58. fejezet - A tökéletes terv, vagy mégsem?

*Anna szemszöge*

  Másnap reggel korábban keltem a többieknél, ugyanis minél előbb szerettem volna beszélni Katret-tel. A tegnapi üzenet megadja a végső bizonyítékot Tarnem bűnösségére. Igaz a pontos hollétét nem tudom megmondani, de ki lehet következtetni. Legort-ot és Lace-t szerintem a hegyekben tartja fogva, ugyanis ott nem tűnnek ki a viharmadarak. Biztosan azt az alakjukat kellett használniuk, tekintve azok a legnagyobb madarak és csak ők képesek elvinni egyszerre egy alakváltót és egy tündét. Viszont nem tölthetnek sok időt velük, ha van is segítsége Tarnem-nek nem szeretné felfedni magát, ezért mindig csak egy fél órára tűnhet el. Ezért mérgezik folyton őket, ha magatehetetlenek nem képesek megszökni. Az irodához tartván gondolkodtam el ezeken. Bekopogtam az ajtón.
 - Szabad!
  Beléptem. Félhomály uralkodott a helyiségben. Még nem sütött be ide a nap. Katret egyedül volt itt, aminek nagyon örültem. Ki tudja Tarnem-nek hol vannak kémei, lehet az egyik tanítóm is neki dolgozik, így nem bízhatok bennük.
 - Anna? Elég korai időpont a látogatásnak.
 - Beszélnünk kell. Legort tegnap este még utoljára felkeresett. Azt mondta Tarnem áll az egész mögött és még mérgezik is őket. Csak ennyire volt ereje, sajnos nem tudja pontosan hol is vannak, de nekem van egy sejtésem.
 - Tarnem benne van ebben, ezt már eddig is tudtuk. Nem sok információ. A mérgezésre pedig számítani lehetett. Sajnos ennyi információval még nem tudjuk megtalálni őket.
 - Szerintem a hegyekben vannak. Hiszen ott élnek a viharmadarak. Bizonyosan abban az alakjukban kapták el őket, ugyanis a többi madár nem bírt volna el egyszerre két személyt.
 - Sok hegy van, szűkíteni kellene kört.
 - A tündék közelebb vannak hozzájuk, mint ez az erőd.
 - Tehát a Keleti Síkságtól délre lévő hegyekre gondolsz. Anna ez még mindig kevés, ezért nem küldhetek ki egy csapatot. Ha eltévesztjük és Tarnem tudomást szerez arról, hol kutatunk és netán közel is járnánk a megtalálásához könnyedén arrébb állhat és mindent kezdhetünk előröl. Érted miért nem nézhetünk ennek jobban utána, ugye?
 - Persze megértettem. Ha pontos adatokat tudunk akkor egy támadással véget vethetünk ennek az egésznek.
 - Örülök, hogy megérted. Most pedig siess a reggeli terepgyakorlatra.
 - Viszlát Katret! - köszöntem és kisiettem.
  Már nem kell visszamennem a szobába, így rögtön a gyakorló pálya felé vettem az irányt. Út közben találkoztam a többiekkel és velük tartottam, de nem szóltam nekik egy szót se a tegnapi utolsó üzenetről. Még nem, majd reggelinél megemlítem.
  A reggeli terepgyakorlaton a gyors támadást és annak kivédését gyakoroltuk. Ma Amber lett a párom. A gyakorlat első felében ő volt a támadó és én a védekező. Ebben a félórában jöttem rá, Amber mennyire is kreatív gyors támadás terén. Már az különleges, hogy nem szablyát vagy kardot használ, hanem inkább egy hosszú tőrt. Persze a tőr hegye és pengéje direkt le van tompítva, de még így is veszélyesek. Amber egy érdekes alakú tőrt választott ki fegyveréül. Csak egy kézzel lehetett használni, a penge pedig inkább egy rombuszra hasonlított. Egy hosszan elnyújtott rombuszra. Nem lapos volt, mint a többi. Mintha egy fém hengert direkt úgy csiszoltak volna meg, hogy legyen éle. Bár ezzel a fegyverrel inkább szúrni lehet. Mintha a vágás csak másodrangú lenne, pedig az is egy hasznos tulajdonsága a fegyvereknek. Nálam csak egy kicsi pajzs volt, ami csak pár centivel volt nagyobb a tenyeremnél. A legtöbb edényfedő is nagyobb nála, nem hogy a többi pajzs. Ezzel a pajzzsal gyorsabban lehet mozogni, mint bármelyik másikkal, csak nem véd olyan hatékonyan, mint a többi. Mellesleg nagyon figyelnem kell a támadásokra, mert ha nem mozdulok időben nem lesz időm kivédeni Amber szúrásait. A folytonos figyelés miatt lehetetlen a visszatámadás. Felvettük a gyakorló páncélt, hiszen a komolyabb sérüléseket el szeretnénk kerülni. A párok egymástól pár méter távolságra álltak fel. Igazából Tizon-t sajnáltam a legjobban. Az első körben ugyanúgy pajzsot kapott, mint én, viszont neki épphogy védte az öklét.
  Nem nézelődhettem sokáig Amber gyorsan rám támadt. Nem használtam a pajzsot, nem volt annyi időm, így inkább elugrottam előle és közelebb tartottam a kis tányért magamhoz. Amber gyorsan utánam perdült és újra támadásba lendült. Az oldalamat vette célba, mire azonnal az oldalamhoz kaptam a fedőnek csúfolt pajzsot. Majdnem hozzám ért a tőr hegye, mikor is hirtelen megfordult és máris a másik oldalamat érte volna a támadás. Azonnal leguggoltam és arrébb gurultam és felpattantam. Csak pár perce tart ez az egész küzdelem, de már nagyon kifáradtam. Utána nem cselezett többször folyamatosan szúrt és vágott. A legtöbbet nem tudtam kivédeni és a pajzs a végén inkább hátráltatott, mint segített volna. Tíz perc után Amber megállt és pihentünk pár percet. Még nem cserélhetünk.
 - Egész jó vagy. - mondta Amber - Sok támadásomat kivédted.
 - Kevesebbet védtem ki, mint amennyi telibe talált.
 - Gyorsak a reflexeid és hamar felismered a helyzetet. Jó esélyeid vannak, hogy komolya küzdelemben te nyernél. Mármint, ha fegyver is van nálad. Egy szimpla pajzzsal nem lehet sok mindent kezdeni.
  Egyetértettem ezzel, majd folytattuk párharcunkat. Egyre lassultam, ugyanis egyre jobban elfáradtam, de Amber-ről ugyanez elmondható. Az arányok eltolódtak, sokkal több szúrás és vágás ért célba, mint az előző harcunknál. Egy idő után meguntam a pajzzsal való vacakolást és a folyamatos mozgás mellett döntöttem. Így nehezebb volt engem eltalálni. De még így se tudtam változtatni az arányon, így a mozgás mellett megpróbáltam a "fedőt" is hasznosítani. Néha már úgy érzetem az én tőröm a pajzs. Azzal próbáltam meg Amber kezét eltéríteni. Így már felére csökken a bevitt találatok száma. Amber sokkal gyorsabban mozgott és nagyon trükkösen használt ezt ki. Sokszor perdült meg vagy fordult egy másik irányba. Nem tudom hogyan nem szédült meg, de mindig tudta merre vagyok és sose dülöngélt. Már néha nem tudtam merre nézzek, merről várjam a támadását. Legtöbbször az ösztöneimre hallgattam. Azt mondják az az egyik legbiztonságosabb módszer. Na ezt megcáfolnám, csak az esetek felében sikerült rendesen védekeznem.
  A gyakorlat felénél megállított minket az őrnagy. Adott öt perc pihenőt, mialatt megrohamoztuk a kutat. Utána fegyvert cseréltünk. Amber átvette a pajzsomat én viszont letettem az ő tőrét. Nekem nem tetszett ez a fegyver, ezért egy másikat kerestem. Egy hosszú tőrre esett a választásom. A kiegyensúlyozása nem az igazi, az éle nehezebb, mint a markolata. Szerencsére nem dobni szeretném, de ezen kívül megfelelt. A pengéje széles és lapos volt, a hegye szintén. Markolattal együtt a tőr akkora volt, mint az alkarom. Ezzel is lehet gyorsan támadni, de nem leszek olyan fürge, mint Amber a másik késsel. A kisebb tőröket, melyek feleekkorák könnyebb manőverezni és kiszámíthatatlan cseleket bevetni. Azonban az a harcmodor nem az én stílusom. Jobban kedvelem, ha az ellenfelem tisztában van a szándékaimmal. Ezért se szeretem a túl dekorált fegyvereket. Legort tőre se tetszik nekem, de végtére is ő használja nem én. Mi értelme köveket rakatni egy tőr markolatába? Nincs semmi haszna sem, amit csatában az előnyünkre lehetne fordítani. A túlságosan görbített kard vagy tőr számomra használhatatlan. Mások remekül bánnak vele és az ellenségeikben is félelmet kelthetnek, de én inkább maradok az egyenes fegyvereknél.
  Újra felvettünk egymástól pár méteres távolságot. A pajzzsal csak a felső testet lehet igazán jól védeni, az derekunk alatti részek védtelenek. Amber ezt csak néha használta ki. Két gyors lépéssel tudtam csökkenteni a távolságot kettőnk között. Azonban Amber ugyanennyit ment hátra. Majdnem kergetőzésig fajult az egész. Amennyit felé léptem annyit lépett ő hátra. "Túlságosan védtelen érzi magát." - döbbentem rá. Azonban így is most én vagyok a támadó muszáj lesz valahogy a tőrömet is használnom. Megálltam ott, ahol voltam. Amber se hátrált tovább. Kíváncsian méregetett, mégis mit tervezek. Felvettem egy kezdő állást, ami tökéletes egy szúráshoz esetleg vágáshoz, viszont szigorúan csak felsőtestre tudom gyorsan bevinni a támadásomat. Kiszámíthatatlannak kell lennem és nem szabad gyanút fognia. Egy perce álltam mozdulatlanul tartva a pózt. Amber figyelme lankadt, a mellettünk lévőkre pillantott. Gyorsan ugrottam és szúrtam az oldala felé. A pajzzsal védte ki a szúrásomat és azonnal oldalra lépett egyet, de azonnal támadtam. A folyamatosa támadásaimmal védekezésre kényszerítettem, ami miatt nem tudott elmenekülni kellő távolságba. Ezt a trükköt többé nem játszhatom el vele, ezért jobb ha nem engedem eliszkolni. Nagyon gyorsan mozgott, tapasztaltam már sokadjára. Minden támadásomat kivédte vagy elmozdult előle. Pedig nem egyszer a tőröm visszahúzásánál is mondhatni támadtam. Minden lehetséges trükköt, manővert bevetettem, amit csak ismertem. Sok időm sosem volt gondolkodni, mindig a másodperc töredéke alatt kellett cselekednem. Gyorsabban fáradtam, mint előzőleg. Ki kell tervelnem a következő támadásomat, mellette pedig ügyelnem kellett a menekülő utak elvágására is. Ez az egész harc testileg és szellemileg is kimerítő volt. De most valaminek el kellett terelnie a figyelmemet. Néha már nem is figyeltem a harcra, csak a testem tudta mi a következő lépés, de az elmém valahol messze járt. Néha csak az utolsó pillanatokban eszméltem fel, mikor Amber éppen távolabb szeretett volna kerülni tőlem. Félidőnél már eltalálta őt pár támadásom. Kezdett lassulni, de sajnos nem csak ő. Ugyanúgy fáradtam, ha nem jobban.
 - A párharcokat befejezni! - hallottam az őrnagy hangját.
  Azonnal megdermedtem. Visszahúztam a támadásra lendült karomat. Most érzékeltem igazán mennyire is kifáradtam.
 - Mindannyiuk teljesítményével meg vagyok elégedve. Mehetnek reggelizni.
  A helyükre tettük a fegyvereket és a páncélokat, majd elindultunk az erőd felé. Mindenkiről sütött a fáradtság. Az ebédlőben a reggelink alatt nem sokat beszéltünk. Én is inkább magamba fordultam. Valahogyan ki kéne szabadítanunk Lagort-ot és Lace-t. Nem hagyhatjuk őket bezárva.
  A tanteremben vártuk a tanárt, aki késett. Addig próbáltam Legort emlékei alapján beazonosítani hol lehetnek pontosan. A síkágtól délre levő hegységet még mindig nem sikerült teljesen felfedezni, ami igazából az életmódunknak köszönhető, hiszen sose mentünk túlságosan távol az erdőtől. Nem vágytunk az ismeretlen felfedezésére.
 - Jó reggelt Anna! Régen beszéltünk. - hallottam Tarnem hangját.
 - Még van merszed telepatikusan felkeresni? Mit tettél Legort-tal és Lace-szel?! Hol vannak?!
 - Nyugodj le kicsi lány. Nem esett bajuk. Van egy ajánlatom. 
 - Nem érdekelnek az ajánlataid!
 - Ez biztosan felkelti majd az érdeklődésedet. Gyere el a Keleti Síkságra, holnap reggel ott találkozunk, senkit se hozz magaddal! Ha ott leszel mindkét barátodat szabadon engedem. Ha ellenkezően teszel, akkor Lace nagyon meg fogja ezt bánni. Legort-ot nem bánthatom, hiszen akkor te is megsérülnél. 
 - Ha ott leszek tényleg elengeded őket? 
 - Természetesen. Sosem szegem meg az ígéreteimet. 
 - Ennek az ellenkezőjét egy naplóval is alá tudom bizonyítani. 
 - Ó, szóval megtaláltátok. Nagyon meg se lepődtem. De most a szavamon kívül nem tudok semmit se adni. 
 - Had beszéljek Legort-tal. 
 - Ha beszélsz vele, eljössz? 
 - Igen. 
 - Várj pár percet, ő fog keresni és csak pár percet kaptok. 
  Megszakítottam a kapcsolatot vele. Nem szeretnék sehogyan se kommunikálni vele. Az elméjéből is árad a ravaszság és az árulási szándék. Senkit se vigyek? Teljesen ki leszek szolgáltatva neki. Beszélnem kell Legort-tal.
 - Ugye nem tettél semmi ostobaságot?! - kérdezte azonnal.
 - Holnap találkozok Tarnem-mel a Keleti Síkságon. Egyedül kell mennem. 
 - Miért ígérted meg neki? Nem fog elengedni minket, ha ezt akartad tudni. 
 - Reméltem valami mást is meg szeretnél osztani velem. 
 - Nincsenek sokan. Tarnem-mel együtt a csapata száma négy főt ér el. Könnyű kicselezni őket és akár a szökést is beleszőhetjük. 
 - Várom a javaslatodat. 
 - Ma este indulj el a szakaszoddal és menjetek a tündékhez! Szét fogjuk választani Tarnem erőit. Kell onnan pár dolog és kérnetek kell egy-két szívességet is. 
 - Rendben. De gyorsan mondd el a tervedet, mert csak pár percet hagyott nekünk Tarnem. 
 - Megmutatom az elképzelésemet. 
  Hirtelen villantak be a képek. Gyorsan váltakoztak, de még tudtam követni. Meg lehet oldani, de nehéz és nem hibázhatunk.
 - Hogyan fogjátok bevenni az ellenszert? 
 - Van nálam két adagnyi. Mikor Tarnem bejött lenyúltam tőle. 
 - Tényleg ne szóljunk Katret-nek? 
 - Nem engedne el téged. Mellette túl nyitott az elméje. Mást nem vonhatunk be. A szakasztársaid éppen eléggé képesek megvédeni a gondolataikat. Bízz bennem, sikerülni fog. 
 - Bízok benned. 
 - Ne viselkedj furán. Próbálj meg természetes lenni. A szakasztársaidat csak este avasd be. 
 - Rendben. Hogy vagytok Lace-szel? 
 - Az időm nagy részében próbálok nem teljesen kába lenni a méregtől, amit használnak. 
 - És Lace? 
 - Rá nem hat annyira. Ő unatkozik és az őrt piszkálja, ha itt van. Sokszor hagynak magunkra. A rácsot nem tudjuk átvágni. Egy kicsit redőzött a fém, amiből készült, de nem ismerem fel. 
 - Viharmadár toll. Ha sokat összeolvasztanak, akkor nagyon erős fegyvereket tudunk készíteni. 
 - Azt hiszem lejárt az időnk. - mondta hirtelen Legort - Tarnem neki lökött a falnak. 
 - Rendben. Vigyázzatok magatokra!
 - Te nagyobb veszélyben leszel, mint mi. Te is vigyázz magadra!
  Megszakította a kapcsolatot, újra Tarnem akart velem beszélni.
 - Teljesítettem a feltételedet, akkor jössz? 
 - Igen. Holnap reggel a Keleti Síkságon. 
 - És senkit ne hozz magaddal!
  Megszakította a kapcsolatot. Remek még egy életveszélyes feladat. Az ilyenekből sose fogyok ki. Mikor minden kezd újra egyenesbe jönni, történik egy kis apróság, ami magával ránt egy hatalmas adagnyi változást és az élet fordult egy nagyot. Legort ezt már biztosan megszokta, de én még nem. Majd terepgyakorlat után, de még vacsora előtt mondok el mindent a többieknek. Vacsora közben bárki bármit meghallhat és Katret is tudomást szerezhet róla. Ezt persze szeretnénk elkerülni. Vacsoránál tudunk eltenni pár adagnyi ételt és utána felkészülünk az útra. A tündéket hamar el kell érnünk, lehetőleg még az éjszaka közepe előtt. Az órák alatt folyamatosan a terven rágódtam. Mindent alaposan átgondoltam. Nem változtathatok rajta, mert nem tudom elmondani a változtatást Legort-nak. Nem is nagyon lehet. Mindent fel kell tennünk erre, de sikerülhet és Tarnem biztosan börtönbe kerül, ahogy a csapata is.
  Az ebéd harangja zökkentett ki a gondolataimból. Mindenki felpattant és rohantunk az ebédlőbe, nehogy egy kilométeres sor végén találjuk magunkat. Nagyon megéheztem, pedig a reggeli és az ebéd között csak tanórák voltak.
 - Van egy tervem, hogyan tudnánk kiszabadítani Lace-t és Legort-ot. - mondtam két falat között.
  Mindenki abbahagyta az evést.
 - Ezen gondolkodtál az órák alatt? - kérdezte Rig.
 - Ennyire látszott?
 - Igen. - vágta rá mindenki kórusban.
 - Nem csak ezen gondolkodtam, mellette beszéltem Tarnem-mel is és Legort-tal is.
 - Tarnem-mel? Szólnunk kell az ezredesnek! - szólt közbe Thalia.
 - Nem tehetjük. Tarnem megtiltotta, hogy bárkinek is szóljak. - ráztam a fejemet.
 - Akkor nekünk miért mondtad el? - nézett rám Denrick.
 - Kértem egy feltételt. Had beszéljek Legort-tal. Legort-tal kitaláltunk egy tervet és ahhoz szükségem van a segítségetekre. Még a tündéket is belevonjuk, de ők nem fognak szemtől szemben küzdeni Tarnem-mel és a csapatával.
 - Mennyire biztos a terv? - kérdezte Amber.
 - Annyira, mint amikor Palkot börtönéből szöktünk meg. Az a terv se volt biztos és ez se az, sőt egy terv sincs, ami mindig tökéletesen működne, de ez az egyetlen esélyünk. Segítetek?
 - Persze, hiszen Lace közénk tartozik, Legort pedig sokszor segített.
 - Köszönöm. Majd a terepgyakorlat után mindenbe beavatlak titeket.
 - Rendben.
  Egyszerre álltunk fel és vittük ki a tálcákat. Pár fegyvert el kell vennünk majd a raktárból. Valahogyan oda is le kellene majd jutni. Az eget felhők takarták el, így olyan érzésem volt, mintha már esteledne. Nem szabad kizökkennem, most ide kell figyelnem, nem kelthetek feltűnést.
 - Hozzanak elő öt gyakorló bábut! - utasított minket az őrnagy.
  Természetesen a helyük a mező másik végén volt. Tizon egyedül vitt egyet, de a többieknek szüksége volt egy párra. Nehezen átcipeltük a megfelelő helyre a bábukat, de kifáradtunk közben. A bábuk majdnem olyan nehezek, mint mi.
 - Nem ide kellett hozni! - szólt ránk az őrnagy - Ma a rét nyugati felén gyakorlunk, nem a keletin.
  Újra neki veselkedtünk a bábuknak. Szerintem ezt direkt csinálta. Most már nem kellett máshova cipelnünk. Újra párokba osztott minket, de most én maradtam egyedül. Egyszerű volt a feladat. Mondhatni folyamatosan versenyezni kellett, mármint a pároknak. Minden dobó fegyverrel lesz egy kör. Három dobás áll a rendelkezésünkre, de csak két cél van. A párbajozók egymás mellett állnak és egyszerre, lehetőleg gyorsabban a másiknál igyekeznek eltalálni a célt. Az első cél a jobboldali embernek a jobb váll, míg a baloldalinak a bal, ha az első célt eltalálták akkor a fejbe kell beletalálniuk. Aki először talál bele a fejbe, az nyerte a kört. A harmadik fegyver csak a biztonság kedvéért van ott, ha netán a másikkal valami baj történne. Az első fegyver az íj volt. Nekem hat nyíl volt betárazva. A gyakorlás kedvéért kézbe töltöttem őket. Hiszen ez egy elég praktikus módja a nyilak tárolására, ha nem lenne kéznél egy tegez sem. Az elején inkább a célzásra ügyeltem. Néha állást is változtattam, de most a célzás volt az első. Azért nem tartottam több percnél tovább kihúzva az íjat a célzás miatt. Főként a fejre céloztam. Nehéz célpont a sisak miatt, de nem lehetetlen eltalálni. A hatból öt vesszővel találtam bele. Valamikor romlott a teljesítményem, de legtöbbször tartottam. Az egyik sorozatom, viszont ritkán rosszul sikerült. Egy se ment bele a célba. Utána persze javítottam rajta, de az tényleg rosszul sikerült. Körülbelül a tizedik sorozatom után módszert váltottam. A mellkast céloztam, öt vesszőt oda lőttem és egyet a fejbe próbáltam. Megpróbáltam minél gyorsabb lenni, de közben nem szerettem volna elkapkodni a lövéseket. Például a töltésen gyorsítottam és a kihúzáson. A mellkast mindig eltaláltam, viszont nem az összes vesszőm ment át a páncélon. A fejet fele-fele arányban találtam el. Többször kellett a bábu háta mögött vesszőt keresnem, de nem oly sokszor. Jobban mondva csak akkor mentem hátra, mikor a tartalék hat vesszőm elfogyott, mert mindegyiket mellé lőttem. Az íj után a tőrökre tértünk át. Na azokkal nem vagyok olyan jók. Itt nem váltogattam módszert. Csak megfogtam és dobtam. Sorra egymás után. Az agyam kikapcsolt. Nem is annyira figyeltem a mozdulataimra. Biztosan nem fogunk aludni a mai este folyamán. Túl sok dolgunk van ahhoz, hogy ezt megengedjük magunknak. Mindig csak akkor tértem magamhoz, mikor már elfogyott a tőr. Hallottam a vezényszót, mikor is újra fegyvert kellett váltanunk. Választhattam vagy egy kisebb balta vagy egy két élű szekerce. Semelyiket se használtam még életemben, így találomra választottam ki az egyiket. A baltával kezdtem. Érdekes fogása volt. Nem tudom pontosan hogyan is kéne fogni. Meglendítettem a baltát és elhajítottam. A bábu mellett suhant el. Na jó, valahogyan meg kéne próbálkoznom a célzással is. A balta után mentem, majd újra próbálkoztam a dobással. Csak ha nagy szerencsém volt akkor találtam el a bábut, de akkor nagyon. A balta könnyedén átszakította a páncélt. A sokadik dobás környékén már kezdtem belejönni ebbe az egészbe. Után pedig jött a fegyver váltás. Én még két élű harci szekercét nagyon ritkán láttam és még kevesebbszer láttam olyan személyt, aki csatában használta. De ha ez a feladat, akkor ez a feladat. Hasonlóan dobtam el, mint a baltát. A bábu vállát eltaláltam, de a szekerce mégis tovább ment. Magyarán átszakította a bábut. Ezzel nem céloztam a bábu fejére, így megelőztem egy esetleges fej leszakítást. Hasonlóan béna voltam szekercével, mint baltával. A gyakorlat vége felé körülnéztem. Tizon-nak nagyon tetszett a szekerce. Meglendítette, eldobta és a bábu másik felén kijött egy csomó szalmával egyetemben. Szó szerint kibelezte a bábut. Fogadok nem teljes erőből hajította el a fegyvert. A terepgyakorlatról pár perccel előbb engedtek el bennünket. Felsiettünk a háló helyiségbe, majd a többiek azonnal körém gyűltek, hogy elmondjam nekik a pontos tervet.
 - Pár perc alatt csak ennyit sikerült összehoznunk. - mondtam még az elején - Tehát Tarnem-mel holnap reggel a Keleti Síkságon fogok találkozni. Addig majdnem egy fél napunk van. Elméletileg nem szólhatok senkinek sem és nem is jöhet senki velem. De ezt muszáj megszegnünk. Vacsora után ketten talán hárman lelopóznak a fegyver raktárba és megpróbálnak annyi fegyvert kölcsön venni, amennyi elegendő számunkra. Lehetőleg ne legyen feltűnő a hiányuk. Addig mi többiek felkészülünk az útra. Minél több kötelet kell magunkkal vinnünk. Mikor végzünk elindulunk a tündékhez. Ott kérünk pár szívességet. Két csapdát az erdő bizonyos két pontjára és nyolc köpenyt, mely elrejt benneteket a fűben. A csapdákban segítünk és meg kell jegyeznünk pontosan hol is vannak elhelyezve. Tarnem-nek három segítője van. Úgy hisszük kettővel fog lejönni értem, míg egyet fent hagy Lace és Legort őrzésére. A két segítőt a két csapdába kell nektek csalnotok. Azt a technikát használjátok, amit már sokszor gyakoroltunk. Tűnjetek el az erdőben és tereljétek a csapda felé. Tarnem-mel én foglalkozok. Megpróbálom megbénítani az elméjét. Legort és Lace pedig leszerelik az őrt és lemásznak a hegyről. Nem a legjobb terv tudom, de csak ennyit tudtunk kitalálni. Reméljük nem lesz nagy baj. Valamit elfelejtettem. Hagyunk itt egy levelet az őrnagynak és az ezredesnek. Le lesz benne írva, hova megyünk és miért.
 - Mi lesz Éjsötéttel? Nem hagyhatjuk itt. - hozta fel Enturin.
 - Átvisszük a tündékhez. Mást nem tudok tenni.
 - Rendben.
  Sokaknak volt még kérdésük ezzel az egésszel kapcsolatban. Megpróbáltam mindegyikre kielégítő választ adni. Mikor elérkezett a vacsora idő, már mindenki kifogyott a kérdésekből. Nagy szerencsémre, ugyanis nekem pedig válaszaim nem maradtak. Vacsora alatt nem beszéltünk a tervünkről. Nem tudni mekkora bajba fogunk kerülni a mentőakció miatt. Ha sikerrel járunk akkor nem számíthatunk nagy büntetésre, de ha nem akkor tuti szét szedik a szakaszt és a legtöbbünk egy másik erődbe fog kerülni. Enturin, Thalia és Amber fog elmenni a raktárhoz. Thalia az egész erődöt úgy ismeri, mint a tenyerét, Enturin jó a rejtőzködésben és az improvizálásban, Amber pedig képes feltörni a zárakat. Azt mondta Lace tanította meg neki, kíváncsi vagyok, Lace vajon kitől tanulhatta? Ameddig a többiek oda voltak, tőlünk mindenki felvette a páncélját. Igaz mindenkinek csak bőr volt, de ez a gyakorló páncélunk is, és gyakorlás céljából nem használnánk fém páncélt. Egy kevés élelmet, vizet és sok-sok kötelet tettünk el. Akik a fegyvereket hozták, nekik is összepakoltunk. Hamarabb összepakoltunk, mint ahogyan ideértek a raktárból. Addig megírtam a levelet és Katret-nek címeztem. Remélem nem fogja nagyon leszedni a fejemet. Igaz minden oka meg lenne rá. Hirtelen rohant be Amber, Thalia és Enturin.
 - Tegyetek úgy, mintha lefekvéshez készülődnénk! - adta ki az utasítást Thalia.
  Azonnal az ágyba vetettük magunkat, hiszen talpig páncélban voltunk. Valaki benyitott, de amint észrevette az ágyban a szuszogó kupacokat azonnal be is csukta az ajtót. Amint távolabb ment kiugrottunk az ágyból és az ablakot használva ajtónak ki is szöktünk az erődből. A táskákat magunkra csatoltuk, de úgy, hogy állati alakunkba se jöjjön le rólunk. Gyorsan szeltük át az erdőt. Nem voltunk olyan hangosak, mint amire számítottam. Hamar elértük a tünde falut, még nem múlt el éjfél. Sietnünk kell. Mindent elő kell készíteni. A falu végén megálltunk, ott vártunk be mindenkit. Hirtelen jelent meg előttünk Argot. Biztosan az egyik őr szólt neki. Gyorsan alakot váltottam.
 - Anna? Miért jöttél ilyen későn? - kérdezte.
 - Ki akarjuk szabadítani Lace-t és Legort-ot. Ma beszélt velem Tarnem, holnap reggel szeretne velem találkozni a réten, itt mellettünk. Cserébe annyi kértem, had beszéljek Legort-tal. Pár percet adott és azalatt megbeszéltünk egy tervet. De a sikerhez szükségünk van rátok.
 - Nem avatkozhatunk bele nyíltan a harcotokba. - mondta Argot - Még a végén az összes alakváltó sértésnek venné.
 - Nem ezt kérnénk. Két csapdára lenne szükségünk egymástól körülbelül száz méterre és nyolc köpenyre, mely elrejt bennünket a magas fűben.
 - Ezek viszont megoldhatóak. - töprengett el - Ezek Legort ötletei voltak, igaz?
 - Igen.
 - Rendben, felkeltem Hidryt-et, de te beszélsz vele. És a köpenyeket is megkapjátok, de lehetőleg hozzátok vissza azokat.
 - Visszahozzuk őket, megígérem!
  Hidryt elég morcos volt mikor felébresztettem. Aztán előálltam a kérésünkkel, annak se nagyon örült, de aztán Éjsötét őrzését is megemlítettem, amire persze felvidult. Leültem a középső fához ás a törzsének támasztottam a hátamat. Nagyon elálmosodtam és el is aludtam.

*Legort szemszöge*

  Hasogató fejfájással ébredtem. Gondolom az altató hatása. Nem sütött be a nap még szürke volt kint az idő. Lace idegesen dobolt az ujjaival. Már régóta ébren lehet. Felültem, hiszen nem olyan kényelmes a mélyedés padlója.
 - Jó reggelt. - köszöntött Lace.
 - Neked is. Jött valaki?
 - Eddig még senki.
 - Mióta vagy fent?
 - Talán fél órája.
  Ezzel le is zárult a beszélgetés. Valahogy ki kéne jutnunk innen. A legnagyobb esélyünk éjszaka lett volna, hiszen akkor senki se őrzött minket. Most pedig bármikor megjelenhetnek. Ha szökésen kapnak, akkor tuti lenne mindig valaki börtönőrnek és nagyban megnehezítené a szökést. Tarnem nem véletlenül hozott ide minket. Annát szeretné sarokba szorítani. Igaz Lace csak az alkalom szülte döntés volt. Nem fog sokáig várni, ha Annát szeretné tovább "tanítani". Folyamatosan keresik őt, sok helyre nem igazán mehet. Leginkább azért nem tartózkodik itt, hogy ha el is kapnák őt, minket ne találjanak meg azonnal.
 - Min gondolkodsz? - szólalt meg hirtelen Lace.
 - A szökésen.
 - Számodra az nehéz lesz, ha azt a mérget fogják használni rajtad, mint tegnap. - jegyezte meg.
 - Nem ismertem fel a mérget. Mi volt az? - váltam kíváncsivá.
 - Meglepődtem volna, ha ismered. Mi fejlesztettük ki a legnagyobb ellenségeink számára. Mindenkire hat, de a Vadászokat viseli meg a leginkább.
 - A Vadászokat? Mármint az alakmásolókat érted ez alatt. Nem vagyok alakmásoló. - ráztam a fejemet - Nekik kettőnél több alakjuk van, nekem csak kettő. Félvér vagyok nem pedig alakmásoló.
 - Két alakod van? - döbbent meg Lace.
 - Tényleg, te ezt nem tudod. - jutott eszembe - Csak Anna tudja Argot-on kívül. Na meg most már te.
 - Van időhatár? Mármint nem tudsz örökké egy alakban maradni, nem de?
 - De. - vontam vállat - Na és? Attól még nem vagyok alakmásoló.
 - De az vagy. A Félvéreknél nincsen időkorlát. Pont ahogyan nálunk sincsen. Csak az alakmásolóknál van időkorlát és te az vagy.
 - Lace, csak két alakom van.
 - Ahogyan a legtöbb alakmásolónak. Minél több alakja van egynek annál több felé osztódik a személyisége. De gondolom ezt már észrevetted. Máshogyan viselkedsz jelen alakodban, mint a másikban.
  Erre nem válaszoltam. Ha alakmásoló vagyok és Lace a méregből kikövetkeztette, akkor Anna is biztosan tudta.
 - De a szagodból is könnyű volt rájönni.
 - Tessék?
 - Az alakmásolóknak nincsen szaga. Semmit nem lehet érezni.
 - Szóval azt mondod az összes alakváltó tisztában van azzal mi is vagyok pontosan.
 - Igen.
 - Akkor hogy maradtam még életben? Tudtommal gyűlölitek az alakmásolókat.
 - Nem az alakmásolókat gyűlöljük. Csak a Vadászokat. Minden Vadász alakmásoló, de nem minden alakmásoló Vadász. Az csak egy döntés. Te, ha jól látom, eddig azt se tudtad mi vagy. Ránk abszolút nem jelentettél fenyegetést, sőt a tündék se tudták mi vagy. Ami azt jelentette próbálod elrejteni a valódi kilétedet. Sokszor segítettél, tehát nem volt okunk a megölésedre.
 - Már öltem alakváltót, ha emlékszel még.
 - Önvédelem volt. Csak kedvtelésből nem öltél meg közülünk senkit se.
 - Ki ölne csak kedvtelésből? - néztem rá kérdőn.
 - A Vadászoknál a bátorságot a halott alakváltók számával mérték. Szerinted miért haltunk ki majdnem? A legfélelmetesebb nem a háború, hanem az, ha az emberre csak unaloműzés céljából vadásznak. Innen is kapták a nevüket.
 - Értem. - mondtam és próbáltam megemészteni a hallottakat.
 - Mi az eredeti alakod? - kérdezte hirtelen Lace.
 - Az eredeti alakom?
 - Amiben több évig kibírod átváltozás nélkül.
 - Ember vagyok. Nyolc évig vagyok képes tartani azt az alakomat.
 - Akkor ezért nem szerveztek még be téged!
 - Nem értem miről beszélsz.
 - Az alakmásolók úgy három-négy éves korukban változnak át először. Folyamatosan figyelik azokat a világokat, ahol a legnagyobb eséllyel születnek alakmásolók. Ha találnak egy gyermeket akkor elkezdik kiképezni Vadásznak. Bár már nem értem mi értelme ennek az egészen, hiszen elvileg mi már több, mint hét évszázada ki vagyunk halva. - piszkált egy követ Lace.
 - Hagyomány. Ahonnan jöttem nagyon kevés alakmásoló él. Magamat beleszámítva csak kettőről van tudomásom.
 - Ezért se fedeztek fel titeket. Túl kevesen vagytok.
  Ezzel véget ért a beszélgetésünk. Anna miért nem mondta el nekem? Biztosan már régen rájött erre. Majd máskor megbeszélem vele. Jelenleg míg bezárva ülök nincs megfelelő időpont. Egyre világosabb volt odakint az ég már kék színű volt. Nem tudom megállapítani mennyi lehet az idő. Tuti mindjárt jön valamelyik madár alakváltó.
 - Szerinted mit szeretnének? Eddig semmit se kértek tőlünk és kérdezni se kérdeztek.
 - Annát szeretnék zsarolni.
 - Miért?
 - Mert Tarnem nem fejezte be a tanítását.
 - Ez őrültség.
 - Először én is ezt hittem. Utána viszont majdnem kinyírta a legjobb barátomat.
 - Ismerted már ez előtt is?
 - Igen, sajnos. Emlékszel mikor tegnap beszélt velem?
 - Semmit se értettem belőle.
 - Éppen a megölésemmel fenyegetett, de nem teszi meg, mert tekintettel van Annára is és őt velem együtt ölné meg akkor.
 - Miért akar megölni?
 - A viharmadarak képesek világok között utazni, ahogyan a madár alakváltók is. Ettől a képességétől fosztottam meg. Nem szerettem volna újra látni őt a Krentan-on.
 - Nem tud világok között utazni, akkor hogyan jött vissza?
 - Varázslatot használtam. Igaz majdnem belehaltam, de megérte. Azon a világon soha többé nem futottam össze vele. Bár ha megtörtént volna megint ő húzta volna a rövidebbet.
 - Ennyire biztos vagy a győzelmedben?
 - Nem általam halt volna meg. A barátom, akit majdnem megölt, ő saját kezűleg törte volna ki a nyakát.
 - Teljes mértékben megértem a barátodat. Sikerült volna neki, ha találkozott volna újra Tarnem-mel?
 - Igen.
 - Akkor sajnálom, hogy nem találkoztak újból.
