35. fejezet - Az ünnepség

*Legort szemszöge*

 - Legort! Ébredj! Mindjárt kezdődik az ünnepség!
 - Anna tudod mennyi az idő? - kérdeztem vissza.
  Nem nyitottam ki teljesen a szememet, de a nap még fel sem kelt.
 - Nem figyeltem.
 - Akkor tájékoztatlak, hogy hajnali négy,ha nem hajnali három felé jár az idő.
 - Na és? Hidd el megéri felkelni!
 - Most direkt zaklatsz? Az ünnepség tudtommal délben kezdődik. 
 - Most készül fel mindenki és...
 - Anna, ha nem zavarna akkor én aludnék. - zártam volna le a beszélgetést.
 - Nem fogsz visszaaludni! - támadt rám egyből.
 - Nem-e? Na, ezt figyeld!
  Annát kiütöttem és aztán gyorsan én is visszaaludtam.

*Anna szemszöge*

 - Ezért nagyon megfizetsz Legort! - morogtam magamban, miközben felöltöztem.
  Már kilenc óra volt, mikor felkeltem. A többiek már rég díszítenek. Engem csak azért hagytak aludni, mert fellépő vagyok. Úgy is el kell mennem az öbölbe egy utolsó próbára, akkor kitérek Legort-hoz. Hogy volt képe ahhoz, hogy elaltasson? Ha még nem kelt fel az az álomszuszék, akkor az ágyával együtt lehajítom a talajszintre! Amíg készülődtem egész végig füstölögtem magamban, és jobbnál jobb terveket eszeltem ki Legort ellen, a mai napi cselekedete után.
 - Egész jó tervek. - szólt közbe.
 - Tűnsz a fejemből azonnal! - zavartam el.
 - Ha kíváncsi vagy, akkor már felkeltem, tehát nem kell beugranod felébreszteni. - tette hozzá unottan, figyelmet sem véve az előbbi felszólításomról.
 - Mi ébresztett? Talán már az ágy dobott ki magából?
 - Dehogyis. A kedves gondolataid nem hagytak aludni. Szóval elérted azt, amit akartál. Sikeresen felébresztettél már másodjára ezen a napon. 
 - Örülök, hogy segíthettem. Most mennem kell, és reménykedj, hogy az út alatt kimérgelődöm magamat!
 - Mindketten tudjuk, hogy ide fogsz jönni, akár lenyugodtál, akár nem. 
 - A szándékaimat viszont nem tudod. - feleltem gúnyosan.
 - Mit tervezel? - figyelt végre valamire.
 - Mennem kell, szia! - köszöntem el tőle.
  Vannak olyan terveim is, amiket nem látott és jobban is járt. A fegyvereimet gyorsan felcsatoltam és a kis csomagot, melyet már tegnap összekészítettem a táskámba tettem. Amint kiléptem a hálóból a folyosó ablakából vidám napsugár sütött a szemembe, aminek a hatására megálltam, hogy hozzászokjak a fényhez. A folyosó gyönyörűen fel lett díszítve. Igaz, hogy az Erőd miatt több fát összenövesztettek és a természettől nem üt el, de mégis a díszítés valami hihetetlen lett. A plafonról kúszó növények virágai lógtak le, és a falakon egy-egy üvegben törékeny fényliliomot tettek, amik majd este teszik hangulatossá a folyosókat. Több ajtón is koszorúk foglaltak helyet. Hiába terveztem az itt létemet fél óránál kevesebb időre a látvány miatt egy óra alatt jutottam el az Ezredes irodájához. Kopogtam és vártam egy keveset.
 - Szabad!  - szólt ki.
  Beléptem. Az Ezredes irodája ugyanúgy nézett ki mint eddig. Nem lett feldíszítve, mire elhúztam a számat.
 - Gondolom indulsz az öbölhöz. - nézett rám.
 - Igen. Miért nem díszítetted fel az irodádat, annyira lehangoló volt a folyosók után ide bejönni.
 - Ugyan Anna - nevetett - Az ünnepség az erdőszélén lesz, nem pedig az irodámban.
 - Szeretnék még szólni, hogy tennék egy kitérőt a tünde faluba is.
 - Pontosan miért is? - vonta össze a szemöldökét Katret.
 - Legort kedvességének a következménye. - válaszoltam.
 - A lényeg, hogy legyen időd mindenre. - sóhajtott egyet - Az ünnepség kezdete előtt egy órával én is kint leszek már.
 - Rendben. Akkor majd találkozunk az ünnepségen. - köszöntem el.
 - Vigyázz magadra!
 - Rendben. - ezzel kiléptem az irodából, de még egyszer visszanéztem és Katret asztalán lévő növényt egy kis varázslattal kivirágoztattam.
