20. fejezet - Egy új felfedezés

*Legort szemszöge, a fogságuk 3. napja*

  A tegnapi mutatványom eléggé leszívta az energiámat, de azt nem gondoltam volna, hogy megint Anna fog felébreszteni. Megint elkezdte rázni a vállamat.
 - Most már felébredtem. - morogtam.
 - Miért álmodod mindig ugyanazt? - kérdezte.
 - Mindegy. Hogy van a karod?
 - Jól van. Te hogy vagy? Fáradtnak látszol.
 - Jól vagyok.
 - Tedd vissza magadra a láncot, különben Fottre ma se fog békén hagyni.
 - Rendben. Most, ha nem baj aludnék még egy keveset. - azzal elfordultam.
  Visszament a helyére. Megpróbáltam aludni, de nem sikerült ezért elképzeltem a barlang rendszert, és próbáltam pár épkézláb szökési ötlettel előállni. Hirtelen hangokra lettem figyelmes.
 - Mit szólsz hozzá?
 - Mégis mihez?
 - Egy hét múlva újra terepen leszünk!
 - Ne örülj neki! Gondolj bele, az egész bázison csak pár katona lesz. Ha Palkot rossz kedvében lesz, biztos minket fog itt hagyni. A mai napi zsákmányolásra se a mi osztagunkat küldi!
 - Kevés az esélye, hogy mi maradunk itt. Hiszen sikeresen megszereztük a kadét csapatot!
 - Bolond! Mi nem egy osztagban vagyunk! Mi meg elrontottuk az első zsákmányolást, az egyik tünde akkor megszökött előlünk.
  Ennyit hallottam, utána tovább mentek. Szóval egy hét múlva szinte kiürül a bázis. Ez nagyon jó hír, és akkor talán sikerül kijuttatnunk egy kisebb csapatot. A szellőzőket fogjuk használni. Nincs belőlük sok, de azért akad pár, és mindegyik a felszínre vezet, ahol már könnyebb eltűnni. Már csak azt kell kitalálnunk, hogy kik menjenek. A mai napot nem kockáztatnám meg. Túlságosan kapkodósra sikeredne a terv, és akkor biztosan sokkal szigorúbb lenne az őrzésünk. Elkezdett mindenki magához térni. Bárcsak tudnánk, hogy mennyi az idő. Senki nem beszélt, inkább mindenki csöndben maradt.
 - Anna, létre kéne hozni újra egy csoportos beszélgetést. - szólítottam meg.
 - Rendben, akkor kezdjük is el!
  Létrehoztam a szobát kettőnk között, ő pedig ide hozta a többieket. Eléggé megdöbbentek, de most nem szólhattunk nekik, hisz minden beszéd kiszűrődik.
 - Miért vagyunk itt? - kérdezte Rignot.
 - Mert van egy fontos információ, amiről tudnotok kell. - válaszoltam - A mai nap támadásra készülnek, de csak egy osztagot fognak kiküldeni, ezért a szökést nem próbálhatjuk meg a mai nap. Viszont egy hét múlva szinte ki fog ürülni a bázis. Nem tudom miért.
 - Ezeket honnan tudod? - kérdezte Lara.
 - Már másfél órája ébren vagyok, ezért hallottam, hogy mit beszélnek az őrök. 
 - Remek, és nem tudunk semmit sem tenni addig, amíg ez az osztag távol van? - kérdezte Enturin.
 - Dehogy nem! Hiszen képesek vagyunk kiszakadni a testünkből, egy határozatlan ideig. Így eltudnánk jutni az Erődbe vagy legalább a faluba. - mondta Anna.
 - Te is mondtad, egy határozatlan ideig, nem biztos, hogy kibírjuk az utat. - vágtam közbe.
 - Te már észrevetted azt, hogy akinek már jártál a fejében, annak sokkal könnyebben tudod újra és újra feltörni az elméjét?
 - Igen. 
