23. fejezet - Előkészületek

* Legort szemszöge*

  Arra ébredtem, hogy valaki gyomorszájon vágott. Körülnéztem, mindenki aludt rajtam kívül. Anna keze pedig az ölemben volt. Visszatettem a kezét a térdére. "Csak ne hadonásszon megint." - gondoltam.
 - Mindig ilyenkor kelsz? - hallottam az őrt.
 - Nem.
 - Remélem van már egy tervetek a szökésre. - mondta.
 - Tessék? - kérdeztem értetlenül.
 - Egy másik erődből vezényeltek át engem, hogy felmérjem, milyen körülmények között tartanak itt titeket. Elméletileg nem ebbe az erődbe kellett volna titeket szállítani. Miután felszólítottuk az itteni vezetőt, hogy adjon át titeket nem válaszolt semmit és nem reagált semmit. Ekkor szóltunk a népünk vezérének a bajról. Mondta, hogyha még éltek akkor addig vigyázzak rátok, amíg rá nem bírják az erőd vezetőjét arra, hogy adjon ki titeket. Azonban életben kell maradnotok ahhoz, hogy innen kikerüljetek. Ám ahogyan láthattad nem nagyon akarnak titeket elengedni. Szóval mindenkinek az lenne a legmegfelelőbb ha ti megszöknétek. Így a népeink közötti viszály újra lenyugodhatna. Nincs kedvünk a sajátjaink ellen háborúzni. - fejtette ki az őr - ha ki akartok jutni, én nem foglak benneteket akadályozni.
  Férfi vagyis inkább fiú volt az őr. A hangja még eléggé magas volt, tehát még nagyon fiatalnak kellene lennie. Visszaballagott a lépcsőhöz és ráült. Elgondolkodtam azon amit az őr mondott.
 - Másik erődökben nem vallattak volna? - kérdeztem.
 - Nem, inkább megpróbálták volna a lányt kicserélni egy fontos fogolyra. Veled nem tudom, hogy mit kezdtek volna. Ahány erőd, annyiféle módszer.
  Csak bólintottam. Újra elbóbiskoltam, mikor hangos lépteket hallottam. A hangok alapján egy vasszekrény tartott lefele.
 - Fottre. - morogtam.
  Az őr is hallotta, hogy mit mondok. Kíváncsian méregette az új vendéget. Gyorsan leellenőriztem a láncokat, és visszacsatoltam azokat a csuklómra. Leért és elégedetten tekintett körbe.
 - MINDENKI! ÉBRESZTŐ! - harsogta.
  Hatásos volt, mindenki egyszerre riadt fel. Rám nézett és gonoszan elvigyorodott.
 - Tudod tünde, ma nem adott ki külön parancsot Palkot.
  Erre csak megforgattam a szemeimet.
 - Uram, maga miért van itt? - kérdezte az emberke.
 - Mit nyafogsz törpe? - kérdezett vissza flegmán.
 - Mit keres itt? - kérdezte határozottan.
  Bár az arcát eltakarta a csuklya így nem tudhattam, hogy milyen az arc kifejezése.
 - Jöttem leellenőrizni a láncokat. Mert például az a hölgyike - mutatott Annára - rendszeresen elszakítja, vagy a mellette ülő társa folyton leszedi magáról. Az ilyen eseteknél nekem kell megjavítani a láncokat.
 - Akkor közlöm, hogy feleslegesen jött le. A lány nem szakította el a láncokat, a tündén rajta vannak a bilincsek. A többieken sem látok semmi kivetnivalót.
 - Ne parancsolgass nekem törpe! - fortyant fel, és kinyitotta cella ajtónkat.
  Azonban az őr követte.
 - Miért jössz be te is? - kérdezte Fottre.
 - Ellenőrzöm a munkádat. - mondta félvállról.
 - Engem nem kell ellenőrizni! Most pedig tűnés kifele! - kiabálta Fottre.
 - Nem. - határozott volt a válasz.
 - Tanulj egy kis tiszteletet törpe. Ne avatkozz a felnőttek dolgába. - mordult rá.
  A bilincseimet tüzetesen átvizsgálta, míg nem egyszer csak diadalittasan felmosolygott.
 - Lám lám több karcolás is van a bilincs zárjánál. Csak nem egy újabb szökési kísérlet?
 - Ha az lenne, már itt sem lennék. - válaszoltam.
 - Rossz válasz.
  Már felkészültem lelkiekben az ütésre, azonban nem kaptam semmit. Fottre mögé néztem, ahol az őr elkapta Fottre ütésre lendülő kezét.
 - Mégis milyen okból kifolyólag ütötted volna meg?
 - Már süket is vagy? Szökésről beszélt! A foglyoknak tilos erről beszélnie.
 - Erről a nevetséges szabályról még én sem hallottam.
 - Mit akarsz ezzel elérni? - kérdezte Fottre gyanakvóan.
 - Ne bántsd a foglyokat! Ezt a szabályt ismerem.
 - Ha akarod szívesen tanítok neked egy kis jó modort! - sziszegte Fottre, és felállt.
  Körülbelül kétszer akkora volt mint az őr.
 - Tőled nem lehet jó modort tanulni.
 - Tényleg ezt hiszed? Egy kis fejmosás után, hidd el már nem lesz olyan vidám piszkálni engem. - fenyegette meg Fottre és a fiú felé tartott, aki hátrálni kényszerült. Egészen a falig hátrált.
 - Ha nyugton maradsz, akkor nem kapsz annyit. - mondta Fottre és lendült a keze.
  Az őr könnyedén kitért előle így Fottre már csak a falat találta el. Gyorsan reagált ő is, megfordult és az őrrel találta szemben magát, aki egy ütéssel kiütötte őt. Már értem miért mondják erősnek. Kihúzta Fottre-t a cellából és bezárta az ajtót. Végül felszólt egy katonának, hogy vigye el Fottre-t a gyengélkedőre. A katona már majdnem kérdőre vonta, de az őr könnyedén lerázta.
 - Miért álltál ki Fottre ellen? - kérdezte Anna.
 - Mert parancsot kaptam rá.
  Kérdőn nézett rám, erre pedig megmutattam neki az emlékeimet. Nem válaszolt erre semmit.
 - Most mit csináltatok? - kérdezte hirtelen az őr.
 - Tessék?
 - Mit csináltatok?
 - Hogy érted?
 - Tudom, hogy beszélgettek telepatikusan, de most ez más volt. Mi volt?
 - Palkot-nak se áruljuk el.
 - Értem. Elnézést a kérdésért. - erre visszaült a lépcsőre.
  Mindenki döbbenten figyelte a jelenetet. Most azonban nem volt időnk erre.
 - Anna hozzunk létre egy külön szobát! - szóltam neki.
 - A holnapi szökés miatt?
 - Igen.
  Egyre gyorsabban vagyunk képesek mindenkit összekötni és sokkal tovább bírjuk tartani az ilyen beszélgetéseket, mint amikor először próbáltuk. Nem is sejtettem, hogy ennyit lehet fejlődni a börtönben.
 - Megint átbeszéljük a tervet?
 - A fenébe! - mondta Anna.
 - Mi a baj? - kérdeztem.
 - Nem érzed?
  Kiterjesztettem a képességemet. Hárman tartottak ide. Nem is gondoltam, hogy ennyi az idő.
 - Akkor majd vallatás után fogunk beszélni. - mondtam.
  Pár perc kellett ahhoz hogy mindenkit visszavigyünk. Az őr fel se állt Palkot érkezésére.
 - Katona felállni! - rivallt rá.
 - Nem a maga szakaszába tartozom. - válaszolt.
 - Attól még magasabb tisztségem van mint neked. Felállni.
  Felállt egy másodpercre és leült. Nem volt hajlandó teljesíteni a parancsot.
 - Hasonlít rád! - mondtam Annának.
  Nem válaszolt csak rám nézett. Palkot nem figyelt rá, a mi cellánk felé vette az irányt. "Most jön a fejmosás" - gondoltam.
 - Melyikőtök volt? - kérdezte.
  Csak értetlen pillantásokat kapott válaszul.
 - Melyikőtök volt? - kérdezte hangosabban.
 - Mit csináltunk amiről nem tudunk? - kérdezett vissza Anna.
  Palkot feje megint felvette a vörös színt. Már majdnem kapott Anna egy pofont, amikor megszólalt az őr.
 - Legalább mondja el nekik, hogy miért dühös.
 - Hol van a kés? - kérdezte Palkot.
 - Milyen kés? - kérdeztünk vissza egyszerre.
 - A te késed tünde - nézett rám szikrázó szemekkel.
 - Nincs nálam. - válaszoltam.
  Ekkor Annára nézett.
 - Nálam sincs. - válaszolta ő is.
 - Miért olyan fontos magának? - kérdeztem.
 - Amiért neked is az. A két drágakő a markolatban, azok emlékkövek, nem de? - kérdezte.
  Nem válaszoltam rá, sőt nem reagáltam rá semmit.
 - Utoljára kérdezem, hol van? - meredt ránk dühösen.
 - Biztos ott, ahova múltkor tette. - válaszoltam neki.
  A férfi elgondolkodott, majd megszólalt.
 - A lányt hozzátok a tünde marad. Ugyanis te nem lophattad el, viszont a lány igen. Hiszen te éppenséggel a méregtől szenvedtél.
  "Remek, miért ilyen jó következtető?" - gondoltam magamban.

