59. fejezet - A nap megmentője

*Anna szemszöge*

 - Anna ébresztő! Mennünk kell! - rázta a vállamat Amber.
  Nyújtózkodtam egyet és ásítottam. A reggeli levegő még hűvös volt.
 - Mennyi az idő? - kérdeztem álmosan.
 - A nap egy órája kelt fel. Minket is a tündék ébresztettek.
  Ma kell átvernünk Tarnem-et és megszöktetnünk Legort-ot és Lace-t. Hirtelen sokkal éberebb lettem. Felpattantam a fa mellől, de majdnem vissza is ültem. A lábam teljesen elzsibbadt és a hátam fáj a fa törzse miatt. Még van egy óránk az elkészülésig. Hidryt pont most jött vissza ez erdőből Endrees-szel és Enturin-nal.
 - Aludtatok valamit az éjszaka folyamán? - kérdeztem tőlük, mikor közelebb értek.
 - Semmit. - rázták a fejüket.
 - Hidryt-nek segítettünk a csapdákban. - vette át a szót Endrees - Tudjuk, hogy hol állította fel őket. Az egyiket a falutól délre, míg a másikat a falutól északra.
  Miközben Endrees beszélt Enturin folyamatosan ásítozott.
 - Így nem harcolhattok. - jött hozzánk Rignot - Túlságosan elfáradtatok.
 - De mi tudjuk pontosan hol is vannak a csapdák! Kibírjuk a mai napot. - ásított egyet Endrees.
 - Igen tudjuk. Akkor nektek lesz a feladatotok a két talpnyalót a csapdákhoz terelni. Nem kell szemtől szemben megküzdenetek vele. - hoztam fel - Várjatok az erdőszélen a többiek hozzátok csalják, és majd ott átveszitek a két madár alakváltót, rendben?
 - Rendben. - egyeztek bele mind a ketten.
  Ezután Hidryt-hez mentem, aki éppen az egyik fegyverét élezte. Úgy tűnt nem törődik semmi mással sem, de mögötte éppen Éjsötét reggelizett. Hidryt elméletileg folyamatosan a csapdákon ügyködött, szóval mikor fogott reggelit Éjsötétnek? Na mindegy nem ezért jöttem ide.
 - Köszönöm a segítségedet. - kezdtem - Komolyan, nagyon hálás vagyok, hogy egész éjszaka a két csapdán dolgoztál.
 - Csak azután hálálkodj, ha a csapda elvégezte a feladatát. De nincs mit. Mellesleg nekem is érdekem, hogy az a két gyerek kiszabaduljon végre.
 - Legort-tal jóban lennétek? Lace-szel azonos az érdeklődési körötök, szóval őt megértem.
 - Valami nem hagy nyugodni Legort-tal kapcsolatban. Ha halott sose fogom kiderít mi nem hagy nyugodni.
 - Értem. - nagyon érdekes logikája van Hidryt-nek.
  Utána Argot-ot kerestem a tekintetemmel, de nem látta sehol sem. A szakasz készülődik az útra, de még indulás előtt szeretnék találkozni Argot-tal. Hirtelen felbukkant Merko. Gyorsan hozzá siettem, nem is vett észre engem a többieket figyelte.
 - Szia! Tudod hol van Argot? - kérdeztem.
  Egyáltalán nem lepődött meg rajtam. Pedig biztosan nem vett észre.
 - Ez egy nagyon veszélyes terv. Még valaki halálával is végződhet. Miért vállaltok ekkora kockázatot?
 - Tranem addig nem hagy minket békén míg meg nem szerzi azt, amit szeretne. Viszont utána mondhatni megpecsételődik a túszai sorsa. Legort-ot békén hagyná, de Lace életben maradási esélyei nagyban csökkennének. Most van a legnagyobb esélyünk mindenkit élve megmenteni és élve meg is úszni. Ha most nem cselekszünk bánni fogjuk a tétlenségünket. Mellesleg egy alakváltónak a halál az nem oly félelmetes, mint más népeknek. Szóval tudod hol van Argot?
 - A nagy házban. Szinte mindig ott van.
 - Köszönöm Merko. - ezzel ott hagytam.
  Sietősre vettem a tempót. Hiszen nincs sok időnk.Alig maradt egy óránk. Igaz én fogok szólni mikor is értem oda. De nem szeretném, ha Katret megjelenne akkor, mikor a legrosszabb lenne. Nagyon le fog szidni engem, de most két barátom élete múlik rajtam, nem szeretném cserben hagyni őket. Bekopogtam a nagy ház ajtaján. Jött egy válasz, de nem értett mit is mond. Gondolom tündéül válaszolt nekem. Benyitottam, egyedül volt itt Argot és a papírokat nézte.
 - Anna? - kérdezte - Megértetted mit mondtam?
 - Nem, csak reménykedtem. - válaszoltam - Köszönjük a segítséget.
 - Ugyan, a mi érdekünk is a sikeretek. Katret engedélyezte ezt az egészet vagy én magyarázkodjak neki?
 - Hátra hagytam egy levelet. - néztem a csizmám orrát - Akkor majd elmond neki mindent?
 - Persze, de attól még nem fog lenyugodni. Mit mondjak neki?
 - Nem hagyom cserben a barátaimat. Ennyi szerintem elég lesz. Majd utána úgy is magyarázkodnom kell.
 - Rendben.
 - Mennem kell. Viszlát!
  Kimentem és csatlakoztam a szakaszomhoz. Felvettem a páncélomat egy hosszú tőrt, íjat és egy tegezt tele vesszőkkel csatoltam az övemre. Két köpenyt itt hagytunk, mert Endrees-nek és Enturin-nak nincs rá szüksége. Tizon-t is lefedte a köpeny a többieknek pedig túl hosszú volt. Túl magasra nőnek a tündék. Gyorsan elindultunk a mezőre. A fű majdnem a fejünkig ért. Egyes sorban haladtunk, hiszen nem szeretnénk a kelleténél több nyomot hagyni. Nem mentem túl messze az erdőtől, olyan ötven métert tettem meg. Gyorsnak kell lennünk, ez az egyik alapja a tervünknek. Megálltam egy ponton. Innen rá lehet látni a hegyekre. Elég sík és könnyedén el lehet innen érni az erdőt. A többiek szét széledtek körülöttem. A fűben alig hagytak nyomot, a fegyvereiket elő készítették és vártak. Gyorsan lefedtem az elméjüket, nem szabad feltűnniük. Elkezdtem telepatikusan megkeresni Tarnem-et. Hamar megtaláltam.
 - Itt vagyok, ahogyan kérted. 
 - Pár perc és ott leszek én is. 
 - Legort-ot és Lace-t hozod? 
 - Nem, majd az egész után. 
 - Már itt vagyok és vissza nem fordulhatok, adja valamit. 
 - Érzékeled Legort-ot? 
 - Alig. 
 - Életben van, ez a biztosíték. 
 - Tudom, hogy él hiszen nem haltam meg. Lace hogy van? 
 - Ő is él. 
 - Bizonyítékot szeretnék. 
 - Érzékeld az ő elméjét is. 
 - Rosszabbul, mint Legort-ét. 
 - Akkor tudhatod, hogy él. Ennyi legyen neked elég. Indulunk.
 - Többen is? 
 - Persze, hiszen nem lenne jó, ha megszöknél. 
  Megszakítottam a kapcsolatot. Hülyének kellett tettetnem magamat, de azt hiszem bevette. Akkor Legort elintézte, többen jönnek. Eddig jól alakul a terv. Csak a jövőben is így menjen. Ne legyen nagy galiba.
 - Elindultak. Most már végig kell csinálnunk. - mondtam a többieknek.
  Nem válaszoltak. Felkészülnek a harcra és az elterelésre. Nekem Tarnem-et kell harcképtelenné tennem. Csak telepátiával próbálkozhatok, ugyanis fizikailag erősebb nálam. Három apró foltot láttam a hegyekből felszállni. Túl messze vannak, ha ők azok. Lace-nek és Legort-nak több órába fog telni a lemászás és még több, mire ideérnének. Ha egy fél nap is állt volna a rendelkezésükre, akkor se jutottak volna el az erdőig feltűnés mentesen. Idegőrlő ez a várakozás. Nem mozdultam el csak azt a három közelegő pontot figyeltem. Egy órát biztosan várni fogok. Addig Lace-nek és Legort-nak meg kell szökni a barlang szerűségből. Hirtelen a hegy közelebbi szakaszáből jött elő hátom viharmadár. Akkor az a három pont mégis mi a fene?! Akik közelebb vannak, ők Tarnem-ék érzékelem az elméjüket.
 - Félre néztem. - mondtam - Tíz percen belül itt vannak!

