6. fejezet - Sok munka, kevés esély

*Anna szemszöge, 7.30 ebédlő*

  Mindenki vett egy tálcát, és beállt a sorba. Most értettem meg, hogy miért kaptunk fél órát reggelizni. Mindenki ilyenkor jött le. Mi érkeztünk utoljára. Tizenöt percnyi sorban állás után kaptuk meg a reggelinket. Nem volt túlzottan étvágygerjesztő. Egy zsemle félbe vágva, közte valami sárga krém piros darabkákkal, plusz az egész kadét csapatnak egy kanna vízízű tea. „Itt nem a küldetéseket kell majd túlélnünk, ha nem az ételeket.” – gondoltam magamban, amikor én is megkaptam a reggelimet. A kadétokkal egy asztalhoz ültünk. Megszagoltam a szendvicset, de a szaga sem volt túl meggyőző. „Kostolás nélkül nem szabad véleményt mondani” – véltem és egy hatalmasat haraptam a szendvicsbe. Majdnem vissza köptem a tányérra. Mindenki engem nézett az asztalnál és vártak a véleményemre, ugyanis csak én kostoltam meg. Lenyeltem a falatot, és el is mondtam azt:
 - Nem tudom eldönteni, hogy ez a krém miből készült… De ha túl akarjátok élni ezt a napot, reménykedjetek, hogy a zsemle egyik felére nem került ez a massza.
  Majd szétszedtem a zsemlét és láttam, hogy a tetejére nem került sok ebből a valamiből. A többiek ugyan ezt tették, bár páran voltak olyan, hogy meg kóstolták. Az arcukból ítélve, ugyanarra a következtetésre jutottak, mint én. Így a szerény reggelinket elfogyasztva, rögtön át gyalogoltunk a főterembe. Ez az erőd nagyon hasonlított a központra, azzal a különbséggel, hogy ott több fa van összekötve, míg itt csak egy fa van megnövesztve. Pár perc várakozás után megjelent egy idősebb úr. Végig nézett rajtunk és megszólalt:
 - Kövessetek engem a 14-es terembe. Délután kettőig ott lesz órátok. A mai nap történelmet, földrajzot, gyógyítást, biológiát és kémiát fogtok tanulni. Lynx Anna lépjen elő! – szólított meg.
 - Itt vagyok uram!
 - Te a földrajzóráról hiányozni fogsz! Ám azért elvárom tőled is, hogy tudd azt a tanagyagot amit a többiek megtanultak. Értetted?
 - Igen, uram!
 - Rendben, akkor kövessetek!
  Azzal megfordult és elindult a folyosón, mi pedig követtük. A negyedik emeletre mentünk. Ott is a folyosó végén volt a tantermünk. Mindenki helyet foglalt. Senkinek sem volt padtársa, ugyanis egyszemélyes padok voltak csak. Az ajtóhoz legközelebbi padhoz ültem, hogy ne zavarjam majd az órát azzal, hogy kimegyek a teremből…
*délután egy előtt tíz perccel*
 - Uram, el kell mennem! – álltam fel a helyemről.
 - Rendben, menj vissza a főterembe! – nézett rám, majd folytatta az órát.
  Összepakoltam a tancuccaimat, majd kimentem a teremből, és elindultam a folyosón a főterem felé…

*Legort szemszöge nyolc óra után pár perccel*

 - Legort, pár perc múlva gyűlés mindenkinek jelen kell lennie. – állított meg Evan.
 - Bocsáss meg Evan, de még vannak, akiket meg kell vizsgálnom. – mentem volna el mellette, de ő megfogta a karomat.
 - Sajnálom Legort, de most tényleg ott kell lenned a gyűlésen. Argot kérte.
 - Evan, mondd meg Argotnak, hogy meghalhatnak, ha nem megyek segíteni. Sokakat legyengítette az átkelés, és a szervezetüknek az sem tett jót, hogy előtte mérges gázt szívtak. Most, ha megbocsátasz a betegeket fontosabbnak tartom a gyűlésnél.
 - Rendben, menj csak. Majd szólok Argotnak, hogy tegye a gyűlést későbbre. Siess!
 - Rendben – és már indultam is.