* Anna szemszöge*

 - Mik azok az emlékkövek? - kérdeztem Legort-ot.
 - Elmagyarázom, ha túléled a mai napot. Sok sikert hozzá! - válaszolta és megszakította a kapcsolatot.
  A katonák már kísértek volna fel a lépcsőn, amikor megállította őket az őr.
 - Miért viszik el a foglyot?
 - Mert azt mondtam. - válaszolta a férfi.
 - Hiszen nem csinált semmit se.
 - De igen. Ellopta a tőrt.
 - Ami a tündéé? Akkor az nem lopás, hiszen ha úgy nézzük, akkor valójában maguk lopták el a tőrt. - fejtette ki a véleményét az őr.
 - A vezetőnk küldött ide, így eltűröm az engedetlenségedet. Azonban a parancsaim ellen ne merj felszólalni, különben hamar a foglyok mellett találod magadat. - válaszolta Palkot.
  Durván felvezettek a lépcsőn. Sajnos, mint az sejthető volt, a kínzókamrába tartottunk. Megint a székhez kötöztek, azonban a katonák most bent maradtak. Palkot az asztalkájához ment és ott válogatott a fegyverek közül. Sokáig válogatott, szerintem csak azért, hogy nagyobbnak érezzem a nyomást, ami rajtam van. Mikor kiválasztott egy hosszú hegyes pálcát, amit távolról sőt közelről is piszkavasnak vélek, elkezdett mesélni róla.
 - Ez a kincsem egy átlagos vasrúdnak tűnik, és nem is nézné ki belőle senki sem, hogy már több mint száz foglyot vallattam vele. Az esetek nagy százalékában sikerült mindent megtudnom, a kevesek akik nem beszéltek, ők megszabadultak pár felesleges végtagtól. - mosolygott kegyetlenül.
  "Szerintem ennek a férfinak egy jó orvosra van szüksége, vagy egy nagy fejbe kólintásra." - gondoltam magamban. A gondolkodásomból az egyik katona zökkentett ki, aki megpróbálta felpeckelni a számat. Amennyire csak tudtam próbáltam ebben megakadályozni, azonban nem jártam sikerrel. Nem sokára egy másik katona megjelent egy vasdobozzal, aminek az oldalán több lyuk is volt. A doboz csak úgy ontotta magából a hőt. A katona letette Palkot elé a dobozt, és kiment a szobából.
 - Ez nem egy átlagos piszka vas - kezdett bele újra a monológjába, mire csak megforgattam a szemeimet - ez sokkal vékonyabb nála, ezért könnyebben átforrósodik, és sokkal hamarabb tudom használni.
  Nyeltem egy nagyot. Nem szerettem a tüzet. Lehet, hogy köze van ahhoz, hogy félig állat vagyok de soha ki nem állhattam, ha valaki szó szerint a tűzzel játszott. Hiszen elég egy kis szikra, egy kiszáradt fűcsomón és az egész erdő lángokban áll. Nem tudom megérteni azokat akik örömüket lelik a gyújtogatásban.
 - Akkor hol van a kés? - kérdezte.
  Elég csúnyán néztem rá. "Vajon felfogta, hogy nem tudok beszélni?"
 - Hidd el ha szükség lesz rá, találsz rá módot, hogy elmondj mindent. - nevetett kegyetlenül a férfi.
  "Szerintem neki nincsen lelke." Körül néztem, ugyanis arra vártunk, hogy átforrósodjon a vas.
 - Legort! - szóltam neki.
 - Igen?
 - Rejtsd el a kést máshova! - mondtam neki.
 - Miért?
 - Mert ha véletlenül kinyögök valamit amit nem kellene, akkor jobb ha nem találnak semmit se.
 - Rendben. Mire készül, hogy ennyire félsz?
 - Nem félek! - vágtam vissza.
 - Akkor miért szóltál? Ha nem félnél, akkor nem szóltál volna.
 - Te hogy reagálnál, ha a szemed előtt forrósítja azt a piszkavasat amivel a kínzásodat fogja végre hajtani? - kérdeztem ingerülten.
 - Nem tudom. Még nem volt alkalmam kideríteni. - válaszolta, és megszakította a kapcsolatot.
  "Esküszöm, hogy meg fogom fojtani azt a tündét!" - dühöngtem magamban. Ekkor hirtelen megszólalt a férfi, mire libabőrös lettem:
 - Végre tökéletes hőmérsékletű!
  Kikapta a piszkavasat a parázsból. A vas nem izzott vörösen, de szerintem még így is forró lesz.
 - Ahogyan ismerlek, nem fogsz beszélni. - mondta a férfi - De legalább én jól fogok szórakozni.
  "Rajta már az orvos sem tud segíteni. Egy jó erős pofon vagy ugyanazt kell vele csinálni, mint amit ő csinál másokkal." A vasat végig húzta az oldalamon, a ruha nem tompított a forróságon. Már amennyire tudtam felordítottam.
 - Így nem jó. Nem élvezetes. - motyogta a férfi.
  Visszatette a vasat a parázsba. Időközben visszajött a katona pár rönkkel. Az egyiket rárakta a parázsra. A férfi nem foglalkozott vele. Az asztaláról felkapott egy kést és visszasietett hozzám. Megfogta a pólómat és levágta azt a részét ami a hasamat fedte. Amennyire tudtam elkezdtem mocorogni. A férfi visszasétált az asztalhoz és letette a kését. Nem szeretem, ha olyan felső van rajtam, amiből kilátszik a hasam. Sokat mocorogtam, végül feladtam, hogy sikerül elrejtenem a hasamat. Látszott a helye annak, hogy hol húzta végig rajtam a vasat. Már megint a férfi kezében volt a piszkavas. Nem örültem neki. Ugyanott, ahol az előbb is, végig húzta rajtam újra. Amennyire tudtam kiabáltam és fészkelődtem a fájdalomtól. Még be is könnyeztem.
  Sokáig folytatódott a kínzásom. Azonban nem szedett ki belőlem semmit se. Végül elájultam. A cellában tértem magamhoz. Valakinek a keze a hátamon volt. Megijedtem és hirtelen felültem, mire az illető kezét a falhoz lapítottam.
 - Aú! - kapta el Legort a kezét - Így segítsek neked újra. - morogta, miközben a sérült kezét vizsgálta.
  Nem éreztem fáradtnak magamat, mint múltkor. Lenéztem magamra, még mindig ugyanaz a póló volt rajtam, azonban a sérülések eltűntek.
 - Bocsánat, de nem tudtam, hogy kinek a keze van a hátamon. - mondtam.
  Nem válaszolt, rám sem nézett.
 - Valami baj van? - kérdeztem.
 - Csak a pólód. - mondta, még mindig nem nézett rám.
  Levette a kabátját és nekem adta.
 - Itt lent elég hűvös van, és nem lenne jó, ha megbetegednél. - magyarázta.
 - Köszi. - mondtam és felvettem a kabátját.
  Egy kicsit hosszú volt, de a célnak megfelelt.
 - Akkor kezdjük el a tervet átnézni. - suttogta.
  Csak biccentettem egyet és elkezdtem begyűjteni a többieket, addig Legort a szobát alakította ki. Gyorsan ment azonban elég kevés energiánk volt, így nem tudtunk sokáig beszélni.
 - Mikor kezdjük el a tervet? - kérdezte Tizon.
 - Amint a katonák többsége elhagyta az erődöt. - válaszolt Legort.
 - Mindenki megjegyezte hogy ki a párja? - kérdezte Rignot
 - Igen! - válaszoltuk egyszerre.
 - Az őr, ha itt marad, akkor elméletileg nem fog minket megakadályozni a szabadulásban. - mondta Legort.
 - Ezt ő mondta? - kérdeztem.
 - Igen, még Fottre érkezése előtt.
 - Meg van a két csapat? - kérdezte Rignot.
 - Igen. - felelt mindenki.
 - Nem szabad hibáznunk, és annyi információt kell megszereznünk a holnapi napról, amennyit csak tudunk. - mondta Rignot - Anna, Legort képesek vagytok feltűnés nélkül kiszedni pár információt a katonák fejéből? 
 - Igen. - feleltük egyszerre.
 - A falu felkészült a támadásra?
 - Igen, szóltunk nekik. 
 - Ha nem sikerül egyszerre kijutnunk, akkor mi lesz azokkal akik itt fognak maradni? - kérdezte váratlanul Denrick.
 - Biztos, hogy amennyire csak tudnak szét fognak minket választani. És hamar áthelyeznének vagy minket Legort-tal, vagy titeket. Nem tudom, hogy mi lesz akkor, de amint lehetséges szökünk. Érthető? - válaszoltam neki.
 - Igen. 
 - Szerintem mindenki tudja mi a feladata most már elengedhettek minket, és ne felejtsétek át nézni a katonák elméjét! - mondta Rignot.
  Mindenkit visszakísértem a testébe. Az őr megint minket bámult, már szólásra nyitotta a száját, de aztán meggondolta magát és nem kérdezett semmit. "Vajon miért ennyire ismerős?"- morfondíroztam magamban, mikor is Legort zökkentett vissza a valóságba. Megint elindultunk és a testünket a cellában hagytuk. Külön külön mentünk és akik az utunkba kerültek átnéztük az elméjét. Gyorsan haladtam. Próbáltam nem összefutni Lucia-val. Tudtam, hogy hogyan oldhatom meg azt, hogy ne lássa mit gondolok. Mikor visszaértem, Legort még nem volt itt. Vártam rá, és reménykedtem, hogy nem találkozott Palkot-tal. Az nem lenne túlságosan jó hír. Nagyon gyorsan jött vissza fele, csak egy csíkot láttam belőle.
 - Mi történt Legort?
 - Átnéztem Palkot elméjét, és nem szerettem volna lebukni, így gyorsan elmentem onnan.
 - Nem vagy normális, akár le is buktathattál volna minket.
 - Nagyon óvatosan jártam el, nem érezhetett belőle semmit se. Azért siettem, mert érzékeltem Lucia-t. 
 - Mit tudtál meg? - kérdeztem nyugodtabban.
 - Az erődbe több különítmény is jönni fog a támadás miatt. Százötven főt fognak itt hagyni az őrzésünkre. A mostani őrt pedig elviszik a falutámadására. 
 - Ez így nem jó, változtatni kell a terven. 
 - Nem kell sokat. Ha ügyesek vagyunk akkor a két csapatot el tudjuk rejteni úgy, hogy senki se lásson meg minket. Csak a látóideget kell befolyásolni. Miután az ikreket és Tizon-t az útjára engedtük, el kell kezdenünk az őröket a börtön felé terelni, az az ide be kell szorítanunk őket, hiszen itt csak egy bejárat és kijárat van. Ha el tudjuk foglalni az ajtót onnantól nyert ügyünk van, ha nem akkor ki kell tartanunk ameddig csak tudunk. Szóljunk a többieknek!
 - Rendben, hozd létre a szobát! - utasítottam.
  Gyorsan mindenkit összeszedtem.
 - Mit tudtatok meg? - kérdezte Rignot.
 - Sok mindent. Nem tudunk mindannyian elszökni. - válaszoltam - Több egységet is iderendelnek, és százötven fő meg még az erőd személyzete fog itt maradni. Gondolom tartaléknak.
 - Ez nagyon nem jó. - morogta Thalia.
 - Megváltoztattam a tervet. Nem nagyon csak egy kicsit. Két csapatra oszlunk, a csapatok ugyanazok. Azonban nem fog senki sem leszakadni, hanem elkísér mindenki a szellőző nyílásig. Képesek vagyunk mondhatni láthatatlanul végig osonni a folyosókon a lényeg annyi, hogy senki se menjen senkinek se neki. Képesek vagyunk Annával eltüntetni magunkat úgy, hogy a látóideg által küldött információkat megváltoztatjuk. Ha végig érünk baj nélkül a folyosókon, akkor az ikrek és Tizon elindulnak a falu felé. Utána a katonákat és a személyzetet ide a börtönbe visszaszorítjuk, ha megszerezzük az ajtót onnantól nyert ügyünk van és mindenki megszökhet. Azonban erre nagyon kicsi az esély hiszen csak a katonák tizenötször annyian vannak, mint mi. Ha a személyzetet is hozzájuk adom, akkor hússzor annyi ellenséggel kell leszámolnunk. Kicsi az esélye hogy nyerünk. - fejtette ki Legort a tervét.
 - Ha nem gond, akkor megint pontosítanék rajta. - szóltam közbe - Ha sikerül elérnünk a szellőző nyílásokat, akkor szükségünk lenne egy alaprajzra, ami a barlangrendszert ábrázolja. Ha sikerül papírhoz és ceruzához jutnunk, akkor ez a része a tervnek készen is van. Azon az alaprajzon bejelöljük Legort-tal, hogy ki hol helyezkedik el. Így sokkal hatásosabb lehet a támadásunk ellenük. Akiknél nincs fegyver, azokat bezárjuk a szobákba, vagyis jobban mondva a kamrákba. A katonákat pedig ide leszorítjuk. Ha nem sikerül visszaszorítanunk őket, akkor mindenkinek küldünk egy jelzést, és onnantól fogócskát fogunk játszani a katonákkal. Legort majd robbantani fog a főteremben, majd megosztja, hogy hogyan. Így remélem elég időt fogunk tudni nyerni ahhoz, hogy legalább a csapat kijusson és átérjen a határon. 
 - Legort, hogyan robbantanál? - kérdezte Thalia.
 - Sikerült lopnom egy kevés kénsavat és pár tűzvirág szirmot. Mellesleg ahol voltam egy csomó vas kés állt a rendelkezésemre. A vas és a kénsav, ha egymásra öntjük őket, akkor reakcióba lépnek egymással aminek a hatására hidrogéngáz szabadul fel. Ez lassabb folyamat például magnéziummal sokkal gyorsabb és hevesebb lenne, de most be kell érnünk azzal, ami van. A hidrogéngázt meg kell gyújtani, ami így robbanni fog. 
 - Mindenki tud mindent? - kérdeztem.
 - Az alaprajzokat hogyan szerezzük meg? - kérdezte Alton.
 - A porba fogunk rajzolni egy kővel, mást nem igen tudunk csinálni. - válaszolta Legort.
 - A mai napra legyen vége a beszélgetésnek. Holnap még kora reggel átbeszéljük pár perc alatt és neki látunk. - zárta le a beszélgetést Rignot.
  Mindenkit visszavittem, és utána rögtön álomba merültem.

