11. fejezet - Diákok

*1 héttel később, Legort szemszöge*

"Ne csak ne most" - gondoltam magamban, amikor felkeltem. A fejem lüktetett és fájtak a végtagjaim. "Hogyan oldjam meg, hogy feltűnés nélkül eltűnjek pár órára? Elmegyek gyógynövényekért egyedül, majd ha valaki megállít, azt mondom neki, hogy sürgősen szükség van egy bizonyos növényre. Reméljük nem Argot állít meg." Gyorsan összeszedtem a gyűjtéshez való dolgaimat. Nagyon korán volt, a nap nem rég kelhetett fel. "Így könnyebb lesz kijutnom észrevétlenül."- gondoltam. Amint kiléptem a házamból, már rögtön megszólítottak.
 - Mit csinálsz ilyen korán Legort? - kérdezte Victoria.
 - Egy különleges fajta növényt keresek, ami csak hajnalban nyílik. Most nincs időm beszélgetni, csak pár óráig virágzik - és elindultam, de Victoria követett.
 - Ne kísérjelek el? Nagyon veszélyes az erdő.
 - Neked most itt kell őrködnöd, engem meg ne félts. Tudok vigyázni magamra! (Csak most nem az állapotom miatt) - mondtam.
 - Szólok Shinának, hogy elmegyek veled! - azzal sarkon fordult és elsietett.
  Csak erre vártam. Megfordultam és elkezdtem szökkengetni az ágakon. Egyre beljebb értem az erdőbe. "Szerintem idáig nem fognak követni" - gondoltam. A fejem egyre jobban lüktetett, ezért gyorsan átváltoztam. Igen, képes vagyok átváltozni. Két alakom van egy ember és egy tünde. Az emeberi alakomat akár nyolc évig is tudom viselni, azonban a tünde alakomat csak egy hónapig, pontosabban négy hétig. Muszáj utána átváltoznom, különben, ha nem akaratosan változok át, akkor egy hétig is ember maradhatok, amire most igazán nincs szükség. Most emberként jártam az erdőt, és kerestem növényeket. Körülbelül négy óráig muszáj így kinéznem, aztán visszaváltozhatok. Bolyongtam össze vissza. Remélem hamar eltelik az a négy óra!

*4 órával később*

A tarisznyám már tele lett mindenféle növénnyel. Veszélyes állatokkal nem találkoztam, szóval elég nagy szerencsém volt. A nem találkoztam nálam azt jelenti, hogy nem faltak fel. Szerencsétlenségemre sikerült megkergetnem magamat egy anyamedvével, mert túl közel mentem a bocsaihoz. Nagy mázlim volt, hogy nem akart addig üldözni míg el nem kap. Most már vissza tudok változni. Megálltam az ágon és a fa törzséhez sétáltam, nem egyszer volt olyan, hogy egy alakváltás után elszédültem, és most nincs kedvem kitörni a nyakamat. Leültem, és alakot váltottam. Most már visszamehetek. Remélem Victoria nem riadóztatta a falut, hogy eltűntem. Már közel voltam a faluhoz, és láttam, hogy a katonák az ágakon szökkengetnek, mintha keresnének valamit. Oda mentem Shinához. Nem vett észre, mivel a térképet figyelte, amit a kezében tartott.
 - Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem.
 - Igen tudsz segíteni. - nézett fel, és a szemei szikrákat szórtak.
  Szóval a katonák nem valamit, hanem valakit kerestek. Pontosabban engem.
 - Mondtam Victoriának, hogy elmegyek növényeket gyűjteni.
 - Négy órán át voltál távol, és teljesen egyedül voltál! Nem tudtunk volna segíteni, ha megsérülsz! - emelte fel a hangját Shina.
  A katonák is észrevették ezt, és körénk gyűltek.
 - Elnézést, hogy nem kértem segítséget, de egy különleges növényt kerestem. Tudom, hogy milyen veszélyes ez a hely, ezért inkább arra alapoztam, hogy a vadállatok ne vegyenek észre, és ezt úgy tudtam elérni, hogyha egyedül mentem.
 - Soha többé, nem mehetsz egyedül az erdőbe!!! - mondta Shina.
