19. fejezet - Nagy találkozás

*Katret szemszöge*

  Ez lesz már a harmadik nap, hogy elrabolták Annáékat. Ma is idegesen járkáltam fel és alá az irodámban, mert a parancsot hozó levél, ami feljogosít arra, hogy a tündékhez mehessek késik. Nem gondolkodtam, hogy mit fogok majd csinálni, ha majd beszélnem kell a tündékkel. Remélem, ha nem támadom meg őket, akkor nem akarják levágni a fejemet. Mondjuk, ha én lennék a helyükbe bárki is jönne, biztos, hogy jól ellátnám a baját. Kopogtatnak az ajtómon.
 - Bejöhet! - mondtam hangosabban az átlagosnál.
  Egy küldönc lépett be, a kezében volt egy levél.
 - Elnézést uram a késésért, de...
 - Késés?! Egy napot késett! Ez alatt az egy nap alatt, akár meg is ölhették a kadét szakaszt! - vágtam közbe.
 - E-e-e-lnézést. De-e sa-ajno-os ké-éső-őn é-ért e-el ho-ozzá-ánk a-a hí-ír. - dadogta a küldönc.
  Szegénynek az arca falfehér lett, és úgy remegett mint egy nyárfa levél.
 - Köszönöm, elmehet. - morogtam.
  Amilyen gyorsan csak tudott kiment az irodámból. Végig olvastam a levelet, és beletettem a szütyőmbe. Az övemre csatoltam egy szablyát, két hosszú tőrt és egy darab dobó tőrt. A dobó tőrt csak a biztonság kedvéért viszem, ugyanis nem tudom olyan jól használni. Felkerestem a hat barátomat, akiket megkértem, hogy kísérjenek el. Pár perc múlva indulásra készen álltunk.
 - A terv a következő - kezdtem a tájékoztatást - állati alakunkba megyünk a falu közelébe. Azonban tizenöt-húsz méterrel előtte alakot váltunk. Nem akarom, hogy többnek higgyenek minket embereknél. Csak én megyek le a faluba, ti a fákon lesztek és ha szükséges megvédtek, de csak akkor ha jelt adok! Egy tündét se öljetek vagy sértsetek meg! Majd odaadom a fegyvereimet nektek és fegyvertelenül megyek a faluba, remélem így kevésbé akarnak majd megölni. Figyeljetek a Kívülállókra, ha valaki egyet is meglát jelezzen mindenkinek, és onnantól ne érdekeljen senkit, hogy a tündék azt hiszik csak emberek vagyunk. Ha a Kívülállókkal is meg kell küzdenünk, védjétek a tündéket! Világos voltam?
 - Igen!
 - Akkor indulhatunk!

* Argot szemszöge*

 - A mostani élelem és vízkészletünk, ha jól beosztjuk, akár két hétig is kitart. A kötszer és a gyógyszerek folyamatosan fogynak, pótolni nem tudjuk őket. Az alapanyagok, mint például a fa, kötél és a többi szintén alig maradt, pótlásához el kell hagyni a falut. A fegyverek egyre rosszabb állapotban vannak, még meg lehet őket javítani, de ha ilyen erősek maradnak az ellenfeleink, akkor fém lelőhelyet is keresnünk kell. - fejezte be Shina a jelentést.
 - Remek, akkor minden fogytán van. Gyógynövényekért majd Arané, Avery és Merkó megy. Mindannyiuk látták, hogy mit gyűjt Legort, és reménykedjünk, hogy Arané segítségével talán sikerül legalább egy könnyebb gyógyfőzetet előállítanunk. Az alapanyagokat növényekkel kell pótolnunk, azt majd később szerezzük be. Marina, Vanád és Hidryt fognak elmenni. Fémet tudunk találni a hegyekben, de nem kockáztatnám meg az utat. Nagyon veszélyes, oda is három fő fog menni. Berill, Hidryt és te. Ti vagytok a legerősebbek és a legügyesebbek, azt a feladatot csak rátok merem bízni. - mondtam Shina-nak.
 - Mikor kezdődjenek a beszerzések?
 - Arané, Avery és Merko holnap mennek, és nem mehetnek a látóhatáron kívülre! Marina, Vanád és Hidryt két nap múlva indulnak, és két napot kapnak arra, hogy begyűjtsenek mindent, ha bármi baj történne útközben azonnal vissza kell fordulniuk. Berill, Hydrit és te egy hét múlva indultok, hogy Hidryt tudjon egy kicsit pihenni. Ti egy hetet kaptok, mindjárt megmutatom, hogy mit kell majd beszereznetek.
