22. fejezet - Egy gyors változtatás

*Anna szemszöge*

 - Anna! Anna! Ébredj! Anna! - halottam a fejemben.
 - Legort?
 - Végre, hogy méltóztattál rám figyelni. Miért ájultál el?
 - Csak Lucia kiszívta az energiámat.
 - Csak? Erre is képes?
 - Úgy látszik... - válaszoltam, most már tudom mit érzett akkor amikor én nyaggattam.
 - Az emlékeidet nem tudja így leszívni?
 - Nem tudom. Kérdezd meg tőle!
 - Nincs itt.
 - Tessék? Hogy érted? - kérdeztem.
 - Egyszer csak bejöttek az őrök, és... Na jó inkább megmutatom. - mondta.
  Ekkor mintha csak saját emlékeimet játszanám újra, megmutatta a sajátját. Elájultam, már Legort számon kérte volna Lucián, mikor is berontott két őr.
 - Vége a bájcsevejnek. - harsogta az egyikük és kirángatták Lucia-t.
  Vége szakadt. Gondolom ezután kezdett ébresztgetni.
 - Miért vitték el? - kérdeztem.
 - Elkezdtem kutakodni a fejében, és...
 - Mit csináltál?!
 - Nem bíztam benne, ezért gondoltam megnézem, hogy van-e okom rá.
 - Engedélyt kellett volna kérned tőle!
 - Éppenséggel nem érdekelt, tudod nem bízok benne, és jobban is jártam.
 - Hogy érted?
 - Lucia csak azért volt itt, hogy megtudjon tőlünk valamit. Nem azért, mert elkapták, és nem tudták máshova tenni. Gondolom észrevette ezért valahogy szólt az őröknek, akik elvitték. Most már aludhatsz, csak gondoltam megmutatom, hogy jobb ha az én megérzéseimben bízol.
 - Szerinted nem vagyok képes magamtól következtetéseket levonni?!
 - Hát... Még akkor is védted őt, miközben elájultál miatta.
 - De akkor sem néztem át az elméjét, ez illetlenség. Tudod, hogy nem tud ellene védekezni!
 - Tudott védekezni, alig bírtam áttörni a pajzsán.
 - Nem ez a lényeg! - már éppen lehordtam volna a fejét, amikor eljutott az utolsó mondata az agyamhoz -  Várj, mit mondtál? Pajzsot emelt az elméje köré?
 - Most már hiszel nekem?
 - A módszered illetlen volt!
 - Éppen börtönben ülünk és minden nap kivallatnak minket. Most nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy mindenkiben feltétlenül megbízzunk. Aludjál, holnap szerintem elég nehéz nap elé nézünk.
 - Jó éjt! - megszakítottam a kapcsolatot és mély álomba merültem.

* Rignot szemszöge, rabságuk 5. napja*

 - Szerinted még mindig alszanak? - kérdezte Thalia, miközben Annát és a tündét figyelte.
 - Biztos vagyok benne, ha ébren lennének akkor a tünde idefordult volna. - feleltem.
 - És ők? - nézett a mellette alvó három tündére.
 - Szerintem még ők is.
 - Fiatalnak tűnnek, még tündéhez képest is. Vajon hány évesek lehetnek? - kérdezte Ametiszt.
 - Nem tudom, de ahogyan észrevettem ő - böktem át a másik tündére - nagyon védi őket. Lehet hogy még fiatalok.
 - Mit kéne tennünk? - kérdezte Amber.
 - Ki kellene szöknünk, de még nincs itt az ideje. Ezt majd megbeszéljük, mikor már mindenki ébren van.
 - Remélem, ma nem akarnak minket laposra verni. - sóhajtott Denrick.
 - Szerintem hanyagolni fogják, most inkább arra a nagy támadásra készülnek. - feleltem.
 - Azért jó lenne, ha mihamarabb elhúznánk erről a helyről. - mondta Lace - Amiket adnak kaját, azokat alig lehet megenni.
 - Komolyan a koszt a legnagyobb bajod? - kérdezte hitetlenkedve Tizon.
 - Szerintem jobb ha nem tudjuk meg rá a választ. - mondtam gyorsan, mielőtt még Lace megszólalhatott volna - Aludjunk, ha a következő ébresztő is olyan olyan lesz mint a tegnapi, akkor jobb ha pihenünk.
  Mindenki mocorgott egy kicsit, végül egy fél óra múlva már mindenki békésen szuszogott körülöttem. Egyedül én voltam ébren. "Vajon mit akarhatnak tőlünk? Miért nem öltek meg bennünket?" - gondolkodtam, és próbáltam megtalálni a kérdéseimre a választ.
