*Etron szemszöge*
Túlélem, hogy Anna élhessen. Ezt valahogy meg is kéne valósítanom. A pajzs állapotából ítélve még egy percem lehet, míg Entera ide nem ér. Ha jól sejtem ez a pajzs csak az emberi alakomból vonta el ennyire az energiát, tehát tündeként még tudok harcolni. Azonban szerintem nem tudok jelenleg átváltozni, ha még a karomat se tudom felemelni akkor mégis hogyan lenne erőm az átváltozáshoz? Valahonnan erőt kellene szereznem.
- Használd a környezeted! - hallottam egy férfi hangját a fejemben.
A nagyapám lehetett, ugyanis itt van nálam a füzet. A környezetemet? Itt minden por és kőhalom. Vagy várjunk csak... A talaj! Az őseim is a talajban élő állatokból nyerik az energiát. Megér egy próbát. Eddig nemigazán kerestem találomra élőlényeket a talajban. Ennek ellenére egészen könnyen megtaláltam az apró bogarakat és élőlényeket. Furcsa mód a telepátiámat tudtam még használni. A megtalált élőlényeknek elkezdtem elszívni az életenergiáját. A nagyobb testű vagy tudatosabb állatoknál nem járnék sikerrel, ha ezzel próbálkoznék. Remélem ebből Entera semmit sem vesz észre. Ha mást nem is talán majd sikerül a varázslatát átalakítanom. Így akár nem lesz hatásos és még átváltozásra is kényszeríthetem magamat. Eléggé kockázatos, de megéri, ha nem halok bele. Az átváltozásra kényszerítés gyilkos átok helyett. Inkább ezzel lesz a probléma. Magamban elkezdtem formálni a varázslatot. Meglepődésemre még csak nem is volt olyan bonyolult, mint amire számítottam és még egy meglepetés is volt. Meglehetősen sok energiát el lehet vonni a környezetemből. Lehet a növények gyökerének az energiáját is megcsapoltam. Nem mozdultam meg. Minél jobban biztonság érzetbe szeretném ringatni Entera-t, aki ennél fogva nem fog annyira figyelni a védelmére. Akár még meg is fogom tudni őt sebezni. Fel kell készülnöm a varázslásra, a testemet már így is nagyon kihasználtam. Egy kicsit is rontok és végem. Remélem nem lesz semmiféle mellékhatása sem. Éreztem, ahogyan a pajzsom kettétört és a benne maradt energia szétáramlott a talajban. Micsoda pazarlás! Ha ezt tudom akkor még elszívom, mielőtt a talaj tenné. Most már mindegy. Következő alkalom pedig remélem nem lesz.
- Ha jobban felkészültél volna, lehet máshogyan alakult volna ez a csata. - nézett le rám Entera, hangjában megvetést hallottam.
Nem reagáltam rá, csak az időt vártam, hogy varázsolhassak. Minden varázslatban van egy pont, amit ha elérsz onnantól kezdve már nem szakíthatod meg a létrehozás folyamatát. Erre a pontra várok. Nyugodtnak kell maradnom. Az izgalom vagy a feszültség csak nem kívánt elemek, amik mindent megzavarhatnak. Figyeltem Entera minden egyes mozdulatát és a varázslat erejét. Hirtelen megugrott a varázslat energiája. Itt van a pillanat! Gyorsan a hátamra fordultam. A mozgásom még mindig nehézkes. Nem mondtam egy szót sem, csak elkezdtem létrehozni az átalakító bűbájt köztem és Entera varázslata között. Észrevette, hogy valamire készülök, de nem tudott tenni ellene. Ha rátámadtam volna se értem volna vele sokat, mert akkor is elfogy az összes energiám mellesleg még csak halálosan se tudtam volna megsebezni. Ekkora távolságon nem lesz képes elferdíteni a varázslatot, igaz nincs is oka rá. Gondolom úgy sejti elég lesz a hatalma, hogy mindenen áttörjön. Remélem nem jött rá mire készülök. Egy pajzs varázslatot biztosan kettétörne, de ezt nem fogja olyan könnyedén. Az átkához igazítottam, már amennyire az erőmből futotta. Entera befejezte az átkát és elengedte felém. Az én varázslatom éppenhogy készen lett. Hátradöntöttem a fejemet, ennél többet most nem tudok tenni. Így is nagyon lefárasztottam magamat. Az átok csak egy pillanatra lassított majd elért engem. Éreztem, ahogyan próbál belülről szétfeszíteni. Egyre közeldett a szívemhez, közben pedig olyan érzésem volt, mintha belülről nyomna és égetne egyszerre. Fáj, nagyon fáj mégse jön ki egy hang se a torkomon. Csak nyöszörgök, mint akinek nem lenne hangja. Elérte a szívemet. Ekkor pont az ellenkezőjét éreztem mindennek. Mintha a szívem összeszorulna, közben őrült gyorsan ver és mégis ezek ellenére a hidegrázott. Egyre nehezebben kaptam levegőt, mintha hiába szívnám sose telne meg a tüdöm. Aztán számomra minden elsötétült és mégis érzékeltem mindent. Nem láttam, hallottam vagy éreztem, de tudatomnál maradtam.
