44. fejezet - Ki megy?

*Legort szemszöge*

  A pajzs kitartott egész éjszaka és még mindig áll. Éppen a tanácsteremben vagyok a két Vadásszal, pár tiszttel, Derenor-ral és Annával. A gond csak az, hogy Anna még nem ébredt fel. A tegnapi nap sok energiáját leszívta, pedig még adtam is neki. Derenor még a városvédelmét és a betegek ellátását szervezi, hiába kértem meg, hogy had menjek át a kórházba, nem engedte meg. Végre csak öten maradtunk.
 - Nem értem miért gondolkodunk rajta. - kezdte Boren - Meg kell ölnünk. Ez a feladata minden Vadásznak.
 - Nem fogom hagyni, hogy bántsátok. - szóltam közbe.
 - Mintha akkora ellenfél lennél számomra.
 - Nem is tudom kinek köszönheted a pajzsot, amin még nincsen egy karcolás sem és a közeljövőben nem is fog összeomlani. - jegyeztem meg.
 - Elég legyen a veszekedésből. - elégelte meg Derenor - Miért nem mondtad el, hogy egy alakváltó a társad?
 - Nem segítettetek volna neki. - mondtam az igazat.
 - Lehet, de akkor megelőztük volna ezt a gyűlést. - motyogta Nübtel.
 - Ha nem segítetek akkor ártatlanok is meghalhattak volna és mellette tud valamit, amit más nem. Ismeri a varázslót, de senkinek nem árulta el, hogy ki is az. Tudta, hogy ez a tudás az előnyére fog válni.
 - Nem kéne felébrednie ahhoz, hogy megvitassuk azt, hogy mi lesz vele? - kérdezte feszengve Derenor.
 - Túlságosan kimerült, még nem képes felébredni. Csak azt csodálom, hogy nem lett komolyabb baja.
 - Nem értem miért kéne életben hagyni. Nem bízhatunk benne, ahogyan benned sem - bökött rám Boren - mindenkinek könnyebb dolga lenne, ha nem avatkoztok közbe ebbe.
 - Tévedsz. - suttogta Anna.
  Boren és Nübtel azonnal előkapta a fegyverét. Bár nem értem miért félnek egy végletekig lemerült alakváltótól. Annához siettem és segítettem neki felülni. A fal mellett volt, mert nem akarták máshol elhelyezni. Éreztem, hogy nagyon küzd az álmosság ellen.
 - Pihenned kéne. - jegyeztem meg.
 - Észrevetted, hogy ezt a tanácsodat sohase fogadom meg? - kérdezte mosolyogva.
 - Igen, és még te csodálkozol, hogy rosszul vagy. - motyogtam.
 - Ha befejeztétek a bájcsevejt, akkor elárulhatnád, hogy miben tévedtem. - nézett Annára Boren, de a fegyverét nem tette el.
 - Mindjárt, de kaphatnék egy pohár vizet? - kérdezte ártatlanul Anna.
 - Nem, előbb beszélj! - rivallt rá Boren.
 - Tényleg olyan faragatlanok vagytok, mint ahogyan meséltek a Vadászokról. - mosolygott újra Anna - De szerintem csak azért vagytok ilyenek, mert kiderült, hogy mi mégsem haltunk ki.
 - Elég legyen, már mondtam! Mit kéne tudnunk? - szólalt meg újra Derenor.
 - A varázsló nem férfi, hanem nő. Mellette nincs is öntudatánál.
 - Ylkarn azt mondta, hogy teljesen tudatában van annak, amit tesz. - jegyezte meg Derenor.
 - Minden élőlénynek két része van, csak az egyikről nem igazán veszünk tudomást. A szellem és a test tesz össze egy élőlényt. A varázslónőnek a szelleme megsérült, legyengült és ezt kihasználva egy másik idegen szellem vette át az irányítást a teste felett. - magyarázta Anna - A szellemnek egyedül nincs hatalma, de ha van egy test, amit megszállhat, akkor a test adottságait képes használni. A nő, akit megszállt a szellem, nem tudja mit csinál. Azt hiszi, hogy egy álomban ragadt. Az idegen szellemnek nincsen saját teste, olyan mint egy pióca, aki mások nélkül nem maradna életben.
 - Ismered ezt az idegen szellemet?
 - Sajnos igen, de nem tudom, hogy lehetséges az, hogy életben van. Lucia-nak hívják. Ő is alakváltó volt.
 - Hogy érted azt, hogy volt? - kérdezte türelmetlenül Nübtel.
 - Öngyilkos lett. Amiért úgy látszik, hogy főleg engem okol.
 - Miért okolna téged? - nézett rá Boren.
