10. fejezet - Egy átlagos nap

*1 héttel később, Anna szemszöge*

  "Gyorsan! Gyorsan! Mindjárt kiérünk!" - futottam a fák között, egy tekerccsel a számban. "Ne, ne ne! Mindjárt utol ér! Valaki segítsen már! Nem látják, hogy felém jön?" - most felugrottam egy alsóbb ágra, és ott mentem tovább. Hallottam, hogy mögöttem taposnak az avaron. A baj az volt, hogy nagyon közelről jött a hang. "Gyorsan találnom kell egy búvóhelyet!" - körbe néztem, és láttam egy tökéletes üreget egy fa gyökerei között, olyan halkan, amilyen halkan csak tudtam odafutottam és meglapultam. "Csak ne vegyen észre!" - fohászkodtam, de úgy tűnik az imám nem talált meghallgatásra. Láttam két csizmát, ahogy közelít felém. Ekkor a háta mögül zajokat hallottam olyanokat, mintha egy nagyobb testű állat futott volna el ott. Erre megfordult és elkezdte azt követni. Visszamásztam a fára, ott letettem a papírt és kicseréltem egy másikra. A másolatot vettem a számba. Mentem az ösvényhez, ahol észrevettem, hogy már nagyon közel jár ahhoz, hogy leleplezze az egyik társamat, így direkt ugrottam egy akkorát, hogy észrevegyen, és elejtettem a papírt. Ő pedig gyorsan odafutott felkapta a papírt és kivitte a rétre. Addig én visszamentem az eredeti papírért. Most már alakot váltottam és vártam a jelet.
 - Kadétok, jöjjenek ki az erdőből! - harsogta az őrnagy.
  Mindenki kijött, senkit se lepleztek le. Mindenki meg volt, azonban most a siker csak egy hajszálon múlott. Végig néztem a szakaszomon, fáradtnak néztek ki, mondjuk nem csodálom, hiszen most előrébb hozták a terepgyakorlatot. Most a reggeli edzés helyére tették, és nem tiszt járkált az erdőben, hanem egy idősebb kadét. Ha jól emlékszem Ilza szakaszából való.
 - Látom nem sikerült megszerezni a papírt. - mondta az őrnagy.
 - Uram, a küldetés sikeresen zárult. - húztam ki magamat.
 - A tekercs nem magánál van, hanem Ommer kadétnál. - nézett rám szúrósan.
 - Igen, a hamis tekercs. Nálunk van az eredeti. Csak kicseréltem. Itt is van - és átnyújtottam az eredeti papírt.
  Az őrnagy tüzetesen végig vizsgálta.
 - Igaza van. Gratulálok, megint teljes sikerrel végeztétek el a gyakorlatot, most mehetnek reggelizni.
 - Értettük, uram! - mondtuk kórusba.
  Mindenki elindult az étkezde felé. Teljes siker, mint mindig. Bár, most nagyon épphogy csak sikerült elérnünk ezt a szép eredményt, mondjuk meg van ennek az oka.
 - Rig - szólalt meg Denrick - legközelebb Anna tervére hallgassunk, most eléggé rizikósra sikerült ez a gyakorlat.
 - Gondoltam, jobb ha mi is gyakorlunk. Azaz lehet, hogy Anna megsebesül, akkor nekünk kell majd kiötölnünk egy tervet, és jobb ha az a terv sikeres. - válaszolt Rignot.
 - Anna te mit gondolsz? - szólalt meg hirtelen Enturin.
 - Rignotnak igaza van. Ám legközelebb engedd meg, hogy kijavítsam a hibákat benne. - mosolyogtam rá.
 - Rendben. - morogta.
 - Én is kaphatok egy mosolyt? - bökött oldalba Enturin.
 - Majd ha megérdemled - néztem rá huncutul.
 - Ahj, gonosz vagy. - nézett rám - Kinek van kedve játszani? - tette fel hirtelen a kérdést.