 - Az elméletem szerint, ha valakinek már átnéztük a fejét, vagy már kapcsolatban voltunk vele, akkor ott hagyunk egy láthatatlan lenyomatot, aminek segítségével könnyebben találjuk meg az illetőt. - kezdte Anna a magyarázatot.
 - Ez jó ötlet, de én még senkinek sem néztem bele az elméjébe a falunkból. - mondtam keserűen.
 - Az lehet, de én már többször is átkutattam a gyámom fejét, tehát őt már könnyedén megtalálom, és ahogyan ismerem rá tudnám venni arra, hogy beszéljen a faluddal. - válaszolta.
 - Jó, majd megpróbálhatjuk, de ne most, mert különben észrevesznek, majd amikor vége lesz a faggatásnak.
 - Mindent megbeszéltetek? - kérdezte Rignot - Vagy még valamit meg akartok vitatni?
 - Most jön a másik fontos rész, ki kell választanunk azt a négy embert akik egy hét múlva meg fognak szökni. 
 - Remek, lehet én az egyikük? - kérdezte Lace.
 - Nem lenne jó ötlet. - mondta Anna - Majd ez legyen az utolsó pont, lehet, hogy megtudunk valami olyan információt, ami miatt változtatni kell azon, hogy ki fog menni. 
 - És a terv többi része? - szólt közbe Denrick.
 - Úgy gondoltam, hogy az őrt vagy őröket rávesszük arra, hogy lejöjjenek, és be kelljen jönniük a cellába. De csak ő vagy ők kellenek, azaz ne hívjanak segítséget. Amint bejönnek, le kell ütni őket. Akkor két csapatra válunk. Az egyik jobbra tart, míg a másik balra, és akik az utunkba áll, azt semlegesítjük. Van két szellőző nyílás, amik elég nagyok ahhoz hogy egy ember átférjen rajta. Azok lesznek a célállomások. Ha odaérünk akkor akiket küldünk, azoknak csak annyi lesz a feladatuk, hogy kijussanak, ne kapják el őket és értesítsenek mindenkit. Addig amíg ez a kis csapat szabadul, addig a többiek kettesével, vagy egyesével szétválnak és eltereljük az őrök figyelmét. A lényeg az, hogy minden figyelmüket ránk fordítsák, és a bázis körül ne legyen senki. Addig kell kitartanunk, ameddig csak tudunk, annyi időt kell szereznünk, amennyit csak tudunk. Ez még egy alap terv, tehát nincs minden részlet kitalálva, de egy alapnak jó.
 - És mit kezdjünk az őrökkel? Nincs kedvem csak úgy a karjukba rohanni. - mondta Enturin.
 - Annával a szökés napjáig figyelni fogjuk az őrök mozgását, talán így majd mi lepjük meg őket és nem fordítva.
 - Egész jó terv.
 - Skacok, nem akarok közbe szólni, de mi lenne, ha erre a napra befejeznénk? - kérdezte Anna.
 - Oké, akkor vigyetek vissza a testünkbe!
  Most is Anna szállította őket. Legalább van egy alapterv. Pihennünk kell, nehogy feltűnő legyen, hogy Annával elfáradtunk. Végre mindenki a helyén volt. Nem pihenhettünk sokáig, mert hirtelen nagy zörgést hallottunk a lépcső felől. Megint jött a páncél szekrény ellenőrizni. Már mosolyogva jött le ide. Most is vele tartott az ismeretlen.
 - Na nézzük, ki is fog ma pórul járni. - egész végig engem bámult.
  Így hamar rájöttem, hogy a mai napi tervei között szerepel az is, hogy megint szétverjen. "Annyira örülök, hogy sikerült ennyire kivívnom a figyelmét." - gondoltam magamban keserűen. Az én bilincseimmel kezdte, nem volt mit javítania, de azért gyomorszájon vágott. Csak összegörnyedtem, de különösebb jelét nem mutattam a fájdalomnak. Pedig eléggé fájt. Annánál megint több időt töltött, hiszen az ő láncai megint el voltak szakadva. A többieknél nem töltött sok időt. Végül elkezdett nyafogni a társának:
 - Te véletlenül nem tudsz egy nyomós indokot?
