45. fejezet - Nagy hiba

*Anna szemszöge*

  Fordultam egyet az ágyban, ahol aludtam. A tegnapi elterelés sikeres volt, csak az a baj, hogy eléggé megfogyatkozott a vessző készlet. A Vadászok semmiképpen se szerettek volna szem elől téveszteni éjszakára sem, nehogy meglógjak az este folyamán, így az egyiknek felajánlottam a szobában lévő széket. Mivel Legort nincs itt, most én használom ezt a kis szobát. Nagyon korán ébredtem, a nap még fel sem kelt. A Vadász iszonyúan horkol a széken szerintem sokakat zavar, hiszen a betegek csak pár méterre vannak innen. Mivel már nem tudok visszaaludni felkeltem az ágyból és ásítottam egyet. Azért nem aludtam túl sokat, amin nagyon csodálkozom, hiszen tegnap az energia szintem nem éppen a maximumon volt. Végig néztem Boren-en, aki görnyedve aludt a széken. Megesett rajta a szívem és óvatosan, hogy ne keljen fel betettem az ágyba. Nem ébredt fel és egyből magára húzta a takarót. Nagyon fáradt lehet, ha erre sem ébredt fel, de biztosan dühös lesz rám emiatt is. Ekkor vettem észre, hogy a szék mögött fel van akasztva egy halom koszos ruha. Fogadjunk, hogy ezt Legort hagyta itt búcsú ajándékként. Nagyon szúrta a szememet, ezért fogtam és elmentem, hogy elmossam azt. Ezért sokkal fog nekem tartozni. Remélem nincs baja, mondjuk nem éreztem rosszul magamat. Nem beszélhetek vele, mert akkor lebuknánk Lucia előtt, biztosan figyeli, hogy mikor beszélgetünk Legort-tal. Kint a téren csak a katonák voltak kint és persze Nübtel. Kérdőn nézett rám én meg csak intettem a fejemmel, hogy ha tudni szeretné a választ a kérdéseire kövessen. Végül követett engem. Mikor már nem voltunk a többiek közelében megszólalt Nübtel.
 - Hol van Boren?
 - Éppen alszik és nem akartam felkelteni. - feleltem.
 - Miért jöttél ki?
 - Legort itt hagyta ezeket. - emeltem fel az egyik szennyest - Gondoltam elmosom, hiszen nincs jobb dolgom.
 - Boren ki fog akadni, ha nem talál az ágyadban. - csóválta a fejét Nübtel.
 - Nem kell emiatt aggódni, mert ő alszik benne.
  Nübtel erre inkább már nem válaszolt semmit se. Végül a mosás után visszamentem a szobámba Nübtel tanácsára és ott is maradtam, míg Boren fel nem kelt. Most viszont nem tudok mit kezdeni magammal, nincs itt egy könyv sem és még senkivel sem beszélhetek. Ilyenkor rossz, hogy nem beszélhetek Legort-tal, bár igaz sokszor piszkál, de legalább nem unatkozok. Boren még mindig iszonyúan horkol. Ez délig itt fog aludni és több órát nincs kedvem egy széken ülve eltölteni. Legort emlékeiben láttam itt egy könyvtárat a közelben. Biztosan ott van Ylkarn és Boren is biztosan dührohamot fog kapni, azért mert elmentem innen, de ez pillanatnyilag nem érdekel. Fogtam magamat és a mai nap másodjára is elhagytam a szobámat. Nem éreztem azt, hogy szabályt szegtem, hiszen nem a pajzson kívülre indulok engedély nélkül, ha nem inkább a könyvtárba, hogy elüssem addig az időt, míg Boren fel nem kel, mert ha felébred, akkor jó sokáig fogok vele vitatkozni. Ebben az egyben biztos vagyok.
  Ahogy a könyvtár felé indultam hiányérzet töltött el, mintha elfelejtettem volna valamit. Végig gondoltam magamban minden lehetséges eseményt, ami kiválthatta ezt, de nem jutottam semmire sem. Biztosan egy kósza gondolat volt a kiváltója. Így nem foglalkoztam vele sokat.
  A könyvtárban meglepően sokan voltak ahhoz képest, hogy nagyon korán van még. A sejtésem beigazolódott Ylkarn is itt volt. Éppen az egyik könyvet bújta, mint általában. Az első könyves polchoz mentem és elkezdtem kutakodni a könyvek között, hogy melyiket is olvassam el. Olyannyira belemerültem a kutakodásba, hogy észre se vettem, hogy Ylkarn odajött mellém.
