23. fejezet - Előkészületek

* Legort szemszöge*

  Arra ébredtem, hogy valaki gyomorszájon vágott. Körülnéztem, mindenki aludt rajtam kívül. Anna keze pedig az ölemben volt. Visszatettem a kezét a térdére. "Csak ne hadonásszon megint." - gondoltam.
 - Mindig ilyenkor kelsz? - hallottam az őrt.
 - Nem.
 - Remélem van már egy tervetek a szökésre. - mondta.
 - Tessék? - kérdeztem értetlenül.
 - Egy másik erődből vezényeltek át engem, hogy felmérjem, milyen körülmények között tartanak itt titeket. Elméletileg nem ebbe az erődbe kellett volna titeket szállítani. Miután felszólítottuk az itteni vezetőt, hogy adjon át titeket nem válaszolt semmit és nem reagált semmit. Ekkor szóltunk a népünk vezérének a bajról. Mondta, hogyha még éltek akkor addig vigyázzak rátok, amíg rá nem bírják az erőd vezetőjét arra, hogy adjon ki titeket. Azonban életben kell maradnotok ahhoz, hogy innen kikerüljetek. Ám ahogyan láthattad nem nagyon akarnak titeket elengedni. Szóval mindenkinek az lenne a legmegfelelőbb ha ti megszöknétek. Így a népeink közötti viszály újra lenyugodhatna. Nincs kedvünk a sajátjaink ellen háborúzni. - fejtette ki az őr - ha ki akartok jutni, én nem foglak benneteket akadályozni.
  Férfi vagyis inkább fiú volt az őr. A hangja még eléggé magas volt, tehát még nagyon fiatalnak kellene lennie. Visszaballagott a lépcsőhöz és ráült. Elgondolkodtam azon amit az őr mondott.
 - Másik erődökben nem vallattak volna? - kérdeztem.
 - Nem, inkább megpróbálták volna a lányt kicserélni egy fontos fogolyra. Veled nem tudom, hogy mit kezdtek volna. Ahány erőd, annyiféle módszer.
  Csak bólintottam. Újra elbóbiskoltam, mikor hangos lépteket hallottam. A hangok alapján egy vasszekrény tartott lefele.
 - Fottre. - morogtam.
  Az őr is hallotta, hogy mit mondok. Kíváncsian méregette az új vendéget. Gyorsan leellenőriztem a láncokat, és visszacsatoltam azokat a csuklómra. Leért és elégedetten tekintett körbe.
 - MINDENKI! ÉBRESZTŐ! - harsogta.
  Hatásos volt, mindenki egyszerre riadt fel. Rám nézett és gonoszan elvigyorodott.
 - Tudod tünde, ma nem adott ki külön parancsot Palkot.
  Erre csak megforgattam a szemeimet.
 - Uram, maga miért van itt? - kérdezte az emberke.
 - Mit nyafogsz törpe? - kérdezett vissza flegmán.
 - Mit keres itt? - kérdezte határozottan.
  Bár az arcát eltakarta a csuklya így nem tudhattam, hogy milyen az arc kifejezése.
 - Jöttem leellenőrizni a láncokat. Mert például az a hölgyike - mutatott Annára - rendszeresen elszakítja, vagy a mellette ülő társa folyton leszedi magáról. Az ilyen eseteknél nekem kell megjavítani a láncokat.
 - Akkor közlöm, hogy feleslegesen jött le. A lány nem szakította el a láncokat, a tündén rajta vannak a bilincsek. A többieken sem látok semmi kivetnivalót.
 - Ne parancsolgass nekem törpe! - fortyant fel, és kinyitotta cella ajtónkat.
  Azonban az őr követte.
 - Miért jössz be te is? - kérdezte Fottre.
 - Ellenőrzöm a munkádat. - mondta félvállról.
 - Engem nem kell ellenőrizni! Most pedig tűnés kifele! - kiabálta Fottre.
 - Nem. - határozott volt a válasz.
 - Tanulj egy kis tiszteletet törpe. Ne avatkozz a felnőttek dolgába. - mordult rá.
  A bilincseimet tüzetesen átvizsgálta, míg nem egyszer csak diadalittasan felmosolygott.
