9. fejezet - Végre vége a napnak!

*Anna szemszöge*

 - Anna, délután öt óra kor gyere a főterembe! Szeretnék veled beszélni. - mondta az Ezredes.
 - Értettem, uram!
 - Kadétok oszolj! Ne felejtsétek, hattól hétig vacsora!
 - Értettük, uram! - harsogtuk egyszerre, majd mindenki elindult az erőd felé.
  Gondolom mindenki most szeretné megcsinálni a házijait. Nekem még az utolsó óra anyagát is be kell pótolnom. Egy óra alatt, aztán beszélek az Ezredessel. Megpróbálom majd gyorsan lezavarni a beszélgetést, hogy több időm legyen tanulni. Mondjuk a vacsora se egy óráig fog tartani, tehát ott is lesz időm. Aztán csoport beosztás és lefekvés. Holnap majd meglátjuk mi lesz. Már a központi fánál jártam. Elindultam felfelé a hálókhoz. Mindenki itt volt, és mindenki tanult. A felettem alvó lány most az ágyamon tanult, és elfoglalta az összes helyet a tankönyveivel.
 - Lace, kérlek összébb szednéd a dolgaidat?
 - Tessék? - nézett fel - Ja, persze! - most már csak az ágy felét foglalta el.
 - Köszi! - mosolyogtam rá.
 - Nincs mit! - és tovább fürkészte a jegyzeteit.
 - Lace, odaadnád, kérlek az utolsó órai jegyzetedet?
 - Persze. Te tudod, hogy hogyan kell kötéseket csinálni?
 - Igen. Te nem?
 - Nem igazán tanultam. Alkut ajánlok, én odaadom a jegyzeteimet, te segítesz nekem a kötéseket megtanulni.
 - Rendben. - ezzel kezet ráztunk.
 - Kezd te. - mondta Lace.
 - Melyikkel?
 - Mindegy. A lényeg, hogy megtanuljam ezeket. - felelte egy vállrándítással Lace.
 - Így néz ki egy átlagos kötés.. - elkezdtem megmutatni neki.
  Először én kötöttem be az ő karját, aztán ő az enyémet, és ha kellett kijavítottam. Úgy fél óra múlva már tudta az összeset.
 - Most megkaphatom a jegyzeteidet?
 - Igen, itt vannak. - odaadta, majd újra belemerült a lapokba.
 - Köszi. - és gyorsan elkezdtem lemásolni.
  Fél óra alatt nem sikerült az összes házit megcsinálnom. Még kellene egy fél óra ahhoz, hogy végezzek. Azonban most mennem kell az Ezredeshez. Összepakoltam a cuccaimat, és elindultam kifelé, de Lace megszólalt.
 - Máris végeztél az összes tanulnivalóval?
 - Nem, de mennem kell az Ezredeshez.
 - Ja, tényleg. - visszafordult az ágyhoz, és megint szétpakolt.
  Én csak mosolyogtam, aztán elindultam a főteremhez. Már ott várt az Ezredes. Ő mindig pontos.
 - Örülök, hogy itt vagy! - mosolygott, ugyanis nem mindig jöttem el a hívásaira.
  Amikor nem volt kedvem beszélgetni, akkor nem mentem el hozzá, és inkább elbújtam előle. Olyan is előfordult, hogy odamentem, azonban ahelyett, hogy meghallgattam volna, sarkon fordultam és faképnél hagytam, meg hasonlók, egy szóval ritka volt, hogy engedelmeskedtem neki. Azonban utoljára körülbelül egy éve beszéltünk, vagyis beszéltünk volna, akkor sem mentem el.
 - Miről szeretne beszélni?
 - Menjünk az irodámba, ott kényelmesebb. Kövess!
  Elindultunk egy feljebbi emeletre. Nem kellett sokat mennünk. Öt perc múlva már az irodában voltunk.
 - Nos, Anna gratulálok, hogy ideküldtek.