 - Látom korán felkeltél. - szólalt meg.
  Gyorsan megfordultam és a kezem a automatikusan az övemre csúszott, de nem találtam ott egyetlen fegyver sem. Tegnap a Vadászok az összeset elvették, amit ma vissza fogok követelni, csak tegnap majdnem összeestem a fáradtságtól, még vitatkozni se volt erőm.
 - Én is örülök, hogy látlak. - válaszoltam - Mit olvastál?
 - Arról, amiről tegnap meséltél. Hogy hogyan lehetséges az, hogy egy halottnak a szelleme átjusson egy másik világba, de erről még nem találtam semmit se. - utána körbe nézett, mintha keresne valakit.
 - Valami baj van? - kérdeztem.
 - Csak furcsa, hogy nincs itt semelyik Vadász sem.
 - Nübtel nem tudom mit csinál, Boren pedig alszik.
 - Boren feladata lett volna figyelni rád, igaz?
 - Igen.
 - Akkor remélem felkészültél, hogy nagyon dühös lesz rád. Eléggé utálja az alakváltókat.
 - Dehogyis! - ellenkeztem - Ha nagyon utálna, már rég halott lenne vagy lennék, kérdés átjutott volna-e Legort-on. Mellesleg nem tudod, hogy hova vitték a fegyvereimet?
 - Szerintem a raktárban van, megmutatom, ha akarod. - vont vállat - De akkor Boren még dühösebb lesz rád.
 - Éppenséggel örüljön neki, hogy tegnap fáradt voltam ahhoz, hogy vitatkozzak vele. - motyogtam - Elkísérnél a raktárba?
 - Gyere.
  Kimentünk az épületből és több kisebb utcácskán keresztül eljutottunk a raktárhoz. Nübtel ült előtte. Nos nem tudom, hogy odaadná-e nekem a fegyvereimet, de őt könnyebb meggyőzni, mint Boren-t, mert ő Boren-nel ellentétben gondolkodásra használja a fejét.
 - Jó reggelt megint Nübtel! - köszöntöttem és közben előléptem a sikátorból.
 - Sejtettem, hogy előbb utóbb fel fogsz itt bukkanni. - mondta.
 - Visszakaphatnám a fegyvereimet? - tértem egyből a lényegre.
 - Nem. - válaszolt határozottan.
 - Nem értem, hogy miért nem. Éppenséggel nem ti vagytok a főcélpontja Lucia-nak. - jegyeztem meg.
 - Akkor sem engedhetem. - rázta a fejét Nübtel.
 - Miért nem? - kérdeztem vissza.
 - Túlságosan veszélyes vagy még fegyver nélkül is, fegyverrel még inkább az lennél. Láttalak tegnap harcolni és akkor még fáradt is voltál.
 - Engem erre képeztek ki, te is jól tudod. Mindkettőnket az egymással való harcra készítettek fel, mégis mikor találkoztunk képesek voltunk egyezséget és ideiglenes békét kötni. Nektek sincs kedvetek velem harcolni és nekem sincs kedvem veletek.
 - Én ezt elhiszem hiszen, mint mondtam láttalak tegnap, de ez most azért szükséges, hogy elkerüljek egy veszekedést Boren-nel. Már így is eléggé mérges rád.
 - Kezd elegem lenni Boren-ből. - morogtam - Kérlek visszaadnád a fegyvereimet? Boren így is úgy is veszekedni fog, akár tetszik akár nem. Nem tudom ti hogyan ismertetek meg engem, de egy alakváltónak a becsület a legfontosabb erény, soha nem támadunk senkit se le csak úgy, mert kedvünk van hozzá. Ha nyomós indokunk van, például egy csatában vagy egy háborúban kegyetlenek is tudunk lenni, de azt az oldalunkat próbáljuk elfedni.
 - Nem fogok tudni segíteni, ha Boren emiatt is dühös lesz rád. - nézett a szemembe Nübtel.
 - Tudom, de nem kell aggódnod.
  Végül beengedett a fegyver raktárba. Gyorsan összeszedtem a fegyvereimet és a helyükre raktam őket. Sokkal nagyobb biztonságban éreztem magamat. Most már elértem az egyik célomat a mai nap, a következő az, hogy ne idegesítsem fel magamat annyira Boren-en, hogy bárki is komolyabban megsérüljön. Szerintem most Boren-nek nem ez lesz a szerencse napja.

