34. fejezet - Egy érdekes üzenet

*Anna szemszöge*

 - Ébresztő! - jött be a szokásos időben az őrnagy - Tíz perc múlva találkozunk a gyakorlópályán. Aki késik ugyanazt fogja csinálni, mint tegnap Anna.
  Ezzel a biztató szavakkal köszönt el tőlünk. Olyan érzésem van, mintha csak egy percet aludtam volna. A lábaim még mindig sajognak, viszont nincs izomlázam. Mindenki kapkodott megint. Remélem most nem a futást szeretné gyakorolni. Tudtam, hogy sokkal keményebb lesz a Keleti Erőd, mint a nyolcéves iskola, azonban ez már túlzás. Elkészültünk időre és hamar a gyakorlópályán voltunk. Az őrnagy végignézett rajtunk és megszólalt.
 - Hol van Anosus Enturin és Kalin Lace?
  Senki nem lépett elő és már tudtuk, hogy hol nincsenek. Mindenki megrökönyödötten nézett az őrnagyra. Ő csak rosszallóan mért végig bennünket.
 - Az egész szakasz büntetést kap. - jelentette ki.
 - De uram! - szólalt meg Amber.
 - Egy szakaszba tartoztok, figyelnetek kell egymásra. Rignot hívd le őket!
 - Igenis uram. - mondta és már szaladt is.
  Mivel nem vezényeltek oszolj-t ott maradtunk sorban, vigyázz állásban. Senki nem szólalt meg, nem akartunk még nagyobb büntetést. A felsőbb évesek is kezdtek leszállingózni és sokan nevetve néztek végig rajtunk.
 - Mi történt taknyosok? Csak nem sír valaki azért, mert túl kemény a kiképzés? Milyen előre tudni, hogy egy rossz napotok lesz? - kérdezte egy merészebbik.
  Csak szúrós pillantásokat kapott válaszul. Nem szólalhattunk meg, hiszen csak az őrnagy kérdéseire válaszolhattunk most.
 - Ha nem fejezi be a kadétok zaklatását, akkor hamar mellettük találja magát. - figyelmeztette az őrnagy a felsőbb évest.
 - Elnézést, uram! - állt ő is vigyázzba, mégis a szája sarkában egy gúnyos mosoly húzódott - Azonban szeretnénk, hogy a mai napi gyakorlásunkon pár fiatalabb kadét is részt vehessen.
  Az őrnagy nem válaszolt azonnal, mi pedig gyorsan egymásra néztünk. Senkinek nem volt kedve ezekkel az erőszakos, vad barmokkal együtt gyakorlatozni. Köztudott az egész erődben, hogy ez a bagázs a legagresszívabb. Már utolsó évüket töltik itt, aztán hivatásos katonák lesznek. Eddig minden náluk fiatalabb kadétot piszkáltak és kihasználtak. Mostanra az összes kadét megutálta őket.
 - Még meggondolom, hogy a délutáni terepgyakorlaton pár kadét velük edzhessen.
 - Ó, nagyon köszönöm, uram!
  Hirtelen eszembe jutott egy ötlet, még mielőtt elindult volna gyorsan végrehajtottam egy varázslatot, úgyis gyakorolnom kell. A felsőbb éves éppen lépett volna egyet mikor is arcra esett. Tőlünk senki nem nevetett fel, de mindenkinek elkezdett vörösödni az arca a visszafojtott nevetéstől. Igen, így jár az, aki nem figyel az orra elé, és mellette a bakancsa fűzőjét valaki összekötötte egy kis varázslat segítségével.
 - Nem hiszem, hogy jó ötlet magadra haragítanod őket. - szólalt meg hirtelen Legort.
 - Egy kis viccnek szántam az egészet. - válaszoltam.
 - Könnyedén rájönnek, hogy te voltál.  - figyelmeztetett.
 - Szerintem csak onnan jöhetnek rá, hogy most sárga színű a szemem. - tettem hozzá jelezvén, hogy abba kéne hagynunk a társalgást.
  Értette a célzásomat, mert nem válaszolt a kijelentésemre. Végszóra pedig Rignot is megérkezett a két késővel.
 - Elnézést uram a késésért, de mi ketten azt az információt kaptuk, hogy most máshol lesz a gyakorlat. - jelentette rögtön Enturin.
