12. fejezet 2. rész - Egy kis probléma

*Legort szemszöge*

 - Emerisz! Ébredj! - szólongattam.
 - Még korán van, had aludjak még öt percet. - motyogta, és megfordult.
 - Na azt már nem. - mondtam és lerántottam róla a takarót - Fél óra múlva találkozunk a nagy ház előtt. Hozz egy kést, egy szütyőt és a jegyzetfüzetedet. Megyünk növényt gyűjteni. Na kelj ki az ágyból! - még motyogott valamit és kereste a takaróját, de azt már feltettem a gerendára.
  Kimentem és Victoriát kerestem. Már öt perce kerestem és még mindig nem találtam. "Remek, remélem őt nem kell felébresztenem, hiszen megígérte, hogy elkísér." - fordultam meg és vele szembe találtam magamat.
 - Szia Legort! - köszönt vidáman - Mikor indulunk?
 - Amikor Emerisz összeszedi magát. - mondtam.
 - Még mindig az ágyában fekszik?
 - Lehet.
 - Már nem sokáig. - és elindult Alton és Emerisz házához.
 - Nem szükséges Victoria! Mindjárt kész lesz! - próbáltam utol érni, de nem sikerült.
  Azt hiszem Emerisznek nem lesz túl jó reggele. Hopsz. Inkább a nagy házhoz mentem és ott vártam rájuk. Pár perc múlva Victoria diadalittas mosollyal húzta ki Emeriszt a házból. Szegény, nála volt minden amit mondtam, de biztos nem volt túl jó ébresztője. Idáig hallatszott, hogyan próbált kiszabadulni Victoria szorításából.
 - Tudok menni magamtól is! Engedj el! - rángatta a kezét Emerisz.
 - Kár volt sokáig az ágyban maradnod. - mosolygott Victoria, közben ideértek.
 - Indulhatunk? - kérdeztem.
 - Igen! - mondta Victoria.
 - Nem mehetek vissza a házamba? - reménykedett Emerisz.
 - Azt akarod, hogy Victoria a fülednél fogva húzzon ki onnan? - kérdeztem.
 - Akkor indulhatunk. - változtatta meg a véleményét.
  Elindultunk. Megint észak felé mentünk. Emerisz tudta, hogy milyen növényeket keresünk, így előrébb ment. Victoriával hátrább maradtunk.
 - Hogy tudtad kiszedni az ágyból? - kérdeztem.
 - Valójában már készen volt, csak visszaaludt. Így már csak ki kellett ráncigálnom az ágyából. - mondta.
 - Előre megyek. Figyelj Emeriszre.
 - És te?
 - Én tudok vigyázni magamra, és ha baj van úgy is kibírom addig amíg jössz.
 - Rendben, de vigyázz magadra. - és előre ment Emeriszhez.
  "Mikor mondjam meg neki, hogy tudom mit érez?" - gondolkodtam. Na akkor keressünk növényeket.

*3 óra múlva*

- Emerisz gyertek visszafele, majd útközben találkozunk. - üzentem neki.
  Elindultam én is. Érzékeltem, hogy Emerisz merre halad így könnyebb volt megtalálni. Nagyjából tíz perc múlva már együtt mentünk a falu felé.
 - Na, Emerisz mit sikerült gyűjtened? - kérdeztem az egyik pihenőnél. Nagyon messze mentünk a falutól, de szükséges volt.
 - Itt vannak. - odaadta a táskáját, amibe bele néztem.
 - Ügyes vagy. Szép munka. Ugye nem kerültetek bajba?
 - Mit értesz baj alatt? - tért ki a válasz elől.
 - Victoria?
 - Az egyik virágot szedte le, és sikerült egy majmot felébresztenie az álmából. Már csak arra értem oda, hogy Emerisz menekül a majom elől.
 - Hogy sikerült lenyugtatnod? - kérdeztem.
 - Volt nálam egy gyümölcs és hozzá vágtam. Elkapta és békén hagyott.
 - Ügyesen feltaláltad magadat, még ha nem is az volt a célod, hogy a majom elkapja a gyümölcsöt.
 - Induljunk tovább, már délutánra hajlik az idő Argot biztos dühös lesz, ha későn érünk vissza. - szólalt meg Victoria.
 - Rendben, akkor induljunk. - álltam fel. Még egy órát kell mennünk és visszaérünk.

*1 óra múlva*

 - Köszönjük Victoria, hogy elkísértél. - fordultam Victoriához, amint megérkeztünk.
 - Máskor is. - mondta és már ment is Shinához.
 - Emerisz, itt a táskám, kérlek a növényeket tedd le a házamba, és kezd el szétválogatni őket. Mindjárt megyek én is, csak beszélnem kell Argottal.
 - Rendben. - fogta a táskámat és elment.
  Bementem a nagy ház főtermébe, ahol Argot a jelentéseket nézte át.
 - Jó napot, Argot.
 - Szia Legort! Hogy ment a gyógynövény gyűjtés? Későn értetek vissza.
 - Igen tudom. Sikerült mindent összegyűjtenünk. Ma messzebbre kellett mennünk, és az út két órába telt.
 - Értem. Emerisz hogy halad?
 - Nagyon ügyes. Mindent megtanul, és akár késő estig is fenn marad. Ezért reggel próbál meg aludni.
 - Ma mit fogsz neki tanítani?
 - Főzeteket. Most nem fogok neki segíteni, de azért ott leszek. Az üres házban fogjuk gyakorolni.
 - Miért?
 - Amikor én tanultam, akkor nem egyszer gyújtottam, robbantottam vagy öntöttem le savval valamit, és az én házamban ezeknek sokkal rosszabb lenne a következménye, mint egy üres házban.
 - Értem. A segítőnk jelentkezett?
 - Még nem, de nem sokára fog, ezért ha nem gond vissza mennék Emeriszhez.
 - Rendben, ne robbantsatok fel semmit!
 - Nem lesz baj. - mondtam és kimentem.
  Inkább remélem, hogy nem lesz baj. Gyorsan visszamentem a házamhoz.
 - Emerisz, elmehetsz pihenni, egy óra múlva érted megyek. Rendben?
 - Oké - válaszolt és már el is tűnt.
 - Szia! - üdvözölt a segítőnk.

*1 óra múlva*

  Az elején nem beszéltünk semmi különösről, azonban érzetem, hogy nagyon dühös, de inkább nem kérdeztem rá. Elmondtam neki, hogy az ikereknek is van telepatikus képességük, de nem szívesen tettem. Azonban megbízok benne, és reméltem ezzel az ő bizalmát is sikerült elnyernem. Azt mondta, hogy bízik bennem, csak meg van kötve a keze. Vagyis nem egyedül van. Mondjuk ezt sejtettem, már csak abból is, hogy ellenőrzik a beszélgetéseinket. De most be is vallotta. Visszahívom Emeriszt. Majd este elmondom Argotnak a fejleményeket.
 - Emerisz! Ébredj! - kezdtem előröl a keltegetést.
  Most csak morgott valamit, amit nem értettem. Úgy dőlt be az ágyba, ahogy volt.
 - Na most mit kezdjek veled? - kérdeztem inkább magamtól mint tőle.
 - Emerisz utolsó lehetőség, hogy magadtól kelj ki az ágyból!
  Erre csak megfordult. "Te akartad" - gondoltam és előhúztam egy olyan főzetet, aminek a szaga nem kellemes. Sőt nagyon rossz és kellemetlen általában erre mindenki kiugrik az ágyból. Mély lélegzetet vettem és visszatartottam. Lecsavartam az edény tetejét, és Emerisz orrához tettem. Erre ő rögtön felült, és elkezdett köhögni.
 - Csavard vissza a tetejét! - mondta
  Már rég rajta volt a teteje, de a szaga megmaradt.
 - Örülök, hogy felkeltél, most gyere. - és kisiettem a szobából.
  Emerisz hamar követett, hiszen a házban orrfacsaró bűz volt.
 - Átmegyünk az üres házba, ott fogod gyakorolni a főzetek készítését.
 - Miért nem nálad?
 - Mert ott biztonságosabb, már átvittem minden szükséges eszközt, most csak a növényeket kell vinnünk.
  Gyorsan kiválogattam, hogy melyekre lesz szükség és átvittük azokat is.
 - Nos Emerisz, használhatod a jegyzeteidet, de most én nem fogok neked semmiben sem segíteni. Csak az alapvető gyógyszereket csináld meg. Mint például azt, amelyik segíti a seb gyorsabb behegedését. Rendben?
 - Rendben.
  Emerisz neki látott, én meg figyeltem.
  Pár óra múlva hallottam, valami zajt kintről. Kinéztem, de csak azt láttam, hogy Altonon megint kifogott Hydrit egyik csapdája. Mire vissza néztem, hogy Emerisz mit csinál, már késő volt.
 - Emerisz, ne azt tedd a főzetbe! - kiabáltam, de túl későn.
  Megragadtam a karját és kidobtam a házból én is kivetődtem. Pár pillanat múlva egy nagy robbanást hallottunk. Senkinek nem esett baja. Visszanéztem a házra, csak egy kisebb tűz égett az asztalon. Szerencsénkre a hangja nagyobb volt mint a pusztítása. Visszamentem és leöntöttem a tüzet az odakészített vízzel. Azért szerencsénk volt, hogy nem voltunk bent. A házban minden felborult. A víz is csak azért úszta meg mert nálam volt egy üvegben. Gondolom nem csak hangja, hanem ereje is volt, csak nem a tűzben mutatkozott meg, ha nem inkább a lökésben. A főző edény, amiben a főzet volt az eltörött, de többi sértetlen maradt. Szerencsére ezeket a lombikokat nagyon erős üvegekből készítjük, pont az ilyen esetek miatt.
 - Jól van Emerisz, visszajöhetsz, nincs semmi baj.
  Óvatosan dugta be a fejét. Aztán amikor látta, hogy még élek és nincs második robbanás megnyugodott.
 - Legort, ez mi volt? - kérdezte miközben a berendezést állított vissza.
 - Éppen a hangosító főzetet csináltad, és rossz helye nyúltál. Nem a visító virág gyökerét tetted bele, hanem a tűz virág levelét, és láthatod a végeredményt. Nagy hanghatás, erős löket és enyhe tűz.
 - De ugye nem történt semmi nagyobb baj?
 - Nem történt nyugi. Kevés levelet tettél a főzetbe, ezért nem történt nagy baj, csak majd Argotnak kell beszámolnod róla.
 - Mikor? - kérdezte.
 - Körülbelül egy perc múlva. Éppen ide tart. - mosolyogtam.
 - Ne már. Legort segíts, kérlek.
 - Nem a halálos ítéletedet jött kihirdetni, hanem csak tudni akarja, hogy mi történt, és persze le akarja szedni a fejemet a robbanás miatt.
 - Legort, mégis mi a fene folyik itt? - jött be dühösen Argot.
 - Elszámítottam magamat. - mondtam bocsánat kérően - Nem egy perc alatt értél ide, hanem fél perc alatt.
 - Legort, ez nem vicces! Mi történt?
 - Emerisz? - néztem rá.
 - Öhm, hát az úgy volt - kezdett bele - hogy éppen egy főzetet csináltam és félre nyúltam. De nem történt nagyobb baj!
 - Tehát nem Legort hibája?
 - Nem, én nem figyeltem.
 - Akkor nincs semmi baj. - nyugodott le.
 - Persze ha miattam lett volna akkor jobban kikaptam volna. - motyogtam.
 - Legort, te már több éve gyakorlod ezt. Emerisz még most kezdte, még szép hogy neki elnézem. De azért tegyetek meg egy szívességet, mára fejezzétek be a gyakorlást. Sokan azt hitték, hogy megtámadtak minket. - azzal kiviharzott a házból.
 - Mit meg nem adtam volna, ha látom Alton kifejezését. - mondta Emerisz, miközben takarítottunk.
  Én csak mosolyogtam rajta. Még gyerek nem az a normális, hogy már tanul egy szakmát. De most sajnos nincs más választása.
 - Legort, veled is történt hasonló? - kérdezte Emerisz.
 - Persze, nem is egyszer. - mosolyogtam, ahogy visszaemlékeztem - Nem egyszer okoztam tüzet, sőt volt hogy egyszer az egész házat felrobbantottam. Szerencsémre még volt időm kiszaladni, de akkor nagyon sokan leszedték a fejemet, hogy mégis mit csináltam. Emandiece úr pedig csak nevetett. Már sokszor elkönyvelték a falubeliek, hogy bolond, szóval nem foglalkoztak vele.
 - Hogy sikerült felrobbantanod a házat? - kíváncsiskodott.
 - Emlékszel, hogy megemlítettem egyszer a vízalatti légzés főzetét?
 - Igen, azt mondtad elég komplikált az elkészítése.
 - Ezt a főzetet, nem kell forralni, se melegíteni. Jobban fogalmazva nem szabad.
 - Miért nem?
 - Mert akkor felrobbantod a házadat...
  Elkezdett nevetni. Sokáig nem tudott lenyugodni, és nem tudom hogy a történet miatt vagy azért mert elképzelte, hogy utána hogyan néztem ki.
 - Ha végeztünk a takarítással elmehetsz. - mondtam neki, miután abbahagyta a nevetést.

