24. fejezet 2.rész - Erőd foglalás

*Legrot szemszöge, két óra múlva*

 - Elindultak. - szólt Anna.
 - Várjunk addig, amíg messzebb érnek. Ha túl korán szökünk, akkor az itt maradt katonák, még tudnak szólni Palkot-nak. 
  Felbontotta a kapcsolatot. Most nem beszélhettünk hangosan, mert egy őr itt ült lent a cellánk előtt. Még ketten őrizték a lépcsőt. Ezen a folyosón rajtuk kívül nem volt más. A főteremben, ahova vitték egyszer Annát és a társait ott vannak páran, a betegszobában is vannak, a kijáratnál négyen őrködnek, a barlang körül még további öt őr, a szobák előtt és a folyosókon eloszlik a többi őr. Szerencsénkre a szellőző nyílásoknál nincsenek sokan, azokon a folyosókon csak egy őr van. Öt perc múlva az egyik őr, aki a lépcsőre ügyelt tett egy kört. Lejött a cellákhoz, visszament a lépcsőn és a folyosón is körül nézett. Aztán visszament a helyére.
 - Szerinted jelzett valakinek? - kérdezte Anna.
 - Remélem nem. Nem érzékelek változást. Mindenki a helyén maradt.
 - Akkor kezdhetjük, nem de?
 - Igen.
  Anna kiütötte az őrt, aki úgy nézett ki mintha elaludt volna. Gyorsan leszedtem magunkról a láncokat. Az ajtóhoz siettem és a tőrömet használva nyitottam ki. Ugyanezt megismételtem a másik cellánál is. Elővettük a fegyvereket, amiket még először szereztünk. Nem volt valami sok. Csak egy kard, egy íj, egy tegeznyi vessző és három tőr. Ennél a katonánál és ugyanennyi fegyver volt. Kiástam a kulcsokat, amiket egyszer elvettem Fottre-tól. Annával visszamentünk a másik cellába, most Ametiszt következik.
 - Kérem jöjjenek le! Segítsenek! - szólt Ametiszt az őröknek.
  Mindketten lefutottak.
 - Mi történt? - kérdezte az egyikük.
 - Csak megijedtem, bejönnének kérem? - nézett rájuk ijedten Ametiszt és megvillant a szeme.
  Csak most vettem észre, hogy lila színű.
 - Persze, megyünk kisasszony. - mondták a katonák egyszerre.
  Habozás nélkül bementek a cellába és Ametiszt felé vették az irányt. Ekkor Tizon felkelt és leütötte mindkettejüket. A baj csak az volt, hogy az egyikük még ébren maradt. Majdnem jelzett a többi katonának.
 - Ne féljen nincs itt semmi baj. Minden a legnagyobb rendben van. - hipnotizálta Ametiszt a katonát.
  Gyorsan kiütöttem, hogy ne legyen az utunkban.
 - Ezt hogy a francba csináltad? - kérdezte hitetlenkedve Denrick.
 - Már születésemtől kezdve képes vagyok rá. Az összes férfi eszét el tudom venni. Mindenre képes vagyok rábírni őket. A baj csak az, hogy egyszerre maximum csak két férfit tudok megbűvölni és ha nem látják a szemeimet, akkor nem működik a képességem. - válaszolt ártatlanul Ametiszt - A szemem színéről kaptam a nevemet.
 - Erről nem tudtál volna előbb szólni? - kérdezte Rignot.
 - Valami baj van? - kérdezett vissza Ametiszt.
 - Majd később rendezzétek le. - szóltam közbe - Ezt tegnap kaptam az őrtől. - átmentem a cellájukba és kiterítettem az alaprajzot.
  Felvettem pár kavicsot, és a rajzra helyeztem őket.
