21. fejezet - Megtörés

*Anna szemszöge, rabságuk 4. napja*

Arra ébredtem fel, hogy eldőltem és ráestem a sérült vállamra. A fájdalom hatására nyöszörögtem egy kicsit, végül felültem. Körülnéztem, és nem a megszokott helyemen voltam. Mellettem ült Legort, aki még mindig aludt. Jobban körülnéztem és rájöttem, hogy helyet cseréltünk az ikrekkel. Ők átkerültek a szakaszomhoz, míg minket elválasztottak tőlük. Van még egy bökkenő, sehol sem látom a szakaszomat! Nagyon megijedtem, hiszen lehetséges, hogy elvitték őket egy másik erődbe, vagy valami rosszabb történt velük. Össze-vissza kapkodtam a fejemet. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet. Lace elméje nagyon jellegzetes, hamar megtalálom, ha itt vannak még. Elkezdtem kutatni az erődben és megtaláltam őket. Nagyot sóhajtottam, és teljesen lenyugodtam, hogy még együtt van a csapat és van esélyünk így együtt elszökni. De miért nincsenek itt? Nem tudom, hogy mennyi lehet az idő, de remélem senkinek sem fog feltűnni, hogy elhagyom a testemet egy kis időre. Török ülésbe ültem, és a hátamat a falnak támasztottam. Behunytam a szememet és arra gondoltam, hogy egy külön szellemként az elmém elhagyja a testemet. Bevált! Gyorsan Lace után mentem, hogy megtudjam, hol vannak. Egy nagy terembe értem, ahol ott volt mindenki a szakaszomból. Ám nem csak ők, hanem a Kívülállók közül több katona is ott volt. Nem értettem, hogy mi folyik itt. Végül, csak annyit láttam, hogy a legtestesebb Kívülálló középre megy és Enturin felé int. Látszik szegényen, hogy nem akar menni, ezért Rignot megy ki helyette. A katonák csak kiröhögték őket. "Kár, hogy ilyenkor nem hallok hangokat." Már majdnem egymásnak estek, amikor érzékeltem, hogy valaki lefelé tart a cellákhoz, ezért gyorsan visszamentem a testemhez. Pont időben. A férfi jött le megint, de most csak pár katonával.
 - Kivel is kezdjük? - mosolygott kegyetlenül, aminek hatására kirázott a hideg - Tegnap a tündét vallattam, tehát akkor most te vagy a soros. - nézett rám.
  Nem válaszoltam, csak érzelemmentesen próbáltam ránézni.
 - Nyugodj meg, ma nem csak téged foglak megtörni, ha nem a tündét és a csapatodat is. - mondta a férfi, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
  A katonák eloldoztak és elindultunk. Azt hittem, hogy a kínzókamrába fogunk menni, de nem arra tartottunk. Elég döbbent arcot vághattam, mert a férfi megszólalt.
 - Hidd el oda is el fogunk jutni, de először szeretném, hogy lásd miképp szórakoznak a barátaid.
  Nem akartam érteni, hogy miről beszél. Aztán elgondolkodtam, azon amit szellemként láttam. Ekkor döbbentem rá, hogy akkor éppenséggel a szakaszomat, kihívják a katonák és megmérkőznek velük. Miközben ezen gondolkodtam, odaértünk a "küzdőtérhez". Valójában ez a legnagyobb kamrája a barlangnak. Ide fut be a legtöbb folyosó. Lent körülbelül öt hat folyosó torkollott bele, míg fent csak három. Amik itt fent voltak, azok csak kilátónak voltak jók.
 - Remélem élvezni fogod a műsort. - mondta a férfi.
  Odatoltak a korláthoz, ahonnan mindent tökéletesen betudtam látni. Éppen Tizon küzdött Fottre-vel. Tizon kiütötte volna, ha a küzdelem közepén nem fogták volna le, emiatt Fottre elég könnyedén laposra verte. Megfeszültem és megpróbáltam elszakítani a kötelet, ami megakadályozott abban, hogy segíteni tudjak. A férfi csak mosolygott ezen. Aztán Lace-t hívták ki. Nem tudtam eldönteni, hogy Lace-t vagy a katonát sajnáljam-e jobban. Ugyanis, ha nincsenek szabályok, akkor Lace ki fogja kaparni a katona szemét. Nem teljesen tértem el a valóságtól. Egy férfi hívta ki Lace-t. A katona rátámadott volna, azonban Lace gyorsabb volt és egy erősebb rúgással leterítette a földre. Nos, Lace kihasználta a férfiak gyenge pontját. A katona ott fetrengett a földön. Ekkor többen támadtak volna Lace-re.