* Fél óra múlva*

 - Jó délutánt Emerisz! - köszöntem el tőle.
 - Szia! - és már ott sem volt.
  Összepakoltam az edényeket és a növényeket és elkezdtem átcipelni a házamba. Meglepetésemre volt egy vendégem.
 - Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem, nem láttam az arcát.
 - Csak beszélgetni jöttem. - mondta és megfordult. Victoria volt.
 - Shina elengedett? - döbbentem meg. Nem szokta ilyen korán elengedni a katonákat.
 - Nem. Azt mondtam neki, hogy rosszul érzem magamat, erre elküldött hozzád.
 - És rosszul vagy?
 - Nem.
 - Akkor, ha jól értem. Te azt mondta Shinának, hogy rosszul vagy, csak azért hogy ideküldjön?
 - Mondhatni.
  Csöndbe maradtam. Erre mégis mit mondjak? Elkezdtem elpakolni az át hozott dolgokat. Szerintem, most jött el az ideje, hogy meséljek neki arról, hogy látom mások érzéseit.
 - Victoria.
 - Igen?
 - Telepata vagyok, gondolom ezt tudod.
 - Ige, és mit szeretnél?
 - Nem csak mások gondolatát látom, hanem mások érzéseit is érzem. - mondtam.
 - Aha. Egyébként mi volt az a robbantás? - terelte el a témát.
 - Emerisz nem a megfelelő hozzávalót tette az egyik főzetbe. - válaszoltam.
 - Mindenki érzelmét érzed? - kérdezte egy kis idő után.
 - Igen többnyire.
 - Hogy érted?
 - Úgy értem, hogy akiket látok vagy a közelemben vannak, csak nekik látom vagy ha jobban tetszik érzem az érzelmeit.
 - Az ikrek is képesek erre?
 - Nem hiszem. Szerintem csak egymás érzelmeit látják. - gondolkodtam el.
 - Te hiszel abban, hogy mindenkinek van egy társa valahol, aki csak rá vár? - tért át hirtelen.
 - Nem.
 - Elég határozott vagy benne. Mi történt?
 - Sorra vesztettem el a szeretteimet. Emiatt senkit se engedtem túl közel magamhoz, és most se szeretnék. - válaszoltam.
  Túl sok szörnyű emlék. Túl sokat vesztettem, többet nem akarok.
 - Szerintem vissza kéne menned Shinához. Utánad fog jönni. - mondtam, mert éreztem, hogy Shina közeledik.
 - Már jön?
 - Igen.
 - Kérlek, mondd azt neki, hogy ma pihennem kell!
 - De...
 - Legort, kérlek! - nézett rám könyörgően.
  Az engedékenységem fog a sírba vinni.
 - Victoria, vissza kell jönnöd! Te vagy a soros az őrködésben! - nézett rá szigorúan Shina.
  Victoria meg rám nézett.
 - Shina, Victoria erős görcsre panaszkodott. Szerintem jobb lenne ha ma pihenne. - mondtam neki.
 - Igaz? - kérdezte Victoriát.
 - Igen, nagyon görcsöl a hasam. - mondta.
 - Legyen, akkor Optase átveszi a mai őrséget, viszont holnap te veszed át a helyét. - mondta Shina.
 - Értettem.
 - Legort!
 - Igen? - én hogy kerültem a képbe?
 - Kísérd vissza Victoriát a házába!
 - Rendben.
  Aztán Shina kiment a házamból.
 - Most örülsz? - néztem Victoriára.
 - Köszi! - mosolygott és megpuszilt.
  Na most már tényleg összezavart. Először úgy gondolt rám mint barát, most már többet érez, de miután megmondtam, hogy nem engedek senkit se közel magamhoz, megint csak barátként tekintett rám, aztán most megint többet érez, nem értem. Nehéz kiismerni a nőket, még ha ismerem is az érzéseit.
 - Legort! Ébredj! - mondta szinte nevetve Victoria.
 - Tessék?
 - Azért ennyire nem kellett volna meglepődnöd, ha látod az érzéseimet! - nevetett.
 - Én nem...
 - Na gyere kísérj vissza! - ezzel megfogta a karomat és kirántott a házamból.
 - Victoria, nekem kéne téged kísérni és nem fordítva. - mondtam.
 - Ja, észre se vettem. - és elengedte a karomat.
  Mikor odaértünk a házához megfordult.
 - Megértem, hogy a múltad miatt nem akarod, hogy megint legyenek olyanok akikért bármit megtennél, de tedd túl magad rajta! Nem fogod tudni elkerülni, hogy valaki ne legyen fontos a számodra! És én várok, ha kell. - mondta.
 - Victoria. Igazad van, azonban rád csak barátként tudok gondolni. És amíg ilyen veszélyesek a körülmények addig senkivel nem akarok mélyebb kapcsolatba kerülni. Jó éjt!
 - Jó éjt!
  Visszamentem a házamhoz. Remek, Victoria most mondta el, hogy mit érez, de ha egyszer csak a barátomnak tekintem őt? Na hagyjuk. Holnap megint el kell menni tűzvirágért, sajnos túl közel volt a robbanáshoz és elégett az összes, még maradt pár szál de nem elég. Remélem, nem akarnak mostanában megtámadni minket. El kell mennem Argothoz beszámolni, hogy miről kérdezgetett a segítőnk.
  Miközben a nagy ház felé tartottam, olyan érzésem volt, mintha figyelnének, pedig nem láttam senkit. Lehet, hogy kezdek paranoiás lenni? Kérdeztem magamtól. Argot a lépcsőn ült, mint általában.
 - Már vártalak. - mondta.
 - Honnan tudod, hogy mikor jövök?
 - Általában mindig ilyenkor jössz leadni a jelentést, vagy mondod el azt, amit kifelejtettél belőle. - nézett előre.
  Leültem mellé.
 - Ma is keresett minket. - kezdtem.
 - Mit mondott? Nem szoktál mondani róla semmit.
 - Csak rá kérdezett, hogy én vagyok-e az egyedüli telepata.
 - Mit válaszoltál neki?
 - Az igazat mondtam.
 - Legort, nem szabad kiadni az összes titkunkat! - mérgelődött.
 - Tudom, de ő is telepata, biztos érzékelte, hogy itt vannak az ikrek. Csak azt nem tudta pontosan, hogy miért nem velük beszélget.
 - Mennyit mondtál neki?
 - Csak annyit, hogy egymás között tudnak beszélni, és hogy ikrek.
 - Ennyit?
 - Lehet, hogy azt is megemlítettem, hogy gyerekek.
 - Legort, neked tényleg semmi fogalmad sincs a veszélyről, igaz? - nézett rám Argot.
 - Nem tartok tőle. Ha tényleg rosszat akart volna, akkor egyáltalán nem segített volna nekünk, hanem hagyott volna meghalni. Tudott az ikrekről. Ha elakarta volna venni, akkor már nem lennének itt. Sokkal jobban ismeri a terepet mint mi. Esélyünk se lenne ellene. Azonban...
 - Mi?
 - Van valaki aki ellenőrzi őt.
 - Mi van vele?
 - Nem bízok benne. Akivel beszélek, annak érzem a jellemét. Segítő szándékú és barátságos. Azonban aki lehallgat. Nagyon furcsa, nem érzek semmit se vele kapcsolatban. Olyan mintha bármelyik pillanatba hátba akarna szúrni.
 - Értem. Legort, kérlek többször ne mondj el ilyen fontos információt, mert még a végén ellenünk fogják felhasználni. Érted?
 - Igen.
 - Nagyon hasonlítsz valakire, akivel együtt szolgáltam. Ugyanolyan makacs és értetlen volt mint te, de a bajtársait, akár az élete árán is megvédte volna.
 - Ki volt ő? - kérdeztem kíváncsian.
 - Régen együtt szolgáltunk és a legjobb barátok voltunk. A frontvonalon egymást segítettük és csak ezért éltük túl mindketten. Aztán engem előléptettek és áthelyeztek. Azóta nem találkoztunk.
 - Késő van, holnap megint el kell mennem az erdőbe.
 - Hiszen ma voltál.
 - Igen, de Emerisz pár növényt elporlasztott a főzete segítségével, és azokat pótolni kell.
 - Rendben. Akkor jó éjt!
 - Jó éjszakát!
  Visszamentem a házamba és bedőltem az ágyba. Mire akart utalni Argot? Nem szokott csak úgy a múltjáról mesélni. Morfondíroztam magamban. Majd elmeséli az egész történetet, ha úgy gondolja, viszont most jó lenne aludni. Megfordultam és már aludtam is.

12. fejezet, 1. rész - Kívülállók

*1 héttel később, Anna szemszöge*

 - Holnap akkor folytatjuk a csapdát? - kérdezte Endrees két harapás között.

 - Igen, hiszen még csak a fele van kész. - válaszolt Rignot.

