13. fejezet - Megtámadtak!

* Anna szemszöge, két nappal később *

  A mai napon a reggeli edzésen az íjászatot gyakoroltuk. A tanárunk egy másik erődből jött ide. A nyolcéves iskolában csak az alapokat tanították meg, a többit egy vándortól tanultam. Egyszer órák után gyakoroltam, amikor a vándor megjelent és segített nekem. Izgatottan vártam a mai gyakorlatot. A pálya már át volt rendezve és felsőbb évesek is jöttek a bemutatóra.
 - Kadétok, bemutatom a népünk legjobb íjászát, Surac Rochus-t. - mondta az őrnagy
  Egy fiatal férfi lépett elő, nagyon vidámnak tűnt. "Nem hiszem el! Itt a Keleti Erődben csak ismerősökkel futok össze? De nem hiszem, hogy emlékezne rám." - mosolyogtam egyfolytában.
 - Sziasztok! Ma azért jöttem, hogy egy kicsit segítsek azoknak, akik nem értenek az íjhoz meg a nyílhoz - nézett körbe - Több erődben is jártam már, és nem akarom úgy végezni itt, mint az Északi Erődben. - ravaszan mosolygott - Ott ugyanis az egyik kadét viccesnek találta azt, hogy a vesszők hegyébe robbanó anyagot tett. Sajnos az incidenst a bábuk nem élték túl. - ekkor megállapodott rajtam a tekintete, de gyorsan másfele nézett - Akkor most elmondom, hogy mit várok tőletek, és ha nem sikerül, akkor itt sem vagyok! - mondta tettetett szigorúsággal - Na akkor, mindenkinek tudnia kell, hogy nem kardot teszünk a vessző helyére. Ennyi. Akkor most ennyi volt mehettek.
  Mindenki döbbenten nézett, én majdnem felnevettem.
 - Surac úr! - nézett rá az őrnagy.
 - Jól van, jól van. Akkor úgy látszik maradok. Na lássuk, milyen itt a szint, fel kell-e vennem a páncélt, vagy maradhatok így? Akkor kiválasztok egy embert, és neki el kell találnia azt a három célt - mutatott a bábura - A bábukra tettem három célt. Akinek nem jó a látása, annak elmondom, hogy a bábuk fején van egy-egy alma és az a célpont. Akkor ki jelentkezik?
  A bábuk tőlünk úgy tizenöt-húsz méterre voltak. Nem a legkönnyebb célpont, de nem is a legnehezebb.
 - Ha nem jelentkezik senki, akkor próbáld meg te, ott. - mutatott rám. Láttam a szemében a huncutságot, és beszálltam én a tervébe, még ha nem is tudtam, hogy mi az.
 - Jaj, uram, én nem tudok ilyen pontosan lőni!
 - Nem baj, van íjad és nyilat?
 - Igen, de...
 - Remek. Akkor kezdjük is.
  Már tettem volna fel az idegre a vesszőt, amikor megszólalt:
 - Várjál egy kicsit. Ne csak három cél legyen! - odament a bábukhoz és beállt a sorba és a fejére tett egy almát. - Itt a negyedik. - mosolygott.
  Nagyon régen láttam ennyire őrült embert. Direkt nagyon rosszul álltam be, és a nyilat is rosszul tettem az idegre.
 - Így jó? - kérdeztem.
 - Állj vállszéles terpeszbe, a nyilat egy kicsit csúsztasd lejjebb az idegen, három ujjaddal tartsd és a hüvelyk ujjadat vedd el onnan. Az íjat tartó kezedet tedd egy kicsit lejjebb. Így jó, most próbáld meg!
 - Nem bírom nézni. - mondtam és direkt fellőttem a vesszőt. A többiek nevettek, de pár másodperc múlva, az első alma már nem volt a helyén, ugyanis a nyilat olyan szögbe lőttem el, hogy amikor vissza esik akkor eltalálja az almát.
 - Biztos csak szerencsém volt - dadogtam és a következő vesszőt már rá is tettem az idegre. - Uram, fáj a lábam, muszáj így lőnöm?
 - Nem le is térdelhetsz!
  Mindenki meghökkent. És mondták, hogy álljak fel. Nem tettem. Céloztam és lőttem a második alma is felnyársalódott. Na akkor már nem volt kedvem hülyéskedni, fogtam magamat és felálltam a harmadikat is leszedtem. A negyediknél sokkal jobban ügyeltem a célzásra aztán ellőttem.
 - Anna, neeeeeeeeeeeeeeee! - kiabálta mindenki.
  A negyedik alma is a porba hullott. Rochus meg ott nevetett. És visszajött hozzánk.
 - Anna, nem változtál! Egyre jobb a technikád, de a színjátékodon kell még csiszolni. - odajött mellém és megölelt. Visszaöleltem.
 - Anna, honnan ismeritek egymást? - kérdezte Rignot.
 - Ő tanított meg íjászkodni, mindent tőle tanultam. - mondtam.
 - Na mit szólnátok, ha most tényleg elkezdenénk azt, amiért jöttünk? - mondta Rochus - Kezdjük is az íj és a nyíl felépítésével. Üljetek le nyugodtan. Az íjnak három fő része van. A két végén, ahol az ideg találkozik az íjjal, azt a részt szarvnak nevezik. Ahol megfogjuk az a markolata. Ez pedig a karjai, amik összekötik a szarvakat a markolattal. Az egész íj háromféle fából van. Külön fából készítették a szarvakat, a karokat és a markolatot. Ezeket, amikkel összefogjuk a részeit, azt bandázsnak hívjuk. Ez pedig az íj idege. Kifeszíteni az íjat bármikor kifeszítheted, azonban nem engedheted el az ideget, ha nincs rajta vessző! Mert ha gyakran használod így az íjat egyszer csak le fognak esni a szarvai, és akkor használhatatlanná válik az egész. Most térjünk át a nyílra. Ez a hegye, ez a teste, itt vannak a tollak és a tollakat a bandázs köti a testhez. A nyíl utolsó része a nock. Ez egy bevágás, ezt a részt illesztjük az idegre.
  Még sok érdekes információt elmondott az íjászatról, és magáról a fegyverről is. Aztán miután ezekkel végzett, segített magában az íjászatban is. Sokan voltak, akiknek javítani kellett a technikáján.
 - Először tanuljátok meg jól a technikát és csak utána célozzatok! Amíg magát a lövést tanuljátok, addig nem érdekel, hogy hova csapódik be a vessző! - ezt mondogatta egyfolytában.
  Nagyon örültem, hogy találkoztunk, de nem volt időnk beszélgetni.

* Legort szemszöge *

 - Ne úgy fogd az íjat! A vesszőt ne ide tedd! - mondtam Emerisznek.
  Ma nem a gyógyítást gyakoroltuk, hanem próbáltam megtanítani neki az íj használatát. A mostani körülmények között, jobb ha legalább egy fegyverrel tud bánni.
 - Így ügyes vagy. - állítottam be oldal állásba.
  Gyorsan tanul, és szerencsére nem türelmetlen. Két órán belül már nagyon jól elsajátította, azt hogy hogyan kell bánni az íjjal. A célzáson még kell javítani, de ez az eredmény is szinte hihetetlen. Egész délelőtt ezzel foglalkoztunk, de látszott rajta, hogy nem bánja. Miután végeztünk összepakoltunk és a törött vesszőket meg visszaadtam Shinának. Ugyanis Emerisz gyengébb és kisebb nálam, ezért az én íjamat nem használhatta, tehát kölcsön kértünk egyet Shinától és az íjhoz pluszba még egy tucat gyakorló vesszőt kaptunk. Abból a tucat vesszőből hármat széttört, de se baj, úgyis nekem kell majd azokat pótolnom.
 - Nagyon gyorsan fejlődsz. Nekem hetekig kellett tanulnom a kihúzást és azt, hogy várjak akkor is pár másodpercet. Ezt fegyvert neked találták ki. - dicsértem meg.
 - Köszönöm, azonban a főzetekhez nem értek ennyire. Pedig lehet, hogy most az jobban jönne.
 - Nem hiszem. A legveszélyesebb helyen élünk, az első hogy életben tudj maradni, ahhoz pedig tudnod kell bánni egy fegyverrel, azután jöhet a többi. Az alapokat meg már így is tudod, szóval nagyon ügyes vagy.
 - Ki tanította meg használni az íjat? - kérdezte.
 - Senki. Lemásoltam, amit láttam. Emandiece úr házához közel volt a lőtér, odamentem ki gyakorolni. Láttam, hogy hogyan csinálják azok, akik tanulják és próbáltam őket lemásolni, és figyeltem az edzőjük utasításait. Így egyszerre több edzőtől tanultam. - mosolyogtam.
 - Nem volt zavaró? Hiszen lehet, hogy másként tanítottak, másképp magyaráztak vagy éppen egymás ellentétét tanították.
 - Egy kicsit, de az alapok mindenhol ugyanazok. Utána már könnyebb volt kiszűrni, hogy kinek lehet igaza.
 - Hallottam, hogy valaki egyszerre két vesszőt lőtt el, szerinted lehetséges?
 - Nem. Megsértheted magadat, nem is találnád el a célt és nem is lehet úgy megfogni a nock-ot.
 - Akkor ez egy hazugság. - vonta le a következtetést.
 - Igen az. Emerisz mára elengedlek. Pihenj csak.
 - Rendben. Köszönöm! - és visszaindult a házukhoz.
  A délután további részét az új növények elemzésével és tanulmányozásával töltöttem. Jegyzeteltem közben, és a füzetem szinte betelt. Miután már több növény vizsgálatával is végeztem, elkezdtem összeírni egy listát, hogy miket kell gyűjteni. Ekkor valaki kopogott.
 - Szabad! - mondtam.
 - Látom korán elengedted Emeriszt. - mondta Argot.
 - Neked is jó reggelt.
 - Már este van. Egész nap itt voltál? - ült le az ágyamra.
 - Úgy látszik. Miért jöttél? - kérdeztem.
 - Mert kíváncsi vagyok a múltadra Legort.
  Megálltam az írásban. Egy ideig csak döbbenten ültem, aztán Argot felé fordultam.
 - Hidd el, nem azért nem tudsz róla, mert annyira vidám. - mondtam keserűen.
 - Akkor nem fogsz mesélni róla, igazam van? - nézett rám Argot, akit meg sem lepett a válaszom.
 - Eltaláltad. És ha most nem szeretnél mást, akkor hadd fejezzem be a munkámat! - fordultam volna vissza.
 - Akkor én mesélek. Jobb ha figyelsz. - ez inkább parancs volt, mint tanács.
  Odafordultam. Mégis mit tudhat rólam? Senkinek nem mondtam soha semmit, akinek meg mondtam valamit, annak is hazudtam. A múltam csak rám tartozik. Senki másra.
 - Emlékszel arra a barátomra akiről meséltem?
 - Aki hasonlít rám?
 - Igen. A neve Spes Dante. Gondolom nem mond neked semmit. Együtt szolgáltunk, mint mondtam. A háborúban elfoglaltunk nem egy ember falut. A front ezért mindig változott. Egyszer az egyik ilyen faluban járőrözött a szakaszom. Dante is ott volt. A falubeliek ránk támadtak. Könnyen visszavertük őket, azonban volt a faluban egy öreg varázsló. Ő is ránk támadt. Azonban így sem bírtak velünk, ezért a varázsló a megmaradt erejével mindenkit nagy erővel a házaknak csapott. Ez volt az utolsó varázslata, ebbe belehalt, mert túl sok energiát veszített. Tőlünk nem esett el senki, azonban mindenkinek fájt a feje. Nem tudom, hogy mit akart ezzel elérni, de sok ember akkor meghalt. Dante nem csak katona, hanem gyógyító is volt. Sokaknak segített vagy próbált segíteni. Az utolsó férfi, akihez ment, rajta nem tudott. A férfi csak annyit kért, hogy tudassa a feleségével, hogy meghalt ő is, és a varázsló is. Még ott voltunk egy hónapig. Utána kivezényeltek minket a frontra. Csak mi ketten Dantéval éltük túl azokat a csatákat. Aztán mindkettőnket előléptettek és szétválasztottak. Azóta se találkoztunk. Engem ebbe a faluba küldtek, és ahogy látod itt is maradtam. - fejezte be Argot.
 - Miért mondtad el ezt nekem? - kérdeztem értelmetlenül.
 - Szerintem rájöttél. - nézett rám.
 - Úgy gondolod, hogy Dante az apám? - kérdeztem.
 - Hasonlítotok, külsőre meg belsőre is. Te árva vagy, jobban mondva nem tudod, hogy kik a szüleid. Elég logikus lenne.
 - Nem értem mire gondolsz, Argot. De ha ennyire kíváncsi vagy, hogy mi az én történetem, akkor majd talán egyszer elmondom. Amikor már nekem se lesz fájdalmas visszaemlékezni rá. - mondtam neki.
  Fordultam volna vissza az asztalhoz, és Argot is felállt, amikor éreztem, hogy sokan közelednek felénk. Azaz a falu felé, sokan futnak a falu felé, és egyikük sem tünde!
 - Argot, mennyi az idő? - kérdeztem gyorsan.
 - Miért, még a segítőnk nem jelentkezett?
 - Nem jelentkezett, de nem azért. Sötét van már?
 - Igen, már besötétedett. Csak a katonák járőröznek. - válaszolt.
 - Ébressz fel mindenkit!
 - Miért?
 - Megint támadás készül! Aki lehet az harcoljon, most sokkal többen jönnek, mint legutóbb. - csatoltam fel a tegezeket az övemre és a tőreimet is rá tettem.
 - Tessék?! Megint holdtigris támadás?
 - Nem csak holdtigris... - mondtam, jobban rájuk fókuszáltam - hanem éjfarkasok is!
 - Mikor érnek ide?
 - Húsz perc, de ha gyorsítanak akkor tíz.
 - A fenébe. - mondta magában, és ki ment a tér közepére.
 - Argot! - szóltam utána és követtem - Ez segíteni fog, hogy mindenki felkeljen. - nyomtam a kezébe a hangosító italt.
  Megitta, én pedig befogtam a fülemet, mert mellette álltam. Még így is majdnem megsüketültem.
 - ÉBRESZTŐ! MEGINT TÁMADNAK! MINDENKI MENJEN BE A NAGY HÁZBA! - kiabálta.
  Hirtelen nagyon sokan lettünk a téren, aki tudott harcolni maradt, aki nem, az be ment a nagyházba és elkezdte elreteszelni az ajtót.
 - Hol vannak az ikrek? - kérdeztem Argot-ot, miután sehol sem láttam őket.
 - Nincsenek a házban? - kérdezte de nem igazán figyelt rám. - Legort hol vannak?
 - Csak pár percünk maradt!
 - Keresd meg és védd meg őket! Siess! - küldött.
  Elrohantam az ikrek házához, és benyitottam. Mind a hárman ott voltak, de nem voltak eszméletüknél. Odarohantam hozzájuk, mindegyiknek volt pulzusa. Altonnál vettem észre, hogy miért nem keltek fel. Alton karjában volt egy altató lövedék! Az övemre vész esetére mindig vannak főzetek felakasztva. Gyorsan megkerestem azt a főzetet, ami felélénkít bárkit, bármilyen állapotban van. Gyorsan mindhármukat megitattam vele, közben kint már javában állt a csata. Gyorsan elreteszeltem az ablakokat, amikor az ajtóhoz értem, hirtelen az beszakadt és egy dühös éjfarkas állt előttem. Gyorsan felkaptam a legelső tárgyat, ami a kezembe került és egy jó nagyot vágtam az orrára. Ki is feküdt azonnal. Egy nagy darab botot szorongattam, ami vélhetőleg Alton gyakorló kardja. Az éjfarkas megint megpróbált felállni, ennek következményeként széttörtem a fején Alton kardját. Mikor újra kiterült, átléptem rajta, megfogtam a hátán a bőrt és arrébb dobtam, úgy hét méterrel. Milyen nagy előny ilyenkor, hogy alakváltó vagyok. Emiatt az átlagnál sokkal erősebb vagyok. Ám nem értem rá morfondírozni, ugyanis jött a következő állat. Ott álltam az ajtó helyén, ami nálam csak annyit jelent, hogy rajtam kell ahhoz átjutniuk, hogyha be akarnak menni. Egyre közeledett a farkas, gyorsan levettem az övemről egy főzetet, ami nagy füstöt képes okozni, eldobtam a farkas lába elé. Pár perc alatt az egész ház és a környéke be lett borítva füsttel. Ez nekem csak az előnyömre vált. A farkas most nem lát semmit, én viszont tudom, hogy hol van. Érzékelem az elméjét, így előre tudom, hogy mit fog csinálni. Az ikrek is már ébredeznek, de most nem volt időm velük foglalkozni. Elővettem az íjamat és feltettem az idegre egy vesszőt. Az éjfarkas négy méterrel előttem volt. Kihúztam az ideget, próbáltam betájolni, hogy hol lehet a lába, és ellőttem a vesszőt. Eltaláltam, már csak az ordításból ítélve. Gyorsan feltettem a következő vesszőt. A farkas még mindig nem mozdult a helyéről, helyette furcsa morgás és ugatás közötti hangot adott ki. Kellett pár másodperc mire leesett, hogy hívja a többieket. Nem vártam, hogy ideérjenek. Céloztam, és fejen találtam. Nem szeretek ölni, még ha egy állatról is van szó, de ezt muszáj volt megtennem. Az ikreket meg kell védenem. Ekkor kaparászást hallottam az ablaktól, odarohantam és láttam, hogy egy holdtigris szeretne bejutni. Mivel a szőre fémből van nincs esélyem a tőrökkel. Az ikreket az egyik sarokba segítettem, és elővettem egy savat tartalmazó üveget. Odamentem az ablakhoz, nem kellett sokat várnom, rögtön benyúlt értem, de kikerültem a mancsát és ráöntöttem egy kevés savat, csak pont annyit, hogy fájjon neki. Felüvöltött és kirántotta a sérült végtagját. Visszamentem az ikrekhez, nem teljesen itattam meg velük az élénkítő főzetet. Most már a maradékot is nekik adtam. Alton tért magához elsőként.
 - Legort mi történt? Miért vagy itt? És... - kezdte.
 - Megtámadtak minket! Én amennyire tudlak védelek titeket, de amint lehetséges át kell jutnunk a nagy házhoz. Ébreszd fel a testvéreidet és készülődjetek! Nem sokára elég veszélyes lesz a helyzet. Védd őket, míg magukhoz nem térnek. - nyomtam Alton kezébe egy kardot, amit Shina adott, hogy Emerisznek ennek a használatát is tanítsam meg. Még szerencse, hogy nem adtam neki vissza.
  Otthagytam Altont, és visszamentem az ajtóhoz. Még mindig füst van, és az állatok nem szeretnek bejönni a füstbe. Ekkor viszont véget ért a szerencsém. Elkezdett fújni a szél, a füstnek pár percen belül nyoma sem volt. Egy holdtigris és egy éjfarkas tartott felém. Ezeknek utálniuk kellene egymást. Na mindegy. Az éjfarkassal még csak csak elbírok, hisz a fizikai erőm felér hozzá, azonban a holdtigris sokkal erősebb nálam. Mintha tudnák, hogy min gondolkodok, a holdtigris előrébb jön. Ilyen távolságból nem tudom használni az íjamat. Megint csak a tőrökre támaszkodhatok. A holdtigris elkezdett felém futni, amikor egy nagy üvöltést hallottam, és egy másik ugrott neki. Ez első elesett és még csúszott két métert, a második aki neki ment, pedig előttem állt, de nem gyilkos szándékkal. Inkább védett és a azzal a holdtigrissel foglalkozott, aki most tápászkodott fel. Egymásra vetették magukat. Semelyikük sem engedett, azonban nem nézhettem a párbajukat, mert még maradt egy éjfarkas, akit nekem kell elintéznem. Gyorsan körül néztem és láttam Alton fakardjának egy nagyobb darabját. Felkaptam és már meg is volt a tervem. Nekem rontott az a fenevad, én pedig ráugrottam, úgy hogy a hátára érkeztem. Ez nem tetszett neki, ezért megpróbált a fejével elérni, aminek a következménye az lett, hogy a fogai közé szorítottam a fadarabot. A két végén fogtam azt, és a lábamat összekulcsoltam, hogy ne essek le róla. Halottam egy emberi szokásról, amikor egy férfi egy feldühödött bikát próbál meglovagolni. Több kevesebb sikerrel. Na, én is ehhez hasonlítottam a mostani helyzetemet. Sokáig sikerült rajta maradnom, azonban egyszer csak felnéztem, és azt láttam, hogy Alton és Emerisz próbálja védeni Larát. Nem akarták őket megölni, csak el akarták volna fogni őket. Ezt a figyelmetlenségemet kihasználta az éjfarkas és az ikrekhez dobott, legalább megspóroltam az idejutás fáradalmait. Rögtön utánam vetette magát, és miatta a többiek sem fértek az ikrekhez. Felettem állt és már harapta volna le a fejemet, de megfogtam az egyik kezemmel a felső a másik kezemmel pedig az alsó állkapcsát és úgy feszítettem szét, hogy ne tudja összecsukni, nagyon rángatta a fejét, de amennyire csak tudtam tartottam.
 - Alton, fussatok el a nagy házig! Az ablakot használjátok! Ne nézzetek hátra csak fussatok! Ha itt maradtok és veszítek, akkor ti sem ússzátok meg! - mondtam neki telepatikusan.
 - De...
 - Nincs de. Futás!
  Megszakítottam a kapcsolatot, és egy nagyobb rántással arrébb dobtam a farkast. A telepatikus képességemmel elhomályosítottam az éjfarkasok látását. Úgy oldottam meg, hogy az agyuk nem kapták meg a szemüktől az információkat. Eközben Alton kinyitotta a reteszeket és kimászott. Emerisz és Lara is követte. Nem mentem utánuk. Nem mehettem utánuk. Itt kell maradnom, hogy lefoglaljam ezt a négy éjfarkast. Most már tisztán lának. Már hárman mentek volna az ikrek után azonban, beindítottam Hidryt egyik csapdáját. Most próbálnak kiszabadulni belőle. A negyedik pedig megint kikerülte. Folyton támadott, én meg mindig kikerültem, így keringőztünk egy darabig, amikor hirtelen a farkas megfordult, nem mentem neki, mert azt hittem, hogy át akar verni. Akkor láttam, hogy az ikreket elkapták. Alton még szabadon van és próbálja kiszabadítani a testvéreit, de nem jár sikerrel. Emerisz és Lara már közre vannak fogva nem tudnak menekülni. Futottam volna, hogy segítsek nekik, de a farkas is abbahagyta a nézelődést. Mikor elmentem volna mellette, elkapta a karomat és belemélyesztette a fogát. Felkiáltottam. Nem engedett el, ezért odavágtam az ikrek házához. A ház romokban az éjfarkas pedig eszméletlenül fekszik. Amilyen gyorsan csak tudtam siettem az ikrek segítségére, de megint feltartottak. Most azonban nem egy éjfarkas hanem egy holdtigris állt elém. Nagyon szervezettek voltak. Vele is elkezdtem keringőzni, azonban nagyon fogyott az időm. A szemem sarkából láttam, hogy Larát eltalálta egy holdtigris tüskéje, és elájult Emerisz pedig próbálja azokat kikerülni. Gyorsan ki kell valamit találnom. Megint nekem támad, én pedig ráugrok jobb ötlet híján. Sokkal jobban rángatózik mint az éjfarkas és most nincs is miben megkapaszkodnom. Mikor felugrott, elrugaszkodtam és sikerült elérnem a fa alsó ágát. Felhúztam magamat és sikerült Alton felé kerülnöm. Igazából, ha harccal próbálok neki segíteni, akkor biztos, hogy alul maradok. Milyen főzeteim maradtak még? - néztem át őket. Sietnem kellett, mert a holdtigris elkezdett utánam mászni. Semmi, semmi de semmi. Vagyis mégis. Itt egy vízalatti légzés bájital és előkotortam a zsákból egy tűzvirágot. Remek, már csak egy kicsit fel kell melegítenem a tűz virágot, és már kész is a bomba. Nézzük, mire emlékszek még. Kinyújtottam a kezemet a virág fölé, és a tűz kinézetére, melegére és tulajdonságaira gondoltam, éreztem egy kis bizsergést a kezemben és láttam, hogy a virág fellángol. Nem azért mert meggyújtottam, hanem mert előhívtam a virágból a tüzet. Nem véletlen az a neve, hogy tűz virág. Csak kevesen képesek előhívni a lángoló alakját.
 - ALTON, EMERISZ! AMIKOR SZÓLOK MINDKETTEN HASALJATOK LE! - kiabáltam.
  A tűzvirágot beletettem a vízalatti légzés bájitalába és mielőtt eldobtam volna felkiáltottam:
 - MOST!
  Mindketten lehasaltak, Lara már amúgy is a földön volt. Még mielőtt a talajhoz ért volna felrobbant. Így az ikreknek nem esett nagyobb bajuk, de az állatok közül többet is sikerült megsértenem. Eltávolodtak az ikrektől. Már éppen lélegeztem volna fel, hogy sikerült a mentő akcióm, amikor a holdtigris, aki utánam mászott bele morgott a fülembe. Felpattantam volna, azonban ő gyorsabb volt. Kaptam tőle három tüskét. Elméletileg nem hatna azonnal, de most a kezem is súlyosan megsérült és fáradt vagyok. Emiatt a két tényező miatt rögtön éreztem a hatását. A holdtigris egyre közelebb jött. Nem akart megölni, el akart volna vinni. Ezt nem hagyhatom. Két választásom van, vagy elvisz nem tudom, hogy hová vagy ledőlök és zuhanok több mint tíz métert. Rá néztem, mintha tudná, hogy mit akarok gyorsított a tempóján, de most én léptem hamarabb. Oldalra dőltem és zuhantam, nem számoltam, hogy hány métert estem, de egy sikításból ítélve valaki végig nézte a mutatványomat. A földre érkezés nagyon fájdalmas volt, de abban a pillanatban elveszítettem az eszméletemet...

*Anna szemszöge*

A mai délutánt megkaptuk szabad időnek. Én olvastam, voltak akik tanultak, mások az íjászatról beszélgettek és Lace aludt. Nem beszélgettem ma a tündével, de nem hiszem, hogy bánná. Luciának ma úgy is dolga volt. Nem lett volna ideje engem is felügyelni. Hét óra körül kezdett sötétedni. Mivel már elolvastam a könyvet nem volt jobb dolgom, ezért egy kicsit ellátogattam a tünde faluba és annak a környékére telepatikusan. A Kívülállók határánál jártam, amikor észrevettem, hogy többen is tartanak a tünde falu felé. Megint meg akarják őket támadni! A többiek az észrevételemből csak annyit láttak, hogy hirtelen felültem az ágyamban és leugrottam róla.
 - Anna valami baj van? - kérdezte Enturin.
 - Igen, nagy baj van. - közben odasiettem az ajtóhoz és becsuktam azt. - El kell mondanom valamit.
 - Megint egy titkodat akarod megosztani? - kérdezte Lace félálomból.
 - A Kívülállók meg akarják támadni a tündéket. - válaszoltam.
  Erre mindenki rám nézett. Aztán Rignot szólalt meg:
 - Anna, mit tehetnénk? Elméletileg nekünk nem szabadna tudnunk róla. És te is felügyelet nélkül használtad a képességedet. Meg persze nem mutatkozhatunk a tündék előtt. Nem szólhatunk senkinek.
 - Ezért kérnék egy szívességet. Falazzatok nekem.
 - Tessék? - kérdeztek vissza.
 - Elmegyek és segítek nekik. A múltkori támadást tétlenül végig ültem, és akkor is sokan megsérültek. Most sokkal többen támadnak rájuk. Segítenem kell nekik!
 - Akkor mi is megyünk. - mondta határozottan Enturin.
 - Ti nem jöhettek. - ráztam a fejemet.
 - Miért nem?
 - Nem szeretném, ha miattam rúgnának ki titeket. Engem meg sokkal nehezebb innen elküldeni, hiszen itt van az Ezredes is, és Lucia is. A képességem miatt itt kell maradnom. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogok kapni büntetést, de legalább itt maradok. Nem akarlak kirúgatni titeket. Mellesleg, ha valamelyikünket kitennék, akkor feloszlatnának a többi csoport között.
 - Értjük, Anna. Most menj! Amíg vissza nem jössz, próbálunk falazni neked, azonban nem ígérek semmit. - mondta Rignot.
 - Köszönöm!
  Az ablakhoz rohantam, és kiugortam. Ott volt egy ág szóval nem estem nagyot. Alakot váltottam. Vadmacska lettem és úgy kerültem ki az őröket. Amint kiértem az erőd területéről nagyobb alakra változtam és úgy futottam tovább. Pont jókor érkeztem a faluba. Már mindenki harcolt. Láttam, hogy egy tünde fiú, egy holdtigrist és egy éjfarkast akar feltartóztatni. Felé futottam és ellöktem a holdtigrist, aki így arrébb csúszott pár méterrel. Rögtön felállt. Végig mért, és amikor meggyőződött róla, hogy nem velük vagyok egymásra támadtunk. Szerencsémre az ilyen jellegű harcra is felkészítettek. Tíz percig küzdöttünk, aztán megadta magát. Megértem, hogy miért. Nagyon sok helyen megkarmoltam és megharaptam, én kevesebbet kaptam, de csak azért mert gyorsabb voltam nála. Ott hagytam, és új ellenfél után néztem. Nem kellett sokáig keresnem, pár perc múlva hátulról rám támadt egy éjfarkas, felordítottam, aztán ledobtam magamról. Szemből nekem akart volna támadni, amikor én hirtelen kitértem előle, megfogtam a hátánál és lehajítottam a talajszintre. Több ilyen jellegű harcom volt, amikor egy nagy robbanás rázta meg az egész falut. Mindenki odacsődült. Mire odaértem a Kívülállók visszavonulót fújtak, azonban a fán maradt még egy. Egy tündét próbált meg elkapni, majdnem sikerült neki, azonban a tünde eldőlt és lezuhant. Utána vetettem magamat, meglepetésemre amikor a talajszinten voltam a tünde nem lapult palacsintává. Élt, de nagyon rosszul volt. Megfogtam a ruhájánál fogva és megpróbáltam felkelteni. Már éppen kezdtem volna feladni, amikor magától megállt a lábán, gyorsan mellé feküdtem, ő meg rám esett. Megszorította a bundámat, erre pedig elkezdtem felmászni a fán. Hallottam, hogy a tündék veszekednek valamin. Amikor észrevettek, előkapták a fegyverüket, nem hátráltam, csak megálltam és lehasaltam. Ekkor vették észre, hogy van valaki a hátamon. Többen odaszaladtak és leemelték rólam. Nagyon elvoltak foglalva azzal, hogy segítsenek a sérült társukon, ezt kihasználva eliszkoltam onnan. Sikerült visszaérnem az Erődbe, és nem buktam le. Már mindenki aludt. Halkan beosontam és elaludtam.