 - És mi lesz az ikrekkel és Legort-tal? - kérdezte Shina.
  Nem válaszoltam, inkább csak az előttem lévő térképet néztem, és próbáltam kiszámítani, hogy elég lesz-e ennyi idő mindenkinek.
 - Argot! Tudjuk, hogy még élnek, hiszen biztos, hogy nem azért fogták el, hogy megöljék őket! Hiszen azt itt is megtehették volna. - kezdett vitatkozni Shina.
 - Engem az jobban zavar, hogy emberek az ellenfeleink. Mellesleg akivel minden nap beszélt Legort tett egy ígéretet és nem tartotta be. Sajnos Lara, Alton, Emerisz és Legort érdekében semmit sem tudunk tenni. Mint mondtad a fegyverek nincsenek jó állapotban.
 - Megint támadnak minket! - hallottuk Merko hangját.
  "Már csak ez hiányzott." - gondoltam, és kirohantam az ajtón. Három farkas és egy tigris. Mivel nappal van, ezért most nem az éjszakai barátaik leptek meg minket. "Még mindig kíváncsi vagyok, hogy a farkasok, hogyan jutnak fel ide."
 - Akik nem tudnak harcolni, azok menjenek vissza a házaikba! Mindenki akinek van fegyvere, az maradjon és harcoljon! - kiabáltam, miközben elő vettem a kardomat. - Hidryt, Merko ti foglalkozzatok a tigrissel! Optase, Victoria ti az egyik farkassal. Vanád, Marina tiétek a második. Shina és az enyém a harmadik.
  Gyorsan változtatott mindenki a helyzetén, és belekezdtünk a harcba. Shinával ketten könnyedén ártalmatlanítottuk a farkast, a végső szúrást Shina hajtotta végre. Mikor felnéztem jött még három tigris. Gyorsan körbe néztem, és láttam, hogy kik szabadok.
 - Hidryt, Merko tiétek a maradék két farkas! Victoria, Optase az első tigrist támadjátok! Marina, Vanád tiétek a második! Shináé és enyém a harmadik!
  Megint gyorsan formációt váltottunk, és tovább küzdöttünk. Szerencsénkre az állatok nem értették a nyelvünket. A tigrist nehezebben lehetett legyőzni. Már az erőm kezdte a végét járni, amikor a tigris leterítette Shinát. Gyorsan a tigris hátára pattantam és a kardommal leszúrtam a tigrist, aki rádőlt Shinára. Még fel sem ocsúdtam, amikor még többen jöttek. Most már nem csak farkasok voltak itt. A többiek még mindig a tigrisekkel voltak elfoglalva, Hidryt és Merko pedig vártak a parancsomra.
 - Merko, Hidryt próbáljátok a csapdákhoz csalni őket! - Shina közben kikászálódott, a halott tigris alól - Shina, segíts Optase-nak és Victoria-nak!
  Már mentem, hogy feltartsam a többi állatot, amikor az elvileg halott tigris átváltozott jaguárrá. Először azt hittem, hogy megőrültem, és akkor láttam, hogy az elvileg halott állatok, mindegyike feléledt. "Hogy lehet megölni őket?" Ha külön külön maradunk, akkor darabokra fognak minket tépni.
 - Mindenki ide! Senki ne maradjon egyedül! - kiáltottam, és kitértem egy támadás elől.
  Beálltunk egy körbe, úgy hogy az állatok felé néztünk.
 - Mi a terv? - kérdezte Merko.
 - A túlélés. - válaszoltam - Ezeket nem lehet megölni!
  Hidryt elkezdett káromkodni, és mikor az egyik hiúz rá támadt, a szekercéjével levágta annak a fejét. A többi állat is támadott minket, de nem akartak megölni, hiszen akkor elég lett volna ha egyszerre támadnak. Csak sakkban tartottak. Ahogy észrevettem az összes állat feléledt, kivéve az, amelyiket Hidryt lefejezte.
 - Argot, így nem bírjuk sokáig! - mondta Shina.
  Ezzel én is tisztában vagyok, de inkább nem válaszoltam. Az egyik farkas hátul felüvöltött, mire az állatok abbahagyták a támadást, és utat nyitottak neki. A farkas ott állt egy helyben, és minket figyelt. Egyszer csak, felállt két lábra, mint ahogy a kutyák szoktak, de nem állt vissza az első két lábára, mert emberré változott. "Lehet, hogy az egészet csak álmodom? Hogy változhat egy farkas emberré?" - cikáztak a gondolatok a fejemben, de az arcomon semmit sem lehetett látni.
