- Ébredezik! Mindenki álljon hátrébb!
Hallottam, mikor kezdtem magamhoz térni. Kinyitottam a szememet és hárman voltak még bent a kunyhóban rajtam kívül.
- Miben segíthetek? – kérdeztem, miközben megpróbáltam kidörzsölni a szememből az álmosságot. Mind hárman csak álltak, bámultak rám.
- Akkor miért is jöttetek? – kérdeztem türelmetlenül.
- Csak szólni szerettünk volna, hogy öt perc múlva gyűlés, itt a téren. – válaszolta az egyik, de még mindig bámultak.
- Még mit szeretnétek? – néztem rájuk gyanakvóan.
- Te hívtál segítséget? – kérdezte a másik.
- Igen. És ha most megbocsátotok mennék a gyűlésre! – toltam félre a harmadikat az ajtóból.
- Szükség van rád! Vannak, akik nagyon rosszul vannak a mérgező gázoktól. – szólt utánam a harmadik.
- És csak most mondjátok?! – fordultam vissza – Melyik házikókban vannak?
- Máris mutatjuk! – majd hárman három felé mentek.
Aki a legközelebbi kunyhóhoz ment, azt követtem. Már kintről is lehetett hallani a köhögést. Beléptem. A házban félhomály volt. Ugyanolyan szerényen volt berendezve, mint az én lakásom.
- Húzd el a függönyt! Szükségem van a fényre!
A fiú, aki ide hozott engedelmesen elhúzta a függönyöket. Pont az ágyra sütött a nap, ahol a nő feküdt. Sápadtabb volt az átlagosnál, mellé térdeltem és megnéztem a pulzusát, viszonylag gyors volt. Amint fény érte az arcát elfordult és eltakarta a szemét, azaz érzékeny volt a fényre.
- Túl sok mérges gázt szívott. – állapítottam meg, majd kutatni kezdtem a sok üvegcse között, amit hoztam.
Csodával határos módon egy sem tört el. Végül megtaláltam, amit kerestem, egy illó olaj. Nem, ám egy átlagos illóolaj, én magam készítettem, pont ilyen esetekre, elég pár cseppet egy kendőre önteni, majd az illetőnek az arcára tenni úgy, hogy egyfolytában érezze az olaj illatát.
- Segíts, kérlek. Ezt a kendőt folyamatosan itt kell tartani. Tíz perc múlva vedd el, hadd lélegezzen egy percig, majd tedd vissza. Ezt ismételd el háromszor és szólj nekem! – adtam át közben a kendőt. Kiléptem, és mentem a következő házhoz, azonban valaki megállított…
*Anna szemszöge, reggel 6.00*
- Ébresztő újoncok! Felkelni egy-kettő! – harsogta az őrnagy reggel hatkor.
Kinyitottam a szememet és rögtön felugrottam az ágyam mellé. Most is emeletes ágyak voltak, viszont most alul aludtam.
- Kaptok 5 perc elkészülési időt! Egy perccel sem többet! – adta ki a parancsot, majd kiment az ajtón.
Mindenki elkezdett kapkodni. Éppen a mosdóról tartottam kifelé és elhaladtam a bejárati ajtó elött, amikor hirtelen az kicsapódott. Ilyen az én szerencsém, rögtön az első nap, mehettem a betegszobába… Vagyis azt hittem.
- Újonc felállni! – harsogta az őrnagy, én pedig engedelmeskedtem – nincs komolyabb sérülés, menjen a helyére!
- Igenis, uram! – bár forgott velem a világ, de elértem a helyemre.
- Reggel fél nyolcig gyakorlaton vesznek részt, ahol felmérjük a képességeiket, aztán döntünk, hogy melyik csoportban fognak tovább tanulni. Fél nyolctól nyolcig reggeli. Nyolctól délután kettőig iskola. Kettőtől háromig ebéd. Háromtól négyig terepgyakorlat. Négytől hatig szabad foglalkozás. Hattól hétig vacsora. Héttől nyolcig csoportbeosztás. Nyolctól alvás. Érthető?