  Katret csak csóválta a fejét a mutatványomra. Most gyorsabban értem ki az Erődből, nem nézelődtem olyan sokat. A szakaszom kint van az erdőszélen. Úgy is találkozni fogunk, viszont kíváncsi vagyok, hogy a tündék most mit is csinálnak. Vajon készülődnek vagy semmibe veszik az egészet? Legort megint megpróbált beférkőzni az elmémbe, hogy lássa mit terveltem ki ellene, de a pajzsomat nem engedtem le, így inkább feladta a próbálkozást. Átváltoztam és elindultam a fákon. Amíg úton voltam nem gondolkodtam a fellépésen, ami miatt a lámpalázam alábbhagyott. Még soha nem mutattam be nagy közönség előtt a képességeim használatát. Azonban a fellépés gondolatait kiűztem a fejemből és inkább az útra koncentráltam, hogy ne történjen semmilyen kellemetlenség se. A faluba érkezvén sok kérdő pillantás fogadott. Rögtön átváltoztam, mire sokan felismertek és biccentettek egyet köszönésképpen.
 - Anna! - hallottam Lara hangját.
 - Szia Lara! Hogy vagy? - üdvözöltem.
 - Köszönöm jól. Ti is jól vagytok? Már régen hallottam felőletek.
 - Igen, minden rendben. Tudod, hogy hol van Legort?
 - Igen, miért? - nézett rám kérdőn.
 - A mai reggeli kedvességét szeretném visszafizetni. - válogattam meg a szavaimat.
 - Mit tett? - próbálta vissza fogni a mosolyát sikertelenül.
  Tehát a kapcsolatuk nem lett jobb, amióta megszöktek.
 - Elaltatott.
 - A házában van, éppen Emerisz-t oktatja.
 - Köszi! További szép napot! - köszöntem el tőle.
  Már éppen benyitottam volna hozzá, de valaki megszólított.
 - Anna, hogy hogy itt vagy? - kérdezte a tünde, akinek a nevét folyton elfelejtem.
 - Erre hozott az utam és gondoltam idejövök. Remélem nem baj.  - fordultam meg.
 - Azt hittem Katret küldött. - nézett rám ridegen.
  Nem tudom eldönteni, hogy nem kedvel vagy soha nem mutatja ki az érzéseit, és mindenkire nem csak rám néz így.
 - Nem ő küldött. Hiszen tegnap mindent fontosat elmondtam Legort-nak. Az megint más kérdés, hogy mindent közvetített-e.
 - Ma délben az erdőszélén távol a Kívülállóktól. - foglalta össze egy mondatban azt, amit több óráig beszéltünk.
 - Igen. - mondtam egy kicsit feszengve.
 - Miért kerested fel Legort-ot?
 - Magánügy. Ő pontosan tudja. - válaszoltam.
 - Csillapodott a lámpalázad, szóval ne ródd fel nekem! - szólt ki a házból.
 - Te tanítsd inkább Emerisz-t! - rivalltam rá.
 - Pár másodperc múlva úgy is bejössz. - válaszolta.
 - Ahogy látom jó sokáig fogtok vitatkozni. - mondta a férfi és elment.
  Megfordultam és kivágtam az ajtót. Legort nem kapta fel a fejét bezzeg Emerisz még a székéről is felpattant. Amint meglátta, hogy csak én jöttem be visszaült és tovább jegyzetelt. Valamilyen kísérletet szakítottam félbe. Ám az pillanatnyilag nem érdekelt.
 - Tudod nem szokás senkit se kiütni telepatikusan, és főként akkor nem ha össze van vele kötve az elméd.
 - Miattad alig tudtam este aludni, szóval jogosnak éreztem, mellesleg legalább aludtál is valamennyit. Emerisz vedd át kérlek. - ezzel felállt az asztalától és elém lépett. Ilyenkor mindig olyan érzésem van, hogy ennél kisebb lennék már törpeként lennék számon tartva.
 - Közel jársz az igazsághoz. - mondta Legort.
 - Te meg ahhoz, hogy egyszer csak véletlenül a padlón találd magad. - meredtem rá.
 - Délig már csak másfél óránk maradt. - szólt figyelmeztetően.
 - Tudom mennyi az idő. Kérj bocsánatot!
 - Komolyan azért törtél rám, hogy bocsánatot kérjek tőled? - sóhajtott fel hitetlenkedve.
 - Választhatsz bocsánatot kérsz és már el is megyek, vagy kivárom amíg megteszed.
 - Anna, te alig aludtál pár órát, örülj annak, hogy legalább pihentél plusz ötöt.
 - Nem terveztem plusz öt órát pihenni! Még gyakorolnom kellett volna!
 - Akkor most miért nem mész gyakorolni?
 - Mert még nem kértél bocsánatot!
  Nem szólalt meg, ahogyan én sem. Farkasszemet néztünk, nem akarta egyikünk sem feladni. Hirtelen sistergést hallottunk az asztal felől. Legort szeme elkerekedett.
 - Most azonnal kifelé! - kiabálta és lerántotta Emeriszt a székről.