 - Még ébren vagy? - kérdezte az egyik tünde a trióból.
 - És te?
 - Halottam, hogy miről beszélgettek.
 - Mit szeretnél?
 - Tizenkét évesek vagyunk. - mondta, amin egy kicsit megdöbbentem - Emerisz vagyok. És te?
 - Cardot Rignot. Miért vittek el titeket is tegnap? - kérdeztem.
 - Ha válaszolok, akkor te is válaszolsz nekem egy kérdésre?
 - Igen. - mondtam, de elgondolkoztam azon, hogy mit szeretne tudni.
 - Éppen Legort-ot vallatták, de a férfi tudta, hogy Legort nem fog megtörni. Ezért minket is felvitetett, hát ha majd mi többet mondunk.
 - És mi történt? - kérdeztem.
 - Előbb te válaszolj nekem. Ti miért vagytok itt, ha nincs is képességetek?
 - A valódi okot nem tudom, de tudok találgatni. Túl kevés a katonájuk, így amikor Annát elrabolták, akkor két legyet ütöttek egy csapásra, és minket is elhoztak. Vagy Annát majd velünk akarják megtörni. Akkor mi történt pontosan?
 - Válaszoltam a kérdésre. Legort gyorsan gyógyul, azonban akkor már a sebei nem gyógyultak be azonnal, ami azt jelenti, hogy a teste kimerült. Miután válaszoltam, a férfi rám támadt volna, azonban Legort megakadályozta. Ennyi történt. Titeket miért vittek fel?
 - Tőlünk nem kérdeztek semmit, csak sorba állítottak a katonák, és kihívtak minket. Aztán megküzdöttünk. Általában mi húztuk a rövidebbet, egyedül Tizon-nak lett volna esélye, azonban őt lefogták, amikor nyerésre állt.
 - Tizon? - kérdezett vissza.
 - Aki a legszélén ül. - mutattam rá - Titeket is vallattak?
 - Egyszer, utána viszont sokkal rosszabb volt. Itt maradtunk a cellába és az jöhetett be, aki akart. Így olyan mintha többször is elvittek volna a kínzó szobába. Már nem fogjuk sokáig bírni idegileg, ha tovább maradunk. - mondta és a hangja egyre halkabb lett.
 - A korotokhoz képest nagyon erős az akaratotok. Már sok felnőtt megtört volna, de ti gyerekekként dacoltatok ellenük. Sejtem, hogy milyen nehéz lehetett. Egy új bolygón, ahol csak a testvéreidre számíthatsz. Aztán bekerülsz egy ellenséges környezetbe, ahol mindenki gyűlölettel és undorral nézett rátok. Hidd el, már sokan feladták volna. A legelső szökésnél a csapat, aki ki fog jutni, az ti és Tizon lesztek. Tizon a legerősebb a szakaszban, ő fog vigyázni rátok az út alatt.
 - Képes leszel mindenkit meggyőzni?
 - Igen, csak jó észérvek kellenek, amiből bőven akad.
 - És ő? - mutatott Lace-re.
 - Ne félj tőle, szerintem ha sokáig itt marad végül az ittenieknek lesz elegük belőle.
 - Köszönjük Rignot. - mondta és visszadőlt a falhoz.
 - Nincs mit. - morogtam és megpróbáltam elaludni.

*Pár óra múlva*

 - Ébresztő! Ébresztő! Mindenki felkelni! Egy, kettő! - kiabálta valaki, miközben a vasrácsot kongatta egy bottal.
  Azonban hirtelen elhalkult. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy aki felébresztett minket békésen alszik a cella ajtó előtt. Átnéztem a másik cellában és láttam, hogy Anna meredten bámulta a katonát, végül visszafekszik. Mindannyian követtük a példáját. Már megint utolsónak vagyok fent, de nem tehetek róla, nehezen tudok elaludni. Akkor kezdjünk el bárányokat számolni, ekkor hangokat hallottam a lépcsőről.
 - Szerinted kire bízzák?
 - Nem tudom, remélem nem a mi szakaszunkra.
 - Már kezdem őket sajnálni, hiszen még gyerekek.
 - Ne gondolj rájuk, tündék megérdemlik.
 - De hát akkor is. Fiatalok nem tehetnek semmiről mégis két nap múlva el kell tüntetni őket.