- Igen, uram! – válaszolt mindenki egyszerre.
- Lynx Anna lépjen elő! – adta ki a következő utasítást.
„Mégis miért? Mit csináltam? Mit akarnak?” cikáztak a gondolatok a fejemben, miközben előre léptem. A tiszt elém jött.
- Magának délután egytől kettőig más elfoglaltsága van. Egy tizedes fogja önt elkísérni.
- Értettem, uram!
- Most pedig, indulás a gyakorlatra!
Követtük az őrnagyot kettes oszlopban. Folyosókon, termeken és sok-sok lépcsőn át vezetett az utunk. A talajon voltunk. Nem fent a lombkoronában, nem is az ágak között hanem a talajon. Körülnéztem, furcsa volt innen felnézni a fákra. Teljesen más szemszögből kaptam képet a lakóhelyünkről. Halk pusmogást hallottam a hátam mögött:
- Még sosem jöttem le a talajra!
- Huh, akkor nem én vagyok az egyetlen. Sosem engedtek le a szüleim.
- Téged se? Nem is értettem, hogy miért…
- Ki beszél?! Csak akkor beszélhettek, ha kérdeznek, engedélyt kaptok rá, vagy szabad időtök van! Ez nem egy napközis tábor! Szájakat alapállásba! – harsogott túl mindenkit az őrnagy.
Folytattuk az utat. Egy kitaposott ösvényt követtünk. Amint kiléptünk a bokrok közül, egy rétet pillantottunk meg. Vagyis inkább egy gyakorló pályává átalakított rétet. Minden volt itt, ami egy alapkiképzéshez kellett. Vizes árok (mintha lenne esély a fákon vizes árkokkal találkozni), lő pálya (ez viszonylag hasznosabb, mint a többi), szöges drót (bár nem értem, hogy egy erdőben ki használna szögesdrótot), kötélpálya a fákon biztosító kötél nélkül (ha netán elrontanál valamit akkor legalább a nyakadat is törd ki) és még hasonlók.
- Újoncok, figyelem! A számotokra kijelölt pálya szakasz, a rét északi sarkában van. Mindenki bemelegít, majd névsor szerint fogjátok teljesíteni a feladatokat! – kiabált túl mindenkit az őrmester. Mivel mi a rét déli pontján voltunk, körülbelül tizenöt-húsz perc alatt jutottunk el az északi csücsökbe. Igen, nem egy kis rét volt. Dél-északi irányba legalább két kilométer, keleti-nyugati irányban meg legalább öt kilométer. „Remélem nem akarják, hogy ekkora köröket fussunk.” – gondoltam magamban. Odaértünk. Amikor azt hittem, hogy a kijelölt pályaszakasz az abból fog állni, hogy pár piros szalagot kötnek a határt jelző fákra, jó nagyot tévedtem. Szó szerint körbe kerítették három méter magas kerítéssel, és egy ugyanekkora kapuval. Csak egy kapuval.
- Valaki nagyon nem akarja, hogy elmenjünk erről a térről. – mondta valaki.
- Vagy inkább, nem szeretnék, hogy akaratunkon kívül menjünk ki innen. – nézett körbe egy fiú – Hisz hallottátok a hírt, nem de?
- Milyen hírt? – kérdezték kórusban.
- Ki kapott engedélyt a beszélgetésre? Vagy netán valaki kérdezett titeket? Nem? Akkor csönd legyen! – nézett hátra az őrnagy – Ilyen hangos társaság ritkán jön ide. Aki még egyszer megszólal, az egész nap futhat a gyakorló pálya körül. Világos?
- Igen, uram! – feleltük egyszerre.
Elkezdtem a bemelegítést. Fej körzés, karkörzés, törzskörzés szóval a legegyszerűbb dolgokkal kezdtem.
