45. fejezet - Nagy hiba

*Anna szemszöge*

  Fordultam egyet az ágyban, ahol aludtam. A tegnapi elterelés sikeres volt, csak az a baj, hogy eléggé megfogyatkozott a vessző készlet. A Vadászok semmiképpen se szerettek volna szem elől téveszteni éjszakára sem, nehogy meglógjak az este folyamán, így az egyiknek felajánlottam a szobában lévő széket. Mivel Legort nincs itt, most én használom ezt a kis szobát. Nagyon korán ébredtem, a nap még fel sem kelt. A Vadász iszonyúan horkol a széken szerintem sokakat zavar, hiszen a betegek csak pár méterre vannak innen. Mivel már nem tudok visszaaludni felkeltem az ágyból és ásítottam egyet. Azért nem aludtam túl sokat, amin nagyon csodálkozom, hiszen tegnap az energia szintem nem éppen a maximumon volt. Végig néztem Boren-en, aki görnyedve aludt a széken. Megesett rajta a szívem és óvatosan, hogy ne keljen fel betettem az ágyba. Nem ébredt fel és egyből magára húzta a takarót. Nagyon fáradt lehet, ha erre sem ébredt fel, de biztosan dühös lesz rám emiatt is. Ekkor vettem észre, hogy a szék mögött fel van akasztva egy halom koszos ruha. Fogadjunk, hogy ezt Legort hagyta itt búcsú ajándékként. Nagyon szúrta a szememet, ezért fogtam és elmentem, hogy elmossam azt. Ezért sokkal fog nekem tartozni. Remélem nincs baja, mondjuk nem éreztem rosszul magamat. Nem beszélhetek vele, mert akkor lebuknánk Lucia előtt, biztosan figyeli, hogy mikor beszélgetünk Legort-tal. Kint a téren csak a katonák voltak kint és persze Nübtel. Kérdőn nézett rám én meg csak intettem a fejemmel, hogy ha tudni szeretné a választ a kérdéseire kövessen. Végül követett engem. Mikor már nem voltunk a többiek közelében megszólalt Nübtel.
 - Hol van Boren?
 - Éppen alszik és nem akartam felkelteni. - feleltem.
 - Miért jöttél ki?
 - Legort itt hagyta ezeket. - emeltem fel az egyik szennyest - Gondoltam elmosom, hiszen nincs jobb dolgom.
 - Boren ki fog akadni, ha nem talál az ágyadban. - csóválta a fejét Nübtel.
 - Nem kell emiatt aggódni, mert ő alszik benne.
  Nübtel erre inkább már nem válaszolt semmit se. Végül a mosás után visszamentem a szobámba Nübtel tanácsára és ott is maradtam, míg Boren fel nem kelt. Most viszont nem tudok mit kezdeni magammal, nincs itt egy könyv sem és még senkivel sem beszélhetek. Ilyenkor rossz, hogy nem beszélhetek Legort-tal, bár igaz sokszor piszkál, de legalább nem unatkozok. Boren még mindig iszonyúan horkol. Ez délig itt fog aludni és több órát nincs kedvem egy széken ülve eltölteni. Legort emlékeiben láttam itt egy könyvtárat a közelben. Biztosan ott van Ylkarn és Boren is biztosan dührohamot fog kapni, azért mert elmentem innen, de ez pillanatnyilag nem érdekel. Fogtam magamat és a mai nap másodjára is elhagytam a szobámat. Nem éreztem azt, hogy szabályt szegtem, hiszen nem a pajzson kívülre indulok engedély nélkül, ha nem inkább a könyvtárba, hogy elüssem addig az időt, míg Boren fel nem kel, mert ha felébred, akkor jó sokáig fogok vele vitatkozni. Ebben az egyben biztos vagyok.
  Ahogy a könyvtár felé indultam hiányérzet töltött el, mintha elfelejtettem volna valamit. Végig gondoltam magamban minden lehetséges eseményt, ami kiválthatta ezt, de nem jutottam semmire sem. Biztosan egy kósza gondolat volt a kiváltója. Így nem foglalkoztam vele sokat.
  A könyvtárban meglepően sokan voltak ahhoz képest, hogy nagyon korán van még. A sejtésem beigazolódott Ylkarn is itt volt. Éppen az egyik könyvet bújta, mint általában. Az első könyves polchoz mentem és elkezdtem kutakodni a könyvek között, hogy melyiket is olvassam el. Olyannyira belemerültem a kutakodásba, hogy észre se vettem, hogy Ylkarn odajött mellém.
 - Látom korán felkeltél. - szólalt meg.
  Gyorsan megfordultam és a kezem a automatikusan az övemre csúszott, de nem találtam ott egyetlen fegyver sem. Tegnap a Vadászok az összeset elvették, amit ma vissza fogok követelni, csak tegnap majdnem összeestem a fáradtságtól, még vitatkozni se volt erőm.
 - Én is örülök, hogy látlak. - válaszoltam - Mit olvastál?
 - Arról, amiről tegnap meséltél. Hogy hogyan lehetséges az, hogy egy halottnak a szelleme átjusson egy másik világba, de erről még nem találtam semmit se. - utána körbe nézett, mintha keresne valakit.
 - Valami baj van? - kérdeztem.
 - Csak furcsa, hogy nincs itt semelyik Vadász sem.
 - Nübtel nem tudom mit csinál, Boren pedig alszik.
 - Boren feladata lett volna figyelni rád, igaz?
 - Igen.
 - Akkor remélem felkészültél, hogy nagyon dühös lesz rád. Eléggé utálja az alakváltókat.
 - Dehogyis! - ellenkeztem - Ha nagyon utálna, már rég halott lenne vagy lennék, kérdés átjutott volna-e Legort-on. Mellesleg nem tudod, hogy hova vitték a fegyvereimet?
 - Szerintem a raktárban van, megmutatom, ha akarod. - vont vállat - De akkor Boren még dühösebb lesz rád.
 - Éppenséggel örüljön neki, hogy tegnap fáradt voltam ahhoz, hogy vitatkozzak vele. - motyogtam - Elkísérnél a raktárba?
 - Gyere.
  Kimentünk az épületből és több kisebb utcácskán keresztül eljutottunk a raktárhoz. Nübtel ült előtte. Nos nem tudom, hogy odaadná-e nekem a fegyvereimet, de őt könnyebb meggyőzni, mint Boren-t, mert ő Boren-nel ellentétben gondolkodásra használja a fejét.
 - Jó reggelt megint Nübtel! - köszöntöttem és közben előléptem a sikátorból.
 - Sejtettem, hogy előbb utóbb fel fogsz itt bukkanni. - mondta.
 - Visszakaphatnám a fegyvereimet? - tértem egyből a lényegre.
 - Nem. - válaszolt határozottan.
 - Nem értem, hogy miért nem. Éppenséggel nem ti vagytok a főcélpontja Lucia-nak. - jegyeztem meg.
 - Akkor sem engedhetem. - rázta a fejét Nübtel.
 - Miért nem? - kérdeztem vissza.
 - Túlságosan veszélyes vagy még fegyver nélkül is, fegyverrel még inkább az lennél. Láttalak tegnap harcolni és akkor még fáradt is voltál.
 - Engem erre képeztek ki, te is jól tudod. Mindkettőnket az egymással való harcra készítettek fel, mégis mikor találkoztunk képesek voltunk egyezséget és ideiglenes békét kötni. Nektek sincs kedvetek velem harcolni és nekem sincs kedvem veletek.
 - Én ezt elhiszem hiszen, mint mondtam láttalak tegnap, de ez most azért szükséges, hogy elkerüljek egy veszekedést Boren-nel. Már így is eléggé mérges rád.
 - Kezd elegem lenni Boren-ből. - morogtam - Kérlek visszaadnád a fegyvereimet? Boren így is úgy is veszekedni fog, akár tetszik akár nem. Nem tudom ti hogyan ismertetek meg engem, de egy alakváltónak a becsület a legfontosabb erény, soha nem támadunk senkit se le csak úgy, mert kedvünk van hozzá. Ha nyomós indokunk van, például egy csatában vagy egy háborúban kegyetlenek is tudunk lenni, de azt az oldalunkat próbáljuk elfedni.
 - Nem fogok tudni segíteni, ha Boren emiatt is dühös lesz rád. - nézett a szemembe Nübtel.
 - Tudom, de nem kell aggódnod.
  Végül beengedett a fegyver raktárba. Gyorsan összeszedtem a fegyvereimet és a helyükre raktam őket. Sokkal nagyobb biztonságban éreztem magamat. Most már elértem az egyik célomat a mai nap, a következő az, hogy ne idegesítsem fel magamat annyira Boren-en, hogy bárki is komolyabban megsérüljön. Szerintem most Boren-nek nem ez lesz a szerencse napja.

*Legort szemszöge*

  Vajon fogok normális emberekkel találkozni, akik nem változtak át? Az sem zavarna ha nem, de azért nem hinném, hogy Lucia teljesen kiirtotta az embereket. Annyira már nincs korán a nap már pár órája fent van az égen. Megálltam, hogy körülnézzek. Észrevettem egy várost a távolban, mely tőlem jobbra előre volt. Magas falak veszik körül, biztosan az első emberi erődváros, ahol Anna járt. Helyenként sűrű, gomolygó füst száll fel onnan és a szél miatt a levegőben érezni lehet a bűzt, melyet nagy eséllyel az ott lévő holttestek árasztanak magukból. Szóval tényleg elbukott, akkor viszont kerülnöm kell, amennyire csak lehetséges, hiszen egy egy kóbor fenevad itt maradhatott az ingyen étel miatt. Ettől a megállapítástól elment az étvágyam. Pedig már régóta úton vagyok. Nem baj úgy is spórolnom kell az élelmemmel. Ekkor eszembe jutott egy aprócska részlet. Egyáltalán van nálam élelem és víz? A tarisznyámban kezdtem kotorászni, de nagy csalódásomra csak a főzetek és a jegyzetfüzetem volt benne. Remek én feledékeny, hogyan tudott kiesni ez a fejemből? Kezd kopni a tudásom. Vizet még tudok szerezni, de élelmet már nem biztos. Van egy lehetőségem, ahol betudom ezeket szerezni. Annáéktól levált útközben egy kisebb csapat és ők az egyik faluban maradtak, ha megtalálom őket és még életben vannak, akkor remélem segítenek nekem. A nagyvárostól nyugatnak tartottak, tehát még emiatt se kell majd azt megközelítenem. Annának biztosan nem fogom elmondani ezt a kis részletet, hiszen akkor minden egyes adódó alkalommal felhozná ezt. Remélem Anna a távollétemben nem kaparja ki senkinek sem a szemét, bár csak Boren-ről tudom elképzelni, hogy annyira felidegesítené. Újra elindultam, hogy még naplemente előtt elérjem azt a kis falut. Mondjuk van rá esélyem, hogy miután betérek a faluba, utána még lesz időm arra is, hogy tovább menjek a hegyek felé. Ütemesen lépkedtem a síkságon, ahol füvön és kövön kívül nemigen volt semmi sem. A várost egyre jobban kitudtam venni a távolban, de elszörnyedtem a látványán, ezért inkább az utat figyeltem. Nehéz lehetett Annának elhagynia ezt a várost úgy, hogy tudatában volt annak, hogy csak azok az emberek fogják túlélni, akiket magával visz. Egész jól bírja a nyomást, mondjuk mindig van valami, ami eltereli a figyelmét erről. A lábam alatt hirtelen elgördült egy nagyobb szikla mire hasra vágódtam.
 - Egy percre nem figyelek és kimegy a bokám. - motyogtam.
  A bokám folyamatosan lüktetett és néha ha megmozdítottam olyan volt, mintha kést szúrnának bele. Csak egy rándulás, de még így is nehéz lesz felállnom és folytatnom az utamat. Mivel már ismerem magamat az ilyen esetekre hoztam egy főzetet, mely érzéstelenítő és gyógyítja is a hasonló sérüléseket. Gyorsan megittam, mert eléggé keserű íze van és utána vártam pár percet mire lábra mertem állni. Tudtam mozgatni a sérült bokámat és a fájdalom is alábbhagyott. Tovább mentem és jobban ügyeltem az utamba kerülő kisebb kövekre. Ez a nap már csak akkor alakulhatna jobban, ha még egy fenevad is megtámadna közben. Automatikusan körbe pillantottam, de nem találtam egy élőlényt se a közelemben. Akkor legalább ez nem akar megvalósulni most ebben a pillanatban.
  Délre eltűnt a nap a felhők mögött. Annyira nem volt sötét, de a szél is elkezdett fújni, ami azért nem jó, mert több napja szárazság van és most eléggé lecsökkent a látótávolságom a por miatt. Észre se vettem, de egyre gyorsabban lépkedtem, mert valamiért dühös voltam és így vezettem le. Mivel nekem nincs okom arra, hogy dühös legyek, Annát valaki nagyon felidegesítette. Ha tippelnem kéne ki volt az, Boren-re adnám a szavazatomat. Csak reménykedni tudok, hogy nem tesz nagy butaságot. Örülnék ha már előjönne végre a nap a felhő mögül. Hirtelen megtorpantam. Valami van mögöttem. Óvatosan hátranéztem, ám először nem láttam semmit se, de aztán végszóra tőlem több száz méterre kibukkant a nap a felhők mögül. Egy fenevad állt ott. Nem vett észre, ami azt jelenti, hogy nem túl jó a látása. Visszafordultam és nekiiramodtam. Megpróbáltam minél halkabb lenni, hogy ne keltsem fel a figyelmét. A felhők alatt maradtam hiszen a napról kevésbé lát be a szürkésebb helyekre. Egy-két perc után már elkezdtem fáradni, ami azért nem jó jel, hiszen ha a fenevad utánam jön, nem lesz erőm menekülni vagy esetleg harcolni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a tarisznyámba nyúltam és kivettem azt a medált, amit Anna adott nekem. Kéken fénylett benne a kisebb kő. Éreztem, ahogyan visszatér belém az erőm. Ez de jókor jutott az eszembe. Újabb lendülettel futottam és pár perc múltán már nem láttam a fenevadat mögöttem.
  Valami mást azonban észrevettem, például egy pár napos keréknyomot a földben. Annáék biztosan erre jöttek. Akkor már nincs sok dolgom, csak követnem kell a nyomot. Nem álltam meg a futással, a fenevad még könnyen beérhet engem.