 - Az meg a másik baj, hogy hárman vannak. Remélem Fottre-t küldik, ő legalább elég kegyetlen ehhez a feladathoz.
 - Már te is sajnálod őket?
 - Nem, dehogyis. Szerintem Fottre az egyetlen aki képes lenne őket eltüntetni.
  Elindultak lefelé a lépcsőn, én pedig úgy tettem mintha aludtam volna. Meglátták az ájult katonát.
 - Szerinted vele mi történt?
 - Gondolom, megint rájuk akart ijeszteni.
 - Melyikőjük tehette?
 - Nem tudom, a kérdés inkább az, hogy melyikőjük kelt fel előbb. Vigyük fel a gyengélkedőre, utána szóljunk Palkot-nak. Ő majd eldönti, hogy mi lesz.
  Utána nem beszéltek többet, és elmentek. Vártam, hogy körülbelül, mikor lesznek hallótávolságon kívül, aztán elkezdtem keltegetni mindenkit. Megpróbáltam először Thalia-t felkelteni, erre csak rám morgott, utána Denrick-kel próbálkoztam, de ő egyáltalán nem foglalkozott velem. Van még egy lehetőségem, de akkor Lace biztos, hogy ki fog akadni. Számba vettem két ujjamat és elkezdtem fütyülni. Nagyon hangosra sikeredett, de legalább mindenki magához tért.
 - Ha még egyszer felmersz így ébreszteni, a szívedet a torkodon keresztül fogom kitépni. - morogta Lace.
 - Örülök, hogy felébredtél. - válaszoltam, nem figyelve a fenyegetésére - Fontos hírem van!

*Legort szemszöge*

Éles füttyszóra ébredtem vagyis inkább riadtam fel. Az egyik ember, talán Rignot volt. Megpróbáltam az álmosságot kidörzsölni a szememből. "Vajon mit szeretne? Talán az őr miatt volt, akit Anna kiütött?" - gondolkodtam.
- Ha még egyszer felmersz így ébreszteni, a szívedet a torkodon keresztül fogom kitépni. - fenyegetőzött Lace.
 - Örülök, hogy felébredtél. Fontos hírem van! - válaszolt Rignot - Előre kell hoznunk a szökést!
 - Tessék? - ébredt fel Anna - Mégis miért, sokkal kevesebb lenne úgy az esélyünk!
 - Mert két nap múlva eltüntetik az ikreket, ha értitek mire gondolok.
 - Bocsáss meg Rignot, de egy ilyen ébresztő után nem fog az agyam. - mondta Enturin.
 - Két nap múlva megölik az ikreket, ugyanis gondolom már nincs rájuk szükség.
  Ledöbbentem. Hiszen ők csak gyerekek! Hogy képes ilyen parancsot kiadni?
 - Előbbre hozzuk a szökést. Valahogy rá kell venni őket is, hogy előrébb hozzák a támadást. - morfondíroztam hangosan - Ha ma is elvisznek minket, akkor talán képesek leszünk befolyásolni a gondolkodását, és akkor még nem is kell feltörnünk az elméjét, elég ha nyomást fejtünk ki rá, amit fizikailag nem érez, így megváltoztathatja a parancsát.
 - Kire gondolsz? - kérdezte Anna.
 - A férfira.
 - Kockázatos terv. Mellesleg öt nappal szeretnénk előrébb hozni a tervet.
 - Csak négy vagy három nappal. A legjobb az lenne, ha már holnap tudnánk szökni, de ha nem akkor talán holnapután, de akkor már szükséges lesz.
 - Hozzunk létre egy különszobát. - mondta Anna.
  Szokásos menetben létrehoztam a szobát, közben Anna mindenkit idehozott.
 - Szerintem egyértelmű, hogy a négy fős csapatban helyet kapnak az ikrek is, ugyanis őket akarják megölni. De ki legyen az a maradék egy fő? - kérdeztem
 - Lehetek én? - jelentkezett Lace.
  Nem tartottam jó ötletnek rá bízni az ikreket.
 - Tizon-t javasolnám. - mondta Rignot - A legerősebb a szakaszban és megtudja védeni őket. Mellesleg nem indulnának rögtön a nyomába. Szavazzunk, jelezzen, aki egyetért velem.
  Mindenki egyetértett. Még Lace is tudta, hogy ezt nem szabad elszúrni.