 - Lám lám több karcolás is van a bilincs zárjánál. Csak nem egy újabb szökési kísérlet?
 - Ha az lenne, már itt sem lennék. - válaszoltam.
 - Rossz válasz.
  Már felkészültem lelkiekben az ütésre, azonban nem kaptam semmit. Fottre mögé néztem, ahol az őr elkapta Fottre ütésre lendülő kezét.
 - Mégis milyen okból kifolyólag ütötted volna meg?
 - Már süket is vagy? Szökésről beszélt! A foglyoknak tilos erről beszélnie.
 - Erről a nevetséges szabályról még én sem hallottam.
 - Mit akarsz ezzel elérni? - kérdezte Fottre gyanakvóan.
 - Ne bántsd a foglyokat! Ezt a szabályt ismerem.
 - Ha akarod szívesen tanítok neked egy kis jó modort! - sziszegte Fottre, és felállt.
  Körülbelül kétszer akkora volt mint az őr.
 - Tőled nem lehet jó modort tanulni.
 - Tényleg ezt hiszed? Egy kis fejmosás után, hidd el már nem lesz olyan vidám piszkálni engem. - fenyegette meg Fottre és a fiú felé tartott, aki hátrálni kényszerült. Egészen a falig hátrált.
 - Ha nyugton maradsz, akkor nem kapsz annyit. - mondta Fottre és lendült a keze.
  Az őr könnyedén kitért előle így Fottre már csak a falat találta el. Gyorsan reagált ő is, megfordult és az őrrel találta szemben magát, aki egy ütéssel kiütötte őt. Már értem miért mondják erősnek. Kihúzta Fottre-t a cellából és bezárta az ajtót. Végül felszólt egy katonának, hogy vigye el Fottre-t a gyengélkedőre. A katona már majdnem kérdőre vonta, de az őr könnyedén lerázta.
 - Miért álltál ki Fottre ellen? - kérdezte Anna.
 - Mert parancsot kaptam rá.
  Kérdőn nézett rám, erre pedig megmutattam neki az emlékeimet. Nem válaszolt erre semmit.
 - Most mit csináltatok? - kérdezte hirtelen az őr.
 - Tessék?
 - Mit csináltatok?
 - Hogy érted?
 - Tudom, hogy beszélgettek telepatikusan, de most ez más volt. Mi volt?
 - Palkot-nak se áruljuk el.
 - Értem. Elnézést a kérdésért. - erre visszaült a lépcsőre.
  Mindenki döbbenten figyelte a jelenetet. Most azonban nem volt időnk erre.
 - Anna hozzunk létre egy külön szobát! - szóltam neki.
 - A holnapi szökés miatt?
 - Igen.
  Egyre gyorsabban vagyunk képesek mindenkit összekötni és sokkal tovább bírjuk tartani az ilyen beszélgetéseket, mint amikor először próbáltuk. Nem is sejtettem, hogy ennyit lehet fejlődni a börtönben.
 - Megint átbeszéljük a tervet?
 - A fenébe! - mondta Anna.
 - Mi a baj? - kérdeztem.
 - Nem érzed?
  Kiterjesztettem a képességemet. Hárman tartottak ide. Nem is gondoltam, hogy ennyi az idő.
 - Akkor majd vallatás után fogunk beszélni. - mondtam.
  Pár perc kellett ahhoz hogy mindenkit visszavigyünk. Az őr fel se állt Palkot érkezésére.
 - Katona felállni! - rivallt rá.
 - Nem a maga szakaszába tartozom. - válaszolt.
 - Attól még magasabb tisztségem van mint neked. Felállni.
  Felállt egy másodpercre és leült. Nem volt hajlandó teljesíteni a parancsot.
 - Hasonlít rád! - mondtam Annának.
  Nem válaszolt csak rám nézett. Palkot nem figyelt rá, a mi cellánk felé vette az irányt. "Most jön a fejmosás" - gondoltam.
 - Melyikőtök volt? - kérdezte.
  Csak értetlen pillantásokat kapott válaszul.
 - Melyikőtök volt? - kérdezte hangosabban.
 - Mit csináltunk amiről nem tudunk? - kérdezett vissza Anna.
  Palkot feje megint felvette a vörös színt. Már majdnem kapott Anna egy pofont, amikor megszólalt az őr.