*Anna szemszöge*

  A főtérre tartottunk Nübtel-lel, mert hallottuk hogy valaki nagyon ordibál valakivel. Gyanítom, hogy Boren borult ki egy kicsit. A sejtésem beigazolódott ő állt a tér közepén és összevissza futkosott és mindenkitől kérdezgette, hogy merre látott engem. Kérdőn Nübtel-re néztem, aki erre csak sóhajtott egyet.
 - Vannak ilyen napjai mikor úgy viselkedik, mint egy őrült. - magyarázta.
 - Féljek vagy örüljek?
 - Is-is.
  Ezzel nemigazán nyugtatott meg. Végül Nübtel fogta magát és Boren-hez ment, hogy lenyugtassa őt. Esküszöm, mintha egy tizenéves gyerek hisztijét láttam volna. Pedig egy felnőtt emberről vagyis alakmásolóról beszélünk. Mikor már tárgyaló képes volt, azaz nem dühöngött én is odamentem, hogy lássa nem vesztem el, nem szöktem el, nem csináltam semmilyen felfordulást sem. Boren szikrázó tekintettel végigmért, de hidegen hagyott. Szerintem kezdem megérteni Boren viselkedését. Mindig mindenkinek azt mutatja, hogy erős és makacs valójában szerintem picit visszahúzódó és nem túl haragos. Nübtel is tisztában van ezzel, ezért nem érdekli már a dühkitörései.
 - Miért vannak nálad a fegyvereid bolhás? - kérdezte jó hangosan.
  Vettem egy mély levegőt és visszafogtam magamat attól, hogy lekeverjek neki egyet. Mi az, hogy bolhás?! Kikérem magamnak nem nevezhet így.
 - Így biztonságban érzem magamat. - feleltem halkan.
  Igaz úgy tűnhet, hogy megijedtem tőle, pedig csak a haragomat fogom vissza. Nübtel rájöhetett erre, mert közbe szólt.
 - Hagyjad már békén. Nem jelent ránk veszélyt.
 - Nem jelent veszély?! Fél kézzel meg tudna ölni itt mindenkit!Elég kegyetlen ahhoz, hogy ezt tegye. Hiszen mindketten tudjuk milyenek is valójában az alakváltók. Senkit se kímélnek.
  A kezemet ökölbe szorítottam, majd kiengedtem. Ezt folyamatosan csináltam míg Boren az alakváltókról beszélt. A szememet is becsuktam és egy nyugodtabb környezetbe képzeltem magamat. Most például egy rétet képzeltem el, egy tiszta vizű forrással a közepén.
 - Látod? Nem akarja hallani az igazságot! - szakította félbe a gondolat menetemet Boren hangja.
  Szikrázó tekintettel meredtem rá, de aztán újra elmerültem az elképzelt kis világomban, azért hogy ne essen nagy baja Boren-nek. Nübtel is próbálta visszafogni, de nem sikerült neki. Érzékeltem, hogy egyre több tünde gyűlt körénk, de megpróbáltam inkább csak a képzeletemre fókuszálni. Éreztem, hogy valaki meglök engem. Alapesetben nem dőltem volna el, de mivel nem igazén figyeltem a külvilágra, hamar a porban találtam magamat. Felnéztem és kerestem azt, aki ezt tette. Nübtel és Derenor hátrébb lépett, mintha sejtenék mit akarok tenni. Boren holtsápadt lett, de nem mozdult meg. Még fel sem ocsúdott a döbbenetből máris a földön találta magát. Felette guggoltam és a késemet a torkának szorítottam és nem engedtem megszólalni. A dühöm tombolt bennem, de nem engedhettem ki, mert akkor az Boren halálával végződne. Viszont a düh miatt elkezdtem alakot váltani, ám a felénél sikerült megakadályoznom a folyamatot így egy picit furcsa alakban tartottam sakkban Boren-t. Nem szólaltam meg, csak szikrázó szemekkel bámultam és vártam, hogy csillapodjon bennem a harag. Végül megszólaltam, de még mindig csak halkan beszéltem.
 - Szerintem Boren félreértetted a testbeszédemet. Azért beszélek halkan, mert visszatartom a dühömet, amit te váltottál ki. Azért csuktam be a szememet, hogy ne folyton arra gondoljak, hogy hogyan vágnám fel a torkodat a sok hazugságért, amit mondtál. A népemnél elég jól képes vagyok kordában tartani az érzelmeimet, de ismerek olyanokat, akik már rég megöltek volna téged. Szóval, ha kérhetném ezentúl tartsd meg a tíz lépés távolságot.
  Elvettem a tőrömet, felálltam és elléptem tőle. A dühöm viszont nem csillapodott, hanem egyre csak nőtt. Mivel nincs itt senki se, aki önként vállalná, hogy ronggyá verem vissza kell fognom magamat. A fal mellett sétáltam el, mindenki azonnal utat adott, nem akartak velem szembe kerülni. A fal tetejéről morgást hallottam, mely egy fenevadtól származott. Azonnal rájöttem a problémám megoldására. Végtére is az csak jó, ha egy kicsit megfogyatkozik a számuk és önként jönnek nekem, tehát ebből nem lehet semmi baj sem. Gyorsan felkapaszkodtam a faltetejére és gondolkodás nélkül kiléptem a pajzs biztonságából. Most az egyszer nem érdekelnek a következmények, csak ki akarom adni a dühömet.
  Nagy erővel kezdtem neki a harcnak, amit inkább mészárlásnak neveznék. Még sohasem harcoltam ennyire agresszívan, mint most, de be kell valljam nagyon jól esett, hogy kijöhet minden eddigi feszültség belőlem. Az elmém egyik része, mely még tudod rendesen gondolkodni figyelmeztetett, hogy jobb lenne, ha nem sérülnék meg, hiszen azt Legort is megérezné. Azonban nem történt semmi baj sem eddig. A végén már nem csak kaszaboltam, ha nem már a technikámra is figyeltem, hiszen még sem szeretnék úgy visszamenni a pajzs mögé, hogy csak mészárolni jöttem ide ki. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem rontott nekem egy fenevad sem. Körülnéztem, de már egy se volt a közelembe a többi pedig nem foglalkozott velem.
  Visszakapaszkodtam a fal tetejére, de nem mentem be a pajzson belülre. Így fentről még borzasztóbb a látvány, amit húsz-harminc perc alatt csináltam. A csatatéren, ha lehet így nevezni, mindenhol egymáson fenevad tetemek voltak, a legtöbbnek nem volt feje, amelyiknek pedig az megmaradt egy másik testrésze hiányzott és a feje attól még ketté lett hasítva. Fekete vér borított be mindent és azonnal elkezdte marni a holttesteket, aminek így már most rothadó szaga volt. Másoknak már rég felfordult volna a gyomruk, de engem nem hatott meg a látvány. Viszont most nem éreztem semmit se. Se dühöt, se feszültséget, se szomorúságot, se örömöt. Hiába akartam csak a dühömet eltüntetni, a mészárszék miatt, amit egyedül rendeztem magamban bevallottam, hogy egy kis részben igaza volt Boren-nek, ami miatt inkább fáradtságot éreztem.
 - Nem akartalak ennyire felbosszantani, inkább az ijesztés lett volna a célom, de azt te érted el nálam. - hallottam Boren hangját.
 - Ez egy bocsánat kérés?
 - Igen, szóval ne akard, hogy megismételjem a mondandómat. - jött mellém és ekkor vette észre a művemet, ami miatt eléggé meghökkent.
 - Nos, most már tudhatod miért nem szeretem kimutatni a dühömet. - jegyeztem meg - Az alakváltók sosem leplezik érzelmeiket és mindig véghez viszik azt, amit gondolnak. Sokan, akik nem gondolnak a következményekre rád támadtak volna. Legközelebb vigyázz jobban a szádra, mert egyszer az lesz a végzeted. - álltam fel és indulni készültem, de Boren megszólalt.
 - Mindenki ennyire erős közületek, hogy képes lenne egymaga több mint ötven fenevadat leteríteni?
  Felnevettem a kérdés hallatán, de válaszoltam.
 - Azt hiszem ezt még nem fogtad fel. Csak tizenöt éves vagyok, a kiképzésemnek a felénél se járok, tehát igen, az idősebbek erősebbek nálam, sőt pár korombeli is lepipálna könnyedén.
  Ha eddig nem lett volna sápadt Boren, most már tényleg úgy néz ki az arca, mint aki mindjárt itt helyben összeesik. Szerintem nem erre a válaszra számított.