*Legort szemszöge*

  Egy madár alakváltó mindig őrködött a ketrec előtt. Reggel azonban így is hamarabb felkeltem a többinél. Óvatosan Lace felé néztem nem szeretném, ha az őr rájönne már ébren vagyok. Lace is fent volt már. A mai nap sorsdöntő, Anna vagy megszabadul Tarnem-től vagy nem. Az ébren őrködő katona feje oldalra dőlt és elkezdett hangosan szuszogni. Tehát ő is az igazak álmát alussza. Lace-hez gördítettem az egyik ellenmérget. Gyorsan magához húzta és elrejtette. Anna készülődik, de még nem indult tovább a faluból. Kevesebben lesznek a támadásnál. Megpróbáltam jobban megerőltetni magamat hiszen jobb, ha többet tudunk. Azonban ezen a gyenge kapcsolaton csak ennyi jött át. Már ez is kész csoda. Hirtelen eszembe jutott egy kisebb probléma. Mi fog pontosan történni, ha újra Anna közelébe kerülök? Rögtön miután az elménk összekapcsolódott nem voltunk éppen a legjobban. Ha csak egy kicsit is megszédülünk az nagy bajhoz is vezethet. Az elménk hasonlóan fog ahhoz reagálni, mint mikor Palkot celláiban sínylődtünk. Mondjuk akkor túléltük Lucia-t, szóval remélem ebből nem fog nagy bajunk származni. Ha esetleg az ellenkezője történik az egész terv fuccsba megy. Nem szeretnék ebbe belegondolni, viszont a lehetőség fent áll. Most nem tehetünk mást a várakozásnál. Ilyenkor viszont át lehet gondolni a tervet és minden eshetőségre fel lehet készülni. Tarnem döntéseire kell figyelnem és ha szükséges befolyásolnom kell őket. Ha hárman maradtunk meg kell inni az ellenszert az őrt kiütni és kijutni a cellából, majd a hegyről kell lejutni. A zárat nem tehetjük tönkre, mert még jól jön ez a ketrec a börtönőr ellen is. De akkor tőle tényleg mindent el kell venni. Nem lenne jó, ha egyszer csak a negyedik társuk is felbukkanna. Nem tudnánk mit kezdeni vele.
  Annáék elindultak a rétre. Nem sokára felkelti a madár alakváltókat. Nem is tudom, hogyan képesek ilyen mélyen aludni. Főleg most, mikor mindenki őket keresi. Lace-re néztem.
 - Mindjárt kezdődik. - suttogtam.
  Lace csak bólintott egyet. Nem szeretnénk felkelteni őket, majd Anna úgyis megteszi helyettünk. El kell majd tüntetnie a társai nyomait és majd csak aztán szól Tarnem-nek. Most kezdődik minden.
  Hirtelen felriadt Tarnem. Most beszél Annával. Már amennyire a rácsok engedik használom a telepátiámat, mert szeretném tudatni Annával, hogy Lace-szel még életben vagyunk. Tarnem pár perc alatt végzett a beszélgetéssel.
 - Mindenki FELKELNI! - kiabálta - Kinek kellett volna őrködnie?!
  Az összes katonája felriadt a kiabálásra. Az őr pedig lecsúszott a ládáról, amin eddig ült. Azt hiszem ezzel megadta a második kérdésre a választ. Tarnem fogta a fejét a katonái ügyetlenségén.
 - Honker te most itt maradsz! Mivel elaludtál nem jössz velünk rájuk kell ügyelned. A többiek két percet kapnak a felébredéshez. Utána indulunk!
  A másik két alakváltó kapkodva csatolta magára a fegyvereit, ettek pár falatot és ittak egy-két kortyot. Két perc alatt elkészültek. Tarnem addig kirepült a barlangból. Gondolom körülnéz egy kicsit. A két katona követte a vezérüket a harmadik itt maradt. Lace már kezdte volna a tervet, de gyorsan leintettem. Ugyanis a harmadik a kijáratnál ült és kifelé nézett. Tarnem még nem indult el Annához. Valamiért a másik irányba tartott. Talán azt nézte meg hozott-e valakit Anna. Akkor is rossz irányba ment, talán a többi madár alakváltót szeretné elterelni innen? Ennek van a legnagyobb esélye. Figyeltem Anna érzelmeit ugyanis kicsit aggódtam. De nyugodt volt, így emiatt nem fog lebukni. Most már csak a szakasz többi tagjára kell figyelni. Remélem elegen vannak a meglepetés támadáshoz. Ha bármi rosszul sülne el, még el tudnak menekülni az erdőbe és akkor se lesznek áldozatok. Nem szeretném, ha a rajtaütés alkalmával elveszítenénk valakit. Az most nem fordulhat elő.
  Hirtelen a három madár alakváltó visszaért. A negyedik felállt és kíváncsian nézett a vezérükre.
 - Azokat a kereső barmokat eltereltük. Teljesen máshol fognak kutatni utánunk erre nem fognak jönni, míg Anna itt lesz. A két fogolynak add be a mérget és figyelj innen a barlang szájából! Rekwil is itt marad, Annához nem szükséges három ember.
 - Tényleg nem? - kérdeztem cinikusan, meg kell győznöm valahogy - Szerinted Katret mikor jön rá Anna eltűnésére? Gondolom el tudod képzelni mit is fog akkor csinálni. Nagy eséllyel egy erődnyi alakváltó fog rátok támadni az erdőből. Azonban ha még az öccse is tudomást szerez az egészről, még ő is csatlakozni fog egy csapattal. Szóval kellene az a három ember. Vagy tőlem jobban félsz, mint egy sereg alakváltótól?
 - Te egy sereget is simán átvertél és lefegyvereztél. - nézett rám szúrósan - De akkor nem voltál megmérgezve.
  Szinte látszódott, mennyire gondolkodik.
 - Miért akarod ennyire, hogy hárman menjünk le? - kérdezte végül.
 - Egyszerű a válasz. - vontam meg a vállamat, és már előre utáltam a válaszomat, amit adni fogok - Ha Annát elkapod minket elengedsz. Ebben állapodtatok meg, nem?
  Mindenki meghökkenve nézett rám a barlangban. Kifejezéstelen arcot vágtam, nem tudhatnak meg semmit se. Ezt az érvet utoljára használtam fel. De mást nem tudtam hirtelen felhozni. Ha túl sokat magyarázkodok, az feltűnő lett volna. Tarnem végül gonoszan elmosolyodott.
 - Ugyanolyan rideg számító vagy, mint voltál. Egy kicsit sajnálom a múltbeli döntésemet miszerint Markus lett a tanítványom. De csak egy kicsit.
  Nem válaszoltam. csak kifejezéstelenül bámultam. Vártam a válaszát a döntéséről.
 - Honker csak te maradsz itt. Lehet már csak az egyikőjükre kell figyelned, ugyanis ahogyan látom a lány szét szeretné tépni Etron-t.
  Nem néztem oldalra de sejtem miként nézhet rám Lace. Elértem a célomat, viszont Lace meg akar ölni. Tarnem-ék elmentek. Az itt maradt őr pedig kinyitotta a rácsot és felém jött.
 - Nem gondoltam komolyan, amit mondtam! - üzentem gyorsan Lace-nek.
  Felálltam és hátráltam a katona elől. Ugyanis neki vannak fegyverei, nálam pedig csak egy tőr van.
 - Jobb ha nem nehezíted meg ezt az egészet! - mondta az őr és előhúzta a kardját.
  A tőrömmel védtem ki a csapását. Megpróbáltam közel jutni hozzá, hogy a kardját kiüssem a kezéből. A következő támadásánál meglendítette a kardját és az oldalamat vette célba. Mivel két kezes kardja volt nehezen tudja megváltoztatni a csapás menetét. Leguggoltam és léptem egyet. Gyorsnak kellett lennem. Felálltam a katona pedig hátrálni kezdett, de ilyen kis távolságon a kardja nem ér semmit se. Gyorsan a tőrömmel a kezét vettem célba, de eltévesztettem és hátrébb ugrott. Követtem nem hagyhattam elmenekülni. Fentről jött a következő csapás és eszembe jutott valami. A tőrömmel felfogtam a csapást, a penge lecsúszott a tőröm baloldali keresztvasára. A pengét elkezdtem balra tolni és a bal kezemmel megütöttem a penge lapját, mely így kirepült a katona kezéből. Nagy erő kellett hozzá és a pozíció se volt kényelmes, de a kard a földön koppant. Azonnal a katonára támadtam, hiszen nem szerezheti vissza a kardot. De ő nem a kard után ment. Nekem ugrott és a tőrt tartó kezemet lefogta, miközben próbált megfojtani a másik kezével. A tőrömet nem tudtam használni. Erősebb nálam, egy kézzel nem tudom felemelni a másik kezét a nyakamról. Gyors döntést hoztam a tőrt elengedtem a másik kezemet is a légútjaim megmentésére használtam. Így sikerült felemelnem a kezét, de most nála van a tőr. Hirtelen a katona felállt. Lace volt a hátán, aki a nyaka köré fonta a karját és teljes testsúlyával azon volt, hogy a katona ne tudjon levegőt venni. Felálltam és Lace segítségére siettem. A katona háttal a falnak ment mire Lace-t leszorította és a tőrrel hátra szúrt volna, de én előbb ott voltam. Ellenem már nem tudott védekezni. Megfogtam a fejét és elfordítottam, jobban mint ahogyan ő saját magától tudta. Magyarán kitörtem a nyakát. Ernyedten csuklott össze.
 - Jól vagy? - kérdeztem.
  Azért ez nehezebben ment, mint vártam. Lehet jobb lett volna, ha hagyom magamat megmérgezni? Na ez már sosem derül ki.
 - Igen. - mondta Lace - Akkor kezdjünk el lemászni.
 - Mennyire boldogulsz a két kezes karddal? - kérdeztem.
 - Túl nehéz fegyver. Jobban szeretem a szablyát, azzal gyorsabban lehet támadni, mint ezzel.
 - Rendben. - a földről felvettem a tőrömet.
 - Ugye nem gondoltad komolyan azt, amit Annáról mondtál?  - kérdezte Lace.
 - Dehogy! Ha lett volna más olyan magyarázat mely nem kelti fel Tarnem gyanúját előálltam volna azzal. És kérlek erről ne beszélj Annának. Úgy is meg fogja tudni, de legalább tőlem.
 - Ha ezt szeretnéd, de most induljunk.
  Előre mentem. A falhoz lapulva araszolgattam a kis párkányon. Óvatosan haladtam előre. Mindig próbálkoztam mennyire szeretne leomlani a padló a lábunk alatt. Lassan haladtunk, de más út lefelé nincs, hacsak nem az ugrást választjuk. Egyszer a rétre néztem. Éppen nagy felfordulás volt. Nem foglalkoztam vele többet. Érzékeltem, hogy Anna éppen Tarnem-mel harcol telepatikusan, de most nem tudok neki segíteni különben leeshetek a hegyoldalról.
  Hátra néztem, mert nem hallottam senki léteit mögöttem. Lace nem indult el. Félve néezett le a szakadékra, majd a keskeny párkányra. Intettem neki, hogy kövessen, de nem mert elindulni. Visszaaraszolgattam hozzá.
 - Gyere nem lesz semmi baj. - próbáltam nyugtatgatni.
 - Megjegyezném egy tünde testsúlyával biztosan könnyű ezeken járkálni, de alattam könnyedén leszakadnak.
 - Nem fognak leszakadni.
 - De. Alig támasztja meg őket valami.
  Erre nem mondtam semmit. A barlangban gyorsan körülnéztem és hirtelen megakadt valamin a szemem. Egy kötél. Tökéletes lesz a mostani helyzetre. Lace-hez mentem. Először a saját derekamra kötöttem, majd át adtam Lace-nek a kötél másik végét.
 - Ha netán leszakadnál, meg tudjalak tartani. - magyaráztam - Így jó lesz?
  Bólogatott válaszul. Újra elindultam. Lace minden lépésemet leutánozta. Stabil pontokat kerestem, amik képesek megtartani minket. Igaza volt Lace-nek, most ő a szűk keresztmetszet. Mivel már egyszer megtettem az utat most gyorsabban haladok, mint elsőre. Akkor is vagy száz métert kell még megtennünk. Anna tehetetlennek érzi magát és fél. Azonnal a rétre néztem. Tarnem felrepült Anna ott van szó szerint a karmai között.
 - Anna most figyelj rám! - szóltam neki.
 - Legort! Baj van!
 - Igen látom. Nincs más lehetőséged az átváltozáson kívül. 
 - De nem tudok madárrá változni. Nem fog menni!
 - De! Menni fog. Igazad volt. Rossz szemszögből próbáltad megérteni a madarakat. Mutatok pár emléket, talán azok segítenek, de végső soron neked kell megérteni őket. 
  Gyorsan felidéztem őket és megmutattam Annának. A legtöbb őrültség volt és sokszor volt halál félelmem, de ez talán segíthet neki.
 - Ezeket pontosan miért is vitted véghez?!
 - Egyszer egy terembe kellett bejutni és csak tető ablak volt. 
 - De miért ugrottál bele és miért nem csúsztál le a kötélen? 
 - Mert Markus meglökött... Szerencsére előtte magamra tekertem a kötelet. Utána még jó pár napig fájtak a nyomok, amiket a kötél hagyott. Ennyit tudtam tenni, a többi rajtad áll. 
 - Még mindig nem értem. 
 - A legtöbbször a körülmények miatt volt szükség hasonló húzásokra, mint az előbbi. A madarak repülnek, mert a földön sokan akarják főfogásnak őket. Nagyon érdekes élőlények. 
 - Azt hiszem kezdem megérteni. 
 - Nagyon örülök neki, de most mennem kell, mert nem szeretném ha a föld leomlana alattam. Menni fog, csak ne félj a magasságtól. 
  Megszakítottam a kapcsolatot és tovább mentem. Lace hirtelen megrántotta a kötelet mire majdnem leestem.
 - Legközelebb szólj!
 - Nézd! - mutatott az égre.
  Tarnem elkezdett körözni és elengedte Annát. Felkészültem a varázslatra. Közben leszedtem magamról a kötelet, ugyanis ha Annát idehozom meg kell majd tartania magát valahogyan. Anna alatt a földön elkezdtem megjelenni a szimbólumok. Azok minden hasonló varázslatnál megjelennek. Anna azonban nem ért földet. Sikerült átváltoznia. Nagyon megkönnyebbültem. Eggyel kevesebb probléma.
 - Tarnem felénk jön! - kiáltotta Lace.
  Ez viszont nagy probléma. A tőrt varázslattal megsegítve a sziklafalba vágtam. Stabilan ott maradt. A közöttünk lévő kötelet a tőrre tekertem. Mivel magamról leszedtem ezért volt egy szabad vég is. A legerősebb csomót, amit csak ismerek gyorsan rá kötöttem. Viszont így nekem kevés szabad kötél maradt. Csak a kezembe tudom tartani.
 - Ne ijedj meg Lace. - így kezdtem - Nagy eséllyel le fog szakadni alattad a párkány, de a kötél meg fog tartani téged. Arrébb megyek, mert Tarnem engem akar, nem téged. Rendben?
 - Ha Tarnem neki megy a falnak akkor alattad is leszakad. Meghalhatsz!
 - Ne félts.
 - Nem téged féltelek, hanem Annát.
  Legalább őszinte. Gyorsan távolodtam Lace-től. Most nem figyeltem pontosan hova is lépek. Tarnem nem tud elkapni ha folyamatos mozgásban vagyok. Hirtelen elém került mire megálltam. A karmaival próbált megkapaszkodni a falon és a szárnyaival össze-vissza csapkodott. Ezzel nem ért el semmit, csak annyit, hogy a párkány elkezdett leomlani. Amilyen gyorsan csak tudtam vissza felé igyekeztem. Anna jött volna segíteni, de más feladatot adtam neki. Ugyanis van egy tervem. Viszont ahhoz ezt túl kell élnem. Anna megdöbbent a feladatán, de neki kezdett. Még szerencse, hogy viharmadár alakot vett fel. Az utolsó két méterre nem volt időm, így elrugaszkodtam és ugrottam a kötélig. Épphogy csak elértem. A padló eltűnt a lábam alól.
 - Még egy ilyne tökéletes terv nincs a tarsolyodban?! - kérdezte Lace szarkasztikusan.
 - Csak figyelj.

