30. fejezet - Harc a túlélésért

*Legort szemszöge*

  Beálltam hátulra és Annával létrehoztunk egy burkot, mely elfed minket mindenki elől. Felmentünk a lépcsőn és áthaladtunk az őrök között. Szerencsére nem vettek észre minket. Amíg a többiek áthaladtak közöttük, gyorsan kicseréltem az emlékeiket. Szóval most azt hiszik, hogy Palkot már elment innen. Haladtunk tovább. A következő kanyarnál Anna megállt, ezért kénytelen volt mindenki így tenni. A falhoz lapultunk, ugyanis két katona jött errefelé. Nekik kell leváltani a börtönőröket! Gyorsan kapcsoltam, így nekik is más lett az emlékük. Megálltak végül a fő terem felé vették az irányt. Mivel Anna fog négy órán keresztül futni úgy, hogy én ott leszek a hátán az ilyen feladatokat át kell vennem tőle. Elindultunk és a folyosón lévő őrt kikerültük. Nem mentünk gyorsan, hiszen egy rossz mozdulat vagy egy hirtelen tett és lebukunk. Akkor már nem fogjuk elkerülni a sorsunkat. Pár kanyar és ott vagyunk. Az összes folyosón egy őr álldogált. Kikanyarodtunk a szellőző folyosójára, és ott négyen álltak. Ketten a folyosón járkáltak, míg a másik kettő a szellőzőt védte.
 - Most mi legyen? - kérdezte Anna.
 - Minden érzékszervüket kikapcsolom és az agyukkal elhitetem, hogy nem látnak semmi különöset és csak az alapzajokat hallják. Rendben?
 - Rendben. Kezdjed.
  Mind a négyükre koncentrálnom kellett, ezért egy helyben maradtam. Addig a többiek segítettek Annának, Lace-nek és Ametisztnek feljutni a szellőzőhöz. Amint fent voltak a csapat élére álltam és úgy indultunk tovább. Annáéknak előbb kell kiérniük, mint nekünk. Elég ha ugyanolyan tempóban folytatjuk az utat mint eddig. Nem ütköztünk több meglepetésbe. Annáék már kiértek, pár méter választott el minket a szabadságtól. Fél óra volt míg ideértünk, remélem még nem fedezték fel Palkot-ot. Mondjuk biztosan felkeltek már. A két belső őrt Endrees és Enturin semlegesítette. Kimentünk a barlangból. A nap lemenőben volt, utolsó sugarai bevilágítottak a barlangba. Nagy levegőket vettem, régen éreztem a friss szellő érintését a bőrömön, a párás növények illatát. Már hiányzott a levelek hangja, amikor a szél megborzolja a fákat, a vidáman csiripelő madaraké és az ezernyi rovaré. Felnéztem az égre, mely most ezernyi színben pompázott. A felhőkről visszatükröződött a nap sugara azokat rózsaszínre festve, a nap körül az égbolt a vörös színt vette fel, a naptól távolodva egyre sötétebb színű lett. Így jelezve, hogy nem sokára a sötétség fogja átvenni az uralmat, és a világosság most eltűnik egy kis időre. Ez az egész olyan, mintha a nap még visszapillantana arra a birodalomra, melyet az ő fénye táplál. Azonban nincs sok idő most nézelődni, a szemlélődésből kürt hangja zökkentett ki. Megfordultunk és láttuk, hogy a katonák elindultak kifelé az erődből, hogy elkapjanak. Rignot megfordult és gondolkodás nélkül nekik rontott. Visszakiabált még Annának.
 - Ne felejtsd el, amit mondtam! - utána már ott küzdött mindenkivel.
  Thalia gondolkodás nélkül ment volna utána azonban Anna megállította. Sóhajtott egyet majd megszólalt.
 - Legort omlaszd be a kijáratot.
 - De... - kezdtem volna bele.
 - Omlaszd be! - kiabálta Anna.
  Nem ellenkeztem többet. A barlang felé fordultam és a felette lévő kövekre fókuszáltam. Erős varázslat, a koncentráció érdekében kinyújtottam a kezemet egy kőrakás felé. Éreztem, hogy egy energia nyaláb hagyja el a kezemet. Megfogtam a sziklákat ezzel az energiával és lehúztam őket. Utána már nem irányítottam semmit se. Eközben a szakasz átváltozott. Megismertem Annát, aki tigris lett. Felültem rá, furcsán éreztem magamat. Rögtön két felé váltak. Amber és Denrick elindultak az Erőd felé, hogy segítséget kérjenek, míg mi a falu felé vettük az irányt. Nem szabad megállnunk, főleg most nem, hogy egy kisebb hadsereg vett üldözőbe. Megpróbáltam nem gondolni Rignot-ra és arra, hogy mi történt vele. Fél óra sem kellett és egy robbanást hallottunk. Nem állhattunk meg nézelődni. Már kiskoromba rájöttem, hogy van egy hatodik érzékem, ami miatt nem haltam meg még gyerekkoromban. Mivel Anna vezette a szakaszt, így hátrébb kellett kerülnöm. Volt előttünk egy ág, melyet ha felállok akkor elérem. Gyorsan döntöttem. Felálltam, elkaptam és vártam, hogy az utolsó is alámérjen. Enturin zárta a sort így ráugrottam, aki emiatt egy kicsit meglepődött.
 - Hidd el ezt még meg fogod nekem köszönni. - mondtam neki, miközben megfordultam rajta.
  Így a menetiránnyal ellentétesen ültem. Szorosan fogtam a térdeimmel Enturin-t, hogy le ne essek. Annyira nem lenne kellemes, ha megtörténne. Betöltöttem egy vesszőt az idegre és vártam, hogy az érzékeim jelezzenek. Egy vessző jobbról. Céloztam és lőttem. Eltaláltam és megmentettem Amber-t egy kellemetlen meglepetéstől. A hatodik érzékem ez lenne, megérzem azt, hogy honnan, mivel és mikor akarnak támadni. Így előre feltudok rá készülni. Most engem vettek célba. Három íjász van velük. Még mielőtt oldottak volna, az egyik íjásznak a kezét az íjához szegeztem egy vessző segítségével. A második és a harmadik oldott. A második vesszője egy fát talált el, a harmadikét pedig egy vesszőmmel eltérítettem. Az íjászok még így gyorsan haladtak, hogy nem vették fel az állati alakjukat. Talán, ha... Á, nem jó ötlet. Vagy mégis? Végül döntöttem. Egy lombosabb részre értünk. Elkaptam az egyik ágat, ami felettünk volt és felhúztam magamat. Enturin tovább ment. Vártam, hogy a két íjász alám érjen. Nem kellett egy perc és már itt is voltak. Leugrottam így lelöktem az egyiket, a másikat pedig az íjjal gáncsoltam ki. Utána a követtem a szakaszt. Gyorsabb voltam, mint ők viszont nem tudtam nagyon sokáig tartani a tempómat. Tíz perc után csak sikerült beérnem őket. Felettük voltam egy szinttel, így kevesebb volt az akadály. Megelőztem a legtöbbjüket és mikor Anna felé értem ráugrottam.
 - Még egy ilyen öngyilkos mutatvány és kitekerem a nyakadat. - fenyegetett meg.
 - Tartalékold az erődet! - válaszoltam.
  Meglepetésemre a két íjászon kívül nem voltak a nyomunkban. Lehet, hogy Denrick és Amber felé vették az irányt, hiszen az logikusabb lenne, hogy az Erődbe megyünk, hiszen ott sokkal nagyobb biztonságban lennénk mint a faluban. A harmadik íjász biztosan szólni fog Palkot-nak, hogy hol vagyunk. Már másfél órája úton vagyunk. Már sokan fáradnak, ha így folytatjuk akkor fél óráig fogják kibírni. Itt az ideje kezdeni valamit azzal a rengeteg energiámmal. Mindenkivel a szakaszból létrehoztam egy átjárót és átadtam nekik az energiámat. Megpróbáltam igazságosan elosztani. Mikor ezzel végeztem éreztem, hogy már egy órát is kibírnak. Egy óra alatt nekem is vissza fog térni az erőm, akkor majd újra el kell osztanom. Úgy látszik, hogy egy élő generátor leszek. Ha ez az ára annak, hogy többé ne lássam annak a cellának a falait, akkor örömmel osztom szét köztük az energiámat. Tartani nem tudom magamat így Annára hasaltam, és próbáltam nem útban lenni.
  Egy óra múlva megint megnyitottam a csatornákat és éreztem, ahogyan az energia elhagyja a testemet. Mikor már az ájulás szintjén voltam, lezártam a csatornákat és Annára dőltem. Még egyszer el kell ismételnem aztán már szabadok leszünk. A futás ütemére szép lassan elaludtam. Egy nagyobb ugrás hatására magamhoz tértem. Szerencsére még nem volt nagy baj, éppen időben ébredtem. Megnyitottam újra a folyosókat és mindenkit feltöltöttem egy kicsit. A legmeglepőbb az volt, hogy nem fáradtam el annyira mint a másik két töltésnél. Lehet, hogy csak hozzászoktam. Résen voltam és figyeltem, hogy ne támadjanak hátba minket. Mondjuk üldözőink megálltak egyszer pihenni. Hiába felnőttek négy órányi folyamatos futást még ők sem bírnak. Láttam a falu fényeit. Nagyon megörültem, azonban nem akartam előre menni, hiszen lehet, hogy valaki hátba támadja őket, amíg nem figyelek. Pár perc múlva már meg is érkeztünk. Körülnéztem és nagyon örültem az ismerős arcoknak. Gyorsan leszálltam Annáról még most is feszengtem, hogy rajta utaztam. Mindenki itt volt, kivéve Rignot, Denrick és Amber. Azonban a szakasz nem tűnt annyira fáradtnak.
 - Hogy hogy nem estetek össze? - jött le az Eredes, akivel most találkozok először személyesen.
  Mindenki átváltozott. Végül Anna felelt.
 - Legort egész úton adott a saját energiájából, hogy ne kelljen megállnunk az út alatt. Körülbelül egy óra múlva a minket üldöző hadtest is itt lesz. - felelte Anna.
 - Nem vagyok jó matekos azonban hárommal kevesebben vagytok. - jött le Tizon is.
 - A szökésünket felfedezték, ezért Rignot ott maradt és nyert nekünk fél órát, Amber és Denrick a Keleti Erődbe tartanak. - válaszoltam Anna helyett.
 - Menjetek a nagy házba, vagy ahogyan ti hívjátok közházba. Hiába nem fáradtatok ki teljesen attól még csata közben nem lenne jó, ha összeesnétek. - parancsolt ránk Argot - Menjetek, amíg nem érnek ide.
  Ekkor hirtelen úgy éreztem, mintha nyakon öntöttek volna egy vödörnyi hideg vízzel.
 - Késő. - mondtam.
  Megfordultam és elkaptam a vesszőt, mely a szívemet találta volna el. Azzal a lendülettel visszalőttem a nyilat a gazdájának, aki így a lesett a fáról.
 - Védekező állásba! - kiabálta az Ezredes és Argot egyszerre.
  Én a házamhoz siettem és Anna is követett.
 - Nincs sok fegyverem. - mondtam neki.
 - Csak nem tudsz arról, hogy mennyi van. - válaszolt.
  A házamban felvettem a tegezemet, az íjamat a kezembe vettem a tőröket is eltettem. Anna viszont egyáltalán nem törődött velem, helyette az ajtó felett keresett valamit, aztán hirtelen egy titkos rekeszből egy kardot vett elő.
 - Akkor még itt vannak. - motyogta és végig ment az összes házon.
 - Eddig csak öt íjász ért ide, uram! - halottam Merko hangját - Nem sokára többen is lesznek.
 - Anna siess! Bármit is tervezel. - szóltam neki.
  Felmentem a lombkorona szintre és figyeltem az erdőt, ahonnan bármikor előjöhet az ellenség.
 - Megvannak! - hallottam Anna hangját.
  Az utolsó házból jött ki egy csomó fegyverrel a kezében.
 - Gyorsan válasszatok. - mondta a szakaszának.
  Denrick az íjat és a vesszőket választotta és feljött mellém. Enturin egy kardot vett fel, Endrees egy fémből készült egyszerű botot választott, melyet a közepénél szétlehetett választani. Thalia egy hasonló botot vett fel, mint Endrees. Vagyis először azt hittem. Szétszedte a közepénél és két vékony pengéjű szablyát láttam az előbbi bot helyett. Lace egy szablyát és három dobó tőrt vett fel, Ametiszt pedig szintén egy szablyát vett el. Mindenkinek jutott fegyver szerencsére. Közben néztem, hogy kinél milyen fegyver van. Hidryt persze megint egy csapatnak való fegyvert hozott és a szekercéje volt a kezében. Merko-nál egy kard, íj és egy tegeznyi vessző van. Argot szintén ugyanez a fegyverzet csak pár tőrrel kiegészítve. Szinte minden tündénél ezek a fegyverek voltak. Mindenki izgatottan várta a hadtestet, ami idáig üldözött bennünket. Ez nem pozitív izgalom volt, hanem a félelem táplálta. Megint borzongást éreztem. Felemeltem az íjat, kihúztam a vesszőt és oldottam. Egy vessző mely Merko-t találta volna el, most egy fához van szegezve. Azonban gyorsan kellett töltenem, ugyanis még több vesszőt lőttek ki. Miközben szedtem le a vesszőket mondtam Denrick-nek, Optase-nek és Victoria-nak, hogy hol vannak az íjászok. Sikerült ártalmatlanítanunk őket. A nap már lement. Szerintem Palkot csak erre várt. Sajnos a sejtésem beigazolódott. Kisvártatva üvöltéseket hallottunk, mire innen pár ismeretlen alakváltó is átváltozott. Ambrus is átváltozva várta a nem szívesen látott vendégeket. Anna mellett volt, gondolom most már nem akarná elhagyni a nővérét. Hirtelen támadtak ránk, mégis sikerült visszaszorítani őket. Megpróbáltam innen fentről is segíteni nekik. Egy lövés és egy alakváltó bukott alá. Nem szeretek ölni, azonban a barátaimért megteszem. Mikor elfogyott a vesszőm, az ellenfél elkezdett visszaszorítani minket. Eszembe jutott egy ötlet. Amilyen gyorsan csak tudtam befutottam a házamba és elkezdtem alkotni. Három főzetet készítettem. Mikor készen voltak kirohantam, felmásztam a fára és a Kívülállók felé settenkedtem. Szerencsére nem vettek észre. Mindhárom főzet, amint oxigénnel találkozik gázzá válik. Elég messze mentem ahhoz, hogy a mi védelmünkre ne hassanak a főzetek és ledobtam az elsőt. Lilás köd szállt fel, azonban én már bevettem az ellenszerüket így nem hatottak rám. Még messzebb mentem és ledobtam a másodikat is, annál zöld füst tekergett ott lent, ugyanis annak ugyanakkora a sűrűsége, mint az itteni levegőnek és még a hőmérséklete is megfelelő volt, így nem szállt fel. Mikor már eldobtam volna a harmadikat is, sajnos felfedeztek engem. Egy holdtigris állt mellettem. Kikerültem a tüskéit és messzebb mentem tőle, majd rádobtam az utolsó üveget is. Melyből vörös gőz tört elő. A zöld füst megvakítja azt, aki belélegzi, a lila összezavar, a vörös pedig pánikrohamot okoz. Elhiteti veled, hogy nagy veszélyben vagy és nem tudsz menekülni. Így szegény holdtigris megtántorodott és ráesett a bajtársaira. Addig gyorsan visszatértem a faluhoz, ami már kész csatatér lett. Mondjuk harminc-ötven főt sikerült harcképtelenné tennem. Nem örülhettem sokáig, ugyanis rögtön ketten vetették rám magukat. Hidryt csapdái felé vettem az irányt. Láttam, hogy hol vannak és megpróbáltam észrevétlenül kikerülni őket, hogy üldözőim ne fogjanak gyanút. Ahogyan sejtettem mindketten belesétáltak egy-egy csapdába. Rájöttem, hogy ez egész jó stratégia. Még több Kívülállónak a figyelmét kell felkeltenem. Elég egyszerű feladat. Felvettem pár törött gallyat és hozzávágtam pár Kívülállóhoz, akik persze ezért el akartak kapni. Velük is eljátszottam azt, mint az előző két társukkal. Mikor már azt hittem végeztem még többen jöttek rám. Mivel csak két tőr van nálam, így az előző tervemnél maradtam, csak az a baj, hogy a csapdák kezdenek fogyni. Az utolsó alakváltónak már nem maradt csapda, így vele meg kell küzdenem. Hirtelen szembefordultam vele, már nem tudott megállni, így én ráugrottam és a nyakcsigolyái közé szúrtam a tőrömmel. Az alakváltó kiterült alattam. Üvöltést hallottam a falu másik végéből. Odakaptam a fejemet és láttam, hogy Argot éppen Palkot-tal küzd, az Ezredes próbálja tőlük távol tartani a Kívülállókat több kevesebb sikerrel. Az egyik felmászott egy fára, mely Palkot és Argot felett nőtt. Mivel nincsen vesszőm valamivel pótolnom kell azt, hogy Argot életben maradjon. Eszembe jutott egy ötlet, mely segíthet, azonban nagyon el fogok fáradni benne. Céloztam így vessző nélkül, majd elképzeltem egy vesszőt az idegen, mely egy energia sugárból fog létrejönni. Éreztem, hogy az energiám oda összpontosul ahova vártam. Kinyitottam a szememet és egy fehér fényű vessző volt az idegen. Az alakváltó már majdnem rávetette magát Argot-ra. Kihúztam ezt a vesszőt és ellőttem. Az alakváltó a levegőben volt mikor eltaláltam. Elég különös dolog történt. Amint a vessző hozzáért, az alakváltó felüvöltött és szertefoszlott, mintha a víz elpárolgott volna. Nem fáradtam el annyira mint gondoltam, azonban ez a jelenség eléggé megdöbbentett. Sajnos nincs sok időm nézelődni, mert sokan látták, hogy annak a vesszőnek a tulajdonosa én vagyok. Megint kezdődik minden előröl. Futok és a sarkamban loholnak még öten-hatan. Már nem is a fákon szaladtam, hanem a háztetőkön ugráltam. Az utolsó háznál voltam, nincs tovább út. Szembe fordultam az ellenfeleimmel és elővettem mindkét tőrömet, melyekre most az életemet bízom. Annyi szerencsém volt, hogy csak egyesével tudtak rám támadni. Az első nekem ugrott, mire csak kitértem az útjából, akit így a lendülete egészen a talajszintre vitte. A második okosabb volt, nem rontott nekem ész nélkül. Helyette óvatosan közeledett felém, miközben minden mozdulatomat árgus szemekkel követte, hogy ne tudjak meglepetést okozni. Utálom az ilyen szituációkat. Ha sikerülne felülnöm a hátára akkor nyerhetek. Jutott eszembe a terv, melyet ha elszúrok akkor az életemnek nagy eséllyel vége lesz. Támadást színleltem, mire az éjfarkas hátrébb ment, nem az volt a reakciója, mint amire számítottam. Most gyorsan megpróbáltam támadni, jobban mondva ráugrani. Sajnos az ellenfelem rájött a tervemre. Ő is ugrott, és sikeresen leterített. Megpróbálta elharapni a torkomat azonban az egyik késemet a fogai közé szorítottam, patt helyzetet teremtve. Ha elengedem, akkor megöl, ha ő enged akkor elvágom a torkát. Azonban nem számolt azzal, hogy nekem két késem van. A másik kezemmel a szívébe döftem a kést. A farkas rám csuklott. Elkezdtem kikászálódni alóla, azonban az egyik társa ráállt, így a lábaim alá szorultak. Csak két késem van és nem tudok elmozdulni. Nagyon rossz kilátásaim vannak. Ekkor jött a segítség Hidryt formájában.
 - Na gyertek ide nagyra nőtt farkasok! - kiáltással lekaszabolta a rajtam álló farkast.
 - Kösz a segítséget. - mondtam neki miközben talpra álltam.
 - Ez még jól jöhet. - adta oda a szablyáját - Ha bármi baja esik, vagy elmered veszíteni... - kezdte.
 - Akkor ne ússzam meg ezt a csatát élve. - fejeztem be - Ezt is köszönöm.
  Hidryt-tel együtt csökkentettük a Kívülállók számát. Aztán külön váltak útjaink. Hidryt ment segíteni a nagy házhoz, én pedig Merko-hoz és Tizon-hoz igyekeztem. "Kérlek, csak most az egyszer sikerüljön." - fohászkodtam magamban. Mivel szablya van nálam, azt tündeként nemigen tudom használni, míg emberként a mestere vagyok, ami azt jelenti, hogy valahogyan elő kell csalogatnom az emberi tudásomat. Rögtön meg is volt az első ellenfelem. A baj csak az, hogy nem vagyok biztos a dolgomban. Végül megmarkoltam mindkét kezemmel a szablya markolatát és vártam, hogy támadjon az ellenfelem. Nekem rontott teljes erejéből. Gyors volt, nagyon gyors azonban a reflexeim jobbak mint hinné. Elléptem az útjából és egy erős csapással eltörtem a nyakát. Nem volt szándékomba lefejezni, ugyanis ha bele akad a penge a csontba akkor amíg megpróbálom azt kiszedni védtelen vagyok, amit sokan kihasználnának. Tovább mentem Merko-ék felé. Az egész szakasz ott volt. Bekerítették őket. Denrick-nek sem maradt vesszője, ami nagyon rosszat jelent. Még egy főzetem maradt az övemen, amit sebtiben kaptam fel.
 - Szemeket becsukni! - kiabáltam mikor eldobtam.
  A Kívülállók nem értették, még jó, hogy nem nekik szántam a felszólításomat. Az üveg széttörött a padlón, és a kiszabaduló folyadék vakítóan kezdett el fényleni. Szerencsére ez az egész pár másodpercig tartott. Amíg a Kívülállókat megbénítottam elkezdtem ártalmatlanítani őket.
 - Mi tart Argot-nak ilyen sokáig? - nézett körbe Merko.
 - Mi tart sokáig? - kérdeztem vissza.
 - A párbaja Palkot-tal. Elméletileg, ha nyer akkor visszavonulnak. - válaszolt Merko miközben lefejezett egy alakváltót, aki rátámadt.
 - Sajnos nincs igazad. - szólt közbe Anna - Palkot azt parancsolta, hogy a halála után is támadjanak a katonák.
 - Ez nem jó hír. - motyogta Merko - Legort, menj fel és segíts Victoria-nak és Optase-nak.
  Bólintottam és felmásztam a legközelebbi fára. Optase és Victoria egymásnak háttal álltak és próbáltak kitartani a reménytelennek tűnő helyzetben. A fa törzsében volt egy vessző. Kihúztam és az íjam idegére helyeztem azt. Céloztam, kihúztam és oldottam. Egy Kívülállóval kevesebb. Végül megpróbáltam minél több alakváltónak magamra vonni a figyelmét. Elég volt pár sértést a fejükhöz vágni máris a teljes figyelmüket nekem szentelték. Nem voltam felkészületlen, éppen egy csapdának a kioldó kötele lógott mellettem, gondolom az egyik Kívülálló inaktiválta, hogy ne legyen útban. Mikor már rám vetették volna magukat, megfordultam és elugrottam. Szerencsére elkaptam a kötelet. Elkezdtem felmászni, hiszen a csapda aktiválódott. Ekkor láttam, hogy pontosan mit is aktiváltam. Körülbelül tíz-húsz rönk száguldott felém. Gyorsabban másztam felfelé. Victoria és Optase követte a példámat feljebb másztak a fán. A Kívülállóknak nem volt ekkora szerencséje, és nem is volt ennyi ideje.
 - Menjetek a nagy házhoz, oda most elkél a védelem. - mondtam nekik.
  Válaszul elindultak arra felé. Még feljebb másztam, hogy ne legyek annyira feltűnő helyen. Mikor a lombkorona szintre értem megálltam, hogy kifújjam magamat. Addig körülnéztem, hogy ki hogyan áll a harcban. Argot, Katret és Shina az egész csata középpontja. Ahogyan látom nagyon jó csapatot alkotnak. Utána jön a szakasz, Ambrus-szal és Merko-val kiegészítve, náluk van a második gócpont. Az utolsó ilyen nagyobb csapat a nagy házat ostromolja. Palkot már nem él, gondolom Argot intézte el. "Hol van már az erősítés?" - gondolkodtam, ugyanis a Kívülállók ereje egyfolytában nőtt. Míg nekünk nincsenek pihent katonáink és az erőnk is fogytán van. Sajnos aligha tudnék segíteni a harci tudásommal. Nem vagyok nagy harcos, csak menekülni és gyógyítani tudok. De talán lenne egy varázslat mely egy kicsit fordítana a harc menetén. Beszélnem kell Berill-lel.
 - Berill! - szóltam neki telepatikusan.
 - Legort?
 - Igen én vagyok. Tudok egy varázslatról, mely egy kis ideig kiszorítaná innen az ellenségeinket, akkor újra rendezni tudnánk a sorainkat. Meg tudod oldani?
 - Igen, bár nagyon el fogok fáradni, biztosan elájulok utána, azonban tizenöt percet tudok adni. 
 - Rendben, köszi. - ezzel megszakítottam a kapcsolatot.
  Remélem csak a Kívülállókat szorítja ki. Hirtelen a nagy ház felől egy narancssárga és barna keverékében pompázó burok kezdett kialakulni. Egyszer csak megnagyobbodott és pont a falu határáig nőtt meg. A Kívülállók kint ragadtak mi pedig bent. Előmásztam a búvóhelyemről. Mindenki fellélegzett, de tudták, hogy még a csatának közel sincs vége.
 - Legort! Készíts annyi főzetet amennyit csak tudsz. Olyanokat, amik segítenek bennünket a harcban. - adta ki Argot az utasítást.
  Bementem a házamba. A további parancsokat már nem hallottam. Elővettem pár régebbi főzetet mely most a katonákon segíthet. Behívtam Annát, hogy segítsen.
 - Mit kell tennem? - kérdezte.
 - Ezeket vidd ki és oszd szét. Azoknak adjál, akiknek szükségük van rá. - válaszoltam.
 - Rendben.
  Ezzel kiment. Gyorsan regeneráló, és energia feltöltő főzeteket adtam Annának. Remélem annyi elég lesz. Több főzetet készítettem egyszerre. Volt villanó, kábító, hallucinációt okozó, robbanó és még sok fajta főzet. Nem szeretem ezt a tudásomat használatba venni, ám néha szükséges. A tizenöt percből már több mint tíz perc letelt. Alig van már egy percünk. Gyorsan felkaptam az elkészült vegyületeket és kirohantam. Találomra adtam mindenkinek egy-egy üvegcsét és hozzá hadartam, hogy mit is adtam az illető kezébe. Nálam is maradt egy villanó folyadék.
 - Tíz perc alatt készítettél el huszonöt főzetet? - nézett rám döbbenten Argot.
 - Te mondtad, hogy annyit amennyit csak tudok. - válaszoltam, miközben a csatatérről szedtem fel a még használható vesszőket. Az alakváltók letették a fegyver és átváltoztak, hogy tovább tudják tartani a frontot. Már kezdett szertefoszlani a burok, mikor egy nagy ordítást hallottunk délkeletről. Egy futár tartott a Kívülállók egy parancsnokához.
 - Uram...a fogoly...megszökött! - lihegte.
 - Most nincs időnk vele foglalkozni. Támadás! - adta ki a parancsot a vezető.
  Nekünk támadtak. Már az elején elhasználtam a főzetemet és úgy próbáltam segíteni a csatában másoknak. Egyszerre hárman álltak körbe, ekkor eszembe jutott egy mondás, mely emberként igaz rám. "A csatában akkor nyersz, ha túl éled az egészet!" - ezt mondta nekem a mesterem, aki vívni tanított. Minden akkori tudásom a felszínre tört. Ennél jobb időzítése ritkán van a tudatalattimnak. A velem szemben elhelyezkedő alakváltó rám ugrott volna. Leguggoltam, aztán mikor felém ért akkor felszúrtam. A szablyát gyorsan kihúztam az alakváltó elernyedt testéből és a másik két társára koncentráltam. Elkezdtek körözni körülöttem, direkt úgy álltak, hogy egyszerre csak az egyikőjüket lássam. Mindketten morogtam, majd nekem ugrottak. Leguggoltam és bukfenceztem egyet, így a két alakváltó egymással találkozott helyettem. Gyorsan felkapaszkodtam egy fára, és elővettem az íjamat. Volt pár vesszőm így most inkább azokat használtam. Sajnos már látszik, hogy mindenki kezd tőlünk fáradni, míg a Kívülállóknak még mindig van utánpótlásuk. Anna és az öccse négy alakváltóval küzd egyszerre. Két lövés és már csak ketten maradtak Annáék ellen. Tizon és Merko szintén túlerővel néznek szemben, hát nekik is segítek. Így néztem végig a csatateret, amíg volt nyíl a tegezemben. Káromkodást hallottam közel hozzám, mire odakaptam a fejemet. Thalia visszaváltozott emberré, ami azt jelenti, hogy az ájulás szintjén van, de még küzd. Egy éjfarkas leterítette a lábáról. Gyorsan egy vessző után kaptam, mire észrevettem, hogy az utolsót is ellőttem már. Ekkor egy másik éjfarkas átsuhant a csatatéren, és bárki állt az útjában azt fellökte. Thalia azon volt, hogy a farkas száját, mely fölé magasodik távol tartsa a fejétől. Az ismeretlen éjfarkas neki ment, teljes erejével annak, aki Thalia-t tartotta sakkban. Aki segített Thalia-nak az ott is maradt mellette és védte őt, mindenkitől. Megnéztem, hogy ki ő, azonban az elméjét már az érintéséről felismertem. Rignot az, gondolom ő volt a fogoly, aki megszökött. Thalia sajnos már nem volt eszméleténél, mire körülnéztem, hogy hol találok egy ideiglenes búvóhelyet neki. A nagy ház szóba sem jöhetett, minden ablakot és ajtót elbarikádoztak, azonban a kisebb házak, talán azok jók lesznek. Az üres ház megfelelő lesz. Könnyen védhető lesz, ha az ablakokat elreteszeljük, annyi időnk azonban már nincs. Viszont, ha létrehozok egy erőteret, akkor többeknek is tudnánk segíteni. Az üres házhoz lopakodtam, hogy senki ne vegye észre, hogy miben settenkedem. A hátsó ablakon másztam be, hogy ne keltsek feltűnést.  Elővettem a kis szütyőmet melyet mindig az övemen tartok. Sok vészhelyzetben szükséges dolog van benne, mint például egy darabokra hullott kristály. A kristályokban az a jó, hogy az energia visszaverődik róluk, így ha sikerül jól felállítanom, akkor egy végtelen körforgást tudok létrehozni, ami úgy funkcionál mint egy pajzs. Jó tíz percig szöszmötöltem az ablakokkal. Végül egy kisebb energia sugárral már a pajzsok készen voltak. Kimentem és láttam, hogy Rignot még mindig ugyanott van és védi Thalia-t. Elindultam feléjük, mondjuk tíz alakváltó állt közénk. Sokkal több időt veszítek ha egyesével küzdenék meg velük. Ezért inkább kikerültem a legtöbbet, ha nekem akartak esni, akkor megpróbáltam mihamarabb végezni velük.
