52. fejezet - Madarak

*Anna szemszöge*

   A tegnapi fejmosás után már nem történt semmi szokatlan. Bár pontosan még mindig nem értem milyen fémből volt a ketrec, amibe Legort-ot zárták. Majd megkérdezem őt még egyszer, ugyanis mikor Katret kérdezte ugyanezt, akkor direkt törekedett arra, hogy senki ne értse meg. Mondjuk nekem se tetszene az, ha el kellene mondanom miként tudtak engem bezárni. Mellesleg nem csak bezárták, hanem tehetetlenné is tették. Semmit se tudott csinálni míg ott volt, ha nem veszem észre akár meg is halhatott volna. Nem akarok belegondolni mi történt volna akkor.
  A reggeli gyakorlat alatt újra a beteg szobában voltam. Most már tényleg nincs semmi bajom, így komolyan visszaengedhetnének. Az orvos engedélyezte a részvételemet, így olyan gyorsan tűntem el abból a helyiségből, amilyen gyorsan csak tudtam. Hirtelen összefutottam Katret-tel a folyosón. Köszöntem neki, de nem viszonozta. Valami nagyon aggasztotta őt. Valami baj van, ha ennyire nem figyel a környezetére. Utána mentem volna, de amint megérintettem az elméjét inkább változtattam a tervemen. Lehet csak még inkább bosszantanám a folyamatos kérdéseimmel, ha utána mennék. Így inkább a szobába mentem, ahol Éjsötét fogadott. Igen, tegnap sikerült nagy nehezen visszacsempésznem. Hidryt sokat segített benne. Éppen távozni készültünk, mikor hirtelen feltűnt és átadta a kosarat, amiben Éjsötét volt. Valamit gyorsan elhadart, hogy Lace itt hagyta egyszer a tőreit és most jutott eszébe visszaadni, aztán amilyen gyorsan jött olyan gyorsan tűnt is el. Szerencsére Katret nem nagyon érdeklődött a kosár tartalma felől, így könnyedén megúsztam.
  Éjsötét elkezdett hozzám dörgölőzni.
 - Mit szeretnél kicsike? Hiszen már reggeliztél. - mondtam neki.
  Hidryt adott még egy pár rágcsát ajándékba Éjsötétnek, így nem kellett gondoskodni a reggeliről. Azonban este is kapnia kellene valamit és még van mondhatni fél órám. Remélem hamar találok valami kisebb vadat a közelben, amit elfoghatok és könnyedén behozhatom, esetleg ha nem működne akkor a konyháról kellene valahogyan lenyúlni a maradékokat. Éjsötétet nem akarom magammal vinni, ugyanis nehéz ide-oda csempészni. Egyedül megyek. Fogtam az íjamat a tegezemet és két tőrt, majd kisurrantam az ablakon. Gyorsnak kell lennem, nem szeretnék lebukni.
  Felmértem a környezetemet a képességem segítségével. Csak egy szóba jöhető célpontot találtam. Volt egy nagyobb fészek úgy két kilométerre tőlem. Itt ezen a bolygón ugyanis sokszor előfordulnak csoportos fészkek, azt ugyanis könnyebben megvédik a madarak, mint ketten egy kicsinyke fészket. Ez viszont még kicsi fészek csak tíz pár madárka él még itt. Ha kettőt leszedek, az bőven elég lesz Éjsötétnek, Enturin úgy is mindig hoz az ebédjéből vagy vacsorájából. Odáig futottam, bár a fészek közelében lassítottam és inkább halk próbáltam lenni. Felkapaszkodtam az egyik fára és egy vesszőt helyeztem az idegre, majd felemeltem az íjat. Kerestem a megfelelő célpontot, amit könnyedén leszedhetek. Úgy tíz talán tizenöt méterre lehettem a fészektől. Hirtelen megjelent egy madárfej az egyik nyílásból. Arra fordítottam az íjamat és kihúztam az ideget, majd vártam. Mikor teljesen előjött a fészekből akkor oldottam. Egy pillanat volt az egész. A nyíl gyorsan áthaladt a madárka vékonyka testén. Leesett a fészekből. Elővettem a következő nyilat. A madarak hangos vész rikoltozásba kezdtek. Az erdőben ez megszokott zaj, ugyanis a ragadozók sokszor szemelik ki zsákmányul az effajta fészkeket. Azonban óvatosnak kell lenni, nem szabad nyílt terepre menni az ilyen madarak ellen, ugyanis nagyon gyorsra képesek felgyorsulni és saját magukat lövedékként használni. Ennek a fajnak nagyon erős a csőre, erősebb pár fémnél is, ezért nem esik bajuk