 - Álljanak be a helyükre. - válaszolt az őrnagy - Akkor kezdjük is a büntetéssel a késés miatt.
  Mindenki feszülten figyelt a feladatra, hiszen mindenki tudni akarta, hogy mennyire fogunk kikészülni a mai nap. Már éppen folytatta volna a mondandóját az őrnagy mikor lejött az Ezredes.
 - Elnézést, hogy félbe kell szakítanom a reggeli gyakorlatot. - mondta az őrnagynak.
 - Semmi baj, uram. Miért jött ide?
 - Egy kisebb csapat megy a tündékhez a holnapi esemény miatt és a vezetőség úgy döntött, hogy inkább egy olyan csapat kísérje a küldöncöket, akiket már ismernek.
 - Akkor a mai napot megkapják, mint kísérők? - kérdezett vissza az őrnagy.
  Mindenki kifújta az eddig bent tartott levegőjét a megkönnyebbüléstől.
 - Nem dehogy is. - rázta a fejét az Ezredes, mire mindenki még feszültebben figyelt a beszélgetésre - A délelőtti küldöncöket csak a szakasz egyik felének kell majd kísérnie és délután pedig a másik fele váltja őket. A délelőtti turnusba tartozik Abaddir Endrees, Anosus Enturin, Kalin Lace, Kilvina Amber és Tentus Ametiszt. Ők félórát kapnak az elkészüléshez, aztán indulnak a DK10-es faluba. A többiek a délutáni turnusban maradnak, ami azt jelenti, hogy a hatodik órájuk elmarad, így előbb tudnak ebédelni és utána tíz perc összekészülési időt kapnak, aztán leváltják a szakasztársaikat. Anna szóljál Legort-nak, hogy menni fog egy küldöttség a falujukba.
  Bólintottam, és megnyitottam volna az átjárót, de valaki előbb beleszólt.
 - Készülj fel! Közeleg a nap! - hallottam a fejemben.
  Nem tudtam kontrollálni semmit se. Az üzenet az elmém minden zugába eljutott. A fejemben soha nem volt még ekkora összevisszaság, mint ami most van. Úgy érzem, mintha nem lennék biztonságban, pedig tudom, hogy csak a szakasztársaim vannak körülöttem. Nincs okom aggodalomra, mégis rettegek, nem bírom visszafogni magamat. Aggódok, félek nem vagyok a magam ura, nem tudom irányítani ez elmémet. Hirtelen a lábamból kimegy az erő és összeesek, de még magamnál vagyok. Sokan kiáltják a nevemet, de a hangjuk elvész a messzeségben. Végül körbe ölel a sötétség és nem emlékszem másra, csak az üzenetre.

*Legort szemszöge*

  Most nem a nap fényére keltem, hanem egy veszekedésre. Éppen Merko vitatkozott valamin Hidryt-tel. Meg sem próbáltam visszaaludni, hiszen pont a házam előtt állnak. Nem tudom, miről folyik a vita, de remélem kihagynak belőle. Persze, mint általában most sincs igazam. Az ajtóm pár perccel később kivágódik és Merko trappol be rajta Hidryt-tel a nyomában.
 - Ha nem azért jöttetek, mert betörtétek egymás orrát, akkor nem nagyon tudok segíteni. - mondtam félhangosan.
 - Kapsz öt perc elkészülési időt, aztán gyere a fához! - szólított fel idegesen Merko.
 - Mi történt? - ültem fel.
 - Semmi. - vágta rá Hidryt.
 - Még hogy semmi. - morogta Merko - Alton egy éjszakán keresztül benne maradt Hidryt csapdájában, és mindjárt leesik a fáról a kimerültségtől.
 - Szóval azt akarjátok, hogy szedjem ki onnan anélkül, hogy bármi baja essen. - néztem rájuk.
 - Igen!
 - Nem!
  Vágták rá egyszerre. Merko azon volt, hogy megmentse a tanítványát, míg Hidryt inkább azt szeretné, hogy Alton a saját hibájából tanuljon.
 - Hidryt nem biztos, hogy ez a legjobb módszer a tanulásra Alton számára. - mondtam - Segítek neki. Máris megyek.
 - Köszönöm. - felelte Merko és kiviharzott a házamból.
  Hidryt maradt. Biztosan szeretne valamit, hiszen csak egy kis beszélgetés miatt soha nem maradna sehol sem, nem hogy nálam.