 - Tudnak róla? - szólalt meg Anna a fejemben.
 - Csak annyit tudnak, hogy telepaták vagyunk többet nem. 
 - Nem régiben volt egy baleset, ami miatt Legort és az én elmém összekapcsolódott. Lucia akkor éppen figyelte, hogy pontosan mi is megy végbe és véletlenül összezavartuk az elméjét és megőrült.
 - Még hogy baleset. - motyogtam, hogy ne hallja senki se.
  Nem tudom, meddig tarthat ez a gyűlés, de már kezdem unni. Egyszer csak berontott valaki az ajtón.
 - Krunvon kéri, hogy Legort eljöhessen. Szükség van rá. Az ellenszer nagyon gyorsan fogy és csak ő ismeri az elkészítési módját!
  Derenor kérdőn nézett rám.
 - Nem volt időm elmondani nekik. - védekeztem.
 - Rendben. Menj ott nagyobb szükség van rád. - mondta.
  Elbizonytalanodtam. Nincs sok kedvem ahhoz se, hogy Annát ilyen állapotban itt hagyjam két Vadásszal.
 - Mire vársz? Siess! - siettetett Anna.
 - Nem vagy túl nagy biztonságban. 
 - Palkot börtönében biztonságban voltunk? Ne félts nem lesz baj.
  Hiába győzködött nem akartam itt hagyni, de szükségessé vált. A küldönc nyomában siettem a kórházhoz. Amíg odatartottunk sok tündébe botlottunk, de nem álltunk meg. Mindenki arcáról félelmet lehetett leolvasni. A fenevadak néha feljöttek a fal tetejére és onnan megpróbáltak beugrani a pajzson belüli területre. Nem jártak sikerrel, de ijesztő látvány volt. Nem tudom, hogy a pajzsunkat belülről át lehet-e szakítani, de kívülről biztosan nem sikerülne. Megbotlottam, de nem estem el. Egy lándzsa hevert az útban. Körülnéztem és láttam, hogy a katonák egyik őrhelyén haladtunk keresztül. Nem vesztegettem sokáig itt az időmet folytattam az utamat. A küldönc észre se vette a botlásomat. Amíg úton voltam folyamatosan figyeltem Anna elméjét, de nem érzékeltem félelmet se dühöt, csak értetlenkedést. Gondolom nem érti a Vadászok észjárását. A lényeg, hogy ne essen semmi baja. Beértünk a kórházba. Nagyobb volt a káosz, mint amekkorára gondoltam. Krunvon és Ikirav egyszer sem állt meg, mindig akadt valami tennivalójuk. Az asztalra néztem, ahol üres üvegek sorakoztak egymás mellett. Pár tizedmásodperc alatt jöttem rá, hogy azok éppen azok az üvegek, melyekbe kiadagoltam az ellenszert. Csak négy adagnyi maradt. Annyi növény pedig már nincs, hogy újabb húszat készítsek, örülök, ha ötre elegendő alapanyagom van, és jelen helyzetben még ki se lehet menni növényekért. De ahogyan láttam nem csak olyanok vannak itt, akiket fenevad mérgezett meg. Sokakon kell most segítenem, remélem nem hiába.

*Anna szemszöge*

  Pár perce ment el Legort és azóta senki sem szólalt meg, bár a két Vadász tekintetében csak gyűlöletet láttam. Miután még mindig nem szólaltak meg, újra kezdtem a beszélgetést.
 - Meg kell találnunk az Erdőszellemet. Csak ő képes helyrehozni itt a dolgokat.
 - Ne hidd, hogy bárhova is elmehetsz felügyelet nélkül. - vágta rá az egyik Vadász.
 - Nem is magamra gondoltam. Lucia főleg engem akar megölni, olyasvalaki kell, aki képes elosonni előle és meg is tudja védeni magát.
 - Valamelyikünk talán? - kérdezte a másik Vadász.
 - Hogy elszúrjátok az egészet? Mellesleg Lucia már régóta tud arról, hogy itt vagytok. Titeket is figyel.
 - Akkor ki menjen? - kérdezte Derenor - És hova kéne menni?
 - A hegyekben van az Erdőszellem. - válaszoltam - Egy alakváltó mindig az Erdőszellem közelében érzi csak biztonságban magát. Legszívesebben pedig nem fordultam volna keletre, hanem nyugatnak tartottam volna. Ott tudtommal egy hegység húzódik.
 - Ki menjen? - hozta fel újra a kérdést az egyik Vadász.
 - Van egy javaslatom, de előtte bemutatkoznátok? Könnyebb ha a neveteken szólíthatlak.