 - Remek. Akkor a mai gyakorlaton is ezt fogjuk építeni. Mondjuk már egy hete dolgozunk rajta. - morgolódott Endrees.
 - Figyelj, muszáj minden részletre figyelnünk, mert így jobban megismerhetjük az ellenséget. - érvelt Rignot.
  A kisebb vita után felmentünk a tanterembe, ahol egy tanár fog a Kívülállókról és a szétválásunkról beszélni. Nagyon vártuk már, hiszen pont őket szeretnénk utánozni a gyakorlatokkal és a csapdával, meg a harcstílusukkal. Egész jól megy már. A csapdát már könnyen észrevennénk. Az idősebbek csak nevetnek rajtunk, mert azt hiszik, hogy túlságosan megijedtünk a támadás miatt. Pedig valójában csak rájöttünk, hogy kevés lett volna az esélyünk akkor, ha többen lettek volna, és nem Tizon-t akarták volna először leszerelni. Megérkezett a tanár. Mindenki csöndben ült, és figyelt.
 - Ma a Kívülállókról és a szétválásról fogok nektek beszélni. - nézett körbe a tanár - Valaki el tudja mondani, hogy kik is azok a Kívülállók?
  Denrick azonnal feltette a kezét, és a tanár felszólította.
 - A nagy háború után szétváltunk Békésekre és Kívülállókra. Azért mert a Kívülállók meg akarják bosszulni a fajunk kiirtását.
 - És mi mit szeretnénk?
 - Tovább élni ezen a bolygón feltűnés nélkül, hogy ne ismételje meg magát a történelem.
 - Helyes válasz. Most vegyék elő a füzetüket és jegyzeteljenek. - mondta a tanár úr, és elkezdett mesélni - A bolygó megtalálásával és letelepedésünkkel kezdődött el az időszámításunk. 743 írunk most. 120-ban újra megerősödtünk, és több ezerre nőtt a létszámunk. Akkor már érezhető volt a fajunk széthúzódása. Nagyon sokan álltak azon a párton, hogy meg kell bosszulnunk azt, amit velünk tettek. Ezek sokáig csak viták maradtak később veszekedésig fajultak, utána harcok is kitörtek. Sokáig elhúzódott, mire úgy döntöttünk, hogy jobb lesz mindenkinek, ha szétválunk. Akkor még nem húztunk határokat, de meg voltak akkor is a területek. Ez alatt azt értem, hogy volt olyan terület, ahol a Békések éltek, olyan ahol a Kívülállók és olyan, ahol a semlegesek. Ez nagyon sokáig jó rendszer volt, azonban a semlegesek területéről és a Békések határáról a Kívülállók elkezdték elrabolni a gyerekeket. Gyorsan reagáltunk erre és a semlegesek is a mi pártunkat fogták. Követeltük, hogy adják a gyerekeket vissza a családjaiknak. Ők tagadták még azt is, hogy elraboltak volna egyet is. Nem erőltettük tovább, mert nem akartuk, hogy feleslegesen folyjon vér, de vártunk, hogy ejtsenek egy kis hibát, és azt kihasználva visszaszerezzük gyermekeinket. Ez volt a tervünk, azonban a megbeszélés után, megsokszorozódott az eltűnések száma. Megint tárgyaltunk velük, és most nem tagadtak semmit. A tárgyaláson megbeszéltünk egy időpontot és egy helyet, ahol majd át fogják adni a gyerekeket, de kikötötték, hogy egy katonát sem akarnak látni a közelben. Ezt megígértük nekik. Két küldönc és az apukák mentek az átvételre. Nem bíztunk a Kívülállókban, ezért nem az anyák mentek. Azonban így is átvertek. Egy réten volt a találkozó. A rét közepén két küldönc állt, a gyerekek nyomát se láttuk. De azért bizakodtunk. Mindenki kiment a rétre, és a két követünk elindult a másik két küldönc felé. Az egész egy csapda volt. Amint a követek elhagyták a szülőket, a szülőkre nyílzápor eredt. Senki sem élte túl. Az egyik követünket elkapták, a másik sikeresen megszökött, és elújságolta a hírt. Pár nap múlva az elfogott követ is visszajött. Nagyon rossz állapotban volt, látszott rajta, hogy megkínozták. Vele küldték a hadüzenetet. Onnantól kezdve háborúban álltunk egymással. A gyerekeket nem láttuk viszont, csak pár évvel később a csatatereken és akkor is már túl későn. Amikor a hullákat takarítottuk, többen felismerték köztük a gyermekeiket. Az egész háború több évtizeden át tartott. 200-ban fegyverszünetet kötöttünk, ami azt jelenti, hogy nem támadhatunk nyilvánosan egymásra. Nagyon megfogyatkoztunk, a háború negyven évig tartott. Az egész olyan volt, mint ha megint kiirtottak volna minket. Húsz évet békében töltöttünk, mindenkinek elege volt a csatározásból. Utána megint kezdődtek a gyerek rablások. Most viszont elébe mentünk a dolgoknak. Minden határ menti faluba katonákat helyeztünk, így védve őket. Bevált, nem történt több gyerekrablás. Ez a szétválásunk és a Kívülállók történetének első része, a második pát évszázaddal utána kezdődött. 600-ban mikor mindenki azt hitte, hogy újra egy nép lehetünk, a Kívülállók bebizonyították, hogy ez sose fog összejönni. Sokat tárgyaltunk velük ezekben az időszakokban, azért, hogy megint összeolvadjunk, és hogy lebeszéljük őket a bosszúról. Azonban már a legtöbb tárgyalás csak a bosszúról, a hadsereg szervezésről szólt. Az utolsó ilyen jellegű tárgyaláson ezt mondta, az egyik diplomatájuk: "Minket soha nem fognak tudni lebeszélni a bosszúról. Így vagy úgy de megtoroljuk az őseink értelmetlen halálát, és a többi nép fölé fogunk emelkedni, vagy önökkel vagy önök nélkül. Az összeolvadás is csak úgy lenne lehetséges, ha behódolnak nekünk." Természetesen nem akartunk nekik behódolni. Miután ezt tisztáztuk, se szó se beszéd kiviharzott a teremből a diplomata. Akkor már tudtuk, hogy észérvekkel nem fogjuk tudni meggyőzni őket. A tárgyalás után egy héttel már meg is kaptuk a hadüzenetet. Megint kezdődött minden előröl. 734-ben volt az utolsó támadásuk ellenünk. Utána már mindkét fél belefáradt a küzdelembe. Reméljük sokáig ki fog tartani a béke időszaka, de mint láthatjátok már nem bízunk a Kívülállókban és minden eshetőségre felkészülünk. A határ menti területek a senki földje lett. Az utolsó szerződésben megállapodtunk, hogy aki önszántából átlépi a határt, akkor az az oldal, akinek a területén van az illető, azt tehet vele, amit akar. Szóval soha se lépjék át a határt önszántukból!
 - Tanár úr! - tettem fel a kezemet.
 - Igen?
 - Ha valaki nem önszántából megy át a határon, akkor vele mi lesz?
 - Elméletileg ahonnan átvitték, az a fél visszakérheti őt, megfelelő bizonyíték mellett, hogy őt tényleg akarata ellenére vitték át.
 - És ha nincs bizonyíték?
 - Akkor ott marad. És általában nem jönnek vissza.
  Mindenki csöndbe maradt. Emésztettük a hallottakat. Nem hiszem el. A Kívülállók miatt már kétszer majdnem kihaltunk, míg amikor vadásztak ránk, akkor egyszer fordult ez elő. Ők több kárt okoztak, mint hasznot. Szerintem ők ezzel tisztában vannak, akkor mégis miért volt erre az öldöklésre szükség? Nem értem őket. Egész végig ezen gondolkodtam, hogy a Kívülállóknak mi a valódi céljuk a vérengzésen kívül. Amikor a tündével beszéltem, még akkor is nagyon feszült voltam, de próbáltam leplezni. Megkérdeztem, hogy hogy vannak és hasonlók, de valójában nem nagyon figyeltem rá.
 - Van még kérdésed? - kérdezte.
 - ...
 - Hahó, itt vagy még?
 - Tessék? - már megint elkalandoztam, és nem örültem neki.
 - Min gondolkodsz ennyire?
 - Semmi különös. A faluból te vagy az egyedüli telepata, igaz? - tértem ki a válasz elől.
 - I-Igen. - éreztem, hogy nem mond el valamit.
 - Valakinek még van részleges telepátiája?
 - Igen. Az ikreknek.
 - Vannak ikrek?
 - A legfiatalabbak, csak ők élték túl a gyerekek közül. Hármas ikrek és egymás között képesek telepatikusan beszélni. Azonban mással nem képesek kapcsolatot kezdeményezni és fenntartani. Te tudnál velük beszélni, de csak akkor, ha te keresed őket, és nem fordítva.
 - Értem. Részemről ennyi. Neked van valami kérdésed?
 - Mikor fogsz megbízni bennünk?
  Megdöbbentett a kérdés. Nem voltam erre így felkészülve. A természetem tipikusan olyan, hogy ami a szívemen az a számon, nem egyszer kényelmetlen szituációba kerültem emiatt.
 - Én személy szerint megbíznék bennetek, azonban nem egyszer hátba szúrtak már. Te mit tennél a helyemben? Majdnem szó szerint az égből pottyantatok ide, nem várhatod el, hogy rögtön megbízzak bennetek. Figyelemmel kísérlek benneteket, és mikor jónak látom, akkor felfedem kilétem. Megegyeztünk?
 - Igen, de akkor te se várd, hogy mindent elmondjak. 
 - Sose kényszerítettelek.
 - Te nem...
 - Hogy érted?
 - Nem érzed? Mintha valaki lehallgatna, nem tetszik. Neked is kéne érezned a jellemét, hisz én érzem a tiédet, benned ezért jobban bízok, azonban aki lehallgat, benne nem bízok. Vigyázz vele!
 - Köszi a jó tanácsot. 
 - Akkor viszlát holnap.
 - Akkor holnap. - mondtam, és mielőtt megszakítottam volna a kapcsolatot még hozzá fűztem egy mondatot - Én bízok benned, de meg van kötve a kezem. - ezzel megszakítottam.
  Nem akartam, hogy kérdezősködjön és Lucia sem figyelt már rám.
  A gyakorlaton is ezen agyaltam és minél többet gondolkodtam a Kívülállókon annál dühösebb lettem, ez meglátszott. Ma a fegyver használatot gyakoroltuk és a dobótőrökkel kezdtünk. Mindenki próbálta elsajátítani vagy gyakorolni a technikáját. Én pedig meg sem állva csak dobtam a tőröket a céltáblába nem is figyelve, hogy hova érkeznek, csak akkor álltam meg amikor elfogyott a tőr a kezemből. Nem tudom, hogy mikor szólt az őrnagy, de átváltottunk az íjra. Ugyanazt csináltam, mint a tőröknél. Itt se figyeltem a célt, csak a dühömet és a haragomat akartam kiengedni. Utána átváltottunk kardra. A lányok többsége szablyát vett fel, én is köztük voltam. Ott ütöttem szegény bábut, ahol csak bírtam. Persze nem esztelenül. Figyeltem a technikámra.
 - Anna! - szólt valaki.
 - Igen? - fordultam meg. Az Ezredes volt velem szemben.
 - Mi dühített fel ennyire? - nézett át a fejem felett. Nem volt nehéz dolga, hisz van vagy két méter magas.
 - Mégis miből gondolja, hogy dühös vagyok? - kérdeztem értelmetlenül.
  Pár másodperccel rá recsegést hallottam a hátam mögül, aztán egy tompa puffanást. Szinte egyből rájöttem, hogy a bábum adta meg magát. Hátra néztem, és akkor láttam a találataimat. A bábunak már nem volt feje, a dobótőrök miatt. A mellkasát a vesszőim szedték szét, a szablyával pedig a derekára és a mellkasára vágtam. Ebből adódóan a bábu a mellkasánál ketté tört. Miután mindezt megállapítottam visszafordultam az Ezredes felé, és akkor láttam, hogy az egész szakasz engem figyel, sőt nem csak az egész szakasz, hanem mindenki akkor ekkor volt kint gyakorolni.
 - Akkor mitől lettél ideges?
 - Semmitől! - ekkor a bábut tartó rúd is megadta magát, és már az egész ott feküdt a porban, azt hiszem egyszer dühösebb voltam, amikor sokadjára rontottam el valamit a szablyával és egy jó nagyot rávágtam a rúdra. De nem hittem, hogy ennyire erősen.
 - Tényleg? - nézett rám az Ezredes.
 - Öhm...Máskor megbeszélhetjük? - vetettem fel, hisz úgy is minden délután felmentem hozzá.
 - Rendben. A gyakorlatnak vége. Anna gyere az irodámba!
  Azért amikor azt mondtam, hogy máskor, nem arra gondoltam, hogy most rögtön. Majd magyarázkodhatok a szakaszomnak. Az Ezredes irodájához tartottunk.
 - Akkor mit ártott neked az a bábu, hogy így elintézted? - kérdezte az Ezredes.
 - A bábu nem ártott semmit.
 - Akkor miért lettél ennyire dühös?
 - Ma a tanár úr a szétválásról és a Kívülállókról beszélt. Egész nap rajtuk gondolkodtam. Azt hangoztatják, hogy a bosszú és a megtorlás miatt teszik, de ők kétszer annyit ártottak nekünk, mint a vadászok, akik ki akartak minket irtani. És ez a tény nyilvánvaló, tehát kell, hogy legyen egy másik szándék is ami vezérli őket. Ezen gondolkodtam és a sok életen amit ezért kioltottak.
 - Túl gyorsan észreveszed a hiányosságokat és a hibákat Anna. - csóválta a fejét az Ezredes - Ez nem az egész történet. Gondolom erre rájöttél. A teljes történetnek köze van a családodhoz. Hidd el nem pozitívan. A tanár úr, aki ezt mesélte nektek, nos, az ő családja nagyon megszenvedte mind a két háborút. Nem nagyon kedveli a családodat. Nem tudja, hogy kiknek a leszármazottja vagy, és tegyél róla, hogy ne is tudja meg, mert akkor nagy bajban leszel.
 - Mi köze mindehhez a családomnak?
 - Majd, ha szükséges lesz, elmondom. - mondta sejtelmesen az Ezredes - Most mehetsz.
 - Viszlát! - felálltam és elindultam a háló felé.
  "Ki kell derítenem, hogy az egésznek mi köze van a családomhoz." tanakodtam. Mikor a hálóhoz értem, minden szempár rám szegeződött. Odamentem az ágyamhoz és leültem Lace mellé. Mindenki más pedig az ágyunk köré állt vagy ült.
 - Értem, hogy az Ezredes úr a gyámod, de akkor is miért fújta le a gyakorlatot? - kérdezte Rignot.
 - Azért, mert észrevette, hogy dühös vagyok. - válaszoltam egy mondattal.
 - Nem volt nehéz észrevenni, már megbocsáss. Szegény bábut felaprítottad. - mondta Amber.
 - Akkor most arra vagytok kíváncsiak, hogy miért fújta le, vagy hogy miről beszéltünk? - tettem fel a kérdést.
 - A második jobban érdekel. - mondta Rignot.
 - Az Ezredesnek elmondtam, hogy miért lettem dühös. Egész nap a Kívülállókon gondolkodtam. Azt mondják, hogy mindent a bosszú miatt tesznek, de ők több kárt okoztak nekünk, mint hasznot. Sőt a vadászoknál is jobban pusztították a népünket. De ez tény, bárki rá jön, akinek van egy csöpp esze. Ezért nem értem, hogy ez a két háború mégis mire volt jó? Vagy van egy hátsó szándékuk, vagy csak őrültek. - körül néztem és folytattam - Az Ezredes erre csak ennyit felelt, hogy ez az egész, amit elmondtak nekünk, az csak a történet egy része. Nem a teljes egész. És a lelkemre kötötte, hogy ne kutakodjak utána.
 - Magyarul, átvertek minket. - foglalta össze Rignot.
 - Igen, mondhatni.
 - Anna, nem mondta az Ezredes véletlenül, hogy egy családnak is köze van ehhez? - kérdezte Denrick.
  Elkerekedett a szemem a kérdés hallatán. Honnan tud róla?
 - Azt hiszem, mintha megemlítette volna, de nem hiszem, hogy fontos lenne. - próbáltam el terelni a családomtól.
 - Szerintem meg igenis fontos - lendült bele Denrick - Mielőtt ide jöttünk volna az emberekkel éltünk egy bolygón. Volt tizenhat alakváltó, nyolc férfi és nyolc nő, akiket elkaptak. A férfiak mind kutya alakváltók a nők mind macska alakváltók voltak. Tudtommal kísérleteket végeztek rajtuk, amiktől több különleges képességük lett. Ők is átjutottak ide. De utána sehol nincsenek többször megemlítve. Vagy csak titkosították és elzárták róluk a dokumentumokat. - elmélkedett hangosan Denrick.
 - Ez az információ szinte egyenlő a semmivel - mondta ki hangosan Enturin.
  A többiek ott vitatkoztak, én pedig csendben őrlődtem magamban. Elmondjam nekik? De az Ezredes megkért, hogy tartsam titokban. Ők a szakaszom, szinte a második családom. Bízhatok bennük? Ha elmondom, onnantól nincs visszaút, mindent el kell mondanom. És ha eljátsszák a bizalmamat, vagy valakinek pletykálnak erről? Akkor nagy eséllyel végem lesz. Most mi legyen?
 - Anna? - rázott valaki - Anna itt a föld! Térj vissza! - kiabált velem Lace.
 - Lace ne kiabálj! - mondtam.
 - Figyeltél egyáltalán Anna? - kérdezte Rignot.
  Elmondjam nekik vagy sem. Elmondjam? Nem biztos, hogy jó ötlet, pedig mindannyiukban megbízok.
 - Anna? Még ma válaszolj kérlek.
  Elmondom. Hoztam meg a döntést.
 - Azt hiszem el kell mondanom nektek valamit. - kezdtem bele, csak ne bánjam meg.
 - Mit? - kérdeztek vissza egyszerre.
 - Amit ha tovább adtok, akkor nem biztos, hogy életben maradok. Szóval senkinek se adjátok tovább.
  Összenéztek, aztán rám néztek, majd megint össze.
 - Ha ilyen titkos miért osztod meg velünk? - kérdezte gyanakvóan Thalia.
 - Mert, egy megbízok itt mindenkiben a szakaszból, kettő ez a titok és a feltárása csak és kizárólag rám tartozik és három mert a történet egy darabkáját akarom veletek megosztani. Megígéritek, hogy amit most elmondok, azt senkinek nem mondjátok el?
 - Igen, és szerintem mindenki nevében beszélhetek. - mondta Rignot, és körül nézett. Mindenki helyeslően bólintott.
 - Nos, Denrick igazad van.
 - Hogy érted? - kérdezett vissza.
 - Nos az a tizenhat alakváltó, ők az én ük-szüleim. - erre a mondatomra mindenki ledöbbent, én meg csak mosolyogtam.
 - Akkor mit tudsz a családodról? - tért magához Denrick.
 - Nem sokat, de amit tudok azt elmondom. Mielőtt átjöttek a kapun az ük-szüleim összeházasodtak. Pedig a törvényeink tiltották, főleg úgy hogy képességeik is voltak. Azonban senkinek nem mondták el sokáig a házasságukat. Amikor szétváltunk Békésekre és Kívülállókra, mindenki a Békések pártját fogta, ők cserébe megvédték őket. Mondhatni ez is egy kísérlet volt. Hiszen ha egy kutya és egy macska alakváltó összeházasodik, abból soha nem sült ki semmi jó. Azonban ők különlegesek voltak, ezért reménykedtek, hogy nem lesz semmi baj. Ez a családom történetének az eleje, a két háború alatt nem tudom, hogy mi történt velünk. Csak a második háború végéről tudok beszélni. A második háborúban elkezdtek félni a családomtól, nem tudom miért. Ez az én saját véleményem, de szerintem az ük-szüleimtől kezdve a leszármazottaiknak egyre nagyobb volt az erejük. És ezért megijedtek tőlük. Akkor a családom jelentős része eltűnt. Nem tudom hova. Az apám és az anyám maradt csak. Megtiltották nekik, hogy találkozzanak, de túlságosan megszerették egymást. Az egyik határ menti faluban rejtőztek el. És sokáig nem kereste őket senki. 728. április 26.-án születtem. Rá három évvel született meg az öcsém is, de sajnos az anyám nem élte túl a szülést. 734-ben az apám elvitte volna az öcsémet az erődbe, de megtámadták őket út közben, az apámat szétcincálták a Kívülállók, az öcsém pedig eltűnt, de nagy eséllyel őt is megölték. Ennyi a családom története, nyugodtan kérdezzetek. - fejeztem be.
  Mindenki döbbenten ült, Denrick meg kapott a lehetőségen és elkezdett kérdezgetni:
 - Anna, ha egyre nagyobb lett a családod ereje, akkor neked milyen képességeid vannak?
 - Sejtettem, hogy valaki meg fogja kérdezni. A nevem nem Lynx Anna, hanem Lynx-Lupus Anna. Macskafélévé és kutyafélévé is képes vagyok átváltozni. Telepatikus képességem van. Azaz másokkal fejben tudok kommunikálni. És erősebb vagyok az átlagnál. Ennyiről tudok.
 - Vagyis lehet olyan képességed, amiről nem is tudsz?
 - Bőven lehetséges.
 - És az Ezredes tud róla?
 - Persze.
 - Mit csinálsz minden hatodik órában?
  Ez viszont elég kínos kérdés, hogyan fogalmazzam meg nekik?
 - Anna?
 - Ehhez egy újabb történet kell. Remélem nem unjátok.
   Mindenki rázta a fejét.
 - Akkor mondom is. Amikor kiderült, hogy a Keleti Erődbe kerülök, azon a napon kaptam telepatikusan egy segélykérést. A vészhelyzeti tanács, úgy döntött, hogy megkeressük azt, aki kapcsolatba lépett velem, és biztonságos helyre visszük, úgy, hogy nem fedjük fel magunkat. Canes Kevin és Lubles Alexander jött velem.
 - Lubles Alexander véletlenül nem az itteni őrvezető?
 - De. Folytathatom? - mindenki bólogatott - Amikor megtaláltuk azt a helyet ahonnan az üzenet érkezett, már kezdett sötétedni. Nem egyedül volt az a valaki, hanem voltak vagy harmincan. És tündék voltak.
 - MI???? - kiáltott fel mindenki egyszerre.
 - Csssssssssssssssss! Nehogy valaki bejöjjön! Tündék voltak. Mindegyikük el volt ájulva. Az egyik határ melletti lakatlan faluba vittük őket. Minden nap az ottani telepatával beszélgetek és segítek nekik. Azonban a Kívülállók már tudnak róluk. Az első napjukon megtámadták őket. Ennyi az egész, azonban ezt ti nem tudjátok. Senkinek sem beszélhettek arról, amit most mondtam, mert akkor az egész szakaszt veszélybe sodorjátok, beleértve magatokat is.
 - Anna, rólad kik tudnak rajtunk kívül? - kérdezte Rignot.
 - A vezetőség, pár tiszt és az Ezredes tudja, hogy ki is vagyok valójában.
 - Aha. És miért mondtad ezt el nekünk? Hiszen körülbelül egy hónapja ismerjük egymást. - értetlenkedett Rignot.
 - Telepataként, nem csak a gondolataitokat látom, hanem az érzéseiteket, a jellemeteket is érzem. Egyébként ha akarjátok tudok segíteni abban, hogy elrejtsétek a gondolataitokat.
 - Miért? - kérdezték egyszerre.
 - Túl könnyen ki tudom olvasni, hogy mire gondoltok, mire vágytok, mi történet veletek. Azaz nyitott könyvek vagytok a számomra.
  Mindenki döbbenten nézett rám, először nem értettem, hogy miért, aztán rájöttem.
 - Ellenetek soha, de soha nem használnám a képességeimet!
 - Honnan tudjuk, hogy igaz? - kérdezte Ametiszt.
 - Mert megfogadtam magamnak, hogy akiket valaha a barátaimnak nevezek, azokat soha nem támadom meg önszántamból. Nem nézek bele az elméjébe, csak ha ő kéri.
 - Nekünk is megfogadod? - kérdezte Enturin.
 - Akkor megbíznátok bennem? - kérdeztem vissza.
 - Igen, akkor én megbíznék benned, nem tudom, hogy a többiek milyen véleményen vannak. - mondta Enturin, és körbe nézett. Voltak akik bólogattak jelezvén, hogy egyetértenek Enturinnal, azonban voltak olyanok is, akik a fejüket ingatták - Nem már, ha ti kerülnétek olyan helyzetbe, mint Anna, akkor ti mit tennétek? Anna így is az életével játszik hogy megosztotta velünk a titkát. Szó szerint ránk bízta az életét, pedig nem köteleztük rá, sőt önszántából tette, pedig hallgathatott volna. Akkor nem lenne ilyen veszélyben, és nyugodtan maradhatott volna a szakaszunk tagja.
  Nem értem, hogy Enturin miért véd meg. Úgy látszik mindenkit meggyőzött. Rignot odajött elém.
 - Akkor nekünk is megfogadod?
 - Igen.
 - Tedd a szívedre a kezedet és mondd utánam. - a szívemre tettem a kezemet, és hallgattam, hogy mit mond Rignot. - Esküszöm az életemre, hogy a szakaszom ellen nem fogom használni az erőmet.
 - Esküszöm az életemre, hogy a szakaszom ellen soha nem fogom használni az erőmet. - mondtam Rignot után.
 - Akkor ezzel meg is volnánk. - mondta Rignot.
 - Nem részletezted túl. - nevetett Endrees.
 - Minek a sok szónoklat? Elég csak a lényeg. - vont vállat Rignot.
 - Anna, ezt a képességedet tudod a javunkra használni? - kérdezte Denrick.
 - Hogy érted? - néztem rá.
 - Mit tudsz kezdeni telepataként?
 - Tudok bárkivel bármikor beszélni úgy, hogy csak mi ketten halljuk egymást. És lehet, de nem vagyok benne biztos, hogy képes vagyok összekötni az elménket, úgy értem, hogy a szakaszból mindenki hallaná egymás gondolatait. Ez hasznos lenne harc közben.
 - Próbáljuk ki! - pattant fel Enturin.
 - Lehet, hogy veszélyes. - vágtam rá.
 - Nem tudjuk meg, ha nem próbáljuk ki! - érvelt.
 - Na és ti? - kérdeztem.
 - Szerintem próbáljuk ki. - mondta Rignot is.
 - Mindenki egyetért? - néztem körbe. Bólogattak.
 - Üljetek le. - mondtam - lehet, hogy egy kicsit megszédültök, vagy hasonló.
  Mindenki egyszerre ült le.
 - Szép lassan haladok, szóval ne ijedjetek meg.
  Elkezdtem. Mivel egyszerre soha nem próbáltam több emberrel kommunikálni, ezért először, képzeletben létrehoztam egy külön szobát a fejemben, ahol majd tudunk beszélgetni. "Akkor most kezdjük Lace, ő van hozzám a legközelebb". Kinyúltam a szobából és hozzáértem Lace elméjéhez. Nagyon makacs alig tudtam bevinni a szobába. Ekkor megszólalt:
 - Anna te vagy az?
 - Igen én vagyok.
 - Nagyon fura érzés volt. A többiek már itt vannak?
 - Még te vagy itt egyedül, most megyek értük.
  Aztán Enturinon volt a sor, és így szép lassan haladtam tovább. Thalia volt az utolsó. Mindenki itt nyüzsgött a fejemben, nagyon zavaró.
 - Mindenki itt van már? - kérdezte Rignot.
 - Tudtommal igen. - válaszoltam.
 - Ez nagyon szuper. - hallottuk Enturint.
  Mindenki nevetett, de csak gondolatban.
 - Lehet, hogy elfelejtettem mondani, de amire gondoltok, azt hallani fogjuk.
 - Csak az a baj, hogy nem tudunk mozogni közben. - mondta Denrick.
 - Valójában lehet. - válaszoltam. - Nyisd ki a szemedet Denrick.
 - Oké. Mi a fene!? - kiáltott fel hirtelen.
 - Valami baj van?
 - Mindenki engem néz. 
 - Igen lehet, a tudatalattink ilyenkor is végzi a dolgát, szóval lehet, hogy fejben nem vagytok a testetekben, de a tudatotok egy része ott maradt, hogy tudjatok lélegezni mozogni és a többi és a többi. 
 - És én? Hogy hogy tudok mozogni?
 - Mert visszaengedtelek a testedbe.
 - Akkor, ha az elménk a testünkben marad, úgy nem lehet ilyen kapcsolatot létrehozni?
 - De lehet, azt hiszem. Akkor viszont nem az én fejemben lesztek, ha nem valahol közöttünk lesz egy hely, ahol mindenki tudata találkozik.
 - Akkor ez egy pont lesz?
 - Igen. Mindenkinek csak egy kicsiny része fog velünk társalogni, ami nagyon szorosan kötődni fog a testéhez, ami ahhoz vezet, hogy egy kis kötélre inkább cérnára fog hasonlítani az elmétek ezen része, és ahol beszélgetünk az egy csomónak fog kinézni.
 - Öhm, Anna örülök, hogy így taglalod, de én nem látok ebből semmit. - mondta Denrick.
 - Ezt a jelenséget csak én látom, mert telepata vagyok.
 - Értem. 
 - Szerintem elég lesz a gyakorlásból, mindenkit vissza vezetek a testébe. - mondtam, és ugyanúgy, ahogy ide hoztam őket, vittem vissza a testükhöz. Most Lace-t hagytam utoljára. Amint végeztem eldőltem az ágyon. Nagyon kifáradtam.
 - Anna jól vagy? - kérdezte aggódóan Enturin.
 - Persze, csak egy kicsit elfáradtam.
 - Ennyi energiádat leszívta? - csodálkozott Denrick.
 - Igen, lehet hogy ha gyakorolnám, akkor tovább tudnám tartani, azonban most ennyire tellett.
 - Akkor ma nem próbálkozunk többször, igaz? - mondta Enturin.
 - Igaz.
  A nap további részében a képességemről és annak hasznosságáról beszélgettünk. Aztán a többiek is mondta titkokat magukról, amiket soha senkinek nem mondtak eddig el. Örültem, hogy ennyire befogadtak, és nem utasítottak el. Rosszabbul is fogadhatták volna. Mondjuk lehet, hogy mondanom kellett volna azt is, hogy amint beléptek az elmémbe az összes érzésüket éreztem. Enturin, szóval ezért védtél meg, mosolyogtam magamban. 