 - Mit szeretnél? - kérdeztem.
 - Segíthetsz Alton-nak, de ne szedd ki a csapdámból, elég egyszerű ugyanis kijutni belőle. - nézett rám - Nem akarom bántani, de Alton nem képes észrevenni azokat a hibákat sem, amik az orra előtt vannak. Ha nem tanulja meg, akkor hamar elvesztheti az életét.
 - Értem, hogy csak tanítani szeretnéd, de nem úgy kell, hogy beleteszed az egyik csapdád közepébe.
 - De a csapda nincsen kibiztosítva, így Alton bármit csinálhat a csapda nem aktiválódna. - vágott közbe Hidryt.
 - Tessék? - néztem rá.
 - Alton egy félkész csapdába sétált bele. Mindig utoljára hagyom a kibiztosítást, hiszen bármi hiba miatt nincs kedvem azzal is vesződni, hogy úgy javítsam meg a csapdát, hogy közben ügyelnem kelljen arra, hogy ne induljon be.
 - Nem nagyon hiszem, hogy Alton ne venné észre azt, hogy a csapda nem is működik. - mondtam értetlenkedve - Katonának képzik, az ilyesmit fel kéne ismernie.
 - Legort sietnél kérlek? - hallottam kintről Merko hangját.
  Hidryt végre magamra hagyott. Igazából nem kell átöltöznöm, mert tegnap elég fáradt voltam ahhoz, hogy csak úgy mindenestül bedőljek az ágyamba. Nem tudom, hogy mi szívta ki az erőmet, de nem nagyon tudtam aznap ébren maradni. Na mindegy, most Alton-t kell kiszabadítani egy elviekben nem működő csapdából. Kimentem és láttam, hogy megint sokan összegyűltek, azonban most Argot és Shina is jelent volt. Felmásztam a fára Merko mellé. Egy ágon voltunk Alton-nal, aki halálsápadtan nézett körbe körbe. Nem találta a kiutat. Végig néztem a csapdán, azonban az be volt fejezve, a kioldó kötélen állt Alton és a csapda beindul, mikor lelép róla. Még egyszer végig néztem a csapdán és valami feltűnt, ami rendszeresen megszokott jelenni Hidryt csapdáiban, de ebben nincs meg. Nincs meg az a hiba avagy kiskapu, mely segítségével meg lehet szökni a csapdákból. Hidryt mindig ejt egy kis hibát, hogy csak az arra érdemesek jussanak ki épen a remekműveiből. Azonban ezt itt nem Hidryt építette.
 - Hidryt, ezt te csináltad? - kérdeztem tőle.
  Válaszolt volna onnan lentről, de meglátta, hogy hogyan fürkészem végig a csapda minden egyes elemét. Ő is feljött.
 - Elméletileg. - mondta mikor mellém ért.
  Merko hátrébb szorult, de most nem ez foglalkoztatott. Hirtelen Hidryt elsápadt és már ösztönösen a fülemre tapasztottam a kezemet.
 - KI MERÉSZELT HOZZÁ NYÚLNI A CSAPDÁMHOZ?! - kiabálta magából kikelve.
  Azonban nem tett hozzá semmit. Egy darabig még fújtatott, de aztán egy kicsit lenyugodott.
 - Ezt a csapdát én kezdtem el, de valaki befejezte. - magyarázta meg az előbbi kitörését - Nincs benne a kiskapu, amit vétettem. Helyette egy másikat tettek bele és a kioldószerkezet is más, mint amilyet én szoktam használni.
 - Hogy jutok ki belőle? - kérdezte Alton.
 - Őszintén? Sehogy. - mondta Hidryt.
  A csapda nem volt éppen egyszerű felépítésű. Ha Alton lelép a kötélről a hurok, amiben van az összehúzódik és Alton fejjel lefelé fog himbálózni, miközben a kioldó kötél miatt Alton le fog zuhanni, mert a kioldó kötél egyben ugyanaz, mint amin lógni fog, tehát, ha az egyik vége nincs rögzítve, akkor Alton hamarabb fogja megtenni a lefele vezető utat, mint ahogy azt szeretné. Éreztem, hogy Anna varázslatot használ, ami miatt most lett egy ötletem.
 - Alton lépj ki a csapdából. - mondtam neki.