 - A terv a következő, - kezdtem el felvázolni - Pontosan tizennégyen vagyunk. A lépcső tetején két folyosó nyílik. Ott két hét fős csoportra válunk. Az egyiket Anna vezeti, a másikat pedig én. Mindenki párokban fogja elterelni a megmaradt őrök figyelmét. Ha nagyon szükséges még akár egy robbantást is eltudok intézni. Az ikrek velem jönnek, Annával Tizon megy. Bizonyos kereszteződéseknél szólni fogunk, hogy szakadjon le egy páros. Végül Anna és Tizon az elsődleges szellőző nyíláshoz fognak érni, ott Anna elmondja Tizon-nak, hogy merre kell mennie. Az ikrek meg én a második szellőző nyíláshoz tartunk, ott szintén elmondok minden szükséges adatot az ikreknek. Utána Annával megkeressük egymást, így alkotva egy párost. Addig kell húznunk az időt amennyire csak tudjuk. Ha már nagyon kevesen maradtunk szólunk mindenkinek, ez nagyjából pár másodpercet vesz igénybe. Amikor annyit hallotok a fejetekben, hogy most, onnantól kezdve szakadjatok el egymástól és a menekülés és az időhúzás lesz a legfontosabb feladatotok. Képzeljétek el, hogy Lace-t felidegesítettétek és előle kell szökni. 
 - Köszönöm a bókot. - mondta Lace.
 - Annával amennyi őrt csak tudunk semlegesítünk, persze megpróbálunk mindenkinek szólni, ha van egy a közelébe, de erre nem vállalok garanciát. Érthető volt? - kérdeztem.
 - Jó terv, már csak a részletek hiányoznak - mondta Anna - Kiegészíthetem?
 - Természetesen.
 - Nos, valahogy le kell csalni ma holnap az őröket. Valaki vállalja?
 - Én szívesen vállalom. Elég jó vagyok benne! - jelentkezett Ametiszt.
 - Remek folytatom, Legort leszedi mindenkiről a láncot, ha az őrök már bent vannak a cellában egyszerűen kiütjük őket. Aztán elvesszük a fegyvereiket, és azokat a fegyvereket kiássuk, amiket előtte szereztünk. A kardok a legjobb vívóknak jussanak, és a többi fegyver is így legyen kiosztva. Tizon neked nincs szükséged fegyverre, hiszen most a menekülés lesz a fő feladatod. A párokat is be kell osztanunk. Rignot szerinted hogy legyen?
 - Enturin és Endrees együtt lesznek, ez nyilván való ők mennek Legort-tal. Denrick és Amber, Ametiszt és Lace, Thalia meg én. Ez a három páros téged fog kísérni.
 - Rendben. Ametiszt, Lace lehetőleg ne haljon meg senki, utána tőlem zúzhattok, de ne a mi kárunkra. 
 - Végre egy jó kis feladat. - kuncogott Ametiszt.
 - Biztos vagy benne Anna? - kérdeztem.
 - Először Thalia és Rignot fog leszakadni, utána Amber és Denrick utoljára Ametiszt és Lace.
 - Miért mi leszünk az utolsók? - nyafogott Lace.
 - Ha sikerül Tizon-nak túl jutni egy szakaszon, elindulok Legort felé, ha ez megtörténik, onnantól kezdve tőlem azt csináltok amit akartok, csak ne omoljon be az egész barlang rendszer.
 - Ez nagyon jó móka lesz. - mondták egyszerre.
 - Végünk. - jegyeztem meg halkan.
 - Miután az ikrek és Tizon elindultak, már csak az a feladatunk, hogy semlegesítsük az őröket és minél nagyobb felfordulást okozzunk. Mivel tizennégy fogoly van, akkor szerintem olyan harminc negyven őr fog maradni, hiszen egy jól képzett kadét csapatra és négy tündére kell felügyelni. Ebből tízet le tudunk teríteni. A többit puszta kézzel kell elintézni. Amikor már az erőnk vége felé járunk. Az az minimum két párost elkaptak,  Legort, te a kijárattól lévő legmesszebbi pontba mész és ott robbantasz. Talán így sikerül több időt nyernünk.
 - Nem robbanthatunk mi? - kérdezte Lace.
 - Nyugodj meg Lace, nem ment el a józan eszem. Legort fog robbantani és nincs vita. Az utolsó páros vagy valaki aki szabadon marad, annak jelezni fogok ő neki az lesz a feladata, hogy macska egér játékot játsszon az őrökkel. Mi Legort-tal elmondjuk, hogy merre nincsenek őrök és arra irányítjuk. 
 - Azonban, ha sikerül az összes őrt kiütnünk, akkor mi miért nem szökünk meg? - kérdezte Denrick.
