57. fejezet - Távolság

*Anna szemszöge*

  Halk kopogásra ébredtem. Nem az ajtón kopogtak egyszerűen csak kint esett az eső. Eléggé lehűlt a levegő és a takarómat jobban magamra húztam. Gyógyszer szagot éreztem és nem hallottam más szuszogását a magamén kívül. Az elmémben is csönd volt, háborítatlan csönd. Egyedül vagyok, teljesen. Próbáltam felvenni Legort-tal a kapcsolatot. Nagyon rossz álmom volt, Legort eltűnéséről  szólt. Nem sikerült. Bármeddig nyújtottam az elmémet nem sikerült elérnem őt. Hol lehet? Biztosan csak egy álom volt? Nem keltem fel, csak az ágyban forgolódtam és próbáltam felidézni a tegnapi nap eseményeit.
  Esett az eső, de nem volt nagy vihar. Kint voltunk egy keveset a szakasszal és kaptunk valamilyen hírt is. A tanórák alatt Katret-tel voltam és a madár alakváltókkal, akkor is kaptam egy hírt, de mintha megijedtem volna akkor. Utána beszéltem Legort-tal, nem sokat, csak pár szót. Délután találkoztam is vele, akkor sokat beszélgettünk és valamiért pajzsot emeltünk az elménk köré. Utána viszont semmi. Nem emlékszem semmire, nagy sötétség az egész. Miért ennyire homályos az emlékezetem? Mi történt? Kinyitottam a szememet, pedig még nagyon fáradt voltam. Mintha három napig nem aludtam volna. Először nagy, homályos foltokat érzékeltem a kinti világról. Barna és zöld színek kombinációja, egy-egy csillanással. Percek kellettek, mire kiélesedett a kép. A betegszobában fekszem. Már lehetne ez a második otthonom. Léteket és beszélgetést hallottam a folyosóról. Az egyik látogató Katret, de ki a másik? Lehet a gyógyítóval beszélget az állapotomról. Felültem az ágyban, pedig minden porcikám tiltakozott ellene. Mitől fáradtam ki ennyire? Kinyílt a szoba ajtaja és Katret lépett be a két madár alakváltó kíséretében.
 - Mi történt? - szegeztem nekik a kérdést.
 - Nem emlékszel? - döbbent meg Katret.
 - Alig és minden homályos. - ráztam meg a fejemet.
 - Nem vagy nagyon kimerült? - kérdezte Zyndane.
 - Fáradt vagyok, de csak egy kicsit. - füllentettem - Miért nem tudom felvenni a kapcsolatot Legort-tal.
  Erre mind a hárman összenéztek. Tudnak valamit. Idegesít a tegnapi nap, idegesít a tudatlanságom azzal kapcsolatban. A hírek lényegére nem emlékszem, semmilyen beszélgetésnek a tárgya sem maradt meg. Csak a benyomások, a képek. Mintha megsüketültem volna arra a napra.
 - Mondd el, mire emlékszel. - kérte Katret.
 - A reggeli terepgyakorlat alatt esett az eső, valamit közlött velünk az őrnagy. A tanórák nem maradtak meg, viszont voltam az irodádban és ott is beszéltünk valamiről, majd szóltam Legort-nak valamiért. Nem sokat beszéltem vele. Eltelt valamennyi idő, viszont nem tudom belőni, hogy mennyi, majd találkoztam Legort-tal és valamiért levédtük az elménket. Ennyire emlékszem.
 - Ez nagyon hiányos. - döbbent meg a férfi Zyndane mellett.
 - Tudom. Miért nem emlékszem rendesen?
 - Lehet egy kicsit bonyolult lesz a magyarázat, de elkezdem. - ült le az ágyra Zyndane - Amikor találkoztál Legort-tal mi ketten is ott voltunk. A képességetek erejére voltunk kíváncsiak. Amikor összedolgoztatok sokkal erősebbek lettetek mint külön-külön.
  Szünetet tartott. Nem vágtam közbe, eddig nem értem ez miért olyan fontos. Ezt már tudtam.
 - Máshogyan érzékeltétek az időt, mint ahogy az valójában telt. Sokáig elhúzódott a gyakorlat a tündének el kellett mennie. Pár perccel később a tünde után rohantál. Követtünk téged. Megálltál egy bizonyos ponton, mintha sokkot kaptál volna. Az ágak körülötted le voltak törve, elszakított, összemorzsolódott levelek voltak a talajon, a lombkorona feletted pedig megritkult, mintha egy nagyobb testű madár landolt volna. Ott álltál és néztél felfelé, aztán összeestél.
 - Mi történt Legort-tal?
 - Nem tudjuk. Valaki elvitte. Nagy eséllyel ő is elájult, mint te. Ugyanis mikor pajzsot emeltetek magatok köré, akkor a az elmétek közötti kapocs szorosabb lett. Ha lassan távolodtatok volna el egymástól nem történt volna semmi se. Viszont madárként repülve sokkal gyorsabban lehet haladni. Az elmétek nem tudott olyan gyorsan akkora távolságra nyúlni, főleg, hogy előtte nagyon összement. Szerencsére nem szakadtatok el egymástól, az lehet mindkettőtök halálával járt volna, azonban nem mehettek túl messzire a másiktól.