 - Köszönöm. - kicsit feszélyezett voltam, mert nem ilyenekért szokott magához hívatni.
 - Akkor térjünk is a tárgyra.. - ajjaj, ha így kezdi, az nem jelent jót.
 - Mit rontottam el? Mi baj van?
 - Nem szabad felelőtlenül elmondanod bárkinek, azt az információt, hogy nem csak macskafélékké, hanem kutyafélékké is képes vagy változni! Ha a Kívülállók megtudják, hogy mire vagy képes, akkor biztos, hogy nem hagynák szó nélkül, és elragadnának.
 - Mire célzol? Én nem mondtam el senkinek! - védekeztem.
 - Csak a vizsgáztatóknak. - nézett rám szigorúan.
 - De arra ön adott engedélyt! Kaptam a vizsga előtt egy levelet öntől, hogy a vizsgáztatóknak nyugodtan elmondhatok mindent. - néztem vele farkasszemet.
 - Tudok róla, hogy kaptál levelet. Ám az a levél nem tőlem volt, ezért tetettelek át a legkorábbi helyre. Az akkori vizsgáztatóid mind jó barátaim. Akiknél eredetileg vizsgáztál volna, azokról nem tudtam semmit, és ha kémek lettek volna, akkor annak rossz vége lett volna.
 - Honnan tudhattam volna, hogy nem ön küldte? Hisz alá is volt írva.
 - Anna, már egyszer megbeszéltük, hogy tegezhetsz.
 - Akkor még kicsi voltam, most már katona vagyok.
 - Még nem vagy az. Vissza térve, én személyesen szoktam veled beszélni, ha ilyen fontos esetről lenne szó! Ha nem mondom neked személyesen, akkor senkinek nem beszélhetsz a titkodról, érted?
 - Értettem, uram. - ezt már csak azért tettem hozzá, hogy bosszantsam.
 - Anna - nem figyelve az előbbi mondatomra - én megígértem a szüleidnek, hogy vigyázok rád.
 - Tudom.
 - Valakinek elmondat a vizsgáztatókon kívül?
 - Nem senkinek. Itt is úgy tudják, hogy macska alakváltó vagyok.
 - Rendben. A küldetésről sem beszélhetsz senkinek sem.
 - Melyikről?
 - A tegnapiról. Ki tudja itt, hogy telepata vagy? - kérdezte.
 - Az összes magas rangú tiszt, és Lucia.
 - Lucia? Kalk Lucia?
 - Ismered?
 - Ő miért tud róla? - kérdezte az előző kérdésemet meg se hallva.
 - Ő is telepata, de csak részleges, ha lehet így fogalmazni. Azt mondták nekem, hogy csak néha jön elő a képessége. Ő felügyel arra, hogy mit mondok a tündéknek...
 - Te beszélgetsz a tündékkel?!
 - Nem tudtál róla? - véletlen tegeztem - Igen, de csak annyit, hogy ne haljanak meg. Olyan információkat osztok meg velük, amik létfontosságúak ezen a bolygón, és Lucia ellenőrzi, hogy tényleg csak ennyit mondok-e.
 - Én erről nem értesültem. Ám lehetséges, hogy ott van az íróasztalomon a jelentés. Lucia mennyit hall a beszélgetésekből?
 - Csak annyit amennyit én mondok, a tünde válaszait nem hallja, elvileg. Nekem ezt mondta.
 - A tündékről tudsz valamit?
 - Nem sokat. Próbáltam volna kutakodni a fejében, persze úgy hogy rólam semmit se tudjon meg.
 - Sikerült?
 - Nem. Ő is ugyan annyira ért a telepátiához, mint én.
 - Remek. A szakasztársaid?
 - Ma este fognak bennünket beosztani.
 - Rendben, örülök, hogy most nem futottál el, és annak is, hogy letegeztél.
 - Az csak véletlen volt.