 - A kavicsok az őröket jelölik. Akik a szobákban vagy a kamrákban vannak zárjuk be oda őket, így kiesik minimum száz fő. A főtermet is le kell zárnunk valahogyan. Az lenne a legjobb megoldás, ha csapdába csalnánk őket. Először a felső két folyosót kell lezárni, azután az alsó hármat. A folyosókon kettő-három őr van. A főbejáratnál négy őr áll. Kettő kint kettő bent van. Még a barlang körül öten helyezkednek el. Tizon, Lara, Alton, Emerisz csak akkor hagyjátok el a szellőzőt, ha a katonák már nem figyelnek rátok. Minden őrt le kell szerelni, különben ha az egyik szól a többieknek, akkor sokkal nehezebb dolgunk lesz. Amennyi őrt csak lehetséges hatástalanítsatok miközben a szellőzőkhöz tartotok. Szerencsére itt sokkal könnyebb eligazodni a szellőző alagutakban. Mindegyik csak egy irányba megy. Csak akkor üssétek ki a katonákat, ha az nem tűnik fel senkinek sem. Az első feladat eljutni a szellőzőkig. Utána Annával felkeltjük a maradék katona figyelmét, addig szinte láthatatlanul ügyködhettek, Amber addig visszajön ide és vár addig, amíg az összes katona leér. Utána irányítunk titeket, hogy merre menjetek. Rendben?
 - Igen. - válaszolták egyszerre.
 - Mire kellenek a kulcsok? - kérdezte Enturin.
 - A leghátsó cellaajtót kinyitom és belülről beteszem a kulcsot a zárba. Mikor menekülni fogunk, akkor így könnyebb magunkra zárni, aztán beletörjük a zárba a kulcsot, így nem fognak tudni bejutni a cellába.  - válaszoltam - Indulás!
  Felmentünk a lépcsőn és két csoportra váltunk szét. Annáék mentek jobbra mi mentünk balra. Minden fordulónál előre nyúltam telepatikusan, hogy tudjam mi vár ránk. Az első fordulónál elrejtettem magunkat, ugyanis két katona őrködött a folyosón. Most reménykedek, hogy sikerült jól elrejteni magunkat. Mikor a folyosóra értünk a két katona ügyet se vetett ránk, óvatosan és olyan halkan, amilyen halkan csak tudtuk, kikerültük őket. Tovább mentünk.
 - Hol vagytok? - kérdeztem Annától.
 - Még nem értük el a szellőzőt. De még pár forduló és ott leszünk. Ti?
 - Még mi sem értük el, de ugyanolyan távolságban vagyunk mint ti. Katonák?
 - Csak kettő. Semlegesítettük őket. Ti?
 - Kettő, azonban egy szobát őriztek, és túl feltűnő lett volna őket kiütni.
 - Értem.
  Megszakítottam a kapcsolatot. Még egy forduló, befordultam és majdnem neki mentem az őrnek. Endrees húzott vissza. Szerencsére ebből a katona semmit sem vett észre. Körülnézett és megfordult. Követtük őt és mikor tiszta volt a levegő jeleztem Endrees-nek, aki leütötte az őrt. Elkapta mielőtt a földre ért volna, behúzta az egyik kisebb kamrába, ami üres volt. Enturin sokáig nézegette a katonát, amikor felcsillant a szeme.
 - A katona pont akkora mint én. - suttogta.
 - És? - kérdezett vissza Endrees.
 - Túlságosan feltűnő lenne, ha az őr nem lenne itt. Felveszem a páncélját és itt maradok addig, amíg a terv a második szakaszhoz ér.
 - Rendben maradj. - mondtam neki - Indulunk tovább.
  Enturint ott hagytuk. Endrees egy kicsit ideges lett, de betudtam annak, hogy kevesebb harcos van itt. Végre elértük a szellőzőt. Szintén őrködött itt egy katona. Kiütöttem, és arrébb cipeltük, hogy ne legyen útban.
 - Figyeljetek, amint a szellőzőben lesztek jobbra induljatok el, onnantól csak egyenesen menjetek, majd találkozni fogtok Tizon-nal. Itt csak egyesével fértek el. Legyetek óvatosak.
  A szellőző nyílás a fejünk felett volt. Bakot tartottam az ikreknek, addig Endrees őrködött. Amint mindannyian felértek jeleztem Annának.
 - Tizon egy kicsit késni fog. - mondta Anna.
 - Miért?
 - Kisebb komplikációk adódtak. 
 - Mi történt pontosan? - kérdeztem.
 - Az egyik katonának érzékeny a telepatákra az elméje, és nem tudunk átjutni rajta, mert túlságosan figyel minket és a társa is nagyon figyeli őt.
 - Enturin őrnek öltözött, mindjárt indulunk.
 - Rendben, siessetek. 
  Endrees-re néztem, és megszólaltam.
 - Változott a terv.
  Nem szólalt meg, csak kérdőn nézett rám.
 - Van egy katona, akinek nagyon érzékeny az elméje és ki tud szúrni minket. Enturin fogja mondhatni leváltani az ottani őröket.