*Legort szemszöge*

  Már alkonyodott, mikor észrevettem a falut, melytől segítséget várok. Remélem nem történt velük semmi baj sem és tudnak segíteni nekem. Anna már egész jól el van, semmi baja sincs, aminek kifejezetten örülök. Remélem nem azért nincs semmi baja, mert már Boren nem él. Nem láttam fényeket kiszűrődni a faluból, de betudtam annak, hogy csak azért nem, hogy ne csaljanak ide semmit se. Az ég sötétszürke színű, nem kell sok idő és nem sokára fekete lesz. Sietni kezdtem, hiszen sötétben nem látok túl jól. Még be se értem a faluba, de már most érzem az onnan áromló bűzt. Lehet, hogy már még sem élnek? De akkor se lenne ilyen szaga pár napos holttesteknek. Lehet, hogy csak azoknak a szagát érzem, akiket elsőként öltek itt meg a fenevadak és ezt a szagot használják az emberek az elrejtőzésre. Mondjuk jó ötlet, semmi mást sem érzek ezen a szagon kívül. Nagyon remélem, hogy találok itt valaki élőt is.
  Tizenöt-húsz percbe telt mire elértem a falut. Rögtön találkoztam egy élővel, de nem úgy ahogyan én azt szerettem volna. Egy fenevad bámult rám az első ház mögül. Nem tudom melyikünk lepődött meg jobban a másik láttán, de gyorsabban reagáltam nála és a tőrömet azonnal a szeme közé szúrtam. Elernyedt a teste, mégis csak azután mertem kiszedni a tőrömet a fejéből, mikor már megbizonyosodtam arról, hogy meghalt. Végre beléphettem a faluba. A holttestek egy kupacba voltak rendezve a főtéren, ez biztosan nem egy fenevad munkája. Gyorsan felmértem telepatikusan a helyet, de nem találtam több fenevadat, azonban embereket érzékeltem a föld alól. Az egyik ház pincéjében lehetnek. Az egyik háznak el volt reteszelve a bejárata és az ablaka. Abban lehetnek az emberek. Mivel nincs kedvem ahhoz, hogy itt elkezdjek törni zúzni így másik bejáratot kell keresnem. A tetőn láttam egy nyílást, ami elég nagy volt ahhoz, hogy beférjek rajta, bár a megközelítése eléggé nehézkes. Elkezdtem felkapaszkodni a ház elején, hogy elérjem a nyílást. Nem volt túl nehéz dolgom, mert a házon sok mélyedés volt, amit könnyedén feltudtam használni a mászáshoz. Végre elértem azt a kis nyílást. Óvatosan átbújtam rajta. Igazam volt, itt van a pince lejárat, azonban valaki őrzi a csapóajtót. Egy férfi és a kezében egy vasvilla van. Óvatosan mozogtam a gerendákon nem akartam felkelteni a figyelmét. Hogyan jussak oda le anélkül, hogy meg akarna ölni? Az emberek nem szeretik a tündéket, úgy főleg nem ha az égből pottyannak le. Hirtelen kinyílt a csapóajtó és egy lányka jött ki alóla.
 - Gyere Apu aludni. - mondta fáradtan.
 - Nem lehet kincsem, őrködnöm kell, hogy ne támadhassanak meg minket. - felelte mosolyogva az apja.
 - De gyere le hozzánk! Ha sikerül betörniük egy tucat vadállattal nem bírsz el. - hívta a lány továbbra is az apját.
 - Ha betörnek, akkor küzdeni fogok a végsőkig, hogy biztonságban tudhassalak benneteket. Mellesleg idekint könnyebben észreveszem ha jön bárki is. - ellenkezett még mindig az apja.
 - Elbarikádozott ablakok és ajtók mellett nem hiszem, hogy sok mindent észrevenne. - jegyeztem meg beleszólván a beszélgetésbe.
 - Ki van ott? - kérdezte az apuka és a lányát maga mögé tolta.
  El is felejtettem, hogy az embereke sokkal rosszabbul lának sötétben, így nem vett észre azonnal.
 - Nem kell félnie, csak egy tünde vagyok az erdőből. Hosszú út közepén járok és gondoltam betérek ide, mert egy túlélőtől, Annától, hallottam, hogy páran itt leszakadtak. Azért vagyok úton, hogy a bolygó Erdőszellemét felébresszem, mert ő képes megoldani a bajt. Már csak azért is tértem ide be, mert elfogyott az élelmem, a vizem és gondoltam tudnak segíteni. - nem jöttem még le a gerendáról, annyira azért nem bíztam bennük.
 - Kerek mondatokban beszélsz tünde, és még Annáról is tudsz. Sikerült bejutnod ide, mely nem sikerült volna ha fertőzött lennél. Mutasd magadat, hogy higgyek szavadnak.
 - Hiába is mennék eléd a sötétség miatt nehezen vennél ki, bár én tökéletesen látlak téged és a lányodat. Tedd le a vasvillát és lemegyek.
  A férfi leeresztette fegyverét, mire leugrottam a gerendáról és egy tompa puffanással földre érkeztem. Felegyenesedtem és most vettem csak észre, hogy mennyivel is magasabb vagyok az embereknél. Kicsit hátrébb léptem, hogy ne ijedjenek meg tőlem, de lehet, hogy az ellenkező hatást váltottam ki. A lány előbb meg mert szólalni mint az apja.
 - Nem maradhatsz sokáig, a lények jobban kiszagolnak téged, mint minket.
 - Tisztában vagyok vele, ezért önszántamból nem álltam volna meg itt.
 - Apu, ha tényleg képe megoldani ezt a helyzetet, akkor segítenünk kell neki, hiszen mi se tartunk ki örökké.
  Nem biztos, hogy jó ötlet volt megállni. Kibírom élelem és víz nélkül egy darabig és még időben eljutnék az Erdőszellemhez. Azonban biztosra kell mennem. Ha segítenek biztosan elérek az Erdőszellemhez, ha nem akkor a siker esélye is csökken.
 - Kevés élelmünk van, de tudunk adni belőle és vizünk is van elegendő. De siess, itt túlságosan kitűnsz a tömegből, így veszélyt hozhatsz magadra és ránk is. - mondta a férfi és leküldte a lányát a pincébe.
 - Tisztában vagyok vele, hogy mit kockáztatok, de nem álltam volna meg, ha nem lett volna rá szükség.
  Még mindig alig látott engem, de nem is szándékoztam közelebb menni hozzá. Sietnem kell, hiszen ezen az éjszaka is hosszú utat kell még megtennem, hogy időben elérjem az Erdőszellemet. A lépcsőn felszaladt a lány kezében egy fél kenyérrel és egy tömlőnyi vízzel.
 - Ennyit tudunk adni a készleteinkből, remélem elég lesz. - mondta miközben nekem adta.
 - Köszönöm szépen. Most már útra kelek, minél tovább maradok, annál nő a lebukásom esélye. Tartsatok ki még két napig. - mondtam utoljára és elkezdtem felkapaszkodni a gerendára.
  Onnan kimásztam a nyíláson keresztül, aztán újra szabad levegőn voltam. Még mindig rettenetesen büdös van, de nem ezzel foglalkoztam. Leugrottam a házról és sietős léptekkel neki vágtam az éjszakának.

44. fejezet - Ki megy?

*Legort szemszöge*

  A pajzs kitartott egész éjszaka és még mindig áll. Éppen a tanácsteremben vagyok a két Vadásszal, pár tiszttel, Derenor-ral és Annával. A gond csak az, hogy Anna még nem ébredt fel. A tegnapi nap sok energiáját leszívta, pedig még adtam is neki. Derenor még a városvédelmét és a betegek ellátását szervezi, hiába kértem meg, hogy had menjek át a kórházba, nem engedte meg. Végre csak öten maradtunk.
 - Nem értem miért gondolkodunk rajta. - kezdte Boren - Meg kell ölnünk. Ez a feladata minden Vadásznak.
 - Nem fogom hagyni, hogy bántsátok. - szóltam közbe.
 - Mintha akkora ellenfél lennél számomra.
 - Nem is tudom kinek köszönheted a pajzsot, amin még nincsen egy karcolás sem és a közeljövőben nem is fog összeomlani. - jegyeztem meg.
 - Elég legyen a veszekedésből. - elégelte meg Derenor - Miért nem mondtad el, hogy egy alakváltó a társad?
 - Nem segítettetek volna neki. - mondtam az igazat.
 - Lehet, de akkor megelőztük volna ezt a gyűlést. - motyogta Nübtel.
 - Ha nem segítetek akkor ártatlanok is meghalhattak volna és mellette tud valamit, amit más nem. Ismeri a varázslót, de senkinek nem árulta el, hogy ki is az. Tudta, hogy ez a tudás az előnyére fog válni.
 - Nem kéne felébrednie ahhoz, hogy megvitassuk azt, hogy mi lesz vele? - kérdezte feszengve Derenor.
 - Túlságosan kimerült, még nem képes felébredni. Csak azt csodálom, hogy nem lett komolyabb baja.
 - Nem értem miért kéne életben hagyni. Nem bízhatunk benne, ahogyan benned sem - bökött rám Boren - mindenkinek könnyebb dolga lenne, ha nem avatkoztok közbe ebbe.
 - Tévedsz. - suttogta Anna.
  Boren és Nübtel azonnal előkapta a fegyverét. Bár nem értem miért félnek egy végletekig lemerült alakváltótól. Annához siettem és segítettem neki felülni. A fal mellett volt, mert nem akarták máshol elhelyezni. Éreztem, hogy nagyon küzd az álmosság ellen.
 - Pihenned kéne. - jegyeztem meg.
 - Észrevetted, hogy ezt a tanácsodat sohase fogadom meg? - kérdezte mosolyogva.
 - Igen, és még te csodálkozol, hogy rosszul vagy. - motyogtam.
 - Ha befejeztétek a bájcsevejt, akkor elárulhatnád, hogy miben tévedtem. - nézett Annára Boren, de a fegyverét nem tette el.
 - Mindjárt, de kaphatnék egy pohár vizet? - kérdezte ártatlanul Anna.
 - Nem, előbb beszélj! - rivallt rá Boren.
 - Tényleg olyan faragatlanok vagytok, mint ahogyan meséltek a Vadászokról. - mosolygott újra Anna - De szerintem csak azért vagytok ilyenek, mert kiderült, hogy mi mégsem haltunk ki.
 - Elég legyen, már mondtam! Mit kéne tudnunk? - szólalt meg újra Derenor.
 - A varázsló nem férfi, hanem nő. Mellette nincs is öntudatánál.
 - Ylkarn azt mondta, hogy teljesen tudatában van annak, amit tesz. - jegyezte meg Derenor.
 - Minden élőlénynek két része van, csak az egyikről nem igazán veszünk tudomást. A szellem és a test tesz össze egy élőlényt. A varázslónőnek a szelleme megsérült, legyengült és ezt kihasználva egy másik idegen szellem vette át az irányítást a teste felett. - magyarázta Anna - A szellemnek egyedül nincs hatalma, de ha van egy test, amit megszállhat, akkor a test adottságait képes használni. A nő, akit megszállt a szellem, nem tudja mit csinál. Azt hiszi, hogy egy álomban ragadt. Az idegen szellemnek nincsen saját teste, olyan mint egy pióca, aki mások nélkül nem maradna életben.
 - Ismered ezt az idegen szellemet?
 - Sajnos igen, de nem tudom, hogy lehetséges az, hogy életben van. Lucia-nak hívják. Ő is alakváltó volt.
 - Hogy érted azt, hogy volt? - kérdezte türelmetlenül Nübtel.
 - Öngyilkos lett. Amiért úgy látszik, hogy főleg engem okol.
 - Miért okolna téged? - nézett rá Boren.
 - Tudnak róla? - szólalt meg Anna a fejemben.
 - Csak annyit tudnak, hogy telepaták vagyunk többet nem. 
 - Nem régiben volt egy baleset, ami miatt Legort és az én elmém összekapcsolódott. Lucia akkor éppen figyelte, hogy pontosan mi is megy végbe és véletlenül összezavartuk az elméjét és megőrült.
 - Még hogy baleset. - motyogtam, hogy ne hallja senki se.
  Nem tudom, meddig tarthat ez a gyűlés, de már kezdem unni. Egyszer csak berontott valaki az ajtón.
 - Krunvon kéri, hogy Legort eljöhessen. Szükség van rá. Az ellenszer nagyon gyorsan fogy és csak ő ismeri az elkészítési módját!
  Derenor kérdőn nézett rám.
 - Nem volt időm elmondani nekik. - védekeztem.
 - Rendben. Menj ott nagyobb szükség van rád. - mondta.
  Elbizonytalanodtam. Nincs sok kedvem ahhoz se, hogy Annát ilyen állapotban itt hagyjam két Vadásszal.
 - Mire vársz? Siess! - siettetett Anna.
 - Nem vagy túl nagy biztonságban. 
 - Palkot börtönében biztonságban voltunk? Ne félts nem lesz baj.
  Hiába győzködött nem akartam itt hagyni, de szükségessé vált. A küldönc nyomában siettem a kórházhoz. Amíg odatartottunk sok tündébe botlottunk, de nem álltunk meg. Mindenki arcáról félelmet lehetett leolvasni. A fenevadak néha feljöttek a fal tetejére és onnan megpróbáltak beugrani a pajzson belüli területre. Nem jártak sikerrel, de ijesztő látvány volt. Nem tudom, hogy a pajzsunkat belülről át lehet-e szakítani, de kívülről biztosan nem sikerülne. Megbotlottam, de nem estem el. Egy lándzsa hevert az útban. Körülnéztem és láttam, hogy a katonák egyik őrhelyén haladtunk keresztül. Nem vesztegettem sokáig itt az időmet folytattam az utamat. A küldönc észre se vette a botlásomat. Amíg úton voltam folyamatosan figyeltem Anna elméjét, de nem érzékeltem félelmet se dühöt, csak értetlenkedést. Gondolom nem érti a Vadászok észjárását. A lényeg, hogy ne essen semmi baja. Beértünk a kórházba. Nagyobb volt a káosz, mint amekkorára gondoltam. Krunvon és Ikirav egyszer sem állt meg, mindig akadt valami tennivalójuk. Az asztalra néztem, ahol üres üvegek sorakoztak egymás mellett. Pár tizedmásodperc alatt jöttem rá, hogy azok éppen azok az üvegek, melyekbe kiadagoltam az ellenszert. Csak négy adagnyi maradt. Annyi növény pedig már nincs, hogy újabb húszat készítsek, örülök, ha ötre elegendő alapanyagom van, és jelen helyzetben még ki se lehet menni növényekért. De ahogyan láttam nem csak olyanok vannak itt, akiket fenevad mérgezett meg. Sokakon kell most segítenem, remélem nem hiába.

