Anna szemszöge:
„Mindig különcként kezeltek, szerintem ebben az évben sem
lesz másképp. Hisz én vagyok az egyetlen, aki két különböző fajta állattá tud
változni. Bár ebben az évben fognak bennünket elosztani az erődök között.
Mindenkit a szintjéhez megfelelő erődben lesz elhelyezve, ott fog őrt állni és
ha kell harcolni. Az árváknak mindig ez a sorsuk. Kivétel nélkül katonáknak
képzik őket, olyan harcosoknak, akik csak egyedül képesek harcolni. Az erőm
miatt biztos a kapuhoz, a legközelebb lévő erődbe tesznek majd őrnek.” –
gondoltam magamban, s közben lekászálódtam az emeletes ágyról. Reggel fél hat
körül járhat az idő. Az ablakon kinézve állapítottam meg, mert másra nagyon nem
támaszkodhatok. A többiek még aludtak, ezért csendben felöltöztem, kifésültem a
hajamat és összepakoltam a holmimat, mivel nagy valószínűséggel nem fogok ide
visszatérni. Ruhákon kívül a tolltartómat, a jegyzetfüzetemet és a fegyvereimet
pakoltam el. Ezek belefértek egy nagyon kicsi bőröndbe, amit fél kézzel is
képes voltam felemelni. Az íjamat és a nyilaimat az övemre aggatott tegezekbe
tettem. Újra kinéztem az ablakon, bár az időérzékem egész jó, egy szó mint száz
körülbelül hat óra lehet. Gyorsan kimentem az árvaházból. A nap első sugarai
kezdtek áthatolni a sűrű ködön. Óvatosan lépkedtem az összefont ágakon, amiken
ilyenkor még harmat ült. Az árvaház az esetleges állat támadások miatt fára
épült, ahogy az összes többi épület is. Az itteni növényeknek köszönhetően
sikerült egy szert előállítani, ami meggyorsítja a növények növekedését. Így
már csak az ágakat a megfelelő irányba kellett terelni, pont úgy, hogy
összefonódjanak, és rá kellett kenni a főzetet. Minden építményt így oldunk
meg, mert így a földről se és a levegőből se látnak meg minket. A nyolcéves
iskola után osztanak be minket különböző erődökbe. Az erődöknél nem az ágakat
formálták és növesztették meg, hanem magát a fát. Ezt hívjuk központi fának.
Körülötte pedig van az erdő, amelynek minden egyes fájával lehet üzenni az
erődnek. Általában egy erődnek több mint húsz kilométeres sugarában vannak fái,
és persze olyan is van, hogy egy fáról több erődbe is lehet üzenni. Éppen abba
az erődbe tartottam, mely a földjeink közepén fekszik, ami miatt a
legbiztonságosabbnak mondható. A gyűlés egy óra múlva kezdődik. Sok időm van
még, hiszen nem az elején fognak meghallgatni. Miután leteszem a holmijaimat az
erődben, utána még lesz időm egy kicsit sétálgatni, mondhatni elköszönni az
otthonomtól. Kicsi az esélye, hogy itt maradok, sőt biztos, hogy máshova
osztanak be.
- Hé, kisasszony! Mégis mit
csinál itt errefelé ilyen korán? – állított meg az őr.
- Lynx Anna vagyok, a gyűlésre
jöttem.
- Hadd nézzem csak… Igen, itt
van a neve, Önt rakták át a napeleji meghallgatásra. Ott is a legelején van. –
nézte a listát a kezében
- Tessék?! Nem lehetek az első gyűlésben, hiszen névsor szerint
osztottak be minket. – mondtam zavartan. „Ugyan miért tennének át az előbbi
gyűlésre, és miért a legelejére?”
- Én ezt a listát kaptam a kezembe, szóval kérem fáradjon
be, mert már csak tíz perce van felérni az ötödik emeletre, mert ott lesz a
gyűlés. A csomagját és a fegyvereit, kérem hagyja itt! – szólt az őr
türelmetlenül.