 - Tegyük fel, hogy sikerül az összes őrt kiütnünk. Akkor azért nem szökhetünk el, mert a határőrök sokkal könnyebben kiszúrnak tizennégy főt mint négy főt. De ha tényleg ilyen nagy szerencsénk lesz, akkor megpróbálhatunk mi is szökni. Mindenki egyetért?
 - Igen.
 - Akkor mindenkit visszaviszek a helyére. 
 - Várj egy kicsit - szólaltam meg - Nem szökhetünk egyszerre semmiképpen sem. A csapat, akiket küldünk, nem fognak tudni gyorsan haladni ezért addig kell húznunk az időt, ameddig csak tudjuk.
 - Öhm, Rignot ezt te magyarázod meg. - mondta Enturin.
 - Thalia? - kérdezte Rignot.
 - Anna?
 - Miért én?
 - Mert ti vagytok egy cellában. - mondott egy érvet Lace.
 - Lace, ez most tökmindegy. - válaszolt Anna.
 - Ki szavaz Annára? - tette fel a kérdést Rignot.
  Mindenki rá szavazott.
 - Köszi, igazán megtisztelő. - morogta - Nos, Legort valójában elég gyorsan fognak tudni haladni. 
 - Hogy érted?
 - Mi nem átlagos emberek vagyunk. Hallottatok már valaha az alakváltókról?
 - Kikről? - kérdeztem vissza, reméltem, hogy rosszul hallottam.
 - Alakváltók. Ezek szerint nem. Az alakváltók képesek vagy kutyafélékké vagy macskafélékké változni. És a macskafélék vagy kutyafélék közül bármelyik alakot tudja használni. Ha állati alakjában ölitek meg az alakváltót, az újra tud éledni egy másik alakjában sértetlenül, kivéve akkor, ha levágjátok a fejét. 
 - Ez miért fontos? - kérdezte Alton.
 - Mert mi nem emberek hanem alakváltók vagyunk. Tizon macskafélékké képes átváltozni. Így elég ha csak ráültök ti hárman a hátára, és ő elvisz titeket vissza a falutokba. 
 - Ezt nem tudtátok volna előbb mondani? - kérdeztem.
 - Te elmondtad volna? - kérdezett vissza Anna.
 - ...
 - Na mi sem bíztunk meg bennetek. 
 - Valaki lefele tart. - mondtam.
 - Gyorsan mindenkit visszaviszek! - válaszolt Anna.
  Körülbelül két perc múlva már végeztünk is. A férfi jött le, Annára sandítottam. Nagyon elfáradtunk ebben a beszélgetésben és sajnos meglátszott rajtunk. "Ne vegye észre" - fohászkodtam. De persze a sors ilyenkor is fügét mutat nekem.
 - Ennyire kifárasztott az, hogy ki kellett ütnötök egy katonát? - kérdezte gúnyosan - Látom a tegnapi kis bemutató után is ugyanaz a véleményetek. Akkor most bemutatok egy régi ismerőst. Lucia befáradnál?
  Nem lepődtem meg, hogy Lucia ellenünk van, azonban Anna annál jobban. Látszódott rajta, hogy dühös.
 - Üdv Anna. Téged még elég könnyen áttudtalak volna ejteni, azonban a tünde sokkal bizalmatlanabb volt, mint gondoltam. - mondta Lucia - De már ideje volt, hogy így találkozzunk drága rokon.
  Annára néztem, aki szintén ugyanolyan döbbent volt mint én.
 - A rokonod? - kérdeztem.
 - Nem tudtam róla.
 - Persze, hogy nem tudtál róla, hiszen a családodról senki nem mondja el az igazságot. Még te sem. Éppenséggel a dédinagymamádnak a testvérének a fiának a lánya vagyok.
 - Bonyolult a rokonság. - mondtam Annának.
  Erre a mondatomra csak elmosolyodott.
 - Tünde te maradj csöndbe! - meredt rám dühösen Lucia.
 - Akkor ezek szerint mégis csak hallasz engem. - jegyeztem meg.
 - Még szép. A képességem csak akkor működik, ha Anna használja a sajátját. És képzeld szívem - fordult vissza Annához - akár az összes energiádat képes vagyok leszívni.
 - Lucia elég lesz. - mondta a férfi - Majd máskor lesz szükség rád.
  Lucia csak biccentett és felment a lépcsőn. A férfi megint ránk nézett, gondolkodott valamin.
 - Mindkettőt hozzák fel! - szólt a katonánknak.

