27. fejezet - Örülök, hogy élsz!

*Legort szemszöge, rabságuk 10. napja*

  Elég nyúzottnak érzem magamat, ahhoz képest, hogy pár másodperce ébredtem fel. Anna most sem kímélt, elkezdett megtanítani uralni az álmaimat, ezért az alvás egyre fárasztóbb.
 - Na, hogyan érzed magadat? - kérdezte vidáman Anna.
 - Fáradtan.
 - Pedig hidd el egyre jobban megy. Csak még pár ilyen gyakorlat és már nem fog megjelenni az a rémálom.
 - Helyette felállni sem fogok tudni a kialvatlanságtól. 
 - Mindig a rossz oldalát nézed!
 - Mindkét oldalát nézem!
 - Persze persze. Képzeld mindent tudok rólad és az ellenkezőjét állítom. Próbálj meg egyszer kétszer derűsebben látni.
 - Volt ilyen alkalom és az addigi rossz helyzetet még rosszabbá változtattam.
 - Előfordul néhányszor...
 - Mindig pont akkor, amikor változtatnék az álláspontomon, és most nincs kedvem ehhez. - zártam le a veszekedést.
  A többiek persze ebből semmit sem észleltek. Néha jobb is, hogy nem hallanak minket. Anna mindent tud rólam, mégsem fél, vagy undorodik tőlem. Mondjuk az érzéseimet és a benyomásaimat is érezte, talán ezért.
 - Mindent hallok fafejű! - hallottam a hangját.
 - Tudom, hogy hallasz. 
 - Akkor legközelebb húzd el a függönyt ha gondolkodsz.
 - Rendben.
 - Egyébként nem értem miért kellene téged utálnom. Nem vagy kegyetlen, se gyilkos. A barátaidért mindenre képes vagy és nem mindig az eszedre hallgatsz. Te vagy az egyik legjobb ember akarom mondani tünde, akit ismerek. - próbált vigasztalni Anna.
 - Eddig négy tündével és egyetlenegy emberrel sem találkoztál, elég kicsi a választék...
 - Miért vagy ilyen? Mindig azt hiszed, hogy te vagy a legrosszabb mindenki közül.
 - Mert te is láttad, amit én. Mert nem vagyok jobb annál, ami emberként vagyok. - az emléktől megint elszomorodtam, és keserűség markolt a szívembe.
 - Emberként te sohasem bántottál másokat, azoktól vettél el, akik mások vagyonaiból éltek. Csak a barátaidat tartottad szem előtt.
 - Mégis miattam haltak meg!
  Ezzel lezártam a beszélgetést és elhúztam a függönyt. A múltam, ami sohasem fog békén hagyni. Mindig amikor megpróbálom lezárni történik valami, ami miatt újból rá kell gondolnom. Az átváltozások mindig emlékekkel járnak, azonban nem sokkal. Most viszont, hogy összekapcsolódott az elménk így mindent újra átélhettem pár másodperc alatt. Mondjuk nem Annán kellett volna levezetnem a dühömet. Biztos nem érti, hogy mi bajom van. Igaza van, elég a bánkódásból. Ki kell találnom egy tervet, mellyel kijutunk innen. Nem lesz a közeljövőben semmi sem, ami miatt kevesebben lesznek itt. Tehát, most a lopakodásra kell a legnagyobb hangsúlyt fektetnünk. Sajnos a szellőzőket most már nem használhatjuk, ugyanis sokkal többen mennénk és nem biztos, hogy lenne elég időnk. Viszont, ha beépülnénk a katonákhoz, akkor több órán keresztül elrejtőzhetnénk és könnyebben kijutnánk. Akkor körülbelül kéne nyolc őr ruha, Annának és nekem nem kell. Először az őröktől veszünk el mindent. Persze ha egy olyan őr jön le, akinek a ruhájában ketten is bőven elférnek, akkor valahogy el kell tüntetnünk a felesleget. Majd Enturin kapja a ruhát, elég ügyes, hogy kivágja magát. Utána felmegy és leküld egy másik katonát, akit szintén elintézünk. Az összes kiütött katonát, a saját helyünkre tesszük, így az őröknek nem fog annyira hamar feltűnni a szökésünk.
 - Mostanában az őrök nem jönnek le. Ametiszt lehívhatná őket. Szerintem értelmetlen nyolc őrt összekapdosni, ugyanis, azt könnyen észreveszik. Mit szólnál hozzá, hogyha a szellőzőt még se hagynánk ki? Ketten ott mennek ki és a kint lévő őröket egyesével leszedik. Utána legalább már velük nem kell foglalkozni. Ajánlom, hogy oda is Ametiszt menjen. 
 - És utána mi legyen? Hogyan küzdjünk meg több száz fővel?
 - Sehogyan. Rejtsük el magunkat mindenki elől, Palkot-ot pedig kerüljük el messzire. Lehet, hogy az ő elméjét nem érzékeljük, azonban a sisakot igen. Ha kint vagyunk fussunk. Mindenki át tud változni, csak te nem, ezért szerintem én foglak vinni. Két csapatra oszlunk. Akik macska félékké tudnak változni, ők a faludba mennek, akik kutyafélékké ők pedig a Keleti Erődbe. A második csapat erősítést fog hívni a faludba, addig mi kitartunk, ameddig csak tudunk. Hogy tetszik?
 - Még csiszolunk rajta és tökéletes lesz. Remélem Palkot a mai napi vallatást kihagyja. 
 - Nem lesz olyan kedves, higgy nekem. 
 - Tudod reménykedni lehet... Csak felesleges. 
 - Pesszimista!
  Ezzel Anna megszakította a beszélgetést. Szinte már tudtam, hogy ezt fogja tenni. Néha egy kicsit heves, de még kibírható. Vannak rosszabbak és szerencsémre nem egy hisztis alakkal kapcsolódott össze az elmém. Ebből a szemszögből viszont nagyon jól jártam.

*Tizon szemszöge, másnap reggel*

  Valaki meglökött, mire csak átfordultam volna a másik oldalamra. Erre majdnem leestem a faágról, ugyanis ott aludtam el. Az illető megfogott, bár ha tényleg leestem volna, akkor biztosan ő is jött volna utánam. Felültem és az Ezredes állt szemben velem.
 - Elnézést uram. Nem tudtam, hogy maga az. - kérdtem bocsánatot, miközben felálltam.
 - Semmi baj. Egy kicsit elhúzódott a megbeszélés.
 - Hogyan döntöttek? - kérdeztem.
 - Maradhat Ambrus. Mellesleg szerintem keresd meg az ikreket. Te tudhatod min mentek keresztül, így többet tudsz nekik segíteni, mint mi.
 - Rendben. - válaszoltam és lemásztam a fáról.
  Nem kellett sokat keresgélnem, ugyanis mindannyian egy helyen voltak. Egy házban, ahol nagyon sok növény és főzet volt. Emerisz éppen keresgélt valamit, Lara és Alton pedig jegyzeteltek. Kopogás nélkül bementem, mire mindannyian összerezzentek.
 - Csak én vagyok. - mondtam nekik.
  Nem válaszoltak, helyette folytatták azt, amit félbehagytak.
 - Hogy vagytok? - kérdeztem.
  Mindannyian szúrósan néztek rám, aztán Lara megszólalt.
 - Minden gyanús zajra összerezzenünk, éjszaka mindig ébren marad az egyikünk, hogy ne tudjanak elrabolni, a fegyvereket és egyéb szúró vagy vágó eszközöket messziről kerüljük, mellesleg senkiben sem tudunk megbízni. Szerinted hogy vagyunk?
 - Nem túl jól. - válaszoltam, de nem döbbentem meg - És az segít, ha mindenkitől távol maradtok?
 - Így jobb. - vont vállat Alton.
 - Viszont nem javultok. Lehet hogy ez jó ideiglenes megoldás, azonban nem maradhat ez így örökké. Menjetek vissza a tanáraitokhoz, biztos, hogy tudnak segíteni.
  Nem tudom, hogy ki kit tanít, de egy beszélgetés foszlányból rájöttem, hogy mindannyian tanulók.
 - Remek ötlet, Lara és Alton mehet, azonban engem Legort tanít. - mondta ingerülten Emerisz.
 - Biztosan van olyan személy, aki tud tanítani.
 - Persze Avery vagy Arané. - motyogta.
  Utána mindhárman folytatták a jegyzetelést mit sem törődve a tanácsommal. Nehéz hatni a tündékre, pedig ők még csak gyerekek. Valahogyan vissza kell zökkentenem őket a rendes kerékvágásba, mert ennek nem lesznek jók a következményei.
 - Azt hittem sikeresen megszöktünk és túléltük a rabságot - kezdtem bele a mondandómba, erre mindannyian rám néztek - azonban tévedtem. Ti ott maradtatok bezárva egy cellába, ahonnan nem tudtok kijönni. Hiába segítenének nektek inkább még beljebb húzódtok. Igen sokat bántottak titeket, sokáig voltatok egyedül és nem tudhatom, hogy miket élhettetek át. Azonban már nem ott vagytok, kint vagytok, szabadok vagytok. Még sokszor meg fognak bántani titeket, azonban ez természetes. Lendüljetek át ezen, és tudom, hogy ez nem könnyű. A megoldás viszont nem az, hogy elzárkóztok a világ elől.
  Nem válaszoltak csak egymásra néztek. Gondolom beszélgettek. Nem akartam megvárni mire dűlőre jutnak, ezért megfogtam Alton karját és kirángattam a házból.
 - Eressz el! Tudok magamtól is menni! - nyafogott miközben próbálta kirángatni a karját a szorításomból.
  Pont ahogyan sejtettem Merko megállított minket.
 - Mi folyik itt? - kérdezte.
 - Csak szüksége volt egy kis biztatásra - válaszoltam - Most már a gondjaidra bízom.
  Ezzel elég gyorsan felszívódtam onnan. Alton még egy kicsit mérgelődött a karja miatt, de végül Merko-val maradt. Egy pipa, már csak kettőt kell észhez térítenem. Visszaindultam a házhoz, és gondolkodtam, hogy Larát és Emeriszt hogyan győzzem meg. Ekkor azonban Lara kijött a házból és a közház felé vette az irányt. Remek, már csak Emeriszt kell rávennem, hogy tegyen valamit. Mikor bementem a házba Emerisz az ágyon ült és maga elé meredt. Leültem mellé, egyáltalán nem figyelt rám.
 - Hogyan döntöttél? - kérdeztem tőle.
  Nem válaszolt. Még mindig csak maga elé nézett. Hozzáértem, mire összerezzent.
 - Jól vagy Emerisz? - néztem rá.
 - Igen, persze csak egy kicsit szédülök. - válaszolt halkan.
  Elővettem a kulacsomat, amiben víz volt és odaadtam neki. Elfogadta és megitta a vizet.
 - Te aztán szomjas lehettél. Biztosan nincs semmi bajod?
 - Csak a fejem fáj. - motyogta.
  Becsukta a szemét és még mindig nem mozdult meg.
 - Emerisz! - értem hozzá megint, azonban most nem reagált - Emerisz! - ráztam meg, mire eldőlt volna, ha nem fogom.
 - Francba! - mondtam magmnak.
  Felemeltem őt és elindultam a közházba. Sajnos nem jött senki sem segíteni amíg odatartottam, mert a falut építették újjá. Nem figyeltek fel rám, így egyedül vittem a közházba. Gyorsan odaértem és felrohantam a lépcsőn. "Úgy látszik most már megjavították." Felértem a másodikra, ahol többen is összegyűltek.
 - Uram, Emerisz elájult! - szóltam az Ezredesnek, aki szintén ott állt.
 - Ő is? Lara ideért és Berill karjaiba esett. Próbált mondani valamit, azonban hamarabb elájult. Mi történt Emerisz-szel?
 - Miután Lara kijött a házból én bementem. Már akkor csak ült az ágy szélén. Megpróbáltam beszélgetni vele, azonban elájult.
 - Keresd meg Alton-t és hozd ide! - parancsolta.
  Lefutottam a lépcsőn és rögtön  felmásztam a középső fára. Szerencsémre Merko és Alton ott beszélgettek. Alton-on nem látszott semmi sem.
 - Alton! - szólítottam meg.
 - Igen? - nézett rám.
 - Hogy vagy?
 - Jól, köszönöm. - nézett rám furcsán.
 - A testvéreid viszont elájultak. Te nem érzed rosszul magadat? Nem szédülsz? - kérdeztem, de ő csak az első mondatra figyelt fel.
 - Mi történt a testvéreimmel?
 - Elájultak. Mit kerestetek abban a házban?
 - Lara és Emerisz furcsán érezte magát ezért körül néztünk Legort házában, hogy találunk-e erről valami információt. - válaszolta.
 - Szóval Legort-ra van szükségünk? - kérdezte Merko.
 - Igen, ő a legtapasztaltabb gyógyító, még ha csak tizennyolc éves is.
 - Gyere be velem a közházba, az Ezredes látni szeretné, hogy jól vagy. - kértem meg.
 - Rendben megyek.
  Hamar lemásztunk a fáról, és utána szinte futva mentünk el a közházig, ott is a második emeletig. Alton rögtön a testvéreihez ment, amint meglátta őket. Itt volt Argot, az Ezredes, Merko és még három ismeretlen tünde. Utoljára Ambrus érkezett. Neki is hamar leesett, hogy miért vagyunk itt.
 - Ambrus te is telepata vagy? - kérdezte az Ezredes - Ugyanis, ha Anna az, akkor logikus, hogy te is megörökölted ezt a képességet.
 - Csak Annával tudok telepatikusan beszélgetni. Sajnos másodszülöttként minden képesség töredékét örököltem. - válaszolt Ambrus - Mellesleg ahhoz, hogy tudjak Annával beszélni, körülbelül egy óráig kell várnom előtte, mire megtalálom. Mindegy milyen messze van, így is úgy is egy órát kell várnom.
 - Akkor kezdd el keresni! - parancsolta Argot.