 - Pedig reménykedtem, hogy sikerül majd meglepnem a tündéket. - mondta az idegen - de akkor térjünk is a tárgyra, adjátok át a varázslónőt!
 - Nem. - feleltük egyszerre.
  Hátra sandítottam, hogy csak én szeretnék vele beszélni. Ekkor a hátunk mögül üvöltést hallottunk.
 - Mi a fenét keresnek ezek itt? - motyogta az ismeretlen - Akkor majd megtaláljuk magunk. - mondta rendes hangerővel, és rám támadott.
  Könnyen hárítottam, és visszatámadtam. Sikeresen megvágtam a kardot tartó kezét, ami miatt egy kicsit hátra tántorodott. Most farkassá változott újra, és nekem ugrott. Nem bírtam el a súlyát, ezért elestem, és megpróbáltam a száját távol tartani a fejemtől. A többiek nem tudtam, hogy mit csinálnak. Egyszer csak valami oldalba támadta a farkast, aki ennek hatására repült vagy három métert. Egy tigris állt felettem, de nem engem támadott meg, hanem a farkast. Nem foglalkoztam velük, gyorsan felpattantam és segítettem a többieknek. Összeszámoltam, összesen hét állat segített nekünk. Három tigris és négy farkas. Egyszer csak, amikor a két oldal szétvált, az egyik tigris tőlünk, bedobta annak a farkasnak a fejét, aki emberré tudott változni. Hiába volt túlerőben az ellenség, mégis visszavonult.
 - Ez most tényleg megtörtént, vagy csak bevertem a fejemet? - kérdezte Hidryt.
 - Igen Hidryt, ez megtörtént. - válaszolt neki Merko.
 - Remek, szóval így osonnak át a csapdáimon. Mindjárt tökéletesítem őket. - morogta miközben a szekercéjét törölgette.
  Ahogy végig néztem a csapaton láttam, hogy sokak megsérültek. Nem nagyon, csak kisebb sérülések voltak. Ez a támadás nem hiányzott. A hét állat, még mindig itt volt, és minket nézett. Shina tette fel azt a kérdést, ami bennem is megfogalmazódott.
 - Szerintetek ők is át tudnak változni?
  A tigris, amelyik leszedte rólam a farkast, előre lépett és átváltozott. Nem volt se magas, se alacsony átlagos magasságú ember volt. A haja barna és a harmincas évei közepén járt. Nem szólalt meg. Hirtelen Merko odament hozzá és a tőrét a torkához nyomta:
 - Mondj egy jó okot, hogy ne itt helyben öljelek meg.
  Nem ijedt meg a férfi. Számított rá, hogy ez fog történni. A többi állat viszont feszültnek tűnt.
 - Egyből tudok hármat is. Egy mi mentettük meg az életeteket. Kettő mi miattunk éltétek túl ezt a hónapot, és három ugyanaz történ velünk mint veletek. - mondta nyugodtan.
  Merko elvette a kését. Ekkor megszólaltam:
 - Elnézést, de már nem tudjuk eldönteni, hogy kiben bízhatunk és kiben nem.
 - Semmi baj. - ekkor a társaihoz fordult - Őrködjetek, ha netán visszajönnének jelezzetek és valaki menjen szólni az erődnek!
  Az állatok bólintottak és szétszaladtak.
 - Akkor gondolom, sok kérdésük van. - fordult vissza - Menjünk a közházba és beszéljük meg ott.
 - Közház? A nagy házra gondol? - kérdezte Optase.
 - Igen, arra.
  Oda felé tartottunk. Senki sem szólalt meg. Hirtelen egy villám csapott az idegen orra elé.
 - Berill! - szóltam, és a háza felé néztem - Nem ő rabolta el az ikreket! Szóval ha kérhetném még ne süsd meg!
  Válaszul, csak ellépett az ablaktól.
 - Tényleg bizalmatlanok vagytok. - állapította meg a férfi.
 - Ez annyira meglepő, azok után ami történt? - kérdeztem vissza.
 - Ha én a ti helyetekben lettem volna, akkor már nem élnék. - vont vállat - de azért örülök, hogy nem öltetek meg.