  Mentem a következő gyerekhez. A lányhoz, ha jól emlékszem ők hárman hármas ikrek, az egyetlen tünde hármas ikrek. A nevük Emerisz, Alton és Lara. Emerisznél már voltam, és most megyek Larához. Beléptem a házikóba, ahol szintén félhomály uralkodott.
 - Lara, kérlek húzd el a függönyt! – szóltam neki.
 - Máris! – majd megperdült és elhúzta a függönyt.
  Sokkal rosszabb állapotban volt ez a férfi, mint a nő. Több zúzódást és egy törést vettem észre. A fényre nem fordult el, viszont egyfolytában nyöszörgött, mintha fájna neki a lélegzetvétel is.
 - Lara, tudod, hogy hívják?
 - Igen. Armin a neve.
 - Nagyon rossz állapotban van, szerintem egy bordája eltörött és átszúrhatta a tüdejét. Mikor vettétek észre?
 - Rögtön miután felkeltünk, mindenkit megkerestünk. Sok gyereket elvesztettünk az átkelésnél. Nem bírta a szervezetük, szegények… Mivel te aludtál, nem tudtunk addig semmit se tenni, akik könnyeden sérültek, őket elláttuk, de velük semmit sem tudtunk kezdeni. Meg fog halni?
 - Nagy rá az esély… Azonban megteszek minden tőlem telhetőt, hogy életben tartsuk. Hozz kérlek tiszta vizet, gézt, fertőtlenítőt egy szikét. Fertőtlenítő nem is kell.
 - Mindjárt visszajövök! – azzal elrohant.
  A férfi rám nézett. Akkor jöttem rá, hogy egész végig magánál volt. Láttam, hogy nyitja a száját, de nem jött ki rajta hang, de aztán pár próbálkozás után megszólalt:
 - Ne rám…pazarolják…a gyógyszert… Úgy sincs…esélyem…túlélni. – nehezen és rekedten beszélt. 
- Megígértem, hogy megpróbálom megmenteni. Nem hagyhatom, hogy meghaljon. Mindenkire szükségünk van!
 - Nem…nincs…Te…magad…mondtad…hogy…meghalok…Kérlek…hagyj…meghalni…
 - Uram, kötelességem segíteni.
- Akkor…segíts…azokon…akiknek…nagyobb…nagyobb…szüksége…van...rá…- levette rólam a tekintetét és a plafon felé fordult, láttam, hogy a mellkasa egyre lassabban mozog.
 - LARA, SIESS! – kiabáltam, és odamentem az ágy mellé, elővettem a fertőtlenítőt, és elkezdtem volna a sebet kitisztítani, azonban Armin megfogta a kezemet, és rám nézett.
  A tekintetéből is kitudtam olvasni, hogy mire gondol, de azért, megkérdeztem:
 - Biztos benne, hogy ne segítsek?
 - Már így is sokat segítettél! Köszönöm! – gondolta magában, már mondta volna, azonban a halál gyorsabban elragadta.
 - Itt va… - lépett be az ajtón Lara.
  A tálcát, amit hozott majdnem elejtette, mikor látta, hogy én ott állok a halott férfi ágya mellett. Riadtan rám nézett, én meg csak bólintottam. Nem kell ahhoz különleges képesség, hogy értsem mire gondolt.
 - Sajnálom, Lara. Nem akarta, hogy segítsek.
  Letette a tálcát, rám nézett, majd megfordult és kiment. „Na remek, most már egy pszichológusra is szükség lenne” gondoltam magamban, miközben a harmadik házhoz igyekeztem.
 - Őt is hagyni fogod meghalni? – kérdezte csípősen Alton, az utolsó iker.
   Szó nélkül beléptem a házba, a függöny már el volt húzva. Megint egy nő volt, bent azonban sokkal jobban nézett ki, mint amire vártam. Azonban sejtettem, hogy nem lesz egyszerű feladatom.
 - Hölgyem, tud beszélni? – mentem az ágy mellé, ahol feküdt.
 Nem reagált semmit, csak a szemhéja alatt mozgott a szeme ide-oda. Ideiglenes bénulás, remélem.
 - Alton, segítenél?
 - Persze – felelte nyersen.
 - Lara a másik házban hagyott egy tálcát, kérlek hozd át!