*Legort szemszöge*

  Anna rögtön elaludt, amin nem is csodálkoztam. Az őr minket nézett, még mindig nem szólt egy szót sem. Próbáltam beférkőzni az elméjébe, de nagyon ügyesen levédte. Végül feladtam.
 - Tudtad hogy a holnapi kiruccanásra téged is elvisznek? - kérdeztem tőle.
 - Tessék? Honnan tudod? - kérdezte döbbenten.
 - Hallottam, hogy valakik erről beszélgetnek. Ezek szerint te nem tudtál róla. - válaszoltam.
 - Biztos vagy benne, hogy ezt hallottad? - nézett rám fürkészően.
  Nem bízott bennem, de én se benne. Fiatalnak tűnik mégis már sokat látott. Biztos, hogy lenne mit mesélnie a múltjáról.
 - Igen. - válaszoltam neki egy kis idő múlva.
 - Akkor máshogyan kérdezem. Ezt hallottad, vagy kinézted valakinek a fejéből?
 - A második. Kicsit könnyebb így kutakodni, és még meg sem büntetnek érte, ha nem veszik észre.
  Nem válaszolt. Azt hittem, hogy már nem szeretne semmit se kérdezni, vagy mondani. Elkezdtem a barlangrendszer alaprajzát felvázolni a földre. Az őr egész végig figyelte, hogy mit csinálok, de nem szólt közbe.
 - Amíg elmegyek, ti védtelenek lesztek. - szólalt meg hirtelen.
  Felkaptam a fejemet. Nem értettem, hogy miről beszél, de aztán rájöttem.
 - Amíg nem voltál itt, addig is sikerült túlélnünk. - válaszoltam.
  Visszahajoltam a vázlat fölé. Még igazgattam egy kicsit aztán befejezettnek ítéltem meg. Az őr kinyitotta a cellaajtót és ő is megvizsgálta a rajzot.
 - Nem rajzoltad le a bejáratot, se a vészhelyzeti kamrát, se az elsősegély állomást. - mondta - Mellesleg nem méretarányos ez az egész. De elég pontos ahhoz képest, hogy csak egy kis szeletet láttál belőle. Gondolom már telepatikusan végig jártad egyszer kétszer az alagutakat.
  Ránéztem. Majdnem elkezdtem neki taglalni, hogy mit és hogyan látok telepatikusan, és emiatt lett ilyen a rajz, de szerencsére hamar fékeztem a nyelvemet. Nagyot nyeltem. Aztán megszólaltam.
 - Segítenél pontosítani az alaprajzot? - kérdeztem.
 - Mindjárt lerajzolom neked egy papírra. - válaszolta és kiment a cellából.
  Az ajtót persze bezárta. Felfutott a lépcsőn és eltűnt a szemem elől. A falnak dőltem, és elkezdtem a terven rágódni. "Egyedül se perc alatt kijutnék, azonban most nem csak az én életem függ ettől. Régen könnyebb volt döntéseket hozni, mondjuk akkor nem mindig gondoltam a következményekre. Most viszont csak azokon rágódok. Emberként lehet, hogy jobb tervvel is elő tudtam volna állni, de most sajnos nem tehetem meg azt, hogy átváltozok." Megpróbáltam az összes lehetséges forgató könyvet végig pörgetni a fejemben. Mikor már vagy harmadjára gondoltam végig, rájöttem, hogy annyi hiba, félreértés és pontatlanság van benne, hogy mire az összes lehetséges kimenetelt végig nyálaznám, addigra eltelne egy hét. Ekkor léptek zaját hallottam meg. Valaki, aki kicsi, lefutott a lépcsőn. "Biztos az őr lesz az." Nem tévedtem, valóban ő jött lefele.
 - Itt is van. - mondta, és bejött a cellába.
 - Miért segítesz nekünk? - kérdeztem.
 - Mert ezt a parancsot kaptam. - válaszolta, azonban éreztem, hogy nem mond el valamit.
  Átnéztem a tervrajzot, és elkezdtem egy pontosabb tervet kieszelni, amiben kevesebb a hiba. Mivel százötven-kétszáz fő lesz majd itt gondolom, hogy sok helyre fognak őröket állítani. "Bárcsak több időm lenne felmérni azokat a katonákat, akik őrizni fognak." Ekkor szembetűnt egy aprócska részlet, ami eddig elkerülte a figyelmünket. A szellőző nyílás pont a bejárat mellett van. Ha ott is lesznek őrök akkor biztosan észreveszik a csapatot. "Ki kell jutom, ahhoz, hogy eltereljem a környéken lévő őrök figyelmét. Majd szólok Annának a tervemről. Ha sikerrel járok, akkor csak velem fognak foglalkozni, és menekülés erén elég jó vagyok.
 - Min gondolkodsz? - kérdezte az őr.
 - Csak az alaprajzon. - füllentettem neki.
 - Jobb ha alszol egyet a szökésetek előtt. - mondta.
  Nem válaszoltam neki, azonban tudtam, hogy igaza van ezért megpróbáltam azalatt a kevés idő alatt jól kialudni magamat.

22. fejezet - Egy gyors változtatás

*Anna szemszöge*

 - Anna! Anna! Ébredj! Anna! - halottam a fejemben.
 - Legort?
 - Végre, hogy méltóztattál rám figyelni. Miért ájultál el?
 - Csak Lucia kiszívta az energiámat.
 - Csak? Erre is képes?
 - Úgy látszik... - válaszoltam, most már tudom mit érzett akkor amikor én nyaggattam.
 - Az emlékeidet nem tudja így leszívni?
 - Nem tudom. Kérdezd meg tőle!
 - Nincs itt.
 - Tessék? Hogy érted? - kérdeztem.
 - Egyszer csak bejöttek az őrök, és... Na jó inkább megmutatom. - mondta.
  Ekkor mintha csak saját emlékeimet játszanám újra, megmutatta a sajátját. Elájultam, már Legort számon kérte volna Lucián, mikor is berontott két őr.
 - Vége a bájcsevejnek. - harsogta az egyikük és kirángatták Lucia-t.
  Vége szakadt. Gondolom ezután kezdett ébresztgetni.
 - Miért vitték el? - kérdeztem.
 - Elkezdtem kutakodni a fejében, és...
 - Mit csináltál?!
 - Nem bíztam benne, ezért gondoltam megnézem, hogy van-e okom rá.
 - Engedélyt kellett volna kérned tőle!
 - Éppenséggel nem érdekelt, tudod nem bízok benne, és jobban is jártam.
 - Hogy érted?
 - Lucia csak azért volt itt, hogy megtudjon tőlünk valamit. Nem azért, mert elkapták, és nem tudták máshova tenni. Gondolom észrevette ezért valahogy szólt az őröknek, akik elvitték. Most már aludhatsz, csak gondoltam megmutatom, hogy jobb ha az én megérzéseimben bízol.
 - Szerinted nem vagyok képes magamtól következtetéseket levonni?!
 - Hát... Még akkor is védted őt, miközben elájultál miatta.
 - De akkor sem néztem át az elméjét, ez illetlenség. Tudod, hogy nem tud ellene védekezni!
 - Tudott védekezni, alig bírtam áttörni a pajzsán.
 - Nem ez a lényeg! - már éppen lehordtam volna a fejét, amikor eljutott az utolsó mondata az agyamhoz -  Várj, mit mondtál? Pajzsot emelt az elméje köré?
 - Most már hiszel nekem?
 - A módszered illetlen volt!
 - Éppen börtönben ülünk és minden nap kivallatnak minket. Most nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy mindenkiben feltétlenül megbízzunk. Aludjál, holnap szerintem elég nehéz nap elé nézünk.
 - Jó éjt! - megszakítottam a kapcsolatot és mély álomba merültem.