 - Legalább mondja el nekik, hogy miért dühös.
 - Hol van a kés? - kérdezte Palkot.
 - Milyen kés? - kérdeztünk vissza egyszerre.
 - A te késed tünde - nézett rám szikrázó szemekkel.
 - Nincs nálam. - válaszoltam.
  Ekkor Annára nézett.
 - Nálam sincs. - válaszolta ő is.
 - Miért olyan fontos magának? - kérdeztem.
 - Amiért neked is az. A két drágakő a markolatban, azok emlékkövek, nem de? - kérdezte.
  Nem válaszoltam rá, sőt nem reagáltam rá semmit.
 - Utoljára kérdezem, hol van? - meredt ránk dühösen.
 - Biztos ott, ahova múltkor tette. - válaszoltam neki.
  A férfi elgondolkodott, majd megszólalt.
 - A lányt hozzátok a tünde marad. Ugyanis te nem lophattad el, viszont a lány igen. Hiszen te éppenséggel a méregtől szenvedtél.
  "Remek, miért ilyen jó következtető?" - gondoltam magamban.

* Anna szemszöge*

 - Mik azok az emlékkövek? - kérdeztem Legort-ot.
 - Elmagyarázom, ha túléled a mai napot. Sok sikert hozzá! - válaszolta és megszakította a kapcsolatot.
  A katonák már kísértek volna fel a lépcsőn, amikor megállította őket az őr.
 - Miért viszik el a foglyot?
 - Mert azt mondtam. - válaszolta a férfi.
 - Hiszen nem csinált semmit se.
 - De igen. Ellopta a tőrt.
 - Ami a tündéé? Akkor az nem lopás, hiszen ha úgy nézzük, akkor valójában maguk lopták el a tőrt. - fejtette ki a véleményét az őr.
 - A vezetőnk küldött ide, így eltűröm az engedetlenségedet. Azonban a parancsaim ellen ne merj felszólalni, különben hamar a foglyok mellett találod magadat. - válaszolta Palkot.
  Durván felvezettek a lépcsőn. Sajnos, mint az sejthető volt, a kínzókamrába tartottunk. Megint a székhez kötöztek, azonban a katonák most bent maradtak. Palkot az asztalkájához ment és ott válogatott a fegyverek közül. Sokáig válogatott, szerintem csak azért, hogy nagyobbnak érezzem a nyomást, ami rajtam van. Mikor kiválasztott egy hosszú hegyes pálcát, amit távolról sőt közelről is piszkavasnak vélek, elkezdett mesélni róla.
 - Ez a kincsem egy átlagos vasrúdnak tűnik, és nem is nézné ki belőle senki sem, hogy már több mint száz foglyot vallattam vele. Az esetek nagy százalékában sikerült mindent megtudnom, a kevesek akik nem beszéltek, ők megszabadultak pár felesleges végtagtól. - mosolygott kegyetlenül.
  "Szerintem ennek a férfinak egy jó orvosra van szüksége, vagy egy nagy fejbe kólintásra." - gondoltam magamban. A gondolkodásomból az egyik katona zökkentett ki, aki megpróbálta felpeckelni a számat. Amennyire csak tudtam próbáltam ebben megakadályozni, azonban nem jártam sikerrel. Nem sokára egy másik katona megjelent egy vasdobozzal, aminek az oldalán több lyuk is volt. A doboz csak úgy ontotta magából a hőt. A katona letette Palkot elé a dobozt, és kiment a szobából.
 - Ez nem egy átlagos piszka vas - kezdett bele újra a monológjába, mire csak megforgattam a szemeimet - ez sokkal vékonyabb nála, ezért könnyebben átforrósodik, és sokkal hamarabb tudom használni.
  Nyeltem egy nagyot. Nem szerettem a tüzet. Lehet, hogy köze van ahhoz, hogy félig állat vagyok de soha ki nem állhattam, ha valaki szó szerint a tűzzel játszott. Hiszen elég egy kis szikra, egy kiszáradt fűcsomón és az egész erdő lángokban áll. Nem tudom megérteni azokat akik örömüket lelik a gyújtogatásban.
 - Akkor hol van a kés? - kérdezte.
