- RIADÓ! RIADÓ! MINDENKI A VÉDETT ZÓNÁBA! MINDENKI A VÉDETT ZÓNÁBA! ÚJABB FÖLDRENGÉSEK! ÚJABB FÖLDRENGÉSEK! – kiabálta a hangos bemondó.
Amilyen gyorsan csak lehetett, felöltöztem és rohantam. Az utca végén volt az árvaház. Már mindenki kint volt, és mindenki futott. Elkezdtem én is futni, amikor gyerek sírást hallottam egy házzal arrébb. Rögtön beszaladtam a házba. A gyerek ott állt a nappali közepén. Az anyukája ott feküdt mellette. Nem volt pulzusa. Fogtam a gyerkőcöt és kifutottam vele az utcára, pont jókor. Amint átléptem a küszöböt egy nagyobb rengés hatására a ház romokba dőlt. Nem néztem se hátra, se oldalra, csak előre. Futottam, ahogy csak bírtam. Pont beértem a gyerekkel a kezemben a védett zónába. Most csukják be mögöttünk a kaput. Letettem a gyereket a földre, aki még mindig meg volt egy kicsit szeppenve, hisz egy vadidegen felkapta és elfutott vele.
- Hol van Anya? – szegezte nekem a kérdést.
- Egy sokkal jobb helyen, biztonságban, ahol már nem bánthatja senki. – guggoltam le mellé.
- Miért nem ide jött? Ez is biztonságos hely. – szipogta a gyerek.
- Már nem tudott ide jönni… De ne féltsd őt, jó helyen van. – próbáltam bátorítani – Gyere, menjünk a többiekhez! – nyújtottam felé a kezemet, majd elkezdtem magam után húzni, egy nőhöz, aki egy csoport gyerkőcöt terelgetett.
Körülbelül egy korúak lehettek, azzal a fiúval, akire most én vigyáztam. Mikor a közelükbe értünk, a kisfiú elengedte a kezemet és ment játszani a barátaihoz. Én pedig megszólítottam a nőt:
- Elnézést, az a kisfiú, aki most szaladt ide, ugye ismeri?
- Persze, hogy ismerem, még iskolába jár. Én vigyázok rájuk ott is, és most itt is, addig amíg értük nem jönnek a szüleik. De az ő anyukájával is jóban vagyok. Ő hol van? Sosem engedi el maga mellől a fiát.
- Az utcán futottam, amikor meghallottam, hogy felsírt egy gyerek, berohantam a házba, és őt találtam ott és mellette feküdt az anyja. Nem volt pulzusa… A rengések miatt felkaptam a gyereket és idefutottam vele. Aztán elhoztam ide, hátha találok, majd valakit, aki segít rajta. – mondtam el röviden a történetet. A nő elsápadt, a szemei meggyűltek könnyel, de nem sírta el magát.
- Majd vigyázok rá én. Jó barátnőm volt az anyja. Köszönöm, hogy segítettél neki. – köszönte meg, majd visszafordult a gyerekekhez.
Elindultam a vezérlő szoba felé, hátha ott is tudok valamiben segíteni, hisz úgy sincs jobb dolgom. Amikor odaértem hallottam, hogy valakik veszekednek. Oda sompolyogtam a félig nyitott ajtóhoz úgy, hogy ne lássanak meg és füleltem.
- A földrengések erősödnek! Nem szabad tovább húzni az időt, különben mind itt pusztulunk! – mondta szinte kiabálva az egyik.
- Ha beüzemeljük a féregalagutat a hiba miatt nem tudunk a kiválasztott bolygóra jutni. – próbált érvelni a másik – adj még egy napot és utána már el tudunk menni.
- Nem tudok több időt adni, mert már alig van pár óránk addig, hogy kitörjön a vulkán, és ellepjen bennünket a láva. – ekkor valaki meglökött hátulról és én beestem az ajtón.
- Elnézést, csak valaki belökött az ajtón… - próbáltam volna menteni a menthetőt, azonban megszólalt mögöttem az a valaki.
- Hazudsz! Itt álltam mögötted végig, na de nem ezért invitáltalak ide be. – került meg a volt földrajz tanárom – Uraim, keresnünk kell egy másik élhető bolygót a közelben, amin el tudunk élni addig amíg, létre nem tudunk hozni egy féregalagút nyitó rendszert. Ezért is van rád szükségem Legort. Te is segíteni fogsz, keresgélni, négyen gyorsabban fog menni a keresés. – majd a kezembe nyomott egy köteg papírt, én pedig engedelmesen elkezdtem átnézni őket.
