna, mit szólnál hozzá, hogyha elmennél az ünnepélyre? - célozgatott arra a tünde, hogy most jobb lenne ha nem lennék itt.
 - Én nem csináltam semmit.
 - Veszekedtetek. - ennyit mondott.
 - És? - kérdeztem vissza.
 - Emerisz mi is történt pontosan? - nézett át a fejem felett. Nem volt nehéz dolga.
 - Elzártam a tüzet a főzet alatt, aztán semmi előjel nélkül elkezdett forrni és más színű lett. - felelte halkan, mintha nem akart volna megosztani egy titkot.
 - Akkor azt hiszi, hogy azért történt ez, mert veszekedtünk? - néztem a tündére, aki csak bólintott.
 - Mellesleg, ha tovább veszekedtek még a végén a falut is a levegőbe röpítitek. - tette hozzá, amiben igazat adtam neki.
 - Úgy is gyakorolnom kell még egy kicsit. - mondtam és kimentem.
 - Sajnálom, hogy tudtál még aludni öt órát. - mondta Legort telepatikusan.
  Ezzel lezártnak tekintettem a vele folytatott kisebb vitánkat.

*Legort szemszöge*

  Anna elhagyta a falut és Argot látszólag megkönnyebbült.
 - Azért nem rossz ennyire a modora. - szólaltam meg.
 - Nem is a modorával van a baj. Az őrfák megtámadták Merko-t miközben veszekedtetek. Csak akkor engedték el, mikor kijöttetek a házból, így a veszekedésetek felfüggesztve. - magyarázta.
 - Nem hiszem, hogy ennyire erősek lennénk. - néztem rá.
 - Senki nem tudja, hogy mire vagytok most már képesek. Akkor pontosan milyen főzetet is készítettetek? - nézett szét a házamon, ami úgy nézett ki, mint egy szita, mindenhol csupa lyuk.
 - Egy új építő főzetet próbálgattunk. - vette át a szót Emerisz - Sikerült volna, ha a főzet állaga és összetevői nem változnak meg.
 - Remek. Amúgy egy óránk van kiérni az erdőszélre. - közölte miután meghallgatta Emerisz-t - Holnap viszont újra építed a házadat!
 - Persze, úgy se terveztem semmi fontosat. - bólintottam.
  Argot és Emerisz kimentek, hiszen készülődni kell az ünnepségre. Remélem hamar vége lesz, sok mindent újra be kell szereznem és újra alkotnom. Nagyon ünneplőbe nem öltöztem át. Az íjamat, a tegezemet, a szablyámat letettem. Most csak két tőr árválkodott az övemen és egy kis szütyő, melyben pár növény és hozzávaló volt. Elővettem a tarisznyámat és beletettem pár főzetet vész esetére. Még mindig volt háromnegyed órám, ezért tizenöt perc alatt, amit csak tudtam megjavítottam a házamban. Például a falak nagy részét sikerült pótolnom, az ablakokat és az ajtó helyét pedig holnapra hagytam. Nem csak én indultam el későn. Argot-tal nem találkoztam szerintem ő már ott van. Délre pont kiértünk mindannyian. Mikor láttuk, hogy az alakváltók lent gyűltek össze, mi is lementünk, de az erdőhöz közel maradtunk. Egy hirtelen támadás esetén gyorsabban tudjuk reagálni. Végül az emelvényre felment az Ezredes és még több vezető. Az Ezredes előre lépett és elkezdte a beszédjét, amit idén rá bíztak.
 - Üdvözlöm az összegyűlteket az Erdőszellemünk, Are Ferimerum napján. Most ezen a napon sok bemutatót fognak látni, melyet közösen állítottunk össze. A bemutatók után lesz még egy bál, amivel be fogjuk fejezni a napot. Kérem érezzék jól magukat! - fejezte be az Ezredes.
  Nem volt hosszú, amit nagyra értékeltem. Nálunk ha van is egy ünnep, akkor egy félóráig el szokott tartani a beszéd. Kíváncsi vagyok milyen bemutatókra gondoltak. Hirtelen sült hús szaga csapta meg az orromat mire a gyomrom görcsbe rándult. Tündeként nem eszünk semmiféle húst sem, leginkább azért mert a szervezetünk nem képes megemészteni azt. Láttam, hogy nem csak én fintorodok el. Most még közelebb húzódtunk a fákhoz. Egy másik alakváltó lépett az emelvényre.
 - Én is szeretettel üdvözlöm Önöket! Akkor kezdődjön is az ünnepség! Az első fellépőink a Repülő Szakasz lesz. Olyan alakváltók alkotják ezt a csapatot, akik elég merészek voltak egy-egy viharmadár megszelídítéséhez és megüléséhez. - ezzel leugrott a színpad szerűségről.
  Hirtelen a rétről idáig sziklának tűnő halmok megmozdultak. Először a viharmadarak fejét tudtam kivenni, hatalmas fej és csőr, hasonlít egy sólyom fejéhez, csak úgy tízszer, ha nem többször, akkora. A tollai tényleg fémből készültek, de sokkal vékonyabbak voltak, mint amilyennek én képzeltem, a nap sugarai megtörtek rajtuk és alig lehetett rájuk nézni. Végül a madarak komótosan felálltak. Így még nagyobbak lettek. Háromszor akkorák voltak mint én. A szárnyuk valami elképesztő volt. Látszott, hogy a méretük ellenére nagyon gyorsan tudnak mozogni. A lábaik meg akkorák, hogy egy tehenet könnyűszerrel képesek lennének felkapni. A nyakukon nyeregszerűségeket láttam. Mikor a madarak elfordultak a naptól jobban megcsodálhattam őket.
 - Ugye milyen gyönyörűek? - jött mellém Anna.
 - Igen, igazán lenyűgöző teremtmények. - helyeseltem.
  Annára néztem, mert kérdezni szerettem volna tőle valamit, de a torkomon akadt a szó. Anna egy hosszú köpenyt viselt, ami eltakarta a ruháját, azonban a köpeny nem zöld vagy sötétebb színű volt, hanem kék és annak árnyalatai voltak rajta. A haját kiengedte, ami így a háta közepéig ért. Csak két kis fonat volt a hajában, azok is csak azért, hogy a haja ne lógjon a szemébe. A fonatokba vékony kék szalagokat tett.
 - Valami baj van? - nézett rám mosolyogva.
 - Mióta lettél kék mániás? - kérdeztem - Eddig nem nagyon hordtál más színt zöldön, barnán és feketén kívül.
 - Nehéz megfesteni a szöveteket, mellesleg a zöld és a barna könnyedén beleolvadnak az erdőszíneibe. Más színű ruhákat csak ünnepekkor veszünk fel. - felelte - Látom nem nagyon öltöztél ki.
 - Kellett volna?
 - Nem, ha nem akarsz. - válaszolt félvállról - Nézd most fognak felszállni!
  Újra a madarakra néztem. Pár ismeretlen alakváltó odament hozzájuk és egy kantár szerűséget raktak rájuk. Látszott, hogy a viharmadaraknak nem tetszett, de hagyták magukat. Végül rájuk ültek, vagyis nem ültek le rájuk, mert a nyereg, ami valójában egy lepel volt, csak vészesetére használják, ugyanis a viharmadarak nyakánál volt kér kiálló toll, mintha azok csak azért nőttek volna, hogy a lovasuk kényelmesebben elférjen. Milyen szerencse ilyenkor, hogy egy alakváltóval van összekötve az elmém. Egyesével szálltak fel, hogy mindenkinek legyen helye. Amint mindannyian a levegőben voltak elkezdődött a bemutató. Érdekes látvány volt, hogy emberek egy óriás madáron röpködnek. Néhány manővernél látszott, hogy egy két madár egy kicsit kelletlenül csinálja. Vajon miért nem dobják le a lovasukat, ha nem tetszik nekik az, amit csinálnak?
 - Már fióka korok óta nevelik őket. - válaszolt Anna - Már eléggé összeszoktak.
 - Nem kellett merésznek lenni egy fióka megüléséhez. - jelentettem ki.
 - A fiókát nagyon őrzi az anyja, szóval sokan ott hagyták, otthagyják a fogukat miközben megpróbálnak megszerezni egyet.
 - Mellesleg milyen gyorsan nőnek? - jutott eszembe a kérdés.
 - A fiókák egy hét alatt elérik egy felnőtt társuk magasságát.
 - Egy hét alatt? - szakítottam el a produkciótól a tekintetemet.
 - A sárkányok nem bántják a viharmadarakat és ez fordítva is igaz, azonban éhínség idején a fiókák könnyű prédák.
 - Ennyit a viharmadarak és a sárkányok barátságáról.
 - Ha nincs éhínség nagyon jól kijönnek egymással. - nézett rám rosszallóan Anna.
 - Mint ti és a Kívülállók. - motyogtam, hogy csak Anna értse.
 - Egy kicsit bátor húzás volt ezt kijelenteni. - suttogta, ő se szerette volna felkelteni a figyelmet.
  Utána nem beszéltünk semennyit, mert lekötött a viharmadarak bemutatója. Még sok-sok bemutatót láttunk. Volt egy színdarab is, melyet még el is játszottak. Az alakváltók idejutásáról szólt a történet. Érdekes volt az ő szemszögükből látni a történteket. Aztán többen is jöttek a rét közepére és egy-két érdekes gyakorlatot mutattak be, amit kadétként tanulnak. Ekkor Anna szakasza is fellépett, azonban Anna nem volt közöttük. Több szakmát is láttunk, ahogy így bemutatja a mesterségének a fortélyait. Távolabb a műsortól több gyerek is játszott, vagy éppen körbeült egy mesemondót. Őket még nem érdeklik a szakmák. Már késő délutánra járt, amikor újra feljött a bemondó a színpadra és figyelmet kért.
 - Hölgyeim és uraim, kezdődjék az utolsó produkció a bál előtt. A lány először fog fellépni és most hozza nyilvánosságra eddig rejtegetett tudását. Kérem, menjünk el az öbölhöz, mert valami különleges előadást láthatnak, melyben most először a varázslat is szerepet kap.
  A sok kis gyerek a varázslat szó hallatán az öbölig futottak, a felnőttek is komótosan követték a gyerekeiket. A tündék közül mindenki tudta, hogy ki fog fellépni, ezért kíváncsiságból közelebb mentünk, de nem nyomultunk előre. Van egy olyan érzésem, hogy ha Anna a vízzel fog valamit csinálni, akkor az első sor kapni fog egy gyors zuhanyt. Ott maradtam volna hátul, de hirtelen Anna megszólított.
 - Gyere szépen ide előre!
 - Mégis miért?
 - Ha nem vetted volna észre tapasztaltabb varázslók nem nagyon vannak itt, szóval ha valamit elbaltázok, legyen valaki, aki megmenti itt a népet. 
 - Ha lemersz fröcskölni... - kezdtem.
 - Most tényleg nem azért hívtalak ide, de egész jó ötlet. Talán majd máskor eljátszom. 
  Előrébb tolakodtam és megpróbáltam egy olyan helyre kilyukadni, ahol nincsenek annyian. Annát még sehol sem láttam. Bezzeg ő sietettet. Hirtelen megjelent az öböl partján. Már értem miért viselt köpenyt. Nem azt mondom, hogy nem nézett ki jól a ruhában, csak nem éppen Anna stílusa. Főleg azért mert szoknya. Egy kék egybe ruha, összefogva egy övvel. A ruha csak a térdéig ér és nem viselt hozzá cipőt. "Be fog menni a vízbe." - vontam le a következtetést. Nem tévedtem, azonban elég mélyre ment. A ruhája még se süllyedt el, hanem a víz felszínén lebegett. Minden egyes mozdulatát árgus szemmel követtem. Anna egész végig mosolygott, de egy szót sem szólt. Kinyújtotta az egyik kezét és egy fény gömböt hozott létre. Nem fehér és nem is sárga színű volt a gömb, inkább kékes fénye volt. Egyszer csak halak kezdtek el kiugrálni a vízből, és a gömb fénye róluk szivárványként tükröződött vissza. Most már csak egy-egy hal ugrik ki, a többi Anna lábánál köröz, így fény gyűrűt alkotva a vízben. A fények és a halak szépek voltak, de szerintem ez csak bemelegítés Anna részéről. Ahogyan ismerem tényleg megmutatja a hatalmát és nem fog megállni a kis halaknál. Csak ne arra készüljön, amire én gondoltam. Feszülten figyeltem és miden lehetséges problémára, megpróbáltam egy tervet kieszelni. Arra lettem figyelmes, hogy Anna szoknyája elkezdett a vízzel együtt fodrozódni, és ezek szerint valami, egyre nagyobb hullámokat csinál. Hosszú, kékes zöldes színű valamit láttam beúszni az öbölbe. Nagyon reménykedek, hogy csak egy halom alga lesz az. Mivel Anna előadásáról beszélünk az alga valószínűsége kevesebb mint egy ezred százalék. Anna mögül az a valami kidugta a fejét, mire mindenki az első sorból automatikusan hátrálni kezdett. Megértem őket, nyilván nem túl kellemes látvány mikor egy kétszáz méteres tengeri sikló kidugja a fejét tőled ötven méterre a vízből. A sikló feje inkább egy sárkányéhoz hasonlít, azonban a teste olyan, mint egy kígyóé mely uszonyokat növesztett. Anna mellé hajtotta a fejét, erre ő nevetve megsimogatta. Hirtelen a tengeri sikló felemelte a fejét és az ég felé fordulva üvöltött egyet. Nem tudtam eldönteni, hogy ez direkt volt, vagy kicsúszott Anna kezei közül az irányítás. Azonban láttam, hogy nyugodt maradt, tehát nem segítettem. A vízi szörnyeteg az előadás további részében itt maradt Anna közelében. Néha fel-felmordult, de egyébként nyugodt marad. Megpróbáltam nem gondolni arra, hogy Anna először irányít egy tengeri siklót. Szerencsére nem esett senkinek semmi baja. Végül Anna a produkciója zárásaként a siklót visszaküldte a mélyebb vizekbe.