 - Mit jelent a túl messze? - kérdeztem.
 - Ha netán két különböző világon kötnétek ki. Az már túl messze lenne.
 - És az emlékeim?
 - Nos a távolság miatt elájultatok. Ha a testetekre ilyen hatással volt, akkor az elmétek rosszabbul járt. Szerencsére csak az emlékekkel van baj és csak a tegnapi események nincsenek meg teljesen.
 - Rosszabbul is járhattunk volna?
 - Igen. Legalábbis akkor, ha nem lenne annyira erős az elméteket összetartó híd. Ha gyenge lett volna, akkor nem tudnánk most beszélgetni. Bár ezt nem mondom biztosra és ne is gondoljunk rá. Tudsz beszélni Legort-tal?
 - Nem. - ráztam a fejemet - Nincs magánál és valamitől rosszul van.
 - Azt mondtad nem beszéltél vele.
 - Nem is. De rosszul vagyok és ez nem lehet annak a tünete, ami velem történt, mert velem szinte semmi se történt.
  Nem lettem teljesen nyugodt. Miért vitték el Legort-ot? Valami fontos részlet mégis csak kimaradt a tegnapi napról. Valamiért megijedtem, de miért? Elkezdtem kutatni az elmémben.
 - Tarnem-ről volt szó. - hallottam hirtelen.
 - Legort? - kérdeztem rá azonnal.
 - Nem. Lace vagyok. Legort-ot teljesen kiütötték rajtam keresztül tudtok beszélni, elmagyarázta hogyan, de annyira nem értem. 
 - Hogy kerülsz Legort-hoz? 
 - Még nem tudod? Kivittem sétálni Éjsötétet és véletlenül összefutottam Legort-tal. Egy viharmadár körözött felettünk, majd lecsapott és elkapott mindkettőnket. Azonban nagy eséllyel Legort-ra fájt a foguk. Velem nem törődnek.
 - Madár alakváltók voltak?! Mondj el mindent!
 - Nincs elég időm. Nem tudom hol vagyok és nagyon legyengültem. Legort rosszabbul néz ki, de nem mondott semmit se az állapotáról. Nem tudom kik hoztak ide minket. Miután elkaptak mindent elfelejtettem. 
 - Miért kerestetek fel, ha ennyire rosszul vagytok? 
 - Nos megpróbálom szó szerint idézni Legort-ot. "A hiányzó emlékrészek nálam vannak. Éppenséggel kíváncsiságból átnéztem pár emlékedet, mikor lecsaptak rám. Bocsi." Elméletileg ezen a kapcsolaton keresztül visszakapod őket. Azért is én beszélek, mert Legort addig próbálja helyrehozni a memóriádat. 
 - Nagyon lefáradtál, ezt még én is érzékelem.
 - Az étellel szűken bánnak, bezzeg a mérget bőkezűen adják. Valamilyen mérget használnak. Tudatomnál vagyok még se tudok mozogni, Legort-nak még ennyi kiváltsága sincs. Jelenleg egy zsák krumplira jobban hasonlít, mint bármilyen más élőlényre. 
 - Megszakítom a kapcsolatot. - mondtam kétségbeesetten, ugyanis Lace-t egyre halványabban érzékeltem, ugyanis fogyott az ereje - Ha erősebbek lesztek és nem figyelnek, újra beszéljünk!
  Ezzel véget vetettem a párbeszédünknek. Legort egyáltalán nem szólalt meg. Ennyire félnének tőle? Talán ezért gyengítették le ennyire. A fejem kicsit kótyagossá vált a beszélgetés után, viszont már mindenre emlékszem. De miért kutatott Legort az emlékeim között? A madár alakváltók kíváncsian néztek rám. Nem értették kivel beszélek telepatikusan. Tarnem elszökött, lehet ő áll a háttérben, de erre nincs bizonyíték. Jobb lett a közérzetem és már nem is voltam annyira fáradt, mint mikor felébredtem. Gyorsan összefoglaltam mindenkinek a beszélgetésemet Lace-szel. A két telepata eléggé megdöbbent, hiszen ha Legort-tal nem tudok beszélni, akkor Lace-szel hogyan? Valahogy sikerült elmagyaráznom. Végtére is Legort hozta létre a kapcsolatot, csak éppen Lace használta azt. Közben bejött a gyógyító is. Bár a reggeli gyakorlatot lekéstem a reggelinél már csatlakoztam a többiekhez. Mindenki komoran ült az asztalnál. Már megint megtörtént. Lace-t másodjára rabolják el és még nincs vége az első évnek. Senki nem szólt egy szót sem, pedig ilyenkor általában kérdésekkel szoktak bombázni.
 - Az Ezredes hívat. - jelent meg valaki mellettem, majd el is tűnt.