 - Most! Mindenki! - kiabálta Rignot, és mindenki előre rontott.
  Most már mindenki küzdött mindenkivel. Sajnos a katonák így is többen voltak. Ekkor alakot váltottak, ami nem volt jó ötlet és úgy harcoltak tovább. Ekkor kitaláltam egy tervet, ahogyan tudnék segíteni a szakaszomnak. A férfi, szerencsémre, teljes figyelmét a harcnak szentelte, ahogyan a katonák is akik rám vigyáztak. A korlát nem volt magas, át tudom ugrani. "Sikerüljön! Sikerüljön!" - fohászkodtam magamban, mert ha elrontom, akkor nem biztos, hogy túlélem. Láttam, hogy Fottre most akar rátámadni Tizon-ra, aki még mindig kába volt. Gyorsan cselekedtem. Mivel itt voltam a közvetlenül a korlátnál, egy kicsit hátrébb mentem, de senki sem vette észre. Aztán hirtelen átugrottam azt, és miközben zuhantam alakot váltottam. A tigris alakot választottam, és sikerült a tervem nagy része. Sikerült átugranom a kerítést, sikerült zuhanás közben alakot váltani, nem sikerült Fottre-ra landolnom, helyette egy másik katona terült ki alattam. Nem maradt sok időm és gyorsan Fottre-ra támadtam, aki még mindig Tizon-ra figyelt.
 - HOGY HAGYHATTÁTOK, HOGY ELSZÖKJÖN? - kiabálta magából kikelve a férfi, miközben végig nézte a produkciómat - MINDENKI FOGJA EL A KADÉTOKAT! AZ ÖSSZESET!
  Körülbelül húsz percig tudtunk kitartani, aztán mindenki kifáradt, ezért mindannyian visszaváltoztunk emberré. Nem kellett sok idő, és már megint a kínzókamrában találtam magamat. Éppen a férfi tartott nekem egy kis előadást arról, hogy ne csináljak ilyet többé mert akkor nagyon rosszul fogok járni és a többi és a többi. Azonban nem az előadására figyeltem, hanem inkább ara, hogy az arca elkezdte felvenni a vörös színt.
 - Figyeltél te rám egyáltalán?! - kérdezte még mindig vörös fejjel.
 - Nem igazán, elmondaná még egyszer?
  Először ledöbbent azon amit mondtam, aztán egy jobb horoggal válaszolt, amitől a székkel együtt eldőltem. A katonák visszaállítottak, én pedig ugyanúgy azzal az ártatlan kifejezéssel néztem rá, amivel eddig is. Rájöttem, hogy így tudom őt bosszantani, ha úgy teszek mintha nem tudnám miért van ez az egész.
 - Hogyan működik a képességed?
 - Ez alatt a négy nap alatt nem jöttél rá, hogy nem fogok válaszolni? - kérdeztem vissza.
  Most egy bal horoggal köszönte meg a válaszomat. Megint a katonák állítottak fel.
 - Makacs vagy, akár csak a szüleid. - mondta.
  Azonnal felkaptam a fejemet, és gyilkos pillantásokat küldtem felé. Azonban magasról tett rám, és folytatta:
 - Az anyád halálához nem volt közünk. Azonban az apádéhoz és az öcsédéhez nagyon is. Emlékszem én is ott voltam az osztagban. Emlékszem, hősiesen küzdött az apád, hiszen egyedül ő vigyázott a testvéredre.
  Az utolsó mondatából jöttem rá, hogy ő nem volt ott a családom halálánál. Hiszen nem egyedül az apám vitte el az öcsémet, hanem ott volt egy katona is. Rájöttem, hogy most ő szeretne engem felbosszantani, de nem hagytam magamat.
 - Igaza van az apám hősiesen küzdött, míg maguk gyáván csak csapatban mertek rá támadni, rá és egy sérült védtelen három éves gyerekre. Nagyon bátor dolog volt. - mondtam gúnyosan, de szomorúan.