*Anna szemszöge*

  Pár perce ment el Legort és azóta senki sem szólalt meg, bár a két Vadász tekintetében csak gyűlöletet láttam. Miután még mindig nem szólaltak meg, újra kezdtem a beszélgetést.
 - Meg kell találnunk az Erdőszellemet. Csak ő képes helyrehozni itt a dolgokat.
 - Ne hidd, hogy bárhova is elmehetsz felügyelet nélkül. - vágta rá az egyik Vadász.
 - Nem is magamra gondoltam. Lucia főleg engem akar megölni, olyasvalaki kell, aki képes elosonni előle és meg is tudja védeni magát.
 - Valamelyikünk talán? - kérdezte a másik Vadász.
 - Hogy elszúrjátok az egészet? Mellesleg Lucia már régóta tud arról, hogy itt vagytok. Titeket is figyel.
 - Akkor ki menjen? - kérdezte Derenor - És hova kéne menni?
 - A hegyekben van az Erdőszellem. - válaszoltam - Egy alakváltó mindig az Erdőszellem közelében érzi csak biztonságban magát. Legszívesebben pedig nem fordultam volna keletre, hanem nyugatnak tartottam volna. Ott tudtommal egy hegység húzódik.
 - Ki menjen? - hozta fel újra a kérdést az egyik Vadász.
 - Van egy javaslatom, de előtte bemutatkoznátok? Könnyebb ha a neveteken szólíthatlak.
 - Ő a szélén Boren - kezdte a tünde a bemutatást - mellette Nübtel áll és én Derenor vagyok.
 - Lynx Anna. - mutatkoztam be én is.
 - Szerinted kinek kéne mennie? - kérdezte fagyosan Boren.
 - Legort-nak. Lucia őt levegőnek tekinti. Bár igaz, hogy párszor keresztbe húzta a számításait, de akkor se nagyon foglalkozik vele. Mellette benne jobban megbíztok, mint bennem, és tudja mit kell tennie.
 - Tudod éppen nem régiben játszotta el a bizalmunkat. - jegyezte meg Nübtel.
 - Megmentette az életedet, pedig tudta, hogy mi vagy. Előre látta, hogy mikor megérkezem ide, ti ketten ellenem lesztek mégis megmentett. Elkészítette az ellenszert, ahogyan kiderült a saját vérét is fel kellett használnia ehhez, mégse panaszkodott, hanem többet készített. Minden tudása szerint segített mindig, pedig tudta, hogy ellene fogtok fordulni, mikor kiderül az igazság.
 - Miért nem mondta el a valódi céljait? Miért hazudott?
 - Nem nagyon bízik meg senkiben, hiába mutatja néha az ellenkezőjét. De ha több ártatlan élet függ tőle, akkor a legjobb döntéseket hozza, mely vagy nem jár áldozattal vagy csak kevéssel. Ő képes értékelni azt, amit mi már megszoktunk.
 - Mit értékel másként? - vált kíváncsivá Nübtel.
 - Azt, hogy vannak olyanok, akik nem tapasztalták meg azt a sanyarú sorsot, mint ő. Menjen ő az Erdőszellemhez.
 - De szükség van rá az ellenszer elkészítéséhez. - ellenkezett Derenor.
 - Most ért a betegekhez és megállapította, hogy csak kevés alapanyag van. Hiába van itt, ha nincs megfelelő növény az elkészítéséhez. Most pedig nem tud kimenni gyűjteni az erdőbe.
 - Ha meg is találná az Erdőszellemet hogyan keltené fel? - kérdezte Boren.
 - Ezzel. - vettem le a nyakamból a láncot, melyet Are adott nekem.
 - Az Erdőszellemetek adta neked? - nézett a láncra hitetlenkedve Nübtel.
 - Igen.
 - Azonban ha Legort még ma el is indul, sok idő míg eléri a hegységet. Hosszú odáig az út és az emberi településeket is kerülnie kell. Három ha nem négy nap kell, hogy elérjünk oda. Annyi ideig pedig nem biztos, hogy kitartunk Főleg akkor nem, ha a varázslónő is támadásba kezd az erejével. A pajzsotok nem védhet meg minket örökké.
 - Ha ma elindul, talán elér még időben az Erdőszellemhez. - reménykedtem.
 - Nem érted Anna, hogy mit akartam. Három, négy nap kell hogy elérjen a hegységhez, de még ott meg is kell találnia az Erdőszellemet, ami nem kevés idő.
 - Az Erdőszellemeknek nagyon érdekes az elméjük, ha a közelébe kerül könnyedén meg fogja találni őt.
 - Hogyan kelne útnak? Azért nem képes átmenni feltűnés nélkül egy fenevad seregen. - hozta fel újra Boren.
 - Kell egy elterelés, ami miatt Lucia-nak több felé kell figyelnie és ne tűnjön fel neki az, hogy valaki az orra előtt kijut az erdőből.
 - De abba a csatába többen is meghalhatnak. Ennyi áldozatot nem hozhatok egy ötlet miatt. - ellenkezett Derenor.
 - Nincs szükség több száz emberre. Elég ha csak én megyek ki egy kis időre a két Vadásszal együtt. Mi hárman biztosan lekötjük a figyelmét Lucia-nak.
 - De ha te meghalsz, Legort is életét veszti. - jegyezte meg Nübtel.
 - Akkor ügyelek arra, hogy ne haljak meg. - vágtam rá.
  Nem szeretem, amikor felhozzák ezt a tényt. Nem mintha zavarna, de higgyék már el, hogy tudom nem csak a saját életemre kell vigyáznom. Bezzeg Legort-ot sosem emlékeztetik arra, hogy rám is kéne vigyáznia, mikor ő csinál valami életveszélyes mutatványt. Megpróbáltam óvatosan felállni, mert már meguntam a földön ülést. Erősen támaszkodtam a falnak és ügyeltem rá, hogy ne essek hasra.
 - Legort azt mondta, hogy pihenned kell. - jegyezte meg Nübtel.
  Boren persze próbálja visszafogni a nevetését. Eléggé mulatságos látvány vagyok ezek szerint. Egy dülöngélő alakváltó, aki ha nem figyel elterül a földön.
 - A szék kényelmesebbnek tűnik, mint a padló. - válaszoltam.
  Kinéztem magamnak a megfelelő széket, magyarán azt, amelyik a legközelebb volt hozzám. Tántorogva elindultam felé. Olyan kacskaringósan mentem, mint még soha. Ilyen érzés az iszákosoknak is a sétálás? Egyszer csak azt vettem észre, hogy esek. Basszus, a saját lábamban botlottam meg?!
  Vártam a fájdalmat, amit a padlóval találkozás fog előidézni, de valaki hirtelen elkapta a karomat és segített eljutni egy székig. Nübtel segített. Boren pedig majdnem a földön fetrengett a nevetéstől. Olyan szívesen letörölném a vigyort a képéről.
 - Köszönöm! - köszöntem meg Nübtel-nek.
  Amint elhallgatott Boren, újra súlyos csend telepedett ránk. Elkezdtem gondolkodni, hogy mégis hogyan lehetne esélyünk arra, hogy élve megússzuk azt a kitörést Lucia szeme láttára. Talán ha több kisebb csoport egyszerre rontana ki? Akkor nem tud egyszerre öt vagy hat felé figyelni. A gondolatmenetemet Boren kuncogása zavarta meg. Nem hiszem el, hogy még mindig rajtam röhög. Nübtel is eléggé megrovóan néz rá. Bárcsak nem lennék ennyire kifáradva. Lehet, hogy jobban járnék ha aludnék egyet, de az idő éppenséggel nem nekünk dolgozik. Elkezdtem babrálni a nyakláncot, amit Are adott. Miután megkaptam, azóta először veszem jobban szemügyre. Szépen csillog a medálban a kő. Végig simítottam a kő felszínén, mire az még jobban ragyogni kezdett. Nem kaptam el a kezemet, inkább megnyugodtam tőle. Még pár percig gyönyörködtem benne, aztán rászántam magamat, hogy visszatérjek a valóságba. Meglepődésemre sokkal kipihentebbnek érzem magamat, mintha Legort újra adott volna energiát, de erre nem látok sok esélyt. A medál volt? Mondjuk eléggé ésszerű, hogy nem csak egy ékszer, hanem energia raktár is egyben.
 - Min gondolkodtál el? - kérdezte Derenor.
 - Azon, hogy ha egyedül, mi hárman megyünk ki a pajzson kívülre egy csapatként, az nem elég figyelem elterelés. - kezdtem bele - Azok a gyerekek, akik betörtek ide, szerintem eléggé ügyesek, mellette egy jó alkuval bármire rávehetőek. Ha velük együtt kettes csapatokat alakítanánk, az már három kis csapat. Lucia nem tud egyszerre ennyi felé figyelni és azt a kis zavart Legort kellően ki tudja használni és meglóghat.
 - Nagyon bízol Legort-ban, de nincs ilyenre kiképezve. Nem hiszem, hogy képes lenne rá. - ellenkezett Boren - Mellesleg az a három kölyök könnyedén elkapta őt.
 - Nem ismered Legort-ot. Egyedüli harcosként szinte verhetetlen. Bár igaz régen harcolt, de nem felejt könnyedén. Akkor pedig azért tudták elkapni, mert nem akart lelepleződni, de tudtommal nagy szerepe volt abban, hogy ne lógjanak meg azok a gyerekek.
 - Anna az út akkor is három nap. Valahol meg kell állnia és mint már mondtad az emberek elestek. - jegyezte meg Derenor - Nehéz az út mellesleg végig ellenséges területen kell átjutnia. Ezek a fenevadak fejlődnek, eddig nappal nemigen támadtak, de ha a varázslónő ezt is megoldja? Ha rájön a tervünkre Legort-ot levadásztatja.
 - Nem kell félteni őt! - akadtam ki végleg, hogy soha sem figyelnek rám - Ki van képezve, jobban mint itt ebben a teremben bármelyikünk! Ő a lopakodásban, eltűnésben, menekülésben a legjobb. Mindig megtalálja a legjobban járható utat és nem kell félni attól, hogy Lucia le akarja majd vadászni. Kreatív azon a téren, hogy hogyan tűnjön el. Elég sokszor akarták már megölni ahhoz, hogy menjen neki az eltűnés, de nem csodatévő és nem is láthatatlan. Szüksége van az elterelésre, utána viszont már boldogul.
  Sokkal jobban érzem magamat miután mindez kijött belőlem. Senki nem szólt egy szót sem, még Boren is befogta a száját. Jók az idegeim, de nem szeretem magamat ismételgetni.
 - Örültem volna, ha ezt nem osztod meg velük... - jelentette ki Legort.
 - Tudod milyen jól esett az a kis csend? Mellesleg már untam, hogy többször kell valamit elismételni, hogy megértsék.
 - Igaz, hogy nem kértelek meg rá, de most megteszem. A múltamat hagyd békén és ne beszélj róla!
 - Bocsánat, nem akartalak felidegesíteni de már kezdek kikészülni. Mikor azt hiszem végre megszabadultunk Palkot-tól és a többiektől kiderül, hogy a vérszomjas rokonom éppen tönkre tesz egy világot és engem akar elsőként megölni. Ez nem olyan jó érzés, hiszen részben a mi hibánk, hogy Lucia olyan amilyen. - fakadtam ki.
  Legort nem válaszolt azonnal. Megértette, hogy nem vagyok éppen a legjobb szellemi állapotban.
 - Figyelj Anna, nem a mi hibánk, hogy Lucia megőrült. Már alapból az volt csak rátette egy lapáttal, hogy az elmédben turkált, mikor éppen az összekapcsolódott az enyémmel. Nem tudom mi váltotta ki ezt belőle, de nem mi tehetünk róla, mellesleg előtte is meg akart ölni. Az hogy sikerült megszállnia egy varázslónőt és a hatalma megnőtt, az se a mi hibánk, de nekünk kell őt megállítanunk. Lucia minket okol mindenért, ne akarj neki segíteni, hogy te is magadat okolod. Nyugodj le és gondold ki azt a tervet mely segíteni fog nekünk. - nyugtatott Legort.
 - Már meg van a terv. Csak beszélned kell a gyerekekkel, rájuk is szükség lesz és Derenor-nak is bele kell valamibe egyeznie. - gondolkodtam el.
 - Akkor jó munkát! - köszönt el Legort.
 - Derenor lenne egy kérésem. - emeltem fel a fejemet.
 - Mi lenne az? - kérdezte.
 - Nem kell a katonáid közül senkinek se elhagynia a pajzsot, de azt kérem, hogy legalább figyeljenek valamennyire ránk, hogy ne haljunk meg. Úgy értem, hogy a pajzson belülről is tudnak támadni. A pajzs belülről nem áthatolhatatlan, bármi átmegy rajta, így az íjászok és egyéb távolsági fegyveresek sokat tudnának nekünk segíteni.
  Derenor hümmögött, de aztán bólintott egyet.
 - Rendben legyen.
 - Akkor, amint végzett Legort elkezdhetjük a tervet.
 - Mellesleg Anna előbb kivel beszéltél? - kérdezte Nübtel.
 - Csak Legort lenyugtatott, mert egy picit felidegesítettem magamat. - válaszoltam - De könnyedén rá lehet arra jönni, hogy kivel beszélek. A szemem színe megváltozik, ha használom a képességemet. Ha Legort-tal beszélek, akkor a szemem sárga színű lesz, ha valaki mással akkor a kék színt veszi fel.
  Nübtel bólintott így jelezvén, hogy megértette, amit mondok. Boren éppen a tőrével játszott. Látszott rajta, hogy pont nem érdekli az, amit mondok. Mondjuk rosszabb viselkedésre számítottam, de az már haladás, hogy az egyikőjük nem akar megölni.
 - A pajzson ki tudunk jutni, de be hogyan jöjjünk? - szólalt meg mégis Boren - Ahogyan láttam a fenevadak is éppen ezen törik a fejüket.
 - A pajzs úgy van kialakítva, hogy aki belülről ment ki, azt vissza is engedje. Mondhatni inkább szűrő, mint pajzs. - magyaráztam.
 - Azonban ha valaki átváltozik fenvaddá és már nincs ellenszerünk, ő vissza fog ezek szerint tudni jönni? - akadékoskodott még mindig.
 - A pajzs szellemi szűrő. Aki átváltozik fenevaddá, annak a szelleme is változik és utána már nem tud bejönni.
  Most már nem volt több kérdése senkinek sem.