*Anna szemszöge*

  Tarnem és a katonái leszálltak. Átváltoztak és közelebb jöttek.
 - Örülök az itt létednek. - mosolygott Tarnem.
 - Én nem a tiednek. - válaszoltam keserűen - Mit szeretnél?
 - Gondoltam meg szeretnéd megtanulni az alakváltást.
 - Igen szeretném, de nem tőled.
  Telepatikusan azonnal megtámadtam Tarnem-et, aki meglepődött de könnyedén védekezett. A többiek is támadásba lendültek. Nem hagyták alakot váltani őket. Megpróbáltak minél több sebet ejteni rajtuk. Nagy volt a fejetlenség. Körbevettem Tarnem elméjét és minden oldalról támadtam, hát ha találok valamilyen repedést, amin beférkőzhetek. Nagyon erősen védte magát. A többiek se állnak túl fényesen. Rignot jelzett és megkezdődött a második szakasza a tervnek. Ők leterelik a két csatlóst, Tranem-et addig kell le fognom, míg valaki így tehetetlenül meg nem kötözi. Legort és Lace kiszabadult érzem. Valami baj van. Tarnem hirtelen támadt. Védekeztem utána pedig újra támadásba lendültem. Visszahúzódott és védekezett, majd újra támadt. "Csak játszik velem!" - esett le, mikor már harmadjára csinálta ezt velem. Az erdő felől valakinek az ordítása hallatszott. Gyorsan leellenőriztem a szakaszomat. Nagyon megnyugodtam, mert mindenki jól van. Tarnem viszont dühösnek néz ki. Ezek szerint az ő embere volt.
 - Most már elég legyen! - kiáltott fel Tarnem.
  Könnyedén összetörte a támadásaimat. Azonnal létre hoztam egy pajzsot az elmém körül, de meglepődésemre nem támadt rám. Elkezdett alakot váltani és nem tehettem semmit se. Az erdő felé kezdtem szaladni. Alakot váltottam, hogy minél gyorsabb legyek, de Tarnem még az erdő előtt elkapott. Könnyedén felemelkedett velem. "Ne, ne, ne! Már megint!" - vissza változtam, hátha ki tudok szabadulni a karmai közül, de nem sikerült. Hirtelen megszólalt Legort. Valamennyire megnyugtatott, aztán emlékeket mutatott. Néha nem tudom eldönteni Legort bátor vagy bolond-e. Szerintem mindkettő, de az emberi alakjának több bolondság jutott. Csak a móka kedvéért felmászott egy magas épületre, a tetején megkötötte a kötelet a másikat a derekára kötötte és leugrott. Nem lett semmi baja se a kötél okozta horzsolásokon kívül. Azt hiszem ezt pont egy fogadás miatt csinálta. De ennél voltak őrültebb dolgai is. Először nem értettem mire szeretne kilyukadni. Az őrültségekre kaphatóságát vontam le belőle. Hirtelen Tarnem elengedett. Meg kell próbálnom az átváltozást. A szél miatt nem tudtam nyitva tartani a szememet. Nagy levegőket vettem már amennyire csak tudtam. A jelen helyzetben nehéz ellazulni. Madarak, akik az eget uralják. Senkivel sem osztoznak, nem úgy mint a többi élőlény. Valami megváltozott ebben az egészben. Elkezdtem átváltozni. Sikerült! Nem fogok belecsapódni a földbe! A szárnyaimat széttártam és a szememet kinyitottam. A szárnyaim miatt azonnal mondhatni megfogott a szél és siklásba mentem át zuhanás helyett. Fel kell jutnom Tarnem-hez. Színesben látok nem úgy, mint a többi állati alakomnál. Elkezdtem csapkodnia szárnyaimmal nagyon nehezen jutottam fel. Hamar elfáradtam. Kezdem érteni miért nem látok sokszor felfele törekvő madarat. Nagyon gyorsan el lehet fáradni benne. Fent siklottam, így nagyobb területet látok be. Körözni kezdtem, mert megláttam Tarnem-et ahogyan Legort felé igyekszik.
 - Ne gyere ide!
 - Miért is ne? Darabokra szed!
 - Téged is darabokra szedne, nem repülsz olyan jól. 
 - Köszi ez sokat segít. - jegyeztem meg.
 - Bocs. Tehát arra kérlek csinálj vihart!
 - Én? Vihart? Nem tudom hogyan kell!
 - Bízz az ösztöneidben. Gondolj egy szépen tomboló zivatarra, vagy valami hasonlóra. De akár az erődet is bevetheted. Csak kérlek oldd meg minél előbb!
 - Rendben. Ne halj meg közben!
  Megszakítottam a kapcsolatot és feljebb repültem oda, ahol a felhők vannak. Jobban mondva csak a közelükbe kerültem. Hidegebb és kevesebb volt a levegő. Most kéne csinálnom valamit. Egy viharra gondoltam, mely sok-sok esővel jár. Csak az esőre gondoltam közben fordultam egyet, hiszen nem szeretnénk nagyon elkerülni a többiektől. Folyamatosan az eső járt a fejemben és beleszálltam az egyik felhőbe. A tollaimról leperegtek az apró esőcseppek, de volt olyan, amelyik megfagyott. Nagy viharra gondoltam mely az egész rétet beteríti. Lejjebb szálltam. Hatalmas zivatar tombolt odalent. Nem tudom pontosan mit is csináltam, de meg van Legort zivatarja. Őt kerestem a szememmel, megtaláltam csak nem ott, ahol gondoltam. Éppen Tarnem hátán volt és próbált minél jobban keresztbe tenni Tarnem-nek. Újra segítettem volna neki, de nem engedte.
 - Menj Lace-hez. Tarnem-et bízd rám. 
 - Valami őrültséget forgatsz a fejedben, csak azt nem tudom mit is pontosan. 
  Lace felé vettem az irányt. Ott lógott a semmi fölött és csak egy kötél tartotta. Nem fogok tudni megállni mellette. Ha kihúzom a tőrt úgy Lace-t is mondhatni elszállítom. A vihar madarak képesek a méretük befolyásolására, nagy szerencsémre. Ez is az eltűnési stratégiájuk része, ha netán az eső nem lenne elég. Nem váltam sokkal kisebbé, el kellett férnem ott. Nehezen tudtam egy helyben repülni, igazából nem is voltam annyira egy helyben. Jobbra és balra igazgattam magamat. Elkaptam a tőrt! Nagyon apró. csak az egyik karmommal tudom azt vinni. Hátra kezdtem el csapkodni, mintha a hegytől elszeretnék távolodni. A tőr viszont nem mozdult a sziklák közül. Erősebben csapkodtam és végül sikerrel jártam. Lace nem örült ennek az egésznek, de csöndbe maradt. Az öbölben hirtelen színes pöttyök jelentek meg és hirtelen nagyon sok vihar madár vett minket körül. Mindegyik az öbölhöz igyekezett. Legort is arra terelte Tarnem-et, akinek valamivel le volt takarva a feje. A rét felett repültem, de nem landoltam, ugyanis földről még nem szálltam fel soha sem. Lassítottam és megpróbáltam óvatosan letenni Lace-t. Elég közel voltam a talajhoz. Lace már lent állt és amennyire a kötél engedte elállt alólam. A tőrt is elengedtem, ami így nem a fejére esett. Legort felé igyekeztem. Megpróbáltam feljebb menni, de nagyon elfáradtam. Fél órája vagyok levegőben és olyan érzésem van, mintha egész nap itt lettem volna. A vihar madarak hirtelen felszálltak a víz közeléből. Egyedül Tarnem tartott oda Legort-tal a hátán. Jelenleg biztosan Legort irányítja. Hirtelen Legort leugrik Tarnem-ről és a vízben landol. Tarnem szeméről leesik az a valami. Eszeveszett csapkodásba kezd ő is el akar menni onnan. Hirtelen egy tengeri kígyó kilövell Tarnem felé és el is kapja őt. Szorosan rátekeredik és lehúzza magával a mélybe. Legort igyekszik kiúszni, de egy másik sikló is megjelenik. Olyan gyorsan repülök ahogyan csak tudok, de nem fogok tudni ilyen hamar odaérni. Legort abbahagyja az úszást és a sikló felé néz. Hirtelen megjelenik körülötte egy vakító fehér gömb. Nagyon bántja a szememet. Hirtelen földet értem és végig szántottam a rét egy részét majd visszaváltoztam. Még mindig nagy fehér foltok úsznak a szemem előtt. Alig látok valamit.
 - Ez mi volt? - kérdeztem.
 - Nem szerettem volna bántani a tengeri siklót, ezért csak elijesztettem.
 - Egy fénygömbbel? 
 - Mondhatni, nagyon hamar felmelegítette a vizet, mire mindkét sikló elment az öbölből. Tarnem-et is magukkal vitték. Valami baj van? 
 - Jelenleg alig látok valamit a fénygömböd miatt. 
 - Igen, ezt érzékeltem. Bocsánat, de nem volt más választásom. 
 - Semmi baj sincs, de siess mert jelenleg még az ujjamat se nagyon tudom kivenni. 
 - Sietek, de a vízből is ki kellett úsznom. Látlak, megyek. 
  Megszakította a kapcsolatot. Csak ültem és vártam, jelenleg nem tudok mást tenni. Az eső alább hagyott, már csak csepergett. Egyre jobban kitisztult előttem a világ, viszont még mindig csak két lépésnyire láttam el magamtól. Lépéseket hallottam mögülem. Biztosan Legort az. Meglepő módon nem szólalt meg. Biztosan gondolkodik valamin.
 - Gurulj jobbra! - hallottam a fejemben.
  Azonnal jobbra gurultam. Valami súlyos csapódott neki a földnek.
 - Állj fel! - felálltam - Lépj hátra kettőt és balra egyet! 
  Valami elsuhant az arcom előtt. Valaki rám támadt, de csak foltokat látok.
 - Hajolj le! - megtettem, amit mondott, mire valami elsuhant felettem.
 - Menj jobbra! 
 - Mennyit? 
 - Csak fuss!
  Vakon nem jó futni egy olyan terepen, amit nem ismersz. Öt lépés után estem hasra valamiben. Az a valaki a hátam mögé ért. Balra gurultam és felpattantam. Az támadóm állítólagos helyét kerestem. Az elméjét elrejti, így az alapján nem tudom megtalálni. Folyamatosan hátráltam. Valami történt. Tompa puffanást hallottam.
 - Dobj egy tőrt a lábad elé! - szólt Legort.
  Egy tőr van nálam, szóval azt letettem elém a fűre. Fém csattant fémhez. Ezt hallottam, utána valaki nyögött egyet aztán néma csend.
 - Mi történt? - kérdeztem hangosan.
 - Tarnem egyik katonája meg akart ölni. - mondta higgadtan Legort - Mindjárt segítek a látásodon.
  Megfogta a kezemet. Egyre jobban kiélesedett minden. Pár perc múlva újra normálisan láttam. Legort-nál volt a kés, ami csupa vért volt, ahogyan az ingujja is. Mögötte feküdt az a katona, aki a halálomat akarta, nem láttam mi történt vele, de egyáltalán nem mozdult.
 - Meghalt? - kérdeztem.
 - A szíven szúrást nem szokták túlélni.
 - Köszönöm a segítséget. Azt hittem te jöttél meg.
 - Tudom.
 - Te hogyan úsztad meg a megvakulást?
 - Becsuktam a szememet. Mellesleg gratulálok az átváltozásodhoz. És a vihar készítéshez.
 - Köszi. Menjünk Katret tuti ott fog várni.
 - Rendben.
  Csendben haladtunk egymás mellett. Sokkal nagyobb biztonságban éreztem magamat, mint eddig.
 - Mi lenne, ha legközelebb nem rabolnának el? Nagyon megköszönném. 
 - Mert ez rajtam szokott múlni. - válaszolt Legort - Legközelebb pedig ne titkold el minek is tartasz engem.
 - Ezt hogy érted? - kérdeztem kíváncsian.
 - Mióta sejted, hogy alakmásoló vagyok? 
 - Az első átváltozásod környékén jöttem rá és úgy az egész bolygó. 
 - Akkor Palkot miért nem ölt meg, ha tudta mi vagyok?
 - Mivel nem tudtál róla. És az információ többet ért, mint a fajtádért megölni. Egyébként a tündéket se szívlelte.
 - Miért nem mondtad el nekem? 
 - Nem tudtam hogyan fogadtad volna a hírt. Mellesleg elbizonytalanodtam mikor Boren és Nübtel se vett észre téged. Valamit titkolsz. Érzem. 
 - Muszáj most megbeszélnünk? 
 - Igen. Mit titkolsz?
 - Tarnem csak egy emberrel akart volna lemenni hozzád és meggyőztem, hogy kettővel menjen.
 - Értem. - vágtam közbe - Csak ennyi lett volna?
 - Igazából a hazugsággal van baj, amit kitaláltam hozzá.
 - Az nem érdekel. Végtére is csak egy hazugság. Mellesleg megkaptuk Palkot jegyzet füzetét.
 - Szóval Ambrus eljuttatta hozzád. 
 - Igazából Katret kapta kézhez, akkor éppen eszméletlenül feküdtem a betegszobában. 
 - Tud időzíteni. Pont akkor ér oda, mikor a nővére nem képes meglátogatni őt. 
 - Mi miatt nem tudtunk olyan könnyedén beszélni? 
 - Gondolom a rács miatt. 
 - Nem ismerős a fém fajta, amiből készült. Még nem láttam ezen a bolygón.
  Közben megérkeztünk az erdő szélére. Igazam volt. Itt volt a szakaszom, egy csapat, a két madár alakváltó és Katret. Legort-ra néztem.
 - Ebben nem tudok segíteni. 
  Újra Katret-re néztem.
 - Nagy bajban vagyok, igaz?
 - Mindannyian nagy bajban vagytok. - kezdte Katret - Senkinek sem szóltatok a terveteket illetően, ami könnyedén fordulhatott volna bajba. Azt hittem Anna ezt megbeszéltük. Kiszabadítottuk volna őket. Nem kellett volna az életeteket kockáztatnotok emiatt.
 - Tarnem hívott ide. Nem hagyott választást Lace életével fenyegetőzött. - kezdtem - Hozzátenném senkinek sem szólhattam erről.
 - Akkor a szakaszod miért van itt?
 - Mert Lace közénk tartozik. Erről nekik is tudniuk kellett.
 - A szakaszotok pedig az erődhöz tartozik.
 - Mellesleg a tervhez nem tudtunk volna több alakváltót beszervezni. Nem tudtuk ki segít Tarnem-nek és ki nem, ezért nem beszéltünk a madár alakváltókkal. Ha szóltunk volna neked, biztosan nem engedsz el és Lace már nem élne. Ha el is engedtél volna húsz ember elméjét nem tudom elrejteni Tarnem elől. Így is nehezen ment ez az egész.
 - Majd később folytatjuk ezt az egészet. - zárta le Katret - Azonban ahogyan látom kiszabadítottátok mindkettejüket. De Tarnem és a katonái hova tűntek?
 - Az egyik itt van a közelben egy csapdában. - kezdte Rignot.
 - Tarnem-et éppen egy tengeri sikló fogyasztja el ebédre. - folytattam.
  Katret egyre jobban összezavarodott.
 - A maradék kettőt megöltem. - fejezte be Legort.
 - Tudod kertelhettél volna, vagy valami. 
 - Miért? Ugyanaz a vége. Kettőt megöltem. 
 - Mindkettő önvédelem volt. 
 - Miért öltél meg kettőt? - kérdezte Katret, mikor felfogta mit is mondott Legort.
 - Az első, aki őrzött bennünket éppen meg akarta ölni Lace-t. A második pedig Annát szerette volna holtan látni.
 - Igaz? - nézett rám Katret.
 - Igen.
 - Vajon miért nem hisz nekem? - kérdezte Legort.
 - Komolyan mondjam meg? 
 - Csak viccnek szántam. - válaszolt.
  Rignot megmutatta a csapda helyét. Lace Legort-hoz ment és visszaadta neki a tőrét.
 - Most mennem kell. - szólalt meg Legort - Köszi a segítséget Anna. Viszont míg a te fejmosásod ideiglenesen befejeződött, addig az enyém nem sokára elkezdődik.
 - Várj egy kicsit, a köpenyeket visszavinnéd?
 - Persze, csak siess.
 - Valamikor pedig elugrana valaki Éjsötétért. 
 - Rendben. 
  Gyorsan összeszedtem a köpenyeket és gyorsan összehajtottam, majd odaadtam Legort-nak. Hirtelen emlékképek ugrottak be arról a helyről, ahol Legort-ot és Lace-t tartották fogva.
 - Ha netán kíváncsiak lennének a helyére. - mondta Legort - Viszlát!
  Azzal neki vágott az erdőnek. Remélem nem lesz semmi baja. A madár alakváltóval tértek vissza Rignot-ék. Utána mi is visszaindultunk az erődbe. Minden óránk és a délutáni terepgyakorlat elmaradt. Katret egy feladatot adott, ami pedig a jelentés írás volt. Mindenkinek a saját szemszögéből kellett leírnia a történteket. Az egész délután végig szöszmötöltem ezzel.

*Legort szemszöge*

  Hamar visszaértem a faluba. Egy kiáltás köszöntött, amit bármikor felismerek.
 - Legort! Örülök, hogy nem haltál meg! - kiabálta Hidryt az egész falun keresztül.
  Nem kiabáltam csak visszaintettem neki. Emerisz is kijött a házából. Azonnal észrevett engem.
 - Legort! - jött oda mellém - Ezek szerint Anna sikerrel járt!
 - Igen. Igaz nem minden ment a terv szerint.
 - Valaki megsérült?
 - Nem. Tőlünk senki sem sérült meg.
 - Tarnem-mel mi lesz? Börtönbe kerül?
 - Nem. Éppenséggel elkapta egy tengeri sikló, szóval nem kell már tartanunk tőle.
 - Hogyan kapta el egy tengeri sikló? - értetlenkedett Emerisz.
 - Majd elmesélem. Beszélek Argot-tal.
 - Rendben. A nagy házban van.
 - Valahogyan sejtettem.
  A nagy ház felé mentem. Vajon leszedi a fejemet? Végtére is nem látta az öngyilkos tervemet. Nehéz volt Tarnem-en ülni. Folyamatosan le akart dobni magáról és a kabátom is oda veszett. Azzal takartam le a szemét, hogy ne tudja merre vezetem. Már amennyire vezetni lehetett. Próbáltam egy kicsit összezavarni az elméjét. Csak a tájékozódó képességét kellett elveszítenie, így nem is kellett megerőltetnem magamat. Tehát csak két életveszélyes pont volt az egész tervemben. Mikor ráugrottam a kötélről és mikor leugrottam egy tengeri siklóktól hemzsegő vízbe. Szóval annyira nem volt veszélyes. Beléptem a nagy házba. Argot éppen az asztalon könyökölt és gondolkodott valamin.
 - Nahát, nem jelentéseket olvasol. - mondtam mikor beléptem.
 - Úgy gondolom a te jelentésed most érdekesebb lesz, mint a többi.
 - Tényleg tudni szeretnéd?
 - Persze.
 - Akkor kezdjük egy fontos információval. - ültem az asztalhoz - Anna szerint alakmásoló vagyok.
 - Remélem nem igaz, különben az egész bolygó téged szeretne levadászni.
 - Had folytassam. Mint kiderült igaza volt és az egész bolygó tud erről. Előbb tudták meg, mint én magam.
 - Szóval nem tekintenek veszély forrásként.
 - Nem. Azonban ma megöltem két alakváltót.
 - Te képes vagy a legrosszabbkor rontani a helyzeteden.
 - De ez se nagyon zavarta őket, mert önvédelem volt. Vagyis jobban mondva először Lace volt bajban, másodjára pedig Anna.
  Utána mindent lemeséltem neki. Nem szólt egyszer sem közbe. A végén se kérdezett semmit se.
 - Menj pihenni. Biztosan elfáradtál a küzdelemben. - mondta végül.
 - Azt hittem kapok egy fejmosást tőled.
 - Mégis mi miatt? Tarnem-et csak így lehetett legyőzni.
  A házamba érve éreztem meg, mennyire is kifáradtam ebben az egészben. Bedőltem az ágyba és szinte azonnal aludtam. 

58. fejezet - A tökéletes terv, vagy mégsem?