*Anna szemszöge*

  Legort egész végig a szökésen gondolkodott, amivel már majdnem az őrületbe kergetett. "Nem sokára jön Palkot." - gondoltam, mivel az őr lejjebb jött a lépcsőn.
 - Biztosan ma is egy fegyver bemutatóval fogja kezdeni. - szólalt meg Legort.
 - Már egyszer megbeszéltük, hogy nagyon idegesítő, amikor valaki beleszól a gondolatmenetedbe. - mondtam.
 - Igen, azonban ha egyszer közös az elménk, akkor nem tudok mit csinálni. Mellesleg hogy vagy?
 - Tessék? A tegnapira gondolsz?
 - Kiütöttelek, mert pánikrohamot kaptál. Akkor hogy vagy?
 - Jobban.
 - Jön lefelé Palkot. Szóval szedd egy kicsit jobban össze magadat, mert ha észreveszi, hogy Canton halála rosszul érintett, akkor biztosan nem fog békén hagyni. 
 - Köszi a biztatást. 
  Sajnos Legort-nak igaza volt. Dudorászva jött lefelé négy katonával. Az őr rögtön felpattant és átnyújtotta a kulcsokat. Palkot bizakodva elvette, de nem sietett. Ideballagott a cellaajtóhoz és az összes kulcsot végig próbálta a zárba. Nem tudom, hogy mit szeretne elérni, de most elég nevetséges. Nem nevettem fel, de nem kellett sok hozzá. Legort jobban vissza fogja magát. "Vajon direkt csinálja?"- gondoltam, és vártam, hogy Legort válaszoljon.
 - Igen. Valamit kitervelt, csak azt nem tudom, hogy mit. 
  Nem beszéltünk tovább, mert végül csak bejutott a cellánkba. Még mindig diadalittasan ránk nézett és mosolygott. Már több perce farkas szemeztünk mire megszólalt.
 - Már csak hat nap van hátra.
  Legort-tal összenéztünk, és elkezdett derengeni, hogy tegnap a kivégzés után mintha mondott volna valamit.
 - Ha nem beszéltek, akkor hat nap múlva meghaltok. Szóval ma megosztjátok azt az információt, amit tudni akarok?
 - Nem. - válaszoltuk határozottan.
  "Vajon mi történne, ha ennek az őrültnek a kezébe kerülne a képességünk? Szerintem mindenkit megölne vagy megőrjítene." - gondoltam magamban. Legort most nem válaszolt, mert akkor szemünk színe megváltozik. "Most jön a bánkódás, hogy nehezen lehet minket megtörni és a többi..." - mondtam magamnak a megszokott sorrendet.
 - Remek, akkor ma is jól fogok szórakozni, pont úgy mint az elkövetkezendő hat napban.
  Erre a kijelentésre nagyot nyeltem és még a hideg is kirázott. Ettől az alakváltótól felfordul a gyomrom. Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen? Esküszöm, minél több időt töltünk itt, Palkot annyival lesz őrültebb.
 - Hozzátok mindkettőt. - hangzott a parancs.
  "Ez így nem jó, nagyon nem jó!" - gondoltam magamban. Legort is aggódott, aztán válaszolt nekem, ahogyan vártam.
 - Ha kiderül, hogy az elménk összekapcsolódott, akkor biztosan rosszabb lesz a helyzetünk.
 - Tegnap megúsztuk. Reménykedjünk, hogy ma is történik valami, ami miatt elmarad a vallatás. 
 - Nem lesz ilyen szerencsénk. - vágta rá Legort - Tegnap mindkét zavaró tényező meghalt, szóval kicsi az esélye, hogy valami elterelje rólunk a figyelmét. Sok sikert a túléléshez!
  Nem értettem, hogy miért mondta az utolsó mondatát, aztán rájöttem, hogy miközben beszélgettünk felértünk a kínzókamrába. A székeket nem mozdították tegnap óta, szóval megint a kamra két végében voltunk.
 - Most kezdődik a fegyver bemutató. - hallottam Legort gondolatát.
  Már vártam én is, hogy a kiválasztott fegyverről ódákat zengjen, azonban ez nem történt meg. Csak kiválasztott egyet az asztalról és felénk fordult.
 - Melyikőtökkel kezdjem? - kérdezte.
  Nem válaszoltunk, azonban Palkot viselkedése nagyon megdöbbentett. Szinte minden szokását levedlette, helyette sokkal szadistább és őrültebb lett. Nagyon feszengtem, hiszen most már Palkot-ot nem érdekli a telepátia, helyette csak kínozni szeretne minket.
 - Akkor végünk van. Vajon mitől változott meg? - merengett el Legort.
 - Talán Lucia és Canton miatt. - válaszoltam.
 - Ugyan miért viselné meg a haláluk? Hiszen mindketten csak katonák voltak. Mármint még, ha a felettesük is volt, akkor sem kellene ennyire megváltoznia. Szerintem többről van itt szó.
 - Nos tünde, remélem sokáig nem fogsz beszélni, mert akkor a megölésed örömét rám hagyják. - szólalt meg hirtelen Palkot.
  Nem könnyebbültem meg a tudattól, hogy Legort lesz a mai alanya. Ha ugyanúgy érezni fogom, akkor ezt biztosan kihasználja. Csak egy kés volt Palkot-nál, azonban sejtettem, hogy már megáztatta előtte abban a méregben. Legort-hoz ment és a kést végig húzta a karján. Nagyon erősen megnyomta az élét, mélyen megvágta a húst. A bal karomra néztem, ahol az anyagon átütött a vérem színe. "Ennyire erős lenne a kapcsolat?" - gondolkodtam el, hiszen csak nagyon ritka esetben kéne a sebeknek, amiket Legort szerzett, rajtam is látszaniuk. Pár perccel rá éreztem a méreg hatását is. Mintha ez a keverék valami új lenne. Úgy éreztem lassan megfulladok. Nem tudtam levegőt venni, ezért pánikba estem. A mellkasom sem mozgott, nem tudtam se kifújni se beszívni az oxigént. Sok időnek tűnt míg így szenvedtem, aztán alább hagyott. Először csak pihegni tudtam, nem tudtam nagy levegőket venni. Aztán elmúlt a méreg hatása. Palkot érdeklődve figyelt minket, bár egy kicsit megdöbbent. Az összes bent lévő katona csak össze-vissza kapkodta a fejét.
 - Szerintem ez a méreg megbénította a rekeszizmunkat pár percre. - hallottam Legort-ot.
  Palkot még mindig nem szólt egy szót sem, csak ránk meredt. Már már azt hittem vége van a kihallgatásnak, mikor is megszólalt.
 - Mi volt ez?
  Nem válaszoltunk csak őt néztük. Hogy miért nem adja fel, azt nem tudom, már megszokhatta volna, hogy nem beszélünk a képességünkről.
 - Uram! - szólt egy katona.
 - Igen?
 - Szerintem összekapcsolódott az elméjük.
  Erre a kijelentésre majdnem dobtam egy hátast székestül. Honnan a francból tudhatja ezt?
 - Mi a neve? - kérdezte Palkot.
 - Dravnet. - válaszolta.
 - Honnan tudod, hogy ezt történt?
 - Lucia-nak sok könyve volt a telepátiáról és beleolvastam az egyikbe. - válaszolt készségesen Dravnet.
 - Lucia-nak voltak ilyen könyvei? - kérdezte értetlenül Palkot.
 - Valójában együtt kémkedtünk a Keleti Erődben és ott olvasgattuk azokat. - mondta a katona.
  Palkot ránk nézett és felcsillant valami a szemében, ami nekünk biztosan nem jelent jót.
 - A foglyokat vigyék vissza a helyükre! Holnap majd megtörnek. - adta ki a parancsot Palkot.
  Már megint a cellánkban ültünk, és azon töprengtem amit Palkot mondott. Sosem jelent jót, hogyha ilyesmiket kijelent.
 - Anna, Legort jól vagytok? - hallottam Rignot-ot.
 - Persze. Azonban Palkot rájött arra, hogy az elménk összekapcsolódott. Félek valami nagyon rossz következménye lesz ennek. - válaszoltam.
 - Mindig mindennek rossz következménye van, amíg Palkot a felügyelőnk. - kontrázott rá Endrees.
 - Figyeljetek, nem beszélhetnénk arról? - kérdezte Lace.
  Mindenki értetlenül nézett rá, mikor rájöttem, hogy mire gondol.
 - Persze, igazad van Lace. - mondtam neki.
  Szokásos menetben Legort létrehozta a szobát, míg én idehoztam a többieket. Sokkal egyszerűbb volt így, hogy közös az elménk, mint külön. Azonban akkor volt magánszférám, most viszont alig van.

 - Akkor mi a terv? - kérdezte Enturin.

 - Egy csapatban maradunk. Az őröket ugyanúgy semlegesítjük, mint múltkor. Felmegyünk a szellőzőkig, ott ketten kimennek, hogy a kint lévő őrök szintén ne zavarjanak minket. A szellőzőig az út egy kicsit nehézkes, ugyanis sok ott az őr. Utána viszont van egy szakasz, hol mindig kevesebben őrködnek, arra fogunk tovább menni. Palkot-ot megpróbáljuk elkerülni, azonban elég nagy a lebukás veszélye. Mikor a kijárathoz fogunk érni, az őröket, akik azon a folyosón vannak beszéd képtelenné tesszük. Miután kijutottunk két csoportra oszlunk. A macska alakváltók a faluba mennek, a kutya alakváltók vissza a Keleti Erődbe. Palkot nyilván minket fog követni a faluba. Ezért kell, hogy ti értesítsétek az erődöt. Szükségünk lesz az erősítésre, a faluban pedig kitartunk ameddig csak tudunk. - mondta Legort a tervet - És Anna most fogja kijavítani - tette hozzá.

 - Csak pontosítom! Ametiszt remélem nem baj, ha a börtönőröket és a kinti katonákat rád hagyjuk? Kintre szerintem Lace kísérjen el. Nagyon jó csapatot alkottok, de majd Rignot beoszt titeket. Megpróbáljuk elrejteni a csapatot. Azonban, ha valaki nagyon megzavarná a tervünket őt kiütjük. Az ájult katonákat a kamrákba fogjuk rejteni. Enturin te szintén le fogod nyúlni az egyik őr ruháját, mert te tudsz a legjobban improvizálni. Ha meg van a ruhád, akkor te fogsz mondhatni kísérni minket. Így nem leszünk annyira feltűnőek. - részleteztem a tervet.
 - Ametiszt Lace-szel fog kimenni, nagyon jó csapatot alkottok, azonban próbáljatok nem nagy zajt csapni. Csak ketten menjenek a Keleti Erődbe és többen menjünk a faluba. Amber és Derick megy az erődbe, Anna te viszed Legort-ot ha nem baj, Anna, Ametiszt, Enturin ti a fákon lesztek ott fogtok menni, és vész esetén lejöttök segíteni. A többiek az az, Thalia, Endrees, Lace és én a talajon fogunk haladni. Rendben? - osztotta fel a csapatokat Rignot.
 - Öööö, ugye nem zavarok? - szólalt meg egy idegen.
 - Te ki vagy? - kérdezte mindenki egyszerre. 
 - Lupus Ambrus. Anna beszélnünk kell!
 - Ambrus? Te...te... Örülök, hogy élsz! - mondtam ki az első gondolatomat - Mi történt?
 - Ezt később elmagyarázom, azonban most Legort-ra van szükség.
 - Miért? - kérdezte Legort.
 - Az ikrek közül ketten elájultak és nem tudjuk miért. Szellemként nem tudsz idejönni?
 - Hát... - kezdtük egyszerre.
 - Valami baj van?
 - Az elménk összekapcsolódott így sokkal nehezebben oldunk meg pár dolgot. - kezdtem.
 - Mint például alig tudunk kiszakadni az elménkkel. - fejezte be Legort. 
 - Oldjátok meg valahogyan, ugyanis már több órája nem reagálnak semmire se. 
 - Rendben, megoldjuk. Ki maradt ébren az ikrek közül? - kérdezte Legort.
 - A nagyobbik fiú.
 - Alton?
 - Igen ő. Siessetek!
  Ezzel eltűnt. Remek, még egy probléma.
 - Szerintem most hagyjuk a tervezgetést. Menjetek! - mondta Rignot.
  Gyorsan visszavittem mindenkit. Aztán a képességünkre koncentráltunk. A függönyt eltüntettük és jobban összefontuk az elménket. Óvatosan elindultunk ugyanazt csináltuk, mint eddig. Kicsit lassabban, de odaértünk a faluba. Mivel Katret, Tizon, Ambrus és az ikrek mind fent voltak az emeleten ezért mi is ott lukadtunk ki. Mindenki nagyot nézett mikor megjelentünk. 
 - Legort? - kérdezte Argot.
 - És Anna. Mindketten itt vagyunk. - vágtam közbe.
 - Mi történt? - kérdezte rögtön Legort.
 - Egyszer csak elájultak. - válaszolt Berill - A lány miért van itt?
 - Az elménk összekapcsolódott szóval nincs más választása. - felelte félvállról Legort - Így viszont nem tudok segíteni. 
 - Miért nem tudsz segíteni? - kérdezte Alton.
 - Szellemként szinte nem látok semmit se. - válaszolt Legort - Azonban van egy megoldás, csak nem tetszene.
 - Mi lenne az? - kérdezte Katret.
 - Ha szükséges, akkor képesek vagyunk valakit "megszállni" az az képesek vagyunk más testét is irányítani. Azonban csak akkor csináljuk, ha valaki elvállalja azt, hogy egy kis ideig használjuk őt. - válaszoltam.
 - Mennyi ideig? - kérdezte Merko.
 - Amíg megállapítom, hogy mi történt. Utána rögtön kimegyünk az illető testéből.
  Mindenki összenézett, látszott rajtuk, hogy senki sem vállalná szívesen. Máshogy azonban nem nagyon tudunk segíteni, mellesleg fogytán van az időnk is. 
 - Rendben vállalom, de ne tartson sokáig. - egyezett bele Merko.
 - Mindent ugyanúgy fogsz látni, csak nem fogod tudni irányítani a testedet. - mondta neki Legort.
  Óvatosan, hogy ne tegyünk kárt az elméjében visszaszorítottuk azt annyira, hogy még mindenhol ott maradjon, azonban ne tudjon irányítani. Míg én Merko szellemi épségére felügyeltem, addig Legort irányította a testét. 