*Anna szemszöge*

  Sose fogom elfelejteni azt az ijedt képet, amit Legort vágott. Reméltem, hogy ez lesz a reakciója. Megérte ezért előre hívni, ő pedig jött, mint a hős, aki képes megmenteni mindenkit. A bemutatóm után sokan hüledeztek, amit meg is értek, hiszen az alakváltóknál körülbelül három varázsló van számon tartva engem is beleértve. Már elkezdtem dideregni a végén, azért a víz még nem nagyon melegedett fel. Végre kijutottam. Sokan letámadtak a kérdéseikkel, a gyerekek még többet szerettek volna látni. Azt se tudtam merre kapjam a fejemet.
 - Nézzétek a Repülő Szakasz újra felszállt! - kiabálta valaki.
  Erre mindenki az eget kezdte bámulni, én is felnéztem de ekkor valaki megragadta a karomat és kihúzott a tömegből.
 - Eressz el! - förmedtem rá Legort-ra.
 - Nincs mit, kiszabadítottalak a "rajongóid" közül. - felelt gúnyosan.
 - Te kiáltottál fel? - néztem rá hitetlenkedve.
 - Tudom milyen az a figyelem, amit nem kívánsz. - vont vállat - És ez a jobbik eset volt, mert te csak a hírnévre nem vágysz, míg engem meg akartak lincselni.
  Nem válaszoltam semmit se. Ekkor szárnyak suhogására kaptam fel a fejemet. A Repülő Szakasz tényleg felszállt. Rásandítottam Legort-ra, aki nem volt különösebben meglepődve.
 - Kinek a fejéből nézted ki a programot? - kérdeztem.
 - Az egyik szervező kíváncsi volt arra, hogy mit művelsz, én pedig unatkoztam, ezért megnéztem, hogy meddig kell még itt ácsorognom.
 - A viharmadarak tetszettek neked, ne tagadd! - néztem rá.
 - Tényleg érdekes volt. - mondta.
 - Mellesleg az apám is tagja volt ennek a szakasznak. - néztem újra az égre.
 - Ezt nem láttam az emlékeid között. - ennyit felelt - Mi történt a viharmadarával?
 - Ha a viharmadarak elveszítik a megszelídítőjüket, akkor abba meghasad a szívük. Pár nappal később meghalt. - fejtettem ki.
 - Apád máshogyan szelídítette meg a madarát, igaz?
 - Igen. Egy felnőtt madáron lovagolt. Senki nem volt képes rá, csak ő.
  Legort nem kérdezett többet, amiért hálás voltam. Nem szerettem volna többet beszélni az apámról. Elszomorított a tudat, hogy nem láthatta a két nép kibékülését. Nem láthatta, ahogyan összefognak Palkot ellen.
 - Egyszer Marcus-szal beszöktünk egy cirkuszba, még mikor kicsik voltunk. - kezdett bele a mesélésbe Legort - Akkor láttunk először akrobatákat és mutatványosokat. Persze az árvaházban keményen megbüntettek a kihágásunkért, de megérte.
  Elmosolyodtam, bár, hogy mi az a cirkusz, azt nem tudtam. Legort-nak eddig csak az emlékeit láttam, és azok is kezdenek elhomályosodni. Magától nem igen beszélt a múltjáról, tudom, hogy csak azért tette, hogy felvidítson.
 - Mellesleg Legort, mi az a cirkusz? - kérdeztem ártatlanul.
  Erre csak elmosolyodott, de elkezdte magyarázni.
 - Röviden folyamatosan vándorló bűvészek, szemfényvesztők, akrobaták és mutatványosok gyülekezete. Olyan állatokat és produkciókat is láthatunk ott, melyet egyébként sose látnánk. A déli vidékekről felhozott különleges állatokat, csak ott tudjuk megtekinteni, hiszen egy ember nem szokott olyan messzire menni a szülőföldjétől. - magyarázta.
  Mivel az elméjében is újra felelevenült az emlék már nagyjából tudtam, hogy mit is takar ez a kifejezés. A viharmadarak nem sokkal később le is szálltak és az előadások véget értek. Most fog kezdődni az ünnepség második része, a bál.
 - Félek, hogy a belső fülem sérülni fog a zene hallatán. - fintorgott Legort.
  Csak kinevettem. Körülnéztem és láttam, hogy a legtöbb tünde egy csoportban álldogál az erdőszélén. Csak Argot beszélget egyfolytában Katret-tel. "Vajon miről beszélhetnek?" - gondolkodtam.
 - Szerintem Argot megpróbálja elérni, hogy visszamehessünk a faluba. - válaszolt Legort.
 - Lehet. - feleltem - De az is lehet, hogy másról beszélnek.
  Legort-ra sandítottam, és reménykedtem, hogy kitalálja a szándékomat.
 - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne belenézni az elméjükbe. - védekezett Legort.
 - Nem fog feltűnni nekik. - próbáltam meggyőzni.
 - Ha meg feltűnik, akkor elég hamar elővesznek minket. - tiltakozott még mindig.
 - Ne légy ennyire félénk, nem történhet semmi baj! - néztem rá.
 - A válaszom nem. - felelte határozottan.
 - Mikor lettél ennyire gyáva? - cukkoltam.
  Tudom, hogy erre ugrik. Lehet, hogy tünde alakban van, de ezt ha bárki megkérdezi tőle sok mindent bevállal, hogy bizonyítsa az ellenkezőjét.
 - Direkt hozakodtál ezzel elő, igaz? - nézett rám szúrósan.
 - Ha akarod akkor elviszem a balhét. - mondtam az utolsó ajánlatomat.
 - Ha ennyire kíváncsi vagy - kezdte - akkor legyen.
  Óvatosan kinyúltunk az elménkkel. Nem Argot-nál próbálkoztunk, ő se perc alatt észrevenne minket. Katret viszont nem ennyire érzékeny a varázslatra.
 - Nem szép dolog mások elméjében kutakodni! - hallottam, hogy megszólal mellettem egy nő. Hirtelen bukkant fel a semmiből ezért egy métert helyből arrébb ugrottam, míg Legort gyorsan megfordult és a tőre markolatára tette a kezét. Amint megláttam, hogy ki is szólalt meg, azonnal letérdeltem. Legort kérdőn meredt rám, nem értette az egészet és most nem is magyarázhattam meg. Azonban sokan látták a reakciómat és egyre több alakváltó követte a példámat. Végül már csak a tündék ácsorogtak, nem értvén a helyzetet.
 - Álljatok fel gyermekeim. - mosolygott az Erdőszellem.
  A tündék még mindig feszengtek, mondjuk ez a normális viselkedés. Minden személy, akinek nem rendelkezik egy Erdőszellem élettüzével, félnek tőle. Egyedül Legort-on nem láttam jelét a félelemnek, de annyira jó színész, hogy kinézem belőle azt, hogy csak elrejti.
 - Ezen a világon ti vagytok az első tündék. Eddig csak alakváltók, emberek és alakmásolók lépdeltek e földeken. Az emberek és az alakmásolók csak pusztítani jöttek, egyedül az alakváltók tartották tiszteletben az itteni élővilágot. Mióta itt vagytok kárt nemigen tettetek, ezért örömmel üdvözöllek titeket itt. - köszöntötte a tündéket.
 - Köszönjük, hogy nem üldöz el bennünket. - válaszolt Legort, ugyanis ő volt a legközelebb Are-hoz.
  Are nem válaszolt csak végig nézett az összegyűlteken. Senki nem mert megmozdulni, hiszen az Erdőszellem kiszámíthatatlan.
 - Nagyon tetszett az idei mulatság. Ki tettetek magatokért. - szólalt meg - Anna drágám, te pedig nagyon gyorsan fejlődsz.
  Eléggé megdöbbentem, hogy kiemelt. Hiszen nem vittem végre nagy tetteteket, ami miatt különleges lehetnék.
 - Sok mindenen keresztül mentél és az eléd kerülő akadályokat könnyűszerrel vetted. - folytatta, ami miatt a fejem kezdte felvenni egy paradicsom színét - A sok megpróbáltatásod miatt, egy ajándékot hoztam neked, mellyel lányomnak fogadlak és megvéd sok ellenségtől.
  Are elővett egy láncot melyen medál lógott. A lánc fémből készült, nagyon vékonynak tűnt, azonban sejtettem, hogy elszakítani szinte lehetetlen. A medál pedig valami hihetetlenül szép volt. Nem ismerem annyira az ásványokat, de azért nagyon szépen nézett ki. Egy átlátszó kristály belsejében egy kisebb világos kék színű foglalt helyet.
 - Gyémántba foglalt akvamarin. - segített ki Legort, mire kérdőn néztem rá.
  Nem válaszolt és rájöttem, hogy csak a barátja miatt tudja ezt.
 - Köszönöm szépen Erdőszellem. - hajoltam meg.
 - Are, hívj Are-nak. - mondta mosolyogva - Jobb lesz ha kipihened magadat lányom, sok dolog vár még rád.
 - Te pedig - nézett Legort-ra.
 - Vigyázzak rá, hogy ne csináljon semmi ostobaságot? - kérdezte unottan.
  Visszatartottam a levegőmet, hiszen ha Are rossz néven veszi, akkor Legort nagyon pórul fog járni. Are nem válaszolt azonnal, inkább fürkészően vizslatta Legort-ot, mint aki meg akarja fejteni.
 - Igen, ez lenne a kérésem. - válaszolt végül.
  Újra az alakváltók felé fordult. Szerintem nem kedveli Legort-ot, amit a viselkedése miatt teljes mértékben megértek.
 - Nem akarom feltartani a bált. Ünnepeljetek, mert ez a nap különleges mindenki számára. - búcsúzott Are.
  Köd terítette be a rétet, de az pár perc múlva szerte is foszlott. Are már nem volt itt. A szemem sarkából láttam, hogy Argot magához hívja Legort-ot. Két dolog lehetséges, vagy le fogja szidni vagy megkérdezi tőle, hogy mégis mi a fene volt ez. Kihallgattam volna őket, de nem a mi nyelvünkön társalogtak.
  A bál jó hangulatban telt el, én nem táncoltam főként azért nem, mert nem tudok, azonban a szakasztársaim közül sokan voltak a nagy tömegben. Egyszer egyszer láttam felbukkanni valamelyikőjüket, de aztán gyorsan el is vesztettem őket a nagy forgatagban. Rignot-ot és Thalia-t sokat láttam együtt, a többieket néha szétszóródva néha együtt láttam. Lace néha mellém jött és elkezdtünk beszélgetni, egészen addig amíg fel nem kérték táncolni. "Vajon hány fiúnak fogja összetörni a szívét a mai nap?" - gondoltam, hiszen Lace-nek nagyon megnyerő külseje van, azonban a személyisége miatt néha jobban meg lehet fékezni egy falka vadkutyát, mint Lace-t.
 - Nagyon nézed a tömeget. - szólalt meg mellettem Legort.
 - Argot mennyire szedte le a fejedet? - kérdeztem, de nem néztem rá.
 - Nem nagyon, végtére is csak annyit mondott, hogy a modoromon csiszoljak egy kicsit, mert ha ilyen maradok akkor hamar elveszítem az életemet. - felete.
 - Nem tudom eldönteni, hogy bátorság volt-e az hogy befejezted Are helyett a mondatot, vagy inkább őrültség. A másodikra tippelek.
 - Gondolj, amit akarsz. - hagyta rám.
 - Visszamentek? - kérdeztem.
 - Igen, ezen a bálon nem tudunk és nem is akarunk részt venni. - válaszolt - További szép estét!
 - Neked is!
  Láttam, hogy a tündék elég gyorsan felszívódnak a rétről. Vajon Legort miért nem fél az Are haragjától? Lehet már megtanulta kezelni az ilyesfajta helyzeteket. Majd úgyis megtudom. Végül egy fiú kivált a tömegből és felkért táncolni. Először elutasítottam, de ott maradt mellettem és beszélgettünk. Mikor már egy órája csak beszéltünk, újra felkért és most igent mondtam neki, így hamar a forgatag közepén találtam magamat. Sokszor ráléptem a fiú lábára, de ő mindig elviccelte azt, ezért nem feszengtem a közelében. A tánc után még beszélgettünk egy kicsit, de aztán a fiú visszament a családjával a falujába. Végtére még se volt annyira unalmas az este.

34. fejezet - Egy érdekes üzenet

*Anna szemszöge*

 - Ébresztő! - jött be a szokásos időben az őrnagy - Tíz perc múlva találkozunk a gyakorlópályán. Aki késik ugyanazt fogja csinálni, mint tegnap Anna.
  Ezzel a biztató szavakkal köszönt el tőlünk. Olyan érzésem van, mintha csak egy percet aludtam volna. A lábaim még mindig sajognak, viszont nincs izomlázam. Mindenki kapkodott megint. Remélem most nem a futást szeretné gyakorolni. Tudtam, hogy sokkal keményebb lesz a Keleti Erőd, mint a nyolcéves iskola, azonban ez már túlzás. Elkészültünk időre és hamar a gyakorlópályán voltunk. Az őrnagy végignézett rajtunk és megszólalt.
 - Hol van Anosus Enturin és Kalin Lace?
  Senki nem lépett elő és már tudtuk, hogy hol nincsenek. Mindenki megrökönyödötten nézett az őrnagyra. Ő csak rosszallóan mért végig bennünket.
 - Az egész szakasz büntetést kap. - jelentette ki.
 - De uram! - szólalt meg Amber.
 - Egy szakaszba tartoztok, figyelnetek kell egymásra. Rignot hívd le őket!
 - Igenis uram. - mondta és már szaladt is.
  Mivel nem vezényeltek oszolj-t ott maradtunk sorban, vigyázz állásban. Senki nem szólalt meg, nem akartunk még nagyobb büntetést. A felsőbb évesek is kezdtek leszállingózni és sokan nevetve néztek végig rajtunk.
 - Mi történt taknyosok? Csak nem sír valaki azért, mert túl kemény a kiképzés? Milyen előre tudni, hogy egy rossz napotok lesz? - kérdezte egy merészebbik.
  Csak szúrós pillantásokat kapott válaszul. Nem szólalhattunk meg, hiszen csak az őrnagy kérdéseire válaszolhattunk most.
 - Ha nem fejezi be a kadétok zaklatását, akkor hamar mellettük találja magát. - figyelmeztette az őrnagy a felsőbb évest.
 - Elnézést, uram! - állt ő is vigyázzba, mégis a szája sarkában egy gúnyos mosoly húzódott - Azonban szeretnénk, hogy a mai napi gyakorlásunkon pár fiatalabb kadét is részt vehessen.
  Az őrnagy nem válaszolt azonnal, mi pedig gyorsan egymásra néztünk. Senkinek nem volt kedve ezekkel az erőszakos, vad barmokkal együtt gyakorlatozni. Köztudott az egész erődben, hogy ez a bagázs a legagresszívabb. Már utolsó évüket töltik itt, aztán hivatásos katonák lesznek. Eddig minden náluk fiatalabb kadétot piszkáltak és kihasználtak. Mostanra az összes kadét megutálta őket.
 - Még meggondolom, hogy a délutáni terepgyakorlaton pár kadét velük edzhessen.
 - Ó, nagyon köszönöm, uram!
  Hirtelen eszembe jutott egy ötlet, még mielőtt elindult volna gyorsan végrehajtottam egy varázslatot, úgyis gyakorolnom kell. A felsőbb éves éppen lépett volna egyet mikor is arcra esett. Tőlünk senki nem nevetett fel, de mindenkinek elkezdett vörösödni az arca a visszafojtott nevetéstől. Igen, így jár az, aki nem figyel az orra elé, és mellette a bakancsa fűzőjét valaki összekötötte egy kis varázslat segítségével.
 - Nem hiszem, hogy jó ötlet magadra haragítanod őket. - szólalt meg hirtelen Legort.
 - Egy kis viccnek szántam az egészet. - válaszoltam.
 - Könnyedén rájönnek, hogy te voltál.  - figyelmeztetett.
 - Szerintem csak onnan jöhetnek rá, hogy most sárga színű a szemem. - tettem hozzá jelezvén, hogy abba kéne hagynunk a társalgást.
  Értette a célzásomat, mert nem válaszolt a kijelentésemre. Végszóra pedig Rignot is megérkezett a két késővel.
 - Elnézést uram a késésért, de mi ketten azt az információt kaptuk, hogy most máshol lesz a gyakorlat. - jelentette rögtön Enturin.
 - Álljanak be a helyükre. - válaszolt az őrnagy - Akkor kezdjük is a büntetéssel a késés miatt.
  Mindenki feszülten figyelt a feladatra, hiszen mindenki tudni akarta, hogy mennyire fogunk kikészülni a mai nap. Már éppen folytatta volna a mondandóját az őrnagy mikor lejött az Ezredes.
 - Elnézést, hogy félbe kell szakítanom a reggeli gyakorlatot. - mondta az őrnagynak.
 - Semmi baj, uram. Miért jött ide?
 - Egy kisebb csapat megy a tündékhez a holnapi esemény miatt és a vezetőség úgy döntött, hogy inkább egy olyan csapat kísérje a küldöncöket, akiket már ismernek.
 - Akkor a mai napot megkapják, mint kísérők? - kérdezett vissza az őrnagy.
  Mindenki kifújta az eddig bent tartott levegőjét a megkönnyebbüléstől.
 - Nem dehogy is. - rázta a fejét az Ezredes, mire mindenki még feszültebben figyelt a beszélgetésre - A délelőtti küldöncöket csak a szakasz egyik felének kell majd kísérnie és délután pedig a másik fele váltja őket. A délelőtti turnusba tartozik Abaddir Endrees, Anosus Enturin, Kalin Lace, Kilvina Amber és Tentus Ametiszt. Ők félórát kapnak az elkészüléshez, aztán indulnak a DK10-es faluba. A többiek a délutáni turnusban maradnak, ami azt jelenti, hogy a hatodik órájuk elmarad, így előbb tudnak ebédelni és utána tíz perc összekészülési időt kapnak, aztán leváltják a szakasztársaikat. Anna szóljál Legort-nak, hogy menni fog egy küldöttség a falujukba.
  Bólintottam, és megnyitottam volna az átjárót, de valaki előbb beleszólt.
 - Készülj fel! Közeleg a nap! - hallottam a fejemben.
  Nem tudtam kontrollálni semmit se. Az üzenet az elmém minden zugába eljutott. A fejemben soha nem volt még ekkora összevisszaság, mint ami most van. Úgy érzem, mintha nem lennék biztonságban, pedig tudom, hogy csak a szakasztársaim vannak körülöttem. Nincs okom aggodalomra, mégis rettegek, nem bírom visszafogni magamat. Aggódok, félek nem vagyok a magam ura, nem tudom irányítani ez elmémet. Hirtelen a lábamból kimegy az erő és összeesek, de még magamnál vagyok. Sokan kiáltják a nevemet, de a hangjuk elvész a messzeségben. Végül körbe ölel a sötétség és nem emlékszem másra, csak az üzenetre.

*Legort szemszöge*

  Most nem a nap fényére keltem, hanem egy veszekedésre. Éppen Merko vitatkozott valamin Hidryt-tel. Meg sem próbáltam visszaaludni, hiszen pont a házam előtt állnak. Nem tudom, miről folyik a vita, de remélem kihagynak belőle. Persze, mint általában most sincs igazam. Az ajtóm pár perccel később kivágódik és Merko trappol be rajta Hidryt-tel a nyomában.
 - Ha nem azért jöttetek, mert betörtétek egymás orrát, akkor nem nagyon tudok segíteni. - mondtam félhangosan.
 - Kapsz öt perc elkészülési időt, aztán gyere a fához! - szólított fel idegesen Merko.
 - Mi történt? - ültem fel.
 - Semmi. - vágta rá Hidryt.
 - Még hogy semmi. - morogta Merko - Alton egy éjszakán keresztül benne maradt Hidryt csapdájában, és mindjárt leesik a fáról a kimerültségtől.
 - Szóval azt akarjátok, hogy szedjem ki onnan anélkül, hogy bármi baja essen. - néztem rájuk.
 - Igen!
 - Nem!
  Vágták rá egyszerre. Merko azon volt, hogy megmentse a tanítványát, míg Hidryt inkább azt szeretné, hogy Alton a saját hibájából tanuljon.
 - Hidryt nem biztos, hogy ez a legjobb módszer a tanulásra Alton számára. - mondtam - Segítek neki. Máris megyek.
 - Köszönöm. - felelte Merko és kiviharzott a házamból.
  Hidryt maradt. Biztosan szeretne valamit, hiszen csak egy kis beszélgetés miatt soha nem maradna sehol sem, nem hogy nálam.
 - Mit szeretnél? - kérdeztem.
 - Segíthetsz Alton-nak, de ne szedd ki a csapdámból, elég egyszerű ugyanis kijutni belőle. - nézett rám - Nem akarom bántani, de Alton nem képes észrevenni azokat a hibákat sem, amik az orra előtt vannak. Ha nem tanulja meg, akkor hamar elvesztheti az életét.
 - Értem, hogy csak tanítani szeretnéd, de nem úgy kell, hogy beleteszed az egyik csapdád közepébe.
 - De a csapda nincsen kibiztosítva, így Alton bármit csinálhat a csapda nem aktiválódna. - vágott közbe Hidryt.
 - Tessék? - néztem rá.
 - Alton egy félkész csapdába sétált bele. Mindig utoljára hagyom a kibiztosítást, hiszen bármi hiba miatt nincs kedvem azzal is vesződni, hogy úgy javítsam meg a csapdát, hogy közben ügyelnem kelljen arra, hogy ne induljon be.
 - Nem nagyon hiszem, hogy Alton ne venné észre azt, hogy a csapda nem is működik. - mondtam értetlenkedve - Katonának képzik, az ilyesmit fel kéne ismernie.
 - Legort sietnél kérlek? - hallottam kintről Merko hangját.
  Hidryt végre magamra hagyott. Igazából nem kell átöltöznöm, mert tegnap elég fáradt voltam ahhoz, hogy csak úgy mindenestül bedőljek az ágyamba. Nem tudom, hogy mi szívta ki az erőmet, de nem nagyon tudtam aznap ébren maradni. Na mindegy, most Alton-t kell kiszabadítani egy elviekben nem működő csapdából. Kimentem és láttam, hogy megint sokan összegyűltek, azonban most Argot és Shina is jelent volt. Felmásztam a fára Merko mellé. Egy ágon voltunk Alton-nal, aki halálsápadtan nézett körbe körbe. Nem találta a kiutat. Végig néztem a csapdán, azonban az be volt fejezve, a kioldó kötélen állt Alton és a csapda beindul, mikor lelép róla. Még egyszer végig néztem a csapdán és valami feltűnt, ami rendszeresen megszokott jelenni Hidryt csapdáiban, de ebben nincs meg. Nincs meg az a hiba avagy kiskapu, mely segítségével meg lehet szökni a csapdákból. Hidryt mindig ejt egy kis hibát, hogy csak az arra érdemesek jussanak ki épen a remekműveiből. Azonban ezt itt nem Hidryt építette.
 - Hidryt, ezt te csináltad? - kérdeztem tőle.
  Válaszolt volna onnan lentről, de meglátta, hogy hogyan fürkészem végig a csapda minden egyes elemét. Ő is feljött.
 - Elméletileg. - mondta mikor mellém ért.
  Merko hátrébb szorult, de most nem ez foglalkoztatott. Hirtelen Hidryt elsápadt és már ösztönösen a fülemre tapasztottam a kezemet.
 - KI MERÉSZELT HOZZÁ NYÚLNI A CSAPDÁMHOZ?! - kiabálta magából kikelve.
  Azonban nem tett hozzá semmit. Egy darabig még fújtatott, de aztán egy kicsit lenyugodott.
 - Ezt a csapdát én kezdtem el, de valaki befejezte. - magyarázta meg az előbbi kitörését - Nincs benne a kiskapu, amit vétettem. Helyette egy másikat tettek bele és a kioldószerkezet is más, mint amilyet én szoktam használni.
 - Hogy jutok ki belőle? - kérdezte Alton.
 - Őszintén? Sehogy. - mondta Hidryt.
  A csapda nem volt éppen egyszerű felépítésű. Ha Alton lelép a kötélről a hurok, amiben van az összehúzódik és Alton fejjel lefelé fog himbálózni, miközben a kioldó kötél miatt Alton le fog zuhanni, mert a kioldó kötél egyben ugyanaz, mint amin lógni fog, tehát, ha az egyik vége nincs rögzítve, akkor Alton hamarabb fogja megtenni a lefele vezető utat, mint ahogy azt szeretné. Éreztem, hogy Anna varázslatot használ, ami miatt most lett egy ötletem.
 - Alton lépj ki a csapdából. - mondtam neki.
 - De akkor... - kezdte.
 - Ne fog semmi se történni. Higgy nekem. - vágtam félbe.
  Egy kis ideig nem mozdult, végül lelépett a kötélről, viszont mint ígértem nem történt semmi se. Alton lesietett a fáról, addig megszakítottam a varázslatot és a csapda beindult. Azonban ez már nem az én hatáskörömbe tartozik. Miközben lemásztam a fáról, Annát kioktattam, hogy nem túl szerencsés kikezdeni azokkal, akik könnyedén megtehetnek bármit. De szokás szerint nem hallgatott rám. Visszamentem a házamba, ugyanis tegnap terveztem, hogy véghez viszek pár kísérletet az itteni növényekkel. Először csak vázlatot írtam, hogy mit fogok használni, mennyit fogok használni, milyen arányban lesznek egymással és milyen eredményt várok. Hirtelen éreztem, hogy Anna beszélni szeretne velem, azonban nem Anna szólalt meg, hanem valaki más.
 - Te kíséred el! Az életeddel fizetsz, ha nem vigyázol rá!
  Felfogtam, hogy mit mondott nekem az ismeretlen, de nem tudtam értelmezni. Hasogató fejfájás tört rám. Azonban nem én reagáltam így, hanem Annának az elméjébe valaki kutakodott. Megpróbáltam a betolakodót megállítani, mire az ismeretlen dühös lett.
 - Legort, Argot hívat, bár hozzá tette, hogy nem muszáj megjelenned. - jött be Emerisz.
  Hallottam, hogy beszél hozzám, azonban éppen azon voltam, hogy azt a valakit távol tartsam az elmémtől. Annának már nem tudtam segíteni, ezért a saját védelmemre fókuszáltam és minden mást kizártam a fejemből.
 - Legort jól vagy? - kérdezte aggódva Emerisz.
 - Aranyos, hogy így aggódik. - szólalt meg az ismeretlen - Azonban nem vagyok olyan hangulatban, hogy veled vitatkozzam. Jó éjszakát!
  Még mindig nem válaszoltam Emerisz-nek. Most az idegen szerintem minden erejét bevetette, hogy áttörjön a pajzsomon, azonban kitartottam. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valami lerántott a székemről. Most vettem észre, hogy a házamat benőtte valami. Emerisz megpróbálta az ajtót kiszabadítani, de nem járt sikerrel. Hirtelen a növényen bimbók jelentek meg. A bimbók hirtelen kiszakadtak és spórával lepték el az egész házat.
 - Emerisz kapd el! - dobtam felé egy üveget, amiben egy olyan illóolaj volt, ami hatástalanít minden mérget, ami a levegőben van.
  Kinyitottam az üveget és a ruhaujjamra, mivel más nem volt nálam, cseppentettem az olajból pár cseppet. Nem kell folyamatosan éreznünk az illatát, elég ha percenként az orrunkhoz tesszük az anyagot. Segítettem Emerisznek az ajtó kiszabadításában, mert a növények miatt nem jutott ki zaj a házból. Hirtelen Emerisz összeesett mellettem. Előkaptam a tőrömet és az engem célba vett indát lenyestem a helyéről. Ennek a gaznak a tüskéje is mérgező, remek, igazán remek hír. Az indák folyamatosan támadtak így egyre távolabb kerültem a kijárattól. Végül már a házam másik végében voltam, mikor a gaznak sikerült megszúrnia, emiatt én is összeestem.