*Legort szemszöge*

  Végre volt időm leülni egy kicsit. Szerencsénkre nem lesz több sebesült a közeljövőben, ami számomra pár órát jelent a harcok miatt. A kórteremben többen itt maradtak, de sokan már hazamentek, mert nem volt súlyos sérülésük. Ikirav-nak és Krunvon-nak elmondtam, hogyan kell elkészíteni az ellenszert a fenevadak mérge ellen. Nagyon kíváncsi leszek, hogyan fogják megszerezni a Vadászoktól a vért. A szobámba mentem és összekészültem az utazáshoz, ilyenkor jó, hogy össze van kapcsolva az elménk, hiszen időben értesülök, minden információról. Pár főzetet, mint például gyorsabb gyógyulás, villanó főzet, gyorsan, nagy területen párolgó elixír és hasonlókat tettem el, melyek segítségemre lehetnek. A tőrömet a kabátom belső zsebébe tettem, az íjamat és a tegezemet az övemre csatoltam, az ismeretlen eredetű szablyát is magammal viszem, ha másra nem is, de jó lesz nehezéknek. A tarisznyámba helyeztem a főzeteket és a jegyzetfüzetemet. Felvettem egy kabátot, a tarisznyámat a vállamra akasztottam és már készen is álltam az indulásra. Vagyis majdnem készen. Vizet és élelmet is kell majd raknom, ha nem akarok rögtön az első napon visszafordulni. De majd ezt később, előbb tolmácsot kell játszanom. Kimentem a szobámból, végig sétáltam a kis folyosón, át a kórtermen, ahol Krunvon és Ikirav is kérdőn nézett rám, de nem álltam meg magyarázkodni. Majd úgy is megtudják miért megyek el. Senkinek nem tűntem fel, hogy kabátban, tarisznyával sétálgatok a városban. Felnéztem újra a toronyra. Most nem a csodálat miatt, ha nem azért, mert tudom, hogy milyen sokat is kell majd lépcsőznöm.
  Kifújtam magamat a legtetején. Azért hosszú az út ide fel. Belöktem az ajtót és beléptem a terembe. Anna most már az asztalnál ül, tehát felkelt. Biztosan majdnem elesett. Nübtel és Boren éppen beszélgetnek valamiről, Derenor pedig elmerült a gondolataiban. Amikor becsuktam az ajtót mindannyian felém néztek.
 - Anna szólt? - kérdezte Derenor.
 - Valaki más képes nekem szólni úgy, hogy ne vegyétek észre? - kérdeztem vissza.
 - Nos akkor gondolom azt is tudod, hogy te lettél a szerencsés nyertes, aki átvághat a fenevadak területén és felébresztheti a szunyókáló Erdőszellemet. - mondta Boren.
 - Még mindig dühös vagy? - néztem rá unottan.
 - Éppen mikor már megbíztam volna benned, kiderült, hogy minden hazugság volt. - felelte.
  Megvontam a vállamat. Már egyszer magyarázkodtam emiatt többször nem fogok. Ha elfogadja elfogadja, ha nem nem. Engem most már nem érdekel.
 - Akkor már csak a gyerekekkel kell beszélni. - jegyezte meg Anna.
 - Várj egy percet. - válaszoltam és az ajtó felé fordultam - Már nem bántásból, de tudtommal nem igazán értitek azt, amit idebent mondunk.
  A teremben kérdőn néztek rám, hogy az ajtóval társalgok egy számukra idegen nyelven. Biztosan megfordult a fejükben, hogy nem vagyok százas. Az ajtó résnyire kinyílt, aztán tovább lökték. A három gyerek állt mögötte. Ott toporogtak, nem mertek bejönni.
 - Most mitől féltek? - kérdeztem.
 - Hogy hogy értesz minket és még beszélni is tudsz velünk? - tette fel habozás nélkül a kérdést Namner.
 - Krentan-ról, az Északi Tündeerdőből származom. Ez elég magyarázat?
  Összenéztek aztán Namner újra megszólalt.
 - Hogy hívják a varázslónőt, akiről beszéltünk? - nézett rám kihívóan.
 - Bizonyítékot akarsz? Tekkern Entera és van egy lánya Niliva.
 - Miről beszéltetek? - kérdezte Derenor.
 - Csak nem hitte el, hogy onnan jövök, ahonnan ők. - feleltem egyszerűen.
 - Mondd el nekik a tervet.
  Újra a gyerekek felé fordultam, azt hiszem rájöttek, hogy most én leszek itt a tolmács.
 - Lenne egy feladat. - kezdtem - Rájöttünk hogyan tudnánk leállítani a varázslónőt, de ahhoz fel kell ébresztenünk az Erdőszellemet, aki nagyon messze van. Elterelésre van szükségem, mert én megyek el a hegyekbe. Az elterelés úgy nézne ki, hogy a két Vadász, Anna és ti hárman mennétek ki a pajzson kívülre kettes csapatokban, a tündék pedig a pajzson belülről fognak titeket fedezni. Amint kellően eltávolodtam visszavonulhattok, erre a jelet Anna fogja megadni. Elvállaljátok?
 - Mi érte a fizetség? - kérdezte Ragon.
 - Nos, nem mentek vissza a cellátokba dupla őrséggel.
 - Benne vagyunk! - vágta rá Namner és oldalba bökte Ragon-t - Csak lenne pár kérdésünk.
 - Nyugodtan, de várnod kell a válaszra nekik is érteniük kell, hogy mit mondtok. - böktem a többiek felé.
 - Rendben.
  Derenor-hoz fordultam és elmondtam a tartalmát az előbbi beszélgetésnek. Ez sokáig fog tartani, ha ez így fog menni. Anna azonban közbe vágott.
 - Mondd el a teljes tervet, minden részletet, nincs sok időnk, hiszen még ma el kell indulnod.
  Bólintottam és a gyerekekhez fordultam.
 - Három csapatra fogtok szétoszlani és három különböző ponton fogjátok elhagyni a pajzsot. A cél, hogy minél nagyobb felfordulást okozzatok. Namner Annával lesz, Ragon Nübtel-lel és Erisz pedig Boren-nel. A tündék segíteni fognak, ők is szerepet játszanak az elterelésben. A varázslónőnek elsősorban Anna kell, tehát ő kapja a legnagyobb védelmet, ha ő meghal, akkor az egésznek nem volt semmi értelme, mert én se jutottam akkor sokáig. Annának jelezni fogok, amikor biztonságos távolságba értem, akkor azonnal vonuljatok vissza. Kérdés?
 - Mikor kezdjük? - kérdezte Erisz.
 - Remélhetőleg két órán belül. - válaszoltam.
  Mindhármuknak elkerekedett a szeme. Tudom, hogy nagyon sietős ez a terv, de nem halogathatjuk az indulást, minél később indulok el, annál erősebb lesz Lucia.
 - Hogyha Anna olyan fontos, akkor miért Namner megy vele? - hozta fel hirtelen Ragon.
 - Jogos a kérdés, de úgy osztottalak be titeket, hogy senki se haljon meg. Anna jól képzett, csak néha nem eléggé figyelmes és ekkor jó, ha valaki védi őt. Namner nem a legügyesebb az igaz, de eléggé eszes ahhoz, hogy felismerje mire készül Anna és tudja őt követni. Nübtel nyugodt, megfontolt ezért te mint forró fejű leszel vele és nagyobb az esélyed, hogy kevesebb sérüléssel megúszd ezt az egészet. Boren makacs, mint az öszvér ezért tettem őt össze egy ugyanennyire makacs emberrel. Még valami?
 - Semmi. - válaszolt Namner.
  Most jöhet a fordítgatás. A többiek felé fordultam és elmondtam az előbbi párbeszédünket, pár részt kihagyva, de a lényegét lefordítottam. Derenor elment, hogy felkészítse az íjászokat. Már azt hittem vége szakad itt a tolmács feladatomnak, de eszembe jutott, hogy kifelejtettem egy részt. Nem ismerik egymást, Namner-nek még könnyű dolga van, de Erisz és Ragon nem hiszem, hogy ismernék a Vadászokat.
 - Boren, te Erisz-szel leszel, és ha lehetséges ne hagyjátok el egymást. Ez nem az a csata, ahol áldozatok lesznek a részünkről.
 - Melyikőjük Erisz? - kérdezett vissza.
 - Az Erisz lány név. - feleltem.
 - Anna gondolom tudod kivel leszel.
 - Persze, de melyikőjük Namner?
 - A vékonyabb.
 - Nübtel, te pedig...
 - Ragon, ha jól emlékszem, nem de? - vágott a szavamba.
  Csak bólintottam. Most van vége a feladatomnak. Mondjuk, hogy hogyan fogják megérteni egymást csata közben, nem tudom, de remélem megoldják. A teremben voltak polcok és elkezdtem azokat átnézni annak reményében, hogy találok ott egy térképet. Nem kellett sok idő és meg is találtam. Kiterítettem az asztalra és megpróbáltam megtervezni az utamat. Nyugatnak kell tartanom, csak kérdés, hogy a hegység északi vagy a déli részén alszik-e az Erdőszellem.
 - Az északi részére menj. - mondta Anna.
  Akkor ezzel a kérdés eldőlt. Északnyugat. Nem túl jó a terep, sok város és falu fekszik arra, ami pár elkóborolt fenevadat is jelenthet. De a leggyorsabb úton kell haladnom. Tehát inkább vállalom a kockázatot, hiszen nem tudom, hogy az élelem meddig húzza ki. Három napomba, talán kettő és félbe telik míg elérem a hegységet, de akkor folyamatosan haladnom kell, nem állhatok meg egyszer sem.
 - Ezt vidd magaddal. - nyújtotta felém a nyakláncát Anna - Segít megtalálni az Erdőszellemet és sok energia van benne elraktározva, amire nagy szükséged lesz.
 - Are adta, nem hiszem, hogy örülne neki, ha nekem adnád. - utasítottam volna vissza.
 - Igazad van, nekem adta tehát én rendelkezem afelől, hogy kinek adom. - nyomta a kezembe a láncot.
  Amint a kezembe került összezsugorodott és kiemelkedett a kő. Úgy látszik, hogy a viselőjéhez alkalmazkodik. Betettem a szütyőmbe, ahol könnyedén elérhetem.
 - Vissza fogom adni, nem szeretném, hogy Are még jobban dühös legyen rám. - ígértem Annának.
 - Még szép, hogy visszaadod, de most nálad nagyobb haszna van.
 - Köszönöm.
  Annának elkerekedett a szeme. Először azt hittem baj van, de aztán gyanús volt az elméje. Furcsán néztem rá, hogy mi baja van,
 - Megköszönted! Legort biztos te vagy az?
  Csak sóhajtottam egyet. Nem hiszem el, hogy ezen akadt fent. Lehetne ezernyi másik oka is rá, de nem, azon lepődik meg, hogy köszönetet mondtam. Derenor bejött a terembe.
 - Az íjászok készen állnak az elterelést bármikor megkezdhetjük.
 - Remek! Akkor kezdhetjük? - kérdezte Anna és rám nézett.
 - Tudtommal mindent összeszedtem. - feleltem.
 - Akkor kezdődjék a terv!
  Elindultunk lefelé közben pedig még egyszer végig gondoltam, hogy minden nálam van-e. Nem találtam hiányt így megnyugodtam. Nyugat felé fogok kimenni, a többiek a többi irányból fogják elhagyni a pajzsot.
  Mind a hatan felmentek a fal tetejére, de még a pajzson belül voltak.
 - Töltés! - hallatszott az első vezényszó.
  A talajon maradtam, később mászok fel a falra, mikor már nagy a kavarodás. Az íjászok egyszerre töltöttek be egy vesszőt.
 - Céloz!
  Mindegyikük felemelte az íját és a fal tetején lévő fenevadakat célozták, akik pedig fent voltak tőlünk leguggoltak.
 - Feszít!
  Kihúzták az ideget.
 - Oldás!
  Az parancsok között csak másodpercek teltek el. Az íjászok automatikusan újra töltöttek, céloztak, feszítettek és oldottak. Folyamatosan megszakítás nélkül csinálták és teljesen egyszerre mozogtak. Félelmetes volt látni ahogyan az a sok vessző csak pár centire húz el azok feje felett, akik a falon guggolnak. Mikor a falat viszonylag megtisztították az első sor az íjászokból felkapaszkodott rá, hogy onnan lőjenek, velük mentem fel. Többen, akik lent maradtak épületek tetejére helyezkedtek, hogy jobban rálássanak a célra. A hátsó sor teli tegezeket készített össze, hogy az első sorban lévők ne fogyjanak ki a vesszőkből. Amint felértem a falra kiugrottam a legközelebbi fának az ágára. Nem éppen a legkecsesebben érkeztem. Több kisebb gallyat letörtem és a végén két ágba kapaszkodtam a harmadikon pedig álltam. Miután tisztáztam, hogy túléltem az ugrást neki iramodtam, hogy mihamarabb kijussak az erdőből. A szemem sarkából láttam, hogy pár fenevad felém fordul, de nem sokkal utánam a csapatok is kitörtek így nem nagyon érdeklődtek irántam. Bevált az elterelés. De nem gondolkodhattam ezen tovább. Futottam az ágakon többször megálltam, hogy új utat keressek, mert voltak kihagyások a fák között, melyet nem tudtam átugorni. Nem mehettem le a talajra, ott nőne a lebukás veszélye. Nem gondoltam semmire sem. Csak a cél lebegett a szemem előtt, ami a kijutás volt. Nem gondolhattam az otthagyottakra, sem pedig a többiekre. Futottam és futottam. Fél óra múlva kijutottam az erdőből és a talajon folytattam az utamat. A talajon még mindig futottam, hogy ne találjanak meg. Egy romos falu volt előttem. Nem álltam meg csak keresztül futottam rajta, de láttam a vérengzés nyomait. Azonban ki kellett zárnom az elmémből a külvilágot.
  Mikor már eléggé messze kerültem az erdőtől, akkor már nem futottam hanem kimérten lépkedtem. Nem álltam meg, nem állhattam meg. Egy régi mondóka járt a fejembe, aminek az ütemére lépkedtem. Remélem sikerül időben eljutnom az Erdőszellemhez és közben nem lesz semmilyen bonyodalom sem.

