78. fejezet - A háború valódi arca

*Anna szemszöge*

  Két éjszaka és három nappal telt el azóta a nap óta. Most is eléggé estére hajlik már az idő. Elértük a várost, ami úgy tűnik a végső célunk volt egész idő alatt. Legort azt mondta egykor ez a tündék fővárosa volt, azonban Entera elfoglalta és a saját rezidenciájáva alakította át. Ha jól emlékszem innen kellett megszöknie mikor megérkeztünk erre a világra. Olyan mintha évek teltek volna el azóta. Egyre jobban alkalmazkodunk az itteni időjáráshoz. Legort hiába volt tünde tájékoztatta a többi emberi fővarázslót, miszerint Entera merényletet követett el Etron ellen, szerencsére sikertelenül. Hozzátette jelenleg pár napig nem fog tudni mutatkozni, ugyanis megsérült a támadásban, ne keressék. Kiderült a Fusurt családnak a birtokában van a penge, ami képes egy varázsló erejét kivágni a testéből. Mondhatni nem hat a testre csak az erőre. Ők vigyáznak rá, mert egyedül ők nem tudják használni. Jobban mondva Legort ezzel magyarázta meg mikor rákérdeztem, hiszen egy ilyen erejű tárgy birtoklása hihetetlenül nagy felelősség. Ha egyszer a saját céljaira fordítaná szinte nem is lehet onnantól kezdve megállítani. Ideiglenesen kapta meg Legort ezt a tőrt. Amint Entera erejét elvette vissza kell szolgáltatnia a tőrt a Fusurt családnak. 
  Jelenleg pihenő van. Még egyszer lesz egy gyakorlatunk utána pedig elmegyünk aludni. Az ostromot nem éjszaka tervezték elkezedni, hanem hajnalban. Az emberek akkor a legfáradtabbak. Ez annyit tesz mi se leszünk a legjobb formánkban. Sokat gondolkodtam arról az estéről. Amikor már visszafordíthatatlanul többet kezdtem érezni Legort iránt és ő is irántam. Azóta igyekeztünk többször kettesben maradni, több kevesebb sikerrel. Ő a tünde alakjában nem szeretett volna ismerősökkel összefutni, azonban az ismerősök mikor megneszelték, hogy alakot váltott direkt őt keresték. Magyarán alig volt időnk egymásra. Ott ültem a tűz mellett és egy bottal piszkáltam a földet a többiek valamiről fenhangon vitatkoztak. Sosem csináltak eddig még ilyet, lehet a holnapi nap miatt van. 
  Mi tévő legyek? Nem akarom itt hagyni Legort-ot, de a hazámba is vissza szeretnék térni. Ott van az öcsém. Olyan sok mindenről kell még vele is beszélnem. Szeretném, ha tudná, hogy a nővére vagyok és számíthat rám mindenben. Újra el szeretném nyerni nővéreként a bizalmát. Katret-et se szeretném cserben hagyni. Nem akarom szó nélkül elhagyni, hiszen mégis csak több, mint tíz éve vigyáz rám és viseli a gondomat. Nem mellesleg Amber és Denrick is azért halt meg, hogy mi épségben haza jussunk. Nem szeretném, ha értelmetlen lenne az áldozatuk. Mégis mikor a különválásra gondolok a mellkasom összeszorul. Fáj, mintha tűket szúrnának a szívembe. Ilyenkor kicsit azt kívánom, bárcsak tovább tartana a háború. Ha ennek vége elválnak az útjaink. Nem szeretek ebbe belegondolni. Mindig furcsán érzem magam tőle. Örülök is meg nem is annaka csóknak. Vajon, ha nem tettük volna meg akkor is ennyire fájna az elválás gondolata? Már annyiszor elképzeltem ezt a beszélgetést magunk között, mikor a jövőről társalognánk, hogy pontosan mit is kezdjünk. Mégis mikor beszélgetni kezdünk tudatosan semelyikünk se hozza fel. Nem akarunk még szembe nézni vele. Pedig olyan sok százszor félelmetesebb dolog van ennél a kérdésnél. Mert csak egy kérdés lenne: "Mi lesz ezután?". Mégse jön ki soha a torkomon. Megakad majd inkább ki se jön. Csak bent kering és örlődik tovább. 
 - Anna! - lengeti meg a kezét a szemem előtt Lace.
 - Igen? - tértem magamhoz.
 - Gyere! Kezdődik az utolsó gyakorlat. - intett.
  Csak bólogattam és felálltam. Már eldöntötték hogyan fognak rátámadni a városra. A legnagyobb ereje Entera-nak van. Nálunk pedig Etron a legerősebb, így úgy döntöttek ő most a varázslókból álló csapatban lesz és igyekszik felfogni Entera átkait illetve ellen támadnak. Markus föld elemi varázsló, ő az első csapatban lesz, azok között akik a falhoz igyekeznek eljutni. Markus feladata a fal ledöntése és a benyomulás vezetése. Mi középen leszünk és figyelünk, ha Entera előhozakodik a félre sikerült alakváltóival mi azonnal ott termük és lecsapunk. Magyarán nem fogunk találkozni Legort-tal. Majd az ostrom előtt még összefutok vele. Hiszen ki tudja mi lesz? Lehet egyikünk se éli túl az ostromot. 

*Legort szemszöge*

  Argot látni szeretne. Ma már szerencsére vissza tudok változni emberré. Eddig igyekeztem kerülni a tünde ismerősöket. Ez nem jött össze. Valahonnan tudomást szereztek az alakváltásomról. Noren és az a pletykás szája tehet szerintem róla. Merko, Shina és Emandiece keresett fel. Na meg persze Hidryt keresett, de nincsenek öngyilkos hajlamaim így igyekeztem előle mindig valahogyan kereket oldani. A folyamatos megkeresések mellett sajnos nem tudtam Annával valahova kettesben elszökni. Még csak pár percre sem. Hirtelen megtorpanok. Hidryt itt van előttem. Még nem látom, de érzékelem az elméjét. Akkor hátraarc. Megfordulok és megpillantom Emerisz-t, aki döbbent áll miután felismert. Lehet ő nem tudott az alakváltásomról. Nem szóltam neki, igaz nem volt a terveim között. Biztosan elveszítettem a bizalmát, ezért nem akartam őt még jobban összezavarni. 
 - Szervusz Emerisz! - intettem neki.
 - Legort? - szedte össze magát.
 - Igen. - ekkor érzékeltem, hogy Hidryt megidul felém - Bár nem sokáig, ha Hidryt elkap. 
 - Erre gyere! - fordult meg és elindult a sátrak között.