 - Enturin, amikor múltkor játszottunk majdnem mindenkinek beírtak egy rovót. - szólalt meg Amber.
 - Ez nem olyan lesz.
 - Akkor milyen lenne? - kérdezett vissza Ametiszt.
 - Lesz egy fogó, és neki el kell kapnia a többieket. Akit elkapott az kiül a rétre. Úgy is van még fél óránk a reggeliig. És itt maradnánk ebben az erdő részben. A fogónak tizenöt perce van elkapni a többieket, valaki számolja majd az időt. Nyilván ő nem fog részt venni abban a körben. Akit elsőként kapnak el, ő fogja számolni az időt. Na, akkor játszunk?
  Mindenki összenézett. Végül Endrees szólalt meg:
 - Ennyiből úgy se lehet baj.
 - Rendben, akkor játszunk! - mondta ki a végszót Enturin. - Ki legyen a fogó?
 - Aki kérdezi. - vágtuk rá kórusban.
 - Rendben ki számolja az időt?
 - Majd én számolom. - jelentkezett Thália.
 - Akkor ezt meg is beszéltük! Kaptok 10 másodperc egérutat. 10...9... - elkezdett vissza felé számolni.
  Mindenki bevetette magát az erdőbe, és elindult a játék. Senki sem változott át, ez a játék az ügyességünket fejleszti. Főleg azt, hogy sikeresen sikerüljön emberi alakban is meglépni az üldözőnk elől. Az első kört Lace nyerte, a másodikat pedig én, de csak azért mert Lace volt a fogó, és így ő nem nyerhetett. Hamar lezavartuk a reggelit.
  Az utolsó óra előtt jelentkeztem a tanár bólintott egyet jelezvén, hogy menjek nyugodtan. Felkeltem a helyemről összepakoltam és elindultam Luciához.
 - Jó napot! - köszöntem.
 - Szia! Foglalj helyet és kezdhetjük is. - mondta.
  Leültem vele szembe, és megböködtem a tünde tudatát, hogy figyeljen rám.
 - Szia! - üdvözölt.
 - Szia! Hogy vagytok?
 - Már mindenki felgyógyult a sérüléseiből. 
 - Miből van hiány?
 - Csak gyógynövényekből.
  Így folytattuk a beszélgetést. Nem beszéltünk fontos dolgokról. Amint lejárt az időm elköszöntünk egymástól, és megszakítottuk a kapcsolatot. Lúcia jegyzetelt, és megszólalt:
 - Mára ennyi. Várlak holnap! Szia! - fel se nézett.
 - Viszontlátásra! - kiviharzottam a teremből.
  Már ott gyülekeztek a többiek a főterembe. Vártuk, hogy bemehessünk enni. Pár perce elteltével, már be is mehettünk. Miután végeztünk az ebéddel, a főterembe gyülekeztünk. Amint mindenki befejezte az evést indultunk rögtön a gyakorló pálya felé. Ma nem volt külön vívó óra, se íjászat. Ma azt gyakoroltuk, amit akartunk. Kiértünk és rögtön szét is széledtünk volna, azonban Rignot mindenkit visszaparancsolt.
 - Figyeljetek, ne csak a harcot gyakoroljuk ma. Emlékeztek ma a gyakorlatra?
 - Ki felejtené el? - forgatta a szemeit Amber.
 - Amit akkor mondtam azt komolyan gondoltam. Ma gyakoroljuk a terv készítést Anna segítsége nélkül.
 - Ezt hogy érted? - kérdezte Tizon.
 - Eljátsszuk a szokásos mentet, csak most Anna helyettesíti azt, aki járkál az erdőbe és megpróbál lebuktatni bennünket. Anna távolabb megy, mi pedig megpróbálunk egy tervet kiötölni, hogy hogyan szerezzük meg tőle a papírt.
 - Az egészben csak az a hiba, hogy nincs papír, és nincs aki leállítsa a "gyakorlatot" - mondta Endrees.