*Legort szemszöge*
Nehezen, de végül csak sikerült alakot váltanom. De nem gondolkodhattam ezen felpattantam és Enetera-val néztem farkasszemet. Nem tudja olyan gyorsan létrehozni azt az átkot, mint én egy gyorsabbat de kicsit erőtlenebbet. Azonnal elhátrált és egy erős pajzsot tett maga elé, persze megpróbáltam eltalálni egy átokkal. Emberként ilyen téren erősebb vagyok. Utána mentem volna, de megakadt a szemem egy fehér gömbön a lábamnál. Először nem értettem hogyan is került oda, aztán megvilágosodtam. Kicsit furcsán éreztem magam átalakulás után. Legalább már tudom miért. Entera ezalatt az idő alatt összeszedte megát és rám támadt. Lehajoltam a gömbért és arrébb ugrottam. Fenébe, még nem tudok egyesülni vele. Ugyanis ez a fehér kis gömb az emberi tudatomat tartalmazza. Bocsáss meg Etron, de most nem érek rá veled foglalkozni. Valamilyen szerencse folytán párat az én holmijaim közül is magánál tartott. Egy üres üveget kerestem a kezemmel miközben igyekeztem minden támadását Entera-nak elkerülni. Valamiért tündeként sokkal jobban látom az energiaszíneket, nem mellesleg még a normális látásom is megmarad, igaz csak részben, de már így is nagy segítség. Megtaláltam, amit kerestem. Az üvegkörül gyorsan egy ösztöni szintű kisebb pajzsot tettem, hogy semmiképpen se essen ki belőle Etron tudata és még csak össze se törjön. Beugrottam egy ház takarásába. Nem sokáig tart ki, de azalatt beletettem emberi alakom elméjét az üvegbe, majd visszacsúsztattam azt a helyére. Ha Anna erről tudomást szerez élve akar majd megnyúzni. Most már támadhatok is. Még mielőtt a ház mellettem összedőlt volna kirohantam mögüle és Entera felé futottam. Kisebb távolságokból varázslattal hatásosabb vagyok, nem mellesleg akár a fegyvereimnek is hasznát tudom majd venni. Entera is érzékelhette a veszélyt, mert egy akadályt állított elém. Túl nagy a lendületem, nem tudok majd teljesen megállni előtte. Igyekzetem amennyire tudtam megállni, de kicsit tovább csúsztam a porzós talajon. Döbbenetemre viszont a varázslat azonnal szétesett mikor hozzáértem.
- Ezt nem hiszem el! - sziszegte Enetra.
Egy varázsló jelent meg mögötte. Az Ilysis család feje. Meg fog szökni! Egy erősebb átkot küldtem felé, de Merwoa apja gyorsabb volt és eltűntek ketten Entera-val. Most sem sikerült elkapnom őt. Dante és Eldor felé néztem. Ők még mindig támadás alatt vannak. Viszont feltűnt valami furcsa is. Látom milyen mágiát használ Dante. Gyorsan megjegyeztem, lehetőség szerint senkit se szeretnék megölni. Dante még mindig nem látja a varázslókat a fia pedig egyre fárad. Nekem nem esett nehezemre kiszúrni őket. Mintha kicsit idegesek lennének. Lemásoltam Dante varázslatát majd a legközelebbi Adinni-re eresztettem azt. Későn vehette észre az átkot, mert elmozdult, de akkor, amikor már szinte lehetetlen elkerülni egy varázslatot. Az eltalált ember fájdalomtól eltorzult arccal térdre rogyott és a mellkasához kapta a kezét. Tapasztalatból tudom milyen fájdalmat élhet át. Erre mindkét oldal felfigyelt. Mondjuk meglepődtem volna, ha nem veszik észre.
- Adinni Pervic, Addinni család fővarázslója, felszólítalak a megadásra! - néztem rá, miközben hangosan mondtam a mondandómat - Ellenem a láthatatlanná tévő átok semmit se ér. Még ha ránk is támadtok képes vagyok mozogni varázslás közben, sokkal nagyobb veszélyben lesztek, ha nem fejezzük be itt és most a harcot! Entera elmenekült, ő már nem fog nektek segíteni.
Nem szeretném folytatni a harcot. Eldor is kimerült, ahogyan Dante is, hiszen egész végig állták a sarat. Nekem most könnyebb a dolgom, hiszen csak nem rég kezdtem bele. Azonban van egy olyan érzésem, miszerint az Adinni család is az ereje végét járja. De még lehet támadni fognak négy a három ellen az ő javukra. Végtére is ők hatan jöttek, míg mi csak hárman vagyunk. Abból a hatból kettőt semlegesítettem. Még nem adtak választ. Még egy támadást nehezen fog kibírni Eldor. Szükségünk lenne valami csodára.
Az Adinni család újra támadó pozíciót vett fel. Remek, igazán remek.
- Hé, Etron! Mi folyik itt?! - érkezett meg Markus az oldalán Annával.
- Nem volt egy pajzs a hely körül? - kérdeztem.
- Volt. Aztán találtunk pár kellemetlenkedő alakot is, de Markus könnyedén elintézte őket. - felelt Anna.
Markus még éppen feldoglozta miszerint megint alakot váltottam. Viszonylag gyorsan összekapta magát.
- Barátok vagy ellenségek? - fordult az Adinni család felé, akik még mindig nem fedték fel magukat.
- Markus föld elemi varázsló, míg Anna víz elemi mágus. Még mindig folytatni kívánják a harcot? - kérdeztem.
Ekkor felfedte magát a családfő.
- Nem szeretnénk folytatni. - felelte - Azonban ne essen senkinek se bántódása a családomból.
- Rendben. Figyelni fogok a családjára. - ígértem meg.
Biztosan le fogom passzolni valaki másra a felügyeletét.
- Argot-nak szóltatok? - kérdeztem Annát.
- Igen. Mondta mindjárt jön egy kisebb csapattal.
- Jó kis csoda voltatok. - jegyeztem meg megkönnyebbülten - Ha nem jöttök még harcolnánk, de lehet Dante vagy Eldor megsérült volna már.