Beértünk a nagy házba és körül álltuk az asztalt. Mindenki kíváncsian méregette az idegent. Végül megszólaltam:
 - Hogy értetted azt, hogy ugyanaz történt veletek, mint velünk?
 - Tőletek, az utolsó értesülés szerint három gyereket raboltak, nem de?
 - Már négyet. - mondtam keserűen.
 - Tőlünk tízet. - válaszolta - Gondolom nem tudják, hogy kikkel állnak szembe.
 - Ha tudnánk, nem akarta volna senki sem megölni. - válaszolt Merko.
 - Első látásra ez a bolygó lakatlan. De valójában már több mint hétszáz éve el itt a népem. Mi nem emberek vagyunk, hanem alakváltók. - kezdett mesélni a férfi - És elnézést kérek mert elfelejtettem bemutatkozni. Tellen Katret vagyok.
 - Avit Argot, Nilte Shina, Abies Merko, Lexir Victoria, Delle Maina, Merante Vanád, Helvet Hidryt és Erolten Optase. - mondtam a neveinket - Az alakváltók elméletileg már több száz éve kihaltak.
 - Elméletileg. Gyakorlatilag pedig csak elhitettük, hogy hagyjanak minket békén. Nos, sajnos elég hamar elkezdtünk széthúzódni és végül szétváltunk. Akik megakarják ölni magukat, ők a Kívülállók. Akik nem, vagyis mi, a Békésekhez tartozunk. Nem jövünk ki jól egymással. Mondhatni ha emberként néztek minket, akkor a két véglet vagyunk. A Kívülállók bosszúszomjasak, és mindent bevetnek a győzelemért. Mi a Békések nem akarunk semmit, csak nyugodtan élni.
 - Tőlünk csak olyanokat raboltak el akik rendelkeznek telepatikus képességekkel. Miért? - kérdeztem.
 - Abból a tíz gyerekből egy szintén telepata volt, pontosan az, akivel minden nap beszéltek. A Kívülállók, mint említettem, minden módszert bevetnek. Most azt nézik, hogy a telepátia, mennyire lenne hasznos a számukra, és hogyan érjék el azt, hogy ezt a képességet át tudják adni. Tőlünk azért rabolták el a másik kilenc gyereket, mert katona híján vannak.
 - Hol vannak?
 - A déli területeken. Ezért mondtuk azt, hogy arra ne menjenek. Már meghaltak volna mind az első napon.
 - A börtön hol lehet?
 - Nem tudom. Két lehetőség van. Vagy itt vannak egy közelebbi erődben, vagy bevitték a birodalmuk központjába őket.
 - Nem tehetnek értük semmit? - kérdeztem.
 - Sajnos bonyolultak a mi törvényeink. Csak akkor jelenthetjük ki, hogy a Kívülállók több gyereket is elraboltak, ha rendelkezünk a megfelelő bizonyítékokkal. A legutolsó békekötéskor sajnos ők szabták ezt a feltételt.
 - De ha sikerülne is bizonyítékot szerezni, az rajtunk sem segítene igaz?
 - Igaz. Most őszinte leszek, engem sem akartak volna ideküldeni. Nem is azért küldtek, hogy mindent elmondjak maguknak, hanem azért, hogy megtudjuk, mennyit tudnak és mennyit nem. Azonban úgy döntöttem, hogy nem engedelmeskedem a parancsnak, hiszen ha ezt az ügyet meg akarjuk oldani, akkor mindenki segítségére szükség van. - a férfi láthatóan elszomorodott.
 - Kijét rabolták el? - kérdeztem, nem szeretem, ha egy ember az érzései miatt hoz felelőtlen döntéseket.
 - Egy jó barátom lányát. Megkérte hogy vigyázzak rá. De nem fognak elragadtatni az érzelmeim. Tudom, milyen vezetőnek lenni. Tudom milyen, ha egy döntéseden az egész csapat élete múlik. Nem azt mondom, hogy mindent jobban tudok, hanem azt, hogy tudunk egymásnak segíteni. Most tehát, segítenek vagy teljesen felesleges volt, hogy idejöttem? - határozott volt.
  Elfogadnám a segítségét és nyilván viszonoznám, de egyedül nem hozhatok döntést. Körbe néztem, mindenki engem nézett.
 - Ezt meg kell beszélnünk. Még a mai nap megkapja a választ. Azonban ez nem csak rám tartozik, hanem az egész falura.
 - Persze. Kint leszünk, ha kellünk megtalálnak minket a fákon. - ezzel kiment.