* Rignot szemszöge, rabságuk 5. napja*

 - Szerinted még mindig alszanak? - kérdezte Thalia, miközben Annát és a tündét figyelte.
 - Biztos vagyok benne, ha ébren lennének akkor a tünde idefordult volna. - feleltem.
 - És ők? - nézett a mellette alvó három tündére.
 - Szerintem még ők is.
 - Fiatalnak tűnnek, még tündéhez képest is. Vajon hány évesek lehetnek? - kérdezte Ametiszt.
 - Nem tudom, de ahogyan észrevettem ő - böktem át a másik tündére - nagyon védi őket. Lehet hogy még fiatalok.
 - Mit kéne tennünk? - kérdezte Amber.
 - Ki kellene szöknünk, de még nincs itt az ideje. Ezt majd megbeszéljük, mikor már mindenki ébren van.
 - Remélem, ma nem akarnak minket laposra verni. - sóhajtott Denrick.
 - Szerintem hanyagolni fogják, most inkább arra a nagy támadásra készülnek. - feleltem.
 - Azért jó lenne, ha mihamarabb elhúznánk erről a helyről. - mondta Lace - Amiket adnak kaját, azokat alig lehet megenni.
 - Komolyan a koszt a legnagyobb bajod? - kérdezte hitetlenkedve Tizon.
 - Szerintem jobb ha nem tudjuk meg rá a választ. - mondtam gyorsan, mielőtt még Lace megszólalhatott volna - Aludjunk, ha a következő ébresztő is olyan olyan lesz mint a tegnapi, akkor jobb ha pihenünk.
  Mindenki mocorgott egy kicsit, végül egy fél óra múlva már mindenki békésen szuszogott körülöttem. Egyedül én voltam ébren. "Vajon mit akarhatnak tőlünk? Miért nem öltek meg bennünket?" - gondolkodtam, és próbáltam megtalálni a kérdéseimre a választ.
 - Még ébren vagy? - kérdezte az egyik tünde a trióból.
 - És te?
 - Halottam, hogy miről beszélgettek.
 - Mit szeretnél?
 - Tizenkét évesek vagyunk. - mondta, amin egy kicsit megdöbbentem - Emerisz vagyok. És te?
 - Cardot Rignot. Miért vittek el titeket is tegnap? - kérdeztem.
 - Ha válaszolok, akkor te is válaszolsz nekem egy kérdésre?
 - Igen. - mondtam, de elgondolkoztam azon, hogy mit szeretne tudni.
 - Éppen Legort-ot vallatták, de a férfi tudta, hogy Legort nem fog megtörni. Ezért minket is felvitetett, hát ha majd mi többet mondunk.
 - És mi történt? - kérdeztem.
 - Előbb te válaszolj nekem. Ti miért vagytok itt, ha nincs is képességetek?
 - A valódi okot nem tudom, de tudok találgatni. Túl kevés a katonájuk, így amikor Annát elrabolták, akkor két legyet ütöttek egy csapásra, és minket is elhoztak. Vagy Annát majd velünk akarják megtörni. Akkor mi történt pontosan?
 - Válaszoltam a kérdésre. Legort gyorsan gyógyul, azonban akkor már a sebei nem gyógyultak be azonnal, ami azt jelenti, hogy a teste kimerült. Miután válaszoltam, a férfi rám támadt volna, azonban Legort megakadályozta. Ennyi történt. Titeket miért vittek fel?
 - Tőlünk nem kérdeztek semmit, csak sorba állítottak a katonák, és kihívtak minket. Aztán megküzdöttünk. Általában mi húztuk a rövidebbet, egyedül Tizon-nak lett volna esélye, azonban őt lefogták, amikor nyerésre állt.
 - Tizon? - kérdezett vissza.
 - Aki a legszélén ül. - mutattam rá - Titeket is vallattak?
 - Egyszer, utána viszont sokkal rosszabb volt. Itt maradtunk a cellába és az jöhetett be, aki akart. Így olyan mintha többször is elvittek volna a kínzó szobába. Már nem fogjuk sokáig bírni idegileg, ha tovább maradunk. - mondta és a hangja egyre halkabb lett.
 - A korotokhoz képest nagyon erős az akaratotok. Már sok felnőtt megtört volna, de ti gyerekekként dacoltatok ellenük. Sejtem, hogy milyen nehéz lehetett. Egy új bolygón, ahol csak a testvéreidre számíthatsz. Aztán bekerülsz egy ellenséges környezetbe, ahol mindenki gyűlölettel és undorral nézett rátok. Hidd el, már sokan feladták volna. A legelső szökésnél a csapat, aki ki fog jutni, az ti és Tizon lesztek. Tizon a legerősebb a szakaszban, ő fog vigyázni rátok az út alatt.
 - Képes leszel mindenkit meggyőzni?
 - Igen, csak jó észérvek kellenek, amiből bőven akad.
 - És ő? - mutatott Lace-re.
 - Ne félj tőle, szerintem ha sokáig itt marad végül az ittenieknek lesz elegük belőle.
 - Köszönjük Rignot. - mondta és visszadőlt a falhoz.
 - Nincs mit. - morogtam és megpróbáltam elaludni.

*Pár óra múlva*

 - Ébresztő! Ébresztő! Mindenki felkelni! Egy, kettő! - kiabálta valaki, miközben a vasrácsot kongatta egy bottal.
  Azonban hirtelen elhalkult. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy aki felébresztett minket békésen alszik a cella ajtó előtt. Átnéztem a másik cellában és láttam, hogy Anna meredten bámulta a katonát, végül visszafekszik. Mindannyian követtük a példáját. Már megint utolsónak vagyok fent, de nem tehetek róla, nehezen tudok elaludni. Akkor kezdjünk el bárányokat számolni, ekkor hangokat hallottam a lépcsőről.
 - Szerinted kire bízzák?
 - Nem tudom, remélem nem a mi szakaszunkra.
 - Már kezdem őket sajnálni, hiszen még gyerekek.
 - Ne gondolj rájuk, tündék megérdemlik.
 - De hát akkor is. Fiatalok nem tehetnek semmiről mégis két nap múlva el kell tüntetni őket.
 - Az meg a másik baj, hogy hárman vannak. Remélem Fottre-t küldik, ő legalább elég kegyetlen ehhez a feladathoz.
 - Már te is sajnálod őket?
 - Nem, dehogyis. Szerintem Fottre az egyetlen aki képes lenne őket eltüntetni.
  Elindultak lefelé a lépcsőn, én pedig úgy tettem mintha aludtam volna. Meglátták az ájult katonát.
 - Szerinted vele mi történt?
 - Gondolom, megint rájuk akart ijeszteni.
 - Melyikőjük tehette?
 - Nem tudom, a kérdés inkább az, hogy melyikőjük kelt fel előbb. Vigyük fel a gyengélkedőre, utána szóljunk Palkot-nak. Ő majd eldönti, hogy mi lesz.
  Utána nem beszéltek többet, és elmentek. Vártam, hogy körülbelül, mikor lesznek hallótávolságon kívül, aztán elkezdtem keltegetni mindenkit. Megpróbáltam először Thalia-t felkelteni, erre csak rám morgott, utána Denrick-kel próbálkoztam, de ő egyáltalán nem foglalkozott velem. Van még egy lehetőségem, de akkor Lace biztos, hogy ki fog akadni. Számba vettem két ujjamat és elkezdtem fütyülni. Nagyon hangosra sikeredett, de legalább mindenki magához tért.
 - Ha még egyszer felmersz így ébreszteni, a szívedet a torkodon keresztül fogom kitépni. - morogta Lace.
 - Örülök, hogy felébredtél. - válaszoltam, nem figyelve a fenyegetésére - Fontos hírem van!