 - Nem csak ezért hívattalak ide.
 - Akkor miért?
 - Amint megtudták, hogy hova kerültél, már át is helyeztek, azonban már egyszer régen említettem neked, hogy túl feltűnő, hogy mindig áthelyeznek, ahányszor te is elmész.
 - Igen, két évvel ezelőtt említetted, a múlt évben is erről szerettél volna beszélni.
 - Igen, utána már nem volt időm, tehát most mondom. A legfelső tanács kinevezett engem gyámodnak, míg el nem éred a huszonöt éves kort.
 - Ezt előbb nem tudtad volna mondani?
 - Így is úgy is az árvaházban maradtál volna. Nem vihettelek volna magammal, akkoriban sok küldetést adtak nekem.
 - Értem.
 - Egyébként, te tudtad ezt, hisz ezért futottál el. Nem igaz?
 - Honnan jött rá?
 - Könnyen. Amikor felém jöttél, nagyon figyeltél engem, aztán megváltozott a szemed színe, aztán megtorpantál, és elfutottál. A szemszín változás az egyik jele annak, hogy valakivel telepatikus kapcsolatot létesítesz.
 - Tényleg? Még sose mondták, és nem is hallottam róla, és nem is figyeltem meg.
 - Általában behunyod a szemedet, amikor belenézel valaki fejébe, úgyhogy ezt még nem tapasztalták meg nálad.
 - Ennyit szerettél volna mondani?
 - Most már tegezel?
 - Te mondtad, hogy nyugodtan tegezhetlek.
 - Igen, csak ennyit szerettem volna. Most mehetsz is vacsorázni.
  Kinéztem az ablakon, és láttam a napórát, az azt mutatta, hogy pár perc múlva este hat.
 - Rendben. Viszlát. - felálltam, és kimentem az ajtón. Visszafelé tartottam a háló helységhez, azonban minden kadét, már a főteremben gyülekezett. Csatlakoztam hozzájuk, és bemasíroztunk az ebédlőbe. Mindenki vett egy tálcát és megkaptuk a vacsoránkat. Szintén hús leves, de most rántott hús krumplival. Szokásos helyünkre ültünk, és mindenki neki kezdett az ételnek. Most nem kellett kóstolnom, mindenki tudta, hogy milyen íze van az ételnek. Hamar befejeztem az étkezést, visszavittem a tálcát, aztán visszamentem a hálóba. Ott leültem az ágyamra és folytattam a tanulást. Mire befejeztem besötétedett. Kimentem a többiekhez. Mindenki izgatottan várt az eredményre. A főteremben szokott lenni a beosztás. A kadétok felsorakoztak, voltunk vagy harmincan. Megjelent az őrnagy. Mindenki feszülten figyelt.
 - Kadétok, elérkezett a várva várt pillanat. Most tudjátok meg, hogy kit vettünk fel és hogy kit küldünk el. Kivételes eset történt ebben az évben. Pont tíz kadétot sikerült felvennünk. Sokan most találkozhattok először. Az oka az, hogy sokan voltatok ezért három csoportra szedtünk szét titeket. Egy egész csoport juthatott csak be. A képességeiteket, a tudásotokat és a csapatmunkátok figyeltük egész nap. Most pedig felolvasom azoknak a kadétoknak a listáját, akik bekerültek. Abaddir Endrees, Anosus Enturin, Auer Thalia, Cardot Rignot, Kalin Lace, Kilvina Amber, Lynx Anna, Plamus Denrick, Salte Tison és Tentusz Ametiszt. Gratulálunk nekik, mivel tízen vagytok, ti kitesztek egy szakaszt, emiatt nincs szükség csoport beosztásra. A többiektől búcsút veszünk, és visszaküldjük őket a központba. Akiket felvettünk, ők maradjanak még a többiek mehetnek. Akiket nem vettünk fel, azok még ma itt alszanak, holnap reggel fognak visszamenni. - fejezete be a beszédét az őrnagy.