*Anna szemszöge*

  Nagyon meglepődtem, hiszen eddig sosem vittek fel minket együtt. A tündéről most se lehetett semmit se leolvasni. Nem akarom tudni, hogy mit forgat a fejében a férfi. A szakasztársaim is aggódva néztek minket. Próbáltam erősnek mutatni magamat, de valahogy ez most nem ment. Sok gondolat cikázott a fejemben. "Akkor még is van egy élő rokonom, kár hogy ellenem fordult" - gondolkoztam - "Vajon hogyan tudnám kizárni a fejemből? Biztos, hogy megtudom valahogyan oldani. Ha energiát is képes volt tőlem leszívni, akkor lehetséges, hogy a saját képességemet fordította ellenem? Akkor csak meg kell szüntetni felé az energia folyamot, ami a telepátiakor jelentkezik. Nem lesz egyszerű, de meg kell próbálnom." Miközben ezeken járt az eszem felértünk a kínzó kamrába. Most két szék volt egymásnak háttal összekötve.
 - Leülni! - dörrent ránk az egyik katona.
  Engedelmeskedtünk, hiszen nem volt más lehetőségünk. A karjaimat hátra feszítették, és a másik székhez kötötté őket. A lábaimat a széklábaihoz erősítették. Szerintem a tündével ugyanezt tették. "Most én vagyok kicsi, vagy a tünde ilyen baromi nagy?" - hajtottam hátra a fejemet. Az én fejem a tündének a lapockái között volt. "Szerintem ő túl magas." - vontam le a következtetést. Nem látszik rajta, hiszen olyan mint egy fogpálcika. Nagyon sovány és irtó magas.
 - Mit tudtok másokkal csinálni a képességetekkel? - kérdezte a férfi.
 - Ezt nem hiszem el! - szólaltam fel hirtelen, amitől még a férfi is meglepődött - Új kérdést tett fel!
  Nem tudom, hogy mit reagált a tünde, azonban a férfi arcszíne hirtelen vörössé változott. Odajött elém és felpofozott.
 - Nem tűröm el, ha valaki egyfolytában felesel velem. Megértetted? - kérdezte ridegen a férfi.
  Nem válaszoltam, erre újra felpofozott, mire éreztem, hogy a tünde megmozdul, vagyis a székemet megmozdította.
 - Nem hallottam a válaszodat! - sziszegte a férfi.
 - Értettem. - feleltem, miközben farkasszemet néztem vele.
 - Akkor legalább még jó a felfogó képességed. - morogta.
  Odament az asztalához és felvett egy tőrt. Nagyon szépen kidolgozott volt a tőr markolata. A markolat végébe bele volt foglalva egy jáde és egy gyémánt, a markolatát bőrrel vonták be. A pengéje éles és hegyes is. Nem tudtam megállapítani, hogy mégis milyen fémötvözetből készült, de arra rögtön rájöttem, hogy nem a mi népünk készítette.
 - Ezt a tündénél találtuk, nagyon szép munka. Kár, hogy nálad volt, mert így az értéke is csökken, de a hasznossága nem. Nem ismerem ezt a fémet, elárulnád, hogy mégis miből készült?
  Nem válaszolt a tünde, de nagyon dühös volt. Igaz, hogy nem láttam az arcát, de az érzéseit éreztem.
 - Ha nem, akkor nem. Na nézzük mire is képes. - ezzel hozzám lépett és végig húzta a tőr élét a vállamon.
  Felordítottam, hiszen nagyon mélyen belevágott épphogy csak nem látszik ki a csont. A sebből egyfolytában folyt a vér.
 - Még mindig semmi válasz?
  Semelyikünk se szólt egy szót se.
 - Akkor folytatom. - azzal visszasétált az asztalhoz.
  Felvett egy kis zsákot. Nem tudtam megállapítani, hogy mi van benne. Megint hozzám lépett, a zsákot az övére akasztotta, és elővett egy rongy darabot.
 - Ez csak óv intézkedés, hogy senki se süketüljön meg. - mondta, erre bekötötte a számat.
  A kezébe vette a zacskót és megmutatta, hogy mi van benne. Elkerekedett a szemem, és már értettem, hogy mi szükség volt arra, hogy bekösse a számat. A zsákban ugyanis só volt.
 - Tudod megakadályozhatsz, csak szólj a tündének, hogy beszéljen.
 - Ha kimersz nyögni egy szót is nagyon megjárod! - mondtam a tündének.
 - Mit akar tenni?
 - Sót hozott ide.