*Argot szemszöge*

  Amint Legort irányította Merko-t a szeme színe megváltozott, az eddigi barna helyett sárga lett. "Remélem nem esik baja Merko-nak." - reménykedtem, ugyanis szerintem ezt eddig nem nagyon csinálta se Legort, se Anna. Egy percig csak állt egy helyben, aztán megmozdult. Először felemelte a kezét és megmozgatta az ujjait, aztán lépett egyet előre, majdnem elesett. Gondolom Legort vagy Anna most próbálgatja Merko testét. 
 - Ki irányít? - kérdezte Shina. 
  Nem jött válasz csak Shina-ra nézett. Mintha valami meggátolná azt, hogy tudjon beszélni.
 - Tudsz beszélni? - kérdeztem.
  Erre csak megrázta a fejét. 
 - Akkor, hogyan fogod elmondani, hogy mi történt velük? - kérdezte Katret. 
 - Ne felejtsék el, hogy telepaták vagyunk! - mondta Anna - Legort irányítja Merko-t, addig én Merko szellemére vigyázok. Azonban ha valakit mondhatni megszálltunk, akkor nem tudunk beszélni, mert az olyan lenne, mintha Legort és Merko egyszerre beszélne. Úgy értem mindkettejük hangszínét hallanák, ami nem lenne túl jó. Majd én fogok tolmácsolni. 
  Egy probléma megoldva. Most jöhet a következő kettő. Merko vagyis Legort Emerisz-hez ment. Furcsa így látni Merko-t, hiszen ő katona nem pedig orvos. Már tíz perce vizsgálja Emerisz-t, de még mindig semmi. Felegyenesedett, mintha gondolkodna aztán hirtelen felénk kapta a fejét.
 - Legort kéri, hogy valaki hozzon a házából tűzvirágszirmokat. - tolmácsolt Anna. 
  Alton lerohant. "Vajon honnan tudhatja, hogy milyen egy tűzvirág?" - gondolkodtam el, hiszen Emerisz Legort tanítványa. 
 - Alton, Lara és Emerisz elméje össze van olvadva, szóval Alton mindent tud, amit Emerisz is. - válaszolt Anna. 
  Mindenki döbbenten nézett Merko-ra. 
 - Elnézést, nem szándékosan néztem bele az elméjébe. - szabadkozott Anna - Néha előfordul az ilyesmi. Főleg most, hogy sokkal erősebbek lettünk. 
 - Semmi baj. - válaszoltam. 
  "Ha ilyen könnyen fel tudja törni mások elméjét, akkor örülök, hogy nem egy őrült kapta ezt a képességet." - mondtam magamban. Nem kellett sok idő és Alton visszatért. Rögtön Merko-hoz sietett és a kezébe adta a tűzvirágokat. 
 - Köszi! - mondta Anna Legort helyett.
  Bár szerintem ezt Anna magától mondta. Merko jobban mondva Legort Emerisz-hez ment és a tűzvirágot a mellette lévő szekrényre helyezte. Pár másodperc múlva a virág közepe elkezdett lángolni. Mindenki kíváncsian várta a fejleményeket. Katret azonban már készült volna leönteni a virágot, hogy ne gyulladjon meg semmi se, azonban Merko vagyis Legort leintette. Aztán átment Larához. Szintén megvizsgálta, és Berill felé fordult.
 - Megtudod nézni, hogy van-e Lara-nak varázsereje? - kérdezte Anna.
 - Igen, de ezt a vizsgálatot rögtön megcsináltam mikor a tanítványom lett és az eredmény az volt, hogy nem varázsló.
 - Kérlek csináld meg újra!
 - Rendben. - mondta Berill. 
  Látszott rajta, hogy már csak azért csinálja mert megkérték rá. A kezeit Lara fölé helyezte és elkezdett motyogni. Miután végzett nem történt semmi sem. 
 - Látod? Megmondtam, hogy Lara nem varázsló. - fordult Merko felé Berill.
 - Tényleg? Persze elfelejtettem, ti nem látjátok az energia színét. - válaszolt Anna.
 - Energia szín? - kérdezett vissza Berill - Ezt nem Legort mondta, igaz?
 - Igaz. Mikor csak szellemként vagyunk jelent, akkor titeket csak színeknek érzékelünk. Lara és Emerisz színe megváltozott. - fejtette ki Anna a véleményét.
 - Legort mit mond? - kérdezett vissza Berill.
  Nem bízik Annában, ezért csak Legort szavának hisz. Ekkor azonban Legort és Anna elhagyta Merko-t. 
 - Ezt ne ismételjük meg. - mondta Merko mikor magához tért. 
 - Szerintem Emerisz-nek és Lara-nak is egy egy képessége jött elő, amire a testük nem volt felkészülve. Holnap holnapután már felébrednek. - válaszolt Berill-nek Legort.
 - Akkor velem miért nem történt semmi se? - kérdezte Alton.
 - Lara és Emerisz a rabságuk miatt megváltoztak egy kicsit. Pont annyira, hogy előbukkanjon egy rejtett képességük. Mivel ti vagytok az első tünde hármasikrek ezért sok olyan képességetek lehet, amiről nem tudunk. Neked is biztosan elő fog jönni, azonban te viselted a legjobban a rabságot hármótok közül. Neked fel sem fog tűnni mikor előjön. A képesség már csak arra vár, hogy testileg fel legyél készülve. Emerisz-nek és Lara-nak a sokk miatt megváltozott a belső énje. Nem történt nagy baj, csak Emerisz-t ne engedjétek tűz közelébe. - válaszolt Legort.
 - Milyen rejtett képesség? - kérdezte Merko.
 - Egy kicsit bonyolult. Lara aki eddig nem tudott varázsolni, most varázsló lett. Emerisz-nek már többször is fel-felbukkant a képessége, amiről csak annyit tudok, hogy a tűzhöz van köze. Többet sajnos nem tudok mondani. Még nem találkoztam ilyen esettel.
 - Ami nem csoda, hiszen nagyon fiatal vagy. - vágott közbe Hidryt, aki pont ekkor lépett be a terembe - Tudom, hogy mi történt velük. - bökött a két ájult ikerre. 
 - Tényleg? - kérdezte mindenki egyszerre.
 - Körülbelül száz-százötven évvel ezelőtt volt egy ikerpár, nekik is tizenkét évesen jött elő az első képességük. Az egyikük a tüzet és a levegőt irányította, míg a másik a földet és a vizet. Azonban nem volt nagy hatalmuk, mert nem tudtak koncentrálni. Volt egy ifjú varázsló, akivel jóban voltak. Mikor vele játszottak sokkal jobban tudták használni az erejüket. Mint később kiderült, hogy a varázsló segített a koncentrációban. - mesélte Hidryt.
 - Mi történt velük? - kérdeztem, azonban előre féltem a választól.
 - Mivel a varázsló nem volt a rokonuk, ezért sokkal több energia kellett ahhoz, hogy az ikrek koncentrálni tudjanak. Az egyik próbálgatásnál túl sok energiát vesztett, amibe belehalt. Az ikrek ereje ezért instabil lett, így keletkezett a Freun vulkanikus hegységrendszer. Mindhárman meghaltak. - fejezte be Hidryt - Itt azonban úgy tűnik Lara lett a varázsló, Emerisz irányítja a tüzet és a levegőt, míg te Alton majd a földet és a vizet fogod. Ulkont is később kapta meg az első képességét, mint a húga Frelka. 
  A szobában mindenki köpni nyelni nem tudott a történet hallatán. Több percig mindenki a hallottakat emésztette, mikor megszólaltam.
 - Hidryt, honnan ismered ezt a történetet?
 - Ulkont, Frelka és Amzin jó barátaim voltak és ennek az egésznek én voltam a szemtanúja. - válaszolt Hidryt.
 - Bocsánat a kérdésért - kezdte Katret - Azonban Argot azt mondta egyszer nekem, hogy kevesen haladják meg a száz éves életkort, akkor te hány éves vagy?
 - Idén töltöm a 211. születésnapomat. - nevetett fel. 
 - Mennünk kell! - hallottam Legort hangját - Palkot megint meglátogat minket.
  Még elköszönni se tudtunk már eltűntek. Eljött ide Legort és megvizsgálta Emerisz-t és Lara-t mégis döbbenve állunk mindannyian. Sok hihetetlen információ derült ki pár perc alatt. Mindenki próbálja megemészteni, hogy mégis mi történt. Először Katret tért magához, mondott valami olyasmit, hogy megnézi az őröket, aztán kisietett a teremből. Miután már rendet raktam a fejemben elkezdtem kiosztani a feladatokat.
 - Merko, Tizon, Alton ti menjetek ki és járőrözzetek! Hidryt építsd tovább a csapdákat, Berill te maradj itt és vigyázz Emerisz-re és Lara-ra, Ambrus veled beszélnem kell. 
  Elindultam lefelé, hogy elővegyem a térképet, amit Katret hozott. Pár perc múlva Ambrus is követett, a többiek pedig a saját feladataikkal voltak elfoglalva. 
 - Ambrus, szerinted hogyan tudnánk segíteni azokon, akik ott maradtak Palkot erődjében?
 - Ne lépjék át a határt! Vagyis maguk tündék ne. Az lenne a legjobb megoldás szerintem, ha a rabok sikeresen eljutnának idáig. Palkot nem fogja őket szökni hagyni, ezért biztosan utánuk jön. Tehát a falut majd át kell alakítani úgy, hogy számunkra megfelelő csatatér legyen. Miután Palkot elhagyja az erődöt, tőlünk pár hadtest elfoglalja azt és mást tesz erődparancsnoknak. Így ha innen még el is menekül Palkot, már az erődben sem fog tudni megbújni. 
 - Rendben Amnrus, gondolkodok a javaslatodon, majd kérlek oszd meg ezt Katret-tel is. 
 - Értettem. 

*Ambrus szemszöge*

  Miután Argot elengedett rögtön kimentem a közházból. Az egyik oldalsó ág felé vettem az irányt, mely a közház mögött volt így nem lehetett könnyen kiszúrni engem. Amint odaértem elővettem egy követ, melyet azért hoztunk létre, hogy tudjunk kommunikálni egymással. Ezt a Vezérünk adta nekem, hogy jelentsek neki mindenről. Persze, ha az egyik fél beszél, a másik nem tud beleszólni. Csak egy irányú ez a kő, ami nálam van ezért üzeneteket nem tud fogadni. A biztonság érdekében, csak a telepátiámmal tudom beüzemelni. Hozzáértem a kőhöz és már mondtam is az üzenetet:
 - A tündék és a Békések között nincsen konfliktus, helyette egy megállapodás miatt Katret ezredes és a csapata védi őket. Bármi furcsaság esetén, mely támadásnak az előjelei lennének a Keleti Erődtől hívnak segítséget. A megállapodás addig tart, amíg a foglyok vissza nem kerülnek ide. A két telepata elméje összekapcsolódott, ezért ha a tündét megöljük, akkor Anna is vele hal. A szökésük sikeres is lehet, akkor esélyünk lesz arra, hogy Palkot-ot előcsalogassuk az odújából és az erődjét elfoglaljuk. A katonái hűségesek hozzá, így az erőd elfoglalására több csapat bevetését javaslom. Amint Palkot ideér a faluba azonnal támadnak az itteniek a Békésekkel együtt. Ha Palkot erődparancsnok halott, visszatérek a Főerődbe. Jelentés vége.

26. fejezet - Az idegen

Ez a fejezet azoknak ajánlott, akik nem irtóznak a vértől és a haláltól. 

*Legort szemszöge, rabságuk 9. napja*

  "Fuss! Fuss! Fuss!" - hajtogattam magamban miközben menekültem valami elől. Nem tudom, hogy mi elől csak annyit tudok, hogy menekülnöm kell előle. Nem szabad elkapnia. Hirtelen megbotlok egy kőben és mikor felnézek megint a máglya előtt találom magamat. Már rögtön a fülemre tapasztottam a kezemet, hogy ne halljam a sikítást. Nagy meglepetésemre nem hallottam semmit. Elvettem a kezeimet a füleimtől és körülnéztem, hogy hol vagyok. Egy rét közepén voltam. Felálltam és elindultam a rét széléhez, jobban mondva egy szakadékhoz. Ott álltam a szakadék szélén és lenéztem. Meglepetésemre nem azt láttam, amire számítottam. Nem egy nagy fekete tátongó lyuk volt alattam, hanem több kisebb lebegő sziget. Én is egy ilyen lebegő szigeten álltam. Az egyik szigeten volt valaki, nem tudtam kivenni az alakját, de ő is meglátott. Embernek tűnik ilyen messziről, azonban hirtelen fogta magát és leugrott a szigetéről. Megdöbbentem és lenéztem oda, ahol eltűnt az ember. Hirtelen üvöltést hallottam és az ember kibukkant az egyik sziget mögül egy fémes madáron lovagolva. Mikor közelebb ért rájöttem, hogy Anna az. Ideért felém és kecsesen leugrott hátasáról, aki visszament a szigetek alá.
 - Hol vagyunk? - kérdeztem tőle.
 - Az álmomban. - válaszolt miközben leült a szakadék szélére.
 - Miért hoztál ide? Hogy hogy tudunk beszélgetni? - ültem le mellé.
 - Választhattam, vagy végig nézem veled a te rémálmodat vagy áthozlak a saját kis világomba. Beszélgetni azért tudunk, mert telepataként tudjuk irányítani az álmainkat. Mondhatni az álmainkban egyszerre vagyunk szereplők, nézők és irányítók. Gondoltam mielőtt elkezdődne a lidércnyomás nálad, áthozlak ide ahol egy kicsit nyugodtabb a környezet. - válaszolt Anna miközben a tájat nézte.
  Nem tettem fel több kérdést csak tovább néztem a tájat. Hirtelen Anna felpattant és felém fordult.
 - Meg kell tanulnod irányítani az álmaidat! - jelentette ki.
 - Tessék?
 - Megtanítalak irányítani az álmaidat, hogy ne mindig ugyanazt éld át!
 - Pontosan ezt hogyan is tervezted? - kérdeztem gúnyosan.
 - Így! - felelte.
  Hirtelen megváltozott a táj. Nem lebegő szigeten ültem, hanem egy hatalmas mező közepén. Nem volt más itt csak fű.
 - Ezt hogyan csináltad? - kérdeztem.
 - Megtaníthatlak rá. Akkor kezdjük egy könnyebb feladattal. - mondta - Tarkítsd meg a mezőt virágokkal vagy fákkal vagy bokrokkal.
 - Mégis hogyan? Ez a te álmod nem az enyém.
 - Amint beléptél ide a te álmod is. Csak gondolj egy virágra. - kezdte az oktatást.
 - Melyikre? Elég sokat ismerek. Például a legegyszerűbbek a tulipán, rózsa... - kezdtem a felsorolást.
  Anna egyre szélesebben mosolygott minél több növényt soroltam fel.
 - Fordulj meg! - mondta hirtelen.
  Megfordultam és meglepetésemre a növények egytől egyig ott voltak. Miközben próbáltam rájönni, hogy hogyan is sikerült minden egyre halványabb lett. Már kérdeztem volna, hogy mi történik, de Anna megelőzött a válasszal.
 - Ébredezünk ezért az álom halványodik.