  Csak biccentett egyet. Visszamentünk Enturinhoz, aki ott rótta a köröket, mintha őrködne. Elmagyaráztuk neki, hogy mi történt, erre nagyon gondterhelt arcot vágott.
 - Valami baj van? - kérdezte Endrees.
 - Biztos ismerik az itteniek egymást. Valahogy nekem is be kell mutatkoznom és egy hihető történettel kell előállnom. - válaszolta Enturin.
 - Ha csak ennyi a baj, akkor kérek egy percet és megoldom. - mondtam nekik.
  Odamentem a kiütött őrhöz, aki még mindig az igazak álmát aludta. A fejére tettem a kezemet és gyorsan átnéztem minden gondolatát és emlékét. Mindent megszereztem, amit akartam.
 - Átadjam az információkat vagy inkább én tároljam őket és mikor szükséged lesz rá mondjam neked? - kérdezte Enturin-tól.
 - Inkább add át. Szeretek improvizálni.
  Nem vitatkoztam. Gyorsan létrehoztam egy átjárót és a szükséges információkat az agyába ültettem, mintha elolvasta volna.
 - Készen van.
 - Nagyon fura érzés volt. Indulhatunk. Merre menjünk? - kérdezte Enturin.
 - Kövessetek!
  Elindultunk Annáék felé. Körülbelül öt percig settenkedtünk, mire elértünk hozzájuk. Még előlünk is elrejtették magukat. Enturin-nak gyorsan elmondtam, hogy merre menjen és hogy hol vannak az őrök. Csak bólintott és elindult. Endrees a folyosó másik oldalára állt. Gondolom, le akarja ütni az erre elhaladó őröket.
 - Te mit keresel itt? - kérdezte az egyik katona.
 - Átküldtek ide őrködni, titeket pedig a keleti szárny hatos folyosójára küldtek át. - válaszolt Enturin.
 - Nem hallottam erről a parancsról. Kitől kaptad?
 - Lentar őrmester küldött ide. - válaszolta teljesen nyugodtan Enturin.
 - Én vagyok Lentar őrmester. - mondta a másik katona.
  Megijedtem, hogy le fogunk bukni és nem sikerül a szökés.
 - Klirt már megint átvert! Ezt nem hiszem, már sokadjára játszotta el velem. Nagyon jól utánozza mások hangját.
  Erre mindkét katona felnevetett.
 - Klirt már csak ilyen, de akkor lepjük meg. Átmegyünk a te helyedre, jó kis tréfa lesz. Hol is őrködtél? - kérdezte az egyik miután abbahagyta a nevetést.
 - Keleti szárny hatos folyosó. Adjátok át üdvözletemet Klirt-nek. Nagyon kíváncsi leszek a fejére, amikor észreveszi, hogy a terve a visszájára sült el. - nevetett Enturin is.
 - Mi a neved? - kérdezte a másik.
 - Hummarnt Roklet.
 - Majd beszámolunk mindenről Roklet. - ígérte az egyik és elindultak felénk.
  Már értem, miért szeret improvizálni. Jól megy neki, egész hihetőre találta ki a történetet. Amint a közelbe értek, hirtelen mindketten kifeküdtek. Ekkor láthatóvá vált Tizon.
 - Menjetek visszafelé és zárjatok be minden kamrát. Értettétek?
 - Igen. - válaszoltam.
  Enturin-nal és Endrees-szel elindultunk vissza. Sok ajtót bezártunk azonban, azon a folyosón, ahol a szellőző van, két ép katonával találkoztunk. "Fenébe!" - gondoltam és megpróbáltam kiütni őket, azonban azt a nyavalyás sisakot viselték ezért nem jártam sikerrel.
 - Fújj riadót! Foglyok szökésben! - mondta a társának a katona.
  Enturin kiment a folyosóra és majdnem kapott pár vesszőt a mellkasába, de hamar visszaugrott.
 - Csak én vagyok az, ti idióták! - szólt ki.
 - Azonosítsd magadat!
 - Hummarnt Roklet. Az ötös folyosó felügyeletét bízták rám.
 - Akkor miért nem voltál a helyeden?
 - Hívott a természet. - válaszolta - Most már kimehetek?
 - Igen. Bocsáss meg, de azt hittem az egyik fogoly vagy.
 - Semmiség. Mi történt? - mondta félvállról.