*Anna szemszöge*

  Másnap reggel korábban keltem a többieknél, ugyanis minél előbb szerettem volna beszélni Katret-tel. A tegnapi üzenet megadja a végső bizonyítékot Tarnem bűnösségére. Igaz a pontos hollétét nem tudom megmondani, de ki lehet következtetni. Legort-ot és Lace-t szerintem a hegyekben tartja fogva, ugyanis ott nem tűnnek ki a viharmadarak. Biztosan azt az alakjukat kellett használniuk, tekintve azok a legnagyobb madarak és csak ők képesek elvinni egyszerre egy alakváltót és egy tündét. Viszont nem tölthetnek sok időt velük, ha van is segítsége Tarnem-nek nem szeretné felfedni magát, ezért mindig csak egy fél órára tűnhet el. Ezért mérgezik folyton őket, ha magatehetetlenek nem képesek megszökni. Az irodához tartván gondolkodtam el ezeken. Bekopogtam az ajtón.
 - Szabad!
  Beléptem. Félhomály uralkodott a helyiségben. Még nem sütött be ide a nap. Katret egyedül volt itt, aminek nagyon örültem. Ki tudja Tarnem-nek hol vannak kémei, lehet az egyik tanítóm is neki dolgozik, így nem bízhatok bennük.
 - Anna? Elég korai időpont a látogatásnak.
 - Beszélnünk kell. Legort tegnap este még utoljára felkeresett. Azt mondta Tarnem áll az egész mögött és még mérgezik is őket. Csak ennyire volt ereje, sajnos nem tudja pontosan hol is vannak, de nekem van egy sejtésem.
 - Tarnem benne van ebben, ezt már eddig is tudtuk. Nem sok információ. A mérgezésre pedig számítani lehetett. Sajnos ennyi információval még nem tudjuk megtalálni őket.
 - Szerintem a hegyekben vannak. Hiszen ott élnek a viharmadarak. Bizonyosan abban az alakjukban kapták el őket, ugyanis a többi madár nem bírt volna el egyszerre két személyt.
 - Sok hegy van, szűkíteni kellene kört.
 - A tündék közelebb vannak hozzájuk, mint ez az erőd.
 - Tehát a Keleti Síkságtól délre lévő hegyekre gondolsz. Anna ez még mindig kevés, ezért nem küldhetek ki egy csapatot. Ha eltévesztjük és Tarnem tudomást szerez arról, hol kutatunk és netán közel is járnánk a megtalálásához könnyedén arrébb állhat és mindent kezdhetünk előröl. Érted miért nem nézhetünk ennek jobban utána, ugye?
 - Persze megértettem. Ha pontos adatokat tudunk akkor egy támadással véget vethetünk ennek az egésznek.
 - Örülök, hogy megérted. Most pedig siess a reggeli terepgyakorlatra.
 - Viszlát Katret! - köszöntem és kisiettem.
  Már nem kell visszamennem a szobába, így rögtön a gyakorló pálya felé vettem az irányt. Út közben találkoztam a többiekkel és velük tartottam, de nem szóltam nekik egy szót se a tegnapi utolsó üzenetről. Még nem, majd reggelinél megemlítem.
  A reggeli terepgyakorlaton a gyors támadást és annak kivédését gyakoroltuk. Ma Amber lett a párom. A gyakorlat első felében ő volt a támadó és én a védekező. Ebben a félórában jöttem rá, Amber mennyire is kreatív gyors támadás terén. Már az különleges, hogy nem szablyát vagy kardot használ, hanem inkább egy hosszú tőrt. Persze a tőr hegye és pengéje direkt le van tompítva, de még így is veszélyesek. Amber egy érdekes alakú tőrt választott ki fegyveréül. Csak egy kézzel lehetett használni, a penge pedig inkább egy rombuszra hasonlított. Egy hosszan elnyújtott rombuszra. Nem lapos volt, mint a többi. Mintha egy fém hengert direkt úgy csiszoltak volna meg, hogy legyen éle. Bár ezzel a fegyverrel inkább szúrni lehet. Mintha a vágás csak másodrangú lenne, pedig az is egy hasznos tulajdonsága a fegyvereknek. Nálam csak egy kicsi pajzs volt, ami csak pár centivel volt nagyobb a tenyeremnél. A legtöbb edényfedő is nagyobb nála, nem hogy a többi pajzs. Ezzel a pajzzsal gyorsabban lehet mozogni, mint bármelyik másikkal, csak nem véd olyan hatékonyan, mint a többi. Mellesleg nagyon figyelnem kell a támadásokra, mert ha nem mozdulok időben nem lesz időm kivédeni Amber szúrásait. A folytonos figyelés miatt lehetetlen a visszatámadás. Felvettük a gyakorló páncélt, hiszen a komolyabb sérüléseket el szeretnénk kerülni. A párok egymástól pár méter távolságra álltak fel. Igazából Tizon-t sajnáltam a legjobban. Az első körben ugyanúgy pajzsot kapott, mint én, viszont neki épphogy védte az öklét.
  Nem nézelődhettem sokáig Amber gyorsan rám támadt. Nem használtam a pajzsot, nem volt annyi időm, így inkább elugrottam előle és közelebb tartottam a kis tányért magamhoz. Amber gyorsan utánam perdült és újra támadásba lendült. Az oldalamat vette célba, mire azonnal az oldalamhoz kaptam a fedőnek csúfolt pajzsot. Majdnem hozzám ért a tőr hegye, mikor is hirtelen megfordult és máris a másik oldalamat érte volna a támadás. Azonnal leguggoltam és arrébb gurultam és felpattantam. Csak pár perce tart ez az egész küzdelem, de már nagyon kifáradtam. Utána nem cselezett többször folyamatosan szúrt és vágott. A legtöbbet nem tudtam kivédeni és a pajzs a végén inkább hátráltatott, mint segített volna. Tíz perc után Amber megállt és pihentünk pár percet. Még nem cserélhetünk.
 - Egész jó vagy. - mondta Amber - Sok támadásomat kivédted.
 - Kevesebbet védtem ki, mint amennyi telibe talált.
 - Gyorsak a reflexeid és hamar felismered a helyzetet. Jó esélyeid vannak, hogy komolya küzdelemben te nyernél. Mármint, ha fegyver is van nálad. Egy szimpla pajzzsal nem lehet sok mindent kezdeni.
  Egyetértettem ezzel, majd folytattuk párharcunkat. Egyre lassultam, ugyanis egyre jobban elfáradtam, de Amber-ről ugyanez elmondható. Az arányok eltolódtak, sokkal több szúrás és vágás ért célba, mint az előző harcunknál. Egy idő után meguntam a pajzzsal való vacakolást és a folyamatos mozgás mellett döntöttem. Így nehezebb volt engem eltalálni. De még így se tudtam változtatni az arányon, így a mozgás mellett megpróbáltam a "fedőt" is hasznosítani. Néha már úgy érzetem az én tőröm a pajzs. Azzal próbáltam meg Amber kezét eltéríteni. Így már felére csökken a bevitt találatok száma. Amber sokkal gyorsabban mozgott és nagyon trükkösen használt ezt ki. Sokszor perdült meg vagy fordult egy másik irányba. Nem tudom hogyan nem szédült meg, de mindig tudta merre vagyok és sose dülöngélt. Már néha nem tudtam merre nézzek, merről várjam a támadását. Legtöbbször az ösztöneimre hallgattam. Azt mondják az az egyik legbiztonságosabb módszer. Na ezt megcáfolnám, csak az esetek felében sikerült rendesen védekeznem.
  A gyakorlat felénél megállított minket az őrnagy. Adott öt perc pihenőt, mialatt megrohamoztuk a kutat. Utána fegyvert cseréltünk. Amber átvette a pajzsomat én viszont letettem az ő tőrét. Nekem nem tetszett ez a fegyver, ezért egy másikat kerestem. Egy hosszú tőrre esett a választásom. A kiegyensúlyozása nem az igazi, az éle nehezebb, mint a markolata. Szerencsére nem dobni szeretném, de ezen kívül megfelelt. A pengéje széles és lapos volt, a hegye szintén. Markolattal együtt a tőr akkora volt, mint az alkarom. Ezzel is lehet gyorsan támadni, de nem leszek olyan fürge, mint Amber a másik késsel. A kisebb tőröket, melyek feleekkorák könnyebb manőverezni és kiszámíthatatlan cseleket bevetni. Azonban az a harcmodor nem az én stílusom. Jobban kedvelem, ha az ellenfelem tisztában van a szándékaimmal. Ezért se szeretem a túl dekorált fegyvereket. Legort tőre se tetszik nekem, de végtére is ő használja nem én. Mi értelme köveket rakatni egy tőr markolatába? Nincs semmi haszna sem, amit csatában az előnyünkre lehetne fordítani. A túlságosan görbített kard vagy tőr számomra használhatatlan. Mások remekül bánnak vele és az ellenségeikben is félelmet kelthetnek, de én inkább maradok az egyenes fegyvereknél.
  Újra felvettünk egymástól pár méteres távolságot. A pajzzsal csak a felső testet lehet igazán jól védeni, az derekunk alatti részek védtelenek. Amber ezt csak néha használta ki. Két gyors lépéssel tudtam csökkenteni a távolságot kettőnk között. Azonban Amber ugyanennyit ment hátra. Majdnem kergetőzésig fajult az egész. Amennyit felé léptem annyit lépett ő hátra. "Túlságosan védtelen érzi magát." - döbbentem rá. Azonban így is most én vagyok a támadó muszáj lesz valahogy a tőrömet is használnom. Megálltam ott, ahol voltam. Amber se hátrált tovább. Kíváncsian méregetett, mégis mit tervezek. Felvettem egy kezdő állást, ami tökéletes egy szúráshoz esetleg vágáshoz, viszont szigorúan csak felsőtestre tudom gyorsan bevinni a támadásomat. Kiszámíthatatlannak kell lennem és nem szabad gyanút fognia. Egy perce álltam mozdulatlanul tartva a pózt. Amber figyelme lankadt, a mellettünk lévőkre pillantott. Gyorsan ugrottam és szúrtam az oldala felé. A pajzzsal védte ki a szúrásomat és azonnal oldalra lépett egyet, de azonnal támadtam. A folyamatosa támadásaimmal védekezésre kényszerítettem, ami miatt nem tudott elmenekülni kellő távolságba. Ezt a trükköt többé nem játszhatom el vele, ezért jobb ha nem engedem eliszkolni. Nagyon gyorsan mozgott, tapasztaltam már sokadjára. Minden támadásomat kivédte vagy elmozdult előle. Pedig nem egyszer a tőröm visszahúzásánál is mondhatni támadtam. Minden lehetséges trükköt, manővert bevetettem, amit csak ismertem. Sok időm sosem volt gondolkodni, mindig a másodperc töredéke alatt kellett cselekednem. Gyorsabban fáradtam, mint előzőleg. Ki kell tervelnem a következő támadásomat, mellette pedig ügyelnem kellett a menekülő utak elvágására is. Ez az egész harc testileg és szellemileg is kimerítő volt. De most valaminek el kellett terelnie a figyelmemet. Néha már nem is figyeltem a harcra, csak a testem tudta mi a következő lépés, de az elmém valahol messze járt. Néha csak az utolsó pillanatokban eszméltem fel, mikor Amber éppen távolabb szeretett volna kerülni tőlem. Félidőnél már eltalálta őt pár támadásom. Kezdett lassulni, de sajnos nem csak ő. Ugyanúgy fáradtam, ha nem jobban.
 - A párharcokat befejezni! - hallottam az őrnagy hangját.
  Azonnal megdermedtem. Visszahúztam a támadásra lendült karomat. Most érzékeltem igazán mennyire is kifáradtam.
 - Mindannyiuk teljesítményével meg vagyok elégedve. Mehetnek reggelizni.
  A helyükre tettük a fegyvereket és a páncélokat, majd elindultunk az erőd felé. Mindenkiről sütött a fáradtság. Az ebédlőben a reggelink alatt nem sokat beszéltünk. Én is inkább magamba fordultam. Valahogyan ki kéne szabadítanunk Lagort-ot és Lace-t. Nem hagyhatjuk őket bezárva.
  A tanteremben vártuk a tanárt, aki késett. Addig próbáltam Legort emlékei alapján beazonosítani hol lehetnek pontosan. A síkágtól délre levő hegységet még mindig nem sikerült teljesen felfedezni, ami igazából az életmódunknak köszönhető, hiszen sose mentünk túlságosan távol az erdőtől. Nem vágytunk az ismeretlen felfedezésére.
 - Jó reggelt Anna! Régen beszéltünk. - hallottam Tarnem hangját.
 - Még van merszed telepatikusan felkeresni? Mit tettél Legort-tal és Lace-szel?! Hol vannak?!
 - Nyugodj le kicsi lány. Nem esett bajuk. Van egy ajánlatom. 
 - Nem érdekelnek az ajánlataid!
 - Ez biztosan felkelti majd az érdeklődésedet. Gyere el a Keleti Síkságra, holnap reggel ott találkozunk, senkit se hozz magaddal! Ha ott leszel mindkét barátodat szabadon engedem. Ha ellenkezően teszel, akkor Lace nagyon meg fogja ezt bánni. Legort-ot nem bánthatom, hiszen akkor te is megsérülnél. 
 - Ha ott leszek tényleg elengeded őket? 
 - Természetesen. Sosem szegem meg az ígéreteimet. 
 - Ennek az ellenkezőjét egy naplóval is alá tudom bizonyítani. 
 - Ó, szóval megtaláltátok. Nagyon meg se lepődtem. De most a szavamon kívül nem tudok semmit se adni. 
 - Had beszéljek Legort-tal. 
 - Ha beszélsz vele, eljössz? 
 - Igen. 
 - Várj pár percet, ő fog keresni és csak pár percet kaptok. 
  Megszakítottam a kapcsolatot vele. Nem szeretnék sehogyan se kommunikálni vele. Az elméjéből is árad a ravaszság és az árulási szándék. Senkit se vigyek? Teljesen ki leszek szolgáltatva neki. Beszélnem kell Legort-tal.
 - Ugye nem tettél semmi ostobaságot?! - kérdezte azonnal.
 - Holnap találkozok Tarnem-mel a Keleti Síkságon. Egyedül kell mennem. 
 - Miért ígérted meg neki? Nem fog elengedni minket, ha ezt akartad tudni. 
 - Reméltem valami mást is meg szeretnél osztani velem. 
 - Nincsenek sokan. Tarnem-mel együtt a csapata száma négy főt ér el. Könnyű kicselezni őket és akár a szökést is beleszőhetjük. 
 - Várom a javaslatodat. 
 - Ma este indulj el a szakaszoddal és menjetek a tündékhez! Szét fogjuk választani Tarnem erőit. Kell onnan pár dolog és kérnetek kell egy-két szívességet is. 
 - Rendben. De gyorsan mondd el a tervedet, mert csak pár percet hagyott nekünk Tarnem. 
 - Megmutatom az elképzelésemet. 
  Hirtelen villantak be a képek. Gyorsan váltakoztak, de még tudtam követni. Meg lehet oldani, de nehéz és nem hibázhatunk.
 - Hogyan fogjátok bevenni az ellenszert? 
 - Van nálam két adagnyi. Mikor Tarnem bejött lenyúltam tőle. 
 - Tényleg ne szóljunk Katret-nek? 