 - Argot, ugye nem gondolkodtál el az ajánlaton? - kérdezte Merko.
 - De igen Merko. Sok múlik rajta, ha segítünk, akkor ők is segítenek. A mai napot sem éltük volna túl! Gondolj bele, sokat nyerhetünk és nem halna meg senki. De nem csak az én döntésem számít. Hívjatok ide mindenkit! Itt mindenkinek szavaznia kell!

*Katret szemszöge*

  "Remélem hamar meg lesz a válasz." - gondolkodtam, miközben a fáról néztem, ahogy a tündék bemennek a közházba - "Végtére is mindenkinek jobb lenne úgy, de nyilván a többiek akaratát is figyelembe kell venni. Remélem Anna jól van. Megígértem az anyjának és az apjának, hogy mindenáron védeni fogom. Erre elrabolják az orrom elől. Biztos van egy kém közöttünk. Mégis hogy máshogy juthattak volna át az őrségen? Csak úgy, ha a láncból valaki velük volt. Mert minden őrnek öt percenként jeleznie kell. Olyas valakit kell majd keresnem, aki ismerte a szakaszt. Nem az ajtón jutottak be, hanem az ablakot használták. Tehát akkor a keleti és a déli őrségről kell a lista. Úgy kéne nyomoznom, hogy senki ne fogjon gyanút."
  Sokáig várakoztunk, már a nap is lemenőben volt. Egyszer csak egy tündét vettem észre magam mellett. Argot, ha jól emlékszem a nevére, intett hogy kövessem. Lemásztunk a fáról, és bementünk a közházba. Most kevesebben voltunk itt, mellesleg egy új taggal bővült a kör.
 - Bemutatom Achelle Berill-t.  - mondta Argot.
 - Tellen Katret. - hajtottam meg a fejemet, de még mindig úgy nézett mint aki meg akar ölni.
 - Segítünk, ha ti is segítetek. - mondta Argot.
 - Rendben. Szólok, hogy küldjenek ki ide pár őrt, akik majd értesítenek, ha Kívülállók támadják meg a falut.
 - Ez nem segít rajtunk. Nem tudnának olyan gyorsan ideérni. - mondta Berill.
 - Elég gyorsak vagyunk, ha kell és szükség van rá. Mellesleg a Kívülállókat az érkezésük előtt húsz perccel kiszimatoljuk. Addigra már az erősítés is ideér.
 - Honnan tudjuk, hogy betartja a szavát? - kérdezte Berill.
 - Én itt maradok addig, amíg az elraboltakat vissza nem szerezzük!
 - Ezt meg fogják engedni? Hiszen, ha jól emlékszem még segíteni sem akarták volna elküldeni. - mondta Merko.
 - Elég könnyen rá tudom venni a vezetőséget, hogy itt maradjak.
 - Akkor ezt megbeszéltük. - zárta le röviden Argot.
  Valaki lesietett a lépcsőn, és Argot-hoz rohant. Kétségbeesés tükröződött a szemében.
 - Nem csináltam semmit... Egyszer csak elájult... Nem tudtam hogy mit tegyek... és - hadarta a lány
 - Avery! Nyugodj le! Mi történt? - kérdezte Argot.
 - Optase feljött mert az egyik állat megsebezte. Nem volt súlyos sérülés. Leült az ágyra és úgy kezeltem le a karját. Amikor bekötöztem, akkor hirtelen összerándult, előre bukott és elájult! - hadarta szegény lány.
 - Már csak egy mérgezésre volt szükségünk. - dünnyögte Argot - Legort jegyzetfüzetébe van valami róla?
 - Biztosan, csak hogy ha most kezdem átnézni, akkor egy hét múlva se végzek. - sóhajtotta Avery.
 - Szerintem tudnék segíteni.
  Kérdőn nézett rám mindenki, így belekezdtem a magyarázatba:
 - Majdnem az összes mérget ismerjük. Tudjuk hozzájuk az ellenszereket is, de ha nem sikerül megállapítanunk a mérget, akkor van egy főzet, ami az összes méregnek az ellenszere. Minden katona tart magánál egy keveset vészhelyzetre. Szerintem tündéken ugyanúgy működik.
 - Nem vagy biztos benne? - nézett rám kérdőn Berill.
 - Ezen a bolygón több mint hétszáz éve nem járt senki, így nem tudjuk, hogy kire milyen hatással van. De választhattok, vagy sikerül megmenteni, vagy próbálkozás nélkül fog meghalni.