*Legort szemszöge*

  Vajon fogok normális emberekkel találkozni, akik nem változtak át? Az sem zavarna ha nem, de azért nem hinném, hogy Lucia teljesen kiirtotta az embereket. Annyira már nincs korán a nap már pár órája fent van az égen. Megálltam, hogy körülnézzek. Észrevettem egy várost a távolban, mely tőlem jobbra előre volt. Magas falak veszik körül, biztosan az első emberi erődváros, ahol Anna járt. Helyenként sűrű, gomolygó füst száll fel onnan és a szél miatt a levegőben érezni lehet a bűzt, melyet nagy eséllyel az ott lévő holttestek árasztanak magukból. Szóval tényleg elbukott, akkor viszont kerülnöm kell, amennyire csak lehetséges, hiszen egy egy kóbor fenevad itt maradhatott az ingyen étel miatt. Ettől a megállapítástól elment az étvágyam. Pedig már régóta úton vagyok. Nem baj úgy is spórolnom kell az élelmemmel. Ekkor eszembe jutott egy aprócska részlet. Egyáltalán van nálam élelem és víz? A tarisznyámban kezdtem kotorászni, de nagy csalódásomra csak a főzetek és a jegyzetfüzetem volt benne. Remek én feledékeny, hogyan tudott kiesni ez a fejemből? Kezd kopni a tudásom. Vizet még tudok szerezni, de élelmet már nem biztos. Van egy lehetőségem, ahol betudom ezeket szerezni. Annáéktól levált útközben egy kisebb csapat és ők az egyik faluban maradtak, ha megtalálom őket és még életben vannak, akkor remélem segítenek nekem. A nagyvárostól nyugatnak tartottak, tehát még emiatt se kell majd azt megközelítenem. Annának biztosan nem fogom elmondani ezt a kis részletet, hiszen akkor minden egyes adódó alkalommal felhozná ezt. Remélem Anna a távollétemben nem kaparja ki senkinek sem a szemét, bár csak Boren-ről tudom elképzelni, hogy annyira felidegesítené. Újra elindultam, hogy még naplemente előtt elérjem azt a kis falut. Mondjuk van rá esélyem, hogy miután betérek a faluba, utána még lesz időm arra is, hogy tovább menjek a hegyek felé. Ütemesen lépkedtem a síkságon, ahol füvön és kövön kívül nemigen volt semmi sem. A várost egyre jobban kitudtam venni a távolban, de elszörnyedtem a látványán, ezért inkább az utat figyeltem. Nehéz lehetett Annának elhagynia ezt a várost úgy, hogy tudatában volt annak, hogy csak azok az emberek fogják túlélni, akiket magával visz. Egész jól bírja a nyomást, mondjuk mindig van valami, ami eltereli a figyelmét erről. A lábam alatt hirtelen elgördült egy nagyobb szikla mire hasra vágódtam.
 - Egy percre nem figyelek és kimegy a bokám. - motyogtam.
  A bokám folyamatosan lüktetett és néha ha megmozdítottam olyan volt, mintha kést szúrnának bele. Csak egy rándulás, de még így is nehéz lesz felállnom és folytatnom az utamat. Mivel már ismerem magamat az ilyen esetekre hoztam egy főzetet, mely érzéstelenítő és gyógyítja is a hasonló sérüléseket. Gyorsan megittam, mert eléggé keserű íze van és utána vártam pár percet mire lábra mertem állni. Tudtam mozgatni a sérült bokámat és a fájdalom is alábbhagyott. Tovább mentem és jobban ügyeltem az utamba kerülő kisebb kövekre. Ez a nap már csak akkor alakulhatna jobban, ha még egy fenevad is megtámadna közben. Automatikusan körbe pillantottam, de nem találtam egy élőlényt se a közelemben. Akkor legalább ez nem akar megvalósulni most ebben a pillanatban.