 - Milyen indokot?
 - Egy kiadhatom valakin a dühömet büntetés nélkül indokot.
 - Múltkor se jöttél jól ki belőle, a mai napra hagyd békén!
 - Akkor siess!
  Még pár percet itt voltak, aztán elmentek. Tudtuk, hogy ez a látogatás az előjele annak, hogy nem sokára jönnek kikérdezni bennünket. Szerintem ma inkább engem fognak piszkálni.
 - Anna pihenj amennyit csak tudsz, mert csak akkor lesz elegendő energiánk ahhoz, hogy meglátogassuk a gyámodat. - szóltam neki.
  Erre csak bólintott, és a falnak dőlt. Megpróbáltam annyit pihenni, amennyit csak tudtam. Egész végig a falun járt az eszem, hogy mennyire lenne ránk szükség, hogy Merko és Berill nem fog-e megölni ez alatt az idő alatt senkit se és még hasonlók. Tudom, hogy minden fogytán van, hiszen láttam a fegyverek állapotát, valahogy majd újakat kell szerezni. Végül annyit gondolkodtam, hogy elaludtam. Most az álmomban futottam valami elől, aztán megbotlottam. Amikor felálltam, megint a máglya előtt álltam. A máglya közepén ott állt a nő is sikoltozott. Arra ébredtem fel, hogy valaki egy jó nagyot belerúgott a bokámba.
 - Na végre, hogy felébredtél. Tegnap Annát kérdezgettem, de nem akaródzott válaszolni, így most te következel. - nézett rám a férfi - Akkor mit csinálsz pontosan, amikor telepatikusan kapcsolatba akarsz lépni valakivel?
  Nem válaszoltam rá. Erre csak biccentett egyet, és az egyik őr mellkason rúgott. Kapkodtam utána a levegőt, de azt hittem, hogy kegyetlenebb lesz velem.
 - Válaszolsz vagy nem? - kérdezte a férfi.
 - Nem. - válaszoltam.
 - Miért kell mindig megbonyolítani a helyzetet? Nem lehetne egyszerűen csak válaszolni a kérdésre? - mondta magának - Hozzátok a külön cellába!
  Elengedtek, de azonnal hátrakötötték a kezemet. Közrefogtak és elkezdtek a lépcső felé taszigálni. Nagyon figyeltem a környezetemre, hátha látok valamit, ami majd segíthet a szökésben. Semmi különleges nem volt. Az egyik kamrába vezettek, ott megint a falhoz láncoltak, csak most nem tudtam leülni. Kiment az összes katona, csak a férfi maradt bent.
 - Még mindig nem gondoltad meg magadat?
 - Nem.
 - Akkor kezdjük is. - felvett egy valamit az asztalról, nem láttam, hogy mi az, direkt eltakarta előlem - Bemutatom a legújabb szerzeményemet. Rajtad fogom először kipróbálni, szóval bocsáss meg ha nem tökéletes, mert még tesztelés alatt van.
  Egy buzogány szerűséget mutatott nekem. Abban különböztek, hogy sokkal kisebb volt a feje, és a tüskéi ki voltak hegyezve és élezve. Ha ezzel megüt, úgy fogok kinézni, mint aki kiugrott volna az ablakon, úgy hogy az ablak nem volt nyitva.
 - A lényege az, hogy ne tudjak vele mély sebek ejteni, de amiket ejtek azok fájdalmasak legyenek. A tüskéi pontosan ugyanakkorák, meg vannak hegyezve és élezve. Nagy kárt tudnak okozni, de megnyugtatlak nem foglak megölni. Hiszen szükség van rád. De a testi épséged elhanyagolható. - mondta.
  Miközben az új kínzóeszközét mutatta be, azon gondolkodtam, hogy milyen jól kijönnének Hidryt-tel. Végtére is mindketten nagyon szeretik a fegyvereiket, de ha Hidryt idáig lesüllyedne, akkor szerintem leláncolva tartanánk, mert közveszélyes lenne. Mintha már nem lenne az.