- Tudod van más megoldás is ilyen helyzetekre - kezdte higgadtan, mire rosszat sejtettem - Például... SZÓLSZ ANNAK A SZEMÉLYNEK, AKIVEL ÖSSZE VAN KÖTVE AZ ELMÉD!!! Tudod, hogy aggódtam miattad?! Csak annyit érzékelek, hogy teljesen kimerültél és bajban vagy! Tudod milyen ezt érzékelni?! Mikor nem tudod eldönteni most kell-e a segítséged vagy csak útban lennél-e, mert VALAKI nem szól neked semmit se az egész helyzetről!
Reméltem kicsit később kapom meg a fejmosást. Viszont mégis örültem neki magamban.
- Szerencsétekre időben ideértünk, azonban nem mindig leszel ilyen szerencsés. Kérlek szólj, ha valami baj van! Most is tíz perc kellett mire Markus-szal megértettük egymást és sikerült valamelyest elmagyaráznom neki a helyzetet. Argot véletlenül tévedt arra és így neki is tudtam szólni. A szakaszomat emiatt kénytelen voltam magára hagyni. Mondjuk meg tudják védeni magukat, de a rám kiszabott munkát nem tudtam miattadd elvégezni! Ne csinálj többször ilyet! Ígérd meg!
- Rendben, rendben. Nem kell félni nem játszom el többször! - ígértem - Ha folytatni akarod, nyugodtan csak majd egy kicsit később. Előbb el kellene rendeznem itt a helyzetet.
- Rendben, hidd el folytatni fogom, amíg meg nem érted! Azonban furcsán érzékellek. Valami hiányzik.
- Ó, majdnem elfelejtettem! - jutott eszembe az emberi alakom - Nem itt. Anna kérnem kell valamihez majd a segítségedet.
- Rendben. Valami baj történt?
- Úgy is lehet fogalmazni, majd mindent elmondok.
Megszakítottam a kapcsolatot. Remélem nem esett semmi baja sem az emberi alakomnak. Miközben beszélgettünk megérkezett Argot is. Az Adinni család fejéhez mentem. Már az összes tagjuk látható és Markus felügyeli őket.
- Amíg a tündék táborában vagy annak közelében tartózkodik el kell zárnom az erejét. - jelentettem ki - Ösztön varázslatokra képes lesz, de a bonyolultabbak meg fogják haladni a képességeit. Ha már nem veszélyesek ránk nézve akkor leveszem az elzáró pecsétet. Remélem megérti a helyzetet.
- Megértem. - bólintott és kinyújtotta a jobb kezét.
Ezt a pecsétet a csuklóra szoktuk rátenni, mert általában onnan indulnak ki az átkok.
- Entera arra számított csak ketten lesznek jelen a Spes családból. - szólalt meg - Nem tudtunk rólad.
Nem válaszoltam semmit. Honna vették, hogy a Spes családból származom? A színlátásom miatt voltam képes lemásolni Dante varázslatát nem másért. A többi családtagra is tettem ilyen pecsétet. Nem szeretném, ha felfordulást okoznának. Argot és Dante beszélgettek, míg a tündék Adinni Pervic-en kívül mindenkit elvittek. Gondolom vele majd szeretne Argot is beszélni. Igyekeztem gyorsan és halkan eltűnni a helyszínről. Nem szeretek túlságosan a középpontba kerülni.
- Mégis hova mész? - állított meg azonnal Dante - Beszélnünk kell! De előtt van más dolgunk is.
Lebuktam. Végül ott maradtam. Nem szeretném tovább várakoztatni az emberi alakomat. Még sose került ki ennyi időre a testemből. Valamiért nem sikerült azonnal összeolvadnom vele. Remélem nem lesz ebből később probléma. Valamiért azonban még mindig úgy érzem elfelejtettem valami fontosat, amire még emberként gondoltam. A kényszerített alakváltásnak ez a hátránya. A friss emlékek képesek elveszni és csak az egyik alakomban mardnak meg. Távolabb voltam a tömegtől. Anna mellém jött.
- Elmondod mi történt pontosan? Az elméd furcsán viselkedett és nem láttam minden emléket. - magyarázta meg rögtön.
- Nos, majdnem sikerült megöletnem magamat. - foglaltam össze röviden.
- Tessék?! Ha ekkora bajban voltál miért nem szólsz vagy valami? - akadt ki megint teljesen jogosan.
- Az összes energiámat elhasználtam egy pajzshoz, ami megmentette az életemet. Cserébe még a karomat se tudtam utána felemelni. Ugyanis szószerint kiszívott belőlem mindent az a varázslat. Persze Entera még nem adott fel utána sem a megölésemmel. A környezetemből szívtam el az energiát, hogy legalább egy varázslatot használni tudjak. Úgy terveztem kényszeríteni fogom magamat az alakváltásra, mert még arra se volt erőm. Entera átkát használtam hozzá alapul és egy átalakító varázslaton keresztül talált el vele engem. Azonban volt ennek egy nem várt következménye. Etron kiszakadt a testemből. Nálam van az elméje, szerintem nem esett nagy baja, csak nem tudtunk azonnal összeolvadni. Ezért van szükségem a segítségedre. Az összeolvadást nem közönség előtt szeretném végrehajtani és kell valaki, aki tudja figyelni a folyamatot, miszerint minden rendben megy-e.
Anna nem szólt közbe, figyelmesen hallgatott. Csak bólintott miszerint megértette és segíteni fog. Ha jól emlékszem Etron egyszer került még ezen az alkalmon kívül abba a fura gömbformába. Azt hiszem akkor, amikor Daren beszélt vele. Először velem akart, de Etron-ra hárítottam mindent, hiszen mégis csak emberi alakban voltunk. Végül az Adinni család fejét is elvezették. Argot csak a fejét fogta majd rám nézett. Azt hiszem oda kellene mennem. Odamentünk Annával.
- Szeretnél valamit? - kérdeztem.