 - De akkor... - kezdte.
 - Ne fog semmi se történni. Higgy nekem. - vágtam félbe.
  Egy kis ideig nem mozdult, végül lelépett a kötélről, viszont mint ígértem nem történt semmi se. Alton lesietett a fáról, addig megszakítottam a varázslatot és a csapda beindult. Azonban ez már nem az én hatáskörömbe tartozik. Miközben lemásztam a fáról, Annát kioktattam, hogy nem túl szerencsés kikezdeni azokkal, akik könnyedén megtehetnek bármit. De szokás szerint nem hallgatott rám. Visszamentem a házamba, ugyanis tegnap terveztem, hogy véghez viszek pár kísérletet az itteni növényekkel. Először csak vázlatot írtam, hogy mit fogok használni, mennyit fogok használni, milyen arányban lesznek egymással és milyen eredményt várok. Hirtelen éreztem, hogy Anna beszélni szeretne velem, azonban nem Anna szólalt meg, hanem valaki más.
 - Te kíséred el! Az életeddel fizetsz, ha nem vigyázol rá!
  Felfogtam, hogy mit mondott nekem az ismeretlen, de nem tudtam értelmezni. Hasogató fejfájás tört rám. Azonban nem én reagáltam így, hanem Annának az elméjébe valaki kutakodott. Megpróbáltam a betolakodót megállítani, mire az ismeretlen dühös lett.
 - Legort, Argot hívat, bár hozzá tette, hogy nem muszáj megjelenned. - jött be Emerisz.
  Hallottam, hogy beszél hozzám, azonban éppen azon voltam, hogy azt a valakit távol tartsam az elmémtől. Annának már nem tudtam segíteni, ezért a saját védelmemre fókuszáltam és minden mást kizártam a fejemből.
 - Legort jól vagy? - kérdezte aggódva Emerisz.
 - Aranyos, hogy így aggódik. - szólalt meg az ismeretlen - Azonban nem vagyok olyan hangulatban, hogy veled vitatkozzam. Jó éjszakát!
  Még mindig nem válaszoltam Emerisz-nek. Most az idegen szerintem minden erejét bevetette, hogy áttörjön a pajzsomon, azonban kitartottam. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valami lerántott a székemről. Most vettem észre, hogy a házamat benőtte valami. Emerisz megpróbálta az ajtót kiszabadítani, de nem járt sikerrel. Hirtelen a növényen bimbók jelentek meg. A bimbók hirtelen kiszakadtak és spórával lepték el az egész házat.
 - Emerisz kapd el! - dobtam felé egy üveget, amiben egy olyan illóolaj volt, ami hatástalanít minden mérget, ami a levegőben van.
  Kinyitottam az üveget és a ruhaujjamra, mivel más nem volt nálam, cseppentettem az olajból pár cseppet. Nem kell folyamatosan éreznünk az illatát, elég ha percenként az orrunkhoz tesszük az anyagot. Segítettem Emerisznek az ajtó kiszabadításában, mert a növények miatt nem jutott ki zaj a házból. Hirtelen Emerisz összeesett mellettem. Előkaptam a tőrömet és az engem célba vett indát lenyestem a helyéről. Ennek a gaznak a tüskéje is mérgező, remek, igazán remek hír. Az indák folyamatosan támadtak így egyre távolabb kerültem a kijárattól. Végül már a házam másik végében voltam, mikor a gaznak sikerült megszúrnia, emiatt én is összeestem.

*Tellen Katret szemszöge*

  Anna elájult, amint szólni szeretett volna Legort-nak.
 - Rignot! Fuss a gyengélkedőre és szólj, hogy viszünk egy beteget! - szólítottam fel az egyik kadétot, akinek először eszembe jutott a neve.
  A sor végéről valaki bólintott és elindult az Erőd felé. Nem rá gondoltam, de mindegy. Meg kéne tanulnom a neveiket. Annát felvettem és elindultam én is az Erődhöz. Siettem, már amennyire tudtam. Azért kislányként könnyebb volt. A gyengélkedőn rögtön két ápoló elvette tőlem és egy ágyra fektették. A gyógyító régi jó barátom. Anna biztosan nem találkozott vele mióta idekerült. Biztosan örültek volna egymásnak.
 - Mi történt vele Katret? - kérdezte aggódva a gyógyító.