  Már elkezdett volna veszekedni Berill, de Argot leintette.
 - Erre gyere. - és elindult a második emeletre - Elnézést Berill és Merko viselkedése miatt, de az ikrek közül kettő az ő tanítványuk volt, és nagyon megszerették őket. Erre most elrabolják az ikreket, aztán meg az egyetlen gyógyítónkat. Most mindenki ideges egy kicsit, de ha bebizonyítod, hogy nem ártasz, hanem segítesz nekünk, akkor talán előbb megtörik a jég.
 - Tünde létetekre elég sok érzelmetek van. - mondtam a véleményemet.
 - Ebben a faluban nincsenek idős tündék, vagyis vannak de kevesen. Inkább fiatalokból áll a falu. A legfiatalabbakat rabolták most el. A falu legidősebbe is száz és százötven között van. Még nem elég öregek ahhoz, hogy képesek legyenek az összes érzelmeiket mindig elrejteni.
 - Furcsák vagytok. Tudom, hogy az én szavam nem sokat ér itt, hiszen már elég régóta el vagyunk vágva sok civilizációtól. Lehet, hogy valójában a mi illemszabályaink a szokatlanok és a tietek a megszokott. - elmélkedtem, miközben Optase-hoz tartottunk.
  Argot erre elmosolyodott, de aztán megint komoly lett. Nem beszéltünk többet. Mikor megláttam Optase-t, rögtön tudtam, hogy milyen méreg van a szervezetében. Odasiettem és megitattam vele a főzetet. Pár pec múlva sokkal jobb színben volt.
 - Köszönöm, hogy segítettél neki. - mondta Argot.
 - Ugyan, semmiség. Azonban most már tudom, hogy eléggé eltérünk. Mármint a méreg, amit Optase-t ennyire megbetegítette, valójában csak számotokra méreg.
 - Persze, lehetséges, hogy a ti szervezetetek már megszokta, és...
 - Nem úgy értem - vágtam közbe - Ezt a mérget még akkor fejlesztettük ki, amikor még nem itt éltünk és folyamatosan támadtak bennünket. Ez a méreg csak és kizárólag a tündékre hat. Kis mennyiségben nem halálos, de akkor is elviselhetetlen kínokat éltek át. Nagy mennyiségben halálos. Hogyha megisszátok, akkor tök mindegy mennyit isztok meg belőle, így is úgy is belehaltok. Ezt a mérget azóta nem használtuk, mióta itt vagyunk.
  Argot ezek hallatán leült a legközelebbi ágyra. Most dolgozza fel a hallottakat. Tovább néztem Optase-t. Gondolkodtam, hogy hogyan juthatott a szervezetébe a méreg. Hiszen nem tudtak olyan nagy adagot ráönteni, hogy meghaljon és megitatni se tudták vele. Ekkor láttam a karját, hogy be van kötve. Leszedtem róla a kötést, és egy mély karmolás volt alatta. A seb környéke bezöldült, mintha beütötte volna a karját.
 - A fenébe. - csúszott ki a számon.
 - Valami baj van? - kérdezte Argot.
 - Igen, nagyon nagy baj van. Optase szervezetébe nem juttattak sok mérget. Mellesleg nem szájon át vette be, hanem a karján lévő sérülés által került be a méreg. Elég kicsi adag volt, mégis több órán keresztül nem volt semmilyen tünete. Szerintem sikerült a mérget tovább fejleszteni.
 - Jöhet ennél rosszabb hír?
 - Ezredes! - hallottam a lépcső felől, és nem sokára már meg is láttam az egyik kísérőmet.
 - Igen?
 - Találtunk egy szellemet.
 - Tessék?! - kérdeztünk egyszerre vissza Argottal.
 - Jobban mondva szellemeket, néha megjelennek néha eltűnnek, de a hangjukat egyfolytában hallani. Az egyikük azt mondta, hogy hívjam le önöket.
  Pár perc múlva már megint lent voltunk a földszinten, ahol tényleg villódzott egy valami. Pár másodpercre tűnt fel, akkor is egy arany és egy ezüst színfolt. Aztán eltűntek.
 - Na végre, hogy itt vannak! - hallottam Anna hangját.
 - Anna? - kérdeztem, és majdnem leültem ott helyben.
 - Nincs sok időnk, sietnünk kell. - mondta egy fiú.
 - Legort? - kérdezte Argot, aki láthatóan ugyanannyira meglepődött mint én.
 - Igen, mi vagyunk. - válaszolták egyszerre.