 - Gorlon és Farev elájultak jobban mondva leütötték őket.
 - Biztos, hogy a foglyok voltak? - kérdezte hitetlenkedve.
 - Tudsz mást, aki ezt tenné?
 - Ne-em. Ha csak nincs egy kém a soraink között. - elmélkedett el, ez viszont eléggé ironikus volt - Nem rég sétáltam el a börtön felé és Thilden akkor járőrözött. Nem hiszem, hogy három perc alatt idáig eljutottak volna.
 - Igazad van, nézzünk utána. Lentar nem szokott örülni egy légből kapott riadónak.
  Elindultak felénk, mi Endrees-szel pedig lesben álltunk, vártuk a tökéletes pillanatot, amikor is ártalmatlaníthatjuk őket. Már itt voltak közöttünk, hirtelen Enturin megfordult, mi pedig erre vártunk, gyorsan leütöttük mindkettőt. Bevonszoltuk őket egy másik kamrába és rájuk zártuk az ajtaját. A többi ajtót is bezártuk, amikor éreztem, hogy Anna beszélni szeretne velem.
 - Mi végeztünk és ti?
 - Mi is. Akkor kezdődhet a futás?
 - Én a börtön közelében teszek egy kört.
 - Akkor rám marad a bejárat felőli része a barlangnak. Szólj Amber-nek. 
 - Kész, szóltam és elindult. 
 - Én is indulok. Sok sikert!
  Megszakítottam a kapcsolatot.
 - Most kezdődik a második rész. Egy ideig kísérjetek el, utána viszont bújjatok el. Majd szólok amikor üres lesz a folyosó. Rendben?
 - Oké. - felelte Endrees.
  Pár percig együtt mentünk, aztán beszédet hallottam a másik folyosóról. Biccentettem a két kísérőmnek, akik elrejtőztek. Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem futni. "Remélem nem jöttem ki a gyakorlatból." Kisprinteltem a rejtekhelyemről és fellöktem mindkét katonát.
 - Remélem fájt! - kiabáltam vissza.
  Most az a lényeg, hogy kövessenek engem, tehát fel kell hergelnem őket. Nem lesz nehéz dolgom. Érzékeltem, hogy mindketten követnek. "Gyertek csak!" Gyorsabb voltam mint ők, szerencsémre. Egy jobb kanyar és három őr. Az elsőt fellöktem a másodikat kikerültem, a harmadik nagyterpeszben állt berogyasztott térddel, kezeit maga előtt tartotta. Rágyorsítottam és előtte hasra vetettem magamat, átcsúsztam alatta, aztán nagyon gyorsan felálltam és futottam tovább. Persze akik eddig üldöztek belerohantak a társukba.
 - Ilyen nehéz elkapni engem? - kérdeztem.
  Lassabb tempóra váltottam, hogy ingereljem őket. Sikerült, most már mind az öten engem vettek célba. Még egy jobb kanyar nincs itt senki, vagyis először azt hittem. Ketten álltak takarásban. Tudták, hogy jövök. Kifeszítettek több drótot is bokamagasságban. Úgy nézett ki mint egy pókháló "Egész jó csel." - mosolyogtam magamban. Még jobban belassítottam, így már majdnem utolértek, de nem ijedtem meg. Ők még gyorsabban kezdtek el futni, már nem tudnak lefékezni. Átléptem az első drótot és a következőt is. Megpróbáltam mindig üres helyre lépni. Kívülről biztosan úgy néztem ki mintha táncolnék. Már várt a túloldalon egy katona. A katona felkészült a fogadásomra. Egy dárdát szegezett nekem. "Bolond, ilyen kis helyen két kezes fegyverrel jössz nekem?" Megfogtam a dárda végét és berántottam a hálóba. Ennek eredményeként hasra esett, és nekem szabad utat biztosított.
 - Ni csak mennyire figyelmetlenek vagytok! - kiabáltam vissza.
  Gyorsabb tempóra váltottam. Most is sokan elkezdtek követni. Nagyjából heten voltak, nem mindenki jött utánam. Még egy jobb kanyar.  Már csak egy bal kanyar van hátra. Annát láttam a folyosó végéről. Őt is sokan követték. Ezen a folyosón nem zártuk be az összes termet. Ahol tudtam megütöttem az ajtót, hogy felhívjam a bentiek figyelmét. Végül egy bal kanyar és lépcsőzés, Anna pár méterrel volt lemaradva. Beértem a cellába, megfogtam a cellaajtót és becsuktam, miután Anna is beért. A kulcsot beletörtem a zárba. Gyorsan felmértem telepatikusan, hogy hogyan állunk. Körülbelül húsz katonát sikerült lecsalogatnunk.