  Erre a feje megint vörös színben pompázott és egy jobb horoggal gazdagabb lettem. Felállítottak és egy katona ott maradt mögöttem, hogy ne kelljen mindig valakinek ide ballagnia. Utána nem tett fel egy kérdést sem, csak ütött. Először jobb horog, aztán bal, aztán gyomorszájon vágott. Végül az utolsó jobb horgánál kidőltem, mert erősebben ütött mint előzőleg.

*Legort szemszöge*

Felriadtam az álmom miatt. Már vissza akartam volna aludni, amikor eszembe jutott valami. "Hol van Anna? Ilyenkor mindig ő szokott ébreszteni." Kinyitottam a szememet, és egyedül voltam a cellában, az ikrek velem szemközt voltak. Jobban körülnéztem és valami más volt. "Hát persze, helyet cseréltünk az ikrekkel." - jutott eszembe, hiszen a folyosó a másik oldalamon volt.
 - Emerisz, hol vannak a többiek? - kérdeztem.
 - Nem tudom. Az emberek akik itt voltak, azokat korán felkeltették és elvitték őket valahova. Még mindig nem értek vissza. Annát mellőled pár perce vitték el.
 - Köszi. Argot érdeklődött, hogy hogy vagytok. - mondtam nekik.
 - Berill és Merko hogy vannak? - kérdezte Lara és Alton.
 - Jól vannak, csak egy kicsit dühösek mindketten.
 - A tegnapi támadást megúszták?
 - Nem volt időm alaposan körbe nézni, de Merko-nak és Berill-nek nem esett nagyobb baja.
 - Történt még valami érdekes? - kérdezte Emerisz.
 - A Békések, akik velünk vannak, szövetséget vagy legalább is megállapodás szerűséget kötöttek a faluval. - mondtam telepatikusan, hogy az őr ne tudjon meg semmit.
 - Ezt hogy érted?
 - Az emberek is ott voltak a faluban, mellesleg mindenki tudott róla.
  Ekkor ordibálást hallottunk kintről:
 - HOGY HAGYHATTÁTOK, HOGY ELSZÖKJÖN? MINDENKI FOGJA EL A KADÉTOKAT! AZ ÖSSZESET!
  A hang alapján a férfi volt, és a szöveg alapján Anna valamilyen szökési kísérletet hajtott végre a szakaszával. Majd úgy is megtudom.
  Fél óra múlva kísérték vissza a csapatot, Anna nélkül. Elég rosszul néztek ki. A legtöbben kék és lila foltokkal voltak tarkítva és mindannyian ki voltak merülve. Fottre fütyörészve kísérte őket.
 - Hogy tetszett a mai napi kiképzés? - kérdezte tőlük.
  Erre nem válaszoltak semmit, csak megálltak. Nem értettem, hogy miért, de akkor láttam, hogy a legtestesebb áll legelöl, és valójában csak ő állt meg, de ezzel feltartóztatott mindenkit.
 - Ennyire fáj a vereség? - kérdezte gúnyosan Fottre.
 - Nem a vereség, hanem a gyávaságotok. - válaszolt vissza Rignot, és meglökte Tizon-t, aki bement a cellába.
 - Mi gyávák? Látnotok kellett magatokat, főleg téged - mutatott Enturin-ra - mikor kihívtunk titeket. Nagyon féltetek.
 - De kiálltunk ellenetek. Míg te Tizon-nal csak úgy mertél szembe szállni, hogy öten lefogták és nem tudott se védekezni se támadni. - vágott vissza Rignot.
 - Ne akarj még egy folttal gazdagabb lenni! - fenyegette meg Fottre - Leülni a helyetekre!
  Mindegyikük leült és hagyták azt hogy Fottre rájuk tegye a láncaikat. Aztán átjött hozzám.
 - Már megint szökni akarsz? - kérdezte egyre vidámabban Fottre.
  Először nem értettem semmit, aztán rájöttem, hogy megint leszedtem magamról a bilincset. Aztán Fottre hirtelen elkomolyodott.
 - Szerencséd van tünde, a mai napon senki sem bánthat se téged se a lányt. Helyette majd Palkot fog titeket helyre tenni. - mondta és visszatette rám a bilincseket.