  Felnéztek a többiek.
 - Legort-tal együtt vitték el Lace-t. - magyaráztam - Gondolom szólni kell a tündéknek.
 - Tehát az órákról is lemaradsz. - jegyezte meg Denrick.
 - Ismernek a tündék és úgy tűnik jó diplomata vagyok. - vontam vállat.
 - Nem tudsz hazudni, ezért nem lehetsz jó diplomata. Mellesleg egyenesen megmondod mit gondolsz. - piszkálta a reggelijét Amber - De csak te tudsz beszélni Legort-tal és mindent érzékelsz, ami vele történik. Ezért hiába is vagy szókimondó a tündék benned jobban bíznak, mint egy idegenben.
  Mindenki kérdőn nézett Amber-re. Honnan tud ilyeneket?
 - A szüleim diplomaták. És szerették volna, ha követem a nyomdokaikat. Érdekelne a munka, de túl sok benne a politika, amit nem szívlelek.
  Gyorsan a számba tömtem a maradék kenyeret és kimentem az ebédlőből. Siettem hiszen nem szeretnék senkit se megváratni. Katret már összekészült az útra. Egyszerű ruhát vett fel, mely zöld színű volt. Oldalán egy egyszerű kard lógott, a hüvelyén nem volt semmilyen díszítés sem. Semmi mást nem tett az övére. Még egy rövid kardot sem, pedig azt is mesterien forgatja.
 - Ne hozz semmi fölöslegeset! Jobb, ha nem félemlítjük meg őket. Azt hihetik elsőre a madár alakváltók velünk vannak és mi kértük őket Legort elrablására.
 - Ettől nem kell félned. - nyugtattam - Legort mindent elmondott nekik a madár alakváltókról. Így azt is, hogy nem tudtunk róluk.
 - Rendben. De azért se hozz sok mindent. A két madár alakváltó átváltozva követett minket az erődtől. Csak mi négyen mentünk.
 - Argot nem fog örülni a hírnek. - sóhajtottam.
 - Már küldettem egy levelet, de jobb ha személyesen beszélünk velük.
 - Értettem. Akkor indulunk?
 - Persze. Jobb ha visszaérsz délutánra.
  A leggyorsabb úton mentünk ki az erődből. Főként mellék folyosókat használtunk, mert most sok diák szokta főfolyosókat ellepni. A kijáratnál vártak minket a madár alakváltók. Amint kiértünk átváltoztak és előre repültek. A földön követtük őket. Út közben mindketten alakot váltottunk hiszen így gyorsabban tudjuk megtenni a hosszabb távolságokat. Út közben folyamatosan próbáltam beszélni Legort-tal, de mind hiába. Nagyon gyorsan képes megszökni mindenhonnan, és lehet ezt tudják a fogva tartói, ezért elkábíthatták. Remélem ez a magyarázat. Nem jelentek meg rajtam sebek és túlzott fájdalmat sem éreztem, tehát őt nem bántják, viszont nem tudom mi lehet Lace-szel. Őt miért vitték el? Egyszerűen az emlékeit is kitörölhették volna, de nem inkább őt is elvitték. Elértünk a falu határához. Elkezdtünk felkapaszkodni a fákon. Ilyenkor nagyon jól jönnek a karmok. Gyorsan feljutottam. Gyorsabban, mint az ezredes, ugyanis kisebb állat alakját vettem fel, így az ágak nem nagyon okoztak gondot könnyedén elfértem közöttük, míg Katret-nek folyamatosan ügyelnie kellett, hová is lép. A tündék nem lepődtek meg az érkezésemen. Semmit nem lehetett leolvasni az arcukról. Alakot váltottam és úgy vártam Katret-re, aki egy percen belül meg is jelent. Lesütöttem a szememet, nem tudtam felnézni. Hiszen miattam jött el Legort a faluból, így mondhatni az én hibám is az eltűnése. Argot kijött elénk, de nem szólt egy szót sem. A közház felé terelt bennünket. Néma csendbe lépdeltünk egymás mellett, senki se szerette volna megtörni a hallgatást. A tündék feszülten figyeltek, nem mozdultak, mintha szobrok lettek volna. Lehet Argot nem számolt be nekik?
  Beléptünk a közházba és becsuktuk magunk mögött az ajtót.
 - Elnézést a rideg fogadtatásért. - mondta Argot.
  A hangja egyáltalán nem bocsánatkérő volt, sőt csak az udvariasság kedvéért mondta ezt.
 - Nekünk kell elnézést kérnünk, hiszen későn jöttünk. - válaszolt Katret - Anna pár órája ébredt fel. Eddig mi is tudatlanok voltunk ezzel az egésszel kapcsolatban.
 - Ez akkor azt jelenti, hogy Legort még él.
 - Igen, de nem tudjuk hol is tartják őket fogva.
 - Mást is elvittek? - kérdezte Argot.
 - Egy kadétunkat Anna szakaszából.