*Anna szemszöge*

  Felébredtem és már nyújtózkodtam volna, de nem sikerült. Sajnos még mindig ezen e helyen vagyunk. Átnéztem a másik cellába és nem láttam ott senkit. "Remélem még itt vannak." - gondoltam magamban.
 - Persze, hiszen Palkot már eldicsekedett volna ha áthelyezik a szakaszt. - válaszolt Legort.
  Még mindig szokatlan, hogy halljuk egymás összes gondolatát és tudunk mindent egymásról.
 - Hol van az őr? - kérdezte Legort, amikor már teljesen felébredt.
  "Hogy lehettem ilyen vak, hogy nem vettem észre?"
 - Nem arra figyeltél. - válaszolt Legort.
 - Ez már egy kicsit idegesítő. Általában költői kérdéseket teszek fel magamnak. - mondtam Legort-nak.
 - Tudom, azonban nagyon vicces fejet vágsz, amikor válaszolok az ilyen költői kérdéseidre.
 - Barom! - mondtam.
 - Figyelmetlen! - vágta rá Legort.
 - Idegesítő!
 - Agresszív!
 - Barom!
 - Ismétled magadat? - kérdezte.
 - Igen, mert kétszer akkora barom vagy mint én. - vágtam rá.
  Erre csak megforgatta a szemét, de nem válaszolt.
 - Megkeressük a szakaszomat? - kérdeztem.
 - Egy barom együttműködését kéred? - kérdezte gúnyosan.
 - Te kezdted! - vágtam a fejéhez.
  Nem válaszolt, inkább csak figyelt engem.
 - Rendben, keressük meg őket. - válaszolt végül.
  Megpróbáltam kinyúlni az elmémmel, de nem sikerült. Megint megpróbáltam és majdnem sikerült megnagyobbítanom a képességem hatáskörét.
 - Mi lenne, ha nem külön-külön próbálkoznánk? Akkor talán sikerülne is. - szólt Legort.
 - Rendben, akkor menjünk.
  Megpróbáltam újra, és sikerült. Nagyon idegesítő, hogy ketten irányítjuk azt az egy energia csomót. Első forduló jobbra akartam menni, Legort viszont balra. Az eredmény az lett, hogy egy helyben álltunk.
 - Tiéd az első, harmadik és az összes páratlan számú döntés - mondta Legort - a többi az enyém.
  Most jobbra mentünk és megpróbáltunk minél nagyobb területet lefedni, hogy mindent időben érzékelhessünk. Ez viszont sokkal könnyebben megy. Kétszer, akár háromszor akkora területet tudunk lefedni, mint eddig. Jött a következő kanyar. Legort jobbra húzott, szóval arra mentünk. Végül tíz perc keresés után megtaláltuk őket. Most nem a nagy teremben voltak, ha nem kimentek a felszínre. A szakaszom fele a fákon volt és próbáltak nem leesni. Kár, hogy így sokkal kevesebbet látunk. A színeket alig alig érzékeljük, a tárgyakat egyáltalán nem látjuk, mondhatni olyan mintha üvegből lennének. A körvonalakat érzékeljük, így nem szükséges átmenni rajtuk, ami elég kellemetlen érzés. Az élőlények elméjét látjuk, azonban különböző színekkel. Így tudjuk őket megkülönböztetni.
 - Vegyük át az irányítást az egyik őr felett! - mondta Legort.
 - Aki a kapunál őrködik, annak nincs sok dolga. - válaszoltam.
 - Rendben, legyen ő. - egyezett bele Legort.
  Nem nagy erővel mentünk neki, mert különben összeesett volna. Óvatosan egyre jobban szorítottuk vissza a személyiségét, egészen addig, amíg át nem vettük az irányítást a teste felett. Az elméjének nem esett nagy baja, sőt semmilyen baja sem esett. Csak visszaszorítottuk. Most, hogy már mi irányítjuk az őrt, a szakaszomat figyeltem. Mindenki itt volt. Egy kötélpályát kellett végig csinálniuk, persze biztosítás nélkül, tehát ha leesnek, akkor az fájni fog. Mindenki azon volt, hogy sérülés nélkül megússza ezt az egészet, azonban Rignot arckifejezése nem erre utalt.
 - Valami baj van Rignot? - kérdeztem tőle.
 - Semmi. 
 - Most komolyan. Úgy nézel ki, mint aki önmagától is leugrana egy szakadékba.
 - Úgy is érzem magamat.
  Szomorúság, bánat, üresség, lelkiismeretfurdalás. Ezek az érzelmek kavarogtak benne.
 - Mi történt veled? - kérdezte tőle Legort is.
 - Azt hittem, hogy csak Anna van itt.
 - Most már sajnos ezt nem tudjuk megoldani. Az elménk összekapcsolódott, és nem nagyon akar elválni egymástól. Szóval egy ideig ha telepatikusan beszélsz valamelyikünkkel, akkor valójában mindkettőnkkel beszélsz. - válaszolt Legort.
 - Aha. 
 - Rignot most azonnal mondd el, hogy mi bánt. - próbáltam rávenni.
 - Mégis miért? - kérdezett vissza.
  Biztos, hogy történt vele valami. Rignot soha sem beszélt vissza, sohasem volt eddig ilyen. Azonban nem erőltettem tovább. Mást találtam ki, ami talán segíthet rajta.
 - Legort megtennéd, hogy a következő beszélgetésbe nem szólsz bele?
 - Persze. - válaszolt unottan - Addig figyelem, hogy valaki közeledik-e a cellánkhoz.
 - Oké. - válaszoltam.
  Most Thalia-val szerettem volna beszélni, mert Rignot még rá szokott hallgatni.
 - Thalia! - szólítottam meg.
 - Anna, te vagy az?
 - Igen. Kérhetek valamit?
 - Valami történt?
 - Kérlek, beszélj Rignot-tal. Valami nagy baja van.
 - Beszélek vele, de kell neki egy kis idő. 
 - Te tudod, hogy mi történt vele?
 - Igen, és kérte, hogy ne mondjam el senkinek sem. Majd ő elmondja.
 - Rendben. Köszi. - megszakítottam a kapcsolatot, ugyanis Legort jelzett, hogy szeretne velem beszélni.
 - Mi az? - kérdeztem durván.
 - Ha nem megyünk vissza hamar a testünkbe, akkor ma is különleges bánásmódban fog Palkot részesíteni. - válaszolt.
 - Remek. Menjünk vissza gyorsan!
  A visszajutás egy kicsit könnyebb volt, mint a kijutás.

*Tizon szemszöge, a megérkezés utáni nap, 16.00*

  "Vajon mennyi ideig aludtam?" - gondoltam, miközben kinyitottam a szemeimet. Most már nem tűzött a szemembe a nap, sőt az ablakból nem is láttam. "Úgy tűnik már délután van." Körülnéztem, azonban a szobatársamat nem láttam. Lehet, hogy jobban van. Megpróbáltam felülni, hátha most sikerülni fog. Már előre felkészültem a fájdalomra, azonban nem éreztem semmit se. Könnyedén felültem. A sebeim már sokkal jobban néztek ki, és már nem sajgott semmim sem. Felálltam, de majdnem vissza is estem az ágyba. Leültem, ugyanis forgott velem a világ. A mellettem lévő kis szekrényre néztem és egy kancsó víz volt rajta. Felemeltem és nem bajlódtam a pohárral. A kancsóból ittam. Pár perc múlva már üres volt. Sokkal jobban éreztem magamat. Megint felálltam, és most már nem szédültem. Kimentem, hogy körülnézzek, mégis hol vagyok. A lépcső aljában van egy terem, gondolom ott van mindenki. Egy nagy asztal körül ültek többen is köztük, Merko a szobatársam, az ikrek, Argot és az Ezredes. Egy térkép volt kiterítve az asztalon, és mindannyian veszekedtek valamin. Hirtelen megcsúszott a lábam és a kelleténél gyorsabban értem le a lépcső aljára, összetörve a végén egy kis szekrényt. Óvatosan felálltam és konstatáltam, hogy nem esett semmi bajom, aztán a lépcsőre néztem, aminek pár fokát sikeresen eltörtem miközben gurultam.
 - Salte Tizon! - hallottam az Ezredes hangját, mire vigyázzban álltam - Neked nem pihenned kéne? - kérdezte.
 - Már eleget pihentem, uram! - válaszoltam.
 - Pihenj. Gyere ide és mutasd meg pontosan, hogy hol voltatok, ugyanis öt barlang bejárat van ott.
 - Igenis. - odasiettem hozzájuk - Mellesleg szerintem, most inkább ne használják a lépcsőt.
  Emerisz nem bírt magával s megnézte, hogy mit műveltem, amíg a térképet vizslattam.
 - Hogy sikerült összetörnöd a lépcsőt miközben éppen azon gurultál? - kérdezte.
  Nem válaszoltam, de sejtettem, hogy mindenki engem néz. Megpróbáltam behatárolni, hogy hol érkeztünk a faluba és onnan végig követtem az utunkat visszafele. Nagyon pontos volt a térkép, szinte az összes fát meg lehetett különböztetni. Észrevettem azt a vaskosat, melyen megpihentünk egyszer. Így könnyebb volt megtalálni a helyes barlangot.
 - Ez az uram! - böktem jobbról a negyedikre.
 - Biztos vagy benne?
 - Mikor szöktünk a szellőző előtt, mely a főbejárattól jobbra van, három őr futott el, hogy elkapják Lace-t és Ametiszt-et.
  Az Ezredes nem válaszolt. Mélyen a gondolataiba merült. "Vajon mi történt a többiekkel?" - gondolkodtam el én is, hiszen őket ott hagytuk, így Palkot kénye kedvére tudja őket bántani. Vettem egy nagy levegőt és kifújtam, nem akartam ideges lenni.
 - Tizon menj őrködni Merko-val. - szólalt meg Argot.
  Meghajtottam a fejemet, hogy értettem a parancsot és elindultam kifelé.
 - Nem csak Katret-re kéne hallgatnod? - kérdezte Merko, amikor kiértünk.
 - A vezetőre kell hallgatnom, és igaz, hogy az Ezredes olyan, mint én, akkor is egy rangon áll Argot-tal, emiatt neki is engedelmeskednem kell. - válaszoltam.
 - Szóval mindenkitől elfogadsz utasítást, aki rangon feljebb van nálad? - kérdezte döbbenten.
 - Valójában, eldönthetem, hogy kire hallgatok, de igen azt kéne tennem, ha katona lennék.
 - Miért, mi vagy?
 - Kadét. Még nem ért véget a kiképzésem, ezért nem vádolhatnak meg azzal, hogy a kötelességemet rosszul végeztem el. Majd csak akkor, ha betöltöttem a huszadik életévemet.
  Merko erre nem válaszolt és nem is kérdezett semmit. A középső fának a törzséhez mentünk, ott a tünde elkezdett felmászni az alsó ágra.
 - Te nem jössz? - kérdezte.
 - De máris, csak elgondolkodtam, hogy hol vannak a csapdák. - válaszoltam és követtem őt.
 - Megkértük Hidryt-et, hogy innen szedje le a csapdákat, ugyanis egy kicsit életveszélyessé teszi az őrködést.
 - Hidryt? - kérdeztem vissza.
 - Aki egyszerre két holdtigrissel küzdött egy baltával. - válaszolt.
 - Akkor tudom, hogy kicsoda.
  Többet nem beszéltünk. Nagyokat lélegeztem és örültem, hogy végre itt kint lehetek és nem egy barlang belsejében kell gubbasztanom. Végig néztem a tájon. Nem volt semmilyen különleges kinézete, mindenhol csak fák. Azonban, aki itt született megtanulja észrevenni a legkisebb dolgokat is, ami miatt változatosak lesznek még a fák is. Éppen egy párduc tanítgatta a kölykeit vadászni. Miközben néztem észre se vettem, hogy elmosolyodtam.
 - Miért mosolyogsz? - kérdezte Merko.
 - Csak örülök a szabadságnak. - válaszoltam.