  Ennyit mondtam neki, aztán megszakítottam a kapcsolatot. Nem akartam neki is fájdalmat okozni. Miután a férfi látta, hogy Legort nem méltóztatik megszólalni, belenyúlt a zsákba. Direkt nem néztem oda, bár tudom, hogy így is úgy is érezni fogom. Nem kellett sokat várnom, amint a só a sebhez ért, égető és szúró fájdalmat éreztem egyszerre. Sikítottam és ráharaptam a rongyra, amivel bekötötte a számat. Nem tudom mennyi idő telhetett el, nekem nagyon soknak tűnt, amikor egy nedves kendővel kitisztította valaki a sebemet. Az is fájt, de a sóhoz képest ez semmi volt.
 - Még mindig semmi? - kérdezte a férfi.
  Nem néztem rá, ugyanis bekönnyeztem a fájdalomtól. Nem szólaltam volna meg akkor sem, ha tudtam volna. A sebem környéke elkezdett zsibbadni. A férfi megint a tünde tőrét vette elő, és már megint használta volna, amikor is az ajtó kivágódott. "Köszönöm, köszönöm, köszönöm bárki is légy!" - gondoltam megkönnyebbülten.
 - Látsz valamit? - kérdeztem Legort-ot.
 - Egy aprócska katona rontott be, és kihívta a férfit. Többet nem tudok.
 - Szerinted most próbáljuk meg?
 - Amíg a te szenvedésedet nézte, addig próbáltam megváltoztatni a parancsát de nem sikerült.
 - Próbáljuk meg erősebben, aztán az emlékeit változtassuk meg.
 - Merész terv. Kevés az esélye, hogy...
 - Az ikrek vagy ez a kockázat? - vágtam közbe.
 - Az ikrek. Amint bejön és hármasban maradunk, akkor kezdjük el. Rendben?
 - Rendben.
  Ott ültünk, nem tudtunk semmit sem csinálni. A sebem megint elkezdett csípni, mire felszisszentem.
 - Dőlj nekem. - súgta a tünde.
 - Miért? - kérdeztem.
 - Mert csak akkor tudlak meggyógyítani, ha nekem dőlsz. - válaszolta.
 - Ne most segíts, ha rájön, hogy te nem csak gondolatolvasó vagy, hanem varázsló is, sokkal jobban fog rád felügyelni. Főleg, hogy most már a robbanás miatt is pikkel rád.
 - Rendben, akkor bírd ki.
  Többet nem beszéltünk. "Nem értem, miért nem telepatikus úton kérdezte meg mindezt? Na mindegy." Már fél órája várakoztunk, amikor bejött két katona, a törpe és a férfi.
 - Öt perc és visszavitetem őket a cellájukba. Majd ott vigyázhatsz rájuk. - mondta a férfi a törpének.
 - Nem így szól a parancsom. - válaszolta.
 - Az engem nem érdekel. Most az én erődömben vagy, itt én parancsolok. Itt azt teszed amit én mondok. Számomra itt egy katona vagy a sok közül, a különbség az, hogy benned nem bízok. A celláknál ügyelhetsz rájuk, viszont amikor itt vannak fent, akkor te nem tehetsz semmit. Világos?
 - Értettem uram!
 - Most pedig mindenki kifelé! - kiabálta dühösen a férfi.
  Mindannyian kimentek, csak mi hárman maradtunk bent. Elkezdtem a tervünket, szép lassan, hogy ne vegyen észre elkezdtem feltörni az elméjét, pár perc múlva Legort is segített. A férfi nem mozdult, gondolkodott valamin. Nem néztük meg, hogy min, hiszen akkor nagyobb lenne a lebukás veszélye. Gyorsak voltunk, amint elértük azt az emlékét, amiben a parancsot adta ki, elkezdtük megváltoztatni. Nem holnapra tettük át, hanem holnaputánra. Legalább sikerült előrébb hoznunk. Gyorsan visszatértünk a testünkbe. Pont jókor, a férfi felállt és újra az asztalához ment. Felvett egy üveget, amibe Legort kését belemártotta.
 - Utoljára teszem fel a kérdést. - dörögte - Mire vagytok képesek? Mit tudtok tenni a telepátiával?
  Nem válaszoltunk. Legort-hoz lépett, nem láttam mit csinál. Annyit hallottam, hogy a tünde felszisszen. Sokáig azaz percekig csend volt. Aztán Legort egyre gyorsabban vette a levegőt és sokszor felnyögött. Ekkor jöttem rá, hogy azt a mérget használta, ami csak a tündékre hat. A fájdalomtól, megmozdította a székét, mire az egyik csuklómról leesett a kötél. Szerencsére a férfi ezt nem vette észre.