11. fejezet - Diákok

*1 héttel később, Legort szemszöge*

"Ne csak ne most" - gondoltam magamban, amikor felkeltem. A fejem lüktetett és fájtak a végtagjaim. "Hogyan oldjam meg, hogy feltűnés nélkül eltűnjek pár órára? Elmegyek gyógynövényekért egyedül, majd ha valaki megállít, azt mondom neki, hogy sürgősen szükség van egy bizonyos növényre. Reméljük nem Argot állít meg." Gyorsan összeszedtem a gyűjtéshez való dolgaimat. Nagyon korán volt, a nap nem rég kelhetett fel. "Így könnyebb lesz kijutnom észrevétlenül."- gondoltam. Amint kiléptem a házamból, már rögtön megszólítottak.
 - Mit csinálsz ilyen korán Legort? - kérdezte Victoria.
 - Egy különleges fajta növényt keresek, ami csak hajnalban nyílik. Most nincs időm beszélgetni, csak pár óráig virágzik - és elindultam, de Victoria követett.
 - Ne kísérjelek el? Nagyon veszélyes az erdő.
 - Neked most itt kell őrködnöd, engem meg ne félts. Tudok vigyázni magamra! (Csak most nem az állapotom miatt) - mondtam.
 - Szólok Shinának, hogy elmegyek veled! - azzal sarkon fordult és elsietett.
  Csak erre vártam. Megfordultam és elkezdtem szökkengetni az ágakon. Egyre beljebb értem az erdőbe. "Szerintem idáig nem fognak követni" - gondoltam. A fejem egyre jobban lüktetett, ezért gyorsan átváltoztam. Igen, képes vagyok átváltozni. Két alakom van egy ember és egy tünde. Az emeberi alakomat akár nyolc évig is tudom viselni, azonban a tünde alakomat csak egy hónapig, pontosabban négy hétig. Muszáj utána átváltoznom, különben, ha nem akaratosan változok át, akkor egy hétig is ember maradhatok, amire most igazán nincs szükség. Most emberként jártam az erdőt, és kerestem növényeket. Körülbelül négy óráig muszáj így kinéznem, aztán visszaváltozhatok. Bolyongtam össze vissza. Remélem hamar eltelik az a négy óra!