 - Anna, nálad van a hamis papír? - kérdezte Rignot.
 - Igen, Ommer visszaadta. - elővettem, és odaadtam Rignot-nak.
 - Akkor az egyik probléma megoldódott, a másikat pedig mindjárt megoldjuk. - nézett körbe Rignot. - Mindegyik tervünknek két alap pillére, Anna és Lace voltak, Anna találtak ki a tervet, és Lace lopta el a papírt. Szóval Lace fogja lefújni az egészet.
 - Ne már, én részt szeretnék venni a gyakorlatban! - nyafogott Lace.
 - Ha akarod cserélhetünk szerepet.  - ajánlottam fel.
 - Rendben! - ugrándozott.
 - Anna számolj 10 percet. Aztán fújd le, akár Lace-nél van a papír akár nem, rendben? - mondta Rignot.
 - Rendben.
  Külön váltunk, azaz Lace és én elmentünk a többiektől. Rignot visszaadta nekünk a papírt, és Lace beszaladt az erdőbe, hogy elrejtse. "Vajon mennyien fognak kihullani? Ha Lace-en múlik mindenkit kiejt." - mosolyogtam magamban - "Jobban jártak volna, ha én megyek."
*10 perc múlva*
 - Vége az ötletelési időnek! - mentem a többiekhez - Irány az erdő! Kaptok öt perc elhelyezkedési időt, aztán beküldöm Lace-t.
  Mindenki bement az erdőbe, és gondolom alakot váltottak. Vártam öt percet és beküldtem Lace-t. Aztán elkezdtem számolni magamban. Egy perc múlva kijött Denrick, rám nézett és megszólalt:
 - Egy szót se! Esélyt se adott a menekülésre! - és leült a rétre.
*7 perc múlva*
 - Lace gyere vissza! - kiabáltam.
 - Itt vagyok, és a papír is nálam van. - mosolygott. - Ugye jól teljesítettem a feladatomat?
  Nem szólaltam meg csak körülnéztem. Hét perc alatt mindenkit megfogott. Rignot csupa sár volt. Nem akartam megkérdezni tőle, hogy mi történt.
 - Szerintem túlontúl ügyes voltál. - jegyeztem meg végül.
 - Akkor kezdődhet a következő kör? - ugrándozott Lace.
 - Igen - mondta meglepetésemre Rignot - Muszáj gyakorolnunk, még ha Lace ilyen kegyetlen is.
 - Miért lennék én kegyetlen? - nézett rá ártatlanul.
 - Direkt belelöktél a sárba miután elkaptál - nézett rá szúrósan Rignot.
 - Rendben megint kaptok tíz perc ötletelési időt! - vágtam közbe - Most is Lace fog járőrözni. Jobb ha keményebb helyzeteket gyakoroltok.
  Mindenki nyöszörgött, de arrébb mentek. Lace pedig befutott az erdőbe, a papír miatt.
*20 perc múlva*
 - Lace, kijöhetsz! - kiabáltam.
 - Újra fényes siker! - ujjongott Lace.
  Megint kiejtett mindenkit. Most még jobban le voltak a többiek törve, azonban most már Thália is sáros lett.
*délután öt órakor*
  Egész edzés alatt gyakorolták, hogy hogyan lehet Lace-t kicselezni. Az utolsó próbálkozásnál, már csak Endrees maradt bent, őt is csak az mentette meg, hogy véget vetettem a gyakorlatnak. Most mindenki pihen az ágyban, senkinek sincs ereje tanulni, csak nekem. Az alatt a két óra alatt megtanultam mindent másnapra. A többiek is neki álltak tanulni, és sokan kértek segítséget, mert a gyógyítás nem tartozik az erősségük közé. Nekem se, csak jobban értek hozzá, mint a szakaszom. A vacsora se tartott sokáig. Amint végeztem a vacsorával, kimentem a friss levegőre, és ott bóklásztam az erőd körül.