- Újoncok gyülekező! Mindenki figyeljen, mert csak egyszer mondom el! A Keleti Erőd az egyik legveszélyesebb állomás! Akit ide küldtek katonának, annak így is kell felkészülnie! Egy felsőbb éves fogja nektek megmutatni, hogy mit is kell csinálnotok a pályán. Aki végig ér a pályán, az pontokat kap. Egész nap ezeket a pontokat fogjátok gyűjtögetni, és a nap végén ezek szerint fogtok csoportok szerint szét válni. Akinek nem sikerül végig mennie ezen a pályán, azt automatikusan visszaküldjük a központba. Akiket ide küldtek, nyilván azért volt mert a legjobbaknak ítélték meg. Ne okozzatok csalódást! Mihelyst a felsőbb éves a pálya végére ért, rögtön ide jön a helyére az első a névsorból!
Amint az őrnagy befejezte a mondandóját, egy nálunk idősebb kadét jelent meg. A kadét egyből az őrnagyhoz sétált, és tisztelgett.
- Bemutatom Lupus Ilzát a legjobb kadétot a Keleti Erődben! Ő fogja megmutatni mit is kell, majd csinálnotok a pályán. Kérlek, mutasd be nekik Ilza! – nézett rá az őrnagy.
Ilza bólintott egyet és a pálya elejére ment. Valaki a pálya mellett, tapsolt egyet, mire Ilza elkezdte teljesíteni a feladatokat. Neki rugaszkodott és ugrott helyből másfél métert, nem értettem, hogy ennek mi értelme volt, aztán rá egy másodperccel egy háló esett le, ami megnehezítette volna a tovább jutást. Utána meg se állva sprintelt egy cölöpig, amikor a cölöphöz ért ráugrott és megtartotta magát. Ahol végig sprintelt kis hegyes bambusz hasábok jelentek meg a fűben. „Biztos mikor futott hajszál vékony zsinegekbe akadt a lába, és azok húzták fel a földről a karókat” – gondoltam magamban. Akkor elkezdett a cölöpön felfele mászni. Amikor elérte a legtetejét meghúzott egy kart. A kar mozgásba hozta az előtte lévő pálya szakaszon a zsákokat. A zsákok pont úgy lengtek, hogy nagyon nehezen lehessen köztük elmenni, de amikor Ilza arcára néztem, nem láttam rajta aggodalmat. Gyorsan lecsúszott a cölöpről, majd elindult a keskeny sávon. „Miért nem kerüli ki a zsákokat?” – tettem fel magamnak a kérdést, de pár másodpercre rá megkaptam a választ. Ugyanis Ilza úgy került el egy zsákot, hogy lehasalt. Akkor a sáv melletti földterület a mélybe zuhant, úgy körülbelül 5 méterrel lejjebb. Néztem ahogy felállt, elég nagy hülyeségnek tűnt. De várt pár másodpercet, hogy megnyíljon előtte az út, aztán futott, pont sikerült kiérnie. A következő feladat egy nagy fal volt. Egy két méter magas fából készült fal volt. Ilza neki futott, majd az egyik lábát a falnak nyomva felugrott, majd a falhoz tapasztott lábát is kinyújtotta, és így elérte a fal tetejét, onnan pedig felhúzta magát. Ezt a mutatványt pár másodperc alatt bonyolította le, úgy, hogy alig lehetett 165 centiméter. Amikor a fal tetejére ért, leugrott róla. Guggolásba érkezett, majd felállt és az emelvényről levette az oda készített íjat, de nem csak íj volt ott. Volt ott dárda, dobó tőr, kard kétkezes és egy kezes egyaránt, tőr és egy nyílpuska. Felvett az íjhoz hat darab vesszőt és betette azokat a tegezébe. Majd beállt egy kijelölt helyre, és várt. Akkor valaki a pályán kívülről mozgásba hozott egy szerkezetet. És a bokrok közül gyorsan előhúztak egy nagyon nagy farkas alakot. Gyorsan húzták, de Ilza várt majd telibe fejen találta. Aztán a feje mellett suhant el egy vessző, a gépet, ami kilőtte eltalálta, ezzel semlegesítve azt. Gyorsan letérdelt, ugyanis egy emberi báb is közeledett felé lándzsával, és így elkerülte a lándzsát és lelőtte az embert. Aztán a másik irányból jött egy valami, azt is eltalálta. Akkor valaki eldobott egy korongot Ilza előtt, ő meg megcélozta és eltalálta. Az utolsó vesszőjét tette az idegre, amikor három báb jelent meg egyszerre és közeledtek felé, az egyiknél volt egy kard. Ilza se tétovázott. Gyorsan lelőtte azt a bábot, amelyiknél a kard volt és a karddal vágta le a maradék két figurát. Majd a kardot visszatette a báb kezébe, és kisétált a pályáról. Az egész gyakorlat hat feladatból állt.