 - Rendben. Nem fogok többször egyedül az erdőbe menni. - ígértem.
 - Argot hívat minket, ezért is kezdtünk el keresni, meg persze azért, mert Victoria is szólt, hogy elmentél egyedül az erdőbe.
 - Reméltem, hogy nem fog szólni - dünnyögtem.
 - Mondtál valamit?
 - Nem semmit, menjünk Argothoz. - elindultam vissza a faluba, a katonák is jöttek velem együtt.
  Bementünk a nagy házba, ahol vártak minket. Ott volt Berill, Argot, és legnagyobb meglepetésemre, az ikrek is itt voltak.
 - Mit szeretnél Argot? - kérdeztem.
 - Alton, Lara és Emerisz ma lettek tizenkét évesek, tehát el kell kezdenünk tanítani őket. Azért hívattalak titeket, mert úgy vettem észre, hogy ti lennétek a legmegfelelőbbek a tanításukra.
 - Argot - kezdtem bele - nem biztos, hogy jól választottál. Mármint én is csak pár évvel vagyok náluk idősebb.
 - Legort, mint ma is bizonyítottad, ha eltűnnél, akkor nagyon nagy bajban lennénk. Jobb ha más is ért rajtad kívül a gyógyításhoz.
 - Rendben.
 - Akkor Alton, Lara, Emerisz, válassztatok, hogy kitől tanulnátok szívesen. Merkótól, Berilltől vagy Legorttól? - kérdezte őket Argot.
  Az ikrek csak összenéztek, tudtam, hogy egymással beszélgetnek, de közbe szóltam.
 - Ezt saját magatoknak kell eldönteni, nem együtt. Gondolkodjatok el, hogy ki mi szeretne lenni, és aszerint válasszatok. - mondtam nekik.
  Pár perc múlva ránk néztek. Eldöntötték. Lara szólalt meg elsőnek:
 - Én Berilltől szeretnék tanulni! - és mellé sétált.
 - Rendben, te leszel a tanítványom. - mosolygott rá Berill.
  A két fiú összenézett. Tudtam, hogy veszekednek, csak azt nem tudtam, hogy miről. Alton gyorsan hadarta:
 - Merkót szeretném a tanáromnak.
 - Legyen. - csak ennyit mondott Merkó.
 - Legort tanítanál? - szólalt meg végül Emerisz.
 - Persze. - mondtam.
 - Remek, most hogy végeztünk mindenki mehet a dolgára.
  Megfordultam és elindultam a kijárathoz, de észrevettem, hogy Emerisz nem követ, hanem a testvéreivel társalog.
 - Emerisz! Gyere sok dolgom van! - szóltam.
  Rám nézett, és elindult. Megvártam még mellém ért, és vissza indultam a házikómhoz.
 - Hogy értetted, hogy csak pár évvel vagy idősebb nálunk? - tette fel a kérdést.
 - Szerinted hány éves vagyok? - kérdeztem mosolyogva.
 - Rögtön tudtad, hogy mit kell tenned, amint megláttál egy beteget, vagy egy sérültet, tehát már sok tapasztalatot szereztél. Sokáig azt hittem, hogy száz és kétszáz között van az életkorod.
 - Tévedsz. Én csak tizennyolc éves vagyok. - mentem volna tovább, de Emerisz nem mozdult.
  Nagyon meglepődött a valódi koromon.
 - Ne tátsd a szádat, még szét kell válogatnunk a gyógynövényeket, amiket gyűjtöttem. - mondtam.
 - Máris. - szedte össze magát.
  A házamban elkezdtem neki megmutatni a növényeket, hogy mi mire jó, miről lehet felismerni, hogy kell begyűjteni őket, mikor virágoznak és hogy hol találtam őket. Szorgalmasan jegyzetelt. Amikor végzett az írással nagyot sóhajtott.
 - Ezt kívülről kell tudnom, igaz?
 - Igen majd kívülről fogod tudni ezeket. - mondtam.
 - Mikorra? - kérdezte szomorúan.