- Nem tudsz alakot váltani? - kérdezte fáradtan - Mégis hogyan magyarázzuk meg a hirtelen feltűnésedet és a Névtelenekkel való ismertségedet?
- Az alakváltás egy ideig nem fog menni. Kényszerítetten váltottam alakot, ilyenkor pár napig muszáj egy alakban maradnom. - feleltem.
- Hogyan boldogultál Enetra-val? - nézett rám.
- Nem számolt az alakváltásommal, így képes voltam elüldözni, de ez nem válik be kétszer. Következőleg már számítani fog erre. - gondolkodtam el - Egyébként, ha csak ember lennék akkor már megölt volna.
- A legerősebb varázsló vagy utána emberként és mégis ennyire nagy az erőkülönbség?
- Azért neki több tapasztalata van. Nyers erőben felette állok, azonban ő a varázslatait évtizedeken keresztül tökéletesítette, míg én csak tanultam. Még tökéletesíteni se tudtam őket, mert még nincsenek mondhatni befejezve.
- Magyarán nagy bajban vagyunk. Emlékszel mit mondtál emberként?
- Entera tíz támadásából kilenc és felet fel tudok fogni. - emlékeztem vissza - Szerintem kicsit sokat gondoltam magamról emberként. A mostani erőviszonyokhoz mérten... Nem fogja sokszor használni azt az erős átkot, mint amit ellenem használt. Sok időbe telik előkészíteni és biztosan fárasztó. Szerintem örülni fogok, abból a tízből hat ellen kitartok. Szerintem ezt emberként elfelejtettem említeni, de csak mágiával vívott harcban teljesen alulmaradok Entera-val szemben, mind tündeként mind emberként. Sok tartalékot halmozott fel, magyarán, ha már csak az energia készleteket nézzük ő van előnyben még az alakváltásom ellenére is. Szerintem mágiával egyenértékűen csak az erdőszellemi alakom tud vele harcolni. Azonban erről mondjatok le. Nem érdekli őt semmi sem. Ha arról van szó megvéd pár embert, de csak mert én vagy Etron szimpatizálunk vele, azonban támadni nem fog, ha csak nincs veszélyben.
- Jobban ismered az erdőszellemi énedet, mint Etron? - szólt közbe Dante.
- Igen, bár más okból. - vakartam meg a fejemet - Mikor az egyik alakomban vagyok a másik kettő alváshoz hasonló állapotban van. Egyszer ebben az állapotban Daren-nek beszélgetni támadt kedve. Bár nem sokra emlékszem a beszélgetésből rájöttem milyen is ő.
- Akkor most lehet Etron beszélget vele?
- Azt erősen kétlem. - közben akaratlanul az üvegcséhez értem, amiben Etron van.
Minél hamarabb meg kellene oldanom ezt a problémát.
- Jelentened kell még a Vezérednek is. - mondta Argot - Ez is a megállapodásunk része volt.
- Azután pedig keress fel engem! - tette hozzá Dante.
- Rendben. - motyogtam.
Sietnem kell mindennel. Nem tudom meddig bírja ki az emberi alakom. Anna nekem köszönhetően értette a helyzetet. Utánam jött.
- Elkísérlek. Lehet jobb, ha most tényleg nem szakadunk el egymástól.
- Igazad lehet. - értettem vele egyet - Miért én kellek mindenkinek?
Igyekeztem elvegyülni a tömegben és természetesen kerültem minden ismerőst. Nem szeretném tovább húzni az időt. Bár az erdőszellemi énem még nem jött elő. Ahogyan észrevettem számára fontos mindkét alak, a tündei is és az emberi is. Ha nagy baj lenne már kényszerítette volna az alakváltást. Azonban nem akarom ezt megvárni, szóval minél előbb össze kell olvadnom Etron-nal. Persze a Vezér sátra előtt ott ült Noren. Őt ha akarom se tudnám kikerülni. Gyorsan megváltoztattam az energiaszínemet. Nem szeretném elrepíteni a fél tábort, csak mert túl közel mentünk egymáshoz.
- Ki vagy? - fel sem nézett csak unottan hátradőlt és félig aludt.
- Az, akivel a legnagyobb rombolást tudod végrehajtani a legkisebb energiabefektetéssel. - feleltem egyszerűen.
- Et... - nézett fel, aztán rájött most nem emberi alakban vagyok.
Gondolkodott valamin.
- Nem jut eszembe a neved. - mondta végül.
- Legort. - segítettem ki - Jelentenem kell.
- Emberi alakban nem megy?
- Nem igazán.
- Végtére is mindegy. - vont vállat - Köt a Vérkő?
- Nem.
- Ez probléma. - gondolkodni kezdett - Be megyek veled, ha baj lesz megállítalak.
- Kezdetektől ezt akartad nem? Mellesleg pont te, akivel lerombolhatjuk a környéket, ha nem figyelünk eléggé?
- Ez igaz. Akkor Anna kint marad. Úgy tudom, ha ő megsebesül, akkor te is. - jutott eszébe a következő ötlet.
- Kint maradsz Noren-nel? - kérdeztem.
- Biztosíték ellened?
- Igen, mondhatni.
- Akkor maradok.
- Rendben.
Újra Noren-re néztem.
- Ha ok nélkül érsz hozzá, halott vagy. - jelentettem ki és beléptem a sátorba.
Mintha emberként is megfenyegettem volna egyszer emiatt. Homályosak az emlékeim, de fővonalakban mindenről tudok. Ahogyan az emberi énemet ismerem, az a csoda, hogy csak most kellett alakot váltania és eddig túl élte emberként. Nem egyedül volt a Vezér. Belenior, Korith és Zurtan is a sátorban tartózkodott. Reméltem nem lesznek itt mind a hárman. Tündeként még nem is mutatkoztam Korith és Zurtan előtt. Kíváncsian mértek végig.