 - Nem engedne el téged. Mellette túl nyitott az elméje. Mást nem vonhatunk be. A szakasztársaid éppen eléggé képesek megvédeni a gondolataikat. Bízz bennem, sikerülni fog. 
 - Bízok benned. 
 - Ne viselkedj furán. Próbálj meg természetes lenni. A szakasztársaidat csak este avasd be. 
 - Rendben. Hogy vagytok Lace-szel? 
 - Az időm nagy részében próbálok nem teljesen kába lenni a méregtől, amit használnak. 
 - És Lace? 
 - Rá nem hat annyira. Ő unatkozik és az őrt piszkálja, ha itt van. Sokszor hagynak magunkra. A rácsot nem tudjuk átvágni. Egy kicsit redőzött a fém, amiből készült, de nem ismerem fel. 
 - Viharmadár toll. Ha sokat összeolvasztanak, akkor nagyon erős fegyvereket tudunk készíteni. 
 - Azt hiszem lejárt az időnk. - mondta hirtelen Legort - Tarnem neki lökött a falnak. 
 - Rendben. Vigyázzatok magatokra!
 - Te nagyobb veszélyben leszel, mint mi. Te is vigyázz magadra!
  Megszakította a kapcsolatot, újra Tarnem akart velem beszélni.
 - Teljesítettem a feltételedet, akkor jössz? 
 - Igen. Holnap reggel a Keleti Síkságon. 
 - És senkit ne hozz magaddal!
  Megszakította a kapcsolatot. Remek még egy életveszélyes feladat. Az ilyenekből sose fogyok ki. Mikor minden kezd újra egyenesbe jönni, történik egy kis apróság, ami magával ránt egy hatalmas adagnyi változást és az élet fordult egy nagyot. Legort ezt már biztosan megszokta, de én még nem. Majd terepgyakorlat után, de még vacsora előtt mondok el mindent a többieknek. Vacsora közben bárki bármit meghallhat és Katret is tudomást szerezhet róla. Ezt persze szeretnénk elkerülni. Vacsoránál tudunk eltenni pár adagnyi ételt és utána felkészülünk az útra. A tündéket hamar el kell érnünk, lehetőleg még az éjszaka közepe előtt. Az órák alatt folyamatosan a terven rágódtam. Mindent alaposan átgondoltam. Nem változtathatok rajta, mert nem tudom elmondani a változtatást Legort-nak. Nem is nagyon lehet. Mindent fel kell tennünk erre, de sikerülhet és Tarnem biztosan börtönbe kerül, ahogy a csapata is.
  Az ebéd harangja zökkentett ki a gondolataimból. Mindenki felpattant és rohantunk az ebédlőbe, nehogy egy kilométeres sor végén találjuk magunkat. Nagyon megéheztem, pedig a reggeli és az ebéd között csak tanórák voltak.
 - Van egy tervem, hogyan tudnánk kiszabadítani Lace-t és Legort-ot. - mondtam két falat között.
  Mindenki abbahagyta az evést.
 - Ezen gondolkodtál az órák alatt? - kérdezte Rig.
 - Ennyire látszott?
 - Igen. - vágta rá mindenki kórusban.
 - Nem csak ezen gondolkodtam, mellette beszéltem Tarnem-mel is és Legort-tal is.
 - Tarnem-mel? Szólnunk kell az ezredesnek! - szólt közbe Thalia.
 - Nem tehetjük. Tarnem megtiltotta, hogy bárkinek is szóljak. - ráztam a fejemet.
 - Akkor nekünk miért mondtad el? - nézett rám Denrick.
 - Kértem egy feltételt. Had beszéljek Legort-tal. Legort-tal kitaláltunk egy tervet és ahhoz szükségem van a segítségetekre. Még a tündéket is belevonjuk, de ők nem fognak szemtől szemben küzdeni Tarnem-mel és a csapatával.
 - Mennyire biztos a terv? - kérdezte Amber.
 - Annyira, mint amikor Palkot börtönéből szöktünk meg. Az a terv se volt biztos és ez se az, sőt egy terv sincs, ami mindig tökéletesen működne, de ez az egyetlen esélyünk. Segítetek?
 - Persze, hiszen Lace közénk tartozik, Legort pedig sokszor segített.
 - Köszönöm. Majd a terepgyakorlat után mindenbe beavatlak titeket.
 - Rendben.
  Egyszerre álltunk fel és vittük ki a tálcákat. Pár fegyvert el kell vennünk majd a raktárból. Valahogyan oda is le kellene majd jutni. Az eget felhők takarták el, így olyan érzésem volt, mintha már esteledne. Nem szabad kizökkennem, most ide kell figyelnem, nem kelthetek feltűnést.
 - Hozzanak elő öt gyakorló bábut! - utasított minket az őrnagy.
  Természetesen a helyük a mező másik végén volt. Tizon egyedül vitt egyet, de a többieknek szüksége volt egy párra. Nehezen átcipeltük a megfelelő helyre a bábukat, de kifáradtunk közben. A bábuk majdnem olyan nehezek, mint mi.
 - Nem ide kellett hozni! - szólt ránk az őrnagy - Ma a rét nyugati felén gyakorlunk, nem a keletin.
  Újra neki veselkedtünk a bábuknak. Szerintem ezt direkt csinálta. Most már nem kellett máshova cipelnünk. Újra párokba osztott minket, de most én maradtam egyedül. Egyszerű volt a feladat. Mondhatni folyamatosan versenyezni kellett, mármint a pároknak. Minden dobó fegyverrel lesz egy kör. Három dobás áll a rendelkezésünkre, de csak két cél van. A párbajozók egymás mellett állnak és egyszerre, lehetőleg gyorsabban a másiknál igyekeznek eltalálni a célt. Az első cél a jobboldali embernek a jobb váll, míg a baloldalinak a bal, ha az első célt eltalálták akkor a fejbe kell beletalálniuk. Aki először talál bele a fejbe, az nyerte a kört. A harmadik fegyver csak a biztonság kedvéért van ott, ha netán a másikkal valami baj történne. Az első fegyver az íj volt. Nekem hat nyíl volt betárazva. A gyakorlás kedvéért kézbe töltöttem őket. Hiszen ez egy elég praktikus módja a nyilak tárolására, ha nem lenne kéznél egy tegez sem. Az elején inkább a célzásra ügyeltem. Néha állást is változtattam, de most a célzás volt az első. Azért nem tartottam több percnél tovább kihúzva az íjat a célzás miatt. Főként a fejre céloztam. Nehéz célpont a sisak miatt, de nem lehetetlen eltalálni. A hatból öt vesszővel találtam bele. Valamikor romlott a teljesítményem, de legtöbbször tartottam. Az egyik sorozatom, viszont ritkán rosszul sikerült. Egy se ment bele a célba. Utána persze javítottam rajta, de az tényleg rosszul sikerült. Körülbelül a tizedik sorozatom után módszert váltottam. A mellkast céloztam, öt vesszőt oda lőttem és egyet a fejbe próbáltam. Megpróbáltam minél gyorsabb lenni, de közben nem szerettem volna elkapkodni a lövéseket. Például a töltésen gyorsítottam és a kihúzáson. A mellkast mindig eltaláltam, viszont nem az összes vesszőm ment át a páncélon. A fejet fele-fele arányban találtam el. Többször kellett a bábu háta mögött vesszőt keresnem, de nem oly sokszor. Jobban mondva csak akkor mentem hátra, mikor a tartalék hat vesszőm elfogyott, mert mindegyiket mellé lőttem. Az íj után a tőrökre tértünk át. Na azokkal nem vagyok olyan jók. Itt nem váltogattam módszert. Csak megfogtam és dobtam. Sorra egymás után. Az agyam kikapcsolt. Nem is annyira figyeltem a mozdulataimra. Biztosan nem fogunk aludni a mai este folyamán. Túl sok dolgunk van ahhoz, hogy ezt megengedjük magunknak. Mindig csak akkor tértem magamhoz, mikor már elfogyott a tőr. Hallottam a vezényszót, mikor is újra fegyvert kellett váltanunk. Választhattam vagy egy kisebb balta vagy egy két élű szekerce. Semelyiket se használtam még életemben, így találomra választottam ki az egyiket. A baltával kezdtem. Érdekes fogása volt. Nem tudom pontosan hogyan is kéne fogni. Meglendítettem a baltát és elhajítottam. A bábu mellett suhant el. Na jó, valahogyan meg kéne próbálkoznom a célzással is. A balta után mentem, majd újra próbálkoztam a dobással. Csak ha nagy szerencsém volt akkor találtam el a bábut, de akkor nagyon. A balta könnyedén átszakította a páncélt. A sokadik dobás környékén már kezdtem belejönni ebbe az egészbe. Után pedig jött a fegyver váltás. Én még két élű harci szekercét nagyon ritkán láttam és még kevesebbszer láttam olyan személyt, aki csatában használta. De ha ez a feladat, akkor ez a feladat. Hasonlóan dobtam el, mint a baltát. A bábu vállát eltaláltam, de a szekerce mégis tovább ment. Magyarán átszakította a bábut. Ezzel nem céloztam a bábu fejére, így megelőztem egy esetleges fej leszakítást. Hasonlóan béna voltam szekercével, mint baltával. A gyakorlat vége felé körülnéztem. Tizon-nak nagyon tetszett a szekerce. Meglendítette, eldobta és a bábu másik felén kijött egy csomó szalmával egyetemben. Szó szerint kibelezte a bábut. Fogadok nem teljes erőből hajította el a fegyvert. A terepgyakorlatról pár perccel előbb engedtek el bennünket. Felsiettünk a háló helyiségbe, majd a többiek azonnal körém gyűltek, hogy elmondjam nekik a pontos tervet.
 - Pár perc alatt csak ennyit sikerült összehoznunk. - mondtam még az elején - Tehát Tarnem-mel holnap reggel a Keleti Síkságon fogok találkozni. Addig majdnem egy fél napunk van. Elméletileg nem szólhatok senkinek sem és nem is jöhet senki velem. De ezt muszáj megszegnünk. Vacsora után ketten talán hárman lelopóznak a fegyver raktárba és megpróbálnak annyi fegyvert kölcsön venni, amennyi elegendő számunkra. Lehetőleg ne legyen feltűnő a hiányuk. Addig mi többiek felkészülünk az útra. Minél több kötelet kell magunkkal vinnünk. Mikor végzünk elindulunk a tündékhez. Ott kérünk pár szívességet. Két csapdát az erdő bizonyos két pontjára és nyolc köpenyt, mely elrejt benneteket a fűben. A csapdákban segítünk és meg kell jegyeznünk pontosan hol is vannak elhelyezve. Tarnem-nek három segítője van. Úgy hisszük kettővel fog lejönni értem, míg egyet fent hagy Lace és Legort őrzésére. A két segítőt a két csapdába kell nektek csalnotok. Azt a technikát használjátok, amit már sokszor gyakoroltunk. Tűnjetek el az erdőben és tereljétek a csapda felé. Tarnem-mel én foglalkozok. Megpróbálom megbénítani az elméjét. Legort és Lace pedig leszerelik az őrt és lemásznak a hegyről. Nem a legjobb terv tudom, de csak ennyit tudtunk kitalálni. Reméljük nem lesz nagy baj. Valamit elfelejtettem. Hagyunk itt egy levelet az őrnagynak és az ezredesnek. Le lesz benne írva, hova megyünk és miért.
 - Mi lesz Éjsötéttel? Nem hagyhatjuk itt. - hozta fel Enturin.
 - Átvisszük a tündékhez. Mást nem tudok tenni.
 - Rendben.
  Sokaknak volt még kérdésük ezzel az egésszel kapcsolatban. Megpróbáltam mindegyikre kielégítő választ adni. Mikor elérkezett a vacsora idő, már mindenki kifogyott a kérdésekből. Nagy szerencsémre, ugyanis nekem pedig válaszaim nem maradtak. Vacsora alatt nem beszéltünk a tervünkről. Nem tudni mekkora bajba fogunk kerülni a mentőakció miatt. Ha sikerrel járunk akkor nem számíthatunk nagy büntetésre, de ha nem akkor tuti szét szedik a szakaszt és a legtöbbünk egy másik erődbe fog kerülni. Enturin, Thalia és Amber fog elmenni a raktárhoz. Thalia az egész erődöt úgy ismeri, mint a tenyerét, Enturin jó a rejtőzködésben és az improvizálásban, Amber pedig képes feltörni a zárakat. Azt mondta Lace tanította meg neki, kíváncsi vagyok, Lace vajon kitől tanulhatta? Ameddig a többiek oda voltak, tőlünk mindenki felvette a páncélját. Igaz mindenkinek csak bőr volt, de ez a gyakorló páncélunk is, és gyakorlás céljából nem használnánk fém páncélt. Egy kevés élelmet, vizet és sok-sok kötelet tettünk el. Akik a fegyvereket hozták, nekik is összepakoltunk. Hamarabb összepakoltunk, mint ahogyan ideértek a raktárból. Addig megírtam a levelet és Katret-nek címeztem. Remélem nem fogja nagyon leszedni a fejemet. Igaz minden oka meg lenne rá. Hirtelen rohant be Amber, Thalia és Enturin.
 - Tegyetek úgy, mintha lefekvéshez készülődnénk! - adta ki az utasítást Thalia.
  Azonnal az ágyba vetettük magunkat, hiszen talpig páncélban voltunk. Valaki benyitott, de amint észrevette az ágyban a szuszogó kupacokat azonnal be is csukta az ajtót. Amint távolabb ment kiugrottunk az ágyból és az ablakot használva ajtónak ki is szöktünk az erődből. A táskákat magunkra csatoltuk, de úgy, hogy állati alakunkba se jöjjön le rólunk. Gyorsan szeltük át az erdőt. Nem voltunk olyan hangosak, mint amire számítottam. Hamar elértük a tünde falut, még nem múlt el éjfél. Sietnünk kell. Mindent elő kell készíteni. A falu végén megálltunk, ott vártunk be mindenkit. Hirtelen jelent meg előttünk Argot. Biztosan az egyik őr szólt neki. Gyorsan alakot váltottam.
 - Anna? Miért jöttél ilyen későn? - kérdezte.
 - Ki akarjuk szabadítani Lace-t és Legort-ot. Ma beszélt velem Tarnem, holnap reggel szeretne velem találkozni a réten, itt mellettünk. Cserébe annyi kértem, had beszéljek Legort-tal. Pár percet adott és azalatt megbeszéltünk egy tervet. De a sikerhez szükségünk van rátok.
 - Nem avatkozhatunk bele nyíltan a harcotokba. - mondta Argot - Még a végén az összes alakváltó sértésnek venné.
 - Nem ezt kérnénk. Két csapdára lenne szükségünk egymástól körülbelül száz méterre és nyolc köpenyre, mely elrejt bennünket a magas fűben.
 - Ezek viszont megoldhatóak. - töprengett el - Ezek Legort ötletei voltak, igaz?
 - Igen.
 - Rendben, felkeltem Hidryt-et, de te beszélsz vele. És a köpenyeket is megkapjátok, de lehetőleg hozzátok vissza azokat.
 - Visszahozzuk őket, megígérem!
  Hidryt elég morcos volt mikor felébresztettem. Aztán előálltam a kérésünkkel, annak se nagyon örült, de aztán Éjsötét őrzését is megemlítettem, amire persze felvidult. Leültem a középső fához ás a törzsének támasztottam a hátamat. Nagyon elálmosodtam és el is aludtam.