  Tíz perc múlva Annát is lehozták. Elájult, és rajta is több lila zöld folt volt. "Mivel dühítette fel ennyire?" A katonák mellém hozták Annát és leláncolták. Aztán engem kísértek fel. "Vajon még mindig ugyanazt a kérdést fogja feltenni?" - gondolkodtam magamban. Odavittek rögtön a kínzó kamrába. Most nem a falhoz láncoltak, hanem középen volt egy lánc, ami fentről függött lefelé. Odavittek engem. "Eddig hol volt ez a bilincs?" - gondolkodtam, hiszen sohasem vettem észre. Lebilincseltek és a kezeimet felhúzták a fejem felé, hogy ne tudjam használni őket, A lábaimat is leláncolták, szóval mozogni most már egyáltalán nem tudtam. A férfi is bejött pár perc múlva.
 - Tudod Anna egy szót sem mondott, és van egy sejtésem, hogy te sem fogsz. - kezdte a férfi - Szóval kell valaki aki eleget tud és könnyű megtörni. Így remélem nem baj, ha lesz három vendégünk.
  Reméltem, hogy rosszul hallok. Nem kellett sok idő és behozták az ikreket, szegények nem tudtak semmiről se.
 - Még ha te egy szót sem mondasz, ők attól még beszélhetnek. - mosolygott kegyetlenül.
 - Hagyja őket békén, hiszen még csak gyerekek! - mondtam neki.
 - Ezért lesz őket könnyű megtörni. Azonban te is válaszolhatsz, és akkor visszavitetem őket.
  Nem válaszoltam neki. Alton dühödten meredt a férfire ahogyan Lara is, csak Emerisz aggódott.
 - Ne mondjatok egy szót se! - mondtam nekik telepatikusan.
  Erre csak biccentettek. A férfi nem ránk figyelt, mert most választotta ki az új kedvencét az asztalról. Egy korbácsot vett fel, és arról is elkezdett ódákat zengeni.
 - Esküszöm, néha a hablatyolása idegölőbb mint a kínzás. - mondtam az ikereknek, akik erre elmosolyodtak. Ezt észre vette a férfi, és először nem értette, hogy mi történt, aztán rám nézett és dühös lett.
 - Figyeltél rám?
 - Nem.
 - Ugyanúgy viselkedsz mint Anna. - mondta - Hogyan működik a képességed?
  Nem válaszoltam, erre a hátamon csattant a korbács. Felszisszentettem, de több hangot nem adtam ki magamból.
 - Ti tudjátok a választ? - nézett az ikrekre.
  Ők sem mondtak semmit. Erre megint lesújtott.
 - Pedig reménykedtem, hogy könnyű lesz de ha nem, akkor nem. Végtére is nem ti szenvedtek a némaságotok miatt. Még mindig semmi válasz?
  Nem mondtunk egy szót se, erre megint megütött. Éreztem, hogy felszakadt az ingem.
 - Tudjátok, ezt elég sokáig csinálhatjuk. Hiszen neki - mutatott rám - nagyon gyorsan gyógyulnak a sebei. Tehát a sebek miatt nem fog elájulni.
  Az ikrek döbbenten néztek rám, majd a férfire. Hirtelen a férfi megint lesújtott, mire újra felnyögtem, hiszen most már közvetlenül a bőrömet érte a korbács. Aztán éreztem, ahogy összehúzódik a seb.
 - Még mindig semmi?
  Aztán így folytatódott a kínzásom. Egyáltalán nem örültem annak, hogy az ikreknek végig kell ezt nézniük. Körülbelül a huszadik csapásnál tartottunk, amikor Emerisz megszólalt volna, de ekkor rászóltam:
 - Egy szót se szólj!
 - Akkor már ezek szerint nem kell sok, hogy megtörjetek. - ekkor megint megütött.
  Egyre jobban fájtak az ütési, ugyanis már nem hagyott időt a testemnek arra, hogy gyógyulni tudjon. Nem tudom, hogy hol járunk, de már kezdtem elveszíteni az eszméletemet. Ekkor viszont megszólalt Emerisz:
 - Mit szeretne tudni?
 - Emerisz ne... - erre újra lesújtott, hogy maradjak csöndben.
 - Hogyan működik a telepátia? - kérdezte a férfi diadalittasan.
  Emerisz elé ment, ezért nekem hátat fordított. Gyorsan kioldoztam a kezeimet aztán a lábamat.