  Megfordult és kiment. Nem lettem a kedvence, de most nem érdekelt, majd máskor pátyolgatom a lelkiismeretét. Megnéztem a nő pulzusát, gyors volt. „Nyilván fél” - gondoltam.
 - Figyeljen hölgyem. Ha hall engem akkor kérem a szemét mozgassa fel-le. – mondtam neki, hátha beválik.
  Hallott engem, tehát az érzékszervek működnek. Lehet, hogy erősen beüthette a fejét és a gerincét.
 - Ne ijedjen meg. Most átfordítom, úgy, hogy az oldalán feküdjön. – Majd szép lassan stabil oldal fekvésbe helyeztem, közben Alton is visszatért.
 - Köszönöm! – néztem rá, majd elvettem a tálcát.
 - Nincs mit! Meg tudod gyógyítani?
 - Remélem. Ahogy így nézem a pánik miatt nem tudja mozgatni a végtagjait. Mióta van ilyen állapotban?
 - Pár perce még azt sem tudtuk, hogy ébren van. Nem rég kelhetett fel, mert a légzése most nagyon gyors.
 - Akkor nincs semmi baj. Alvási bénulása van.
 - Az micsoda?
 - Alvás közben egy időre lebénulunk, hogy ne tegyünk kárt se magunkba se másokba. Azonban ez az ideiglenes bénulás nem tesz kárt semmiben. Néha előfordul az is, hogy ébredés után is tart ez az állapot. Várni kell pár percet, és elmúlik. Pár perc múlva visszajövök. Vannak még, akiken nem tudtatok segíteni?
 - Majd még pár tündére rá kell nézned. Vannak, akiknek eltörött a karja.
 - Rendben megnézem őket. Hol vannak?
 - Lara odakísér.
 - Rendben. Köszönöm. – aztán kimentem az ajtón, de nem jutottam sokáig.
  Vártak rám. Hatan álltak körbe. Középen természetesen Argot állt.
 - Ennyire sürgős?
 - Igen. – mondta Argot – Emlékezetem szerint, egy rétre érkeztünk, nem pedig ide, sőt a küldöncök szerint ez a bolygó lakatlan. – gyors pillantást vetettem Evanra, aki a földet pásztázta. – Tehát akkor, hogy is jutottunk ide, Legort?
 - Miért hiszed azt, hogy én tudom a választ?
 - Te vagy az egyedüli, aki képes telepatikusan kommunikálni és utoljára jöttél át a kapun. Elég logikus, hogy te tudod, hogy mi történt. – miközben ezt taglalta egyfolytában rám nézett, szinte lyukat ütött belém.
  Arra a döntésre jutottam, hogy inkább mindent elmondok, amit tudok.
 - Amikor átértem a kapun, majdnem rögtön elájultam, csak annyi energiám maradt, hogy valakitől segítséget kérjek. Nem hittem, hogy sikerül, hisz én is olvastam a jelentést. Meg is lepődtem, amikor találtam valakit. Meg kértem, hogy segítsen, aztán elájultam. Mikor újra felébredtem, itt ébredtem. Mindenki aludt rajtam kívül és senki nem volt a közelünkben vagy csak én nem láttam. Újra megpróbáltam azzal a valakivel beszélni, sikerült azonban gyorsan lerázott és visszaküldött a házba. Utána megint elájultam. Ennyi történt, és ha most megbocsátasz mennem kell segíteni, nem szeretnék több tündét elveszíteni.
  Azzal kiléptem a körből és Larát kezdtem el keresni a szememmel. Éppen a amellett a ház mellett ült, ami az enyém mellett van. Az egész falu egy nagy korongon van, a lombkorona szinten. A házak is körben vannak, mindegyik ajtaja a körközepe felé nézett. Volt egy nagyobb ház, a többi kisebb volt. Odaértem Larához. Rám nézett, majd bement a házba. Követtem, itt bent világosság volt. Két tünde feküdt ide benn, az egyik Reron a másikat pedig nem ismertem. Mindkettőjüknek a karja volt felkötve, de mindketten ébren voltak.
 - Jó reggelt Legort! Hogy vagy? – üdvözölt Reron.
 - Neked is jó reggelt Reron! Köszönöm jól vagyok. Uram, önnek mi a neve?
 - Vanád vagyok.
 - Megnézhetem a karjukat?