ha csőrrel valaminek neki csapódnak. Az egyik madár leszállt egy faágra. Csak erre vártam. Kihúztam az ideget és oldottam. A madár szárnyát találtam el, nem halt meg azonnal. Elindultam begyűjteni a zsákmányt. Igyekeztem a fák takarásában maradni. Nem akarok ezek miatt a madarak miatt újból megsérülni. Amelyiket először lőttem le távolabb feküdt az erdőtől. Gyorsnak kell lennem, még azelőtt vissza kell érnem, mielőtt a madarak felgyorsulva nekem repülnének. Hirtelen kiugrottam a bokrok közül, felkaptam a madarat és visszavetődtem. Pont jókor, ugyanis több madarat is láttam felém suhanni, azonban az erdő előtt irányt váltottak, így nem találtak el engem. A másik is a közelben hullott földre. Mikor megtaláltam tehetetlenül vergődött a földön, miközben próbálta a szárnyát mozgatni, melyben a nyilam volt. Odamentem hozzá, mire rikoltozni kezdett. Egy gyors mozdulattal megszabadítottam őt a szenvedésétől. Puszta kézzel utálok ölni, még ha állatról is van szó, de a túlélés felül ír mindent. Nem szeretnék Lace által eltávozni, így inkább ez, mint az. A nyilakat visszatettem a tegezbe, aztán visszaindultam. Nagyon sietnem kellett, ugyanis tíz percem maradt beérni az első órára. Az ablakunkat használtam megint bejáratként. A madarakat egy kosárba helyeztem és bezártam egy szekrénybe, nehogy Éjsötét még idő előtt elfogyassza őket. Majd délben megkapja az egyiket a másikat pedig majd este. Felkaptam a tancuccomat és rohantam a teremig. Éppen hogy beestem. Utánam pár perccel érkezett meg a tanár is. Még egyszer ilyen gyors kört nem szeretnék, azonban félek nem ez volt az utolsó ilyen eset. Amint elkezdődött a tanítás jelzett a gyomrom, hogy üres. Megfeledkeztem a reggeliről! Most hat órán keresztül éhezhetek. Remek, mit fel nem adtam azért a jaguár kölyökért.
  Amint kiment a tanár a teremből az utolsó óráról, rohantam az ebédlőbe. Farkaséhes voltam. A konyhások is láthatták ezt rajtam, ugyanis nagyobb adagot kaptam az átlagosnál. Elfoglaltam a szokásos helyünket és azonnal neki láttam az ebédnek. A többiek utánam pár perccel jöttek be.
 - Nem volt jó ötlet kihagyni a reggelit. - jegyezte meg Ametiszt.
 - Éppen Éjsötét ebédjéről és vacsorájáról gondoskodtam, és elfelejtettem a saját reggelimet. - mondtam teli szájjal.
 - Anna van egy csapda közvetlen a hálószobánk mellett, miért nem nézted azt meg? - kérdezte Enturin.
 - Mert megfeledkeztem róla. - ha ez előbb eszembe jut megspóroltam volna azt a sok vesződést a vadászattal.
 - Gondolom Anna hallottad már a hírt, de még a többieknek nem sikerült elmondanom. - kezdte Rig - Még délelőtt követek érkeztek az Erődbe. Hallottam, mikor két tiszt beszélgetett a folyosón. Anna mit tudsz erről?
 - Az Ezredes nem örül ennek, de nem tudtam a követekről. Milyen követek? Honnan jöttek?
 - Nem tudom éppen a reggeli gyakorlatra tartottam. - mondta Rig - Reméltem többet tudsz nálam.
  Teljesen tele voltam, de még ott volt a tányéromon az ételemnek az egy negyede. Most már nem vagyok éhes, bezzeg mikor lejöttem. Na mindegy Éjsötét ma sokat fog enni, úgy is szüksége van rá. Lace és Enturin osontak fel a hálószobánkba az ebédszünet utolsó tíz percében.
  Amint az őrnagy észrevett engem, rögtön leszidott. Hiszen több napig nem jelentem meg terepgyakorlaton, ezért büntetésből rögtön kezdhettem öt körrel a rét körül. Nem örültem neki, de legalább nem egész óra alatt kell futnom. Meglepetésemre sokkal gyorsabban végeztem a futással, mint amire számítottam. Mégis csak jót tett az a cikázás a tündék és az erőd között. Utána beállhattam a többiek közé, így is jól megdolgoztatott, de legalább nem kellett tovább maradnom és örömre nem maradtam le túlzottan a többiektől. Terepgyakorlat után a szobánkhoz igyekeztem mikor valaki megszólított telepatikusan.