 - Aha. - mondta, de látszódott rajta az érdektelenség - Katret, már ismerjük egymást annyira, hogy elhagyhatnád a köntörfalazást. Ezt mind leírtad a levélbe.
  Kérdőn néztem Katret-re, azt hittem emiatt jöttünk, de ha mindent leírt akkor miért kellett meglátogatnunk őket? Katret rá nézett, mondhatni némán bocsánatot kért valamiért.
 - Tegnap este eljött az erődbe Ambrus. Nem maradt sokáig, hiszen nem szeretett volna lebukni, így is nagyon nagy kockázatot vállalt. Bár mikor hallott nővére állapotáról tovább maradt volna, de lebeszéltem erről. Nem szeretnék még a Kívülállókkal is vitába keveredni.
  Ezért kért bocsánatot. Az öcsém az erődben járt és nem szólt róla nekem! Tudnom kellett volna róla.
 - Ez miért olyan fontos? - nézett Katret-re fürkészően Argot.
 - Hozott valamit Annának, amit Legort küldött.
  Döbbent csend fogadta a hírt. Legort-ot elkapták, nem küldhetett semmit se nekem. Vagy még előtte küldte volna?
 - Ambrus azt mondta már több napja nála küldette vele Legort, de csak most tudta odaadni. - folytatta Katret - Egy könyv az, de az írást benne csak ti tudjátok elolvasni. Nem a mi nyelvünkön íródott. Biztosan volt oka Legort-nak, hogy hozzánk küldte, de nem tudom pontosan mi is. Ezért jöttünk valójában. Remélem te le tudod fordítani.
 - Megpróbálhatom. - nyújtotta Argot a kezét a könyvért.
  Katret odaadta neki, egyáltalán nem habozott. Megbízott Argot-ban, mellesleg semmi oka nem lett volna ellopni tőlünk azt a könyvet. Legort miért nekem küldte ezt? Itt is maradhatott volna.
 - A falunkat figyelték egy időben - mondta Argot miközben a könyvet olvasta - Ezért küldhette neked Anna. Nálatok ez nagyobb biztonságban volt.
 - Honnan tudtad, mire gondolok? - kérdeztem.
 - Az arcodra volt írva. - felelte.
 - Mi áll a könyvben? - tért a tárgyra Katret.
 - Nos, a helyesírás miatt nehezebben lehet elolvasni és még nehezebb lefordítani. Röviden egy szövetség ismertetője, ami Tarnem és Palkot között volt megkötve. - lapozott egyet - Az egyezség szerint a felek bizonyos időnként információt adnak át egymásnak. - lapozott még egyet és még egyet - De csak Palkot adott át információt, Tarnem nem. - a könyv végére ugrott - Tarnem már évek óta kapott információkat, még hozzá sokat és jelentőseket. Főként Ambrus-ról és rólad Anna. Az utolsó információ átadáskor már minket is megemlített. - a könyv utolsó lapjaihoz ért - Ez itt a legvégén egy napló bejegyzés. Ezt ti is eltudnátok olvasni, ugyanis Palkot írta. A betűket direkt összekeverte, hogy csak az értse meg, aki ismeri a logikát, ami alapján le lett írva a szöveg.
 - Te ismered? - kérdezte reménykedve Katret.
 - Igen, azt hiszem rájöttem. - motyogta Argot, eléggé belemerült az olvasásba.
  Szóval Legort erre jött rá. Tarnem már régóta tud rólam és az öcsémről. Ami azt jelenti tudta mire vállalkozik, mikor felajánlották neki a tanításomat. Vagy netán saját magának elintézte az idekerülését? Érdekelne mi mindent tudhatott meg rólam, de sajnos Argot nem fordította le teljes egészében a szöveget. Csak a lényeges információkat mondta el.
 - Palkot rájött az átverésre. - szólalt meg hirtelen a tünde - Mivel ő sose kapott információt, elfogatta Annát, Legort-ot és az ikreket. Mivel Tarnem nem teljesítette a szerződés ráeső részét saját maga kezdett kutatni a telepátia után. Azt tervezte Tarnem-et a saját fegyverével győzi le és az információkat a madár alakváltókról, majd megszerzi tőle. Mondhatni már halálos ellenségként kezelte őt. Ezek után azt taglalja, hogyan próbált meg általatok információhoz jutni és a tapasztalatait is leírta. - sötétebb volt a tekintete mikor visszaadta a könyvet.
  Legort nem számolt be neki részletesen, ahogyan én sem Katret-nek. Ha ez hamarabb eljutott volna hozzánk akkor több bizonyíték lenne Tarnem ellen, hiszen mondhatni információt sajtolt ki Palkot-ból. Biztosan nem önszántából osztatta meg azokat.
 - Mindent köszönünk. - hallottam Katret hangját - Gyere menjünk Anna.
 - Beszélnék vele, ha engeded. - szólalt meg Argot.
  Megállt Katret az ajtóban, egy ideig figyelte a tündét. Majd megszólalt.
 - Kint várlak a falu szélén.
  Miért szeretne beszélni velem Argot?