43. fejezet - Úton

*Anna szemszöge*

  Már pirkadt mikor elértük a Fénylő Tavat. Letettem az evezőt, mert elkezdett fújni a szél és már nem igazán volt rá szükség. Az éjszaka folyamán többször is váltottunk és Ylkarn megtanított a vitorlázás fortélyaira. Nem azt mondom, hogy gond nélkül eljutnék egyik parttól a másikig, de nem süllyednék el. A felkelő nap sugarai visszacsillantak a tó tükréről. Gyönyörű a látvány. A tó fénylik, sűrű köd folyik ki a fák közül, a nap bágyadt sugarai a sárgás fűnek új árnyalatot adnak. Az a legnagyobb baj, hogy elég hűvös az idő. Egyszer csak azt vettem észre, hogy elkezdtünk közeledni a tónak az egyik partjához. Kérdőn néztem Ylkarn-ra, aki azonnal megadta a magyarázatot.
 - Egész este ébren voltunk, pihennünk kell.
  Igazat adtam neki. Mellesleg a kisfiúk alig bírtak már magukkal. Nem tudnak sokáig egy helyben ülni. A parton volt egy kis stég, látszódott rajta, hogy már régen használták. Ylkarn egyfolytában utasítgatott a kikötésnél. Fel kellett húznom a kormánylapátot, hogy ne törjön le, mert nagyon közel a tó feneke, főleg most, hogy sokan szorongunk ebben a kis vitorlásban. Egyik percben csak azt láttam, hogy Ylkarn felkap egy kötelet és kiugrik a stégre. Mivel nincs más segítség egyedül kell mindent megoldanunk. A stéget teljesen elfedte a moha, ezért Ylkarn majdnem be is borult a vízbe, de sikerült megtartania magát.
 - Ahhoz képest, hogy mennyire öregnek néz ki nagyon könnyedén mozog. - jegyezte meg a szakácsnő.
  Ylkarn-nal összenéztünk, de nem fűztünk semmit se hozzá. Végül sikerült kiszállnom és újra a szárazföldön állhattam. A hajó folytonos ringatózása után már egy kicsit furcsa az, hogy a föld nem inog alattam. Egy hirtelen ötlettől vezérelve végig nyúltam a füvön. Igaz hideg volt a föld, de jól esett végre lefeküdni. A felhőket bámultam és közben azon gondolkodtam, hogy mit fogok tenni azzal a két Vadásszal, ha felismernek. Ha megtámadnak biztosan megvédem magamat viszont nem akarok megküzdeni velük, inkább most a békésebb megoldást választanám, ha egyáltalán létezik olyan. Remélem Legort még nem lepleződött le, de nem kéne annyira féltenem hiszen ilyen szempontból tapasztaltabb, mint én. Hirtelen nagyon álmos lettem, de nem törődtem vele tovább néztem a felhőket. Utána nem emlékszem arra, hogy aludtam-e vagy sem.

*Legort szemszöge*

  Az újabb elkészített ellenszert kimértem kisebb üvegekbe és most ott sorakoztak előttem az asztalon. Még nem jött senki se. Hihetetlenül fáradt vagyok, a műszakom után biztos nem fogok felkelni egy darabig az ágyamból. Majdnem elaludtam, de magamhoz tértem. Elmentem a csaphoz és megmostam az arcomat. Még ezt az estét ki kell húznom. Éreztem, hogy Anna beszélni szeretne velem, de érdekes volt az elméje.
 - Valami baj van? - kérdeztem.
 - Még semmi. Viszont jobb ha tudsz róla, elindultam még négy emberrel a tündék felé. 
 - Itt vannak a Vadászok! Nagyon veszélyes idejönnöd. - vitatkoztam rögtön.
 - Tisztában vagyok vele, de olyan fejlemények jöttek, hogy szükségem van a tündék segítségére. 
 - Milyen fejlemények?
 - Később elmondom. 
 - Mellesleg Anna, te most alszol? 
 - Miért kérded? 
 - Mert én is mindjárt itt ültemben elalszok.
 - Akkor lehet. De nem sokára felkelek ha vigasztal, ugyanis tovább kell mennünk a folyón.
 - Egy hajóval jöttök? 
 - Igen, ezt a részét kifelejtettem. 
 - Vigyázz magadra az úton, nem akarom, hogy Are a fejemet vegye azért, mert nem tudtál óvatos lenni. 
 - Rendben. Szia, majd találkozunk. Remélem. 
  Ezzel megszakította a kapcsolatot. Ha az utolsó szót nem teszi hozzá a mondathoz sokkal nyugodtabb lennék. Viszont magamhoz tértem a beszélgetésünk után, bár lehet, hogy a hír okozza. Most már azon is gondolkodhatok, hogy hogyan mentsem ki Annát, ha valami nagy ostobaságot csinál. Ha Anna lelepleződik, akkor nagy eséllyel én se áltathatok tovább itt mindenkit, viszont ez azt vonná maga után, hogy senki sem bízna meg bennem többé, ami azért eléggé fontos lenne. Majd megpróbálom valahogy úgy megvédeni, hogy az ne legyen túl feltűnő. Egyszer úgy is elmondok mindent, de nem most. Remek még egy probléma. Mintha túl kevés lenne az, ami most eddig volt. Sóhajtottam egyet, mikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Derenor lépett be. Könnyen felismertem az elméjét.
 - Valami történt vagy esetleg a kíváncsiság hajszolt ide? - kérdeztem, de nem fordultam meg közben.
 - Hogyan készíted el az ellenszert? - tudakolta rögtön.
 - Ikirav-nak vagy Krunvon-nak elmondom. Nem azért, mert nem bíznék benned, de ők több mindent tudnak kezdeni az információval.
 - Mit titkolsz?
  Az jobb kérdés lenne, hogy mit nem titkolok. Úgy körülbelül mindent, de remélem egyszer majd megérti valaki, hogy miért van erre most szükség. Annán kívül természetesen.
 - Hogy érted? - kérdeztem vissza egy rövid szünet után.
  Valamire rájött vagy esetleg feltűnt valami gyanús neki? Kíváncsi vagyok a pontos okra, amiért felkeresett. Tudja jól, hogy ilyenkor egyedül vagyok itt bent.
 - Kik jönnek ide?
 - Hogy érted?
  Közelebb jött és láttam, hogy megváltozik a szeme színe. De ő nem Derenor volt.
 - Ki vagy?
 - Ismersz. - válaszolt nyugodtan.
 - A testet ismerem a szellemet, aki megszállta azt nem.
 - Pedig ismerned kéne Legort.
  Eléggé furcsa úgy beszélni Derenor-ral, hogy közben tudom, hogy ő nem Derenor. Miért ilyen bonyolult a mágia?
 - Vagy most azonnal békén hagyod Derenor-t vagy én űzlek ki belőle és az sokkal jobban fog fájni.
 - De hősies lettél hirtelen. - jegyezte meg gúnyosan - Békén hagyom. Egy-két nap és újra találkozunk.
  Mikor a szellem elhagyta Derenor-t majdnem összeesett. Melléléptem és segítettem neki eljutni a legelső székhez. Eléggé szédülhet és biztosan egy csomó kérdése lesz hozzám. Kitöltöttem egy pohárba vizet és odaadtam neki. Nem esett komolyabb baja, a szellem csak szócsőnek használta őt. Pár perc múlva magához tért.
 - Mi történt? Hogyan kerültem ide? - nézett körbe Derenor.
 - Csak idejöttél, aztán megszédültél és adtam vizet, hogy jobban legyél. Ennyi történt. - hazudtam, bár nem volt hozzá sok kedvem.
  Nem hiszem, hogy elhitte a mesémet, de nem tett fel több kérdést. Nem kelt fel, csak ott maradt a székben. Békén hagytam nem akarok több zűrt okozni. Elkezdtem rendezgetni a főzeteket és a gyógynövényeket, hogy teljen az idő. Közben tovább gondolkodtam azon, hogy mi fog történni akkor, amikor Anna ideér. Ha a Vadászok kiszagolják, akkor nagy eséllyel harc lesz és akkor döntenem kell, hogy kinek segítek. Nyilván Anna oldalán harcolnék, mert Palkot-nak köszönhetően az életünk összefonódott. Csak ne legyen túl nagy kalamajka.
 - Hajlandó vagy elmondani az igazat vagy inkább kitartasz a meséd mellett? - kérdezte hirtelen Derenor.
  Nem válaszoltam, még nem is néztem Derenor-ra. Pár perc múlva belépett Krunvon, hogy leváltson. Derenor felállt és kiment. Szóval megértette, hogy nem akarom elmondani azt, amit tudni szeretne. Remélem nem mond erről semmit se a Vadászoknak. Nincs kedvem egy újabb balhéhoz. A szobámba mentem, hogy kipihenjem az éjszakát és azt a remek hírt, amit Anna közölt velem.