 - Ő a szélén Boren - kezdte a tünde a bemutatást - mellette Nübtel áll és én Derenor vagyok.
 - Lynx Anna. - mutatkoztam be én is.
 - Szerinted kinek kéne mennie? - kérdezte fagyosan Boren.
 - Legort-nak. Lucia őt levegőnek tekinti. Bár igaz, hogy párszor keresztbe húzta a számításait, de akkor se nagyon foglalkozik vele. Mellette benne jobban megbíztok, mint bennem, és tudja mit kell tennie.
 - Tudod éppen nem régiben játszotta el a bizalmunkat. - jegyezte meg Nübtel.
 - Megmentette az életedet, pedig tudta, hogy mi vagy. Előre látta, hogy mikor megérkezem ide, ti ketten ellenem lesztek mégis megmentett. Elkészítette az ellenszert, ahogyan kiderült a saját vérét is fel kellett használnia ehhez, mégse panaszkodott, hanem többet készített. Minden tudása szerint segített mindig, pedig tudta, hogy ellene fogtok fordulni, mikor kiderül az igazság.
 - Miért nem mondta el a valódi céljait? Miért hazudott?
 - Nem nagyon bízik meg senkiben, hiába mutatja néha az ellenkezőjét. De ha több ártatlan élet függ tőle, akkor a legjobb döntéseket hozza, mely vagy nem jár áldozattal vagy csak kevéssel. Ő képes értékelni azt, amit mi már megszoktunk.
 - Mit értékel másként? - vált kíváncsivá Nübtel.
 - Azt, hogy vannak olyanok, akik nem tapasztalták meg azt a sanyarú sorsot, mint ő. Menjen ő az Erdőszellemhez.
 - De szükség van rá az ellenszer elkészítéséhez. - ellenkezett Derenor.
 - Most ért a betegekhez és megállapította, hogy csak kevés alapanyag van. Hiába van itt, ha nincs megfelelő növény az elkészítéséhez. Most pedig nem tud kimenni gyűjteni az erdőbe.
 - Ha meg is találná az Erdőszellemet hogyan keltené fel? - kérdezte Boren.
 - Ezzel. - vettem le a nyakamból a láncot, melyet Are adott nekem.
 - Az Erdőszellemetek adta neked? - nézett a láncra hitetlenkedve Nübtel.
 - Igen.
 - Azonban ha Legort még ma el is indul, sok idő míg eléri a hegységet. Hosszú odáig az út és az emberi településeket is kerülnie kell. Három ha nem négy nap kell, hogy elérjünk oda. Annyi ideig pedig nem biztos, hogy kitartunk Főleg akkor nem, ha a varázslónő is támadásba kezd az erejével. A pajzsotok nem védhet meg minket örökké.
 - Ha ma elindul, talán elér még időben az Erdőszellemhez. - reménykedtem.
 - Nem érted Anna, hogy mit akartam. Három, négy nap kell hogy elérjen a hegységhez, de még ott meg is kell találnia az Erdőszellemet, ami nem kevés idő.
 - Az Erdőszellemeknek nagyon érdekes az elméjük, ha a közelébe kerül könnyedén meg fogja találni őt.
 - Hogyan kelne útnak? Azért nem képes átmenni feltűnés nélkül egy fenevad seregen. - hozta fel újra Boren.
 - Kell egy elterelés, ami miatt Lucia-nak több felé kell figyelnie és ne tűnjön fel neki az, hogy valaki az orra előtt kijut az erdőből.
 - De abba a csatába többen is meghalhatnak. Ennyi áldozatot nem hozhatok egy ötlet miatt. - ellenkezett Derenor.
 - Nincs szükség több száz emberre. Elég ha csak én megyek ki egy kis időre a két Vadásszal együtt. Mi hárman biztosan lekötjük a figyelmét Lucia-nak.
 - De ha te meghalsz, Legort is életét veszti. - jegyezte meg Nübtel.
 - Akkor ügyelek arra, hogy ne haljak meg. - vágtam rá.
  Nem szeretem, amikor felhozzák ezt a tényt. Nem mintha zavarna, de higgyék már el, hogy tudom nem csak a saját életemre kell vigyáznom. Bezzeg Legort-ot sosem emlékeztetik arra, hogy rám is kéne vigyáznia, mikor ő csinál valami életveszélyes mutatványt. Megpróbáltam óvatosan felállni, mert már meguntam a földön ülést. Erősen támaszkodtam a falnak és ügyeltem rá, hogy ne essek hasra.
 - Legort azt mondta, hogy pihenned kell. - jegyezte meg Nübtel.
  Boren persze próbálja visszafogni a nevetését. Eléggé mulatságos látvány vagyok ezek szerint. Egy dülöngélő alakváltó, aki ha nem figyel elterül a földön.