 - Amber zárd be az ajtót! - szóltam neki.
  Egy másodperc sem kellett és már hallottam az ajtócsapódást és a zár kattanását.
 - Átvertek minket!
 - Csapda volt!
 - Hol van?!
  Ezeket a mondatokat hallottuk mindenfelől.
 - Kezdjük. - mondtam Annának.
  Válaszul csak bólintott. Szegény nagyon lihegett. Biztosan kikészítette a futás. Leültünk a legtávolabbi sarkába a cellának, és figyelemmel kísértük a többieket.

*Rignot szemszöge*

  Éppen a főterem lezárását beszéltük meg, amikor Amber megérkezett.
 - Remélem nem baj, Amber, hogy te leszel a csali. - szóltam neki.
 - Dehogyis. Csak pihenek egy keveset.
 - Nyugodtan, addig a felső folyosókat lezárjuk.
  Denrick a közelebbihez ment, Thalia a messzebbit választotta, én pedig körbeszaglásztam. Visszamentem a találkahelyre. Mindenki itt volt.
 - A főterem környékén van sok katona, azonban nagyon szétszóródtak. Szóval Amber, ha lehetséges, akkor fuss egy kört a főterem körül aztán a keleti kapun fuss be és gyere ki a nyugatin. Rendben?
 - Rendben.
 - Várjál öt percet, amíg elhelyezkedünk.
  A nyugati ajtó volt a legmesszebb tőlünk. Éppen odatartottam. Megpróbáltam feltűnés nélkül elosonni a katonák mellett. Sokban segített az, hogy pár katonát megfosztottunk a ruháitól. Így csak annyit láttak, hogy egy közölük való siet valahová. Megbújtam az ajtó mögött. Nem kellett sokat várnom, amikor hallottam, hogy valaki elfut előttem, aztán követte őt vagy tíz katona. Felkészültem. Vártam és vártam. Már kezdtem azt hinni, hogy elkapták Amber-t. Szerencsémre pár másodperccel rá Amber hangját hallottam.
 - Zárd be az ajtót Rig! - kiabálta.
  Nem értettem semmit, de elkezdtem bezárni az ajtót. Lassú voltam, hogy Amber-nek legyen ideje kislisszannia. Nem járt sikerrel. Bennragadt egy csomó ellenséges katonával.
 - Sajnos már nem lehet onnan kihozni. Az egyik katona elkapta. - hallottam Legort hangját a fejemben.
  Visszamentem a többiekhez, kérdőn néztek rám és Amber-t keresték.
 - Nem sikerült kijutnia. - válaszoltam - Most intézzük el a többi őrt.
  Csak bólintottak, hárman nem válhatunk szét így biztos lassabbak leszünk. Elindultunk az egyik folyosón. Ketten Thalia-val haladtunk elől, Denrick pedig fedezett minket. Óvatosak voltunk, hiszen nem tudtuk, hogy mennyi őr maradt itt a folyosókon. Egy kanyar előtt álltunk. Óvatosan kisandítottam, de nem láttam ellenséges katonát. Majdnem jeleztem, hogy tovább mehetünk, de ekkor megszólalt Legort.
 - Hárman állnak lesben. Egy itt bujkál a legközelebbi kamrának az ajtajában, kettő pedig a két oldalfolyosón vár rátok.
  Legort sajnos nem tud többet segíteni. Kicsit hátrébb húzódtunk.
 - Denrick van nálad íj és nyíl? - kérdeztem suttogva.
 - Igen van, de csak három vesszőm maradt. - válaszolt halkan.
 - Elég is lesz. Az első őrt Thalia elintézi. A hangzavarra biztos előjön a másik két katona is. Denrick a te dolgod lesz leszedni őket. Amíg töltesz a pajzsommal védeni foglak, de azért siess. Thalia ha végeztél bújj mögénk és változz át arra az esetre, ha rosszul sülnek el a dolgok. Denrick nem kell megölnöd őket. Elég ha nem tudnak nekünk ártani. Gyorsnak kell lennünk, amíg Thalia kiüti az első őrt, addig Denrick helyezkedj el a legjobb helyre, ahonnan képes leszel lelőni őket. Rendben? - vázoltam fel halkan a tervet.