Azt tettem, amit mondott. Tudtam, hogy nem lesz jó vége
annak, ha kések. Így hát gyorsan letettem a bőröndömet és a fegyvereimet a
portára és elkezdtem felfele futni a lépcsőn. Csak futottam, futottam és
futottam. Még szerencse, hogy jó az állóképességem. Felértem az ötödikre és
megálltam egy percre, hogy kifújjam magam, de akkor valaki megszólalt a hátam
mögött. Ijedtemben ugrottam egyet miközben a hangirányába fordultam.
- Maga Lynx Anna? –
kérdezte a férfi.
- Igen. Én vagyok.
- Pont időben ért ide,
kérem kövessen a tanácsterembe. – mondta, majd sietős léptekkel elindult az
egyik ajtó felé. Követtem.
Mikor beléptünk a terembe két férfi és két nő ült egy
hosszú asztalnál, ami a terem közepe felé nézett. Csak hatan voltunk itt.
Ezután a férfi elindult a terem közepe felé, de az ajtóban megálltam, nem tudtam
mit kell tennem.
- Lynx Anna megérkezett! – szólt a férfi, mire mind a négyen
felkapták a fejüket.
- Üdvözöljük Lynx Anna – állt fel az egyik nő – Kérlek gyere be.
A nevem Marie, a kollégáim pedig Hayle (mutatott a másik nőre), Marten (a
mellette ülő férfi), és Henrik (a legszélén ülő férfi). Remélem nem okozott
problémát az időpont változás. Akkor kezdjük is el! Ahhoz, hogy eldöntsük, hogy
melyik erődbe küldjünk téged válaszolnod kell néhány kérdésre és be kell, majd
mutatnod, hogy hogyan bánsz bizonyos fegyverekkel. A nyolcéves iskolában
melyek voltak azok a tantárgyak amelyekhez jobban értettél? – tért a lényegre
Marie.
- Térképismeret, főzet készítés, számolástan és zene.
- Ezek közül melyeket szeretted? – folytatta a kérdezgetést.
- A térképismeret és a zene tantárgyak fogtak meg igazán. – válaszoltam
készségesen.
- Melyek azok a fegyverek, amiket jól tudsz használni? – vette át a
szót Marten.
- Főleg a távolsági harchoz értek, ezek közül is inkább az íjászatnak
tanultam ki a fortélyait.
- Kérlek mutasd be! – majd elővett egy íjat, három vesszőt és három
dobótőrt. – A céltáblák mögötted vannak. A három nyilat az első táblába lődd, a
három tőrt pedig a másodikba dobd! – adta ki az utasítást Marten.
Felvettem az asztalról a fegyvereket. Előszőr az íjat és
a nyilakat. Az íjat felajzottam, aztán kézbe töltöttem a három vesszőt.
Felálltam oldalállásba, és feltettem a nyilat az idegre. Céloztam, majd
kihúztam az ideget az arcomig, pár másodpercig még céloztam, aztán lőttem. Bele
a tábla közepébe! Majd ezt a mozdulat sort kétszer elismételtem. Olyan közel
csapódtak be egymáshoz a vesszők, hogy ha az ember nem lett volna itt az elején
azt hinné egy vastagabb vessző van a táblában. Ezután, felvettem a tőröket. Meg
fogtam az első tőr pengéjét céloztam és dobtam, nem pont a közepébe, de csak 3
centiméterrel vétettem el. Második dobásnál közelebb kerültem a cél közepéhez,
de még nem volt az igazi. „Ne stresszelj, ez az utolsó dobás. Sikerülnie kell!”
– utasítottam magamat, majd eldobtam az utolsó tőrt, bele a közepébe! Majdnem
felkiáltottam az örömtől, de sikerült magamba fojtani az ujjongást.
- Szép munka, de ahogy látom az íjat jobban szereted. –
mosolyodott el Marten.
- Szép, szép munka, de vagy-e ilyen jó közelharcban? – kérdezte
Henrik.