*Tellen Katret szemszöge*

  Anna elájult, amint szólni szeretett volna Legort-nak.
 - Rignot! Fuss a gyengélkedőre és szólj, hogy viszünk egy beteget! - szólítottam fel az egyik kadétot, akinek először eszembe jutott a neve.
  A sor végéről valaki bólintott és elindult az Erőd felé. Nem rá gondoltam, de mindegy. Meg kéne tanulnom a neveiket. Annát felvettem és elindultam én is az Erődhöz. Siettem, már amennyire tudtam. Azért kislányként könnyebb volt. A gyengélkedőn rögtön két ápoló elvette tőlem és egy ágyra fektették. A gyógyító régi jó barátom. Anna biztosan nem találkozott vele mióta idekerült. Biztosan örültek volna egymásnak.
 - Mi történt vele Katret? - kérdezte aggódva a gyógyító.
 - Telepatikusan beszélt volna valakivel. Akkor esett össze.
 - Az aktájában az áll, hogy valakivel össze van kötve az elméje. Ő hogy van?
 - Nem tudjuk. Egy futárt előre kell küldenünk. Rád bízhatom Annát?
 - Minden változásról szólni fogok. Intézkedj a többi ügyben.
 - Köszönöm Kara. - válaszoltam hálásan.
 - Rignot, menj vissza az őrnagyhoz és a két leggyorsabb szakasztársadat küldd el a tündékhez és jelentsd nekik, hogy itt mi történt. Rendben? - adtam neki az újabb feladatot.
 - Értettem uram. - mondta és már el is tűnt.
 - Eggyel kevesebb probléma. - morogtam magamban.

*Argot szemszöge*

 - Nem én építettem azt a csapdát! - válaszolt Hidryt a kérdésemre.
 - Soha nem szoktál egy csapdát se félbehagyni! - hozta fel az ellenérvet Merko.
 - Igazad van, azonban Shina lehívott egy másik csapdám miatt, amit valaki tönkretett. Mivel az egyik legbonyolultabb csapdám volt az, amin több mint két napig dolgoztam, a megjavítása az egész éjszakát igénybe vette. Az elkezdett csapdámat viszont ott mertem hagyni, hiszen nem volt kibiztosítva ezért nem kellett volna beindulnia. - mesélte el ötödjére a történteket.
 - Akkor ki fejezte be? - kérdeztem.
 - Nem tudom. - válaszolt.
 - A faluból ki tudta volna így befejezni? - változtattam meg a kérdést.
  Hidryt gondolkodott mielőtt válaszolt volna.
 - Reron és Evan másféle csapdákat szoktak építeni, a katonák pedig nem mernek az építményeimhez nyúlni. Egyedül Legort az, aki ért annyira a csapdákhoz, hogy képes lenne befejezni, de ő soha nem tenné meg. Szerintem sok csapdát látott már viszont, amikor végig nézett azon, amibe Alton belesétált, nem láttam rajta, hogy felismerte volna. Az elkészítése rendkívül furcsának számít, hiszen úgy tűnt, mintha valaki csak azért fejezte be, hogy borsot törjön az orrom alá.
 - Mégis miért hiszed azt, hogy valaki bosszantani szeretett volna téged? - néztem rá.
 - A csapdát nem fejeztem be, tehát visszamentem volna, hogy megépítsem. Nekem kellett volna észrevennem, azonban az építője nem számolt azzal, hogy egy tanonc belelép. - érvelt Hidryt.
 - Visszatérve az építőhöz, szerinted Legort képes lenne csapdát állítani?
 - Nem. A tudása meg van hozzá, azonban ő nem így küzdene meg az ellenfeleivel, a csapdákat még védelmi szempontból se építené meg. - válaszolt Hidryt félvállról.
 - Lehet, hogy egy alakváltó viccnek szánta. - szólt bele először Evan - Az alakváltók tény nem emberek, de hasonlítanak rájuk. Lehet, hogy csak szórakozás miatt tette ezt, vagy egyszerűen kereste a kihívást, amit Hidryt személyében meg is talált.
 - Ha viccnek szánta nem úgy sült el, ahogyan ő szerette volna. Ezzel vége a megbeszélésnek. - álltam fel és mindenki követte a példámat.
  Elléptem az asztaltól, viszont nem mentem ki a nagy házból. Shina-ra vártam, beszélni szerettem volna vele, még a tárgyalás előtt. Utolsóként velem együtt maradt bent a teremben.
 - Mit szeretnél? - kérdezte.
 - Tudod, van az ünnep, amit az alakváltók holnap fognak megrendezni. - kezdtem.
 - Igen?
 - Szerintem valamikor a nap folyamán jönni fog egy küldöttség, hogy tájékoztassanak róla. - fejeztem be.
 - Azt kéred, hogy előbb kérdezzünk és csak aztán lőjünk, ha ismeretlent látunk. - vonta le a következtetést.
 - Katret-nek van esze, szerintem Tizon-t vagy valaki mást a szakaszból fog a kísérettel küldeni, hogy felismerjük őket.
 - Biztos vagy benne, hogy jönni fognak? - kérdezte.
 - Nem, ezért is csak veled szerettem volna beszélni. Tudjál róla, ha nem történik semmi, akkor csak vaklárma volt.
 - Értettem. Mellesleg Legort hogy hogy nem volt itt? Őt is hívtad nem de? - nézett rám kíváncsian Shina.
 - Kiszabadította Alton-t, aztán a házába sietett. Nem szereti az ilyen jellegű tárgyalásokat, ahol nem a szaktudásáról kérdezgetjük. Megkíméltem, hiszen utána egy napig hangoztatja, hogy nem volt értelme az ő elhívásának. - sóhajtottam.
 - Hiába, még gyerek. - válaszolt Shina - Nem várhatjuk el tőle, hogy minden helyzetet felnőttként oldjon meg. Szerintem nem kellett volna neki tanítványt adni, hiszen ő is épphogy elszakadt a mesterétől.
 - Szükség van még egy olyan személyre, aki jártasabb a gyógyításban. Ez nem a mi bolygónk, bármi megtörténhet, amire nem vagyunk felkészülve, akkor viszont jobb ha két gyógyítónk van.
 - Igen, tudom. Stratégiai szempontból jó döntés volt, azonban akkor is. Emerisz még tanulhatott volna pár évig Arané-tól vagy Avery-től. Aztán mikor már ismeri a növényeket, akkor került volna át Legort-hoz.
 - Szerintem jó döntés volt, hogy tanító lett. - érveltem a döntésem mellett - Emlékszel milyen volt, mikor még a bolygónkon voltunk?
 - Nem láttam sokszor. Csak akkor találkoztunk ha elment gyógynövényekért vagy más hozzávalóért és én voltam az őrségben. Miért?
 - Nem a te hibád, hogy nem találkoztál vele. Sőt, én még annyiszor sem láttam, mint te. Ott két esetben találkozhattál vele, ha megkerested valamiért vagy ha éppen kint vagy az utcán, mikor elmegy gyűjtögetni. Hosszútávon semmikép sem jó, ha egy ilyen fontos személy elzárkózik, hiszen ha szellemileg nem lesz toppon, akkor végzetes hibát is véthet.
  Megálltam, hátha kérdezni szeretne valamit, azonban Shina nem szólt közbe a magyarázatomba, tehát folytattam.
 - Most viszont, hogy Emerisz-t is tanítania kell sokkal nyitottabbá vált. Jót tett neki, hogy mással kell foglalkoznia.
 - Igen furcsa. - gondolkodott el Shina - Mármint Legort viselkedése. Szerintem történt vele valami, amire nem szívesen emlékszik vissza.
 - Lehet. - válaszoltam, bár biztos voltam benne, hogy ha tehetné elfelejtené a múltját.
  Kiabálásra lettem figyelmes. Kint a téren valakik vitatkoztak. Ki siettem nyomomban Shina-val. Nincs kedvem még egy ilyen ügyhöz, mint amilyen a reggeli eset volt. Hirtelen valaki kivált a tömegből és egyenesen felénk jött. Felismertem, hogy az alakváltó kadétok közül való. Sajnos a nevére nem emlékszem.
 - Kalin Lace - nyújtott kezet mikor elém ért.
 - Avit Argot. - direkt nem ráztam meg a kezét, a veszekedés biztos miattuk robbant ki, csak azt nem tudom, hogy mi közük volt hozzá.
 - Nincs időnk az udvariassági formaságokhoz - folytatta a lány - Anna amikor Legort-tal beszélni szeretett volna összeesett. Tudni szeretnénk, hogy itt mi történt.
 - Legort-tal már délelőtt óta nem találkoztam. - válaszoltam - Erre lakik. - intettem, hogy kövessenek.
  Remélem csak a jegyzetfüzetébe írogat. Emerisz szólt volna ha bármi baj lenne. Bekopogtam Legort ajtaján. Semmi válasz. Még egyszer, hát ha nem hallotta vagy nem vett róla tudomást. Most sem szólt senki. Végül Lace elém vágott és kinyitotta az ajtót. A látvány, ami fogadott az nagyon meglepő volt. A ház belsejébe nem láttunk be, mert a zöld indák teljesen behálózták a bejáratot. Akkor ezért nem szólt Emerisz, hogy baj van.
 - Ennek nem kéne itt nőnie. - szólalt meg először Lace.
 - Mi ez? - kérdeztem.
 - Sötét álomhurok. - válaszolt a két kadét egyszerre.
 - Valami fontos, amiről érdemes tudni? - kérdeztem, ugyanis semmi kedvem nem volt egy váratlan meglepetéshez.
 - A spórája és a tüskéi altató hatásúak és nem bírják a fényt. - válaszolt a fiú.
 - Akkor napfény kell ahhoz, hogy eltüntessük? - kérdeztem.
 - Igen, egy perc és megoldom. - válaszolt a fiú.
  Mivel árnyékban voltunk, gondolom valahogy egy tükörrel fogja ideirányítani a nap fényét. Elment az első napfényes helyre és a kardját használva a növényre irányította a nap sugarait. A növény a hirtelen fény hatására sisteregni kezdett majd pár indája hirtelen kilőtt a fiú felé, aki elugrott előlük. Mindenki a háztól biztonságos távolságra ment. A növény visszagubózott.
 - Egyszerre több irányból tereljük rá a fényt, akkor nem lesz képes mindenkit egyszerre támadni! - adtam ki az utasítást.