- Nos, újoncok a bemutatónak vége. A feladatokat láthattátok! A kezdőknél a rekord tíz perc negyvenhét másodperc. Ilza tartja ezt a rekordot. A haladóknál a rekord három perc tizenkét másodperc. Szintén Ilza tartja a rekordot. Akkor kezdjük is! Első Abaddir Endrees! Kérlek menj a kezdéshez! Ha meghallod a tapsot, elkezdheted a pályát. A tapsnál indul el a számláló, és emlékeztetlek titeket, aki nem képes végig vinni a pályát, azt visszaküldjük a központhoz, hogy más feladatot szabjanak ki rá! – közben végig futtatta rajtunk a szemét.
Abaddir Endrees nagyon magas fiú. Szőke rövid haja van, és barna szeme. Magas és vékony testalkatú, de nem dőltem be neki. Tudtam, hogy vézna alakja ellenére, elég erős ahhoz, hogy megvédje magát. Amikor a pálya elejéhez tartott, próbált magabiztosnak tűnni, át is vert volna, ha nem lennék telepata. Így az érzelmeit is éreztem. Nagyon izgult, mivel én a pálya elejéhez közel voltam, így el kellett mennie előttem. Amikor előttem volt megszólítottam:
- Sikerülni fog! Szerintem az alatt a nyolcéves iskola alatt ennél nehezebb feladatokat is oldottál már meg. – mosolyogtam rá.
Rám nézett, és vissza mosolygott.
- Köszi, a bíztatást! – majd sokkal jobban kihúzta magát, és az érzelmei is megváltoztak.
Sokkal magabiztosabb volt. Látszott rajta, hogy felkészült és hogy meg fog birkózni a feladatokkal. *15 perc múlva*
- Abaddir Endrees ideje, tizennégy perc harminchárom másodperc! – harsogta az őrnagy. – A következő Anosus Enturin!
Így mentünk sorban, míg meg nem hallottam a nevemet. „Ne rontsd el, ne rontsd el, ne rontsd el!” – hajtogattam magamban.
- Ne parázz, nem voltak nehezek a feladatok! – szólított meg egy lány.