  Követtem őt, bár magamtól is el tudtam volna menekülni Hidryt elől. Mondjuk illene vele beszélnem, hisz még is csak a diákom volt pár hónapig. Az egyik sátroba ment, követtem. Gondolom itt lakik a testvéreivel. Egyedül voltunk itt, pedig azt hittem Lara és Alton is itt lesz. Hidryt biztosan itt fog először keresni, ha nem talál a táborban. Esetleg előtte Annát is útba ejti. 
 - Mióta itt vagyunk még nem láttalak a tünde alakodban. - jegyezte meg halkan Emerisz - Mi történt?
 - Nem hallottátok? - döbbentem meg, azt hittem erről mindenki tudni fog.
  Csak a fejét rázta a kérdésemre így mindent elmeséltem neki, ami Entera elüldözéséig történt. Az utána lévő eseményekről nem feltétlen kell tudnia. Figyelt, nem szólt közbe. Úgy viselkedett, mint még Annáék bolygóján mikor tanítottam őt. Akkor is mondhatni minden szót lejegyzetelt, most csak a jegyzetfüzete hiányzik a képből. 
 - Miért nem szóltál, hogy alakot váltottál?
 - Őszintén szólva, - tartottam egy kis szünetet - senkinek sem terveztem szólni az alakváltásomról. 
  Várakozóan nézett rám, így folytattam.
 - Akkor a tünde alakomat egy hónapig használtam, aztán pár órára alakot váltottam és újra tünde lettem. A tünde volt a dominánsabb alakom. Most viszont az emberi alakom az, szóval lehet kicsit megváltoztam tüdeként az emberi alakom befolyása miatt. Nem szerettem volna összetörni még jobban a rólam kialakított képet. Persze Merko elől nem volt menekvés. Jó hosszú veszekedést eredményezett a találkozásunk. 
 - De hasonlít a két személyiséged egymásra. - értetlenkedett továbbra is - Legalább nekem szólhattál volna!
 - Téged mindenki másnál jobban kerültelek. 
  Erre még jobban megdöbbent, nem hagytam szóhoz jutni folytattam. 
 - Már eleve még Annáéknál összetörtem benned egy bizonyos képet magamról, mikor kiderült alakmásoló vagyok és a Névtelenekhez tartozom. Most kicsit megváltozott személyiséggel a kép maradékát is megsemmisíthetem benned. 
  Megint csönd következett a beszélgetésben. Nem vagyok valami jó, ha beszélni kell. Már éppen kimentem volna, de ekkor nagy levegőt vett, mint aki meg szeretne szólalni. 
 - Igazából. - hangja halk volt - Sosem tekintettelek a tanáromnak. 
  Ez egy kicsit szíven ütött. Azonban elfogadtam ugyanis tudom magamról mennyire nem értek másokhoz, így tanárnak is csapni való lehettem.
 - Sokkal inkább voltál számunkra egy báty, mintsem oktató. - fejezte be.
  Most miattam lett csönd a sátorban. Báty? Én? Ezt eddig soha senki nem mondta nekem. Talán azért, mert az érzelmek főleg a családi érzelmek számomra ismeretlen terület, hova még lábamat soha nem tettem be. Mégis mikor lettem számukra egy báty? Sőt mindhárman annak gondolnak?
 - Azt hittem te is úgy kezelsz minket, mintha a testvéreid volnánk. Úgy tudom egy árvaházban éltél mikor a faluba kerültél. 
 - Máshol nem volt hely. - morogtam közbe.
 - Ezért is nem értettük a hirtelen változásodat, mikor kerülni kezdtél minket és alig beszéltél velünk. Arra a következtetésre jutottunk, miszerint sokkal jobban megváltoztál az emberi alakodban, mintsem mi arra számítottunk, így mi is kerülni kezdtünk. 
 - Akkor ezt most azért mondod el, mert tünde alakban vagyok? - kérdeztem, közben még a hallottakat emésztgettem. 
 - Három napja kicsit különváltam a testvéreimtől. Egyedül szerettem volna lenni. Akkor Annával elmentetek mellettem mégse vettetek észre. Azt hiszem beszélgettetek egymással. Kíváncsi voltam így követtelek titeket. Hallottam az egész beszélgetést, amit Dante-val és a fiával, vagyis a féltestvéreddel folytattál. 
  Csöndben vártam mit szeretne kihozni belőle. Egyébként még Emerisz-t jobban el tudnám képzelni testvéremként, mint Eldor-t. Azonban tényleg testvérként tekintek rá? Nem tudom. Óvom őt és valamelyest tanítom, mégis képes vagyok könnyedén szót érteni vele és nem csak a tanulásról beszélni, hanem más számára fontos dolgokról. Ezek egy testvér ismérvei lennének? 
 - A beszélgetés után rájöttem, neked eddig nem volt családod, szóval nem tudhattad mi hogyan tekintünk rád. Három napig gondolkodtam azon, hogy tudnánk beszélgetni, de aztán csak összefutottunk. - mosolygott. 
  Bennem maradt a szó. Mégis mit mondhatnék erre? Végtére is ő és a testvérei elveszítették a szüleiket, lehet a korom miatt közelebb kerültem hozzájuk és egy pótlékot láttak bennem? Akkor Merko-t választották volna. Ennyire bíznának bennem? Vajon a testvér ezt jelenti? 
 - Valami baj van? - törte meg a hosszúra nyúlt csendet Emerisz.
 - Csak éppen gondolkodom a hallottakon. - mondtam őszintén - Eddig még senki sem tekintett a testvérének. 
 - Ez most mit jelent? - nézett rám kérdőn.
 - Röviden bár nem vagy az öcsém mégis úgy viselkedsz, mintha az lennél. Ami nem baj, csak számomra még ismeretlen ez a fajta viselkedés. Örülök, hogy nem félsz tőlem, mert a magatartásod arra engedett következtetni. - nevettem. 
  Ő is nevetett. Akkor már több okom van itt maradni, mondjuk eddig is volt elég. Nehézkes lesz Annával a szétválás, nem mellesleg semmi kedvem hozzá. Nem szeretném elveszíteni.
 - Figyelj Emerisz, most mennem kell. Argot keres. Az ostromba ne merj közbeavatkozni, maradj távol a testvéreiddel együtt a harctól! Utána még beszélhetünk, de most sietek és Hidryt is már arrébb állt. 
 - Nem megyünk a harc közelébe. - ígérte - Te se halj meg ott.
 - Nem halok meg ilyen könnyen. - ezzel kiléptem a sátorból.
  Megkönnyebbültem. Legalább tisztázódott valami. Mondjuk Emerisz-t mindenki az öccsének fogadná, hiszen pont úgy viselkedik. Kerestem Argot elméjét és úgy indultam el. Bár még nem találtam meg egy számomra teszőleges irányba mentem. Ahogyan ismerem biztosan újra és újra átnézi a terveket. Nem szereti a hibákat így elég alapos mindennel. Gondolom velem is majd az ostromról szeretne beszélni. Mégis mi másról? Folyton csak a munka.