  Elég csúnyán néztem rá. "Vajon felfogta, hogy nem tudok beszélni?"
 - Hidd el ha szükség lesz rá, találsz rá módot, hogy elmondj mindent. - nevetett kegyetlenül a férfi.
  "Szerintem neki nincsen lelke." Körül néztem, ugyanis arra vártunk, hogy átforrósodjon a vas.
 - Legort! - szóltam neki.
 - Igen?
 - Rejtsd el a kést máshova! - mondtam neki.
 - Miért?
 - Mert ha véletlenül kinyögök valamit amit nem kellene, akkor jobb ha nem találnak semmit se.
 - Rendben. Mire készül, hogy ennyire félsz?
 - Nem félek! - vágtam vissza.
 - Akkor miért szóltál? Ha nem félnél, akkor nem szóltál volna.
 - Te hogy reagálnál, ha a szemed előtt forrósítja azt a piszkavasat amivel a kínzásodat fogja végre hajtani? - kérdeztem ingerülten.
 - Nem tudom. Még nem volt alkalmam kideríteni. - válaszolta, és megszakította a kapcsolatot.
  "Esküszöm, hogy meg fogom fojtani azt a tündét!" - dühöngtem magamban. Ekkor hirtelen megszólalt a férfi, mire libabőrös lettem:
 - Végre tökéletes hőmérsékletű!
  Kikapta a piszkavasat a parázsból. A vas nem izzott vörösen, de szerintem még így is forró lesz.
 - Ahogyan ismerlek, nem fogsz beszélni. - mondta a férfi - De legalább én jól fogok szórakozni.
  "Rajta már az orvos sem tud segíteni. Egy jó erős pofon vagy ugyanazt kell vele csinálni, mint amit ő csinál másokkal." A vasat végig húzta az oldalamon, a ruha nem tompított a forróságon. Már amennyire tudtam felordítottam.
 - Így nem jó. Nem élvezetes. - motyogta a férfi.
  Visszatette a vasat a parázsba. Időközben visszajött a katona pár rönkkel. Az egyiket rárakta a parázsra. A férfi nem foglalkozott vele. Az asztaláról felkapott egy kést és visszasietett hozzám. Megfogta a pólómat és levágta azt a részét ami a hasamat fedte. Amennyire tudtam elkezdtem mocorogni. A férfi visszasétált az asztalhoz és letette a kését. Nem szeretem, ha olyan felső van rajtam, amiből kilátszik a hasam. Sokat mocorogtam, végül feladtam, hogy sikerül elrejtenem a hasamat. Látszott a helye annak, hogy hol húzta végig rajtam a vasat. Már megint a férfi kezében volt a piszkavas. Nem örültem neki. Ugyanott, ahol az előbb is, végig húzta rajtam újra. Amennyire tudtam kiabáltam és fészkelődtem a fájdalomtól. Még be is könnyeztem.
  Sokáig folytatódott a kínzásom. Azonban nem szedett ki belőlem semmit se. Végül elájultam. A cellában tértem magamhoz. Valakinek a keze a hátamon volt. Megijedtem és hirtelen felültem, mire az illető kezét a falhoz lapítottam.
 - Aú! - kapta el Legort a kezét - Így segítsek neked újra. - morogta, miközben a sérült kezét vizsgálta.
  Nem éreztem fáradtnak magamat, mint múltkor. Lenéztem magamra, még mindig ugyanaz a póló volt rajtam, azonban a sérülések eltűntek.
 - Bocsánat, de nem tudtam, hogy kinek a keze van a hátamon. - mondtam.
  Nem válaszolt, rám sem nézett.
 - Valami baj van? - kérdeztem.
 - Csak a pólód. - mondta, még mindig nem nézett rám.
  Levette a kabátját és nekem adta.
 - Itt lent elég hűvös van, és nem lenne jó, ha megbetegednél. - magyarázta.
 - Köszi. - mondtam és felvettem a kabátját.
  Egy kicsit hosszú volt, de a célnak megfelelt.
 - Akkor kezdjük el a tervet átnézni. - suttogta.
  Csak biccentettem egyet és elkezdtem begyűjteni a többieket, addig Legort a szobát alakította ki. Gyorsan ment azonban elég kevés energiánk volt, így nem tudtunk sokáig beszélni.
