56. fejezet - Módszerváltás

*Anna szemszöge*

  Meglepődésemre kipihenten ébredtem. Egész jó érzés volt. Most már minden olyan megszokottan megy. Képesek vagyunk időben elkészülni és nem késünk, így nem kapunk plusz büntető munkát. A leglustábbak is megtalálták a maguk tempóját, amiben elkészülhetnek. Az idő szürke volt. Az eget felhők borították. Olyan érzésem volt, mintha esteledne, pedig nem rég kezdődött számunkra a nap. Vajon mikor szakad le az ég? Délelőtt vagy már délután? Ha délután lesz az eső, akkor nem fogjuk megtartani a külön órát. Lehet Legort még örülne is neki. Vajon pontosan mit akarnak tőlünk? Mire kíváncsiak kettőnk kapcsán? Az erőnk mértékére? De hát azt elméletileg ismerik. Még mindig ezen gondolkodtam, pedig már a gyakorló pályán voltunk.
 - Az időre figyelemmel lévén ma nem lesz olyan hosszú a gyakorlat, mint általában. Ha el is kezd esni, a gyakorlatot befejezzük. Reméljük az idő kegyes lesz hozzánk. Akkor kezdjük is, három kör futással. Az utolsó három kap plusz egy büntető kört. - jelentette ki az őrnagy - Most nem kell felszerelés.
  Hűvösebb az idő, pont tökéletes a futáshoz. Egyszerre rajtoltunk, de hamar az utolsók között kötöttem ki. Megérzem azt a több napot, amit gyakorlat nélkül kellett töltenem. De most nem fogok az utolsók közé tartozni. Most az egyszer biztosan nem. Gyorsabb tempót követeltem magamtól. Be-be-ki-ki; be-be-ki-ki - ütemeztem a légzésemet. A karjaimat ellentétesen mozgattam a lábaimmal, ezzel nagyobb lendületet adtam az egésznek. Máris sikerült megelőznöm Denrick-et. Nem futottam teljes erőmből, hiszen még egy kört se tettünk meg. Spórolnom kell az erőmmel. A többiek se bolondok, mindenki visszafogta magát, hiszen az utolsó pár métert kell meghúznunk, hogy javítsunk a helyzetünkön. Nem figyeltem a többieket, csak a terepet néztem. Nem lenne kellemes elesni egy kiálló gyökérben vagy megbotlani a saját lábamban. Utálom a céltalan futást, kisebb távolságokon nagyon gyors tudok lenni, de csak akkor ha cél is van. Csak a futás kedvéért soha nem futnék. Nem tudom egyes emberek miért is szeretik ezt csinálni. Nem, nem kalandozhatok el. A futásra kell koncentrálnom. A levegőnek víz illata volt. Nagyon gyorsan közelít a vihar. Sosem zavart engem az eső, bármennyire erős is volt. A pár csepptől a tomboló vízözönig mindegyiket szerettem. Lehet köze van a varázserőmhöz, hiszen az a vízzel kapcsolatos. Hirtelen csepegni kezdett az eső. Csak ne kezdjen rá jobban! Szeretem az esőt, de akkor amikor nem szabad ég alatt vagyok. Ha esik, ha fúj az őrnagy meg fogja tartani a reggeli gyakorlatot, ez alól nincs kibúvó, hacsak nem a betegszobában fekszel.
  Utolsó kör. Az eső nem zendített rá jobban, aminek kifejezetten örültem. A tüdőm több levegőért áhítozik, de az ütemen nem változtattam. A combjaim már fájtak, mintha apró égő nyilak állnának ki belőle. Az oldalam szúr, valamikor eltéveszthettem az ütemet és beszorult a levegő. A vizes ruhák dörzsölték az izzadt bőrömet, meg se túl jó esőben futni. Bár nincs itt tükör el tudom képzelni magamat, hogyan is nézhetek ki. A fejem piros, mint a paradicsom és olyan csapzott a hajam, mintha fejest ugrottam volna egy tóba. Körülbelül ötven méter van hátra. Meg kell húznom, most az egyszer ne menjek én is büntető körre! Gyorsabbra vettem az iramot, amit a második felénél még visszább fogtam. Nem érdekelt, a tüdőm, a combom és a kinézetem. Csak a büntetés elkerülése hajtott. Sorra előztem meg mindenkit. Már kezdtem élvezni a helyzetet, de a többiek is begyorsítottak és elkezdtek visszaelőzni. Nem, nem, nem! Most nem leszek az utolsó. Próbáltam gyorsabb mozgásra ösztökélni a lábamat. Nem lettem gyorsabb, de így is megelőztem két embert. Már csak tartanom kell.
  Nem voltam az utolsó három között, igaz épphogy csak nem kerültem bele. Hatodikként értem be a tízből. Folyamatosan kapkodtam a levegőt és vártam a soromat a víznél. A karomat a térdemnek támasztottam, úgy pihentem. A föld ettől a csepegő esőtől sáros lett, nem nagyon csak minden nyirkos, de nem vizes. A legrosszabb állapot, mert könnyen meg lehet csúszni. Az őrnagy most a futókat nézte, nehogy lemerjenek csalni, akár pár métert is. Végre elértem a kúthoz. Húztam fel magamnak vizet és azonnal inni kezdtem. Nem ittam ki a teljes vödröt, annyi nem is fért volna belém. Miután mindenki ivott felsorakoztunk és úgy vártuk a következő feladatot az őrnagytól. Jobban rákezdett az eső. Sajnos már eléggé lehűlt a levegő és az eső is már hűvös volt. Ha vizes ruhákban maradunk egész nap a végén még megfázunk. Igaz nem tudok ruhát szárítani, de az esőt felettünk meg tudom állítani. Elképzeltem, ahogyan az esőcseppek elkerülnek bennünket, mintha egy tető lenne felettünk. Sokáig koncentráltam erre, mire sikerült ez az egész manőver. A futókon nem tudok így segíteni, ugyanis folyamatosan változtatják a helyüket, az őrnagy is folyamatosan ide-oda sétál, így ő is most el fog ázni. A többiek hamar észrevették ezt a kis "tetőt". Nem foglalkoztak vele különösebben, ugyanis bármit képes kiszúrni az őrnagy, még egy ásítást is, és ha ez megtörténik mindenki újabb büntetést kap. Ilyen időben ez most egyáltalán nem hiányzik. Mikor beértek az utolsó futók, kaptak öt percnyi ivás szünetet. Utána ők is mellénk álltak és vártuk az őrnagy következő feladatát.