  Abban a sátroban volt, ahol a vezetők gyűlnek össze. Noren szokása szerint előtte ült.
 - Már akartam kérdezni. - álltam meg mellette - Mégis mit tettél, amiért ezt csinálod? 
 - Kirobbantottam egy kisebb vitát a tündék és a Névtelenek között. - morogta.
 - Hányan haltak meg? - sóhajtottam, ugyanis ismerem Noren kisebb vitáinak a következményeit.
 - Most senki se halt meg. - felelte - Páran megsérültek, de nem halálosan. 
 - Ötven alatt volt az esetek száma?
 - Olyan harminc körül lehetett. De nem voltak súlyos sérülések!
 - Végtag vesztést a fele szenvedett el? 
 - Tízen. 
 - Akkor ez a büntetésed. - állapítottam meg. 
 - Csak Korith a közelében szeretne tudni. Szemmel tartanak így is lehet mondani. De menj, már türelmetlenül várnak rád odabent. 
  Nem tetszik nekem ez a többes szám, azt hittem egyedül Argot lesz itt. Bementem a sátorba. Még tünde alakban vagyok. Nem szeretek így megjelenni olyan előtt, aki emberként ismer. Pont, ahogyan sejtettem. Korith, Zurtan, Belenior, Dante, Argot és a Vezér előtt jelentem meg. Utálok jelentést tenni mégis szerintem szívesen köteleznek rá. 
 - Miért hívattak, ha szabad kérdeznem? - néztem körbe.
 - Ha jól tudjuk ma már alakot tudsz váltani. Esetleg tévednénk? - jegyezte meg Zurtan elsőként.
 - Nem szeretek mások előtt alakot váltani. - feleltem. 
 - Legort. - jött a veszekedés elé Argot - Ne most álljunk neki erről vitatkozni. Szóval megtennéd kérlek?
  Tündeként nem köt a hűség a Névtelenekhez, viszont Argot kivívta már az elismerésemet. Neki nem mondok ellent. A napokban folyamatosan érzékeltem, ahogyan erősödik az emberi alakom. Bár még nem jött teljesen rendbe, de már képes leszek fentartani. Magamban keresni kezdtem őt. Nem kellett sokáig mennem, mire megtaláltam. Már várta mikor jöhet elő.

*Etron szemszöge*

  Kicsit megszédültem rögtön alakváltás után. Az energiám még mindig nem állt helyre a pajzs után, pedig már napok teltek el. Végre újra irányíthatom a testemet. Emlékszem mindenre, amikor csak egy fénygömbként léteztem. Megértem Legort-ot mindenhova rángatták, de nem éppen a kellemes élmények közé sorolom azt a pár órát. 
 - Az emlékeid? - kérdezte rögtön Belenior.
 - Mindenre emlékszem. - feleltem röviden - A tünde alakom emlékei is meg vannak. 
 - Úgy döntöttünk az ostrom alatt te fogod vezetni Eldor-ral együtt a varázslókból álló csapatot. - vágott a közepébe Dante - Egyedül a te erőd ér fel valamennyire Enteraéhoz és valamelyest meg tudod az átkait állítani.
 - Tessék? - döbbentem meg - A múltkor úgy tudtam kivédeni egy átkát, hogy majdnem belehaltam. Ez nem azt jelenti, hogy az erőszintünk közel áll egymáshoz. Sőt biztosan lekörözött már párszor. 
 - Akkor mit fogsz ellene tenni? - kérdezte a Vezér, mire mindenki elhallagtott a sátorban.
  Nyeltem egyet a válasz előtt. Illetlen voltam. 
 - Talán párat képes leszek felfogni, de ahoz össze kell dolgoznom a tündével. Még kevesebbet akár vissza is verhetek rá. Azonban sok áttörhet a védelmünkön. Viszont biztosítani is tudok valamit. - néztem körbe a jelenlévőkön - Entera csak velünk fog foglalkozni. Így a többi csapatnak csak az embereit és a gyengébb varázslókat kell legyőzniük. 
 - Szóval mégis csak tudsz tenni valamit. - jelentette ki a Vezér.
  Csak hallgattam, nem válaszoltam erre semmit. Igen, képes vagyok rá, de nem örökké. Talán fél óráig húznom ki ellen vagy egy óráig, ki tudja? Nagyban függ attól mit tervez bevetni ellenem az a nőszemély. 
 - Ha megengedik. - néztem fel újra - Anna mennyire lesz élvonalban a harcok alatt?
 - Anna? - kérdezett vissza Korith - Ő kicsoda?
 - Az egyik alakváltó. - felelte Argot - Csak akkor kell becsatlakozniuk, ha Entera a csatába küldi a félalakváltóit.
 - Értem. Köszönöm. - meghajoltam - Ha nincs több kérdésük távoznék. Még le szeretnék egy kicsit pihenni. 
 - Távozhatsz. - adta meg az engedélyt a Vezér.
  Mikor végre kiértem a sátorból vettem egy mély lélegzetet. Megterhelő odabennt lenni. Néha nem tudom eldönteni ki a rosszabb, Entera vagy a Vezér. Csak sóhajtottam egyet. Úgy érzem mára Anna is kifáradt. A nap, jobban mondva éjszaka további részét végig kellene aludnunk. Még nem teljesen épültem fel. Ha így megyek csatába előbb halok meg, mintsem bármi is történne. Akkor pedig az egésznek vége. Entera teljes ereje seperc alatt szétzilálná a sorainkat és megtizedelné az erőnket, ezért is kell magamra terelnem a figyelmét. Egy csak varázslókból álló csapat talán képes kivédeni az átkait, ha mindenki a felállított pajzsra koncentrál. 
 - Mindig nálam kötsz ki, amikor éppen nagyon elgondolkodsz valamin. - hallottam Anna hangját.
  A sátrában vagyok és ő éppen lefekvéshez készül. 
 - Bocsi, nem akartalak zavarni. - tértem magamhoz. 
 - Nincs semmi baj. - ásított egyet közben - Te is aludni szerettél volna nem? Ahogyan érzékelem még egy kicsit korai volt az alakváltás. Nem jöttél teljesen rendbe. 
 - Jobban gyógyul az az alakom, amelyiket éppen használom. - magyaráztam.
  Ugye nem csak a tünde alakomat szerette meg?
 - Ezt most azonnal verd ki a fejedből. - nézett rám szúrósan - Ilyen távolságból minden gondolatodat látom.
 - Igen, tudom. - feleltem, de vártam hátha választ kapok, vagy legalábbis egy magyarázatot.
 - Bár három személyiséged van, alapjáraton mindhárom szinte ugyanaz. Belül mindhárman ugyanolyanok vagytok, csak a külvilágnak mutatjátok másként magatokat. - megint ásított - Nyugodtan itt aludhatsz, úgy is csak akkor tudunk elaludni, ha a másik is éppen aludni készül. 
  Átragadt rám Anna fáradtsága. A sátram természetesen a tábor másik felében van, szóval örülök, ha húsz percen belül az ágyban lehetek és ekkor még beleszámoltam azt is, mikor Hidryt megkerget. Bár szerencsémre a mai nap valahogy sikeresen megszöktem előle. Mondjuk, ha komolyan le akarna vadászni esélyem se lenne ellene. Megtalálna bárhova is mennék. 
  Lefeküdtem Anna mellé. Háttal fordultunk egymásnak. "Csak aludni fogunk." - emlékeztettem magamat sokadjára. Szeretek néha többet képzelni a dolgok mögé. Anna előbb aludt el, mint én. Éreztem, ahogyan egyenletessé válik a légzése. Nekem is egyre nehezebb odafigyelnem a környezetemre. A szemeim maguktól le-lecsukódnak. A testem elnehezült, ha akarnék se tudnék megmozdulni. Az álom engem is hamar megtalált. 
  Kicsit párás fű és ragyogóan sütő nap köszöntött az álomban, amit Anna létrehozott. Olyan békés, szinte azonnal visszacsuktam a szememet. 
 - A valóságban nincs időnk beszélgetni, itt meg inkább pihensz? - nevetett Anna.
  Nem szemrehányás volt, hanem inkább megjegyzés. Tényleg beszélnünk kéne, de akkor felbukkan egy téma, amit inkább elkerülnék ameddig csak az időnk engedi. 
 - Miről beszélgessünk? - kérdeztem, de a szememet nem nyitottam ki, tovább élveztem a nap melegét.
  Anna mellém ült és elbambult.
 - Ne halj meg. - mondta végül - Bármi is történjék, ne halj meg. Nem szeretnélek elveszíteni. 
 - Nem terveztem Entera előtt meghalni. - feleltem - Nem adom meg neki azt az örömet, hogy láthassa a bukásomat. Nagyon ragaszkodok ehhez. 
 - Tudom. De szerettem volna, ha nekem is ígéretet teszel. - sóhajtotta.
 - Te se rohanj a halálodba. - néztem rá - Minél később csatlakoztok a harcokhoz annál jobb.
 - Csak a félalakváltók ellen fogunk harcolni. Az embereket békén hagyjuk. - döntötte hátra a fejét és vett egy mély levegőt - Rossz előérzetem van.
 - Minden nagyobb harc előtt feszült mindenki. Aki ma a barátod, lehet holnap már nem látod. Ki tudja kit vesz el tőlünk a háború. - néztem az égen lévő vidám bárányfelhőket - Ezért se szeretnék most Erdőszellemmé változni.
 - Akkor látnád ki mikor hal meg, igaz?
 - Igen. Nem szeretném látni kit mikor veszítek el. Főleg akkor nem, ha még Erdőszellemként is kötődök hozzá. Akkor biztosan megpróbálnám megváltoztatni a sorsát. Ha pedig ezt megtenném a többi Erdőszellem le akarna engem vadászni és megölni. 
  Erre nem mondott semmit se. Gondolkodott valamin. Nem szeretném megzavarni. Újra az égre néztem és lehunytam a szememet. Itt minden olyan békés és biztonságos. 
 - Van egy regénk az Erdőszellemekről. - kezdte Anna - Nagyon régi, akkor hallottuk Are-tól, mikor a világára lépett a népem. 
  Figyeltem mit szeretne elmondani nekem.
 - Az Erdőszellemek az első lények, akik megjelentek. Olyan idősek akár a talaj, ami a lábunk alatt van, vagy a nap, mely örökké az égen kering. Azonban ők is öregednek, pont úgy, mint minden más. Ők sem öröklények. Bár ők, ha meghalnak akkor csak tovább lépnek egy másik létformába és elhagyják a számunkra ismert világot. Ez a hely számukra csak egy lépcsőfok az életben. Are az egyik legidősebb az Erdőszellemek közül. Azt mondta akkor a népemnek. "Utánatok több, mint tíz generációval kezdődik az Erdőszellemek megújulása. Újak jönnek a régiek helyébe, míg az öregek tovább állnak. Eme folyamat már elkezdődött, akkor mikor ti alakváltók lettetek." Senki sem érette akkor ez mit jelent. De most belegondolva, ahogyan mi megszülettünk az alakmásolók is megjelentek. Pár alakmásolónak pedig van erdőszellemi alakja pont úgy, mint neked. Lehet erre utalt akkor Are. Azok az alakmásolók fogják átvenni a helyüket, akiknek erdőszellemi alakjuk van. 
 - Remélem nem. De ha igaz is minek kellenek az Erdőszellemek? - kezdtem el kifejteni a gondolataimat - Ha az embereknek kell valami, amiben hihetetnek nem mindegy, hogy az valós vagy sem? Egyébként pedig mi dolgom lenne? Minden a világban működik az Erdőszellemek létezése nélkül is. Az embereknek, a tündéknek vagy bármilyen másik értelmes népnek nincs szüksége dajkára vagy őrzőre. Már boldogulnak maguk is. Szerintem az Erdőszellemek már feleslegesek a világ számára. 
  Ekkor mindketten csendben maradtunk. Nem szeretném átvenni az elmúlás Erdőszellemének a helyét. Akkor mondhatni alig lehetnék emberi vagy tünde alakban. Szinte érzelmeim se lennének. 
 - Az Erdőszellemeknek nem az értelmes élőlények felügyelete a valódi feladata. - hallottam egy számomra ismerős hangot.
  Hasonlít a sajátomra még se az. Azonnal felültem és hátrafordultam a hang irányába. Ahogyan sejtettem. Az erdőszellemi alakom állt mögöttünk és figyelt. Azt hittem aludni fog, akár csak a tünde alakom. Jobban mondva reménykedtem benne. 
 - Szervusz Daren! - mosolyogtt rá Anna, bár biztosan megdöbbent a jelenlétén.
  Csak biccentett egyet üdvözlésképpen. 
 - Hogy kerülsz ide? - kérdeztem, de sejtettem nem fog rá válaszolni, így egy másik kérdést is feltettem - Hogyan értetted azt az előbb?
 - Úgy, ahogyan mondtam. - jött közelebb és leült mellénk - Nem az élőlényekre kell felügyelnünk. Az csak egy része a feladatunknak, amit a valódi munkánk során elvégzünk. 
 - Mit értesz valódi munka alatt? - kérdezte Anna.
 - A mi valódi feladatunk, amiért mindig kell léteznie az Erdőszellemeknek az az, hogy az egyensúlyt a világokon felügyelje. Ha valami kibillenne azt nekünk kell helyre hozni, nehogy mindent magával rántson. Természetesen a bolygón belüli konfliktusokat is szemmel tartjuk, de nem szólunk bele, ha nem szükséges. 
 - Szóval csak ezt a felügyeletet akarják ránk bízni. - vontam le a következtetést - Mégis miért vállalnánk el?
 - Nem ránk. - nézett rám az ijesztő kék szemeivel - Rám hagynák. Az erdőszellemi alak a testtel együtt születik. Szóval neked a kezdetektől fogva két alakod volt, később alakult ki a tünde alakod. Bár ezt nekem nem kellett volna megvárni.
 - Mire célzol ezzel? - kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél.
 - Én örököltem valamelyest a mostani elmúlás Erdőszellemének az emlékeit. Már rögtön volt egy feladatom, mikor megszülettem. Amikor eléred a nyolcéves kort, akkor át kell vennem a helyedet, mint a főalakod és az emberi énemet magamba kell olvasztanom, hogy soha se tudjak többé alakot váltani. Ez volt az Erdőszellemek célja. 
 - Remek. - hanyatlottam vissza - Köszi, hogy nem tetted meg.
 - Őszintén szólva kevesen tették ezt meg. Ahogyan láthattad az illúziók Erdőszelleme sem tette ezt meg a testével. - a tekintete még mindig rideg, a hangjában egy cseppnyi érzelmet se vélek felfedezni, mintha csak felolvasna egy oldalnyi adatot, amihez neki semmi köze. 
 - Miért nem tették meg? Bár örülök neki, de kicsit kíváncsi vagyok. - nézett rá Anna.
 - Az Erdőszellemek mindig is kíváncsiak voltak milyenek pontosan az általuk teremtett élőlények. Ennek kiderítésére ez volt a legjobb mód, ha meghagyom mindkét alakomat. Bár, amikor elérte a test a tizennyolc éves kort, úgy gondoltam most már eleget láttam. Úgy terveztem összeolvasztom az alakjaimat és egyedül én maradok. 
 - Terveztél egyáltalán nekünk szólni? - sandítottam rá.
 - Nem. - jött az egyszerű válasz.
 - De kedves vagy. - morogtam.
 - Kedves? - kérdezett vissza - Ez a viselkedés ezt jelenti?
  Még ezt se tudja és a főalakom akart lenn? 
 - Irónia volt. - feleltem - Azt jelenti, hogy az illető pont az ellenkezőjére gondolt, amikor kimondta. 
 - Értem. - nézett komolyan előre, mintha ez a tudás eddig valamilyen titok lett volna.
 - Mitől gondoltad meg magadat? - döntötte oldalra a fejét Anna.
 - Sok tényező közbe szólt. - felelte - De a te megjelenésed volt a döntő. Miután összeolvadt az elménk rájöttem sok mindent nem tudok még, szóval nem olvadtam össze az alakjaimmal. Később pedig el is vetettem ezt a szándékomat. Hiszen, ha megtenném akkor téged is magamba kellene, hogy olvasszalak. Azt pedig soha nem tenném meg. 
  Erre meglepetten felültem és az erdőszellemi alakomra néztem. Semmilyen reakciót nem váltott ki belőle az utolsó mondata. 
 - Neked vannak érzelmeid? - kerekedett el a szemem.
 - Igen, vannak.
  Ekkor jöttem rá valamire. Anna kérdéseire eddig is sokkal bővebb válaszokat adott, mint az én kérdéseimre. Szóval ő is érez valamit Anna iránt. Engem viszont kutyába se vesz, pedig végtére is én vagyok a fő alakja. 
 - Egyébként ezt minek árultad el? - hagytam az előbbi kérdésemet annyiban - Azt vártad talán köszönetem jeléül sírva fakadok vagy mi? 
 - Csak félreértetted az Erdőszellemek akaratát és azt szerettem volna, ha Anna megértené és nem egy alapjáraton hibás magyarázatot kapna. 
  Egyedül Anna miatt csinálta? Bezzeg az én tudatlanságom annyiban zavarta, mint vakot egy festmény. Úgy tűnik nem kedvel annyira. Vajon a tünde alakommal is így bánik? Vagy ők jóban vannak? Passz, nem tudok erről semmit se. 
 - Valami baj van Etron? - kérdezte Anna.
 - Nem. Nincs semmi.

*pár órával később, az ostrom kezdetén; Etron szemszöge*

  Velünk együtt tizenketten alkotjuk a varázslókból álló csapatot. Eldor nemigen akaródzott hozzám szólni, végül megtörtem a csendet, hiszen valahogyan együtt kellene dolgoznunk. 
 - Figyelj. - mentem oda hozzá - Osszuk három felé a csapatot. 
 - Mit szeretnél a három csapattól? - nézett rám.
 - Az egyik vagyok egyedül én, hárman veled együtt lesztek a második, te válaszd ki a másik kettő társadat, a többiek alkotják a harmadik csapatot. Az első kettő, azaz én és a te csapatod Entera támadásait fogjuk védeni, a harmadik csapat pedig a támadásra koncentrál. 
 - Miért legyek harmad magammal? 
 - Ha jól sejtem azt a visszaverő pajzsot még nem sikerült egy személyessé alakítani. - feleltem - Az első pajzsot én fogom fenntartani, így talán képes leszek valamelyest megszűrni vagy legalább kicsit gyengíteni az átkokat. Ha tényeg olyan jó a pajzsod, akkor néha akár még vissza is fogtok tudni támadni. Nektek egyedül egy stabil pajzsra kell figyelnetek. Ti véditek a többi varázslót. A pajzsot, amit használni fogok lehet mozgatni, így oda viszem, ahol szükség van rá. Magyarán a gyalogokat fogom védeni, akik ha áttörnek a falon már fél győzelmet arattunk. 
 - Ha te is csak a védelmet tartanád fent sokkal több átkot fognánk fel. - jegyezte meg Eldor.
 - Entera figyelmét magunkra kell vonnunk, támadás nélkül pedig ez nem fog sikerülni. Az első támadásnál besegítek, azután pedig csak akkor, ha időm és erőm is lesz rá. 
  Erre morogva rábólintott. Nem értem mi nem tetszik neki, szerintem ez elfogadható. Amilyen erős Entera a pajzs nem sokat segít, legfeljebb csak eltéríti esetleg gyengíti az adott átok hatását. Remélem a félkész alakváltókat nem tervezi emberek ellen küldeni. Megállapodtunk egy jelben, ha azt látom akkor a gépekkel együtt egyszerre fogunk támadni mi varázslók is. A várost körbevevő falon is már felsorakoztak a katonák. Főként nyillal voltak felszerelve. Két emberenként volt egy közös tüzes hordó, amiben a vesszőket meg fogják tudni gyújtani. Egy-két helyen hatalmas fazékszerű valamik vannak, azok is tűzön, azzal majd meg fog gyűlni a bajunk. 
 - A mi feladatunkra koncentrálj. - billentett ki a gondolkodásból a féltestvérem - A támadó csapatok meg fognak velük birkózni. Nem mellesleg nem mi vagyunk az egyedüli varázsló osztag. Apám is vezet egyet. 
 - Most bíztatni próbálasz? - kérdeztem.
 - Nagy hátrányba kerülnénk, ha a legerősebb közülünk nem éppen a saját feladatára figyelne. 
  Erre nem mondtam semmit se. Vettem egy mély levegőt. Mikor felkeltem gyorsan kerestem egy pajzsot az ostromra. Inkább erős legyen, mintsem változtatható. Ha nem elég erős, akkor szűrő hatása legyen. Nem sok enegia felépíteni, ezért újra és újra sokszor egymás után létre lehet hozni. A többi varázsló is észrevette a munkámat, rögtön ezután Eldor is munkának látott a saját csapatával. Biztosan rájuk vár az átkok nagy részének a kivédése. Nekem csak a figyelmét kell felkeltenem. Szerintem személyemre fog a legtöbb csapás érkezni, azt pedig ez a pajzs felfogja, a maradék, ami véletlenül nem talál el az a többiekre vár. 
 - Készüljetek fel, mindjárt kezdődik a támadás! - szólt Anna.
 - Harmadik csapat! - néztem hátra - A kapura fogunk támadni, ott a leggyengébb a fal. Ha jelzek egyszerre támadunk!
 - Készen állunk! - feleltem.
 - Rendben. 
  Most jönnek a feszült percek a támadás pillanatáig. Mivel a kapu a leggyengébb pont biztosan az a legjobban védett is egyben. A fal, mivel a tünde fővárosról beszélünk félig mágiával van átitatva szóval, ha azt támadnánk se jutnánk előrébb.
 - Most! - kiabált rám Anna.
 - Most! - adtam tovább a jelet. 
  Egyszerre kezdtek el mögöttem mormolni a varázslók. Ha ezt tenném elég hamar kiütném magamat. Bár nem láttam pontosan milyen átkot is használt ellenem Entera tündeként felépítettem egy hasonlót. Nézzük mennyire lett erős. Szerencsére a pajzsom az egyik oldalán átersztő, a másik oldalán védő, magyarán tudunk mögüle támadni. Végeztem az előkészületekkel, ahogyan a többiek is. Vártuk, mikor halljuk meg a gépek jellegzetes hangját, mikor a hatalmas sziklát felemelik, mire a fa megreccsen és a várfalnak hajítják a sziklákat. Meghallottuk a szokásos nyikorgást és egyszerre engedtük az átokat a kapura. Ahogyan sejtettem egy erős pajzs védi a kaput, míg a kövek is felmorzsolódtak egy másik pajzson, mely kicsit távolabb volt a várfaltól. Valamit kezdeni kellene azzal a pajzzsal, mert lehet a tündék se fognak tudni áthatolni rajta. 
 - Elmegyek pár percre! - kiabáltam Eldor-nak.
 - Tessék? Nem! Ne...!
  Nem hallottam a mondat végét. Mert valakivel már igyekeztem felvenni telepatikusan a kapcsolatot.
 - Noren! Találkozzunk a kapu előtt, ahol a külső pajzs húzódik!
 - Nyers erővel fogjuk lerombolni?
 - Szerinted miért pont téged hívtalak?
  Megszakítottam a kapcsolatot. Nem kellett sok mindenkin átvágnom, ugyanis még senki nem indult meg. Mindenki látta a pajzsot és nem kockáztatnak felesleges emberveszteséget. Újra megnyikordultak a gépek. Félszememmel figyeltem az eget, hiszen nem szeretnék egy sziklát nyakba kapni. Hamar odaértünk mindketten a találkozó helyre. 
 - Elég veszélyes mutatvány lesz. - jegyezte meg - Gyakorlás nélkül ekkora energia tömegeket irányítani... Nem kis bátorság kell hozzá. Esteleg őrültség.
 - Nos, mindkettő meg van. - tettem hozzá - Benne vagy?
 - A pajzs felé kell irányítni és a velünk harcolóknak ne essen baja, igaz?
 - Így sikerülhet. 
 - Rendben kezdjünk neki. - adta be a derekát.
  Pedig ő aztán imádja, ha összeadjuk az erőnket és az így keletkezett pusztító energiát fehasználhatjuk valamire. Bár kicsit ki fog belőlem venni, de ha a külső pajzsnak vége könnyebb dolgunk lesz. Bár nem olyan erős mágia használatban, pár ösztöni varázslatot elsajátított, mint például a saját energiája formázása. Mivel hamar kiderült milyen pusztításra vagyunk képesek mi ketten elkezdtek minket tanítani miként is tudnánk irányítani ezt az erőt. Egymástól alig két lépésnyire álltunk. Az erőm már forrt bennem, mert érezte az ellentéte közelségét. Ilyenkor mindig vadabb és kiszámíthatatlanabb lesz, nehéz ilyenkor szabályozni. Egy gömböt képzeltem el magam elé, mely fehér akár csak az energiaszínem. Elkezdett megjelenni előttem, bár a gömb felszíne fodrozódott, mintha hullámozna belülről. Nehezen tartja meg a gömb formát, de mégis az enyém még mindig jobban hasonlított egy gömbre nem úgy, mint Noren-é. Noren gömbje mindennek elmondható csak gömbnek nem. Úgy változtatta a formáját, ahogyan kedve tartotta. Igen, itt látszik meg mennyit is gyakorolta az években a mágia használatot. Úgy semennyire, ha jól sejtem. Nem irányítottuk ezeket a gömböket mégis elkezdtek egymás irányába mozogni. Az ellentéte vonzzák egymást, így szól a közmondás. Jelenleg ez a mondás igaz, bár a való életben sokszor nem jön be. Amint egymáshoz értek összeolvadtak. A fekete és fehér gömbből egy szürke lett. Most jön a neheze. Ezt a szürkeséget kellene közösen irányítanunk. Mivel jobban értek a mágiához én irányítok míg ő követ. Remélem most nem akar ő irányítani, az katasztrófához vezetne. Szerencsére ő sem tervezett ennél nagyobb káoszt kialakítani. A szürke gömb egyre nagyobb és nagyobb lett, ugyanis folyamatosan szívta el az energiánkat, mivel eléggé szabályoztam mennyit is vehet el nem fog semelyikünk se összeesni emiatt. A külső Entera által felállított pajzs felé irányítottam. Ha valamihez hozzáér elszakítja magát mindentől és elkezdi bekebelezni, majd elpusztítani magával együtt azt a tárgyat, ami érintkezésbe keveredett vele. A pajzshoz ért. Noren-nel tapasztalatból hátrébb léptünk és figyeltük mit is fog kezdeni az a szürkeség. Ha valami baj lesz nekünk kell megállítanunk ezért is maradtunk itt. Óvatosan egyre inkább hátráltunk, ahogyan a varázslatunk egyre jobban beborította Entera pajzsát. Már úgy se tehetnénk semmit se. Mindketten visszamentünk a helyünkre. Eldor kérdőn nézett rám, majd újra a pajzsra figyelt. 
 - Tartsátok fent a pajzsot. Entera azonnal támadni fog, amint a külső pajzsa összetörik. - szóltam neki.
  Míg kicsit mindenki le lesz döbbenve azt a pár másodpercet ki fogja használni, ezért fel kell készülnünk. A szürkeség gyorsan falta a pajzsot, mikor a felét elérte a pajzs összeomlott és a szürkeség is eltűnt vele együtt. Azonnal érzékeltem egy támadást, amit felém jött, míg a tündék még nem lendültek támadásba. A pajzsom készen állt, de ahogyan közeledett az átok annál inkább sejtettem, ez a pajzs semmit se fog érni ellene. 
  Kikerülni se tudom, ha megmozdulok akkor a többiek lesznek védtelenek. Annyira ismerős ez a szituáció. Ha újra ugyanazt a pajzsot használnám, se lennék előrébb. Ilyenkor látom milyen nagy is a különbség az erőnk között. Még el se kezdődött az ostrom, de már most ekkora erővel támad Entera? Nagy eséllyel elsőre szét szeretné verni a lázongó sereget. De ekkora erővel? Félelmetes. 
  Annyi pajzsot emeltem elé, amennyira csak képes voltam mégis a legtöbb csak lelassította, azonban az erejéből semmit se fogott fel.
 - Eldor! - kiáltottam hátra - Tűnjetek el! Húzódjatok arrébb és vezesd tovább a varázsló csapatot! Ez az átok, követni fog, ha nem talál el valakit, szóval maradok addig helyezkedjetek egy másik megfelelő helyre!
 - De... - kezdte volna.
 - Nincs de! Nyomás! - nyúltam hátra és ellöktem mögülem. 
  Még ez kéne. Ne haljon már velem senki se. Bár Anna ez alól kivételt képez. Legalább addig ki kell tartanom, amíg a többiek elmennek innen. Nem figyeltem máshova, egyedül a varázslatokra, amiket tartottam. Közeledik, de most már nem csak lassult, hanem vesztett egy kevés erőt is. Talán, mégis van valamennyi esélyem. Mi lenne, ha támadó varázslatot is használnék ellene? Ritka az olyan átok, ami ellen így kell védekezni, de egy Nitens ellen pont egy ilyen a megfelelő. Az utolsó pajzsomon tört át, de addigra már elkészítettem a támadó átkot is azonnal használtam is. Magamhoz kötöttem, így addig fogja kiszívni belőlem az energiámat, amíg Entera átkát szét nem törtem. Elszámítottam magamat. A nap folyamán már sokadjára. Az átok egyre csak tört előre, bár az ereje is csökkent, de nem akarta a szétesés legkisebb jelét sem mutatni. A Tekkern-ek mindig is erősebbek voltak támadásban. Azonban nem adom fel, hiszen még van esélyem. Már éppen egy másik támadó átokra váltottam volna, mikor valaki hirtelen teljes erejéből arrébb lökött. Elestem és az átkot megszakítottam, így Entera átka előtt nem volt már akadály. A tünde alakom azonnal követelte magának a helyemet, inkább engedtem neki, mert megértettem miért is szeretné.

*Legort szemszöge*

 - Emerisz! - kiáltottam azonnal és visszaugrottam hozzá.
  Őt találta el az átok, mert a helyemre jött. Külső sérülésnek nincs nyoma, de a szájából vér csordogál ki. Tekintete egyre inkább elréved a semmibe. 
 - Emerisz, nézz rám! - húztam magamhoz és azonnal elkezdtem gyógyítani a belső sérülését. 
  Ekkor vettem észre mekkora is a baj. Majdnem az össze belső szerve darabokra szakadt. Másodpercei lehetnek hátra. Ajkai mozogtak, mintha mondani szeretne valamit.
 - Mit szeretnél? - kérdeztem és magamba megfogadtam bármi áron teljesíteni fogom az utolsó kívánságát.
 - Vigyázz... - itt elcsuklott a hangja, érzékeltem mennyire erőlködik - a testvéreimre.
  Fogtam a kezét meg szerettem volna őt nyugtatni, de egy hang nem jött ki a torkomon. Figyeltem őt és reménykedtem, bár tudtam hiábavaló. Valami végig folyt az arcomon. Emerisz még egyszer rám pillantott és halványan elmosolyodott. Nem fél. Ezután becsukta a szemét és minden erő, ami eddig benne volt eltűnt. 

*Anna szemszöge*

  Legort-nak igaza volt. A félalakváltókat tényleg ennél a csatánál használta Entera. Mondjuk gyengébbek voltak, mint amire emlékeztem. Hamar végeztünk velük. Érzékeltem, hogy Etron küzd Entera egyik átka ellen. Azt hittem ekkor teljesen védtelenek leszünk, de Entera se támadt addig. Ennyire kivett volna belőle az az átok? 
 - Anna! - hallottam magam mögül Lara hangját.
 - Lara? Mit keresel itt? Mnej biztonságos helyre! - mentem felé, ugyanis nekem már nincs több dolgom.
 - Szólj Etron-nak, hogy... - ekkor hirtelen a mellkasához kapott és összerogyott. 
 - Lara! - kiáltottam.
  A többiek is azonnal körbevettek minket. Állati alakjukban maradtak és figyelték a környéket ellenség után kutatva. Nincs külső sérülése. Kapkodja a levegőt, de nincs semmi baja. Valamelyik testvére sebesült volna meg? Etron alakot váltott. Ez nem sok jót jelent. 
 - Rátok hagyom Lara-t, elmegyek Legort-hoz. - mondtam a szakaszomnak. 