 - Persze, nyugodtan, egyébként van egy sanda gyanúm, hogy nem jó a kötés. – válaszolt rögtön Reron.
  Először Reronhoz mentem, és leszedtem a kötését. A kötés nagyon laza volt, de legalább volt rajta. Reron karja csupa zúzódás volt. Elővettem egy kenőcsöt, amit mindig magamnál hordok az ilyen esetekre. Bekentem vele Reron karját, majd újra bekötöttem, csak most sokkal erősebben.
 - Így jobb a kötés?
 - Sokkal jobb, köszönöm.
  Majd Vanádhoz léptem. Az ő kötése nagyon véres volt. Óvatosan leszedtem róla is a kötést. Amint megláttam a karját, gyorsan fertőtlenítőért és fájdalomcsillapítóért nyúltam. Direkt úgy álltam, hogy mások ne nagyon lássák, hogy mi történt Vanád karjával.
 - Mindig így nézett ki?
 - Nem, dehogyis. Amikor bekötötték akkor nem állt ki a csont.
 - Beverted a kezedet?
 - Nem… vagyis de. Lehajoltam valamiért és amikor felültem beütöttem a karomat az éjjeli szekrénybe. Hogyhogy eddig nem fájt?
 - Stressz, adrenalin, mással foglalkoztál vagy egyszerűen észrevetted de nem vettél tudomást a fájdalomról. Vagy lehet, hogy teljesen más az oka. A lényeg az, hogy vissza kell nyomnom a csontot a helyére, és az nagyon fájni fog.
 - Mennyire fog fájni?
 - Még akkor is éreznéd a fájdalmat, ha akkora adag fájdalomcsillapítót és nyugtatót kapnál, mint egy sérült elefánt. És hidd el, az nagyon nagy mennyiség. Van nálam fájdalomcsillapító, azonban ezt majd csak azután kell beszedned, miután visszanyomtam a csontot, mert akkor csak pár pillanatig fogod érezni a fájdalmat, utána már nem. Ha nem baj kiküldeném Larát és Reront.
 - Rendben. Küldd ki, aztán gyorsan legyünk túl rajta, nem akarom húzni az időt.
  Bólintottam majd szóltam Larának, és Reronnak:
 - Lara kísérd át Reront egy üres házba kérlek!
 - Nincs több szabad ház.
 - Vidd akkor az enyémbe!
 - Miért?
 - Mert, inkább legyen ott, mint itt.
  Nem tetszhetett ez a válasz, mert mellém jött, hogy elkezdjen velem vitatkozni, azonban amikor meglátta Vanád karját amint kiáll belőle egy csont és csupa vér az egész, szó nélkül kikísért Reront, majd becsukta maguk mögött az ajtót.
 - Vissza számolok háromtól és benyomom a csontot, miután benyomtam a csontot ezt igyad meg! Rögtön igyad meg, mert akkor csak pár pillanatig fogsz fájdalmat érezni, aztán szép lassan elalszol.
 - Miért kell, hogy elaludjak?
 - Gyorsabban gyógyul a seb és a csont is, ha a tested pihen. Kezdhetjük? – közben odaadtam az üvegcsét Vanádnak, aki megszorította azt.
 - Igen, kezdhetjük.
 - Három, kettő – és teljes erőmből visszanyomtam a csontot a helyére.
  Ilyen kiáltást még sohasem hallottam, szinte kiszakadt a dobhártyám olyan hangos volt, de láttam, hogy nem tétovázik és kiitta egyből az üveget, még be is könnyezett egy kicsit. Egész testében remegett, aztán a légzése egyenletessé vált, aztán majdnem eldőlt, de időben elkaptam, és lefektettem. A karjáról letöröltem a vért, bekentem azzal a krémmel a sebét, amivel Reront is kezeltem, egy kicsit megmozdultak az arcizmai, gondolom fájt neki. Aztán lefertőtlenítettem, és bekötöttem a kezét, majd egy kendő segítségével a nyakába kötöttem azt. Még egyszer ellenőriztem a karját, aztán felálltam és kimentem, mindenki, aki tudott járni, az az ajtó előtt állt és várták a magyarázatot.
 - Legort, mi történt odabenn? – kérdezte Reron.
 - Neked nem a házamba kéne lenned?