*Legort szemszöge*

Éles füttyszóra ébredtem vagyis inkább riadtam fel. Az egyik ember, talán Rignot volt. Megpróbáltam az álmosságot kidörzsölni a szememből. "Vajon mit szeretne? Talán az őr miatt volt, akit Anna kiütött?" - gondolkodtam.
- Ha még egyszer felmersz így ébreszteni, a szívedet a torkodon keresztül fogom kitépni. - fenyegetőzött Lace.
 - Örülök, hogy felébredtél. Fontos hírem van! - válaszolt Rignot - Előre kell hoznunk a szökést!
 - Tessék? - ébredt fel Anna - Mégis miért, sokkal kevesebb lenne úgy az esélyünk!
 - Mert két nap múlva eltüntetik az ikreket, ha értitek mire gondolok.
 - Bocsáss meg Rignot, de egy ilyen ébresztő után nem fog az agyam. - mondta Enturin.
 - Két nap múlva megölik az ikreket, ugyanis gondolom már nincs rájuk szükség.
  Ledöbbentem. Hiszen ők csak gyerekek! Hogy képes ilyen parancsot kiadni?
 - Előbbre hozzuk a szökést. Valahogy rá kell venni őket is, hogy előrébb hozzák a támadást. - morfondíroztam hangosan - Ha ma is elvisznek minket, akkor talán képesek leszünk befolyásolni a gondolkodását, és akkor még nem is kell feltörnünk az elméjét, elég ha nyomást fejtünk ki rá, amit fizikailag nem érez, így megváltoztathatja a parancsát.
 - Kire gondolsz? - kérdezte Anna.
 - A férfira.
 - Kockázatos terv. Mellesleg öt nappal szeretnénk előrébb hozni a tervet.
 - Csak négy vagy három nappal. A legjobb az lenne, ha már holnap tudnánk szökni, de ha nem akkor talán holnapután, de akkor már szükséges lesz.
 - Hozzunk létre egy különszobát. - mondta Anna.
  Szokásos menetben létrehoztam a szobát, közben Anna mindenkit idehozott.
 - Szerintem egyértelmű, hogy a négy fős csapatban helyet kapnak az ikrek is, ugyanis őket akarják megölni. De ki legyen az a maradék egy fő? - kérdeztem
 - Lehetek én? - jelentkezett Lace.
  Nem tartottam jó ötletnek rá bízni az ikreket.
 - Tizon-t javasolnám. - mondta Rignot - A legerősebb a szakaszban és megtudja védeni őket. Mellesleg nem indulnának rögtön a nyomába. Szavazzunk, jelezzen, aki egyetért velem.
  Mindenki egyetértett. Még Lace is tudta, hogy ezt nem szabad elszúrni.
 - A terv a következő, - kezdtem el felvázolni - Pontosan tizennégyen vagyunk. A lépcső tetején két folyosó nyílik. Ott két hét fős csoportra válunk. Az egyiket Anna vezeti, a másikat pedig én. Mindenki párokban fogja elterelni a megmaradt őrök figyelmét. Ha nagyon szükséges még akár egy robbantást is eltudok intézni. Az ikrek velem jönnek, Annával Tizon megy. Bizonyos kereszteződéseknél szólni fogunk, hogy szakadjon le egy páros. Végül Anna és Tizon az elsődleges szellőző nyíláshoz fognak érni, ott Anna elmondja Tizon-nak, hogy merre kell mennie. Az ikrek meg én a második szellőző nyíláshoz tartunk, ott szintén elmondok minden szükséges adatot az ikreknek. Utána Annával megkeressük egymást, így alkotva egy párost. Addig kell húznunk az időt amennyire csak tudjuk. Ha már nagyon kevesen maradtunk szólunk mindenkinek, ez nagyjából pár másodpercet vesz igénybe. Amikor annyit hallotok a fejetekben, hogy most, onnantól kezdve szakadjatok el egymástól és a menekülés és az időhúzás lesz a legfontosabb feladatotok. Képzeljétek el, hogy Lace-t felidegesítettétek és előle kell szökni. 
 - Köszönöm a bókot. - mondta Lace.
 - Annával amennyi őrt csak tudunk semlegesítünk, persze megpróbálunk mindenkinek szólni, ha van egy a közelébe, de erre nem vállalok garanciát. Érthető volt? - kérdeztem.
 - Jó terv, már csak a részletek hiányoznak - mondta Anna - Kiegészíthetem?
 - Természetesen.
 - Nos, valahogy le kell csalni ma holnap az őröket. Valaki vállalja?
 - Én szívesen vállalom. Elég jó vagyok benne! - jelentkezett Ametiszt.
 - Remek folytatom, Legort leszedi mindenkiről a láncot, ha az őrök már bent vannak a cellában egyszerűen kiütjük őket. Aztán elvesszük a fegyvereiket, és azokat a fegyvereket kiássuk, amiket előtte szereztünk. A kardok a legjobb vívóknak jussanak, és a többi fegyver is így legyen kiosztva. Tizon neked nincs szükséged fegyverre, hiszen most a menekülés lesz a fő feladatod. A párokat is be kell osztanunk. Rignot szerinted hogy legyen?
 - Enturin és Endrees együtt lesznek, ez nyilván való ők mennek Legort-tal. Denrick és Amber, Ametiszt és Lace, Thalia meg én. Ez a három páros téged fog kísérni.
 - Rendben. Ametiszt, Lace lehetőleg ne haljon meg senki, utána tőlem zúzhattok, de ne a mi kárunkra. 
 - Végre egy jó kis feladat. - kuncogott Ametiszt.
 - Biztos vagy benne Anna? - kérdeztem.
 - Először Thalia és Rignot fog leszakadni, utána Amber és Denrick utoljára Ametiszt és Lace.
 - Miért mi leszünk az utolsók? - nyafogott Lace.
 - Ha sikerül Tizon-nak túl jutni egy szakaszon, elindulok Legort felé, ha ez megtörténik, onnantól kezdve tőlem azt csináltok amit akartok, csak ne omoljon be az egész barlang rendszer.
 - Ez nagyon jó móka lesz. - mondták egyszerre.
 - Végünk. - jegyeztem meg halkan.
 - Miután az ikrek és Tizon elindultak, már csak az a feladatunk, hogy semlegesítsük az őröket és minél nagyobb felfordulást okozzunk. Mivel tizennégy fogoly van, akkor szerintem olyan harminc negyven őr fog maradni, hiszen egy jól képzett kadét csapatra és négy tündére kell felügyelni. Ebből tízet le tudunk teríteni. A többit puszta kézzel kell elintézni. Amikor már az erőnk vége felé járunk. Az az minimum két párost elkaptak,  Legort, te a kijárattól lévő legmesszebbi pontba mész és ott robbantasz. Talán így sikerül több időt nyernünk.
 - Nem robbanthatunk mi? - kérdezte Lace.
 - Nyugodj meg Lace, nem ment el a józan eszem. Legort fog robbantani és nincs vita. Az utolsó páros vagy valaki aki szabadon marad, annak jelezni fogok ő neki az lesz a feladata, hogy macska egér játékot játsszon az őrökkel. Mi Legort-tal elmondjuk, hogy merre nincsenek őrök és arra irányítjuk. 
 - Azonban, ha sikerül az összes őrt kiütnünk, akkor mi miért nem szökünk meg? - kérdezte Denrick.
 - Tegyük fel, hogy sikerül az összes őrt kiütnünk. Akkor azért nem szökhetünk el, mert a határőrök sokkal könnyebben kiszúrnak tizennégy főt mint négy főt. De ha tényleg ilyen nagy szerencsénk lesz, akkor megpróbálhatunk mi is szökni. Mindenki egyetért?
 - Igen.
 - Akkor mindenkit visszaviszek a helyére. 
 - Várj egy kicsit - szólaltam meg - Nem szökhetünk egyszerre semmiképpen sem. A csapat, akiket küldünk, nem fognak tudni gyorsan haladni ezért addig kell húznunk az időt, ameddig csak tudjuk.
 - Öhm, Rignot ezt te magyarázod meg. - mondta Enturin.
 - Thalia? - kérdezte Rignot.
 - Anna?
 - Miért én?
 - Mert ti vagytok egy cellában. - mondott egy érvet Lace.
 - Lace, ez most tökmindegy. - válaszolt Anna.
 - Ki szavaz Annára? - tette fel a kérdést Rignot.
  Mindenki rá szavazott.
 - Köszi, igazán megtisztelő. - morogta - Nos, Legort valójában elég gyorsan fognak tudni haladni. 
 - Hogy érted?
 - Mi nem átlagos emberek vagyunk. Hallottatok már valaha az alakváltókról?
 - Kikről? - kérdeztem vissza, reméltem, hogy rosszul hallottam.
 - Alakváltók. Ezek szerint nem. Az alakváltók képesek vagy kutyafélékké vagy macskafélékké változni. És a macskafélék vagy kutyafélék közül bármelyik alakot tudja használni. Ha állati alakjában ölitek meg az alakváltót, az újra tud éledni egy másik alakjában sértetlenül, kivéve akkor, ha levágjátok a fejét. 
 - Ez miért fontos? - kérdezte Alton.
 - Mert mi nem emberek hanem alakváltók vagyunk. Tizon macskafélékké képes átváltozni. Így elég ha csak ráültök ti hárman a hátára, és ő elvisz titeket vissza a falutokba. 
 - Ezt nem tudtátok volna előbb mondani? - kérdeztem.
 - Te elmondtad volna? - kérdezett vissza Anna.
 - ...
 - Na mi sem bíztunk meg bennetek. 
 - Valaki lefele tart. - mondtam.
 - Gyorsan mindenkit visszaviszek! - válaszolt Anna.
  Körülbelül két perc múlva már végeztünk is. A férfi jött le, Annára sandítottam. Nagyon elfáradtunk ebben a beszélgetésben és sajnos meglátszott rajtunk. "Ne vegye észre" - fohászkodtam. De persze a sors ilyenkor is fügét mutat nekem.
 - Ennyire kifárasztott az, hogy ki kellett ütnötök egy katonát? - kérdezte gúnyosan - Látom a tegnapi kis bemutató után is ugyanaz a véleményetek. Akkor most bemutatok egy régi ismerőst. Lucia befáradnál?
  Nem lepődtem meg, hogy Lucia ellenünk van, azonban Anna annál jobban. Látszódott rajta, hogy dühös.
 - Üdv Anna. Téged még elég könnyen áttudtalak volna ejteni, azonban a tünde sokkal bizalmatlanabb volt, mint gondoltam. - mondta Lucia - De már ideje volt, hogy így találkozzunk drága rokon.
  Annára néztem, aki szintén ugyanolyan döbbent volt mint én.
 - A rokonod? - kérdeztem.
 - Nem tudtam róla.
 - Persze, hogy nem tudtál róla, hiszen a családodról senki nem mondja el az igazságot. Még te sem. Éppenséggel a dédinagymamádnak a testvérének a fiának a lánya vagyok.
 - Bonyolult a rokonság. - mondtam Annának.
  Erre a mondatomra csak elmosolyodott.
 - Tünde te maradj csöndbe! - meredt rám dühösen Lucia.
 - Akkor ezek szerint mégis csak hallasz engem. - jegyeztem meg.
 - Még szép. A képességem csak akkor működik, ha Anna használja a sajátját. És képzeld szívem - fordult vissza Annához - akár az összes energiádat képes vagyok leszívni.
 - Lucia elég lesz. - mondta a férfi - Majd máskor lesz szükség rád.
  Lucia csak biccentett és felment a lépcsőn. A férfi megint ránk nézett, gondolkodott valamin.
 - Mindkettőt hozzák fel! - szólt a katonánknak.