 - A telepátia valójában egy energia kör, aminek a közepén az agy található - mondta az én szavaimmal - aki benne van ebben az energia körben, annak Legort vagy Anna képes üzenetet küldeni vagy mást is akár. Most már békén hagyja Legort-ot?
  "Nagyon naiv vagy Emerisz" - gondoltam magamban, és ugrásra készen álltam.
 - Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem, de elmondok valamit, én nagyon nem szeretem azokat akik ilyen könnyen megtörnek. - már emelte a kezét, de már nem tudott lesújtani ugyanis a korbáccs már nálam volt. Erre megfordult és dühösen nézett rám, mire eldobtam a legtávolabbi sarokba a korbácsot, nem tudtam használni, így csak fölös teher volt a számomra.
 - Ezt még százszor megbánod. - sziszegte és előkapta tőrét.
  Rám támadt, erre csak kitértem az útjából. Egyre dühösebb volt, ami miatt több hibát is vétett. Egyszer amikor alkalmat találtam rá, kiütöttem a tőrt a kezéből. Utána puszta kézzel próbált meg volna kiütni. Így még kevesebb esélye volt. Gyorsabb voltam, mint ő. Először védekeztem, aztán támadtam, amit ő is kivédett. Nekem rohant erre kigáncsoltam, ott voltam az ajtónál mire elkezdett kiabálni:
 - MINDENKI JÖJJÖN IDE! - erre betódult körülbelül tíz őr.
  Elég hamar elkaptak, és most már csak a vezetőjük parancsára vártak.
 - Az ikreket vigyétek vissza most már úgy sincs rájuk szükségem. A másikat kötözzétek a falhoz!
  Az ikreket hamar kivitték, aminek nagyon örültem. Aztán a férfi odajött elém, a kezében azzal a tőrrel amit egyszer már elejtett.
 - Most már az ikrekre nincs is szükségem, hiszen ti Annával sokkal erősebbek vagytok náluk. Mellesleg ők nem tudják elmondani azt, amire tényleg kíváncsi vagyok. - erre belém szúrta a tőrt - Egyszer úgy is megfogtok törni, ha nem itt akkor majd máshol. Hidd el még sok eszközt nem vetettem be. - miközben beszélt megforgatta a tőrt a sebben.
  Kirántotta a tőrt és visszasétált az asztalhoz. Most belemártotta a tőrt abba az edénybe, amibe tegnap is.
 - Nem szeretem, ha hátba támadnak. - mondta miközben felém tartott - Túlságosan messzire mentél azzal, hogy visszatámadtál. Azonban itt felmerül egy kérdés, ha te gyógyító vagy honnan tanultál meg harcolni? Mert azt még megértem, hogy ki tudsz kerülni pár csapást, de te kivédted aztán visszatámadtál. - most a vállamba szúrta a kést - A múltad csak annyiban érdekel, hogy a telepátia az öröklődik vagy csak úgy valakinek van ilyen képessége valakinek meg nincs? - ekkor megfordította a tőrt és kihúzta. - Gondolom erre se fogsz válaszolni.
 -  Eltalálta. - mondtam.
  Nem kellett sok idő, hogy érezzem a méreg hatását. Nem tudom, hogy pontosan mennyi idő telt el, de miután teljesen elmúlt a hatása, fél kómás állapotba kerültem. Nem is tudom, hogy kerültem vissza a cellába, elég hamar elaludtam.

*Anna szemszöge*

Arra ébredtem fel, hogy Legort-ot leláncolták mellém. Szegény, elég ramatyul néz ki. Szerintem sok mindenről lemaradtam. Átnéztem és mindenki ott volt a másik cellában a szakaszomból, és az ikrek is ott ültek, de ők csak csendben meredtek maguk elé. "Biztosan csak beszélgetnek" - gondoltam magamban. Megint beszélnünk kéne a menekülésről, de most nincs annyi energiám, hogy egyedül mindenkit betudjak engedni a fejembe. Észrevettem, hogy Legort vállát szintén megsebesítették. "Bárcsak valahogy gyorsabban tudnánk gyógyulni" - amint erre gondoltam, Legort sebe eltűnt. Nagyot néztem, hiszen az előbb még itt volt. "Vajon szellemileg is kifáradt?"
 - Legort tudunk beszélni, vagy nagyon rosszul vagy? - kérdeztem.
 - Mi ilyen fontos?