 - Majd amikor szükségesnek érzed, hogy tudd. Most leírtál róluk mindent, amit mondtam, igaz? Ha tényleg gyógyító szeretnél lenni, akkor hamarabb fogod megjegyezni, mint gondolnád. Ahogy Argot is mondta, most sok mindent elfogok mondani, hogy mit hogyan kell csinálni, de rajtad múlik, hogy mikorra tanulod meg. A lényeg az, hogy tudd mit kell csinálni, amikor szükség van rá.
 - Te honnan tudtad, hogy mikor van szükség rá?
 - Én megtanultam ezeket rögtön, miután sajnos valaki ott halt meg az orrom előtt, mert nem tudtam segíteni rajta. De ezt neked kell tudnod, hogy mikor tudod rendesen megtanulni.
 - Ki tanított? - kíváncsiskodott Emerisz.
 - Úgy látszik ma csak beszélgetni fogunk. - mosolyodtam el.
 - Nem azért kérdeztem, hogy húzzam az időt. - mondta gyorsan Emerisz.
 - Tudom. Érzem, hogy kíváncsi vagy, mert nem bízol meg bennem. Az egyik legfontosabb szerintem, hogy megbízz bennem, mert amíg nincs bizalom addig nem fogsz tanulni. - fejtettem ki.
 - Hogy érted?
 - Gondolj bele, ha ezt feladnám, amit most leírtál, hogy tanuld meg holnapra, és nem beszélgettünk volna, hanem csak ledaráltam volna az anyagot, megtanulnád?
 - Ne-em.
 - Látod? Viszont, ha beszélgetünk akkor sokkal inkább megtanulnád, főleg úgy, hogy nincs időpont, hogy mikorra kell tudnod.
 - Nem értem, hogy miért rám bízod, hogy megtanulom-e vagy sem. Hiszen ezzel azt mondtad, hogy nem szükséges megtanulnom.
 - Az egész rajtad áll. Hogy tudsz-e majd segíteni, ha szükség van rá, vagy nem. És ha nem akkor az illető, akin segíthettél volna meghal. Ez áll a döntéseden, tanulsz és meg fogsz tudni menteni sokakat, vagy nem tanulsz és a tehetetlenséged miatt fognak meghalni.
 - Ahhoz képest, hogy csak tizennyolc éves vagy, sokkal öregebbnek tűnsz vagyis inkább olyannak tűnsz akinek nagyon sok tapasztalata van.
 - Bonyolult a múltam, de ez most ne érdekeljen. A múlt az elmúlt, a jövőnk messzi és bizonytalan. Ami biztos az a jelen, hogy most ez van, és el kell ezt fogadni.
 - Ki volt a tanítód? - tette fel másodjára a kérdést Emerisz.
 - Emandiece úr.
 - Tényleg? Tudtommal soha senkit nem fogadott el tanítványnak. Pedig nagyon sokan mentek hozzá, hogy tanítsa őket.
 - Igen tudom. Először engem is elutasított.
 - Mi történt? - nézett rám kíváncsian Emerisz.
 - Nem hiszem, hogy fontos.
 - Te mondtad, hogy fontos a bizalom a tanár és a diák között. - hozta fel az, amit az előbb mondtam neki.
 - Legalább figyeltél rám. Nos, akkor kezdjük az elején. - és leültem az asztalomhoz, Emerisz pedig az ágyamra telepedett le. - Tizenkét éves voltam, amikor odamentem hozzá, és megkértem, hogy tanítson, azonban szokásához híven elutasított, de nem mentem el. Többen is jöttek utánam, hogy megkérjék, hogy tanítsa őket, de mindenkit elküldött. És el is mentek, nem próbálkoztak utána. Elhatároztam, hogy így vagy úgy de gyógyító leszek, és tőle fogok tanulni. Így hát megfigyeltem, hogy mit csinál. Volt egy szokása, hogy amikor a növényeit használta, mindig elmondta a betegnek, hogy az mire való, mi a neve és hasonlók. Úgy mondta el, mint én neked. Jegyzeteltem egyfolytában, mindent leírtam, akkor is követtem, amikor gyűjteni ment. Egy hónapja figyeltem meg, amikor észre vettem, hogy az egyik gyógynövény, amit rendszeresen használ, elfogyott. Pár perce jött fel a nap, és az a növény csak hajnalban virágzik, és a virágára volt szükségem. Elmentem oda, ahol ez a növény nyílt, és óvatosan szedtem pár virágot, nem kellett túl sok, mert nehezen lehet begyűjteni, és a főzetekbe elég kevés is belőle. Amikor visszaértem, ő már várt rám az ajtóban. Csak intett nekem, hogy menjek be. Onnantól fogva tanított engem.
