31. fejezet - Ébredés

*Anna szemszöge*

Nem álmodtam, pedig aludtam. Eddig ritkán történt olyan, hogy nem elékeztem rá. A fejem zúg, a testem minden kis moccanásra fájdalmasan reagál. Kinyitni a szememet lehetetlen küldetés. Csak feküdni tudok. Mintha kiszipolyoztak és bedobtak volna egy jeges tengerbe megkötözve, hogy az alján megfulladjak, majd halálra fagyjak. Milyen szép gondolatok, pedig egy ágyban fekszem betakarva. Hol vagyok? Mi történt, hogy ide kerültem? Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben és nem hagytak nyugodni.
 - Egy energiakitörés miatt elájultunk. Gondolom a nagy házban vagyunk. - válaszolt Legort.
 - Még mindig költői kérdéseket teszek fel magamnak.
 - Ezeken a költői kérdéseken már több órája gondolkodsz emiatt nem tudok másra koncentrálni. 
 - Te tudsz mozogni? - tértem el az eredeti tárgytól.
 - Nem. Szerintem egy rövid ideig ható idegméreg miatt. Nem fogunk örökké lebénulni, azonban maximum holnap fogunk tudni felkelni.
 - Ha a tünde faluban vagyunk, akkor miért használnának rajtunk idegmérget? - kérdeztem.
 - Nem hiszem, hogy tünde adta volna be. Hiszen csak Emerisz ismeri még rajtam kívül a főzeteket, ő pedig szerintem felismerte volna, ha mérget ad orvosság helyett. 
  Lépteket hallottam, és inkább a külvilágra figyeltem. Néha már idegesítő, hogy az elménk össze van kapcsolódva.
 - Nem bízok a gyógyítótokban. - hallottam egy férfi hangját.
 - Én se, azonban ő volt a legközelebb, aki tudott segíteni. - válaszolt Katret.
 - Remélem hamar felébrednek. - sóhajtott az első férfi.
 - Persze, persze. - hallottam egy rekedt hangot, most lépett be a szobába, tehát nem hallhatta az ez előtti beszélgetést - Bármelyik percben felkelhetnek. Csak ezt kell beadnom nekik.
  Furcsa bűz ütötte meg az orromat.
 - Legort! Mi a franc van a kezében? - kérdeztem ijedten.
 - Szerintem rögtön ölő méreg. Fel kell ébrednünk!
 - Hogyan tervezted? - kérdeztem egy kicsit ingerülten.
 - Az egyikünk fel tud kelni, akkor viszont a másik elég mélyen el fog aludni. Melyikünk keljen fel?
 - Te. Rád nagyobb szükség van. - mondtam - De, ha jobban kimersz ütni a kelleténél sokkal rosszabbul fogsz járni mint Palkot!
 - Rendben. 
  Azt a kevés energiámat is átadtam Legort-nak, hogy sikerüljön felkelnie. Remélem nem fog elkésni.

*Legort szemszöge*

  Anna átadta az energiáját, ami most nagyon jól jött. Az új gyógyító felém közeledett, azzal a méreggel. Már éppen beadta volna, amikor végre megtudtam mozdulni. Legurultam az ágyról és felborítottam azt, ami így az állítólagos gyógyítóra esett.
 - Legort! - hallottam Argot-ot.
 - Komolyan hagytátok, hogy mérgezzen minket? - néztem rájuk.
  Nem nagyon vehettek komolyan, ugyanis a földön ültem és nem tudtam felkelni. Katret a férfihoz ment, aki még mindig az ággyal küzdött.
 - Meg-meg tudom magyarázni! - fogadkozott ijedten a férfi.
 - Nem tudja. - válaszolt az Ezredes és a férfit megszabadította a fejétől.
 - Szerintem erre nem volt szükség. - motyogtam.
 - Anna hogy hogy nem kelt fel? - kérdezte az előbbi állításomról figyelmet sem véve.
 - Nem tudom mit adhatott be nekünk, azonban az a szer folyamatosan elvette tőlünk az életerőnket, arra is alig volt erőnk, hogy csak én keljek fel. Ezt persze Annával közösen döntöttük el. - magyaráztam.
  Argot odajött hozzám és segített felkelni. Leültem az egyik ágy szélére.
 - Mióta vagyunk kómában? - kérdeztem.
 - Öt napja. - válaszolt Argot.
  Majdnem hanyatt estem a választól. Szóval ezért lüktet a fejem és fáj mindenem. Nem a méregtől.
 - Biztosan? - kérdeztem reménykedve, bár tudtam, hogy biztosan.
 - Igen. Miért? - kérdezte az Ezredes.
  Segélykérően Argot-ra néztem, aki szerencsémre azonnal rájött, hogy mi bajom van.
 - Katret, ha nem baj beszélni szeretnék Legort-tal négyszemközt. - fordult Argot az Ezredeshez.
 - Rendben, kint leszek. - ezzel felállt és kiment.
  Amint becsukta az ajtót, kiengedtem az eddig elfojtott erőmet. Éreztem, ahogyan egy kicsit kisebb leszek, az érzékeim tompulnak. A személyiségeim is változott egy keveset, ami szerencsémre még nem lesz olyan feltűnő.
 - Szóval így nézel ki emberként. - hallottam Argot hangját.
 - Igen. Bár nem terveztem, hogy ilyen hamar megtudod. - válaszoltam neki - Viszont az átváltozás miatt több energiát termel egy kis ideig a szervezetem. Szóval Anna is bármikor felkelhet.
 - Tündeként az apádra hasonlítasz, most viszont jobban emlékeztetsz anyádra. - merengett el Argot.
 - Kezdem kínosan érezni magamat attól, hogy te jobban ismered a szüleimet, mint én magam.
 - Bonyolult. - intett Argot, mintha egy rossz emléket akart volna elhessegetni.
 - Azért biztosan vannak bonyolultabb dolgok is. Mi történt azalatt az öt nap alatt?
 - Sok minden. Azon az éjszakán, amikor sikeresen egy energia hullámot hoztatok létre, életre keltettétek a fákat, akik megvédtek bennünket így a csata eldőlt. Palkot halott és Ambrus még aznap elment, hogy ellenőrizze, hogy a barlang erőddel minden rendben van-e. Persze előtte megkérte, hogy szóljunk neki, amikor a nővére felébred. Sajnos a csatában sokan megsebesültek. Emerisz a csata utáni napon ébredt fel, így hamar lerohantuk szegényt, hogy amennyire tud, segítsen a sebesülteken. Nagyon jó munkát végeztél, sokakat megmentett. Azonban Victoria belehalt a sérüléseibe. Két napja temettük el. A falut az alakváltók segítségével elkezdtük újra építeni, ugyanis a csata közben több ház is összeomlott. Azonban amelyiknél erőteret hoztál létre, azt békén hagytuk. Anna szakaszából mindenki túlélte a támadást, azonban sokakat visszavittek a Keleti Erődbe. Mellesleg a gyógynövény és a főzeteid készlete nagyon megcsappant.
 - Azt valahogy sejtettem. Sajnálom Victoria-t, nem kellett volna egy vad idegen bolygón az életét vesztenie. - sóhajtottam.
 - Éppen titeket védett, miután elájultatok a Kívülállók betörtek még utoljára és ha nincs Victoria mindketten halottak lennétek Annával. - mondta Argot - Mellesleg Victoria azt kérte, hogy mondjam el neked, hogy sajnálja. Miután megkérdeztem, hogy mit ő csak azt felelte, hogy te tudod mit.
 - Igen, tudom mit. Remélem a Kívülállókat egy jó ideig nem fogjuk látni.
 - Mikor tudsz visszaváltozni? Katret mostanság türelmetlenebb, mióta Anna kómában van.
 - Fél óra kell minimum. - körülnéztem és láttam, hogy nem csak mi ketten Annával vagyunk itt, hanem több másik ájult katona is itt fekszik.
 - Őket is az a sarlatán vizsgálta meg? - kérdeztem.
  Szerencsére az Ezredes mikor kiment a volt gyógyítónak a testét is kivitte.
 - Igen. Megvizsgálhatnád őket. Tudod Emerisz még tapasztalatlan.
 - Rendben. - keltem fel az ágyról.
  Az első katonánál nem láttam semmi külső sérülést. Megnéztem a pulzusát van, de alig lehet érezni. Lélegzik de alig látszik. Olyan mintha ő is mélyen aludna.
 - Vele mi történt? - kérdeztem.
 - Mint kiderült a holdtigris tüskéje is hat rájuk. Nos őt egy éjfarkas megharapta, aztán pedig egy holdtigris találta. Másként reagál erre szervezete, mint a miénk.
 - Mivel ő vagy macska félévé vagy kutyafélévé képes átváltozni, nyilván csak az egyik méregre volt ellenmérge, és a másik ettől az ellenméregtől megerősödött. Azt tudod, hogy milyen alakváltó?
 - Sajnos nem.
 - Akkor ki kell derítenem. - körbe néztem a szobában.
  Láttam, hogy itt van a felszerelésem nagy része. Vagy Emerisz hagyta itt vagy az a sarlatán használta. Kiválogattam belőle egy tűt és pár lapos üveget, amin majd megfigyelhetem, hogy a vére, hogyan reagál a holdtigris és az éjfarkas méregre. Az asztalon volt pár holdtigris tüske és egy kis edényben volt valami sötét szürke folyadék. Gondolom az éjfarkas méreg, már csak a szagából ítélve. Az alakváltótól vettem egy kevés vért, ami elég lesz ahhoz hogy megállapítsam, miként reagál a vére a mérgekre. Nincs szükségem arra, hogy fel legyen nagyítva a folyamat, mert szerintem szabad szemmel is látni fogom. Párcsepp vért az egyik üveg lapra öntöttem, aztán fogtam a holdtigris mérget és abból is cseppentettem rá párat. A folyamat nem volt heves, azonban pár perc elteltével a vére könnyen keveredett a méreggel. Aztán kíváncsiságból rácseppentettem az éjfarkas mérgét, mire a holdtigrisé kivált a véréből, aztán a vére is ellenanyagot termelt így annak a nagy része szintén holdtigris ellenanyag lett.
 - Macska alakváltó. - mondtam.
  Sajnos nem volt elég gyógynövény itt, így az éjfarkas ellen mérget nem tudtam elkészíteni, csak ha a holdtigris tüskéjében lévő ellenanyagot is felhasználom. Akkor talán nagyobb eséllyel győzedelmeskedne a szervezete a méreg felett. Megpróbáltam így pár alapanyagot pótolva megalkotni az ellenmérget. A saját teste által termelt ellenanyag túl kevés volt, hiszen saját magára nem ható méreg ellen is felhasználódott. Kellett egy óra mire sikerült. Mire végeztem, már átváltozhattam. Először a véréből vett mintán próbáltam ki, hogy sikerült-e megtalálnom az ellenmérget. Jól reagált, szóval be mertem neki adni az ellenmérget. Nem kellett sok idő és a katonának felszaladt a láza. Számítottam rá ezért már rögtön tettem rá borogatást, hogy levigyem a lázát. Argot pedig szólt az Ezredesnek, hogy bejöhet. Ő Anna mellett leült és nézett engem, ahogyan dolgozom. Amikor éppen cseréltem volna le a kendőt a homlokán felébredt a katona.
 - Úgy hasogat a fejem, mintha fel akarna robbanni. - motyogta.
  Vizet nyújtottam neki, elfogadta és megitta azt a pohárnyit. Miután már harmadjára kért vizet inkább odaadtam neki a kancsót. Kiitta az egészet.
 - Hogy érzi magát?
 - Fáradtan.
 - Pihenjen ezen a napon, utána ha úgy érzi már jobban van, akkor elengedem. - válaszoltam neki.
  Csak bólogatott. Szerintem fel se fogta, hogy egy tünde segített rajta. Akkor biztosan nem így reagált volna.
 - Annán is tudsz segíteni? - kérdezte az Ezredes.
  Megnéztem Anna elméjét, hogy hogy van. Éppen energiát gyűjt ahhoz, hogy felkelhessen.
 - Pár perc és felébred. - mondtam.
  Argot is és az Ezredes is döbbenten néztek rám.
 - Valami baj van? - kérdeztem.
 - A szemed színe megváltozott. - tért magához Argot.
 - Ha nem tévedek a sárga színt vette fel egy kis ideig. - vontam vállat - Amikor Annával beszélünk vagy csak megnézem, hogy hogy van, akkor ilyen színű lesz a szemem. Ez Annára is igaz, szóval nem kell megijedni, ez azért van mert az elménk összekapcsolódott.
  Anna pont ekkor kezdett el mozgolódni.
 - Azt mondtad, hogy csak annyit veszel el, amennyire szükséged van. - hallottam Anna hangját.
 - Nem vettem el többet annál, mint amennyit adtál. Megpróbáltam a saját erőmből felkelni. - válaszoltam.
 - Nem nagyon sikerült. 
  Inkább a többi betegre figyeltem, hogy mire lenne még szükségem. A házamhoz kell mennem, hogy mindenem meg legyen.
 - Pihenj a mai nap Anna! Nem akarom, hogy még rosszabbul legyél.
 - És te? Neked nem kéne pihenned?
 - Ma váltottam alakot, ami miatt a testem több energiát termelt, így nem vagyok annyira kifáradva, mint te. 
 - Akkor is felkelek. 
 - Pihenned kéne.
 - Jobban gyógyulok, ha felkelek.
 - Nem értek vele egyet.
  Megszakította a beszélgetést, ami azt jelentette, hogy nem vesz tudomást arról, amit javasoltam neki. Anna megpróbált felkelni és az Ezredes segített neki. Argot-hoz fordultam, aki nagyon elgondolkodott valamin.
 - Argot le kell mennem a házamhoz, pár növényért. - szóltam neki.
 - Ez az összes, a többit Emerisz elhasználta. - válaszolt.
 - Akkor sürgősen el kell mennem gyűjteni. Ezzel a kevéssel semmire se fogok jutni.
 - Nem mehetsz el ebben az állapotban.
 - De... - kezdtem volna az érvelést, de Argot leállított.
 - Nincs de. Szólsz Arané-nak vagy Avery-nek, hogy mire van szükséged, ők pedig két katonával elmennek és összegyűjtik azt.
 - Értettem. - válaszoltam belegyezően.
 - Mellesleg át kell venned Emerisz-t Berill-től. Most ő tanítja, hogy hogyan irányítsa az új erejét. Mivel te is képes vagy varázsolni, így rád merem bízni Emerisz ilyen fajta oktatását is. Csak ne robbantsatok fel, gyújtsatok vagy semmisítsetek meg semmit se.
  Bólintottam válaszul. Anna már nem is volt itt. Lement az Ezredessel együtt. Argot is követte őket, én pedig az edényeket, amiket használtam összegyűjtöttem és egy tálhoz vittem, melyet gondolom mosogatás miatt van megtelítve vízzel, így elkezdtem azokat egyesével elmosogatni, hogy bármikor tudjam használni azokat.
 - Anna! - hallottam, hogy sikítja valaki. Majdnem elejtettem a kezemben lévő üveget olyan hangos és hirtelen volt.
  Gondolom Lace meglátta, hogy Anna felébredt. A jegyzetfüzetem az ágyam melletti kis szekrényre volt készítve. Gyorsan beleírtam a mai kísérletemet, hogy ha kellene, akkor megtudjam ismételni. A többi fent lévő katonát is elkezdtem megvizsgálni, hogy tudjak listát készíteni a begyűjtendő növényekről. Hirtelen egy tűzgolyó repült be az ablakon. Ösztönösen megállítottam a varázserőmmel és elporlasztottam azt.
 - Emerisz, lehetőleg ne gyújtsd fel a nagy házat. Szerencsédre valami olyat találhatott el, ami nem gyullad meg könnyedén. - hallottam Berill hangját.
  Gyorsan megírtam a listát, készítettem egy kisebb erőteret az ablakra, hogy ne történjen meg ez a baleset még egyszer ha nem vagyok itt. Aztán elindultam lefele a lépcsőn. Nagy zsivaj volt itt lent. Anna és majdnem az egész szakasz itt volt és beszélgettek. Csak biccentettem nekik aztán kimentem a térre. Mindenki el volt foglalva a saját dolgával. Emerisz megint megpróbált egy tűzgolyót irányítani. Nos, az megint felém kezdett el repülni. Ugyanazt tettem ezzel is mint az előzővel. Berill, Lara és Emerisz is nagyot nézett. Emerisz ocsúdott fel először. Hozzám sietett és megölelt.
 - Én is örülök, hogy viszont látjuk egymást. - mondtam és próbáltam kibontakozni az öleléséből.
 - Quercus Legort! - hallottam Berill hangját.
 - Most jön a fejmosás. - súgtam Emerisz-nek, aki felkuncogott.
 - Ezt hogyan csináltad? - kérdezte szúrós szemmel Berill.
 - Mit hogyan csináltam?
 - Tudtommal te nem vagy varázsló. - fejtette ki, hogy mire gondol.
 - Rosszul tudtad. Nincs akkora erőm, csak gyógyítani tudok és pár kisebb mágia telik tőlem. - magyaráztam - Mellesleg láttad valahol Arané-t vagy Avery-t?
 - Argot akkor átadta neked Emerisz oktatását?
 - Igen.
 - Arané a házában van. - válaszolt a kérdésemre.
 - Köszönöm.
  Elindultam arra, viszont Emerisz nem követett.
 - Jössz? - néztem rá.
 - Persze. - válaszolt azonnal.
  Nem beszéltünk sokat, amíg Arané-hoz értünk.
 - Szép reggelt! - szólítottam meg Arané-t.
 - Neked is. Látom, hogy végre magadhoz tértél. Mit szeretnél?
 - Argot nem enged el növényeket gyűjteni, ezért téged és Avery-t kérem meg, hogy menjetek el az erdőbe két katonával. Itt van a lista. - téptem ki a füzetemből a lapot.
 - Szólok Avery-nek és a katonáknak. Te nyugodtan pihenj. - vette el a lapot, amit nyújtottam neki.
 - Köszönöm Arané.
  Emerisz csöndben maradt míg beszélgettünk. A házamban nagy felfordulás fogadott. Emerisz-re néztem, aki rögtön magyarázkodni kezdett.
 - Nem tudom, hogy te hogyan csinálod, de nekem nem volt időm arra, hogy elpakoljak.
 - Persze, megértem. Amikor még Emandiece tanított, akkor én se értettem, hogyan van mindenre ideje. Gyere segíts összepakolni.
 - Szóval nem rám hagyod az egészet?
 - Miért hagynám rád? Az én házamban nekem kell rendet tartanom.
  Gyorsan sikerült összepakolni.
 - Nos Emerisz, mivel nincsen alapanyagunk így másféle órát fogok neked tartani.
 - A varázserőmet próbálod kontrollálni. - mondta unottan.
 - Neked kell kontrollálnod az erődet. És igen a varázslást fogom neked megtanítani, már amennyit én is elsajátítottam.
 - Mi az első feladat? - kérdezte, közben az arcára szenvedés ült ki.
  Elővettem egy üveglapot és rátettem egy gallyat. Körülötte elpakoltam, hogy más ne gyulladjon meg. Közben előkészítettem egy vödör vizet.
 - Meg tudod gyújtani innen? - néztem Emeriszre.
 - Megpróbálom. - válaszolt bizonytalanul.
  Kinyújtotta a kezét, mire egy lángcsóva hagyta el a tenyerét. Nem öntöttem le rögtön vízzel. A gally meggyulladt az asztalommal együtt. Leöntöttem vízzel és a fa csak megszenesedett, még lehet használni.
 - Bocsánat.
 - Semmi baj, előfordul. Amíg nem robbantod fel a házat jobb vagy nálam. - próbáltam bátorítani - Mellesleg miért nyújtod ki a kezedet?
 - Berill így tanította. - válaszolt Emerisz.
 - Próbáljuk máshogy megközelíteni az erődet. - morfondíroztam magamban - Ne nyújtsd ki a kezedet, mert ahogyan tapasztalhattad, sokkal több energiát kéne akkor irányítanod.
 - Akkor hogyan csináljam? - kérdezte kíváncsian.
  Az üveglapra az előbbi helyére tettem egy másik gallyat.
 - Képzeld el, ahogyan meggyullad ez a bot. Lásd a szemeid előtt, ahogyan a vörös és narancssárga lángok felcsapnak rajta, nem nagyon csak egy kicsit. Érezd a hőt, melyet a tűz kibocsát magából. Próbáld meg és ne nyújtsd ki a kezedet. - oktattam.
  Emerisz meredten a botra bámult. A gallyal először nem történt semmi sem. Nem kellett sok idő és a gallyon fellobbantak a lángok. Más nem szenesedett meg és nem terjedt át a tűz, miután a gallyból csak hamu maradt. Emerisz abbahagyta a varázslást.
 - Nagyon ügyes vagy. Látod, hogy sokkal könnyebben ment? - néztem rá.
 - Nem értem.  - válaszolt őszintén Emerisz - Berill szerint csak úgy lehet varázsolni, ha vagy megtanulod a varázsigéket vagy az energiát a kezeddel irányítod.
 - A varázslat sokkal bonyolultabb és összetettebb dolog mint azt képzelnéd Emerisz. - válaszoltam neki - Eddig kétszer ha megmozdultam varázslás közben, és egyszer sem motyogtam. Nyilván képes lennék rá, azonban sok felesleges energiába kerül. Így inkább elhagytam ezeket.
 - Szerinted át lehet formálni a varázslatokat?
 - Lehet? Biztos vagyok benne. - mosolyogtam - Hiszen az előbb akkor hogyan tudtad volna meggyújtani a gallyat?
 - Nem értem. - mondta még egyszer.
 - Mondok egy példát. A varázslatot képzeld el úgy, mintha egy hatalmas máglya lenne. Ez a tűz lehet nagy és lehet kicsi is. Minden attól függ, hogy milyen az anyag, amiből táplálkozik. A papír egyszer lobban fel, de akkor nagyon, viszont az ereje hamar eltűnik. Egy vaskos farönk nehezen gyullad meg, de ha meggyullad akkor több óráig is égni fog. A tűz sem marad állandó, mindig változik az alakja, a nagysága. A fölösleges mozdulatokkal olyan mintha a tüzet fel-fel lobbantanánk így annak több táptalajra van szüksége. Viszont, ha sikerül a tűzszintjét megtartanunk, hogy nem lesz se kisebb se nagyobb a láng, akkor sokkal tovább tud égni. Például vegyük a te energia készletedet, amit a varázsláshoz használsz. Mondjuk, hogy legyen az egy gally, egy olyan gally, amit az előbb meggyújtottál. Az a kevéske anyag is képes sokkal tovább kitartani, mint ahogyan az látszik. Minden attól függ, hogy a tűzoszlop mekkora. Eddig mindenki csak úgy tudta használni a mágiát, hogy azt a lángot hol megnövelte, hol alig pislákolt. Így az ember vagy tünde sokkal jobban kifárad.
 - Te hogyan tanultad meg szinten tartani a lángot, ha senki sem tanított? - nézett rám kíváncsian Emerisz.
 - Lehet, hogy nem tanított senki, azonban olvasni tudok. Egy könyvben olvastam egy ilyesfajta praktikát, mellyel a varázslást könnyebbé teszi.
  Ekkor valaki belökte az ajtót. Semmi kopogás. Berill állt az ajtóban, Lara pedig mellette volt. Fogadok, hogy mindent hallottak.
 - Hogy hogy bejöttetek hozzánk? - kérdeztem ártatlanul.
 - Amiről beszéltél, csak egy emberi család próbálta meg ez irányba terelni a varázslást, de tudtommal nekik sem sikerült. - nézett rám szúrósan.
 - Lehet, hogy nem csak emberek próbálkoztak. Speciel én egy könyvből tanultam. - hoztam fel az érveket.
 - Lara, Emerisz menjetek ki gyakorolni! - szólt Berill nekik.
 - De... - kezdte Emerisz.
  Éppen válaszolt volna Berill, amikor megszólalt valaki más.
 - Szia Lara! Örülök, hogy látlak! - hallottam Anna hangját.
  Már éppen hálát adtam volna az égnek, mikor borzongás futott végig a hátamon. Olyan érzésem volt, mintha figyelnének. Oldalra fordultam és kinéztem az ablakon. Senki nem volt kint az erdőben. Mindenhol csak fák. Kezd üldözési mániám lenni, korholtam magamat, ugyanis gyerekkoromban volt egy időszak, amikor percenkét pillantottam a hátam mögé.
 - Mi még nem találkoztunk. Lynx Anna! - Anna vidám hangja hozott vissza a jelenbe.
 - Berill. - válaszolt és egy aprót biccentett.
  Nem lelkesedett annyira mint Anna.
 - Látom, te is jól vagy Emerisz! - mosolygott ár is.
 - Igen. Sokkal jobban vagyok.
 - Látszik is, sokkal nyitottabbnak tűnsz. - vágta rá Anna.
 - Miért vagy itt? - kérdezte ridegen Berill.
 - Erre én is kíváncsi vagyok.  - tettem hozzá gondolatban.
 - Argot kért, hogy gyere vissza a közházba, mert Arané és Avery visszaértek.
 - És még?
 - Csak szólni szerettem volna, hogy nem sokára visszamegyek a szakaszommal együtt a Keleti Erődbe. 
 - Tudod a pihenés alatt én azt értem, hogy nem fogsz semmi megterhelőt csinálni aznap.
 - Nos, én úgy értelmezem, hogy nem fogsz aznap elájulni a kimerültségtől. - feleselt Anna.
 -  Így te jársz rosszabbul. - feleltem lemondva arról, hogy Annát ágyba parancsoljam.
 - Öt napig csak feküdtem. Most már ideje van sétálni egyet.
 - Makacs vagy. Sokkal jobban mint bármelyik ember. 
 - Köszönöm a bókot. 
  Már éppen visszavágtam volna, de Berill megszakított.
 - Most már mindent elmondtatok egymásnak, vagy még folytatni szeretnétek a bájcsevejt? - nézett ránk.
 - Bocsánat, nem akartam zavarni a veszekedésetekben, de Argot hívat mindkettőtöket. - válaszolt mosolyogva Anna.
  Felálltam a székemről és még az ajtóban visszaszóltam Emerisz-nek.
 - Ha Avery vagy Arané idejön, akkor a növényeket, amiket gyűjtöttek válogasd szét.
 - Rendben.
  Berill nem szólt hozzám egész út alatt. Mondjuk az út nem vett igénybe öt percet sem. Az Ezredes és Argot éppen beszélgettek, mikor odaértünk. A szakasz is itt volt, de ők inkább egy sarokba vonultak és halkan társalogtak valamiről. Merko, Hidryt és Shina is itt voltak. Fontos alkalmakkor szokott így összehívni bennünket. Pár perc lemaradással jött be Anna is oldalán Ambrus-szal. Anna a szakaszához csatlakozott, míg mi hárman inkább a középső asztal köré gyűltünk. Végül Argot és az Ezredes abbahagyták a társalgást és végre megtudtuk, hogy miért is vagyunk itt.
 - Az Ezredes a mai nap felhívta a figyelmemet arra, hogy náluk minden évben vagy egy ünnep, amit szokás megrendezni. - kezdte feszengve Argot.
  Innen kezdtem el sejteni, hogy az itteniek hitvilágához tartozik ez az ünnepség, és Argot-nak esze ágában sincs megrendezni azt.
 - Mint minden bolygón itt is van Erdőszellem, mely az itteni élővilágra vigyáz. Ezért minden évben rendezünk egy ünnepséget, mellyel a tiszteletünket fejezzük ki. - vette át a szót az Ezredes - Tudom, hogy ti nem hisztek az Erdőszellemekben, meg semmilyen magasabb rendű lényben, azonban az Erdőszellemek valóságosak.
  Kérdőn néztem Annára, aki most az egyszer nem szolgált magyarázattal. Inkább az Ezredesre nézett. Körbenéztem az itt jelenlévőkön. Senkit se érdekelt ez az ünnepség, nem annyira fontos, főleg azért nem mert nem hiszünk benne.
 - Tudom, hogy nem fogtok semmit se csinálni azon a napon a szokásos teendőiteken kívül. - folytatta az Ezredes - Azonban mégis meghívunk titeket erre az eseményre. Az év egyetlen napja, amikor a Kívülállókkal minden viszályt félreteszünk. Tudom, hogy legtöbbetek nem akar eljönni, viszont az ilyen ünnepeken az Erdőszellem, név szerint Are Ferimerum meg szokott jelenni. Mivel ti most már ezen a bolygón éltek, muszáj lesz megismernetek őt, már ha továbbra is élni szeretnétek. Egyszer kell eljönnötök, aztán békén hagyunk titeket. Rendben?
  Mindannyian, Ambrus kivételével, egymásra néztünk. Végül Argot felé fordultunk kíváncsian várva az ő álláspontját.
 - Senki nem hal bele, ha egyszer részt veszünk ebben. - nézett ránk Argot.
  Nagyon sokan, köztük én is, nem értettünk egyet ezzel.
 - És ne felejtsétek el, hogy mi itt valójában betolakodók vagyunk. Ha már voltak olyan kedvesek és nem kergettek el minket legalább ezt a meghívást fogadjuk el. - mondta ellentmondás nem tűrő hangon.
  Végül csak belegyezett mindenki.
 - Gyorsabban ment mint vártam. - mondta az Ezredes - Ambrus, veled beszélnem kell az ünnepségről.
  Ambrus szó nélkül felállt és követte az Ezredest, aki kiment a nagy házból.
 - Anna, pontosan mikor is lesz ez az ünnepség? - kérdeztem tőle.
 - Három nap múlva. Hidd el, ha nem is hiszel benne nagyon szép bemutatókat fogtok látni. - válaszolt győzködve engem.
 - Ha te mondod. - hagytam rá.
 - Mellesleg én is fellépek. - tette hozzá.
 - Hogy hogy? - már csak az udvariasság kedvéért kérdeztem rá.
 - Az öbölben napnyugtakor úgy néz ki a víz tükre mintha szivárvány lenne ott víz helyett. Sok kis hal van akkor ott, kiélvezve az utolsó napsugarakat. Mint kislánykoromban kiderült a halak engedelmeskednek nekem, így több mutatványt is gyakoroltam az elmúlt években. 
 - A családod egyik képessége? 
 - Biztosan. 
  Ekkor Ambrus és az Ezredes visszajöttek. Kezet fogtak és Ambrus egy meghajlás után elment, míg az Ezredes bent maradt.
 - Nos, most már, hogy mindenki visszajött nekünk el kell mennünk a Keleti Erődbe. Mivel Anna és Legort őrfákat hoztak létre a falu körül a védelmünkre sincs szükség. Persze azért egy-egy követ idejön, hogy ellenőrizze minden rendben van-e. Ha hirtelen segítségre lenne szükség, akkor viszont Legort mindig tud beszélni Annával. - búcsúzott az Ezredes.
 - Köszönjük, hogy a csatákban mellénk álltatok. - búcsúzott Argot is.
  Pár perc múlva a szakasz és a többi alakváltó is elhagyta a falu területét. Azonban van egy olyan érzésem, hogy többször fogunk még találkozni, mint ahogy azt terveztük. Mikor kiléptem a nagy házból, megint olyan érzésem volt, mintha figyelnének. Megfordultam és tüzetesebben a telepátiámat is használva néztem át a környezetemet, de nem volt itt más csak fa. Lehet, hogy csak képzelem az egészet? Mondjuk elég ésszerű magyarázat lenne.
 - Három nap múlva találkozunk. - hallottam a fejemben.
 - Anna te voltál? - kérdeztem tőle.
 - Nem, bár én is hallottam. - válaszolt.
 - Vajon melyikünknek szólt az üzenet?
 - Három nap múlva kiderül. - válaszolt Anna már nem is figyelt rám.
  Három nap múlva. Pont azon az ünnepségen. Berill éppen felém tartott, gondolom a veszekedést nem akarja annyiban hagyni.
 - Legort, nem felejtettelek el. Holnap majd mindenről alapos magyarázatot fogsz adni.  - nézett rám Berill.
 - Persze, persze. - válaszoltam, de magamban már éppen a hazugságot találtam ki, amivel majd félrevezetem őt.
 - És ne merj átverni, mert megbánod! - tette hozzá.
 - Mégis mi titkolni valóm lenne? - néztem rá ártatlanul.
 - Úgy minden. - szólt közbe Anna.
 - Nincs jobb dolgod?
 - Erre azért kíváncsi voltam. 
 - Jó éjt! - zártam le a beszélgetést.
  Berill kérdőn nézett rám, majd megszólalt.
 - Mit mondott Anna?
 - Csak annyit, hogy visszaértek a Keleti Erődbe. - füllentettem.
  Válaszul Berill csak bólintott. Végül megfordultam és elindultam a házam felé. A nagy ház bejáratához néztem, aminek a lépcsőjén Argot ült. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, oda mentem és mellé ültem.
 - Gondolom valami mondani valód van. - szólalt meg.
 - Igen. Egyre többet kell hazudnom. - vallottam be neki.
 - Eddig is sikerült mindent kimagyaráznod.
 - Akkor nem tűntem ki ennyire. Most sokkal nehezebb dolgom van. Elméletileg mindenki tudja vázlatokban mindenki múltját, egyedül én vagyok egy nagy kérdőjel. - mondtam egy kicsit aggodalmasan.
 - Hidryt-ről se tudtuk, hogy 210 éves. - válaszolt Argot, mintha nem lenne nagy probléma az, amiről beszélgetünk.
 - Azonban ha bármit kérdezünk a múltjáról egyenes választ ad, mint itt mindenki. Azonban nekem minden egyes alkalommal ki kell térnem a válasz elől egy hazugsággal. Félek a végén előbb utóbb kiderül minden, és nagyon rosszul fogok járni, ha kiderül és senki sem fogja a pártomat. - próbáltam győzködni Argot-ot, hogy segítsen egy kicsit.
 - Legort, jó barátaim voltak a szüleid, azonban rólad nem tudok semmit se. Lehet, hogy nekem is hazudtál. Mégis hogyan jöhetnék rá. Te is meg kell, hogy érts engem.
 - A múltamat nem szeretem emlegetni. Túl sok mindent láttam gyerekként, amin egy-egy felnőtt is nehezen lépne túl. Majd később talán elmondok neked mindent, de nem most. Egyelőre még megoldok mindent, de majd kelleni fog a segítséged, amikor feltétlen be kell mindenkit avatnunk abba, hogy mi is vagyok.
 - Nem futhatsz örökké. Örülök, hogy ezt magadtól beláttad. Berill a varázserőd miatt kíváncsibb lett. Ugyanis ez úgy derült ki, hogy nem mondtál erről a képességedről semmit se.
 - Tudom. Próbálok óvatos lenni, de néhány helyzet megköveteli, hogy pár belsőbb információ is felszínre kerüljön.
 - Menj aludni Legort. Holnap még sok munkánk lesz a faluban.
 - Értettem. Neked is jó éjt. - ezzel felálltam és újra elindultam a házam felé.
  Érdekes volt a beszélgetés, de legalább egy kicsit segített. Remélem nem fog semmi váratlan sem történni az elkövetkezendő napokban.

30. fejezet - Harc a túlélésért

*Legort szemszöge*

  Beálltam hátulra és Annával létrehoztunk egy burkot, mely elfed minket mindenki elől. Felmentünk a lépcsőn és áthaladtunk az őrök között. Szerencsére nem vettek észre minket. Amíg a többiek áthaladtak közöttük, gyorsan kicseréltem az emlékeiket. Szóval most azt hiszik, hogy Palkot már elment innen. Haladtunk tovább. A következő kanyarnál Anna megállt, ezért kénytelen volt mindenki így tenni. A falhoz lapultunk, ugyanis két katona jött errefelé. Nekik kell leváltani a börtönőröket! Gyorsan kapcsoltam, így nekik is más lett az emlékük. Megálltak végül a fő terem felé vették az irányt. Mivel Anna fog négy órán keresztül futni úgy, hogy én ott leszek a hátán az ilyen feladatokat át kell vennem tőle. Elindultunk és a folyosón lévő őrt kikerültük. Nem mentünk gyorsan, hiszen egy rossz mozdulat vagy egy hirtelen tett és lebukunk. Akkor már nem fogjuk elkerülni a sorsunkat. Pár kanyar és ott vagyunk. Az összes folyosón egy őr álldogált. Kikanyarodtunk a szellőző folyosójára, és ott négyen álltak. Ketten a folyosón járkáltak, míg a másik kettő a szellőzőt védte.
 - Most mi legyen? - kérdezte Anna.
 - Minden érzékszervüket kikapcsolom és az agyukkal elhitetem, hogy nem látnak semmi különöset és csak az alapzajokat hallják. Rendben?
 - Rendben. Kezdjed.
  Mind a négyükre koncentrálnom kellett, ezért egy helyben maradtam. Addig a többiek segítettek Annának, Lace-nek és Ametisztnek feljutni a szellőzőhöz. Amint fent voltak a csapat élére álltam és úgy indultunk tovább. Annáéknak előbb kell kiérniük, mint nekünk. Elég ha ugyanolyan tempóban folytatjuk az utat mint eddig. Nem ütköztünk több meglepetésbe. Annáék már kiértek, pár méter választott el minket a szabadságtól. Fél óra volt míg ideértünk, remélem még nem fedezték fel Palkot-ot. Mondjuk biztosan felkeltek már. A két belső őrt Endrees és Enturin semlegesítette. Kimentünk a barlangból. A nap lemenőben volt, utolsó sugarai bevilágítottak a barlangba. Nagy levegőket vettem, régen éreztem a friss szellő érintését a bőrömön, a párás növények illatát. Már hiányzott a levelek hangja, amikor a szél megborzolja a fákat, a vidáman csiripelő madaraké és az ezernyi rovaré. Felnéztem az égre, mely most ezernyi színben pompázott. A felhőkről visszatükröződött a nap sugara azokat rózsaszínre festve, a nap körül az égbolt a vörös színt vette fel, a naptól távolodva egyre sötétebb színű lett. Így jelezve, hogy nem sokára a sötétség fogja átvenni az uralmat, és a világosság most eltűnik egy kis időre. Ez az egész olyan, mintha a nap még visszapillantana arra a birodalomra, melyet az ő fénye táplál. Azonban nincs sok idő most nézelődni, a szemlélődésből kürt hangja zökkentett ki. Megfordultunk és láttuk, hogy a katonák elindultak kifelé az erődből, hogy elkapjanak. Rignot megfordult és gondolkodás nélkül nekik rontott. Visszakiabált még Annának.
 - Ne felejtsd el, amit mondtam! - utána már ott küzdött mindenkivel.
  Thalia gondolkodás nélkül ment volna utána azonban Anna megállította. Sóhajtott egyet majd megszólalt.
 - Legort omlaszd be a kijáratot.
 - De... - kezdtem volna bele.
 - Omlaszd be! - kiabálta Anna.
  Nem ellenkeztem többet. A barlang felé fordultam és a felette lévő kövekre fókuszáltam. Erős varázslat, a koncentráció érdekében kinyújtottam a kezemet egy kőrakás felé. Éreztem, hogy egy energia nyaláb hagyja el a kezemet. Megfogtam a sziklákat ezzel az energiával és lehúztam őket. Utána már nem irányítottam semmit se. Eközben a szakasz átváltozott. Megismertem Annát, aki tigris lett. Felültem rá, furcsán éreztem magamat. Rögtön két felé váltak. Amber és Denrick elindultak az Erőd felé, hogy segítséget kérjenek, míg mi a falu felé vettük az irányt. Nem szabad megállnunk, főleg most nem, hogy egy kisebb hadsereg vett üldözőbe. Megpróbáltam nem gondolni Rignot-ra és arra, hogy mi történt vele. Fél óra sem kellett és egy robbanást hallottunk. Nem állhattunk meg nézelődni. Már kiskoromba rájöttem, hogy van egy hatodik érzékem, ami miatt nem haltam meg még gyerekkoromban. Mivel Anna vezette a szakaszt, így hátrébb kellett kerülnöm. Volt előttünk egy ág, melyet ha felállok akkor elérem. Gyorsan döntöttem. Felálltam, elkaptam és vártam, hogy az utolsó is alámérjen. Enturin zárta a sort így ráugrottam, aki emiatt egy kicsit meglepődött.
 - Hidd el ezt még meg fogod nekem köszönni. - mondtam neki, miközben megfordultam rajta.
  Így a menetiránnyal ellentétesen ültem. Szorosan fogtam a térdeimmel Enturin-t, hogy le ne essek. Annyira nem lenne kellemes, ha megtörténne. Betöltöttem egy vesszőt az idegre és vártam, hogy az érzékeim jelezzenek. Egy vessző jobbról. Céloztam és lőttem. Eltaláltam és megmentettem Amber-t egy kellemetlen meglepetéstől. A hatodik érzékem ez lenne, megérzem azt, hogy honnan, mivel és mikor akarnak támadni. Így előre feltudok rá készülni. Most engem vettek célba. Három íjász van velük. Még mielőtt oldottak volna, az egyik íjásznak a kezét az íjához szegeztem egy vessző segítségével. A második és a harmadik oldott. A második vesszője egy fát talált el, a harmadikét pedig egy vesszőmmel eltérítettem. Az íjászok még így gyorsan haladtak, hogy nem vették fel az állati alakjukat. Talán, ha... Á, nem jó ötlet. Vagy mégis? Végül döntöttem. Egy lombosabb részre értünk. Elkaptam az egyik ágat, ami felettünk volt és felhúztam magamat. Enturin tovább ment. Vártam, hogy a két íjász alám érjen. Nem kellett egy perc és már itt is voltak. Leugrottam így lelöktem az egyiket, a másikat pedig az íjjal gáncsoltam ki. Utána a követtem a szakaszt. Gyorsabb voltam, mint ők viszont nem tudtam nagyon sokáig tartani a tempómat. Tíz perc után csak sikerült beérnem őket. Felettük voltam egy szinttel, így kevesebb volt az akadály. Megelőztem a legtöbbjüket és mikor Anna felé értem ráugrottam.
 - Még egy ilyen öngyilkos mutatvány és kitekerem a nyakadat. - fenyegetett meg.
 - Tartalékold az erődet! - válaszoltam.
  Meglepetésemre a két íjászon kívül nem voltak a nyomunkban. Lehet, hogy Denrick és Amber felé vették az irányt, hiszen az logikusabb lenne, hogy az Erődbe megyünk, hiszen ott sokkal nagyobb biztonságban lennénk mint a faluban. A harmadik íjász biztosan szólni fog Palkot-nak, hogy hol vagyunk. Már másfél órája úton vagyunk. Már sokan fáradnak, ha így folytatjuk akkor fél óráig fogják kibírni. Itt az ideje kezdeni valamit azzal a rengeteg energiámmal. Mindenkivel a szakaszból létrehoztam egy átjárót és átadtam nekik az energiámat. Megpróbáltam igazságosan elosztani. Mikor ezzel végeztem éreztem, hogy már egy órát is kibírnak. Egy óra alatt nekem is vissza fog térni az erőm, akkor majd újra el kell osztanom. Úgy látszik, hogy egy élő generátor leszek. Ha ez az ára annak, hogy többé ne lássam annak a cellának a falait, akkor örömmel osztom szét köztük az energiámat. Tartani nem tudom magamat így Annára hasaltam, és próbáltam nem útban lenni.
  Egy óra múlva megint megnyitottam a csatornákat és éreztem, ahogyan az energia elhagyja a testemet. Mikor már az ájulás szintjén voltam, lezártam a csatornákat és Annára dőltem. Még egyszer el kell ismételnem aztán már szabadok leszünk. A futás ütemére szép lassan elaludtam. Egy nagyobb ugrás hatására magamhoz tértem. Szerencsére még nem volt nagy baj, éppen időben ébredtem. Megnyitottam újra a folyosókat és mindenkit feltöltöttem egy kicsit. A legmeglepőbb az volt, hogy nem fáradtam el annyira mint a másik két töltésnél. Lehet, hogy csak hozzászoktam. Résen voltam és figyeltem, hogy ne támadjanak hátba minket. Mondjuk üldözőink megálltak egyszer pihenni. Hiába felnőttek négy órányi folyamatos futást még ők sem bírnak. Láttam a falu fényeit. Nagyon megörültem, azonban nem akartam előre menni, hiszen lehet, hogy valaki hátba támadja őket, amíg nem figyelek. Pár perc múlva már meg is érkeztünk. Körülnéztem és nagyon örültem az ismerős arcoknak. Gyorsan leszálltam Annáról még most is feszengtem, hogy rajta utaztam. Mindenki itt volt, kivéve Rignot, Denrick és Amber. Azonban a szakasz nem tűnt annyira fáradtnak.
 - Hogy hogy nem estetek össze? - jött le az Eredes, akivel most találkozok először személyesen.
  Mindenki átváltozott. Végül Anna felelt.
 - Legort egész úton adott a saját energiájából, hogy ne kelljen megállnunk az út alatt. Körülbelül egy óra múlva a minket üldöző hadtest is itt lesz. - felelte Anna.
 - Nem vagyok jó matekos azonban hárommal kevesebben vagytok. - jött le Tizon is.
 - A szökésünket felfedezték, ezért Rignot ott maradt és nyert nekünk fél órát, Amber és Denrick a Keleti Erődbe tartanak. - válaszoltam Anna helyett.
 - Menjetek a nagy házba, vagy ahogyan ti hívjátok közházba. Hiába nem fáradtatok ki teljesen attól még csata közben nem lenne jó, ha összeesnétek. - parancsolt ránk Argot - Menjetek, amíg nem érnek ide.
  Ekkor hirtelen úgy éreztem, mintha nyakon öntöttek volna egy vödörnyi hideg vízzel.
 - Késő. - mondtam.
  Megfordultam és elkaptam a vesszőt, mely a szívemet találta volna el. Azzal a lendülettel visszalőttem a nyilat a gazdájának, aki így a lesett a fáról.
 - Védekező állásba! - kiabálta az Ezredes és Argot egyszerre.
  Én a házamhoz siettem és Anna is követett.
 - Nincs sok fegyverem. - mondtam neki.
 - Csak nem tudsz arról, hogy mennyi van. - válaszolt.
  A házamban felvettem a tegezemet, az íjamat a kezembe vettem a tőröket is eltettem. Anna viszont egyáltalán nem törődött velem, helyette az ajtó felett keresett valamit, aztán hirtelen egy titkos rekeszből egy kardot vett elő.
 - Akkor még itt vannak. - motyogta és végig ment az összes házon.
 - Eddig csak öt íjász ért ide, uram! - halottam Merko hangját - Nem sokára többen is lesznek.
 - Anna siess! Bármit is tervezel. - szóltam neki.
  Felmentem a lombkorona szintre és figyeltem az erdőt, ahonnan bármikor előjöhet az ellenség.
 - Megvannak! - hallottam Anna hangját.
  Az utolsó házból jött ki egy csomó fegyverrel a kezében.
 - Gyorsan válasszatok. - mondta a szakaszának.
  Denrick az íjat és a vesszőket választotta és feljött mellém. Enturin egy kardot vett fel, Endrees egy fémből készült egyszerű botot választott, melyet a közepénél szétlehetett választani. Thalia egy hasonló botot vett fel, mint Endrees. Vagyis először azt hittem. Szétszedte a közepénél és két vékony pengéjű szablyát láttam az előbbi bot helyett. Lace egy szablyát és három dobó tőrt vett fel, Ametiszt pedig szintén egy szablyát vett el. Mindenkinek jutott fegyver szerencsére. Közben néztem, hogy kinél milyen fegyver van. Hidryt persze megint egy csapatnak való fegyvert hozott és a szekercéje volt a kezében. Merko-nál egy kard, íj és egy tegeznyi vessző van. Argot szintén ugyanez a fegyverzet csak pár tőrrel kiegészítve. Szinte minden tündénél ezek a fegyverek voltak. Mindenki izgatottan várta a hadtestet, ami idáig üldözött bennünket. Ez nem pozitív izgalom volt, hanem a félelem táplálta. Megint borzongást éreztem. Felemeltem az íjat, kihúztam a vesszőt és oldottam. Egy vessző mely Merko-t találta volna el, most egy fához van szegezve. Azonban gyorsan kellett töltenem, ugyanis még több vesszőt lőttek ki. Miközben szedtem le a vesszőket mondtam Denrick-nek, Optase-nek és Victoria-nak, hogy hol vannak az íjászok. Sikerült ártalmatlanítanunk őket. A nap már lement. Szerintem Palkot csak erre várt. Sajnos a sejtésem beigazolódott. Kisvártatva üvöltéseket hallottunk, mire innen pár ismeretlen alakváltó is átváltozott. Ambrus is átváltozva várta a nem szívesen látott vendégeket. Anna mellett volt, gondolom most már nem akarná elhagyni a nővérét. Hirtelen támadtak ránk, mégis sikerült visszaszorítani őket. Megpróbáltam innen fentről is segíteni nekik. Egy lövés és egy alakváltó bukott alá. Nem szeretek ölni, azonban a barátaimért megteszem. Mikor elfogyott a vesszőm, az ellenfél elkezdett visszaszorítani minket. Eszembe jutott egy ötlet. Amilyen gyorsan csak tudtam befutottam a házamba és elkezdtem alkotni. Három főzetet készítettem. Mikor készen voltak kirohantam, felmásztam a fára és a Kívülállók felé settenkedtem. Szerencsére nem vettek észre. Mindhárom főzet, amint oxigénnel találkozik gázzá válik. Elég messze mentem ahhoz, hogy a mi védelmünkre ne hassanak a főzetek és ledobtam az elsőt. Lilás köd szállt fel, azonban én már bevettem az ellenszerüket így nem hatottak rám. Még messzebb mentem és ledobtam a másodikat is, annál zöld füst tekergett ott lent, ugyanis annak ugyanakkora a sűrűsége, mint az itteni levegőnek és még a hőmérséklete is megfelelő volt, így nem szállt fel. Mikor már eldobtam volna a harmadikat is, sajnos felfedeztek engem. Egy holdtigris állt mellettem. Kikerültem a tüskéit és messzebb mentem tőle, majd rádobtam az utolsó üveget is. Melyből vörös gőz tört elő. A zöld füst megvakítja azt, aki belélegzi, a lila összezavar, a vörös pedig pánikrohamot okoz. Elhiteti veled, hogy nagy veszélyben vagy és nem tudsz menekülni. Így szegény holdtigris megtántorodott és ráesett a bajtársaira. Addig gyorsan visszatértem a faluhoz, ami már kész csatatér lett. Mondjuk harminc-ötven főt sikerült harcképtelenné tennem. Nem örülhettem sokáig, ugyanis rögtön ketten vetették rám magukat. Hidryt csapdái felé vettem az irányt. Láttam, hogy hol vannak és megpróbáltam észrevétlenül kikerülni őket, hogy üldözőim ne fogjanak gyanút. Ahogyan sejtettem mindketten belesétáltak egy-egy csapdába. Rájöttem, hogy ez egész jó stratégia. Még több Kívülállónak a figyelmét kell felkeltenem. Elég egyszerű feladat. Felvettem pár törött gallyat és hozzávágtam pár Kívülállóhoz, akik persze ezért el akartak kapni. Velük is eljátszottam azt, mint az előző két társukkal. Mikor már azt hittem végeztem még többen jöttek rám. Mivel csak két tőr van nálam, így az előző tervemnél maradtam, csak az a baj, hogy a csapdák kezdenek fogyni. Az utolsó alakváltónak már nem maradt csapda, így vele meg kell küzdenem. Hirtelen szembefordultam vele, már nem tudott megállni, így én ráugrottam és a nyakcsigolyái közé szúrtam a tőrömmel. Az alakváltó kiterült alattam. Üvöltést hallottam a falu másik végéből. Odakaptam a fejemet és láttam, hogy Argot éppen Palkot-tal küzd, az Ezredes próbálja tőlük távol tartani a Kívülállókat több kevesebb sikerrel. Az egyik felmászott egy fára, mely Palkot és Argot felett nőtt. Mivel nincsen vesszőm valamivel pótolnom kell azt, hogy Argot életben maradjon. Eszembe jutott egy ötlet, mely segíthet, azonban nagyon el fogok fáradni benne. Céloztam így vessző nélkül, majd elképzeltem egy vesszőt az idegen, mely egy energia sugárból fog létrejönni. Éreztem, hogy az energiám oda összpontosul ahova vártam. Kinyitottam a szememet és egy fehér fényű vessző volt az idegen. Az alakváltó már majdnem rávetette magát Argot-ra. Kihúztam ezt a vesszőt és ellőttem. Az alakváltó a levegőben volt mikor eltaláltam. Elég különös dolog történt. Amint a vessző hozzáért, az alakváltó felüvöltött és szertefoszlott, mintha a víz elpárolgott volna. Nem fáradtam el annyira mint gondoltam, azonban ez a jelenség eléggé megdöbbentett. Sajnos nincs sok időm nézelődni, mert sokan látták, hogy annak a vesszőnek a tulajdonosa én vagyok. Megint kezdődik minden előröl. Futok és a sarkamban loholnak még öten-hatan. Már nem is a fákon szaladtam, hanem a háztetőkön ugráltam. Az utolsó háznál voltam, nincs tovább út. Szembe fordultam az ellenfeleimmel és elővettem mindkét tőrömet, melyekre most az életemet bízom. Annyi szerencsém volt, hogy csak egyesével tudtak rám támadni. Az első nekem ugrott, mire csak kitértem az útjából, akit így a lendülete egészen a talajszintre vitte. A második okosabb volt, nem rontott nekem ész nélkül. Helyette óvatosan közeledett felém, miközben minden mozdulatomat árgus szemekkel követte, hogy ne tudjak meglepetést okozni. Utálom az ilyen szituációkat. Ha sikerülne felülnöm a hátára akkor nyerhetek. Jutott eszembe a terv, melyet ha elszúrok akkor az életemnek nagy eséllyel vége lesz. Támadást színleltem, mire az éjfarkas hátrébb ment, nem az volt a reakciója, mint amire számítottam. Most gyorsan megpróbáltam támadni, jobban mondva ráugrani. Sajnos az ellenfelem rájött a tervemre. Ő is ugrott, és sikeresen leterített. Megpróbálta elharapni a torkomat azonban az egyik késemet a fogai közé szorítottam, patt helyzetet teremtve. Ha elengedem, akkor megöl, ha ő enged akkor elvágom a torkát. Azonban nem számolt azzal, hogy nekem két késem van. A másik kezemmel a szívébe döftem a kést. A farkas rám csuklott. Elkezdtem kikászálódni alóla, azonban az egyik társa ráállt, így a lábaim alá szorultak. Csak két késem van és nem tudok elmozdulni. Nagyon rossz kilátásaim vannak. Ekkor jött a segítség Hidryt formájában.
 - Na gyertek ide nagyra nőtt farkasok! - kiáltással lekaszabolta a rajtam álló farkast.
 - Kösz a segítséget. - mondtam neki miközben talpra álltam.
 - Ez még jól jöhet. - adta oda a szablyáját - Ha bármi baja esik, vagy elmered veszíteni... - kezdte.
 - Akkor ne ússzam meg ezt a csatát élve. - fejeztem be - Ezt is köszönöm.
  Hidryt-tel együtt csökkentettük a Kívülállók számát. Aztán külön váltak útjaink. Hidryt ment segíteni a nagy házhoz, én pedig Merko-hoz és Tizon-hoz igyekeztem. "Kérlek, csak most az egyszer sikerüljön." - fohászkodtam magamban. Mivel szablya van nálam, azt tündeként nemigen tudom használni, míg emberként a mestere vagyok, ami azt jelenti, hogy valahogyan elő kell csalogatnom az emberi tudásomat. Rögtön meg is volt az első ellenfelem. A baj csak az, hogy nem vagyok biztos a dolgomban. Végül megmarkoltam mindkét kezemmel a szablya markolatát és vártam, hogy támadjon az ellenfelem. Nekem rontott teljes erejéből. Gyors volt, nagyon gyors azonban a reflexeim jobbak mint hinné. Elléptem az útjából és egy erős csapással eltörtem a nyakát. Nem volt szándékomba lefejezni, ugyanis ha bele akad a penge a csontba akkor amíg megpróbálom azt kiszedni védtelen vagyok, amit sokan kihasználnának. Tovább mentem Merko-ék felé. Az egész szakasz ott volt. Bekerítették őket. Denrick-nek sem maradt vesszője, ami nagyon rosszat jelent. Még egy főzetem maradt az övemen, amit sebtiben kaptam fel.
 - Szemeket becsukni! - kiabáltam mikor eldobtam.
  A Kívülállók nem értették, még jó, hogy nem nekik szántam a felszólításomat. Az üveg széttörött a padlón, és a kiszabaduló folyadék vakítóan kezdett el fényleni. Szerencsére ez az egész pár másodpercig tartott. Amíg a Kívülállókat megbénítottam elkezdtem ártalmatlanítani őket.
 - Mi tart Argot-nak ilyen sokáig? - nézett körbe Merko.
 - Mi tart sokáig? - kérdeztem vissza.
 - A párbaja Palkot-tal. Elméletileg, ha nyer akkor visszavonulnak. - válaszolt Merko miközben lefejezett egy alakváltót, aki rátámadt.
 - Sajnos nincs igazad. - szólt közbe Anna - Palkot azt parancsolta, hogy a halála után is támadjanak a katonák.
 - Ez nem jó hír. - motyogta Merko - Legort, menj fel és segíts Victoria-nak és Optase-nak.
  Bólintottam és felmásztam a legközelebbi fára. Optase és Victoria egymásnak háttal álltak és próbáltak kitartani a reménytelennek tűnő helyzetben. A fa törzsében volt egy vessző. Kihúztam és az íjam idegére helyeztem azt. Céloztam, kihúztam és oldottam. Egy Kívülállóval kevesebb. Végül megpróbáltam minél több alakváltónak magamra vonni a figyelmét. Elég volt pár sértést a fejükhöz vágni máris a teljes figyelmüket nekem szentelték. Nem voltam felkészületlen, éppen egy csapdának a kioldó kötele lógott mellettem, gondolom az egyik Kívülálló inaktiválta, hogy ne legyen útban. Mikor már rám vetették volna magukat, megfordultam és elugrottam. Szerencsére elkaptam a kötelet. Elkezdtem felmászni, hiszen a csapda aktiválódott. Ekkor láttam, hogy pontosan mit is aktiváltam. Körülbelül tíz-húsz rönk száguldott felém. Gyorsabban másztam felfelé. Victoria és Optase követte a példámat feljebb másztak a fán. A Kívülállóknak nem volt ekkora szerencséje, és nem is volt ennyi ideje.
 - Menjetek a nagy házhoz, oda most elkél a védelem. - mondtam nekik.
  Válaszul elindultak arra felé. Még feljebb másztam, hogy ne legyek annyira feltűnő helyen. Mikor a lombkorona szintre értem megálltam, hogy kifújjam magamat. Addig körülnéztem, hogy ki hogyan áll a harcban. Argot, Katret és Shina az egész csata középpontja. Ahogyan látom nagyon jó csapatot alkotnak. Utána jön a szakasz, Ambrus-szal és Merko-val kiegészítve, náluk van a második gócpont. Az utolsó ilyen nagyobb csapat a nagy házat ostromolja. Palkot már nem él, gondolom Argot intézte el. "Hol van már az erősítés?" - gondolkodtam, ugyanis a Kívülállók ereje egyfolytában nőtt. Míg nekünk nincsenek pihent katonáink és az erőnk is fogytán van. Sajnos aligha tudnék segíteni a harci tudásommal. Nem vagyok nagy harcos, csak menekülni és gyógyítani tudok. De talán lenne egy varázslat mely egy kicsit fordítana a harc menetén. Beszélnem kell Berill-lel.
 - Berill! - szóltam neki telepatikusan.
 - Legort?
 - Igen én vagyok. Tudok egy varázslatról, mely egy kis ideig kiszorítaná innen az ellenségeinket, akkor újra rendezni tudnánk a sorainkat. Meg tudod oldani?
 - Igen, bár nagyon el fogok fáradni, biztosan elájulok utána, azonban tizenöt percet tudok adni. 
 - Rendben, köszi. - ezzel megszakítottam a kapcsolatot.
  Remélem csak a Kívülállókat szorítja ki. Hirtelen a nagy ház felől egy narancssárga és barna keverékében pompázó burok kezdett kialakulni. Egyszer csak megnagyobbodott és pont a falu határáig nőtt meg. A Kívülállók kint ragadtak mi pedig bent. Előmásztam a búvóhelyemről. Mindenki fellélegzett, de tudták, hogy még a csatának közel sincs vége.
 - Legort! Készíts annyi főzetet amennyit csak tudsz. Olyanokat, amik segítenek bennünket a harcban. - adta ki Argot az utasítást.
  Bementem a házamba. A további parancsokat már nem hallottam. Elővettem pár régebbi főzetet mely most a katonákon segíthet. Behívtam Annát, hogy segítsen.
 - Mit kell tennem? - kérdezte.
 - Ezeket vidd ki és oszd szét. Azoknak adjál, akiknek szükségük van rá. - válaszoltam.
 - Rendben.
  Ezzel kiment. Gyorsan regeneráló, és energia feltöltő főzeteket adtam Annának. Remélem annyi elég lesz. Több főzetet készítettem egyszerre. Volt villanó, kábító, hallucinációt okozó, robbanó és még sok fajta főzet. Nem szeretem ezt a tudásomat használatba venni, ám néha szükséges. A tizenöt percből már több mint tíz perc letelt. Alig van már egy percünk. Gyorsan felkaptam az elkészült vegyületeket és kirohantam. Találomra adtam mindenkinek egy-egy üvegcsét és hozzá hadartam, hogy mit is adtam az illető kezébe. Nálam is maradt egy villanó folyadék.
 - Tíz perc alatt készítettél el huszonöt főzetet? - nézett rám döbbenten Argot.
 - Te mondtad, hogy annyit amennyit csak tudok. - válaszoltam, miközben a csatatérről szedtem fel a még használható vesszőket. Az alakváltók letették a fegyver és átváltoztak, hogy tovább tudják tartani a frontot. Már kezdett szertefoszlani a burok, mikor egy nagy ordítást hallottunk délkeletről. Egy futár tartott a Kívülállók egy parancsnokához.
 - Uram...a fogoly...megszökött! - lihegte.
 - Most nincs időnk vele foglalkozni. Támadás! - adta ki a parancsot a vezető.
  Nekünk támadtak. Már az elején elhasználtam a főzetemet és úgy próbáltam segíteni a csatában másoknak. Egyszerre hárman álltak körbe, ekkor eszembe jutott egy mondás, mely emberként igaz rám. "A csatában akkor nyersz, ha túl éled az egészet!" - ezt mondta nekem a mesterem, aki vívni tanított. Minden akkori tudásom a felszínre tört. Ennél jobb időzítése ritkán van a tudatalattimnak. A velem szemben elhelyezkedő alakváltó rám ugrott volna. Leguggoltam, aztán mikor felém ért akkor felszúrtam. A szablyát gyorsan kihúztam az alakváltó elernyedt testéből és a másik két társára koncentráltam. Elkezdtek körözni körülöttem, direkt úgy álltak, hogy egyszerre csak az egyikőjüket lássam. Mindketten morogtam, majd nekem ugrottak. Leguggoltam és bukfenceztem egyet, így a két alakváltó egymással találkozott helyettem. Gyorsan felkapaszkodtam egy fára, és elővettem az íjamat. Volt pár vesszőm így most inkább azokat használtam. Sajnos már látszik, hogy mindenki kezd tőlünk fáradni, míg a Kívülállóknak még mindig van utánpótlásuk. Anna és az öccse négy alakváltóval küzd egyszerre. Két lövés és már csak ketten maradtak Annáék ellen. Tizon és Merko szintén túlerővel néznek szemben, hát nekik is segítek. Így néztem végig a csatateret, amíg volt nyíl a tegezemben. Káromkodást hallottam közel hozzám, mire odakaptam a fejemet. Thalia visszaváltozott emberré, ami azt jelenti, hogy az ájulás szintjén van, de még küzd. Egy éjfarkas leterítette a lábáról. Gyorsan egy vessző után kaptam, mire észrevettem, hogy az utolsót is ellőttem már. Ekkor egy másik éjfarkas átsuhant a csatatéren, és bárki állt az útjában azt fellökte. Thalia azon volt, hogy a farkas száját, mely fölé magasodik távol tartsa a fejétől. Az ismeretlen éjfarkas neki ment, teljes erejével annak, aki Thalia-t tartotta sakkban. Aki segített Thalia-nak az ott is maradt mellette és védte őt, mindenkitől. Megnéztem, hogy ki ő, azonban az elméjét már az érintéséről felismertem. Rignot az, gondolom ő volt a fogoly, aki megszökött. Thalia sajnos már nem volt eszméleténél, mire körülnéztem, hogy hol találok egy ideiglenes búvóhelyet neki. A nagy ház szóba sem jöhetett, minden ablakot és ajtót elbarikádoztak, azonban a kisebb házak, talán azok jók lesznek. Az üres ház megfelelő lesz. Könnyen védhető lesz, ha az ablakokat elreteszeljük, annyi időnk azonban már nincs. Viszont, ha létrehozok egy erőteret, akkor többeknek is tudnánk segíteni. Az üres házhoz lopakodtam, hogy senki ne vegye észre, hogy miben settenkedem. A hátsó ablakon másztam be, hogy ne keltsek feltűnést.  Elővettem a kis szütyőmet melyet mindig az övemen tartok. Sok vészhelyzetben szükséges dolog van benne, mint például egy darabokra hullott kristály. A kristályokban az a jó, hogy az energia visszaverődik róluk, így ha sikerül jól felállítanom, akkor egy végtelen körforgást tudok létrehozni, ami úgy funkcionál mint egy pajzs. Jó tíz percig szöszmötöltem az ablakokkal. Végül egy kisebb energia sugárral már a pajzsok készen voltak. Kimentem és láttam, hogy Rignot még mindig ugyanott van és védi Thalia-t. Elindultam feléjük, mondjuk tíz alakváltó állt közénk. Sokkal több időt veszítek ha egyesével küzdenék meg velük. Ezért inkább kikerültem a legtöbbet, ha nekem akartak esni, akkor megpróbáltam mihamarabb végezni velük.
  Kellett húsz perc mire Rignot-hoz értem.
 - Rignot! Az egyik házat átalakítottam úgy, hogy egyedül a bejárata sebezhető. Oda kell vinnünk Thalia-t, mert itt könnyedén meghalhattok mindketten. Rendben? - mondtam neki, miközben a Kívülállókat próbáltam visszaszorítani. Rignot morgott egyet beleegyezéséül, mert többre nem volt ideje. Kinyúltam telepatikusan, és a ránk támadó alakváltóknak összezavartam az elméjét, így egymásra támadtak, nem pedig ránk. Rignot lehasalt, én pedig feltettem rá Thalia-t. Mutattam az utat miközben próbáltam a képességem segítségével elterelni magunkról a figyelmet. Sikeresen a házhoz értünk. Kinyitottam az ajtót és levettem Thalia-t Rignot hátáról, aki az ajtó előtt maradt és őrködött. Thalia-t az ágyra fektettem és kimentem segíteni a többieknek.
 - Kérlek maradj itt. Lehet, hogy még több sérültet fogok idehozni. - mondtam Rignot-nak mielőtt belevetettem volna magamat a harcokba.
  Rignot bólintott. Felmásztam a fára és néztem, hogy kell-e valakinek segítség. Sajnos kellett. A nagy háznál nagyon heves most a csata és hiába van ott Hidryt nem bírják visszaszorítani őket. Talán ha előidéznék egy robbanást? Múltkor sem vált be.
 - Jön az erősítés! - hallottam a csatatér másik végéről.
  Vajon nekünk szól? Remélem igen. Hirtelen megnőtt az alakváltók száma a csatatéren, és nem tudtam, hogy ki a barát és ki az ellenség. Így arra a döntésre jutottam, hogy csak akkor támadok, ha valaki engem megtámad. Nagy volt a fejetlenség. Azonban a Kívülállók így is túlerőben voltak. Biztosan Palkot szövetségesei is beszálltak a küzdelembe. Láttam, hogy Anna is visszaváltozott emberré és elszakadt az öccsétől is. Elindultam felé, hogy ne essen baja, hiszen egyedül kevés az esélye arra, hogy túléli. Sokan támadtak rám miközben Anna felé igyekeztem. Hirtelen valakivel összeütköztem. Tudtam, hogy Anna az.
 - Most jól jönne valami, ami távol tartaná a Kívülállókat! - hallottam Anna gondolatait.
 - Egyetértek. - válaszoltam.
  Éreztem, hogy egyre fáradtabb vagyok, pedig nem is csinálok semmi olyan kimerítőt mely ennyire elszívná az erőmet. Hirtelen belőlem, akarom mondani Annából és belőlem egy arany kör tőrt elő. Egy hullámra hasonlított melyet egy kavics okoz a mozdulatlan tó felszínén. Annával ketten voltunk a kavics, míg a tó tükre a falu, és a hullám az energia kör. Amint ez a varázslat a fákhoz ért egyesült velük és a fák életre keltek. Jobban mondva segítettek nekünk a harcokban. Az összes nem kívánatos látogatót pár másodperc alatt kiűzték innen és nem engedték vissza. Az erőszakosabb Kívülállók, akik arra vetemedtek, hogy megtámadták a fákat, nos azok meghaltak.
 - Őrfák. - suttogta Anna.
  Nagyon kimerültnek éreztem magamat, nem tudtam tovább talpon maradni. Nem ájultam el, még nem. Először csak térdre estem, utána már elragadott a sötétség. Csak annyi maradt meg, hogy megvívtuk az itt maradásunkért a csatát és győzedelmeskedtünk.

29. fejezet - Indulhat a szökés!

*Anna szemszöge*

Mikor felkeltem még mindenki aludt. Mondjuk az is igaz, hogy sokkal korábban aludtam el, mint a többiek. A másik cellában láttam, hogy valaki szintén ébredezik. Rignot az. Mióta ilyen korán kelő?
 - Gondolkodj kérlek szépen magadban! Aludni szeretnék! - mondta Legort.
  Ilyenkor rossz, hogy az elménk összekapcsolódott.
 - Rig! Hogy hogy felkeltél? - kérdeztem.
 - Ugyanezt kérdezhetném. - válaszolt.
 - Mit forgatsz a fejedben? - kérdeztem.
  Mióta a szökést tervezgetjük, úgy viselkedik, mint aki nem mond el valami fontos részletet.
 - Semmit. - válaszolt félvállról - Remélem a mai vallatástól nem lesztek mindketten padlón.
 - Jó lenne, ha ma nem akarna annyira megölni minket.
 - Mondjuk a tegnapi mutatványotok miatt nem sok esélyt látok erre. - válaszolt Rignot - Anna mindenképpen a kijutás a legfontosabb. Kérlek e szerint hozz döntéseket.
 - Tudom. Miért mondod ezt? - kérdezte kíváncsian.
 - Csak biztosítékként. - válaszolt - Pihenj, mert erőtlenül nem fogsz tudni segíteni.
 - Rendben, de rád is szükség lesz!
  Fordultam egyet és már megint az álmaimban jártam. Most nem lebegő szigeteket képzeltem el, bár legtöbbször ide szoktam menekülni. Most inkább egy hegységben voltam. Mindenhol szürke sziklák, az ég is szürke és minden csendes. Vihar előtti csönd, mint szokás mondani. Hiába mentem fel az egyik hegytetejére, körül néztem és mindenhol ezek a kopár, szürke sziklák tárultak elém. A távolban már már meg sem tudtam különböztetni az ég és a föld határát. Nem zúgott szél, nem csiripelt vagy rikácsolt madár, egy állat neszezését sem hallottam. A levegő dohos, porral teli, azonban a közelgő vihar miatt nagy a páratartalma, ami miatt a hangulat még nyomasztóbb. Kövek és sziklák mindenhol semmi furcsaság, semmi másság, csak a szürke valóság. Leültem az egyik szikla tövébe és elkezdtem a terven rágódni. Valahogy mindig Rignot viselkedéséhez fordultak vissza a gondolataim, így inkább azt kezdtem el elemezni. Nem jártam sok sikerrel. Végül inkább csak minden máson gondolkodtam. Hirtelen felkaptam a fejemet. Neszt hallottam, mintha egy csizma talpa csikorgott volna a köveken. Egy valaki járhat itt rajtam kívül. A ruhámat megváltoztattam zöldesről szürkére, hogy ne vegyen egyből észre, felvettem a köpenyem csuklyáját, mely eltakarta a hajamat és az arcomat. Neki dőltem a sziklának és vártam, hogy az illető megérkezzen. Megint hallottam valamit, mintha eldobtak volna egy kavicsot. Nem mozdultam nem akartam leleplezni magamat. Ekkor hirtelen valaki megfogta a vállamat. Gyorsan cselekedtem, megfogtam az illető karját magam felé húztam, miközben felálltam és a sziklához nyomtam.
 - Anna! - rivallt rám Legort - Még te mondod, hogy az én álmaim rémisztőek?
  Elengedtem és levettem a csuklyámat, a ruhám újra felvette az eredeti színét.
 - Sejtettem, hogy te vagy az Legort. Hogy hogy itt vagy?
 - Furcsa volt a hangulatod így gondoltam megnézem, hogy minden rendben van-e. - válaszolt - Miért ezt a helyet hoztad létre? - nézett körül.
 - Aggódtál értem? - hagytam figyelmen kívül a kérdését.
 - Nem. Azonban a gondolataid és az érzéseid miatt nem tudtam aludni. - nézett rám - Mellesleg nem válaszoltál a kérdésemre.
 - Csak rossz előérzetem van a szökéssel kapcsolatban. Idejöttem gondolkodni, ahol semmi sem zavarhat meg.
 - Elég nyomasztó hely a gondolkodásra. - mondta Legort - Valami más is áll a háttérben, igaz?
 - Rignot. Furcsán viselkedik az előző szöktetés óta. Nem tudom, hogy mi baja van. - osztottam meg vele az aggodalmamat.
 - Rignot azért, hogy a szöktetés sikerüljön megölt egy embert akarom mondani alakváltót. Azóta komor a hangulata. Emlékszel amikor Canton meghalt?
 - Igen, mindenre pontosan emlékszem. - horgasztottam le a fejemet.
  Hirtelen újra előtörtek az emlékek és éreztem, hogy a táj megváltozik. Újra a cellában voltunk és éppen Palkot szónokolt, miközben felemeli a kardot. Megáll pár pillanatra aztán lesújt. Legort megfogta a kezemet és inkább átvitt az ő álmába. Egy erdőben voltunk, a nap sütött, a madarak csiripeltek. Egymást hívták. Mindenféle zajokat hallottam. Közel hozzánk egy róka neszezett az avarban, aztán egy fakopáncs keresett a mellettünk lévő fán élelmet. A távolból lovak dobogása ütötte meg a fülemet. Méhek zengtek körülöttünk virágokat kerestek, melyből itt elég sok volt. Mindenhol vaskos, göcsörtös fák voltak. A lombjuk zölden csillogott, a kérgük barna és zöld a mohától mely rájuk telepedett. A lombkoronaszint sok fényt átenged, ezért a fák alatt sok kis bokor, virág és egyéb növény él. Friss szellő simogatta az arcomat és nagyot lélegeztem.
 - Ahogy látom jobban érzed magadat. - szólalt meg Legort.
 - Igen, köszi. - válaszoltam - Azonban miért hoztad szóba Canton-t?
 - Rignot ennél rosszabbul van. Gondolj bele, ő leszúrt egy embert. Egy embert akiről nem tud semmit se. Lehet, hogy volt családja és a gyermekei apa nélkül maradtak. Vajon mik lehettek a céljai? Biztosan katona szeretett volna lenni, vagy csak a szükség miatt lett az? Rignot egyfolytában arra az emberre gondol és az előbbi kérdéseket teszi fel magának. Thalia miatt nem roskadt még össze, azonban valahogy észhez kell téríteni. Most már érted?
 - Miért nem mondtad ezt előbb? - kérdeztem tőle.
 - Nem kérdezted. - vont vállat.
  Így belegondolva Rignot kész idegroncs lesz, ha valaki nem téríti észhez. Csak egy valakire hallgat és az Thalia.
 - Nem mondhatod el neki, hogy mit érez Rignot. Azt sem, hogy mit gondol. - szólt bele a gondolat menetembe Legort.
 - Nem akartam. Azt szeretném, ha Thalia döbbenne rá, hogy Rignot éppen marcangolja önmagát. Amint erre Thalia rájön helyre fogja tenni Rig-ot.
 - Remélem így lesz. A szakasznak szüksége van rá. Ő ad erőt és biztatást nekik. - mondta Legort miközben az eget fürkészte.
 - Tudom. Én csak a terveket tudom kieszelni. Remélem nem készül semmi ostobaságra. - sóhajtottam - Most már visszamegyek a saját álmomba.
 - Veled megyek, hogy ne újra azon a nyomasztó helyen legyél. - vágta rá Legort.
 - Akkor mégis csak aggódsz. - néztem rá.
 - Nem szeretem ismételni magamat, de a te érzéseidet én is érzem. Így ha nyomasztó környezetben vagy akkor nem tudok aludni a gondolataid miatt. - fejtette ki az álláspontját.
 - Ha te mondod. - hagytam rá.
  Amint visszatértem a saját elmémbe elkezdtem megváltoztatni a tájat. Most már egy síkságon voltunk, melyen selymes, zöld fű nőtt. Előttünk egy kis öböl, az öblön túl pedig az óceán ameddig a szem ellát. Mögöttünk az erdő vastag, hatalmas fái tarkították a látványt. Olyan sűrűn nőttek a fák, hogy a nap sugarai nem jutottak át a lombokon. A fák törzse nálam szürkésbarna és sima. A síkságon ezerféle virág és egyéb cserje nő. A vízről visszacsillan a nap fénye, így olyan mintha a víz aranyból lenne. Egyszer csak kisebb halak kezdtek el kiugrálni a vízből. Szivárványosan tükröződött vissza a pikkelyeikről a napfény.
 - Na, ez már sokkal szebb hely, mint az a sziklás förtelem. - mondta Legort mikor körülnézett.
 - Szerintem nem sokára fel fogunk kelni. - szólaltam meg egy kis idő után - Jobban kell koncentrálnom mint eddig.
 - Akkor előre is jó reggelt! - válaszolt Legort és eltűnt.
  Leültem az öböl partjára és a lábamat belelógattam a vízbe. Ledőltem a gyepre és élveztem a napsütést, mely a cellánkig nem tudott lehatolni.
 - ÉBRESZTŐ MINDENKINEK! - keltett minket egy reszelős hang.
  Remek már éppen kezdtem jól érezni magamat az álmomban. Kómásan kinyitom a szememet. Egy öreg úr volt itt. Benézett mindkét cellába, aztán morgott valamit az orra alatt. Valami volt a kezében, azonban nem láttam, hogy mi. Elővette azt a fa valamit, letette a földre és ráült. A hátát a rácsnak döntötte és már horkolt is.
 - Miért ébresztett fel minket, ha ő is pár másodperc alatt elaludt? - kérdezte jogosan Denrick.
 - Megnézte, hogy életben vagyunk-e még. - válaszolt Enturin - Valaki tudja, hogy mennyi az idő?
 - Remélem ezt viccnek szántad. - nézett rá komolyan Endrees.
 - Nem úgy értettem. - vágta rá Enturin - Palkot mikor fog lejönni?
 - Nem tudom. - válaszoltam - Te is tudod, hogy kiszámíthatatlan.
 - CSEND LEGYEN! - kiabálta az őr - Már aludni sem lehet rendesen?!
  Két másodperc múlva újra horkolt.
 - Anna kiütnéd kérlek? - mondta Rignot.
  Nem értettem, hogy miért szükséges ez, hiszen már alszik, de megtettem amit kért. Most még jobban aludt.
 - Sikerült mindent elmondani a faludnak? - kérdezte Rignot.
 - Igen, sikerült. - válaszolt Legort.
 - Azonban több információt is szereztünk. Palkot-ot már le kellett volna váltani, de nem engedelmeskedett a parancsnak. És Canton Palkot unkaöccse.
 - El kell majd valahogy torlaszolnunk a bejáratot, hogy azzal is időt nyerjünk magunknak. - jött elő az ötletével Legort - Mivel a robbanó gáznak nincsen nagy ereje, így az nem megoldás, ha azt használjuk.
 - Képes vagy varázsolni, nem de? - kérdezte Rignot.
 - Igen, miért?
 - Akkor oldd meg a varázserőddel.
 - Megpróbálom, de nagyobb varázslatokra nem vagyok képes. Eddig is csak gyógyítottam az erőmmel. - vált bizonytalanná Legort.
 - És elterelted mások figyelmét, magadhoz húztál tárgyakat... - folytatta gondolatban a felsorolást.
  Erre csak rám nézett, aztán visszafordult a másik cellához.
 - Rendben, a tervvel mindenki tisztában van? - kérdezte Rignot.
 - Igen. - hangzott mindenkitől a válasz.
 - Remélem nem kora hajnal van. - sóhajtotta Enturin.
  Rosszindulatot érzékeltem a lépcső közeléből, aztán léptekre lettem figyelmes. Senki nem szólt egy szót sem, mindenki tisztában volt vele, hogy ki jön. Palkot és két katonája, azonban Palkot-on nem volt sisak.
 - Vajon melyikünk lesz a mai napi áldozat? - kérdezte gúnyosan Legort.
  Nem feleltem, mert az jobban felkeltette az érdeklődésemet, hogy Palkot most nem vette fel a sisakját. Ha Canton az unokaöccse volt, akkor biztosan megviseli a halála.
 - Vagy nem. Ő végezte ki. - mondta Legort.
  Palkot és a katonák bejöttek a cellába. Palkot-nál volt egy íj és egy tegeznyi vessző. Ez már csak azért is furcsa, mert ő karddal szokott harcolni vagy tőrökkel. "Nem értem, mi ez az egész?" - gondolkodtam. Nem akartam Palkot elméjében kutakodni, hiszen rossz vége is lehet annak.
 - A tündét. - ennyi volt a parancsa.
  A katonái azonnal reagáltak. Eloldozták Legort-ot és felállították. A kezeit hátra kötötték, hogy ne tudja használni, majd eltávolodtak tőle.
 - Mit szólnátok egy kísérlethez? - kérdezte Palkot - Nézzük, vajon a tünde halála miként hat arra, akivel össze van kapcsolva az elméje?
  Elkerekedett a szemem a kérdés hallatán. Megőrült. Automatikusan Legort-ra néztem, akin nem látszódtak a félelem jelei. Sejtettem, hogy leszedte magáról a kötelet, azonban akkor is fegyvertelen. Palkot felemelte az íjat és betöltött egy vesszőt.
 - Utolsó szavak? - kérdezte Palkot Legort-tól.
 - Ha tudná, hogy hányszor kérdezték már tőlem. - válaszolt.
 - Akkor nincs. - nyugtázta Palkot.
  Kihúzta az ideget és oldott. Vártam a vessző okozta fájdalomra, azonban az elmaradt. A vessző Legort kezében volt. Elkapta. Mindenki megdöbbent, ő ezt kihasználva Palkot felé rohant, aki nem tudott betölteni, más fegyver pedig nem volt nála. Egy jobb horoggal kiütötte, én pedig az őröket semlegesítettem a képességemmel.
 - Neked sosincs halálfélelmed? - kérdeztem tőle, miközben szedte le rólam a bilincseket.
 - Neked van? - nézett rám, majd átment a másik cellába.
  Mindenkit kiszabadított és az őröktől elvettük a fegyvert, Legort pedig az íjat és a tegezt emelte el Palkot-tól.
 - Mi legyen velük? - kérdezte Endrees.
 - Láncoljuk mind a négyüket a falhoz, és kössük be a szájukat, hogy ne tudjanak szólni. Az őrök úgy sem jönnek le. - válaszolt Rignot.
  A börtönőrt aki még mindig aludt, a két katonát és Palkot-ot egy cellába zártuk és felpeckeltük a szájukat.
 - Kezdődjék a terv! Egyes oszlopba! Anna megy elől, Legort hátul így ha ketté is kellene szakadnunk nem fogjuk felfedni magunkat. - nézett körbe Rignot - Akkor indulás!

*Argot szemszöge, a szökés napja*

 - A Békésektől kapott fegyvereket szétosztottuk. Az őrséget úgy osztottam be, hogy egy alakváltó egy tünde. Délről várjuk Legort-ot és a kadétokat, mivel Tizon is arról jött. - jelentett Shina.
 - Mivel ez nem egy előre szervezett támadás lesz Palkot részéről, emiatt nem kell félnünk a csapdáitól és az őrült terveitől. - mondta Katret.
 - És szerinted a Kívülállók betartják a szavukat az erőd elfoglalásáról? - néztem Katret-re.
 - Igen. Ők sem szeretnék az egyik legjobb erődjüket egy őrült kezében tudni. - válaszolt magabiztosan - Mellesleg ahogyan Ambrus-tól is megtudhattuk, nem kívánnak velünk háborúzni, titeket pedig meg fognak szokni.
 - Szerintem csak a jobbik esetben. - tette hozzá Shina.
 - Hogy osztottad fel az őrséget? - szóltam közbe.
 - Merko és Tizon lesznek délen, Ambrus néha le fogja váltani valamelyiküket. Keleten Hidryt és két alakváltó lesz. Nyugaton Victoria és ugyancsak két alakváltó fog őrködni, míg északon lesz Optase és a maradék alakváltók. Marina és Vanád nagyobb köröket fognak tenni néha a falu körül. - mondta Shina.
 - Köszönöm. Shina ha lehetséges délután és este felé néha menj el a déli határhoz. Ha jönnének akkor jobb ha te is ott vagy.
 - Értettem Argot! - ezzel megfordult és kiment.
 - Egyik háborúból a másikba. - morogtam az orrom alatt.
  Ugyanis a mostani helyzet emlékeztet arra, amikor még a legerősebb fronton kellett helyt állnom pár bajtársammal.
 - A ti bolygótokon háború van? - kérdezte Katret.
 - Volt. Most már nincs bolygónk, azért is menekültünk ide. Igen háború volt. A legnagyobb a a történelmünkben. Velünk az emberek olyan négyszáz éve állnak harcban. Előtte a törpökkel hadakoztak, őket kevesebb mint kétszáz év alatt visszaszorították a bányáikba. Még előtte pedig az óriásokat győzték meg, hogy maradjanak inkább a hegyekben. És még előtte ez a négy nép összefogott, hogy a sötétség lényeit örökre eltüntessék a bolygóról. Szóval igen, eddig a történelmünkben szinte csak háborúkról van szó. Amíg az emberek minket békén hagytak azok voltak számunkra a béke időszaka, persze utána tőlünk is meg akartak szabadulni. - fel sem néztem a jelentésekből miközben ezt mind elmondtam Katret-nek.
 - Ismerős az érzés. - sóhajtotta - Elüldöztek minket szülőbolygónkról, aztán utána is Vadászokat küldtek ránk, és még a népünk egymás ellen is harcolt. Ezért vagyunk ily kevesen.
  Nekik tényleg nehezebb volt a fenn maradás, azonban most már békében élnek, már ha ezt a jelenlegi állapotot lehet annak nevezni. Mondanám, hogy emlékszem még a bolygónkra, mikor nem volt háború, azonban ez nem lenne igaz. Már csak a szóbeszéd maradt nekem. Most itt, ezen e helyen, újra megkaptuk a lehetőséget egy jobb életre. Remélem most nem fog úgy alakulni a jövőnk, mint otthon.
 - Argot! - hallottam Katret hangját.
 - Igen? - néztem rá.
 - Már több, mint tíz perce csak azt az egy oldalt olvasod. - jegyezte meg, de nem fűzött hozzá semmit.
 - Elkalandoztak a gondolataim. - válaszoltam röviden.
 - Ha Palkot eljön ide, akkor neked kell majd megölnöd. - szólt egy kis idő után Katret.
 - Tessék? Miért? - néztem rá döbbenten.
 - Mert Palkot a vezetője azoknak, akik rátok támadnak. Ha te ölöd meg, mint a tündék vezetője, akkor békén fognak hagyni titeket örökre. Nálunk ez így szokás. Emlékszel arra a támadásra, mikor idejöttünk?
 - Igen.
 - Azért vonultak vissza olyan hirtelen, mert a vezetőjük meghalt.
 - Értem. Elég furcsa szokás. - néztem vissza a jelentésekre.
 - Hétszáz éve elvagyunk vágva mindenkitől, és még furcsállod? - nevetett Katret.
  Már ment volna ki a teremből, de még egy valamire tudni szerettem volna a választ.
 - Katret, mekkora az esélyem arra, hogy megöljem Palkot-ot?
 - Jó harcos vagy, szerintem elég ha szabad utat kapsz, és nem kell más alakváltóval foglalkoznod. A nyakát célozd, ha sikerült elvágnod vagy eltörnöd a nyakcsigolyákat, akkor nyertél. - fordult vissza Katret - Segíteni fogok neked úgy, hogy a többi alakváltót távol tartom, azonban a párbajt Palkot-tal nem vállalhatom át.
 - Már most nagyon sokat segített. Remélem mindenki épségben visszaér.
  Nem hallottam, hogy elmenne, de abban sem voltam biztos, hogy még itt van. A régi jelentéseket néztem át, még Legort-é is köztük van. Átolvastam azt is, ugyanis legalább megtudom, hogy milyen főzetek vannak. Már ha nem használtuk el az összeset. Emerisz és Lara még nem ébredt fel, bár sokkal jobb állapotban vannak. Berill a harc során itt fog maradni vigyázni rájuk. Merko és Tizon együtt maradnak, jó párost alkottak a múltkori összecsapásnál. Shina Ambrus-szal lesz, nem akarom felügyelet nélkül hagyni, még a csatában sem és Shina nagyon jó harcos ahhoz, hogy tudjon magára vigyázni. Az alakváltókat majd Katret felosztja, Optase és Victoria azonban együtt kell, hogy maradjanak. Mindketten tapasztalatlanok és fiatalok, jobb ha legalább egymásra tudnak támaszkodni a csatatéren. Hidryt pedig, szerintem ő lesz az, aki mindenhol ott lesz. Jó harcos, nehéz fegyverzettel és nagyon sok harci vággyal. Örülök, hogy mellettünk harcol nem pedig ellenünk.
 - Már megint elgondolkodtál valamin, igaz? - hallottam Katret hangját.
 - Csak próbálom a katonákat beosztani. - válaszoltam.
 - Ha a szakasz ide is ér, teljesen ki fognak merülni, így nekünk védenünk kell őket. - gondolkodott hangosan - Egyedül a tünde nem lesz teljesen kifáradva, mert gondolom valaki hozni fogja. Hiába tünde, azért nem lenne képes felvenni a tempót az állatokkal ilyen hosszú ideig.
 - Tudom, bár ahogyan Legort-ot ismerem biztosan elő fog állni majd egy trükkel.
 - Milyen trükkre gondolsz? - nézett rám kíváncsian Katret.
 - Amikor először támadtak ránk, akkor az egyik alakváltóval beindíttatott egy csapdát, aztán amikor elvitték, ott is csak másodjára sikerült, az első támadót úgy buktatta le, hogy a házában, amit csak tudott felborított, így odamentem. - válaszoltam és mosolyogtam Legort találékonyságán.
 - És Palkot ki akarja törni a nyakát, mert egyszer robbantott. - tette hozzá Tizon, aki most lépett be.
 - Robbantott? - kérdeztük egyszerre Katret-tel.
 - Igen. Bár az is igaz, hogy ájultan hozták vissza, de robbantott.
 - Neked nem az őr helyeden kéne lenned? - nézett rá Katret.
 - Alton leváltott, mindjárt visszamegyek, csak megszerettem volna nézni még egyszer a térképet. - válaszolt.
 - Miért? - faggatta tovább Katret.
 - Azért, uram, mert ha csak kelet felé tartanak akkor nem pontosan a falu felé fognak jönni, ezért gondoltam, hogy valahogyan jelezhetnénk nekik a helyes irányt. - állt elő a tervével Tizon.
 - Te hogyan jutottál ide? - kérdeztem, aztán magamban rögtön meg is adtam a választ a kérdésemre.
 - Követtem a vérszagot.
 - Megkérem Vanád-ot és Marina-t, hogy tegyenek valamit az ügy érdekében.
 - Észreveszik őket! - ellenkezett Katret.
 - Nem fogják, mert erre képezték őket. - válaszoltam nyugodtan.
  Nem féltettem őket, képesek megvédeni magukat és gyorsak ha futásra kerülne a sor. Mindjárt értük megyek. A csatában ők a fákon maradnak és inkább a nyilaikkal fognak nekünk segíteni. Nem oly régen még az emberekkel vívott háborúban gondolkoztam ilyeneken. Hirtelen ötlettől vezérelve a polchoz mentem, ahol a térképek vannak. Elővettem a falu tervrajzát és térképét. Mielőtt neki kezdtem volna a védelem tervezésének kimentem a nagy házból, hogy szóljak Marina-nak vagy Vanád-nak a küldetésükről. Szerencsémre hamar meglettek éppen az egyik romos házat próbálják a főzettel helyre tenni.
 - Marina, Vanád! - szólítottam őket - Van egy feladatotok.
 - Mi lenne az? - kérdezte Marina kíváncsian.
 - Menjetek dél felé pár kilométert és helyezzetek el nyomokat, mely a kadétokat idevezetik. Legyetek óvatosak és gyorsak.
 - Indulunk azonnal. - válaszolt Vanád, és a házuk felé mentek felkészülni.
  Visszamentem a nagy házba. Már odafele úton gondolkodtam a harcban a stratégiákról és egy egy támadásról. Mire visszaértem Tizon már elment Katret pedig éppen azzal a főzettel épített. Befejezte mire megnéztem, hogy mégis mit csinál. A falu makettjét hozta létre.
 - Gondoltam így könnyebb lesz tervezgetni, és mellette valamivel el kellett terelnem a figyelmemet. - mondta Katret.
 - Nagyon pontos. A rajzok alapján készítetted? - néztem rá döbbenten.
 - Nem, inkább fejből. - válaszolt mosolyogva - Itt éltem kölyökkorom óta, csak tíz éve kiürítették a falut.
 - Úgy látszik ez most hasznunkra válik. - néztem még mindig az alkotását.
  Együtt kezdtük el a haditervek készítését és a csapataink mozgását. Mondjuk inkább már csak azért, hogy ne gondoljunk arra, hogy szinte nem is tehetünk semmit se azért, hogy a kadétok életben megússzák az idejövetelt.
  Végül csak megszületett a védelmi felállás és egy terv a támadáshoz. Behívtuk az összes katonát és azokat is, akik értettek a fegyverek használatához. Körül álltuk a makettet mindannyian.
 - A felállás a következő - kezdtem - a terv onnantól kezdődik mikor a szakasz ideér. Szerintünk nem fognak tudni harcolni, ezért nekünk akkor az elsődleges célunk az lesz, hogy épségben idehozzuk őket a nagy házba. A legtöbb harcos az ellenséget fogja feltartani, míg ketten-hárman a gyerekeket fogják fedezékbe vinni. Merko, Hidryt, Shina, Azeztul és az alakváltók fogják visszatartani az ellenséget egy kis ideig. Marina és Vanád ti ketten a fákon lesztek, mint íjászok lövitek az ellenséget vagy ha szükséges segítetek Optase-nak és Victoria-nak, akik biztos helyre viszik az érkezőket. Eddig világos?
 - Igen! - felelt mindenki.
 - Miután a szakasz biztonságos helyre ér, kezdődik a második része a tervnek - vette át a szót Katret - Palkot-nak be kell jutnia a faluba. Ez úgy lesz, hogy az íjászokhoz fognak csatlakozni azok, akik segítettek a kadétoknak, utána a többi katona visszahátrál a faluba, ahol majd Hidryt csapdáit aktiváljátok. Palkot-ra ne támadjatok! Addig kell kitartanunk, ameddig Palkot meg nem hal. Értettétek?
 - Miért nem támadhatunk Palkot-ra? - kérdezte Optase.
 - Mert itt nálunk az a szokás, hogy a vezetőknek kell megküzdeniük egymással. Aki veszít, az a csatát is kénytelen lesz feladni. - válaszolt Katret.
  Senki nem kérdezett többet. Shina rám sandított. "Ezt még megbeszéljük!" - üzente a tekintete. Sejtettem, hogy neki nem fog tetszeni ez a része a tervnek, azonban itt nem a mi szabályaink szerint kell eljárnunk. A fegyvereket szétosztottuk és mindenkinek elmondtuk újra, hogy hova kell mennie. A katonákon kívül mindenkinek borongós volt a hangulata. Még Hidryt sem lelkesedett a harcért.
  Utoljára Shina-val ketten maradtunk bent. Katret kiment és még kint átnézett mindent és mindenkit.
 - Miért kell egyedül megvívnod vele? - kérdezte Shina.
 - Ez egy másik bolygó, a módszerek is mások. Ezt figyelembe kell vennünk és be kell tartanunk. - magyaráztam - Nem lesz semmi baj. Ha karddal jön nekem, akkor könnyedén győzedelmeskedem.
 - Azonban ha átváltozik, akkor sokkal kevesebb lesz annak az esélye, hogy élve megúszod. - érvelt Shina.
 - Katret azt mondta, hogy ha Palkot meghal a támadást is befejezik a katonái, ezért kell őt hamar ártalmatlanítanunk.
 - Ha téved, akkor viszont biztosan nem ússzuk meg áldozatok nélkül. Eddig is csak a szerencsének köszönhetjük, hogy még senki nem halt meg. - vitatkozott.
 - Shina elég legyen! - rivalltam rá - Ha elbukok, akkor te fogod átvenni a helyemet. Értetted?
 - Igen. - nézett velem farkas szemet.
 - Menj a helyedre. Mindjárt megyek én is csak fel kell csatolnom a fegyvereimet. - adtam ki az utasítást.
  Shina nem válaszolt és nem is ment el. Végül ráhagytam, ha akar maradjon itt. Már elindultam volna ki a házamhoz, azonban Shina megfogta a karomat és a szemembe nézett.
 - Ne merj meghalni abban a párbajban!
 - Nincs a terveim között. - válaszoltam.
  Elengedett, én pedig kimentem. A házamban előkerestem a fegyvereimet és elkezdtem magamra aggatni őket. A kard a baloldalamon, az íj szintén a baloldalamon csak hátrébb mint a kard, a vesszők és a tőr a jobb oldalon foglalnak helyet. Még egy-egy tőr a kabátom alatt, vész esetére. Remélem nem fognak kelleni. Kimentem és körülnéztem. Hidryt éppen veszekszik az egyik alakváltóval, gondolom az egyik csapdáján. Merko, Alton és Tizon éppen egyet most próbálnak megépíteni. Shina az őrök között rohangál, gondolom leellenőrzi őket. Optase vesszőket csinál, Victoria pedig segít neki. Marina és Vanád most jöttek vissza, ők is Optase-hoz mennek, gondolom pár vesszőt megjavítanak. Berill a nagy ház ablakából figyel minket. Katret odament Hidryt-hez, hogy kibékítse őt az alakváltóval. A többi tünde a nagy ház bejáratát erősítik és segítenek amiben csak tudnak. Evan és Reron egy-egy csapdát építenek, azonban ezek merőben mások, mint Hidryt csapdái. Evan és Reron sokkal bonyolultabb mechanikájú csapdákat készítenek, melyeket nehezebb kikerülni. Katret most küld el két alakváltót járőrözni a déli területekre.
 - Mi a parancs? - kérdezte Shina, akit nem is láttam, hogy idejön.
 - Maradj Ambrus mellett és a déli határokon legyetek, az ottani védelmet rád bízom.
 - Értettem.
  Katret-hez mentem, míg Shina inkább felmászott egy fára és ott ment a helyére. Hidryt még mindig nem akart megbékélni.
 - Mi folyik itt? - kérdezte mikor odaértem.
 - Ez a vak falábú belelépett a csapdámba és nem tud kijönni. - válaszolt Hidryt felháborodva - Most arra kérnek, hogy semlegesítsem ezt a remek művet.
 - Beszélj vele, kérlek! - nézett rám kérlelve Katret.
 - Hidryt, a kioldó kötelet le tudod választani a csapdáról úgy, hogy ne induljon be? - néztem rá.
 - Persze.
 - Akkor kérlek megtennéd?
 - Máris. - válaszolt puffogva - Nem értem miért nem tud valaki jobban odafigyelni arra, hogy hova lép? Miért mindig én vagyok a hibás? Csapdákat kértek, nem? Most ő volt olyan oktondi, hogy nem figyelt, meg is érdemelné, hogy ne segítsek neki.
  Egész végig morgott, amíg megtette azt, amire kértem. Az alakváltó amint biztonságban volt eliszkol. Halkan megköszönte Hidryt-nek a "kedvességét", aztán már nem is láttam.
 - Most már újra beüzemelhetem? - nézett ránk unottan.
 - Persze, már itt sem vagyunk. - válaszoltam Katret helyett is.
  Intettem neki, hogy kövessen és hagyja békén a csapda művészünket. Amint hallótávolságon kívülre értünk Katret megállt.
 - Ti eddig, hogy hogy nem léptetek eddig egy csapdájába sem? - kérdezte hitetlenkedve - Mindenhol csak kioldó szerkezetet látok.
 - Egyszer Legort belelépett, jobban mondva Hidryt beletette az egyik csapdájába, hogy tökéletesítse azt. Onnantól kezdve mindenki jobban ügyel arra, hogy hova lép. - magyaráztam.
 - Sokat gondolhatsz rá. - felelte erre, mire értetlenkedve néztem rá.
 - Az ő jelentéseit olvasod, mesélsz róla és megpróbálod mindig elterelni valamivel a figyelmedet. - mondta Katert - Értem, hogy ő az egyetlen gyógyító, de miért félted ennyire?
 - Azért amiért te is Annát. Bár Legort nem ismeri az apját, én tudom, hogy ki az. Legort apja egy régi nagyon jó barátom, így megpróbálok vigyázni rá, már amennyire azt hagyja.
 - Értem, azonban Palkot-ra koncentrálj. Ha tényleg össze van kötve az elméjük, akkor elég ügyesek ahhoz, hogy ne haljanak meg.
 - Tudom a feladatomat, és tudom, hogy mi az ára annak ha veszítek. Nem kell aggódnod tudom mit kell tennem, és azt is, hogy mit nem.
 - Senki nem kívánhat jobb vezetőt nálad. - válaszolt és az előttünk elterülő rengetegre nézett.
  Bármelyik percben itt lehetnek és akkora már felkészültnek kell lennünk a fogadásunkra. Ez fogja eldönteni, hogy maradhatunk-e vagy sem ezen a bolygón.
 - Nyernünk kell. - motyogtam magamnak.

28. fejezet - A terv

*Legort szemszöge*

  Már furcsa volt, hogy kipihenten ébredtem. Anna ma nem kínzott olyan sokáig, mint eddig, ezért sikerült valamennyit aludnom is. Tegnap mikor visszajöttünk kiderült, hogy csak vaklárma volt. Palkot a lépcső előtt sétált el, ezért jöttünk vissza. Nem jött le szerencsénkre. Nem sokára szöknünk kéne, nincs kedvem tovább maradni mellesleg, ha mostanság menekülnénk, akkor biztosan meglepetésszerűre sikeredne, ezért biztosan nem lenne olyan gyors a reakció idejük. Még mindig aludt mindenki. Most azonban nem vesztegethetünk több időt. Meg kell beszélnünk a tervet, de előtte információkat kell szereznünk. Mivel Anna még az igazak álmát aludta így egyedül elindultam körülnézni az erődben és minél több adatot megtudni a katonáktól.
  Egy-másfél óra múlva elindultam visszafelé. Mire visszaértem mindenki felébredt. Sok mindent megtudtam, ami a hasznunkra válhat.
 - Anna meg kell beszélnünk a tervet! - szóltam neki.
 - Ilyen korán?
 - Igen, nem várhat.
 - Rendben összeszedem a csapatot. 
  Nem kellett egy perc sem, már mindenki itt volt szellemileg.
 - Gondolom a szökés miatt vagyunk újra itt. - mondta Endrees.
 - Eltaláltad, amíg aludtatok egy kicsit kutakodtam. - válaszoltam - Palkot azt a parancsot adta, hogy három őr ügyeljen ránk, kettő a lépcső tetejénél egy pedig itt lent a celláknál. Általában az erődben mindig ötvenen járőröznek. Hárman itt, heten a bejáratnál, hárman-hárman a szellőzőknél, a főterem minden bejáratánál ketten őrködnek, ami azt jelenti, hogy hat bejáratnál tizenketten vannak, a többiek pedig kettesével szét vannak osztva a folyosókon. Aztán a többi katonáról nem is beszéltem, akik leváltják őket vagy pihennek vagy gyakorlatoznak. Tehát itt ebben az erődben van kétszáz vagy több bevethető katona, ezért javaslom a lopakodást. Az előző szökésnél is csak azért volt esélyünk, mert telepaták vagyunk így szóltunk előre a veszélyekről. Most viszont nem tudunk olyan hatékonyan szétnézni. Változtattam a terven. A szellőzőig az eljutás nem változott, Ametiszt segítségével kiütjük az őröket, aztán irány az egyik szellőző, az ottani őröket szintén elintézzük, a helyükre tőlünk fognak menni, úgy értem, hogy az őrök ruháját páran felveszik így nem fog senkinek sem feltűnni, hogy hiányoznának. A szellőzőn viszont hárman mennek ki, Ametiszt, Lace és Anna. Anna elrejti őket míg kimennek a szellőzőből és a kint lévő öt őrt semlegesítik aztán a kijáratot szabadon tartják, a másik csapat, aki az erődben maradt, őket én elrejtem mindenki elől így eljuthatunk a kijáratig az ottani katonákat szintén kiütjük. Aztán ketten mennek szólni az erődnek, hogy a tünde faluba erősítés kell. A többiek pedig a tünde faluba mennek és ott tartják a frontot. Kérdés?
 - Van. - kezdte Denrick - Miért nem megyünk mindannyian a szellőzőn? 
 - Túl keskeny ahhoz, hogy időben mindannyian kiérjünk. Gondolj bele, tízen egy szűk alagútban kúszunk mászunk, mire kiérünk a kijárathoz, addigra háromszor észrevették a szökésünket. Ezért inkább csak három embert küldünk oda. A szellőzőkben lassabban haladnak, de mire a mi csapatunk is a kijáratokhoz ér már szabad lesz az út. Van még kérdés?
 - A kutya alakváltók, hogyan jussanak fel a faluba? - kérdezte Endrees.
 - Hány macska és hány kutya alakváltó van? - kérdeztem vissza.
 - Öt kutya és négy macska alakváltó. - válaszolt Rignot.
 - Kik mennek az Erődhöz?
 - Amber és Denrick. Egy macska és egy kutya alakváltó. - mondta Rignot.
 - Mennyire jól tudtok fára mászni? 
 - Elég jól. 
 - Akkor a falu közelében a kutya alakváltók visszaváltoznak emberré és felmásznak. Mivel így elég kiszolgáltatottak lesztek, Annával lent maradunk és fedezzük a mászókat. Rendben?
 - Rendben. - egyezett bele mindenki.
 - Még egy kérdésem lenne! - szólalt meg Lace - Mikor is lesz a szökés?
 - Holnap a vallatás után, akkor kevés az esélye, hogy lebukjunk. - válaszoltam neki.
 - A falu tud róla?
 - Még nem.
 - Ma értesítsétek őket. - mondta Rignot.
 - Rendben! - feleltük egyszerre Annával.
  Mivel már nem volt mit megbeszélnünk, ezért mondhatni feloszlattuk a gyűlést. A falut majd vallatás után látogatjuk meg, addig tartalékolni kell az energiánkkal. A szökés részleteit megint átvettem fejben, nehogy valami váratlan érjen minket. Ez lesz az utolsó lehetőségünk. Palkot még nem figyel ránk annyira, azonban ha nem sikeredne a terv, akkor biztosan azonnali hatállyal a szakaszt átviteti egy másik erődbe mi Annával pedig Canton sorsára jutunk. Azonban ha a terv egy bökkenő miatt meghiúsulna akkor is van egy vésztervem.
 - Mi a B terved Legort? - kérdezte Anna.
 - Egy egyszerű, ám annál hatásosabb terv. A bázison mindenkit elaltatunk telepatikusan. Nyilván akik a sisakot hordják azok ébren maradnak, de ők meg annyira kevesen vannak, hogy el lehet szökni előlük, legrosszabb esetben pedig meg lehet mérkőzni velük. Egyetlen egy hátulütője van a dolognak, még hozzá az, hogy mi ugyanúgy elájulunk, akkor a többieknek kell minket is cipelni, ha csak nem akarnak itt hagyni. 
 - Nem hagynának itt minket! - védte a szakaszát Anna.
 - Csak minden eshetőséggel számolok. - válaszoltam.
  Erre inkább nem felelt semmit se, amin nem lepődtem meg. Tudja, hogy néha megpróbálom direkt bosszantani jobban mondva ő azt hiszi. Hat évvel ezelőtt, ha ilyen tervvel álltam volna elő, akkor a barátaim kinevettek volna. Mondjuk akkor még egy egy ilyen bebörtönzés meg volt szervezve, mert az volt a feladat, hogy valakit kijuttassunk. Vettem egy nagy levegőt és visszajöttem inkább a jelenbe. A múltam jobb lenne, ha feledésbe merülne, azonban ez nem lehetséges.
 - Ha neked lesz igazad, akkor erre a hétre átveszem az őrségedet. Viszont ha én nyerek te veszed át az enyéimet. - hallottuk fentről.
 - Mi lesz akkor, ha semelyikünk sem nyer? - kérdezte egy második hang.
 - Akkor nem lesz semmi se. - válaszolt az első - Akkor fogadjunk?
 - Benne vagyok.
  Amint elhangzott az utolsó mondat, elindultak lefelé. "Vajon miben fogadhattak?" - gondolkodtam és vártam Anna találgatását. Meglepő módon nem válaszolt nekem, ami miatt már-már hiány érzetem lett. A katonák itt voltak lent, és megálltak a mi cellánk előtt.
 - Figyelj tünde - szólalt meg az egyikük - fogadtunk a barátommal, és az nyer, aki legalább tíz évvel közel van a valódi életkorodhoz.
  Nem értettem sohase ezt a fogadás dolgot az embereknél. Most, hogy a fogadás alanya én vagyok még inkább idegenkedem a fogadásoktól. Egyrészt viszont kíváncsi voltam, hogy mennyi idősnek hisznek engem. Eddig soha senki nem találta ki a valódi koromat. Na jó, egy valaki jött rá, még hozzá Emandiece. Anna is figyelt, bár szerintem ő is kíváncsi volt, hogy mennyire találnak mellé.
 - Szerintem te - kezdte az első - száz és kétszáz év között vagy.
  Visszafogtam magamat, azonban Anna nem. Majdnem felnevetett, ám megvárta, hogy mit mond a második.
 - Szerintem pedig kétszáz és kétszázötven között. - kontrázott rá a második.
  Most már Anna nem próbálta visszafogni magát, és elkezdett nevetni. Én csak magamban nevettem, hogy mekkora ökrök. Köztudott minden bolygón, ahol tündék is élnek, hogy ilyesmiben tilos fogadni. A katonák értetlenül néztek Annára.
 - Ennyire elhibáztuk? - kérdezte végül az első.
 - Hogy elhibáztátok-e? - kérdezte Anna, aki majdnem megfulladt a nevetéstől - Legort, hogy lehetséges, hogy senki nem találja el? - fordult felém.
 - Szerinted én honnan tudjam? - kérdeztem vissza.
 - Akkor mi a valódi korod? - vont kérdőre a második.
 - Te - mutattam az elsőre - voltál a közelebb.
 - Tíz éven belül volt? - kérdezte rögtön a második, látszott rajta, hogy nincs kedve bevállalni egy plusz őrséget.
 - Nem, úgy az alsó határral is röpke nyolcvan évvel lőtt mellé. Pontosítva nyolcvankettővel. - válaszoltam neki.
 - Akkor semelyikünk sem nyert! - nyugodtak le a kedélyek és visszamentek a lépcsőn.
 - Vajon ki matekozták? - kérdeztem inkább magamtól mint mástól.
 - Biztosan nem. Inkább csak a fogadásra koncentráltak. - válaszolt Anna.
 - Mellesleg most jut eszembe egy ígéreted. - folytatta telepatikusan - Mesélj a késedről.
 - Hiszen már mindent láttál az emlékeimben. - vágtam vissza.
 - Tévedsz! Igen láttam az emlékeidet, de speciel ez a történet valahogy kimaradt.
 - Tényleg muszáj? - kérdeztem, hátha meggondolja magát.
 - Igen!
 - Egy barátom készítette nekem. Nagyon jól értett a fémekhez és az ásványokhoz. Inkább az utóbbi tudomány állt közelebb a szívéhez. A kés egy furcsa ötvözet eredménye. Vasat és egy fém alapú ásvány keverékét összeolvasztotta, melynek az eredménye ez lett. A markolatába egy hegyikristályt és egy jádét tett. A saját tőrébe szintén tett egy hegyikristályt, azonban a másik kő egy gránát volt. A harmadik tőrnek a markolatában szintén helyet kapott egy hegyikristály a második kő viszont itt is más, egy opál. Mindegyik tőr a tulajdonosához készült. Telepataként összekötöttem a hegyikristály darabokat, ugyanis az a három darab egy volt előtte, így könnyű dolgom volt. Amint összekötöttem őket tudtunk egymással beszélni hang nélkül csak az elménket használva és ez a kapcsolat minden távolságot kibír. Emlékkőnek a jádét hitte, részben igaza van. A jádéban elraktároztam egy emléknek az egyik részét. Ennek az emléknek a többi része a gránátban és az opálban van. Most már örülsz? Kielégítő volt a válaszom?
 - Igen, már nem vagyok annyira kíváncsi, azonban ennyi információ még nem adja ki a teljes történetet.
 - Te is tudod, miért nem mesélek többet. - válaszoltam.
  Mindig értetlenkedett és sose volt neki semmi se elég, legalább most nem nyaggat tovább. A tervhez visszatérve a legjobb az lenne, ha a főbb termeket és kamrákat kikerülnénk. Úgy sokkal kevesebb az esélye, hogy lebukjunk. Ha csak az oldal folyosókat használjuk, akkor az út hosszabb lesz, mellesleg a bejáratnál az őröket sehogyan se kerülhetjük ki. Lépteket hallottam fentről és meg sem kellett néznem ahhoz, hogy tudjam Palkot tart lefele. Egyszer csak nehezebb léptekre lettem figyelmes. Palkot mögött jött jóval, azonban fogadni mernék rá, hogy ide tart. Nehéz léptek, vasak egymáshoz ütődése, biztosan Fottre lesz. "Vajon mit akarhat Palkot? Mit tervez?" - gondolkodtam.
 - Tényleg tudni akarod? - kérdezte Anna.
 - Így bele gondolva nem biztos. - válaszoltam.
  Ugyanis Palkot és Fottre párosítva, nos, az egy nagyon rossz dolog. Mármint számunkra, Palkot lesz a tervező Fottre pedig a kivitelező. "Nekünk végünk lesz." - már most elástam magunkat.
 - Palkot sem lesz olyan kegyetlen, hogy bármit megengedjen Fottre-nak. - próbált lelket önteni belém Anna.
 - Komolyan azt hiszed, hogy Palkot megkegyelmez nekünk? Hol voltál az elmúlt több mint tíz napban? Szerintem még élvezni is fogja a műsort.
 - Már csak a mai és a holnapi napot kell túlélnünk, szóval ne merd most feladni! - rivallt rám Anna.
  "Szerintem ha fel merném adni akkor előbb lennék halott a te kezed által mint a kínzásoknak köszönhetően." - vágtam volna rá, azonban csak gondolatban maradt, amit Anna szintén lát.
 - Nem is igaz! - próbálta megcáfolni.
 - Tényleg?
 - Maximum egy kis része igaz. - látta be végül.
  Mire lefolytattuk ezt a kis eszme cserét addigra Palkot és a vasfal is megérkezett. Palkot merengve nézett ránk, míg Fottre diadalittas örömmel méregetett engem. Mikor Palkot már több perce nem mondott semmit se, Fottre már türelmetlen lett.
 - Uram, mi a parancsa? - kérdezte.
 - Még nem kapod meg őket Fottre. - válaszolt ridegen Palkot.
  Nagyon meglepődtem Palkot kijelentésén. Azonban mióta Lucia meghalt nagyok a hangulatingadozásai. Valamikor hosszú és förtelmes halált kívánna nekünk, máskor pedig a tudásunkra kíváncsi. Palkot nem adott semmilyen parancsot sem, sőt meg sem szólalt. Húsz perce csak áll ott és figyel minket, ami miatt már kezdem kényelmetlenül érezni magamat. Végül csak megszólalt.
 - Fottre mennyire szeretnél bosszút állni a tündéken?
 - Akár az életem árán is. - válaszolt Fottre.
 - És ha megadnám neked a lehetőséget? - kérdezte titokzatosan Palkot.
 - Mire gondol uram? - kérdezett vissza értetlenkedve Fottre.
 - Elküldöm abba a hitvány faluba követként. Viheted a fegyvereit, remélem kitalálsz egy okot, amiért nem fognak félni attól, hogy azokat magadnál tartod. Ott aztán kedvedre öldökölhetsz, azonban kevés az esély arra, hogy élve megúszod. - vázolta fel Palkot az ötletét.
 - Ezt komolyan gondolja?
 - Nem vállalnád?
 - De szívesen, azonban erre soha sem adott engedélyt.
  Miközben erről tárgyaltak egymás között, a vérnyomásom az egekbe szökkent. Rögtön elkezdtem azon töprengeni, hogy vajon miként tudok szólni Argot-nak, hogy egy őrült tart oda lekaszabolni őket. Palkot biztosan itt marad vagy valakikkel szemmel tartat minket, hogy ne mehessünk szólni nekik.
 - Alakváltók is vannak ott. Az ikrek fel fogják ismerni, onnantól kezdve már nem fognak bízni benne. Nem lesz baj. - biztatott Anna.
  Nem tudtam lenyugodni. Ha Fottre beindul akkor senki sem fogja tudni megállítani. Végül Palkot rángatott vissza a valóságba.
 - Csak akkor adok erre a hadműveletre engedélyt, ha a tünde nem beszél.
  Ha eddig nem őrlődtem volna azon, hogy mit csináljak most már elérte azt, hogy már már elmondjak neki mindent. Hiába sorakoztattam fel volna magamban érveket mindkét oldalra, biztosan akkor is ugyanúgy döntenék. Elmondanék mindent, amit tudni szeretne.
 - Most azonnal verd ki azt a fejedből, hogy bármit is mondasz neki. - rivallt rám Anna.
 - Ha ugyanabban a helyzetben lennél, mint én, akkor mit tennél? - kérdeztem vissza.
 - Gondolnék a következményekre! - válaszolt határozottan.
 - Dehogy gondolnál a következményekre, te is a barátaidat tartanád fontosabbnak. És nem merj ez ellen felhozni semmit se, mert mindketten tudjuk, hogy nekem van igazam.
 - Akkor másként fogalmazok. Én nem gondolnék a következményekre, de te igen! Mi történhetne, ha Palkot sikeresen lemásolná a képességünket? Mondd szépen sorjában!
 - Először a Kívülállóknál venné át az irányítást. Később az egész fajon, onnantól kezdve mindenkit megöl ezen a bolygón, aki ellenáll neki vagy nem alakváltó. Utána ha sikerül elmennie más világokra, akkor azokat is az uralma alá hajtaná vagy kiirtaná az ott élőket. - vázoltam fel. 
 - Akkor mit választasz? - kérdezte Anna.
  Tudtam, hogy ezt akarja elérni. Nincs sok időm, hiszen Palkot figyel és a válaszomra vár. Végül eszembe jutott valami.
 - Anna, valószínűleg ezzel a csellel mindketten elájulunk, azonban kevesebb lesz jóval az esélye, hogy bárki is meghalna a faluban. 
 - Mi a terved? - kérdezte Anna önelégülten, ugyanis ezt akarta elérni, hogy valamit kitaláljak a problémára.
 - Elvonom Palkot figyelmét, addig egy kis időre el kell szakadnunk egymástól. Amíg Palkot rám figyel, addig szóljál a gyámodnak a közelgő veszélyről. Ha lebukunk lehet, hogy rosszabb sorsunk lesz, mint Canton-nak, azonban másokat megkímélünk. 
  Már rákérdezett volna valamire, azonban Palkot is közbe szólt.
 - Akkor tünde mi a válaszod?
  Már éppen válaszolni szerettem volna, azonban feltűnt valami ami eddig elkerülte a figyelmemet. Palkot itt állt a cellánk előtt, azonban Fottre hátrébb ment, vissza a lépcsőházig. Ott sem ült le, hanem a falnak támaszkodott és a kezeit maga előtt összefonta és gúnyosan mosolygott.
 - Átvert. - mondtam hitetlenkedve - Ő nem Fottre.
 - Lám, lám. Akkor a tündéket is át lehet verni. Dierten elég lesz.
  És Fottre, aki valójában nem Fottre, elkezdett elhomályosodni, aztán a homályból egy másik férfi alakja rajzolódott ki.
 - Hol van Fottre? - kérdeztem.
  A torkom teljesen kiszáradt, a szívem hevesen vert és biztosan olyan a színem mint egy hulláé, ha nem fehérebb. Féltem a választól.
 - Már úton van réges rég, hogy teljesítse a küldetését. - nevetett fel gonoszan Palkot - Jobban félted az ismerőseidet magadnál, ezért megpróbáltam először kiszedni belőled valamit. Azonban Anna ezt elrontotta, most viszont sokkal jobban fogsz szenvedni, hiszen nem tehetsz semmit se.
  Érzetem, hogy Anna elszakad tőlem. A terv még sikerülhet.
 - Mégis mi oka volt rá? - kérdeztem azért, hogy rám figyeljen.
 - Az a falu már régóta útban van. Most Fottre esélyt kapott arra, hogy megbosszulja a családját.
 - Hiszen mi nem tettünk semmit. - veszekedtem vele, azonban már a látásom kezdett elhomályosodni a fáradtságtól.
 - Fottre elődei, akik átkeltek a kapun, mindegyik roncs volt. Valamelyik testileg volt borzalmas állapotban, valamelyik szellemileg nem volt egészséges és volt olyan is akire mindkettő igaz volt. Ezek a tényezők még jobban növelték a vérszomját a tündék iránt, így hamar rá tudtam erre venni.
  Elfáradtam, de annyira, hogy a szemeimet már alig tudom nyitva tartani. Érzékeltem, hogy Anna visszafelé tart. Ezek szerint sikerrel végződött a tervem.
 - Mi fárasztott ki ennyire tünde? Talán az, hogy nem bírsz segíteni a faludnak? - kérdezte gúnyosan Palkot.
 - Már tudnak Fottre érkezéséről. - motyogtam, azonban Palkot még hallotta.
 - Ez hogyan lehetséges? Hiszen te nem lehettél, akkor...? A lány! - sziszegte Palkot.
  A többit már nem hallottam, végül minden elsötétült és mély álomba merültem.