 - A napokban lesz egy képesség felmérés a kadétok körében. Mondhatni egy selejtező az erődök közötti versenyre. Mint tudhatjátok minden évben az összes erődből jelentkezik egy kadétokból álló csapat a versenyre. Ez a megmérettetés több napig is eltarthat. A versenyfeladatok hasonlítanak az itteni gyakorlatokhoz. Lesz terepismeret, mármint egy részleges térképpel kell eltájékozódni a kiindulási pontból a célig, persze időre. A leggyorsabb nyer. Persze sok más feladat is lesz ezen kívül. Rejtőzködés, melyik csapatból ejtik a legkevesebbet a bírák. Persze itt se csak bujkálni kell, minden csapat kap egy egyéni feladatot, amit teljesítenie kell lebukás nélkül. Ezt a kettőt sokszor gyakoroltuk. A többi versenyszám kiszámíthatatlan, a távfutástól a párharcig bármi lehet. Ezen a héten tehát képesség felmérések lesznek a legjobbakat kiválogatjuk a csapatba, ahol szintén lesz egy válogatás. Ezt az egész versenyt már több, mint száz éve tartjuk meg. Eddig huszonnégy alkalommal nyertek a csapataink, és a versenyen kilenc erőd vesz részt általában. Van mikor több és van mikor kevesebb. Idén először az új kadétokat is bevonjuk a csapatba, ha érdemesek rá. Ezt a megtiszteltetést a börtönből való kijutásotok és az azutáni helytállásotoknak köszönhetitek. Most elengedlek titeket. - fejezte be a tájékoztatást az őrnagy.
  Tudtam a versenyről, már ismertem. Mindig is szerettem volna indulni, de féltem tőle. Ilyen fiatalokat, mint mi nem szokták elvinni. Még túl képzetlenek szoktunk lenni, az ilyesfajta kihívásokra. Elállt az eső, miközben beszélt az őrnagy, így nem kellett fenntartanom a varázslatot. Nem került sok energiámba, de még nem szeretném feszegetni a határaimat. A következő hosszú hétvégén újra gyakorolni fogok, de az még két hét múlva lesz. Addig még sok minden történhet.
  Kevesen voltunk az ebédlőben. Általában a kiképző tisztek az ilyen időket várják a leginkább, amik még inkább próbára teheti a kadétok erőnlétét és akaraterejét. Szerencsénkre az őrnagy velünk nem szeretné ezt eljátszani. Bár jövőre lehet mi is kint fogunk valahol ázni az esőben és visszagondolunk erre a napra, amikor még bent ehettük a reggelinket. Megint elkalandoztam. Remélem órákon jobban fogok koncentrálni, különben ki fog esni az egész és elkérhetem, majd más jegyzeteit. Hamar végeztünk a reggelivel, de nem szaladtunk órára, hiszen majdnem fél óránk van addig.
 - Ki szeretne menni az erődök közötti versenyre? - kérdezte hirtelen Denrick.
  Öten jelentkeztek. Lace, Thalia, Rignot, Enturin és Tizon.
 - Mivel egy csapat maximum tizenöt fős lehet, így nagy eséllyel tőlünk két embert fognak kiválasztani.
  Persze Lace rögtön kirobbantott egy vitát, mégis kik lennének a legjobb jelöltek. Nem szóltam közbe, teljesen máshol jártam. Legort-tal ritkán használtuk közösen a telepátiánkat. Mostanság nem is nagyon. Mindkettőnknek sok dolga volt ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon. Nekem a képességeim irányításának megtanulása mellett még folyik a kiképzésem is. Így mondhatni dupla annyit kell tanulnom, mint bárki másnak. Szerencsémre így se kell beleszakadnom a sok plusz munkába. Bár Legort nem tanul, ő tanít. Emerisz-t is és engem is, mellette még a munkáját is végeznie kell, igaz szerencsére kevesen keresik meg. Szóltam neki tegnap erről az egészről, szóval biztosan fog rá időt szakítani, hacsak el nem felejti közben. Tegnap este óta nem beszéltünk, mondjuk nincs is mit megbeszélnünk. De az nem hagy nyugodni, miért is viselkedett tegnap olyan furcsán. Mintha újra kutatna valami után és megint nem avatna be. Utálom mikor ezt csinálja. Úgy tesz mint, aki nem tud semmit, valójában pedig az ellentettje igaz. A Tarnem-es ügy viszont tényleg nem az ő hibája, figyelmeztetett, hogy legyek sokkal bizalmatlanabb vele szemben.
 - Anna! - lengette meg a kezét az arcom előtt Lace.
  Felriadtam a gondolataimból. Teljesen elbambultam.
 - Igen? Mi történt? - kérdeztem.
 - Úgy tíz perce bámulsz magad elé szótlanul. Min gondolkodsz? - kérdezte Lace.
 - A mai külön órán. - mondtam - Ugyanis ma elhagyom pár órára az erődöt.
 - Nem! - nézett rám Lace - Újra ugyanaz lesz, mint múltkor.
 - Legort is ott lesz. - folytattam - Az új tanítóm szeretné mindkettőnk képességét felmérni.
 - Hogy mindkettőtöket kiismerjenek.
 - Most már nincs okuk erre. - ellenkeztem - Ha Legort is ezt feltételezné, nem jönne el.
 - Neki mindig vannak más szándékai is. Gondolom kíváncsi az új tanítódra és felméri mennyire veszélyes. - legyintett Lace.
 - Talán. Nem mondott semmi erre utalót. - vontam meg a vállamat.
 - Mikor lesz ez az egész? - szólt közbe Rignot.
 - Gondolom a második terepgyakorlat alatt. - ingattam a fejemet - Nem tudom pontosan.
 - Nem tudunk utánad menni a gyakorlat miatt. - mondta Enturin.