  Egyszerre törtünk ki a házból, amit hirtelen nagy robbanás rázott meg, aztán az ajtón és az ablakokon mindenféle színes láng csapott ki egy-egy másodpercre. Láttam vöröset, jobban mondva csak a fényét, aztán ibolyakék lángok csaptak ki, megfagyasztva az ablakpárkányt, utolsóként fűzöld lángnyelv tört elő és az ablakok helyén már csak üregek voltak. Kellett tíz perc mire a lángok végérvényesen kialudtak.
 - Csak ne égjen el az összes alapanyag! - morogta Legort miközben visszament a házába.
  Emerisz-szel összenéztünk és vártuk, hogy Legort biztonságosnak mondja-e a terepet vagy éppenséggel újra ki fog-e vetődni a háza ajtaján.
 - Visszajöhettek. - szólt.
  A házban nagy volt a felfordulás. Minden ami lehetett felborult, azonban sehol sem láttam a tűz nyomait.
 - Érdekes semmi sem gyulladt fel. - jegyeztem meg.
 - Semmi? Azért nem látod, hogy felgyulladt volna, mert amihez a láng hozzáért abból már csak por maradt. - nézett rám ingerülten Legort.
  Ekkor láttam, hogy az asztal teljesen üres volt, és a polcokon, már amelyik megmaradt, a legtöbb növény eltűnt. Egyedül Legort naplója nem sérült meg.
 - Pontosan miért is borult fel minden? - kérdeztem.
 - A vörös és egyéb árnyalatai a tűznek mindent elégetnek, ami az útjukba kerül, míg a kék és árnyalatai lefagyasztják a tárgyakat és az élőlényeket. Végül a zöld, azt hívják szilárd tűznek mindent fellök vagy átüt.
 - Mit ne mondjak a házadra ráfér egy felújítás. - nevettem.
 - Legort, miért nem mentünk át az üres házba gyakorolni? - kérdezte ártatlanul Emerisz.
 - Tegnap délután óta még nem sikerült újraépíteni. - válaszolt.
 - Azt is felrobbantottátok? - kérdeztem még mindig nevetve.
 - Azt Hidryt tette tönkre. - nézett rám komolyan Legort.
  Érzékeltem, hogy valaki idetart. Majd Legort magyaráz, ezért helyet foglaltam az ágyán, és kíváncsian vártam a fejleményeket. Emerisz és Legort elkezdett összepakolni, mikor is a számomra ismeretlen nevű tünde belépett.
 - Magyarázat? - csak ennyit kérdezett.
 - Megint nem figyeltem, miközben Emerisz a főzettel bajlódott. - válaszolt röviden Legort.
 - Anna, mit szólnál hozzá, hogyha elmennél az ünnepélyre? - célozgatott arra a tünde, hogy most jobb lenne ha nem lennék itt.
 - Én nem csináltam semmit.
 - Veszekedtetek. - ennyit mondott.
 - És? - kérdeztem vissza.
 - Emerisz mi is történt pontosan? - nézett át a fejem felett. Nem volt nehéz dolga.
 - Elzártam a tüzet a főzet alatt, aztán semmi előjel nélkül elkezdett forrni és más színű lett. - felelte halkan, mintha nem akart volna megosztani egy titkot.
 - Akkor azt hiszi, hogy azért történt ez, mert veszekedtünk? - néztem a tündére, aki csak bólintott.
 - Mellesleg, ha tovább veszekedtek még a végén a falut is a levegőbe röpítitek. - tette hozzá, amiben igazat adtam neki.
 - Úgy is gyakorolnom kell még egy kicsit. - mondtam és kimentem.
 - Sajnálom, hogy tudtál még aludni öt órát. - mondta Legort telepatikusan.
  Ezzel lezártnak tekintettem a vele folytatott kisebb vitánkat.

*Legort szemszöge*

  Anna elhagyta a falut és Argot látszólag megkönnyebbült.
 - Azért nem rossz ennyire a modora. - szólaltam meg.
 - Nem is a modorával van a baj. Az őrfák megtámadták Merko-t miközben veszekedtetek. Csak akkor engedték el, mikor kijöttetek a házból, így a veszekedésetek felfüggesztve. - magyarázta.
 - Nem hiszem, hogy ennyire erősek lennénk. - néztem rá.
 - Senki nem tudja, hogy mire vagytok most már képesek. Akkor pontosan milyen főzetet is készítettetek? - nézett szét a házamon, ami úgy nézett ki, mint egy szita, mindenhol csupa lyuk.
 - Egy új építő főzetet próbálgattunk. - vette át a szót Emerisz - Sikerült volna, ha a főzet állaga és összetevői nem változnak meg.
 - Remek. Amúgy egy óránk van kiérni az erdőszélre. - közölte miután meghallgatta Emerisz-t - Holnap viszont újra építed a házadat!
 - Persze, úgy se terveztem semmi fontosat. - bólintottam.