 - Telepatikusan beszélt volna valakivel. Akkor esett össze.
 - Az aktájában az áll, hogy valakivel össze van kötve az elméje. Ő hogy van?
 - Nem tudjuk. Egy futárt előre kell küldenünk. Rád bízhatom Annát?
 - Minden változásról szólni fogok. Intézkedj a többi ügyben.
 - Köszönöm Kara. - válaszoltam hálásan.
 - Rignot, menj vissza az őrnagyhoz és a két leggyorsabb szakasztársadat küldd el a tündékhez és jelentsd nekik, hogy itt mi történt. Rendben? - adtam neki az újabb feladatot.
 - Értettem uram. - mondta és már el is tűnt.
 - Eggyel kevesebb probléma. - morogtam magamban.

*Argot szemszöge*

 - Nem én építettem azt a csapdát! - válaszolt Hidryt a kérdésemre.
 - Soha nem szoktál egy csapdát se félbehagyni! - hozta fel az ellenérvet Merko.
 - Igazad van, azonban Shina lehívott egy másik csapdám miatt, amit valaki tönkretett. Mivel az egyik legbonyolultabb csapdám volt az, amin több mint két napig dolgoztam, a megjavítása az egész éjszakát igénybe vette. Az elkezdett csapdámat viszont ott mertem hagyni, hiszen nem volt kibiztosítva ezért nem kellett volna beindulnia. - mesélte el ötödjére a történteket.
 - Akkor ki fejezte be? - kérdeztem.
 - Nem tudom. - válaszolt.
 - A faluból ki tudta volna így befejezni? - változtattam meg a kérdést.
  Hidryt gondolkodott mielőtt válaszolt volna.
 - Reron és Evan másféle csapdákat szoktak építeni, a katonák pedig nem mernek az építményeimhez nyúlni. Egyedül Legort az, aki ért annyira a csapdákhoz, hogy képes lenne befejezni, de ő soha nem tenné meg. Szerintem sok csapdát látott már viszont, amikor végig nézett azon, amibe Alton belesétált, nem láttam rajta, hogy felismerte volna. Az elkészítése rendkívül furcsának számít, hiszen úgy tűnt, mintha valaki csak azért fejezte be, hogy borsot törjön az orrom alá.
 - Mégis miért hiszed azt, hogy valaki bosszantani szeretett volna téged? - néztem rá.
 - A csapdát nem fejeztem be, tehát visszamentem volna, hogy megépítsem. Nekem kellett volna észrevennem, azonban az építője nem számolt azzal, hogy egy tanonc belelép. - érvelt Hidryt.
 - Visszatérve az építőhöz, szerinted Legort képes lenne csapdát állítani?
 - Nem. A tudása meg van hozzá, azonban ő nem így küzdene meg az ellenfeleivel, a csapdákat még védelmi szempontból se építené meg. - válaszolt Hidryt félvállról.
 - Lehet, hogy egy alakváltó viccnek szánta. - szólt bele először Evan - Az alakváltók tény nem emberek, de hasonlítanak rájuk. Lehet, hogy csak szórakozás miatt tette ezt, vagy egyszerűen kereste a kihívást, amit Hidryt személyében meg is talált.
 - Ha viccnek szánta nem úgy sült el, ahogyan ő szerette volna. Ezzel vége a megbeszélésnek. - álltam fel és mindenki követte a példámat.
  Elléptem az asztaltól, viszont nem mentem ki a nagy házból. Shina-ra vártam, beszélni szerettem volna vele, még a tárgyalás előtt. Utolsóként velem együtt maradt bent a teremben.
 - Mit szeretnél? - kérdezte.
 - Tudod, van az ünnep, amit az alakváltók holnap fognak megrendezni. - kezdtem.
 - Igen?
 - Szerintem valamikor a nap folyamán jönni fog egy küldöttség, hogy tájékoztassanak róla. - fejeztem be.
 - Azt kéred, hogy előbb kérdezzünk és csak aztán lőjünk, ha ismeretlent látunk. - vonta le a következtetést.
 - Katret-nek van esze, szerintem Tizon-t vagy valaki mást a szakaszból fog a kísérettel küldeni, hogy felismerjük őket.
 - Biztos vagy benne, hogy jönni fognak? - kérdezte.