*Legort szemszöge*

  Hasogató fejfájással ébredtem. Gondolom az altató hatása. Nem sütött be a nap még szürke volt kint az idő. Lace idegesen dobolt az ujjaival. Már régóta ébren lehet. Felültem, hiszen nem olyan kényelmes a mélyedés padlója.
 - Jó reggelt. - köszöntött Lace.
 - Neked is. Jött valaki?
 - Eddig még senki.
 - Mióta vagy fent?
 - Talán fél órája.
  Ezzel le is zárult a beszélgetés. Valahogy ki kéne jutnunk innen. A legnagyobb esélyünk éjszaka lett volna, hiszen akkor senki se őrzött minket. Most pedig bármikor megjelenhetnek. Ha szökésen kapnak, akkor tuti lenne mindig valaki börtönőrnek és nagyban megnehezítené a szökést. Tarnem nem véletlenül hozott ide minket. Annát szeretné sarokba szorítani. Igaz Lace csak az alkalom szülte döntés volt. Nem fog sokáig várni, ha Annát szeretné tovább "tanítani". Folyamatosan keresik őt, sok helyre nem igazán mehet. Leginkább azért nem tartózkodik itt, hogy ha el is kapnák őt, minket ne találjanak meg azonnal.
 - Min gondolkodsz? - szólalt meg hirtelen Lace.
 - A szökésen.
 - Számodra az nehéz lesz, ha azt a mérget fogják használni rajtad, mint tegnap. - jegyezte meg.
 - Nem ismertem fel a mérget. Mi volt az? - váltam kíváncsivá.
 - Meglepődtem volna, ha ismered. Mi fejlesztettük ki a legnagyobb ellenségeink számára. Mindenkire hat, de a Vadászokat viseli meg a leginkább.
 - A Vadászokat? Mármint az alakmásolókat érted ez alatt. Nem vagyok alakmásoló. - ráztam a fejemet - Nekik kettőnél több alakjuk van, nekem csak kettő. Félvér vagyok nem pedig alakmásoló.
 - Két alakod van? - döbbent meg Lace.
 - Tényleg, te ezt nem tudod. - jutott eszembe - Csak Anna tudja Argot-on kívül. Na meg most már te.
 - Van időhatár? Mármint nem tudsz örökké egy alakban maradni, nem de?
 - De. - vontam vállat - Na és? Attól még nem vagyok alakmásoló.
 - De az vagy. A Félvéreknél nincsen időkorlát. Pont ahogyan nálunk sincsen. Csak az alakmásolóknál van időkorlát és te az vagy.
 - Lace, csak két alakom van.
 - Ahogyan a legtöbb alakmásolónak. Minél több alakja van egynek annál több felé osztódik a személyisége. De gondolom ezt már észrevetted. Máshogyan viselkedsz jelen alakodban, mint a másikban.
  Erre nem válaszoltam. Ha alakmásoló vagyok és Lace a méregből kikövetkeztette, akkor Anna is biztosan tudta.
 - De a szagodból is könnyű volt rájönni.
 - Tessék?
 - Az alakmásolóknak nincsen szaga. Semmit nem lehet érezni.
 - Szóval azt mondod az összes alakváltó tisztában van azzal mi is vagyok pontosan.
 - Igen.
 - Akkor hogy maradtam még életben? Tudtommal gyűlölitek az alakmásolókat.
 - Nem az alakmásolókat gyűlöljük. Csak a Vadászokat. Minden Vadász alakmásoló, de nem minden alakmásoló Vadász. Az csak egy döntés. Te, ha jól látom, eddig azt se tudtad mi vagy. Ránk abszolút nem jelentettél fenyegetést, sőt a tündék se tudták mi vagy. Ami azt jelentette próbálod elrejteni a valódi kilétedet. Sokszor segítettél, tehát nem volt okunk a megölésedre.
 - Már öltem alakváltót, ha emlékszel még.
 - Önvédelem volt. Csak kedvtelésből nem öltél meg közülünk senkit se.
 - Ki ölne csak kedvtelésből? - néztem rá kérdőn.
 - A Vadászoknál a bátorságot a halott alakváltók számával mérték. Szerinted miért haltunk ki majdnem? A legfélelmetesebb nem a háború, hanem az, ha az emberre csak unaloműzés céljából vadásznak. Innen is kapták a nevüket.
 - Értem. - mondtam és próbáltam megemészteni a hallottakat.
 - Mi az eredeti alakod? - kérdezte hirtelen Lace.
 - Az eredeti alakom?
 - Amiben több évig kibírod átváltozás nélkül.
 - Ember vagyok. Nyolc évig vagyok képes tartani azt az alakomat.
 - Akkor ezért nem szerveztek még be téged!
 - Nem értem miről beszélsz.
 - Az alakmásolók úgy három-négy éves korukban változnak át először. Folyamatosan figyelik azokat a világokat, ahol a legnagyobb eséllyel születnek alakmásolók. Ha találnak egy gyermeket akkor elkezdik kiképezni Vadásznak. Bár már nem értem mi értelme ennek az egészen, hiszen elvileg mi már több, mint hét évszázada ki vagyunk halva. - piszkált egy követ Lace.
 - Hagyomány. Ahonnan jöttem nagyon kevés alakmásoló él. Magamat beleszámítva csak kettőről van tudomásom.
 - Ezért se fedeztek fel titeket. Túl kevesen vagytok.
  Ezzel véget ért a beszélgetésünk. Anna miért nem mondta el nekem? Biztosan már régen rájött erre. Majd máskor megbeszélem vele. Jelenleg míg bezárva ülök nincs megfelelő időpont. Egyre világosabb volt odakint az ég már kék színű volt. Nem tudom megállapítani mennyi lehet az idő. Tuti mindjárt jön valamelyik madár alakváltó.
 - Szerinted mit szeretnének? Eddig semmit se kértek tőlünk és kérdezni se kérdeztek.
 - Annát szeretnék zsarolni.
 - Miért?
 - Mert Tarnem nem fejezte be a tanítását.
 - Ez őrültség.
 - Először én is ezt hittem. Utána viszont majdnem kinyírta a legjobb barátomat.
 - Ismerted már ez előtt is?
 - Igen, sajnos. Emlékszel mikor tegnap beszélt velem?
 - Semmit se értettem belőle.
 - Éppen a megölésemmel fenyegetett, de nem teszi meg, mert tekintettel van Annára is és őt velem együtt ölné meg akkor.
 - Miért akar megölni?
 - A viharmadarak képesek világok között utazni, ahogyan a madár alakváltók is. Ettől a képességétől fosztottam meg. Nem szerettem volna újra látni őt a Krentan-on.
 - Nem tud világok között utazni, akkor hogyan jött vissza?
 - Varázslatot használtam. Igaz majdnem belehaltam, de megérte. Azon a világon soha többé nem futottam össze vele. Bár ha megtörtént volna megint ő húzta volna a rövidebbet.
 - Ennyire biztos vagy a győzelmedben?
 - Nem általam halt volna meg. A barátom, akit majdnem megölt, ő saját kezűleg törte volna ki a nyakát.
 - Teljes mértékben megértem a barátodat. Sikerült volna neki, ha találkozott volna újra Tarnem-mel?
 - Igen.
 - Akkor sajnálom, hogy nem találkoztak újból.
  Szárnysuhogást hallottam kintről. Lace is hallotta. Nem beszélgettünk tovább. Tarnem jött be az egyik csatlósával. A talpnyalója elkezdett babrálni a zárral, de Tarnem leintette. Leült egy ládára, majd előre bámult a szemközti falra. Valakivel telepatikusan beszél. Furcsa érzésem volt. Érzékeltem Anna benyomásait és valahonnan tudtam mit szeretne Tarnem. Pár másodpercen belül rájöttem kivel beszél Tarnem. Annával köt alkut. Remélem kér segítséget vagy valami. Nagyon remélem nem egyedül szeretné legyőzni Tarnem-et. Az a harc nem végződne jól.
 - Anna veled szeretne beszélni. - szegezte rám a tekintetét Tarnem - Pár percet kaptok!
  Felállt és kinyitotta a cella ajtaját. Kimentem. Máris jobb lett a közérzetem. Sokkal könnyebben használom a képességemet.
 - Ne szokj hozzá, mindjárt visszakerülsz a zárkába.
Azonnal felvettem a kapcsolatot Annával. Sok mindent meg kell vele beszélnem. Nem volt időm mindent elmondani, ezért képeket mutattam neki. Ez a legjobb terv, amivel pár perc alatt sikerült előállnom. Nem finomítgatott rajta, gyorsan beleegyezett. Remélem tényleg magával hozza a szakaszát. Majd Lace-nek is el kell mondanom mindent. Tarnem visszalökött a cellába, ezzel megszakítva a beszélgetésemet Annával. Ő még beszélt vele, majd távozni készült.
 - Elnézést uram, de... - kezdte a csatlós.
 - Itt nincs több dolgunk. Menjünk nem szeretnék túl sok időt itt eltölteni. Ezen a helyen sokkal könnyebben ránk találnak.
 - Értettem.
  Mire mindketten elhagyták a barlangot. Nem adták be a mérget. Végtére is így csak jól jártam. Vártam egy keveset, míg megbizonyosodtam tényleg elmentek és nem terveznek visszajönni.
 - Nagy mákod van. Megúsztad a mérgezést.
 - A múltkor túl sokat adtak. Most Tarnem nem szeretne kísérletezni vajon meddig bírnám ki a mérget.
 - Értem. Miről beszéltetek Annával?
 - A tervről. A szökési tervünkről.
  Mindent elmondtam neki, az elejétől a végéig.
 - Nem túl kidolgozott. - mondta miután befejeztem.
 - Két perc alatt ennyit sikerült összehozni.
 - Jobb, mint a semmi. Van külön feladatunk?
 - Igen. Ha két őrt akarna itt hagyni akkor meg kell győzni, hogy egy is elég.
 - Remek, de ma nem fognak visszajönni.
 - De este biztosan.
 - Addig egy fél napunk van. Meg is szökhetnénk közben.
 - Fél nap alatt nem jutnánk messze és mellette a hegyről is le kéne jutni. A lejutás több órát is igénybe vehet, kérdés milyen messze vagyunk a talajtól. Mellette még egy csomó idő míg elérjük az erdőt. A réten pedig teljesen ki vagyunk szolgáltatva.
 - Te tudod hol vagyunk?
 - Inkább csak sejtem.
 - Ezt nem szeretted volna nekem is elárulni?
 - Valahol délre a Keleti Síkságtól. Ennyit tudok.
 - Ki tudod most nyitni a rácsot?
 - Persze.
 - Akkor tedd meg! - követelte Lace.
  A tőrömet használtam a zár feltöréséhez. Sikerrel is jártam és a zárnak se esett komoly baja. Lace a vájat szájához ment és kinézett.
 - Itt nem fogunk tudni lemenni. - mondta azonnal.
  Mellé mentem és megértettem miért mondja ezt. Meredek, sík sziklafal volt alattunk. Egy kisebb kiszögellésben van ez a vájat. Alattunk nincsen semmi kapaszkodó, lehetetlen lejutni kötél nélkül. Megkerültem Lace-t és a mellettünk lévő falat vizsgáltam. Egy keskeny párkány volt ott. Nem volt hosszú, de ha eljutunk a végéig ott már könnyebb lesz a fal mászás sokkal több a kapaszkodó.
 - Ha arra megyünk könnyebben lejutunk, mint itt.
 - Azt hiszem itt az idő, hogy elmondjam. - sóhajtott Lace - Nem vagyok jó falmászásban.
 - Sajnos ez ellen nem tudok mit tenni. Előre megyek és másold le minden mozdulatomat.
 - Rendben, majd megpróbálom.
  Estig a környéket pásztáztuk könnyebb utat keresve, de nem találtunk semmit se. Érzékeltem Tarnem elméjét és gyorsan visszamentünk a cellába és magunkra zártam az ajtót. Mind a négyen itt voltak. Tarnem dühös volt valamiért. Még a rácsokon keresztül is megéreztem ezt.
 - Az volt az utolsó rejtekhelyünk! - tajtékzott Tarnem - Hogyan vettek ott észre? HOGYAN?!
  Fel le járkált, már amennyire elfért ebben a szűkös járatban.
 - Biztosan beköpött valaki. Más nem történhetett. - motyogta folyamatosan.
"Már megint elő jött rajta a paranoia." - vontam le a következtetést miközben a műsort néztem. A bajtársai hiába próbálták lenyugtatni nem jártak sikerrel. Végül csak elcsendesedett én pedig kihasználva a nyugalmat gyorsan elaludtam. Jobb ha holnap nem leszek teljesen kifáradva.