*Legort szemszöge, reggel nyolc óra*

  "Remélem ma nincs olyan sok tenni valóm" - gondoltam magamban, miközben felkeltem. "Elmegyek Argothoz, hátha szeretne valamit, aztán megyek növényeket gyűjteni, megnézem a sebesülteket, és lehet hogy lesz egy kevés szabad időm is" - gondoltam végig a tennivalóimat. Elindultam a nagy ház felé. A katonák, mármint azok, akik tudnak járni és dolgozni, még mindig csapdákat építettek, hogy nehogy úgy járjunk, mint múltkor. Hidryt is nekik segít. Meglátott és integetett nekem. Vissza integettem. Erre ő lemászott a fáról és hozzám sietett, remélem nem azért, hogy leszedje a fejemet.
 - Szia Legort! - furcsán vidámnak tűnt.
 - Szia. Segíthetek? - kérdeztem.
 - Most is kipróbálnád a csapdámat?
 - Tessék?
 - Kipróbálnád most is a csapdámat?
 - Mégis miért? - néztem rá furcsán.
 - Mert sikerült kiszöknöd belőle, és szeretném korrigálni a hibámat.
 - Szóval azt szeretnéd, hogy az a rönk telibe találjon, és repüljek tíz métert, csak azért, hogy tökéletesen működik-e a csapdád?
 - Eltaláltad. Megtennéd a kedvemért?
 - Remélem most csak viccelsz.
 - Nem viccelek. - nézett rám halálosan komolyan.
 - Nem fogsz tudni rávenni, hogy kipróbáljam a ... - megragadta a csuklómat és mire kettőt pislogtam a csapda közepén álltam - a csapdádat. HIDRYT! Szedjél ki innen!
 - Nem.
 - Ne viccelj már. Segíts kijutni.
 - Nem tudok segíteni. Most pont azt tesztelem, hogy tökéletes-e, és akkor így is úgy is beindul.
 - Miért vagy velem ilyen kedves, hogy beállítottál a halálos csapdád közepébe?
  Míg így veszekedtünk Hidryt-tel, addigra már egy csomó tünde összegyűlt alattunk, a katonák pedig Hidryt köré gyülekeztek.
 - Azért rád esett a választásom, mert az ezelőtti csapdámból is épen jutottál ki.
 - Köszönöm, de akkor csak mázlim volt, hogy a kioldó kötél felettem lógott, és nem rajta álltam.
 - Hidryt, ez nem vicces, szedd már ki Legortot a csapdából! - rivallt rá Shina.
 - Nem tudom kiszedni...
 - Hogy érted? Hiszen te magad csináltad! - pislogott nagyokat Shina.
 - És szerintem tökéletesre sikerült, viszont Legort képes megtalálni a legkisebb hibát is, és ha nincs rajta hiba, akkor reménykedjünk, hogy nem esik nagyon komoly baja, ha viszont van benne hiba, akkor biztosan megtalálja és kihasználja azt. - fejtette ki az elméletét Hidryt.