 - Még a bemutatóm után se szeretnél válaszolni? - kérdezte hirtelen a férfi.
 - Nem. - bár igaz, hogy nem figyeltem az előadására.
 - Legalább lesz egy jó teszt alanyom. - nevetett fel kegyetlenül.
  Ahogy közelebb jött, akkor jobban szemügyre vehettem az eszközt. A vasgolyó nem láncon volt ha nem a bot végéhez volt erősítve. Hirtelen szúrt vele. Éles fájdalom nyilallt végig a testemen, pedig csak a hasamat sértette fel. Aztán elkezdte jobbra húzta, mire a vasgolyó tüskéi végig szántották a hasamat. Elvette az eszközt és még egyszer megkérdezte:
 - Válaszolsz?
 - Nem.
 - Akkor folytatom.
  Amikor megint szúrt volna, majdnem kiesett a kezéből az eszköz. Ugyanis a sebeimnek hűlt helye volt. Ilyenkor nem tudom, hogy örüljek, vagy sem annak hogy gyorsan regenerálódik a testem.
 - Ez hogy lehetséges? - dünnyögte magában.
  Letette a lándzsa szerű valamit a kezéből, és egy kést vett fel helyette. Odasiettet hozzám, és beleszúrt az oldalamba. Felszisszentem, de több hangot nem adtam ki. A férfi meg az oldalamon lévő sebet figyelte miközben begyógyul.
 - Érdekes. Úgy látszik nem csak egy képességed van. Ez még a hasznunkra válhat. - motyogta.
  Az ajtóhoz sietett, és kiment beszélni a katonákkal. Kihasználtam az alkalmat és gyorsan leszedtem magamról a láncokat. Odamentem az asztalhoz, és végig néztem, hogy mik vannak itt, hátha az egyik hasznos lehet a számomra. Nem csak kések és egyéb vágó vagy szúró fegyverek vannak itt, hanem kisebb lombikok is. Elkezdtem megvizsgálni a lombikok tartalmát. Azzal a lombikkal kezdtem, amelyik valami ismeretlen fémből készült. Első ránézésre acélnak mondtam volna, de elbizonytalanodtam, mikor apró rovátkákat láttam rajta. Nem láttam bele a lombikba, de a szaga elárulta hogy mi is van benne. "Hogyan jutottak kénessavhoz?" - gondolkodtam magamban. Érzékeltem, hogy valakik újra a kamra felé veszik az irányt. Körülbelül öt perc múlva érnek ide. Láttam egy kisebb lombikot, amit könnyen eltudtam rejteni és ugyanabból az anyagból készült, mint amelyik a kénsavat tartalmazza. Megnéztem mi van benne. Szimpla víz volt, így azt kiöntöttem, és egy kevés kénsavat töltöttem a helyére. Most már csak azt kellett kitalálnom, hogy hova rejtsem. Mivel jobb helyet nem találtam a csizmám szárába dugtam el. Aztán több tőrt is felvettem és az ajtó elé raktam őket. Szerencsémre tűzvirágot is találtam, az egyik szirmát a kénsav mellé rejtettem a másikat a kezemben tartottam. A kénsavat a késekre öntöttem. Az asztalt feléjük húztam, aztán kipróbáltam valamit, amit ez előtt soha sem csináltam. A tűz virág szirmát otthagytam, én pedig a legmesszebb lévő sarokba húzódtam. Aztán így távolról próbáltam előhíni a tűzvirág lángoló alakját. Sikerült, és pont jókor. Benyitottak és már csak a robbanásra értek ide. Még szerencse, hogy a kések vasból voltak és a folyamat nem zajlik le gyorsan. Az asztal megsemmisült és amik rajta voltak, nos, azok sem maradtak épek. Az asztal miatt keletkezett egy kis füst, nem használtam ki, ugyanis nem volt kedvem több őrt állíttatni a celláink elé. Köhögést halottam kintről:
 - A tünde - köhög - mégis hogy a fenébe csinálta ezt?! - kérdezte dühösen a férfi.