- Ha valamit szeretnének a tündék, akkor ne egy követet küldjenek. - mondta Zurtan.
- Nincsen meg bennük ennyi tisztelet?! Hiszen mégis csak mi segítjük ki őket! Felőlem akár ki is halhatnak. - zsörtölödött Korith.
- Elnézést uraim, hogy közbevágok, de félreértik a helyzetet. - szólaltam meg - Nem követként jöttem, ha nem azért, mert jelentenem kell.
- Belenior alá tartozol, ha jól sejtem. - sóhajtott Zurtan.
Sosem kedvelte Belenior-t, ezért a tolvajokkal se szimpatizál. Egyszer beszélgettünk emberként akkor is éreztem mennyire megvet engem.
- Mutatkozz be. - hagyta figyelmen kívül Zurtan-t Belenior - Lehetőleg ne hagyj ki semmit se.
Azt hiszem akkor ez közös azemberi alakommal. Nem hangoztatjuk a másik létezését.
- Quercus Legort vagyok, gyógyító. - itt tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet - De maguk emberként ismernek, mint Falto Etron.
Nem törtem meg a döbbent csendet, ami ezután következett. A Vezér tudott erről, de Zurtan és Korith még ha valaha tudott is róla, biztosan elfelejtette. Sietni szeretnék, minél hamarabb be lehetne ezt az egészet fejezni.
- Elmagyaráznád, miért tünde alakban jelentél meg? - szólalt meg a Vezér.
Miért kell ennyiszer ismételnem önmagamat? De belenyugodtam. Még tündeként se merek ellentmondani a Vezérnek. Belekezdtem a mondandómba már amennyire emlékeztem. Nem tudom miért kerültem olyan helyzetbe, amire az alakváltás volt a megoldás, de utána mindent elmeséltem. Senki sem szólt közbe. Miután végeztem vártam a kérdéseket, de meglepődésemre nem volt egy se.
- Úgy tűnik tündeként alaposabban jelentesz, mint emberként. - jegyezte meg Korith.
Nekem ez nem tűnt fel, bár lehet némi igazság alapja.
- Ha nincs kérdésük távoznék. Spes Dante is szeretne velem beszélni. - hajoltam meg.
Mivel kérdés nem hangzott el. Kimentem a sátorból. Noren éppen mesélt valamit Anná-nak mikor kiértem. Értettem mit mond neki, viszont Anna biztosan nem ért belőle egy szót sem. Végtére is ez teszi őt tökéletes hallgatóságnak. Mindent hall, de nem szól közbe.
- Sokat kellett várnod? - kérdeztem Annától.
- Nem, dehogyis. Azonban valamiért szerintem élvezi, ha nekem mond valamilyen monológot. - nézett Noren-re, aki elhallgatott ugyanis elvettem tőle a közönségét.
- Szóval most Dante-hoz megyünk? - kérdezte.
- Igen. Remélem neki nem kell harmadjára előadnom a történteket. - morogtam.
Anna csak felnevetett ezen.
- Tündeként mindig is utáltál jelentést írni. - nevetett továbbra is - Úgy látszik valami sosem változik.
- Emberként se szeretek, szóval ez sohasem változik. - jegyeztem meg.
- De kevésbé mérgelődsz miatta.
- Az lehet.
Ott hagytuk Noren-t. Gondolom az ő feladata a sátor őrzése. Nem éppen túl izgalmas feladat, nem tudom miért kapta ezt a büntetést. Valamit elszúrhatott. Sosem tud megülni sokáig a fenekén, ezért is számára büntetés.
- Az emberi alakod hogy van? - kérdezte Anna.
- Nem tudom. Szerintem még meg van.
- Ilyen sokáig még sosem szakadt ki a testedből.
- Egyszer szakadt ki külön. Akkor is azért, mert Daren beszélni akart vele. Az alig pár másodpercig tartott. Most majdnem egy órája van külön.
- Merre van Dante? Te tudod?
- Az elméjét követem.
Utána csak apróságokról beszélgettünk. Hallottam a történetet, miszerint a fiúk nem tudnak varrni és az jól mutatja, hogy Enturin összevarrta az ingujját a nadrágszárával. Ezek szerint egész jól viselik két társuk elvesztését. Mondjuk az alakváltók nem is a gyászról ismertek. Szerintem belül mindannyian megtörtek egy kicsit. Eddig is tisztában voltak a háborúval, mint fogalommal, de most először vett el tőlük a háború számukra fontos személyeket. Ezért is utálok harcolni. Mégis elég szarkasztikus módon háborún keresztül jutunk el a békéhez. Valahogy ezen a világon mindent harccal oldunk meg. Ez egy egyetemes nyelv a népek között. Nincs olyan, aki nem érti meg. Bár sokan tévedésben élnek a harcokkal kapcsolatban. Van egy mondás a világon: "Olyan nemes, mint egy párbaj." Cselekedetre szokták használni. Olyankor, ha valaki csalással győz vagy valamiképpen befolyásolta a győzelmét. Ez a mondás mutatja meg igazán mit is jelent a harc. Ugyanis, amikor két ember halálig küzd akkor a harc nem lehet se nemes, se igazságos. Mindig kegyetlen és véres. Sosem érnek véget, a bosszú mindig újat s újat szül. Egy végtelen körforgás. Nehezen lehet belőle kitörni.
- Miért gondolkodsz a háborúról? Ha gondolkodsz rajta, ha nem akkor is létezni fog. Ez egy vislekedési forma, ami ismétlődik. Ha lesz is béke a harcok sosem szűnnek meg. Ezt beláthatod te is.