 - Mit tudsz Legort-ról? - kérdezte.
 - Nem sérült meg. Nincs semmi baja, de kábult állapotban van, esetleg alszik. Nehéz megmondani ekkora távolságról. Egy barlangban lehet, bár a mélyedés jobban illene rá. Csak pár méter mély az üreg, de sík, nem lejt és nem is emelkedik. Meglepő módon még is csak az eget látta, mikor kinézett a barlang száján. Nincsen rajta bilincs, se kötél, csak egy rács áll az útjába. Még őrt sem látott, de fáradt volt, nem tudott mozdulni, ezért nem szökött meg azonnal. De szólt nekem Lace-en kersztül, ugyanis a nap elején eléggé hiányosak voltak az emlékeim és addig míg Lace beszélt átadta az emléktöredékeket nekem. - mondtam.
  Magam is meglepődtem ezeken az információkon. Nem tudtam róluk, lehet Legort ezt is elültette a fejembe, mikor az emlékeimet állította helyre. Esetleg itt kisebb a távolság köztem és közte ezért ennyi emléke átszivárgott hozzám a gyenge kapcsolaton keresztül. Argot is észrevette a bizonytalanságomat.
 - Most tudtad meg ezeket? - kérdezte mosolyogva.
 - Igen. De nem tudom miként.
 - A kettőtök közötti kapcsolatot kiérthetné jobban magatokon kívül?
  Erre nem tudtam mit felelni. Ha nekünk kéne a legjobban ismerni akkor soha nem tudjuk meg mi is ez pontosan közöttünk. Az elménk összekapcsolódott, de most már túlnyúlt azon. Kívülről ez nem biztos, hogy látszik, de érzem már más lett.
 - Most menj, Katret már biztosan vár. - zökkentett ki Argot a gondolataimból.
 - Máris megyek. Viszlát! - kimentem az ajtón és Katret-hez siettem.
  Nem kérdezett, csak visszaindultunk az erődbe. A visszafele úton sok mindenen elgondolkodtam. Köztük Legort és Lace kiszabadításán is. Csak nem tudjuk hol vannak. Valahogyan meg kéne tudnunk, aztán már tervet is lehet készíteni. A terepgyakorlatra pont visszaértem. Zyndane nem mondta, hogy lesz óránk, így szerintem nem fogja megtartani.
  A terepgyakorlaton se volt túl derűs a szakasz. Mindannyian szerettünk volna valamit tenni Lace érdekében. Az őrnagy is észrevette a komorságunkat, ezért időben elengedett bennünket, miután a végletekig kifárasztott minket. Amikor visszaértünk a szobába, mindenki beledőlt az ágyába. Fizikailag és mentálisan ez a nap teljesen kiszipolyozott.
 - Anna? - hallottam Rignot-ot.
 - Igen?
 - Újra megpróbálnánk a védekezést.
 - Az elméletet tudjátok, szóval pár perc és megpróbálok betörni hozzátok. - mondtam, de nem keltem fel.
  Mindenkit egyszerre támadtam le. Nem vetettem be a teljes erőmet, hiszen nem szerettem volna ártani nekik. A legtöbb falon erőlködés nélkül bejutottam. Thalia, Rignot és Endrees már nehezebb eset volt, de az övékén is sikerült átjutnom. Folyamatosan újra próbáltuk az egész gyakorlatot. Már egészen ügyesek. Jobban haladnak, mint gondoltam. Azért kelleni fog egy hónap a megfelelő védelem kialakításához, de sokan már jó úton járnak efelé. Vacsora után szintén gyakoroltunk egy keveset, majd mindenki elfoglalta magát. Éppen félálomban voltam, mikor Legort hirtelen felkeresett.
 - Tarnem... Tarnem... - ismételgette.
 - Legort! Mi történt? Mi van Tarnem-mel? 
 - Ő volt... Ő hozott ide minket...
 - Alig érzékellek, valami baj van? 
 - Éppen... egy újabb adag... mérget kaptam... Nem tudok...sokáig...ébren maradni.
 - Hol vagytok? Tudok tenni valamit?
 - Nem tudom...Anna...Nem tudom...
  Ezzel végleg megszakadt a kapcsolat. Szóval folyamatosan mérgezik őt. Ezért nem tudok vele szinte soha kapcsolatba lépni. Viszont már egyértelmű, Tarnem áll az egész mögött. Csak tudnám mit szeretne. A terveit szinte lehetetlen előrelátni. Azt hittem rám fog támadni, erre Legort-ot és Lace-t vitte el. Nem értem ezt az egészet!

*Legort szemszöge*

  Fáj mindenem, de főként a fejem. Mintha ma kéne átváltoznom, olyan állapotban vagyok. De az nem lehet, még öt nap múlva lesz itt az ideje nem most. Kinyitom a szemet és kő mennyezetet látok. Egy barlang teteje lenne talán? Lüktet a fejem, egyáltalán nem tudok rendesen gondolkodni. Oldalra fordítom a fejemet, szikla fal áll ott. A másik irányba is elnézek. Valaki mellettem alszik. Ki lehet az? Próbálom használni a képességemet, de semmire se jutok vele. Mi történt tegnap? Odáig minden rendben van, míg elköszöntem Annától. Pontról pontra vettem át magamban a tegnap történteket. Lassan haladtam, mert a folyamatos fájdalom közbeszólt. Másra nem is koncentráltam csak az emlékeimre, hiszen elfelejtettem pontosan hogyan is kerültem ide. Egy idő után belezavarodtam az emlékekbe, mintha nem csak a sajátom lenne benne a fejemben. Ugye nem Anna emlékei nem nálam vannak?! Akkor ő még inkább nem emlékszik semmire. Az emlékeket elkezdtem szétválogatni. Szerencsémre nem sok információt vettem el Annától. Vissza az emlékfoszlányokra lehet akkor kerültek hozzám, mikor hirtelen túl nagy lett a távolság. A kapcsolton keresztül ez lehetett az utolsó "beszélgetés". Lehet pont ennek köszönhetően nem haltunk bele a hirtelen nagy távolságba. Vissza kell adnom Annának azt, amit elvettem. Túlságosan legyengültem, várnom kell. Viszont a várakozás az most nem segít Anna emlékei könnyedén beépülhetnek a saját emlékeim közé, és utána már soha többé nem fogom tudni őket szétválasztani a sajátomtól. Talán Lace segíthet. Igaz alszik, de szellemileg biztosan jól van. A telepátiám még mindig nem szeretne működni. Minden erőmet a gyógyításmora használtam. Gyorsan jobban kell lennem, különben sokáig nem fogom tudni használni a képességemet. Mikor már nem fájt mindenem, megpróbáltam kinyúlni Lace elméjéhez. Meglepődésemre egy fallal találkoztam. Tényleg! Anna tanította őket. Egész jó a védelme, az egyik repedésen a falon könnyedén bejutottam. De óvatos voltam, nem szeretném ha bármi baja esne az ügyetlenségem miatt. Mellesleg nem szeretnék összezárva lenni egy nem épelméjű Lace-szel. Rosszabb lenne Lucia-nál. Rosszul ítéltem meg. Lace még alszik, most nem tudok beszélni vele. Nekem is pihennem kéne. Még mindig rosszul vagyok és így nem veszik sehogy se hasznomat. Nehezen maradtam már ébren. "Csak pár percig pihenek egy keveset." - mondtam magamban és hagytam, hogy a fáradtság eluralkodjon felettem.
 - Legort! Legort! - hallottam, de nem foglalkoztam vele.
 - Kelj már fel! - bökött meg valaki - Hol vagyunk?
  Elaludtam! Azonnal felébredtem és felültem. Mennyi idő telt el azóta? A rosszullétnek nyoma sem volt, de még mindig fáradtnak éreztem magamat.
 - Nem tudom. - válaszoltam - Talán egy barlangban.
 - Tudsz beszélni Annával?
 - Jelen állapotban? Nem hiszem. De te tudsz vele beszélni.
 - Csak akkor ha ő keres engem.
 - A segítségemmel te fogsz Annával beszélni, nekem pedig segítenem kell, mert az emlékei nagy része tegnapról nálam kötött ki.
 - Miért kellek én?
 - Mert nincs elég erőm. - feleltem egyszerűen - Nem tudom mit adtak be, de már egy fél napja hat és nem látom mikor is ér véget az ereje.
 - Szerinted nekem nem adtak?
 - Kevesebbet, mint nekem.
 - Rendben. Mikor csináljuk?
 - Most.
  Lace elméje körül lebomlott a fal. Eggyel kevesebb akadály. Óvatosan értem Lace elméjéhez, utána hoztam létre a kapcsolatot Annával. Lace-t is bevontam a beszélgetésbe. Míg ők társalogtak egymással elkezdtem visszaadnia az emlékeit Annának. Mindent a helyére kellett illesztenem, ami eltartott egy darabig. Úgy tűnik már eléggé felbolygatta magában a tegnapi nap eseményeit. Biztosan nem örült a tudatlanságnak, de ő már csak ilyen. Meg is lepődtem volna, ha nem veszi észre az emlékei hiányát. A munkám végeztével nagyon elfáradtam elkezdtem szétbontani a kapcsolatot és Lace-t is visszavittem a testébe, hogy most ő maga uralja azt. Azonnal álomba merült. Ugyanis sokat használtam az energiáiból. Sajnos az én erőm se végtelen, nem tud egyszerre a méreggel küzdeni és közben egy távoli illetővel beszélgetni. Újra elszenderedtem.
  Szárny suhogásra riadtam fel. Már képes voltam mozogni, de nem tettem. Jobb ha azt hiszik még alszom. Viszont az elmémben nagy káosz van, nem érzékelem rendesen a környezetemet. Minden folyamatosan változik körülöttem. Talán egy mellékhatása a méregnek. Ha fel is állnék csak dülöngélnék. Szerintem még a falat se különbözetném meg a kijárattól. Halk beszédet hallottam.