  "És még azt hittem, hogy nyugodt napom lesz" - gondoltam - "Ideje lenne megkeresni ennek a csapdának a gyenge pontját" - néztem végig minden pontját. A kioldó kötélen állok, ha elkezdek futni az ágon bármelyik irányba a rönk gyorsabb nálam, és lelökne, mert ugye az ággal párhuzamosan áll a rönk. Szóval a futás kizárva. A rönk lehet félméter vastag, azt át tudom ugrani, csak hogy elég egy kis kibillenés, és máris zuhanok. És ha a rönkre ugranék? Akkor végig tudok rajta sétálni, és feltudok mászni a kötélen, ami tartja azt. Ez eddig a legjobb ötletem. Közben a többi tünde próbálta meggyőzni Hidryt-et, hogy segítsen már nekem, de ő nem adta be a derekát. "Arra vagy kíváncsi, hogy kijutok-e? Mindjárt meglátod!" - gondoltam magamba - "Most vagy soha!" - és elkezdtem a tervemet. Leléptem a kötélről, és hallottam, hogy elindul a rönk, vártam az utolsó pillanatig és ráugrottam. Nem figyeltem a külvilágra, csak a cél lebegett a szemem előtt. Felálltam a rönkön, és óvatosan a kötél felé araszoltam, amikor irányt váltott, majdnem leestem róla, de visszaszereztem az egyensúlyomat. Tovább mentem, majdnem tíz métert araszolgattam, amikor a kötélhez értem. Megfogtam és elkezdtem felmászni rajta, egészen addig az ágig másztam, ahova rögzítette Hidryt az egész szerkezetet. Amint felértem arra az ágra, rá feküdtem. "Nem hiszem el, még fél órája se vagyok ébren, de már meg kellett küzdenem az életemért és a testi épségemért. Most már megértem ezt a mondást: Minek nekem ellenségek, ha ilyen barátaim vannak." Felálltam és lemásztam a fáról. Mindenki döbbenten nézett rám. Csak Hidryt jött oda hozzám ugrándozva:
 - Látod megmondtam én, hogy észreveszed a legkisebb hibát is! Majd legközelebb is kipróbálod?
 - Te meg akarsz ölni?
 - Nem, miből gondolod?
 - Te nem fogod fel, hogy meg is halhattam volna?
 - Dehogy halhattál volna meg, vigyáztam arra, hogy ne szegd a nyakadat esés közben.
  Erre inkább már nem válaszoltam, csak a nagy házhoz indultam. Hidryt még mondott valamit, de nem figyeltem rá. Most jobb ha senki se szól hozzám. Argot már várt rám, amint meglátta az arckifejezésemet összevonta a szemöldökét:
 - Történt valami?
 - Semmi. - válaszoltam nyersen.
 - A többiek is hamarosan jönnek.
 - Miért?
 - A gyűlésre.
 - Lesz ma gyűlés? - döbbentem le.
 - Nem arra jöttél? Megkértem Hidryt-et, hogy szóljon.
 - Azért jöttem ide, mert mindig kiosztasz valamilyen plusz munkát nekem.
 - Akkor menj a tanácsterembe, addig összevadászom a többieket, akkor biztos másnak se szólt. - felállt és elindult megkeresni a tanács többi tagját.
  Bementem a terembe és leültem. Előszedtem a jegyzetfüzetemet. Éppen a közepénél tartottam, amikor megjött mindenki.
 - Argot kérlek fogd most rövidre mert korrigálnom kell gyorsan a csapdámat! - vetette le magát Hidryt a székbe.
  Rá néztem, eléggé szúrós lehetett a tekintetem, mert észrevette és inkább nem figyelt rám. Azonban nem csak Hidryt vette észre, hogy nézem, hanem Argot is. Össze vissza ugrált a tekintete köztem és Hidryt között.
 - Most már elég legyen! Mi történt ma, amiről nem tudok? - nézett végig a jelenlévőkön Argot.
  Senki sem szólalt meg. Pár perc múlva Shina elkezdte a beszámolót:
 - Nem tudom, hogy mi történt pontosan. Annyit tudok, hogy amikor Hidryt-hez értünk, éppen veszekedett Legorttal...
 - Szóval csak összevesztetek? - nézett döbbenten Argot.
 - Nem fejeztem be! Hidryt egy olyan ágon állt, ahol nincs csapda, míg Legort Hidryt csapdája közepén állt, nem tudom, hogy hogyan került oda, de Hidryt nem szeretett volna neki segíteni a kijutásban. Mindenki megpróbálta meggyőzni Hidryt-et, hogy segítsen azonban egyfolytában csak azt hajtogatta, hogy "Ha van hiba a csapdámba akkor Legort biztos észre veszi, és kijut belőle, ha nincs hiba a csapdában akkor reménykedjünk, hogy nem esik komoly baja". Aztán Legort beindította a csapdát, és sikeresen kijutott belőle, azóta vannak ilyen rossz viszonyban. - fejezte be Shina a beszámolót.