  Argot és Emerisz kimentek, hiszen készülődni kell az ünnepségre. Remélem hamar vége lesz, sok mindent újra be kell szereznem és újra alkotnom. Nagyon ünneplőbe nem öltöztem át. Az íjamat, a tegezemet, a szablyámat letettem. Most csak két tőr árválkodott az övemen és egy kis szütyő, melyben pár növény és hozzávaló volt. Elővettem a tarisznyámat és beletettem pár főzetet vész esetére. Még mindig volt háromnegyed órám, ezért tizenöt perc alatt, amit csak tudtam megjavítottam a házamban. Például a falak nagy részét sikerült pótolnom, az ablakokat és az ajtó helyét pedig holnapra hagytam. Nem csak én indultam el későn. Argot-tal nem találkoztam szerintem ő már ott van. Délre pont kiértünk mindannyian. Mikor láttuk, hogy az alakváltók lent gyűltek össze, mi is lementünk, de az erdőhöz közel maradtunk. Egy hirtelen támadás esetén gyorsabban tudjuk reagálni. Végül az emelvényre felment az Ezredes és még több vezető. Az Ezredes előre lépett és elkezdte a beszédjét, amit idén rá bíztak.
 - Üdvözlöm az összegyűlteket az Erdőszellemünk, Are Ferimerum napján. Most ezen a napon sok bemutatót fognak látni, melyet közösen állítottunk össze. A bemutatók után lesz még egy bál, amivel be fogjuk fejezni a napot. Kérem érezzék jól magukat! - fejezte be az Ezredes.
  Nem volt hosszú, amit nagyra értékeltem. Nálunk ha van is egy ünnep, akkor egy félóráig el szokott tartani a beszéd. Kíváncsi vagyok milyen bemutatókra gondoltak. Hirtelen sült hús szaga csapta meg az orromat mire a gyomrom görcsbe rándult. Tündeként nem eszünk semmiféle húst sem, leginkább azért mert a szervezetünk nem képes megemészteni azt. Láttam, hogy nem csak én fintorodok el. Most még közelebb húzódtunk a fákhoz. Egy másik alakváltó lépett az emelvényre.
 - Én is szeretettel üdvözlöm Önöket! Akkor kezdődjön is az ünnepség! Az első fellépőink a Repülő Szakasz lesz. Olyan alakváltók alkotják ezt a csapatot, akik elég merészek voltak egy-egy viharmadár megszelídítéséhez és megüléséhez. - ezzel leugrott a színpad szerűségről.
  Hirtelen a rétről idáig sziklának tűnő halmok megmozdultak. Először a viharmadarak fejét tudtam kivenni, hatalmas fej és csőr, hasonlít egy sólyom fejéhez, csak úgy tízszer, ha nem többször, akkora. A tollai tényleg fémből készültek, de sokkal vékonyabbak voltak, mint amilyennek én képzeltem, a nap sugarai megtörtek rajtuk és alig lehetett rájuk nézni. Végül a madarak komótosan felálltak. Így még nagyobbak lettek. Háromszor akkorák voltak mint én. A szárnyuk valami elképesztő volt. Látszott, hogy a méretük ellenére nagyon gyorsan tudnak mozogni. A lábaik meg akkorák, hogy egy tehenet könnyűszerrel képesek lennének felkapni. A nyakukon nyeregszerűségeket láttam. Mikor a madarak elfordultak a naptól jobban megcsodálhattam őket.
 - Ugye milyen gyönyörűek? - jött mellém Anna.
 - Igen, igazán lenyűgöző teremtmények. - helyeseltem.
  Annára néztem, mert kérdezni szerettem volna tőle valamit, de a torkomon akadt a szó. Anna egy hosszú köpenyt viselt, ami eltakarta a ruháját, azonban a köpeny nem zöld vagy sötétebb színű volt, hanem kék és annak árnyalatai voltak rajta. A haját kiengedte, ami így a háta közepéig ért. Csak két kis fonat volt a hajában, azok is csak azért, hogy a haja ne lógjon a szemébe. A fonatokba vékony kék szalagokat tett.
 - Valami baj van? - nézett rám mosolyogva.
 - Mióta lettél kék mániás? - kérdeztem - Eddig nem nagyon hordtál más színt zöldön, barnán és feketén kívül.
 - Nehéz megfesteni a szöveteket, mellesleg a zöld és a barna könnyedén beleolvadnak az erdőszíneibe. Más színű ruhákat csak ünnepekkor veszünk fel. - felelte - Látom nem nagyon öltöztél ki.
 - Kellett volna?
 - Nem, ha nem akarsz. - válaszolt félvállról - Nézd most fognak felszállni!