 - Nem, ezért is csak veled szerettem volna beszélni. Tudjál róla, ha nem történik semmi, akkor csak vaklárma volt.
 - Értettem. Mellesleg Legort hogy hogy nem volt itt? Őt is hívtad nem de? - nézett rám kíváncsian Shina.
 - Kiszabadította Alton-t, aztán a házába sietett. Nem szereti az ilyen jellegű tárgyalásokat, ahol nem a szaktudásáról kérdezgetjük. Megkíméltem, hiszen utána egy napig hangoztatja, hogy nem volt értelme az ő elhívásának. - sóhajtottam.
 - Hiába, még gyerek. - válaszolt Shina - Nem várhatjuk el tőle, hogy minden helyzetet felnőttként oldjon meg. Szerintem nem kellett volna neki tanítványt adni, hiszen ő is épphogy elszakadt a mesterétől.
 - Szükség van még egy olyan személyre, aki jártasabb a gyógyításban. Ez nem a mi bolygónk, bármi megtörténhet, amire nem vagyunk felkészülve, akkor viszont jobb ha két gyógyítónk van.
 - Igen, tudom. Stratégiai szempontból jó döntés volt, azonban akkor is. Emerisz még tanulhatott volna pár évig Arané-tól vagy Avery-től. Aztán mikor már ismeri a növényeket, akkor került volna át Legort-hoz.
 - Szerintem jó döntés volt, hogy tanító lett. - érveltem a döntésem mellett - Emlékszel milyen volt, mikor még a bolygónkon voltunk?
 - Nem láttam sokszor. Csak akkor találkoztunk ha elment gyógynövényekért vagy más hozzávalóért és én voltam az őrségben. Miért?
 - Nem a te hibád, hogy nem találkoztál vele. Sőt, én még annyiszor sem láttam, mint te. Ott két esetben találkozhattál vele, ha megkerested valamiért vagy ha éppen kint vagy az utcán, mikor elmegy gyűjtögetni. Hosszútávon semmikép sem jó, ha egy ilyen fontos személy elzárkózik, hiszen ha szellemileg nem lesz toppon, akkor végzetes hibát is véthet.
  Megálltam, hátha kérdezni szeretne valamit, azonban Shina nem szólt közbe a magyarázatomba, tehát folytattam.
 - Most viszont, hogy Emerisz-t is tanítania kell sokkal nyitottabbá vált. Jót tett neki, hogy mással kell foglalkoznia.
 - Igen furcsa. - gondolkodott el Shina - Mármint Legort viselkedése. Szerintem történt vele valami, amire nem szívesen emlékszik vissza.
 - Lehet. - válaszoltam, bár biztos voltam benne, hogy ha tehetné elfelejtené a múltját.
  Kiabálásra lettem figyelmes. Kint a téren valakik vitatkoztak. Ki siettem nyomomban Shina-val. Nincs kedvem még egy ilyen ügyhöz, mint amilyen a reggeli eset volt. Hirtelen valaki kivált a tömegből és egyenesen felénk jött. Felismertem, hogy az alakváltó kadétok közül való. Sajnos a nevére nem emlékszem.
 - Kalin Lace - nyújtott kezet mikor elém ért.
 - Avit Argot. - direkt nem ráztam meg a kezét, a veszekedés biztos miattuk robbant ki, csak azt nem tudom, hogy mi közük volt hozzá.
 - Nincs időnk az udvariassági formaságokhoz - folytatta a lány - Anna amikor Legort-tal beszélni szeretett volna összeesett. Tudni szeretnénk, hogy itt mi történt.
 - Legort-tal már délelőtt óta nem találkoztam. - válaszoltam - Erre lakik. - intettem, hogy kövessenek.
  Remélem csak a jegyzetfüzetébe írogat. Emerisz szólt volna ha bármi baj lenne. Bekopogtam Legort ajtaján. Semmi válasz. Még egyszer, hát ha nem hallotta vagy nem vett róla tudomást. Most sem szólt senki. Végül Lace elém vágott és kinyitotta az ajtót. A látvány, ami fogadott az nagyon meglepő volt. A ház belsejébe nem láttunk be, mert a zöld indák teljesen behálózták a bejáratot. Akkor ezért nem szólt Emerisz, hogy baj van.
 - Ennek nem kéne itt nőnie. - szólalt meg először Lace.
 - Mi ez? - kérdeztem.