*4 órával később*

A tarisznyám már tele lett mindenféle növénnyel. Veszélyes állatokkal nem találkoztam, szóval elég nagy szerencsém volt. A nem találkoztam nálam azt jelenti, hogy nem faltak fel. Szerencsétlenségemre sikerült megkergetnem magamat egy anyamedvével, mert túl közel mentem a bocsaihoz. Nagy mázlim volt, hogy nem akart addig üldözni míg el nem kap. Most már vissza tudok változni. Megálltam az ágon és a fa törzséhez sétáltam, nem egyszer volt olyan, hogy egy alakváltás után elszédültem, és most nincs kedvem kitörni a nyakamat. Leültem, és alakot váltottam. Most már visszamehetek. Remélem Victoria nem riadóztatta a falut, hogy eltűntem. Már közel voltam a faluhoz, és láttam, hogy a katonák az ágakon szökkengetnek, mintha keresnének valamit. Oda mentem Shinához. Nem vett észre, mivel a térképet figyelte, amit a kezében tartott.
 - Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem.
 - Igen tudsz segíteni. - nézett fel, és a szemei szikrákat szórtak.
  Szóval a katonák nem valamit, hanem valakit kerestek. Pontosabban engem.
 - Mondtam Victoriának, hogy elmegyek növényeket gyűjteni.
 - Négy órán át voltál távol, és teljesen egyedül voltál! Nem tudtunk volna segíteni, ha megsérülsz! - emelte fel a hangját Shina.
  A katonák is észrevették ezt, és körénk gyűltek.
 - Elnézést, hogy nem kértem segítséget, de egy különleges növényt kerestem. Tudom, hogy milyen veszélyes ez a hely, ezért inkább arra alapoztam, hogy a vadállatok ne vegyenek észre, és ezt úgy tudtam elérni, hogyha egyedül mentem.
 - Soha többé, nem mehetsz egyedül az erdőbe!!! - mondta Shina.
 - Rendben. Nem fogok többször egyedül az erdőbe menni. - ígértem.
 - Argot hívat minket, ezért is kezdtünk el keresni, meg persze azért, mert Victoria is szólt, hogy elmentél egyedül az erdőbe.
 - Reméltem, hogy nem fog szólni - dünnyögtem.
 - Mondtál valamit?
 - Nem semmit, menjünk Argothoz. - elindultam vissza a faluba, a katonák is jöttek velem együtt.
  Bementünk a nagy házba, ahol vártak minket. Ott volt Berill, Argot, és legnagyobb meglepetésemre, az ikrek is itt voltak.
 - Mit szeretnél Argot? - kérdeztem.
 - Alton, Lara és Emerisz ma lettek tizenkét évesek, tehát el kell kezdenünk tanítani őket. Azért hívattalak titeket, mert úgy vettem észre, hogy ti lennétek a legmegfelelőbbek a tanításukra.
 - Argot - kezdtem bele - nem biztos, hogy jól választottál. Mármint én is csak pár évvel vagyok náluk idősebb.
 - Legort, mint ma is bizonyítottad, ha eltűnnél, akkor nagyon nagy bajban lennénk. Jobb ha más is ért rajtad kívül a gyógyításhoz.
 - Rendben.
 - Akkor Alton, Lara, Emerisz, válassztatok, hogy kitől tanulnátok szívesen. Merkótól, Berilltől vagy Legorttól? - kérdezte őket Argot.
  Az ikrek csak összenéztek, tudtam, hogy egymással beszélgetnek, de közbe szóltam.
 - Ezt saját magatoknak kell eldönteni, nem együtt. Gondolkodjatok el, hogy ki mi szeretne lenni, és aszerint válasszatok. - mondtam nekik.
  Pár perc múlva ránk néztek. Eldöntötték. Lara szólalt meg elsőnek:
 - Én Berilltől szeretnék tanulni! - és mellé sétált.
 - Rendben, te leszel a tanítványom. - mosolygott rá Berill.
  A két fiú összenézett. Tudtam, hogy veszekednek, csak azt nem tudtam, hogy miről. Alton gyorsan hadarta:
 - Merkót szeretném a tanáromnak.
 - Legyen. - csak ennyit mondott Merkó.
 - Legort tanítanál? - szólalt meg végül Emerisz.
 - Persze. - mondtam.
 - Remek, most hogy végeztünk mindenki mehet a dolgára.
  Megfordultam és elindultam a kijárathoz, de észrevettem, hogy Emerisz nem követ, hanem a testvéreivel társalog.
 - Emerisz! Gyere sok dolgom van! - szóltam.
  Rám nézett, és elindult. Megvártam még mellém ért, és vissza indultam a házikómhoz.
 - Hogy értetted, hogy csak pár évvel vagy idősebb nálunk? - tette fel a kérdést.
 - Szerinted hány éves vagyok? - kérdeztem mosolyogva.
 - Rögtön tudtad, hogy mit kell tenned, amint megláttál egy beteget, vagy egy sérültet, tehát már sok tapasztalatot szereztél. Sokáig azt hittem, hogy száz és kétszáz között van az életkorod.
 - Tévedsz. Én csak tizennyolc éves vagyok. - mentem volna tovább, de Emerisz nem mozdult.
  Nagyon meglepődött a valódi koromon.
 - Ne tátsd a szádat, még szét kell válogatnunk a gyógynövényeket, amiket gyűjtöttem. - mondtam.
 - Máris. - szedte össze magát.
  A házamban elkezdtem neki megmutatni a növényeket, hogy mi mire jó, miről lehet felismerni, hogy kell begyűjteni őket, mikor virágoznak és hogy hol találtam őket. Szorgalmasan jegyzetelt. Amikor végzett az írással nagyot sóhajtott.
 - Ezt kívülről kell tudnom, igaz?
 - Igen majd kívülről fogod tudni ezeket. - mondtam.
 - Mikorra? - kérdezte szomorúan.
 - Majd amikor szükségesnek érzed, hogy tudd. Most leírtál róluk mindent, amit mondtam, igaz? Ha tényleg gyógyító szeretnél lenni, akkor hamarabb fogod megjegyezni, mint gondolnád. Ahogy Argot is mondta, most sok mindent elfogok mondani, hogy mit hogyan kell csinálni, de rajtad múlik, hogy mikorra tanulod meg. A lényeg az, hogy tudd mit kell csinálni, amikor szükség van rá.
 - Te honnan tudtad, hogy mikor van szükség rá?
 - Én megtanultam ezeket rögtön, miután sajnos valaki ott halt meg az orrom előtt, mert nem tudtam segíteni rajta. De ezt neked kell tudnod, hogy mikor tudod rendesen megtanulni.
 - Ki tanított? - kíváncsiskodott Emerisz.
 - Úgy látszik ma csak beszélgetni fogunk. - mosolyodtam el.
 - Nem azért kérdeztem, hogy húzzam az időt. - mondta gyorsan Emerisz.
 - Tudom. Érzem, hogy kíváncsi vagy, mert nem bízol meg bennem. Az egyik legfontosabb szerintem, hogy megbízz bennem, mert amíg nincs bizalom addig nem fogsz tanulni. - fejtettem ki.
 - Hogy érted?
 - Gondolj bele, ha ezt feladnám, amit most leírtál, hogy tanuld meg holnapra, és nem beszélgettünk volna, hanem csak ledaráltam volna az anyagot, megtanulnád?
 - Ne-em.
 - Látod? Viszont, ha beszélgetünk akkor sokkal inkább megtanulnád, főleg úgy, hogy nincs időpont, hogy mikorra kell tudnod.
 - Nem értem, hogy miért rám bízod, hogy megtanulom-e vagy sem. Hiszen ezzel azt mondtad, hogy nem szükséges megtanulnom.
 - Az egész rajtad áll. Hogy tudsz-e majd segíteni, ha szükség van rá, vagy nem. És ha nem akkor az illető, akin segíthettél volna meghal. Ez áll a döntéseden, tanulsz és meg fogsz tudni menteni sokakat, vagy nem tanulsz és a tehetetlenséged miatt fognak meghalni.
 - Ahhoz képest, hogy csak tizennyolc éves vagy, sokkal öregebbnek tűnsz vagyis inkább olyannak tűnsz akinek nagyon sok tapasztalata van.
 - Bonyolult a múltam, de ez most ne érdekeljen. A múlt az elmúlt, a jövőnk messzi és bizonytalan. Ami biztos az a jelen, hogy most ez van, és el kell ezt fogadni.
 - Ki volt a tanítód? - tette fel másodjára a kérdést Emerisz.
 - Emandiece úr.
 - Tényleg? Tudtommal soha senkit nem fogadott el tanítványnak. Pedig nagyon sokan mentek hozzá, hogy tanítsa őket.
 - Igen tudom. Először engem is elutasított.
 - Mi történt? - nézett rám kíváncsian Emerisz.
 - Nem hiszem, hogy fontos.
 - Te mondtad, hogy fontos a bizalom a tanár és a diák között. - hozta fel az, amit az előbb mondtam neki.
 - Legalább figyeltél rám. Nos, akkor kezdjük az elején. - és leültem az asztalomhoz, Emerisz pedig az ágyamra telepedett le. - Tizenkét éves voltam, amikor odamentem hozzá, és megkértem, hogy tanítson, azonban szokásához híven elutasított, de nem mentem el. Többen is jöttek utánam, hogy megkérjék, hogy tanítsa őket, de mindenkit elküldött. És el is mentek, nem próbálkoztak utána. Elhatároztam, hogy így vagy úgy de gyógyító leszek, és tőle fogok tanulni. Így hát megfigyeltem, hogy mit csinál. Volt egy szokása, hogy amikor a növényeit használta, mindig elmondta a betegnek, hogy az mire való, mi a neve és hasonlók. Úgy mondta el, mint én neked. Jegyzeteltem egyfolytában, mindent leírtam, akkor is követtem, amikor gyűjteni ment. Egy hónapja figyeltem meg, amikor észre vettem, hogy az egyik gyógynövény, amit rendszeresen használ, elfogyott. Pár perce jött fel a nap, és az a növény csak hajnalban virágzik, és a virágára volt szükségem. Elmentem oda, ahol ez a növény nyílt, és óvatosan szedtem pár virágot, nem kellett túl sok, mert nehezen lehet begyűjteni, és a főzetekbe elég kevés is belőle. Amikor visszaértem, ő már várt rám az ajtóban. Csak intett nekem, hogy menjek be. Onnantól fogva tanított engem.
 - Megmondta, hogy miért kezdett tanítani?
 - Igen. Azt mondta, hogy az elutasítás csak egy próba volt. Aki elment az elbukott. Aki ott maradt volna az lett volna a tanítványa. Csak én maradtam. A következő próba az volt, hogy így is tanulok-e tőle, ha már nem tanít. Azon is átmentem. Az utolsó próba, pedig a növény gyűjtés volt. Azt is sikeresen megoldottam, ezért lehettem a tanítványa.
 - Nem nagyon híresztelte, hogy van tanítványa. - mondta Emerisz.
 - Igen, direkt. Kíváncsi volt, hogy hányan teszik meg ugyanezt mint én.
 - És hányan tették meg?
 - Csak én voltam.
 - Ha tizenkét évesen lettél a tanítványa, akkor hat éven keresztül tanultál tőle.
 - Igen. Nem sok idő. Mindig azt mondta, hogy gyakorlattal sokkal többet lehet tanulni, mintha bent ülnék és magolnák. Igaz, amit mond, mert hat év alatt nagyon sok mindent megtanultam, míg mások magolással ugyanezt több mint hat év alatt tanulnák meg, és akkor csak az elméletről beszélünk, utána kell nekik még plusz pár év gyakorlat is.
 - Szerinted nekem mennyit kell tanulnom?
 - Ez rajtad múlik, de ha szorgalmas vagy, és figyelsz, hamar rájössz, hogy nem bonyolult ez az egész.
 - Értem.
 - Akkor folytassuk. Még csak a növények felénél járunk.
 - Hisz mindegyiket elpakoltad már.
 - Igazad van, azonban nem csak ma gyűjtöttem növényeket. Pár nap múlva megint el kell mennem, és szeretném ha velem tartanál, hisz jobban megragad, ha élőben kell csinálni.
 - Rendben.

*1 órával később*

 - Mára ennyi lesz, holnap gyakoroljuk a főzet készítést. - mondtam miután az összes növénnyel végeztünk.
 - Miért nem ma? Még csak dél van.
 - Gondoltam pihenni akarsz, de ha nem, akkor kezdhetjük akár ma is.
 - Rendben.

*4 óra múlva*

 - Ennél a résznél nagyon figyelj, mert itt könnyen el lehet rontani.
  Semmi válasz. Rá néztem, és Emerisz békésen aludt az ágyamban.
 - Akkor azt hiszem mára ennyi elég. - mosolyogtam.
  Hagytam, hadd aludjon még egy kicsit. Addig átnéztem a jegyzetei, hogy mindent helyesen írt-e le. Keveset kellett javítanom, és azokat is a vége felé, amikor már álmosodott. Elővettem egy papírt és elkezdtem írni a jelentést. Egy órámba telt mire végeztem vele, és Emerisz még nem ébredt fel. Felálltam, hogy elvigyem Argotnak a jelentést. Kint összefutottam Larával.
 - Szia! - köszönt.
 - Szia!
 - Hol van Emerisz? Még nem engedted el?
 - De már elengedtem, de ott van még a házamban. Nyugodtan menj be. - tovább sétáltam, Lara pedig a házam felé vette az irányt.
  Bementem a nagy házba és átadtam Argotnak a jelentést. Végig vizsgálta azt. "Most jön a fejmosás" - gondoltam, mert eddig nem volt ideje megdorgálni a reggeli eltűnésem miatt.
 - Miért mentél el egyedül gyógynövényt gyűjteni?
 - Mert kerestem egy ritka növényt, és nem szerettem volna a vadállatok figyelmét felkelteni..
 - Legort, jobban örülnék, ha az igazat mondanád. - vágott közbe.
 - Jól van. Csak ki akartam szellőztetni a fejemet. Elég sűrű volt ez a két hét.
 - Értem - mondta, de látszott rajta, hogy nincs meggyőzve - Hogy halad Emerisz?
 - Most éppen alszik, ha Lara fel nem keltette.
 - Hogy érted, hogy alszik? Nem tanítanod kellene?
 - De. Mára csak a gyógynövényeket akartam volna megismertetni, aztán elengedtem volna, azonban ő erősködött, hogy vegyük tovább nyugodtan. Gondolom elfáradt és elaludt. Nekem meg nem volt kedvem felébreszteni. Mehetek?
 - Igen.
  Visszamentem a házamba, ahol Lara fogadott. Nem ébresztette fel Emeriszt, és a székemen ült.
 - Azt hittem, hogy fel fogod kelteni. - mondtam.
 - Ide hívtam Altont, és most rá várok.
 - Miért hívtad ide Altont?
 - Elmondtam neki, hogy Emerisz elaludt, és ő szeretné felkelteni. - nézett rám ártatlanul Lara.
 - Nem biztos, hogy Emerisz jól jár vele.
 - Megérdemli, ha elaludt.
 - Már több órája itt van velem, és végig jegyzetelt. Megértem, ha túl monoton volt neki.
  Közben betoppant Alton.
 - Akkor, hogyan is keltselek fel Emerisz? - mondta inkább magának mint nekünk.
 - Sehogy, mert már ébren van. - mondtam.
 - Tessék? Felébresztettétek? Ne, én akartam volna.
 - Magától ébredt fel.
 - De hát még fekszik.
 - Beszélj vele, és látni fogod, hogy felébredt.
  Alton csöndbe maradt. Gondolom ellenőrzi, hogy igazat mondtam-e neki. Be kell valljam, csak Emeriszt védtem, és így sokkal jobb ébresztésben részesült, mint amit Alton talált volna ki. Most ébredt fel, Alton meg mérgesen nézett rám.
 - Azt mondtad, hogy felébredt.
 - Akkor úgy látszik ki hagytam a "fog" szócskát. Mert azt akartam mondani, hogy fel fog ébredni.
  Alton csak megfordult és kiment, Lara pedig követte, még mindig nem változott meg rólam a véleményük. Szegény Emerisz pedig csak kapkodta a fejét.
 - Mi történt?
 - Elaludtál, és jött Alton felébreszteni.
 - Mennyi ideje aludtam?
 - Körülbelül másfél-két órát aludhattál át.
 - Alton, hogy hogy telepatikusan ébresztett? Durvábbra számítottam volna tőle.
 - Azt mondtam neki, hogy már felébredtél, csak nincs kedved kiszállni az ágyból. Nem hitt nekem, én meg azt mondtam hogy kérdezzen meg. Így felkeltett.
 - Szóval hazudtál neki, hogy én ne kényelmetlen ébresztőt kapjak. - gondolkodott el.
 - Igen.
 - Köszönöm.
 - Ugyan ne köszöntgesd. Holnap folytatjuk, és kijavítottam a jegyzeteidet. Nem volt benne sok hiba, amiket találtam, biztos az álmosság miatt ejthetted.
 - Köszönöm, és további jó estét!
 - Neked is!
  Lefekvéshez készülődtem, amikor valaki kopogott. Ajtót nyitottam, és Victoria állt velem szemben.
 - Szia! - köszönt - Elnézést, hogy ilyen nagy felfordulást okoztam. Csak hirtelen eltűntél.
 - Nincs semmi baj. Nekem kéne bocsánatot kérnem, hisz én hagytalak faképnél. Elnézést.
  Victoria csak bólintott és elment, én meg lefeküdtem.