 - Ne is gyertek! - tiltakoztam azonnal - Nagyon kevés kell egy telepatának, hogy észrevegyen titeket és feleannyi, hogy le is győzzön. Még nem vagytok képesek nagyon erős pajzs létrehozására. Szóval kérlek, ne gyertek utánam. Nem szeretném, ha bárkinek is baja esne.
  Úgy tűnt megértették az aggodalmamat, mellesleg szerencsére nem is lesz idejük utánam jönniük. Az őrnagy biztosan gondoskodni fog a délutáni gyakorlatról, ha nem fog esni az eső. Tuti megint hulla fáradtak lesznek. Remélem a tanórák hamar el fognak telni. Azonban ez sose történik meg, mikor várom, hogy vége legyen mindig kínzó lassúsággal telnek a percek. Hirtelen megszólalt a gong, amire vártunk. Tíz perc és kezdődnek a tanórák. Furcsa mód még nem érkezett meg semelyik másik szakasz sem. Gyorsan visszavittük a tálcákat és elmentünk az osztályteremhez. A tanár egy percet sem késett.
 - A mai napon egyedül a ti szakaszotok maradt az erőd falain belül, de gondolom ezt már észrevettétek, ezért lesz pár vendég előadónk. Lynx Anna álljon fel!
  Felálltam, nem tudom mit szeretne tőlem? Esetleg elfelejtettem volna beadni egy házi feladatomat?
 - Az ezredes hívatja. Ajánlom legyen minél gyorsabb.
 - Rendben tanár úr! - ezzel kiviharzottam a teremből.
  Katret nem szokott csak úgy hívatni, valami fontos dologról van szó. Siettem, bár féltem mi lehet az a fontos hír, ami miatt elengednek az órákról. A ap végén majd elkérem Lace jegyzeteit. A folyosón kiláttam az erdőre. Azonban minden homályos volt, ugyanis letakarták a nyitott ablakokat, hogy az eső ne zavarjon senkit se, ha esetleg erre járna. Ezekre a nagy ablakokra nehezen lehet üveget készíteni és még nehezebb karban tartani, így inkább ezt a letakarósdi módszert választották. Megálltam az iroda előtt és kopogtattam.
 - Szabad! - hallottam Katret hangját.
  Benyitottam. Katret-en kívül még itt volt a két madár alakváltó is.
 - Mi történt? - kérdeztem óvatosan - Valami baj van?
 - Tarnem eltűnt. - mondta ki Zyndane körítés nélkül - Nem jelent meg a bizottság előtt és a lakhelyén sem találtuk. Még most is kutatunk utána, de nem hiszem, hogy nyomára akadunk. Most az idő egyébként is ellenünk dolgozik.
 - Akkor még sem fogunk Legort-tal találkozni, ha Tarnem kint kószál valahol. - vontam le a következtetést.
 - Az óra ugyanúgy meg lesz tartva, csak most én is megyek. - válaszolt a férfi - Tarnem elég okos, túl erő ellen nem kezdeményez harcot. Szóval ha hárman megyünk nem fog rajtunk ütni.
 - És Legort-tal mi lesz?  Ő egyedül jön. - kérdeztem.
 - Vele? Tarnem nem foglalkozik majd a tündével, számára ő csak egy zavaró tényező. Amennyire tud átnéz rajta, nem kell félteni. - mondta lekezelően a férfi.
 - Annával értek egyet. - szólt közbe Katret is - Ha Tarnem szabadon kószál és nincs veszíteni valója, akkor nem jó ötlet a vadászata tárgyát a szeme elé tenni. Maradjanak itt, majd ha meg lesz Tarnem, akkor mehet Anna távolabb az erődtől.
 - Nem érti a helyzetet uram. - vitatkozott az alakváltó - Tarnem-et jelenleg keresik. Telepatikusan és fizikailag is. Az erőd környékét dupla annyian figyelik, mint bármelyik más területet. Azt mondták nincs a közelünkben, tehát ha nincs itt nem bánthatja Annát.
 - Akkor se értek ezzel egyet.
 - Nem védheti meg mindentől. Mellesleg a tanítását nem lenne jó sokáig húzni és külön se taníthatjuk a tündétől. Azt pedig jól tudom, hogy a tünde ide nem jöhet, szóval valahol találkoznunk kell vele. A falu, ahol most él nem eléggé védett, főleg nem a fenti támadások ellen. Az erdő egy biztonságos rész, ahol nehéz egy madár alakváltónak elbújnia.
 - Te döntesz Anna, hiszen ez a te tanításodról szól. - mondta végül Katret - Bármit is mondasz elfogadom a döntésedet.
 - Rendben legyen megtartva az óra. - mondtam - Szóval remélem nem tévednek semmiben sem. Mikor lesz az óra?
 - Most indulunk. Szólsz a tündének?
 - Még délelőtt? Azt hittem délutánra halasztjuk. Addigra eláll az eső.
 - Igazad van Anna, majd ebéd után indulunk nem most rögtön. - nézett szúrósan a társára - Most menj vissza a tanórádra és szólj Legort-nak mikor is találkozunk.
  Kimentem az irodából. A folyosón döbbentem rá a tényekre. Tarnem elszökött. Nem kapott volna nagy büntetést, de e miatt most még több következménye lesz a tetteinek. Legort azt mondta, nem szeret semmit se félbe hagyni, ha ez igaz, akkor miattam szökött meg. Nem szeretné félbe hagyni a tanításomat. A szívem majd kiugrott a helyéről, amiről főként a félelem tehetett. Tökéletesen emlékszem azokra a pillanatokra, mikor magatehetetlenül zuhantam a sziklák felé. Nagyon közel éreztem magamhoz a halált. Kirázott a hideg az emlékek miatt. Elindultam visszafelé a folyosón. Minden apró zajra felkaptam a fejemet. Nem kéne senkitől se ennyire rettegnem. Nagy levegőket vettem és próbáltam megnyugodni. A teremben gyorsan elfoglaltam a helyemet, nem szerettem volna az előadást megszakítani.
 - Legort!
 - Igen? Valami baj van? Nyugtalan vagy. 
 - Ma rögtön délután elindulunk a falu felé. Körülbelül félúton találkozzunk. 
 - Mennyi az idő? 
 - Mindjárt dél. 
 - Késni fogok. Nem sokat, de biztosan nem érek oda időben. 
 - Mit csinálsz? 