  Szárnysuhogást hallottam kintről. Lace is hallotta. Nem beszélgettünk tovább. Tarnem jött be az egyik csatlósával. A talpnyalója elkezdett babrálni a zárral, de Tarnem leintette. Leült egy ládára, majd előre bámult a szemközti falra. Valakivel telepatikusan beszél. Furcsa érzésem volt. Érzékeltem Anna benyomásait és valahonnan tudtam mit szeretne Tarnem. Pár másodpercen belül rájöttem kivel beszél Tarnem. Annával köt alkut. Remélem kér segítséget vagy valami. Nagyon remélem nem egyedül szeretné legyőzni Tarnem-et. Az a harc nem végződne jól.
 - Anna veled szeretne beszélni. - szegezte rám a tekintetét Tarnem - Pár percet kaptok!
  Felállt és kinyitotta a cella ajtaját. Kimentem. Máris jobb lett a közérzetem. Sokkal könnyebben használom a képességemet.
 - Ne szokj hozzá, mindjárt visszakerülsz a zárkába.
Azonnal felvettem a kapcsolatot Annával. Sok mindent meg kell vele beszélnem. Nem volt időm mindent elmondani, ezért képeket mutattam neki. Ez a legjobb terv, amivel pár perc alatt sikerült előállnom. Nem finomítgatott rajta, gyorsan beleegyezett. Remélem tényleg magával hozza a szakaszát. Majd Lace-nek is el kell mondanom mindent. Tarnem visszalökött a cellába, ezzel megszakítva a beszélgetésemet Annával. Ő még beszélt vele, majd távozni készült.
 - Elnézést uram, de... - kezdte a csatlós.
 - Itt nincs több dolgunk. Menjünk nem szeretnék túl sok időt itt eltölteni. Ezen a helyen sokkal könnyebben ránk találnak.
 - Értettem.
  Mire mindketten elhagyták a barlangot. Nem adták be a mérget. Végtére is így csak jól jártam. Vártam egy keveset, míg megbizonyosodtam tényleg elmentek és nem terveznek visszajönni.
 - Nagy mákod van. Megúsztad a mérgezést.
 - A múltkor túl sokat adtak. Most Tarnem nem szeretne kísérletezni vajon meddig bírnám ki a mérget.
 - Értem. Miről beszéltetek Annával?
 - A tervről. A szökési tervünkről.
  Mindent elmondtam neki, az elejétől a végéig.
 - Nem túl kidolgozott. - mondta miután befejeztem.
 - Két perc alatt ennyit sikerült összehozni.
 - Jobb, mint a semmi. Van külön feladatunk?
 - Igen. Ha két őrt akarna itt hagyni akkor meg kell győzni, hogy egy is elég.
 - Remek, de ma nem fognak visszajönni.
 - De este biztosan.
 - Addig egy fél napunk van. Meg is szökhetnénk közben.
 - Fél nap alatt nem jutnánk messze és mellette a hegyről is le kéne jutni. A lejutás több órát is igénybe vehet, kérdés milyen messze vagyunk a talajtól. Mellette még egy csomó idő míg elérjük az erdőt. A réten pedig teljesen ki vagyunk szolgáltatva.
 - Te tudod hol vagyunk?
 - Inkább csak sejtem.
 - Ezt nem szeretted volna nekem is elárulni?
 - Valahol délre a Keleti Síkságtól. Ennyit tudok.
 - Ki tudod most nyitni a rácsot?
 - Persze.
 - Akkor tedd meg! - követelte Lace.
  A tőrömet használtam a zár feltöréséhez. Sikerrel is jártam és a zárnak se esett komoly baja. Lace a vájat szájához ment és kinézett.
 - Itt nem fogunk tudni lemenni. - mondta azonnal.
  Mellé mentem és megértettem miért mondja ezt. Meredek, sík sziklafal volt alattunk. Egy kisebb kiszögellésben van ez a vájat. Alattunk nincsen semmi kapaszkodó, lehetetlen lejutni kötél nélkül. Megkerültem Lace-t és a mellettünk lévő falat vizsgáltam. Egy keskeny párkány volt ott. Nem volt hosszú, de ha eljutunk a végéig ott már könnyebb lesz a fal mászás sokkal több a kapaszkodó.
 - Ha arra megyünk könnyebben lejutunk, mint itt.
 - Azt hiszem itt az idő, hogy elmondjam. - sóhajtott Lace - Nem vagyok jó falmászásban.
 - Sajnos ez ellen nem tudok mit tenni. Előre megyek és másold le minden mozdulatomat.
 - Rendben, majd megpróbálom.
  Estig a környéket pásztáztuk könnyebb utat keresve, de nem találtunk semmit se. Érzékeltem Tarnem elméjét és gyorsan visszamentünk a cellába és magunkra zártam az ajtót. Mind a négyen itt voltak. Tarnem dühös volt valamiért. Még a rácsokon keresztül is megéreztem ezt.
 - Az volt az utolsó rejtekhelyünk! - tajtékzott Tarnem - Hogyan vettek ott észre? HOGYAN?!
  Fel le járkált, már amennyire elfért ebben a szűkös járatban.
 - Biztosan beköpött valaki. Más nem történhetett. - motyogta folyamatosan.
"Már megint elő jött rajta a paranoia." - vontam le a következtetést miközben a műsort néztem. A bajtársai hiába próbálták lenyugtatni nem jártak sikerrel. Végül csak elcsendesedett én pedig kihasználva a nyugalmat gyorsan elaludtam. Jobb ha holnap nem leszek teljesen kifáradva.