*Legort szemszöge*

 - Vajon tekintettel lesz arra, hogy tegnap este felvetette velünk a sisakokat? - kérdezte Anna.
 - Szerinted? - kérdeztem gúnyosan.
 - Nem.
 - Vajon hogyan találtad ki a választ? Csak nem onnan, hogy Palkot gátlástalan és minden eszközt bevet, hogy megtörjünk? Vagy máshonnan? - húztam Anna agyát.
  Nem válaszolt csak elnézett, jelezve, hogy most nem hall, jobban mondva nem akar hallani engem. Néha olyan naiv, pedig már tudhatná, hogy nem minden úgy alakul, ahogyan szeretnénk. Ő is tudja ezt, mégsem akarja megérteni. Pár perc múlva hallottuk, hogy többen is jönnek le a lépcsőn.
 - Hajlandóak vagytok beszélni? - köszöntött Palkot.
 - Nem! - válaszoltunk egyszerre.
 - Mindig mindent túl bonyolítotok. Gondoljatok bele, mennyivel könnyebb lenne, ha egyszerűen válaszolnátok minden kérdésre. - sóhajtott a férfi - Ezért remélem nem baj, hogy lesz egy vendégünk. - húzta gonosz mosolyra a száját.
  Éreztem, hogy Annát kirázta a hideg. Szívből utálja ezt a férfit, mondjuk én sem vagyok vele másképp. "Vajon ki lesz a vendégünk?" - gondolkodtam.
 - Legrosszabb esetben Lucia. - válaszolt Anna.
 - Igazad van - válaszoltam - Tényleg idegesítő, ha valaki beleszól a gondolataidba. 
 - Na ugye? 
 - Remélem tévedsz. Nem akarok azzal az őrülttel egy légtérben lenni.
 - Ki akar? Szerintem a férje is fél tőle. 
  Többet nem beszélgettünk, mert felállítottak minket és vittek a kínzókamrába. Senki nem nézett ránk, vagy ha igen akkor nagyon fagyos pillantásokat küldtek felénk. Soha nem érdekelt, hogy mit gondolnak rólam, most is hidegen hagy. Már pár lépés és meg is érkeztünk volna a célhoz, amikor a mögöttem lépkedő katona hirtelen elesett, akarom mondani rám esett. Gyorsan leráztam magamról és felálltam. Pont akkor jött vissza a folyosóra Palkot.
 - Mi a fenét csináltok ti idióták?! - szólt a katonákra.
 - A lány kigáncsolta Bolver-t. - mentegetőzött az egyikük.
  Palkot csak felsóhajtott. A mögöttem lévő katona, azaz Bolver pedig felállt és dühödten meredt Annára, aki farkas szemet nézett vele. Belenéztem Bolver fejébe és megértettem, hogy Anna miért gáncsolta ki. Az a csoda, hogy nem történt nagyobb baja. Éppenséggel azon gondolkodott az illető, hogy milyen eszközökkel tudja a szakasz napjait még rosszabbá tenni. Bátor húzás két telepata mellett ilyeneken gondolkodni.
  Végül csak beértünk eme kamrába, ahol már szerintem többször jártam, mint a szülőfalumban. Megint két szék volt egymáshoz erősítve. Annát a távolabbi székhez húzták, és ahhoz kötözték le. Engem a kijárathoz közelebbi székhez vittek, és ugyanazt csinálták, mint Annával.
 - Szerinted meg fog változni a kérdés? - kérdezte Anna.
 - Nem tudom. Lehetséges, hogy igen. Hiszen lesz egy vendégünk.
 - Ne is emlékeztess!
  Többet nem beszéltünk, ugyanis Palkot elkezdte a fegyver bemutatóját.
 - Ez a tőr a kedvenc tőröm a készletemből. Viharmadár tollából készült, ezért könnyen juttat mérget bárkibe, akit megvágunk bele. Az éle egy kicsit recés, ami miatt a seb nem lesz olyan tiszta, mintha egy normál pengéjű kést használnék. De akkor kezdjük is el. Canton szeretnéd te kezdeni?
 - Rosszabb mint Lucia. - hallottam Anna hangját.
  Biztosan nem nekem szánta a kijelentést, azonban igaza van. Canton mogorván lépett elő az árnyékból és elvette a kést, melyet Palkot felé nyújtott. A kést belemártotta egy tálkába, melyben biztosan méreg volt.
 - Mondjatok el mindent a képességetekről! - parancsolta nekünk.
  Majdnem felnevettem, Anna azonban nem fogta vissza magát, hangosan nevetett. Miután lenyugodott, megszólalt.
 - Több mint egy hete nem törtünk meg Palkot-nak, és nem mondtunk semmit, pedig ő csak egy kérdésre tett fel. Akkor mégis miből gondolja, hogy magának mindent elmondunk? - kérdezte gúnyosan.
 - Tudod így sok időt megspórolhattunk volna. Gondolom azt hiszed, hogy ez a méreg nem hat rád. - mondta Annának, miközben elindult felé - Mondhatni ez a méreg mindenkire hat, aki nem alakváltó. Azonban ezt a mérget sikerült úgy átalakítanunk még a háború alatt, hogy a te családodra is hasson.
  Anna egyáltalán nem ijedt meg, még ha Canton-nak ez is volt a célja. Inkább számított rá. Ha Anna érezni fogja a hatását, akkor én is, és ha tényleg annyira rossz akkor lebukhatunk, aminek nem lenne jó következménye. Már éppen megvágta volna Annát mikor egy katona berontott a kamrába.
 - Canton! - szólt lihegve.
 - Nem látod, hogy éppen dolgom van? - kérdezte és arrébb ment.
 - A feleséged, Lucia... - lihegett.
 - Mi történt Lucia-val? - kérdezte aggódva és dühösen.

*Akik nem bírják a vért, az hagyja ki a következő sorokat.*

 - Kiszabadult a kötélből, aztán összetörte a tükrét és a vérével egy üzenetet írt a falára aztán az egyik tükörszilánkkal elvágta a saját torkát. - ecsetelte a katona - Későn értünk oda, már nem tudtuk megállítani.

*Most már vége van.*

Canton először megdöbbent, aztán kiviharzott a szobából. Palkot követte, azonban az ajtóból visszaszólt:

 - Őket vigyétek vissza a helyükre!

*Tizon szemszöge, az őrködés*

  Most tettem a második körömet a falu körül. Merko is ugyanazt tette mint én csak a másik irányba indult el. Átváltoztam, és egy kicsit távolabb mentem a falutól. Most egy szimpla tigris vagyok. Hirtelen megláttam egy fekete alakot lent a talaj szinten, kicsinek tűnt, de betudtam annak, hogy én vagyok magason. Lejjebb másztam úgy, hogy ne vegyen észre. Mikor eléggé közel lopakodtam hozzá, rámorogtam. Hirtelen megpördült és egy nagy kardot szegezett nekem. Innen a földről is kicsi volt, amint látta, hogy ki vagyok, jobban mondva mi vagyok, a kardot letette a kezéből. Felordítottam, így jeleztem, hogy találtam valakit. Még két alakváltó és Merko jött le. Felkísértük az idegent, aki így jobban megnézve ismerősnek tűnt. Mikor felértünk a faluba, alakot váltottunk mindannyian. Még jobban szemügyre vettem a foglyot és rájöttem, hogy honnan ismerős, ő volt a börtön őr, aki szembe mert szállni Palkot-tal. Azonban nem szólaltam meg, helyette az Ezredesre vártunk. Argot előbb ideért, csak utána jött az Ezredes. 

 - Maga Tellen Katret? - kérdezte.

 - Igen. Te ki vagy?

 - Lupus Ambrus, Lynx Anna öccse. - válaszolt.

  Az alakváltók közül mindenki megdöbbent, főként az Ezredes és én. Tudtommal az öccse halott, akkor hogy hogy itt van?

 - Te nem lehetsz Ambrus! - szólalt meg az Ezredes. 

  Erre ő csak levette a csuklyáját. Nagyon hasonlított Annára, a kor is stimmel. De akkor is mit keres itt?

 - Tudom, hogy nem hisz nekem, de engem a nővérem épsége egy kicsit jobban aggaszt mint az hogy hisz-e nekem vagy sem. 

 - Három éves korodban Anna végig nézte a halálodat. - válaszolt fagyosan az Ezredes.

 - Igen tudom. Azonban nem teljesen igaz. Három évesen változtam át először, az ijedtség miatt. És úgy öltek meg, aztán pár óra múlva újra éltem és a Kívülállók magukkal vittek. Nem tudom, hogy hogyan lehetséges, azonban engem állati alakban nem lehet megölni.

 - És elvárod hogy higgyek neked. 

 - Három éves koromban belestem egy csapdába, ami miatt egy ág átszúrta a lábamat. Ezért vitt volna el az apám az erődbe. Itt a sérülés. - mondta és felhúzta a nadrág szárát. 

  Nagyon csúnya volt a sebhely, azonban ez igazat adott neki. Láttam, az Ezredes, hogy még nincs teljesen meggyőzve.

 - Az apám amióta az eszemet tudom, csak egyszer állt fel arról a nyamvadék kis székről. Akkor mikor engem elvitt. - nézett farkas szemet az Ezredessel - Magáról nincsen egy emlékem sem, csak Anna mesélt Önről, mikor még kicsi voltam. 

 - Miért segítesz Ambrus? - kérdezte az Ezredes.

 - Palkot minden szabályt megszegett ezalatt az idő alatt, amióta Annát és a szakaszát elrabolta. Annát és a másik telepatát át kellett volna adnia a Főerődnek, azonban ezt nem tette. A szakaszt nem szabadott volna elhoznia, hiszen nem akartunk még egy háborút. Aztán odaküldtek engem, hogy amennyire csak tudok vigyázzak a foglyokra, hogy ne essen nagy bajuk és segítsek a szökésükben is. Minden nap jelentés tettem a felettesemnek, aki végül azt a parancsot kaptam, hogy jöjjek ide és beszéljek Önnel.

  Láttom, hogy mindenki gondolkodik, hogy bízzanak-e benne vagy sem.

 - Uram! A szökésünknél tényleg segített. Megszerezte a barlang alaprajzát és senkinek sem szólt a tervünkről. Mellesleg egyszer kiütötte Fottre-t, aki egy koholt ügy miatt újra megverte volna Legort-ot. - keltem a védelmére, mert ha tényleg Anna öccse, akkor szerintem Anna életben szeretné viszont látni, nem pedig újra meghalva. 

 - Köszönjük, hogy segítesz nekünk, azonban egyedül nem dönthetek a sorsod felől. - kezdett bele az Ezredes - Itt vagyok, mert úgy döntöttem, hogy segítek, azonban ez már nem a mi területünk. Itt a tündék laknak, így nekik van beleszólása az ügybe. Rendben?

 - Értettem! - válaszolt Ambrus - Azonban jobb ha mielőbb kiszabadulnak, vagy kiszabadítjuk őket, ugyanis Palkot beleegyezett, hogy a szakaszt átadja egy belső erődnek, Annát és Legort-ot ha nem beszélnek, akkor viszont megöli. Ez egy hét múlva esedékes.

 - Remek, az idő most nem a mi javunkra dolgozik. - morogta az Ezredes.