 - Semmi különöset. De te miért vagy nyugtalan? Pár perccel ezelőtt pedig szinte halálfélelmed volt. 
 - Tarnem megszökött. Senki sem tudja hol van. - böktem ki.
 - Ezt a madár alakváltóktól tudod? 
 - Igen. 
 - Akkor miért is fogod elhagyni az erődöt? Tarnem rád vadászik! Attól nem csökken iránta a félelmed, ha a kezére játszod magadat!
 - Négyen leszünk ott, Tarnem pedig egyedül van. Négyünk ellen nincs esélye. 
 - Anna, ne legyél ennyire naiv. Biztos vannak segítői, olyanok akik akár az életüket is adnák érte. Ne találkozzunk, majd csak akkor ha elkapták. Addig maradj az erődben, ahol viszonylag biztonságban vagy. 
 - Négyen leszünk ott. Abból mindenki telepata és ketten varázslók vagyunk. Meg tudjuk védeni magunkat. Akkor jössz? 
 - Igen. Nem szeretném, ha bármi baj történne. A könnyelműséged még sok bajt fog okozni. 
 - Még jó, hogy te mindig ott vagy mellettem és segítesz. 
 - Nem segítek. Megmentelek saját magadtól. 
 - Hívd ahogy akarod. Majd találkozunk!
 - Majd találkozunk. 
  Talán még sem kellett volna elmondanom neki Tarnem szökését?

*Legort szemszöge*

Hirtelen riadtam fel az álmomból, azonnal felültem az ágyban. Még most is kapkodom a levegőt. A szív nagyon gyorsan ver. Úgy nézhetek ki, mint akit leöntöttek volna egy vödör vízzel. Megint ugyanaz az álom. Valamitől menekülök, majd felbukkan a máglya, amin egy nő sikoltozik. A sikolyai még mindig visszhangoznak a fülemben. A máglya sokkal hatalmasabb volt, mint bármi máskor. Fékezhetetlen vad tűz volt. Már a gondolatára is kirázott a hideg. Utálom a fékezhetetlen tüzet. Gyerekkoromban még a látványát sem bírtam. Már nem az álmomban vagyok, csak az ágyamban. Nincs mitől félni, sehol nem ütött ki tűz. Már nem rázott a hideg, a szívem újra normálisan vert és nem lihegtem. Szürkület fogadott. A napot eltakarták a felhők. Kora délelőtt lehet, bár nehéz megmondani. Biztosan esni fog, csak nem tudom mikor. A világunkon, ami elpusztult, az eső egy érdekes jelenség volt. Mármint azok számára, akik tengeri öblök mellett laktak. Olyankor ugyanis felúszott egy ritka hal. Nagy rajok úszkáltak a víz tükre alatt, a legmeglepőbb mégis a kinézetük volt. Az első félórában csak a mennyiségüket lehetett észrevenni, de utána jött csak az igazi csoda. Ugyanis a halak még közelebb mentek a felszínhez, a hátuk szinte ki is lógott a vízből. Az esőcseppek mikor rájuk hullottak, akkor a halak bőre megvillant, mintha csak a nap sütött volna rájuk. Amennyi hal, annyiféle szín volt. Gyönyörű egy látvány volt. Mélyvízi szivárványhalaknak mondták az ottaniak. Ugyanis a rokonuk a sima szivárványhal a nap sugarára tündököl így. A halászok számára ezeknek a halaknak nincs jelentőségük, mert a húsukat nem lehet megenni emberek számára. Az óceánban élő nagyobb halaknak, akiket a halászok nem tudnak kifogni, mert odáig sosem merészkednek a szivárványhal kitűnő lakoma.
  Ezeket a napokat a halászok ünnepelték, mert a hiedelem szerint a szivárványhal szerencsét hoz. Olyannyira, hogy idén nem fog elsüllyedni a hajód. Ezen az ünnepségen a főfogás általában sült hal volt, a többi fogás is hal volt csak máshogyan elkészítve. A gyomrom azonnal émelyegni kezdett a sült halra gondolva. Ki nem állhatom a halból készült ételeket. Már a szaguktól is rosszul vagyok. Sokan hívtak finnyásnak, de a tündék gyomra a húst és a halat nem képes megemészteni, így nem tudjuk azokat megenni. A sültekről újra a tűz jutott eszembe, ami megint a rémálmomhoz vezetett. Megpróbáltam kiűzni a fejemből, sikertelenül. A sikítás és minden akkori benyomás újra megismétlődött. Miért nem akar békén hagyni? Miért jön vissza újra és újra? Amikor ébren vagyok nem szokott kísérteni. Várjunk csak, milyen nap is van? Június lehet. Ma lenne az évfordulója? Akkor ezért jön  mindig vissza ez a rémkép. Ha ez egész nap folytatódik, akkor nem lehet majd velem semmit se kezdeni. Elkezdett csepegni az eső. Néha úgy érzem minden ellenem van. Most nem érdemes kimenni az erdőbe, hacsak nem akarunk csuromvizesek lenni. Mivel a két bolygó nagyon hasonlít egymásra lehetséges, hogy itt is élnek szivárványhalak. Van pár szabad órám a találkozóig Annával. Gyorsan meg lehet járni az öbölig az utat és vissza. Ez az egész olyan két órát vehet igénybe és ebbe már a nézelődés is bele van számítva. Hirtelen nyílt az ajtó, Emerisz megjött.
 - Ahogy látom, csak csepeg az eső. - mondtam.
 - Ki szeretnél menni ilyen időben az erdőbe? - kérdezte nyűgösen Emerisz.
 - Nem az erdőbe. Kíváncsi vagyok valamire. Az öbölig megyünk, persze csak akkor ha van kedved. Felőlem itt is maradhatsz és gyakorolhatsz Berill-lel.
 - Akkor inkább veled megyek. - morogta.
 - Szólok Argot-nak, utána pedig indulhatunk.
  Kisiettem az ajtón és a nagy házig meg se álltam. Egyedül volt itt Argot. Felnézett mikor hallotta az ajtó nyitódását.
 - Legort? Most találkozol Annával? Ilyen korán?
 - Nem. Most másról lenne szó. Kimennék az öbölig Emerisz-szel.
 - Miért?