*Anna szemszöge*

 - Tovább kell mennünk! - mondta Ylkarn.
  Az oldalamra fordultam, aztán feltoltam magamat ülőhelyzetbe. A nap magasan volt az égbolton. Ennyi ideig aludtam? Annyi maradt meg az álmomból, hogy beszéltem Legort-tal, de több nem igen. Találkozni fogok két Vadásszal. Nem ez lesz életem legszebb napja, bár biztosan érdekesen fog alakulni. Úgy kéne megoldani az egészet, hogy Legort-ot ne leplezzem le, hiszen jobb ha van valaki, akiben megbíznak. Azonban a lelepleződését a körülmények fogják eldönteni. Ha a varázslónő rájön hova tartok, akkor biztosan támadni fog és félek, hogy rájön, hiszen ismer engem és Legort-ot is. Tudja azt is, hogy ha az egyikünket megöli, akkor mindketten meghalunk.
  Segítettem Ylkarn-nak eloldani a hajót és folytattuk az utunkat. A gyerekek elkezdtek versenyezni, hogy ki lát több halat a vízben. A hajó elriasztotta a legtöbb halat, így alig találtak egyet is. Mivel megint szélcsend volt eveznünk kellett. Az evezőmet mélyebbre merítettem, emiatt hozzáértem a vízhez. Hideg volt, nem fagyos de hűvös, akár a mostani idő. Pár perc múlva több hal is megjelent a csónak közelében. Voltak nagyok és kicsik egyaránt. Láttam szürkét és zöldes barnát is. A gyerekek nagyon megörültek a sok halacskának és vidáman mutogatták anyjuknak, hogy milyen szépeket látnak. Bár nem tudom a szürkés színű halakban mi a szép, de a gyerekek még biztosan más szemmel néznek rájuk, mint én. Szerintem már nem számolják hányat találtak. Ylkarn előre hajolt, biztosan a köteleket rendezgeti.
 - Te csináltad? - kérdezte halkan.
  Csak bólintottam válaszul. Nem történt semmi szokatlan, mindjárt elérjük a folyó torkolatát, ahol a tó és a folyó találkozik. Eddig a tó szélénél maradtunk, de most be kellett mennünk a közepébe, mert túlságosan sekély lett a víz. Itt sokall hidegebb a tó és nem éreztem magamat biztonságban, bár ez annak az oka lehet, hogy nem vagyok valami kitűnő úszó. Igaz, hogy a tigrisek remekül úsznak, de én nem. Ylkarn észrevehette a nyugtalanságomat.
 - Nem kell evezned Anna. Oldalszelet kapunk, hamar átérünk a folyóra. - szólalt meg hirtelen.
  Örömmel tettem le az evezőt. Mióta úton vagyunk sokat kellett használnom, így kiélvezem azt a kis időt, amíg nem kell a kezemben lennie annak a nyomorult tárgynak.
 - Nézzétek! Ott áll a víz parton egy néni! - szólalt meg a kisebbik fiú.
  Mindannyian odakaptuk a fejünket. Ugyanaz a nő, aki a városban volt. Hogyan került ide ilyen gyorsan? Mind a hárman döbbenten néztük a nőt, aki élvezte a kíváncsi tekinteteket. Belépett a vízbe, aztán megszólalt.
 - Azt hittétek meg tudtok szökni előlem? Tudom, hogy hova tartotok és ott se lesztek biztonságban. Nem kell sok idő és a drágáim ostrom alá veszik a tündéket. Akkor ki fog nektek segíteni? Ám még az sem garantált, hogy eljuttok a tündék városáig.
  Nem kiabált, de minden szavát tisztán értettük. Egyre nagyobb hullámok kezdték verni a hajó oldalát. Valami megmozdult a mélyben. Érzékeltem már előtte is, hogy van valami a tó fenekén, de aludt így nem tartottam veszélyesnek, de most a varázslónő felkeltette. Talán el tudom téríteni a céljától, de nem vagyok benne biztos. Belenyúltam a vízbe és megpróbáltam elérni a lény elméjét. Megtaláltam és megpróbáltam visszaaltatni, de nem sikerült. A lény éhes és minket szemelt ki ebédjének.
 - Anna nem tudod visszafogni? - kérdezte Ylkarn.
 - Túlságosan ösztönösen cselekszik, nem tudom irányítani. Több időre lenne szükségem, de az sajnos nincs.
  Felkaptam az íjamat és egy vesszőt helyeztem az idegre. Érzékeltem, hogy merre halad a lény. Kihúztam az ideget az arcomig és vártam. Mikor tiszta volt a cél lőttem. A vízben ordított fel a lény, de itt a tó felszínén is tisztán hallottuk. Zöldes folyadékkal keveredett a tó kékesszürke vize. Akkor biztosan eltaláltam. Csak annyi a kérdés, hogy hol. A hajó elkezdett lassítani, mire idegesen Ylkarn-ra néztem.
 - A szélnek nem tudok parancsolni. - nézett rám.
 - Merről kéne fújnia? - kérdeztem.
 - Délről.
  Átmentem a hajó déli felére és koncentrálni kezdtem a levegőre, azon belül is a déli áramlatra. Varázslat segítségével elkezdtem erősíteni a déli szelet. Észre se vettem, de kinyújtattam a kezemet a vitorla felé. Érzékeltem, hogy gyorsabban kezdtünk haladni. De most csak a szélre figyelhettem. Még annyit hallottam, hogy a varázslónő felkacagott. Úgy látszik szeret nevetni rajtam.
  A folyóig kell kitartanom, az már túl sekély a szörnynek. Éreztem, hogy kezd elhagyni az erőm, de még ki kell tartanom egy kis ideig.
 - Most már a folyón vagyunk. - mondta Ylkarn.
  Fáradtan engedtem le a kezeimet és azon a helyen ahol voltam összekuporodtam. Nem aludhatok, mert még egy ilyen meglepetéskor szükség lesz rám. Félálomban próbáltam tartani magamat.
 - Ezt hogyan csinálta? - kérdezte a szakácsnő.
 - Varázsló. - ennyit válaszolt Ylkarn.
 - Még valami amiről tudnom kéne? - kérdezte a szakácsnő.
 - Mire gondol? - kérdezett vissza Ylkarn.
 - Például, hogy maga is varázsló vagy valami hasonló. - sóhajtotta a szakácsnő.
 - Én is az vagyok, de nincs ekkora erőm.
 - Még valami, vagy ez volt az utolsó ilyen hír?
  Erre nem válaszolt Ylkarn. Szerintem a szakácsnő nem fogadná túl jól, hogy ezen a hajón ő és a fiai az egyedüli emberek. Szólnom kell Legort-nak a támadásról. Biztosan alszik most, de nem érdekel.
 - Legort!
 - Mi a baj Anna? - kérdezett vissza álmosan.
 - Nem sokára ostrom alá fognak venni a fenevadak!
 - Tudok róla. De nem állíthatok be a tanácsterembe azzal, hogy készüljünk egy ostromra.
 - Mi a baj ezzel? 
 - Csak annyi, hogy lelepleződnék és az most igazán nem jönne jól nekünk. 
 - De több száz másik élet forog veszélyben. Legort, kérlek tegyél meg mindent! 
 - Amit tudok megteszek, de ne számíts csodára. 
 - Rendben. Köszönöm. 
 - Vigyázz magadra Anna és siessetek!
 - Igyekszünk. 
  Ezzel befejeztük a társalgást. Felemeltem a fejemet és körbe néztem a hajón. Azt hiszem jobba ha most nem titkolózunk egymás előtt. Ylkarn-on nagyon látszott az aggodalom. A szakácsnő is egyfolytában a gyermekeit nyugtatgatta. Lehet, hogy rosszul fogja fogadni a hírt, de nem tehetek mást, jobb ha előbb derül ki, mint utóbb.
 - A tündék fel fognak készülni az ostromra. - szólaltam meg, mire mindenki rám nézett.
 - Nem szereznek időben hírt a támadásról. - ingatta a fejét Ylkarn.
 - Már értesítettem valakit. Nem lesz baj. - feleletem.
 - Varázsló vagy? - kérdezte tőlem is a szakácsnő.
 - És telepata és mellette alakváltó. - mondtam ki az igazat.
  Ylkarn kérdőn nézett rám, hogy mégis mit csinálok. A szakácsnő tovább kérdezgetett mikor már felocsúdott a döbbenettől.
 - Ismered a varázslónőt?
 - Sajnos igen. - feleltem.
 - Akkor sokat kell még mesélned. - nézett rám szigorúan a szakácsnő.
 - Mesélnünk. Mert ugye Ylkarn-nak is van még mesélni valója.
  Ő csak morcosan bólintott. Szerintem nem találja jó ötletnek az igazság elmondását, de most meg kell bíznunk egymásban.