* Anna szemszöge*

  Mire visszavittek minket a szakaszomat is visszahozták. Szerencsére nem esett semmi bajuk és Rignot is jobban nézett ki. Visszaláncoltak minket a helyünkre és mindkét kísérőnk felment. Őrt nem hagytak itt.
 - Hogy vagytok? - kérdeztem tőlük.
 - Voltam már jobban is. - válaszolt Enturin - Egész nap csak a fákon ugráltunk miközben vesszőket lőttek ránk.
 - Persze a hegyüket letompították, ezért nem sebzett és nem ölt meg, ha eltalált. - folytatta Endrees.
 - Azonban ha eltalált nem volt szabad mozdulnod tíz másodpercig. - fejezte be Amber.
 - Szóval nem vagyunk túl rózsásan. - mondta ki a végszót Rignot - Nincs éppen tartalékban egy szökési terv?
 - Létrehozunk egy különszobát és megbeszéljük. - válaszoltam.
 - Veletek ma mi volt? - kérdezte Thalia.
 - Mielőtt még el kezdték volna a vallatást bejött egy katona azzal a hírrel, hogy Lucia öngyilkos lett. A férje elrohant és Palkot is utána ment. Minket pedig visszahozatott.
  Ekkor léptek zaja ütötte meg a fülemet. "Lehet, hogy csak az őr az." - gondoltam magamban. Már vártam, hogy Legort mondjon rá valamit, de ez elmaradt. Gyorsan belenéztem a közelegő alak fejébe, hogy megtudjunk pár infót. Még bele sem néztem a fejébe, már éreztem az ölési szándékát. Nagyon nagy düh, harag és gyász vezérelte. Több nem kellet, hogy tudjam ki jön le és miért.
 - Legort szedd le gyorsan a láncokat. - szóltam neki.
  Aztán eszembe jutott, hogy ő is látta azt, amit én, ezért már nem is voltak azok rajtunk.
 - Most mi legyen? Nincs fegyverünk. Neki viszont van.
 - Maradjunk életben, és üssük ki.
 - Nem néztél bele a fejébe? - kérdezte Legort.
 - Nem. Csak a közelében voltam.
 - Szerintem a sisakot viseli, ami viszont azt jelenti, hogy meg kell küzdenünk vele.
  Amint ezt kimondta megláttuk Lucia férjét. Dühös volt és nem félt semmitől sem. A cellánkhoz jött és kitörte az ajtót a helyéről. Lopva Legort-ra néztem, aki máris a menekülést fontolgatta.
 - Megjegyezném, hogy az ajtót elállja egy kisebb akadály. - emlékeztettem Canton-ra.
 - Tereld el a figyelmét, addig hátulról leütöm. - mondta.
 - Ennél jobb terved véletlenül nincsen?
 - Bosszúra szomjazik, ezért nem figyel a külvilágra, tereld magadra a figyelmét és próbálj ne meghalni. Addig amíg veled foglalkozik hátulról leütöm.
 - Értettem a tervet, nem azzal volt baj, hogy nem fogtam fel, hanem azzal, hogy nem éppen a legjobb.
 - Van még két másodperced, hogy kitalálj és megossz velem egy újat.
 - Kezdjük a tiédet.
  Canton Legort-ot szemelte ki elsőnek, viszont gyorsan változtattam a véleményén, mikor eltaláltam egy kővel. Nekem rontott a kardjával. Mivel más lehetőségem nem volt, megpróbáltam kikerülni a csapásait. Egyszer a kard lapja hozzám ért, én pedig felszisszentem, ugyanis a kard tűzforró volt. Hátrébb mentem, azonban a fal megállított. Nem volt túl sok kilátásom. Felemelte a kardját én pedig előreugrottam és leterítettem. A kardját elejtette és most éppen puszta kézzel akar megfojtani. Már gondolkodtam, hogy hol van Legort, amikor egyszer csak lekerült Canton fejéről a sisak és leblokkoltam az elméjét. Így nem képes irányítani a saját testét. Csak fekszik, mintha lebénult volna.
 - Most mit csináljunk? - kérdeztem - Ha felébred akkor nekünk végünk. Viszont szóljunk annak, aki mindig megkínoz minket valahányszor találkozunk?
 - A második jobban tetszik. Viszont nem hallgatnának ránk.
 - Akkor mi legyen?
 - Ez! - felvette Canton kardját és többször neki vágta a rácsnak.
  Nem kellett sok idő és megjelent egy tucat katona és Palkot. Amint leértek Legort eldobta a fegyvert jelezvén, hogy nem akar semmit se vele.
 - Láncoljátok vissza őket! - parancsolta Palkot.
  Rögtön észrevette az ájult Canton-t, és minket méregetett.
 - Nem az történt amire gondol. - kezdett bele Legort.
 - Akkor mégis mi történt?
 - Canton meg akart ölni Lucia miatt. - válaszoltam - Csak így tudtuk leállítani.
  Palkot minket nézett aztán Canton-hoz fordult, aki elkezdett ébredezni. A katonák rögtön lefogták őt. Látszott rajta, hogy megtört meg sem próbált szabadulni. Palkot felvette a földről Canton kardját, melyet Legort eldobott.
 - Canton, a parancsom ellenére megpróbáltad megölni a két telepatát. Igaz ez? - kérdezte fagyosan Palkot.
 - Igen, uram! - válaszolt Canton, végig csak a földet bámulta.
 - Megmondtam mindenkinek, aki idejött ebbe az erődbe, hogy mi jár az engedetlenség után. Ugye tisztában vagy vele?
 - Igen, uram.
 - Te voltál az egyik legjobb katonám. Most azonban a büntetésed halál. Ez jár annak, aki nem azt teszi, amit én mondok.
  A katonák feltérdeltették Canton-t és lefogták a kezeit. Palkot mellé sétált, felemelte a kardot és lesújtott Canton nyakára. A feje arrébb gördült a testétől.
 - Vigyétek és dobjátok a testét a barlangi rémnek! - parancsolta a katonáknak Palkot - Most már remélem tudjátok, hogy mire is vagyok képes. - fordult felénk - Egy hét és ti is a sorsára juttok. A kadétokra még szükség van, jó katonák lesznek, azonban ti ketten túl veszélyesek vagytok.
  Amint kimentek tudatosult bennem, hogy mit is láttam az előbb. Elkezdtem kapkodni a levegőt és egyfolytában a történteken járt az eszem. Hiába vettem levegőt nem éreztem, hogy oxigén kerülne a tüdőmbe, már már fulladoztam, mikor valaki megfogta a vállamat, és így kizökkentett az elmélkedésből.
 - Anna! Nincs semmi baj! Nyugodj le! Vedd lassabban a levegőt! - nyugtatgatott Legort.
  Becsuktam a szememet és a légzésemre koncentráltam. Lenyugodtam, de mégis nagyon nagy ürességet és fájdalmat éreztem. Canton elméjére rá voltam kapcsolódva mindvégig. Minden gondolatát és érzését láttam, szinte olyan volt, mintha egész életében ismertem volna. Fájt, hogy eltűnt, hiszen erővel szakadt el az elmémtől. Hiányérzetem volt, pedig tudtam, hogy nem kéne sajnálnom, de mégis megismertem. Megismertem, ezért már rosszul érintett a halála. Akaratom ellenére elkezdtem sírni, nem nagyon csak pár könnycsepp gördült le az arcomon. Végig vele voltam, ezért volt nyugodt, tudta, hogy nincs egyedül. Legort még mindig a vállamat fogta. Ugyanazt érezte, mint én. Hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem őt. Kellet valaki, aki él és tudja, hogy mit éltem át. Nagyon meglepődött szegény, de aztán visszaölelt.
 - Bocsáss meg Anna, de szerintem most így jobban jársz. - hallottam a fejemben.
  Hirtelen nagyon álmos lettem és szépen lassan elaludtam.

25. fejezet - Összekapcsolódva

*Tizon szemszöge, a szökés napja*

 - De szűkös ez a szellőző - morogtam magamban.
  Nem rám méretezték az egyszer biztos. Remélem az ikreknek könnyebb ezen haladni, mint nekem. Sok szenvedés árán, de már itt vagyok vagyis vagyunk a szellőző kijáratánál. Az ikrek előrébb vannak, mint én. Még hallom, hogy beszélgetnek az őrök. Remélem hamar kijön Lace és Ametiszt. Már percek óta várakozunk, az egyik karom már teljesen lezsibbadt. Ekkor kiabálást hallottam.
 - Megszöktek a foglyok! Kettő van itt kint! Mindenki segítsen elkapni őket!
  Hárman futottak el a szellőző nyílás előtt.
 - Most! Menjetek! - szóltam az elsőnek.
  Gyorsan kijutottunk, és kivezettem őket az erdőbe, ahol feltűnés nélkül át tudok változni. Itt vagyunk az erdő szélén. Felnézek az égre a csillagok alapján megállapítom, hogy merre kell menni. Végül átváltozok holdtigrissé. Az ikrek félénken néztek rám. Tudom, hogy így sokkal nagyobb vagyok, mint egy átlag tigris. Nagyobb vagyok náluk, így érthető számomra a félelmük. Lefeküdtem eléjük, hogy fel tudjanak kapaszkodni a hátamra. Elsőnek Emerisz mászott fel, középen Lara ül és Alton van hátul. Remélem erősen kapaszkodnak. Még nem megyek fel a fákra, nincs kedvem rögtön leejteni az ikreket. Elkezdtem kocogni. Sokkal élesebben láttam, mint emberként. Jobban hallottam és a szagokat is élesebben éreztem. Még egy kilométert sem mentünk, amikor elkezdett fújni a szél. Sajnos pont az ellenkező irányba fújt, mint amerre mi haladtunk. "Remélem senki sem változott át állati alakjára." - gondoltam magamban. Több percig halkan suhantam az aljnövényzetben. A tündék nagyon kapaszkodtak belém, gondolom a sebesség szokatlan nekik. Mikor már húsz perce futottam, a szél még mindig nem állt el és vérszagot is éreztem benne. A vérszag irányába kezdtem el futni, így pár fokkal nyugat felé fordultam. Nem váltottam gyorsabb tempóra, hiszen nem lenne jó, ha kimerülnék, mielőtt elérem a falut. Ekkor azonban éjfarkas falkának a hangját hallottam. Mögöttünk futottak. Remélem nem minket vettek üldözőbe. Megpróbáltam kicselezni őket, azonban nem sikerült leráznom az éjfarkasokat. Végül elkezdtem felkapaszkodni a fára. Az ikrek erősebben kapaszkodtak belém. Csak ne essenek le. Az éjfarkasok nem követtek, így a fákon mentem tovább. Még egy szinttel feljebb merészkedtem. Itt nem szoktak az alakváltók járkálni, így kevesebb az esélye, hogy lebukunk. Az a legnagyobb baj abban, hogy itt kell fent haladnom, hogy sokkal gyorsabban elfáradok. Nem akarok pihenőt tartani, hiszen sokkal nagyobb lesz akkor a lebukás veszélye.
  Talán már két órája is volt annak, hogy elindultunk. A szél még mindig fújt és egyre erősebben. A végén már majdnem letörött alólam pár ágat. Most kezdi elérni a csúcspontját. Kiszemeltem egy vaskos fát és a legalsó ágára mentem. Ott lefeküdtem, hogy a tündék szálljanak le rólam. Megértették a célzásomat. az ág és a törzs közötti részre befészkelték magukat. Én inkább a külső részén maradtam az ágnak, ott őrködtem, hogy gyorsan le tudjunk lépni, ha netán felfedeznének minket. Pár perccel később vacogást hallottam a gyerekek felől. Odanéztem és láttam, hogy megpróbálnak összebújni a metsző szél ellen. Áprilisban mindig ilyen az időjárás, de lehet, hogy már május van. Felálltam és az ikrekhez mentem. Úgy feküdtem le, hogy a testemet oltalmazóan köréjük vontam. Egy kicsit feszengtek, aztán az egyikőjük a hasamhoz bújt, aztán mindhármukat melegítettem. Nem kellett hozzá sok idő és elaludtak. Ébren maradtam hiszen, ha eláll a szél akkor folytatjuk az utunkat. Most túl veszélyes lenne elmenni innen, hiszen lesodorhat minket egy letört ág vagy éppen alólunk törik le. Semelyik sem lenne jó ha bekövetkezne. Csak egy órát kellett várnunk, a szél még mindig fújt, de az ereje sokkal alább hagyott. Elkezdtem mozgolódni, amire az ikrek szép lassan felkeltek.
 - Tovább kell mennünk? - kérdezte Lara.
  Bólintottam mást úgysem tudtam csinálni. Visszamásztak a hátamra, mikor már biztosan kapaszkodtak belém elindultam az ágakon. Remélem már nem vagyunk messze a falutól. Egyre jobban éreztem a vérszagot. Félóra múltán már láttam a fényeket, amik a faluból jöttek. Még feljebb másztam. A csata még tartott és ha észrevesznek akkor könnyedén ártalmatlaníthatnak. A falu közepén növő fának a legfelső ágai közé indultam. Mikor odaértem lefeküdtem, mire az ikrek leszálltak rólam. Átváltoztam emberré.
 - Maradjatok itt. Lemegyek segíteni a falutoknak megnyerni ezt a csatát. Amint biztonságos lesz a terep visszajövök értetek, addig ne gyertek le. Ha elkapnak titeket, lehet hogy rögtön megölnek. Értettetek? - mondtam nekik.
  Csak bólogattak. Összébb kucorodtak. Visszaváltoztam holdtigrissé és lejjebb másztam. Láttam, hogy egy tünde küzd két holdtigrissel. Átmentem a felettük lévő ágra és onnan vetettem magamat az egyik holdtigrisre. Könnyedén legyőztem ugyanis egy kicsit kilapult a súlyom alatt. A másik is észrevett engem. Rögtön rám támadt, azonban egy könnyű csellel kitértem előle. Aztán elkaptam az oldalánál fogva és áthajítottam a falu túloldalára. Úgy maradt ahogyan érkezett.
 - Velünk vagy? - kérdezte a tünde.
  Bólintottam válaszul. Ekkor láttam meg a lábát, hogy megsérült. Mellé mentem és jeleztem a fejemmel, hogy szálljon fel.
 - Biztos vagy benne? - kérdezte idegesen.
  Ekkor a lábát kezdtem el szuggerálni aztán a kardját.
 - Igazad van. Majd így könnyebben tudok harcolni. - válaszolt.
  Könnyedén felmászott rám. Kicsit bizonytalanul ült. Majd megtanulja, hogy kell. Célba vettem egy éjfarkast, megfeszültek az izmai és kilőttem. Azt hittem, hogy a tünde le fog esni, ehelyett változtatott az ülésén. Sokkal biztosabban ült a hátamon. Az éjfarkason egy hatalmasat taszítottam, arrébb is csúszott pár méterrel. Mikor nekem jött volna csak elfordultam így a tünde könnyedén leszúrta. A jobb oldalamon éreztem, hogy a tünde egy kicsit jobban nekem nyomja a sarkát, ezért automatikusan jobbra fordultam és kitértem egy holdtigris elől, akit nem vettem észre. A tünde vele is végzett.
 - Úgy látom egész jó csapatot alkotunk. - szólt hozzám - Folytatjuk?
  Bólintottam és belevettem magunkat a harcba.
  Még egy órát küzdöttünk mikor valamelyik tünde felkiáltott.
 - Visszavonulnak!
  Lefeküdtem erre a "lovasom" leszállt rólam. Felmásztam arra a fára, ahova az ikreket bújtattam. Még mindig itt voltak és szerencsére nem volt semmi bajuk. Jeleztem nekik, hogy szálljanak fel. Mikor rajtam voltak elindultam lefelé. Miközben a csapdákat kerültem ki hallottam, hogy beszélgetnek lent az alakváltók és a tündék.
 - Merko, te kin lovagoltál? - kérdezte az Ezredes.
 - Nem ismerte fel? - kérdezett vissza.
 - Nem az én csapatomból való.
 - Ahhoz képest nagyon segítőkész volt és nem ölt meg. - válaszolt.
 - Ott jön le! - szólt az egyik katona az Ezredesnek.
 - Kik vannak rajta? - kérdezte értetlenül.
 - Lara, Alton, Emerisz! - kiáltott fel az egyik tünde nő.
  Egyre jobban kellett koncentrálnom minden lépésnél. A testem teljesen kifáradt. A három órányi futás utána a harc, ahol még több sérülést is szereztem, nem tett jót neki. Nem figyeltem arra, hogy mit mondanak, csak arra, hogy ne változzak át mielőtt leérnék a faluba. Egy ugrás, és lent vagyok. Lefeküdtem, hogy az ikrek le tudjanak mászni rólam. Felállni viszont már nem tudtam.
 - Változz át! - parancsolta az Ezredes.
  Ránéztem, aztán a földet kezdtem el pásztázni. Remegő lábakkal, de sikerült felállnom. Elkezdtem visszaváltozni. Sajnos a kimerültség miatt sokkal lassabban tudtam csak ezt megtenni. Mikor végre teljesen ember lettem, megpróbáltam felállni, aminek majdnem hasra esés lett az eredménye. Valaki mellém jött és segített felállni.
 - Ki vagy? - kérdezte az Ezredes.
  Felemeltem a fejemet és a szemébe néztem.
 - Salte Tizon vagyok, a Keleti Erőd tízes kadét szakaszából. - válaszoltam neki.
 - Hogy sikerült megszöknötök? - kérdezte, miután felocsúdott a döbbenetből.
 - Sajnálom, uram, de nem tudok tovább ébren maradni... - feleltem halkan, és elájultam.