 - Legort, te hogy kerültél a kioldókötélre? Mert ha magadtól sétáltál bele, akkor nem hibáztatom Hidryt-et.
 - Szerinted nem vennék észre egy csapdát?! - kérdeztem dühösen - A kérdésedre válaszolva, Hidryt tett bele.
 - Se szó se beszéd, csak Hidryt hirtelen elkapott és rátett a kioldó karra? - kérdezte értetlenül Argot.
 - Nem igazán előtte megkérdezte, hogy ki akarom-e próbálni. Nyilván nemet mondtam.
  A teremben feszült csend volt. Látszott Argoton, hogy próbálja összerakni az eseményeket a fejében, mindenki más meg minket figyelt. Hidryt egy szót sem szólt egész idő alatt, csak lehorgasztotta a fejét. Végül meguntam Argot értetlenségét.
 - Megmutassam, hogy mi történt?
 - Mire gondolsz?
 - Képes vagyok kivetíteni a gondolataimat vagy az emlékeimet, csak ne zavarjatok meg közbe, mert nagyon kell hozzá koncentrálnom.
 - És hova vetíted ki?
 - A falon lesz, mintha egy kivetítőt néznétek olyan lesz.
 - Rendben.
  Előre dőltem a székben és a kezeimet feltettem az asztalra. Elkezdtem visszapörgetni magamban az eseményeket. Végül megálltam ott, amikor találkoztunk Hidryt-tel. Nagyon erősen koncentráltam a képre és a hangra. Végül sikerült megjelenítenem. Nagyon fárasztó mindenre koncentrálni, remélem bírni fogom.
*20 perc múlva*
  "Végre vége" - gondoltam magamban, és hátra dőltem a székben. Nagyon fárasztó volt, ha nincs sok dolgom akkor lehet hogy lepihenek majd.
 - Hidryt ez történt?
 - Igen.
  Argot elgondolkodott, végül felnézett.
 - Hidryt ígérd meg, hogy soha többé senkin sem fogd letesztelni a csapdádat! Most is csak Legort ügyességén múlott az, hogy ne sérüljön, vagy esetleg haljon meg. Érted?
 - Igen, megértettem. - nem tudtam eldönteni, hogy tényleg sajnálja, vagy csak azért mondja, hogy hagyja már békén Argot.
 - Akkor most kezdjük is el a gyűlést. Eredetileg azért hívattalak ide titeket, mert a holdtigris támadást meg kéne vitatnunk.
 - Nincs ahhoz már egy kicsit késő? - kérdezte Shina
 - Eddig volt más problémánk is, mint hogy erről beszéljünk. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Többen is jelezték, hogy volt valami furcsa ebben a támadásban.
 - Mondanál példát? - kérte Reron sajnos Evan még mindig nem épült fel teljesen.
 - Senki sem halt meg, tehát nem öldökölni vagy vadászni jöttek. Legortot nagyon támadták, ezt úgy értem, hogy csak egyedül rá ment egy külön állat, míg a két társa egyszerre többünkkel harcolt. A csapdákat sikeresen hatástalanították. Ennyi elég lesz?
 - Bőven.
 - Az első példát könnyű megmagyarázni - kezdte Argot a magyarázkodást - mindenkinek van célja, még az állatoknak is, csak az övüké egyszerűbbek. Na de most, ha nem a vadászat vagy a terület fenntartása volt a céljuk akkor mégis mi? - nézett körbe.
 - Az hogy elkapják a gyógyítónkat. - adta meg a választ Shina - Több alakalmuk is lett volna megölni Legortot, azonban egyiket se használták ki. Ha elkapták volna, akkor most nagy bajban lennénk. Még gyengébbek lennénk, mint most. Többen is meghaltak volna.