 - A szék kényelmesebbnek tűnik, mint a padló. - válaszoltam.
  Kinéztem magamnak a megfelelő széket, magyarán azt, amelyik a legközelebb volt hozzám. Tántorogva elindultam felé. Olyan kacskaringósan mentem, mint még soha. Ilyen érzés az iszákosoknak is a sétálás? Egyszer csak azt vettem észre, hogy esek. Basszus, a saját lábamban botlottam meg?!
  Vártam a fájdalmat, amit a padlóval találkozás fog előidézni, de valaki hirtelen elkapta a karomat és segített eljutni egy székig. Nübtel segített. Boren pedig majdnem a földön fetrengett a nevetéstől. Olyan szívesen letörölném a vigyort a képéről.
 - Köszönöm! - köszöntem meg Nübtel-nek.
  Amint elhallgatott Boren, újra súlyos csend telepedett ránk. Elkezdtem gondolkodni, hogy mégis hogyan lehetne esélyünk arra, hogy élve megússzuk azt a kitörést Lucia szeme láttára. Talán ha több kisebb csoport egyszerre rontana ki? Akkor nem tud egyszerre öt vagy hat felé figyelni. A gondolatmenetemet Boren kuncogása zavarta meg. Nem hiszem el, hogy még mindig rajtam röhög. Nübtel is eléggé megrovóan néz rá. Bárcsak nem lennék ennyire kifáradva. Lehet, hogy jobban járnék ha aludnék egyet, de az idő éppenséggel nem nekünk dolgozik. Elkezdtem babrálni a nyakláncot, amit Are adott. Miután megkaptam, azóta először veszem jobban szemügyre. Szépen csillog a medálban a kő. Végig simítottam a kő felszínén, mire az még jobban ragyogni kezdett. Nem kaptam el a kezemet, inkább megnyugodtam tőle. Még pár percig gyönyörködtem benne, aztán rászántam magamat, hogy visszatérjek a valóságba. Meglepődésemre sokkal kipihentebbnek érzem magamat, mintha Legort újra adott volna energiát, de erre nem látok sok esélyt. A medál volt? Mondjuk eléggé ésszerű, hogy nem csak egy ékszer, hanem energia raktár is egyben.
 - Min gondolkodtál el? - kérdezte Derenor.
 - Azon, hogy ha egyedül, mi hárman megyünk ki a pajzson kívülre egy csapatként, az nem elég figyelem elterelés. - kezdtem bele - Azok a gyerekek, akik betörtek ide, szerintem eléggé ügyesek, mellette egy jó alkuval bármire rávehetőek. Ha velük együtt kettes csapatokat alakítanánk, az már három kis csapat. Lucia nem tud egyszerre ennyi felé figyelni és azt a kis zavart Legort kellően ki tudja használni és meglóghat.
 - Nagyon bízol Legort-ban, de nincs ilyenre kiképezve. Nem hiszem, hogy képes lenne rá. - ellenkezett Boren - Mellesleg az a három kölyök könnyedén elkapta őt.
 - Nem ismered Legort-ot. Egyedüli harcosként szinte verhetetlen. Bár igaz régen harcolt, de nem felejt könnyedén. Akkor pedig azért tudták elkapni, mert nem akart lelepleződni, de tudtommal nagy szerepe volt abban, hogy ne lógjanak meg azok a gyerekek.
 - Anna az út akkor is három nap. Valahol meg kell állnia és mint már mondtad az emberek elestek. - jegyezte meg Derenor - Nehéz az út mellesleg végig ellenséges területen kell átjutnia. Ezek a fenevadak fejlődnek, eddig nappal nemigen támadtak, de ha a varázslónő ezt is megoldja? Ha rájön a tervünkre Legort-ot levadásztatja.
 - Nem kell félteni őt! - akadtam ki végleg, hogy soha sem figyelnek rám - Ki van képezve, jobban mint itt ebben a teremben bármelyikünk! Ő a lopakodásban, eltűnésben, menekülésben a legjobb. Mindig megtalálja a legjobban járható utat és nem kell félni attól, hogy Lucia le akarja majd vadászni. Kreatív azon a téren, hogy hogyan tűnjön el. Elég sokszor akarták már megölni ahhoz, hogy menjen neki az eltűnés, de nem csodatévő és nem is láthatatlan. Szüksége van az elterelésre, utána viszont már boldogul.
  Sokkal jobban érzem magamat miután mindez kijött belőlem. Senki nem szólt egy szót sem, még Boren is befogta a száját. Jók az idegeim, de nem szeretem magamat ismételgetni.