*Legort szemszöge*

  Ilyen kótyagos még soha nem volt a fejem ezelőtt. Nem tértem teljesen magamhoz, azonban már valamennyire képes voltam felfogni a külvilág ingereit. A növény most nem foglalkozott velem, valami elterelte a figyelmét. Megráztam a fejemet, hogy tisztábban tudjak gondolkodni. Láttam, hogy sokan a kardjukat vagy egyéb más fém felületet használva összegyűjtik a napsugarait és a növényre irányítják. A gaz erre válaszul támad mindenre, ami él és mozog, csak pont ránk nem figyel, gondolom nem hiszi, hogy ártani tudnánk neki. Emerisz még mindig aludt, legalább nem lesz baja. Ha a fény az ellensége, akkor van egy ötletem. Óvatosan, lassan az asztalom felé kúsztam, hogy a növény ne tekintsen rám veszélyforrásként. Mikor elértem az asztalomat gyorsan megpróbáltam felmérni a helyzetet, hogy állunk. Ha gyors vagyok van esélyem a tervem véghez viteléhez. Óvatosan magam alá vontam a lábaimat és már guggoltam az asztalommal szemben, ugrásra készen várakoztam, hogy az indák újra kicsapjanak az ajtón keresztül. Pár másodperc múlva be is következett, így amilyen gyorsan csak tudtam felálltam és a megfelelő üveget a kezembe vettem, majd elugrottam az asztal mellől, mielőtt a növény egy altatótüskéje megint eltalált volna. A házam közepén a főzetet a padlóhoz vágtam, mire az üvegből hirtelen éles fény gömb szállt fel. A gaz elégett a közelében, azonban a gyökere még élt, ezért egy kis varázslat segítségével a gömböt elmozdítottam és a növény maradék élő részeit így elégettem. Pár perc múlva a gömb fénye is kialudt és a házamban megint félhomály uralkodott. Emerisz-t feltettem az ágyamra, én pedig leültem a székemre és vártam, hogy Argot betrappoljon magyarázatot követelve.
 - Mégis mi a francot keresett ez a növény itt?! - teremt az ajtóban Lace kiabálva.
  Automatikusan felpattantam a székről és a kezemet a tőröm markolatára csúsztattam. Nem bántanám Lace-t, azonban ha rám támad akkor szeretnék védekezni.
 - Lace hagyd abba, Legort azt se tudja mi történik éppen! - szólt rá Enturin.
 - Anna elájult és, aki miatt elájult, az hagyta itt ezt a kis ajándékot. - mondtam.
  Mindketten csak bámultak rám, mintha egy jóslatot mondtam volna a világvégéről.
 - Kint egy kicsit tágasabb, mellesleg mindenki kíváncsi arra, hogy pontosan mi is történt. - szólt be Argot, de nem jött a házba.
  Mindhárman kimentünk, bár a magyarázatot biztos én fogom elmondani, hiszen mindkét szemszögből ismerem a történteket. Argot várakozóan méregetett engem, nyilván ő is arra várt, hogy kezdjem el a történetet az elejéről.
 - Anna nem miattam ájult el. - mondtam először Lace-nek és Enturin-nak - Beszélni szeretett volna velem, de már nem tudott semmit se mondani. Valaki megelőzte és mindkettőnknek továbbított egy üzenetet. Anna elméjét mellette átforgatta, mintha keresett volna valamit az emlékei között. Mikor megpróbáltam az idegent megállítani rám támadt, azonban csak telepatikusan, akkor jött be Emerisz. Nem tudom, hogy a gaz mikor fonta körbe a kunyhóm belsejét, azonban mikor végre nem az elmémet védő pajzsra kellett koncentrálnom a növény már az ajtót is elfedte. Először csak a spórái szabadultak el, azonban volt rá ellenszerünk így nem ájultunk el és együttes erővel próbáltuk az ajtót kiszabadítani. Aztán az indáit is bevetette. Arra lettem figyelmes, hogy Emerisz összeesik mellettem, többször is próbált eltalálni mire sikerült neki. Utána már csak arra emlékszem, hogy a növény altatója múlni kezdett és nem kaptam újabb dózist, ekkor láttam, hogy...
 - Várj! - szólt közbe Enturin - Nem csak egyszer szúrt meg?
 - A spórái a levegőben voltak így csak akkor tudtam felkelni, mikor azoknak a száma megfogyatkozott annyira, hogy ne legyen altató hatása. - fejtettem ki - A történtet további részét pedig ismeritek egy főzet segítségével a növény elporladt.
 - Csak egy valaki olyan erős, hogy ezt a növényt pár perc alatt az erdő másik végéből áthozza és megnövessze a házadban. - kezdett bele Enturin - Nem tudom, hogy mivel dühítetted fel ennyire, de szerintem az Erdőszellem nem kedvel téged.
 - Nem az első és nem is az utolsó ezen a listán. - sóhajtottam.
 - Higgy nekem, nem jó ha ő az ellenséged, reméljük, hogy holnapra elfelejti. - legyint egyet Lace.
  Éreztem, hogy valaki beszélni szeretne velem és azonnal tudtam, hogy ki is az.
 - Anna?
 - Na végre! Figyelj, Are szerintem holnap meg fog jelenni az ünnepségen. Nem tudom, hogy pontosan mikor és miért de meg fog jelenni. Mellesleg az üzenete is biztosan jelent valamit, de még nem sikerült rájönnöm, hogy miért is küldte nekem...
 - Anna! - szakítottam félbe - Véletlenül az nem izgat, hogy elájultál miatta és felforgatta az elmédet?
 - Az Erdőszelem ereje nagy, nyilván nem számolt azzal, hogy a testünk másként reagál az erejére, mint ahogy ő azt várta. 
 - Mindenre van egy kifogásod, igaz?
 - Még szép. Ezért tudok jól vitatkozni.
 - Akkor arra mit mondasz, hogy egy növénnyel tartott ájult állapotban?!
 - Csak azért, mert éppen az elmémet próbálta helyre tenni mikor megzavartad őt és másként nem maradtál nyugton. 
 - Megjegyzem szólhatott is volna.
 - Ő Are, nem szokott ilyen kis ügyekkel foglalkozni. Majd megszokod. Kérlek küldd vissza Lace-t és Enturin-t, mellesleg a holnapi ünnepségről is beszélnünk kell.
 - Remek, igazán remek. Nem szeretek szócső lenni.
 - Ez nem kívánság műsor. 
  Anna nem folytatta a párbeszédünket, így most már figyelhettem a többiekre is. Mindenki engem bámult, gondolom már régóta állok itt, mint egy szobor.
 - Anna felkelt? - kérdezte elsőként Lace.
 - Igen, azt üzeni, hogy térjetek vissza az Erődbe. - adtam át az üzenetet.
 - Azt is elmondta, hogy mi történt? - kérdezte Entruin.
 - Igen.
  Várakozóan figyelt rám, de nem volt kedvem előállni Anna elképzelésével.
 - Majd Anna elmondja. - mondtam neki.
  A két alakváltó biccentett egyet elköszönésül és az erdőbe vetették magukat.
 - Gondolom, ha őket visszarendelték rajtatok keresztül fogjuk megbeszélni a holnapi napot. - nézett rám Argot.
 - Eltaláltad. - válaszoltam neki, le sem véve a szememet az erdőről.
  Már megint, mintha figyelnének, de sehol semmi. Mindenhonnan a zöld faágak integetnek vissza. Tényleg kezdek paranoiás lenni.

33. fejezet (3. rész, 1. fejezet) - Végre egy átlagos nap

*Legort szemszöge*

  Végre nem Anna, nem Fottre és semmi életveszélyes dolog vagy cselekedet ébresztett fel. A napsugarai, ahogyan besütöttek az ablakomon arra keltem. Kora hajnal van, a nap még épphogy csak felkelt. Mivel a gyógynövények nagy része elfogyott muszáj elmenni még pár darabért és ehhez most Emerisz-t is el kell vinnem, hiszen neki is tanulnia kell. Felvettem egy tarisznyát beletettem két kést, az övemre aggattam a tegezemet és az íjamat, végül Emerisz és Alton házához indultam. Optase őrködött éppen. Biccentettem neki, és ő is vissza köszönt. Óvatosan benyitottam a házukba és felkeltettem Emerisz-t, adtam neki öt perc elkészülési időt. Alton persze mindezt végig aludta.
 - Ilyen korán kell növényeket gyűjtenünk? - kérdezte álmosan Emerisz.
 - Sok növény kora hajnalban vagy alkonyatkor virágzik. Mivel alkonyatkor veszélyesebb az erdő, mint hajnalban így sokkal hasznosabb hajnalban menni. - válaszoltam.
 - Én miért kellek? - nézett rám.
 - Mert ezeket a növényeket még nem ismerheted, jobban mondva nem tudod, hogy hol, mikor nőnek, hogyan, melyik részüket kell leszedni és a többi. - válaszoltam miközben elindultam az ágakon.
  Emerisz követett, bár lassabban haladt. Nem akartam sokáig kint maradni, hiszen Argot tegnap világossá tette, hogy nem akar egy ideig elengedni gyűjtögetni. Ha sikerül hamar visszaérnünk, akkor megúszhatom a fejmosást. Emerisz nagyon lemaradt így megálltam. Addig körülnéztem. A hajnali pára még mindig ott csillogott a leveleken. A madarak is ébredeznek és énekléssel köszöntik a hajnalt. Sok növényevő kel fel ilyen korán, így az erdőben mindenhonnan halk neszezéseket lehet hallani. Április vége van, a levegő üde és friss, az égen egy felhőt sem lehet látni. Hirtelen egy viharmadár suhan át az égen, pár pillanatra árnyékba borítva ezt az erdő részt. Végre beért Emerisz így újra elindultam. Tíz perce jöttünk el a falutól. Emerisz-nek megmutattam a növényeket, melyeket sokszor használunk mégis csak ilyenkor nyílnak. Szorgalmasan jegyzetelt és gyűjtögetett, néha magamra emlékeztet, amikor még én tanultam Emandiece-től. Mindenféle növényt, melyet ismertem, megmutattam Emerisz-nek. Nem tudom, hogy mikor lesz újra alkalmam erre, hogy tanítsam. Remélem még jó pár napig nem fog történni semmi különleges. Amikor mindent beszereztünk elindultunk vissza a falu felé. Szegény Emerisz nagyon kifáradt így csak a táskáját kértem el, aztán visszaengedtem aludni. A házamban a növényeket gyorsan szét szedtem és elkezdtem leltárat írni mindenről, hogy mik vannak és mire lenne még szükség. Igaz, hogy tegnap Avery és Arané elmentek gyógynövényekért, de még mindig sok mindent kell pótolni. A leltárról két listát is készítettem. Az egyiket magamnál tartottam míg a másikat Argot-nak szántam. Jobb ha két példány is van belőle. Mikor a növényeket a helyükre tettem elkezdtem összegezni, hogy milyen főzetek maradtak és miből kéne pótolni az elfogyott mennyiséget. Argot zavart meg a munkámban. Körülnézett, végül megint rajtam állapodott meg a tekintete.
 - Elmentél növényekért, igaz?
 - Igen, szükséges volt. - feleltem.
  A hanglejtéséből sejtettem, hogy most nem akar kioktatni engem arról, hogy most milyen rosszul járnának ha megint elvesztenének.
 - Sokan egy ilyen szökés után napokig a házukban maradnának és csak nehezen mernének messze menni az otthonuktól. - jegyezte meg.
 - Még szerencse, hogy én nem ilyen vagyok. Készítettem egy listát a gyógynövényekről, még szükség lehet rá. - adtam át neki az egyiket.
 - És mit írsz most?
 - A főzeteket. Ha megint eltűnnék, akkor ne legyetek annyira meglőve, mint múltkor.
 - Nem fogsz még egyszer eltűnni. - jelentette ki határozottan Argot.
 - Azonban minden eshetőséggel számolnunk kell. Sejtésem szerint te nem azért jöttél, hogy felkelts, vagy hogy a készletről beszéljünk. - fordultam felé.
 - Gondolkodtam azon, amit tegnap mondtál. Szerintem jobban jársz, ha Berill-nek elmondod az igazat, túlságosan feltűnő a kutakodása.
 - Nem szeretem senkivel se megosztani a múltamat, ezt te is tudod.
 - Persze, hogy tudom, ugyanis nekem se árultál el semmit.
 - Majd egyszer elmondom, de nem most. - feleltem már sokadjára.
 - Most azonban tényleg kíváncsi vagyok valamire. Mennyire ismered a családodat? - nézett rám szúrós szemekkel.
  Nem válaszoltam azonnal. Gondolkodtam, hogy megbízhatok-e benne. Eddig mindenben segített, így erre válaszolok neki.
 - Rendben. Akkor most kihagyom a hazugság részét. Három éves koromig az anyám nevelt, Nitens Marina. Az apámról soha nem mesélt, ha mégis csak annyit mondott róla, hogy az egyetlen férfi, aki el tudta venni az eszét. A nagyszüleimet nem ismerem, jobban mondva a nagymamámat nem ismerem. A tünde ága a családomnak pedig teljes homály. Annyit tudok, hogy az emberi nagyszüleim meghaltak több mint fél évvel a születésem előtt.
 - Azt mondtad, hogy csak a nagymamádat nem ismerted, pedig a nagyapád előbb meghalt.
 - Igen is és nem is. Mármint, hogy meghalt. - kezdtem bele - Gondolom a Nitens név nem csak az anyám miatt ismerős. - néztem Argot-ra.
 - A legerősebb ősi emberi varázsló vérvonal. - mondta, mintha betanulta volna - Volt részem megtapasztalni az erejüket.
 - Tényleg? - néztem rá.
 - Előbb folytasd te. - tért ki a választól.
  Megrántottam a vállamat és folytattam a mesélést.
 - Hatalmas és ősi vérvonal, ám mégis mindig új praktikákat és trükköket találtak a varázslatban, ami miatt sokkal erősebbek lettünk, mint egy átlag emberi varázsló. Kevesebb energiával erősebb varázslatokra voltak képesek. Minden tudást egy könyvbe írtak és zártak be. Ezt a könyvet a legelső Nitens varázsló kezdte el írni és az utódai folytatták. Azonban voltak sokan olyanok, akik már idősebb korukra, az az közelebb jártak a halálhoz, ők eggyé váltak a könyvvel és ott az elméjük örökre bezárva marad. Lehet, hogy örök rabság lesz a sorsuk, mégis ezek miatt a szellemek miatt a könyv folyamatosan bővül. Szellemként az embernek sok ideje van, és a felmenőim így az életük további részét a varázslat másításának a tudományára tették fel. A könyv úgy tűnt, mintha Anyámmal, akarom mondani Marina-val együtt elveszett volna, azonban egy védő varázslat miatt, csak egy titkos helyen pihent, majd mikor elég érettnek talált, elárulta hollétét és meg kellett keresnem. A könyvben van a nagyapám is. Ő tanított meg használni a varázserőmet. - fejeztem be a történetet - Elégedett vagy?
 - Teljes mértékben. - válaszolt Argot és elment volna, de megállítottam.
 - Hogyan ismerhetted meg a családom erejét? - kérdeztem.
  Argot az ajtóból visszafordult.
 - Az anyád és az apád szerelmét a nagyanyád nem nézte jó szemmel és ennek sokan, köztük én is, ittuk meg a levét. - adta a tömör választ és kiment.
 - És még én nem szeretek beszélni a múltamról. - motyogtam magamnak.