 - ... méreg ... csökkenteni... - mondta az egyik.
  A két mondatból csak két szót ismertem fel. Hiába ilyen állapotban nehéz egy idegen nyelvre koncentrálni. Mivel nem az anyanyelvem nehezebben értelmezem a szavakat, amiket mondanak.
 - ... alakmásoló... - szünetet tartott a két mondat után, de csak egy szót hallottam ki rendesen - ... lány... nemsokára...
  Mindig csak egy-két szót csípek el az egészből. Éberebbnek kell lennem. Többet kell értenem. Kissé oldalra fordítottam a fejemet és kinéztem a rácsok között. Tarnem volt az egyikük a másikuk ismerős, de nem tudom honnan. Tarnem észrevette, hogy figyelem.
 - Tudtam. - mondta az anyanyelvemen elég erős akcentussal - Itt helyben megölni téged, de Anna miatt nem.
  Még mindig nem megy neki a feltételes mód.
 - Megölnélek. - javítottam ki - Nem nagyon kopott a tudásod.
 - Te viszont kevesebbet tudsz. - mosolygott - Könnyen elkapni. Mit szólna a mestered? Ez gyalázat rá.
 - Annál nem vagyok rosszabb, mint ahová te fejlődtél. - motyogtam, ugyanis valami folyamatosan elvonta az erőmet.
 - Mit mondasz? - kérdezte dühösen.
 - Ugyan, tudod te miről beszélek. Régebben a legnagyobb harcosokat faragtad, de most? Egy tanítványért a biztos halált is bevállalod.
 - Ő kivételes. A nevével az enyém is örök.
 - Komolyan ezt hiszed? Ugyanezt mondtad Markus-nál.
 - ... szolga ... por ... - kezdte a másik nyelven szitkozni Markus-t - Te tenni mindenről!
  Úgy látszik a ragozást is elfelejtette. Vagy csak túlságosan dühös. Már nem válaszoltam neki. Teljesen kimerültem. Legyőzött a méreg. Már nem tudok semmit se tenni.
  Veszekedést hallottam. Sokáig veszekedtek, majd edény csörömpölést hallottam. Valaki vizet öntött a számba. Azonnal inni kezdtem. Teljesen kiszáradtam. Ahogyan ittam úgy erősödtem. A végén már elvettem az edényt és az egész vizet megittam.
 - Nem hittem volna, hogy egy méreg ki fog rajtad. - nevetett Tarnem - Bár nem adtam volna oda az ellenszert, hiszen magadtól is meggyógyultál volna alvás közben.
  Nem az anyanyelvemen beszélt hozzám, de most sokkal jobban megértem őt. Már nem vagyok annyira kótyagos, mint az elején. Tarnem teljesen elállta a rács ajtaját a társa pedig bent volt felfegyverkezve. Lace-hez húzódott. Bármilyen gyors is vagyok innen nem tudom őt megmenteni, ezért a szökés gondolatát elvetettem. Varázslatot még nem tudok használni, hiszen még bele halhatok.
 - Azonban így túl nagy a hatalmad. - elővett egy kis üvegcsét és a kezembe dobta - Kevés van benne. Idd meg az egészet.
  Tétováztam, hiszen ki a franc szeretné megmérgezni magát?
 - Gondolom nem szeretnéd, ha Anna kis barátnője miattad halna meg. - folytatta - Idd meg.
  Kinyitottam az üvegcsét. Majd egy korttyal lehúztam az egészet. Valamennyit direkt félre öntöttem, ami így a földre került. Talán így hamarabb magamhoz fogok térni. Azonnal szédülni kezdtem, a fejem majd széthasadt. Tarnem társa odajött mellém a kardját felém szegezte, de nem foglalkoztam vele. Elvette az üveget majd kiment. Valamit beszéltek Tarnem-mel majd mindketten elhagyták a barlangot. Anna közelebb van, mint eddig. Homályosan érzékeltem, de most közelebb van hozzám. Azonban a jelenlegi helyzetemben nem tudok vele beszélni. Próbáltam felidézni ennek a nyomorult helynek a kinézetét és folyamatosan rágondoltam. Remélem Anna hozzá fog férni ezekhez a képekhez.
  Lace mellém jött és mondott valamit, de nem értettem. Jelenleg az egyetlen dolog amire képes vagyok az a létezés. Lace megbökött és kíváncsian nézett rám. Nem értem mit szeretne. Óvatosan az elméjébe férkőztem, de nem volt egy okos húzás, mert nem értettem semmit se. Ilyenkor milyen jól jönne a nyelvtudás, de az jelenleg lehetetlen. Az anyanyelvemen szólaltam meg, Lace biztosan nem fogja megérteni.
 - Nem értelek. - mondtam, de csak kérdő pillantásokat kaptam válaszul.
  Lefeküdtem, mert már az ülés is fáradalmas volt. Pihennem kell és remélem a méreg hatása nem lesz olyan erős, mint először. A mennyezetet bámultam, mikor hirtelen az világosodni kezdett. A cella ezen végébe besütött a nap. Lecsuktam a szememet és már aludtam is.