  Nem foglalkozott azzal a kicsi tűzzel és berontott a kamrába. Körülnézett és egyből kiszúrt engem. Felálltam, de nem mozdultam. Utána viszont több percig kerültem ki a támadásait. Eléggé feldühítettem, már csak abból is látszik, hogy amikor véletlenül a barlangfalát találta el helyettem, akkor egy lyukat ütött a folyosóra. Így keringőztünk addig, amikor is egy tű szúrást éreztem a hátamon. Elég hamar kiderült, hogy mit adott be. Pár perccel rá már sokkal lassabbak voltak a reflexeim és a látásom is elhomályosult. Végül elájultam.

*Anna szemszöge*

  Miután elvitték Legort-ot, mindenki a tervéről kezdett beszélni. Nem hangosan, hiszen nem akartuk, hogy az őr tudomást szerezzen róla. Tizenöt perc elteltével robbanás hangját hallottuk. Mindannyian összenéztünk, az őr pedig felsietett.
 - Mégis hogy a fenébe csinálta ezt? - hallottuk fentről.
  Pár perc múlva megint volt valami, de ez a zaj inkább olyan volt, mintha eltörtek volna valamit. Aztán Legortot hozták le, akik elájult. A férfi is lejött, és dühösen felénk fordult.
 - Ha felébredt - mutatott a tündére - akkor mondjátok meg neki, ha még valamit fel mer robbantani, akkor kitöröm a nyakát. - ezzel elviharzott.
  Csak pislogtunk, hogy mégis mi volt ez. Pár perc döbbenet után eljutott az agyamig, hogy Legort robbantott, de a többire nem volt tippem.
 - És még ő mondta, hogy ne keltsünk feltűnést. - mondta Endrees.
  Rá néztem Legort-ra, és láttam, hogy a szelleme megint kilökődött.
 - Hogy vagy? - kérdeztem.
  Nem válaszolt csak felém fordult, aztán a testére mutatott és aztán magára.
 - Vagyis mennyi energiád van? - fogalmaztam át a kérdést.
 - Elég egy kis sétára. - mondta - Akkor megpróbáljuk az elméletedet?
 - Igen. 
 - Akkor hagyd el a testedet. Úgy könnyebb lesz.
  Nem volt kedvem hozzá. Még sosem másztam ki teljesen a testemből. Mindig marad egy kis szál ami, hozzá fog kötni, de nem most akartam kipróbálni, hogy milyen is ez az egész. Így egy kicsit haboztam.
 - Valami baj van? - kérdezte türelmetlenül.
 - Csak nem biztos, hogy képes vagyok rá.
  Erre elém jött és kirántotta a szellememet a testemből.
 - Ez meg mi volt? - kérdeztem dühösen.
 - Nincs mit. Sikeresen kijutottál.
  Már kezdem érteni, hogy miért akarják kitörni a nyakát.
 - Na most tisztázzunk valamit. Nem tudom, hogy mi bajod van velem, de ha ugyan így fogsz továbbra is viselkedni, akkor nem lesz annak jó vége.
 - Ennél lehet rosszabb? - kérdezett vissza.
 - Jobb ha nem tudod meg. - mondtam.
 - Akkor hogyan tervezted ezt az egészet?
 - A gyámom ötszáz méteres körzetébe kell jutnom, onnan már elérjük az elméjét. Amíg nem tudunk egyből odamenni, addig más élőlények elméjét fogjuk használni. Például, belenyúlunk egy őr fejébe, akik kint járőrözik és így kijutunk a felszínre, és így tovább. Tudom merre kell mennünk érzem még innen is a gyámom elméjét.
 - Akkor induljunk - nyújtotta a kezét.
  Először az egyik katona elméjét használtuk, aztán egy állatét és így haladtunk tovább. Nagyjából öt ilyen átkelés után sikerült elérnünk az Ezredes elméjéhez. Nem ott kötöttünk ki, amire számítottam.