*Anna szemszöge, reggel 6.00*

 - Ébresztő mindenkinek! - hallottam az őrnagy hangját.
 - Na végre! - válaszoltuk egyszerre.
  Egy kicsit megdöbbenhetett, hogy válaszoltunk, de aztán újra visszanyerte az önuralmát. Addigra már mindannyian az ágyak előtt sorakoztunk.
 - Lehet, hogy tegnap jöttek vissza azonban attól még a kiképzés folytatódik. Világos?
 - Igen, uram! - mondta mindenki kórusban.
 - Tíz perc múlva a gyakorló pályán! Ha egy valaki is késik, akkor az egész szakasz addig nem megy onnan el, amíg lenem futnak tíz kört a rét körül! Világos?
 - Igen, uram!
  Megfordult és kiment. Rögtön mindenki elkezdett kapkodni. Senki nem akart rögtön tíz rétkörrel indítani.
 - Lace, idedobnád a tőrömet? - kérte Enturin.
  Erre mindenki lehasalt, aki Lace és Enturin között volt. Enturin feje mellet a falba csapódott három másodperccel rá a tőr. Senki nem szólt semmit, csak folytattuk a készülődést. Nincs időnk semmire. Végül is mindenkinek sikerült a határidő előtt ott teremnie a gyakorló pályán. Az őrnagy csak elégedetten biccentett.
 - Akkor egy kis bemelegítés, hogy visszaszokjatok. A börtönben eltöltött idő sokkal lustábbá tett benneteket. Két rét kör teljes felszerelésben. A felszerelést a rét széléről tudjátok felvenni.
  Mindannyian követtük a parancsot. Nem mertünk hangot adni a nem tetszésünknek. Bár Lace egyfolytában motyogott. Szerencsénkre az őrnagy nem vett róla tudomást. A rét szélén felsorakoztunk. Rajtunk volt a gyakorló páncélzat, ami csak bőrből készült és nem védett mindenhol, egy szablya a lányoknál, a fiúknál egy kard, egy tőr, íj és vesszők meg persze egy pajzs. Így néz ki az alapfelszerelés, melyet az utolsó években a saját képességeinkhez igazítunk, de még erre nem kaptunk engedélyt.
 - Indulás! - vezénylet az őrnagy és mindenki neki iramodott.
  Akik kint voltak felsőbb évesek mind rajtunk röhögtek. Még száz métert sem futottunk mikor a lábam jelzett, hogy álljak meg. A fogamat összeszorítva folytattam a futást, melynek a nagyja még előttem van. Hiába van reggel, az idő nagyon meleg, így a hajam már az izzadságtól teljesen a fejemhez tapadt, a ruháimból a vizet ki lehetne csavarni, mellesleg a páncél nagyobb, mint én vagyok ezért egyfolytában ide-oda csúszkál rajtam. Az utolsó futó lettem az első kör végére. Mikor elhaladtam az őrnagy mellett, hirtelen elkiáltotta magát.
 - Aki utoljára ér be, az egész gyakorlat alatt és még a délutáni terepgyakorlat felében futó gyakorlatokat fog végezni teljes felszerelésben!
  Erre a kijelentésre gyorsítottam a tempómon, hogy ne én legyek az a szerencsétlen. Azonban nem csak én gyorsítottam. Mindenki a szakaszból úgy kezdett rohanni, mintha az életéért futnának. Esélyem se volt beérni őket. Száz méterrel lemaradva a többiektől értem be célba. A többiek már levették a páncélt és a fegyvereket visszatették a helyükre. Én nem tettem, ugyanis megnyertem a futó gyakorlatokat. A lábam ellenkezett azzal, hogy továbbra is álljak. Mindig is tudtam, hogy nem vagyok jó futó, de azért nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul megy a hosszútávú futás. Bezzeg állati alakban, ott jobban megy. Tény az is, hogy mindenkinek. Nem ültem le, bár nagyon hívogatónak tűnt a talaj, de ha leülök, akkor nem leszek képes felállni és még a futó gyakorlatoknál is rosszabb büntetést kapnék. Inkább a kúthoz mentem, ahol éppen Endrees húzott fel egy vödör vizet. A vizet át öntötte egy másik vödörbe, ami nincs hozzá kötve a kúthoz, és újra elindította lefelé a másikat, hogy legyen mindenkinek vize. Denrick mohón a teli vödör után kapott, azonban mikor felemelte a lába megcsúszott és elesett. A vödör kirepült a kezéből és a tartalma nyakon öntött a vödör pedig mögém zuhant. Prüszköltem egyet a hirtelen jött hideg zuhanytól.
 - Bocsi Anna, nem szándékos volt. - mondta rögtön Denrick.
 - Semmi baj. Legalább gyorsabban felfrissültem ebben a melegben. - válaszoltam.
  Mindenki folytatta a vízért való küzdelmet. Szegény Endrees, soha se tudta otthagyni a kutat, ugyanis mire nyúlt volna a vödörért, hogy igyon az már megint üres volt. Meglepetésemre az őrnagy hagyta, hogy kiszolgáljuk magunkat, ami miatt én csak kevésszer kértem vizet. Féltem, hogy ez is a tervei között szerepel. Szívesen belenéztem volna az elméjébe, de nem mertem, hiszen akkor a szemem színe megváltozik, és most már arra sem tudom fogni, hogy Legort-tal beszélek. Hiszen ha más elméjében turkálok, akkor a szokásos kékes színét veszi fel a szemem, viszont ha Legort-tal beszélek akkor sárga lesz. Mellesleg, ha kiderül , hogy belenéztem az őrnagy fejébe, akkor elég rosszul járok, tehát nem kísérletezgethetek. Mikor mindenki végzett, megkordult Lace gyomra, ami a reggelit jelentette. Haptákba vágtuk magunkat és kimasíroztunk volna a rétről, azonban az őrnagy megállított.
 - Ki engedte el magukat a gyakorlatról? - kérdezte emelt hangon - A mai napi reggeli elmarad.
  Lace-re sandítottam, akinek a tekintetében nagy megrökönyödést láttam. Az én gyomrom is korgott, hogy ideje lenne valamit enni. Mindenki baljósan összenézett és visszafordultunk az őrnagyhoz. Az őrnagy végig nézett rajtunk, majd megszólalt.
 - A reggeli és a délutáni gyakorlaton a szabadulást fogjuk gyakorolni. Pár idősebb kadét is részt fog venni a gyakorlaton, hogy tudjanak segíteni ha szükséges lesz. - aztán felém fordult és folytatta - Amíg el nem engedem magukat, addig a rét körül fogja róni a köröket. Világos?
 - Igen, uram. - mondtam.
  Testben és lélekben is megrendültem egy kicsit a feladatom hallatán. Még egy óráig fussak teljes felszerelésben? Végem van. Szerintem nem fogok tudni felkelni az órákon a padból.
 - Nem hallotta? Kezdjen futni! - szólt rám az őrnagy, mikor már több perce nem mozdultam.
  Nem válaszoltam csak megfordultam és elindultam. Lassabb tempóra váltottam, amit tovább tudok tartani. A végén még összeesek itt mindenki szeme láttára. Mivel ezt nem akartam elérni jobban koncentráltam a futásomra. Ütemesen kezdtem szedni a levegőt, a karom is dolgozott nem csak a lábam, és megpróbáltam csak az előttem lévő akadályokra összpontosítani, mint például, hogy ne lépjek rá egy kőre se. Egy perce sem futok, de a fülemben már csak a szívem dobogását hallom. A külvilág zajai nem jutnak el hozzám. A szívem majd kiszakad a mellkasomból, az oldalam szúr a tüdőm pedig olyan, mintha sose lenne benne elegendő levegő. A napon sokkal kegyetlenebb volt a futás, mint az árnyékban. A föld kiszáradt és a por felcsapott, amikor ott futottam. Az arcomon és a kézfejemen a por összekeveredett az izzadtsággal így folyamatosan pislognom kellet, hogy a sár ne kerüljön a szemembe. A bőrömet csípte a por és az izzadság és legszívesebben mindennel együtt fejest ugrottam volna egy folyóba. Mikor árnyékban voltam, a testem, a fegyvereim és a páncélom csak úgy ontotta magából a hőt, és az árnyékban a fuvallatok is hűvösebbek voltak.
  Végül félórával a gyakorlat vége előtt az őrnagy leállított. Nem kellett már beállnom a többiekhez, akik egyre bonyolultabb csomókból kellett hogy kiszabaduljanak mindenféle pózban. Szegény Tizon-nak a csuklóját és a bokáját összekötötték a háta mögött, így úgy nézett ki, mint egy emberből készült bölcső. Miközben próbált kiszabadulni az oldalára esett és úgy nézett ki, mint egy partra vetett bálna. Persze nem csak ő volt ilyen "szerencsés" helyzetben. Rignot és Amber egymásnak háttal ültek és összekötötték a kezüket. Azt a csomót már több mint fél órája próbálják kibogozni, de mindig mikor közel kerülnek a szabadsághoz az egyik felsőbb éves még egyszer megköti. Persze ezt az őrnagy nem veszi észre. Szerintem nem a segítség nyújtás miatt hívta ide az idősebbeket. Levettem a felszerelésemet és a helyére raktam. Végig néztem magamon és megállapítottam, hogy ennél rosszabbul nem igazán festhetek. A ruháim teljesen átáztak és hozzám tapadtak. Az eredetileg befont hajam úgy áll, mint egy széna boglya. Mivel levettem a páncélt sok bőrfelület ismét szabad lett és most már a teljes karom, lábam és az arcom sáros a por miatt. Mellette még az arcom olyan színű, mint a paradicsom a kéz fejemmel egyetemben és úgy bűzlök, mintha összeverekedtem volna egy büdös borzzal. A kútból felhúztam egy vödör vizet és rögtön magamra borítottam. Nagyon jó érzés volt, hogy a tűz forró bőrömet lehűti a hideg víz, és ezzel együtt a port is leviszi rólam. Nem nagyon érdekelt, hogy mi lesz a ruháimmal, hiszen eddig is úgy néztem ki, mint akit leöntöttek, így a kinézetem nem nagyon változott meg. A következő vödör vízből pedig annyit ittam, amennyit csak tudtam, közben pedig leültem a kút peremére. Nem volt jó ötlet. Mikor a többieket is kiszabadították a kötelek fogságából elindultak az Erőd felé az órákra. Csatlakoztam volna hozzájuk, azonban mikor a lábamra álltam egyből össze is rogytam. Végül Lace és Tizon segítségével jutottam el az Erődig. Aztán a lépcsőkön, mivel alig haladtunk mert a lábamat nem tudtam megemelni, Tizon felvett a hátára és elvitt a teremhez. Egész úton hálálkodtam neki a kedvességéért, miközben Lace piszkált azzal, hogy nem tudtam lépcsőzni.
  A teremben újra a helyemen elővettem a tankönyveimet és egy füzetet. Mikor bejött a tanár azonnal mindenki felállt a helyéről. Én is követtem a példájukat, de közben azért fohászkodtam, hogy ne huppanjak vissza akaratlanul is a székre. Szerencsére a köszönés nem tart sokáig így hamar újra ülhettem. A reggeli futás után, örömmel vágok neki a tanóráknak főleg amiatt, mert nem kell majd huzamosabb időre felállnom.