- Ne-em. Bár az iskolában a vívás alapjait megtanították, de
sosem tudtam tökéletesen elsajátítani a technikát. Így eléggé lemaradtam az
osztálytársaimhoz képest vívásban. – mondtam.
- Ha ilyen jól megy a lövészet, biztosan tudsz valamennyire bánni a
karddal – állt fel Henrik a kezében két fakarddal – mutasd meg mit tanultál! –
majd odadobta nekem az egyik kardot.
Sikeresen elkaptam a levegőben, majd rögtön védekeznem
kellett, mert Henrik azonnal támadott. Egy szusszanásnyi időt sem hagyott, hogy
támadhassak. Volt, hogy centiken múlott, hogy ne találjon el valahol. Ekkor
észrevettem, hogy sántít egy kicsit. „Nem lép rá teljesen a bal lábára. Tehát,
ha balra húzódok, akkor sikerülhetne egyszer támadnom. Csak váljon be a terv!”
fohászkodtam, majd ugrottam egyet, mert most Henrik a lábamat akarta magam alól
kisodorni. Miután újra a földön voltam, nagyon gyorsan rugaszkodtam el balra,
és ahogy sejtettem Henrik nehezen fordult utánam, így gyorsan az oldalát vettem
célba. Már épp sikerült volna eltalálnom, de ő leguggolt. Engem vitt tovább a
lendület így pont olyan közel kerültem hozzá, hogy ki tudta rúgni alólam a
lábaimat, és én ettől a rúgástól hasra estem. Mire felálltam volna Henrik
felettem állt, és a tarkómnak szegezte a kardját.
- Most halott lennél, ha ténylegesen küzdöttünk volna. – mondta
Henrik, majd visszasétált az asztalhoz.
Felálltam, és követtem. Majd visszaadtam neki a fakardot.
Már csak egy vizsgáztató volt hátra. Ő is felállt, és szigorúan végig mért.
Majd megszólalt:
- Ahogy láttam az íjászathoz értesz, de a közel harchoz nem. De
lássuk, hogy a gyógyításhoz értesz-e. Ha valaki egy csatában szerez az oldalán
egy mély sebet, ami nem halálos, mit csinálnál? Van nálad víz, kötszer, tű és
cérna. A csata még mindig tart, és sietned kell.
- Előszőr a vízzel lemosom a seb környékét, és utána kitisztítom a sebet.
Mivel a csatának nincs vége, ezért nem tudnám összevarrni, így egy szorító
kötést teszek rá, hogy kevésbé vérezzen, majd megpróbálom amilyen gyorsan csak
lehet biztonságos helyre vinni.
- Utána a biztos helyen nem varrnád össze a sebet?
- Nem. Van nálam tű, de nem biztos, hogy steril körülmények között
szállítottam és ugyanez a cérnával.
- Jó válasz. Utolsó kérdés. Olyan körülmények állnak fent, hogy el
kell bújnod, de ha felfedeznek akkor futnod is kell. Melyik állattá változol?
- Ha este van, és nem felhős az idő akkor először holdtigrissé,
és megbújnék az árnyak közt. Ha este van, de felhős az idő akkor fekete
jaguárrá. Ha nappal van hiúzzá. Ám ha valakit meg kéne védenem akkor este
éjfarkassá reggel meg farkassá változnék. – válaszoltam egy kis idő után.
A vizsgáztatók egy kicsit ledöbbentek, majd Marie tette
fel a kérdést:
- Lynx Anna vagy, így a nevedből kiindulva csak macskafélékké tudsz
változni.
- Lynx-Lupus Anna a teljes nevem, és azért változtattam Lynx-re mert
általában csak macskafélékké szoktam változni, de ha kell farkas alakot is fel
tudok venni.
- Kérlek Anna várakozz kint egy kicsit. Mindjárt kiderül, hogy hova
fogsz kerülni. – álltak fel a vizsgáztatók egyszerre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése