28. fejezet - A terv

*Legort szemszöge*

  Már furcsa volt, hogy kipihenten ébredtem. Anna ma nem kínzott olyan sokáig, mint eddig, ezért sikerült valamennyit aludnom is. Tegnap mikor visszajöttünk kiderült, hogy csak vaklárma volt. Palkot a lépcső előtt sétált el, ezért jöttünk vissza. Nem jött le szerencsénkre. Nem sokára szöknünk kéne, nincs kedvem tovább maradni mellesleg, ha mostanság menekülnénk, akkor biztosan meglepetésszerűre sikeredne, ezért biztosan nem lenne olyan gyors a reakció idejük. Még mindig aludt mindenki. Most azonban nem vesztegethetünk több időt. Meg kell beszélnünk a tervet, de előtte információkat kell szereznünk. Mivel Anna még az igazak álmát aludta így egyedül elindultam körülnézni az erődben és minél több adatot megtudni a katonáktól.
  Egy-másfél óra múlva elindultam visszafelé. Mire visszaértem mindenki felébredt. Sok mindent megtudtam, ami a hasznunkra válhat.
 - Anna meg kell beszélnünk a tervet! - szóltam neki.
 - Ilyen korán?
 - Igen, nem várhat.
 - Rendben összeszedem a csapatot. 
  Nem kellett egy perc sem, már mindenki itt volt szellemileg.
 - Gondolom a szökés miatt vagyunk újra itt. - mondta Endrees.
 - Eltaláltad, amíg aludtatok egy kicsit kutakodtam. - válaszoltam - Palkot azt a parancsot adta, hogy három őr ügyeljen ránk, kettő a lépcső tetejénél egy pedig itt lent a celláknál. Általában az erődben mindig ötvenen járőröznek. Hárman itt, heten a bejáratnál, hárman-hárman a szellőzőknél, a főterem minden bejáratánál ketten őrködnek, ami azt jelenti, hogy hat bejáratnál tizenketten vannak, a többiek pedig kettesével szét vannak osztva a folyosókon. Aztán a többi katonáról nem is beszéltem, akik leváltják őket vagy pihennek vagy gyakorlatoznak. Tehát itt ebben az erődben van kétszáz vagy több bevethető katona, ezért javaslom a lopakodást. Az előző szökésnél is csak azért volt esélyünk, mert telepaták vagyunk így szóltunk előre a veszélyekről. Most viszont nem tudunk olyan hatékonyan szétnézni. Változtattam a terven. A szellőzőig az eljutás nem változott, Ametiszt segítségével kiütjük az őröket, aztán irány az egyik szellőző, az ottani őröket szintén elintézzük, a helyükre tőlünk fognak menni, úgy értem, hogy az őrök ruháját páran felveszik így nem fog senkinek sem feltűnni, hogy hiányoznának. A szellőzőn viszont hárman mennek ki, Ametiszt, Lace és Anna. Anna elrejti őket míg kimennek a szellőzőből és a kint lévő öt őrt semlegesítik aztán a kijáratot szabadon tartják, a másik csapat, aki az erődben maradt, őket én elrejtem mindenki elől így eljuthatunk a kijáratig az ottani katonákat szintén kiütjük. Aztán ketten mennek szólni az erődnek, hogy a tünde faluba erősítés kell. A többiek pedig a tünde faluba mennek és ott tartják a frontot. Kérdés?
 - Van. - kezdte Denrick - Miért nem megyünk mindannyian a szellőzőn? 
 - Túl keskeny ahhoz, hogy időben mindannyian kiérjünk. Gondolj bele, tízen egy szűk alagútban kúszunk mászunk, mire kiérünk a kijárathoz, addigra háromszor észrevették a szökésünket. Ezért inkább csak három embert küldünk oda. A szellőzőkben lassabban haladnak, de mire a mi csapatunk is a kijáratokhoz ér már szabad lesz az út. Van még kérdés?
 - A kutya alakváltók, hogyan jussanak fel a faluba? - kérdezte Endrees.
 - Hány macska és hány kutya alakváltó van? - kérdeztem vissza.
 - Öt kutya és négy macska alakváltó. - válaszolt Rignot.
 - Kik mennek az Erődhöz?
 - Amber és Denrick. Egy macska és egy kutya alakváltó. - mondta Rignot.
 - Mennyire jól tudtok fára mászni? 
 - Elég jól. 
 - Akkor a falu közelében a kutya alakváltók visszaváltoznak emberré és felmásznak. Mivel így elég kiszolgáltatottak lesztek, Annával lent maradunk és fedezzük a mászókat. Rendben?
 - Rendben. - egyezett bele mindenki.
 - Még egy kérdésem lenne! - szólalt meg Lace - Mikor is lesz a szökés?
 - Holnap a vallatás után, akkor kevés az esélye, hogy lebukjunk. - válaszoltam neki.
 - A falu tud róla?
 - Még nem.
 - Ma értesítsétek őket. - mondta Rignot.
 - Rendben! - feleltük egyszerre Annával.
  Mivel már nem volt mit megbeszélnünk, ezért mondhatni feloszlattuk a gyűlést. A falut majd vallatás után látogatjuk meg, addig tartalékolni kell az energiánkkal. A szökés részleteit megint átvettem fejben, nehogy valami váratlan érjen minket. Ez lesz az utolsó lehetőségünk. Palkot még nem figyel ránk annyira, azonban ha nem sikeredne a terv, akkor biztosan azonnali hatállyal a szakaszt átviteti egy másik erődbe mi Annával pedig Canton sorsára jutunk. Azonban ha a terv egy bökkenő miatt meghiúsulna akkor is van egy vésztervem.
 - Mi a B terved Legort? - kérdezte Anna.
 - Egy egyszerű, ám annál hatásosabb terv. A bázison mindenkit elaltatunk telepatikusan. Nyilván akik a sisakot hordják azok ébren maradnak, de ők meg annyira kevesen vannak, hogy el lehet szökni előlük, legrosszabb esetben pedig meg lehet mérkőzni velük. Egyetlen egy hátulütője van a dolognak, még hozzá az, hogy mi ugyanúgy elájulunk, akkor a többieknek kell minket is cipelni, ha csak nem akarnak itt hagyni. 
 - Nem hagynának itt minket! - védte a szakaszát Anna.
 - Csak minden eshetőséggel számolok. - válaszoltam.
  Erre inkább nem felelt semmit se, amin nem lepődtem meg. Tudja, hogy néha megpróbálom direkt bosszantani jobban mondva ő azt hiszi. Hat évvel ezelőtt, ha ilyen tervvel álltam volna elő, akkor a barátaim kinevettek volna. Mondjuk akkor még egy egy ilyen bebörtönzés meg volt szervezve, mert az volt a feladat, hogy valakit kijuttassunk. Vettem egy nagy levegőt és visszajöttem inkább a jelenbe. A múltam jobb lenne, ha feledésbe merülne, azonban ez nem lehetséges.
 - Ha neked lesz igazad, akkor erre a hétre átveszem az őrségedet. Viszont ha én nyerek te veszed át az enyéimet. - hallottuk fentről.
 - Mi lesz akkor, ha semelyikünk sem nyer? - kérdezte egy második hang.
 - Akkor nem lesz semmi se. - válaszolt az első - Akkor fogadjunk?
 - Benne vagyok.
  Amint elhangzott az utolsó mondat, elindultak lefelé. "Vajon miben fogadhattak?" - gondolkodtam és vártam Anna találgatását. Meglepő módon nem válaszolt nekem, ami miatt már-már hiány érzetem lett. A katonák itt voltak lent, és megálltak a mi cellánk előtt.
 - Figyelj tünde - szólalt meg az egyikük - fogadtunk a barátommal, és az nyer, aki legalább tíz évvel közel van a valódi életkorodhoz.
  Nem értettem sohase ezt a fogadás dolgot az embereknél. Most, hogy a fogadás alanya én vagyok még inkább idegenkedem a fogadásoktól. Egyrészt viszont kíváncsi voltam, hogy mennyi idősnek hisznek engem. Eddig soha senki nem találta ki a valódi koromat. Na jó, egy valaki jött rá, még hozzá Emandiece. Anna is figyelt, bár szerintem ő is kíváncsi volt, hogy mennyire találnak mellé.
 - Szerintem te - kezdte az első - száz és kétszáz év között vagy.
  Visszafogtam magamat, azonban Anna nem. Majdnem felnevetett, ám megvárta, hogy mit mond a második.
 - Szerintem pedig kétszáz és kétszázötven között. - kontrázott rá a második.
  Most már Anna nem próbálta visszafogni magát, és elkezdett nevetni. Én csak magamban nevettem, hogy mekkora ökrök. Köztudott minden bolygón, ahol tündék is élnek, hogy ilyesmiben tilos fogadni. A katonák értetlenül néztek Annára.
 - Ennyire elhibáztuk? - kérdezte végül az első.
 - Hogy elhibáztátok-e? - kérdezte Anna, aki majdnem megfulladt a nevetéstől - Legort, hogy lehetséges, hogy senki nem találja el? - fordult felém.
 - Szerinted én honnan tudjam? - kérdeztem vissza.
 - Akkor mi a valódi korod? - vont kérdőre a második.
 - Te - mutattam az elsőre - voltál a közelebb.
 - Tíz éven belül volt? - kérdezte rögtön a második, látszott rajta, hogy nincs kedve bevállalni egy plusz őrséget.
 - Nem, úgy az alsó határral is röpke nyolcvan évvel lőtt mellé. Pontosítva nyolcvankettővel. - válaszoltam neki.
 - Akkor semelyikünk sem nyert! - nyugodtak le a kedélyek és visszamentek a lépcsőn.
 - Vajon ki matekozták? - kérdeztem inkább magamtól mint mástól.
 - Biztosan nem. Inkább csak a fogadásra koncentráltak. - válaszolt Anna.
 - Mellesleg most jut eszembe egy ígéreted. - folytatta telepatikusan - Mesélj a késedről.
 - Hiszen már mindent láttál az emlékeimben. - vágtam vissza.
 - Tévedsz! Igen láttam az emlékeidet, de speciel ez a történet valahogy kimaradt.
 - Tényleg muszáj? - kérdeztem, hátha meggondolja magát.
 - Igen!
 - Egy barátom készítette nekem. Nagyon jól értett a fémekhez és az ásványokhoz. Inkább az utóbbi tudomány állt közelebb a szívéhez. A kés egy furcsa ötvözet eredménye. Vasat és egy fém alapú ásvány keverékét összeolvasztotta, melynek az eredménye ez lett. A markolatába egy hegyikristályt és egy jádét tett. A saját tőrébe szintén tett egy hegyikristályt, azonban a másik kő egy gránát volt. A harmadik tőrnek a markolatában szintén helyet kapott egy hegyikristály a második kő viszont itt is más, egy opál. Mindegyik tőr a tulajdonosához készült. Telepataként összekötöttem a hegyikristály darabokat, ugyanis az a három darab egy volt előtte, így könnyű dolgom volt. Amint összekötöttem őket tudtunk egymással beszélni hang nélkül csak az elménket használva és ez a kapcsolat minden távolságot kibír. Emlékkőnek a jádét hitte, részben igaza van. A jádéban elraktároztam egy emléknek az egyik részét. Ennek az emléknek a többi része a gránátban és az opálban van. Most már örülsz? Kielégítő volt a válaszom?
 - Igen, már nem vagyok annyira kíváncsi, azonban ennyi információ még nem adja ki a teljes történetet.
 - Te is tudod, miért nem mesélek többet. - válaszoltam.
  Mindig értetlenkedett és sose volt neki semmi se elég, legalább most nem nyaggat tovább. A tervhez visszatérve a legjobb az lenne, ha a főbb termeket és kamrákat kikerülnénk. Úgy sokkal kevesebb az esélye, hogy lebukjunk. Ha csak az oldal folyosókat használjuk, akkor az út hosszabb lesz, mellesleg a bejáratnál az őröket sehogyan se kerülhetjük ki. Lépteket hallottam fentről és meg sem kellett néznem ahhoz, hogy tudjam Palkot tart lefele. Egyszer csak nehezebb léptekre lettem figyelmes. Palkot mögött jött jóval, azonban fogadni mernék rá, hogy ide tart. Nehéz léptek, vasak egymáshoz ütődése, biztosan Fottre lesz. "Vajon mit akarhat Palkot? Mit tervez?" - gondolkodtam.
 - Tényleg tudni akarod? - kérdezte Anna.
 - Így bele gondolva nem biztos. - válaszoltam.
  Ugyanis Palkot és Fottre párosítva, nos, az egy nagyon rossz dolog. Mármint számunkra, Palkot lesz a tervező Fottre pedig a kivitelező. "Nekünk végünk lesz." - már most elástam magunkat.
 - Palkot sem lesz olyan kegyetlen, hogy bármit megengedjen Fottre-nak. - próbált lelket önteni belém Anna.
 - Komolyan azt hiszed, hogy Palkot megkegyelmez nekünk? Hol voltál az elmúlt több mint tíz napban? Szerintem még élvezni is fogja a műsort.
 - Már csak a mai és a holnapi napot kell túlélnünk, szóval ne merd most feladni! - rivallt rám Anna.
  "Szerintem ha fel merném adni akkor előbb lennék halott a te kezed által mint a kínzásoknak köszönhetően." - vágtam volna rá, azonban csak gondolatban maradt, amit Anna szintén lát.
 - Nem is igaz! - próbálta megcáfolni.
 - Tényleg?
 - Maximum egy kis része igaz. - látta be végül.
  Mire lefolytattuk ezt a kis eszme cserét addigra Palkot és a vasfal is megérkezett. Palkot merengve nézett ránk, míg Fottre diadalittas örömmel méregetett engem. Mikor Palkot már több perce nem mondott semmit se, Fottre már türelmetlen lett.
 - Uram, mi a parancsa? - kérdezte.
 - Még nem kapod meg őket Fottre. - válaszolt ridegen Palkot.
  Nagyon meglepődtem Palkot kijelentésén. Azonban mióta Lucia meghalt nagyok a hangulatingadozásai. Valamikor hosszú és förtelmes halált kívánna nekünk, máskor pedig a tudásunkra kíváncsi. Palkot nem adott semmilyen parancsot sem, sőt meg sem szólalt. Húsz perce csak áll ott és figyel minket, ami miatt már kezdem kényelmetlenül érezni magamat. Végül csak megszólalt.
 - Fottre mennyire szeretnél bosszút állni a tündéken?
 - Akár az életem árán is. - válaszolt Fottre.
 - És ha megadnám neked a lehetőséget? - kérdezte titokzatosan Palkot.
 - Mire gondol uram? - kérdezett vissza értetlenkedve Fottre.
 - Elküldöm abba a hitvány faluba követként. Viheted a fegyvereit, remélem kitalálsz egy okot, amiért nem fognak félni attól, hogy azokat magadnál tartod. Ott aztán kedvedre öldökölhetsz, azonban kevés az esély arra, hogy élve megúszod. - vázolta fel Palkot az ötletét.
 - Ezt komolyan gondolja?
 - Nem vállalnád?
 - De szívesen, azonban erre soha sem adott engedélyt.
  Miközben erről tárgyaltak egymás között, a vérnyomásom az egekbe szökkent. Rögtön elkezdtem azon töprengeni, hogy vajon miként tudok szólni Argot-nak, hogy egy őrült tart oda lekaszabolni őket. Palkot biztosan itt marad vagy valakikkel szemmel tartat minket, hogy ne mehessünk szólni nekik.
 - Alakváltók is vannak ott. Az ikrek fel fogják ismerni, onnantól kezdve már nem fognak bízni benne. Nem lesz baj. - biztatott Anna.
  Nem tudtam lenyugodni. Ha Fottre beindul akkor senki sem fogja tudni megállítani. Végül Palkot rángatott vissza a valóságba.
 - Csak akkor adok erre a hadműveletre engedélyt, ha a tünde nem beszél.
  Ha eddig nem őrlődtem volna azon, hogy mit csináljak most már elérte azt, hogy már már elmondjak neki mindent. Hiába sorakoztattam fel volna magamban érveket mindkét oldalra, biztosan akkor is ugyanúgy döntenék. Elmondanék mindent, amit tudni szeretne.
 - Most azonnal verd ki azt a fejedből, hogy bármit is mondasz neki. - rivallt rám Anna.
 - Ha ugyanabban a helyzetben lennél, mint én, akkor mit tennél? - kérdeztem vissza.
 - Gondolnék a következményekre! - válaszolt határozottan.
 - Dehogy gondolnál a következményekre, te is a barátaidat tartanád fontosabbnak. És nem merj ez ellen felhozni semmit se, mert mindketten tudjuk, hogy nekem van igazam.
 - Akkor másként fogalmazok. Én nem gondolnék a következményekre, de te igen! Mi történhetne, ha Palkot sikeresen lemásolná a képességünket? Mondd szépen sorjában!
 - Először a Kívülállóknál venné át az irányítást. Később az egész fajon, onnantól kezdve mindenkit megöl ezen a bolygón, aki ellenáll neki vagy nem alakváltó. Utána ha sikerül elmennie más világokra, akkor azokat is az uralma alá hajtaná vagy kiirtaná az ott élőket. - vázoltam fel. 
 - Akkor mit választasz? - kérdezte Anna.
  Tudtam, hogy ezt akarja elérni. Nincs sok időm, hiszen Palkot figyel és a válaszomra vár. Végül eszembe jutott valami.
 - Anna, valószínűleg ezzel a csellel mindketten elájulunk, azonban kevesebb lesz jóval az esélye, hogy bárki is meghalna a faluban. 
 - Mi a terved? - kérdezte Anna önelégülten, ugyanis ezt akarta elérni, hogy valamit kitaláljak a problémára.
 - Elvonom Palkot figyelmét, addig egy kis időre el kell szakadnunk egymástól. Amíg Palkot rám figyel, addig szóljál a gyámodnak a közelgő veszélyről. Ha lebukunk lehet, hogy rosszabb sorsunk lesz, mint Canton-nak, azonban másokat megkímélünk. 
  Már rákérdezett volna valamire, azonban Palkot is közbe szólt.
 - Akkor tünde mi a válaszod?
  Már éppen válaszolni szerettem volna, azonban feltűnt valami ami eddig elkerülte a figyelmemet. Palkot itt állt a cellánk előtt, azonban Fottre hátrébb ment, vissza a lépcsőházig. Ott sem ült le, hanem a falnak támaszkodott és a kezeit maga előtt összefonta és gúnyosan mosolygott.
 - Átvert. - mondtam hitetlenkedve - Ő nem Fottre.
 - Lám, lám. Akkor a tündéket is át lehet verni. Dierten elég lesz.
  És Fottre, aki valójában nem Fottre, elkezdett elhomályosodni, aztán a homályból egy másik férfi alakja rajzolódott ki.
 - Hol van Fottre? - kérdeztem.
  A torkom teljesen kiszáradt, a szívem hevesen vert és biztosan olyan a színem mint egy hulláé, ha nem fehérebb. Féltem a választól.
 - Már úton van réges rég, hogy teljesítse a küldetését. - nevetett fel gonoszan Palkot - Jobban félted az ismerőseidet magadnál, ezért megpróbáltam először kiszedni belőled valamit. Azonban Anna ezt elrontotta, most viszont sokkal jobban fogsz szenvedni, hiszen nem tehetsz semmit se.
  Érzetem, hogy Anna elszakad tőlem. A terv még sikerülhet.
 - Mégis mi oka volt rá? - kérdeztem azért, hogy rám figyeljen.
 - Az a falu már régóta útban van. Most Fottre esélyt kapott arra, hogy megbosszulja a családját.
 - Hiszen mi nem tettünk semmit. - veszekedtem vele, azonban már a látásom kezdett elhomályosodni a fáradtságtól.
 - Fottre elődei, akik átkeltek a kapun, mindegyik roncs volt. Valamelyik testileg volt borzalmas állapotban, valamelyik szellemileg nem volt egészséges és volt olyan is akire mindkettő igaz volt. Ezek a tényezők még jobban növelték a vérszomját a tündék iránt, így hamar rá tudtam erre venni.
  Elfáradtam, de annyira, hogy a szemeimet már alig tudom nyitva tartani. Érzékeltem, hogy Anna visszafelé tart. Ezek szerint sikerrel végződött a tervem.
 - Mi fárasztott ki ennyire tünde? Talán az, hogy nem bírsz segíteni a faludnak? - kérdezte gúnyosan Palkot.
 - Már tudnak Fottre érkezéséről. - motyogtam, azonban Palkot még hallotta.
 - Ez hogyan lehetséges? Hiszen te nem lehettél, akkor...? A lány! - sziszegte Palkot.
  A többit már nem hallottam, végül minden elsötétült és mély álomba merültem.

*Anna szemszöge*

Amint megtudtam, hogy Fottre már elindult elkezdtem szétszakítani a kapcsolatot az elménk között. Sikerült azonban tudtam, hogy nincsen sok időm. Elindultam, hogy megkeressem az Ezredest. Legort remélem feltartja addig Palkot-ot. Egyre kevesebb az energiám, szinte alig maradt. Mivel Tizon közelebb van neki kell szólnom.
 - Tizon!
 - Anna? Mi történt?
 - Fottre...felétek...tart. Vigyázzatok...csak...ölni...szeretne. - válaszoltam egy kicsit szaggatottan, többet sajnos nem tudok mondani.
  Elindultam vissza a testemhez, út közben az elmém már magától kereste Legort-ot. Ha képesek vagyunk is szétszakadni, akkor is csak kis időre, utána már automatikusan újra összekapcsolódunk. Ha egyszer sikerülne is örökre szétválnunk nem biztos hogy valamilyen következmény nélkül megúsznánk. Mire újra a cellában voltam Legort aludt, Palkot pedig elment.
 - Sikerült? - kérdezte Rignot.
 - Igen. - válaszoltam - Megpróbáljuk még ma értesíteni a falut a szökésről. Itt mi történt?
 - Semmi különös. Palkot megpróbálta megtörni Legort-ot, azonban nem sikerült. Mikor Palkot megtudta, hogy te értesíted a falut egy kicsit kiakadt, de nem adott ki semmilyen parancsot sem.
 - Aham. - ennyi válaszra futotta az erőmből.
  Nem aludtam el, inkább csak aktívan pihentem. Ha Legort összeszedi magát, akkor szintén el kell látogatnunk a tündékhez a szökésünk miatt. Remélem célba ér a figyelmeztetésem.
 - Szerintetek mekkora az esély arra, hogy sikerül elszöknünk innen? - hallottam Denrick-et.
 - Kicsi, azonban mindent meg kell tennünk a cél elérésében. Nincs több második esély. - válaszolt Rignot - Senkit sem fogunk hátra hagyni, és mindenki a legjobb tudását kell hogy elővegye a szökéshez. A folyosókon három-négy ember fér el egyszerre, tehát szerintem a legjobb az lenne, ha egyesével vész esetén kettesével haladnánk. Legort fog minket vezetni, utána jön Enturin, aki majd felveszi az egyik őr ruháját, te leszel a vészterv. Enturin után Endrees, te fedezed Enturin hátát, ha netán improvizálnia kell. Utána Denrick és Amber, ti amint kiérünk a Keleti Erőd felé veszitek az irányt. Utána Thalia és én leszünk az utolsók, ha netán baj történne fel tudjuk tartóztatni a katonákat.
 - Miért nem rögtön a Keleti Erődbe megyünk? - kérdezte Amber.
 - Ezt a harcot nem nekünk kell megvívnunk. A tündéknek kell bizonyítaniuk. - mondta Rignot.
  Teljesen egyetértettem Rignot-tal és nyilván Legort is emiatt inkább a falujába csalná a Kívülállókat, ez most a tündék harca a lakóhelyükért, mi csak mellékszereplők vagyunk. A többiek még beszélgettek a szökésről és a tervről. Éreztem, hogy Rignot valamit nagyon nem akar elmondani, de nem néztem meg, hogy mit. Végre Legort is magához tért valamennyire.
 - Értesítenünk kell a faludat a szökésünkről. - támadtam le rögtön.
  Nem lenne jó, ha visszaaludna.
 - Rendben, rendben. Mindjárt indulhatunk. - válaszolt álmosan.
  Pár perc múlva már megint a faluban voltunk. Körülbelül két órája jártam itt, szóval elméletileg Fottre már megérkezett. Az egész falu kihalt volt, az egész olyan érzést keltett bennem, mintha valaki visszatartaná a lélegzetét.
 - KATRET EZREDES! - hallottuk a faluszéléről.
 - Hogyan érkezhettünk Fottre előtt? - kérdeztem magamtól.
 - Nagyon jó kérdés. Tedd fel neki, hát ha már nem jön vissza. - felelt gúnyosan Legort.
 - Milyen jó ötlet...
 - Ne, ne, ne. Eszedbe ne jusson! - próbált lebeszélni Legort a tervemről.
 - Nem tud bántani! - érveltem.
 - Azonban ha visszajön akkor péppé ver! - vágta rá Legort.
 - Majd megoldjuk. 
 - Sajnos azonban igazad van, minket éppenséggel most nem tud bántani, tehát magunkra kell vonnunk a figyelmét. Keresd meg a gyámodat. Alá csalom vasszekrényt, aztán gyors vége lesz ennek az egésznek. 
 - Rendben. - egyeztem bele a tervbe.
  Ez a beszélgetés egy percet sem vett igénybe. Újra a környezetünkre figyeltünk, azonban Fottre nem volt sehol. Legort megpördült és a közház felé vette az irányt.
 - Mi a baj? - értem utol.
 - Fottre általában kikre támad? - kérdezett vissza.
 - A nála gyengébbekre és olyanokra akik nem tudnak visszatámadni. - válaszoltam és rájöttem Legort miért siet oda - Mekkora egy gyáva alak!
  Ezt hallotta az egész falu, így Fottre is. Visszafordult a közház bejáratától és ránk szegezte a tekintetét.
 - Ennél hangosabban nem tudtad volna kérdezni? - nézett rám Legort - Kezdődjön a terv.
  Mivel Fottre nem hallott több hangot visszafordult és indult volna be a házba.
 - Hogy kerülsz ide páncélos? - kérdezte emelt hangon Legort.
  A faluközepén volt, mondjuk nem tudom, hogy mennyit látnak belőle. Nincs időm a közjátékot figyelni így inkább Katret-et keresem. Gyorsan megtaláltam.
 - Ezredes!
  Csak odanézett ahonnan hallotta a hangomat. Mivel Fottre épp azon volt, hogy Legort-ot agyonlapítsa elég nagy volt ahhoz a hangzavar, hogy ne halljon engem.
 - Legort idecsalja, aztán könnyedén tudja ártalmatlanítani. Addig fog öldökölni, amíg életben van. Persze ha Legort-ot elkapja és rájön, hogy csak szellemként van itt, sokkal kevesebb lesz az esélyük a veszteség nélküli győzelemre. 
  Az Ezredes bólintott. Jeleztem Legort-nak, aki éppen egy kardcsapás elől tért ki.
 - Ennyire rosszul bánik a karddal? - piszkálta Fottre-t, aki egyre dühösebben támadott.
  Legort elkezdett alánk araszolgatni, az Ezredes pedig felkészült az ugrásra. Lejjebb ment és elővette a kardját. Már itt volt, az Ezredes figyelt már ugrásra készen állt, csak várt a megfelelő pillanatra. Legort megállt és várt az utolsó csapásra, amivel biztos volt, hogy felszelte volna Fottre, ha ténylegesen ott lenne. Az Ezredes csak erre várt, leugrott. Pont akkor mikor rájött Fottre, hogy Legort átverte őt. Nem tudott reagálni, elég hamar elvesztette a fejét.
 - Most már igaz rá az az állítás, hogy fejetlen tuskó. - mondtam Legort-nak.
 - És még te kérdezted, hogy épelméjű vagyok-e? - kérdezett vissza.
  Csak mosolyogtam Legort kérdésén. Hamar előmerészkedett mindenki, amint látták, hogy a támadó fej nélkül maradt. Az Ezredes a kardját tisztította, mint ha minden nap ezt csinálná. Végül Argot is előkerült.
 - Most mihez kezdjünk vele? - kérdezte hangosan.
 - Javaslom, hogy egyszerűen dobják le a talajszintre. - válaszoltam.
 - A talajra? - kérdezett vissza - Nálatok nem szokás a temetés?
 - Ha eltemetnénk a halottainkat, akkor is kiássák a vadak. - válaszolt félvállról az Ezredes - Elég sok a dögevő állat erre felé, ugyanis tudják, ha itt valaki meghal, akkor nekik az vacsora időt jelent.
  A tündék összenéztek. Gondolom náluk ez nem szokás. Igen, némely szokásaink másoknak egy kicsit durvák, primitívek és a többi. Azonban ezen a bolygón sajnos nem tehetünk mást, mint pár illemszabályt módosítottunk az életben maradásunkért. A temetkezés is ilyen, volt választásunk. Ha eltemetjük másnap már a maradványok szanaszét lennének szórva. Mivel a tündék még több percig nem mozdultak, Katret és Ambrus lelökték Fottre testét.
 - Anna miért jöttetek ide? Nem vesz le túl sok energiát? - kérdezte aggódva Ambrus.
 - Többször voltunk itt mint hinnéd. - nevettem - Azonban most tényleg van egy okunk, mármint az eredeti ok. Azt hittük mire ideérünk Fottre már régóta itt lesz, nem is sejtettük, hogy megelőztük őt. 
 - Azért vagyunk itt, mert megint egy szökést tervezünk. - vette át a szót Legort - Holnap kezdjük, délután felé. Ide fogunk jönni, tehát amíg lehetséges, akik nem tudnak harcolni ők menjenek biztonságosabb helyre. A tervünk egyszerű, amint kijutunk a barlangból elindulunk erre. Itt azonban jobb ha lenne segítség, ugyanis négy vagy több órányi út fog állni előttünk. Ha ideérünk kimerültek leszünk és Palkot hátrakötött kézzel is győzne ellenünk.
 - A szökésnél megpróbáljuk lezárni a barlangbejáratot. - folytattam - Azonban kicsi az esély arra, hogy lesz erre időnk. Ketten majd az Erődhöz mennek és értesítik őket. 
 - Miért nem küldhet erősítésért az Ezredes már most egy küldöncöt? - kérdezte Ambrus.
 - Azért mert ha a Kívülállók figyelnek titeket, akkor feltűnne az ha egy csapat alakváltót iderendelnek és lebuknánk. - válaszolt neki Legort.
 - Mióta tervezitek ezt a szökést? - tapintott a lényegre Argot.
 - Tegnap vagy tegnapelőtt óta? - válaszoltam.
 - Nem szoktál így fejjel menni a falnak Legort. Mi történt, hogy ennyire siettetitek a szökést.
 - Palkot tartott egy bemutatót, hogy milyen sorsot szán is nekünk. - tért ki a konkrét válasz elől Legort.
 - Mi történt Anna? - kérdezte Katret.
 - Dióhéjban, Lucia megőrült, meg akart ölni minket. Miután nem sikerült öngyilkos lett. Aztán a férje, Canton, minket hibáztatott ő is meg akart ölni minket, kudarcot vallott és Palkot lefejezte az engedetlenségéért. Aztán azt mondta nekünk, hogy minket is erre a sorsra fog juttatni, akár beszélünk akár nem. Akkor kezdtük el kitervelni a szökési tervet. - válaszoltam.
 - Anna, biztosan Canton-t ölte meg? - kérdezte Ambrus.
 - Elég biztos. - válaszoltam keserűen.
 - Valami rosszat kérdeztem? - nézett rám ártatlanul.
 - Azért nem járt Canton sikerrel, mert Anna telepatikusan lefogta, hogy ne tudjon mozogni. És a haláláig nem engedte el az elméjét. - válaszolt Legort.
 - Nem nagyon értem, hogy ez mit jelent. - válaszolt Ambrus, mire elmosolyodtam - Azonban Canton Palkot unokaöccse.
  Lefagytam a hír hallatán. Megölte a saját rokonát? Hogy képes erre?
 - Már egyszer megbeszéltük. Kegyetlen és nincsen lelke. - válaszolt Legort a magamnak feltett kérdésre.
 - Azt is megbeszéltük, hogy ez idegesítő! - vágtam rá.
 - Most már abbahagytátok a veszekedést? - kérdezte Ambrus.
 - Igen. - válaszoltam, bár nem sejtem, hogy honnan tudja, hogy éppen veszekedtünk.
 - Ha szöktök, akkor nyilván Palkot utánatok fog jönni - kezdte Ambrus - Tehát az erődje védtelen lesz.
 - Ez nem a mi problémánk. - vágott közbe Legort - Mit tervezel?
 - Míg ti lefoglaljátok Palkot-ot, addig a Kívülállók visszafoglalják az erődöt.
 - Miért kell visszafoglalni? - kérdeztem az öcsémtől.
 - Mert Palkot-nak már át kellett volna adnia az utódjának, de mint minden parancsra erre is tojt magasról.
 - Vissza kell mennünk - mondta Legort.
 - Most miért?
 - Éppenséggel az is csoda, hogy idáig kibírtuk. - válaszoltam és már el is indultunk visszafelé.
  Visszaértünk, és hirtelen nagy fáradtság lett úrrá rajtam. Hamar elaludtam, ugyanis a vallatás közben lévő kisebb produkcióm is leszívta az energiámat a mostani szintúgy és csoda, hogy még kibírtuk a visszafele utat. Majd holnap reggel beszámolunk a többieknek a történtekről.