 - Odaindultunk, de aztán meghallottuk a kiáltást, szóval mi történt?
 - Vanádnak amikor beütötte az amúgy is törött karját az éjjeli szekrénybe, az nyílt törést okozott, ezért a helyére kellett nyomnom a csontot. Nagyon fájdalmas, ha minden szer nélkül visszanyomják a törött csontot a helyére, így is nagyon jól bírta, volt, akit alig lehetett utána lefogni, mert majdnem felugrott, de Vanád csak kiáltott egy nagyon nagyot. Most inkább hagyjuk pihenni. Hol van Lara?
 - Itt vagyok!
 - Kérlek, vigyázz rá, amíg megnézem a többieket.
 - Rendben! Emerisz keres téged!
 - Köszönöm, hogy szóltál!
  Azzal megfordultam, és indultam vissza az első kunyhóhoz. Míg oda igyekeztem, elkezdtem magamban írni egy listát, a begyűjtendő gyógynövényekről és egyebekről, még jó, hogy nálam van a könyvem, remélem itt is ugyanazok a növények vagy legalább hasonlóak vannak ezen a bolygón. Miközben ezeket végig gondoltam, odaértem a kunyhóhoz.
 - Végre, hogy itt vagy! A nő már magához tért és már beszélni is tud!
 - Rendben, köszönöm a segítségedet! – és beléptem a házba.
  A nő az ablaknál ült, a kendő még mindig nála volt, pont akkor jött rá egy köhögőroham amikor beléptem, így láthattam, hogy a kendőt a szája és az orra elé rakja és úgy vesz levegőt, így marad nagyjából egy percig, majd elvette a kendőt. A légzése újra normális volt, a köhögőroham miatt észre se vette, hogy beléptem, ezért megszólítottam:
 - Jó napot hölgyem!
  Villám sebességgel megfordult, és csak azért sikerült kitérnem a kések útjából, mert nagyon jók a reflexeim.
 - Ki vagy?
 - Legort vagyok, segíteni szeretnék, amikor megtalálták magát, akkor nekem szóltak, hogy baj van. A kendő is az enyém. – a nő erre letette a többi kést a kezéből.
 - Sose lopózz egy katona háta mögé, főleg úgy ne, ha kés is van nála!
 - Mi a neve?
 - Victoria.
 - Örülök a találkozásnak Victoria, feltennék pár kérdést és már itt sem vagyok.
 - Rendben.
 - Milyen gyakran törnek önre köhögőrohamok?
 - Tíz-húsz perc közönként.
 - Egyre ritkábban, vagy ugyanannyi időközönként?
 - Egyre ritkábban.
 - Ha a kendőn lévő olaj illatát érzi, akkor a köhögőroham abba marad?
 - Igen.
 - Rendben, teszek még pár csepp olajat a kendőre. Még legyen magánál a kendő, de nem sokára el fognak múlni a köhögő rohamok, és ha most megbocsát sok dolgom van, mennem kell, ha bármi megváltozna, vagy rosszabbodna az állapota szóljon Emerisznek! Majd ő szól nekem és visszajövök, addig is a kések használatát egy kicsit hanyagolja, mert nekem is csak azért volt esélyem kitérni előlük, mert nem pontosan dobta.
  Kimentem a házból, és körül néztem. Láttam, hogy Alton felém tart. „Egy percnyi nyugtom se lehet most?” gondoltam magamba, és vártam, hogy Alton ideérjen. Mikor velem szembe állt, megszólalt:
 - Argot hívat téged, a legnagyobb házba menj!
 - Nem tudom elhinni, hogy nem kellene máshol a segítségem.
 - Argot azt üzeni, hogy siess!
 - Rendben, megyek már. – azzal elindultam a nagy ház felé.
  Miközben odafelé mentem megpróbáltam, minden házba benézni, hogy hol kellene segítenem. Sehol se volt sürgős eset, de azért lett volna jobb dolgom, mint hogy Argotnál fecséreljem az időmet, úgyis csak az érdekli, hogy az új rendszerben minél magasabb szinten helyezkedjen el, remélem, majd a halottak száma észhez téríti. Mielőtt bementem volna a házba, felnéztem az égre, dél felé járhat az idő, elég gyorsan eltelt ez a délelőtt, holnap minden erőnkkel víz keresése és élelem szerzése lesz a dolgunk. De nem sokat gondolkodtam ezen, inkább bementem.