 - Mikor kezdjük el a tervet? - kérdezte Tizon.
 - Amint a katonák többsége elhagyta az erődöt. - válaszolt Legort.
 - Mindenki megjegyezte hogy ki a párja? - kérdezte Rignot
 - Igen! - válaszoltuk egyszerre.
 - Az őr, ha itt marad, akkor elméletileg nem fog minket megakadályozni a szabadulásban. - mondta Legort.
 - Ezt ő mondta? - kérdeztem.
 - Igen, még Fottre érkezése előtt.
 - Meg van a két csapat? - kérdezte Rignot.
 - Igen. - felelt mindenki.
 - Nem szabad hibáznunk, és annyi információt kell megszereznünk a holnapi napról, amennyit csak tudunk. - mondta Rignot - Anna, Legort képesek vagytok feltűnés nélkül kiszedni pár információt a katonák fejéből? 
 - Igen. - feleltük egyszerre.
 - A falu felkészült a támadásra?
 - Igen, szóltunk nekik. 
 - Ha nem sikerül egyszerre kijutnunk, akkor mi lesz azokkal akik itt fognak maradni? - kérdezte váratlanul Denrick.
 - Biztos, hogy amennyire csak tudnak szét fognak minket választani. És hamar áthelyeznének vagy minket Legort-tal, vagy titeket. Nem tudom, hogy mi lesz akkor, de amint lehetséges szökünk. Érthető? - válaszoltam neki.
 - Igen. 
 - Szerintem mindenki tudja mi a feladata most már elengedhettek minket, és ne felejtsétek át nézni a katonák elméjét! - mondta Rignot.
  Mindenkit visszakísértem a testébe. Az őr megint minket bámult, már szólásra nyitotta a száját, de aztán meggondolta magát és nem kérdezett semmit. "Vajon miért ennyire ismerős?"- morfondíroztam magamban, mikor is Legort zökkentett vissza a valóságba. Megint elindultunk és a testünket a cellában hagytuk. Külön külön mentünk és akik az utunkba kerültek átnéztük az elméjét. Gyorsan haladtam. Próbáltam nem összefutni Lucia-val. Tudtam, hogy hogyan oldhatom meg azt, hogy ne lássa mit gondolok. Mikor visszaértem, Legort még nem volt itt. Vártam rá, és reménykedtem, hogy nem találkozott Palkot-tal. Az nem lenne túlságosan jó hír. Nagyon gyorsan jött vissza fele, csak egy csíkot láttam belőle.
 - Mi történt Legort?
 - Átnéztem Palkot elméjét, és nem szerettem volna lebukni, így gyorsan elmentem onnan.
 - Nem vagy normális, akár le is buktathattál volna minket.
 - Nagyon óvatosan jártam el, nem érezhetett belőle semmit se. Azért siettem, mert érzékeltem Lucia-t. 
 - Mit tudtál meg? - kérdeztem nyugodtabban.
 - Az erődbe több különítmény is jönni fog a támadás miatt. Százötven főt fognak itt hagyni az őrzésünkre. A mostani őrt pedig elviszik a falutámadására. 
 - Ez így nem jó, változtatni kell a terven. 
 - Nem kell sokat. Ha ügyesek vagyunk akkor a két csapatot el tudjuk rejteni úgy, hogy senki se lásson meg minket. Csak a látóideget kell befolyásolni. Miután az ikreket és Tizon-t az útjára engedtük, el kell kezdenünk az őröket a börtön felé terelni, az az ide be kell szorítanunk őket, hiszen itt csak egy bejárat és kijárat van. Ha el tudjuk foglalni az ajtót onnantól nyert ügyünk van, ha nem akkor ki kell tartanunk ameddig csak tudunk. Szóljunk a többieknek!
 - Rendben, hozd létre a szobát! - utasítottam.
  Gyorsan mindenkit összeszedtem.
 - Mit tudtatok meg? - kérdezte Rignot.
 - Sok mindent. Nem tudunk mindannyian elszökni. - válaszoltam - Több egységet is iderendelnek, és százötven fő meg még az erőd személyzete fog itt maradni. Gondolom tartaléknak.