  Hirtelen nagyon üres lett a terem, csak mi tízen és az őrnagy maradt itt.
 - Itt van egy napotok beosztása. Ezek csak a hétköznapokra igazak. Pénteken tanítás után hazamehettek és vasárnap délután ötig jöhettek vissza, aki késik és nincs rá nyomós indoka, ő egy rovót kap, három rovó után, elküldjük, hogy válasszanak neki, valamilyen másik szakmát. Értettétek?
 - Igen, uram.
 - Azonban arra is van lehetőség, hogy itt töltsék a hétvégét. Arra is van külön program, viszont jelezni kell előre a szándékot, hogyha itt kívánnak maradni.
  Előre léptem, jelezvén, hogy van egy kérdésem.
 - Mi a kérdése?
 - Én szeretném jelezni, hogy itt maradnék hétvégénként.
 - Tartósan az összes hétvégén? - vonta fel a szemöldökét az őrnagy.
  Mondjuk megértem, hisz árváknak nincs esélye ilyen erős helyekre bekerülni.
 - Igen, uram!
 - Ezt meg kell beszélnem a szüleivel.
 - Nincsenek szüleim.
 - Ki a gyámja?
 - Én vagyok az. - szólalt meg az Ezredes.
  Csak most vettem észre, hogy itt van.
 - Értettem, uram.
  A többiek furcsán nézte rám, én meg csak csúnyán néztem az Ezredesre. Nem volt szándékomban kijelenteni az egész osztag előtt, hogy ki most már a gyámom, hisz azt hihetik, hogy a két szép szememért vettek fel. Azonban az Ezredes nem vett rólam tudomást. Visszaálltam a sorba. Ekkor az őrnagy lapokat vett fel az asztalról, ami mögé volt készítve, és elkezdte szétosztani közöttünk.
Így nézett ki egy átlagos napom beosztása:
6.00 - Ébresztés
6.30-7.30 - Edzés a gyakorlópályán
7.30-8.00 - Reggeli
8.00-14.00 - Tanítás - itt belejavítottam - 13.00-14.00 - Segítségadás
14.00-15.00 - Ebéd
15.00-17.00 - Terepgyakorlat
17.00-18.00 - Szabadfoglalkozás
18.00-19.00 - Vacsora
19.00-21.00 - Szabadfoglalkozás
21.00- Alvás
 - Természetesen, nem pontosak ezek az idő korlátok, ami azt jelenti, hogy lehet a reggeli edzés fél órával tovább tart. Szóval ez a lista csak arra jó, hogy lássák mi miután következik. Most pedig, oszolj!
 - Igenis, uram! - mindenki visszament a hálóba.
  Amint beértünk a hálóba mindenki rám szegezte a tekintetét. Sejtettem, hogy miért, de reméltem, hogy nem azért.
 - Valami baj van? - kérdeztem.
 - Nyilván nem kellett annyira megdolgoznod azért, hogy bekerülhess. Azonban, ha bármikor is veszélyezteted a bennmaradásunkat, akkor meggyűlik velem a bajod. - mondta Thalia, vagyis azt hiszem így hívják.
 - Én is ugyanúgy megküzdöttem a helyemért! Arról meg nem tehetek, hogy az Ezredest jelölték ki a gyámomnak.
 - De tudtad, hogy áthelyezték ide, igaz?
 - ÉN IS MA TUDTAM MEG, HOGY A GYÁMOM! - keltem ki magamból.
  Nagyon nem szeretem, ha úgy gyanúsítanak meg, hogy semmi alapja sincs a dolognak. Körbenéztem és mindenki döbbentem nézett rám. Először azt hittem, hogy a dühkitörésemen csodálkoztak, csak aztán vettem észre, hogy a körmeim helyett karmok vannak, mint a macskáknak. Gyorsan visszaváltoztattam, és elmentem a fürdőbe. Visszaértem, és beestem az ágyba. A többiek is a lefekvéshez készülődtek.
 - Öhm, Anna?
 - Igen Lace? - néztem fel rá.
 - Nagyon megszerettem a lenti ágyat, és nem tudok fent aludni, és...
 - Röviden, cseréljünk ágyat?
 - Igen. Akkor cserélünk? - nézett rám kis kutyus szemekkel.
 - Egyszer ez fog a sírba vinni - morogtam magamban - Persze, cseréljünk.
 - Köszönöm! - ezzel a lendülettel leugrott az ágyról.
   Nem lemászott, hanem ugrott. Én is feltápászkodtam, és felmásztam az emeleti ágyra, azonban lenéztem Lace - re, akin látszott, hogy van még egy kérdése.
 - Mit szeretnél még? - kérdeztem.
 - Hol laktál? Hiszen az Ezredes mindig küldetésen volt, vagyis szerintem, akkor te egyedül voltál a szállásán vagy mi?
 - Egyszerűbben oldotta meg. Az árvaházban maradtam, és csak ma mondta meg, amit már egy éve tud. Azonban fáradt vagyok, majd máskor beszélgetünk. Jó éjt Lace!
 - Jó éjt Anna!
  Fordult egyet és már aludt is. "Végre vége ennek az idegölő napnak" - gondoltam magamban, és elaludtam.

*Legort szemszöge, este kilenc óra*

  Végre végeztem a jelentéssel, most már csak Argothoz kell vinnem. Felálltam az asztalomtól, a jelentésemet beletettem a táskámba, és úgy indultam a nagy ház felé, persze a fegyvereim is nálam maradtak. "Vajon mikor fogjuk tudni megbeszélni a támadást? Hisz most kétszer annyi dolgunk van. Talán majd egy hét múlva." - gondolkodtam. Közben odaértem a nagy házhoz. Argot kint ült a ház lépcsőjén, és maga elé bámult, gondolom megpróbált előre tervezni.
 - Argot!
 - Igen Legort? - nézett rám.
 - Itt van a jelentés, amit kértél. - nyújtottam neki oda a papírt.
 - Köszönöm. Milyen hamar lehet pótolni a mennyiséget?
 - Nem tudom, lehet egy hét, de az is lehet hogy több időre van szükség. Ha rendszeresek lesznek a támadások, akkor soha nem fogom tudni pótolni azt a mennyiséget, amit most elhasználtam ebben az egy napban.
 - Reméljük, most sikerült őket egy időre elijeszteni, de vajon, hogyan kerülték ki a csapdákat?
 - Lehet, hogy még nem voltak ott csapdák, vagy csak fél kész állapotban voltak. Shinával nem tudsz róla beszélni?
 - Shina is megsérült. - nézett rám.
 - Tényleg, bocsánat, de nem vagyok a legjobb formámba. - ültem le mellé.
 - Semmiség. Most mindenki kimerült. - sóhajtott egyet - Azonban beszéltem Shinával. Azt mondta, hogy az összes csapdát befejezték, és ott is kellett, hogy legyen, ahol bejöttek a holdtigrisek.
 - Furcsa, ez az egész.
 - Hogy érted?
 - Én úgy tudtam legyőzni az egyiküket, hogy beindítottam egy csapdát. Akkor hirtelen azt hittem, hogy csak félig van kész, de akkor ezek szerint, valaki direkt nem akarta, hogy elinduljon.
 - Én sem tudom, hogy mit gondoljak erről, majd megbeszéljük akkor, amikor a súlyosan sérültek is felépültek. - felállt és én is követtem a példáját. - Most menj aludni. Holnap is szükségünk lesz rád.
 - Rendben. Jó éjt! - visszaindultam a házikómhoz.
  Amint beléptem, bedőltem az ágyba. "Végre vége ennek a szörnyű napnak" - gondoltam, és elaludtam.