 - Megmondta, hogy miért kezdett tanítani?
 - Igen. Azt mondta, hogy az elutasítás csak egy próba volt. Aki elment az elbukott. Aki ott maradt volna az lett volna a tanítványa. Csak én maradtam. A következő próba az volt, hogy így is tanulok-e tőle, ha már nem tanít. Azon is átmentem. Az utolsó próba, pedig a növény gyűjtés volt. Azt is sikeresen megoldottam, ezért lehettem a tanítványa.
 - Nem nagyon híresztelte, hogy van tanítványa. - mondta Emerisz.
 - Igen, direkt. Kíváncsi volt, hogy hányan teszik meg ugyanezt mint én.
 - És hányan tették meg?
 - Csak én voltam.
 - Ha tizenkét évesen lettél a tanítványa, akkor hat éven keresztül tanultál tőle.
 - Igen. Nem sok idő. Mindig azt mondta, hogy gyakorlattal sokkal többet lehet tanulni, mintha bent ülnék és magolnák. Igaz, amit mond, mert hat év alatt nagyon sok mindent megtanultam, míg mások magolással ugyanezt több mint hat év alatt tanulnák meg, és akkor csak az elméletről beszélünk, utána kell nekik még plusz pár év gyakorlat is.
 - Szerinted nekem mennyit kell tanulnom?
 - Ez rajtad múlik, de ha szorgalmas vagy, és figyelsz, hamar rájössz, hogy nem bonyolult ez az egész.
 - Értem.
 - Akkor folytassuk. Még csak a növények felénél járunk.
 - Hisz mindegyiket elpakoltad már.
 - Igazad van, azonban nem csak ma gyűjtöttem növényeket. Pár nap múlva megint el kell mennem, és szeretném ha velem tartanál, hisz jobban megragad, ha élőben kell csinálni.
 - Rendben.

*1 órával később*

 - Mára ennyi lesz, holnap gyakoroljuk a főzet készítést. - mondtam miután az összes növénnyel végeztünk.
 - Miért nem ma? Még csak dél van.
 - Gondoltam pihenni akarsz, de ha nem, akkor kezdhetjük akár ma is.
 - Rendben.

*4 óra múlva*

 - Ennél a résznél nagyon figyelj, mert itt könnyen el lehet rontani.
  Semmi válasz. Rá néztem, és Emerisz békésen aludt az ágyamban.
 - Akkor azt hiszem mára ennyi elég. - mosolyogtam.
  Hagytam, hadd aludjon még egy kicsit. Addig átnéztem a jegyzetei, hogy mindent helyesen írt-e le. Keveset kellett javítanom, és azokat is a vége felé, amikor már álmosodott. Elővettem egy papírt és elkezdtem írni a jelentést. Egy órámba telt mire végeztem vele, és Emerisz még nem ébredt fel. Felálltam, hogy elvigyem Argotnak a jelentést. Kint összefutottam Larával.
 - Szia! - köszönt.
 - Szia!
 - Hol van Emerisz? Még nem engedted el?
 - De már elengedtem, de ott van még a házamban. Nyugodtan menj be. - tovább sétáltam, Lara pedig a házam felé vette az irányt.
  Bementem a nagy házba és átadtam Argotnak a jelentést. Végig vizsgálta azt. "Most jön a fejmosás" - gondoltam, mert eddig nem volt ideje megdorgálni a reggeli eltűnésem miatt.
 - Miért mentél el egyedül gyógynövényt gyűjteni?
 - Mert kerestem egy ritka növényt, és nem szerettem volna a vadállatok figyelmét felkelteni..
 - Legort, jobban örülnék, ha az igazat mondanád. - vágott közbe.
 - Jól van. Csak ki akartam szellőztetni a fejemet. Elég sűrű volt ez a két hét.
 - Értem - mondta, de látszott rajta, hogy nincs meggyőzve - Hogy halad Emerisz?