 - Kíváncsiságból. Növényeket úgy se lehet gyűjteni, a főzetekről pedig már eleget tud. Csak két óráig lennénk távol.
 - Rendben, de ne legyen több!
 - Időben visszaérünk. - ígértem, majd elhagytam a nagy házat.
  Nem kellett olyan sokáig győzködnöm. Azt hittem jobban fog ez ellen tiltakozni. Az eső jobban neki kezdett. A házamban gyorsan elővettem két köpenyt. Világos zöldek voltak és egy kicsit vastagabbak a többinél. Ezek nehezebben áznak bármi más anyagnál, azért nekik is van egy határuk, de amíg kint leszünk meg fognak tudni védeni minket az esőtől. Emerisz-nek adtam az egyiket. Igaz kisebb nálam, de most nem tudok mit tenni ellene. Annyira nem lesz útban a köpeny.
 - Gyere. Indulunk. - húztam fel a csuklyát.
  Hirtelen felvillant egy emlékkép, ugyanezt mondtam és csináltam, de akkor feketében voltam. Gyorsan el is hessegettem az emléket. Az régen volt, most már nem vagyok olyan. Óvatosan másztunk le a fáról. Most ebben az időben sokkal csúszósabb volt az átlagosnál. Én haladtam elől. Szerencsére nincs sár, ugyanis az erdő lombja felfogja az esőcseppek egy jelentős részét. Sietősebbre vettem a tempót, nem szeretném ha elállna az eső, míg odaérünk. Szerencsémre Emerisz lépést tudott tartani velem. Örültem ennek, így legalább nem kell lassítanom. Tíz perc alatt kiértünk az erdőből. Azért nem voltam teljesen óvatlan. Telepatikusan is folyamatosan figyeltem. A rét teljesen kihalt volt. Semmilyen állat nem jön elő ilyen időben. A fű színe jelenleg megegyezett a kabát színével. Hirtelen egy hatalmas árnyék suhant el fölöttünk. Felnéztem az égre, egy viharmadár volt felettünk. Nem vehetett észre minket, jobban mondva nem törődött velünk. Az öböl felé tartott. Akkor lehet tényleg igazam van? Valami feljöhetett, ha egy viharmadár is arra megy. Tudtommal néha esznek halat is. Még gyorsabbra vettem a tempót. Emerisz egy kicsit lemaradt. Nem vártam be, de folyamatosan ügyeltem rá, hogy ne legyen túl nagy közöttünk a távolság. Az öböl partjára érve azonnal lehasaltam. Tele volt a környék viharmadarakkal. Emerisz is megérkezett, de ő állva maradt. Lehúztam a földre, hiszen nem szeretnék a viharmadaraknál a következő fogás lenni.
 - Mi ez a nagy tömeg? - kérdezte halkan Emerisz.
 - Csak figyeld a vizet. - suttogtam.
  Hirtelen milliónyi apró fénypont jelent meg a víz alatt. Ahová hullt egy csepp megjelent egy másodperce egy apró fényfolt. Ezernyi színben tündökölt a víz, mintha az alján drágakövek csillognának. A madarak erre vártak. Szinte egyszerre vetették bele magukat az öböl vizébe. Nagy káosz alakult ki. Az öblöcske vize össze-vissza hullámzott, a viharmadarak miatt. A halak fénye felért a vihar madarak tollának a csillogásával. Amikor egy madár elkapott egy halat, azt rögtön egészbe lenyelte, majd újra alámerült. Hirtelen az összes madár kijött a partra és felszállt. Az egyikük tovább bent maradt egy halat evett meg éppen. Mikor látta a társai távozását eszeveszetten csapkodni kezdett és a vízről szállt fel. Hirtelen valami utána nyúlt a vízből. Egy tengeri kígyó. A madár kikerülte a támadást és kétségbeesetten tört egyre magasabbra. A kígyó nem próbálkozott többször ő is inkább a kis halakra fordította a figyelmét.
 - Ezek a halak, még hogy hogy nem haltak ki? - kérdezte Emerisz döbbenten.
 - A kígyó a viharmadarak miatt jött ide, nem a halak miatt. Nézd! - mutattam.
  Ugyanis a halak ugyanúgy színes kavalkádként úsztak a vízben. A tengeri kígyó nem bántotta őket.
 - Miért nem bántja őket?
 - Mert ezek az ő kicsinyei.
  Elkerekedett szemmel nézett rám Emerisz, ezért magyarázatba kezdtem.
 - Egy tengeri kígyó az élete első tíz évében így néz ki. Ezek az apró halak folyamatosan nőnek. Ilyenkor azért jönnek fel, mert az esővíztől a bőrük erősödik, ennek a jele az a kis fényjelenség, amit folyamatosan láthattál.
 - Ezek képesek varázsolni? De hát csak állatok!
 - Varázslények, ezt ne feledd. A sárkányok is tudnak tüzet fújni, a vihar madarak vihart keltenek és még sorolhatnám. Egy két állat ösztönből képes varázsolni. A tengeri kígyóknak ez jutott az esővel erősítik önmagukat. Minél többször áznak így eső által annál nagyobbak lesznek. A Kerntan-on mélységi szivárványhalaknak hívták őket.
 - Akkor létezett normális szivárványhal is?
 - Igen. Őket havonta egyszer-kétszer lehetett látni, de csakis napos időkön. Hasonlítanak a tengeri kígyókhoz, de ők inkább a víz felszínén vadásznak és szárnyakhoz hasonló uszonyuk van, azzal sokkal gyorsabban úsznak mindennél.
 - Honnan tudsz róluk ennyi mindent.
 - Egyszer jártam egy öbölnél még a Kerntan-on és ott a halászok meséltek mindenféle rémmesét. Párat megjegyeztem, aminek lehetett valóság alapja. Induljunk vissza, Argot megöl ha nem érünk időben haza.
  Óvatosan álltunk fel, majd gyorsan elhagytuk az öböl környékét. Az eső még jobban rákezdett és a köpeny kezdett átázni. Azért a fűben való hasalás nem tett jót neki. Egyre jobban siettünk hiszen nem szerettünk volna megfázni.