 - Köszönjük, hogy méltóztattál megjelenni a gyűlésen, Legort! – „üdvözölt” Argot.
 - Fontosabb dolgom volt! – magyaráztam meg, majd én is leültem az asztalhoz, ahol velem együtt nyolcan ültünk, négy nő és négy férfi.
 - Hadd mutassak be mindenkit mindenkinek a jelenlévők közül! Az én nevem Argot, de ezt már tudjátok, aki későn jött a gyógyítónk Legort, a mellette ülő két férfi Evan és Reron a gépészeink, a mellettem ülő hölgy neve Shina az egyik katonánk, mellette Marina foglal helyet az egyik keresőnk, sajnos a másik most nem tud jelen lenni, Berill a varázslótanonc és Hydrit az egyetlen vadász. Azért hívattalak ide titeket, mert sürgős megbeszélni valónk van arról, hogy hogy kerültünk ide, ha nem is ez a bolygó volt, a célunk, aztán a holnapi teendőket kellene megvitatnunk… - mikor szünetet tartott felálltam, hogy szóhoz jussak.
 - Elnézést, de ha lehetne akkor a gyűlés első felén inkább, körbe járnék a faluban, hogy hol kell segítenem.
 - Nem kapsz rá engedélyt, neked is mindenről be kell számolnod!
 - Hiszen már megtettem!
 - Ülj le Legort, és maradj nyugton! – szót fogadtam és leültem. - Akkor kezdjük is el. Előszőr Reront és Evant fogjuk meghallgatni! Kérjük, mondjátok el, hogy pontosan miért nem működött a féreglyukat létrehozó gépezet rendesen? – az utolsó szót direkt megnyomta, ez az egész olyan volt szinte, mint egy kihallgatás, Reron nagyon sápadt lett a kérdés hallatán, ezt Evan is észrevette ezért inkább ő beszélt:
 - Az egész még a katasztrófa előtti napon kezdődött. Akkor állítottuk be a gépet, hogy másnap létre tudjon hozni egy megfelelő féregalagutat a kiválasztott bolygóra, mikor mentünk volna ellenőrizni a munkálatokat, egy nő feltartott minket és emiatt nem jutottunk el a gépházba. Ugyanis amikor a munkások végeztek teljesen lezárták az ajtót. Ők még aznap átmentek az alagúton, hogy lássuk még mindig működik-e. Akkor jól működött. Másnap a földrengések miatt, az energiacella megsérült, a gépet csak egyszer tudtuk bekapcsolni és akkor is csak kis távolságra volt képes alagutat nyitni. Mindenkit behívtunk a védett zónába, majd elkezdtünk veszekedni Reronnal, hogy kockáztassuk meg a cél bolygót vagy inkább menjünk biztosra és egy közelebb lévő lakható bolygóra menjünk. Akkor „jött be” Legort – itt elmosolyodott – és Tanner úr, nem tudom, hogy hogy szerzett tudomást a hibáról, de miatta inkább nem kockáztattunk és élhető bolygó után keresgéltünk a jelentések alapján. Nagyjából háromnegyed óra múlva talált Legort egy élhető bolygót, és rögtön elkezdtem betáplálni a gépbe az adatokat. Addig kiküldtünk Reront, hogy hívjon be mindenkit. Azonban ez nem nagyon sikerült, ezért Legort is utána ment. Addig mi Tanner úrral elkezdtük a legszükségesebb dolgokat összepakolni, ami kellhet. Az így elkészült csomagokat dobtuk át előszőr és itt a nagy házban meg is találtam azokat. Amikor elkezdtek áthaladni a tündék, észrevettem valamit a képernyőn, a gép a hiányzó energiát a tündétől vette el, láttam, hogy mindenki életben maradt, azonban ennek következménye az lett, hogy mindenki rögtön elájult. Mellesleg nem találtam azt a nőt a menekülők között, aki feltartott minket. Majd négyen maradtunk az irányító teremben, és elkezdtünk vitatkozni azon, hogy ki maradjon, főleg Reron, Legort és én vitatkoztunk. Tanner úr kimaradt belőle. Már majdnem mind a négyen maradtunk, amikor Tanner úr, mind a hármunkat átlökte az alagúton, és végül lezárta azt. Utána elájultam és arra ébredtem, hogy egy házikóban fekszem. Ennyit tudok.