*Fél óra múlva*
Már több mint a felét átnéztem és még semmi. A többiek sem találtak egy bolygót sem, amikor egy tünde berohant az ajtón.
- A vulkán mindjárt kitör, már nem lehet kimenni és a mérgek a levegőből is kezdenek beszivárogni. – zihálta.
- Gyorsabban, biztosan van bolygó a közelben – adta ki az utasítást a földrajz tanárom.
Lapoztam és folytattam a munkám.
*15 perc múlva*
- Megtaláltam! – kiáltottam fel. – Itt van egy a közelünkben. Az átjáró ki fogja bírni addig míg mind átmegyünk!
- Gyorsan a koordinátákat, te pedig gyorsan hívj be ide mindenkit! – ült le a vezérlő panelhez az egyikük. – Mondd már! – kiáltott rám, én pedig mondtam.
Mikor bediktáltam gyorsan mondtam még valamit:
- Elnézést uram de nem tudom sem az ön sem a kollégája nevét.
- Engem Evannak, őt pedig, aki kiküldtem Reronnak hívják. – válaszolt le sem véve a szemét a vezérlőpanelről.
Gyorsan kimentem én is az előcsarnokba és láttam, hogy Reron sikertelenül próbál mindenkit erre terelni. Erre én kinyitottam az ajtó másik felét is és felálltam egy emelvényre. „Na nézzük csak, ez a láthatatlanná tévő szer, ez az a mit kerestem, a hangerősítő hatása szerencsére rövid ideig tart.” Gyorsan megittam, majd elkezdtem kiabálni, úgy, hogy majdnem megsüketültem:
- FIGYELJETEK RÁM! EZEN AZ AJTÓN MENJETEK ÁT ÉS ONNAN A KÖZPONTI VEZÉRLŐ TEREMBE! ONNAN NYITOTTUNK EGY ÁTJÁRÓT EGY MÁSIK LAKHATÓ BOLYGÓRA! SIESSETEK! MÁR CSAK TÍZ PERCÜNK VAN ADDIG, MÍG KITÖR A VULKÁN! INDULÁS! – szálltam le az emelvényről és az összes tünde Reron nyomába indult a vezérlő terem felé.
Körülnéztem az előcsarnokban, nem láttam senkit. Megfordultam, hogy elinduljak én is amikor óriási robajt hallottam. Megfordultam, és láttam, hogy kitört a vulkán.
- Majd én maradok. Be fogom zárni a kaput. Menjetek nyugodtan. – mondtam, magamat is meglepve teljesen nyugodtan. Már érezni lehetett, hogy árad kintről a hő.
- Dehogy fogsz maradni! Én maradok mindenki közül én értek a legjobban ehhez a géphez! – erősködött Evan. Ekkor, szűnni nem akaró dörgés kezdődött.
- Rád szükség lesz a gép összerakásához és rád is szükség van Legort, nincs itt egyetlen gyógyító sem és te értesz a főzetekhez! Maradok! – kiabálta Reron, mert már csak így értettük meg egymást. Éppen szóra nyitottam volna számat, amikor egy erős kéz meglökött, így neki estem Evannak, majd Reron is nekünk jött, így mindhárman átbukfenceztünk a kapun. Mikor földet értünk a másik világban, hirtelen nagyon álmos lettem. Evan és Reron ájultan feküdtek mellettem. „Segítséget kell hívnom, gyorsan!” Körül néztem, és láttam, hogy mindenki, aki átjött a kapun, az ájultan fekszik a közelben. Próbáltam felállni, de a testem nem engedelmeskedett nekem. Egyre fáradtabb vagyok, mindjárt én is elájulok. A legutolsó, amit tehetek, hogy megpróbálok valakivel, aki itt él a bolygón, telepatikus kapcsolatot létre hozni, kicsi az esélye, hogy sikerül, de meg kell próbálnom. Keresgélni kezdtem, és közben vészesen fogyott az energiám. Végre, találtam valakit!
~ Segíts, kérlek! Segíts! ~ ennyit tudtam üzenni, mert elájultam.
Minden elsötétült előttem, a fejem pedig lehanyatlott a talajra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése