8. fejezet - Nem várt látogatók

*Legort szemszöge*

  Miután megszakította velem a kapcsolatot a segítőnk, átadtam a térképet Marinának. Megköszönte és kisietett a házból, én is felálltam a helyemről, de aztán eszembe jutott az ígéretem és inkább visszaültem. Argot maga elé nézett, és gondolkodott, nem szeretek senkit se megzavarni ilyenkor, de ma még szerettem volna gyógynövények után is kutatni, ezért megtettem.

 - Argot!

 - Igen? - kapta fel a fejét.

 - Megígértem, hogy elmondom a beszélgetésünket, mondhatom?

 - Persze, persze, de kérlek csak a lényeges dolgokat - nézett rám fáradtan, nem testileg merült ki, hanem szellemileg, de van egy sejtésem, hogy én is így nézhetek ki.

 - Csak az állatokról beszélt, főleg azokról, amelyek árthatnak nekünk. És mutatott egy növényt, ami képes távol tartani a rovarokat, azt is majd meg kell keresnünk. Hosszú lesz a lista az állatokról...

 - Mennyire veszélyes a bolygó? Túl lehet élni?

 - Túl lehet élni, de csak, ha összefogunk, most nem szabad, hogy szét szakadjunk, mert egyedül senkinek sincs esélye itt.

 - Már így is sok problémánk van, de szerintem sokan tisztában vannak azzal, hogy egy viszály most csak rontana az esélyünkön.

 - Akkor kezdem az állatokkal, röviden és tömören. Az elsők a holdtigrisek, nagyon erősek, a bundájuk fémből van, egyedül vadásznak, szűk helyeket kerülik, egy tündének esélye sincs ellene, azonban csapdával el lehet ijeszteni, és a zárt helyeket kerülik. Nagyon jól másznak fára, szóval meg tudnak támadni minket, és csak este aktívak, a nevüket is innen kapták. Utána jönnek az éjfarkasok, ők is éjszaka aktívak, falkában járnak vadászni, nem tudnak fára mászni, itt biztonságban vagyunk előlük. Aztán jönnek azok az állatok, amiket mi is ismerünk, jaguár, farkas, medve és a többi...
 - Szóval az erdő a legveszélyesebb területek közé tartozik. - vonta le a következtetést Argot.
 - Igen, azonban a fákon biztonságban vagyunk nagyon sok ragadózótól, és még nem is beszéltem a világ többi részéről. Az öböl is biztonságos és nagyon sok hal van ott, azonban a bőség miatt veszélyes vadállatok is megfordulnak ott, és beljebb nem érdemes merészkedni a vízbe, mert ott is sok az olyan állat, ami minket szeretne főfogásnak. A hegyek, a sivatagok és a barlangok is veszélyes, de a barlangok közelébe nem szabad mennünk, még a segítőnk se tudta rendesen körül írni, hogy mégis milyen lény él ott, csak annyit tudott, hogy nagyon veszélyes. A hegyekben sárkányok és viharmadarak élnek.
 - Viharmadarak? - vonta fel a szemöldökét Argot.
 - Igen, jól hallottad. Akkorák, mint a sárkányok, csak nem képesek tüzet fújni, helyette az időjárást képesek irányítani, és pontosan tudnak célozni a villámokkal. A tollaik fémből vannak, és el szokták hullajtani őket. Erős fegyvereket lehet belőle készíteni, de nem biztos, hogy megéri a kockázatot. A sivatagokban pedig tűzkígyók élnek, amik élve meg tudnak sütni. Ezek a veszélyes állatok.
 - Többre számítottam. A növényekről megtudtál valamit?
 - Arra sajnos nem jutott időnk.
 - Ezt, hogy érted Legort?
 - Valamiért csak egy óráig beszélhetett velem. Az okát nem tudom. - néztem Argotra - Azonban, ha megbocsátasz, el szeretnék menni gyógynövényeket keresni.
 - Miből gondolod, hogy találsz megfelelőket? - kérdezett vissza.
 - Sok hasonló fajta állat él itt, lehetséges, hogy a növények is hasonlítanak, egy próbát megér, azonban a déli és a nyugati területeket messzire el kell kerülnünk. Szóval északra megyek.
 - Vidd magaddal Aranét és Merkót. Arané úgy ismeri az ehető növényeket, mint a tenyerét, ezért is lett belőle jó szakács. Merkó meg segíthet, ha bajba kerülnétek, addig biztos elengedi Shina.
 - Tudok vigyázni magamra!
 - Tisztában vagyok vele, de ahogy te is mondtad nagyon veszélyes az erdő egyikünknek sincs esélye egyedül! Merkóval együtt nagyobb az esélyetek a győzelemre, mint nélküle.
 - Rendben, értettem. Szerintem mindent megbeszéltünk, akkor mennék is - álltam fel a székből, azonban Argot utánam szólt.
 - Legort, majd szeretnék veled négyszemközt beszélni, gyere vissza ide, amint végeztél a gyógynövény gyűjtéssel!
 - Rendben. - megfordultam, és kimentem.
  "Most meg kell keresnem Aranét, Merkó biztos a katonákkal van, őt könnyebb lesz megtalálni." - gondoltam magamban, miközben körbenéztem- "Így nehéz lesz, alig ismerek itt valakit." Ekkor megláttam Altont, ahogy beszélget azzal a nővel, akinek alvási bénulása volt, feléjük vettem az irányt. Alton észrevette, hogy feléjük tartok, de tovább beszélgetett a nővel.
 - Jó napot! Elnézést, hogy zavarok, de meg szeretnék bizonyosodni arról, hogy minden rendben van magával. - néztem a nőre.
 - Ugyan semmi baj. A nevem Arané, és téged hogy hívnak?
 - Legort vagyok. Hogyan érzi magát? Fáj a feje?
 - Nem nem fáj semmim, teljesen jól vagyok, szerintem csak a pánik miatt lehettem abban az állapotban.
 - Bőven előfordulhat. Esetleg lehetne egy kérésem?
 - Igen? - nézett rám kíváncsian.
 - Elmegyek gyógynövényekért az erdőbe és, ahogy hallottam maga jól ért a növényekhez, ha van hozzá ereje velem tartana?
 - Persze, hogy segítek, hisz azt a több mint száz évnyi tudást, sem azért halmoztam fel, hogy megtartsam magamnak, ha nem azért, hogy a hasznomra legyen. - nevetett fel.
 - Több mint száz évnyi tudás? - néztem rá döbbenten, mert ahogy tudtam, a mi falunk a legfiatalabb tündékből állt, ami azt jelentette, hogy száz körül vagy alatta voltak a lakók.
 - Igen jól értetted. Mire várunk? Menjünk!
 - Persze, máris indulunk, csak még valakit össze kell szednünk. Merkó is el fog kísérni minket.
 - Merkó? Ő kicsoda?
 - Egy katona. Szerintem a katonákkal van, akik most állítják fel a csapdákat. Kérem kövessen! - megfordultam, és megint körbe néztem, és megpillantottam őket, ahogy egy csapdával bajlódnak négyen, míg Hydrit egyedül építi sorra azokat.
  Csak egy mosolyt engedtem magamnak, aztán elindultam feléjük.
 - SHINA! - kiabáltam, mert nem itt volt a "talajon" hanem fent az ágak között mászkált és rendezgette a csapdák köteleit.
 - IGEN? - kiabált vissza.
 - KÉRLEK LEJÖNNÉL A KEDVEMÉRT? - kértem.
 - MÁRIS MEGYEK! - és leugrott, először azt hittem, hogy nyakát szegi, csak aztán vettem észre a biztosító kötelet, ami a derekára volt kötve.
 - Itt vagyok. Mit szeretnél?
 - Elmegyek az erdőbe növényeket gyűjteni, és ezért szeretném, hogy Merkó is elkísérne.
 - Rendben, nem lenne jó ha az egyetlen gyógyítónk ott hagyná a fogát. - mondta - Öt perc múlva, legyetek a nagy ház előtt, odaküldöm Merkót.
 - Rendben. Köszönöm. - aztán megfordultam, és láttam, hogy Arané, már el is indult a nagy ház felé, nekem azonban kellett egy kisebb kitérőt is tennem, hiszen a fegyvereim a házamban maradtak.
  Így elindultam oda. Bementem, ugyanúgy nézett ki, mint ahogy itt hagytam, gyorsan felcsatoltam a tegezeket. Egyet az íjnak, nem tanácsos a háton hordani, főleg nem akkor, ha hirtelen kéne előkapni. A vesszőket a másikba tettem. Az íjam került a baloldalamra, a veszőim pedig a jobb oldalamra. Viszek magammal egy táskát a növények miatt, és abba bele tettem még két kést, az egyiket, azért hogy a növényeket könnyebben lehessen begyűjteni, a másikat pedig biztonsági okokból. Körülnéztem, hogy tényleg ne felejtsek itt semmit. "A jegyzet füzetemet itt ne hagyjam!" - gondoltam magamba, és azt meg egy tollat is betettem a tarisznyámba. Végre elindultam a nagy ház felé, Arané már ott várt, nála is volt egy kés és egy nagyobb táska. Merkó pont a házam előtt ment el, így csatlakoztam hozzá. Miután Aranéhoz értünk, megszólaltam, és tudattam velük a küldetésünk célját:
 - Az erdő északi felébe megyünk, nem megyünk túl messzire, jobb ha közelben maradunk. Egymástól nem szakadhatunk el! Mindenkinek látótávolságon belül kell maradnia, ha talál valamit szól a többieknek. Arané, ha látsz ehető vagy gyógynövényt, gyűjtsd be! Most mindenre szükségünk van! Mindig legyél Merkó közelében, ha baj van ő meg tud védeni. Én is látótávolságon belül maradok, azonban külön keresgélek.
 - Ha te kerülsz bajba, akkor hogy segítsek rajtad időben?
 - Ne aggódj, nem adom olcsón a bőrömet. Addig biztosan kitartok, amíg te meg nem érkezel. - ütögettem meg az íjat tartó tegezemet. - Indulhatunk?
 - Igen! - felelték egyszerre.
  Elindultunk észak felé. Nincsenek utak kiépítve se hidak, így az ágakon szökdécseltünk. Pár métert haladtunk, amikor észrevettem, azt a cserjét, ami elűzi a rovarokat. Nem kellett érte lemennem a talajra, mert egy fa két ága között nőtt. Jeleztem Merkónak, hogy távolabb megyek. Ő csak bólintott, én pedig elindultam arra. Csak pár méterre voltam tőle, és innen is láttam a többieket. Óvatosan levágtam egy kis gallyat, ahogy a segítőnk mondta, és bele tettem a zsákomba. Tovább kutattam gyógynövények után.
*1 és negyed óra múlva*
  Felnéztem, és nem láttam az eget, megint jeleztem Merkónak, hogy feljebb megyek, ő megint csak bólintott egyet. Szerencsékre, nem történt semmi különös, szóval nem esett semmi bajunk. Ahogy felértem a lombkorona szintre, kinéztem a levelek között. Friss szellő borzolta össze a hajamat, megnyugodtam, és körülnéztem. Mekkora ez az erdő! Még sosem láttam ekkora erdőt az életem során! Aztán a napállását néztem. Délután négy óra körül járhatott az idő. Ideje vissza menni a táborba, nekem tele van a zsákom növényekkel, szerintem Aranénak is sikerült eleget gyűjtenie, és csak egyszer kellett lemennünk a talajra és akkor is csak Arané gyűjtögetett addig Merkó meg én őrködtünk, hogy nehogy megtámadjanak minket, de szerencsénkre erre nem került sor. Visszamásztam az ágak közé. Elindultam Merkóék irányába. Arané felnézett az érkezésemre, és megszólalt:
 - Nekem tele van a táskám, neked?
 - Én se tudok több növényt gyűjteni. - feleltem - Szerintem induljunk vissza a táborba, nem szeretnénk sötétedés után az erdőben bolyongani.
 - Akkor ezt meg is beszéltük. Indulás! - mondta ki a végszót Merkó.
  Gyorsan betájoltam magunkat, és elindultunk dél felé. Körülbelül öt perce mehettünk vissza felé, amikor megláttuk a falu körvonalát a fák között. Onnantól külön külön mentünk vissza, ki ki a saját házába. Gyorsabban értem vissza, mint a többiek, de azért megvártam őket, hogy visszaérkezzenek, amint Arané is megérkezett bementem a házacskámba. Letettem a táskámat az ágyra, és elkezdtem külön válogatni őket. A kis gallyat, amiből majd cserje lesz, annak kerestem egy edényt és beletettem, amikor a talajon voltunk szedtem fel egy kis földet, bele tettem a földet is az edénybe és meglocsoltam a bokor kezdeményt. A többi növényt is szétválasztottam, és kitettem azokat a napra, kiszáradva sokkal hosszabb ideig lehet azokat tárolni. Magamon hagytam a fegyvereimet és úgy indultam el a nagy házhoz. Kiléptem az ajtón, és elindultam, nem figyeltem a környezetemre, elmerültem a gondolataimban. Hirtelen nagy ütést éreztem, és egy ház falán voltam felkenődve, mire észbe kaptam, már egy holdtigris állt felettem vicsorogva, jöttek volna többen segíteni, de több holdtigris jött egyszerre. Furcsa volt ez az egész, de nem gondolkodhattam rajta sokáig, hisz egy itt áll felettem, kinyitotta a száját, én meg csak erre vártam, gyorsan beletettem úgy az egyik tőrömet, hogy ne tudja becsukni a száját. Rögtön elkapta a fejét és próbálta kirázni a fogai közül a tőrt, ekkor a másik hátba akart volna támadni, azonban gyorsabb voltam és félreugrottam a támadás elől. Megfordult és elkezdett körözni körülöttem, mint ha rám akarna támadni, én pedig gyorsan előkaptam az íjamat, és feltettem egy vesszőt az idegre, vagyis csak próbáltam, ő ugyanis ezt nem várta meg hanem támadott. Azonban rájöttem egy trükkre, vártam az utolsó pillanatig, és akkor ugrottam el, mikor újra a talajon voltam feltettem a vesszőt az idegre. Céloztam és lőttem, de lepattant róla a lövésem, csak megrázta magát. Így hát folytattuk a keringőt, most gyorsabban töltöttem, most ő se fejjel rohant a falnak, ha nem elkezdtett felém futni, de nem teljes erejéből, majd le fékezett előttem. Én pedig bedőltem neki és elugrottam, ő pedig elkapta a karomat és hozzá vágott a legközelebbi házhoz, amint leértem gyorsan felugrottam. Jól tettem, mert ő meg ugrott utánam, és szerencsémre, ő már csak a fából tudott egy darabot kiharapni. A bal kezemet kapta el. "Így nehéz lesz tovább harcolni, ki kell valahogy cseleznem" - ekkor gyorsan körülnéztem, láttam, hogy a többi tünde is harcol, többen is megsebesültek közben, de most nem erre voltam kíváncsi. Észrevettem egy félkész csapdát, amit Hydrit kezdhetett el. Annyi hiányzott belőle, hogy nem volt rajta kioldó szerkezet. Ám nekem így volt tökéletes. Gyorsan elkezdtem futni a középen elhelyezkedő fatörzs felé és elkezdtem rajta felmászni, eddigre a holdtigris is magához tért és üldözőbe vett engem. Persze utánam mászott. Most versenyeztünk, hogy utol ér-e vagy sem. Szerencsémre így sebesült karral is jobban másztam. Felértem oda, ahol a csapda van. A csapda lényege annyi, hogy aki a rálép az ágra, azt elüti egy nagy rönk, elméletileg, gyakorlatilag pedig valakinek aktiválnia is kéne ezt a csapdát, a kötél, ami elvileg aktiválja, most már a holdtigris felett lógott, mert közbe utolért. Rájöttem, hogy mit kéne tennem, de az felért egy öngyilkossággal.
 - Hé, Borzas! Elég szörnyű vadász lehetsz, ha még nem sikerült elkapnod! - cukkoltam őt, már ha értette, hogy mit mondok.
  Erre elkezdett morogni, és behajlította a lábait az ugráshoz, én meg erre vártam. Nagyon gyorsnak kell lennem. Ugrik, és én elkezdtem futni felé, amint leért az első két lába én felugrottam gyorsan a hátára, és a hátsó felét ugró deszkának használva, el rugaszkodtam róla, és meghúztam a kioldó zsineget. Elkezdtem rajta felfele mászni, hogy a rönk engem ne találjon el, addig a holdtigris megfordult, és alám jött. Egyfolytában morgott, végül megunta és felugrott értem, csak a kötelet kapta el, és azt jól meghúzta. Jobban mint én, és a csapda aktiválódott. Még le se ért az össze mancsa, amikor oldalba kapta a tuskót, aminek az lett a következménye, hogy tíz métert zuhant, plusz eltört pár bordája, és a lába. A másik két támadó is észrevette, hogy pórul járt a társuk, és visszavonulót fújtak. Az egyik megfogta a sérültnek a bundáját, és levonszolta a fáról, utána a talajon húzta maga után, pár méter után eltűntek a szemeink elől. Mikor elmúlt a veszély óvatosan elkezdtem elmászni a kötélről, még mindig himbálózott alattam a rönk, viszont nem volt kedvem várni, így ráugrottam, bár így sebesült kézzel nem volt túl jó ötlet, és majdnem én is estem tíz métert, de fenn maradtam. Utána már könnyű volt lemászni a fáról. Leértem és elkezdtem osztogatni az utasításokat:
 - Minden sebesült, aki nem tud lábra állni, azt vigyétek a nagy házba! Ott fogom őket ellátni, és ott van hozzá a legmegfelelőbb hely! Aki megsérült, de tud járni, az szóljon Larának, Emerisznek vagy Altonnak! Ők fognak nekem szólni, hogy ki hol van! A többi tünde segítsen a sebesülteket szállítani! Mindjárt jövök, vissza kell mennem a házamba kötszerért és gyógyszerért!
  Ezzel befejeztem a mondandómat, és elindultam a házam felé. Amint beléptem levágtam a ruhám ujját, ami már így is cafatokban volt és megnéztem a sebemet. Nem harapott ki húst a karomból, csak megfogott és eldobott. Jó mélyek a sebek amiket ejtett. Lefertőtlenítettem, nagyon csípett ahogy a sebbe öntöttem, és bekentem egy krémmel, ami gyorsítja az ilyen jellegű sebek gyógyulását. Amint végeztem, gyorsan össze szedtem a szükséges gyógyfüveket és gyógyszereket, és sietős léptekkel elindultam a nagy ház felé. Ott a második emeletre irányítottak. Gyorsan elindultam felfelé, amint felértem láttam, hogy ez a szint sincs felosztva, de voltak itt is ágyak. Arra fektették a sebesülteket. Majdnem az összes katonánk itt volt! "Ez nem jó, ez nagyon nem jó!" - gondoltam magamba, és oda léptem az első sérülthöz. Hat tünde volt itt, ebből négyen katonák voltak, a maradék kettő pedig, az egyikük Evan volt, a másikukat pedig nem ismertem, ő nő volt. Az első tündének a lába sérült meg, úgy kaphatták el őt is, mint engem, mert hasonló sérülések voltak rajta, mint rajtam.
 - Hogyan szerezte? - kérdeztem rá a biztonság kedvéért.
 - Rá támadtunk egyszerre ketten, de ez a fenevad még a farkát is tudja fegyverként használni! A kardom lecsúszott a bundájáról, erre ő elkapta a lábamat, és jó messzire elhajított.
 - Mi a neve uram?
 - Optase.
 - Katona?
 - Igen, az vagyok.
 - Egy kicsit fájni fog. A sebet le fogom fertőtleníteni, utána bekenem egy krémmel, ami szintén csípni fog, aztán bekötözöm. Talán egy hét múlva fel fog tudni állni, de nem garantálom.
 - Rendben, essünk túl rajta!
  Erre csak bólintottam egyet, és levágtam a nadrágja szárát. Mármint csak azt a részét, amelyiket szükséges volt. Előszőr egy kis vízzel, ami oda volt készítve, letöröltem a seb környékét, és kimostam vele a sebet. Azután lefertőtlenítettem, bekentem a kenőccsel és bekötöttem a lábát. Hősiesen tűrte, meg se nyikkant, bár eléggé szorította az ágy szélét.
 - Végeztem. Most megyek és segítek a többieknek, ha netán nem érzi jól magát - erre rám nézett - mármint, ha allergiás tüneteket tapasztalt, szóljon!
  Felálltam és tovább mentem. A következő tünde Merkó volt, akinek a mellkasán tátongott egy nagyon nagy seb, nem kérdezgettem, mert elájult a vérveszteségtől. Nála is kitisztítottam a sebét, és lefertőtlenítettem azt. Elővettem tűt és cérnát. Mindkettőt fertőtlenítettem, és elkezdtem összevarrni a sebet. Szerencséjére, csak felszíni sérülése volt. Gondolom az egyik holdtigris megkarmolta, nagy mázlija van, hogy nem érte belső szervét a sérülés. Miután összevarrtam tovább mentem. A következő páciensem Victoria volt. Látszatra nem volt nagyobb baja, de aztán észrevettem, hogy több fullánk vagy mi, nem tudtam megállapítani, áll ki belőle. Óvatosan eltávolítottam őket, és az egyiket megvizsgáltam közelebbről. A fullánk belseje üreges volt, és nyilván valamilyen méreg volt benne. Látásról nem lehet felismerni a mérgeket, de szerencsémre elég jól érezhető volt a szaga. Gyorsan kevertem ellenmérget és megitattam Victoriával. A sebeket kitisztítottam, de csak ennyit csináltam velük. Nem voltak nagyok, meg mélyek se voltak. És spórolnom kell a kötszerrel. Tovább mentem.
  Több mint egy óra múlva, tudtam kijutni a többi sérülthöz. Kiléptem a házból és körülnéztem keresve a hármasikrek közül az egyiküket. Itt kint is nagy volt a felfordulás, miközben nézelődtem valaki megfogta a karomat, és elkezdett húzni. Emerisz volt. Az egyik ház felé tartottunk, nem mondott semmit, csak sietett. Végül elengedte a kezemet. Éreztem, hogy itt kint is elleszek foglalva.
*Este nyolc óra körül*
  Most már mindenkit sikerült ellátnom. Sokan megsebesültek, nagyon sokan. Elgondolkodtam, és közben mentem vissza a házamhoz, hogy felírjam, hogy mit kell majd holnap beszerezni.
 - Legort! - hallottam a hátam mögül.
  Megálltam és megfordultam, Argot tartott felém. "Elfelejtettem, hogy beszélni akart velem! Remélem nem most akarja bepótolni." - gondoltam magamba, miközben vártam rá.
 - Kérlek, írd meg a jelentést a támadásról, a sérülésekről, mennyi gyógyszer és kötszer fogyott el, és mit kell pótolni. Amint végeztél add le nekem a nagy házba! - ezzel sarkon fordult és elment. "Remek, nehogy ki tudjam magam pihenni, még kapjak egy csomó munkát" - morgolódtam magamban - "mondjuk szükség van a jelentésre, tehát jobb ha most neki látok" - nyugtatgattam magamat, közben odaértem a kunyhómhoz. Ideje neki látni, ahhoz a jelentéshez! Elkezdtem írni...

7. fejezet, 2. rész - Életbevágóan fontos tudnivalók

*Legort szemszöge, 13.00*

  Az asztalomnál ültem, amikor éreztem, hogy a titokzatos segítőnk szeretne velem beszélni. Nem tört rám, inkább csak a figyelmemet akarta felkelteni, de nem jeleztem neki vissza, mert Argothoz siettem, hogy jelentsem neki. Bementem a nagy házba, ahol Shina és Argot tanácskozott. Mikor beléptem a terembe, Argot nagyon meglepődött arcot vágott, hisz én a gyűlésről nagyon szabadulni akartam.
 - Legort, hogy hogy visszajöttél? – kérdezte.
 - A titokzatos segítőnk szeretne velem beszélni, gondoltam kíváncsi lennél a beszélgetésre, mármint az elsők között szeretnél lenni. Meg persze itt nem fogja senki sem kérdezni, hogy miért blokkoltam le. Maradhatok, vagy menjek?
 - Maradj.
  Kihúztam egy széket és leültem, mert volt egy olyan előérzetem, hogy sokáig fog tartani a beszélgetés. Mikor leültem, akkor éreztem, hogy megint jelez nekem, azonban most sokkal erősebben, mint múltkor.
 - Miért kerestél? – kérdeztem.
 - Vannak olyan információk, amikről jobb, ha tudtok, mielőtt besétálnátok egy holdtigris területére, vagy mielőtt megmérgeznétek magatokat.– mondta, de nem tudtam megállapítani, hogy honnan beszél, és hogy ki is ő.
 - Rendben, figyelek. – válaszoltam.
 - Találtatok egy térképet, amin a források és a területek vannak bejelölve? – kérdezte, de nem rögtön, mintha tanakodna, hogy mit mondjon.
 - Sokáig tartott, mire válaszoltál. De igen találtunk egy térképet.
 - Legyen a szemed előtt, mert ki szeretném azt egészíteni, ugyanis csak részlegesen sikerült lerajzolni. – amint kimondta Argotra néztem, és válaszoltam, tudtam, hogy hosszabb időbe fog kerülni, mire megszerzem.
 - Várj, pár percet és meg lesz. Addig ne tűnj el! – üzentem neki, és Argot felé fordultam.
 - Ennyi volt a nagy beszélgetés? – kérdezte.
 - Ha ennyi lett volna már itt sem lennék. Szükségem van a térképre.
 - Miért?
 - Mert csak részleges a térkép, ki kell egészíteni. – mondtam.
 - Marinának adtuk, ha gyors vagy még utolérheted. – nézett rám.
  Felpattantam és rohantam, hiszen lehet, hogy olyan helyekre mennek, ahol meghalhatnak. Kifutottam a házból, körbe néztem, és láttam Marinát, ahogy készülődik az induláshoz.
 - Marina! – kiabáltam – Állj meg! – közbe felé futottam.
 - Mi történt Legort? Mi a baj? – nézett rám aggódóan.
 - Szükségem van a térképre.
 - Miért? E nélkül nem tudunk vizet szerezni.
 - Hiányos a térkép. Aki segített rajtunk szeretné kiegészíteni, ugyanis sietett vele, hogy ne vegyük észre, emiatt nem sikerült befejeznie. – láttam, hogy az egyik oldaltáskájában van a térkép.
 - Legort indulnunk kell, most nem adhatom oda. – ekkor valaki kiszólt a házból, és megfordult Marina.
  Én kaptam a lehetőségen, és egy gyors kézmozdulattal „kölcsön vettem” a térképet, és áttettem az én táskámba.
 - Most mennem kell, szia! – megfordultam és sietős léptekkel visszamentem a nagyházba.   
  Visszamentem Argothoz és Shinához, megint leültem az asztalhoz, és elővettem a térképet, amikor Argot megpillantotta a térképet furcsa tekintettel nézett rám. Pár perc múlva kiabálást hallottam, vagyis inkább Marinat hallottam, amikor észre vette, hogy a térkép nincs a helyén, tehát csak ennyit hallottam:
 - LEGORT! – aztán sejtettem, hogy elkezdett keresni, így gyors elhatározás végett újra felvettem a kapcsolatot a segítőnkkel.
 - Itt van előttem a térkép. Viszont, most, ha végeztél a mondanivalóddal ne üss ki, mert többen is figyelnek.
 - Az csak azért volt, mert nem akartam, hogy észre vegyél. De mik vannak bejelölve a térképen?
 - Ha te rajzoltad nem kéne tudnod? – furcsának találtam a kérdést, hiszen ő maga rajzolta a térképet, tudnia kéne.
 - Van jobb dolgom is, mint hogy segítsek. Szóval, ha kell a segítségem, akkor én teszek fel kérdéseket és te csak válaszolsz.
 - Rendben. Le van rajzolva az erdő egy kis részlete, a széle és egy rét fele. Az erdőben vannak piros csíkok húzva. Azon kívül vízforrások vannak még megjelölve, vagyis szerintem vízforrást jelöl. – inkább nem piszkáltam emiatt, hisz nagy szükség van a segítségére.
 - Hogy néznek ki azok a jelek?
 - Hullámos vonalak egymás felett.
 - Hol vannak pontosan ezek?
 - Ha tudnám az égtájakat, akkor szívesen megmondanám.
 - Van egy fekete kör a térképen, igaz?
  Ezt a pillanatot választotta Marina, hogy berontson a terembe, de nem vehettem róla tudomást, mert egy beszélgetés közepén tartottam, ha most nem figyelek, akkor sok tünde vesztheti el miattam az életét. Így inkább gyorsan válaszoltam, még azt hallottam, hogy elkezdett Argottal veszekedni.
 - Igen.
 - A fekete körtől jobbra kell, lennie a rétnek. Akkor tartod jól a térképet.
 - Várj egy percet. – megfordítottam - Rendben, most már jó.
 - Akkor most rá is írhatod az égtájakat. Jobbra kelet, balra nyugat, fent észak, lent dél.
 - Köszönöm, ezt még azért meg tudom csinálni.
 - Délen van egy vízforrás, a körtől körülbelül két centinyire, igaz?
 - Igen.
 - Az a víz mérgező, pont ugyanúgy az összes déli és nyugati forrással egyetembe. Amelyik meg nem mérgező, annak a környékén veszélyes állatok élnek. Szóval a nyugati és a déli területeket kerüljétek el messzire.
 - Rendben, - gyorsan elővettem egy ceruzát és áthúztam azokat a vízforrásokat, viszont azok a területek a piros vonal mögött voltak, amik szerintem azokat a határokat jelölik, amiket nem léphetünk át - egyébként még nem mondtál sok újat.
 - A réten lévő forrásokból, lehet inni, mindegyik tiszta. Azonban az óceánt kerüljétek, majd elmondom, hogy miért. Az északi területeken, gyógyforrások is találhatók, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos anyagból több van a vizükbe feloldva. Azt majd kitapasztaljátok. Az északi területen azonban van még egy mérgező forrás. Körülbelül tíz centiméterre a körtől északra az erdő sarkában lévő forrásra gondolok.
 - Rendben, várj egy percet, be kell jelölnöm őket. – és folytattam a jelölgetést, közben szóltam Shinának:
 - Shina, kérlek hozd el a ceruzáimat a házamból, szükség van rájuk a jelöléshez.
 - Melyik a te házad?
 - Lara majd odakísér – és ekkor szóltam Larának telepatikusan.
 - Lara, kérlek kísérd el Shinát a házamhoz!
 - Ki beszél!? Nem Emerisz és nem is Alton vagy!
 - Nyugodj meg Lara, Legort vagyok!
 - Rendben, odakísérem, de legközelebb kérlek ne törj így rám!
 - Bocsánat. – és megszakítottam a kapcsolatot.
 - Szóval, tényleg hiányos a térkép – kérdezte Marina, aki ott ült mellettem, és csak most vettem észre.
 - Igen, az. Gondolom ehhez a forráshoz mentetek volna – böktem a legközelebbi déli forrásra.
 - Igen, valami baj van vele?
 - Csak annyi, hogy mérgező, és elnézést kérek, amiért elloptam tőled a térképet.
 - Argot mondta, hogy csakis az ő engedélyével adhatom oda bárkinek azt.
  Közben Shina visszaért a ceruzáimmal, megköszöntem, és újra a segítőnkre figyeltem. 
 - Itt vagyok.
 - Máris végeztél?
 - Igen, várj kitalálom, most másról fogsz beszélni, így van? – csak azért sejtettem, mert nem folytatta a beszámolót, hanem inkább kérdezett.
 - Igen. Már tudjátok, hogy hova nem érdemes menni. Most az állatokról fogok beszélni.
 - Hosszú lesz a lista, igaz? – ezt már a jelentésből is leszűrtem, hogy veszélyes a bolygó.
 - Igen, jobb lesz, ha jegyzetelsz közbe.
 - Rendben, máris kerítek egy füzetet és egy tollat. – belenyúltam a táskámba és elővettem a jegyzetfüzetemet és a tollamat.
 - Kezdhetem?
 - Igen, mondhatod.
 - Kezdjük az esti állatokkal. Először a legveszélyesebbekkel kezdem és úgy haladok az ártalmatlanok felé. Először vannak a Holdtigrisek, úgy néznek ki, mint egy fehér tigris azzal a különbséggel, hogy nem fehér, ha nem ezüstös a bundájuk. A bundájuk fémből van, és a farkukon lévő pár hosszabb szálat képesek eldobni és ha kell szúrnak is vele. Este vadásznak, a hold fényéből nyerik az energiájukat. Ha összefuttok eggyel csak úgy van esélyetek, ha olyan helyre sikerül bemennetek, ahová ők nem férnek el. A faluban biztonságba vagytok. Zárt helyekre nem nagyon merészkednek, a nyíltabb területeket kedvelik. Éjszaka aktívak, nappal lustálkodnak és alszanak. Nem érdemes küzdelembe bocsátkozni velük, mert akkor biztos alul maradsz. Utána jönnek az éjfarkasok. Ugyanolyan veszélyesek, mint a holdtigrisek, azzal a különbséggel, hogy az éjfarkasok falkában járnak vadászni, és egy falkában vannak körülbelül egy tucatnyian. Ők összesen érnek fel egy holdtigrissel. Ők nem tudnak fára mászni, szóval, ha összefutnátok velük, elég, ha egy jó magas fára felmásztok, és vártok. Egy idő után könnyebb zsákmány után fognak nézni. Ők alkonyatkor és napfelkeltekor vadásznak és egész éjjel aktívak, viszont amikor a nap fent van az égen ők alszanak. Akkor nem támadnak és békén hagynak. Eddig mindent leírtál?
 - Többnyire a fontosabb részek meg vannak. El lehet őket csapdával ijeszteni? – meglepődtem, hogy ilyen sokat tud róluk, de inkább csak jegyzeteltem.
 - Igen. Folytathatom?
 - Természetesen.
 - Utána jön a barlangi rém, annyit jelent, hogy semmilyen körülmények között ne menjetek be egy barlangba sem! Nem egyszer volt alkalmam meghallgatni, egy olyan állat bömböléseit, akiket elkapott. Az a lény erősebb a holdtigriseknél is, azonban nem bírja a napfényt, szóval ne menjetek a barlangok közelébe. Még sosem láttam, hogy hogyan néznek ki, de ha öngyilkos hajlamaid vannak, akkor kérlek majd szóljál nekem is, hátha végre megtudhatjuk, hogy hogyan néznek ki valójában... Az utolsó mondatomat hagyd figyelmen kívül.
 - Egyébként sem vettem róla tudomást. – szerintem valaki lehallgatja a beszélgetésünket, ugyanis olyan mintha egyszerre két valakivel beszélnék, de a második személy inkább egy szellemhez tudnám hasonlítani, de ezt inkább nem hoztam fel.
 - Rendben. Utána jönnek a tengerisiklók. A tengerekben élnek. A mély tengerekben, ugyanis a keskeny részekben nem férnek el. Hosszuk akár a 200 métert is meghaladhatja, mindenevő. A tengerbe csak addig menjetek be, ameddig a lábatok leér. Bőven van hal az öblökben, ugyanis az öböl az egyik legbiztonságosabb helyek közé tartozik. Azonban a bőség miatt, sok szárazföldi vadállat is megfordul arra, szóval vigyázzatok!
 - Van egyáltalán olyan állat, amelyik nem minket akar főfogásnak? – ezt már csak azért kérdeztem, mert reménykedtem abban, hogy nem azt fogja válaszolni, hogy nincs.
 - Nemigen, végtére is pont ezért a legveszélyesebb bolygó. Csak őrültek vagy bátrak jönnek ide.
 - És minket melyik csoportba osztasz be?
 - Egy harmadikba. Na, de most folytatnám, nem beszélhetek sokáig. Köves területeken és sivatagokban található meg a tűzkígyó. Hegytetőkön egy sincs belőle, mert a túl alacsony hőmérséklet miatt ott elpusztulnak. Ha támadni akar, vagy veszélyben érzi magát felforrósítja a bőrét, annyira, hogy minden, ami a közelébe van, meggyullad. De ez is a gyenge pontja, elég, ha egy vödörnyi vízzel leöntitek, vagy olyan területre csaljátok, ahol elégetheti magát. Ugyanis képes hőt előállítani, azonban a teste ilyenkor hűti magát, egyszóval túl tud hevülni. Ha tüzet okoz, akkor azt ő sem éli túl. Ezért él a sivatagban meg a köves helyeken. Ott semmit sem tud felgyújtani.
 - Szóval itt az erdőben egy sincs belőle, igaz?
 - Igen, igaz. Folytathatom?
 - Igen.
 - Szerintem az összes különleges állatot, ami nagyon veszélyes azt felsoroltam. Most jönnek azok az állatok, amik nem annyira veszélyesek, az az van esélyed arra, hogy legyőzd, és természetesen, csak itt találhatóak meg.
 - Mondhatod.
 - Kezdjük a viharmadarakkal. Képesek befolyásolni az időjárást. Ha veszélyben érzik magukat, akkor vihart hoznak létre. Nagyon nagy madarak, a hegyekben élnek, kisebb rágcsálókkal táplálkoznak. A viharmadarak tollai fémből vannak, azért, hogy magukat ne rázzák meg a saját villámaikkal. Az elhullajtott tollakból nagyon jó fegyvereket lehet csinálni. Azonban ne támadjatok rá, mert elég pontosan tud célozni. A többi állathoz képest nagyon eszesek, ezért maradtak még életben. A következő állatok a sárkányok.
 - Nem azt mondtad az előbb, hogy a veszélyesekkel végeztünk? – most nem akartam a meglepődésemet véka alá rejteni, hiszen sárkányokról beszéltünk, mint nem olyan veszélyes vadállatok!
 - Ezek nem olyan sárkányok. Hasonlóak a viharmadarakhoz, csak nem képesek az időjárás irányítására, képesek tüzet fújni, azonban ok nélkül nem támadnak. Jól kijönnek a viharmadarakkal. A sárkányok nagyobb zsákmányokra vadásznak, csak éhínség idején vadásznak kisebb prédára. Ha jól belakmároztak akár egy napig is kibírják élelem nélkül, többször is előfordult, hogy halakat ettek, sőt olyan is szokott nagyon ritkán történni, hogy több sárkány rátámad egy tengerisiklóra, és azt kiemelik a vízből, körülbelül öt sárkány lakott jól belőle. Ők is a hegyekben élnek, szóval csak akkor menjetek fel a hegyekre, ha nagyon muszáj.
 - A sárkányok csak közepesen veszélyesek? Ez, hogy lehet?
 - Számukra nem érdemes tündét enni, mert túl kicsik vagytok. Inkább a nagyobb testű állatokat ejtik el. Szóval rátok nézve nem olyan veszélyesek. Folytathatom? Kezd lejárni az időm…
 - Persze.
 - Utána jönnek a mérges nyulak…
 - Nyulak? Komolyan, vagy csak viccelsz? – reménykedtem, hogy viccel.
 - Ők nem akarnak felfalni, de ha megijednek, altató gázt eresztenek ki magukból, ami nagy mennyiségben szívmegálláshoz vezethet. – nem viccelt - Csak ezért soroltam őket ide. A többit már ismerhetitek, itt gondolok, a jaguárra, az anakondára, a farkasra meg hozzájuk hasonlókra.
 - Ők is eléggé veszélyesek, csak megjegyzem.
 - Ha túl élsz egy holdtigris támadást, akkor, hidd el már nem tűnnek veszélyesnek!
 - Rendben, hiszek neked. De ahogy te is mondta fogy az idő.
 - Folytatom, de akkor nem szólj közbe, ha kérhetném. Szóval akkor a következő szint, azok az állatok, akik különlegesek de veszélytelenek. Az első a szárnyas pocok. A nevét a lábán lévő aprócska szárnyakról kapta. A szárnyak segítségével nagyon gyorsan tud futni, így menekül el a ragadozók elől. Azonban a maximális sebességét csak pár percig képes tartani, de a normál sebessége is gyors, így viszont tíz percig is képes futni, növényevő. Itt is vannak majmok, azonban őket a természet egy kicsit átformálta. A végtagjaik hosszúak és vékonyok, a testük is nagyon vékony, a fejük meg nagyon kicsi. A karjuk és a lábuk között bőrhártya van, mint a… Hogy is hívják? Várj egy percet… Mindjárt eszembe jut a neve…
 - Repülő mókus?
 - Igen, mint a repülő mókusnak. Nagyon gyorsak és hajlékonyak, siklással akár harminc métert is képesek megtenni. Itt az összes növényevő állat, gyorsan szaporodik a ragadozók miatt. Képzeld el, hogy a természet itt fel van gyorsítva és képet kapsz a bolygón folyó életről. A rovarok pedig, hát, ne hagyjátok, hogy egy is megszúrjon, nem tudom, hogy milyen betegségeket terjesztenek, azonban van egy növény, aminek a szagát annyira utálják, hogy több kilométernyire elkerülik azokat. Mindjárt mutatom, hogy hogy néz ki a növény. Keressetek olyanokat, ha jól emlékszem a tábor tíz méteres körzetében van egy két ilyen cserje. Ritka növény, ezért is kell vele óvatosan bánni. Egy gallyat kell levágni róla és azt elásni, hamar cserje lesz abból a kis gallyból. Ha el kell mennetek a táborból, vigyetek magatokkal pár ilyen levelet. Akkor három napra védve vagytok az összes rovartól. Most mennem kell, holnap még segítek a növényekkel kapcsolatban. Szia!
 - Várj még egy percet! Miért segítesz?
 - Nincs ahhoz sok kedvem, hogy végig nézzem, ahogy meghaltok egyesével. Meg hát ti is ezt tennétek a helyembe, most már tényleg mennem kell. Szia!
 - Köszönjük a segítséget, szia! – és megszakította velem a kapcsolatot.
  Nem hiszem el, sikerült az egyik legrosszabb bolygót kiválasztanom, ahol még a nyulak is képesek megölni! Így nézett ki a térkép miután bejelöltem a vízforrásokat is:

7. fejezet, 1. rész - Terepgyakorlat és apró meglepetések

*Anna szemszöge, délután egy óra körül*
  A főteremben már több perce várakoztam, amikor egy tiszt értem jött, és elkísért egy másik terembe. Többen összegyűltek itt, azonban mindenki, aki itt volt magas rangot töltött be. Amikor beléptem a terembe mindenki rám nézett. Majd egy férfi felállt, és belekezdett a mondandójába:
 - Lynx Anna, telepatikus képességekkel rendelkezel, ezért a tanács úgy döntött, hogy fejlesztened kell azt. Ezért minden 6. órádban ide jössz gyakorolni. Lesznek ebből is vizsgáid, pont ugyanúgy, mint a többi tárgyadból. A vezetőség pár tagja eljött, hogy megnézzék az első órádat. A többi órán csak te, a kiképződ és Kalk Lucia fog részt venni. Kalk Luciának is hasonló képességei vannak, mint neked, de ő csak időszakosan tudja, azt használni. A mai feladatod az lesz, hogy megint beszélned kell azzal a tündével, aki a segítségünket kérte. Pontosan azt tolmácsold le neki, amit mi mondunk, se többet se kevesebbet. Lucia fog erre felügyelni.
 - Mit szeretnének a tündékkel tudatni? – kérdeztem vissza illőképpen, hogy tudjam, hogy hogyan szólítsam meg a fiút.
 - Azt majd csak akkor, ha szükséges lesz. Elég, ha annyit mondasz először, hogy pár fontos tudni valót osztanál meg vele. – majd körbe nézett a tiszt – Szerintem Anna kezdhetjük, nyugodtan ülj le, hiszen lehet, hogy a beszélgetés sokáig fog tartani.
  Szót fogadtam és leültem. Rá néztem a tisztre, aki csak egy biccentéssel jelezte, hogy kezdhetem a bemutatót. Becsuktam a szememet és elkezdtem kutatni, szép lassan haladtam, nem akartam hirtelen rá törni a tündére. Ez a művelet, egy kicsit több időbe került, mint azt elsőre gondoltam, ugyanis négy tündének van vele együtt telepatikus képessége, de viszonylag hamar ki tudtam szűrni, hogy kivel beszélgettem, ugyanis a maradék háromnak, csak részleges telepátiája van, ami azt jelenti, hogy csak egymással tudnak kommunikálni. Végül erőt vettem magamon és egy jelzést küldtem felé, hogy érezze a jelen létemet. Nem válaszolt azonnal. Mikor már vagy fél perce nem reagált semmit erősebben jeleztem neki. Most már azonban, szinte rögtön válaszolt.
 - Miért kerestél? – kérdezte.
 - Vannak olyan információk, amikről jobb, ha tudtok, mielőtt besétálnátok egy holdtigris területére, vagy mielőtt megmérgeznétek magatokat.
 - Rendben, figyelek.
  Rá néztem a tisztre, aki csak annyit mondott, hogy:
 - Víz forrásokról beszélj először, aztán a területekről. Elméletileg van egy térképük, amin mindent bejelöltünk, de a mérgező forrásokra nem volt időnk.
  Bólintottam, majd elkezdtem újra beszélgetni a fiúval:
 - Találtatok egy térképet, amin a források és a területek vannak bejelölve?
 - Sokáig tartott, mire válaszoltál. De igen találtunk egy térképet.
 - Legyen a szemed előtt, mert ki szeretném azt egészíteni, ugyanis csak részlegesen sikerült lerajzolni.
 - Várj, pár percet és meg lesz. Addig ne tűnj el!
  Nem szakította meg a kapcsolatot, de éreztem, hogy nem rám figyel.
 - Miért nem beszéltek? – nézett rám Lucia, aki mellettem ült.
 - Ha nem hallottad volna, most keresi a térképet. Mindjárt felveszi újra a kapcsolatot.
 - Csak azt hallom, amit te üzensz. – nézett rám összehúzott szemekkel Lucia.
 - Bocsánat, nem tudtam. – válaszoltam.
  Csak pár percet kellett várni. Aztán jelzett nekem a fiú, hogy most már nála van a térkép.
 - Itt van előttem a térkép. Viszont, most, ha végeztél a mondanivalóddal ne üss ki, mert többen is figyelnek.
 - Az csak azért volt, mert nem akartam, hogy észre vegyél. De mik vannak bejelölve a térképen?
 - Ha te rajzoltad nem kéne tudnod?
 - Van jobb dolgom is, mint hogy segítsek. Szóval, ha kell a segítségem, akkor én teszek fel kérdéseket és te csak válaszolsz.
 - Rendben. Le van rajzolva az erdő egy kis részlete, a széle és egy rét fele. Az erdőben vannak piros csíkok húzva. Azon kívül vízforrások vannak még megjelölve, vagyis szerintem vízforrást jelöl.
 - Hogy néznek ki azok a jelek?
 - Hullámos vonalak egymás felett.
 - Hol vannak pontosan ezek?
 - Ha tudnám az égtájakat, akkor szívesen megmondanám.
 - Van egy fekete kör a térképen, igaz?
 - Igen.
 - A fekete körtől jobbra kell, lennie a rétnek. Akkor tartod jól a térképet.
 - Várj egy percet. Rendben, most már jó.
 - Akkor most rá is írhatod az égtájakat. Jobbra kelet, balra nyugat, fent észak, lent dél.
 - Köszönöm, ezt még azért meg tudom csinálni.
 - Délen van egy vízforrás, a körtől körülbelül két centinyire, igaz?
 - Igen.
 - Az a víz mérgező, pont ugyanúgy az összes déli és nyugati forrással egyetembe. Amelyik meg nem mérgező, annak a környékén veszélyes állatok élnek. Szóval a nyugati és a déli területeket kerüljétek el messzire.
 - Rendben, egyébként még nem mondtál sok újat.
 - A réten lévő forrásokból, lehet inni, mindegyik tiszta. Azonban az óceánt kerüljétek, majd elmondom, hogy miért. Az északi területeken, gyógyforrások is találhatók, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos anyagból több van a vizükbe feloldva. Azt majd kitapasztaljátok. Az északi területen azonban van még egy mérgező forrás. Körülbelül tíz centiméterre a körtől északra az erdő sarkában lévő forrásra gondolok.
 - Rendben, várj egy percet, be kell jelölnöm őket.
  Megint felnéztem a tisztekre:
 - A források és a területek ismertetésével végeztem. A tőlük nyugatra és délre lévő területeket el fogják kerülni.
 - Rendben. Most a veszélyes és az ártalmatlan állatokról beszélj nekik, jobb, ha azokkal is tisztában vannak.
 - Értettem.
 - Itt vagyok – szólalt meg hirtelen a fiú.
 - Máris végeztél?
 - Igen, várj kitalálom, most másról fogsz beszélni, így van?
 - Igen. Már tudjátok, hogy hova nem érdemes menni. Most az állatokról fogok beszélni.
 - Hosszú lesz a lista, igaz?
 - Igen, jobb lesz, ha jegyzetelsz közbe.
 - Rendben, máris kerítek egy füzetet és egy tollat.
 - Kezdhetem?
 - Igen, mondhatod.
 -  Először a legveszélyesebbekkel kezdem és úgy haladok az ártalmatlanok felé. Élőszőr vannak a Holdtigrisek, úgy néznek ki, mint egy fehér tigris azzal a különbséggel, hogy nem fehér, ha nem ezüstös a bundájuk. A bundájuk fémből van, és a farkukon lévő pár hosszabb szálat képesek eldobni és ha kell szúrnak is vele. Este vadásznak, a hold fényéből nyerik az energiájukat. Ha összefuttok eggyel csak úgy van esélyetek, ha olyan helyre sikerül bemennetek, ahová ők nem férnek el. A faluban biztonságba vagytok. Zárt helyekre nem nagyon merészkednek, a nyíltabb területeket kedvelik. Éjszaka aktívak, nappal lustálkodnak és alszanak. Nem érdemes küzdelembe bocsátkozni velük, mert akkor biztos alul maradsz. Utána jönnek az éjfarkasok. Ugyanolyan veszélyesek, mint a holdtigrisek, azzal a különbséggel, hogy az éjfarkasok falkában járnak vadászni, és egy falkában vannak körülbelül egy tucatnyian. Ők összesen érnek fel egy holdtigrissel. Ők nem tudnak fára mászni, szóval, ha összefutnátok velük, elég, ha egy jó magas fára felmásztok, és vártok. Egy idő után könnyebb zsákmány után fognak nézni. Ők alkonyatkor és napfelkeltekor vadásznak és egész éjjel aktívak, viszont amikor a nap fent van az égen ők alszanak. Akkor nem támadnak és békén hagynak. Eddig mindent leírtál?
 - Többnyire a fontosabb részek meg vannak. El lehet őket csapdával ijeszteni?
 - Igen. Folytathatom?
 - Természetesen.
 - Utána jön a barlangi rém, annyit jelent, hogy semmilyen körülmények között ne menjetek be egy barlangba sem! Nem egyszer volt alkalmam meghallgatni, egy olyan állat bömböléseit, akiket elkapott. Az a lény erősebb a holdtigriseknél is, azonban nem bírja a napfényt, szóval ne menjetek a barlangok közelébe. Még sosem láttam, hogy hogyan néznek ki, de ha öngyilkos hajlamaid vannak, akkor kérlek majd szóljál nekem is, hátha végre megtudhatjuk, hogy hogyan néznek ki valójában.
 - Anna, eltértél a tárgytól – nézett rám mérgesen Lucia
 - Csak tényeket közöltem, és ha most megbocsátasz folytatnám.
 - Az utolsó mondatomat hagyd figyelmen kívül.
 - Egyébként sem vettem róla tudomást.
 - Rendben. Utána jönnek a tengerisiklók. A tengerekben élnek. A mély tengerekben, ugyanis a keskeny részekben nem férnek el. Hosszuk akár a 200 métert is meghaladhatja, mindenevő. A tengerbe csak addig menjetek be, ameddig a lábatok leér. Bőven van hal az öblökben, ugyanis az öböl az egyik legbiztonságosabb helyek közé tartozik. Azonban a bőség miatt, sok szárazföldi vadállat is megfordul arra, szóval vigyázzatok!
 - Van egyáltalán olyan állat, amelyik nem minket akar főfogásnak?
 - Nemigen, végtére is pont ezért a legveszélyesebb bolygó. Csak őrültek vagy bátrak jönnek ide.
 - És minket melyik csoportba osztasz be?
 - Egy harmadikba. Na, de most folytatnám, nem beszélhetek sokáig. Köves területeken és sivatagokban található meg a tűzkígyó. Hegytetőkön egy sincs belőle, mert a túl alacsony hőmérséklet miatt ott elpusztulnak. Ha támadni akar, vagy veszélyben érzi magát felforrósítja a bőrét, annyira, hogy minden, ami a közelébe van, meggyullad. De ez is a gyenge pontja, elég, ha már vödörnyi vízzel leöntitek, vagy olyan területre csaljátok, ahol elégetheti magát. Ugyanis képes hőt előállítani, azonban a teste ilyenkor hűti magát, egyszóval túl tud hevülni. Ha tüzet okoz, akkor azt ő sem éli túl. Ezért él a sivatagban meg a köves helyeken. Ott semmit sem tud felgyújtani.
 - Szóval itt az erdőben egy sincs belőle, igaz?
 - Igen, igaz. Folytathatom?
 - Igen.
 - Szerintem az összes különleges állatot, ami nagyon veszélyes azt felsoroltam. Most jönnek azok az állatok, amik nem annyira veszélyesek, az az van esélyed arra, hogy legyőzd, és természetesen, csak itt találhatóak meg.
 - Mondhatod.
 - Kezdjük a viharmadarakkal. Képesek befolyásolni az időjárást. Ha veszélyben érzik magukat, akkor vihart hoznak létre. Nagyon nagy madarak, a hegyekben élnek, kisebb rágcsálókkal táplálkoznak. A viharmadarak tollai fémből vannak, azért, hogy magukat ne rázzák meg a saját villámaikkal. Az elhullajtott tollakból nagyon jó fegyvereket kehet csinálni. Azonban ne támadjatok rá, mert elég pontosan tud célozni. A többi állathoz képest nagyon eszesek, ezért maradtak még életben. A következő állatok a sárkányok.
 - Nem azt mondtad az előbb, hogy a veszélyesekkel végeztünk?
 - Ezek nem olyan sárkányok. Hasonlóak a viharmadarakhoz, csak nem képesek az időjárás irányítására, képesek tüzet fújni, azonban ok nélkül nem támadnak. Jól kijönnek a viharmadarakkal. A sárkányok nagyobb zsákmányokra vadásznak, csak éhínség idején vadásznak kisebb prédára. Ha jól belakmároztak akár három napig is kibírják élelem nélkül, többször is előfordult, hogy halakat ettek, sőt olyan is szokott, bár nagyon ritkán, történni, hogy több sárkány rátámad egy tengerisiklóra, és azt kiemelték a vízből, körülbelül öt sárkány lakott jól belőle. Ők is a hegyekben élnek, szóval csak akkor menjetek fel a hegyekre, ha nagyon muszáj.
 - A sárkányok csak közepesen veszélyesek? Ez, hogy lehet?
 - Számukra nem érdemes tündét enni, mert túl kicsik vagytok. Inkább a nagyobb testű állatokat ejtik el. Szóval rátok nézve nem olyan veszélyesek. Folytathatom? Kezd lejárni az időm…
 - Persze.
 - Utána jönnek a mérges nyulak…
 - Nyulak? Komolyan, vagy csak viccelsz?
 - Ők nem akarnak felfalni, de ha megijednek, altató gázt eresztenek ki magukból, ami nagy mennyiségben szívmegálláshoz vezethet. Csak ezért soroltam őket ide. A többit már ismerhetitek, itt gondolok, a jaguárra, az anakondára, a farkasra meg hozzájuk hasonlókra.
 - Ők is eléggé veszélyesek, csak megjegyzem.
 - Ha túl élsz egy holdtigris támadást, akkor, hidd el már nem tűnnek veszélyesnek!
 - Rendben, hiszek neked. De ahogy te is mondta fogy az idő.
 - Folytatom, de akkor nem szólj közbe, ha kérhetném. Szóval akkor a következő szint, azok az állatok, akik különlegesek de veszélytelenek. Az első a szárnyas pocok. A nevét a lábán lévő aprócska szárnyakról kapta. A szárnyak segítségével nagyon gyorsan tud futni, így menekül el a ragadozók elől. Azonban a maximális sebességét csak pár percig képes tartani, de a normál sebessége is gyors, így viszont tíz percig is képes futni, növényevő. Itt is vannak majmok, azonban őket a természet egy kicsit átformálta. A végtagjaik hosszúak és vékonyok, a testük is nagyon vékony, a fejük meg nagyon kicsi. A karjuk és a lábuk között bőrhártya van, mint a… Hogy is hívják? Várj egy percet… Mindjárt eszembe jut a neve…
 - Repülő mókus?
 - Igen, mint a repülő mókusnak. Nagyon gyorsak és hajlékonyak, siklással akár harminc métert is képesek megtenni. Itt az összes növényevő állat, gyorsan szaporodik a ragadozók miatt. Képzeld el, hogy a természet itt fel van gyorsítva és képet kapsz a bolygón folyó életről. A rovarok pedig, hát, ne hagyjátok, hogy egy is megszúrjon, nem tudom, hogy milyen betegségeket terjesztenek, azonban van egy növény, aminek a szagát annyira utálják, hogy több kilométernyire elkerülik azokat. Mindjárt mutatom, hogy hogy néz ki a növény. Keressetek olyanokat, ha jól emlékszem a tábor tíz méteres körzetében van egy ilyen cserje. Ritka növény, ezért is kell vele óvatosan bánni. Egy gallyat kell levágni róla és azt elásni, hamar cserje lesz abból a kis gallyból. Ha el kell mennetek a táborból, vigyetek magatokkal pár ilyen levelet. Akkor három napra védve vagytok az összes rovartól. Most mennem kell, holnap még segítek a növényekkel kapcsolatban. Szia!
 - Várj még egy percet! Miért segítesz?
 - Nincs ahhoz sok kedvem, hogy végig nézzem, ahogy meghaltok egyesével. Meg hát ti is ezt tennétek a helyembe, most már tényleg mennem kell. Szia!
 - Köszönjük a segítséget, szia!
  Ezzel véget is vetettem a beszélgetésnek. Akik a teremben voltak összenéztek, majd a férfi, aki az utasításokat adta szólalt meg:
 - Ügyes vagy Anna, de azért figyeltél arra, hogy ne tudja, hogy hol vagy?
 - Igen, uram. Direkt elrejtettem azt, hogy hol vagyok és hogy ki vagyok. Semmit sem tud rólam, csak azt, hogy segítek nekik.
 - Remek, akkor mostantól a hatodik órádban az lesz a feladatod, hogy tájékoztasd és figyeld őket. Mellesleg nem árulhatod el ezt a társaidnak. Lucia is mindig itt lesz. Ő fog téged értékelni. Lucia, szerinted Annára lehet bízni, ezt a rendkívül kényes ügyet?
 - Igen – felelte – Csak a lényegről beszélt és adott nekik pár jó tanácsot. Sosem árulta el, hogy egyedül van, vagy hogy többen vagyunk. Csak annyira nyitott, hogy a tündék ne akarjanak kíváncsiskodni. – mondta színtelen hangon.
 - Köszönjük Lucia. Rendben Anna, végeztünk, elmehetsz! – azzal leült a férfi.
  Meghajoltam, aztán kimentem az ajtón. Láttam, hogy a szakaszom ott nyüzsög a folyosón, így hát én is oda mentem. Mindenki észrevett és hirtelen annyit vettem észre, hogy körbe állnak, és bámulnak engem, majd, ha jól emlékszem a nevére Rignot megszólalt:
 - Hol voltál?
 - Nem árulhatom el, sajnálom. – néztem rá.
 - Rendben, azért tessék itt van az utolsó órai anyag – ezzel odanyújtotta felém a füzetét.
 - Köszönöm.
 - Cardot Rignot vagyok. – azzal kezet nyújtott.
 - Lynx Anna – és megráztam a kezét.
 - Gyere ebédidő van, remélem nem olyan moslék lesz az ebéd, mint a reggeli. – mondta, majd megfordult és az ebédlő felé vette az irányt, és mindenki más követte.
    Van egy olyan érzésem, hogy ő fogja majd vezetni az osztagunkat, mert, ha tízen maradtunk, az pont ki tesz egy osztagot és nem kell majd ezért szétválasztani minket. Az ebédlőből sült hús illat terjengett, és ekkor jöttem rá, hogy nagyon éhes vagyok. Bementünk az ebédlőbe vettünk egy-egy tálcát és kaptunk egy tányérnyi levest, bár azt nem sikerült eldöntenem, hogy milyen levest kaptunk. A második fogás sült hús krumplival. Ugyanoda ültünk le, mint reggelinél. Most senki sem kóstolta meg a levest, ha nem türelmesen rám néztek, jelezvén, hogy mostantól én leszek a főkóstoló. „Remek, nem igazán így terveztem” -gondoltam magamban. Megfogtam a kanalat, és meg kóstoltam a levest, arra számítottam, hogy ritka rossz leves lesz, de valójában egy szimpla tyúkhúsleves volt, ehető állapotban. A többiek rám néztem, én meg csak bólintottam egyet, jelezvén, hogy meglehet enni. Erre mindenki neki esett az ételnek. Én is folytattam az evést, húsz percen belül eltüntettem mindent a tálcáról. Megittam a maradék vizemet, és kivittem a tálcámat a konyhásoknak.
  Utána a főterembe mentem, mert a következő programunk ezen a napon a terepgyakorlat lesz. Így hát a főterembe kinéztem magamnak egy tetszőleges padot, és lelkileg elkezdtem felkészülni a terepgyakorlatra. Vajon milyen lesz? Mit kell majd csinálnom? Hol lesz ez az egész? Az alakváltást fogjuk gyakorolni? Sok kérdés cikázott a fejemben. Emiatt elkezdtem tervezgetni a terepgyakorlat kimenetét, a kérdéseimre választ adva. 1. variáció: Visszamegyünk a rétre, és az alakváltoztatásunk gyorsaságán próbálunk majd gyorsítani, hogy a hirtelen veszélyessé vált helyzeteket kezelni tudjuk. 2. variáció: Inkább ebben az alakban maradunk és az egyensúlyérzékünket, a koordinációnkat, az állóképességünket meg hasonlókat fejlesztünk. Ám az is lehetséges, hogy ezek közül egyik sem lesz igaz.
  Inkább hagytam a gyakorlaton való gondolkodást. Nem sok haszna van annak, hogy azon gondolkodom, ami csak akkor fog kiderülni, amikor már ott vagyunk. Elkezdtem a tanulnivalókon tanakodni. Azokon, amiket holnapra kell megcsinálni, azaz seb kötözést kell gyakorolnom, térképpel való tájékozódást, fegyverek elkészítési módszereit és használatát kell átnéznem, élelem szerzést meg hasonlók és még ehhez hozzá jön, azaz óra amikor nem voltam jelen, mert a tündével kellett diskurálnom. Szóval a „szabadidőm” eléggé be van táblázva. Ma csak két órám lesz elintézni a dolgaimat, ha szükséges lesz akkor még este kilencig ébren maradok. Tudtommal, az első nap után kézhez kapunk egy időbeosztást. Szombaton és vasárnap csak terepgyakorlat lesz, aki szeretne az szombat délután haza mehet, de akkor vasárnap reggel nyolckor legkésőbb vissza kell érnie.         
  Felálltam a padról és kimentem az erőd egyik ágára levegőzni, ami nálam azt jelenti, hogy körül járom az erődöt. Ez nálam bevett szokás, ha új helyre kerültem mindig a lehető leggyorsabban próbáltam felfedezni azt. Felmentem a lombkorona szintre, és felkapaszkodtam a vékonyabb ágakon, annyira, hogy kilássak a lomb alól. Friss szellő érintette az arcomat, nagyot lélegeztem a friss levegőből. A talajszinten nem ilyen friss a levegő. A fák elzárják a fényt és a levegőt. Körbe néztem, hatalmas ez az erdő! Csak a keleti szélét láttam, a többi elveszett a messziségben. „Körülbelül háromnegyed háromra járhat az idő” – gondoltam magamba – „ami azt jelenti, hogy ideje visszamenni a főteremhez”. Búcsúzóan még egyszer végig járattam a szememet a látványon, lehet, hogy itt élek már születésemtől kezdve, de ezt a látványt még nem szoktam meg. Elkezdtem vissza mászni, és a kék égből egyre kevesebbet láttam, amikor kiértem a levelek közül az ég eltűnt a szemem elől. Egy nagyot sóhajtottam, majd folytattam a mászást, kellett tíz perc ahhoz, hogy visszaérjek. Már az összes újonc ott volt, csak én hiányoztam. Odamentem hozzájuk, de nem beszélgettem senkivel inkább csak figyeltem, hátha tudnak valamit a terepgyakorlattal kapcsolatban, de rá kellett jönnöm, hogy ők is olyan tudatlanok, mint én. Az őrnagy nem sokkal utánam lépett be a terembe, végig mért minket majd megszólalt:
 - Délután négy óráig terepgyakorlaton fognak részt venni. A gyakorlat után lesz két óra szabadidejük. Akkor most is kövessenek engem! Visszamegyünk a gyakorlópályára, azonban most a dél keleti részhez megyünk, ott fogják gyakorolni a fákon való közlekedést és az alakváltást. Ezt egy próbával fogjuk életszerűvé tenni. Egy őrvezető fog sétálni az erdő azon szegletében, amit kijelölünk számukra. Az szakasz határainál őrök állnak, szóval senki se mehet túl a határon. A feladatuk egyszerű lesz, meg kell figyelniük az őrvezetőt, ugyanis ő egy begyakorlott feladatsort fog végrehajtani, a feladatukhoz tartozik az is, hogy beszámoljanak arról, hogy pontosan mit csinált. Az őrvezető azonban figyelni fog ám a környezetére, ami azt jelenti, hogy azt, akit lebuktat, annak vissza kell jönnie a rétre. Szóval a feladat egyszerű, ki kell lesni az őrnagy minden mozdulatát, és ezt úgy kell végig vinni, hogy ne vegyen észre. Öt macska és öt kutya alakváltó van ebben a csoportban, szóval jobban jártok, ha megosztjátok egymással az információt. A feladat lényege, hogy sikerüljön kideríteni, hogy mit csinált az őrvezető az erdőben, csak akkor tekintjük a feladatot érvényesnek, ha ezt sikerül teljesíteni. Érthető voltam?
 - Igen, uram! – feleltük egyszerre.
 - Anosus Enturin, Kilvina Amber, Lynx Anna, Salte Tizon és Tentus Ametiszt tudnak macska félékké átalakulni. Abaddir Endrees, Auer Thalia, Cardot Rignot, Kalin Lace és Plamus Denrick képesek kutyafajtákká átváltozni. Az őrvezetőnél lesz egy lista, amit, ha megszereznek mindenki, akit nem vett észre az őrvezető, az kap plusz tíz pontot. A réten kapnak tíz percet, hogy egy stratégiát dolgozzanak ki, ez egy csoport feladat, ha hárman vagy kevesebben maradnak észrevétlenek, akkor előröl kezdjük a gyakorlatot. Viszont, ha mind a tízen észrevétlenek maradnak, akkor sokkal magasabb pontszámot fognak kapni. Értették?
 - Igen, uram!
 - Akkor indulás vissza a rétre! – ment előre az őrnagy.
  Megint kettes oszlopba fejlődtünk és követtük az őrnagyot. Ugyanazon az útvonalon mentünk, mint reggel. Így is kellett húsz perc mire a dél-keleti részébe értünk a rétnek. Sűrű az aljnövényzet, a fák alacsonyak.

 Tökéletes hely, olyanoknak, akik el szeretnének rejtőzni. Ha jól számoltam akkor az őrvezetőt fél óráig kell szemmel tartanunk. Ekkor megfordult az őrnagy:
 - Mostantól kezdve van tíz percetek, ahhoz, hogy egy normális tervvel előrukkoljatok, de ahogy hallottam a tábornoktól, már van köztetek egy ifjú tehetség, aki képes egy épkézláb tervvel előállni – ekkor rám szegezte a tekintetét, én meg a talajt érdekesebbnek találtam, mint a kadét társaim fürkésző pillantásait – Mire vártok? Kezdjétek a tervezést! – és elfordult tőlünk.
 - Anna? – kérdezte egy lány.
 - Igen?
 - Mire utalt az őrnagy?
 - Majd, amikor több időnk lesz, sok mindenről be kell számolnom, de most a feladatra koncentráljunk. – feleltem.
 - Annának igaza van, szóval, van valakinek egy alap terve? – nézett körbe Rignot.
 - Azt hiszem nekem – szólaltam meg – végig gondolva a feladatot van harminc percünk megfigyelni valakit, igaz? Ebből arra következtettem, hogy a listát, majd az erdőben fogja felvenni. Az lenne a legokosabb megoldás, ha a területet felosztanánk nyolc kadét között, négy kutya és négy macska alakváltó között. A bokrosabb területekre küldjük a kutya alakváltókat, a fásabb területekre pedig a macska alakváltókat. A maradék két alakváltó, pedig az őrvezetőt fogja figyelni. A többiek a töltelék cselekvéseket fogják figyelni, ők ketten pedig azt, hogy mikor veszi elő a listát. Aztán jeleznek nekünk. Ekkor a kutya alakváltók elterelik a figyelmét, ugyanis az őrvezető fő feladata az lesz, hogy minél több kadétot lebuktasson, de az nem fog menni, ha nem látja őket közvetlenül, tehát, amikor elkezd felétek közelíteni, ti a legkisebb alakotokban rejtőzzetek el! Addig valaki, aki ügyes tolvaj, ellopja az őrnagytól a listát, mindenki a tolvajt fogja fedezni, de úgy, hogy ne lepleződjön le, ha valakihez túl közel megy az őrvezető, valaki, aki messzebb van segítsen rajta, ami annyit jelent, hogy csapjon zajt, annyira, hogy felé induljon. Így az őrvezető arra fog menni, amerre mi irányítjuk. Érthető?
 - Igen, viszont ki a legjobb tolvaj a csapatban? És kik fogják megfigyelni az őrnagyot, és mi legyen a jelzés?
 - Ezt közösen kell eldöntenünk, de siessünk már így is elvettem öt percet.
 - Rendben. Lace szerintem te vagy a legjobb tolvaj. Hiszen, ahogy láttam nagyon ügyes és gyors vagy, már csak abból is, hogy te vetted el Amber kését, és ő észre se vette, Így Anna és Lace legyenek azok, akik figyelni fogják a tisztet. A jel meg morzejellel elfütyülve két betű, a két betű pedig az A és az L legyen. A nevetek kezdő betűi. Anna tudsz fütyülni? – nézett rám Rignot.
 - Igen.
 - Remek, a kutya alakváltók a réthez közelebbi területeken lesznek szétszóródva, a macska alakváltók menjenek beljebb! És mindenki tartsa magát a tervhez! Így nagy eséllyel senki sem fog tudni lebukni. – fejezte be a mondandóját Rignot.
 - Készen álltok? – kérdezte az őrnagy – kaptok öt percet ahhoz, hogy eltudjatok helyezkedni. Az erdőben váltsatok alakot. Indulás!
  Mindenki berohant az erdőbe, ott az elején mindenki átváltozott, és a lehető legjobb álcáját vette fel, akik macskává tudnak változni, főleg a párduc alakot és páran kisebb termetű vadmacskává változtak, én is inkább kisebb termetűvé az az vadmacskává változtam, a lábaim rövidek lettek, a látásom fekete-fehér lett, de sokkal több szagot érzek és több hangot hallok. A kutya alakváltók között voltak páran, akik farkassá változtak és a maradék köztük Lace is rókákká változtak szürkés barna bundával. Mindenki elfoglalta a helyét, én és Lace az erdő szélén figyeltünk, mindketten meglapulva, ő egy bokor alatt én a lomkoronában, az egyik előnye a vadmacskának, hogy nagyon halkak, és az ember, csak akkor veszi észre, amikor már túl késő. Hallottuk a kürt hangját, ami azt jelentette, hogy elindult az őrvezető. Rögtön megpillantottam, és nagyon meglepődtem, ugyanis Alex volt! Örültem neki, hisz most visszafizet a nyakörv miatt. Tisztes távolságból követtem, és figyeltem minden mozdulatát, többször tett hirtelen fordulatok, még akkor is amikor nem volt rá oka, gondolom ilyenek alkalmával is leszokott fülelni pár kadétot. Most azonban nem vált be a csele, ezért mindig folytatta az útját, egyszer majdnem bedőltem a trükkjének, épphogy csak sikerült elrejtőznöm a lombok között. Tovább ment, egyszer csak azt vettem észre, hogy elejti az üvegét, nagyon figyeltem, hiszen sejtettem, hogy nem véletlenül ejtette azt el. És igazam volt, egy papírtekercset vett fel a földről! Leugrottam a talajra, hogy ne vegyen észre, és ránéztem Lace-re, aki bólintott és Alex után ment. Én visszaváltoztam, és elkezdtem fütyülni. Előszőr a jelet, aztán a cinegék dalát, megint a jelet, megint a dalt és még egyszer eljátszottam, hisz sosem lehet biztos az ember. Megint vadmacskává változtam, és hallottam, hogy Alex visszafelé tart és a papír még nála volt. „Gyorsan kell egy elterelés” – gondoltam magamban, majd eszeveszett nyávogásba kezdtem közvetlenül Alex mellett, aki erre odakapta a fejét, és elkezdett felém jönni, erre elkezdtem tőle távolodni, de még mindig nyávogtam, ügyeltem arra, hogy ne vegyen észre. Egyszer csak észrevettem egy üreges fát, és rájöttem, hogy mit kell tennem. Bemásztam a fa üregébe, szerencsémre nem csak felül volt rajta lyuk, ha nem egy lyuk vezetett a gyökereknél is, így az volt a vészkijáratom. Vissza másztam a fa tetejére és akkorát nyávogtam amekkorát tudtam, Alex akkora volt, hogy bele tudott nézni az üregbe, azonban már csak nehézkesen tudta a fejét kiszedni belőle, hallottam, hogy felém veszi az irányt én meg direkt hangosan az üregbe ugrottam, és lent ki is futottam belőle, és ahogy sejtettem, Alex feje bele ragadt az üregbe, majd nem hangosan felnevettem, Lace azonban gyorsan kapcsolt egy másodperc se kellett hozzá hogy alakot váltson kivette ügyesen Alex zsebéből a cetlit aztán vissza változott és elbújt. Amíg Alex próbálta magát kiszabadítani, addig mi látványosan az erdő széle felé szaladtunk, úgy hogy a csapatunk lássa, hogy sikerült a küldetés. Alex öt perc múlva ment ki az erdőből elég kócos fejjel. Mikor kijött az őrnagy elkezdett kiabálni:
 - Az összes újonc emberi alakban jöjjön ki a rétre.
  Mindenki alakot váltott és kiment. Alex nem vett észre, direkt nem vontam magamra a figyelmét. Ekkor megint megszólalt az őrnagy:
 - Alex őrvezető teljesítette a feladatát?
 - Igen, uram!
 - Átadná a listát, amit megszerzett?
 - Máris uram – és elkezdett a zsebében kotorászni, amikor nem talált semmit sem a zsebében összevonta a szemöldökét, és a többi zsebét is elkezdte át vizsgálni.
 - Rád várunk Alex!
 - Elnézést, uram, de úgy látszik, hogy elhagytam az erdőben.
 - Akkor amikor a haját is összekócolta?
 - Lehetséges.
  Ekkor az őrnagy felénk fordult.
 - Halljam, ki szeretné elmesélni a tervet? Kevés kadét csapatnak sikerült maximális létszámmal végig vinni és még a tekercset is ellopni.
 - Én szívesen elmondom, uram. – jelentkeztem, és bezsebeltem Alex döbbent pillantását – Ketten követtük az őrvezető urat, a többiek pedig a töltelék mozdulatait figyelte, és ha kellett még a figyelmét is elterelték volna. Akik figyelték, azoknak a feladatuk volt, a többiek figyelmeztetése, ha a tekercs előkerült, és annak megszerzése. Így a többiek felkészülhettek arra, hogy közbe kell avatkozni.
 - Elég jó terv egy kadét csapathoz képest. Ki volt a két megfigyelő? 
- Kalin Lace és jómagam, uram.
 - Ki adta a jelet és ki lopta el a tekercset?
 - Kalin Lace szerezte meg a tekercset, én csak a jelet adtam ki.
 - Akkor nem is volt szükség elterelésre?
 - De, uram szükség volt. Eltereltem Alex, vagyis az őrvezető úr figyelmét. Aztán a többiek is besegítettek. Észrevettem egy üreges fát, és odacsaltam az őrvezető urat, ő meg mindenképp le akart legalább egyikünket fülelni, szóval belenézett az üregbe, és beragadt a feje. Akkor vette el Lace a papírt. Utána már csak arra figyeltünk, hogy ne vegyen észre minket.
 - Nagyon ügyes terv! Kalin Lace, kérem adja oda a listát!
 - Máris uram! – és odaadta azt.
 - Alex maga ebből észrevett valamit?
 - Azt, hogy követnek, de nem sikerült lebuktatnom őket. Ezért követtem Annát.
 - Honnan ismerik egymást őrvezető? A lány nem mondta ki a saját nevét.
 - Egy közös küldetésről – tért ki a válasz elől.
 - Őrvezető kérem mondja meg az igazat, mert…
 - Nem mondhatja meg, külön utasítást kapott rá. – szólalt meg egy tiszt, aki eddig az őrnagy mögött állt.
 - Értettem, uram. – tisztelgett az őrnagy.
  Egyből felismertem az Ezredest. Ő az, aki vigyáz arra, hogy a titkom ne derüljön ki senki előtt se, és én néha, na jó sokszor megnehezítettem a dolgát.

6. fejezet - Sok munka, kevés esély

*Anna szemszöge, 7.30 ebédlő*

  Mindenki vett egy tálcát, és beállt a sorba. Most értettem meg, hogy miért kaptunk fél órát reggelizni. Mindenki ilyenkor jött le. Mi érkeztünk utoljára. Tizenöt percnyi sorban állás után kaptuk meg a reggelinket. Nem volt túlzottan étvágygerjesztő. Egy zsemle félbe vágva, közte valami sárga krém piros darabkákkal, plusz az egész kadét csapatnak egy kanna vízízű tea. „Itt nem a küldetéseket kell majd túlélnünk, ha nem az ételeket.” – gondoltam magamban, amikor én is megkaptam a reggelimet. A kadétokkal egy asztalhoz ültünk. Megszagoltam a szendvicset, de a szaga sem volt túl meggyőző. „Kostolás nélkül nem szabad véleményt mondani” – véltem és egy hatalmasat haraptam a szendvicsbe. Majdnem vissza köptem a tányérra. Mindenki engem nézett az asztalnál és vártak a véleményemre, ugyanis csak én kostoltam meg. Lenyeltem a falatot, és el is mondtam azt:
 - Nem tudom eldönteni, hogy ez a krém miből készült… De ha túl akarjátok élni ezt a napot, reménykedjetek, hogy a zsemle egyik felére nem került ez a massza.
  Majd szétszedtem a zsemlét és láttam, hogy a tetejére nem került sok ebből a valamiből. A többiek ugyan ezt tették, bár páran voltak olyan, hogy meg kóstolták. Az arcukból ítélve, ugyanarra a következtetésre jutottak, mint én. Így a szerény reggelinket elfogyasztva, rögtön át gyalogoltunk a főterembe. Ez az erőd nagyon hasonlított a központra, azzal a különbséggel, hogy ott több fa van összekötve, míg itt csak egy fa van megnövesztve. Pár perc várakozás után megjelent egy idősebb úr. Végig nézett rajtunk és megszólalt:
 - Kövessetek engem a 14-es terembe. Délután kettőig ott lesz órátok. A mai nap történelmet, földrajzot, gyógyítást, biológiát és kémiát fogtok tanulni. Lynx Anna lépjen elő! – szólított meg.
 - Itt vagyok uram!
 - Te a földrajzóráról hiányozni fogsz! Ám azért elvárom tőled is, hogy tudd azt a tanagyagot amit a többiek megtanultak. Értetted?
 - Igen, uram!
 - Rendben, akkor kövessetek!
  Azzal megfordult és elindult a folyosón, mi pedig követtük. A negyedik emeletre mentünk. Ott is a folyosó végén volt a tantermünk. Mindenki helyet foglalt. Senkinek sem volt padtársa, ugyanis egyszemélyes padok voltak csak. Az ajtóhoz legközelebbi padhoz ültem, hogy ne zavarjam majd az órát azzal, hogy kimegyek a teremből…
*délután egy előtt tíz perccel*
 - Uram, el kell mennem! – álltam fel a helyemről.
 - Rendben, menj vissza a főterembe! – nézett rám, majd folytatta az órát.
  Összepakoltam a tancuccaimat, majd kimentem a teremből, és elindultam a folyosón a főterem felé…

*Legort szemszöge nyolc óra után pár perccel*

 - Legort, pár perc múlva gyűlés mindenkinek jelen kell lennie. – állított meg Evan.
 - Bocsáss meg Evan, de még vannak, akiket meg kell vizsgálnom. – mentem volna el mellette, de ő megfogta a karomat.
 - Sajnálom Legort, de most tényleg ott kell lenned a gyűlésen. Argot kérte.
 - Evan, mondd meg Argotnak, hogy meghalhatnak, ha nem megyek segíteni. Sokakat legyengítette az átkelés, és a szervezetüknek az sem tett jót, hogy előtte mérges gázt szívtak. Most, ha megbocsátasz a betegeket fontosabbnak tartom a gyűlésnél.
 - Rendben, menj csak. Majd szólok Argotnak, hogy tegye a gyűlést későbbre. Siess!
 - Rendben – és már indultam is.
  Mentem a következő gyerekhez. A lányhoz, ha jól emlékszem ők hárman hármas ikrek, az egyetlen tünde hármas ikrek. A nevük Emerisz, Alton és Lara. Emerisznél már voltam, és most megyek Larához. Beléptem a házikóba, ahol szintén félhomály uralkodott.
 - Lara, kérlek húzd el a függönyt! – szóltam neki.
 - Máris! – majd megperdült és elhúzta a függönyt.
  Sokkal rosszabb állapotban volt ez a férfi, mint a nő. Több zúzódást és egy törést vettem észre. A fényre nem fordult el, viszont egyfolytában nyöszörgött, mintha fájna neki a lélegzetvétel is.
 - Lara, tudod, hogy hívják?
 - Igen. Armin a neve.
 - Nagyon rossz állapotban van, szerintem egy bordája eltörött és átszúrhatta a tüdejét. Mikor vettétek észre?
 - Rögtön miután felkeltünk, mindenkit megkerestünk. Sok gyereket elvesztettünk az átkelésnél. Nem bírta a szervezetük, szegények… Mivel te aludtál, nem tudtunk addig semmit se tenni, akik könnyeden sérültek, őket elláttuk, de velük semmit sem tudtunk kezdeni. Meg fog halni?
 - Nagy rá az esély… Azonban megteszek minden tőlem telhetőt, hogy életben tartsuk. Hozz kérlek tiszta vizet, gézt, fertőtlenítőt egy szikét. Fertőtlenítő nem is kell.
 - Mindjárt visszajövök! – azzal elrohant.
  A férfi rám nézett. Akkor jöttem rá, hogy egész végig magánál volt. Láttam, hogy nyitja a száját, de nem jött ki rajta hang, de aztán pár próbálkozás után megszólalt:
 - Ne rám…pazarolják…a gyógyszert… Úgy sincs…esélyem…túlélni. – nehezen és rekedten beszélt. 
- Megígértem, hogy megpróbálom megmenteni. Nem hagyhatom, hogy meghaljon. Mindenkire szükségünk van!
 - Nem…nincs…Te…magad…mondtad…hogy…meghalok…Kérlek…hagyj…meghalni…
 - Uram, kötelességem segíteni.
- Akkor…segíts…azokon…akiknek…nagyobb…nagyobb…szüksége…van...rá…- levette rólam a tekintetét és a plafon felé fordult, láttam, hogy a mellkasa egyre lassabban mozog.
 - LARA, SIESS! – kiabáltam, és odamentem az ágy mellé, elővettem a fertőtlenítőt, és elkezdtem volna a sebet kitisztítani, azonban Armin megfogta a kezemet, és rám nézett.
  A tekintetéből is kitudtam olvasni, hogy mire gondol, de azért, megkérdeztem:
 - Biztos benne, hogy ne segítsek?
 - Már így is sokat segítettél! Köszönöm! – gondolta magában, már mondta volna, azonban a halál gyorsabban elragadta.
 - Itt va… - lépett be az ajtón Lara.
  A tálcát, amit hozott majdnem elejtette, mikor látta, hogy én ott állok a halott férfi ágya mellett. Riadtan rám nézett, én meg csak bólintottam. Nem kell ahhoz különleges képesség, hogy értsem mire gondolt.
 - Sajnálom, Lara. Nem akarta, hogy segítsek.
  Letette a tálcát, rám nézett, majd megfordult és kiment. „Na remek, most már egy pszichológusra is szükség lenne” gondoltam magamban, miközben a harmadik házhoz igyekeztem.
 - Őt is hagyni fogod meghalni? – kérdezte csípősen Alton, az utolsó iker.
   Szó nélkül beléptem a házba, a függöny már el volt húzva. Megint egy nő volt, bent azonban sokkal jobban nézett ki, mint amire vártam. Azonban sejtettem, hogy nem lesz egyszerű feladatom.
 - Hölgyem, tud beszélni? – mentem az ágy mellé, ahol feküdt.
 Nem reagált semmit, csak a szemhéja alatt mozgott a szeme ide-oda. Ideiglenes bénulás, remélem.
 - Alton, segítenél?
 - Persze – felelte nyersen.
 - Lara a másik házban hagyott egy tálcát, kérlek hozd át!
  Megfordult és kiment. Nem lettem a kedvence, de most nem érdekelt, majd máskor pátyolgatom a lelkiismeretét. Megnéztem a nő pulzusát, gyors volt. „Nyilván fél” - gondoltam.
 - Figyeljen hölgyem. Ha hall engem akkor kérem a szemét mozgassa fel-le. – mondtam neki, hátha beválik.
  Hallott engem, tehát az érzékszervek működnek. Lehet, hogy erősen beüthette a fejét és a gerincét.
 - Ne ijedjen meg. Most átfordítom, úgy, hogy az oldalán feküdjön. – Majd szép lassan stabil oldal fekvésbe helyeztem, közben Alton is visszatért.
 - Köszönöm! – néztem rá, majd elvettem a tálcát.
 - Nincs mit! Meg tudod gyógyítani?
 - Remélem. Ahogy így nézem a pánik miatt nem tudja mozgatni a végtagjait. Mióta van ilyen állapotban?
 - Pár perce még azt sem tudtuk, hogy ébren van. Nem rég kelhetett fel, mert a légzése most nagyon gyors.
 - Akkor nincs semmi baj. Alvási bénulása van.
 - Az micsoda?
 - Alvás közben egy időre lebénulunk, hogy ne tegyünk kárt se magunkba se másokba. Azonban ez az ideiglenes bénulás nem tesz kárt semmiben. Néha előfordul az is, hogy ébredés után is tart ez az állapot. Várni kell pár percet, és elmúlik. Pár perc múlva visszajövök. Vannak még, akiken nem tudtatok segíteni?
 - Majd még pár tündére rá kell nézned. Vannak, akiknek eltörött a karja.
 - Rendben megnézem őket. Hol vannak?
 - Lara odakísér.
 - Rendben. Köszönöm. – aztán kimentem az ajtón, de nem jutottam sokáig.
  Vártak rám. Hatan álltak körbe. Középen természetesen Argot állt.
 - Ennyire sürgős?
 - Igen. – mondta Argot – Emlékezetem szerint, egy rétre érkeztünk, nem pedig ide, sőt a küldöncök szerint ez a bolygó lakatlan. – gyors pillantást vetettem Evanra, aki a földet pásztázta. – Tehát akkor, hogy is jutottunk ide, Legort?
 - Miért hiszed azt, hogy én tudom a választ?
 - Te vagy az egyedüli, aki képes telepatikusan kommunikálni és utoljára jöttél át a kapun. Elég logikus, hogy te tudod, hogy mi történt. – miközben ezt taglalta egyfolytában rám nézett, szinte lyukat ütött belém.
  Arra a döntésre jutottam, hogy inkább mindent elmondok, amit tudok.
 - Amikor átértem a kapun, majdnem rögtön elájultam, csak annyi energiám maradt, hogy valakitől segítséget kérjek. Nem hittem, hogy sikerül, hisz én is olvastam a jelentést. Meg is lepődtem, amikor találtam valakit. Meg kértem, hogy segítsen, aztán elájultam. Mikor újra felébredtem, itt ébredtem. Mindenki aludt rajtam kívül és senki nem volt a közelünkben vagy csak én nem láttam. Újra megpróbáltam azzal a valakivel beszélni, sikerült azonban gyorsan lerázott és visszaküldött a házba. Utána megint elájultam. Ennyi történt, és ha most megbocsátasz mennem kell segíteni, nem szeretnék több tündét elveszíteni.
  Azzal kiléptem a körből és Larát kezdtem el keresni a szememmel. Éppen a amellett a ház mellett ült, ami az enyém mellett van. Az egész falu egy nagy korongon van, a lombkorona szinten. A házak is körben vannak, mindegyik ajtaja a körközepe felé nézett. Volt egy nagyobb ház, a többi kisebb volt. Odaértem Larához. Rám nézett, majd bement a házba. Követtem, itt bent világosság volt. Két tünde feküdt ide benn, az egyik Reron a másikat pedig nem ismertem. Mindkettőjüknek a karja volt felkötve, de mindketten ébren voltak.
 - Jó reggelt Legort! Hogy vagy? – üdvözölt Reron.
 - Neked is jó reggelt Reron! Köszönöm jól vagyok. Uram, önnek mi a neve?
 - Vanád vagyok.
 - Megnézhetem a karjukat?
 - Persze, nyugodtan, egyébként van egy sanda gyanúm, hogy nem jó a kötés. – válaszolt rögtön Reron.
  Először Reronhoz mentem, és leszedtem a kötését. A kötés nagyon laza volt, de legalább volt rajta. Reron karja csupa zúzódás volt. Elővettem egy kenőcsöt, amit mindig magamnál hordok az ilyen esetekre. Bekentem vele Reron karját, majd újra bekötöttem, csak most sokkal erősebben.
 - Így jobb a kötés?
 - Sokkal jobb, köszönöm.
  Majd Vanádhoz léptem. Az ő kötése nagyon véres volt. Óvatosan leszedtem róla is a kötést. Amint megláttam a karját, gyorsan fertőtlenítőért és fájdalomcsillapítóért nyúltam. Direkt úgy álltam, hogy mások ne nagyon lássák, hogy mi történt Vanád karjával.
 - Mindig így nézett ki?
 - Nem, dehogyis. Amikor bekötötték akkor nem állt ki a csont.
 - Beverted a kezedet?
 - Nem… vagyis de. Lehajoltam valamiért és amikor felültem beütöttem a karomat az éjjeli szekrénybe. Hogyhogy eddig nem fájt?
 - Stressz, adrenalin, mással foglalkoztál vagy egyszerűen észrevetted de nem vettél tudomást a fájdalomról. Vagy lehet, hogy teljesen más az oka. A lényeg az, hogy vissza kell nyomnom a csontot a helyére, és az nagyon fájni fog.
 - Mennyire fog fájni?
 - Még akkor is éreznéd a fájdalmat, ha akkora adag fájdalomcsillapítót és nyugtatót kapnál, mint egy sérült elefánt. És hidd el, az nagyon nagy mennyiség. Van nálam fájdalomcsillapító, azonban ezt majd csak azután kell beszedned, miután visszanyomtam a csontot, mert akkor csak pár pillanatig fogod érezni a fájdalmat, utána már nem. Ha nem baj kiküldeném Larát és Reront.
 - Rendben. Küldd ki, aztán gyorsan legyünk túl rajta, nem akarom húzni az időt.
  Bólintottam majd szóltam Larának, és Reronnak:
 - Lara kísérd át Reront egy üres házba kérlek!
 - Nincs több szabad ház.
 - Vidd akkor az enyémbe!
 - Miért?
 - Mert, inkább legyen ott, mint itt.
  Nem tetszhetett ez a válasz, mert mellém jött, hogy elkezdjen velem vitatkozni, azonban amikor meglátta Vanád karját amint kiáll belőle egy csont és csupa vér az egész, szó nélkül kikísért Reront, majd becsukta maguk mögött az ajtót.
 - Vissza számolok háromtól és benyomom a csontot, miután benyomtam a csontot ezt igyad meg! Rögtön igyad meg, mert akkor csak pár pillanatig fogsz fájdalmat érezni, aztán szép lassan elalszol.
 - Miért kell, hogy elaludjak?
 - Gyorsabban gyógyul a seb és a csont is, ha a tested pihen. Kezdhetjük? – közben odaadtam az üvegcsét Vanádnak, aki megszorította azt.
 - Igen, kezdhetjük.
 - Három, kettő – és teljes erőmből visszanyomtam a csontot a helyére.
  Ilyen kiáltást még sohasem hallottam, szinte kiszakadt a dobhártyám olyan hangos volt, de láttam, hogy nem tétovázik és kiitta egyből az üveget, még be is könnyezett egy kicsit. Egész testében remegett, aztán a légzése egyenletessé vált, aztán majdnem eldőlt, de időben elkaptam, és lefektettem. A karjáról letöröltem a vért, bekentem azzal a krémmel a sebét, amivel Reront is kezeltem, egy kicsit megmozdultak az arcizmai, gondolom fájt neki. Aztán lefertőtlenítettem, és bekötöttem a kezét, majd egy kendő segítségével a nyakába kötöttem azt. Még egyszer ellenőriztem a karját, aztán felálltam és kimentem, mindenki, aki tudott járni, az az ajtó előtt állt és várták a magyarázatot.
 - Legort, mi történt odabenn? – kérdezte Reron.
 - Neked nem a házamba kéne lenned?
 - Odaindultunk, de aztán meghallottuk a kiáltást, szóval mi történt?
 - Vanádnak amikor beütötte az amúgy is törött karját az éjjeli szekrénybe, az nyílt törést okozott, ezért a helyére kellett nyomnom a csontot. Nagyon fájdalmas, ha minden szer nélkül visszanyomják a törött csontot a helyére, így is nagyon jól bírta, volt, akit alig lehetett utána lefogni, mert majdnem felugrott, de Vanád csak kiáltott egy nagyon nagyot. Most inkább hagyjuk pihenni. Hol van Lara?
 - Itt vagyok!
 - Kérlek, vigyázz rá, amíg megnézem a többieket.
 - Rendben! Emerisz keres téged!
 - Köszönöm, hogy szóltál!
  Azzal megfordultam, és indultam vissza az első kunyhóhoz. Míg oda igyekeztem, elkezdtem magamban írni egy listát, a begyűjtendő gyógynövényekről és egyebekről, még jó, hogy nálam van a könyvem, remélem itt is ugyanazok a növények vagy legalább hasonlóak vannak ezen a bolygón. Miközben ezeket végig gondoltam, odaértem a kunyhóhoz.
 - Végre, hogy itt vagy! A nő már magához tért és már beszélni is tud!
 - Rendben, köszönöm a segítségedet! – és beléptem a házba.
  A nő az ablaknál ült, a kendő még mindig nála volt, pont akkor jött rá egy köhögőroham amikor beléptem, így láthattam, hogy a kendőt a szája és az orra elé rakja és úgy vesz levegőt, így marad nagyjából egy percig, majd elvette a kendőt. A légzése újra normális volt, a köhögőroham miatt észre se vette, hogy beléptem, ezért megszólítottam:
 - Jó napot hölgyem!
  Villám sebességgel megfordult, és csak azért sikerült kitérnem a kések útjából, mert nagyon jók a reflexeim.
 - Ki vagy?
 - Legort vagyok, segíteni szeretnék, amikor megtalálták magát, akkor nekem szóltak, hogy baj van. A kendő is az enyém. – a nő erre letette a többi kést a kezéből.
 - Sose lopózz egy katona háta mögé, főleg úgy ne, ha kés is van nála!
 - Mi a neve?
 - Victoria.
 - Örülök a találkozásnak Victoria, feltennék pár kérdést és már itt sem vagyok.
 - Rendben.
 - Milyen gyakran törnek önre köhögőrohamok?
 - Tíz-húsz perc közönként.
 - Egyre ritkábban, vagy ugyanannyi időközönként?
 - Egyre ritkábban.
 - Ha a kendőn lévő olaj illatát érzi, akkor a köhögőroham abba marad?
 - Igen.
 - Rendben, teszek még pár csepp olajat a kendőre. Még legyen magánál a kendő, de nem sokára el fognak múlni a köhögő rohamok, és ha most megbocsát sok dolgom van, mennem kell, ha bármi megváltozna, vagy rosszabbodna az állapota szóljon Emerisznek! Majd ő szól nekem és visszajövök, addig is a kések használatát egy kicsit hanyagolja, mert nekem is csak azért volt esélyem kitérni előlük, mert nem pontosan dobta.
  Kimentem a házból, és körül néztem. Láttam, hogy Alton felém tart. „Egy percnyi nyugtom se lehet most?” gondoltam magamba, és vártam, hogy Alton ideérjen. Mikor velem szembe állt, megszólalt:
 - Argot hívat téged, a legnagyobb házba menj!
 - Nem tudom elhinni, hogy nem kellene máshol a segítségem.
 - Argot azt üzeni, hogy siess!
 - Rendben, megyek már. – azzal elindultam a nagy ház felé.
  Miközben odafelé mentem megpróbáltam, minden házba benézni, hogy hol kellene segítenem. Sehol se volt sürgős eset, de azért lett volna jobb dolgom, mint hogy Argotnál fecséreljem az időmet, úgyis csak az érdekli, hogy az új rendszerben minél magasabb szinten helyezkedjen el, remélem, majd a halottak száma észhez téríti. Mielőtt bementem volna a házba, felnéztem az égre, dél felé járhat az idő, elég gyorsan eltelt ez a délelőtt, holnap minden erőnkkel víz keresése és élelem szerzése lesz a dolgunk. De nem sokat gondolkodtam ezen, inkább bementem.
 - Köszönjük, hogy méltóztattál megjelenni a gyűlésen, Legort! – „üdvözölt” Argot.
 - Fontosabb dolgom volt! – magyaráztam meg, majd én is leültem az asztalhoz, ahol velem együtt nyolcan ültünk, négy nő és négy férfi.
 - Hadd mutassak be mindenkit mindenkinek a jelenlévők közül! Az én nevem Argot, de ezt már tudjátok, aki későn jött a gyógyítónk Legort, a mellette ülő két férfi Evan és Reron a gépészeink, a mellettem ülő hölgy neve Shina az egyik katonánk, mellette Marina foglal helyet az egyik keresőnk, sajnos a másik most nem tud jelen lenni, Berill a varázslótanonc és Hydrit az egyetlen vadász. Azért hívattalak ide titeket, mert sürgős megbeszélni valónk van arról, hogy hogy kerültünk ide, ha nem is ez a bolygó volt, a célunk, aztán a holnapi teendőket kellene megvitatnunk… - mikor szünetet tartott felálltam, hogy szóhoz jussak.
 - Elnézést, de ha lehetne akkor a gyűlés első felén inkább, körbe járnék a faluban, hogy hol kell segítenem.
 - Nem kapsz rá engedélyt, neked is mindenről be kell számolnod!
 - Hiszen már megtettem!
 - Ülj le Legort, és maradj nyugton! – szót fogadtam és leültem. - Akkor kezdjük is el. Előszőr Reront és Evant fogjuk meghallgatni! Kérjük, mondjátok el, hogy pontosan miért nem működött a féreglyukat létrehozó gépezet rendesen? – az utolsó szót direkt megnyomta, ez az egész olyan volt szinte, mint egy kihallgatás, Reron nagyon sápadt lett a kérdés hallatán, ezt Evan is észrevette ezért inkább ő beszélt:
 - Az egész még a katasztrófa előtti napon kezdődött. Akkor állítottuk be a gépet, hogy másnap létre tudjon hozni egy megfelelő féregalagutat a kiválasztott bolygóra, mikor mentünk volna ellenőrizni a munkálatokat, egy nő feltartott minket és emiatt nem jutottunk el a gépházba. Ugyanis amikor a munkások végeztek teljesen lezárták az ajtót. Ők még aznap átmentek az alagúton, hogy lássuk még mindig működik-e. Akkor jól működött. Másnap a földrengések miatt, az energiacella megsérült, a gépet csak egyszer tudtuk bekapcsolni és akkor is csak kis távolságra volt képes alagutat nyitni. Mindenkit behívtunk a védett zónába, majd elkezdtünk veszekedni Reronnal, hogy kockáztassuk meg a cél bolygót vagy inkább menjünk biztosra és egy közelebb lévő lakható bolygóra menjünk. Akkor „jött be” Legort – itt elmosolyodott – és Tanner úr, nem tudom, hogy hogy szerzett tudomást a hibáról, de miatta inkább nem kockáztattunk és élhető bolygó után keresgéltünk a jelentések alapján. Nagyjából háromnegyed óra múlva talált Legort egy élhető bolygót, és rögtön elkezdtem betáplálni a gépbe az adatokat. Addig kiküldtünk Reront, hogy hívjon be mindenkit. Azonban ez nem nagyon sikerült, ezért Legort is utána ment. Addig mi Tanner úrral elkezdtük a legszükségesebb dolgokat összepakolni, ami kellhet. Az így elkészült csomagokat dobtuk át előszőr és itt a nagy házban meg is találtam azokat. Amikor elkezdtek áthaladni a tündék, észrevettem valamit a képernyőn, a gép a hiányzó energiát a tündétől vette el, láttam, hogy mindenki életben maradt, azonban ennek következménye az lett, hogy mindenki rögtön elájult. Mellesleg nem találtam azt a nőt a menekülők között, aki feltartott minket. Majd négyen maradtunk az irányító teremben, és elkezdtünk vitatkozni azon, hogy ki maradjon, főleg Reron, Legort és én vitatkoztunk. Tanner úr kimaradt belőle. Már majdnem mind a négyen maradtunk, amikor Tanner úr, mind a hármunkat átlökte az alagúton, és végül lezárta azt. Utána elájultam és arra ébredtem, hogy egy házikóban fekszem. Ennyit tudok.
 - Köszönjük! Legort most rajtad a sor. – nézett rám, én meg sóhajtottam egyet és elkezdtem a monológomat:
 - Minden úgy történt, ahogy Evan mesélte. Kivéve azt, hogy én nem ájultam el, miután átértem. Pontosítok, nem rögtön ájultam el. Éreztem, ahogy kúszik ki az energia a testemből, ezért gyorsan kellett cselekednem. Olvastam a bolygóról írt jelentést, nagyon veszélyes bolygó, főleg éjjel. A veszély miatt nem lakik itt senki. Még emberek sincsenek itt. Ennyi volt leírva, tudtam, hogy annak az esélye, hogy valaki meghallja a kiáltásaimat nagyon kevés, ezért inkább kerestem valakit, akivel telepatikus kapcsolatot tudtam létrehozni. Erre se volt esély, de azért megpróbáltam, nagyon meglepődtem akkor, amikor találtam valakit. Rögtön segítséget kértem tőle, aztán elájultam. Azonban miután elájultam, próbáltam attól még a telepatikus kapcsolatot fenntartani, hogy megtaláljon. Erre pár percig voltam képes. Aztán teljesen elájultam. Amikor felébredtem, itt voltam azonban csak én voltam ébren. Alig bírtam felkelni, de azért sikerült, nagyon nehezen kijutottam a térre, de ott összecsuklott alattam a térdem. Mivel hallottam valami zajt, reméltem, hogy az, akitől segítséget kértem itt van a közelben, ezért újra felvettem vele a telepatikus kapcsolatot. Nagyon gyorsan lerázott, de azt megígérte, hogy nem fog bántani minket. Aztán megszakította a kapcsolatot, én pedig visszamentem a házba, és beájultam az ágyba. Ennyi történt.
 - Akkor, ha jól értettem, képes vagy vele kommunikálni? – kérdezte Argot.
 - Igen, de meg kért, hogy ne vegyem fel vele többé a kapcsolatot.
 - Ha most nem kellett volna elmondanod, hogy mi történt akkor, mikor mondtad volna el, hogy telepatikus képességed van?
 - Ha szükségessé vált volna, akkor szóltam volna, de nem szeretem kikiáltani, hogy mire vagyok képes, biztonsági okokból. Szerintem átugorhatnánk a gyűlés második felére, nekem még sok dolgom van.
 - Rendben, akkor térjünk át. – nézett körbe Argot – Élelem és víz híján vagyunk, a vadállatok szemben sincs semmi védelmünk, ami nagyon fontos itt, hiszen sikerült a legveszélyesebb bolygón kikötnünk. Mennyi gyógyszerünk és kötszerünk van? – nézett rám.
 - Mindkettő fogytán van, csak annyi van itt, amennyit én magammal hoztam, ez a mennyiség viszont nem fog sokáig tartani, főleg kötszerből van hiány, a többit könnyebb lesz pótolni, ha találunk megfelelő növényeket.
 - Az élelem és a víz meddig fog kitartani? – nézett Shinára, a katonánkra.
 - Az élelem, ha gondosan beosszuk akkor talán egy hétig is kitart, de csak három napra elegendő vizünk maradt. Kezdetleges fegyvereket akár, ma is tudunk készíteni, de szerintem jobban megéri csapdákat felállítani. Öt bevethető katonánk van, mindegyikük hozott magával fegyvereket. Az volt az első dolgom, hogy összeszámoljam, hogy miből mennyi van. Szóval a fegyver lista: három darab kard, két darab szabja, tizenkét darab dobó tőr, öt íj, öt tegeznyi vessző. Egy kard, egy íj és egy tegez vessző van Merkónál, Azeztulnál és Optase-nál. Egy szabja, hat dobó tőr, egy íj, és egy tegez vessző van Victoriánál és nálam. A keresők és Hydrit fegyvereit nem számoltam bele.
 - Köszönjük, Shina. Marina, Hydrit mennyi fegyver van nálatok?
 - Vanádnál van két kard, íj és vessző. Nálam hat darab dobó tőr, íj és vessző. – kezdte Marina.
 - Az összeset fel kell sorolnom? – kérdezett vissza Hydrit – mert akkor, hosszú lesz a lista.
 - Természetesen. – felelt Argot.
 - Ti akartátok. Egy szabja, egy kard, három dobó tőr, egy szekerce, egy balta, egy hosszú tőr, egy visszacsapó íj, egy hosszú íj, és több tegeznyi vessző. – fejezte be a felsorolást, majd körbe nézett, és elmosolyodott, amikor meglátta a döbbent arcokat.
 - Hogy voltál képes ennyi mindent áthozni a kapun? – kérdezte döbbenten Argot.
 - A fegyvereim olyanok nekem, mint a legjobb barátaim. Ők sose hagytak még cserben, én sem fogom őket. – vonta meg a vállát.
 - Akkor ennyivel bővült még a lista – nézett Shinára aki szorgalmasan jegyzetelt – valakinek még hozzá fűzni valója?
 - Három tőr, egy íj és húsz darab nyíl. – szólaltam meg.
 - Legort, te nem gyógyítónak tanultál? – nézett rám Argot.
 - Dehogynem, de még mielőtt a faluba érkeztem szükségessé vált, hogy megtanuljak pár fegyverrel bánni. – néztem rá unottan.
 - Marina, amint lehetséges keress vizet és élelmet, majd segíts Legortnak gyógynövényeket gyűjteni. Van is itt egy térkép, amit szerintem nekünk hagytak itt, ugyanis be van jelölve az erdőnek az a része, ahová nem szabad mennünk, persze meg van jelölve rajta a legközelebbi vízforrások. Ennyi segítséget még kaptunk. Már csak abban reménykedjünk, hogy hasonlóak a növények itt, mint nálunk. Most már csak a feladatokat kell felosztanunk. – nézett körbe Argot, és felállt.
 - Shina a katonákkal és Hydrittel építsetek a tábor körül csapdákat, a vad állatok ellen, és Hydrit NEM kell megölni őket – külön hangsúlyozta a nemet – Marina, itt a térkép. Azonnal indulj útnak Evannal, tekintve arra, hogy Vanád megsérült és Evannak most nincs sok dolga, és keress vizet! Berill, te menj Legorttal és segíts neki a gyógyításban! Legort, miután végeztél, keresd meg Annabellt és Averyt ők ketten segítenek gyógynövényeket gyűjteni. A többi tünde, pedig temetni fog. Sajnálatos módon a gyerekek közül csak Emerisz, Alton és Lara élte túl a szén-monoxid mérgezést és a kapun való átjutást, felnőttek közül ketten haltak meg. – fejezte be Argot a felsorolást és a munka kiosztást. 
 - Három felnőtt halt meg, Arminnak az egyik törött bordája átszúrta a tüdejét. Már nem tudtam rajta segíteni. – mondtam érzelem nélkül, már igy is sokakat elveszítettünk, most nem volt szabad megtörnünk. – Pontosan hány halottunk van?
 - Tizenhárom gyerek és most már három felnőtt. Összesen tizenhat tünde. – nézett maga elé Argot.      Senki sem szólalt meg. Mindenki gyászolt. Sokakat elvesztettünk, alig maradtunk. A túlélésre ezen a bolygón egy maroknyi tündének élig kicsi az esélye. Szóval mihamarabb tovább kell állnunk a többiekhez, akiknek sikerült a cél bolygóra jutniuk. Ekkor Argot törte meg a csöndet:
 - A gyűlést feloszlatom, mindenki menjen és teljesítse a rá kiszabott munkát!
  Mindenki felállt, majd kimentünk a térre. Argot jött ki utolsónak. Mindenki, aki tudott járni, az kint volt, hogy hallják a teendőket. Én átvágtam a tömegen és folytattam a munkámat. Nem figyeltem Argotra, aki most közölte a tényeket, csak a munkámra próbáltam koncentrálni. Most nincs időm a gyászra. Most túl kell élni az első napunkat. Körülbelül dél egyre járhatott az idő. De most azzal se foglalkoztam. Túl sok minden járt a fejembe, emiatt visszamentem a házikómba és előkerestem a jegyzetfüzetemet és a tollamat, majd elkezdtem felírni a begyűjtendő dolgokat…

5. fejezet - Egy másik világ

*Legort szemszöge, reggel 8.00*
 - Ébredezik! Mindenki álljon hátrébb!
  Hallottam, mikor kezdtem magamhoz térni. Kinyitottam a szememet és hárman voltak még bent a kunyhóban rajtam kívül.
 - Miben segíthetek? – kérdeztem, miközben megpróbáltam kidörzsölni a szememből az álmosságot. Mind hárman csak álltak, bámultak rám.
 - Akkor miért is jöttetek? – kérdeztem türelmetlenül.
 - Csak szólni szerettünk volna, hogy öt perc múlva gyűlés, itt a téren. – válaszolta az egyik, de még mindig bámultak.
 - Még mit szeretnétek? – néztem rájuk gyanakvóan.
 - Te hívtál segítséget? – kérdezte a másik.
 - Igen. És ha most megbocsátotok mennék a gyűlésre! – toltam félre a harmadikat az ajtóból.
 - Szükség van rád! Vannak, akik nagyon rosszul vannak a mérgező gázoktól. – szólt utánam a harmadik.
 - És csak most mondjátok?! – fordultam vissza – Melyik házikókban vannak?
 - Máris mutatjuk! – majd hárman három felé mentek.
  Aki a legközelebbi kunyhóhoz ment, azt követtem. Már kintről is lehetett hallani a köhögést. Beléptem. A házban félhomály volt. Ugyanolyan szerényen volt berendezve, mint az én lakásom.

  Volt egy ágy, egy polc, egy szekrény és egy asztal. „Vajon kik élhettek itt? A felderítők szerint ez a bolygó lakatlan.” Az ágyon feküdt egy nő. Nehezen vett levegőt és egyfolytában köhögött.
 - Húzd el a függönyt! Szükségem van a fényre!
  A fiú, aki ide hozott engedelmesen elhúzta a függönyöket. Pont az ágyra sütött a nap, ahol a nő feküdt. Sápadtabb volt az átlagosnál, mellé térdeltem és megnéztem a pulzusát, viszonylag gyors volt. Amint fény érte az arcát elfordult és eltakarta a szemét, azaz érzékeny volt a fényre.
 - Túl sok mérges gázt szívott. – állapítottam meg, majd kutatni kezdtem a sok üvegcse között, amit hoztam.
  Csodával határos módon egy sem tört el. Végül megtaláltam, amit kerestem, egy illó olaj. Nem, ám egy átlagos illóolaj, én magam készítettem, pont ilyen esetekre, elég pár cseppet egy kendőre önteni, majd az illetőnek az arcára tenni úgy, hogy egyfolytában érezze az olaj illatát.
 - Segíts, kérlek. Ezt a kendőt folyamatosan itt kell tartani. Tíz perc múlva vedd el, hadd lélegezzen egy percig, majd tedd vissza. Ezt ismételd el háromszor és szólj nekem! – adtam át közben a kendőt. Kiléptem, és mentem a következő házhoz, azonban valaki megállított…

*Anna szemszöge, reggel 6.00*

 - Ébresztő újoncok! Felkelni egy-kettő! – harsogta az őrnagy reggel hatkor.
  Kinyitottam a szememet és rögtön felugrottam az ágyam mellé. Most is emeletes ágyak voltak, viszont most alul aludtam.
 - Kaptok 5 perc elkészülési időt! Egy perccel sem többet! – adta ki a parancsot, majd kiment az ajtón.
  Mindenki elkezdett kapkodni. Éppen a mosdóról tartottam kifelé és elhaladtam a bejárati ajtó elött, amikor hirtelen az kicsapódott. Ilyen az én szerencsém, rögtön az első nap, mehettem a betegszobába… Vagyis azt hittem.
 - Újonc felállni! – harsogta az őrnagy, én pedig engedelmeskedtem – nincs komolyabb sérülés, menjen a helyére!
 - Igenis, uram! – bár forgott velem a világ, de elértem a helyemre.
 - Reggel fél nyolcig gyakorlaton vesznek részt, ahol felmérjük a képességeiket, aztán döntünk, hogy melyik csoportban fognak tovább tanulni. Fél nyolctól nyolcig reggeli. Nyolctól délután kettőig iskola. Kettőtől háromig ebéd. Háromtól négyig terepgyakorlat. Négytől hatig szabad foglalkozás. Hattól hétig vacsora. Héttől nyolcig csoportbeosztás. Nyolctól alvás. Érthető?
 - Igen, uram! – válaszolt mindenki egyszerre.
 - Lynx Anna lépjen elő! – adta ki a következő utasítást.
  „Mégis miért? Mit csináltam? Mit akarnak?” cikáztak a gondolatok a fejemben, miközben előre léptem. A tiszt elém jött.
 - Magának délután egytől kettőig más elfoglaltsága van. Egy tizedes fogja önt elkísérni.
 - Értettem, uram!
 - Most pedig, indulás a gyakorlatra!
  Követtük az őrnagyot kettes oszlopban. Folyosókon, termeken és sok-sok lépcsőn át vezetett az utunk. A talajon voltunk. Nem fent a lombkoronában, nem is az ágak között hanem a talajon. Körülnéztem, furcsa volt innen felnézni a fákra. Teljesen más szemszögből kaptam képet a lakóhelyünkről. Halk pusmogást hallottam a hátam mögött:
 - Még sosem jöttem le a talajra!
 - Huh, akkor nem én vagyok az egyetlen. Sosem engedtek le a szüleim.
 - Téged se? Nem is értettem, hogy miért…
 - Ki beszél?! Csak akkor beszélhettek, ha kérdeznek, engedélyt kaptok rá, vagy szabad időtök van! Ez nem egy napközis tábor! Szájakat alapállásba! – harsogott túl mindenkit az őrnagy.
  Folytattuk az utat. Egy kitaposott ösvényt követtünk. Amint kiléptünk a bokrok közül, egy rétet pillantottunk meg. Vagyis inkább egy gyakorló pályává átalakított rétet. Minden volt itt, ami egy alapkiképzéshez kellett. Vizes árok (mintha lenne esély a fákon vizes árkokkal találkozni), lő pálya (ez viszonylag hasznosabb, mint a többi), szöges drót (bár nem értem, hogy egy erdőben ki használna szögesdrótot), kötélpálya a fákon biztosító kötél nélkül (ha netán elrontanál valamit akkor legalább a nyakadat is törd ki) és még hasonlók.
 - Újoncok, figyelem! A számotokra kijelölt pálya szakasz, a rét északi sarkában van. Mindenki bemelegít, majd névsor szerint fogjátok teljesíteni a feladatokat! – kiabált túl mindenkit az őrmester.    Mivel mi a rét déli pontján voltunk, körülbelül tizenöt-húsz perc alatt jutottunk el az északi csücsökbe. Igen, nem egy kis rét volt. Dél-északi irányba legalább két kilométer, keleti-nyugati irányban meg legalább öt kilométer. „Remélem nem akarják, hogy ekkora köröket fussunk.” – gondoltam magamban. Odaértünk. Amikor azt hittem, hogy a kijelölt pályaszakasz az abból fog állni, hogy pár piros szalagot kötnek a határt jelző fákra, jó nagyot tévedtem. Szó szerint körbe kerítették három méter magas kerítéssel, és egy ugyanekkora kapuval. Csak egy kapuval.
 - Valaki nagyon nem akarja, hogy elmenjünk erről a térről. – mondta valaki.
 - Vagy inkább, nem szeretnék, hogy akaratunkon kívül menjünk ki innen. – nézett körbe egy fiú – Hisz hallottátok a hírt, nem de?
 - Milyen hírt? – kérdezték kórusban.
 - Ki kapott engedélyt a beszélgetésre? Vagy netán valaki kérdezett titeket? Nem? Akkor csönd legyen! – nézett hátra az őrnagy – Ilyen hangos társaság ritkán jön ide. Aki még egyszer megszólal, az egész nap futhat a gyakorló pálya körül. Világos?
 - Igen, uram! – feleltük egyszerre.
  Elkezdtem a bemelegítést. Fej körzés, karkörzés, törzskörzés szóval a legegyszerűbb dolgokkal kezdtem.
 - Újoncok gyülekező! Mindenki figyeljen, mert csak egyszer mondom el! A Keleti Erőd az egyik legveszélyesebb állomás! Akit ide küldtek katonának, annak így is kell felkészülnie! Egy felsőbb éves fogja nektek megmutatni, hogy mit is kell csinálnotok a pályán. Aki végig ér a pályán, az pontokat kap. Egész nap ezeket a pontokat fogjátok gyűjtögetni, és a nap végén ezek szerint fogtok csoportok szerint szét válni. Akinek nem sikerül végig mennie ezen a pályán, azt automatikusan visszaküldjük a központba. Akiket ide küldtek, nyilván azért volt mert a legjobbaknak ítélték meg. Ne okozzatok csalódást! Mihelyst a felsőbb éves a pálya végére ért, rögtön ide jön a helyére az első a névsorból!
   Amint az őrnagy befejezte a mondandóját, egy nálunk idősebb kadét jelent meg. A kadét egyből az őrnagyhoz sétált, és tisztelgett.
 - Bemutatom Lupus Ilzát a legjobb kadétot a Keleti Erődben! Ő fogja megmutatni mit is kell, majd csinálnotok a pályán. Kérlek, mutasd be nekik Ilza! – nézett rá az őrnagy.
   Ilza bólintott egyet és a pálya elejére ment. Valaki a pálya mellett, tapsolt egyet, mire Ilza elkezdte teljesíteni a feladatokat. Neki rugaszkodott és ugrott helyből másfél métert, nem értettem, hogy ennek mi értelme volt, aztán rá egy másodperccel egy háló esett le, ami megnehezítette volna a tovább jutást. Utána meg se állva sprintelt egy cölöpig, amikor a cölöphöz ért ráugrott és megtartotta magát. Ahol végig sprintelt kis hegyes bambusz hasábok jelentek meg a fűben. „Biztos mikor futott hajszál vékony zsinegekbe akadt a lába, és azok húzták fel a földről a karókat” – gondoltam magamban. Akkor elkezdett a cölöpön felfele mászni. Amikor elérte a legtetejét meghúzott egy kart. A kar mozgásba hozta az előtte lévő pálya szakaszon a zsákokat. A zsákok pont úgy lengtek, hogy nagyon nehezen lehessen köztük elmenni, de amikor Ilza arcára néztem, nem láttam rajta aggodalmat. Gyorsan lecsúszott a cölöpről, majd elindult a keskeny sávon. „Miért nem kerüli ki a zsákokat?” – tettem fel magamnak a kérdést, de pár másodpercre rá megkaptam a választ. Ugyanis Ilza úgy került el egy zsákot, hogy lehasalt. Akkor a sáv melletti földterület a mélybe zuhant, úgy körülbelül 5 méterrel lejjebb. Néztem ahogy felállt, elég nagy hülyeségnek tűnt. De várt pár másodpercet, hogy megnyíljon előtte az út, aztán futott, pont sikerült kiérnie. A következő feladat egy nagy fal volt. Egy két méter magas fából készült fal volt. Ilza neki futott, majd az egyik lábát a falnak nyomva felugrott, majd a falhoz tapasztott lábát is kinyújtotta, és így elérte a fal tetejét, onnan pedig felhúzta magát. Ezt a mutatványt pár másodperc alatt bonyolította le, úgy, hogy alig lehetett 165 centiméter. Amikor a fal tetejére ért, leugrott róla. Guggolásba érkezett, majd felállt és az emelvényről levette az oda készített íjat, de nem csak íj volt ott. Volt ott dárda, dobó tőr, kard kétkezes és egy kezes egyaránt, tőr és egy nyílpuska. Felvett az íjhoz hat darab vesszőt és betette azokat a tegezébe. Majd beállt egy kijelölt helyre, és várt. Akkor valaki a pályán kívülről mozgásba hozott egy szerkezetet. És a bokrok közül gyorsan előhúztak egy nagyon nagy farkas alakot. Gyorsan húzták, de Ilza várt majd telibe fejen találta. Aztán a feje mellett suhant el egy vessző, a gépet, ami kilőtte eltalálta, ezzel semlegesítve azt. Gyorsan letérdelt, ugyanis egy emberi báb is közeledett felé lándzsával, és így elkerülte a lándzsát és lelőtte az embert. Aztán a másik irányból jött egy valami, azt is eltalálta. Akkor valaki eldobott egy korongot Ilza előtt, ő meg megcélozta és eltalálta. Az utolsó vesszőjét tette az idegre, amikor három báb jelent meg egyszerre és közeledtek felé, az egyiknél volt egy kard. Ilza se tétovázott. Gyorsan lelőtte azt a bábot, amelyiknél a kard volt és a karddal vágta le a maradék két figurát. Majd a kardot visszatette a báb kezébe, és kisétált a pályáról. Az egész gyakorlat hat feladatból állt.
 - Nos, újoncok a bemutatónak vége. A feladatokat láthattátok! A kezdőknél a rekord tíz perc negyvenhét másodperc. Ilza tartja ezt a rekordot. A haladóknál a rekord három perc tizenkét másodperc. Szintén Ilza tartja a rekordot. Akkor kezdjük is! Első Abaddir Endrees! Kérlek menj a kezdéshez! Ha meghallod a tapsot, elkezdheted a pályát. A tapsnál indul el a számláló, és emlékeztetlek titeket, aki nem képes végig vinni a pályát, azt visszaküldjük a központhoz, hogy más feladatot szabjanak ki rá! – közben végig futtatta rajtunk a szemét.
  Abaddir Endrees nagyon magas fiú. Szőke rövid haja van, és barna szeme. Magas és vékony testalkatú, de nem dőltem be neki. Tudtam, hogy vézna alakja ellenére, elég erős ahhoz, hogy megvédje magát. Amikor a pálya elejéhez tartott, próbált magabiztosnak tűnni, át is vert volna, ha nem lennék telepata. Így az érzelmeit is éreztem. Nagyon izgult, mivel én a pálya elejéhez közel voltam, így el kellett mennie előttem. Amikor előttem volt megszólítottam:
 - Sikerülni fog! Szerintem az alatt a nyolcéves iskola alatt ennél nehezebb feladatokat is oldottál már meg. – mosolyogtam rá.
  Rám nézett, és vissza mosolygott.
 - Köszi, a bíztatást! – majd sokkal jobban kihúzta magát, és az érzelmei is megváltoztak.
Sokkal magabiztosabb volt. Látszott rajta, hogy felkészült és hogy meg fog birkózni a feladatokkal. *15 perc múlva*
 - Abaddir Endrees ideje, tizennégy perc harminchárom másodperc! – harsogta az őrnagy. – A következő Anosus Enturin!
Így mentünk sorban, míg meg nem hallottam a nevemet. „Ne rontsd el, ne rontsd el, ne rontsd el!” – hajtogattam magamban.
 - Ne parázz, nem voltak nehezek a feladatok! – szólított meg egy lány.
  Rá mosolyogtam majd tovább mentem. Azt hiszem a lányt Lace-nek hívják. Mire eszembe jutott a neve, már a pályakezdésnél álltam. A gyomromban pillangók röpdöstek, nagyon izgultam, hogy elrontom, ugyanis, ha elrontom, sokkal rosszabb helyre kerülök. Felkészültem a futásra, ugyanis nem tudok túl nagyot helyből ugrani, így neki kell futnom. Hallottam a tapsot teljes erőmből futni kezdtem, majd, ahol láttam a drótot elugrottam. Még egy-két centivel nagyobbat is ugrottam, de nem volt időm méregetni, mert gyorsan a lendületet kihasználva tovább futottam, hallottam, ahogy felcsapódnak mögöttem a cölöpök, miközben a többieket néztem, rájöttem, hogy csak egy zsineg van a többi egymás hatására emelkednek fel. Amikor a cölöphöz értem, ráugrottam és elkezdte azonnal mászni. Meghúztam a kart, majd leugrottam. Két részletre szedtem a zsákos feladatot, megvártam míg szabad utam lesz és sprinteltem ameddig csak tudtam, így túl jutottam a felénél. Aztán hasra vetődtem. Elsuhant felettem a zsák, majd felpattantam és befejeztem a távot, épphogy csak kiértem. Nem álltam meg. Futottam teljes erőmből a fal felé, mivel kisebb vagyok, mint Ilza nekem magasabbra kell ugranom. Láttam, hogy két deszka között nem tökéletes az illesztés, úgy körülbelül harminc centi magasan, ha azt elérem könnyen fel tudok rugaszkodni onnan. Szerintem Ilza és ezt használta. Futottam, majd elugrottam, megvan a mélyedés, már csak egy kicsi és a tetején vagyok. Sikerült felérnem a fal tetejére. Leugrottam a másik oldalon és felvettem az íjat és nyilakat. Ilzán és rajtam kívül eddig senki sem használta ezeket. Úgy alakították át a pályát, hogy hat vesszővel is végig lehessen vinni. Meg álltam a kör közepén az idegen már pihent egy vesszőm. Vettem egy jó nagy levegőt és hallottam, hogy előjön a farkas alak. Jött, és csak jött én meg közben céloztam és sikeresen a homloka közepét találtam el. Nagyon örültem neki, azonban rögtön figyelnem kellet a gépre, ami most készült volna kilőni a vesszőt azonban én gyorsabb volt, így a benne lévő nyíl benne is maradt, és emiatt tönkre is tettem, de ezzel foglalkoztam akkor a legkevésbé. Ugyanis a testem harcolt helyettem. Amint hatástalanítottam a gépet bukfenceztem egyet ugyanis mögöttem jött a dárdás, és valahogy ki kellett térnem a dárda elől, megint egy teli találat! Most jött egy korong, amit szintén a közepén találtam el, de ahhoz már felálltam. Akkor hallottam, hogy valami közeledik mögöttem, így csak felső testtel fordultam oda, és azt a célt is leszedtem. Az utolsó célszintén egy koron volt, ez azonban egy kötélen csúszott lefele, de azt is időben észrevettem, céloztam és lőttem, pont úgy ahogy az edzőm tanította. Megint telitalálat! Letettem az íjat és az őrnagyhoz fordultam, aki harsogta rögtön az eredményemet.
 - Lynx Anna ideje kilenc perc öt másodperc, ezzel új rekordot állított fel!
  Majdnem elkezdtem ujjongani örömömben, de vissza fogtam magamat. Letettem az íjat és elhagytam a gyakorló pályát. Miközben lejöttem a pályáról, láttam, hogy az elrontott gépet cserélik le. Odamentem a többi kadéthoz. Mikor közéjük álltam valaki hirtelen megfogta a vállamat:
 - Nagyon szép teljesítmény! Gratulálok! A nevem Anosus Enturin! – nyújtotta a kezét.
 - Köszönöm Enturin! Te is jól szerepeltél, Lynx Anna vagyok. – fogtam meg a kezét, és egyfolytában mosolyogtam.
  Mikor végzett az utolsó kadét is, már negyed nyolc felé járhatott az idő. Ekkor az őrnagy felénk fordult:
 - Hannel szakaszvezető fog titeket elvinni az étkezőbe, ott nyolcig van időtök megreggelizni! Nyolckor menjenek a főterembe, onnan majd az egyik tanár fog titeket a tantermetekbe kísérni. Ott lesztek délután kettőig. Lynx Anna, az ötödik óra után lesz tíz perce elmenni a főteremhez, onnan majd egy tanár fogja elkísérni egy másik tanterembe! Most pedig kövessétek Hannel szakaszvezetőt!