 - Mégis honnan tudták, hogy Legort a gyógyítónk? Meg az állatok, mint ahogy te is mondtad Argot egyszerű lények, nem szabadna, hogy ilyen bonyolult ok vezérelné őket.
 - Valójában lehetséges. - szólaltam meg, mindenki rám nézett - Nem ismerjük ezt a bolygót, lehet hogy itt sokkal intelligensebbek az állatok. Az is lehetséges, hogy egész nap megfigyeltek minket és látták, hogy én rohangálok minden hova, és ebből azt hitték, hogy én vagyok a vezető, akkor máris nem bonyolult az okuk, amiért rám támadtak. Az állatok a vezért támadják először.
 - Vissza jöhetnek még? Hiszen mondhatni akkor nem végeztek veled. - nézett rám Berill.
 - Szerintem már nem. Sikerült elérnünk, hogy maguktól vonuljanak vissza. Ha ezt megbeszéltük én visszamennék a kunyhómba.
 - Miért? Hisz nem rég kezdtük el a gyűlést. - nézett rám Argot - És most nincsenek sürgős esetek.
 - Nincsenek, viszont az, hogy kivetítettem a gondolataimat, nagyon sok energiámat felemésztette. Most is ügyelnem kell ara, hogy nehogy itt aludjak el. - válaszoltam.
  "Nem fogom sokáig bírni, ha itt marasztal." - gondoltam magamban - "Nem akarok a  tér közepén elaludni."
 - Majd én vissza kísérem! - jelentkezett Hidryt.
"Akkor már inkább maradok" - nem akartam beszélni, az még jobban lefárasztott volna.
 - Rendben Hidryt, de ha egy csapdában fog felébredni, akkor hidd el, nem fogod megúszni a büntetést. - mondta fenyegetően Argot.
 - Értettem. - ezzel karon ragadott, és elkezdett kihúzni a teremből.
 - Tudok magamtól is menni. - húztam volna ki a kezemet a szorításából, csak hogy nem volt hozzá erőm.
  Nem kellett sok idő és már a házamban voltam. Az ágyon ültem, Hidryt pedig az egyik székre ült le. Elég kellemetlen volt a szituáció.
 - Hidryt... Köszönöm, hogy visszakísértél. - köszöntem meg.
 - Legort, sajnálom a reggel történteket, de én is észrevettem valami furcsaságot a támadásnál.
 - Mégis mit? - jobb ha előbb megbeszéljük, különben amikor felkelek, akkor is biztosan, hogy itt fog ülni.
 - Azt, hogy gyógyító létedre sokkal találékonyabb vagy menekülés terén, mint itt bárki más. Az első holdtigrist is sikeresen ártalmatlanítottad egy időre harc nélkül, a másodikat meg rávetted, hogy indítsa be maga ellen a csapdát. Mielőtt a faluba jöttél, mi voltál?
 - Hogy érted? - a beszélgetés közben fogok elaludni, ha nem fejezzük be gyorsan.
 - Ha harcos lettél volna akkor szemtől szembe küzdöttél volna velük, de nem ezt tetted. Ha egész életedben gyógyító lettél volna, akkor már nem lennél itt velünk. Ha csak szimplán vándor lettél volna, akkor se lett volna esélyed. Akkor mi voltál?
 - A front vonal mellett éltem egy faluban, amit lerohantak egyszer az emberek. Elkaptak, és börtönbe vetettek, pedig nagyon fiatal voltam. Több évembe került mire kiszöktem onnan. A front vonal, pedig arrébb ment időközben. Több mérföldet kellett megtennem ellenséges területen, hidd el akkor sok mindent megtanultam akaratom kívül. Köztük a menekülést is. Ha most megbocsátasz, aludnék, mielőtt egy mondatom közepén tenném meg. - lefeküdtem, Hidryt pedig kiment.
  Nem jó érzés hazudni, azonban szükséges volt. Senki nem tudhatja meg a múltamat, legszívesebben én is elfelejteném. Oldalra fordultam, és már aludtam is.