*Legort szemszöge*

  Felvettem az íjamat és a tegezemet. Emerisz-nek úgy is tanulnia és szoknia kell az íjat. Jó íjász, van hozzá tehetsége, mint a legtöbb tündének. Azonban az ereje miatt többre is képes lehet, mint egy átlagos íjász. Először mindenképp meg kell tanulnia az alapokat, az íj kihúzását, az oldást és csak azután jöhet a célzás és még utána, mikor már rutinos lesz, a képességét is segítségül hívhatja. Merko-val még hajnalban beszéltünk erről. A mai nap megpróbáltuk összehangolni a két fiú tanítását, így Alton is most az íj használatát fogja tanulni. A két tanítvány még kihasználja a szabadidejét, így gondolom Merko-val ketten fogjuk felállítani a pályát. A falun kívül a fák között azzal a főzettel, amit az Ezredes mutatott nekünk, az alatt az öt nap alatt létrehoztak egy teret, ahol a katonák úgy gyakorolhatnak, hogy a többi tündének ne legyen baja. Az íjászat is ott lesz, így arra indultam. Nincs messze így három perc alatt odaértem. Éppen Hidryt küzdött Optase-zal. A küzdés lett volna a lényeg, azonban Optase már nem próbált meg egy támadást sem Hidryt ellen, mert még a saját védelmére is épphogy csak tudott figyelni. Kicsit kezdtem sajnálni, ugyanis Hidryt negyon kemény ellenfél, egyszer téveszti el Optase a védekezést és jöhet hozzám, mert eltörött valamije.
 - Mivel az ő párharcuk elfoglalja a tér közepét, szerintem jobb megoldás lenne, ha a célok a fákon lennének. Alton és Emerisz pedig itt lesznek a tér szélén, így nem fogják megzavarni Optase képzését. - szólalt meg hirtelen mellettem Merko.
 - Szerintem Hidryt nem képzi őt, hanem tudatni szeretné Optas-zal, hogy soha ne kezdjen ki vele. - mondtam - Akkor egy olyan helyet kell keresni, ahol tíz-tizenöt méteren belül rá lehet látni tisztán az egyik fa törzsére.
 - Csak tíz-tizenöt méter legyen a pályahossz? - nézett rám döbbenten Merko.
 - Gyakorolják még a technikát. Miután már tudnak célozni és a céltábla középső részeit találják el, akkor növeljünk a távolságon. - álltam elő a javaslattal.
 - Rendben. Bár szerintem a fiúk könnyedén megbirkóznának a húsz méteres távval. - válaszolt Merko.
 - Túl sűrűn nőnek itt a fák ahhoz, hogy tiszta húsz méteres szakaszt találjunk. - tettem hozzá egy érvet.
 - Akkor majd a következő íjász órán menjünk le az erdő szélére. - mondta pár perc gondolkodás után.
 - Azért két tapasztalatlan gyerekkel nem merném megkockáztatni az utat. - ingattam a fejemet.
 - Három gyerekkel. - tette hozzá Merko.
 - Igaz, hogy korban közelebb állok az ikrekhez, mint bárki máshoz itt, azonban tapasztaltabb harcos vagyok, mint ők, és ha másra nem is figyelem elterelésre jó vagyok. - vontam vállat.
 - Tényleg, jó hogy eszembe juttattad. - nézett rám Merko, miközben elkezdtük körbe járni ezt a kis teret - Kitől tanultál meg harcolni? Gyógyító vagy és Emandiece-nek nagy híre van a fegyverekkel való kétbalkezességéről.
 - Az íjászatot a lőtéren tanultam, ellestem mások technikáját és a sok különböző stílusból kihámoztam az alapmozdulatokat és arra építettem a későbbi tudásomat. A tőrrel azért bánok jól, mert egyszer végig kellett mennem egy ember lakta zónán, több mint száz kilométer széles sáv volt. Több napig tartott az út és azalatt megtanultam megvédeni magamat és az út felénél, találkoztam egy tünde katona szakasszal, akik segítettek nekem és ők is megtanítottak pár trükköt. - meséltem neki, azonban ezt most találtam ki.
  Muszáj, hogy valamennyire egyezzen az összes eddigi hazugságommal a múltamról így már mondhatni kitaláltam ennek a személyazonosságomnak egy múltat és azt mondom el mindenkinek. Általában elhiszik, ugyanis sokan járnak az én cipőmben. A határ folyamatosan változik, sokszor kiszorulnak faluk, így az ott élők megsínylenek minden határváltozást, és előbb vagy utóbb miután megunják, hogy az emberek többször eljutnak odáig, belsőbb területekre költöznek.
  Merko csak bólogatott a magyarázatom hallatán, bár szerintem nem egészen hitt nekem, amiért nem hibáztatom. A stílusomon látszik, hogy valaki kiképzett és az is, hogy nem tünde volt az.
  Végre megtaláltuk a tökéletes helyszínt. Amíg lemértem a távot, addig Merko keresett egy céltáblát, két gyakorló íjat és vesszőket. A táv körülbelül tizenhárom méter, ez bőven elég lesz gyakorlásnak. Hidryt és Optase párharca véget ért, azonban van egy sejtésem, hogy ma nem csak Optase fog megütközni itt. Merko hamar visszaért, letette az íjakat és a vesszőket és elment hogy valahogyan rögzítse a céltáblát a fának a törzséhez. Kerestem két álló dobozt, és szétosztottam a vesszőket. Az íjakat is megnéztem, az erősebbiket Alton kapja.
 - Idehívom őket! - szóltam Merko-nak, aki csak biccentett egyet.
  A faluban sokáig rohangáltam mire mindkettejüket összegyűjtöttem. Emerisz-t a házában találtam meg éppen tanult, míg Alton éppen Hidryt egyik csapdájából próbált meg kiszabadulni. Hidryt pihenőként, azt figyelte, ahogyan szerencsétlenkedik Alton. Mikor segítettem volna neki kiszabadulni, Hidryt leintett, hogy ha segítek neki, akkor én is egy csapdában fogom találni magamat. Sokáig vártunk mire Alton kiszabadult. Jobban mondva leesett és szerencséjére egy kötél a lábára tekerődött ezért nem törte ki a nyakát. Végül Hidryt levágta onnan és már mehettünk is az íjász pályára.
 - Sokáig voltatok távol. - köszöntött Merko, aki a vesszőket nézte át unalmában.
 - Tudod, egy csapda feltartott minket. - adtam a gyors magyarázatot.
  Amíg Emerisz és Alton bemelegítette a karját és a vállát, addig Merko elmagyarázta az íj és a nyíl részeit és a javításukat. Addig leadtam pár próba lövést mindkét gyakorló íjjal, hogy megfelelnek-e erre a célra. Szerencsére egyiknek sem tekeredett el a szarva, ami miatt lehetett még velük célozni.
 - Akkor kezdjük is az órát. - kezdett bele az okításba Merko - Alap állás és pár próba lövés.
  Emerisz-nek és Alton-nak is voltak hibái. Én Emerisz-t javítottam ki, míg Merko Alton-t. Végül mikor már nem kellett annyit figyelniük a tartásukra, megtanítottunk nekik pár új felállást, amiből lehet lőni. Nem volt jó ötlet rögtön ezzel kezdeni. Sokszor kellett messzire vagy a talajszintre menni pár félresiklott vessző miatt. Inkább visszatértünk az alap álláshoz és a célzásukat fejlesztettük. Mikor már másfél órája edzettünk engedélyezett Merko tíz perc pihenőt. A két testvér visszament egy kicsit a faluba, addig még pár eltévedt vesszőt kerestünk Merko-val. Így is több mint öt vessző tűnt el, és még nyolc szorul rá javításra.
 - Lesz időd megcsinálni őket? - kérdeztem.
 - Majd mikor visszajönnek megtanítom nekik, és akkor két legyet ütök egy csapásra. Tanulnak is és még a vesszők is meg lesznek javítva. - osztotta meg az ötletét Merko.
 - Felőlem. - vontam meg a vállamat.
 - Mellesleg alig szóltál bele a mai órába. - nézett rám.
 - Jól oktattál és nem kellett kijavítanom semmit se. Ha Emerisz hibázott, akkor megelőztél és nem akartam közbe szólni.
 - Mellesleg Emerisz jól bánik az íjjal, szerintem ha külön is tanulná, akkor talán a faluban a legjobb íjász lenne. - hozta fel Merko.
 - Az óra után beszéljünk vele erről, de ez legyen az ő választása. Ha most lerohannának Alton majd megsárgulna az irigységtől.
 - Tudom. Csak tudatni szerettem volna veled. Mellesleg szerintem Shina vagy Optase tanítaná akkor. - merengett el Merko.
 - Lehet, hogy még túl korai lenne számára egyszerre két szakmát is tanulni. - ingattam a fejemet.
 - Te mondod?
 - Nem szeretném még jobban leterhelni, de mondjuk el neki, hogy van egy ilyen lehetősége is. Azonban nem dönthetünk helyette, elég érett ahhoz, hogy képes legyen választani.
 - Már vissza is jöttek. - terelte el a témát Merko.
  Mondjuk már mindketten befejezettnek tekintettük. Mindketten úgy néznek ki, mintha elkapta volna őket egy nagy hurrikán.
 - Mi történt? - kérdeztem.
 - Lara egy kicsit dühös lett, miután Alton megtréfálta. - válaszolt Emerisz.
 - Ne próbáld meg kihúzni magadat a felelősség alól! Te is benne voltál. - fortyant fel Alton.
  Elkezdtek veszekedni. Csak mosolyogtam ezen a kicsinyes vitán, de még gyerekek. Merko is rosszallóan csóválta a fejét. Végül lenyugodtak a kedélyek. Azonban még sokáig mérgesen néztek egymásra. Merko rögtön belevágott a közepébe. Itt a téren volt egy javító sarok, ha lehet így nevezni. Ott a fegyvereket élezzük és javítjuk meg. Vagyis szerintem, még nem volt alkalmam kipróbálni. A nyolcból öt vesszőnek letörött a hegye és a maradék háromnak a nock-ja ment tönkre. Csak néző voltam, ebben sem segítettem. Mondjuk mellettem szóljon, hogy alig volt javítani való. Miután végeztek a javítással az oktatás folytatódott.