*Anna szemszöge*

  Nagyon meglepődtem, hiszen eddig sosem vittek fel minket együtt. A tündéről most se lehetett semmit se leolvasni. Nem akarom tudni, hogy mit forgat a fejében a férfi. A szakasztársaim is aggódva néztek minket. Próbáltam erősnek mutatni magamat, de valahogy ez most nem ment. Sok gondolat cikázott a fejemben. "Akkor még is van egy élő rokonom, kár hogy ellenem fordult" - gondolkoztam - "Vajon hogyan tudnám kizárni a fejemből? Biztos, hogy megtudom valahogyan oldani. Ha energiát is képes volt tőlem leszívni, akkor lehetséges, hogy a saját képességemet fordította ellenem? Akkor csak meg kell szüntetni felé az energia folyamot, ami a telepátiakor jelentkezik. Nem lesz egyszerű, de meg kell próbálnom." Miközben ezeken járt az eszem felértünk a kínzó kamrába. Most két szék volt egymásnak háttal összekötve.
 - Leülni! - dörrent ránk az egyik katona.
  Engedelmeskedtünk, hiszen nem volt más lehetőségünk. A karjaimat hátra feszítették, és a másik székhez kötötté őket. A lábaimat a széklábaihoz erősítették. Szerintem a tündével ugyanezt tették. "Most én vagyok kicsi, vagy a tünde ilyen baromi nagy?" - hajtottam hátra a fejemet. Az én fejem a tündének a lapockái között volt. "Szerintem ő túl magas." - vontam le a következtetést. Nem látszik rajta, hiszen olyan mint egy fogpálcika. Nagyon sovány és irtó magas.
 - Mit tudtok másokkal csinálni a képességetekkel? - kérdezte a férfi.
 - Ezt nem hiszem el! - szólaltam fel hirtelen, amitől még a férfi is meglepődött - Új kérdést tett fel!
  Nem tudom, hogy mit reagált a tünde, azonban a férfi arcszíne hirtelen vörössé változott. Odajött elém és felpofozott.
 - Nem tűröm el, ha valaki egyfolytában felesel velem. Megértetted? - kérdezte ridegen a férfi.
  Nem válaszoltam, erre újra felpofozott, mire éreztem, hogy a tünde megmozdul, vagyis a székemet megmozdította.
 - Nem hallottam a válaszodat! - sziszegte a férfi.
 - Értettem. - feleltem, miközben farkasszemet néztem vele.
 - Akkor legalább még jó a felfogó képességed. - morogta.
  Odament az asztalához és felvett egy tőrt. Nagyon szépen kidolgozott volt a tőr markolata. A markolat végébe bele volt foglalva egy jáde és egy gyémánt, a markolatát bőrrel vonták be. A pengéje éles és hegyes is. Nem tudtam megállapítani, hogy mégis milyen fémötvözetből készült, de arra rögtön rájöttem, hogy nem a mi népünk készítette.
 - Ezt a tündénél találtuk, nagyon szép munka. Kár, hogy nálad volt, mert így az értéke is csökken, de a hasznossága nem. Nem ismerem ezt a fémet, elárulnád, hogy mégis miből készült?
  Nem válaszolt a tünde, de nagyon dühös volt. Igaz, hogy nem láttam az arcát, de az érzéseit éreztem.
 - Ha nem, akkor nem. Na nézzük mire is képes. - ezzel hozzám lépett és végig húzta a tőr élét a vállamon.
  Felordítottam, hiszen nagyon mélyen belevágott épphogy csak nem látszik ki a csont. A sebből egyfolytában folyt a vér.
 - Még mindig semmi válasz?
  Semelyikünk se szólt egy szót se.
 - Akkor folytatom. - azzal visszasétált az asztalhoz.
  Felvett egy kis zsákot. Nem tudtam megállapítani, hogy mi van benne. Megint hozzám lépett, a zsákot az övére akasztotta, és elővett egy rongy darabot.
 - Ez csak óv intézkedés, hogy senki se süketüljön meg. - mondta, erre bekötötte a számat.
  A kezébe vette a zacskót és megmutatta, hogy mi van benne. Elkerekedett a szemem, és már értettem, hogy mi szükség volt arra, hogy bekösse a számat. A zsákban ugyanis só volt.
 - Tudod megakadályozhatsz, csak szólj a tündének, hogy beszéljen.
 - Ha kimersz nyögni egy szót is nagyon megjárod! - mondtam a tündének.
 - Mit akar tenni?
 - Sót hozott ide.
  Ennyit mondtam neki, aztán megszakítottam a kapcsolatot. Nem akartam neki is fájdalmat okozni. Miután a férfi látta, hogy Legort nem méltóztatik megszólalni, belenyúlt a zsákba. Direkt nem néztem oda, bár tudom, hogy így is úgy is érezni fogom. Nem kellett sokat várnom, amint a só a sebhez ért, égető és szúró fájdalmat éreztem egyszerre. Sikítottam és ráharaptam a rongyra, amivel bekötötte a számat. Nem tudom mennyi idő telhetett el, nekem nagyon soknak tűnt, amikor egy nedves kendővel kitisztította valaki a sebemet. Az is fájt, de a sóhoz képest ez semmi volt.
 - Még mindig semmi? - kérdezte a férfi.
  Nem néztem rá, ugyanis bekönnyeztem a fájdalomtól. Nem szólaltam volna meg akkor sem, ha tudtam volna. A sebem környéke elkezdett zsibbadni. A férfi megint a tünde tőrét vette elő, és már megint használta volna, amikor is az ajtó kivágódott. "Köszönöm, köszönöm, köszönöm bárki is légy!" - gondoltam megkönnyebbülten.
 - Látsz valamit? - kérdeztem Legort-ot.
 - Egy aprócska katona rontott be, és kihívta a férfit. Többet nem tudok.
 - Szerinted most próbáljuk meg?
 - Amíg a te szenvedésedet nézte, addig próbáltam megváltoztatni a parancsát de nem sikerült.
 - Próbáljuk meg erősebben, aztán az emlékeit változtassuk meg.
 - Merész terv. Kevés az esélye, hogy...
 - Az ikrek vagy ez a kockázat? - vágtam közbe.
 - Az ikrek. Amint bejön és hármasban maradunk, akkor kezdjük el. Rendben?
 - Rendben.
  Ott ültünk, nem tudtunk semmit sem csinálni. A sebem megint elkezdett csípni, mire felszisszentem.
 - Dőlj nekem. - súgta a tünde.
 - Miért? - kérdeztem.
 - Mert csak akkor tudlak meggyógyítani, ha nekem dőlsz. - válaszolta.
 - Ne most segíts, ha rájön, hogy te nem csak gondolatolvasó vagy, hanem varázsló is, sokkal jobban fog rád felügyelni. Főleg, hogy most már a robbanás miatt is pikkel rád.
 - Rendben, akkor bírd ki.
  Többet nem beszéltünk. "Nem értem, miért nem telepatikus úton kérdezte meg mindezt? Na mindegy." Már fél órája várakoztunk, amikor bejött két katona, a törpe és a férfi.
 - Öt perc és visszavitetem őket a cellájukba. Majd ott vigyázhatsz rájuk. - mondta a férfi a törpének.
 - Nem így szól a parancsom. - válaszolta.
 - Az engem nem érdekel. Most az én erődömben vagy, itt én parancsolok. Itt azt teszed amit én mondok. Számomra itt egy katona vagy a sok közül, a különbség az, hogy benned nem bízok. A celláknál ügyelhetsz rájuk, viszont amikor itt vannak fent, akkor te nem tehetsz semmit. Világos?
 - Értettem uram!
 - Most pedig mindenki kifelé! - kiabálta dühösen a férfi.
  Mindannyian kimentek, csak mi hárman maradtunk bent. Elkezdtem a tervünket, szép lassan, hogy ne vegyen észre elkezdtem feltörni az elméjét, pár perc múlva Legort is segített. A férfi nem mozdult, gondolkodott valamin. Nem néztük meg, hogy min, hiszen akkor nagyobb lenne a lebukás veszélye. Gyorsak voltunk, amint elértük azt az emlékét, amiben a parancsot adta ki, elkezdtük megváltoztatni. Nem holnapra tettük át, hanem holnaputánra. Legalább sikerült előrébb hoznunk. Gyorsan visszatértünk a testünkbe. Pont jókor, a férfi felállt és újra az asztalához ment. Felvett egy üveget, amibe Legort kését belemártotta.
 - Utoljára teszem fel a kérdést. - dörögte - Mire vagytok képesek? Mit tudtok tenni a telepátiával?
  Nem válaszoltunk. Legort-hoz lépett, nem láttam mit csinál. Annyit hallottam, hogy a tünde felszisszen. Sokáig azaz percekig csend volt. Aztán Legort egyre gyorsabban vette a levegőt és sokszor felnyögött. Ekkor jöttem rá, hogy azt a mérget használta, ami csak a tündékre hat. A fájdalomtól, megmozdította a székét, mire az egyik csuklómról leesett a kötél. Szerencsére a férfi ezt nem vette észre.
 - Valami baj van? - kérdezte a férfi Legort-tól - Emlékszel arra a méregre amiről meséltem? Ami lassan de erősen fejti ki a hatását? Most éppenséggel azt tesztelem, ha nem gond. Erre meg már - húzta elő a kést úgy sincs szükségem. - mellém dobta, nekem pedig eszembe jutott egy ötlet - Tudod, még nem érezheted a hatását, még nem oldódott fel teljesen. Kell még egy-két perc ahhoz, hogy a fájdalmad elérje a tetőpontját.
  Sose szerettem a férfit. Most már azonban elgondolkoztam, hogy biztos, hogy ő egy alakváltó? Nem lehet, hogy egy démon, aki elszabadult?
 - Legort amikor a nagy fájdalmakat éled át, boríts fel minket a baloldaladra! A késedet így eltudom érni.
  Nem válaszolt, de tudtam, hogy megértette a feladatát. Tényleg nem kellett sok idő, hogy hasson a méreg. Egy perc múlva Legort felnyögött, és elborultunk. Gyorsan amíg a férfi Legort-ot figyelte, addig a kést elvettem a földről és elrejtettem a nadrágom és a pólóm találkozásánál.  Aztán megfogtam a kötelet is, és megpróbáltam magamra fabrikálni. Nem sikerült, és közben Legort légzése is újra normális lett. Behívott a férfi pár katonát, aki felállítottak és eloldoztak minket. Szerencsémre nem szóltak a kötél miatt. Visszavittek bennünket a cellánkban, a törpe pedig itt maradt lent. A többiek furcsán néztek ránk, de inkább nem fordultam feléjük, most még nem.
 - Vigyázz velük, szeretnek szökni. - vetette oda az egyik katona - És ha nem szeretnéd, hogy bajuk essen, ne engedd be hozzájuk Fottre-t.
  Válaszul csak biccentett az új felügyelőnk. Legort rosszabb állapotban volt, mint gondoltam. Ekkor veszekedést hallottam fentről:
 - De hát a támadás öt nap múlva lesz.
 - Ne nézzen engem hülyének! Pontosan emlékszem, hogy mit mondtam! - dühöngött a férfi - A támadás holnapután lesz! Mindenki kezdjen el készülődni!
 - De nem vagyunk elegen!
 - Kérd meg a küldöncöt, hogy segítsen, hidd el ő erősebb mint itt bárki más!
  Ennyit hallottam. Legort is felemelte a fejét.
 - Ezek szerint sikerült.
 - Igen. Figyelmeztetnünk kell a faludat, hogy változott a terv.
 - Talán még van rá energiám. Induljunk!
  Ugyanúgy csináltuk mint múltkor. Elméről elmére szökkengettünk, ha lehet így nevezni. Nem kellett sok idő, és már megint a faluban voltunk a közházban. Az Ezredes és egy tünde beszélgetett.
 - Ezredes!
 - Argot! - szólaltunk meg egyszerre az tündével.
  Mindketten felkapták a fejüket. Végül megint megszólaltam:
 - Beszélnünk kell!
 - Mi ilyen sürgős, hogy megint eljöttetek ide? - kérdezte a tünde.
 - A támadást előrébb hozták. Holnapután számítsatok rá!
 - Miért kellett előrébb hozni? - kérdezte értetlenül az Ezredes.
 - Valójában, mi átalakítottuk a vezetőjük emlékét, aki így áttette holnaputánra a támadást. - magyaráztam.
 - Mi szükség volt erre? - kérdezte a tünde.
 - Lara, Alton és Emerisz élete függött tőle. Nincs rájuk szükség ezért mondhatni a kivégzésüket holnaputánra tervezték. Ezért mi előrébb hoztuk a szökésünket, amihez az kellett, hogy a támadást is előrébb hozzuk. Vigyázzatok, elméletileg olyan valaki is részt vesz majd a támadásban aki erősebb az átlagnál. - mondta Legort.
 - Igazán nagyszerű hír. - morogta az Ezredes.
 - Vissza kell mennünk. - mondtam.
 - Már megint rajta kaptak benneteket?
 - Nem, csak nagyon kevés energiánk maradt. Viszlát! - válaszolta Legort.
  A visszafele út megint csak pár másodpercbe tellett. Miután visszatértünk álomba merültem.