  A fánál Emerisz-t előre engedtem, hogy ha meg is csúszik még el tudjam kapni. Épségben feljutottunk, nem történt semmi baj. Anna út közben keresett és szólt az időpontról. Pár perce állt el az eső és még szerettem volna egy kicsit tanítani Emerisz-t, ezért lehet egy kicsit késni fogok a találkozóról. Csak a köpeny ázott el, így nem kell átöltöznöm. A házamban felakasztottam a két köpenyt, had száradjanak, ugyanis nem csak nehezen lesznek vizesek, de száradni se száradnak könnyedén. Leültem a székre míg Emerisz az ágyamon foglalt helyet.
 - A halakra voltál ennyire kíváncsi? - kérdezte végül Emerisz.
 - Rég volt, mikor a Krentan-on ugyanezt végig néztem. Akkoriban nagyon tetszett és érdekelt, hogy itt is fel fognak-e jönni az öbölbe.
 - Ezért bevállaltál két órányi gyaloglást?
 - Igen. Elég erősen megmaradt az emlék. - mondtam keserűen - Most máshogyan éltem meg.
 - Akkoriban hogyan kerültél oda?
 - Üldöztek és bujkáltunk. Próbáltuk elkerülni Entera kereső csapatait. Odáig űztek bennünket. Majdnem egy hétig ott maradtunk. Az emberek között nehéz elvegyülnünk. Utána elindultunk a főváros felé menedéket remélve.
  Emerisz nem szólt egy szót sem. Mondjuk nem is tudom, hogyan válaszolnék, ha mondana valamit. Ez az egész egy hazugság volt, mint minden más történet, amit meséltem a múltamról. Valamennyire a szálak összekapcsolódnak, de nem magyarázok se részletesen se összefüggően. Mindig csak egy keveset osztok meg. Ez jól bejön, ha senki nem látja át teljesen nem jöhetnek a mélyre hatoló kérdések, amikre nem tudnék válaszolni.
 - Ha jól tudom két elemet tudsz irányítani - kezdtem - Az egyik a tűz. Melyik a másik?
 - Nem tudom, még nem jelentkezett az a képességem. - mondta, nem tetszett a téma váltásom.
 - Jobb lesz, ha gyakorolsz egy keveset - vetettem fel - Nagy az erőd és jobb lenne, ha biztosan tudnád irányítani. Szerencsétlenségedre a legveszélyesebb elemet kaptad. Nem figyelsz egy percre és bárkit megsebesíthetsz. Szerintem te ezt nem akarod, ezért jobb lenne ha gyakorolnál.
 - És mégis hogyan? Éghető anyag nélkül nem tudok tüzet előidézni és most ázott el minden éghetőanyag.
 - Igen, ez egy nagy baj lenne. Egy tűz elemi varázslónak addig van ereje, míg az eredeti tűz ki nem alszik. Ezért vadul meggyújtanak mindent maguk körül, hogy az erejük ne hagyja őket cserben. Szerencsédre ismertem valaki, akinek ugyanez volt a képessége, mint neked.
 - Honnan ismertél egy elemi varázslót?
 - Véletlenül megégette a testvérét. Emandiece segített rajta és akkor már vele voltam. Jól kijöttem a fiúval, ezért elmondott pár dolgot és adott is valamit. - egy újabb hazugság, máshonnan ismertem a varázslót.
  Elkezdtem kutatni a ládában, amibe a kevésbé szükséges holmijaimat rámoltam be. Körülbelül hat tőrt vettem ki belőle, hogy ne vágjam meg magamat, míg a ládában kutatok. Igen, régebben gyűjtöttem a tőröket. Na, végre! Megleltem a kis dobozkát! Gyorsan kiemeltem a ládából, majd visszapakoltam a tőröket. Emerisz egy szót sem szólt, kíváncsian figyelte, mit is csinálok. Újra leültem a székre és kinyitottam a ládát, a tartalma ép volt. Sok aprócska kocka volt benne. A kockák fa, szén és gyanta keverékéből lettek összegyúrva. Egy darab akár három órán keresztül is képes égni. Nálam olyan húsz darab van. Nem is tudom pontosan miért is tartottam meg őket, hiszen nem vagyok elemi varázsló, de az akkori döntésemnek most van haszna. Odadobtam egyet Emerisz-nek, ügyesen elkapta.
 - Tudtommal a varázsló saját tüze nem égetheti meg. - kezdtem - Gyújtsd meg a kockát.
  Emerisz a tenyerén lévő tárgyra fókuszált és hirtelen az lángra lobbant.
 - Ne hagyd, hogy a lángok hamar felemésszék. Több óráig is képes égni, ha nem lobogtatod a lángot.
 - Most mit csináljak? - kérdezte aggódóan.
 - Most kétfelé kell figyelned. A kockára, hogy ne égjen el hamar és egy leválasztott lángra. Válassz le egyet.
  Emerisz még jobban bámulta a tüzet. Hirtelen az kettévált és a lángocska Emerisz másik tenyerében volt.
 - Amelyik lángot leválasztottad növeld meg a méretét, a kocka lángját pedig tartsd szinten. - oktattam tovább.
  Ez egy egyszerűbb koncentrálást segítő feladat, ha ezt rendesen megtanulja, akkor az anyatűzre már komolyabb figyelem nélkül is tud vigyázni. Figyeltem, ahogyan próbálkozik. Vagy mindkettőt megnöveli vagy egyiket sem. Eddig így állt a gyakorlat.
 - Ne koncentrálj a kockának a tüzére, gondold azt, hogy változatlan marad. Ezt az információt raktározd el és folyamatosan tudasd magaddal. Ezután kezdj el foglalkozni a leválasztott lángról.