  Kellett húsz perc mire Rignot-hoz értem.
 - Rignot! Az egyik házat átalakítottam úgy, hogy egyedül a bejárata sebezhető. Oda kell vinnünk Thalia-t, mert itt könnyedén meghalhattok mindketten. Rendben? - mondtam neki, miközben a Kívülállókat próbáltam visszaszorítani. Rignot morgott egyet beleegyezéséül, mert többre nem volt ideje. Kinyúltam telepatikusan, és a ránk támadó alakváltóknak összezavartam az elméjét, így egymásra támadtak, nem pedig ránk. Rignot lehasalt, én pedig feltettem rá Thalia-t. Mutattam az utat miközben próbáltam a képességem segítségével elterelni magunkról a figyelmet. Sikeresen a házhoz értünk. Kinyitottam az ajtót és levettem Thalia-t Rignot hátáról, aki az ajtó előtt maradt és őrködött. Thalia-t az ágyra fektettem és kimentem segíteni a többieknek.
 - Kérlek maradj itt. Lehet, hogy még több sérültet fogok idehozni. - mondtam Rignot-nak mielőtt belevetettem volna magamat a harcokba.
  Rignot bólintott. Felmásztam a fára és néztem, hogy kell-e valakinek segítség. Sajnos kellett. A nagy háznál nagyon heves most a csata és hiába van ott Hidryt nem bírják visszaszorítani őket. Talán ha előidéznék egy robbanást? Múltkor sem vált be.
 - Jön az erősítés! - hallottam a csatatér másik végéről.
  Vajon nekünk szól? Remélem igen. Hirtelen megnőtt az alakváltók száma a csatatéren, és nem tudtam, hogy ki a barát és ki az ellenség. Így arra a döntésre jutottam, hogy csak akkor támadok, ha valaki engem megtámad. Nagy volt a fejetlenség. Azonban a Kívülállók így is túlerőben voltak. Biztosan Palkot szövetségesei is beszálltak a küzdelembe. Láttam, hogy Anna is visszaváltozott emberré és elszakadt az öccsétől is. Elindultam felé, hogy ne essen baja, hiszen egyedül kevés az esélye arra, hogy túléli. Sokan támadtak rám miközben Anna felé igyekeztem. Hirtelen valakivel összeütköztem. Tudtam, hogy Anna az.
 - Most jól jönne valami, ami távol tartaná a Kívülállókat! - hallottam Anna gondolatait.
 - Egyetértek. - válaszoltam.
  Éreztem, hogy egyre fáradtabb vagyok, pedig nem is csinálok semmi olyan kimerítőt mely ennyire elszívná az erőmet. Hirtelen belőlem, akarom mondani Annából és belőlem egy arany kör tőrt elő. Egy hullámra hasonlított melyet egy kavics okoz a mozdulatlan tó felszínén. Annával ketten voltunk a kavics, míg a tó tükre a falu, és a hullám az energia kör. Amint ez a varázslat a fákhoz ért egyesült velük és a fák életre keltek. Jobban mondva segítettek nekünk a harcokban. Az összes nem kívánatos látogatót pár másodperc alatt kiűzték innen és nem engedték vissza. Az erőszakosabb Kívülállók, akik arra vetemedtek, hogy megtámadták a fákat, nos azok meghaltak.
 - Őrfák. - suttogta Anna.
  Nagyon kimerültnek éreztem magamat, nem tudtam tovább talpon maradni. Nem ájultam el, még nem. Először csak térdre estem, utána már elragadott a sötétség. Csak annyi maradt meg, hogy megvívtuk az itt maradásunkért a csatát és győzedelmeskedtünk.