 - Most éppen alszik, ha Lara fel nem keltette.
 - Hogy érted, hogy alszik? Nem tanítanod kellene?
 - De. Mára csak a gyógynövényeket akartam volna megismertetni, aztán elengedtem volna, azonban ő erősködött, hogy vegyük tovább nyugodtan. Gondolom elfáradt és elaludt. Nekem meg nem volt kedvem felébreszteni. Mehetek?
 - Igen.
  Visszamentem a házamba, ahol Lara fogadott. Nem ébresztette fel Emeriszt, és a székemen ült.
 - Azt hittem, hogy fel fogod kelteni. - mondtam.
 - Ide hívtam Altont, és most rá várok.
 - Miért hívtad ide Altont?
 - Elmondtam neki, hogy Emerisz elaludt, és ő szeretné felkelteni. - nézett rám ártatlanul Lara.
 - Nem biztos, hogy Emerisz jól jár vele.
 - Megérdemli, ha elaludt.
 - Már több órája itt van velem, és végig jegyzetelt. Megértem, ha túl monoton volt neki.
  Közben betoppant Alton.
 - Akkor, hogyan is keltselek fel Emerisz? - mondta inkább magának mint nekünk.
 - Sehogy, mert már ébren van. - mondtam.
 - Tessék? Felébresztettétek? Ne, én akartam volna.
 - Magától ébredt fel.
 - De hát még fekszik.
 - Beszélj vele, és látni fogod, hogy felébredt.
  Alton csöndbe maradt. Gondolom ellenőrzi, hogy igazat mondtam-e neki. Be kell valljam, csak Emeriszt védtem, és így sokkal jobb ébresztésben részesült, mint amit Alton talált volna ki. Most ébredt fel, Alton meg mérgesen nézett rám.
 - Azt mondtad, hogy felébredt.
 - Akkor úgy látszik ki hagytam a "fog" szócskát. Mert azt akartam mondani, hogy fel fog ébredni.
  Alton csak megfordult és kiment, Lara pedig követte, még mindig nem változott meg rólam a véleményük. Szegény Emerisz pedig csak kapkodta a fejét.
 - Mi történt?
 - Elaludtál, és jött Alton felébreszteni.
 - Mennyi ideje aludtam?
 - Körülbelül másfél-két órát aludhattál át.
 - Alton, hogy hogy telepatikusan ébresztett? Durvábbra számítottam volna tőle.
 - Azt mondtam neki, hogy már felébredtél, csak nincs kedved kiszállni az ágyból. Nem hitt nekem, én meg azt mondtam hogy kérdezzen meg. Így felkeltett.
 - Szóval hazudtál neki, hogy én ne kényelmetlen ébresztőt kapjak. - gondolkodott el.
 - Igen.
 - Köszönöm.
 - Ugyan ne köszöntgesd. Holnap folytatjuk, és kijavítottam a jegyzeteidet. Nem volt benne sok hiba, amiket találtam, biztos az álmosság miatt ejthetted.
 - Köszönöm, és további jó estét!
 - Neked is!
  Lefekvéshez készülődtem, amikor valaki kopogott. Ajtót nyitottam, és Victoria állt velem szemben.
 - Szia! - köszönt - Elnézést, hogy ilyen nagy felfordulást okoztam. Csak hirtelen eltűntél.
 - Nincs semmi baj. Nekem kéne bocsánatot kérnem, hisz én hagytalak faképnél. Elnézést.
  Victoria csak bólintott és elment, én meg lefeküdtem.

* Anna szemszöge, reggel 8 óra*

 - Kadétok megkapják ma az első éles küldetésüket. Egyszerű lesz, szóval nem ajánlom, hogy elrontsák! A határhoz közel van egy kisebb épületünk, amiben a Keleti Erőd alá tartozó falvak jelentései vannak. Azért kell elmenniük és idehozniuk. Általában egy küldöncöt küldünk, azonban manapság megnőtt a Kívülállóknak az aktivitása. A mai óráik elmaradnak, van egy napjuk elhozni a jelentéseket. A küldetés után önöknek is jelentést kell írniuk. Az épületet őrizzük, és szóltunk, hogy önök mennek. Kapnak egy levelet, ami feljogosítja magukat a jelentések elvételéhez. Értették?