  Délre eltűnt a nap a felhők mögött. Annyira nem volt sötét, de a szél is elkezdett fújni, ami azért nem jó, mert több napja szárazság van és most eléggé lecsökkent a látótávolságom a por miatt. Észre se vettem, de egyre gyorsabban lépkedtem, mert valamiért dühös voltam és így vezettem le. Mivel nekem nincs okom arra, hogy dühös legyek, Annát valaki nagyon felidegesítette. Ha tippelnem kéne ki volt az, Boren-re adnám a szavazatomat. Csak reménykedni tudok, hogy nem tesz nagy butaságot. Örülnék ha már előjönne végre a nap a felhő mögül. Hirtelen megtorpantam. Valami van mögöttem. Óvatosan hátranéztem, ám először nem láttam semmit se, de aztán végszóra tőlem több száz méterre kibukkant a nap a felhők mögül. Egy fenevad állt ott. Nem vett észre, ami azt jelenti, hogy nem túl jó a látása. Visszafordultam és nekiiramodtam. Megpróbáltam minél halkabb lenni, hogy ne keltsem fel a figyelmét. A felhők alatt maradtam hiszen a napról kevésbé lát be a szürkésebb helyekre. Egy-két perc után már elkezdtem fáradni, ami azért nem jó jel, hiszen ha a fenevad utánam jön, nem lesz erőm menekülni vagy esetleg harcolni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a tarisznyámba nyúltam és kivettem azt a medált, amit Anna adott nekem. Kéken fénylett benne a kisebb kő. Éreztem, ahogyan visszatér belém az erőm. Ez de jókor jutott az eszembe. Újabb lendülettel futottam és pár perc múltán már nem láttam a fenevadat mögöttem.
  Valami mást azonban észrevettem, például egy pár napos keréknyomot a földben. Annáék biztosan erre jöttek. Akkor már nincs sok dolgom, csak követnem kell a nyomot. Nem álltam meg a futással, a fenevad még könnyen beérhet engem.

*Anna szemszöge*

  A főtérre tartottunk Nübtel-lel, mert hallottuk hogy valaki nagyon ordibál valakivel. Gyanítom, hogy Boren borult ki egy kicsit. A sejtésem beigazolódott ő állt a tér közepén és összevissza futkosott és mindenkitől kérdezgette, hogy merre látott engem. Kérdőn Nübtel-re néztem, aki erre csak sóhajtott egyet.
 - Vannak ilyen napjai mikor úgy viselkedik, mint egy őrült. - magyarázta.
 - Féljek vagy örüljek?
 - Is-is.
  Ezzel nemigazán nyugtatott meg. Végül Nübtel fogta magát és Boren-hez ment, hogy lenyugtassa őt. Esküszöm, mintha egy tizenéves gyerek hisztijét láttam volna. Pedig egy felnőtt emberről vagyis alakmásolóról beszélünk. Mikor már tárgyaló képes volt, azaz nem dühöngött én is odamentem, hogy lássa nem vesztem el, nem szöktem el, nem csináltam semmilyen felfordulást sem. Boren szikrázó tekintettel végigmért, de hidegen hagyott. Szerintem kezdem megérteni Boren viselkedését. Mindig mindenkinek azt mutatja, hogy erős és makacs valójában szerintem picit visszahúzódó és nem túl haragos. Nübtel is tisztában van ezzel, ezért nem érdekli már a dühkitörései.
 - Miért vannak nálad a fegyvereid bolhás? - kérdezte jó hangosan.
  Vettem egy mély levegőt és visszafogtam magamat attól, hogy lekeverjek neki egyet. Mi az, hogy bolhás?! Kikérem magamnak nem nevezhet így.
 - Így biztonságban érzem magamat. - feleltem halkan.
  Igaz úgy tűnhet, hogy megijedtem tőle, pedig csak a haragomat fogom vissza. Nübtel rájöhetett erre, mert közbe szólt.
 - Hagyjad már békén. Nem jelent ránk veszélyt.
 - Nem jelent veszély?! Fél kézzel meg tudna ölni itt mindenkit!Elég kegyetlen ahhoz, hogy ezt tegye. Hiszen mindketten tudjuk milyenek is valójában az alakváltók. Senkit se kímélnek.
  A kezemet ökölbe szorítottam, majd kiengedtem. Ezt folyamatosan csináltam míg Boren az alakváltókról beszélt. A szememet is becsuktam és egy nyugodtabb környezetbe képzeltem magamat. Most például egy rétet képzeltem el, egy tiszta vizű forrással a közepén.
 - Látod? Nem akarja hallani az igazságot! - szakította félbe a gondolat menetemet Boren hangja.
  Szikrázó tekintettel meredtem rá, de aztán újra elmerültem az elképzelt kis világomban, azért hogy ne essen nagy baja Boren-nek. Nübtel is próbálta visszafogni, de nem sikerült neki. Érzékeltem, hogy egyre több tünde gyűlt körénk, de megpróbáltam inkább csak a képzeletemre fókuszálni. Éreztem, hogy valaki meglök engem. Alapesetben nem dőltem volna el, de mivel nem igazén figyeltem a külvilágra, hamar a porban találtam magamat. Felnéztem és kerestem azt, aki ezt tette. Nübtel és Derenor hátrébb lépett, mintha sejtenék mit akarok tenni. Boren holtsápadt lett, de nem mozdult meg. Még fel sem ocsúdott a döbbenetből máris a földön találta magát. Felette guggoltam és a késemet a torkának szorítottam és nem engedtem megszólalni. A dühöm tombolt bennem, de nem engedhettem ki, mert akkor az Boren halálával végződne. Viszont a düh miatt elkezdtem alakot váltani, ám a felénél sikerült megakadályoznom a folyamatot így egy picit furcsa alakban tartottam sakkban Boren-t. Nem szólaltam meg, csak szikrázó szemekkel bámultam és vártam, hogy csillapodjon bennem a harag. Végül megszólaltam, de még mindig csak halkan beszéltem.
 - Szerintem Boren félreértetted a testbeszédemet. Azért beszélek halkan, mert visszatartom a dühömet, amit te váltottál ki. Azért csuktam be a szememet, hogy ne folyton arra gondoljak, hogy hogyan vágnám fel a torkodat a sok hazugságért, amit mondtál. A népemnél elég jól képes vagyok kordában tartani az érzelmeimet, de ismerek olyanokat, akik már rég megöltek volna téged. Szóval, ha kérhetném ezentúl tartsd meg a tíz lépés távolságot.
  Elvettem a tőrömet, felálltam és elléptem tőle. A dühöm viszont nem csillapodott, hanem egyre csak nőtt. Mivel nincs itt senki se, aki önként vállalná, hogy ronggyá verem vissza kell fognom magamat. A fal mellett sétáltam el, mindenki azonnal utat adott, nem akartak velem szembe kerülni. A fal tetejéről morgást hallottam, mely egy fenevadtól származott. Azonnal rájöttem a problémám megoldására. Végtére is az csak jó, ha egy kicsit megfogyatkozik a számuk és önként jönnek nekem, tehát ebből nem lehet semmi baj sem. Gyorsan felkapaszkodtam a faltetejére és gondolkodás nélkül kiléptem a pajzs biztonságából. Most az egyszer nem érdekelnek a következmények, csak ki akarom adni a dühömet.
  Nagy erővel kezdtem neki a harcnak, amit inkább mészárlásnak neveznék. Még sohasem harcoltam ennyire agresszívan, mint most, de be kell valljam nagyon jól esett, hogy kijöhet minden eddigi feszültség belőlem. Az elmém egyik része, mely még tudod rendesen gondolkodni figyelmeztetett, hogy jobb lenne, ha nem sérülnék meg, hiszen azt Legort is megérezné. Azonban nem történt semmi baj sem eddig. A végén már nem csak kaszaboltam, ha nem már a technikámra is figyeltem, hiszen még sem szeretnék úgy visszamenni a pajzs mögé, hogy csak mészárolni jöttem ide ki. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem rontott nekem egy fenevad sem. Körülnéztem, de már egy se volt a közelembe a többi pedig nem foglalkozott velem.
  Visszakapaszkodtam a fal tetejére, de nem mentem be a pajzson belülre. Így fentről még borzasztóbb a látvány, amit húsz-harminc perc alatt csináltam. A csatatéren, ha lehet így nevezni, mindenhol egymáson fenevad tetemek voltak, a legtöbbnek nem volt feje, amelyiknek pedig az megmaradt egy másik testrésze hiányzott és a feje attól még ketté lett hasítva. Fekete vér borított be mindent és azonnal elkezdte marni a holttesteket, aminek így már most rothadó szaga volt. Másoknak már rég felfordult volna a gyomruk, de engem nem hatott meg a látvány. Viszont most nem éreztem semmit se. Se dühöt, se feszültséget, se szomorúságot, se örömöt. Hiába akartam csak a dühömet eltüntetni, a mészárszék miatt, amit egyedül rendeztem magamban bevallottam, hogy egy kis részben igaza volt Boren-nek, ami miatt inkább fáradtságot éreztem.
 - Nem akartalak ennyire felbosszantani, inkább az ijesztés lett volna a célom, de azt te érted el nálam. - hallottam Boren hangját.
 - Ez egy bocsánat kérés?
 - Igen, szóval ne akard, hogy megismételjem a mondandómat. - jött mellém és ekkor vette észre a művemet, ami miatt eléggé meghökkent.
 - Nos, most már tudhatod miért nem szeretem kimutatni a dühömet. - jegyeztem meg - Az alakváltók sosem leplezik érzelmeiket és mindig véghez viszik azt, amit gondolnak. Sokan, akik nem gondolnak a következményekre rád támadtak volna. Legközelebb vigyázz jobban a szádra, mert egyszer az lesz a végzeted. - álltam fel és indulni készültem, de Boren megszólalt.
 - Mindenki ennyire erős közületek, hogy képes lenne egymaga több mint ötven fenevadat leteríteni?
  Felnevettem a kérdés hallatán, de válaszoltam.
 - Azt hiszem ezt még nem fogtad fel. Csak tizenöt éves vagyok, a kiképzésemnek a felénél se járok, tehát igen, az idősebbek erősebbek nálam, sőt pár korombeli is lepipálna könnyedén.
  Ha eddig nem lett volna sápadt Boren, most már tényleg úgy néz ki az arca, mint aki mindjárt itt helyben összeesik. Szerintem nem erre a válaszra számított.

*Legort szemszöge*

  Már alkonyodott, mikor észrevettem a falut, melytől segítséget várok. Remélem nem történt velük semmi baj sem és tudnak segíteni nekem. Anna már egész jól el van, semmi baja sincs, aminek kifejezetten örülök. Remélem nem azért nincs semmi baja, mert már Boren nem él. Nem láttam fényeket kiszűrődni a faluból, de betudtam annak, hogy csak azért nem, hogy ne csaljanak ide semmit se. Az ég sötétszürke színű, nem kell sok idő és nem sokára fekete lesz. Sietni kezdtem, hiszen sötétben nem látok túl jól. Még be se értem a faluba, de már most érzem az onnan áromló bűzt. Lehet, hogy már még sem élnek? De akkor se lenne ilyen szaga pár napos holttesteknek. Lehet, hogy csak azoknak a szagát érzem, akiket elsőként öltek itt meg a fenevadak és ezt a szagot használják az emberek az elrejtőzésre. Mondjuk jó ötlet, semmi mást sem érzek ezen a szagon kívül. Nagyon remélem, hogy találok itt valaki élőt is.
  Tizenöt-húsz percbe telt mire elértem a falut. Rögtön találkoztam egy élővel, de nem úgy ahogyan én azt szerettem volna. Egy fenevad bámult rám az első ház mögül. Nem tudom melyikünk lepődött meg jobban a másik láttán, de gyorsabban reagáltam nála és a tőrömet azonnal a szeme közé szúrtam. Elernyedt a teste, mégis csak azután mertem kiszedni a tőrömet a fejéből, mikor már megbizonyosodtam arról, hogy meghalt. Végre beléphettem a faluba. A holttestek egy kupacba voltak rendezve a főtéren, ez biztosan nem egy fenevad munkája. Gyorsan felmértem telepatikusan a helyet, de nem találtam több fenevadat, azonban embereket érzékeltem a föld alól. Az egyik ház pincéjében lehetnek. Az egyik háznak el volt reteszelve a bejárata és az ablaka. Abban lehetnek az emberek. Mivel nincs kedvem ahhoz, hogy itt elkezdjek törni zúzni így másik bejáratot kell keresnem. A tetőn láttam egy nyílást, ami elég nagy volt ahhoz, hogy beférjek rajta, bár a megközelítése eléggé nehézkes. Elkezdtem felkapaszkodni a ház elején, hogy elérjem a nyílást. Nem volt túl nehéz dolgom, mert a házon sok mélyedés volt, amit könnyedén feltudtam használni a mászáshoz. Végre elértem azt a kis nyílást. Óvatosan átbújtam rajta. Igazam volt, itt van a pince lejárat, azonban valaki őrzi a csapóajtót. Egy férfi és a kezében egy vasvilla van. Óvatosan mozogtam a gerendákon nem akartam felkelteni a figyelmét. Hogyan jussak oda le anélkül, hogy meg akarna ölni? Az emberek nem szeretik a tündéket, úgy főleg nem ha az égből pottyannak le. Hirtelen kinyílt a csapóajtó és egy lányka jött ki alóla.
 - Gyere Apu aludni. - mondta fáradtan.
 - Nem lehet kincsem, őrködnöm kell, hogy ne támadhassanak meg minket. - felelte mosolyogva az apja.
 - De gyere le hozzánk! Ha sikerül betörniük egy tucat vadállattal nem bírsz el. - hívta a lány továbbra is az apját.
 - Ha betörnek, akkor küzdeni fogok a végsőkig, hogy biztonságban tudhassalak benneteket. Mellesleg idekint könnyebben észreveszem ha jön bárki is. - ellenkezett még mindig az apja.
 - Elbarikádozott ablakok és ajtók mellett nem hiszem, hogy sok mindent észrevenne. - jegyeztem meg beleszólván a beszélgetésbe.
 - Ki van ott? - kérdezte az apuka és a lányát maga mögé tolta.
  El is felejtettem, hogy az embereke sokkal rosszabbul lának sötétben, így nem vett észre azonnal.
 - Nem kell félnie, csak egy tünde vagyok az erdőből. Hosszú út közepén járok és gondoltam betérek ide, mert egy túlélőtől, Annától, hallottam, hogy páran itt leszakadtak. Azért vagyok úton, hogy a bolygó Erdőszellemét felébresszem, mert ő képes megoldani a bajt. Már csak azért is tértem ide be, mert elfogyott az élelmem, a vizem és gondoltam tudnak segíteni. - nem jöttem még le a gerendáról, annyira azért nem bíztam bennük.
 - Kerek mondatokban beszélsz tünde, és még Annáról is tudsz. Sikerült bejutnod ide, mely nem sikerült volna ha fertőzött lennél. Mutasd magadat, hogy higgyek szavadnak.
 - Hiába is mennék eléd a sötétség miatt nehezen vennél ki, bár én tökéletesen látlak téged és a lányodat. Tedd le a vasvillát és lemegyek.
  A férfi leeresztette fegyverét, mire leugrottam a gerendáról és egy tompa puffanással földre érkeztem. Felegyenesedtem és most vettem csak észre, hogy mennyivel is magasabb vagyok az embereknél. Kicsit hátrébb léptem, hogy ne ijedjenek meg tőlem, de lehet, hogy az ellenkező hatást váltottam ki. A lány előbb meg mert szólalni mint az apja.
 - Nem maradhatsz sokáig, a lények jobban kiszagolnak téged, mint minket.
 - Tisztában vagyok vele, ezért önszántamból nem álltam volna meg itt.
 - Apu, ha tényleg képe megoldani ezt a helyzetet, akkor segítenünk kell neki, hiszen mi se tartunk ki örökké.
  Nem biztos, hogy jó ötlet volt megállni. Kibírom élelem és víz nélkül egy darabig és még időben eljutnék az Erdőszellemhez. Azonban biztosra kell mennem. Ha segítenek biztosan elérek az Erdőszellemhez, ha nem akkor a siker esélye is csökken.
 - Kevés élelmünk van, de tudunk adni belőle és vizünk is van elegendő. De siess, itt túlságosan kitűnsz a tömegből, így veszélyt hozhatsz magadra és ránk is. - mondta a férfi és leküldte a lányát a pincébe.
 - Tisztában vagyok vele, hogy mit kockáztatok, de nem álltam volna meg, ha nem lett volna rá szükség.
  Még mindig alig látott engem, de nem is szándékoztam közelebb menni hozzá. Sietnem kell, hiszen ezen az éjszaka is hosszú utat kell még megtennem, hogy időben elérjem az Erdőszellemet. A lépcsőn felszaladt a lány kezében egy fél kenyérrel és egy tömlőnyi vízzel.
 - Ennyit tudunk adni a készleteinkből, remélem elég lesz. - mondta miközben nekem adta.
 - Köszönöm szépen. Most már útra kelek, minél tovább maradok, annál nő a lebukásom esélye. Tartsatok ki még két napig. - mondtam utoljára és elkezdtem felkapaszkodni a gerendára.
  Onnan kimásztam a nyíláson keresztül, aztán újra szabad levegőn voltam. Még mindig rettenetesen büdös van, de nem ezzel foglalkoztam. Leugrottam a házról és sietős léptekkel neki vágtam az éjszakának.