 - Köszönjük! Legort most rajtad a sor. – nézett rám, én meg sóhajtottam egyet és elkezdtem a monológomat:
 - Minden úgy történt, ahogy Evan mesélte. Kivéve azt, hogy én nem ájultam el, miután átértem. Pontosítok, nem rögtön ájultam el. Éreztem, ahogy kúszik ki az energia a testemből, ezért gyorsan kellett cselekednem. Olvastam a bolygóról írt jelentést, nagyon veszélyes bolygó, főleg éjjel. A veszély miatt nem lakik itt senki. Még emberek sincsenek itt. Ennyi volt leírva, tudtam, hogy annak az esélye, hogy valaki meghallja a kiáltásaimat nagyon kevés, ezért inkább kerestem valakit, akivel telepatikus kapcsolatot tudtam létrehozni. Erre se volt esély, de azért megpróbáltam, nagyon meglepődtem akkor, amikor találtam valakit. Rögtön segítséget kértem tőle, aztán elájultam. Azonban miután elájultam, próbáltam attól még a telepatikus kapcsolatot fenntartani, hogy megtaláljon. Erre pár percig voltam képes. Aztán teljesen elájultam. Amikor felébredtem, itt voltam azonban csak én voltam ébren. Alig bírtam felkelni, de azért sikerült, nagyon nehezen kijutottam a térre, de ott összecsuklott alattam a térdem. Mivel hallottam valami zajt, reméltem, hogy az, akitől segítséget kértem itt van a közelben, ezért újra felvettem vele a telepatikus kapcsolatot. Nagyon gyorsan lerázott, de azt megígérte, hogy nem fog bántani minket. Aztán megszakította a kapcsolatot, én pedig visszamentem a házba, és beájultam az ágyba. Ennyi történt.
 - Akkor, ha jól értettem, képes vagy vele kommunikálni? – kérdezte Argot.
 - Igen, de meg kért, hogy ne vegyem fel vele többé a kapcsolatot.
 - Ha most nem kellett volna elmondanod, hogy mi történt akkor, mikor mondtad volna el, hogy telepatikus képességed van?
 - Ha szükségessé vált volna, akkor szóltam volna, de nem szeretem kikiáltani, hogy mire vagyok képes, biztonsági okokból. Szerintem átugorhatnánk a gyűlés második felére, nekem még sok dolgom van.
 - Rendben, akkor térjünk át. – nézett körbe Argot – Élelem és víz híján vagyunk, a vadállatok szemben sincs semmi védelmünk, ami nagyon fontos itt, hiszen sikerült a legveszélyesebb bolygón kikötnünk. Mennyi gyógyszerünk és kötszerünk van? – nézett rám.
 - Mindkettő fogytán van, csak annyi van itt, amennyit én magammal hoztam, ez a mennyiség viszont nem fog sokáig tartani, főleg kötszerből van hiány, a többit könnyebb lesz pótolni, ha találunk megfelelő növényeket.
 - Az élelem és a víz meddig fog kitartani? – nézett Shinára, a katonánkra.
 - Az élelem, ha gondosan beosszuk akkor talán egy hétig is kitart, de csak három napra elegendő vizünk maradt. Kezdetleges fegyvereket akár, ma is tudunk készíteni, de szerintem jobban megéri csapdákat felállítani. Öt bevethető katonánk van, mindegyikük hozott magával fegyvereket. Az volt az első dolgom, hogy összeszámoljam, hogy miből mennyi van. Szóval a fegyver lista: három darab kard, két darab szabja, tizenkét darab dobó tőr, öt íj, öt tegeznyi vessző. Egy kard, egy íj és egy tegez vessző van Merkónál, Azeztulnál és Optase-nál. Egy szabja, hat dobó tőr, egy íj, és egy tegez vessző van Victoriánál és nálam. A keresők és Hydrit fegyvereit nem számoltam bele.
 - Köszönjük, Shina. Marina, Hydrit mennyi fegyver van nálatok?
 - Vanádnál van két kard, íj és vessző. Nálam hat darab dobó tőr, íj és vessző. – kezdte Marina.