*másnap reggel 6.00, Tizon szemszöge*

  Arra ébredtem, hogy a nap a szemebe süt. Fordultam egyet és meglepetésemre nem voltak rajtam láncok. Ekkor elkezdett felderengeni, hogy sikerült megszökni az ikrekkel és elájultam a tünde faluban. Akkor vajon ott lennék? Fel kell kelnem, hiszen a szakasztársaim bajban vannak! Kinyitottam a szememet, de a fény miatt vissza is zártam. Nagyon vakító volt a napsugara pedig nem is felé voltam fordulva. Most lassabban nyitottam ki a szememet, hogy hozzá szokjak a fényhez. Mikor már rendesen láttam, felültem volna az ágyon, azonban éles fájdalmat éreztem, szinte minden végtagomban.
 - Felébredt. - hallottam magam mellől - Hívjátok ide az Ezredest.
  A hátamra feküdtem és oldalra pillantottam két tünde volt itt, az egyik szintén egy ágyon volt, neki segítettem, a másik viszont a két ágy között állt.
 - Köszönöm, hogy segítettél a csatában. - szólalt meg hirtelen az, aki az ágyon ült.
 - Semmiség, nem volt jobb dolgom. - válaszoltam.
  Ekkor bejött az Ezredes a szobába. Megint megpróbáltam felülni, azonban ez a kísérletem is kudarcba fulladt. Tehetetlenül feküdtem az ágyban, csak a fejemet tudtam mozgatni.
 - A tested még mindig nem állt helyre a tegnapi után. Nagyon feszegetted a határaidat. - jött mellém az Ezredes - Tudsz válaszolni a kérdésekre?
 - Megpróbálok mindegyikre. - feleltem.
 - Melyik erődben vagytok fogva tartva? - kérdezte az Ezredes.
 - Délen van egy barlang bejárat, ahol a barlangi rém lakott. Nem tudom, hogy hova tűnt, de már nincs ott.
 - Ki az erőd parancsnoka?
 - Lekten Palkot.
 - Biztos vagy benne?
 - Minden napos látogató a cellánkban. Főleg Anna és Legort érdekli.
 - Miért érdeklik őt? - kérdezte a másik tünde - Elfelejtettem bemutatkozni. Avit Argot.
 - Mindig a telepátiájukról kérdezgeti őket. Ha nem válaszolnak vagy helytelenül válaszolnak akkor elviszi őket egy kamrába. Minden nap ott vallatja őket, azonban tudtommal még nem törtek meg.
 - Kínozza őket? - kérdezte Argot.
 - Igen, de nem fogja megölni őket és a végtagjaiktól sem fog megszabadulni, hiszen nem tudja, hogy azzal elveszne-e a képességük.
 - Tizon, hogyan jutottatok ki? - vette át a szót az Ezredes.
 - A támadást Anna és Legort előrébb hozta, hogy ne legyen idejük kivégezni az ikreket. A tudomásunkra jutott, hogy amikor elmennek akkor a tartalékosok itt maradnak vigyázni ránk. A tartalékos osztag százötven főből állt. Gondolom ezért is lett hamar vége az ostromnak, mert Palkot tudomást szerzett a szökésről. A terv első része az volt, hogy a börtön őrt ártalmatlanítjuk. Hárman voltak, de sikerül megoldanunk ezt a nehézséget. Utána két csoportra váltunk. Az egyikben voltak a tündék, Enturin és Endrees. A másikban Anna, Rignot, Thalia, Denrick, Amber, Ametiszt, Lace és én. Volt két szellőző nyílás, amik elég nagyok voltak ahhoz, hogy egy ember átférjen rajtuk, azokhoz tartottunk. Az első csapat hamarabb ért oda, mint mi. Utána a szellőzőn keresztül a kijárathoz kúsztunk. Ott viszont várnunk kellett mert kint hét őr állt. Öten voltak a barlang körül, ketten a bejáratot őrizték. Ametiszt és Lace vonta el a figyelmüket. Mikor tiszta volt a levegő, az ikrek és én átfutottunk az erdőbe, ahol alakot váltottam és az ikrek felültek rám. Az út körülbelül négy óráig tartott, de egyszer meg kellett állnunk a heves szél miatt. Utána itt láttam, hogy még zajlik a csata ezért gondoltam besegítek. A többiekről nem tudok semmit se.
 - Ha nem vették rögtön észre az eltűnéseteket, akkor biztosan elterelték a többiek a figyelmet. - gondolkodott hangosan Argot.
 - Igaza van. Miután mind a négyen a szellőzőkben voltunk, a két nagy csapatból három kisebbet hoztak létre. Anna és Legort magukra vonták a figyelmet és sok katonát lecsaltak a börtönhöz. Ők ketten egy cellába zárták magukat, hogy a katonák ne tudják bántani őket. Amber a csapatuk harmadik tagja, pedig lezárta a katonákat. Aztán Amber csatlakozott a második csapathoz, ők felügyeltek a börtön és a kijárat közötti területre, az első csoport pedig a kijáratot próbálta meg kitisztítani. Ez volt a terv, de többet nem tudok. Azért nem szöktünk meg többen, mert az túl kockázatos lett volna, hiszen könnyebben észre tudnak úgy venni.
 - Vissza tudsz találni a barlanghoz? - kérdezte az Ezredes.
 - Igen, képes lennék rá, csak nem a jelenlegi állapotomban.
 - A mai napot pihend végig. Holnap pedig, ha jobban leszel jelentést kell írnod.
 - Értettem, uram!
 - Még egy utolsó kérdést feltehetek? - kérdezte nagy meglepetésemre Merko.
 - Persze.
 - Hogy bántak veletek?
  Elgondolkodtam, hogy hogyan fogalmazzak, de aztán rájöttem, hogy a legegyszerűbb, ha körítés nélkül mondok el mindent.
 - Velünk, azaz Legort-on és Annán kívül mindenkivel közömbösen viselkedtek. Egyszer volt az egész ott létünk alatt, hogy szétvertek minket. Akkor is csak azért, hogy Annát megtörjék. Viszont Annát és Legort-ot külön kitüntették a figyelmükkel. Főleg Legort-ot. Azon kívül, hogy minden nap vallatták őket, lejött egy őr, Fottre, hogy ellenőrizze a láncokat. Ugyanis Anna többször elszakította a sajátját, míg Legort álmában szedte le magáról azokat. Ő is megismertette az erejét Legort-tal. Egyedül az utolsó őr hagyott minket békén, sőt segített a szökésben és ellent mondott Palkot-nak. Valami olyasmi miatt küldték őt oda, hogy Palkot a telepatákat mondhatni kisajátította, mellesleg egy egész szakaszt elrabolt. Erre nem kapott utasítást, mármint az egész szakasz elrablására nem. Annával meg az volt a céljuk, hogy egy tiszttel kiváltják. Legort-tal nem tudom, hogy mi lett volna.
 - Hogy nézett ki azaz őr? - kérdezte az Ezredes.
 - Alacsony volt és fiatalabb volt mindenkinél, jobban mondva talán az ikrekkel lehetett egy idős, mégis mindenki félt tőle.
 - Láttad az arcát?
 - Mindig eltakarta a csuklyájával. Ennyit tudok róla.
 - Rendben, most már pihenj. - ment ki az Ezredes a szobából nyomában Argot-tal.
  Megint megpróbáltam felülni, de nem sikerült.
 - Ha már kétszer nem sikerült, akkor miért gondoltad azt, hogy harmadikra sikerülni fog? - kérdezte Merko.
 - A bajtársaim bajban vannak. Gyorsan fel kell épülnöm ahhoz, hogy segíthessek rajtuk. - válaszoltam neki.
 - Akkor viszont jobban teszed, a pihensz.
 - Igazad van. Az ikrek hogy vannak?
 - Egész jól, ahhoz képest, hogy elrabolták őket. Sok mindenen mehettek keresztül. - sóhajtotta - Miért segítettél nekem?
 - Mekkora az esélyed egyedül sérülten két holdtigris ellen? Semmi. Gondoltam, neked van a legnagyobb szükséged a segítségemre. - válaszoltam.
  Nem válaszolt semmit, csak maga elé meredt. Nem tudom min gondolkodik, de remélem a szakasztársaim jól vannak.