*Anna szemszöge*

Amint megtudtam, hogy Fottre már elindult elkezdtem szétszakítani a kapcsolatot az elménk között. Sikerült azonban tudtam, hogy nincsen sok időm. Elindultam, hogy megkeressem az Ezredest. Legort remélem feltartja addig Palkot-ot. Egyre kevesebb az energiám, szinte alig maradt. Mivel Tizon közelebb van neki kell szólnom.
 - Tizon!
 - Anna? Mi történt?
 - Fottre...felétek...tart. Vigyázzatok...csak...ölni...szeretne. - válaszoltam egy kicsit szaggatottan, többet sajnos nem tudok mondani.
  Elindultam vissza a testemhez, út közben az elmém már magától kereste Legort-ot. Ha képesek vagyunk is szétszakadni, akkor is csak kis időre, utána már automatikusan újra összekapcsolódunk. Ha egyszer sikerülne is örökre szétválnunk nem biztos hogy valamilyen következmény nélkül megúsznánk. Mire újra a cellában voltam Legort aludt, Palkot pedig elment.
 - Sikerült? - kérdezte Rignot.
 - Igen. - válaszoltam - Megpróbáljuk még ma értesíteni a falut a szökésről. Itt mi történt?
 - Semmi különös. Palkot megpróbálta megtörni Legort-ot, azonban nem sikerült. Mikor Palkot megtudta, hogy te értesíted a falut egy kicsit kiakadt, de nem adott ki semmilyen parancsot sem.
 - Aham. - ennyi válaszra futotta az erőmből.
  Nem aludtam el, inkább csak aktívan pihentem. Ha Legort összeszedi magát, akkor szintén el kell látogatnunk a tündékhez a szökésünk miatt. Remélem célba ér a figyelmeztetésem.
 - Szerintetek mekkora az esély arra, hogy sikerül elszöknünk innen? - hallottam Denrick-et.
 - Kicsi, azonban mindent meg kell tennünk a cél elérésében. Nincs több második esély. - válaszolt Rignot - Senkit sem fogunk hátra hagyni, és mindenki a legjobb tudását kell hogy elővegye a szökéshez. A folyosókon három-négy ember fér el egyszerre, tehát szerintem a legjobb az lenne, ha egyesével vész esetén kettesével haladnánk. Legort fog minket vezetni, utána jön Enturin, aki majd felveszi az egyik őr ruháját, te leszel a vészterv. Enturin után Endrees, te fedezed Enturin hátát, ha netán improvizálnia kell. Utána Denrick és Amber, ti amint kiérünk a Keleti Erőd felé veszitek az irányt. Utána Thalia és én leszünk az utolsók, ha netán baj történne fel tudjuk tartóztatni a katonákat.
 - Miért nem rögtön a Keleti Erődbe megyünk? - kérdezte Amber.
 - Ezt a harcot nem nekünk kell megvívnunk. A tündéknek kell bizonyítaniuk. - mondta Rignot.
  Teljesen egyetértettem Rignot-tal és nyilván Legort is emiatt inkább a falujába csalná a Kívülállókat, ez most a tündék harca a lakóhelyükért, mi csak mellékszereplők vagyunk. A többiek még beszélgettek a szökésről és a tervről. Éreztem, hogy Rignot valamit nagyon nem akar elmondani, de nem néztem meg, hogy mit. Végre Legort is magához tért valamennyire.
 - Értesítenünk kell a faludat a szökésünkről. - támadtam le rögtön.
  Nem lenne jó, ha visszaaludna.
 - Rendben, rendben. Mindjárt indulhatunk. - válaszolt álmosan.
  Pár perc múlva már megint a faluban voltunk. Körülbelül két órája jártam itt, szóval elméletileg Fottre már megérkezett. Az egész falu kihalt volt, az egész olyan érzést keltett bennem, mintha valaki visszatartaná a lélegzetét.
 - KATRET EZREDES! - hallottuk a faluszéléről.
 - Hogyan érkezhettünk Fottre előtt? - kérdeztem magamtól.
 - Nagyon jó kérdés. Tedd fel neki, hát ha már nem jön vissza. - felelt gúnyosan Legort.
 - Milyen jó ötlet...
 - Ne, ne, ne. Eszedbe ne jusson! - próbált lebeszélni Legort a tervemről.
 - Nem tud bántani! - érveltem.
 - Azonban ha visszajön akkor péppé ver! - vágta rá Legort.
 - Majd megoldjuk. 
 - Sajnos azonban igazad van, minket éppenséggel most nem tud bántani, tehát magunkra kell vonnunk a figyelmét. Keresd meg a gyámodat. Alá csalom vasszekrényt, aztán gyors vége lesz ennek az egésznek. 
 - Rendben. - egyeztem bele a tervbe.
  Ez a beszélgetés egy percet sem vett igénybe. Újra a környezetünkre figyeltünk, azonban Fottre nem volt sehol. Legort megpördült és a közház felé vette az irányt.
 - Mi a baj? - értem utol.
 - Fottre általában kikre támad? - kérdezett vissza.
 - A nála gyengébbekre és olyanokra akik nem tudnak visszatámadni. - válaszoltam és rájöttem Legort miért siet oda - Mekkora egy gyáva alak!
  Ezt hallotta az egész falu, így Fottre is. Visszafordult a közház bejáratától és ránk szegezte a tekintetét.
 - Ennél hangosabban nem tudtad volna kérdezni? - nézett rám Legort - Kezdődjön a terv.
  Mivel Fottre nem hallott több hangot visszafordult és indult volna be a házba.
 - Hogy kerülsz ide páncélos? - kérdezte emelt hangon Legort.
  A faluközepén volt, mondjuk nem tudom, hogy mennyit látnak belőle. Nincs időm a közjátékot figyelni így inkább Katret-et keresem. Gyorsan megtaláltam.
 - Ezredes!
  Csak odanézett ahonnan hallotta a hangomat. Mivel Fottre épp azon volt, hogy Legort-ot agyonlapítsa elég nagy volt ahhoz a hangzavar, hogy ne halljon engem.
 - Legort idecsalja, aztán könnyedén tudja ártalmatlanítani. Addig fog öldökölni, amíg életben van. Persze ha Legort-ot elkapja és rájön, hogy csak szellemként van itt, sokkal kevesebb lesz az esélyük a veszteség nélküli győzelemre. 
  Az Ezredes bólintott. Jeleztem Legort-nak, aki éppen egy kardcsapás elől tért ki.
 - Ennyire rosszul bánik a karddal? - piszkálta Fottre-t, aki egyre dühösebben támadott.
  Legort elkezdett alánk araszolgatni, az Ezredes pedig felkészült az ugrásra. Lejjebb ment és elővette a kardját. Már itt volt, az Ezredes figyelt már ugrásra készen állt, csak várt a megfelelő pillanatra. Legort megállt és várt az utolsó csapásra, amivel biztos volt, hogy felszelte volna Fottre, ha ténylegesen ott lenne. Az Ezredes csak erre várt, leugrott. Pont akkor mikor rájött Fottre, hogy Legort átverte őt. Nem tudott reagálni, elég hamar elvesztette a fejét.
 - Most már igaz rá az az állítás, hogy fejetlen tuskó. - mondtam Legort-nak.
 - És még te kérdezted, hogy épelméjű vagyok-e? - kérdezett vissza.
  Csak mosolyogtam Legort kérdésén. Hamar előmerészkedett mindenki, amint látták, hogy a támadó fej nélkül maradt. Az Ezredes a kardját tisztította, mint ha minden nap ezt csinálná. Végül Argot is előkerült.
 - Most mihez kezdjünk vele? - kérdezte hangosan.
 - Javaslom, hogy egyszerűen dobják le a talajszintre. - válaszoltam.
 - A talajra? - kérdezett vissza - Nálatok nem szokás a temetés?
 - Ha eltemetnénk a halottainkat, akkor is kiássák a vadak. - válaszolt félvállról az Ezredes - Elég sok a dögevő állat erre felé, ugyanis tudják, ha itt valaki meghal, akkor nekik az vacsora időt jelent.
  A tündék összenéztek. Gondolom náluk ez nem szokás. Igen, némely szokásaink másoknak egy kicsit durvák, primitívek és a többi. Azonban ezen a bolygón sajnos nem tehetünk mást, mint pár illemszabályt módosítottunk az életben maradásunkért. A temetkezés is ilyen, volt választásunk. Ha eltemetjük másnap már a maradványok szanaszét lennének szórva. Mivel a tündék még több percig nem mozdultak, Katret és Ambrus lelökték Fottre testét.
 - Anna miért jöttetek ide? Nem vesz le túl sok energiát? - kérdezte aggódva Ambrus.
 - Többször voltunk itt mint hinnéd. - nevettem - Azonban most tényleg van egy okunk, mármint az eredeti ok. Azt hittük mire ideérünk Fottre már régóta itt lesz, nem is sejtettük, hogy megelőztük őt. 
 - Azért vagyunk itt, mert megint egy szökést tervezünk. - vette át a szót Legort - Holnap kezdjük, délután felé. Ide fogunk jönni, tehát amíg lehetséges, akik nem tudnak harcolni ők menjenek biztonságosabb helyre. A tervünk egyszerű, amint kijutunk a barlangból elindulunk erre. Itt azonban jobb ha lenne segítség, ugyanis négy vagy több órányi út fog állni előttünk. Ha ideérünk kimerültek leszünk és Palkot hátrakötött kézzel is győzne ellenünk.
 - A szökésnél megpróbáljuk lezárni a barlangbejáratot. - folytattam - Azonban kicsi az esély arra, hogy lesz erre időnk. Ketten majd az Erődhöz mennek és értesítik őket. 
 - Miért nem küldhet erősítésért az Ezredes már most egy küldöncöt? - kérdezte Ambrus.
 - Azért mert ha a Kívülállók figyelnek titeket, akkor feltűnne az ha egy csapat alakváltót iderendelnek és lebuknánk. - válaszolt neki Legort.
 - Mióta tervezitek ezt a szökést? - tapintott a lényegre Argot.
 - Tegnap vagy tegnapelőtt óta? - válaszoltam.
 - Nem szoktál így fejjel menni a falnak Legort. Mi történt, hogy ennyire siettetitek a szökést.
 - Palkot tartott egy bemutatót, hogy milyen sorsot szán is nekünk. - tért ki a konkrét válasz elől Legort.
 - Mi történt Anna? - kérdezte Katret.
 - Dióhéjban, Lucia megőrült, meg akart ölni minket. Miután nem sikerült öngyilkos lett. Aztán a férje, Canton, minket hibáztatott ő is meg akart ölni minket, kudarcot vallott és Palkot lefejezte az engedetlenségéért. Aztán azt mondta nekünk, hogy minket is erre a sorsra fog juttatni, akár beszélünk akár nem. Akkor kezdtük el kitervelni a szökési tervet. - válaszoltam.
 - Anna, biztosan Canton-t ölte meg? - kérdezte Ambrus.
 - Elég biztos. - válaszoltam keserűen.
 - Valami rosszat kérdeztem? - nézett rám ártatlanul.
 - Azért nem járt Canton sikerrel, mert Anna telepatikusan lefogta, hogy ne tudjon mozogni. És a haláláig nem engedte el az elméjét. - válaszolt Legort.
 - Nem nagyon értem, hogy ez mit jelent. - válaszolt Ambrus, mire elmosolyodtam - Azonban Canton Palkot unokaöccse.
  Lefagytam a hír hallatán. Megölte a saját rokonát? Hogy képes erre?
 - Már egyszer megbeszéltük. Kegyetlen és nincsen lelke. - válaszolt Legort a magamnak feltett kérdésre.
 - Azt is megbeszéltük, hogy ez idegesítő! - vágtam rá.
 - Most már abbahagytátok a veszekedést? - kérdezte Ambrus.
 - Igen. - válaszoltam, bár nem sejtem, hogy honnan tudja, hogy éppen veszekedtünk.
 - Ha szöktök, akkor nyilván Palkot utánatok fog jönni - kezdte Ambrus - Tehát az erődje védtelen lesz.
 - Ez nem a mi problémánk. - vágott közbe Legort - Mit tervezel?
 - Míg ti lefoglaljátok Palkot-ot, addig a Kívülállók visszafoglalják az erődöt.
 - Miért kell visszafoglalni? - kérdeztem az öcsémtől.
 - Mert Palkot-nak már át kellett volna adnia az utódjának, de mint minden parancsra erre is tojt magasról.
 - Vissza kell mennünk - mondta Legort.
 - Most miért?
 - Éppenséggel az is csoda, hogy idáig kibírtuk. - válaszoltam és már el is indultunk visszafelé.
  Visszaértünk, és hirtelen nagy fáradtság lett úrrá rajtam. Hamar elaludtam, ugyanis a vallatás közben lévő kisebb produkcióm is leszívta az energiámat a mostani szintúgy és csoda, hogy még kibírtuk a visszafele utat. Majd holnap reggel beszámolunk a többieknek a történtekről.