 - Rájöttem, hogyan lehet a férfit feldühíteni!
 - Ez miben segít rajtunk?
 - Mindenki több hibát ejt, ha dühös. Biztos csinálna vagy mondana valamit ami a hasznunkra válna.
 - Anna, nem akarlak elkeseríteni, de mikor feldühítetted, akkor ájultan hoztak vissza a cellába.
 - Az csak a szökés miatt volt.
 - Tényleg? Tudom, hogy mikor hazudsz.
 - Na jó, talán azért is mert feleseltem. Egyébként megjegyzem te se nézel ki jobban!
 - Ez megint más.
 - Mégis miért lenne más?
 - Te megszöktél és feleseltél, én nem válaszoltam neki, kinyitottam a zárakat és kigáncsoltam. De csak ennyit szerettél volna?
 - Nem egészen. Valamit nem mondott neked? Én is érzem, ha valamit nem mondasz el.
 - Azt mondta hogy Larára, Altonra és Emerisz-re már nincs szüksége. De ezen kívül semmi. Nálad?
 - Megpróbálta elhitetni velem, hogy ő ölte meg az apámat és az öcsémet. De nem sikerült. 
 - Most már tovább aludhatok?
 - Persze, bocsi a zavarásért.
  Már nem is válaszolt nekem. Mindkettőnknek nehéz napja volt. Elszenderedtem.
Nem tudom mikor de arra ébredtem, hogy valaki durván kinyitotta a cella ajtót. Egy nőt rángattak be, aki nagyon ellenkezett. Végül sikerült velünk szemben lebilincselni. Legort is felébredt erre a zűrzavarra. Miután végeztek a katonák kimentek. Először nem ismertem fel, ezért megnéztem volna az elméjét, de ekkor meglepődtem, hiszen a nő Lucia.
 - Lucia, maga az? - kérdeztem.
 - Anna? Hát itt vagy? Az egész erőd meglepődött az eltűnéseteken. Jól vagytok?
  "Mikor lett belőle ilyen szószátyár alak?" - gondoltam magamban.
 - Nem bízok benne. - halottam a tündét a fejemben.
 - Tudom, hogy nem szívleled, de azért ennyire ne mutasd ki.
 - Ne mondjunk neki semmilyen fontos információt.
 - Akkor mi legyen?
 - Mondjunk neki álhíreket, ha azt tovább adja, akkor tudjuk, hogy nem bízhatunk benne, ha nem akkor őt is belevonhatjuk a terv készítésbe. Megegyeztünk?
 - Igen.
  Felbontottam a kapcsolatot és Lucia értetlenül körül nézett.
 - Ő kicsoda? - mutatott a tündére.
 - Vele beszéltem minden nap.
 - Értem, és mindenki itt van a szakaszodból?
 - Igen. Veled mi történt?
 - Éppen a folyosótokon jártam, amikor láttam, hogy valaki éppen bezár titeket a szobátokba, már számon kértem volna, mire valaki leütött hátulról. Utána itt ébredtem és feltettek nekem egy csomó kérdést. Végül ide hoztak.
 - Nem tudja véletlenül, hogy hol vagyunk? - kérdezte Legort.
 - Mint mondtam itt ébredtem, ezért nem emlékszem az útra. - mondta Lucia.
 - Anna ő kicsoda? - kérdezte Rignot.
 - Ő felügyelt miközben vele beszélgettem - böktem Legort-ra.
 - Tényleg? - kérdezett vissza.
 - Miért ennyire hihetetlen, hogy felügyeltem miközben Legort-tal társalgott? - forgatta a szemeit.
  Nagyon megdöbbentem, hiszen nem mondtuk meg neki Legort nevét. Látta Legort, hogy meglepődök.
 - Valami baj van?
 - Nem mondtam el neki a nevedet.
 - Lehet hogy csak hallotta, hogy mit beszélnek a katonák.
 - Igazad lehet. 
  Hirtelen nagyon álmos lettem, nem értettem, hogy miért. Ekkor érzékeltem, hogy Lucia megint rám kapcsolódott és folyamatosan szívja ki belőlem az energiát. Amilyen gyorsan csak tudtam elvágtam magamat tőle.
 - Jaj, bocsánat. Néha akaratlanul történik meg ez velem. - szabadkozott.
  Csak bólintottam egyet, és már aludtam újra.