  Újra a madarakra néztem. Pár ismeretlen alakváltó odament hozzájuk és egy kantár szerűséget raktak rájuk. Látszott, hogy a viharmadaraknak nem tetszett, de hagyták magukat. Végül rájuk ültek, vagyis nem ültek le rájuk, mert a nyereg, ami valójában egy lepel volt, csak vészesetére használják, ugyanis a viharmadarak nyakánál volt kér kiálló toll, mintha azok csak azért nőttek volna, hogy a lovasuk kényelmesebben elférjen. Milyen szerencse ilyenkor, hogy egy alakváltóval van összekötve az elmém. Egyesével szálltak fel, hogy mindenkinek legyen helye. Amint mindannyian a levegőben voltak elkezdődött a bemutató. Érdekes látvány volt, hogy emberek egy óriás madáron röpködnek. Néhány manővernél látszott, hogy egy két madár egy kicsit kelletlenül csinálja. Vajon miért nem dobják le a lovasukat, ha nem tetszik nekik az, amit csinálnak?
 - Már fióka korok óta nevelik őket. - válaszolt Anna - Már eléggé összeszoktak.
 - Nem kellett merésznek lenni egy fióka megüléséhez. - jelentettem ki.
 - A fiókát nagyon őrzi az anyja, szóval sokan ott hagyták, otthagyják a fogukat miközben megpróbálnak megszerezni egyet.
 - Mellesleg milyen gyorsan nőnek? - jutott eszembe a kérdés.
 - A fiókák egy hét alatt elérik egy felnőtt társuk magasságát.
 - Egy hét alatt? - szakítottam el a produkciótól a tekintetemet.
 - A sárkányok nem bántják a viharmadarakat és ez fordítva is igaz, azonban éhínség idején a fiókák könnyű prédák.
 - Ennyit a viharmadarak és a sárkányok barátságáról.
 - Ha nincs éhínség nagyon jól kijönnek egymással. - nézett rám rosszallóan Anna.
 - Mint ti és a Kívülállók. - motyogtam, hogy csak Anna értse.
 - Egy kicsit bátor húzás volt ezt kijelenteni. - suttogta, ő se szerette volna felkelteni a figyelmet.
  Utána nem beszéltünk semennyit, mert lekötött a viharmadarak bemutatója. Még sok-sok bemutatót láttunk. Volt egy színdarab is, melyet még el is játszottak. Az alakváltók idejutásáról szólt a történet. Érdekes volt az ő szemszögükből látni a történteket. Aztán többen is jöttek a rét közepére és egy-két érdekes gyakorlatot mutattak be, amit kadétként tanulnak. Ekkor Anna szakasza is fellépett, azonban Anna nem volt közöttük. Több szakmát is láttunk, ahogy így bemutatja a mesterségének a fortélyait. Távolabb a műsortól több gyerek is játszott, vagy éppen körbeült egy mesemondót. Őket még nem érdeklik a szakmák. Már késő délutánra járt, amikor újra feljött a bemondó a színpadra és figyelmet kért.
 - Hölgyeim és uraim, kezdődjék az utolsó produkció a bál előtt. A lány először fog fellépni és most hozza nyilvánosságra eddig rejtegetett tudását. Kérem, menjünk el az öbölhöz, mert valami különleges előadást láthatnak, melyben most először a varázslat is szerepet kap.
  A sok kis gyerek a varázslat szó hallatán az öbölig futottak, a felnőttek is komótosan követték a gyerekeiket. A tündék közül mindenki tudta, hogy ki fog fellépni, ezért kíváncsiságból közelebb mentünk, de nem nyomultunk előre. Van egy olyan érzésem, hogy ha Anna a vízzel fog valamit csinálni, akkor az első sor kapni fog egy gyors zuhanyt. Ott maradtam volna hátul, de hirtelen Anna megszólított.
 - Gyere szépen ide előre!
 - Mégis miért?
 - Ha nem vetted volna észre tapasztaltabb varázslók nem nagyon vannak itt, szóval ha valamit elbaltázok, legyen valaki, aki megmenti itt a népet. 
 - Ha lemersz fröcskölni... - kezdtem.
 - Most tényleg nem azért hívtalak ide, de egész jó ötlet. Talán majd máskor eljátszom. 