 - Örültem volna, ha ezt nem osztod meg velük... - jelentette ki Legort.
 - Tudod milyen jól esett az a kis csend? Mellesleg már untam, hogy többször kell valamit elismételni, hogy megértsék.
 - Igaz, hogy nem kértelek meg rá, de most megteszem. A múltamat hagyd békén és ne beszélj róla!
 - Bocsánat, nem akartalak felidegesíteni de már kezdek kikészülni. Mikor azt hiszem végre megszabadultunk Palkot-tól és a többiektől kiderül, hogy a vérszomjas rokonom éppen tönkre tesz egy világot és engem akar elsőként megölni. Ez nem olyan jó érzés, hiszen részben a mi hibánk, hogy Lucia olyan amilyen. - fakadtam ki.
  Legort nem válaszolt azonnal. Megértette, hogy nem vagyok éppen a legjobb szellemi állapotban.
 - Figyelj Anna, nem a mi hibánk, hogy Lucia megőrült. Már alapból az volt csak rátette egy lapáttal, hogy az elmédben turkált, mikor éppen az összekapcsolódott az enyémmel. Nem tudom mi váltotta ki ezt belőle, de nem mi tehetünk róla, mellesleg előtte is meg akart ölni. Az hogy sikerült megszállnia egy varázslónőt és a hatalma megnőtt, az se a mi hibánk, de nekünk kell őt megállítanunk. Lucia minket okol mindenért, ne akarj neki segíteni, hogy te is magadat okolod. Nyugodj le és gondold ki azt a tervet mely segíteni fog nekünk. - nyugtatott Legort.
 - Már meg van a terv. Csak beszélned kell a gyerekekkel, rájuk is szükség lesz és Derenor-nak is bele kell valamibe egyeznie. - gondolkodtam el.
 - Akkor jó munkát! - köszönt el Legort.
 - Derenor lenne egy kérésem. - emeltem fel a fejemet.
 - Mi lenne az? - kérdezte.
 - Nem kell a katonáid közül senkinek se elhagynia a pajzsot, de azt kérem, hogy legalább figyeljenek valamennyire ránk, hogy ne haljunk meg. Úgy értem, hogy a pajzson belülről is tudnak támadni. A pajzs belülről nem áthatolhatatlan, bármi átmegy rajta, így az íjászok és egyéb távolsági fegyveresek sokat tudnának nekünk segíteni.
  Derenor hümmögött, de aztán bólintott egyet.
 - Rendben legyen.
 - Akkor, amint végzett Legort elkezdhetjük a tervet.
 - Mellesleg Anna előbb kivel beszéltél? - kérdezte Nübtel.
 - Csak Legort lenyugtatott, mert egy picit felidegesítettem magamat. - válaszoltam - De könnyedén rá lehet arra jönni, hogy kivel beszélek. A szemem színe megváltozik, ha használom a képességemet. Ha Legort-tal beszélek, akkor a szemem sárga színű lesz, ha valaki mással akkor a kék színt veszi fel.
  Nübtel bólintott így jelezvén, hogy megértette, amit mondok. Boren éppen a tőrével játszott. Látszott rajta, hogy pont nem érdekli az, amit mondok. Mondjuk rosszabb viselkedésre számítottam, de az már haladás, hogy az egyikőjük nem akar megölni.
 - A pajzson ki tudunk jutni, de be hogyan jöjjünk? - szólalt meg mégis Boren - Ahogyan láttam a fenevadak is éppen ezen törik a fejüket.
 - A pajzs úgy van kialakítva, hogy aki belülről ment ki, azt vissza is engedje. Mondhatni inkább szűrő, mint pajzs. - magyaráztam.
 - Azonban ha valaki átváltozik fenvaddá és már nincs ellenszerünk, ő vissza fog ezek szerint tudni jönni? - akadékoskodott még mindig.
 - A pajzs szellemi szűrő. Aki átváltozik fenevaddá, annak a szelleme is változik és utána már nem tud bejönni.
  Most már nem volt több kérdése senkinek sem.

*Legort szemszöge*

  Végre volt időm leülni egy kicsit. Szerencsénkre nem lesz több sebesült a közeljövőben, ami számomra pár órát jelent a harcok miatt. A kórteremben többen itt maradtak, de sokan már hazamentek, mert nem volt súlyos sérülésük. Ikirav-nak és Krunvon-nak elmondtam, hogyan kell elkészíteni az ellenszert a fenevadak mérge ellen. Nagyon kíváncsi leszek, hogyan fogják megszerezni a Vadászoktól a vért. A szobámba mentem és összekészültem az utazáshoz, ilyenkor jó, hogy össze van kapcsolva az elménk, hiszen időben értesülök, minden információról. Pár főzetet, mint például gyorsabb gyógyulás, villanó főzet, gyorsan, nagy területen párolgó elixír és hasonlókat tettem el, melyek segítségemre lehetnek. A tőrömet a kabátom belső zsebébe tettem, az íjamat és a tegezemet az övemre csatoltam, az ismeretlen eredetű szablyát is magammal viszem, ha másra nem is, de jó lesz nehezéknek. A tarisznyámba helyeztem a főzeteket és a jegyzetfüzetemet. Felvettem egy kabátot, a tarisznyámat a vállamra akasztottam és már készen is álltam az indulásra. Vagyis majdnem készen. Vizet és élelmet is kell majd raknom, ha nem akarok rögtön az első napon visszafordulni. De majd ezt később, előbb tolmácsot kell játszanom. Kimentem a szobámból, végig sétáltam a kis folyosón, át a kórtermen, ahol Krunvon és Ikirav is kérdőn nézett rám, de nem álltam meg magyarázkodni. Majd úgy is megtudják miért megyek el. Senkinek nem tűntem fel, hogy kabátban, tarisznyával sétálgatok a városban. Felnéztem újra a toronyra. Most nem a csodálat miatt, ha nem azért, mert tudom, hogy milyen sokat is kell majd lépcsőznöm.
  Kifújtam magamat a legtetején. Azért hosszú az út ide fel. Belöktem az ajtót és beléptem a terembe. Anna most már az asztalnál ül, tehát felkelt. Biztosan majdnem elesett. Nübtel és Boren éppen beszélgetnek valamiről, Derenor pedig elmerült a gondolataiban. Amikor becsuktam az ajtót mindannyian felém néztek.
 - Anna szólt? - kérdezte Derenor.
 - Valaki más képes nekem szólni úgy, hogy ne vegyétek észre? - kérdeztem vissza.
 - Nos akkor gondolom azt is tudod, hogy te lettél a szerencsés nyertes, aki átvághat a fenevadak területén és felébresztheti a szunyókáló Erdőszellemet. - mondta Boren.
 - Még mindig dühös vagy? - néztem rá unottan.
 - Éppen mikor már megbíztam volna benned, kiderült, hogy minden hazugság volt. - felelte.
  Megvontam a vállamat. Már egyszer magyarázkodtam emiatt többször nem fogok. Ha elfogadja elfogadja, ha nem nem. Engem most már nem érdekel.
 - Akkor már csak a gyerekekkel kell beszélni. - jegyezte meg Anna.
 - Várj egy percet. - válaszoltam és az ajtó felé fordultam - Már nem bántásból, de tudtommal nem igazán értitek azt, amit idebent mondunk.
  A teremben kérdőn néztek rám, hogy az ajtóval társalgok egy számukra idegen nyelven. Biztosan megfordult a fejükben, hogy nem vagyok százas. Az ajtó résnyire kinyílt, aztán tovább lökték. A három gyerek állt mögötte. Ott toporogtak, nem mertek bejönni.
 - Most mitől féltek? - kérdeztem.
 - Hogy hogy értesz minket és még beszélni is tudsz velünk? - tette fel habozás nélkül a kérdést Namner.
 - Krentan-ról, az Északi Tündeerdőből származom. Ez elég magyarázat?
  Összenéztek aztán Namner újra megszólalt.
 - Hogy hívják a varázslónőt, akiről beszéltünk? - nézett rám kihívóan.
 - Bizonyítékot akarsz? Tekkern Entera és van egy lánya Niliva.
 - Miről beszéltetek? - kérdezte Derenor.
 - Csak nem hitte el, hogy onnan jövök, ahonnan ők. - feleltem egyszerűen.
 - Mondd el nekik a tervet.
  Újra a gyerekek felé fordultam, azt hiszem rájöttek, hogy most én leszek itt a tolmács.
 - Lenne egy feladat. - kezdtem - Rájöttünk hogyan tudnánk leállítani a varázslónőt, de ahhoz fel kell ébresztenünk az Erdőszellemet, aki nagyon messze van. Elterelésre van szükségem, mert én megyek el a hegyekbe. Az elterelés úgy nézne ki, hogy a két Vadász, Anna és ti hárman mennétek ki a pajzson kívülre kettes csapatokban, a tündék pedig a pajzson belülről fognak titeket fedezni. Amint kellően eltávolodtam visszavonulhattok, erre a jelet Anna fogja megadni. Elvállaljátok?
 - Mi érte a fizetség? - kérdezte Ragon.
 - Nos, nem mentek vissza a cellátokba dupla őrséggel.
 - Benne vagyunk! - vágta rá Namner és oldalba bökte Ragon-t - Csak lenne pár kérdésünk.
 - Nyugodtan, de várnod kell a válaszra nekik is érteniük kell, hogy mit mondtok. - böktem a többiek felé.
 - Rendben.
  Derenor-hoz fordultam és elmondtam a tartalmát az előbbi beszélgetésnek. Ez sokáig fog tartani, ha ez így fog menni. Anna azonban közbe vágott.
 - Mondd el a teljes tervet, minden részletet, nincs sok időnk, hiszen még ma el kell indulnod.
  Bólintottam és a gyerekekhez fordultam.
 - Három csapatra fogtok szétoszlani és három különböző ponton fogjátok elhagyni a pajzsot. A cél, hogy minél nagyobb felfordulást okozzatok. Namner Annával lesz, Ragon Nübtel-lel és Erisz pedig Boren-nel. A tündék segíteni fognak, ők is szerepet játszanak az elterelésben. A varázslónőnek elsősorban Anna kell, tehát ő kapja a legnagyobb védelmet, ha ő meghal, akkor az egésznek nem volt semmi értelme, mert én se jutottam akkor sokáig. Annának jelezni fogok, amikor biztonságos távolságba értem, akkor azonnal vonuljatok vissza. Kérdés?
 - Mikor kezdjük? - kérdezte Erisz.
 - Remélhetőleg két órán belül. - válaszoltam.
  Mindhármuknak elkerekedett a szeme. Tudom, hogy nagyon sietős ez a terv, de nem halogathatjuk az indulást, minél később indulok el, annál erősebb lesz Lucia.
 - Hogyha Anna olyan fontos, akkor miért Namner megy vele? - hozta fel hirtelen Ragon.
 - Jogos a kérdés, de úgy osztottalak be titeket, hogy senki se haljon meg. Anna jól képzett, csak néha nem eléggé figyelmes és ekkor jó, ha valaki védi őt. Namner nem a legügyesebb az igaz, de eléggé eszes ahhoz, hogy felismerje mire készül Anna és tudja őt követni. Nübtel nyugodt, megfontolt ezért te mint forró fejű leszel vele és nagyobb az esélyed, hogy kevesebb sérüléssel megúszd ezt az egészet. Boren makacs, mint az öszvér ezért tettem őt össze egy ugyanennyire makacs emberrel. Még valami?
 - Semmi. - válaszolt Namner.
  Most jöhet a fordítgatás. A többiek felé fordultam és elmondtam az előbbi párbeszédünket, pár részt kihagyva, de a lényegét lefordítottam. Derenor elment, hogy felkészítse az íjászokat. Már azt hittem vége szakad itt a tolmács feladatomnak, de eszembe jutott, hogy kifelejtettem egy részt. Nem ismerik egymást, Namner-nek még könnyű dolga van, de Erisz és Ragon nem hiszem, hogy ismernék a Vadászokat.
 - Boren, te Erisz-szel leszel, és ha lehetséges ne hagyjátok el egymást. Ez nem az a csata, ahol áldozatok lesznek a részünkről.
 - Melyikőjük Erisz? - kérdezett vissza.
 - Az Erisz lány név. - feleltem.
 - Anna gondolom tudod kivel leszel.
 - Persze, de melyikőjük Namner?
 - A vékonyabb.
 - Nübtel, te pedig...
 - Ragon, ha jól emlékszem, nem de? - vágott a szavamba.
  Csak bólintottam. Most van vége a feladatomnak. Mondjuk, hogy hogyan fogják megérteni egymást csata közben, nem tudom, de remélem megoldják. A teremben voltak polcok és elkezdtem azokat átnézni annak reményében, hogy találok ott egy térképet. Nem kellett sok idő és meg is találtam. Kiterítettem az asztalra és megpróbáltam megtervezni az utamat. Nyugatnak kell tartanom, csak kérdés, hogy a hegység északi vagy a déli részén alszik-e az Erdőszellem.
 - Az északi részére menj. - mondta Anna.
  Akkor ezzel a kérdés eldőlt. Északnyugat. Nem túl jó a terep, sok város és falu fekszik arra, ami pár elkóborolt fenevadat is jelenthet. De a leggyorsabb úton kell haladnom. Tehát inkább vállalom a kockázatot, hiszen nem tudom, hogy az élelem meddig húzza ki. Három napomba, talán kettő és félbe telik míg elérem a hegységet, de akkor folyamatosan haladnom kell, nem állhatok meg egyszer sem.
 - Ezt vidd magaddal. - nyújtotta felém a nyakláncát Anna - Segít megtalálni az Erdőszellemet és sok energia van benne elraktározva, amire nagy szükséged lesz.
 - Are adta, nem hiszem, hogy örülne neki, ha nekem adnád. - utasítottam volna vissza.
 - Igazad van, nekem adta tehát én rendelkezem afelől, hogy kinek adom. - nyomta a kezembe a láncot.
  Amint a kezembe került összezsugorodott és kiemelkedett a kő. Úgy látszik, hogy a viselőjéhez alkalmazkodik. Betettem a szütyőmbe, ahol könnyedén elérhetem.
 - Vissza fogom adni, nem szeretném, hogy Are még jobban dühös legyen rám. - ígértem Annának.
 - Még szép, hogy visszaadod, de most nálad nagyobb haszna van.
 - Köszönöm.
  Annának elkerekedett a szeme. Először azt hittem baj van, de aztán gyanús volt az elméje. Furcsán néztem rá, hogy mi baja van,
 - Megköszönted! Legort biztos te vagy az?
  Csak sóhajtottam egyet. Nem hiszem el, hogy ezen akadt fent. Lehetne ezernyi másik oka is rá, de nem, azon lepődik meg, hogy köszönetet mondtam. Derenor bejött a terembe.
 - Az íjászok készen állnak az elterelést bármikor megkezdhetjük.
 - Remek! Akkor kezdhetjük? - kérdezte Anna és rám nézett.
 - Tudtommal mindent összeszedtem. - feleltem.
 - Akkor kezdődjék a terv!
  Elindultunk lefelé közben pedig még egyszer végig gondoltam, hogy minden nálam van-e. Nem találtam hiányt így megnyugodtam. Nyugat felé fogok kimenni, a többiek a többi irányból fogják elhagyni a pajzsot.
  Mind a hatan felmentek a fal tetejére, de még a pajzson belül voltak.
 - Töltés! - hallatszott az első vezényszó.
  A talajon maradtam, később mászok fel a falra, mikor már nagy a kavarodás. Az íjászok egyszerre töltöttek be egy vesszőt.
 - Céloz!
  Mindegyikük felemelte az íját és a fal tetején lévő fenevadakat célozták, akik pedig fent voltak tőlünk leguggoltak.
 - Feszít!
  Kihúzták az ideget.
 - Oldás!
  Az parancsok között csak másodpercek teltek el. Az íjászok automatikusan újra töltöttek, céloztak, feszítettek és oldottak. Folyamatosan megszakítás nélkül csinálták és teljesen egyszerre mozogtak. Félelmetes volt látni ahogyan az a sok vessző csak pár centire húz el azok feje felett, akik a falon guggolnak. Mikor a falat viszonylag megtisztították az első sor az íjászokból felkapaszkodott rá, hogy onnan lőjenek, velük mentem fel. Többen, akik lent maradtak épületek tetejére helyezkedtek, hogy jobban rálássanak a célra. A hátsó sor teli tegezeket készített össze, hogy az első sorban lévők ne fogyjanak ki a vesszőkből. Amint felértem a falra kiugrottam a legközelebbi fának az ágára. Nem éppen a legkecsesebben érkeztem. Több kisebb gallyat letörtem és a végén két ágba kapaszkodtam a harmadikon pedig álltam. Miután tisztáztam, hogy túléltem az ugrást neki iramodtam, hogy mihamarabb kijussak az erdőből. A szemem sarkából láttam, hogy pár fenevad felém fordul, de nem sokkal utánam a csapatok is kitörtek így nem nagyon érdeklődtek irántam. Bevált az elterelés. De nem gondolkodhattam ezen tovább. Futottam az ágakon többször megálltam, hogy új utat keressek, mert voltak kihagyások a fák között, melyet nem tudtam átugorni. Nem mehettem le a talajra, ott nőne a lebukás veszélye. Nem gondoltam semmire sem. Csak a cél lebegett a szemem előtt, ami a kijutás volt. Nem gondolhattam az otthagyottakra, sem pedig a többiekre. Futottam és futottam. Fél óra múlva kijutottam az erdőből és a talajon folytattam az utamat. A talajon még mindig futottam, hogy ne találjanak meg. Egy romos falu volt előttem. Nem álltam meg csak keresztül futottam rajta, de láttam a vérengzés nyomait. Azonban ki kellett zárnom az elmémből a külvilágot.
  Mikor már eléggé messze kerültem az erdőtől, akkor már nem futottam hanem kimérten lépkedtem. Nem álltam meg, nem állhattam meg. Egy régi mondóka járt a fejembe, aminek az ütemére lépkedtem. Remélem sikerül időben eljutnom az Erdőszellemhez és közben nem lesz semmilyen bonyodalom sem.