- Csak már kezdem unni és emiatt gyűlölni ezt a sok harcot. Mindig mindenkinek válaszcsapásként a harc jut az eszébe.
- Megérkeztünk. - szólt.
Tényleg itt volt Dante és a fia. Viszonylag távol vagyunk a tábortól. Sétálva fél óra alatt jutottunk ide. Senki sincs itt rajtunk kívül. Eldor érzelemmentesen mered előre egy kisebb faággal piszkálja maga előtt a földet. Dante szigorúan végig mért. Tündeként nem is találkoztam vele. Anna végig nézett mindhármunkon.
- Kicsit hasonlítotok. Mármint kinézetre. Bár ők ketten sokkal jobban egymásra, mint te rájuk.
- Emberként Klirn-re hasonlítok, pedig rokonilag semmi közünk egymáshoz. Úgy látszik tündeként pedig rájuk hasonlítok. - sóhajtottam.
Szerintem arra kíváncsiak, hogy tudtam lemásolni Dante varázslatát. Ezt is megmagyarázom két percen belül aztán pedig végre kezdhetek valamit a kiszakadt emberi tudatommal is.
- Mit szeretnél? - kérdeztem.
Erre Eldor is felpillantott. Furcsa fényt vettem észre a szemében. Mintha le kellett volna mondania valamiről.
- Tudtad használni a varázslatomat. - jegyezte meg Dante.
- Színlátó vagyok. - adtam rögtön a magyarázatot - Egyszerűen csak láttam, milyen jeleket használsz. Nyilván le tudtam másolni.
- A mi varázslatainkat még a színlátók se tudják lemásolni. - tette hozzá Eldor - Mellesleg, ha sikerült is rád ugyanúgy hatással lesz, mint akire irányítottad. Ez a családunk valódi tudása. Egy erő mely felett csak mi rendelkezünk. Amivel ideiglenesen bárkit megfosztunk az erejétől.
- Nem tartozom a Spes családhoz. - jelentettem ki.
- Azt mondtad Marina az anyád. - nem is foglalkozott a kijelentésemmel Dante - Pontosan mikor is születtél?
- 5290 tavaszán. Ennyire emlékszem. A faluból ezt mondták az emberek, bár a napra senki sem emlékezett. Április vége, május eleje. Miért érdekel? Ha ismerted is az anyámat ő nemiagzán beszélt rólad. Mármint nem emlékszem rá, hogy mesélt volna.
- Ismertem Marina-t. A nagyanyád majdnem megölte a lányát. Akkor oda voltunk beosztva őrségbe, mármint az előtte lévő év augusztusában. Egy alakmásoló alakjai ritkán birtokolnak varázserőt. Ha az egyik szülő varázsló volt akkor is csak az egyik alakban voltak képességei. A másik alakban azok elvesztek, nem volt képes használni. Neked mégis mindkét alakodban van érzéked a varázslatokhoz. Emberként az erődet Marina-tól örökölted, tündekét pedig tőlem.
Nem tudtam megszólalni. Argot már mondogatta, hogy szerinte tudja kik a szüleim, de nem hittem neki. Pedig úgy látszik igaza volt. De ha Dante az apám, akkor Eldor a féltestvérem. A tündéknél a fővarázslói rangot pedig az erősebbik kapja meg. Eldor-nál pedig nem nehéz erősebbnek lenni. Két család fővarázslójának lenni... Na nem ebből nem kérek. Dante, ha az apám is nem tudnám elképzelni magunkat egy családként. Szerintem az eddigi ismerjük egymást és kész viszony tökéletesen megfelel a továbbiakban. Vagyis nekem megfelel.
- Nem akarok a Spes család fővarázslója lenni. - jelentettem ki határozottan.
- Ezt nem te döntöd el. - fogta a fejét Dante.
- Ezennel lemondok a bátyám javára a tünde alakom varázserejének a háromnegyedéről. - vágtam vissza azonnal - Ez tudtommal megengedett. Ha ezt megteszem Eldor erősebb lesz nálam így igényt tarthat a címre, amit szíves örömest át is adok neki.
- Ilyen könnyen lemondasz róla?! Egy kicsit sem becsülöd meg? - lett ingerült Eldor, pedig éppen most adtam neki át önként és dalolva azt, amire vágyik.
- Nem szeretem a nagy nyűggel járó feladatokat. Emberként a Nitens család fővarázslói címét örököltem meg, amiért a nagyapám előtte évekig nyaggatott. Egy szinte kihalt családnak könnyű a fővarázslói szerepe. Azonban tudtommal a Spes családnak sok ága van, akik tartják egymással a kapcsolatot. Nektek szerencsére nem az, de nekem a család az ismeretlen fogalmak közé tartozik. Más családok életét az enyém javításáért nem akarom tönkre tenni. Nem mellesleg nem a tünde alakom a főalakom. Számomra ti idegenek vagytok. Mégis hogyan lehetnék egy idegen család fővarázslója? Tündeként úgy se használom a varázserőmet, így nem válok meg tőle fájó szívvel. Nem az összeset adom oda, mert meg akarom tudni magamat védeni, de egy jelentős részét átadom. Elég a magyarázat?
Ezek után a két tünde csak sokatmondóan egymásra nézett. Szerintem nem kell mérlegelni a lehetőségeket. Számukra és számomra is csak egy kellemetlen tény miszerint mi egy családba tartozunk. Az már csak hab a tortán, miszerint még a fővarázsló is én lettem volna. Varázslók között lehetséges a varázserő átadása, de csak akkor ha összeköti őket a vér, azaz vérrokonok. Mivel Eldor a bátyám, így ez megvalósítható.
- Rendben. - mondta végül Eldor - Tényleg nem bánod? Nem szeretnék megküzdeni veled emberként, mert kéred vissza az erődet.
- Az emberi alakomat nemiagzán érdekli mi is van pontosan velem. - nevettem keserűen - Engem se érdekelne, ha hirtelen ő veszítené el az erejét.
- Elég érdekes egy kapcsolat van a személyiségeid között. - jegyezte meg.
- Három tudat egy testben. Vannak hasonlóságaink, olyan dolgaink amikben egyazon véleményen vagyunk. Viszont például a varázslatról mindhárman külön-külön véleményen vagyunk. Tündeként egészen a mai napig nem tudtam bonyolultabb varázslatokat használni, szóval teljesen felesleges nekem ez az erő. De essünk túl az egészen, mert még van egy kis dolgom.
- Kis dolognak nevezed az összeolvadást az emberi alakoddal?
- Megint csak engem értettél, igaz?
- Persze, hogy csak téged értelek. Más nyelven beszéltek, de az elménk össze van kapcsolódva.
- Oda fogom adni az erőmet...
- Igen, tudom. Hallottam az okfejtésedet és minden gondolatodat. Ha szerinted ez egy jó megoldás akkor legyen, nem szólok bele.
Leültem Eldor mellé. Úgy tudom a varázsló könnyen megszédülhet a procedúrában. Kinyújtottam a kezemet. A lényeg, hogy testileg érintkezzünk utána tudom mit kell tennem. Már sokat olvastam róla, ugyanis kicsit érdekelt a téma. Kicsit értetlenül nézett rám, de végül kezet fogott velem. Azonnal neki láttam az átadásnak. Tényleg vérrokon, viszonylag könnyedén képes voltam az erőmet az övéhez igazítani. Utána ügyelnem kell, hogy ne az ő erejét szívjam, hanem az enyémet szivárogtassam át. A csatornát nem engedtem megnövekedni, ugyanis ha hirtelen túl nagy ereje lesz a teste nem lesz képes követni a változásokat. Nem éppen egy gyors folyamat, de legalább biztonságos. Egyre erőtlenebbnek éreztem magamat, de elnyomtam magamban ezt az érzést. Folyatnom kell, még egy kicsit erősebb vagyok nála. Addig kell folytatnom, amikor már biztosan ő nyeri el a fővarázslói címet nem pedig én. Kíváncsi vagyok hogyan fogják kimagyarázni a hirtelen erő növekedését. Szerintem ez megfelelő különbség lesz. Megszüntettem a csatornát kettőnk között, majd elengedtem a kezét. Kinyitottam a szememet, mire erősen megszédültem. Úgy látszik nem hazudtak abban a könyvben. Ahogyan elnézem Eldor-nak mégis csak nehezebb az új erejével megismerkedni, mint nekem a kevesebbel.
- A varázslataid sokkal erősebbek lesznek, de nem jelenti rögtön azt, hogy több energiád is lett. Ne hajszold túl magad, mert akár bele is halhatsz. - álltam fel.
*Anna szemszöge*
Egy óráig ültek egymással szemben. Érzékeltem, hogy valami történik, de nem szóltam közbe. Tényleg ennyire fontos lenne a fővarázslói cím? Félek, ha tovább húzzuk Etron összeolvadását a testével, akkor nagy bajok lehetnek. Hirtelen Legort elengedte a testvére kezét. Egyébként egymás mellett állva mindenki testvéreknek gondolná őket. Bár Legort nem szeretne családi viszonyt áploni velük. Biztosan sok neki ez így hirtelen. Lehet majd az idő múlásával kezdi megszokni a gondolatot. Kicsit megszédült, még én is éreztem. Nagy koncetrációt igényelhetett a feladat vagy csak egyszerűen próbál hozzászokni az ereje nagyságához. Nem érzékeltem drámaian nagy változást az erejében.
- Nem lehetett volna kisebb adagokban, nem így egyszerre? - kérdezte a testvére.
- Ha túl sokszor hangoljuk össze az energiánkat, akkor egy idő után már magától kiegyenlíti egymást, szóval nem tudjuk befolyásolni melyikünknek legyen több vagy kevesebb. - magyarázta Legort.
Hogy lehet mindenre magyarázata? Van olyan dolog, amire még ő is azt mondja így van, mert így van. Mondjuk nem baj, ha sok mindenre tudja a választ. Remélem nem fárasztotta ki nagyon magát.
- Szerinted ennyi elég lesz? - nézett Dante-ra.
- Ha nem is, ma már ne próbálkozzatok többször. - felelte - Bár ahogyan érzékelem, Eldor erősebb lett, míg neked szinte azonnal újra építette magát az erőd.
- Igen, ezt érzékeltem. Bár nem tudtam erről, lehet az erdőszellemi alakom is közre játszott, ezért is adtam többet, mint amennyit eredetileg szándékoztam.
- Nem viselt meg nagyon? - kérdezte Eldor.
Ennél a kérdésnél jöttem rá, hogy értem mit beszélnek. Vajon direkt az én nyelvemen beszélgetnek?
- Legort, most miattad értem őket vagy tényleg nyelvet váltottatok?
- Nyelvet váltottam ők pedig alkalmazkodtak.
- Rendben. Hirtelen nem tudtam eldönteni mi történt.
Legort kicsit később válaszolt Eldor-nak. Mondjuk főként miattam, mert közbe szóltam.
- Jól vagyok, nem kell félteni. - forgatta a szemeit - Azonban nekünk Annával most mennünk kell, mert dolgunk van.
Ment volna el minél hamarabb, de Dante is megszólalt.
- Marina... Sokat szenvedett? - kérdezte.
Arca eslötétült, és hangja is mélyebb lett. Legort is sokkal kedvtelenebb lett.