  Folyamatosan figyeltem Emerisz-t, ennél több tanácsot már nem tudok neki adni. Először a kockára fókuszált, majd a külön lángra, egy ideig sikerült is növesztenie a másik láng növekedése nélkül, azonban utána a másik is megnőtt. Ez emlékeztet arra, mikor én tanultam elsajátítani a varázslást. A telepátiát magamtól tanultam, de a varázslást több tanítótól. Először illúzió varázslatokat tanítottak. Az első feladataim közé tartozott, hogy egy kisebb méretű tárgyat több óráig láthatatlanná tegyem. Persze elsőre megbuktam, csak pár percre sikerült. A bukásért büntetést kaptam, ami nem volt éppen túl könyörületes. Valahányszor elbuktam ez következett, ezért gyorsan fejlődtem és reménykedtem, hogy a jövőben megkímélnek a bukás általi következményektől. Pár percre elbambultam, ami elég volt egy nagy galiba keletkezésére. Emerisz túl nagy lángot hozott létre, ami elérte a száradóban lévő köpenyt. Az hirtelen lángra kapott. A tűzről, amit nem Emerisz kontrollált, újra a máglyás rémálmomat idézte föl. Azonnal jött a sikoly, a hidegrázás és a félelem. Nem tudtam megmoccanni. Nagy levegőket vettem, muszáj megmozdulnom, most nem sokkolódhatok le egy kis tűz láttán. Mikor jobban magamhoz tértem Emerisz már rég leöntötte a köpenyt egy nagy adag vízzel.
 - Sajnálom, nem szerettem volna felgyújtani. - mondta.
 - Semmi baj. - kinéztem az ablakon, már nem esett az eső - Úgy is hosszú volt neked, ha levágod abban a magasságban ameddig elért a tűz, akkor pont rád fog illeni.
 - Nekem adod? - döbbent meg.
 - Nincs szükségem kettőre. A tiéd lehet.
 - Köszönöm. - mondta - De miért volt nálad kettő?
 - Könnyedén összekoszolom a ruháimat és nincs kedvem folyamatosan mosni.
 - Akkor tényleg nem baj?
 - Vidd nyugodtan. Elengedlek a mai napra. És adok még valamit, ha már a köpenyt is megkaptad. - a dobozka tetejét lehajtottam és Emerisz felé nyújtottam - Ezt végképp nem tudom hasznosítani. Gyakorolj! Minden nap egy keveset. Mellesleg a mai napi kockát holnap is felhasználhatod. Ha folyamatosan gyakorolsz hamar megtanulod irányítani az erődet.
 - Ezt is köszönöm. - vette el a dobozt - Akkor holnap jövök!
  Csak biccentettem. Gyorsan kisietett a házból. Nagy az ereje. Csak pár hete van meg a képessége és már ügyesen irányítja az egyik legvadabb elemet. Erősebb lesz nálam, de ahhoz sokat kell tanulnia. Nem kellett volna leblokkolnom a tűz látványától. Ezt többé nem engedhetem meg magamnak. Szólok Argot-nak, aztán elindulok. Nem szeretnék sokat késni.
  A nagy ház ajtaja nyitva volt. Nem lepődtem meg, lehet valaki bent van Argot-nál.
 - ...amikor meglátta a tüzet úgy tűnt, mintha megrettent volna. - hallottam Emerisz hangját.
  Jelent Argot-nak? Ugyan miért? Emerisz háttal állt nekem, Argot pedig észrevett.
 - Ez nem rá vall. - válaszolt Emerisz-nek, mintha ott sem lennék.
 - Akkor lehet jobb lenne, ha nem engem tanítana. Az erőmet nem tudom uralni, és nem akarom megijeszteni. - motyogta Emerisz.
  Ezt nem állhattam meg szó nélkül.
 - Nem félek tőled Emerisz és az erődtől sem.
  Gyorsan fordult hátra, mint egy rossz gyerek, akit rajta kaptak valami csínytevésen.
 - Én, én... - kezdett szabadkozni.
 - Semmi baj. - vágtam közbe - A mai napi eset csak egyszeri, évente egyszer szokott csak előfordulni. Egy tűzzel kapcsolatos baleset miatt, ami pont ma történt meg tizenöt éve, viselkedtem olyan furcsán. Továbbra is szeretném, hogy a tanítványom maradj. Még nem uralod teljesen az erődet és ezen tudok segíteni, mellesleg van érzéked a gyógyításhoz és mástól itt nemigazán tudod ezt megtanulni.
 - Rendben Legort. Emerisz nálad marad, de ezt a kisebb balesetet előbb is mondhattad volna. - mondta ki a végszót Argot - Most menj Emerisz, Legort biztosan más valamiért keresett meg.
  Emerisz kiment a nagy házból. Mikor becsukta az ajtót, Argot rögtön megszólalt.
 - Ez a baleset valódi, vagy csak egy újabb hazugság?
 - Ez most az igazság volt. - feleltem szárazon - De többet nem mondok róla.
 - Rendben. Miért kerestél?
 - Elmennék pár órára, ma találkozok Annával és az új tanítójával.
 - Menj, de légy óvatos. Eddig nem túl jók a tapasztalataim a madár alakváltókkal.
 - Nem engem kell félteni, hiszen most fogunk egyszer találkozni.
  Kimentem a nagy házból és az erdő felé vettem az irányt. Kár, hogy ehhez át kell vágnom az egész falun. Anna leszedi a fejemet, ha túl sokat késem és ez a legrövidebb út.

*Anna szemszöge*

  Legort késett. Már tíz perce várunk rá. Pedig időben szóltam neki! Remélem nem történt semmi baj. Hirtelen valami hideg hozzáért hátulról a nyakamhoz. Ugrottam előre vagy két métert és közben sikítottam egyet.
 - Hogy a villám csapjon beléd. - morogtam - Legort!
  Dühösen néztem az önelégült tündére, aki az előbb a frászt hozta rám. Folyamatosan mosolygott, de belül kinevetett. Most visszafogja magát a közönség miatt.
 - Ezt többé ne csináld!
 - Látnod kellett volna magadat! - tört ki belőle a nevetés - Nem is tudtam, hogy tudsz ekkorát ugrani.
  Szerintem a fejem most éppen egy pipacs vörösségével ért fel, viszont ez a dühtől van.
 - Azt hittem valami baj van, azért késel!
  Erre lehiggadott. Komolyan nézett rám.
 - Te aggódtál értem? 
 - Több, mint tíz perce várunk rád. Az erdő nem éppen a legveszélytelenebb hely. 
 - Te is érezted volna, ha történik velem valami. 
 - Nem biztos, most új telepaták is megjelentek. 
 - Nem kell aggódnod miattam. 
 - Khm... - köszörültem meg a torkát az egyik madár alakváltó - Elkezdhetnénk?
 - Persze. - válaszoltuk egyszerre Legort-tal.