 - Sötét álomhurok. - válaszolt a két kadét egyszerre.
 - Valami fontos, amiről érdemes tudni? - kérdeztem, ugyanis semmi kedvem nem volt egy váratlan meglepetéshez.
 - A spórája és a tüskéi altató hatásúak és nem bírják a fényt. - válaszolt a fiú.
 - Akkor napfény kell ahhoz, hogy eltüntessük? - kérdeztem.
 - Igen, egy perc és megoldom. - válaszolt a fiú.
  Mivel árnyékban voltunk, gondolom valahogy egy tükörrel fogja ideirányítani a nap fényét. Elment az első napfényes helyre és a kardját használva a növényre irányította a nap sugarait. A növény a hirtelen fény hatására sisteregni kezdett majd pár indája hirtelen kilőtt a fiú felé, aki elugrott előlük. Mindenki a háztól biztonságos távolságra ment. A növény visszagubózott.
 - Egyszerre több irányból tereljük rá a fényt, akkor nem lesz képes mindenkit egyszerre támadni! - adtam ki az utasítást.

*Legort szemszöge*

  Ilyen kótyagos még soha nem volt a fejem ezelőtt. Nem tértem teljesen magamhoz, azonban már valamennyire képes voltam felfogni a külvilág ingereit. A növény most nem foglalkozott velem, valami elterelte a figyelmét. Megráztam a fejemet, hogy tisztábban tudjak gondolkodni. Láttam, hogy sokan a kardjukat vagy egyéb más fém felületet használva összegyűjtik a napsugarait és a növényre irányítják. A gaz erre válaszul támad mindenre, ami él és mozog, csak pont ránk nem figyel, gondolom nem hiszi, hogy ártani tudnánk neki. Emerisz még mindig aludt, legalább nem lesz baja. Ha a fény az ellensége, akkor van egy ötletem. Óvatosan, lassan az asztalom felé kúsztam, hogy a növény ne tekintsen rám veszélyforrásként. Mikor elértem az asztalomat gyorsan megpróbáltam felmérni a helyzetet, hogy állunk. Ha gyors vagyok van esélyem a tervem véghez viteléhez. Óvatosan magam alá vontam a lábaimat és már guggoltam az asztalommal szemben, ugrásra készen várakoztam, hogy az indák újra kicsapjanak az ajtón keresztül. Pár másodperc múlva be is következett, így amilyen gyorsan csak tudtam felálltam és a megfelelő üveget a kezembe vettem, majd elugrottam az asztal mellől, mielőtt a növény egy altatótüskéje megint eltalált volna. A házam közepén a főzetet a padlóhoz vágtam, mire az üvegből hirtelen éles fény gömb szállt fel. A gaz elégett a közelében, azonban a gyökere még élt, ezért egy kis varázslat segítségével a gömböt elmozdítottam és a növény maradék élő részeit így elégettem. Pár perc múlva a gömb fénye is kialudt és a házamban megint félhomály uralkodott. Emerisz-t feltettem az ágyamra, én pedig leültem a székemre és vártam, hogy Argot betrappoljon magyarázatot követelve.
 - Mégis mi a francot keresett ez a növény itt?! - teremt az ajtóban Lace kiabálva.
  Automatikusan felpattantam a székről és a kezemet a tőröm markolatára csúsztattam. Nem bántanám Lace-t, azonban ha rám támad akkor szeretnék védekezni.
 - Lace hagyd abba, Legort azt se tudja mi történik éppen! - szólt rá Enturin.
 - Anna elájult és, aki miatt elájult, az hagyta itt ezt a kis ajándékot. - mondtam.
  Mindketten csak bámultak rám, mintha egy jóslatot mondtam volna a világvégéről.
 - Kint egy kicsit tágasabb, mellesleg mindenki kíváncsi arra, hogy pontosan mi is történt. - szólt be Argot, de nem jött a házba.
  Mindhárman kimentünk, bár a magyarázatot biztos én fogom elmondani, hiszen mindkét szemszögből ismerem a történteket. Argot várakozóan méregetett engem, nyilván ő is arra várt, hogy kezdjem el a történetet az elejéről.