21. fejezet - Megtörés

*Anna szemszöge, rabságuk 4. napja*

Arra ébredtem fel, hogy eldőltem és ráestem a sérült vállamra. A fájdalom hatására nyöszörögtem egy kicsit, végül felültem. Körülnéztem, és nem a megszokott helyemen voltam. Mellettem ült Legort, aki még mindig aludt. Jobban körülnéztem és rájöttem, hogy helyet cseréltünk az ikrekkel. Ők átkerültek a szakaszomhoz, míg minket elválasztottak tőlük. Van még egy bökkenő, sehol sem látom a szakaszomat! Nagyon megijedtem, hiszen lehetséges, hogy elvitték őket egy másik erődbe, vagy valami rosszabb történt velük. Össze-vissza kapkodtam a fejemet. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet. Lace elméje nagyon jellegzetes, hamar megtalálom, ha itt vannak még. Elkezdtem kutatni az erődben és megtaláltam őket. Nagyot sóhajtottam, és teljesen lenyugodtam, hogy még együtt van a csapat és van esélyünk így együtt elszökni. De miért nincsenek itt? Nem tudom, hogy mennyi lehet az idő, de remélem senkinek sem fog feltűnni, hogy elhagyom a testemet egy kis időre. Török ülésbe ültem, és a hátamat a falnak támasztottam. Behunytam a szememet és arra gondoltam, hogy egy külön szellemként az elmém elhagyja a testemet. Bevált! Gyorsan Lace után mentem, hogy megtudjam, hol vannak. Egy nagy terembe értem, ahol ott volt mindenki a szakaszomból. Ám nem csak ők, hanem a Kívülállók közül több katona is ott volt. Nem értettem, hogy mi folyik itt. Végül, csak annyit láttam, hogy a legtestesebb Kívülálló középre megy és Enturin felé int. Látszik szegényen, hogy nem akar menni, ezért Rignot megy ki helyette. A katonák csak kiröhögték őket. "Kár, hogy ilyenkor nem hallok hangokat." Már majdnem egymásnak estek, amikor érzékeltem, hogy valaki lefelé tart a cellákhoz, ezért gyorsan visszamentem a testemhez. Pont időben. A férfi jött le megint, de most csak pár katonával.
 - Kivel is kezdjük? - mosolygott kegyetlenül, aminek hatására kirázott a hideg - Tegnap a tündét vallattam, tehát akkor most te vagy a soros. - nézett rám.
  Nem válaszoltam, csak érzelemmentesen próbáltam ránézni.
 - Nyugodj meg, ma nem csak téged foglak megtörni, ha nem a tündét és a csapatodat is. - mondta a férfi, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
  A katonák eloldoztak és elindultunk. Azt hittem, hogy a kínzókamrába fogunk menni, de nem arra tartottunk. Elég döbbent arcot vághattam, mert a férfi megszólalt.
 - Hidd el oda is el fogunk jutni, de először szeretném, hogy lásd miképp szórakoznak a barátaid.
  Nem akartam érteni, hogy miről beszél. Aztán elgondolkodtam, azon amit szellemként láttam. Ekkor döbbentem rá, hogy akkor éppenséggel a szakaszomat, kihívják a katonák és megmérkőznek velük. Miközben ezen gondolkodtam, odaértünk a "küzdőtérhez". Valójában ez a legnagyobb kamrája a barlangnak. Ide fut be a legtöbb folyosó. Lent körülbelül öt hat folyosó torkollott bele, míg fent csak három. Amik itt fent voltak, azok csak kilátónak voltak jók.
 - Remélem élvezni fogod a műsort. - mondta a férfi.
  Odatoltak a korláthoz, ahonnan mindent tökéletesen betudtam látni. Éppen Tizon küzdött Fottre-vel. Tizon kiütötte volna, ha a küzdelem közepén nem fogták volna le, emiatt Fottre elég könnyedén laposra verte. Megfeszültem és megpróbáltam elszakítani a kötelet, ami megakadályozott abban, hogy segíteni tudjak. A férfi csak mosolygott ezen. Aztán Lace-t hívták ki. Nem tudtam eldönteni, hogy Lace-t vagy a katonát sajnáljam-e jobban. Ugyanis, ha nincsenek szabályok, akkor Lace ki fogja kaparni a katona szemét. Nem teljesen tértem el a valóságtól. Egy férfi hívta ki Lace-t. A katona rátámadott volna, azonban Lace gyorsabb volt és egy erősebb rúgással leterítette a földre. Nos, Lace kihasználta a férfiak gyenge pontját. A katona ott fetrengett a földön. Ekkor többen támadtak volna Lace-re.
 - Most! Mindenki! - kiabálta Rignot, és mindenki előre rontott.
  Most már mindenki küzdött mindenkivel. Sajnos a katonák így is többen voltak. Ekkor alakot váltottak, ami nem volt jó ötlet és úgy harcoltak tovább. Ekkor kitaláltam egy tervet, ahogyan tudnék segíteni a szakaszomnak. A férfi, szerencsémre, teljes figyelmét a harcnak szentelte, ahogyan a katonák is akik rám vigyáztak. A korlát nem volt magas, át tudom ugrani. "Sikerüljön! Sikerüljön!" - fohászkodtam magamban, mert ha elrontom, akkor nem biztos, hogy túlélem. Láttam, hogy Fottre most akar rátámadni Tizon-ra, aki még mindig kába volt. Gyorsan cselekedtem. Mivel itt voltam a közvetlenül a korlátnál, egy kicsit hátrébb mentem, de senki sem vette észre. Aztán hirtelen átugrottam azt, és miközben zuhantam alakot váltottam. A tigris alakot választottam, és sikerült a tervem nagy része. Sikerült átugranom a kerítést, sikerült zuhanás közben alakot váltani, nem sikerült Fottre-ra landolnom, helyette egy másik katona terült ki alattam. Nem maradt sok időm és gyorsan Fottre-ra támadtam, aki még mindig Tizon-ra figyelt.
 - HOGY HAGYHATTÁTOK, HOGY ELSZÖKJÖN? - kiabálta magából kikelve a férfi, miközben végig nézte a produkciómat - MINDENKI FOGJA EL A KADÉTOKAT! AZ ÖSSZESET!
  Körülbelül húsz percig tudtunk kitartani, aztán mindenki kifáradt, ezért mindannyian visszaváltoztunk emberré. Nem kellett sok idő, és már megint a kínzókamrában találtam magamat. Éppen a férfi tartott nekem egy kis előadást arról, hogy ne csináljak ilyet többé mert akkor nagyon rosszul fogok járni és a többi és a többi. Azonban nem az előadására figyeltem, hanem inkább ara, hogy az arca elkezdte felvenni a vörös színt.
 - Figyeltél te rám egyáltalán?! - kérdezte még mindig vörös fejjel.
 - Nem igazán, elmondaná még egyszer?
  Először ledöbbent azon amit mondtam, aztán egy jobb horoggal válaszolt, amitől a székkel együtt eldőltem. A katonák visszaállítottak, én pedig ugyanúgy azzal az ártatlan kifejezéssel néztem rá, amivel eddig is. Rájöttem, hogy így tudom őt bosszantani, ha úgy teszek mintha nem tudnám miért van ez az egész.
 - Hogyan működik a képességed?
 - Ez alatt a négy nap alatt nem jöttél rá, hogy nem fogok válaszolni? - kérdeztem vissza.
  Most egy bal horoggal köszönte meg a válaszomat. Megint a katonák állítottak fel.
 - Makacs vagy, akár csak a szüleid. - mondta.
  Azonnal felkaptam a fejemet, és gyilkos pillantásokat küldtem felé. Azonban magasról tett rám, és folytatta:
 - Az anyád halálához nem volt közünk. Azonban az apádéhoz és az öcsédéhez nagyon is. Emlékszem én is ott voltam az osztagban. Emlékszem, hősiesen küzdött az apád, hiszen egyedül ő vigyázott a testvéredre.
  Az utolsó mondatából jöttem rá, hogy ő nem volt ott a családom halálánál. Hiszen nem egyedül az apám vitte el az öcsémet, hanem ott volt egy katona is. Rájöttem, hogy most ő szeretne engem felbosszantani, de nem hagytam magamat.
 - Igaza van az apám hősiesen küzdött, míg maguk gyáván csak csapatban mertek rá támadni, rá és egy sérült védtelen három éves gyerekre. Nagyon bátor dolog volt. - mondtam gúnyosan, de szomorúan.
  Erre a feje megint vörös színben pompázott és egy jobb horoggal gazdagabb lettem. Felállítottak és egy katona ott maradt mögöttem, hogy ne kelljen mindig valakinek ide ballagnia. Utána nem tett fel egy kérdést sem, csak ütött. Először jobb horog, aztán bal, aztán gyomorszájon vágott. Végül az utolsó jobb horgánál kidőltem, mert erősebben ütött mint előzőleg.