*Anna szemszöge*

  Szerintem most voltam először hatodik órán. Mivel már felfedtük magunkat, nem szükséges Legort-tal mindennap beszélnem. Az ebéd elfogadható volt, laktat azonban az ízét valahol főzés közben elhagyták. Na mindegy, a tanítás és az ebéd alatt a lábamba valamennyire visszajött az erő így már képes voltam lépcsőzni. Azonban mikor a terepgyakorlatra gondolok már kiráz a hideg. Még több rét kört nem biztos, hogy kibírnék anélkül, hogy az ebédem vissza ne köszönne. Persze a többiek nem értették a szenvedésem okát. Nem nekik kell futniuk egész nap a rét körül. Kíváncsi vagyok, hogy az őrnagy vajon még mindig a kötélből való szabadulást fogja gyakoroltatni velük, vagy valami mást talált ki? Nem tudok kiigazodni rajta, azonban az elrablásunk miatt keményebben munkára fog. Mellesleg az nem is a mi hibánk volt, hiszen elaltattak bennünket. Persze, ezt nem hajlandó elfogadni. Már mindannyian kint álltunk a gyakorló pálya szélén és vártuk az őrnagyot. Kis idő múlva meg is érkezett, a felsőbb évesek pedig tolongtak azért, hogy "segíthessenek" a mostani gyakorlaton.
 - Szerintem maga tudja a dolgát. - nézett rám, mire grimaszoltam egyet, de bólintottam - Majd szólok mikor abbahagyhatja.
  Elfordult tőlem én pedig a felszerelésekhez mentem. Felvettem a bőr páncélt és megpróbáltam szorosabban meghúzni, hogy ne lötyögjön rajtam, mondjuk hiába szorítottam meg a magasságommal van a baj, nem pedig a szélességemmel. Végül hagytam az egészet és inkább a fegyvereket kezdtem felcsatolni magamra. Mikor végeztem elkezdtem a futást. Most viszont az árnyékos helyek megváltoztak, és szerencsére több lett. Alig kellett már a napon futnom. Mondjuk egy óra futás, azért így is kínszenvedés lesz. A gondolataimat megpróbáltam visszaterelni és a futásra koncentráltam. Az bevált délelőtt is remélem most is jó lesz. Mondjuk a lábam már pár lépés után elkezdett tiltakozni az újabb futás ellen, de kizártam a fejemből a combomba tűző folyamatos fájdalmat. Tíz perc futás után már nem fájt a combom, mondjuk az is igaz, hogy nem éreztem a lábamat. A levegőm megint beszorult, szóval az oldalam is fájt. Annyiban van szerencsém, hogy most a por nem verődött fel annyira, így nem lettem sáros miatta. Így is csípte az a kevéske a bőrömet, de kibírható volt a fájdalom. Eltörpült a többi bajom mellett.
  Úgy érzékeltem, mintha az az egy óra kezdene letelni, ugyanis a nap már tovább haladt az égbolton és a lábam, pedig épphogy csak nem csuklott össze alattam. "Ezt a kis időt már ki kell tudnom bírni!" - biztattam magamat. Mikor elfutottam az őrnagy előtt, leintett, hogy abbahagyhatom. A felszerelés tartó állványhoz mentem és leszedtem magamról a fegyvereket és a páncélt. Felüdülés volt érezni a bőrömön a szellőt. Aztán a kutat látogattam meg, most viszont nem öntöttem magamat nyakon egy vödör hideg vízzel, csak ittam belőle. Az őrnagy megvárta, amíg végzek, aztán biccentett az egyik felsőbb évesnek, aki eddig csak röhögött. Az idősebbik kadét felvett egy kötelet és hozzám lépett. Először csak a kezemet kötötte hátra, gondolom, hogy szokjam. Akkor ezek szerint nem annyira kegyetlent sikerült kikapnom. Mekkora mázlim van. Mikor megpróbáltam megkeresni a csomót, akkor jöttem rá, hogy ehhez ki kell ugrasztanom a hüvelyk ujjamat, mert a csomót sehogyan se fogom tudni elérni. Visszavonom amit a felsőbb évesről gondoltam.
 - Nem túl jó ötlet kiugrasztani a semmiért az ujjadat. - hallottam Legort hangját.
 - Akkor mit tanácsolsz? - kérdeztem vissza egy kicsit ingerülten.
 - Lazán kötötte, szóval...
 - Ez neked laza? Mindjárt elszorítja a vérkeringésemet.
 - Tudod mozgatni a csuklódat, ha elég ideig és jó irányba mozgatod, akkor a kötél enged és könnyebben hozzá férhetsz a csomóhoz. 
 - Mellesleg most nem Emerisz-szel kéne foglalkoznod?
 - De, csak nem akartam felesleges fájdalmat érezni. 
 Végül nem szólalt meg többször. Úgy döntöttem, hogy megfogadom a tanácsát és elkezdtem azt tenni, amit javasolt. Igaza lett. A felsőbb éves nem kötötte szorosra a csomót így azt el tudtam érni. Miután kiszabadultam, rögtön jött a következő csomó. A többiek egyre kitekertebb pózokban voltak és reménykedtem, hogy engem, most nem akarnak ennyire megkötözni. Mázlimra nem voltam annyira érdekes mint a többiek. Őket azért piszkálták jobban, mert mindenki úgy káromkodott, mint a vízfolyás. Megértem őket, azonban minél többször szólalnak meg, annál nehezebb lesz kiszabadulniuk, így én inkább visszafogtam magamat. Miután a gyakorlatnak vége lett, már nem csak a lábam sajgott, hanem a karjaim is. Visszamentünk a háló részünkbe és mindenki belevágott a tanulásba, hiszen sokat kell pótolnunk. Éppen a térkép ismertet tanultam, mikor az Ezredes belépett a szobába. Mindannyian felpattantunk, azonban leintett minket. Rögtön visszafordultak a legtöbben a füzetükhöz, ám keveseket jobban érdekli az, hogy mi fog most történni.
 - Beszélhetnénk Anna? - intett, hogy kövessem.
 - Persze. - motyogtam és nagy nehezen felkászálódtam az ágyról.
  A lábamba hirtelen nyilallt a fájdalom, ezért elég lassan értem ki a folyosóra.
 - Mi történt veled? - nézett rám aggodalmasan Katret.
 - Kiderült, hogy mindenkinél rosszabb futó vagyok, így egész nap a rét körül rohangáltam. - foglaltam össze tömören.
 - Akkor van egy rossz hírem számodra. - sóhajtotta az Ezredes.
 - Még több futás? - rökönyödtem meg.
 - Nem. Azonban gyakorolnod kell az előadásodat. Hiszen holnapután fellépsz. - emlékeztetett.
 - Tényleg! - csaptam a homlokomra - Teljesen kiesett a fejemből.
 - Kértem engedélyt az erőd elhagyására, így elmehetünk az öbölig. Kibírod az utat?
 - Persze. - vágtam rá, ám már a fejemen lejátszódott az a jelenet, amikor pofára esek a kimerültségtől.

*Legort szemszöge*

 - Mára végeztünk. - mondta Merko.
  Alton hamar eltűnt, azonban Emerisz-t még időben megállítottam.
 - Emerisz maradj még egy kicsit.
  Szó nélkül engedelmeskedett, bár láttam rajta, hogy már ő is szívesen elmenne.
 - Nem tudom, hogy Legort említett-e neked, de nagyon jól bánsz az íjjal. - kezdte Merko.
 - Igen mondta. Mikor először mutatta az alapokat. - nézett rá furcsán Emerisz, nem értette, hogy miért mondja ezt Merko.
 - Hányadik íjász órád volt ez? - kérdezte Merko.
 - A második.
  Merko szemei elkerekedtek, én pedig csak magamban mosolyogtam. Tudtam, hogy Emerisz tehetséges, és direkt kihagytam ezt a részletet.
 - Miért kérdezed? - vált kíváncsivá Emerisz.
 - Nos, kiemelkedő tehetség vagy. - mondta minden körítés nélkül Merko - Ha úgy döntesz, hogy tovább fejleszted ezt a tudásodat is, akkor hamar a legjobb íjász válhat belőled, azonban nagyon sokat kell hozzá gyakorolni.
 - Mennyire sokat? - kérdezte félénken.
 - Napi két órát minimum. - válaszolt Merko.
  Most Emerisz-en volt a sor, hogy megdöbbenjen.
 - Nem kell most azonnal választanod. - szóltam közbe - Senki nem fog tőled semmit se elvárni. Te döntesz.
 - Milyen lehetőségeim vannak? - kérdezte.
 - Választhatod továbbra is főfoglalkozásként a gyógyítást és mellékként semmit vagy az íjászatot. Vagy az íjászat lesz a főfoglalkozásod és mellékként a gyógyítás vagy semmi. - válaszoltam neki.
  Egy kicsit megdöbbent a választási lehetőségeken, és segélykérően nézett rám. Ilyenkor viszont megmutatkozik, hogy nem vagyok még tanítónak való. Nem tudom, mit kéne tennem. Ez az ő választása, így nem akarok beleszólni, azonban ha pont arra van szüksége, hogy segítsek?
 - Még szeretnék gondolkodni. - mondta végül.
  Merko csak bólintott.
 - Elpakolok egyedül. - mondta Merko.
  A falu felé vettük az irányt Emerisz-szel, aki még mindig nagyon töprengő fejet vágott. Egy kicsit sokként érhette a hír, hogy most egyedül kell döntenie a foglalkozása felől.
 - Legort beszélhetnénk? - kérdezte félénken, mikor a házam előtt elváltunk volna.
 - Persze, gyere be. - invitáltam.
  Van egy sejtésem, hogy miről szeretne tanácsot kérni, de nem biztos, hogy tudok neki segíteni.
 - Mit válasszak? - kérdezte lényegre törően, miközben leült az ágyamra.
 - Nem nekem kell helyetted választani. - válaszoltam.
 - De nem megy. Nehéz.
 - Az ilyen döntések soha nem voltak egyszerűek.
 - Te mit választanál? - nézett rám.
 - Arra vagy kíváncsi, hogy mit választanék, vagy hogy hogyan választanék? - kérdeztem vissza.
 - Mindkettőre.
 - A képességeimet figyelembe venném és úgy döntenék, így számomra egyértelmű, hogy a gyógyítás lenne a főszakmám és még, ha van elég erőm is időm is akkor választanám mellékként az íjászatot. De ez az én véleményem. Miattam ne tégy így. Magadat tartsd most szem előtt, hogy te mit szeretnél.
 - De senkit nem szeretnék megbántani, azonban egyszerre nem biztos, hogy képes lennék két szakma tanulására is.
 - Ezért nem lettem volna önszántamból tanító - sóhajtottam, mire Emerisz kérdőn nézett rám - Nincsenek nagy tapasztalataim, amik alapján segíteni tudnék. Lehet, hogy a gyógyítás terén minden kérdésedre van válaszom, azonban szerintem egy tanítónak nem csak a szakmai kérdésekre kéne tudnia válaszolni. Az élet legtöbb nagy döntése még előttem áll, sok mindent nem tapasztaltam meg így tanácsot se tudok adni. Ilyenkor sajnos visszaüt az, hogy alig vagyok nálad hat évvel idősebb.
 - Neked még nem voltak ilyesfajta döntéseid?
 - Hát... - nem feleltem egyből, a múltam bonyolult és most pont rákérdezett az egyik pillanatára - Volt egy. Választhattam, hogy hagyok valakit meghalni, vagy segítség nélkül megpróbálok segíteni rajta. - hazudtam.
 - Hogy történt? - kérdezte rögtön Emerisz.
 - Emandiece-t éppen elhívták egy katonai szakaszhoz, és engem nem vitt magával, pedig nagyon erősködtem. Amíg nem volt otthon Emandiece a kisebb ügyeket elintézhettem, azonban a nagyobbaknál egy idősebb gyógyítóhoz kellett küldenem a betegeket. Mégis másnapra a távozása után, egy felnőtt szaladt értem, mert történt egy baleset és sürgősen szükség van egy gyógyítóra. Sejtettem, hogy ezt a feladatot nem szabadna magamra vállalnom, de akkor nem gondolkodtam, hanem ösztönösen cselekedtem. Felkaptam minden szükséges főzetet, ami a segítségemre lehet és követtem a férfit. - fejeztem be a történetet.
 - Mi történt utána? - kérdezte kíváncsian Emerisz.
 - Nem fontos. - tértem ki a válasz elől.
 - Kérlek!
  Egy sóhaj után befejeztem a történetet.
 - Egy kisebb ember csapat átjutott a védelmükön. Az embereket megölték, azonban az egyik tünde súlyosan megsebesült közben. Egy eltévedt vessző a tünde combjába állt. Szerencsére semmi fontos eret nem talált el. Azonban akkor is kockázatos lett volna kiszedni a nyilat a lábából. Főleg egyedül még tanoncként. Azonban meg kellett tennem, mert ha a seb elfertőződik, akkor sokkal rosszabbul is járhat. Minden sikeresen ment, nem adódott semmiféle komplikáció.
 - Mi lett a következménye?
 - Egy héten belül kineveztek teljes értékű gyógyítónak és átvezényeltek ebbe a faluba. - mondtam - Nem szerettem volna elkerülni még Emandiece-től, hiszen még sok mindent nem tudok, nem tanultam meg.
 - De gyógyító lettél! Ez a fontos nem? - kérdezte értetlenül Emerisz.
 - Lehet, hogy gyógyító lettem, de nem tartom magamat elég érettnek ahhoz, hogy minden helyzetben a maximumot hozzam ki a munkámból, még tanulnom kellett volna.
  Emerisz nem szólalt meg. Nem tudom, hogy mennyi időre lesz szüksége, de tudom, hogy helyesen fog dönteni. Végül nem szólt egy szót sem és kiment a házamból. Még van ideje.