 - Anna nem miattam ájult el. - mondtam először Lace-nek és Enturin-nak - Beszélni szeretett volna velem, de már nem tudott semmit se mondani. Valaki megelőzte és mindkettőnknek továbbított egy üzenetet. Anna elméjét mellette átforgatta, mintha keresett volna valamit az emlékei között. Mikor megpróbáltam az idegent megállítani rám támadt, azonban csak telepatikusan, akkor jött be Emerisz. Nem tudom, hogy a gaz mikor fonta körbe a kunyhóm belsejét, azonban mikor végre nem az elmémet védő pajzsra kellett koncentrálnom a növény már az ajtót is elfedte. Először csak a spórái szabadultak el, azonban volt rá ellenszerünk így nem ájultunk el és együttes erővel próbáltuk az ajtót kiszabadítani. Aztán az indáit is bevetette. Arra lettem figyelmes, hogy Emerisz összeesik mellettem, többször is próbált eltalálni mire sikerült neki. Utána már csak arra emlékszem, hogy a növény altatója múlni kezdett és nem kaptam újabb dózist, ekkor láttam, hogy...
 - Várj! - szólt közbe Enturin - Nem csak egyszer szúrt meg?
 - A spórái a levegőben voltak így csak akkor tudtam felkelni, mikor azoknak a száma megfogyatkozott annyira, hogy ne legyen altató hatása. - fejtettem ki - A történtet további részét pedig ismeritek egy főzet segítségével a növény elporladt.
 - Csak egy valaki olyan erős, hogy ezt a növényt pár perc alatt az erdő másik végéből áthozza és megnövessze a házadban. - kezdett bele Enturin - Nem tudom, hogy mivel dühítetted fel ennyire, de szerintem az Erdőszellem nem kedvel téged.
 - Nem az első és nem is az utolsó ezen a listán. - sóhajtottam.
 - Higgy nekem, nem jó ha ő az ellenséged, reméljük, hogy holnapra elfelejti. - legyint egyet Lace.
  Éreztem, hogy valaki beszélni szeretne velem és azonnal tudtam, hogy ki is az.
 - Anna?
 - Na végre! Figyelj, Are szerintem holnap meg fog jelenni az ünnepségen. Nem tudom, hogy pontosan mikor és miért de meg fog jelenni. Mellesleg az üzenete is biztosan jelent valamit, de még nem sikerült rájönnöm, hogy miért is küldte nekem...
 - Anna! - szakítottam félbe - Véletlenül az nem izgat, hogy elájultál miatta és felforgatta az elmédet?
 - Az Erdőszelem ereje nagy, nyilván nem számolt azzal, hogy a testünk másként reagál az erejére, mint ahogy ő azt várta. 
 - Mindenre van egy kifogásod, igaz?
 - Még szép. Ezért tudok jól vitatkozni.
 - Akkor arra mit mondasz, hogy egy növénnyel tartott ájult állapotban?!
 - Csak azért, mert éppen az elmémet próbálta helyre tenni mikor megzavartad őt és másként nem maradtál nyugton. 
 - Megjegyzem szólhatott is volna.
 - Ő Are, nem szokott ilyen kis ügyekkel foglalkozni. Majd megszokod. Kérlek küldd vissza Lace-t és Enturin-t, mellesleg a holnapi ünnepségről is beszélnünk kell.
 - Remek, igazán remek. Nem szeretek szócső lenni.
 - Ez nem kívánság műsor. 
  Anna nem folytatta a párbeszédünket, így most már figyelhettem a többiekre is. Mindenki engem bámult, gondolom már régóta állok itt, mint egy szobor.
 - Anna felkelt? - kérdezte elsőként Lace.
 - Igen, azt üzeni, hogy térjetek vissza az Erődbe. - adtam át az üzenetet.
 - Azt is elmondta, hogy mi történt? - kérdezte Entruin.
 - Igen.
  Várakozóan figyelt rám, de nem volt kedvem előállni Anna elképzelésével.
 - Majd Anna elmondja. - mondtam neki.
  A két alakváltó biccentett egyet elköszönésül és az erdőbe vetették magukat.
 - Gondolom, ha őket visszarendelték rajtatok keresztül fogjuk megbeszélni a holnapi napot. - nézett rám Argot.
 - Eltaláltad. - válaszoltam neki, le sem véve a szememet az erdőről.
  Már megint, mintha figyelnének, de sehol semmi. Mindenhonnan a zöld faágak integetnek vissza. Tényleg kezdek paranoiás lenni.