  Mindketten csak bólintottak. Thalia-t előre engedtük. Vártam pár percet, amíg Denrick betöltötte kézbe a vesszőit és az egyiket az idegre helyezte. Mikor jelzett, hogy kész van, jelt adtam a terv megkezdéséhez. Thalia óvatosan, a falhoz lapulva előre araszolgatott a kamra bejáratáig. Mikor az őr kinézett volna, Thalia megragadta és kihúzta a folyosóra. Nem tartott sokáig a küzdelem, Thalia hamar kiütötte a férfit. Addig mi Denrick-kel elhelyezkedtünk a folyosó közepén és vártunk, hogy előjöjjön a két katona.
 - Hátulról akarnak támadni! - hallottam Legort-ot.
 - Hátulról jönnek! - mondtam suttogva Denrick-nek.
  Megfordultunk, Thalia mögénk jött és átváltozott. Vártunk. Nem sokára hangokra lettünk figyelmesek. Denrick felemelte az íját és arra a folyosóra célzott, ahonnan mi jöttünk. Az egyik katona, hirtelen kibukfencezett a kezében szintén íj volt. Már betöltött, amikor Denrick-nek sikerült lelőnie. Nem figyeltem, hogy hol találta el. Felemeltem a pajzsomat. Jókor, ugyanis nem kellett hozzá egy perc máris fel kellett fognom egy ütést.
 - Menj hátra Denrick! Thalia védd meg őt! - mondtam nekik, miközben a kardcsapásokat védtem ki.
  Az egyik támadás ledöntött a lábamról, mellettem volt az első őr is. Gyorsan elvettem a kardját és elgurultam a következő támadás miatt. Gyorsan feltérdeltem és egy jól irányzott szúrással végeztem az ellenfelemmel. Miután az élettelenül összerogyott, lelkiismeretfurdalás lett úrrá rajtam. Gyorsan elhessegettem ezt az érzést, most nem gondolkodhatok rajta, most a csapatom megtartása a cél. Felálltam és elvettem a halottól a fegyvereit, aztán ahhoz mentem, akit Denrick lelőtt. Nem halt meg ugyanis a vesszőt felfogta a páncélja, de az erejétől elesett és beverte a fejét. Csak elájult. Az ájultakat és a halottat abba a kamrába cipeltük, ahol az első őr bujkált. Most már sokkal jobban fel vagyunk fegyverkezve. Thalia-nál van két szablya és egy tőrt felcsatolt az övére. Denrick megtöltötte a tegezét és egy kardot kötött az oldalára, nálam egy kard és egy pajzs maradt.
 - Nem volt más választásod, helyesen döntöttél. - hallottam Legort-ot a fejemben.
"Most nem egy tünde pátyolgatására van szükségem." - gondoltam.
 - Hallom a gondolataidat. - mondta és utána elhallgatott.
  Folytattuk az utunkat, nem beszélgettünk. Senki sem szólt egy szót sem. Körülbelül a két szellőző közötti részen lehettünk. Erre nem jártunk még. Kardok csörrenését hallottuk. Valakik küzdöttek egymással. Gyorsan kapcsoltunk, hogy Endrees és Enturin bajba került. Elindultunk feléjük, azonban Legort megállított minket.
 - Ők nem a bajtársaitok, ezzel akarnak kicsalni titeket a folyosóról. Most nem hárman vannak, hanem négyen. Ketten színészkednek, ketten pedig átváltoztak és úgy várnak rátok. 
 - Köszönöm, hogy szóltál.
  Az előbb egy kicsit bosszús voltam és rajta vezettem le. A többiekkel is közöltem a helyzetet. Elkezdtem gondolkodni egy terven, amikor Denrick megrázott. Először nem értettem, hogy miért. Kérdőn néztem rá, erre a fülére mutatott. Nem értettem, aztán rájöttem, hogy most már nem hallok csata zajt. Most már leesett a tantusz, a katonák megunták a színészkedést és idejönnek.