  Előrébb tolakodtam és megpróbáltam egy olyan helyre kilyukadni, ahol nincsenek annyian. Annát még sehol sem láttam. Bezzeg ő sietettet. Hirtelen megjelent az öböl partján. Már értem miért viselt köpenyt. Nem azt mondom, hogy nem nézett ki jól a ruhában, csak nem éppen Anna stílusa. Főleg azért mert szoknya. Egy kék egybe ruha, összefogva egy övvel. A ruha csak a térdéig ér és nem viselt hozzá cipőt. "Be fog menni a vízbe." - vontam le a következtetést. Nem tévedtem, azonban elég mélyre ment. A ruhája még se süllyedt el, hanem a víz felszínén lebegett. Minden egyes mozdulatát árgus szemmel követtem. Anna egész végig mosolygott, de egy szót sem szólt. Kinyújtotta az egyik kezét és egy fény gömböt hozott létre. Nem fehér és nem is sárga színű volt a gömb, inkább kékes fénye volt. Egyszer csak halak kezdtek el kiugrálni a vízből, és a gömb fénye róluk szivárványként tükröződött vissza. Most már csak egy-egy hal ugrik ki, a többi Anna lábánál köröz, így fény gyűrűt alkotva a vízben. A fények és a halak szépek voltak, de szerintem ez csak bemelegítés Anna részéről. Ahogyan ismerem tényleg megmutatja a hatalmát és nem fog megállni a kis halaknál. Csak ne arra készüljön, amire én gondoltam. Feszülten figyeltem és miden lehetséges problémára, megpróbáltam egy tervet kieszelni. Arra lettem figyelmes, hogy Anna szoknyája elkezdett a vízzel együtt fodrozódni, és ezek szerint valami, egyre nagyobb hullámokat csinál. Hosszú, kékes zöldes színű valamit láttam beúszni az öbölbe. Nagyon reménykedek, hogy csak egy halom alga lesz az. Mivel Anna előadásáról beszélünk az alga valószínűsége kevesebb mint egy ezred százalék. Anna mögül az a valami kidugta a fejét, mire mindenki az első sorból automatikusan hátrálni kezdett. Megértem őket, nyilván nem túl kellemes látvány mikor egy kétszáz méteres tengeri sikló kidugja a fejét tőled ötven méterre a vízből. A sikló feje inkább egy sárkányéhoz hasonlít, azonban a teste olyan, mint egy kígyóé mely uszonyokat növesztett. Anna mellé hajtotta a fejét, erre ő nevetve megsimogatta. Hirtelen a tengeri sikló felemelte a fejét és az ég felé fordulva üvöltött egyet. Nem tudtam eldönteni, hogy ez direkt volt, vagy kicsúszott Anna kezei közül az irányítás. Azonban láttam, hogy nyugodt maradt, tehát nem segítettem. A vízi szörnyeteg az előadás további részében itt maradt Anna közelében. Néha fel-felmordult, de egyébként nyugodt marad. Megpróbáltam nem gondolni arra, hogy Anna először irányít egy tengeri siklót. Szerencsére nem esett senkinek semmi baja. Végül Anna a produkciója zárásaként a siklót visszaküldte a mélyebb vizekbe.

*Anna szemszöge*

  Sose fogom elfelejteni azt az ijedt képet, amit Legort vágott. Reméltem, hogy ez lesz a reakciója. Megérte ezért előre hívni, ő pedig jött, mint a hős, aki képes megmenteni mindenkit. A bemutatóm után sokan hüledeztek, amit meg is értek, hiszen az alakváltóknál körülbelül három varázsló van számon tartva engem is beleértve. Már elkezdtem dideregni a végén, azért a víz még nem nagyon melegedett fel. Végre kijutottam. Sokan letámadtak a kérdéseikkel, a gyerekek még többet szerettek volna látni. Azt se tudtam merre kapjam a fejemet.
 - Nézzétek a Repülő Szakasz újra felszállt! - kiabálta valaki.
  Erre mindenki az eget kezdte bámulni, én is felnéztem de ekkor valaki megragadta a karomat és kihúzott a tömegből.
 - Eressz el! - förmedtem rá Legort-ra.
 - Nincs mit, kiszabadítottalak a "rajongóid" közül. - felelt gúnyosan.
 - Te kiáltottál fel? - néztem rá hitetlenkedve.
 - Tudom milyen az a figyelem, amit nem kívánsz. - vont vállat - És ez a jobbik eset volt, mert te csak a hírnévre nem vágysz, míg engem meg akartak lincselni.
  Nem válaszoltam semmit se. Ekkor szárnyak suhogására kaptam fel a fejemet. A Repülő Szakasz tényleg felszállt. Rásandítottam Legort-ra, aki nem volt különösebben meglepődve.
 - Kinek a fejéből nézted ki a programot? - kérdeztem.
 - Az egyik szervező kíváncsi volt arra, hogy mit művelsz, én pedig unatkoztam, ezért megnéztem, hogy meddig kell még itt ácsorognom.
 - A viharmadarak tetszettek neked, ne tagadd! - néztem rá.
 - Tényleg érdekes volt. - mondta.
 - Mellesleg az apám is tagja volt ennek a szakasznak. - néztem újra az égre.
 - Ezt nem láttam az emlékeid között. - ennyit felelt - Mi történt a viharmadarával?
 - Ha a viharmadarak elveszítik a megszelídítőjüket, akkor abba meghasad a szívük. Pár nappal később meghalt. - fejtettem ki.
 - Apád máshogyan szelídítette meg a madarát, igaz?
 - Igen. Egy felnőtt madáron lovagolt. Senki nem volt képes rá, csak ő.
  Legort nem kérdezett többet, amiért hálás voltam. Nem szerettem volna többet beszélni az apámról. Elszomorított a tudat, hogy nem láthatta a két nép kibékülését. Nem láthatta, ahogyan összefognak Palkot ellen.