 - Ez nagyon nem jó. - morogta Thalia.
 - Megváltoztattam a tervet. Nem nagyon csak egy kicsit. Két csapatra oszlunk, a csapatok ugyanazok. Azonban nem fog senki sem leszakadni, hanem elkísér mindenki a szellőző nyílásig. Képesek vagyunk mondhatni láthatatlanul végig osonni a folyosókon a lényeg annyi, hogy senki se menjen senkinek se neki. Képesek vagyunk Annával eltüntetni magunkat úgy, hogy a látóideg által küldött információkat megváltoztatjuk. Ha végig érünk baj nélkül a folyosókon, akkor az ikrek és Tizon elindulnak a falu felé. Utána a katonákat és a személyzetet ide a börtönbe visszaszorítjuk, ha megszerezzük az ajtót onnantól nyert ügyünk van és mindenki megszökhet. Azonban erre nagyon kicsi az esély hiszen csak a katonák tizenötször annyian vannak, mint mi. Ha a személyzetet is hozzájuk adom, akkor hússzor annyi ellenséggel kell leszámolnunk. Kicsi az esélye hogy nyerünk. - fejtette ki Legort a tervét.
 - Ha nem gond, akkor megint pontosítanék rajta. - szóltam közbe - Ha sikerül elérnünk a szellőző nyílásokat, akkor szükségünk lenne egy alaprajzra, ami a barlangrendszert ábrázolja. Ha sikerül papírhoz és ceruzához jutnunk, akkor ez a része a tervnek készen is van. Azon az alaprajzon bejelöljük Legort-tal, hogy ki hol helyezkedik el. Így sokkal hatásosabb lehet a támadásunk ellenük. Akiknél nincs fegyver, azokat bezárjuk a szobákba, vagyis jobban mondva a kamrákba. A katonákat pedig ide leszorítjuk. Ha nem sikerül visszaszorítanunk őket, akkor mindenkinek küldünk egy jelzést, és onnantól fogócskát fogunk játszani a katonákkal. Legort majd robbantani fog a főteremben, majd megosztja, hogy hogyan. Így remélem elég időt fogunk tudni nyerni ahhoz, hogy legalább a csapat kijusson és átérjen a határon. 
 - Legort, hogyan robbantanál? - kérdezte Thalia.
 - Sikerült lopnom egy kevés kénsavat és pár tűzvirág szirmot. Mellesleg ahol voltam egy csomó vas kés állt a rendelkezésemre. A vas és a kénsav, ha egymásra öntjük őket, akkor reakcióba lépnek egymással aminek a hatására hidrogéngáz szabadul fel. Ez lassabb folyamat például magnéziummal sokkal gyorsabb és hevesebb lenne, de most be kell érnünk azzal, ami van. A hidrogéngázt meg kell gyújtani, ami így robbanni fog. 
 - Mindenki tud mindent? - kérdeztem.
 - Az alaprajzokat hogyan szerezzük meg? - kérdezte Alton.
 - A porba fogunk rajzolni egy kővel, mást nem igen tudunk csinálni. - válaszolta Legort.
 - A mai napra legyen vége a beszélgetésnek. Holnap még kora reggel átbeszéljük pár perc alatt és neki látunk. - zárta le a beszélgetést Rignot.
  Mindenkit visszavittem, és utána rögtön álomba merültem.

*Legort szemszöge*

  Anna rögtön elaludt, amin nem is csodálkoztam. Az őr minket nézett, még mindig nem szólt egy szót sem. Próbáltam beférkőzni az elméjébe, de nagyon ügyesen levédte. Végül feladtam.
 - Tudtad hogy a holnapi kiruccanásra téged is elvisznek? - kérdeztem tőle.
 - Tessék? Honnan tudod? - kérdezte döbbenten.
 - Hallottam, hogy valakik erről beszélgetnek. Ezek szerint te nem tudtál róla. - válaszoltam.
 - Biztos vagy benne, hogy ezt hallottad? - nézett rám fürkészően.
  Nem bízott bennem, de én se benne. Fiatalnak tűnik mégis már sokat látott. Biztos, hogy lenne mit mesélnie a múltjáról.
 - Igen. - válaszoltam neki egy kis idő múlva.