 - Mit keresünk mi a nagy házban? - kérdezte Legort.
 - Biztos a közelben van. - mondtam - Valahogy láthatóvá kéne válnunk. 
 - Nem tudunk sok időre láthatóvá válni, de ha egy helyben maradunk, akkor elkezdik látni a szellemeinket. 
 - És a hangunk?
 - Talán erősebben kellene koncentrálnunk a mondandónkra.
 - Nem értem. 
 - Hogy is érhetnéd? Hiszen ember vagy. - mondta lekezelően.
 - Te meg akarsz halni? Mert akkor azt szívesen elintézem. - vágtam vissza.
  Hirtelen mindenki ránk nézett.
 - Bevált az elméletem.
 - Kik vannak itt? - kérdezte egy ismeretlen tünde.
 - Szóljatok Argot -nak... - kezdte a tünde.
 - és Tellen Katret-nek... - folytattam.
 - hogy, jöjjenek ide. - fejeztük be egyszerre.
  Pár perc múlva leértek. Azonnal felismertem az Ezredest.
- Na végre, hogy itt vannak! - mondtam.
 - Anna? - kérdezte az Ezredes.
 - Nincs sok időnk, sietnünk kell. - mondta Legort.
 - Legort? - kérdezte a tünde, aki együtt jött le az Ezredessel.
 - Igen, mi vagyunk. - válaszoltuk.
 - Hogy kerültök ide? - kérdezte az Ezredes.
 - Az most nem lényeges. - válaszoltam.
 - Anna, te most az ezüst vagy az arany szellem vagy? - kérdezett vissza.
 - Most speciel nem látom a színeke, így nem tudom.
 - Mi lenne, ha nem beszélnénk fölöslegesen? Sok mindent kell mondanunk, és ha lebukunk, annak nem lesz jó következménye. - szólt közbe Legort.
 - Ezredes, egy hét múlva szinte ki fog ürülni az az erődítmény, ahol most vagyunk. Nem tudjuk miért.
 - Ez nem jó hír, értesítenem kell a vezetőséget.
 - Mellesleg elég komoly fegyvereik vannak - mondta Legort.
 - Hogy érted? - kérdezett vissza az Ezredes.
 - Kénessavat találtam, pedig annak az előállítása annyira veszélyes, hogy nem értem miért volt rá szükség. Hiszen nem tudják sok mindenre felhasználni.
 - Kénessav? Biztos vagy benne?
 - Igen, elég biztos vagyok benne.
 - Azzal robbantottál? - kérdeztem.
 - Majd elmondom. Miért van rá szükségük?
 - Egy nagyon erős méreghez, ami csak és kizárólag a tündékre hat. - mondta az Ezredes.
 - Az ikrek hogy vannak? - kérdezte Argot.
 - Egész jól, bár szellemileg elég rosszul. Az biztos, hogy lesz egy két álmatlan éjszakájuk. - válaszolt Legort.
 - Hol van a börtön? - kérdezte egy ismeretlen.
 - Délen egy barlangrendszerben. Sajnos pontosabbat nem tudok mondani. - válaszoltam.
 - Mit akarnak tőletek? - kérdezte az egyik tünde.
  Nem válaszoltunk azonnal.
 - Anna? - kérdezte az Ezredes.
 - Csak a képességünkről kérdezgettek. 
 - Csak ennyi?
 - Igen. - válaszoltuk egyszerre.
 - Mit titkoltok? - kérdezte valaki.
 - Semmit. - válaszolta Legort túl gyorsan.
 - Anna?
 - Mindig csak egy kérdést tett fel. - mondtam.
 - Mit válaszoltatok rá?
 - Semmit. - mondtam.
 - Akkor meg mi történt? - kérdezte dühösen Katret.
 - Nem mondom el, mert különben egy jó nagy ostobaságot csinálnál. - válaszoltam.
 - Legort?
 - Nem válaszoltunk a kérdésre, ezért sok eszközt bevetettek, hogy szóra bírjanak minket.