Rá mosolyogtam majd tovább mentem. Azt hiszem a lányt Lace-nek hívják. Mire eszembe jutott a neve, már a pályakezdésnél álltam. A gyomromban pillangók röpdöstek, nagyon izgultam, hogy elrontom, ugyanis, ha elrontom, sokkal rosszabb helyre kerülök. Felkészültem a futásra, ugyanis nem tudok túl nagyot helyből ugrani, így neki kell futnom. Hallottam a tapsot teljes erőmből futni kezdtem, majd, ahol láttam a drótot elugrottam. Még egy-két centivel nagyobbat is ugrottam, de nem volt időm méregetni, mert gyorsan a lendületet kihasználva tovább futottam, hallottam, ahogy felcsapódnak mögöttem a cölöpök, miközben a többieket néztem, rájöttem, hogy csak egy zsineg van a többi egymás hatására emelkednek fel. Amikor a cölöphöz értem, ráugrottam és elkezdte azonnal mászni. Meghúztam a kart, majd leugrottam. Két részletre szedtem a zsákos feladatot, megvártam míg szabad utam lesz és sprinteltem ameddig csak tudtam, így túl jutottam a felénél. Aztán hasra vetődtem. Elsuhant felettem a zsák, majd felpattantam és befejeztem a távot, épphogy csak kiértem. Nem álltam meg. Futottam teljes erőmből a fal felé, mivel kisebb vagyok, mint Ilza nekem magasabbra kell ugranom. Láttam, hogy két deszka között nem tökéletes az illesztés, úgy körülbelül harminc centi magasan, ha azt elérem könnyen fel tudok rugaszkodni onnan. Szerintem Ilza és ezt használta. Futottam, majd elugrottam, megvan a mélyedés, már csak egy kicsi és a tetején vagyok. Sikerült felérnem a fal tetejére. Leugrottam a másik oldalon és felvettem az íjat és nyilakat. Ilzán és rajtam kívül eddig senki sem használta ezeket. Úgy alakították át a pályát, hogy hat vesszővel is végig lehessen vinni. Meg álltam a kör közepén az idegen már pihent egy vesszőm. Vettem egy jó nagy levegőt és hallottam, hogy előjön a farkas alak. Jött, és csak jött én meg közben céloztam és sikeresen a homloka közepét találtam el. Nagyon örültem neki, azonban rögtön figyelnem kellet a gépre, ami most készült volna kilőni a vesszőt azonban én gyorsabb volt, így a benne lévő nyíl benne is maradt, és emiatt tönkre is tettem, de ezzel foglalkoztam akkor a legkevésbé. Ugyanis a testem harcolt helyettem. Amint hatástalanítottam a gépet bukfenceztem egyet ugyanis mögöttem jött a dárdás, és valahogy ki kellett térnem a dárda elől, megint egy teli találat! Most jött egy korong, amit szintén a közepén találtam el, de ahhoz már felálltam. Akkor hallottam, hogy valami közeledik mögöttem, így csak felső testtel fordultam oda, és azt a célt is leszedtem. Az utolsó célszintén egy koron volt, ez azonban egy kötélen csúszott lefele, de azt is időben észrevettem, céloztam és lőttem, pont úgy ahogy az edzőm tanította. Megint telitalálat! Letettem az íjat és az őrnagyhoz fordultam, aki harsogta rögtön az eredményemet.
- Lynx Anna ideje kilenc perc öt másodperc, ezzel új rekordot állított fel!
Majdnem elkezdtem ujjongani örömömben, de vissza fogtam magamat. Letettem az íjat és elhagytam a gyakorló pályát. Miközben lejöttem a pályáról, láttam, hogy az elrontott gépet cserélik le. Odamentem a többi kadéthoz. Mikor közéjük álltam valaki hirtelen megfogta a vállamat:
- Nagyon szép teljesítmény! Gratulálok! A nevem Anosus Enturin! – nyújtotta a kezét.
- Köszönöm Enturin! Te is jól szerepeltél, Lynx Anna vagyok. – fogtam meg a kezét, és egyfolytában mosolyogtam.
Mikor végzett az utolsó kadét is, már negyed nyolc felé járhatott az idő. Ekkor az őrnagy felénk fordult:
- Hannel szakaszvezető fog titeket elvinni az étkezőbe, ott nyolcig van időtök megreggelizni! Nyolckor menjenek a főterembe, onnan majd az egyik tanár fog titeket a tantermetekbe kísérni. Ott lesztek délután kettőig. Lynx Anna, az ötödik óra után lesz tíz perce elmenni a főteremhez, onnan majd egy tanár fogja elkísérni egy másik tanterembe! Most pedig kövessétek Hannel szakaszvezetőt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése