12. fejezet 2. rész - Egy kis probléma

*Legort szemszöge*

 - Emerisz! Ébredj! - szólongattam.
 - Még korán van, had aludjak még öt percet. - motyogta, és megfordult.
 - Na azt már nem. - mondtam és lerántottam róla a takarót - Fél óra múlva találkozunk a nagy ház előtt. Hozz egy kést, egy szütyőt és a jegyzetfüzetedet. Megyünk növényt gyűjteni. Na kelj ki az ágyból! - még motyogott valamit és kereste a takaróját, de azt már feltettem a gerendára.
  Kimentem és Victoriát kerestem. Már öt perce kerestem és még mindig nem találtam. "Remek, remélem őt nem kell felébresztenem, hiszen megígérte, hogy elkísér." - fordultam meg és vele szembe találtam magamat.
 - Szia Legort! - köszönt vidáman - Mikor indulunk?
 - Amikor Emerisz összeszedi magát. - mondtam.
 - Még mindig az ágyában fekszik?
 - Lehet.
 - Már nem sokáig. - és elindult Alton és Emerisz házához.
 - Nem szükséges Victoria! Mindjárt kész lesz! - próbáltam utol érni, de nem sikerült.
  Azt hiszem Emerisznek nem lesz túl jó reggele. Hopsz. Inkább a nagy házhoz mentem és ott vártam rájuk. Pár perc múlva Victoria diadalittas mosollyal húzta ki Emeriszt a házból. Szegény, nála volt minden amit mondtam, de biztos nem volt túl jó ébresztője. Idáig hallatszott, hogyan próbált kiszabadulni Victoria szorításából.
 - Tudok menni magamtól is! Engedj el! - rángatta a kezét Emerisz.
 - Kár volt sokáig az ágyban maradnod. - mosolygott Victoria, közben ideértek.
 - Indulhatunk? - kérdeztem.
 - Igen! - mondta Victoria.
 - Nem mehetek vissza a házamba? - reménykedett Emerisz.
 - Azt akarod, hogy Victoria a fülednél fogva húzzon ki onnan? - kérdeztem.
 - Akkor indulhatunk. - változtatta meg a véleményét.
  Elindultunk. Megint észak felé mentünk. Emerisz tudta, hogy milyen növényeket keresünk, így előrébb ment. Victoriával hátrább maradtunk.
 - Hogy tudtad kiszedni az ágyból? - kérdeztem.
 - Valójában már készen volt, csak visszaaludt. Így már csak ki kellett ráncigálnom az ágyából. - mondta.
 - Előre megyek. Figyelj Emeriszre.
 - És te?
 - Én tudok vigyázni magamra, és ha baj van úgy is kibírom addig amíg jössz.
 - Rendben, de vigyázz magadra. - és előre ment Emeriszhez.
  "Mikor mondjam meg neki, hogy tudom mit érez?" - gondolkodtam. Na akkor keressünk növényeket.

*3 óra múlva*

- Emerisz gyertek visszafele, majd útközben találkozunk. - üzentem neki.
  Elindultam én is. Érzékeltem, hogy Emerisz merre halad így könnyebb volt megtalálni. Nagyjából tíz perc múlva már együtt mentünk a falu felé.
 - Na, Emerisz mit sikerült gyűjtened? - kérdeztem az egyik pihenőnél. Nagyon messze mentünk a falutól, de szükséges volt.
 - Itt vannak. - odaadta a táskáját, amibe bele néztem.
 - Ügyes vagy. Szép munka. Ugye nem kerültetek bajba?
 - Mit értesz baj alatt? - tért ki a válasz elől.
 - Victoria?
 - Az egyik virágot szedte le, és sikerült egy majmot felébresztenie az álmából. Már csak arra értem oda, hogy Emerisz menekül a majom elől.
 - Hogy sikerült lenyugtatnod? - kérdeztem.
 - Volt nálam egy gyümölcs és hozzá vágtam. Elkapta és békén hagyott.
 - Ügyesen feltaláltad magadat, még ha nem is az volt a célod, hogy a majom elkapja a gyümölcsöt.
 - Induljunk tovább, már délutánra hajlik az idő Argot biztos dühös lesz, ha későn érünk vissza. - szólalt meg Victoria.
 - Rendben, akkor induljunk. - álltam fel. Még egy órát kell mennünk és visszaérünk.

*1 óra múlva*

 - Köszönjük Victoria, hogy elkísértél. - fordultam Victoriához, amint megérkeztünk.
 - Máskor is. - mondta és már ment is Shinához.
 - Emerisz, itt a táskám, kérlek a növényeket tedd le a házamba, és kezd el szétválogatni őket. Mindjárt megyek én is, csak beszélnem kell Argottal.
 - Rendben. - fogta a táskámat és elment.
  Bementem a nagy ház főtermébe, ahol Argot a jelentéseket nézte át.
 - Jó napot, Argot.
 - Szia Legort! Hogy ment a gyógynövény gyűjtés? Későn értetek vissza.
 - Igen tudom. Sikerült mindent összegyűjtenünk. Ma messzebbre kellett mennünk, és az út két órába telt.
 - Értem. Emerisz hogy halad?
 - Nagyon ügyes. Mindent megtanul, és akár késő estig is fenn marad. Ezért reggel próbál meg aludni.
 - Ma mit fogsz neki tanítani?
 - Főzeteket. Most nem fogok neki segíteni, de azért ott leszek. Az üres házban fogjuk gyakorolni.
 - Miért?
 - Amikor én tanultam, akkor nem egyszer gyújtottam, robbantottam vagy öntöttem le savval valamit, és az én házamban ezeknek sokkal rosszabb lenne a következménye, mint egy üres házban.
 - Értem. A segítőnk jelentkezett?
 - Még nem, de nem sokára fog, ezért ha nem gond vissza mennék Emeriszhez.
 - Rendben, ne robbantsatok fel semmit!
 - Nem lesz baj. - mondtam és kimentem.
  Inkább remélem, hogy nem lesz baj. Gyorsan visszamentem a házamhoz.
 - Emerisz, elmehetsz pihenni, egy óra múlva érted megyek. Rendben?
 - Oké - válaszolt és már el is tűnt.
 - Szia! - üdvözölt a segítőnk.

*1 óra múlva*

  Az elején nem beszéltünk semmi különösről, azonban érzetem, hogy nagyon dühös, de inkább nem kérdeztem rá. Elmondtam neki, hogy az ikereknek is van telepatikus képességük, de nem szívesen tettem. Azonban megbízok benne, és reméltem ezzel az ő bizalmát is sikerült elnyernem. Azt mondta, hogy bízik bennem, csak meg van kötve a keze. Vagyis nem egyedül van. Mondjuk ezt sejtettem, már csak abból is, hogy ellenőrzik a beszélgetéseinket. De most be is vallotta. Visszahívom Emeriszt. Majd este elmondom Argotnak a fejleményeket.
 - Emerisz! Ébredj! - kezdtem előröl a keltegetést.
  Most csak morgott valamit, amit nem értettem. Úgy dőlt be az ágyba, ahogy volt.
 - Na most mit kezdjek veled? - kérdeztem inkább magamtól mint tőle.
 - Emerisz utolsó lehetőség, hogy magadtól kelj ki az ágyból!
  Erre csak megfordult. "Te akartad" - gondoltam és előhúztam egy olyan főzetet, aminek a szaga nem kellemes. Sőt nagyon rossz és kellemetlen általában erre mindenki kiugrik az ágyból. Mély lélegzetet vettem és visszatartottam. Lecsavartam az edény tetejét, és Emerisz orrához tettem. Erre ő rögtön felült, és elkezdett köhögni.
 - Csavard vissza a tetejét! - mondta
  Már rég rajta volt a teteje, de a szaga megmaradt.
 - Örülök, hogy felkeltél, most gyere. - és kisiettem a szobából.
  Emerisz hamar követett, hiszen a házban orrfacsaró bűz volt.
 - Átmegyünk az üres házba, ott fogod gyakorolni a főzetek készítését.
 - Miért nem nálad?
 - Mert ott biztonságosabb, már átvittem minden szükséges eszközt, most csak a növényeket kell vinnünk.
  Gyorsan kiválogattam, hogy melyekre lesz szükség és átvittük azokat is.
 - Nos Emerisz, használhatod a jegyzeteidet, de most én nem fogok neked semmiben sem segíteni. Csak az alapvető gyógyszereket csináld meg. Mint például azt, amelyik segíti a seb gyorsabb behegedését. Rendben?
 - Rendben.
  Emerisz neki látott, én meg figyeltem.
  Pár óra múlva hallottam, valami zajt kintről. Kinéztem, de csak azt láttam, hogy Altonon megint kifogott Hydrit egyik csapdája. Mire vissza néztem, hogy Emerisz mit csinál, már késő volt.
 - Emerisz, ne azt tedd a főzetbe! - kiabáltam, de túl későn.
  Megragadtam a karját és kidobtam a házból én is kivetődtem. Pár pillanat múlva egy nagy robbanást hallottunk. Senkinek nem esett baja. Visszanéztem a házra, csak egy kisebb tűz égett az asztalon. Szerencsénkre a hangja nagyobb volt mint a pusztítása. Visszamentem és leöntöttem a tüzet az odakészített vízzel. Azért szerencsénk volt, hogy nem voltunk bent. A házban minden felborult. A víz is csak azért úszta meg mert nálam volt egy üvegben. Gondolom nem csak hangja, hanem ereje is volt, csak nem a tűzben mutatkozott meg, ha nem inkább a lökésben. A főző edény, amiben a főzet volt az eltörött, de többi sértetlen maradt. Szerencsére ezeket a lombikokat nagyon erős üvegekből készítjük, pont az ilyen esetek miatt.
 - Jól van Emerisz, visszajöhetsz, nincs semmi baj.
  Óvatosan dugta be a fejét. Aztán amikor látta, hogy még élek és nincs második robbanás megnyugodott.
 - Legort, ez mi volt? - kérdezte miközben a berendezést állított vissza.
 - Éppen a hangosító főzetet csináltad, és rossz helye nyúltál. Nem a visító virág gyökerét tetted bele, hanem a tűz virág levelét, és láthatod a végeredményt. Nagy hanghatás, erős löket és enyhe tűz.
 - De ugye nem történt semmi nagyobb baj?
 - Nem történt nyugi. Kevés levelet tettél a főzetbe, ezért nem történt nagy baj, csak majd Argotnak kell beszámolnod róla.
 - Mikor? - kérdezte.
 - Körülbelül egy perc múlva. Éppen ide tart. - mosolyogtam.
 - Ne már. Legort segíts, kérlek.
 - Nem a halálos ítéletedet jött kihirdetni, hanem csak tudni akarja, hogy mi történt, és persze le akarja szedni a fejemet a robbanás miatt.
 - Legort, mégis mi a fene folyik itt? - jött be dühösen Argot.
 - Elszámítottam magamat. - mondtam bocsánat kérően - Nem egy perc alatt értél ide, hanem fél perc alatt.
 - Legort, ez nem vicces! Mi történt?
 - Emerisz? - néztem rá.
 - Öhm, hát az úgy volt - kezdett bele - hogy éppen egy főzetet csináltam és félre nyúltam. De nem történt nagyobb baj!
 - Tehát nem Legort hibája?
 - Nem, én nem figyeltem.
 - Akkor nincs semmi baj. - nyugodott le.
 - Persze ha miattam lett volna akkor jobban kikaptam volna. - motyogtam.
 - Legort, te már több éve gyakorlod ezt. Emerisz még most kezdte, még szép hogy neki elnézem. De azért tegyetek meg egy szívességet, mára fejezzétek be a gyakorlást. Sokan azt hitték, hogy megtámadtak minket. - azzal kiviharzott a házból.
 - Mit meg nem adtam volna, ha látom Alton kifejezését. - mondta Emerisz, miközben takarítottunk.
  Én csak mosolyogtam rajta. Még gyerek nem az a normális, hogy már tanul egy szakmát. De most sajnos nincs más választása.
 - Legort, veled is történt hasonló? - kérdezte Emerisz.
 - Persze, nem is egyszer. - mosolyogtam, ahogy visszaemlékeztem - Nem egyszer okoztam tüzet, sőt volt hogy egyszer az egész házat felrobbantottam. Szerencsémre még volt időm kiszaladni, de akkor nagyon sokan leszedték a fejemet, hogy mégis mit csináltam. Emandiece úr pedig csak nevetett. Már sokszor elkönyvelték a falubeliek, hogy bolond, szóval nem foglalkoztak vele.
 - Hogy sikerült felrobbantanod a házat? - kíváncsiskodott.
 - Emlékszel, hogy megemlítettem egyszer a vízalatti légzés főzetét?
 - Igen, azt mondtad elég komplikált az elkészítése.
 - Ezt a főzetet, nem kell forralni, se melegíteni. Jobban fogalmazva nem szabad.
 - Miért nem?
 - Mert akkor felrobbantod a házadat...
  Elkezdett nevetni. Sokáig nem tudott lenyugodni, és nem tudom hogy a történet miatt vagy azért mert elképzelte, hogy utána hogyan néztem ki.
 - Ha végeztünk a takarítással elmehetsz. - mondtam neki, miután abbahagyta a nevetést.

* Fél óra múlva*

 - Jó délutánt Emerisz! - köszöntem el tőle.
 - Szia! - és már ott sem volt.
  Összepakoltam az edényeket és a növényeket és elkezdtem átcipelni a házamba. Meglepetésemre volt egy vendégem.
 - Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem, nem láttam az arcát.
 - Csak beszélgetni jöttem. - mondta és megfordult. Victoria volt.
 - Shina elengedett? - döbbentem meg. Nem szokta ilyen korán elengedni a katonákat.
 - Nem. Azt mondtam neki, hogy rosszul érzem magamat, erre elküldött hozzád.
 - És rosszul vagy?
 - Nem.
 - Akkor, ha jól értem. Te azt mondta Shinának, hogy rosszul vagy, csak azért hogy ideküldjön?
 - Mondhatni.
  Csöndbe maradtam. Erre mégis mit mondjak? Elkezdtem elpakolni az át hozott dolgokat. Szerintem, most jött el az ideje, hogy meséljek neki arról, hogy látom mások érzéseit.
 - Victoria.
 - Igen?
 - Telepata vagyok, gondolom ezt tudod.
 - Ige, és mit szeretnél?
 - Nem csak mások gondolatát látom, hanem mások érzéseit is érzem. - mondtam.
 - Aha. Egyébként mi volt az a robbantás? - terelte el a témát.
 - Emerisz nem a megfelelő hozzávalót tette az egyik főzetbe. - válaszoltam.
 - Mindenki érzelmét érzed? - kérdezte egy kis idő után.
 - Igen többnyire.
 - Hogy érted?
 - Úgy értem, hogy akiket látok vagy a közelemben vannak, csak nekik látom vagy ha jobban tetszik érzem az érzelmeit.
 - Az ikrek is képesek erre?
 - Nem hiszem. Szerintem csak egymás érzelmeit látják. - gondolkodtam el.
 - Te hiszel abban, hogy mindenkinek van egy társa valahol, aki csak rá vár? - tért át hirtelen.
 - Nem.
 - Elég határozott vagy benne. Mi történt?
 - Sorra vesztettem el a szeretteimet. Emiatt senkit se engedtem túl közel magamhoz, és most se szeretnék. - válaszoltam.
  Túl sok szörnyű emlék. Túl sokat vesztettem, többet nem akarok.
 - Szerintem vissza kéne menned Shinához. Utánad fog jönni. - mondtam, mert éreztem, hogy Shina közeledik.
 - Már jön?
 - Igen.
 - Kérlek, mondd azt neki, hogy ma pihennem kell!
 - De...
 - Legort, kérlek! - nézett rám könyörgően.
  Az engedékenységem fog a sírba vinni.
 - Victoria, vissza kell jönnöd! Te vagy a soros az őrködésben! - nézett rá szigorúan Shina.
  Victoria meg rám nézett.
 - Shina, Victoria erős görcsre panaszkodott. Szerintem jobb lenne ha ma pihenne. - mondtam neki.
 - Igaz? - kérdezte Victoriát.
 - Igen, nagyon görcsöl a hasam. - mondta.
 - Legyen, akkor Optase átveszi a mai őrséget, viszont holnap te veszed át a helyét. - mondta Shina.
 - Értettem.
 - Legort!
 - Igen? - én hogy kerültem a képbe?
 - Kísérd vissza Victoriát a házába!
 - Rendben.
  Aztán Shina kiment a házamból.
 - Most örülsz? - néztem Victoriára.
 - Köszi! - mosolygott és megpuszilt.
  Na most már tényleg összezavart. Először úgy gondolt rám mint barát, most már többet érez, de miután megmondtam, hogy nem engedek senkit se közel magamhoz, megint csak barátként tekintett rám, aztán most megint többet érez, nem értem. Nehéz kiismerni a nőket, még ha ismerem is az érzéseit.
 - Legort! Ébredj! - mondta szinte nevetve Victoria.
 - Tessék?
 - Azért ennyire nem kellett volna meglepődnöd, ha látod az érzéseimet! - nevetett.
 - Én nem...
 - Na gyere kísérj vissza! - ezzel megfogta a karomat és kirántott a házamból.
 - Victoria, nekem kéne téged kísérni és nem fordítva. - mondtam.
 - Ja, észre se vettem. - és elengedte a karomat.
  Mikor odaértünk a házához megfordult.
 - Megértem, hogy a múltad miatt nem akarod, hogy megint legyenek olyanok akikért bármit megtennél, de tedd túl magad rajta! Nem fogod tudni elkerülni, hogy valaki ne legyen fontos a számodra! És én várok, ha kell. - mondta.
 - Victoria. Igazad van, azonban rád csak barátként tudok gondolni. És amíg ilyen veszélyesek a körülmények addig senkivel nem akarok mélyebb kapcsolatba kerülni. Jó éjt!
 - Jó éjt!
  Visszamentem a házamhoz. Remek, Victoria most mondta el, hogy mit érez, de ha egyszer csak a barátomnak tekintem őt? Na hagyjuk. Holnap megint el kell menni tűzvirágért, sajnos túl közel volt a robbanáshoz és elégett az összes, még maradt pár szál de nem elég. Remélem, nem akarnak mostanában megtámadni minket. El kell mennem Argothoz beszámolni, hogy miről kérdezgetett a segítőnk.
  Miközben a nagy ház felé tartottam, olyan érzésem volt, mintha figyelnének, pedig nem láttam senkit. Lehet, hogy kezdek paranoiás lenni? Kérdeztem magamtól. Argot a lépcsőn ült, mint általában.
 - Már vártalak. - mondta.
 - Honnan tudod, hogy mikor jövök?
 - Általában mindig ilyenkor jössz leadni a jelentést, vagy mondod el azt, amit kifelejtettél belőle. - nézett előre.
  Leültem mellé.
 - Ma is keresett minket. - kezdtem.
 - Mit mondott? Nem szoktál mondani róla semmit.
 - Csak rá kérdezett, hogy én vagyok-e az egyedüli telepata.
 - Mit válaszoltál neki?
 - Az igazat mondtam.
 - Legort, nem szabad kiadni az összes titkunkat! - mérgelődött.
 - Tudom, de ő is telepata, biztos érzékelte, hogy itt vannak az ikrek. Csak azt nem tudta pontosan, hogy miért nem velük beszélget.
 - Mennyit mondtál neki?
 - Csak annyit, hogy egymás között tudnak beszélni, és hogy ikrek.
 - Ennyit?
 - Lehet, hogy azt is megemlítettem, hogy gyerekek.
 - Legort, neked tényleg semmi fogalmad sincs a veszélyről, igaz? - nézett rám Argot.
 - Nem tartok tőle. Ha tényleg rosszat akart volna, akkor egyáltalán nem segített volna nekünk, hanem hagyott volna meghalni. Tudott az ikrekről. Ha elakarta volna venni, akkor már nem lennének itt. Sokkal jobban ismeri a terepet mint mi. Esélyünk se lenne ellene. Azonban...
 - Mi?
 - Van valaki aki ellenőrzi őt.
 - Mi van vele?
 - Nem bízok benne. Akivel beszélek, annak érzem a jellemét. Segítő szándékú és barátságos. Azonban aki lehallgat. Nagyon furcsa, nem érzek semmit se vele kapcsolatban. Olyan mintha bármelyik pillanatba hátba akarna szúrni.
 - Értem. Legort, kérlek többször ne mondj el ilyen fontos információt, mert még a végén ellenünk fogják felhasználni. Érted?
 - Igen.
 - Nagyon hasonlítsz valakire, akivel együtt szolgáltam. Ugyanolyan makacs és értetlen volt mint te, de a bajtársait, akár az élete árán is megvédte volna.
 - Ki volt ő? - kérdeztem kíváncsian.
 - Régen együtt szolgáltunk és a legjobb barátok voltunk. A frontvonalon egymást segítettük és csak ezért éltük túl mindketten. Aztán engem előléptettek és áthelyeztek. Azóta nem találkoztunk.
 - Késő van, holnap megint el kell mennem az erdőbe.
 - Hiszen ma voltál.
 - Igen, de Emerisz pár növényt elporlasztott a főzete segítségével, és azokat pótolni kell.
 - Rendben. Akkor jó éjt!
 - Jó éjszakát!
  Visszamentem a házamba és bedőltem az ágyba. Mire akart utalni Argot? Nem szokott csak úgy a múltjáról mesélni. Morfondíroztam magamban. Majd elmeséli az egész történetet, ha úgy gondolja, viszont most jó lenne aludni. Megfordultam és már aludtam is.