 - Megkínoztak? - kérdezte Katret, és láttam hogy a szemei szikrákat szórnak.
 - Nem így mondanám, de igen. - feleltem.
  Pár másodperccel rá nagyon éles fájdalmat éreztem a jobb vállamnál, ami miatt felsikítottam. Aztán a férfi hangját hallottam a fejemben:
 - Kaptok öt percet, hogy visszagyertek!
 - Mi történt?! - kérdezte mindenki.
 - Vissza kell mennünk. Lebuktunk. - mondtam.
  Legort azonnal megértette. Katret viszont dühös volt ahhoz, hogy megértse.
 - Mi történt?
 - Ha jól látom Anna vállát átszúrták. Vissza kell mennünk különben rosszabb következményei lesznek. - felelt helyettem Legort.
  Megint megfogtuk egymás kezét és pár másodperc alatt visszatértünk a testünkbe. Kinyitottam a szememet, és a férfi itt ült a cellánkban.
 - Úgy látom visszaérkeztetek. - mondta komoran.
  Legort is ébredezett. Megmozdultam volna, de a kés még mindig itt volt a vállamban. A férfi felállt és leguggolt hozzám.
 - Többé ne forduljon elő, különben rosszabb következménye lesz. - mondta, azzal megfogta a kést és kirántotta a vállamból. Nem bírtam ki üvöltés nélkül, de akkor ez nem zavart. Legort erre riadt fel.
 - Hozzátok a tündét! A holnapi nap során pedig különítsétek el őket a többiektől! - adta ki a parancsot.
  Nem figyeltem rá. Próbáltam megfeledkezni a fájdalomról, de sajnos nem sikerült. Nem tudom, mikor aludtam el, de valamikor megtörtént.

*Legort szemszöge*

  Felvittek ugyanabba a szobába, ahol robbantottam. Megint ugyanoda láncoltak. A katonák bent maradtak, hogy ne forduljon elő többé, az ami már megtörtént. A férfi elővett egy kést, és belemártotta egy edénybe, amiben nem tudtam megállapítani, hogy mi van. Miközben közeledett felém, elkezdett mesélni:
 - Ezt a mérget nem ismerheted. Külön a te fajtádnak kísérleteztük ki, és olyan jól sikerült, hogy tényleg nem hat másra csak rátok. Mellesleg nagyon nagy kínokat képes okozni pár csepp is belőle.
  Odaért hozzám, a kés pengéjét végig húzta az alkaromon. A kés nagyon éles volt, ezért könnyen felsértette a bőrömet. Azonnal éreztem a méreg hatását. Először olyan volt, mintha égési sérülésem lenne, aztán mintha elkezdtem volna belülről égni végül mintha kívül is és belül is égnék. Olyan érzésem volt, mintha a pokolban lennék. Mármint a hőség miatt. Biztos ilyen meleg van ott is.
 - Ennek a méregnek több változata is van. Amit most érzel, ez egyből hat és olyan érzést kelt mintha elevenen elégnél. Aztán van másik is, ami több óra múlva hat, de akkor pár percen belül kómába esel, szóval az nem okoz nagyobb kínt. A kedvencem az amelyik nem rögtön hat, hanem szép lassan fejti ki hatását. Miközben ürül ki a szervezetedből egyre nagyobb kínokat okoz végül már azért fogsz könyörögni, hogy vessek véget a fájdalomnak. - mondta a férfi, miközben próbáltam nem mutatni a fájdalmat, amit átélek. Az erőmön, mármint a gondolatolvasáson nem tudok mindig uralkodni, ezért véletlenül az egyik katonának feltörtem az elméjét. A férfi arra figyelt fel, hogy a katona úgy szenved mintha ő is kapott volna a méregből.
 - Most azonnal elengeded, vagy különben az ikreket is megismertetem a méreggel. - sziszegte a férfi.
  Elengedtem a katonát. Nem tudom mennyi ideig szenvedtem, de nekem óráknak tűnt. Mikor vissza értem a cellába, szinte azonnal álomba merültem.