 - Gyere Anna a gyámod irodájába.
 - Ki vagy te? 
 - Egy követ, de itt majd mindent megtudsz. 
  Leváltam a többiektől. Észre vették, de nem szóltak egy szót sem. Siettem ugyanis kíváncsi vagyok ki lehet az az ismeretlen telepata. Mit szeretne, és miért jött ide követként? Most nálam próbálkoztak, ah már Legort-nál elbuktak? Nem tudom és ezt szeretném kideríteni. Inkább nem szóltam Legort-nak erről az egészről, majd ha lenyugszik elmondom neki. Nem tudom mit gondoljak ezekről a követekről, a bizalmamat nem nyerték el. Vajon a tegnap történtek miatt jelentkeztek most személyesen? Megálltam az Ezredes irodája előtt, még nem kopogtam be. Biztos jó ötlet bemenni?
  Hirtelen kinyílt az ajtó. Egy ismeretlen nő állt előttem és rám mosolygott. Bizonytalanul, de én is visszamosolyogtam.
 - Már vártam, hogy megérkezz. - mondta.
  Ő az ismeretlen telepata, vagyis az egyik. Automatikus hátra léptem egyet.
 - Nem akartunk ennyire rád ijeszteni. Gyere be. - ellépett az ajtóból.
  Rajta kívül még ketten voltak az irodában az egyikük Katret volt. Neki sem tetszett ez az egész. Bementem, de azért folyamatosan kerestem az egérutat, ha megtámadnának. Látták a reakciómat, de nem szóltak semmit se.
 - Mi történt tegnap? Miért tették azt? - bukott ki belőlem az a két kérdés, amire leginkább kerestem a választ.
 - Úgy gondoltuk jobb lesz neked, ha szétválik az elmétek a tündével.
 - Miért?
 - Mikor próbára tettünk volna téged az erőddel kapcsolatban, szinte csak a tünde elméjét érzékeltük, emiatt azt hittük elnyom téged, de ezt megcáfoltad, mikor segítettél neki.
 - Majdnem megölték!
 - Ez is a szétszakítás velejárója. Valamelyikőtök megmenekül a másik meghal.
  Dühösen meredtem rájuk. Csak úgy, mert miért ne alapon majdnem megöltek valakit. Utálom az ilyesfajta gondolkodást. Csak úgy senkit sem szabad megölni. Legort még fenyegetést sem jelent, ha figyelembe vesszük azt, hogy ők ketten könnyedén legyőztek minket.
 - Azt hiszem még nem mutattam be őket. - állt fel Katret - Ők ketten Gentlar Ortus és Mineli Amern a madár alakváltóktól.
  Kérdőn néztem az Ezredesre, nem léteznek madár alakváltók. Csak kétféle létezik.
 - Muszáj volt különválnunk, túlságosan agresszívak vagyunk egymás közelében, ezért inkább a délnyugati hegységekbe húzódtunk. - mondta a férfi.
 - A telepátia az egyik képessége a madár alakváltóknak? - kérdeztem, de nem gondoltam komolyan.
 - Igen, ezért is jöttünk ide. Nem régiben érzékeltünk egy telepatikus kitörést. Nem tőlünk jött így elkezdtünk utána járni, ki lehet még telepata rajtunk kívül. Így akadtunk rád és az öcsédre. A tündék jelenléte nagyon meglepett minket, de nem tűntek veszélyesnek így nem foglalkoztunk velük.
 - Ha jól értem csak két ember miatt jöttek ide?
 - Igen és van egy elméletünk is. Nagy eséllyel a családotokban élt egy madár alakváltó, innen jött a telepata képesség, viszont a bizonyításhoz át kellene változnod madárrá.
 - Utána mi lenne, ha kiderülne hasonlítok hozzátok?
 - Egyszerűen megtanítanánk használni a képességeidet. Nekünk nem olyan egyszerű alakot váltani, mint nektek. A legtöbbünk húsz éves kora előtt nem képes rá. Azonban vannak kivételek. A telepátia használatát pedig már kiskorunk óta tanuljuk.
 - Miért tennétek meg ezt? - kérdeztem, ugyanis valamit tudok. Semmi sincs ingyen.
 - Ti ketten a tündével nagyon erősek vagytok, ehhez képest nagyon könnyen képesek vagyunk titeket legyőzni. Nem olyan erős az elmétek, mint ahogy azt hiszitek. Hogy ne okozzatok nagy bajt, gondoltuk inkább segítünk.
 - Hogyan okoznánk bajt?
 - Olyan erősek vagytok, hogy akár egy nagyobb erdőterületen lévő élőlényeket képesek lennétek megölni. Ezt akár akaratlanul is véghez tudnátok vinni. Na az ilyen esetek elkerülése érdekében szeretnénk téged tanítani. De először tudnunk kell tényleg van-e benned madár alakváltó vér.
 - Gondolom ha nincs nem tudtok úgy tanítani.
 - Igen.
 - Szóval meg kéne próbálnom madár alakot felvenni?
 - Elsőre biztosan nem fog sikerülni. - legyintett a férfi - A tanító, akit erre kijelöltek holnap fog megérkezni. Ő már tíz éves korában át tudott változni, ezzel tartva a rekordot. A tanítványai mind húsz éves kor előtt változnak át. Mit mondasz?
 - Van más választásom?
 - Gondolom nem akarsz senkinek sem ártani, szóval nem.
 - Akkor tanulok, de nem fogom elhanyagolni az itt lévő kötelességeimet sem.
 - Igen erre számítottunk, napi egy óra, mint egy átlagos tanóra.
 - Rendben.
 - Azért ne bízz meg bennünk feltétlenül. - szólalt meg Legort.
 - Megint hallgatóztál? 
 - Kíváncsi voltam miért vagy dühös. 
 - Akkor igen. Nem is volt szándékomban azonnal megbízni bennünk, de talán igazuk van.
 - Miről?
 - Az erőnkről. 
 - Tanulj tőlük, nem zavar csak vigyázz magadra.
 - Rendben úgy lesz. 
  Megszakította a kapcsolatot. Elég nyilvánvalóak az érzéseim, ha Legort mindig pont jókor hallgatózik.
 - A tünde volt?
 - Igen.

*Legort szemszöge*

  Elég gyanús a két követ felbukkanása, de legalább Anna sem olyan könnyelmű, mint általában szokott. Néha túl gyorsan bízik meg idegenekben, valamikor ez a hasznára válik, de nagy bajba is sodorhatják őt. Hidryt sajnos sokkal jobban halad a csapdájával, mint azt elsőre gondoltam, így muszáj felkészülni a lehetséges, sőt biztos sérülésekre. Jobb lenne, ha az a háló már most felkerülne. Nem szólok bele a munkájába különben megnyerem a kipróbálását, amit jelenleg hanyagolnék. Gyorsan összekészültem és elindultam az erdőbe. Este felé jár az idő, bár lehet még késő délutánnak is mondani. Gyorsnak kell lennem, nem szeretnék sötétedésig kint maradni.
  Persze az előző tervem nem jött össze. Már rég besötétedett mikor visszaértem. Valamikor nem akarok időpontra dolgozni. Most is tovább maradtam az erdőben. Nem gyűjtöttem semmit se, csak sétálgattam.
  A növényeket gyorsan szétválogattam, a megszáradtakat pedig a helyükre tettem. Aztán elkezdtem főzeteket gyártani, ugyanis a házam lerombolásával sokat elveszítettünk. Szerencsémre Merko és Hidryt még tegnap befejezte a házamat, míg én valahol az erdőben próbáltam kitörni abból a nyomorult ketrecből.
  Mikor kérdezték miből van a fém próbáltam bonyolítani a dolgot, ugyanis tudtommal ezt a fémet csak a szülőbolygómon használták ott is egy sötét szervezet, melyet bármire fel lehetett bérelni. Aminek a három gyerek is a tagja volt a másik világból. Egy bonyolult fém ötvözet melyet nagyon sok munka árán lehet elkészíteni. Egy jó kovácsnak is több hónapba telik. Viszont utána soha nem kell azt javítani. Semmilyen másik fém nem fog rajta és bármit átvág. Akár egy pajzsvarázson is átmegy a belőle készített penge vagy nyíl fej. Azonban az én világomban nehezen lehetett hozzájutni és drága is volt. Csak a leggazdagabbaknak volt ilyen fémből készült fegyvereik. De persze volt olyan, aki ketrecet rendelt egy telepata számára. Még ha a valódi testét is bezárták oda akkor se tudta többé használni a képességeit a ketrecen belül. A tőröm is ilyen fémből készült, de nekem nem kellett érte fizetnem. Az egyik barátom próbaképp készítette el az enyémet, aztán magának készített fegyvert. Mit ne mondjak nem akartam ellene harcolni.
  Hirtelen érzékeltem egy idegen elméjét a közelben. Nem kellett jobban ráfókuszálnom ahhoz, hogy rájöjjek egy telepatával van dolgom. Viszont nem az a kettő, akik a ketrecbe rángattak. Valaki más. Figyelmen kívül hagytam. Ugyanis nem csak őt érzékeltem, még voltak vele ketten. Talán csak figyelnek minket, viszont ha szólok, akkor lehet inkább támadnak, mint menekülnek, mint ahogyan az alakváltókat ismerem. Argot-nak szólok, de másnak nem. Még Annának sem. Ha ők is ugyanolyan erősek, mint a Keleti Erődben lévő társaik, akkor könnyedén kihallgathatják a beszélgetésünket.
  Próbáltam nyugodtnak tűnni, miközben a nagy házhoz igyekeztem. Nem lepődtem meg mikor egy kupac papír felett találtam Argot-ot.
 - Minek köszönhetem a látogatást? - kérdezte, de nem nézett fel.
  Később vettem észre, hogy Merko is itt van.
 - Merko éppen jelentett. - mondta mikor látta rajtam a döbbenetet - Mi a baj?
 - Figyelnek minket. - mondtam habozás nélkül - De jobban járunk, ha nem teszünk ellene, ugyanis félek ha felfedezzük őket, akkor inkább támadnának mintsem menekülnének.
 - Hányan vannak?
 - Hárman, de mindegyikük telepata, ha olyan erősek, mint a másik kettő akkor...
 - Nem ugyanazok?
  Tényleg ők nem tudják.
 - Nem. Ők ketten éppen a Keleti Erődben vannak követként. - válaszoltam.
 - Mit keresnek ott követként? - kérdezte Merko.
 - Ők is alakváltók viszont nem macska vagy kutya, hanem madár. Van egy plusz képességük, ami a telepátia. Ennyit tudok róluk.
 - Anna nem tud többet?
 - Tőle tudom ezeket. Ha többet tudna akkor most többet mondtam volna el.
 - Tőlünk mit akarnak?
 - Elméletileg semmit, nem foglalkoznak velünk mivel nem jelentünk számukra fenyegetést.
 - Akkor miért vannak itt megfigyelők?
 - Gondolom, hogy ez a tény ne változzon a jövőben, de inkább nem szóltam Annának. Könnyen letudnak minket hallgatni.
  Argot elgondolkodott.
 - Merko ne szólj erről senkinek se, még Shina-nak se. Legort viszont hozzád lenne egy kérdésem. Miért nem mondtad el tisztán miből volt az a rács, amiről az Ezredes beszélt?
 - Mert elméletileg csak a mi bolygónkon használták. Túl bonyolult az előállítása több fémfajtát igényel, és tudtam az alakváltók nemigen bányásznak a barlangi rémek miatt.
 - Tőlünk hozták? - kérdezte döbbenten Merko.
 - Igen.
 - Azonban nem ismerek olyan fémet, amire illene a leírás. - gondolkodott Argot.
 - Nem lepődök meg, ugyanis csak egy kisebb csoport használta. - feleltem - Valami szervezet, amit bármire fel lehetett bérelni.
 - Honnan tudsz róla?
 - Nem ez volt az első alkalom, hogy olyan ketrecben voltam, viszont akkor a valódi testemet is bezárták, így feltörtem a zárat és elmenekültem.
 - Mégis mikor volt ez?
 - Mikor még a határnál éltem.
  Argot végül elküldött minket Merko-val és még egyszer megígértette, hogy nem szólunk egy szót sem az itt elhangzottakról. Én még könnyedén tartom a számat, mert nem kell senkinek sem jelentenem. Remélem Merko nem kezd magán akcióba. Vajon honnan szereztek ilyen fémet? Mondjuk a Névtelenek, annak a bizonyos szervezetnek a tagjai, eléggé sokszínűek voltak. Emberek, tündék és egy-két törp is a tagja volt. Színes társaság volt, azonban voltak hárman, akik semelyik fajba sem tartoztak. Emlékszem alakváltók voltak, de többre nem. Nem tudom mi lett velük, talán elmentek. Lehet az ő közvetítésükkel jutott el ide is az a fém. Remélem nem futok össze ismerőssel. Biztos nem ismernének fel, de azért nem akarok meghalni.