 - Denrick jobbról támad, Thalia balról, én leszek a csali. Próbálj meg vesszőkkel leszedni az embereket. Thalia, rád hagyom az egyik állatot, az enyém a másik. És besegítek Denrick-nek ha nem sikerül hatástalanítani az embereket, vagy esetleg átváltoznának. Denrick jobb oldalon keresett egy fedezéket és betöltött egy vesszőt. Thalia bal oldalon várt. Én felhúztam a csuklyámat és lefeküdtem a folyosó közepére. Mivel az ő páncéljukban voltam, könnyen katonának nézhetnek. Úgy tettem mintha elájultam volna. Nem kellett sok idő és már a négyes itt volt a folyosón. Észrevettek engem és hozzám siettek. Amikor elég közel voltak, felkeltem és jelt adtam. Denrick sikeresen lábon lőtte az egyik embert, aki fájdalmában felüvöltött. Thalia rávetette magát a holdtigrisre. Nekem két éjfarkas jutott, ugyanis az egyik ember átváltozott. Hasonlóképpen cselekedtem, átváltoztam és rájuk támadtam. Szerencsémre jött a segítség. Denrick is beszállt a harcba. Rávetettem magamat az ellenfelemre. Mindketten megpróbáltuk a másik torkát átharapni. Mivel ez sehogy sem akart sikerülni. Taktikát váltottam. Nem a torkát akartam átharapni, hanem minél több sebet akartam neki okozni, ami miatt majd át kell változnia. Így ott sebesítettem meg, ahol csak tudtam. Bevált a tervem, nem kellett hozzá sok idő és gyengülni kezdett. Végül átváltozott és elájult. Gyorsan besegítettem Denrick-nek ugyanis sikeresen megharapta az ellenfele a lábát. Ennél a katonánál is az előző tervemet alkalmaztam. Mivel már ketten voltunk ellene, gyorsan elájult. Utána néztem, hogy kell-e Thalia-nak segítség. Nem kellett, már a sebeit nyalogatta. A holdtigris vagyis az ember pedig már előtte feküdt. Átváltoztam, Denrick is követte a példámat.
 - Francba! - mondta, amikor megpróbált felállni.
  A fal tövében ült és kinyújtotta az egyik lábát. A lábán egy nagy harapás látszódott.
 - Most szerezted? - kérdeztem tőle, miközben levettem a pulóveremet.
  Szorítókötéssel bekötöttem a lábát a pulóveremmel.
 - Igen. Megharapott, amikor kevésbé figyeltem a harcra. - mondta.
 - Nem néz ki túl jól.  - vallottam be neki - Úgy látszik, hogy rajtam fogsz utazni.
 - Felejtsd el! Az éjfarkasok mérge ránk ugyanúgy altató hatással van, mint a holdtigrisé. Nem veszitek hasznomat ájultan. Hagyjatok itt. - mondta.
  A légzése egyre lassabb lett.
 - Nem foglak itt hagyni! - feleltem határozottan.
 - Rignot! Itt úgysem az a tervünk, hogy nyerjünk. Nem lesz baj, nem hibáztatlak semmiért sem. Nektek még van esélyetek, hogy tovább húzzátok az időt. Velem ne foglalkozzatok. Nagyobb bajom úgy sem lehet. - nézett velem farkas szemet - Menjetek, a fegyvereimet, hagyjátok itt, hátha kelleni fognak nekem.
  Bólintottam. Thalia mögöttem állt.
 - Vigyázz magadra! A küldetés sikerrel fog járulni és ebben nagy szerepet vállaltál, mint mi mindannyian. - mondta Thalia.
 - Köszi. Most viszont induljatok!
  Felálltam és Thalia-ra néztem. Nem kellett megszólalnom ahhoz, hogy tudja mit akarok. Csak biccentett egyet, és elindultunk, mielőtt még befordultunk volna Denrick-re pillantottam. Ő is minket nézett és meghajtotta a fejét jelezvén, hogy nem lesz baj. Tovább mentünk. Ez a küldetés nem úgy zárult, mint ahogyan terveztem. Mondjuk mire számítottam? Így is úgy is az a vége, hogy elkapnak. Azonban ez akkor is nagyon rossz érzés. Jobbá kell válnom ahhoz, hogy ez ne történhessen meg többé. Remélem a többiek sikeresek voltak.
 - Nem tudunk többet segíteni! - hallottam Legort-ot.
 - Mi történt?
 - Valaki átváltozott holdtigrissé, és nagyon pontosan tud célozni. Nem sokára elalszok. Anna sikeresen fedezékbe húzódott, azonban ő nem tud mindenkinek segíteni. Sok sikert!