 - Egyszer Marcus-szal beszöktünk egy cirkuszba, még mikor kicsik voltunk. - kezdett bele a mesélésbe Legort - Akkor láttunk először akrobatákat és mutatványosokat. Persze az árvaházban keményen megbüntettek a kihágásunkért, de megérte.
  Elmosolyodtam, bár, hogy mi az a cirkusz, azt nem tudtam. Legort-nak eddig csak az emlékeit láttam, és azok is kezdenek elhomályosodni. Magától nem igen beszélt a múltjáról, tudom, hogy csak azért tette, hogy felvidítson.
 - Mellesleg Legort, mi az a cirkusz? - kérdeztem ártatlanul.
  Erre csak elmosolyodott, de elkezdte magyarázni.
 - Röviden folyamatosan vándorló bűvészek, szemfényvesztők, akrobaták és mutatványosok gyülekezete. Olyan állatokat és produkciókat is láthatunk ott, melyet egyébként sose látnánk. A déli vidékekről felhozott különleges állatokat, csak ott tudjuk megtekinteni, hiszen egy ember nem szokott olyan messzire menni a szülőföldjétől. - magyarázta.
  Mivel az elméjében is újra felelevenült az emlék már nagyjából tudtam, hogy mit is takar ez a kifejezés. A viharmadarak nem sokkal később le is szálltak és az előadások véget értek. Most fog kezdődni az ünnepség második része, a bál.
 - Félek, hogy a belső fülem sérülni fog a zene hallatán. - fintorgott Legort.
  Csak kinevettem. Körülnéztem és láttam, hogy a legtöbb tünde egy csoportban álldogál az erdőszélén. Csak Argot beszélget egyfolytában Katret-tel. "Vajon miről beszélhetnek?" - gondolkodtam.
 - Szerintem Argot megpróbálja elérni, hogy visszamehessünk a faluba. - válaszolt Legort.
 - Lehet. - feleltem - De az is lehet, hogy másról beszélnek.
  Legort-ra sandítottam, és reménykedtem, hogy kitalálja a szándékomat.
 - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne belenézni az elméjükbe. - védekezett Legort.
 - Nem fog feltűnni nekik. - próbáltam meggyőzni.
 - Ha meg feltűnik, akkor elég hamar elővesznek minket. - tiltakozott még mindig.
 - Ne légy ennyire félénk, nem történhet semmi baj! - néztem rá.
 - A válaszom nem. - felelte határozottan.
 - Mikor lettél ennyire gyáva? - cukkoltam.
  Tudom, hogy erre ugrik. Lehet, hogy tünde alakban van, de ezt ha bárki megkérdezi tőle sok mindent bevállal, hogy bizonyítsa az ellenkezőjét.
 - Direkt hozakodtál ezzel elő, igaz? - nézett rám szúrósan.
 - Ha akarod akkor elviszem a balhét. - mondtam az utolsó ajánlatomat.
 - Ha ennyire kíváncsi vagy - kezdte - akkor legyen.
  Óvatosan kinyúltunk az elménkkel. Nem Argot-nál próbálkoztunk, ő se perc alatt észrevenne minket. Katret viszont nem ennyire érzékeny a varázslatra.
 - Nem szép dolog mások elméjében kutakodni! - hallottam, hogy megszólal mellettem egy nő. Hirtelen bukkant fel a semmiből ezért egy métert helyből arrébb ugrottam, míg Legort gyorsan megfordult és a tőre markolatára tette a kezét. Amint megláttam, hogy ki is szólalt meg, azonnal letérdeltem. Legort kérdőn meredt rám, nem értette az egészet és most nem is magyarázhattam meg. Azonban sokan látták a reakciómat és egyre több alakváltó követte a példámat. Végül már csak a tündék ácsorogtak, nem értvén a helyzetet.
 - Álljatok fel gyermekeim. - mosolygott az Erdőszellem.
  A tündék még mindig feszengtek, mondjuk ez a normális viselkedés. Minden személy, akinek nem rendelkezik egy Erdőszellem élettüzével, félnek tőle. Egyedül Legort-on nem láttam jelét a félelemnek, de annyira jó színész, hogy kinézem belőle azt, hogy csak elrejti.
 - Ezen a világon ti vagytok az első tündék. Eddig csak alakváltók, emberek és alakmásolók lépdeltek e földeken. Az emberek és az alakmásolók csak pusztítani jöttek, egyedül az alakváltók tartották tiszteletben az itteni élővilágot. Mióta itt vagytok kárt nemigen tettetek, ezért örömmel üdvözöllek titeket itt. - köszöntötte a tündéket.
 - Köszönjük, hogy nem üldöz el bennünket. - válaszolt Legort, ugyanis ő volt a legközelebb Are-hoz.
  Are nem válaszolt csak végig nézett az összegyűlteken. Senki nem mert megmozdulni, hiszen az Erdőszellem kiszámíthatatlan.