  Valaki megrázott a vállamnál fogva. Arrébb löktem a kezét. Még aludni szeretnék! Már pihenni sem lehet rendesen? Hirtelen az a valaki megfogta az ingemet, egy picit megemelt és mielőtt bármit is tehettem a földhöz vágott. Nagyot koppant a fejem, de különösebb bajom nem lett. Kinyitottam a szememet és dühösen néztem a duzzogó Lace-re.
 - Komolyan? - kérdeztem, miközben megtapogattam a fejemen azt a részt, amit bevágtam a padlóba - Csak arrébb löktem a kezedet.
 - Most már tudsz velem beszélni?
 - Igen, jobban vagyok. - feleltem - De miért vágtál a padlóhoz.
 - Hogy felébredj. - vont vállat Lace.
  Körbenéztem. A nap lemenőben volt, az ég szürkébe burkolózott. Már alig látni valamit ebben a vájatban. Meglepődésemre sokkal jobban vagyok, mint amire számítani lehetett. Azt hittem ugyanolyan fáradékony leszek, mint egész nap. De semmi, a méregnek most alig volt hatása.
 - Beszélek Annával. - jelentettem ki.
 - Nem hallottad miről beszéltek a méregről? - kérdezte Lace.
 - Nem értettem, mit mondtak?
 - A méreg nem engedi használni a telepátiát, és ha még ki is ürül a szervezetedből, akkor is lesz pár mellék hatása, de csak ideiglenesen. Most például sokkal jobban ki fogsz fáradni, mint általában.
 - Akkor keveset beszélek vele. Veled nem itattak mérget, jól sejtem?
 - Igen. De nincs itt semmi sem, amivel kitörhetnék ebből a ketrecből. Megpróbáltam mindegyik állatalakomat a rács ellen, de semmi haszna sem volt. Talán megkarcoltam, de ennyi.
 - Miután beszéltem Annával megnézem mit lehet kezdeni a ráccsal.
  Nehezen, de sikerült felvennem a kapcsolatot Annával. Igaza volt Lace-nek, ez többet kivett belőlem a szokásosnál. Mindent elmondtam, amit szerettem volna. Bár a mérget már jóval előbb megkaptam, attól még nagyon lefáradtam a mellékhatásától. Pár percet pihennem kellett a beszélgetés után, csak aztán néztem meg a rácsokat. Ez aztán a furcsa fém ötvözet. Hátra nyúltam az övemhez és elővettem a tőrömet, azt ami még Palkot-nak is szemet szúrt, melyre több védő bűbájt is tettem.
 - Minden fegyvert elkoboztak tőlünk. Hogyan siklottak át a tőröd felett? - kíváncsiskodott Lace.
 - Egy varázslat miatt minden szemnek láthatatlan mely elszeretné venni tőlem, sőt még tapinthatatlan is. Bonyolult egy varázslat volt, de cserébe sose fogják elvenni tőlem. Ilyen helyzetekbe pedig nagyon jól jön.
  Mivel a pengéje sose tud kicsorbulni hála fémnek, amiből készült, ezért akkorát sújtottam vele a rácsra, amekkorát csak bírtam. A rács nagyon hangosan megkondult. A fülemre kellett tapasztanom a kezemet, de Lace ugyanezt csinálta. Egy-két perc után elhalt a hangja.
 - Ezt többé ne csináld!
 - Rendben, nem fogom. - ígértem.
  A rácson volt egy kisebb bevágás, de ennyi. Ez nagyon érdekes. Lehet keverték a világomról hozott ércet egy ittenivel és így hozták létre ezt az ötvözetet. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet. A lakattal kezdtem babrálni.
 - A lakatot is ebből a fémből készítették semmire sem mész vele. - ült le Lace a falhoz.
 - Ezt a fémet nagyon nehéz megmunkálni. Lehetetlen, hogy ebből egy bonyolultabb szerkezetet létre tudtak volna hozni. Szóval a zár valami másból készült.
  Hirtelen szárnycsapásokra lettem figyelmes. Itt van valamelyikük.
 - Nem tudhatják meg, hogy kevésbé hat ráma méreg. - mondtam - Szóval kérlek ne buktass le. - fordultam Lace-hez.
 - Rendben, de feküdnöd kell. Ha állsz nem fog összejönni a terved.
  Hanyatt vágtam magamat a padlón és alvást színleltem. Lépteket hallottam, amik egyre közeledtek. Valamit leejtettek, majd a léptek egyre távolodtak és szárnysuhogásba ment át a léptek zaja. Gyorsan kinyitottam a szememet. Az egész vájatot füst töltötte be. Fehér áthatolhatatlan füst. Eltakartam az orromat ás a számat, de a füst mindenhova beszivárgott. Nagyon elálmosodtam, így legalább biztosra mennek és este nem kell nálunk őrködni. Ez volt az utolsó gondolatom az elalvásom előtt.