 - Igen, uram. - vágtuk rá egyszerre.
 - A küldetés vezetője Cardot Rignot. Kalin Lace fogja átvenni a jelentéseket. Fél óra múlva legyenek a gyakorló pálya déli csücskénél. Hozzanak magukkal fegyvereket. Értették?
 - Igen, uram.
 - Oszolj!

*Fél óra múlva*

  Ott álltam a többi kadéttal a déli csücsökben. Két tegez az oldalamon és még három-három dobótőr az övemen. Mindenki időben megérkezett. Az őrnagy végig mért mindenkit, és átadta Lace-nek a levelet.
 - Egyszerű a küldetés, remélem nem szúrják el. - mondta búcsúzúul az őrnagy.
"Köszönjük a biztató szavakat" - mosolyogtam magamban.
 - Anna, mi a terv? - álltunk körbe mielőtt elindultunk volna.
 - Előre mennek négyen középen hárman, hátul hárman. Akik elöl mennek: Rignot, Thalia, Ametiszt és Tizon. Középen mennek: Denrick, Lace és Endrees. Hátul lesznek: Enturin, Amber és én. Akik elől vannak, ők fognak jelezni, ha valami baj van. Denrick-nél és Endrees-nél is lesz egy-egy papír, azok hamis papírok lesznek.
 - Ha megtámadnak akkor harcolunk, ugye? - kérdezte Enturin.
 - Nem. Ha megtámadnak, akkor a támadók biztos, hogy erősebbek lesznek nálunk, hiszen mi még gyerekek vagyunk. Nem lehetünk erősebbek nálunk, viszont fürgébbek lehetünk. Ha megtámadnak, akkor szétválunk, mint gyakorlaton, és megbújunk. Ha nem akarják feladni, akkor szétválasztjuk őket egy-két csellel, és egyesével ártalmatlanítjuk őket. Ez lenne a legjobb megoldás. Elfogadjátok a tervet?
 - Igen. - mondták.
 - Akkor indulás!
  Mindenki alakot váltott, és elindultunk a megbeszélt formációban.

*3 óra múlva*

  Nem történt semmi különös amíg odaértünk, senki se állított vagy támadott meg bennünket. Túl egyszerűnek tűnt. Még vártunk Lace-re másfél órát, mert a levelet amit hoztunk, vagy hússzor átvizsgálták. Utána Lace-nek le kellett tennie e fegyvereit, és még hasonlók. Másfél óra múltán visszajött kezében a jelentésekkel. Megint átváltoztunk, és elindultunk, csak most nem volt olyan egyszerű dolgunk, mint idefele jövet. Körülbelül húsz perc múlva az indulástól, Ametiszt rögtön csapdába esett, amit nagy eséllyel Lace-nek állítottak fel. Gyorsan kiszabadítottuk, és mindenki a  rejtőzködő alakjára változott. Nem kockáztattunk. Rignot össze vissza irányított bennünket, hogy ne lehessen kiszámítani, hogy merre megyünk. Azonban így is ránk támadtak. Tizont kapták el, azonban nem számoltak az erejével, a hátára érkezett a támadó, erre háttal egy fához vágódott, és leszerelte az ellenfelét. Mindenki elszóródott és elbújt. Hárman voltak a támadóink, és nem akarták feladni, így elkezdtem a B tervet. Kisebb zajt csaptam, és az egyikük megindult felém, én meg a szakaszomhoz csaltam. A többiek megértették, hogy mit szeretnék és körbe vették, az ellenfelünk túl későn eszmélt rá, hogy csapdába esett. Mindenki egyszerre támadott rá, és hamar visszaváltozott, jelezvén, hogy megadja magát. Nem bíztam benne, ezért átváltoztam úgy, hogy ne vegyen észre, és altatót nyomtam az orra alá. Mindenki engem nézett.
 - Szólhatott volna a többieknek. Van tízpercünk mire felébred, addigra kerüljük meg a másik kettőt és tűnjünk el!
  Mindenki bólintott, és elindultunk. Szerencsére ők ketten együtt maradtak, így egy kis eltereléssel, sikerült kicseleznünk őket. Amber volt a csali, elfutott előttük és eltűnt az erdőbe. Végül vissza talált hozzánk. Amber ebben jó, pár másodperc alatt el tud tűnni és egy másik helyen kerül elő. Vissza lett volna az útból két óra, azonban azt lerövidítettük másfél órára. Még így is késtünk.
  A gyakorló pályán várt minket az őrnagy. Annyit láthatott, hogy az egész szakaszunk berobban az állatalakjában. Nem akartuk, hogy elkapjanak, és nem vettük észre, hogy megérkeztünk. Az őrnagy furcsa pillantása miatt, visszakullogtunk az erdőbe és alakot váltottunk. Megint kijöttünk, és már több felsőbb éves is összegyűlt. Nem azért, mert sajnáltak, hogy mégis mi vagy ki kergethetett minket. Á dehogy, nem ilyen kedvesek. Azért jöttek, hogy egy jót nevessenek.
 - Rignot, jelentést! - követelte az őrnagy.
 - Az odafele úton nem történt semmi, három óránkba tellett odaérni. Még másfél órát vártunk a papírokra. Azután rögtön visszaindultunk. Azonban Ametiszt rögtön az út elején csapdába esett. Sikerült kiszabadítanunk. Utána már óvatosabbak voltunk, de még így is sikerült ránk támadniuk. Tizon-ra támadott valaki, azonban ő sikeresen ártalmatlanította a támadóját. Mindenki elbújt, és további három támadót azonosítottunk. Az egyiket sikerült leszerelnünk, a másik kettőt pedig kikerültük, és idáig futottunk.
 - A jelentések megvannak?
 - Igen, uram! - Lace átadta a papírokat.
 - A mai napot megkapjátok pihenő napnak! A nap végén adják le a jelentésüket!
 - Igen, uram. - mondta mindenki fáradtan.
  Miután megírtam a jelentést, azt átadtam az őrnagynak. Utána elmentem ebédelni, és ebéd után felmentem az Ezredes irodájába. Bekopogtam, és miután kiszólt, hogy "Szabad!" be is mentem.
 - Hogy sikerült az első küldetés?
 - Sikeresen teljesítettük, de ránk támadtak.
 - Ezt, hogy érted? Hiszen ezek csak sima jelentések a környékbeli falvakból. Nincs semmi értéke azoknak a papíroknak. Akkor miért támadtak meg titeket? - mondta inkább magának mint nekem.
 - Múltkor a tündéket is megtámadták. Azt mondta, hogy inkább őt támadták, mint a többieket. Szerintük azért őt támadták, mert ő a gyógyító. De lehetséges, hogy inkább az ereje miatt támadták.
 - Hogy érted? - nézett rám.
 - Szerintem a telepatákat keresik.
 - Honnan tudnának rólatok?
 - Nem tudom. Lehetséges, hogy valaki nekik dolgozik.
 - Magyarán lehetséges, hogy van egy kém?
 - Lehetséges.
 - Akkor még inkább nem beszélhetsz arról, hogy mit csinálsz a hatodik órában.
 - Remélem nem fog elfajulni a dolog.
 - Én is remélem. Még valami?
 - Nem semmi.
 - Örülök, hogy feljöttél.
 - Én is. Szia!
 - Szia!
  Visszamentem a szakaszomhoz. Mindenki tanult. Nem értettem, hogy miért, hiszen mostanában nem lesz dolgozat.
 - Lace, miért tanul mindenki?
 - Rastre tanár úr ma mondta, hogy holnap röpdolgozatot írunk.
 - Remek. - megfogtam a füzetemet, és én is elkezdtem felkészülni.
  Azonban nem tudtam a tanulásra koncentrálni. Egyfolytában a támadáson kattogott az agyam. Végül letettem a füzetet, és a támadást próbáltam lerajzolni, hogy hogyan támadtak és hogy utána mit csináltak. Eléggé belemerültem. Megpróbáltam az ellenség minden mozgását visszakövetni. Persze a csapdát is lerajzoltam. Hiányzott pár adat, de nagyjából elkészültem vele.
 - Itt erre mentek és nem arra. - szólalt meg hirtelen mögöttem Enturin.
  Felnéztem és az egész csapat körülöttem állt.
 - Még hiányzik pár adat, de utána már könnyű kiszámítani, hogy mit miért csináltak. Azaz meg lesz a sablon.
 - Értem. Akkor mindenki mondja el azt, amit Anna kihagyott.
  A többiek segítségével gyorsan befejeztem a rajzokat. Több rajzot, ugyanis a csapdáról is sikerült egy szerkezeti képet csinálnunk. Meg a támadóink mozgásáról is több rajzot kellett csinálnunk, meg persze amikor az egyikük rátámadt Tizon-ra azt is lerajzoltam, hogy hogyan tette. Minden meg volt. Ki terítettem, a rajzokat egymás után Lace ágyára. Mindenki figyelmesen nézte, és Rignot szólalt meg először.
 - A csapdát holnap kezdjük el rekonstruálni, és a gyakorlatoknál ezt a mozgást használjuk.
 - Miért? - kérdezte Amber.
 - Azért, mert mindenki másképp készít csapdát. És a gyakorlatok is másképp néznek ki.
 - Akkor az mit jelent?
 - Vegyük például a kioldószerkezetet. Itt azzal aktiválódott, hogy megbotlottál a kötélben. Tehát vehetjük ezt alapnak. Ha küldetésre megyünk, akkor figyelnünk kell a talajra is. Hálós csapdát használnak, amivel könnyedén ártalmatlanítanak, de nem sebesülünk meg. Tehát nem az ölés a céljuk, hanem az, hogy elfogjanak. Tizon-ra is úgy támadtak, hogy ráugrottak a hátára, Tizon így nem sérült meg, csak elesett. Bárki mást elkapott volna, de nem számolt Tizon erejével, aki simán felállt alatta, és a fához lapította. Járőröztek és együtt maradtak, tehát tudták, hogy képesek vagyunk támadni. Annyi hibát ejtettek, hogy az egyikük leszakadt, de ő is megadta magát, amint észrevette, hogy csapdába sétált. Tehát, nem feltétlenül a harc volta céljuk. Ebből arra következtetek, hogy inkább el akartak kapni, nem pedig küzdeni szerettek volna. Viszont a jelentések nem lehettek ennyire fontosak. - világosított fel minket Thalia.
 - Ha nem a jelentések kellettek nekik, akkor mi? - kérdezte Endrees.
 - Mi. - mondta Denrick.
 - Én is ezt kérdeztem. - nézett rá Endrees.
 - Nem úgy értem. Minket akartak elkapni. - forgatta a szemeit.
 - Miért lenne ránk szükségük? - kérdezte Enturin.
 - Mert katona híján vannak. - mondta Rignot.
 - Tessék?! - nézett rá mindenki.
 - Emlékeztek az első napra, amikor láttuk, hogy az elkerített rész, az azt jelenti, hogy három méteres fallal és egy kapuval van elkerítve egy földterület?
 - Igen.
 - Akkor akartam mondani, hogy mostanság sok kadét eltűnt. Nem tudják hogyan, de egyszer öt kadét is eltűnt egyszerre.
 - Azt nem mondtad, akarom mondani, nem fejtetted ki, hogy miért akarnak minket.
 - Egyre kevesebb náluk a katona. Ezért a fiatal kadétokat elrabolják és átnevelik. Persze kisgyerekek elrablásával is próbálkoztak, de azért nagyon összevesztünk velük, és majdnem háborúig fajult  helyzet. Attól kezdve már csak kadétokat rabolnak el. De nem sűrűn, ők se akarnak háborút, de mostanság nagyon elfajult velük a helyzet, mintha dühösek lennének ránk. - fejezte Rignot a beszámolót.
  "Ha tudnátok, hogy miért" - gondoltam magamban.
 - Anna te tudsz valamit? - kérdezte Denrick.
 - Miért tudnék bármiről is?
 - Mert az Ezredes a gyámod. - válaszolt.
 - Nem oszt meg velem semmit. Főleg ha ilyen fontos dologról van szó.
  Még egy kicsit elmélkedtek, hogy miért lehetnek dühösek a Kívülállók, aztán mindenki elaludt. "Egyszer be kell majd nekik mindent vallanom, de nem ma." - gondoltam, és elaludtam.