  Utána hiába próbáltam felvenni vele a kapcsolatot nem sikerült. Thalia csak nézett engem, végül megszólalt.
 - Mi történt?
 - Legort-ot kiütötték. Anna maradt egyedül és csak a másik csapatnak tud segíteni. - válaszoltam.
 - Akkor óvatosabbnak kell lennünk. - mondta Thalia.
  Még jó, hogy ő itt volt. Lenyugodtam, és tiszta fejjel mentem tovább. Nem tudom, hogy Thalia, hogy képes erre, de ő minden helyzetben megőrzi a hidegvérét. Egy elágazáshoz értünk. Balra mentünk. Mondhatni visszakanyarodtunk a börtön blokk felé. Muszáj erre visszamennünk, ugyanis maradhattak páran errefelé, akik egy óvatlan pillanatban akár hátba is támadhatnak minket. Miközben vissza felé tartottunk sok ajtó mögül dörömbölést és kiabálást hallottunk. Még szerencse, hogy a Kívülállók masszív ajtókat építettek. Sok időbe telt mire végig jártuk újra az egész részleget. Jártunk a főteremnél is. Az összes ajtó zárva volt. A kijárat felé vettük az utunkat, hogy besegítsünk Endrees-nek és Enturin-nak, ha kell. Remélem, nem indult el visszafele a hadtest.
 - Vigyázzatok! Előttetek két őr! - hallottam Anna hangját.
  Ezek szerint tud nekünk is segíteni. Megálltam és Thalia is megállt.
 - Ketten előttünk. - mondtam.
  Elővette a fegyvereit, ugyanezt tettem. Előre araszolgattunk. Hirtelen megállt Thalia követtem a példáját. Ránéztem, ő pedig a földre mutatott. Egy csapda volt az orrunk előtt. Visszamentünk a folyosó biztonságosabb részére. Elkezdtem átkutatni azokat a kamrákat, amik nincsenek bezárva. Megtaláltam a raktárat, ahol nagyon sok farönk volt. Gondolom télre kellhet. Többet is felvettem. Thalia-nak is adtam párat. Kérdőn nézett rám, de nem szólalt meg. Csak elmosolyodtam és bemutattam, hogy mi a szándékom a rönkökkel. Letettem halkan a földre, az egyik a kezembe maradt. Elhajítottam azt a csapda irányába. Két csapdát indítottam be. Az egyiknél nyilak jöttek ki a falból a másiknál pedig egy bárd csapott le, ami felszelte a rönköt. Sok rönköt eldobtunk mire az összes csapdát hatástalanítottuk. Nagyon kreatívak ezen a téren a Kívülállók.
 - Szerinted most már végük? - hallottuk, hogy kérdezte valaki.
 - Ezen a csapdán eddig senki sem tudott átjutni. - válaszolt a másik.
 - Na és a tünde?
 - Ő tünde, a mi fajunkból senki sem.
  Thalia-val egymásra néztünk és felvettük a következő rönköket. Kilépett mindkét katona a folyosóra, hogy megnézzék, hogy meghaltunk-e. Mi csak erre vártunk, eldobtuk a rönköket és a katonák elterültek. Tovább mentünk, de a csapdáknál nagyon vigyáztunk, hogy ne legyen még egy, amit nem vettünk észre. Szerencsére épségben átjutottunk rajta. Már csak egy kanyar választott el bennünket a kijárattól. Befordultunk és ott állt az egész hadtest a kijáratnál. Mindenkit elfogtak. Ametiszt és Lace elájult, Endrees és Enturin pedig tele voltak vágásokkal. A férfi állt elől és gonoszan mosolygott, mire kirázott a hideg.
 - Rátok vártunk - kezdte - megadjátok magatokat és a társaitok életben maradnak.
  Mindketten eldobtuk a fegyvereinket.
 - Fogják el őket! - utasította a katonáit.
  A kezeimet hátra kötötték és a földre löktek mindkettőnket.
 - Egy kérdésem lenne hozzátok. Hogy hogy nem volt elég több mint hat óra a szökéshez?
  Szóval ennyi idő telt el. Remélem elég messzire jutottak.
 - Induljunk, úgy látszik vissza kell foglalnunk az erődünket. - parancsolta a férfi miután nem válaszoltunk neki - A foglyokat üssék ki,nem akarom, hogy szóljanak a társaiknak.
  Valaki mögém jött és egy ütéssel ártalmatlanított.