 - Valami baj van? - kérdezte a férfi Legort-tól - Emlékszel arra a méregre amiről meséltem? Ami lassan de erősen fejti ki a hatását? Most éppenséggel azt tesztelem, ha nem gond. Erre meg már - húzta elő a kést úgy sincs szükségem. - mellém dobta, nekem pedig eszembe jutott egy ötlet - Tudod, még nem érezheted a hatását, még nem oldódott fel teljesen. Kell még egy-két perc ahhoz, hogy a fájdalmad elérje a tetőpontját.
  Sose szerettem a férfit. Most már azonban elgondolkoztam, hogy biztos, hogy ő egy alakváltó? Nem lehet, hogy egy démon, aki elszabadult?
 - Legort amikor a nagy fájdalmakat éled át, boríts fel minket a baloldaladra! A késedet így eltudom érni.
  Nem válaszolt, de tudtam, hogy megértette a feladatát. Tényleg nem kellett sok idő, hogy hasson a méreg. Egy perc múlva Legort felnyögött, és elborultunk. Gyorsan amíg a férfi Legort-ot figyelte, addig a kést elvettem a földről és elrejtettem a nadrágom és a pólóm találkozásánál.  Aztán megfogtam a kötelet is, és megpróbáltam magamra fabrikálni. Nem sikerült, és közben Legort légzése is újra normális lett. Behívott a férfi pár katonát, aki felállítottak és eloldoztak minket. Szerencsémre nem szóltak a kötél miatt. Visszavittek bennünket a cellánkban, a törpe pedig itt maradt lent. A többiek furcsán néztek ránk, de inkább nem fordultam feléjük, most még nem.
 - Vigyázz velük, szeretnek szökni. - vetette oda az egyik katona - És ha nem szeretnéd, hogy bajuk essen, ne engedd be hozzájuk Fottre-t.
  Válaszul csak biccentett az új felügyelőnk. Legort rosszabb állapotban volt, mint gondoltam. Ekkor veszekedést hallottam fentről:
 - De hát a támadás öt nap múlva lesz.
 - Ne nézzen engem hülyének! Pontosan emlékszem, hogy mit mondtam! - dühöngött a férfi - A támadás holnapután lesz! Mindenki kezdjen el készülődni!
 - De nem vagyunk elegen!
 - Kérd meg a küldöncöt, hogy segítsen, hidd el ő erősebb mint itt bárki más!
  Ennyit hallottam. Legort is felemelte a fejét.
 - Ezek szerint sikerült.
 - Igen. Figyelmeztetnünk kell a faludat, hogy változott a terv.
 - Talán még van rá energiám. Induljunk!
  Ugyanúgy csináltuk mint múltkor. Elméről elmére szökkengettünk, ha lehet így nevezni. Nem kellett sok idő, és már megint a faluban voltunk a közházban. Az Ezredes és egy tünde beszélgetett.
 - Ezredes!
 - Argot! - szólaltunk meg egyszerre az tündével.
  Mindketten felkapták a fejüket. Végül megint megszólaltam:
 - Beszélnünk kell!
 - Mi ilyen sürgős, hogy megint eljöttetek ide? - kérdezte a tünde.
 - A támadást előrébb hozták. Holnapután számítsatok rá!
 - Miért kellett előrébb hozni? - kérdezte értetlenül az Ezredes.
 - Valójában, mi átalakítottuk a vezetőjük emlékét, aki így áttette holnaputánra a támadást. - magyaráztam.
 - Mi szükség volt erre? - kérdezte a tünde.
 - Lara, Alton és Emerisz élete függött tőle. Nincs rájuk szükség ezért mondhatni a kivégzésüket holnaputánra tervezték. Ezért mi előrébb hoztuk a szökésünket, amihez az kellett, hogy a támadást is előrébb hozzuk. Vigyázzatok, elméletileg olyan valaki is részt vesz majd a támadásban aki erősebb az átlagnál. - mondta Legort.
 - Igazán nagyszerű hír. - morogta az Ezredes.
 - Vissza kell mennünk. - mondtam.
 - Már megint rajta kaptak benneteket?
 - Nem, csak nagyon kevés energiánk maradt. Viszlát! - válaszolta Legort.
  A visszafele út megint csak pár másodpercbe tellett. Miután visszatértünk álomba merültem.