 - Nagyon tetszett az idei mulatság. Ki tettetek magatokért. - szólalt meg - Anna drágám, te pedig nagyon gyorsan fejlődsz.
  Eléggé megdöbbentem, hogy kiemelt. Hiszen nem vittem végre nagy tetteteket, ami miatt különleges lehetnék.
 - Sok mindenen keresztül mentél és az eléd kerülő akadályokat könnyűszerrel vetted. - folytatta, ami miatt a fejem kezdte felvenni egy paradicsom színét - A sok megpróbáltatásod miatt, egy ajándékot hoztam neked, mellyel lányomnak fogadlak és megvéd sok ellenségtől.
  Are elővett egy láncot melyen medál lógott. A lánc fémből készült, nagyon vékonynak tűnt, azonban sejtettem, hogy elszakítani szinte lehetetlen. A medál pedig valami hihetetlenül szép volt. Nem ismerem annyira az ásványokat, de azért nagyon szépen nézett ki. Egy átlátszó kristály belsejében egy kisebb világos kék színű foglalt helyet.
 - Gyémántba foglalt akvamarin. - segített ki Legort, mire kérdőn néztem rá.
  Nem válaszolt és rájöttem, hogy csak a barátja miatt tudja ezt.
 - Köszönöm szépen Erdőszellem. - hajoltam meg.
 - Are, hívj Are-nak. - mondta mosolyogva - Jobb lesz ha kipihened magadat lányom, sok dolog vár még rád.
 - Te pedig - nézett Legort-ra.
 - Vigyázzak rá, hogy ne csináljon semmi ostobaságot? - kérdezte unottan.
  Visszatartottam a levegőmet, hiszen ha Are rossz néven veszi, akkor Legort nagyon pórul fog járni. Are nem válaszolt azonnal, inkább fürkészően vizslatta Legort-ot, mint aki meg akarja fejteni.
 - Igen, ez lenne a kérésem. - válaszolt végül.
  Újra az alakváltók felé fordult. Szerintem nem kedveli Legort-ot, amit a viselkedése miatt teljes mértékben megértek.
 - Nem akarom feltartani a bált. Ünnepeljetek, mert ez a nap különleges mindenki számára. - búcsúzott Are.
  Köd terítette be a rétet, de az pár perc múlva szerte is foszlott. Are már nem volt itt. A szemem sarkából láttam, hogy Argot magához hívja Legort-ot. Két dolog lehetséges, vagy le fogja szidni vagy megkérdezi tőle, hogy mégis mi a fene volt ez. Kihallgattam volna őket, de nem a mi nyelvünkön társalogtak.
  A bál jó hangulatban telt el, én nem táncoltam főként azért nem, mert nem tudok, azonban a szakasztársaim közül sokan voltak a nagy tömegben. Egyszer egyszer láttam felbukkanni valamelyikőjüket, de aztán gyorsan el is vesztettem őket a nagy forgatagban. Rignot-ot és Thalia-t sokat láttam együtt, a többieket néha szétszóródva néha együtt láttam. Lace néha mellém jött és elkezdtünk beszélgetni, egészen addig amíg fel nem kérték táncolni. "Vajon hány fiúnak fogja összetörni a szívét a mai nap?" - gondoltam, hiszen Lace-nek nagyon megnyerő külseje van, azonban a személyisége miatt néha jobban meg lehet fékezni egy falka vadkutyát, mint Lace-t.
 - Nagyon nézed a tömeget. - szólalt meg mellettem Legort.
 - Argot mennyire szedte le a fejedet? - kérdeztem, de nem néztem rá.
 - Nem nagyon, végtére is csak annyit mondott, hogy a modoromon csiszoljak egy kicsit, mert ha ilyen maradok akkor hamar elveszítem az életemet. - felete.
 - Nem tudom eldönteni, hogy bátorság volt-e az hogy befejezted Are helyett a mondatot, vagy inkább őrültség. A másodikra tippelek.
 - Gondolj, amit akarsz. - hagyta rám.
 - Visszamentek? - kérdeztem.
 - Igen, ezen a bálon nem tudunk és nem is akarunk részt venni. - válaszolt - További szép estét!
 - Neked is!
  Láttam, hogy a tündék elég gyorsan felszívódnak a rétről. Vajon Legort miért nem fél az Are haragjától? Lehet már megtanulta kezelni az ilyesfajta helyzeteket. Majd úgyis megtudom. Végül egy fiú kivált a tömegből és felkért táncolni. Először elutasítottam, de ott maradt mellettem és beszélgettünk. Mikor már egy órája csak beszéltünk, újra felkért és most igent mondtam neki, így hamar a forgatag közepén találtam magamat. Sokszor ráléptem a fiú lábára, de ő mindig elviccelte azt, ezért nem feszengtem a közelében. A tánc után még beszélgettünk egy kicsit, de aztán a fiú visszament a családjával a falujába. Végtére még se volt annyira unalmas az este.