 - Akkor máshogyan kérdezem. Ezt hallottad, vagy kinézted valakinek a fejéből?
 - A második. Kicsit könnyebb így kutakodni, és még meg sem büntetnek érte, ha nem veszik észre.
  Nem válaszolt. Azt hittem, hogy már nem szeretne semmit se kérdezni, vagy mondani. Elkezdtem a barlangrendszer alaprajzát felvázolni a földre. Az őr egész végig figyelte, hogy mit csinálok, de nem szólt közbe.
 - Amíg elmegyek, ti védtelenek lesztek. - szólalt meg hirtelen.
  Felkaptam a fejemet. Nem értettem, hogy miről beszél, de aztán rájöttem.
 - Amíg nem voltál itt, addig is sikerült túlélnünk. - válaszoltam.
  Visszahajoltam a vázlat fölé. Még igazgattam egy kicsit aztán befejezettnek ítéltem meg. Az őr kinyitotta a cellaajtót és ő is megvizsgálta a rajzot.
 - Nem rajzoltad le a bejáratot, se a vészhelyzeti kamrát, se az elsősegély állomást. - mondta - Mellesleg nem méretarányos ez az egész. De elég pontos ahhoz képest, hogy csak egy kis szeletet láttál belőle. Gondolom már telepatikusan végig jártad egyszer kétszer az alagutakat.
  Ránéztem. Majdnem elkezdtem neki taglalni, hogy mit és hogyan látok telepatikusan, és emiatt lett ilyen a rajz, de szerencsére hamar fékeztem a nyelvemet. Nagyot nyeltem. Aztán megszólaltam.
 - Segítenél pontosítani az alaprajzot? - kérdeztem.
 - Mindjárt lerajzolom neked egy papírra. - válaszolta és kiment a cellából.
  Az ajtót persze bezárta. Felfutott a lépcsőn és eltűnt a szemem elől. A falnak dőltem, és elkezdtem a terven rágódni. "Egyedül se perc alatt kijutnék, azonban most nem csak az én életem függ ettől. Régen könnyebb volt döntéseket hozni, mondjuk akkor nem mindig gondoltam a következményekre. Most viszont csak azokon rágódok. Emberként lehet, hogy jobb tervvel is elő tudtam volna állni, de most sajnos nem tehetem meg azt, hogy átváltozok." Megpróbáltam az összes lehetséges forgató könyvet végig pörgetni a fejemben. Mikor már vagy harmadjára gondoltam végig, rájöttem, hogy annyi hiba, félreértés és pontatlanság van benne, hogy mire az összes lehetséges kimenetelt végig nyálaznám, addigra eltelne egy hét. Ekkor léptek zaját hallottam meg. Valaki, aki kicsi, lefutott a lépcsőn. "Biztos az őr lesz az." Nem tévedtem, valóban ő jött lefele.
 - Itt is van. - mondta, és bejött a cellába.
 - Miért segítesz nekünk? - kérdeztem.
 - Mert ezt a parancsot kaptam. - válaszolta, azonban éreztem, hogy nem mond el valamit.
  Átnéztem a tervrajzot, és elkezdtem egy pontosabb tervet kieszelni, amiben kevesebb a hiba. Mivel százötven-kétszáz fő lesz majd itt gondolom, hogy sok helyre fognak őröket állítani. "Bárcsak több időm lenne felmérni azokat a katonákat, akik őrizni fognak." Ekkor szembetűnt egy aprócska részlet, ami eddig elkerülte a figyelmünket. A szellőző nyílás pont a bejárat mellett van. Ha ott is lesznek őrök akkor biztosan észreveszik a csapatot. "Ki kell jutom, ahhoz, hogy eltereljem a környéken lévő őrök figyelmét. Majd szólok Annának a tervemről. Ha sikerrel járok, akkor csak velem fognak foglalkozni, és menekülés erén elég jó vagyok.
 - Min gondolkodsz? - kérdezte az őr.
 - Csak az alaprajzon. - füllentettem neki.
 - Jobb ha alszol egyet a szökésetek előtt. - mondta.
  Nem válaszoltam neki, azonban tudtam, hogy igaza van ezért megpróbáltam azalatt a kevés idő alatt jól kialudni magamat.