  Viharmadár alakra váltottam és elrepültem. Éreztem mennyire szomorú Legort és tehetetlen. Nekem is összeszorult a szívem. Nagyon fájdalmas számára. Ahogyan közeledtem egyre több mindent érzékeltem. Úgy éreztem, mintha az arcomon végig folyna egy könnycsepp. Sírna? Hiszen ő már három éves kora óta sosem sírt. De csak egy könnycsepp. Amint megláttam leszálltam és mellé futottam, miközben átváltoztam. Megint alakot váltott. De nem ember vagy tünde. Most éppen Erdőszellem. 
 - Daren? - kérdeztem óvatosan. 
  Nem fordult felém, hanem Emerisz-t figyelte. Emerisz nem mozdult, nem érzékeltem felőle semmit. Mellé mentem volna, hogy megbizonyosodjak, de Daren leintett. 
 - Maradj! - utasított.
  A talajhoz ért. Valamit tervez csak azt nem tudom mit. Újra ugyanaz az érzés, mint mikor Amber-t magához hívta vissza a halálból. Hirtelen a földből hatalmas inda kötegek törtek elő. Körbefonták Emerisz testét, majd tovább és tovább nőttek. Egy hatalmas fa termett itt a semmiből. Majd tíz ember magas és a törzsét is legfeljebb öten érnék körbe. A fa levelei vörösek, a törzse hófehér. Apró virágokat láttam rajta, aminek a közepében apró lángocska lobogott. A tűz mégse ártott a fának. 
 - A testvérei így túlélhetik. - mondta inkább magának, mintsem nekem.
  Nem értettem mi történik itt. Majd Legort-nak mindent el kell magyaráznia. Emerisz meghalt, de most Daren miatt mégsem? Hogy van pontosan ez? Daren felém fordult, mindenki aki itt állt a közelben kicsit hátrébb hőkölt. 
 - Anna, lenne egy kérésem. - szólalt meg.
  Még mindig érzelemmentes a hangja és olyan, mintha távolról egy barlangból beszélne. 
 - Igen? - kérdeztem. 
  Míg mások félnek tőle, addig bennem nem kelt ösztönös riadalmat. Vártam mit kér.
 - Ha esetleg nem állnék le - kezdte - akkor kérlek állj az utamba. Igyekszem csak a szükséges mennyiségű embert megölni, nem többet, azonban lehet Entera közelében felül kerekednek rajtam Etron vagy Legort érzelmei. Akkor lehet nem a Fusurt család tőrjét használnám rajta, hanem egy olyat, ami ténylegesen megölné. 
 - Figyelek rád. - ígértem - Tartsak veled?
 - Ne. - rázta a fejét - Nem akarlak veszélybe sodorni. Maradj itt.
  Nagy harc dúl benne. Legort és Etron tombol, míg ő igyekszik visszafogni magát. Ugyanis, ha elkezdene tombolni nem maradna semmi sem a városból. Lehet ezért is váltott alakot. Bár nem úgy tűnhet Daren foglalkozik Legort-tal és Etron-nal, ha a halálba rohannának átveszi a helyüket és megold mindent. 
  Daren magabiztosan elindult a fal felé. Entera újra azt az erős átkot használta. Mikor Daren közelébe ért majdnem elkiáltottam magamat, ugyanis Daren nem húzott fel pajzsot. Semmit sem tett az átok elkerülése érdekében. Az átok eltalálta, de mégis lepattant róla vissza a fal felé. Erdőszellemként kevés átok foghat rajta. A fal előtt megállt. Mindenki lélegzet visszafojtva figyelt, ugyanis egy pillanat alatt megváltoztak az erőviszonyok a két fél között. Most felénk billen a mérleg. 
 - Anna! Hol van Legort? - jött Merko.
  Csak Daren felé mutattam. Akkor vettem észre, hogy Alton ájultan fekszik a karjaiban. 
 - Mi történt?
 - Egyszer csak összeesett. Lara a szakaszoddal van, azt láttam, de hol van Emerisz mi történt vele? - nézett körbe, közben Alton-t a fának támasztotta.
  Csak a fára néztem, mely felettünk magaslott. Bár nem volt szél mégis kicsit hajlongott. Merko is a fára nézett, ekkor vette észre mi is az. Ilyen fa nem nő sehol sem. Ilyennek nem kellene léteznie. Egy nagyobb virág leszakadt a fa ágáról és Alton ölébe esett. Ott a láng felcsapott, majd kialudt. A virág elsorvadt, de Alon kinyitotta a szemét. Pont az ellentétes irányból, hatalmas mennydörgés szerű hang hallatszódott.
  Indakötegek lövelltek ki a földből és megtámadták a falakat, amiken az emberek voltak. A növények úgy hatoltak bele a falba, mint egy kés az érett gyümölcshúsba. Daren az egyik indaköteggel jutott fel a fal tetejére. Volt nála egy kard, de azt eddig még nem láttam. Az emberek főként menekültek előle, esetleg sóbálvánnyá váltak az ijedtségtől, de akadtak olyanok, akik rá támadtak. Még csak megkarcolni se tudták Daren-t. Céltudatosan haladt Entera felé, aki megérezte a szándékát. Menekült volna, de a növények elállták az útját. Figyeltem az elméjét, de nem úgy tűnt, mint akin eluralkodnának az érzelmek. Amint Entera-hoz ért eltette a kardját és a Fusurt család tőrjét vette elő. 
 - Tudom, Etron kapta meg a jogot a használatához, de nézd el nekem. Ha most alakot váltanék biztos lenne a halálod. - mondta.
  Biztosan nem hallotta ezt más rajtam kívül, ugyanis túlságosan távol volt mindenkitől. Egy biztos mozdulattal a tőrt Entera szívébe szúrta, majd kihúzta a nő mégse halt bele. Életben maradt, csak az ereje halt meg benne. Daren, mint aki jól végezte dolgát felém nézett. Még csak nem is pislogtam, de mellettem termett. 
 - Ez... - néztem oda, ahol volt majd vissza rá - hogyan csináltad?
 - Hasonló az Ilyses család képességéhez. Röviden ennyi. Egy hosszú utat lerövidítettem. - felelte - Alakot váltok, azonban ha ezt megteszem elájulok, ahogyan te is. 
 - Te akarod így? - kérdeztem.
 - Muszáj. Túlságosan felkavart mindkét alakom, nem képesek ilyen állapotban ésszerű döntéseket hozni.
 - Értem. Legyen. 
  Emberi alakra váltott. Etron azonnal megszédült, mire elkaptam és támaszt nyújtottam neki. Belém kapaszkodott, mintha más nem lenne neki. Azonban érzékeltem nem leszek képes sokáig tartani, mert hihetetlenül gyorsan fáradok. 
 - Anna. - suttogta.
 - Tudom. - feleltem - Majd beszélünk, de most pihenj le hiszen mindent megtettél a népedért és Emerisz-ért.