* Anna szemszöge, reggel 8 óra*

 - Kadétok megkapják ma az első éles küldetésüket. Egyszerű lesz, szóval nem ajánlom, hogy elrontsák! A határhoz közel van egy kisebb épületünk, amiben a Keleti Erőd alá tartozó falvak jelentései vannak. Azért kell elmenniük és idehozniuk. Általában egy küldöncöt küldünk, azonban manapság megnőtt a Kívülállóknak az aktivitása. A mai óráik elmaradnak, van egy napjuk elhozni a jelentéseket. A küldetés után önöknek is jelentést kell írniuk. Az épületet őrizzük, és szóltunk, hogy önök mennek. Kapnak egy levelet, ami feljogosítja magukat a jelentések elvételéhez. Értették?
 - Igen, uram. - vágtuk rá egyszerre.
 - A küldetés vezetője Cardot Rignot. Kalin Lace fogja átvenni a jelentéseket. Fél óra múlva legyenek a gyakorló pálya déli csücskénél. Hozzanak magukkal fegyvereket. Értették?
 - Igen, uram.
 - Oszolj!

*Fél óra múlva*

  Ott álltam a többi kadéttal a déli csücsökben. Két tegez az oldalamon és még három-három dobótőr az övemen. Mindenki időben megérkezett. Az őrnagy végig mért mindenkit, és átadta Lace-nek a levelet.
 - Egyszerű a küldetés, remélem nem szúrják el. - mondta búcsúzúul az őrnagy.
"Köszönjük a biztató szavakat" - mosolyogtam magamban.
 - Anna, mi a terv? - álltunk körbe mielőtt elindultunk volna.
 - Előre mennek négyen középen hárman, hátul hárman. Akik elöl mennek: Rignot, Thalia, Ametiszt és Tizon. Középen mennek: Denrick, Lace és Endrees. Hátul lesznek: Enturin, Amber és én. Akik elől vannak, ők fognak jelezni, ha valami baj van. Denrick-nél és Endrees-nél is lesz egy-egy papír, azok hamis papírok lesznek.
 - Ha megtámadnak akkor harcolunk, ugye? - kérdezte Enturin.
 - Nem. Ha megtámadnak, akkor a támadók biztos, hogy erősebbek lesznek nálunk, hiszen mi még gyerekek vagyunk. Nem lehetünk erősebbek nálunk, viszont fürgébbek lehetünk. Ha megtámadnak, akkor szétválunk, mint gyakorlaton, és megbújunk. Ha nem akarják feladni, akkor szétválasztjuk őket egy-két csellel, és egyesével ártalmatlanítjuk őket. Ez lenne a legjobb megoldás. Elfogadjátok a tervet?
 - Igen. - mondták.
 - Akkor indulás!
  Mindenki alakot váltott, és elindultunk a megbeszélt formációban.

*3 óra múlva*

  Nem történt semmi különös amíg odaértünk, senki se állított vagy támadott meg bennünket. Túl egyszerűnek tűnt. Még vártunk Lace-re másfél órát, mert a levelet amit hoztunk, vagy hússzor átvizsgálták. Utána Lace-nek le kellett tennie e fegyvereit, és még hasonlók. Másfél óra múltán visszajött kezében a jelentésekkel. Megint átváltoztunk, és elindultunk, csak most nem volt olyan egyszerű dolgunk, mint idefele jövet. Körülbelül húsz perc múlva az indulástól, Ametiszt rögtön csapdába esett, amit nagy eséllyel Lace-nek állítottak fel. Gyorsan kiszabadítottuk, és mindenki a  rejtőzködő alakjára változott. Nem kockáztattunk. Rignot össze vissza irányított bennünket, hogy ne lehessen kiszámítani, hogy merre megyünk. Azonban így is ránk támadtak. Tizont kapták el, azonban nem számoltak az erejével, a hátára érkezett a támadó, erre háttal egy fához vágódott, és leszerelte az ellenfelét. Mindenki elszóródott és elbújt. Hárman voltak a támadóink, és nem akarták feladni, így elkezdtem a B tervet. Kisebb zajt csaptam, és az egyikük megindult felém, én meg a szakaszomhoz csaltam. A többiek megértették, hogy mit szeretnék és körbe vették, az ellenfelünk túl későn eszmélt rá, hogy csapdába esett. Mindenki egyszerre támadott rá, és hamar visszaváltozott, jelezvén, hogy megadja magát. Nem bíztam benne, ezért átváltoztam úgy, hogy ne vegyen észre, és altatót nyomtam az orra alá. Mindenki engem nézett.
 - Szólhatott volna a többieknek. Van tízpercünk mire felébred, addigra kerüljük meg a másik kettőt és tűnjünk el!
  Mindenki bólintott, és elindultunk. Szerencsére ők ketten együtt maradtak, így egy kis eltereléssel, sikerült kicseleznünk őket. Amber volt a csali, elfutott előttük és eltűnt az erdőbe. Végül vissza talált hozzánk. Amber ebben jó, pár másodperc alatt el tud tűnni és egy másik helyen kerül elő. Vissza lett volna az útból két óra, azonban azt lerövidítettük másfél órára. Még így is késtünk.
  A gyakorló pályán várt minket az őrnagy. Annyit láthatott, hogy az egész szakaszunk berobban az állatalakjában. Nem akartuk, hogy elkapjanak, és nem vettük észre, hogy megérkeztünk. Az őrnagy furcsa pillantása miatt, visszakullogtunk az erdőbe és alakot váltottunk. Megint kijöttünk, és már több felsőbb éves is összegyűlt. Nem azért, mert sajnáltak, hogy mégis mi vagy ki kergethetett minket. Á dehogy, nem ilyen kedvesek. Azért jöttek, hogy egy jót nevessenek.
 - Rignot, jelentést! - követelte az őrnagy.
 - Az odafele úton nem történt semmi, három óránkba tellett odaérni. Még másfél órát vártunk a papírokra. Azután rögtön visszaindultunk. Azonban Ametiszt rögtön az út elején csapdába esett. Sikerült kiszabadítanunk. Utána már óvatosabbak voltunk, de még így is sikerült ránk támadniuk. Tizon-ra támadott valaki, azonban ő sikeresen ártalmatlanította a támadóját. Mindenki elbújt, és további három támadót azonosítottunk. Az egyiket sikerült leszerelnünk, a másik kettőt pedig kikerültük, és idáig futottunk.
 - A jelentések megvannak?
 - Igen, uram! - Lace átadta a papírokat.
 - A mai napot megkapjátok pihenő napnak! A nap végén adják le a jelentésüket!
 - Igen, uram. - mondta mindenki fáradtan.
  Miután megírtam a jelentést, azt átadtam az őrnagynak. Utána elmentem ebédelni, és ebéd után felmentem az Ezredes irodájába. Bekopogtam, és miután kiszólt, hogy "Szabad!" be is mentem.
 - Hogy sikerült az első küldetés?
 - Sikeresen teljesítettük, de ránk támadtak.
 - Ezt, hogy érted? Hiszen ezek csak sima jelentések a környékbeli falvakból. Nincs semmi értéke azoknak a papíroknak. Akkor miért támadtak meg titeket? - mondta inkább magának mint nekem.
 - Múltkor a tündéket is megtámadták. Azt mondta, hogy inkább őt támadták, mint a többieket. Szerintük azért őt támadták, mert ő a gyógyító. De lehetséges, hogy inkább az ereje miatt támadták.
 - Hogy érted? - nézett rám.
 - Szerintem a telepatákat keresik.
 - Honnan tudnának rólatok?
 - Nem tudom. Lehetséges, hogy valaki nekik dolgozik.
 - Magyarán lehetséges, hogy van egy kém?
 - Lehetséges.
 - Akkor még inkább nem beszélhetsz arról, hogy mit csinálsz a hatodik órában.
 - Remélem nem fog elfajulni a dolog.
 - Én is remélem. Még valami?
 - Nem semmi.
 - Örülök, hogy feljöttél.
 - Én is. Szia!
 - Szia!
  Visszamentem a szakaszomhoz. Mindenki tanult. Nem értettem, hogy miért, hiszen mostanában nem lesz dolgozat.
 - Lace, miért tanul mindenki?
 - Rastre tanár úr ma mondta, hogy holnap röpdolgozatot írunk.
 - Remek. - megfogtam a füzetemet, és én is elkezdtem felkészülni.
  Azonban nem tudtam a tanulásra koncentrálni. Egyfolytában a támadáson kattogott az agyam. Végül letettem a füzetet, és a támadást próbáltam lerajzolni, hogy hogyan támadtak és hogy utána mit csináltak. Eléggé belemerültem. Megpróbáltam az ellenség minden mozgását visszakövetni. Persze a csapdát is lerajzoltam. Hiányzott pár adat, de nagyjából elkészültem vele.
 - Itt erre mentek és nem arra. - szólalt meg hirtelen mögöttem Enturin.
  Felnéztem és az egész csapat körülöttem állt.
 - Még hiányzik pár adat, de utána már könnyű kiszámítani, hogy mit miért csináltak. Azaz meg lesz a sablon.
 - Értem. Akkor mindenki mondja el azt, amit Anna kihagyott.
  A többiek segítségével gyorsan befejeztem a rajzokat. Több rajzot, ugyanis a csapdáról is sikerült egy szerkezeti képet csinálnunk. Meg a támadóink mozgásáról is több rajzot kellett csinálnunk, meg persze amikor az egyikük rátámadt Tizon-ra azt is lerajzoltam, hogy hogyan tette. Minden meg volt. Ki terítettem, a rajzokat egymás után Lace ágyára. Mindenki figyelmesen nézte, és Rignot szólalt meg először.
 - A csapdát holnap kezdjük el rekonstruálni, és a gyakorlatoknál ezt a mozgást használjuk.
 - Miért? - kérdezte Amber.
 - Azért, mert mindenki másképp készít csapdát. És a gyakorlatok is másképp néznek ki.
 - Akkor az mit jelent?
 - Vegyük például a kioldószerkezetet. Itt azzal aktiválódott, hogy megbotlottál a kötélben. Tehát vehetjük ezt alapnak. Ha küldetésre megyünk, akkor figyelnünk kell a talajra is. Hálós csapdát használnak, amivel könnyedén ártalmatlanítanak, de nem sebesülünk meg. Tehát nem az ölés a céljuk, hanem az, hogy elfogjanak. Tizon-ra is úgy támadtak, hogy ráugrottak a hátára, Tizon így nem sérült meg, csak elesett. Bárki mást elkapott volna, de nem számolt Tizon erejével, aki simán felállt alatta, és a fához lapította. Járőröztek és együtt maradtak, tehát tudták, hogy képesek vagyunk támadni. Annyi hibát ejtettek, hogy az egyikük leszakadt, de ő is megadta magát, amint észrevette, hogy csapdába sétált. Tehát, nem feltétlenül a harc volta céljuk. Ebből arra következtetek, hogy inkább el akartak kapni, nem pedig küzdeni szerettek volna. Viszont a jelentések nem lehettek ennyire fontosak. - világosított fel minket Thalia.
 - Ha nem a jelentések kellettek nekik, akkor mi? - kérdezte Endrees.
 - Mi. - mondta Denrick.
 - Én is ezt kérdeztem. - nézett rá Endrees.
 - Nem úgy értem. Minket akartak elkapni. - forgatta a szemeit.
 - Miért lenne ránk szükségük? - kérdezte Enturin.
 - Mert katona híján vannak. - mondta Rignot.
 - Tessék?! - nézett rá mindenki.
 - Emlékeztek az első napra, amikor láttuk, hogy az elkerített rész, az azt jelenti, hogy három méteres fallal és egy kapuval van elkerítve egy földterület?
 - Igen.
 - Akkor akartam mondani, hogy mostanság sok kadét eltűnt. Nem tudják hogyan, de egyszer öt kadét is eltűnt egyszerre.
 - Azt nem mondtad, akarom mondani, nem fejtetted ki, hogy miért akarnak minket.
 - Egyre kevesebb náluk a katona. Ezért a fiatal kadétokat elrabolják és átnevelik. Persze kisgyerekek elrablásával is próbálkoztak, de azért nagyon összevesztünk velük, és majdnem háborúig fajult  helyzet. Attól kezdve már csak kadétokat rabolnak el. De nem sűrűn, ők se akarnak háborút, de mostanság nagyon elfajult velük a helyzet, mintha dühösek lennének ránk. - fejezte Rignot a beszámolót.
  "Ha tudnátok, hogy miért" - gondoltam magamban.
 - Anna te tudsz valamit? - kérdezte Denrick.
 - Miért tudnék bármiről is?
 - Mert az Ezredes a gyámod. - válaszolt.
 - Nem oszt meg velem semmit. Főleg ha ilyen fontos dologról van szó.
  Még egy kicsit elmélkedtek, hogy miért lehetnek dühösek a Kívülállók, aztán mindenki elaludt. "Egyszer be kell majd nekik mindent vallanom, de nem ma." - gondoltam, és elaludtam.