 - Először a védelmetekre lennék kíváncsi. - mondta Zyndane - Megpróbálok betörni hozzátok, ti pedig minden erőtökkel védjétek magatokat, világos?
 - Igen. - mondtuk megint egyszerre.
  Most már könnyedén körbekerítettük az elménket. A fal sokkal erősebbnek tűnt így, mint amikor egyedül hoztam létre.
 - Szerinted átjut? - kérdeztem.
 - Nem hiszem. Együtt sokkal erősebbek vagyunk bárkinél. Ezt már bizonyítottuk. 
 - A telepátia kapcsán? Nem igazán hiszem. 
 - Képesek voltunk arany varázslatot használni. Azt a legerősebb varázslók is életük során legfeljebb ötször ha előtudják idézni. Nekünk már kétszer sikerült és nem is került túl sok energiánkba. Mellesleg most nem érzékelek támadást kívülről. 
 - Szerinted direkt vár? Lehet azt szeretné, ha kíváncsiságból körülnéznék és ezt kihasználva jutna be. 
 - Nem ismerem annyira a madár alakváltókat. Ezért nem tudok erre válaszolni. 
 - Tarnem-et ismerted. Még hozzá elég jól. 
 - Ez olyan, mintha Lucia alapján kéne véleményt mondanom a farkas alakváltókról.
 - Szóval őt őrültnek találod. 
 - Majdnem megölte az egyik barátomat a tanítási módszereivel! A baj itt az, hogy a barátom fél óriás volt és szinte sérthetetlen. Egy átlagos acél penge nem tudta megsebezni. 
 - Most először beszélsz róla. Mármint magadtól. - mondtam - Eddig nem tudtam honnan ismered Tarnem-et. Markus volt az? 
 - Igen. 
 - Múlt időben mesélsz, miért? 
 - Mert már meghalt. De nem Tarnem miatt. 
  Nem beszéltünk többet. Legort-nak fájt az emlék, amit felhoztam. Nem szerettem volna, ha rosszul érzi magát. Valaki megrázott engem, már mint a valóságban. Szóltam Legort-nak és gyengítve a falon újra a külvilágra koncentráltunk.
 - A védelmetek elképesztő! - ujjongott Zyndane.
  Meglepődtem a lelkesedésén, Legort úgy szintén. Csak pislogtunk, hiszen eddig sosem viselkedett így.
 - Teljes erőmmel ostromoltam az elméteket, de nem is reagáltatok rá! Még a társamat is bevontam, de észre se vettétek! - szinte kicsattant az örömtől, mikor ezeket mondta.
  Nem értem minek örül annyira. Jó a védelmünk, csak ennyi derült ki. Nem tudom ezen, miért lehet ennyire örülni.
 - Ti érzékeltetek valamit a támadásokból? - nézett ránk kíváncsian.
 - Semmit. - válaszoltunk egyszerre Legort-tal.
  Most tudatosan csinálja ezt és direkt utánoz, vagy csak ösztönösen?
 - Szerintetek mennyi ideig tartott ez az egész? - kérdezte hirtelen a férfi.
 - Körülbelül tizenöt percig. - vágtuk rá egyszerre.
  Ez már kezd idegesítő lenni. Miért egyszerre beszélünk? A két tanító is megdöbbent, bár nem tudom pontosan min is.
 - Valójában mennyi ideig tartott? - tette fel a kérdést Legort.
  Most nem beszéltem vele párhuzamosan.
 - Majdnem másfél óráig.
  Döbbent csönd következett. Másfél óra? Csak tizenöt percnek tűnt! Hogyan telhetett el másfél óra?
 - Szerintem ti - kezdte Zyndane - Máshogyan érzékelitek az időt, amikor éppen visszahúzódtok az elmétekbe. Mintha elhagynátok egy kicsit a testeteket és inkább csak szellemek lennétek. Eddig még nem találkoztam ilyennel. Lehet majd máskor is újra próbálhatnánk ezt, de már most is van egy észrevételem. Amikor együtt védekeztek, akkor lehetetlen betörni az elmétekbe, bármennyire is erős legyen az ellenfél.
 - Nekem mennem kell. - szólalt meg Legort - Nem lehetek sokáig távol.
 - Rendben, menj vissza. Majd máskor újra találkozunk!
 - Majd beszéljünk! - mondta nekem.
 - Erről az egészről? 
 - Igen. Miért érzékelnénk máshogy az időt? 
 - Majd megbeszéljük, most menj!
  Legort eltűnt a fák között. Egyedül maradtam a két madár alakváltóval.
 - Zyndane, jól vagy? - kérdezte a társa a nőt.
 - Persze, persze! Majd kicsattanok! Hát nem látod? - ugrándozott össze-vissza a nő.
  Kérdőn néztem a férfira.
 - Tudod, sok időt töltött az elmétekkel és lehet egy kicsit összezavarodott miatta.
 - Ezt hogy érti? - ijedtem meg, nem szeretnék még egy Lucia-s esetet.
 - Ha két elme összekapcsolódik, az egy bonyolult állapothoz vezet, ti észre se veszitek, de bárki, aki huzamosabb időt tölt az elmétek letapogatásával az beleőrülhet. Szerintem Zyndane holnapra jól lesz, de ezt tartsd észben kislány. Jobb ha senkinek nem engeded meg, hogy átkutassa az elmédet, mert lehet akaratlanul is össze zavarhatod az elméjét.
  Csak bólintottam. Nem lenne jó, ha megint megtörténne. Nagyon bágyadt lettem, talán ez a sok információ? Nem valami más. Újra minden kiélesedett és megrémültem. Valami baj van! Ezeket nem én érzem.
 - Legort után kell mennünk! - mondtam gyorsan és bevágódtam az erdőbe. Követtem Legort csapását, bár sokszor az elmémre hagyatkoztam. Küzd valami ellen. Egy foltra értem, ahol nem volt fa. Mindenhol letört ágak és gallyak. Karmolás nyomok voltak a fákon, és sok zöld levél hevert a földön. Utol ért a két alakváltó. Rosszul lettem. Minden elhomályosodott körülöttem. Megtámaszkodtam az egyik fának, de a rosszullétem folyamatosan nőtt. Nem tudtam tartani magamat és eldőltem, mint egy zsák. Ez volt az utolsó emlékem.