*Legort szemszöge*

Felriadtam az álmom miatt. Már vissza akartam volna aludni, amikor eszembe jutott valami. "Hol van Anna? Ilyenkor mindig ő szokott ébreszteni." Kinyitottam a szememet, és egyedül voltam a cellában, az ikrek velem szemközt voltak. Jobban körülnéztem és valami más volt. "Hát persze, helyet cseréltünk az ikrekkel." - jutott eszembe, hiszen a folyosó a másik oldalamon volt.
 - Emerisz, hol vannak a többiek? - kérdeztem.
 - Nem tudom. Az emberek akik itt voltak, azokat korán felkeltették és elvitték őket valahova. Még mindig nem értek vissza. Annát mellőled pár perce vitték el.
 - Köszi. Argot érdeklődött, hogy hogy vagytok. - mondtam nekik.
 - Berill és Merko hogy vannak? - kérdezte Lara és Alton.
 - Jól vannak, csak egy kicsit dühösek mindketten.
 - A tegnapi támadást megúszták?
 - Nem volt időm alaposan körbe nézni, de Merko-nak és Berill-nek nem esett nagyobb baja.
 - Történt még valami érdekes? - kérdezte Emerisz.
 - A Békések, akik velünk vannak, szövetséget vagy legalább is megállapodás szerűséget kötöttek a faluval. - mondtam telepatikusan, hogy az őr ne tudjon meg semmit.
 - Ezt hogy érted?
 - Az emberek is ott voltak a faluban, mellesleg mindenki tudott róla.
  Ekkor ordibálást hallottunk kintről:
 - HOGY HAGYHATTÁTOK, HOGY ELSZÖKJÖN? MINDENKI FOGJA EL A KADÉTOKAT! AZ ÖSSZESET!
  A hang alapján a férfi volt, és a szöveg alapján Anna valamilyen szökési kísérletet hajtott végre a szakaszával. Majd úgy is megtudom.
  Fél óra múlva kísérték vissza a csapatot, Anna nélkül. Elég rosszul néztek ki. A legtöbben kék és lila foltokkal voltak tarkítva és mindannyian ki voltak merülve. Fottre fütyörészve kísérte őket.
 - Hogy tetszett a mai napi kiképzés? - kérdezte tőlük.
  Erre nem válaszoltak semmit, csak megálltak. Nem értettem, hogy miért, de akkor láttam, hogy a legtestesebb áll legelöl, és valójában csak ő állt meg, de ezzel feltartóztatott mindenkit.
 - Ennyire fáj a vereség? - kérdezte gúnyosan Fottre.
 - Nem a vereség, hanem a gyávaságotok. - válaszolt vissza Rignot, és meglökte Tizon-t, aki bement a cellába.
 - Mi gyávák? Látnotok kellett magatokat, főleg téged - mutatott Enturin-ra - mikor kihívtunk titeket. Nagyon féltetek.
 - De kiálltunk ellenetek. Míg te Tizon-nal csak úgy mertél szembe szállni, hogy öten lefogták és nem tudott se védekezni se támadni. - vágott vissza Rignot.
 - Ne akarj még egy folttal gazdagabb lenni! - fenyegette meg Fottre - Leülni a helyetekre!
  Mindegyikük leült és hagyták azt hogy Fottre rájuk tegye a láncaikat. Aztán átjött hozzám.
 - Már megint szökni akarsz? - kérdezte egyre vidámabban Fottre.
  Először nem értettem semmit, aztán rájöttem, hogy megint leszedtem magamról a bilincset. Aztán Fottre hirtelen elkomolyodott.
 - Szerencséd van tünde, a mai napon senki sem bánthat se téged se a lányt. Helyette majd Palkot fog titeket helyre tenni. - mondta és visszatette rám a bilincseket.
  Tíz perc múlva Annát is lehozták. Elájult, és rajta is több lila zöld folt volt. "Mivel dühítette fel ennyire?" A katonák mellém hozták Annát és leláncolták. Aztán engem kísértek fel. "Vajon még mindig ugyanazt a kérdést fogja feltenni?" - gondolkodtam magamban. Odavittek rögtön a kínzó kamrába. Most nem a falhoz láncoltak, hanem középen volt egy lánc, ami fentről függött lefelé. Odavittek engem. "Eddig hol volt ez a bilincs?" - gondolkodtam, hiszen sohasem vettem észre. Lebilincseltek és a kezeimet felhúzták a fejem felé, hogy ne tudjam használni őket, A lábaimat is leláncolták, szóval mozogni most már egyáltalán nem tudtam. A férfi is bejött pár perc múlva.
 - Tudod Anna egy szót sem mondott, és van egy sejtésem, hogy te sem fogsz. - kezdte a férfi - Szóval kell valaki aki eleget tud és könnyű megtörni. Így remélem nem baj, ha lesz három vendégünk.
  Reméltem, hogy rosszul hallok. Nem kellett sok idő és behozták az ikreket, szegények nem tudtak semmiről se.
 - Még ha te egy szót sem mondasz, ők attól még beszélhetnek. - mosolygott kegyetlenül.
 - Hagyja őket békén, hiszen még csak gyerekek! - mondtam neki.
 - Ezért lesz őket könnyű megtörni. Azonban te is válaszolhatsz, és akkor visszavitetem őket.
  Nem válaszoltam neki. Alton dühödten meredt a férfire ahogyan Lara is, csak Emerisz aggódott.
 - Ne mondjatok egy szót se! - mondtam nekik telepatikusan.
  Erre csak biccentettek. A férfi nem ránk figyelt, mert most választotta ki az új kedvencét az asztalról. Egy korbácsot vett fel, és arról is elkezdett ódákat zengeni.
 - Esküszöm, néha a hablatyolása idegölőbb mint a kínzás. - mondtam az ikereknek, akik erre elmosolyodtak. Ezt észre vette a férfi, és először nem értette, hogy mi történt, aztán rám nézett és dühös lett.
 - Figyeltél rám?
 - Nem.
 - Ugyanúgy viselkedsz mint Anna. - mondta - Hogyan működik a képességed?
  Nem válaszoltam, erre a hátamon csattant a korbács. Felszisszentettem, de több hangot nem adtam ki magamból.
 - Ti tudjátok a választ? - nézett az ikrekre.
  Ők sem mondtak semmit. Erre megint lesújtott.
 - Pedig reménykedtem, hogy könnyű lesz de ha nem, akkor nem. Végtére is nem ti szenvedtek a némaságotok miatt. Még mindig semmi válasz?
  Nem mondtunk egy szót se, erre megint megütött. Éreztem, hogy felszakadt az ingem.
 - Tudjátok, ezt elég sokáig csinálhatjuk. Hiszen neki - mutatott rám - nagyon gyorsan gyógyulnak a sebei. Tehát a sebek miatt nem fog elájulni.
  Az ikrek döbbenten néztek rám, majd a férfire. Hirtelen a férfi megint lesújtott, mire újra felnyögtem, hiszen most már közvetlenül a bőrömet érte a korbács. Aztán éreztem, ahogy összehúzódik a seb.
 - Még mindig semmi?
  Aztán így folytatódott a kínzásom. Egyáltalán nem örültem annak, hogy az ikreknek végig kell ezt nézniük. Körülbelül a huszadik csapásnál tartottunk, amikor Emerisz megszólalt volna, de ekkor rászóltam:
 - Egy szót se szólj!
 - Akkor már ezek szerint nem kell sok, hogy megtörjetek. - ekkor megint megütött.
  Egyre jobban fájtak az ütési, ugyanis már nem hagyott időt a testemnek arra, hogy gyógyulni tudjon. Nem tudom, hogy hol járunk, de már kezdtem elveszíteni az eszméletemet. Ekkor viszont megszólalt Emerisz:
 - Mit szeretne tudni?
 - Emerisz ne... - erre újra lesújtott, hogy maradjak csöndben.
 - Hogyan működik a telepátia? - kérdezte a férfi diadalittasan.
  Emerisz elé ment, ezért nekem hátat fordított. Gyorsan kioldoztam a kezeimet aztán a lábamat.
 - A telepátia valójában egy energia kör, aminek a közepén az agy található - mondta az én szavaimmal - aki benne van ebben az energia körben, annak Legort vagy Anna képes üzenetet küldeni vagy mást is akár. Most már békén hagyja Legort-ot?
  "Nagyon naiv vagy Emerisz" - gondoltam magamban, és ugrásra készen álltam.
 - Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem, de elmondok valamit, én nagyon nem szeretem azokat akik ilyen könnyen megtörnek. - már emelte a kezét, de már nem tudott lesújtani ugyanis a korbáccs már nálam volt. Erre megfordult és dühösen nézett rám, mire eldobtam a legtávolabbi sarokba a korbácsot, nem tudtam használni, így csak fölös teher volt a számomra.
 - Ezt még százszor megbánod. - sziszegte és előkapta tőrét.
  Rám támadt, erre csak kitértem az útjából. Egyre dühösebb volt, ami miatt több hibát is vétett. Egyszer amikor alkalmat találtam rá, kiütöttem a tőrt a kezéből. Utána puszta kézzel próbált meg volna kiütni. Így még kevesebb esélye volt. Gyorsabb voltam, mint ő. Először védekeztem, aztán támadtam, amit ő is kivédett. Nekem rohant erre kigáncsoltam, ott voltam az ajtónál mire elkezdett kiabálni:
 - MINDENKI JÖJJÖN IDE! - erre betódult körülbelül tíz őr.
  Elég hamar elkaptak, és most már csak a vezetőjük parancsára vártak.
 - Az ikreket vigyétek vissza most már úgy sincs rájuk szükségem. A másikat kötözzétek a falhoz!
  Az ikreket hamar kivitték, aminek nagyon örültem. Aztán a férfi odajött elém, a kezében azzal a tőrrel amit egyszer már elejtett.
 - Most már az ikrekre nincs is szükségem, hiszen ti Annával sokkal erősebbek vagytok náluk. Mellesleg ők nem tudják elmondani azt, amire tényleg kíváncsi vagyok. - erre belém szúrta a tőrt - Egyszer úgy is megfogtok törni, ha nem itt akkor majd máshol. Hidd el még sok eszközt nem vetettem be. - miközben beszélt megforgatta a tőrt a sebben.
  Kirántotta a tőrt és visszasétált az asztalhoz. Most belemártotta a tőrt abba az edénybe, amibe tegnap is.
 - Nem szeretem, ha hátba támadnak. - mondta miközben felém tartott - Túlságosan messzire mentél azzal, hogy visszatámadtál. Azonban itt felmerül egy kérdés, ha te gyógyító vagy honnan tanultál meg harcolni? Mert azt még megértem, hogy ki tudsz kerülni pár csapást, de te kivédted aztán visszatámadtál. - most a vállamba szúrta a kést - A múltad csak annyiban érdekel, hogy a telepátia az öröklődik vagy csak úgy valakinek van ilyen képessége valakinek meg nincs? - ekkor megfordította a tőrt és kihúzta. - Gondolom erre se fogsz válaszolni.
 -  Eltalálta. - mondtam.
  Nem kellett sok idő, hogy érezzem a méreg hatását. Nem tudom, hogy pontosan mennyi idő telt el, de miután teljesen elmúlt a hatása, fél kómás állapotba kerültem. Nem is tudom, hogy kerültem vissza a cellába, elég hamar elaludtam.

*Anna szemszöge*

Arra ébredtem fel, hogy Legort-ot leláncolták mellém. Szegény, elég ramatyul néz ki. Szerintem sok mindenről lemaradtam. Átnéztem és mindenki ott volt a másik cellában a szakaszomból, és az ikrek is ott ültek, de ők csak csendben meredtek maguk elé. "Biztosan csak beszélgetnek" - gondoltam magamban. Megint beszélnünk kéne a menekülésről, de most nincs annyi energiám, hogy egyedül mindenkit betudjak engedni a fejembe. Észrevettem, hogy Legort vállát szintén megsebesítették. "Bárcsak valahogy gyorsabban tudnánk gyógyulni" - amint erre gondoltam, Legort sebe eltűnt. Nagyot néztem, hiszen az előbb még itt volt. "Vajon szellemileg is kifáradt?"
 - Legort tudunk beszélni, vagy nagyon rosszul vagy? - kérdeztem.
 - Mi ilyen fontos?
 - Rájöttem, hogyan lehet a férfit feldühíteni!
 - Ez miben segít rajtunk?
 - Mindenki több hibát ejt, ha dühös. Biztos csinálna vagy mondana valamit ami a hasznunkra válna.
 - Anna, nem akarlak elkeseríteni, de mikor feldühítetted, akkor ájultan hoztak vissza a cellába.
 - Az csak a szökés miatt volt.
 - Tényleg? Tudom, hogy mikor hazudsz.
 - Na jó, talán azért is mert feleseltem. Egyébként megjegyzem te se nézel ki jobban!
 - Ez megint más.
 - Mégis miért lenne más?
 - Te megszöktél és feleseltél, én nem válaszoltam neki, kinyitottam a zárakat és kigáncsoltam. De csak ennyit szerettél volna?
 - Nem egészen. Valamit nem mondott neked? Én is érzem, ha valamit nem mondasz el.
 - Azt mondta hogy Larára, Altonra és Emerisz-re már nincs szüksége. De ezen kívül semmi. Nálad?
 - Megpróbálta elhitetni velem, hogy ő ölte meg az apámat és az öcsémet. De nem sikerült. 
 - Most már tovább aludhatok?
 - Persze, bocsi a zavarásért.
  Már nem is válaszolt nekem. Mindkettőnknek nehéz napja volt. Elszenderedtem.
Nem tudom mikor de arra ébredtem, hogy valaki durván kinyitotta a cella ajtót. Egy nőt rángattak be, aki nagyon ellenkezett. Végül sikerült velünk szemben lebilincselni. Legort is felébredt erre a zűrzavarra. Miután végeztek a katonák kimentek. Először nem ismertem fel, ezért megnéztem volna az elméjét, de ekkor meglepődtem, hiszen a nő Lucia.
 - Lucia, maga az? - kérdeztem.
 - Anna? Hát itt vagy? Az egész erőd meglepődött az eltűnéseteken. Jól vagytok?
  "Mikor lett belőle ilyen szószátyár alak?" - gondoltam magamban.
 - Nem bízok benne. - halottam a tündét a fejemben.
 - Tudom, hogy nem szívleled, de azért ennyire ne mutasd ki.
 - Ne mondjunk neki semmilyen fontos információt.
 - Akkor mi legyen?
 - Mondjunk neki álhíreket, ha azt tovább adja, akkor tudjuk, hogy nem bízhatunk benne, ha nem akkor őt is belevonhatjuk a terv készítésbe. Megegyeztünk?
 - Igen.
  Felbontottam a kapcsolatot és Lucia értetlenül körül nézett.
 - Ő kicsoda? - mutatott a tündére.
 - Vele beszéltem minden nap.
 - Értem, és mindenki itt van a szakaszodból?
 - Igen. Veled mi történt?
 - Éppen a folyosótokon jártam, amikor láttam, hogy valaki éppen bezár titeket a szobátokba, már számon kértem volna, mire valaki leütött hátulról. Utána itt ébredtem és feltettek nekem egy csomó kérdést. Végül ide hoztak.
 - Nem tudja véletlenül, hogy hol vagyunk? - kérdezte Legort.
 - Mint mondtam itt ébredtem, ezért nem emlékszem az útra. - mondta Lucia.
 - Anna ő kicsoda? - kérdezte Rignot.
 - Ő felügyelt miközben vele beszélgettem - böktem Legort-ra.
 - Tényleg? - kérdezett vissza.
 - Miért ennyire hihetetlen, hogy felügyeltem miközben Legort-tal társalgott? - forgatta a szemeit.
  Nagyon megdöbbentem, hiszen nem mondtuk meg neki Legort nevét. Látta Legort, hogy meglepődök.
 - Valami baj van?
 - Nem mondtam el neki a nevedet.
 - Lehet hogy csak hallotta, hogy mit beszélnek a katonák.
 - Igazad lehet. 
  Hirtelen nagyon álmos lettem, nem értettem, hogy miért. Ekkor érzékeltem, hogy Lucia megint rám kapcsolódott és folyamatosan szívja ki belőlem az energiát. Amilyen gyorsan csak tudtam elvágtam magamat tőle.
 - Jaj, bocsánat. Néha akaratlanul történik meg ez velem. - szabadkozott.
  Csak bólintottam egyet, és már aludtam újra.