10. fejezet - Egy átlagos nap

*1 héttel később, Anna szemszöge*

  "Gyorsan! Gyorsan! Mindjárt kiérünk!" - futottam a fák között, egy tekerccsel a számban. "Ne, ne ne! Mindjárt utol ér! Valaki segítsen már! Nem látják, hogy felém jön?" - most felugrottam egy alsóbb ágra, és ott mentem tovább. Hallottam, hogy mögöttem taposnak az avaron. A baj az volt, hogy nagyon közelről jött a hang. "Gyorsan találnom kell egy búvóhelyet!" - körbe néztem, és láttam egy tökéletes üreget egy fa gyökerei között, olyan halkan, amilyen halkan csak tudtam odafutottam és meglapultam. "Csak ne vegyen észre!" - fohászkodtam, de úgy tűnik az imám nem talált meghallgatásra. Láttam két csizmát, ahogy közelít felém. Ekkor a háta mögül zajokat hallottam olyanokat, mintha egy nagyobb testű állat futott volna el ott. Erre megfordult és elkezdte azt követni. Visszamásztam a fára, ott letettem a papírt és kicseréltem egy másikra. A másolatot vettem a számba. Mentem az ösvényhez, ahol észrevettem, hogy már nagyon közel jár ahhoz, hogy leleplezze az egyik társamat, így direkt ugrottam egy akkorát, hogy észrevegyen, és elejtettem a papírt. Ő pedig gyorsan odafutott felkapta a papírt és kivitte a rétre. Addig én visszamentem az eredeti papírért. Most már alakot váltottam és vártam a jelet.
 - Kadétok, jöjjenek ki az erdőből! - harsogta az őrnagy.
  Mindenki kijött, senkit se lepleztek le. Mindenki meg volt, azonban most a siker csak egy hajszálon múlott. Végig néztem a szakaszomon, fáradtnak néztek ki, mondjuk nem csodálom, hiszen most előrébb hozták a terepgyakorlatot. Most a reggeli edzés helyére tették, és nem tiszt járkált az erdőben, hanem egy idősebb kadét. Ha jól emlékszem Ilza szakaszából való.
 - Látom nem sikerült megszerezni a papírt. - mondta az őrnagy.
 - Uram, a küldetés sikeresen zárult. - húztam ki magamat.
 - A tekercs nem magánál van, hanem Ommer kadétnál. - nézett rám szúrósan.
 - Igen, a hamis tekercs. Nálunk van az eredeti. Csak kicseréltem. Itt is van - és átnyújtottam az eredeti papírt.
  Az őrnagy tüzetesen végig vizsgálta.
 - Igaza van. Gratulálok, megint teljes sikerrel végeztétek el a gyakorlatot, most mehetnek reggelizni.
 - Értettük, uram! - mondtuk kórusba.
  Mindenki elindult az étkezde felé. Teljes siker, mint mindig. Bár, most nagyon épphogy csak sikerült elérnünk ezt a szép eredményt, mondjuk meg van ennek az oka.
 - Rig - szólalt meg Denrick - legközelebb Anna tervére hallgassunk, most eléggé rizikósra sikerült ez a gyakorlat.
 - Gondoltam, jobb ha mi is gyakorlunk. Azaz lehet, hogy Anna megsebesül, akkor nekünk kell majd kiötölnünk egy tervet, és jobb ha az a terv sikeres. - válaszolt Rignot.
 - Anna te mit gondolsz? - szólalt meg hirtelen Enturin.
 - Rignotnak igaza van. Ám legközelebb engedd meg, hogy kijavítsam a hibákat benne. - mosolyogtam rá.
 - Rendben. - morogta.
 - Én is kaphatok egy mosolyt? - bökött oldalba Enturin.
 - Majd ha megérdemled - néztem rá huncutul.
 - Ahj, gonosz vagy. - nézett rám - Kinek van kedve játszani? - tette fel hirtelen a kérdést.
 - Enturin, amikor múltkor játszottunk majdnem mindenkinek beírtak egy rovót. - szólalt meg Amber.
 - Ez nem olyan lesz.
 - Akkor milyen lenne? - kérdezett vissza Ametiszt.
 - Lesz egy fogó, és neki el kell kapnia a többieket. Akit elkapott az kiül a rétre. Úgy is van még fél óránk a reggeliig. És itt maradnánk ebben az erdő részben. A fogónak tizenöt perce van elkapni a többieket, valaki számolja majd az időt. Nyilván ő nem fog részt venni abban a körben. Akit elsőként kapnak el, ő fogja számolni az időt. Na, akkor játszunk?
  Mindenki összenézett. Végül Endrees szólalt meg:
 - Ennyiből úgy se lehet baj.
 - Rendben, akkor játszunk! - mondta ki a végszót Enturin. - Ki legyen a fogó?
 - Aki kérdezi. - vágtuk rá kórusban.
 - Rendben ki számolja az időt?
 - Majd én számolom. - jelentkezett Thália.
 - Akkor ezt meg is beszéltük! Kaptok 10 másodperc egérutat. 10...9... - elkezdett vissza felé számolni.
  Mindenki bevetette magát az erdőbe, és elindult a játék. Senki sem változott át, ez a játék az ügyességünket fejleszti. Főleg azt, hogy sikeresen sikerüljön emberi alakban is meglépni az üldözőnk elől. Az első kört Lace nyerte, a másodikat pedig én, de csak azért mert Lace volt a fogó, és így ő nem nyerhetett. Hamar lezavartuk a reggelit.
  Az utolsó óra előtt jelentkeztem a tanár bólintott egyet jelezvén, hogy menjek nyugodtan. Felkeltem a helyemről összepakoltam és elindultam Luciához.
 - Jó napot! - köszöntem.
 - Szia! Foglalj helyet és kezdhetjük is. - mondta.
  Leültem vele szembe, és megböködtem a tünde tudatát, hogy figyeljen rám.
 - Szia! - üdvözölt.
 - Szia! Hogy vagytok?
 - Már mindenki felgyógyult a sérüléseiből. 
 - Miből van hiány?
 - Csak gyógynövényekből.
  Így folytattuk a beszélgetést. Nem beszéltünk fontos dolgokról. Amint lejárt az időm elköszöntünk egymástól, és megszakítottuk a kapcsolatot. Lúcia jegyzetelt, és megszólalt:
 - Mára ennyi. Várlak holnap! Szia! - fel se nézett.
 - Viszontlátásra! - kiviharzottam a teremből.
  Már ott gyülekeztek a többiek a főterembe. Vártuk, hogy bemehessünk enni. Pár perce elteltével, már be is mehettünk. Miután végeztünk az ebéddel, a főterembe gyülekeztünk. Amint mindenki befejezte az evést indultunk rögtön a gyakorló pálya felé. Ma nem volt külön vívó óra, se íjászat. Ma azt gyakoroltuk, amit akartunk. Kiértünk és rögtön szét is széledtünk volna, azonban Rignot mindenkit visszaparancsolt.
 - Figyeljetek, ne csak a harcot gyakoroljuk ma. Emlékeztek ma a gyakorlatra?
 - Ki felejtené el? - forgatta a szemeit Amber.
 - Amit akkor mondtam azt komolyan gondoltam. Ma gyakoroljuk a terv készítést Anna segítsége nélkül.
 - Ezt hogy érted? - kérdezte Tizon.
 - Eljátsszuk a szokásos mentet, csak most Anna helyettesíti azt, aki járkál az erdőbe és megpróbál lebuktatni bennünket. Anna távolabb megy, mi pedig megpróbálunk egy tervet kiötölni, hogy hogyan szerezzük meg tőle a papírt.
 - Az egészben csak az a hiba, hogy nincs papír, és nincs aki leállítsa a "gyakorlatot" - mondta Endrees.
 - Anna, nálad van a hamis papír? - kérdezte Rignot.
 - Igen, Ommer visszaadta. - elővettem, és odaadtam Rignot-nak.
 - Akkor az egyik probléma megoldódott, a másikat pedig mindjárt megoldjuk. - nézett körbe Rignot. - Mindegyik tervünknek két alap pillére, Anna és Lace voltak, Anna találtak ki a tervet, és Lace lopta el a papírt. Szóval Lace fogja lefújni az egészet.
 - Ne már, én részt szeretnék venni a gyakorlatban! - nyafogott Lace.
 - Ha akarod cserélhetünk szerepet.  - ajánlottam fel.
 - Rendben! - ugrándozott.
 - Anna számolj 10 percet. Aztán fújd le, akár Lace-nél van a papír akár nem, rendben? - mondta Rignot.
 - Rendben.
  Külön váltunk, azaz Lace és én elmentünk a többiektől. Rignot visszaadta nekünk a papírt, és Lace beszaladt az erdőbe, hogy elrejtse. "Vajon mennyien fognak kihullani? Ha Lace-en múlik mindenkit kiejt." - mosolyogtam magamban - "Jobban jártak volna, ha én megyek."
*10 perc múlva*
 - Vége az ötletelési időnek! - mentem a többiekhez - Irány az erdő! Kaptok öt perc elhelyezkedési időt, aztán beküldöm Lace-t.
  Mindenki bement az erdőbe, és gondolom alakot váltottak. Vártam öt percet és beküldtem Lace-t. Aztán elkezdtem számolni magamban. Egy perc múlva kijött Denrick, rám nézett és megszólalt:
 - Egy szót se! Esélyt se adott a menekülésre! - és leült a rétre.
*7 perc múlva*
 - Lace gyere vissza! - kiabáltam.
 - Itt vagyok, és a papír is nálam van. - mosolygott. - Ugye jól teljesítettem a feladatomat?
  Nem szólaltam meg csak körülnéztem. Hét perc alatt mindenkit megfogott. Rignot csupa sár volt. Nem akartam megkérdezni tőle, hogy mi történt.
 - Szerintem túlontúl ügyes voltál. - jegyeztem meg végül.
 - Akkor kezdődhet a következő kör? - ugrándozott Lace.
 - Igen - mondta meglepetésemre Rignot - Muszáj gyakorolnunk, még ha Lace ilyen kegyetlen is.
 - Miért lennék én kegyetlen? - nézett rá ártatlanul.
 - Direkt belelöktél a sárba miután elkaptál - nézett rá szúrósan Rignot.
 - Rendben megint kaptok tíz perc ötletelési időt! - vágtam közbe - Most is Lace fog járőrözni. Jobb ha keményebb helyzeteket gyakoroltok.
  Mindenki nyöszörgött, de arrébb mentek. Lace pedig befutott az erdőbe, a papír miatt.
*20 perc múlva*
 - Lace, kijöhetsz! - kiabáltam.
 - Újra fényes siker! - ujjongott Lace.
  Megint kiejtett mindenkit. Most még jobban le voltak a többiek törve, azonban most már Thália is sáros lett.
*délután öt órakor*
  Egész edzés alatt gyakorolták, hogy hogyan lehet Lace-t kicselezni. Az utolsó próbálkozásnál, már csak Endrees maradt bent, őt is csak az mentette meg, hogy véget vetettem a gyakorlatnak. Most mindenki pihen az ágyban, senkinek sincs ereje tanulni, csak nekem. Az alatt a két óra alatt megtanultam mindent másnapra. A többiek is neki álltak tanulni, és sokan kértek segítséget, mert a gyógyítás nem tartozik az erősségük közé. Nekem se, csak jobban értek hozzá, mint a szakaszom. A vacsora se tartott sokáig. Amint végeztem a vacsorával, kimentem a friss levegőre, és ott bóklásztam az erőd körül.