*Anna szemszöge*

"Mi történt? Miért hasogat a fejem?" - rögtön ezek a gondolatok jutottak eszembe. Megpróbáltam megmozdítani a kezeimet, azonban azokat hátra kötötték. A lábaimnak több mozgás teret hagytak, de kevesebbet, mint amennyi eddig volt. Elkezdett derengeni, hogy mi is történt tegnap. Legort-tal ideérkeztünk és rögtön elkezdtünk segíteni a többieknek. Aztán valaki itt átváltozott, és későn vettük észre. Legort feküdt ki elsőnek, engem meg szerencsémre nem talált el. Próbáltam egy olyan helyet keresni, ahol kevésbé tud eltalálni a tüskéjével. Megpróbáltam onnan irányítani mindenkit, azonban valahogy kitörték a cellaajtót és kiütöttek.
 - Szólj Palkot-nak, hogy a lány ébredezik, a tünde meg felébredt.
 - És a hiányzó foglyokról mit mondjak?
 - Semmit se.
  Valaki felfutott a lépcsőn. Kinyitottam a szememet, és körül néztem. Már megint a cellánkban voltunk különszedve a többiektől. Amber nagyon rosszul nézett ki, csupa kék zöld folt tarkította a fehér bőrét. Denrick se nézett ki jobban, neki az egyik nadrág szára cafatokban, és csupa véres volt. A többieken nem nagyon látszott a tegnapi szökés kísérlet. Hallottam, hogy ketten tartanak ide.
 - Vajon mit fog tenni? - kérdezte Legort.
 - Vörös fejjel fogja tudtunkra adni, hogy ezt nem kellett volna és ezentúl sokkal durvábbak lesznek a vallatások. - tippeltem.
 - Igen ez is lehetséges, bár őszintén én már nem tudom, hogy mit gondoljak Palkot-ról. Szerinted a csapat épségben elérte a falut?
 - Remélem. Különben hiába volt minden áldozat. 
  Míg beszélgettünk becsuktam a szememet, emiatt úgy néztem ki, mintha aludnék. Hirtelen valaki teljes erejéből bokán rúgott. Gyorsan kinyitottam a szememet és összeszorítottam az ajkaimat. Fájt, de elviselhető volt a fájdalom. A rúgás miatt a lábfejem lezsibbadt, a bokámat pedig nem éreztem.
 - Végre magatokhoz tértetek. - szólalt meg a férfi.
  A hangjában nem volt se düh, se más. Az arca nem váltott át vörösbe, sőt nagyon nyugodtnak látszott. A szemeiben ridegség, kíméletlenség és egy csöppnyi élvezet vegyült. Ekkor vettem észre a mögötte lévő katonát, a kezeiben azt a két fémsisakot tartotta, amivel az első nap megfenyegetett.
 - Mindannyian tudtuk, hogy eljön az a nap, amikor használnunk kell ezeket - kezdte színpadiasan, mintha egy szerepet adna elő, Legort erre csak megforgatta a szemeit - Gondolom ennek tudatában próbáltatok megszökni, sőt négy társatok sikerrel járt. Mivel számomra nem a kínzásotok a lényeg - erre Enturin feltűnően elkezdett köhögni - hanem a képességetek használata, tanulmányozása. Ez okból idehívattam Lucia-t is. Így figyelemmel kísérhetjük, hogy mit művel veletek a sisak. Remélem túlélitek, különben keresnünk kell másik alanyokat.
  Nem kellett sokat várnunk és Lucia is megjelent. Másként nézett ki, mint a Keleti Erődben. Fekete göndör haját kiengedte és a tincsei szanaszét álltak, fekete hosszú ujjút és fekete nadrágot vett fel, amik kiemelték karcsúságát, a fekete övére tőröket aggatott és két szablyát, szemeiben kegyetlenség és felszabadultság csillogott, száját gonosz mosolyra húzta. A Keleti Erődben bezzeg a haját mindig kontyba fogta, az arcáról mindig unalmat lehetett leolvasni, és nagyon bő ruhákat hordott, amiben nem lehetett kivenni az alakját.
 - Örülök, hogy találkozunk rokon! - köszönt nekem.
  Válaszra sem méltattam.
 - Valami baj van? Szerintem ebben a szettben sokkal jobban nézek ki, mint azokban a göncökben, amiket a Keleti Erődben hordtam. Te mit gondolsz? - kérdezte ártatlanul mégis lekezelően.
 - Fantasztikusan nézel ki. - motyogtam és próbáltam vissza fogni magamat, nehogy valami olyasmi hagyja el a számat, amit később megbánhatok.
  Azonban az agyamnak nem tudtam parancsolni, és az csak gyártotta a jobbnál jobb szitkokat, amikkel Lucia-t illettem.
 - Értem, hogy elárult, de miért vagy ennyire kibukva rá? - kérdezte Legort, aki ezek szerint mindent hallott.
 - Nálunk a bizalom az egy annyira alap dolog, hogyha azt valaki elveszti szinte sohasem tudja visszaszerezni. Általában nem is szokta senki sem feszegetni a bizalom határait. Mindenki bízik mindenkiben, hiszen csak így élhetjük túl az itt uralkodó természeti adottságokat.
 - Jó nektek, hogy ennyire bízhattok egymásban. - mondta Legort és felbontotta a kapcsolatot.
 - Lucia kezdhetjük? - kérdezte nyájasan a férfi.
 - Én teljes mértékben felkészültem. - válaszolt.
  Legort-ra sandítottam. Nem tűnt se izgatottnak sem ijedtnek, mintha számított volna rá. Bezzeg én egy kicsit megijedtem, de aztán lenyugodtam. Nem lehet annyira vészes. A katona felénk jött, egy kicsit megfeszültek az izmaim, hiszen amit Legort mesélt erről, egy kicsit megrémített. Ő is idegesen mocorgott.
 - De jót fogok mulatni. - vigyorgott gonoszan a férfi.
 - Hát még én. - kontrázott rá Lucia.
  Az agyamban már többször is megöltem és halottnak nyilvánítottam, tehát nem vettem róla tudomást. Először Legort-ra tették volna a sisakot, de mindig elhajolt előle. Mikor már megunták egy katona lefogta őt míg rá tették azt. Hirtelen zavart lett a tekintete, és én is összezavarodtam, hiszen nem érzékeltem az elméjét. Aztán hozzám léptek mindketten rögtön lefogtak esélyt sem adtak a menekülésre. Rám került a sisak. Hirtelen az összes érzékem tompább lett és csak annyi információ jutott el az agyamba amennyit láttam, hallottam, szagoltam és éreztem. Aztán elkezdett zsongani a fejem, mintha egy méhkaptár közepén lennék. Utána olyan érzésem volt, mintha valami elkezdené szétfeszíteni a koponyámat. A nyomás egyre erősödött végül olyan nehéznek éreztem a fejemet, hogy nem bírtam tartani, emiatt letettem a földre, azonban így még jobban fájt, de már nem tudtam felemelni. A nyomás csak nőtt, de a tér ugyanakkora maradt, már semelyik érzékszervem sem működött. Kaptam levegőt, viszont nem éreztem se az illatokat se a szagokat. Úgy éreztem magamat, mintha a tenger fenekén ülnék és több száz ember venne körül és mindannyian a fülembe ordítanának. Már az ájulás szélén álltam, de a fájdalom nem akart alább hagyni.
  Valaki leszedte rólam azt a szörnyű sisakot. Szinte kilőtt a fejemből a képességem. Aztán hallottam, hogy a szakasztársaim felnyögnek fájdalmukban, ezért visszaszorítottam a telepátiámat, ami miatt újra kezdődött a fájdalom.
 - Ereszük egymásra az erőnket. - szólalt meg Legort.
 - De annak súlyos következményei lehetnek.
 - A másik kimenetel az agykárosodás, így én az elsőre szavazok.
 - Rendben, és előre bocsánat!
  Az összes energiámat Legort felé összpontosítottam és elengedtem. Akaratlanul ugyanakkor engedtük el a képességünket. Hirtelen képek kezdtek el beugrani az agyamba azt hittem, hogy a saját emlékeim, de aztán rájöttem, hogy tévedtem, ez Legort emlékei, jobban mondva az élete. Minden érzése, emléke, tapasztalata, tudása itt van a fejemben. Mindent tudtam róla. Rá néztem, és észrevettem, hogy ő is engem bámul.
 - Te...Te.. - kezdtem.
 - Te is láttad az életemet? - kérdezte helyettem.
 - Igen, te is?
 - Igen.
 - Csak egy kérdés. Hogy hogy még épelméjű vagy? - kérdeztem.
  Éreztem, hogy nem veszi komolyan a kérdést, sőt feleslegesnek tartotta. Nagyon furcsa, hogy mindent érzek, amit ő érez, és szerintem ez fordítva is így van.
  Körülnéztem és láttam, hogy Lucia ott fekszik előttünk ájultan.
 - Lucia! Lucia drágám, ébredj! - szaladt hozzá az egyik katona.
  Kinyitotta a szemét és hirtelen kacagásban tört ki. Mindenki értetlenül meredt rá. Lucia rám nézett. A szemei őrületet sugároztak.
 - Az egyetlen rokonom vajon miért nem halott? - kérdezte.
  Köpni, nyelni nem tudtam a kérdés hallatán. Kérdőn meredtem rá, hogy mégis mi baja van.
 - Miért nem vagy halott? Lehet, hogy ezt a feladatot bízták rám? Ez a feladatom? - kérdezte az üres faltól. - Akkor egyetlen megoldás van. A vére kell.
  Lucia egyfolytában motyogott és egyre nagyobb volt az ölési szándéka. Oldalra sandítottam és láttam, hogy Legort éppen a bilincset szedi le magáról.
 - Tarts ki addig, amíg nem sikerül leszednem magamról ezeket! - szólt Legort.
 - Valami baj van? - kérdeztem vissza értetlenül.
 - Meg akar ölni mindenkit! És veled akarja kezdeni! Megőrült! - szedte le a fejemet Legort.
  Lucia-ra néztem, aki gyilkos tekintettel méregetett, miközben őrült vigyor terült el az arcán.
 - Elsőnek az ő vérére van szükség. - motyogta és a tőrével felém vágott.
  Gyorsan a falnak dőltem, így a penge nem érte el a nyakamat. Aztán hirtelen valaki elrántotta előlem Lucia-t és a rácshoz dobta. Rádöbbentem, hogy ez a valaki Legort volt.
 - Nem! - sikította Lucia - Te nem lehetsz! Te csak a második vagy! A véretek keveredésével fogom megölni a többieket! - kiabálta és Legort-ra támadott.
  Legort kikerülte a támadásait, vagyis a legtöbbet. Lucia sikeresen megsebezte a karját. Nagy meglepetésemre éreztem, hogy hol, de nem látszott meg rajtam, csak éreztem. Végül a katonák magukhoz tértek a döbbenetből és lefogták Lucia-t. Öt ember kellett ehhez, és kettő vissza láncolta Legort-ot a falhoz.
 - Vigyétek a szobájába és kötözzétek le, hogy ne tudjon önmagában kárt tenni! - parancsolta Palkot.
  A férfi, aki felkeltette Lucia-t hozzám sietett és a falhoz vágott, utána magához húzott.
 - Mégis mit tettetek a feleségemmel?! - kérdezte dühösen.
 - Semmit, azt hiszem. - válaszoltam.
 - Csak hiszed?! - kiabálta - Mit tettetek?! Mit?!
 - Canton, engedd el! - ézett rá Palkot.
 - Addig nem, míg nem válaszol a kérdésemre.
 - Túl sok energia gyülemlett fel bennünk és ezt az energiát először rátok, aztán egymásra irányítottuk. Mivel Lucia rákapcsolódott az elmémre ő is kapott az energiánkból, aminek az lett az eredménye, hogy az elméjét teljesen felforgattuk. - mondtam gépiesen.
  Összeszorítottam a számat, ugyanis amit az előbb mondtam, azok nem az én gondolataim voltak, hanem Legorté.
 - Valamit ki kell találnunk, mert nem sokára nem tudjuk megkülönböztetni az elménket! - szóltam neki.
 - Húzzunk fel egy válaszfalat addig, amíg rá nem jövünk, hogyan szakítsuk szét az elménket egymástól. Rendben?
 - Oké. 
  A válaszfal olyan volt, mintha egy függöny lenne az agyamban. Így is sok minden átszűrődik, de szerencsémre nem minden. Palkot minket bámult. Nem tudtam eldönteni, hogy most gondolkodik vagy csak meglepődött az előbb történteken.
 - Szerinted mit csinál? - kérdeztem Legort-tól.
 - Szerintem csak az előbbi eseményeken mereng. - válaszolt.
 - Szerinted így képesek leszünk meglátogatni a falut?
 - Remélem igen.
 - Argot-nak miért nem mondtál el semmit se? - ez a kérdés véletlen bukott ki belőlem.
 - Senkinek nem mondtam el. Te is csak azért tudsz róla, mert végig jártad az elmém minden zugát. - felelte kicsit ingerülten Legort.
 - Mintha te nem ugyanezt tetted volna. - vágtam vissza.
 - Elég legyen! Ne beszélgessetek! - rivallt ránk Palkot.
 - Honnan tudja? - kérdeztem magamtól, de azán rájöttem, hogy Legort is hallja.
 - Úgyis el fogja mondani, csak várnunk kell. 
 - A szemetek most teljesen más színű, mint eddig. - motyogta, majd ránk nézett - Tudtátok egyáltalán, ha használjátok a képességeteket, akkor a szemszínetek megváltozik egy kicsit? Nem nagyon, például a te szemed színe Anna kékesebb lesz, míg a tündéé fehéresebb színt vesz fel. Most azonban a szemetek teljesen átvette a képességetek színét. Mindkettőtöknek arany színű, ha telepatikusan beszélgettek.
  Diadalittasan mosolygott ránk, mintha egy nagy titokról húzta volna le a leplet.
 - A szemszín változás az a képességünk erejét jelzi, nem de? - kérdezte Legort.
 - Sok könyvben azt olvastam, hogy igen. Mondjuk azok a könyvek még abból a korból származnak, amikor még nem itt éltünk. - válaszoltam.
 - Valamire megkérhetlek? - kérdezte egy kis gondolkodás után Legort.
 - Persze.
 - Senkinek se mondd el, hogy ki vagyok és kérlek a múltamról se mesélj. 
 - Rendben, de akkor te kérlek tedd meg ugyanezt.
 - Rendben.
  Palkot még mindig itt volt, majd se szó se beszéd felment a lépcsőn. A katonái követték, csak az a kicsike őr maradt velünk.
 - Miért nem szöktetek el ti is? - kérdezte.
 - Akkor felkutatták volna értünk az egész erdőt, mellesleg a célunk az volt, hogy valakik biztosan kijussanak. - feleltem, és külön megnyomtam a biztosan szót.
 - De így sokkal kegyetlenebb lesz veletek. Nem értelek titeket. - mondta és a kezeit összefonta maga előtt.
  Így látszódott az öve, amin egyetlenegy tőr árválkodott. Érdekes tőr, főleg egy ilyen jó harcosnak. Jobban szemügyre vettem, nagyon ismerősnek tűnt. Végül beugrott, hogy honnan ismerem.
 - Ambrus? - gondolkodtam.
 - Az öcsédre gondolsz? - kérdezte Legort.
  Még mindig nem szoktam meg, hogy ő is hallja, hogy mit gondolok.
 - Igen, azt a tőrt tőlem kapta ajándékba a harmadik szülinapjára.
 - Tudom.
 - Bocs, mindig elfelejtem, hogy láttad az összes emlékemet. 
 - Semmi baj. 
  Addig az őr, aki lehet, hogy Ambrus, visszaült a lépcsőre. Maga elé meredt, mintha egy fontos problémának a megoldását neki kellene kitalálnia.
 - Hogy hívnak? - kérdezte Legort - Sokat segítettél, a nevedet mégsem tudom.
 - Nem fontos a nevem. - válaszolt rögtön.
 - Tényleg? - kérdeztem én - Kérlek áruld el.
  Nem válaszolt nekem, inkább tovább pásztázta a földet. Bánatot éreztem, valamiért szomorú volt.   Szomorú, dühös és boldog volt egyszerre.
 - Na ezért nem értem én az embereket. Három teljesen különböző érzelem uralkodik most rajta. - mondta Legort.
 - Emlékeztetnélek, hogy te is ember vagy. Félig meddig, de ember is vagy.
 - Kösz. Valahogy sosem tudom elfelejteni.  - felelt bosszúsan.
  Ekkor egy katona jött lefele a lépcsőn.
 - Palkot küldött, hogy leváltsalak. - szólt az őrnek.
 - Tessék?! Ezt nem teheti! - pattant fel.
 - Vele veszekedj, ne velem. - válaszolt félvállról a katona.
  Ambrus vagyis az őr feltrappolt  lépcsőn és eltűnt a szemünk elől. Az új őr pedig szintén leült a lépcsőre. Most inkább senki sem beszélt. Elkezdtem gondolkodni, hogy tényleg lehetséges volna az, hogy Ambrus életben legyen. Hiszen végig néztem, ahogyan megölik őt és az apámat. Vajon mi történhetett?
 - Lehet, hogy egy új képesség, amit a családod birtokol. - szólt a gondolatmenetembe Legort.
 - Lehetséges. Vajon hány képesség van, amiről nem tudok?
 - Elég sok. Gondolj bele öt generációnak a képességeit örökölted. Az öcséd csak egy részét kapta meg ezeknek, mert másodikként született. - mondta.
 - Tudod egy kicsit még furcsa, hogy hallod minden gondolatomat.
 - Jobban rejtsd el őket.
 - Mégis miért? Előtted már nincsenek titkaim, hiszen mindent tudsz rólam. - mondtam az első gondolatot, ami az eszembe jutott.
 - Ahogyan te is rólam, még se látod a gondolataimat. - vágott vissza Legort.
 - És miért nem engeded, hogy belelássak a fejedbe? - kérdeztem fáradtan.
 - Mert az így szerzett információkat, még ellenem használnád fel. - felelt.
 - Én nem az ellenséged vagyok, ha nem az a valaki akivel az elméd összekapcsolódott. Ha neked bajod esik, akkor nekem is. És ugyanez igaz fordítva is. Tehát, ha meghalsz vagy rosszul bánnak veled, azt én is érzékelem sőt ugyanazt érzem, mint te.
 - Te is tudod, hogy miért nehéz elnyerni a bizalmamat. Így egy kis időt kérnék, mielőtt megbíznék benned. 
  Ezzel elhúzta a köztünk lévő "függönyt". Erre nem reagáltam semmit, hiszen felesleges lett volna. Folytattam volna az elmélkedésemet, azonban az agyam úgy gondolta, hogy most inkább pihenni szeretne. Pár perc múlva már mélyen aludtam.