57. fejezet - Távolság

*Anna szemszöge*

  Halk kopogásra ébredtem. Nem az ajtón kopogtak egyszerűen csak kint esett az eső. Eléggé lehűlt a levegő és a takarómat jobban magamra húztam. Gyógyszer szagot éreztem és nem hallottam más szuszogását a magamén kívül. Az elmémben is csönd volt, háborítatlan csönd. Egyedül vagyok, teljesen. Próbáltam felvenni Legort-tal a kapcsolatot. Nagyon rossz álmom volt, Legort eltűnéséről  szólt. Nem sikerült. Bármeddig nyújtottam az elmémet nem sikerült elérnem őt. Hol lehet? Biztosan csak egy álom volt? Nem keltem fel, csak az ágyban forgolódtam és próbáltam felidézni a tegnapi nap eseményeit.
  Esett az eső, de nem volt nagy vihar. Kint voltunk egy keveset a szakasszal és kaptunk valamilyen hírt is. A tanórák alatt Katret-tel voltam és a madár alakváltókkal, akkor is kaptam egy hírt, de mintha megijedtem volna akkor. Utána beszéltem Legort-tal, nem sokat, csak pár szót. Délután találkoztam is vele, akkor sokat beszélgettünk és valamiért pajzsot emeltünk az elménk köré. Utána viszont semmi. Nem emlékszem semmire, nagy sötétség az egész. Miért ennyire homályos az emlékezetem? Mi történt? Kinyitottam a szememet, pedig még nagyon fáradt voltam. Mintha három napig nem aludtam volna. Először nagy, homályos foltokat érzékeltem a kinti világról. Barna és zöld színek kombinációja, egy-egy csillanással. Percek kellettek, mire kiélesedett a kép. A betegszobában fekszem. Már lehetne ez a második otthonom. Léteket és beszélgetést hallottam a folyosóról. Az egyik látogató Katret, de ki a másik? Lehet a gyógyítóval beszélget az állapotomról. Felültem az ágyban, pedig minden porcikám tiltakozott ellene. Mitől fáradtam ki ennyire? Kinyílt a szoba ajtaja és Katret lépett be a két madár alakváltó kíséretében.
 - Mi történt? - szegeztem nekik a kérdést.
 - Nem emlékszel? - döbbent meg Katret.
 - Alig és minden homályos. - ráztam meg a fejemet.
 - Nem vagy nagyon kimerült? - kérdezte Zyndane.
 - Fáradt vagyok, de csak egy kicsit. - füllentettem - Miért nem tudom felvenni a kapcsolatot Legort-tal.
  Erre mind a hárman összenéztek. Tudnak valamit. Idegesít a tegnapi nap, idegesít a tudatlanságom azzal kapcsolatban. A hírek lényegére nem emlékszem, semmilyen beszélgetésnek a tárgya sem maradt meg. Csak a benyomások, a képek. Mintha megsüketültem volna arra a napra.
 - Mondd el, mire emlékszel. - kérte Katret.
 - A reggeli terepgyakorlat alatt esett az eső, valamit közlött velünk az őrnagy. A tanórák nem maradtak meg, viszont voltam az irodádban és ott is beszéltünk valamiről, majd szóltam Legort-nak valamiért. Nem sokat beszéltem vele. Eltelt valamennyi idő, viszont nem tudom belőni, hogy mennyi, majd találkoztam Legort-tal és valamiért levédtük az elménket. Ennyire emlékszem.
 - Ez nagyon hiányos. - döbbent meg a férfi Zyndane mellett.
 - Tudom. Miért nem emlékszem rendesen?
 - Lehet egy kicsit bonyolult lesz a magyarázat, de elkezdem. - ült le az ágyra Zyndane - Amikor találkoztál Legort-tal mi ketten is ott voltunk. A képességetek erejére voltunk kíváncsiak. Amikor összedolgoztatok sokkal erősebbek lettetek mint külön-külön.
  Szünetet tartott. Nem vágtam közbe, eddig nem értem ez miért olyan fontos. Ezt már tudtam.
 - Máshogyan érzékeltétek az időt, mint ahogy az valójában telt. Sokáig elhúzódott a gyakorlat a tündének el kellett mennie. Pár perccel később a tünde után rohantál. Követtünk téged. Megálltál egy bizonyos ponton, mintha sokkot kaptál volna. Az ágak körülötted le voltak törve, elszakított, összemorzsolódott levelek voltak a talajon, a lombkorona feletted pedig megritkult, mintha egy nagyobb testű madár landolt volna. Ott álltál és néztél felfelé, aztán összeestél.
 - Mi történt Legort-tal?
 - Nem tudjuk. Valaki elvitte. Nagy eséllyel ő is elájult, mint te. Ugyanis mikor pajzsot emeltetek magatok köré, akkor a az elmétek közötti kapocs szorosabb lett. Ha lassan távolodtatok volna el egymástól nem történt volna semmi se. Viszont madárként repülve sokkal gyorsabban lehet haladni. Az elmétek nem tudott olyan gyorsan akkora távolságra nyúlni, főleg, hogy előtte nagyon összement. Szerencsére nem szakadtatok el egymástól, az lehet mindkettőtök halálával járt volna, azonban nem mehettek túl messzire a másiktól.
 - Mit jelent a túl messze? - kérdeztem.
 - Ha netán két különböző világon kötnétek ki. Az már túl messze lenne.
 - És az emlékeim?
 - Nos a távolság miatt elájultatok. Ha a testetekre ilyen hatással volt, akkor az elmétek rosszabbul járt. Szerencsére csak az emlékekkel van baj és csak a tegnapi események nincsenek meg teljesen.
 - Rosszabbul is járhattunk volna?
 - Igen. Legalábbis akkor, ha nem lenne annyira erős az elméteket összetartó híd. Ha gyenge lett volna, akkor nem tudnánk most beszélgetni. Bár ezt nem mondom biztosra és ne is gondoljunk rá. Tudsz beszélni Legort-tal?
 - Nem. - ráztam a fejemet - Nincs magánál és valamitől rosszul van.
 - Azt mondtad nem beszéltél vele.
 - Nem is. De rosszul vagyok és ez nem lehet annak a tünete, ami velem történt, mert velem szinte semmi se történt.
  Nem lettem teljesen nyugodt. Miért vitték el Legort-ot? Valami fontos részlet mégis csak kimaradt a tegnapi napról. Valamiért megijedtem, de miért? Elkezdtem kutatni az elmémben.
 - Tarnem-ről volt szó. - hallottam hirtelen.
 - Legort? - kérdeztem rá azonnal.
 - Nem. Lace vagyok. Legort-ot teljesen kiütötték rajtam keresztül tudtok beszélni, elmagyarázta hogyan, de annyira nem értem. 
 - Hogy kerülsz Legort-hoz? 
 - Még nem tudod? Kivittem sétálni Éjsötétet és véletlenül összefutottam Legort-tal. Egy viharmadár körözött felettünk, majd lecsapott és elkapott mindkettőnket. Azonban nagy eséllyel Legort-ra fájt a foguk. Velem nem törődnek.
 - Madár alakváltók voltak?! Mondj el mindent!
 - Nincs elég időm. Nem tudom hol vagyok és nagyon legyengültem. Legort rosszabbul néz ki, de nem mondott semmit se az állapotáról. Nem tudom kik hoztak ide minket. Miután elkaptak mindent elfelejtettem. 
 - Miért kerestetek fel, ha ennyire rosszul vagytok? 
 - Nos megpróbálom szó szerint idézni Legort-ot. "A hiányzó emlékrészek nálam vannak. Éppenséggel kíváncsiságból átnéztem pár emlékedet, mikor lecsaptak rám. Bocsi." Elméletileg ezen a kapcsolaton keresztül visszakapod őket. Azért is én beszélek, mert Legort addig próbálja helyrehozni a memóriádat. 
 - Nagyon lefáradtál, ezt még én is érzékelem.
 - Az étellel szűken bánnak, bezzeg a mérget bőkezűen adják. Valamilyen mérget használnak. Tudatomnál vagyok még se tudok mozogni, Legort-nak még ennyi kiváltsága sincs. Jelenleg egy zsák krumplira jobban hasonlít, mint bármilyen más élőlényre. 
 - Megszakítom a kapcsolatot. - mondtam kétségbeesetten, ugyanis Lace-t egyre halványabban érzékeltem, ugyanis fogyott az ereje - Ha erősebbek lesztek és nem figyelnek, újra beszéljünk!
  Ezzel véget vetettem a párbeszédünknek. Legort egyáltalán nem szólalt meg. Ennyire félnének tőle? Talán ezért gyengítették le ennyire. A fejem kicsit kótyagossá vált a beszélgetés után, viszont már mindenre emlékszem. De miért kutatott Legort az emlékeim között? A madár alakváltók kíváncsian néztek rám. Nem értették kivel beszélek telepatikusan. Tarnem elszökött, lehet ő áll a háttérben, de erre nincs bizonyíték. Jobb lett a közérzetem és már nem is voltam annyira fáradt, mint mikor felébredtem. Gyorsan összefoglaltam mindenkinek a beszélgetésemet Lace-szel. A két telepata eléggé megdöbbent, hiszen ha Legort-tal nem tudok beszélni, akkor Lace-szel hogyan? Valahogy sikerült elmagyaráznom. Végtére is Legort hozta létre a kapcsolatot, csak éppen Lace használta azt. Közben bejött a gyógyító is. Bár a reggeli gyakorlatot lekéstem a reggelinél már csatlakoztam a többiekhez. Mindenki komoran ült az asztalnál. Már megint megtörtént. Lace-t másodjára rabolják el és még nincs vége az első évnek. Senki nem szólt egy szót sem, pedig ilyenkor általában kérdésekkel szoktak bombázni.
 - Az Ezredes hívat. - jelent meg valaki mellettem, majd el is tűnt.
  Felnéztek a többiek.
 - Legort-tal együtt vitték el Lace-t. - magyaráztam - Gondolom szólni kell a tündéknek.
 - Tehát az órákról is lemaradsz. - jegyezte meg Denrick.
 - Ismernek a tündék és úgy tűnik jó diplomata vagyok. - vontam vállat.
 - Nem tudsz hazudni, ezért nem lehetsz jó diplomata. Mellesleg egyenesen megmondod mit gondolsz. - piszkálta a reggelijét Amber - De csak te tudsz beszélni Legort-tal és mindent érzékelsz, ami vele történik. Ezért hiába is vagy szókimondó a tündék benned jobban bíznak, mint egy idegenben.
  Mindenki kérdőn nézett Amber-re. Honnan tud ilyeneket?
 - A szüleim diplomaták. És szerették volna, ha követem a nyomdokaikat. Érdekelne a munka, de túl sok benne a politika, amit nem szívlelek.
  Gyorsan a számba tömtem a maradék kenyeret és kimentem az ebédlőből. Siettem hiszen nem szeretnék senkit se megváratni. Katret már összekészült az útra. Egyszerű ruhát vett fel, mely zöld színű volt. Oldalán egy egyszerű kard lógott, a hüvelyén nem volt semmilyen díszítés sem. Semmi mást nem tett az övére. Még egy rövid kardot sem, pedig azt is mesterien forgatja.
 - Ne hozz semmi fölöslegeset! Jobb, ha nem félemlítjük meg őket. Azt hihetik elsőre a madár alakváltók velünk vannak és mi kértük őket Legort elrablására.
 - Ettől nem kell félned. - nyugtattam - Legort mindent elmondott nekik a madár alakváltókról. Így azt is, hogy nem tudtunk róluk.
 - Rendben. De azért se hozz sok mindent. A két madár alakváltó átváltozva követett minket az erődtől. Csak mi négyen mentünk.
 - Argot nem fog örülni a hírnek. - sóhajtottam.
 - Már küldettem egy levelet, de jobb ha személyesen beszélünk velük.
 - Értettem. Akkor indulunk?
 - Persze. Jobb ha visszaérsz délutánra.
  A leggyorsabb úton mentünk ki az erődből. Főként mellék folyosókat használtunk, mert most sok diák szokta főfolyosókat ellepni. A kijáratnál vártak minket a madár alakváltók. Amint kiértünk átváltoztak és előre repültek. A földön követtük őket. Út közben mindketten alakot váltottunk hiszen így gyorsabban tudjuk megtenni a hosszabb távolságokat. Út közben folyamatosan próbáltam beszélni Legort-tal, de mind hiába. Nagyon gyorsan képes megszökni mindenhonnan, és lehet ezt tudják a fogva tartói, ezért elkábíthatták. Remélem ez a magyarázat. Nem jelentek meg rajtam sebek és túlzott fájdalmat sem éreztem, tehát őt nem bántják, viszont nem tudom mi lehet Lace-szel. Őt miért vitték el? Egyszerűen az emlékeit is kitörölhették volna, de nem inkább őt is elvitték. Elértünk a falu határához. Elkezdtünk felkapaszkodni a fákon. Ilyenkor nagyon jól jönnek a karmok. Gyorsan feljutottam. Gyorsabban, mint az ezredes, ugyanis kisebb állat alakját vettem fel, így az ágak nem nagyon okoztak gondot könnyedén elfértem közöttük, míg Katret-nek folyamatosan ügyelnie kellett, hová is lép. A tündék nem lepődtek meg az érkezésemen. Semmit nem lehetett leolvasni az arcukról. Alakot váltottam és úgy vártam Katret-re, aki egy percen belül meg is jelent. Lesütöttem a szememet, nem tudtam felnézni. Hiszen miattam jött el Legort a faluból, így mondhatni az én hibám is az eltűnése. Argot kijött elénk, de nem szólt egy szót sem. A közház felé terelt bennünket. Néma csendbe lépdeltünk egymás mellett, senki se szerette volna megtörni a hallgatást. A tündék feszülten figyeltek, nem mozdultak, mintha szobrok lettek volna. Lehet Argot nem számolt be nekik?
  Beléptünk a közházba és becsuktuk magunk mögött az ajtót.
 - Elnézést a rideg fogadtatásért. - mondta Argot.
  A hangja egyáltalán nem bocsánatkérő volt, sőt csak az udvariasság kedvéért mondta ezt.
 - Nekünk kell elnézést kérnünk, hiszen későn jöttünk. - válaszolt Katret - Anna pár órája ébredt fel. Eddig mi is tudatlanok voltunk ezzel az egésszel kapcsolatban.
 - Ez akkor azt jelenti, hogy Legort még él.
 - Igen, de nem tudjuk hol is tartják őket fogva.
 - Mást is elvittek? - kérdezte Argot.
 - Egy kadétunkat Anna szakaszából.
 - Aha. - mondta, de látszódott rajta az érdektelenség - Katret, már ismerjük egymást annyira, hogy elhagyhatnád a köntörfalazást. Ezt mind leírtad a levélbe.
  Kérdőn néztem Katret-re, azt hittem emiatt jöttünk, de ha mindent leírt akkor miért kellett meglátogatnunk őket? Katret rá nézett, mondhatni némán bocsánatot kért valamiért.
 - Tegnap este eljött az erődbe Ambrus. Nem maradt sokáig, hiszen nem szeretett volna lebukni, így is nagyon nagy kockázatot vállalt. Bár mikor hallott nővére állapotáról tovább maradt volna, de lebeszéltem erről. Nem szeretnék még a Kívülállókkal is vitába keveredni.
  Ezért kért bocsánatot. Az öcsém az erődben járt és nem szólt róla nekem! Tudnom kellett volna róla.
 - Ez miért olyan fontos? - nézett Katret-re fürkészően Argot.
 - Hozott valamit Annának, amit Legort küldött.
  Döbbent csend fogadta a hírt. Legort-ot elkapták, nem küldhetett semmit se nekem. Vagy még előtte küldte volna?
 - Ambrus azt mondta már több napja nála küldette vele Legort, de csak most tudta odaadni. - folytatta Katret - Egy könyv az, de az írást benne csak ti tudjátok elolvasni. Nem a mi nyelvünkön íródott. Biztosan volt oka Legort-nak, hogy hozzánk küldte, de nem tudom pontosan mi is. Ezért jöttünk valójában. Remélem te le tudod fordítani.
 - Megpróbálhatom. - nyújtotta Argot a kezét a könyvért.
  Katret odaadta neki, egyáltalán nem habozott. Megbízott Argot-ban, mellesleg semmi oka nem lett volna ellopni tőlünk azt a könyvet. Legort miért nekem küldte ezt? Itt is maradhatott volna.
 - A falunkat figyelték egy időben - mondta Argot miközben a könyvet olvasta - Ezért küldhette neked Anna. Nálatok ez nagyobb biztonságban volt.
 - Honnan tudtad, mire gondolok? - kérdeztem.
 - Az arcodra volt írva. - felelte.
 - Mi áll a könyvben? - tért a tárgyra Katret.
 - Nos, a helyesírás miatt nehezebben lehet elolvasni és még nehezebb lefordítani. Röviden egy szövetség ismertetője, ami Tarnem és Palkot között volt megkötve. - lapozott egyet - Az egyezség szerint a felek bizonyos időnként információt adnak át egymásnak. - lapozott még egyet és még egyet - De csak Palkot adott át információt, Tarnem nem. - a könyv végére ugrott - Tarnem már évek óta kapott információkat, még hozzá sokat és jelentőseket. Főként Ambrus-ról és rólad Anna. Az utolsó információ átadáskor már minket is megemlített. - a könyv utolsó lapjaihoz ért - Ez itt a legvégén egy napló bejegyzés. Ezt ti is eltudnátok olvasni, ugyanis Palkot írta. A betűket direkt összekeverte, hogy csak az értse meg, aki ismeri a logikát, ami alapján le lett írva a szöveg.
 - Te ismered? - kérdezte reménykedve Katret.
 - Igen, azt hiszem rájöttem. - motyogta Argot, eléggé belemerült az olvasásba.
  Szóval Legort erre jött rá. Tarnem már régóta tud rólam és az öcsémről. Ami azt jelenti tudta mire vállalkozik, mikor felajánlották neki a tanításomat. Vagy netán saját magának elintézte az idekerülését? Érdekelne mi mindent tudhatott meg rólam, de sajnos Argot nem fordította le teljes egészében a szöveget. Csak a lényeges információkat mondta el.
 - Palkot rájött az átverésre. - szólalt meg hirtelen a tünde - Mivel ő sose kapott információt, elfogatta Annát, Legort-ot és az ikreket. Mivel Tarnem nem teljesítette a szerződés ráeső részét saját maga kezdett kutatni a telepátia után. Azt tervezte Tarnem-et a saját fegyverével győzi le és az információkat a madár alakváltókról, majd megszerzi tőle. Mondhatni már halálos ellenségként kezelte őt. Ezek után azt taglalja, hogyan próbált meg általatok információhoz jutni és a tapasztalatait is leírta. - sötétebb volt a tekintete mikor visszaadta a könyvet.
  Legort nem számolt be neki részletesen, ahogyan én sem Katret-nek. Ha ez hamarabb eljutott volna hozzánk akkor több bizonyíték lenne Tarnem ellen, hiszen mondhatni információt sajtolt ki Palkot-ból. Biztosan nem önszántából osztatta meg azokat.
 - Mindent köszönünk. - hallottam Katret hangját - Gyere menjünk Anna.
 - Beszélnék vele, ha engeded. - szólalt meg Argot.
  Megállt Katret az ajtóban, egy ideig figyelte a tündét. Majd megszólalt.
 - Kint várlak a falu szélén.
  Miért szeretne beszélni velem Argot?
 - Mit tudsz Legort-ról? - kérdezte.
 - Nem sérült meg. Nincs semmi baja, de kábult állapotban van, esetleg alszik. Nehéz megmondani ekkora távolságról. Egy barlangban lehet, bár a mélyedés jobban illene rá. Csak pár méter mély az üreg, de sík, nem lejt és nem is emelkedik. Meglepő módon még is csak az eget látta, mikor kinézett a barlang száján. Nincsen rajta bilincs, se kötél, csak egy rács áll az útjába. Még őrt sem látott, de fáradt volt, nem tudott mozdulni, ezért nem szökött meg azonnal. De szólt nekem Lace-en kersztül, ugyanis a nap elején eléggé hiányosak voltak az emlékeim és addig míg Lace beszélt átadta az emléktöredékeket nekem. - mondtam.
  Magam is meglepődtem ezeken az információkon. Nem tudtam róluk, lehet Legort ezt is elültette a fejembe, mikor az emlékeimet állította helyre. Esetleg itt kisebb a távolság köztem és közte ezért ennyi emléke átszivárgott hozzám a gyenge kapcsolaton keresztül. Argot is észrevette a bizonytalanságomat.
 - Most tudtad meg ezeket? - kérdezte mosolyogva.
 - Igen. De nem tudom miként.
 - A kettőtök közötti kapcsolatot kiérthetné jobban magatokon kívül?
  Erre nem tudtam mit felelni. Ha nekünk kéne a legjobban ismerni akkor soha nem tudjuk meg mi is ez pontosan közöttünk. Az elménk összekapcsolódott, de most már túlnyúlt azon. Kívülről ez nem biztos, hogy látszik, de érzem már más lett.
 - Most menj, Katret már biztosan vár. - zökkentett ki Argot a gondolataimból.
 - Máris megyek. Viszlát! - kimentem az ajtón és Katret-hez siettem.
  Nem kérdezett, csak visszaindultunk az erődbe. A visszafele úton sok mindenen elgondolkodtam. Köztük Legort és Lace kiszabadításán is. Csak nem tudjuk hol vannak. Valahogyan meg kéne tudnunk, aztán már tervet is lehet készíteni. A terepgyakorlatra pont visszaértem. Zyndane nem mondta, hogy lesz óránk, így szerintem nem fogja megtartani.
  A terepgyakorlaton se volt túl derűs a szakasz. Mindannyian szerettünk volna valamit tenni Lace érdekében. Az őrnagy is észrevette a komorságunkat, ezért időben elengedett bennünket, miután a végletekig kifárasztott minket. Amikor visszaértünk a szobába, mindenki beledőlt az ágyába. Fizikailag és mentálisan ez a nap teljesen kiszipolyozott.
 - Anna? - hallottam Rignot-ot.
 - Igen?
 - Újra megpróbálnánk a védekezést.
 - Az elméletet tudjátok, szóval pár perc és megpróbálok betörni hozzátok. - mondtam, de nem keltem fel.
  Mindenkit egyszerre támadtam le. Nem vetettem be a teljes erőmet, hiszen nem szerettem volna ártani nekik. A legtöbb falon erőlködés nélkül bejutottam. Thalia, Rignot és Endrees már nehezebb eset volt, de az övékén is sikerült átjutnom. Folyamatosan újra próbáltuk az egész gyakorlatot. Már egészen ügyesek. Jobban haladnak, mint gondoltam. Azért kelleni fog egy hónap a megfelelő védelem kialakításához, de sokan már jó úton járnak efelé. Vacsora után szintén gyakoroltunk egy keveset, majd mindenki elfoglalta magát. Éppen félálomban voltam, mikor Legort hirtelen felkeresett.
 - Tarnem... Tarnem... - ismételgette.
 - Legort! Mi történt? Mi van Tarnem-mel? 
 - Ő volt... Ő hozott ide minket...
 - Alig érzékellek, valami baj van? 
 - Éppen... egy újabb adag... mérget kaptam... Nem tudok...sokáig...ébren maradni.
 - Hol vagytok? Tudok tenni valamit?
 - Nem tudom...Anna...Nem tudom...
  Ezzel végleg megszakadt a kapcsolat. Szóval folyamatosan mérgezik őt. Ezért nem tudok vele szinte soha kapcsolatba lépni. Viszont már egyértelmű, Tarnem áll az egész mögött. Csak tudnám mit szeretne. A terveit szinte lehetetlen előrelátni. Azt hittem rám fog támadni, erre Legort-ot és Lace-t vitte el. Nem értem ezt az egészet!