*Legort szemszöge, reggel nyolc óra*

  "Remélem ma nincs olyan sok tenni valóm" - gondoltam magamban, miközben felkeltem. "Elmegyek Argothoz, hátha szeretne valamit, aztán megyek növényeket gyűjteni, megnézem a sebesülteket, és lehet hogy lesz egy kevés szabad időm is" - gondoltam végig a tennivalóimat. Elindultam a nagy ház felé. A katonák, mármint azok, akik tudnak járni és dolgozni, még mindig csapdákat építettek, hogy nehogy úgy járjunk, mint múltkor. Hidryt is nekik segít. Meglátott és integetett nekem. Vissza integettem. Erre ő lemászott a fáról és hozzám sietett, remélem nem azért, hogy leszedje a fejemet.
 - Szia Legort! - furcsán vidámnak tűnt.
 - Szia. Segíthetek? - kérdeztem.
 - Most is kipróbálnád a csapdámat?
 - Tessék?
 - Kipróbálnád most is a csapdámat?
 - Mégis miért? - néztem rá furcsán.
 - Mert sikerült kiszöknöd belőle, és szeretném korrigálni a hibámat.
 - Szóval azt szeretnéd, hogy az a rönk telibe találjon, és repüljek tíz métert, csak azért, hogy tökéletesen működik-e a csapdád?
 - Eltaláltad. Megtennéd a kedvemért?
 - Remélem most csak viccelsz.
 - Nem viccelek. - nézett rám halálosan komolyan.
 - Nem fogsz tudni rávenni, hogy kipróbáljam a ... - megragadta a csuklómat és mire kettőt pislogtam a csapda közepén álltam - a csapdádat. HIDRYT! Szedjél ki innen!
 - Nem.
 - Ne viccelj már. Segíts kijutni.
 - Nem tudok segíteni. Most pont azt tesztelem, hogy tökéletes-e, és akkor így is úgy is beindul.
 - Miért vagy velem ilyen kedves, hogy beállítottál a halálos csapdád közepébe?
  Míg így veszekedtünk Hidryt-tel, addigra már egy csomó tünde összegyűlt alattunk, a katonák pedig Hidryt köré gyülekeztek.
 - Azért rád esett a választásom, mert az ezelőtti csapdámból is épen jutottál ki.
 - Köszönöm, de akkor csak mázlim volt, hogy a kioldó kötél felettem lógott, és nem rajta álltam.
 - Hidryt, ez nem vicces, szedd már ki Legortot a csapdából! - rivallt rá Shina.
 - Nem tudom kiszedni...
 - Hogy érted? Hiszen te magad csináltad! - pislogott nagyokat Shina.
 - És szerintem tökéletesre sikerült, viszont Legort képes megtalálni a legkisebb hibát is, és ha nincs rajta hiba, akkor reménykedjünk, hogy nem esik nagyon komoly baja, ha viszont van benne hiba, akkor biztosan megtalálja és kihasználja azt. - fejtette ki az elméletét Hidryt.
  "És még azt hittem, hogy nyugodt napom lesz" - gondoltam - "Ideje lenne megkeresni ennek a csapdának a gyenge pontját" - néztem végig minden pontját. A kioldó kötélen állok, ha elkezdek futni az ágon bármelyik irányba a rönk gyorsabb nálam, és lelökne, mert ugye az ággal párhuzamosan áll a rönk. Szóval a futás kizárva. A rönk lehet félméter vastag, azt át tudom ugrani, csak hogy elég egy kis kibillenés, és máris zuhanok. És ha a rönkre ugranék? Akkor végig tudok rajta sétálni, és feltudok mászni a kötélen, ami tartja azt. Ez eddig a legjobb ötletem. Közben a többi tünde próbálta meggyőzni Hidryt-et, hogy segítsen már nekem, de ő nem adta be a derekát. "Arra vagy kíváncsi, hogy kijutok-e? Mindjárt meglátod!" - gondoltam magamba - "Most vagy soha!" - és elkezdtem a tervemet. Leléptem a kötélről, és hallottam, hogy elindul a rönk, vártam az utolsó pillanatig és ráugrottam. Nem figyeltem a külvilágra, csak a cél lebegett a szemem előtt. Felálltam a rönkön, és óvatosan a kötél felé araszoltam, amikor irányt váltott, majdnem leestem róla, de visszaszereztem az egyensúlyomat. Tovább mentem, majdnem tíz métert araszolgattam, amikor a kötélhez értem. Megfogtam és elkezdtem felmászni rajta, egészen addig az ágig másztam, ahova rögzítette Hidryt az egész szerkezetet. Amint felértem arra az ágra, rá feküdtem. "Nem hiszem el, még fél órája se vagyok ébren, de már meg kellett küzdenem az életemért és a testi épségemért. Most már megértem ezt a mondást: Minek nekem ellenségek, ha ilyen barátaim vannak." Felálltam és lemásztam a fáról. Mindenki döbbenten nézett rám. Csak Hidryt jött oda hozzám ugrándozva:
 - Látod megmondtam én, hogy észreveszed a legkisebb hibát is! Majd legközelebb is kipróbálod?
 - Te meg akarsz ölni?
 - Nem, miből gondolod?
 - Te nem fogod fel, hogy meg is halhattam volna?
 - Dehogy halhattál volna meg, vigyáztam arra, hogy ne szegd a nyakadat esés közben.
  Erre inkább már nem válaszoltam, csak a nagy házhoz indultam. Hidryt még mondott valamit, de nem figyeltem rá. Most jobb ha senki se szól hozzám. Argot már várt rám, amint meglátta az arckifejezésemet összevonta a szemöldökét:
 - Történt valami?
 - Semmi. - válaszoltam nyersen.
 - A többiek is hamarosan jönnek.
 - Miért?
 - A gyűlésre.
 - Lesz ma gyűlés? - döbbentem le.
 - Nem arra jöttél? Megkértem Hidryt-et, hogy szóljon.
 - Azért jöttem ide, mert mindig kiosztasz valamilyen plusz munkát nekem.
 - Akkor menj a tanácsterembe, addig összevadászom a többieket, akkor biztos másnak se szólt. - felállt és elindult megkeresni a tanács többi tagját.
  Bementem a terembe és leültem. Előszedtem a jegyzetfüzetemet. Éppen a közepénél tartottam, amikor megjött mindenki.
 - Argot kérlek fogd most rövidre mert korrigálnom kell gyorsan a csapdámat! - vetette le magát Hidryt a székbe.
  Rá néztem, eléggé szúrós lehetett a tekintetem, mert észrevette és inkább nem figyelt rám. Azonban nem csak Hidryt vette észre, hogy nézem, hanem Argot is. Össze vissza ugrált a tekintete köztem és Hidryt között.
 - Most már elég legyen! Mi történt ma, amiről nem tudok? - nézett végig a jelenlévőkön Argot.
  Senki sem szólalt meg. Pár perc múlva Shina elkezdte a beszámolót:
 - Nem tudom, hogy mi történt pontosan. Annyit tudok, hogy amikor Hidryt-hez értünk, éppen veszekedett Legorttal...
 - Szóval csak összevesztetek? - nézett döbbenten Argot.
 - Nem fejeztem be! Hidryt egy olyan ágon állt, ahol nincs csapda, míg Legort Hidryt csapdája közepén állt, nem tudom, hogy hogyan került oda, de Hidryt nem szeretett volna neki segíteni a kijutásban. Mindenki megpróbálta meggyőzni Hidryt-et, hogy segítsen azonban egyfolytában csak azt hajtogatta, hogy "Ha van hiba a csapdámba akkor Legort biztos észre veszi, és kijut belőle, ha nincs hiba a csapdában akkor reménykedjünk, hogy nem esik komoly baja". Aztán Legort beindította a csapdát, és sikeresen kijutott belőle, azóta vannak ilyen rossz viszonyban. - fejezte be Shina a beszámolót.
 - Legort, te hogy kerültél a kioldókötélre? Mert ha magadtól sétáltál bele, akkor nem hibáztatom Hidryt-et.
 - Szerinted nem vennék észre egy csapdát?! - kérdeztem dühösen - A kérdésedre válaszolva, Hidryt tett bele.
 - Se szó se beszéd, csak Hidryt hirtelen elkapott és rátett a kioldó karra? - kérdezte értetlenül Argot.
 - Nem igazán előtte megkérdezte, hogy ki akarom-e próbálni. Nyilván nemet mondtam.
  A teremben feszült csend volt. Látszott Argoton, hogy próbálja összerakni az eseményeket a fejében, mindenki más meg minket figyelt. Hidryt egy szót sem szólt egész idő alatt, csak lehorgasztotta a fejét. Végül meguntam Argot értetlenségét.
 - Megmutassam, hogy mi történt?
 - Mire gondolsz?
 - Képes vagyok kivetíteni a gondolataimat vagy az emlékeimet, csak ne zavarjatok meg közbe, mert nagyon kell hozzá koncentrálnom.
 - És hova vetíted ki?
 - A falon lesz, mintha egy kivetítőt néznétek olyan lesz.
 - Rendben.
  Előre dőltem a székben és a kezeimet feltettem az asztalra. Elkezdtem visszapörgetni magamban az eseményeket. Végül megálltam ott, amikor találkoztunk Hidryt-tel. Nagyon erősen koncentráltam a képre és a hangra. Végül sikerült megjelenítenem. Nagyon fárasztó mindenre koncentrálni, remélem bírni fogom.
*20 perc múlva*
  "Végre vége" - gondoltam magamban, és hátra dőltem a székben. Nagyon fárasztó volt, ha nincs sok dolgom akkor lehet hogy lepihenek majd.
 - Hidryt ez történt?
 - Igen.
  Argot elgondolkodott, végül felnézett.
 - Hidryt ígérd meg, hogy soha többé senkin sem fogd letesztelni a csapdádat! Most is csak Legort ügyességén múlott az, hogy ne sérüljön, vagy esetleg haljon meg. Érted?
 - Igen, megértettem. - nem tudtam eldönteni, hogy tényleg sajnálja, vagy csak azért mondja, hogy hagyja már békén Argot.
 - Akkor most kezdjük is el a gyűlést. Eredetileg azért hívattalak ide titeket, mert a holdtigris támadást meg kéne vitatnunk.
 - Nincs ahhoz már egy kicsit késő? - kérdezte Shina
 - Eddig volt más problémánk is, mint hogy erről beszéljünk. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Többen is jelezték, hogy volt valami furcsa ebben a támadásban.
 - Mondanál példát? - kérte Reron sajnos Evan még mindig nem épült fel teljesen.
 - Senki sem halt meg, tehát nem öldökölni vagy vadászni jöttek. Legortot nagyon támadták, ezt úgy értem, hogy csak egyedül rá ment egy külön állat, míg a két társa egyszerre többünkkel harcolt. A csapdákat sikeresen hatástalanították. Ennyi elég lesz?
 - Bőven.
 - Az első példát könnyű megmagyarázni - kezdte Argot a magyarázkodást - mindenkinek van célja, még az állatoknak is, csak az övüké egyszerűbbek. Na de most, ha nem a vadászat vagy a terület fenntartása volt a céljuk akkor mégis mi? - nézett körbe.
 - Az hogy elkapják a gyógyítónkat. - adta meg a választ Shina - Több alakalmuk is lett volna megölni Legortot, azonban egyiket se használták ki. Ha elkapták volna, akkor most nagy bajban lennénk. Még gyengébbek lennénk, mint most. Többen is meghaltak volna.
 - Mégis honnan tudták, hogy Legort a gyógyítónk? Meg az állatok, mint ahogy te is mondtad Argot egyszerű lények, nem szabadna, hogy ilyen bonyolult ok vezérelné őket.
 - Valójában lehetséges. - szólaltam meg, mindenki rám nézett - Nem ismerjük ezt a bolygót, lehet hogy itt sokkal intelligensebbek az állatok. Az is lehetséges, hogy egész nap megfigyeltek minket és látták, hogy én rohangálok minden hova, és ebből azt hitték, hogy én vagyok a vezető, akkor máris nem bonyolult az okuk, amiért rám támadtak. Az állatok a vezért támadják először.
 - Vissza jöhetnek még? Hiszen mondhatni akkor nem végeztek veled. - nézett rám Berill.
 - Szerintem már nem. Sikerült elérnünk, hogy maguktól vonuljanak vissza. Ha ezt megbeszéltük én visszamennék a kunyhómba.
 - Miért? Hisz nem rég kezdtük el a gyűlést. - nézett rám Argot - És most nincsenek sürgős esetek.
 - Nincsenek, viszont az, hogy kivetítettem a gondolataimat, nagyon sok energiámat felemésztette. Most is ügyelnem kell ara, hogy nehogy itt aludjak el. - válaszoltam.
  "Nem fogom sokáig bírni, ha itt marasztal." - gondoltam magamban - "Nem akarok a  tér közepén elaludni."
 - Majd én vissza kísérem! - jelentkezett Hidryt.
"Akkor már inkább maradok" - nem akartam beszélni, az még jobban lefárasztott volna.
 - Rendben Hidryt, de ha egy csapdában fog felébredni, akkor hidd el, nem fogod megúszni a büntetést. - mondta fenyegetően Argot.
 - Értettem. - ezzel karon ragadott, és elkezdett kihúzni a teremből.
 - Tudok magamtól is menni. - húztam volna ki a kezemet a szorításából, csak hogy nem volt hozzá erőm.
  Nem kellett sok idő és már a házamban voltam. Az ágyon ültem, Hidryt pedig az egyik székre ült le. Elég kellemetlen volt a szituáció.
 - Hidryt... Köszönöm, hogy visszakísértél. - köszöntem meg.
 - Legort, sajnálom a reggel történteket, de én is észrevettem valami furcsaságot a támadásnál.
 - Mégis mit? - jobb ha előbb megbeszéljük, különben amikor felkelek, akkor is biztosan, hogy itt fog ülni.
 - Azt, hogy gyógyító létedre sokkal találékonyabb vagy menekülés terén, mint itt bárki más. Az első holdtigrist is sikeresen ártalmatlanítottad egy időre harc nélkül, a másodikat meg rávetted, hogy indítsa be maga ellen a csapdát. Mielőtt a faluba jöttél, mi voltál?
 - Hogy érted? - a beszélgetés közben fogok elaludni, ha nem fejezzük be gyorsan.
 - Ha harcos lettél volna akkor szemtől szembe küzdöttél volna velük, de nem ezt tetted. Ha egész életedben gyógyító lettél volna, akkor már nem lennél itt velünk. Ha csak szimplán vándor lettél volna, akkor se lett volna esélyed. Akkor mi voltál?
 - A front vonal mellett éltem egy faluban, amit lerohantak egyszer az emberek. Elkaptak, és börtönbe vetettek, pedig nagyon fiatal voltam. Több évembe került mire kiszöktem onnan. A front vonal, pedig arrébb ment időközben. Több mérföldet kellett megtennem ellenséges területen, hidd el akkor sok mindent megtanultam akaratom kívül. Köztük a menekülést is. Ha most megbocsátasz, aludnék, mielőtt egy mondatom közepén tenném meg. - lefeküdtem, Hidryt pedig kiment.
  Nem jó érzés hazudni, azonban szükséges volt. Senki nem tudhatja meg a múltamat, legszívesebben én is elfelejteném. Oldalra fordultam, és már aludtam is.

*4 óra múva*

  "Tényleg senki se akarja, hogy kipihenjem magamat" - gondoltam, mert éreztem, hogy segítőnk szeretne velem beszélni.
 - Szia! - üdvözöltem.
 - Szia! Hogy vagytok? - kérdezte
 - Már mindenki felgyógyult a sérüléseiből. - válaszoltam röviden, nem nagyon szeretném felfedni a gyenge pontjainkat.
 - Miből van hiány?
 - Csak gyógynövényekből.
  És hasonló kérdéseket tett fel, egy órán keresztül. Utána visszaaludtam.

* délután 5 óra*

 - Legort! - keltegetett valaki.
 - Igen? - kérdeztem, de nem keltem fel.
 - Argot kéri, hogy menjünk el növényekért!
 - Arané, tudnál szólni Merkónak is? Találkozzunk a nagy ház előtt, mindjárt összekészülök.
 - Rendben, szólok Merkónak. - ezzel kiment.
  Felkeltem, és összeszedtem a szükséges dolgokat. A táskám, benne a jegyzetfüzetem, és egy tőr. Az íj és a nyilak plusz egy másik tőr. A lista, hogy mik kellenek, most már egész jól ismerem a növényeket és hogy mi mire jó. Tíz perc múlva már a nagy házhoz igyekeztem. Arané és Merkó már várt rám, azonban volt ott egy vendég is. Victoria.
 - Victoria, te is elkísérsz? - kérdeztem döbbenten.
 - Igen.
 - Shina kért meg?
 - Nem. Önszántamból tartok veletek. Így könnyebben észrevehetjük a veszélyeket. - mondta.
  "És könnyebben észrevesznek minket" - gondoltam.
 - Rendben akkor induljunk! - mondtam, és elindultunk.

* este 8 óra*

  Visszaértünk a faluba, Arané és az én szütyőm is tele lett, Merkó kérésére nem csak gyógyításhoz való növényeket szedtünk, hanem bénító és altató főzethez is gyűjtöttem növényeket. Amint visszaértem a házikómba, elkezdtem írni a jelentés, a gyógynövény gyűjtésről. Argot ezt mindig megköveteli. Egy óra múlva már végeztem is. Elindultam, hogy megkeressem őt. Elég könnyű dolgom volt. A nagy házban volt a tanácsteremben. A térképet nézegette, amikor megzavartam.
 - Argot itt a jelentés a gyűjtésről. - tettem le a papírt a térkép mellé.
 - Köszönöm. - és tovább nézegette a térképet.
 - Mit nézel rajta? - kérdeztem.
 - A határokon gondolkodom. Miért nem mehetünk az erdő nyugati és déli részébe? Miért csak az északit fedezhetjük fel? - tette fel a kérdéseket, inkább magának mint nekem.
 - Lehet, hogy sokkal veszélyesebb állatok is élnek ott, mint amit feltudott nekünk sorolni a segítőnk. Lehet, hogy ő se fedezte fel teljesen még ezt a világot. Szerintem, jobb ha még nem erőltetjük a válaszokat, talán majd akkor, ha eléggé megerősödtünk.
 - Persze, most ostobaság lenne a semmiért életeket kockáztatni.
 - Akkor én megyek is, jó éjt! - köszöntem el.
 - Még mindig nem pihented ki magadat? Hiszen egész délután aludtál. - lepődött meg.
 - Igen, de mint mondtam nagyon leszívta az energiámat. Az a húsz perc olyan volt, mintha egész nap menekültem volna. Nagyon kikészített.
 - Rendben. Menj csak. Jó éjt.
  Elindultam vissza a házamhoz. Láttam, hogy Hidryt még mindig a csapdát bütyköli. Nem foglalkoztam vele. Beértem a házamba, és elkezdtem a begyűjtött növényeket szétválogatni. Amint végeztem vele, lefeküdtem aludni.