*4 óra múva*

  "Tényleg senki se akarja, hogy kipihenjem magamat" - gondoltam, mert éreztem, hogy segítőnk szeretne velem beszélni.
 - Szia! - üdvözöltem.
 - Szia! Hogy vagytok? - kérdezte
 - Már mindenki felgyógyult a sérüléseiből. - válaszoltam röviden, nem nagyon szeretném felfedni a gyenge pontjainkat.
 - Miből van hiány?
 - Csak gyógynövényekből.
  És hasonló kérdéseket tett fel, egy órán keresztül. Utána visszaaludtam.

* délután 5 óra*

 - Legort! - keltegetett valaki.
 - Igen? - kérdeztem, de nem keltem fel.
 - Argot kéri, hogy menjünk el növényekért!
 - Arané, tudnál szólni Merkónak is? Találkozzunk a nagy ház előtt, mindjárt összekészülök.
 - Rendben, szólok Merkónak. - ezzel kiment.
  Felkeltem, és összeszedtem a szükséges dolgokat. A táskám, benne a jegyzetfüzetem, és egy tőr. Az íj és a nyilak plusz egy másik tőr. A lista, hogy mik kellenek, most már egész jól ismerem a növényeket és hogy mi mire jó. Tíz perc múlva már a nagy házhoz igyekeztem. Arané és Merkó már várt rám, azonban volt ott egy vendég is. Victoria.
 - Victoria, te is elkísérsz? - kérdeztem döbbenten.
 - Igen.
 - Shina kért meg?
 - Nem. Önszántamból tartok veletek. Így könnyebben észrevehetjük a veszélyeket. - mondta.
  "És könnyebben észrevesznek minket" - gondoltam.
 - Rendben akkor induljunk! - mondtam, és elindultunk.

* este 8 óra*

  Visszaértünk a faluba, Arané és az én szütyőm is tele lett, Merkó kérésére nem csak gyógyításhoz való növényeket szedtünk, hanem bénító és altató főzethez is gyűjtöttem növényeket. Amint visszaértem a házikómba, elkezdtem írni a jelentés, a gyógynövény gyűjtésről. Argot ezt mindig megköveteli. Egy óra múlva már végeztem is. Elindultam, hogy megkeressem őt. Elég könnyű dolgom volt. A nagy házban volt a tanácsteremben. A térképet nézegette, amikor megzavartam.
 - Argot itt a jelentés a gyűjtésről. - tettem le a papírt a térkép mellé.
 - Köszönöm. - és tovább nézegette a térképet.
 - Mit nézel rajta? - kérdeztem.
 - A határokon gondolkodom. Miért nem mehetünk az erdő nyugati és déli részébe? Miért csak az északit fedezhetjük fel? - tette fel a kérdéseket, inkább magának mint nekem.
 - Lehet, hogy sokkal veszélyesebb állatok is élnek ott, mint amit feltudott nekünk sorolni a segítőnk. Lehet, hogy ő se fedezte fel teljesen még ezt a világot. Szerintem, jobb ha még nem erőltetjük a válaszokat, talán majd akkor, ha eléggé megerősödtünk.
 - Persze, most ostobaság lenne a semmiért életeket kockáztatni.
 - Akkor én megyek is, jó éjt! - köszöntem el.
 - Még mindig nem pihented ki magadat? Hiszen egész délután aludtál. - lepődött meg.
 - Igen, de mint mondtam nagyon leszívta az energiámat. Az a húsz perc olyan volt, mintha egész nap menekültem volna. Nagyon kikészített.
 - Rendben. Menj csak. Jó éjt.
  Elindultam vissza a házamhoz. Láttam, hogy Hidryt még mindig a csapdát bütyköli. Nem foglalkoztam vele. Beértem a házamba, és elkezdtem a begyűjtött növényeket szétválogatni. Amint végeztem vele, lefeküdtem aludni.