 - Az összeset fel kell sorolnom? – kérdezett vissza Hydrit – mert akkor, hosszú lesz a lista.
 - Természetesen. – felelt Argot.
 - Ti akartátok. Egy szabja, egy kard, három dobó tőr, egy szekerce, egy balta, egy hosszú tőr, egy visszacsapó íj, egy hosszú íj, és több tegeznyi vessző. – fejezte be a felsorolást, majd körbe nézett, és elmosolyodott, amikor meglátta a döbbent arcokat.
 - Hogy voltál képes ennyi mindent áthozni a kapun? – kérdezte döbbenten Argot.
 - A fegyvereim olyanok nekem, mint a legjobb barátaim. Ők sose hagytak még cserben, én sem fogom őket. – vonta meg a vállát.
 - Akkor ennyivel bővült még a lista – nézett Shinára aki szorgalmasan jegyzetelt – valakinek még hozzá fűzni valója?
 - Három tőr, egy íj és húsz darab nyíl. – szólaltam meg.
 - Legort, te nem gyógyítónak tanultál? – nézett rám Argot.
 - Dehogynem, de még mielőtt a faluba érkeztem szükségessé vált, hogy megtanuljak pár fegyverrel bánni. – néztem rá unottan.
 - Marina, amint lehetséges keress vizet és élelmet, majd segíts Legortnak gyógynövényeket gyűjteni. Van is itt egy térkép, amit szerintem nekünk hagytak itt, ugyanis be van jelölve az erdőnek az a része, ahová nem szabad mennünk, persze meg van jelölve rajta a legközelebbi vízforrások. Ennyi segítséget még kaptunk. Már csak abban reménykedjünk, hogy hasonlóak a növények itt, mint nálunk. Most már csak a feladatokat kell felosztanunk. – nézett körbe Argot, és felállt.
 - Shina a katonákkal és Hydrittel építsetek a tábor körül csapdákat, a vad állatok ellen, és Hydrit NEM kell megölni őket – külön hangsúlyozta a nemet – Marina, itt a térkép. Azonnal indulj útnak Evannal, tekintve arra, hogy Vanád megsérült és Evannak most nincs sok dolga, és keress vizet! Berill, te menj Legorttal és segíts neki a gyógyításban! Legort, miután végeztél, keresd meg Annabellt és Averyt ők ketten segítenek gyógynövényeket gyűjteni. A többi tünde, pedig temetni fog. Sajnálatos módon a gyerekek közül csak Emerisz, Alton és Lara élte túl a szén-monoxid mérgezést és a kapun való átjutást, felnőttek közül ketten haltak meg. – fejezte be Argot a felsorolást és a munka kiosztást. 
 - Három felnőtt halt meg, Arminnak az egyik törött bordája átszúrta a tüdejét. Már nem tudtam rajta segíteni. – mondtam érzelem nélkül, már igy is sokakat elveszítettünk, most nem volt szabad megtörnünk. – Pontosan hány halottunk van?
 - Tizenhárom gyerek és most már három felnőtt. Összesen tizenhat tünde. – nézett maga elé Argot.      Senki sem szólalt meg. Mindenki gyászolt. Sokakat elvesztettünk, alig maradtunk. A túlélésre ezen a bolygón egy maroknyi tündének élig kicsi az esélye. Szóval mihamarabb tovább kell állnunk a többiekhez, akiknek sikerült a cél bolygóra jutniuk. Ekkor Argot törte meg a csöndet:
 - A gyűlést feloszlatom, mindenki menjen és teljesítse a rá kiszabott munkát!
  Mindenki felállt, majd kimentünk a térre. Argot jött ki utolsónak. Mindenki, aki tudott járni, az kint volt, hogy hallják a teendőket. Én átvágtam a tömegen és folytattam a munkámat. Nem figyeltem Argotra, aki most közölte a tényeket, csak a munkámra próbáltam koncentrálni. Most nincs időm a gyászra. Most túl kell élni az első napunkat. Körülbelül dél egyre járhatott az idő. De most azzal se foglalkoztam. Túl sok minden járt a fejembe, emiatt visszamentem a házikómba és előkerestem a jegyzetfüzetemet és a tollamat, majd elkezdtem felírni a begyűjtendő dolgokat…