*Legort szemszöge*

  Fáj mindenem, de főként a fejem. Mintha ma kéne átváltoznom, olyan állapotban vagyok. De az nem lehet, még öt nap múlva lesz itt az ideje nem most. Kinyitom a szemet és kő mennyezetet látok. Egy barlang teteje lenne talán? Lüktet a fejem, egyáltalán nem tudok rendesen gondolkodni. Oldalra fordítom a fejemet, szikla fal áll ott. A másik irányba is elnézek. Valaki mellettem alszik. Ki lehet az? Próbálom használni a képességemet, de semmire se jutok vele. Mi történt tegnap? Odáig minden rendben van, míg elköszöntem Annától. Pontról pontra vettem át magamban a tegnap történteket. Lassan haladtam, mert a folyamatos fájdalom közbeszólt. Másra nem is koncentráltam csak az emlékeimre, hiszen elfelejtettem pontosan hogyan is kerültem ide. Egy idő után belezavarodtam az emlékekbe, mintha nem csak a sajátom lenne benne a fejemben. Ugye nem Anna emlékei nem nálam vannak?! Akkor ő még inkább nem emlékszik semmire. Az emlékeket elkezdtem szétválogatni. Szerencsémre nem sok információt vettem el Annától. Vissza az emlékfoszlányokra lehet akkor kerültek hozzám, mikor hirtelen túl nagy lett a távolság. A kapcsolton keresztül ez lehetett az utolsó "beszélgetés". Lehet pont ennek köszönhetően nem haltunk bele a hirtelen nagy távolságba. Vissza kell adnom Annának azt, amit elvettem. Túlságosan legyengültem, várnom kell. Viszont a várakozás az most nem segít Anna emlékei könnyedén beépülhetnek a saját emlékeim közé, és utána már soha többé nem fogom tudni őket szétválasztani a sajátomtól. Talán Lace segíthet. Igaz alszik, de szellemileg biztosan jól van. A telepátiám még mindig nem szeretne működni. Minden erőmet a gyógyításmora használtam. Gyorsan jobban kell lennem, különben sokáig nem fogom tudni használni a képességemet. Mikor már nem fájt mindenem, megpróbáltam kinyúlni Lace elméjéhez. Meglepődésemre egy fallal találkoztam. Tényleg! Anna tanította őket. Egész jó a védelme, az egyik repedésen a falon könnyedén bejutottam. De óvatos voltam, nem szeretném ha bármi baja esne az ügyetlenségem miatt. Mellesleg nem szeretnék összezárva lenni egy nem épelméjű Lace-szel. Rosszabb lenne Lucia-nál. Rosszul ítéltem meg. Lace még alszik, most nem tudok beszélni vele. Nekem is pihennem kéne. Még mindig rosszul vagyok és így nem veszik sehogy se hasznomat. Nehezen maradtam már ébren. "Csak pár percig pihenek egy keveset." - mondtam magamban és hagytam, hogy a fáradtság eluralkodjon felettem.
 - Legort! Legort! - hallottam, de nem foglalkoztam vele.
 - Kelj már fel! - bökött meg valaki - Hol vagyunk?
  Elaludtam! Azonnal felébredtem és felültem. Mennyi idő telt el azóta? A rosszullétnek nyoma sem volt, de még mindig fáradtnak éreztem magamat.
 - Nem tudom. - válaszoltam - Talán egy barlangban.
 - Tudsz beszélni Annával?
 - Jelen állapotban? Nem hiszem. De te tudsz vele beszélni.
 - Csak akkor ha ő keres engem.
 - A segítségemmel te fogsz Annával beszélni, nekem pedig segítenem kell, mert az emlékei nagy része tegnapról nálam kötött ki.
 - Miért kellek én?
 - Mert nincs elég erőm. - feleltem egyszerűen - Nem tudom mit adtak be, de már egy fél napja hat és nem látom mikor is ér véget az ereje.
 - Szerinted nekem nem adtak?
 - Kevesebbet, mint nekem.
 - Rendben. Mikor csináljuk?
 - Most.
  Lace elméje körül lebomlott a fal. Eggyel kevesebb akadály. Óvatosan értem Lace elméjéhez, utána hoztam létre a kapcsolatot Annával. Lace-t is bevontam a beszélgetésbe. Míg ők társalogtak egymással elkezdtem visszaadnia az emlékeit Annának. Mindent a helyére kellett illesztenem, ami eltartott egy darabig. Úgy tűnik már eléggé felbolygatta magában a tegnapi nap eseményeit. Biztosan nem örült a tudatlanságnak, de ő már csak ilyen. Meg is lepődtem volna, ha nem veszi észre az emlékei hiányát. A munkám végeztével nagyon elfáradtam elkezdtem szétbontani a kapcsolatot és Lace-t is visszavittem a testébe, hogy most ő maga uralja azt. Azonnal álomba merült. Ugyanis sokat használtam az energiáiból. Sajnos az én erőm se végtelen, nem tud egyszerre a méreggel küzdeni és közben egy távoli illetővel beszélgetni. Újra elszenderedtem.
  Szárny suhogásra riadtam fel. Már képes voltam mozogni, de nem tettem. Jobb ha azt hiszik még alszom. Viszont az elmémben nagy káosz van, nem érzékelem rendesen a környezetemet. Minden folyamatosan változik körülöttem. Talán egy mellékhatása a méregnek. Ha fel is állnék csak dülöngélnék. Szerintem még a falat se különbözetném meg a kijárattól. Halk beszédet hallottam.
 - ... méreg ... csökkenteni... - mondta az egyik.
  A két mondatból csak két szót ismertem fel. Hiába ilyen állapotban nehéz egy idegen nyelvre koncentrálni. Mivel nem az anyanyelvem nehezebben értelmezem a szavakat, amiket mondanak.
 - ... alakmásoló... - szünetet tartott a két mondat után, de csak egy szót hallottam ki rendesen - ... lány... nemsokára...
  Mindig csak egy-két szót csípek el az egészből. Éberebbnek kell lennem. Többet kell értenem. Kissé oldalra fordítottam a fejemet és kinéztem a rácsok között. Tarnem volt az egyikük a másikuk ismerős, de nem tudom honnan. Tarnem észrevette, hogy figyelem.
 - Tudtam. - mondta az anyanyelvemen elég erős akcentussal - Itt helyben megölni téged, de Anna miatt nem.
  Még mindig nem megy neki a feltételes mód.
 - Megölnélek. - javítottam ki - Nem nagyon kopott a tudásod.
 - Te viszont kevesebbet tudsz. - mosolygott - Könnyen elkapni. Mit szólna a mestered? Ez gyalázat rá.
 - Annál nem vagyok rosszabb, mint ahová te fejlődtél. - motyogtam, ugyanis valami folyamatosan elvonta az erőmet.
 - Mit mondasz? - kérdezte dühösen.
 - Ugyan, tudod te miről beszélek. Régebben a legnagyobb harcosokat faragtad, de most? Egy tanítványért a biztos halált is bevállalod.
 - Ő kivételes. A nevével az enyém is örök.
 - Komolyan ezt hiszed? Ugyanezt mondtad Markus-nál.
 - ... szolga ... por ... - kezdte a másik nyelven szitkozni Markus-t - Te tenni mindenről!
  Úgy látszik a ragozást is elfelejtette. Vagy csak túlságosan dühös. Már nem válaszoltam neki. Teljesen kimerültem. Legyőzött a méreg. Már nem tudok semmit se tenni.
  Veszekedést hallottam. Sokáig veszekedtek, majd edény csörömpölést hallottam. Valaki vizet öntött a számba. Azonnal inni kezdtem. Teljesen kiszáradtam. Ahogyan ittam úgy erősödtem. A végén már elvettem az edényt és az egész vizet megittam.
 - Nem hittem volna, hogy egy méreg ki fog rajtad. - nevetett Tarnem - Bár nem adtam volna oda az ellenszert, hiszen magadtól is meggyógyultál volna alvás közben.
  Nem az anyanyelvemen beszélt hozzám, de most sokkal jobban megértem őt. Már nem vagyok annyira kótyagos, mint az elején. Tarnem teljesen elállta a rács ajtaját a társa pedig bent volt felfegyverkezve. Lace-hez húzódott. Bármilyen gyors is vagyok innen nem tudom őt megmenteni, ezért a szökés gondolatát elvetettem. Varázslatot még nem tudok használni, hiszen még bele halhatok.
 - Azonban így túl nagy a hatalmad. - elővett egy kis üvegcsét és a kezembe dobta - Kevés van benne. Idd meg az egészet.
  Tétováztam, hiszen ki a franc szeretné megmérgezni magát?
 - Gondolom nem szeretnéd, ha Anna kis barátnője miattad halna meg. - folytatta - Idd meg.
  Kinyitottam az üvegcsét. Majd egy korttyal lehúztam az egészet. Valamennyit direkt félre öntöttem, ami így a földre került. Talán így hamarabb magamhoz fogok térni. Azonnal szédülni kezdtem, a fejem majd széthasadt. Tarnem társa odajött mellém a kardját felém szegezte, de nem foglalkoztam vele. Elvette az üveget majd kiment. Valamit beszéltek Tarnem-mel majd mindketten elhagyták a barlangot. Anna közelebb van, mint eddig. Homályosan érzékeltem, de most közelebb van hozzám. Azonban a jelenlegi helyzetemben nem tudok vele beszélni. Próbáltam felidézni ennek a nyomorult helynek a kinézetét és folyamatosan rágondoltam. Remélem Anna hozzá fog férni ezekhez a képekhez.
  Lace mellém jött és mondott valamit, de nem értettem. Jelenleg az egyetlen dolog amire képes vagyok az a létezés. Lace megbökött és kíváncsian nézett rám. Nem értem mit szeretne. Óvatosan az elméjébe férkőztem, de nem volt egy okos húzás, mert nem értettem semmit se. Ilyenkor milyen jól jönne a nyelvtudás, de az jelenleg lehetetlen. Az anyanyelvemen szólaltam meg, Lace biztosan nem fogja megérteni.
 - Nem értelek. - mondtam, de csak kérdő pillantásokat kaptam válaszul.
  Lefeküdtem, mert már az ülés is fáradalmas volt. Pihennem kell és remélem a méreg hatása nem lesz olyan erős, mint először. A mennyezetet bámultam, mikor hirtelen az világosodni kezdett. A cella ezen végébe besütött a nap. Lecsuktam a szememet és már aludtam is.
  Valaki megrázott a vállamnál fogva. Arrébb löktem a kezét. Még aludni szeretnék! Már pihenni sem lehet rendesen? Hirtelen az a valaki megfogta az ingemet, egy picit megemelt és mielőtt bármit is tehettem a földhöz vágott. Nagyot koppant a fejem, de különösebb bajom nem lett. Kinyitottam a szememet és dühösen néztem a duzzogó Lace-re.
 - Komolyan? - kérdeztem, miközben megtapogattam a fejemen azt a részt, amit bevágtam a padlóba - Csak arrébb löktem a kezedet.
 - Most már tudsz velem beszélni?
 - Igen, jobban vagyok. - feleltem - De miért vágtál a padlóhoz.
 - Hogy felébredj. - vont vállat Lace.
  Körbenéztem. A nap lemenőben volt, az ég szürkébe burkolózott. Már alig látni valamit ebben a vájatban. Meglepődésemre sokkal jobban vagyok, mint amire számítani lehetett. Azt hittem ugyanolyan fáradékony leszek, mint egész nap. De semmi, a méregnek most alig volt hatása.
 - Beszélek Annával. - jelentettem ki.
 - Nem hallottad miről beszéltek a méregről? - kérdezte Lace.
 - Nem értettem, mit mondtak?
 - A méreg nem engedi használni a telepátiát, és ha még ki is ürül a szervezetedből, akkor is lesz pár mellék hatása, de csak ideiglenesen. Most például sokkal jobban ki fogsz fáradni, mint általában.
 - Akkor keveset beszélek vele. Veled nem itattak mérget, jól sejtem?
 - Igen. De nincs itt semmi sem, amivel kitörhetnék ebből a ketrecből. Megpróbáltam mindegyik állatalakomat a rács ellen, de semmi haszna sem volt. Talán megkarcoltam, de ennyi.
 - Miután beszéltem Annával megnézem mit lehet kezdeni a ráccsal.
  Nehezen, de sikerült felvennem a kapcsolatot Annával. Igaza volt Lace-nek, ez többet kivett belőlem a szokásosnál. Mindent elmondtam, amit szerettem volna. Bár a mérget már jóval előbb megkaptam, attól még nagyon lefáradtam a mellékhatásától. Pár percet pihennem kellett a beszélgetés után, csak aztán néztem meg a rácsokat. Ez aztán a furcsa fém ötvözet. Hátra nyúltam az övemhez és elővettem a tőrömet, azt ami még Palkot-nak is szemet szúrt, melyre több védő bűbájt is tettem.
 - Minden fegyvert elkoboztak tőlünk. Hogyan siklottak át a tőröd felett? - kíváncsiskodott Lace.
 - Egy varázslat miatt minden szemnek láthatatlan mely elszeretné venni tőlem, sőt még tapinthatatlan is. Bonyolult egy varázslat volt, de cserébe sose fogják elvenni tőlem. Ilyen helyzetekbe pedig nagyon jól jön.
  Mivel a pengéje sose tud kicsorbulni hála fémnek, amiből készült, ezért akkorát sújtottam vele a rácsra, amekkorát csak bírtam. A rács nagyon hangosan megkondult. A fülemre kellett tapasztanom a kezemet, de Lace ugyanezt csinálta. Egy-két perc után elhalt a hangja.
 - Ezt többé ne csináld!
 - Rendben, nem fogom. - ígértem.
  A rácson volt egy kisebb bevágás, de ennyi. Ez nagyon érdekes. Lehet keverték a világomról hozott ércet egy ittenivel és így hozták létre ezt az ötvözetet. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet. A lakattal kezdtem babrálni.
 - A lakatot is ebből a fémből készítették semmire sem mész vele. - ült le Lace a falhoz.
 - Ezt a fémet nagyon nehéz megmunkálni. Lehetetlen, hogy ebből egy bonyolultabb szerkezetet létre tudtak volna hozni. Szóval a zár valami másból készült.
  Hirtelen szárnycsapásokra lettem figyelmes. Itt van valamelyikük.
 - Nem tudhatják meg, hogy kevésbé hat ráma méreg. - mondtam - Szóval kérlek ne buktass le. - fordultam Lace-hez.
 - Rendben, de feküdnöd kell. Ha állsz nem fog összejönni a terved.
  Hanyatt vágtam magamat a padlón és alvást színleltem. Lépteket hallottam, amik egyre közeledtek. Valamit leejtettek, majd a léptek egyre távolodtak és szárnysuhogásba ment át a léptek zaja. Gyorsan kinyitottam a szememet. Az egész vájatot füst töltötte be. Fehér áthatolhatatlan füst. Eltakartam az orromat ás a számat, de a füst mindenhova beszivárgott. Nagyon elálmosodtam, így legalább biztosra mennek és este nem kell nálunk őrködni. Ez volt az utolsó gondolatom az elalvásom előtt.