*Legort szemszöge*

  Igaza van Annának, de előtte még körülnézek telepatikusan is, hogy tényleg ostromra készülnek-e a fenevadak. Felültem az ágyamon és elkezdtem körülnézni. A város egy kilométeres körzetében nem találtam semmit se. Csak azután érzékeltem fenevadat, de akkor nagyon sokat. Több ezeren is lehettek. Szólnom kell Derenor-nak.
  Kimentem a szobámból. Krunvon rám nézett, de nem szólalt meg. Egyenesen a tanácsterem felé tartottam. Remélem ott van Derenor. Gyorsan vettem egymás után a lépcsőfokokat. Végre felértem, de nem állhattam meg. Belöktem az ajtót. Szerencsémre itt van Derenor, a baj csak az, hogy mellette még a két Vadász is, Nübtel és Boren.
 - Mit szeretnél Legort? - kérdezte ridegen Derenor.
  Még mindig nem bocsátott meg a reggel történtekért.
 - Fontos hírem van. - mondtam és becsuktam magam mögött az ajtót - A fenevadak támadásra készülnek.
 - Honnan veszed ezt az őrültséget? Nem voltál kint, hiszen nem rég jöttünk a kaputól, amit mi felügyeltünk. - mondta Boren.
 - Mindent elmondok, de akkor ígérjétek meg, hogy végig hallgattok. - feleltem.
 - Rendben. - egyeztek bele.
 - Ahhoz, hogy mindent megértsetek az elejéről fogom kezdeni, így hosszú lesz egy kicsit a magyarázatom. Nem erről a bolygóról származok, hanem a Kerntan-ról. Gondolom ti ketten már ismeritek - néztem a Vadászokra - ezért értem azt a három gyereket a főzet segítsége nélkül is. Nem úgy kerültem ide, mint ők. Engem egy Erdőszellem küldött azért, hogy segítsek az ittenieknek. Annyit tudtam mikor ideértem, hogy az itteni Erdőszellem mély álomba merült, amiből egymaga nem tud kiszabadulni. Egy nagy varázsló lehet ennek az okozója, és emiatt az itteni természet meggyengült. Ezt a varázsló kihasználta és elkezdte átformálni. Nem akartam ezt elmondani, mikor ideértem, mert feltűnésmentesen szerettem volna kutakodni, de most sok minden megváltozott, így fel kellett fednem magamat. Van egy társam is, aki mindjárt ideér, ő szólt a veszélyről.
 - Hogyan szólt a veszélyről? - kérdezte Derenor, aki inkább kíváncsi volt, mintsem dühös.
 - Telepatikusan. Mindketten rendelkezünk ilyen képességekkel és mellette mindketten varázslók is vagyunk.
 - Mi történt ma reggel? - hozta fel újból a történteket Derenor.
 - A varázsló, aki felelős mindenért, meg akarta tudni, hogy hogyan állítottam elő az ellenszert és a társamról is kérdezett.
 - Eddig se bíztam benned, de most még inkább nem fogok tünde. - mondta Boren.
 - Nem állíthattam be azzal, hogy egy másvilágból érkező tünde vagyok, aki azért jött, mert egy nem létező hitnek az istene küldött. Ki nem nézne bolondnak? Nem Vadász vagyok, akitől rettegni kell. Így maradt a hazudozás és ennek az volt az ára, hogy senki sem fog megbízni bennem, de ezt választottam, mert segíteni szerettem volna, nem pedig hátráltatni.
 - Honnan tudod, hogy nem hiszünk az Erdőszellemekben? - vette át a szót Derenor.
 - Elég könnyű volt kilogikázni, mellette sokszor beszéltem a társammal, aki az emberek között kutatott. Egyértelmű volt, hogy az ittenieknek megváltozott a hitük. De most nem érünk rá, egy seregnyi fenevad tart ide, hogy a földdel tegye egyenlővé ezt a várost!
 - Ha ide tart a társad nem fog tudni bejönni.
 - Nem csak ő jön. Még négyen menekülnek vele, ugyanis az emberi erődök elestek. Van egy javaslatom. Nem én megyek ki eléjük, mert éppen most játszottam el mindenki bizalmát, és ha csapda lesz az amit mondok, akkor itt vagyok biztosítéknak. Boren, Nübtel elvállaljátok azt, hogy idehozzátok a menekülteket?
 - El akarsz tenni minket láb alól? - gyanakodott Boren.
 - Dehogyis. Már több százszor lett volna alkalmam elintézni titeket. Azt mondom, hogy ti ketten erősebbek vagytok itt mindenkinél, így ha csapdába is sétálnátok, ami egyébként nem lehetséges, akkor is élve megúsznátok az egészet.
 - Ha már ennyire bizalmaskodsz velünk, akkor hogyan készül az ellenszer? - kérdezte Nübtel.
 - Egy bizonyos ellenméregre van szükség, ami csak keveseknek van meg a szervezetében, köztük nekem is. A szükséges növényekből varázslattal tüntettem el a mérget és úgy használtam fel őket.
 - Ha tudod, hogy nem bízunk benned, akkor te miért bízol meg bennünk? - kérdezte Derenor.
 - Nektek nem volt okotok hazudni nekem, ezért nem rejtettétek el a valódi arcotokat előlem. Nekem viszont muszáj volt hazudnom.
  Mindenki gondolkodott az előbb elhangzottakon. Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha leöntöttek volna egy vödörnyi hideg vízzel.
 - Ez mi volt? Ugye jól vagy? - kérdezte Anna.
 - Azt hittem miattad van. 
 - Nézz körül, most nem érek rá, éppen menekülünk. - zárta le Anna.
  Vettem egy nagy levegőt és a telepátiámat alkalmazva újra körül néztem. A fenevadak közelednek és velük van a varázsló is.
 - Mi történt? - kérdezték hárman egyszerre.
 - A varázsló is idetart. - feleltem.

*Anna szemszöge*

 - Anna húzd meg a jobboldaladon lévő kötelet! Mindenki menjen a hajó közepébe ott nem érhetnek el minket! - utasítgatott egyfolytában Ylkarn.
  A fenevadak a folyóparton kísérnek minket. Nem jönnek be a vízbe szerencsénkre, de nem tudom meddig lesz ez a folyó a védelmünk. Nem sokára elérjük a tavat és onnan nem lesz kiút. Hirtelen egy csobbanást hallottam a hajó mögül. Az egyik fenevad bemerészkedett a vízbe. Ylkarn se tétovázott sokat.
 - Anna vedd át egy percre a kormányt! - mondta és abban a pillanatban elengedte a kormányrudat.
  A helyére ugrottam és irányba fordítottam a hajót. Mit ne mondjak eléggé megdőltünk, de nem fordultunk bele a vízbe. Amíg a kormányzással szerencsétlenkedtem, addig Ylkarn azon volt, hogy leszedje a fenevadat. Mikor már csak pár méter választotta el a fenevadat tőlünk Ylkarn végre a szemei közé lőtt egy vesszőt. Utána visszavette a kormányt.
 - Legközelebb én lövök és te maradsz a helyeden. - mondtam.
 - Reméljük nem lesz legközelebb.
  A szakácsnő egyfolytában imádkozott, hogy ne essünk vízbe és a fiait magához szorította. Nehéz lesz velük eljutnunk a tündékhez, de ezt később. Maradt körülbelül úgy két tucat nyilunk. Abból hatot félretettem és a többit a tegezembe helyeztem.
 - Mire készülsz Anna? - kérdezte Ylkarn.
 - Amint közelebb érünk a parthoz elkezdem irtani a fenevadakat. A mólón úgy is csak hárman lehetnek egyszerre, ott könnyebb őket visszaszorítani, mint bárhol máshol. - mondtam el a tervemet - Remélem küldenek értünk valakit. - motyogtam.
  A part sebesen közeledett felénk, így az idegre tettem az első vesszőt. Mikor pár tíz méterre voltunk lőttem. Utána újra és újra. A fenevadak pedig csak jöttek. Nem lesz elég ez a vessző mennyiség. Már csak három vesszőm maradt és tizenöt fenevad vár ránk a parton. Bárhogyan is számolok még a félretett vesszőkkel se tudom az összeset semlegesíteni. Végül a félretett nyilakat is felhasználtam. Már csak a szablyám és pár tőröm maradt.
 - Ylkarn maradj a parthoz közel és mikor esélyed nyílik rá, akkor próbálj meg kikötni.
 - Mit forgatsz a fejedben?
 - Annyit megölök amennyit csak tudok és remélem elég lesz. - amint végig mondtam már ugrottam is ki a hajóból.
  Pont a mólóra érkeztem. Az első fenevad átgázolt a társai holttestén, hogy én legyek a vacsorája. Rám vicsorgott én pedig kihasználtam azt az előnyt, hogy nehézkesen tud mozogni. Felém kapott de már túl későn. A tőröm a koponyájában kötött ki. De nem volt időm örülni ennek a győzelmemnek. A szablyámat vettem elő és küzdöttem tovább, de nem mentem le a mólóról, itt csak egyesével tudnak nekem jönni, ha a szárazföldre megyek, akkor könnyedén bekeríthetnek és megölhetnek, ami nem lenne túl szerencsés. Folytattam az öldöklést, de a harcok egyre több energiát vesznek ki belőlem és még sok fenevad akar minket vacsorájának. Ki kel tartanom így vagy úgy. Nem akarok átváltozni, de ha máshogyan nem fog menni, akkor átváltozok, meg kell védenem őket és el kell jutnunk a tündékhez. Ismerniük kell a valódi ellenségünket. Már nagyon fáradt vagyok, a szablyámat is alig tudom megtartani. Hirtelen azt vettem észre, hogy az erőm mégis kezd visszaáramolni belém. Biztosan Legort ad az energiáiból. Nem tudom, hogy tudja-e, de most mentette meg az életemet. Újult erővel vágtam neki a harcnak. A móló már nagyon sikamlós a sok vértől. A fenevadak hulláitól már alig van rajta hely, de mindig lelökök párat, mikor egy élővel harcolok. Már csak pár van hátra és az elénk küldött fogadó bizottságnak nyoma sem marad. Persze mire ezt végig gondoltam jöttek még páran. A végén át kell majd változnom. Csak annyi szerencsém van, hogy lement a nap. Az előttem lévő fenevad hirtelen összeesett. A fejéből egy nyíl állt ki. Hátrasandítottam, de nem Ylkarn műve volt. Gyorsan újra a harcnak szenteltem a figyelmemet. Az egyik Vadász kitört az erdőből és elkezdte kaszabolni a maradék fenevadakat. Hiába Vadász és ősi ellenségem megkönnyebbültem azon, hogy végre jött erősítés. A másik is megjelent az ő kezében volt az íj. Így hárman hamar végeztünk ezzel a pár megmaradt fenevaddal.
 - Minden nem szükséges holmit hagyjatok a hajón, így is nehéz lesz visszamennünk a városba. - szólalt meg az egyik - De legalább nem csapdába sétáltunk.
 - Legort soha nem hazudna akkor, ha életek forognak kockán. - jegyeztem meg.
 - Te vagy a társa? - kérdezte az akinek a kezében az íj volt.
 - Igen. - válaszoltam.
 - Nincs időnk csevegni közelednek a fenevadak! - kiáltott fel a kardot tartó - Bekerítettek!
 - Ha vezettek akkor hamar ki tudunk jutni ebből a szorult helyzetből, a kérésem csak annyi lenne, hogy a városban rendezzük a nézeteltéréseinket. - mondtam.
 - Rendben, de miért lennének nézeteltéréseink? - kérdezte a kardot tartó.
 - Mert alakváltó vagyok. - feleltem, de nem vártam meg a reagálásukat.
  A holdtigris alakomra koncentráltam. Éreztem, hogy kiélesedik pár érzékszervem. Négykézlábra ereszkedtem és kinyitottam a szememet. A fenevadak tényleg körbe vettek minket, de visszahőköltek mikor megláttak engem. Az egyik merészebbik előrébb jött. Nem hagytam neki időt semmire sem. Egyből rávetettem magamat és ott téptem, ahol tudtam. Pár perc alatt végeztem vele. A többi visszaszaladt az erdőbe. Visszaváltoztam, hogy tudjak beszélni a többiekkel.
 - Holdtigris alakban a városig elviszem az embereket, ti pedig mutassátok az utat.
 - Négy embert el fogsz bírni alakváltó?
 - Csak hármat kell. - mosolyogtam.
  Pár perc múlva az erdőben követtem a két Vadászt. Gyorsan haladtunk, mert a fenevadak bármikor újra megjelenhetnek. Mikor elértük a falat akkor láttam, hogy hova menekültek a fenevadak. A tündék reménytelenül próbálják állni a folyamatos támadást. Elkezdtem felkapaszkodni a falon, már el is kezdtek rám lőni, de a két Vadász leállította a lövöldözőket. Amint átértem a fal túl oldalára átváltoztam. Már alig maradt valamennyi erőm.
 - Anna! - hallottam Legort hangját - Ne most ess össze! Még van egy feladatunk, képes vagy rá?
 - Csináljuk. - feleltem halkan.
  Megfogta a kezemet és mindketten egy pajzsra gondoltunk, ami távol tartja a fenevadakat. Éreztem, hogy az a maradék erőm is kezd elhagyni. Legort főként a sajátjából hozta létre a pajzsot. Már nem tudtam ébren maradni és elájultam. Csak remélni tudom, hogy Legort ébren maradt, nincs kedvem arra ébredni, hogy a két Vadász meg akar ölni.