- Csak a sokkra emlékszem. - felelte egy kis idő után Legort - Talán emberként többet tudnék mesélni, de ha ezt megkérdezed akkor sose fogok rá válaszolni. Viszonylag soknak tűnt. Menjünk.
Először nem is fogtam fel az utolsó szót, csak miután gyorsabban az erdő felé indult. Futnom kellett, hogy utolérhessem. Azért mégis csak magasabb nálam. Nem lassított a tempón így mondhatni, ha nem futottam akkor mindig lemaradtam. Felzaklatta ez az utolsó beszélgetés. Bár tündeként még nem láttam ennyire reagálni az anyja halálára. Lehet még mindig nem késő Etron-nal összeolvasztani. Az erdőbe érve már nem igazán volt kedvem tartani a tempóját.
- Lassíts! Alig érlek utol! - szóltam utána, mire megállt.
- Bocsánat nem ezt szerettem volna. Csak úgy éreztem el kell mennem onnan.
- Megértem, ezért is csak mos szóltam. - értem mellé - Nagyon megviselt?
- Hogy érted? - nézett rám.
- A mostani. Nem mindennap tudja meg az ember ki az igazi apja, van egy testvére és még egy fővarázslói cím örököse is. Ezek eléggé befolyásolhatják az adott napodat.
- Ezen a napon már semmin se lepődök meg. A túlélés érdekében kényszerítetten alakot kellett váltanom, valami fontosat elfelejtettem közben, Korith és Zurtan tudomást szerzett a tündei alakomról, az apám és a testvérem számomra szinte idegenek és mégis oda kellett adnom Eldor-nak az erőm nagy részét. Már azon se lepődnék meg, ha Etron ez idő alatt ketté vált és két emberi alakom lenne emiatt.
- Hé - ütöttem meg a karját - Ne mondj ilyeneket!
Csak sóhajtott rá egyet. Valamennyire azért kiborította ez az egész. Nem sokszor veszíti el a fejét tündeként, de ha igen akkor egy ember minimum elájult volna azon a napon. Még mindig fortyogott egy kicsit magában. Az idegessége már szinte kezdett rám is átragadni. Végül megelégeltem megálltam és elkaptam a kezét. Rám nézett nem értette mit csinálok és miért.
- Figyelj rám. - a tenyerét a két kezem közé vettem - Semmire se vezet az, ha túlságosan ideges vagy. Nézz körül. Ez nem a tábor, ahol egyszerre kell Argot-nak, Belenior-nak és a Vezérnek engedelmeskedned. Nem a szülőfalud, ahol emlékek kergetnek. Csak egy erdő. Nincs itt se jó se rossz. Egy semleges terület. Rajtunk kívül sincs itt senki, aki megmondaná mit kell tenned. Ide jelenleg nem ér el a világ keze, mely egyébként fojtogat.
Igyekeztem nyugalmat árasztani magamból. A nap kezd lenyugodni, az erdőben szürkeség honol. A fák kopasz ágai nyúlnak az ég felé, mint megannyi félelmetes ujj, azonban a rajta lévő egy-egy levél mégis megváltoztatja a kinézetét, nem olyan félelmetes. Alacsony fűrétegen taposunk, melyet már rég befedett a sokszínű levél. A fák törzsei mélyen repedezettek, sötét barnák. Számomra itt minden ismeretlen, viszont Legort szinte örömmel szívott egyet a levegőből. Neki itt minden simerős. A levegő csípős volt a hideg miatt. Az orrom és az arcom is fázik, de jobban bírom, mint reggel.
- Menjünk beljebb? - kérdeztem.
Csak bólintott válaszul majd maga után kezdett húzni. Nem engedte el a kezemet. Már alig láttam bármit is, de Legort határozottan vezetett előre. Néha megszólalt, ha volt egy kiálló gyökér esetleg egy alacsonyabb ág. Igaz az alacsonyabb ág csak őt zavarta nekem nem okozott semmiféle gondot. Hirtelen megtorpant egy réten. Besütött ide a holdvilág. Az esti harmat apró fénypontonként csillant meg a hajlodozó fűszálakon. Egyre hidegebb az idő, azonban a táj szépsége szinte leírhatatlan.
- Itt jó lesz. - mondta - Ez az egyik kedvenc helyünk.
- Helyünk? - kérdeztem vissza.
- Sokszor jöttem ide mind emberként mind tündeként. Erdőszellemként nem jártam itt, de nem hiszem, hogy meghatná a táj szépsége. - nevetett.
- Hogyan csináljuk?
- Csak felügyelj. - nézett rám - Nem szeretnélek túlságosan belevonni az elmém harcába, ki tudja mi sül ki abból.
- Mindig benne vagyok az elméd harcában, de rendben csak felügyelek. - válaszoltam.
Legort levette az övéről az aprócska tartót, amiben az üveg volt. Úgy tűnt, mintha az üvegben világító fehér folyadék lenne. Óvatosan levette az üveg tetejét és azonnal a tenyerét tette a helyére, mintha a benne lévő szellem egy szempillantás alatt kirepülhetne belőle. A folyadék semmit se változott. Aztán mégis egy kis idő után elkezdtek kis csápszerű valamik Legort tenyere felé nyúlni.
- Idejönnél kérlek? Nem szeretnék alakot váltani még véletlenül sem, miután Etron visszakerült a helyére.
- Miért? Baj lenne?
- Kényszerített alakváltás után még egy kényszíretett alakváltás nem tudom mit okozhat. Szóval nem kockáztatnék.
Hozzáértem ahhoz a kezéhez, mely az üveg szájánál volt. Érzékeltem mit tervez. Meg fogja fordítani az üveget. Nem igazán bánik kesztyűs kézzel Etron-nal. Figyeltem rá. Igyekzetem az alakját ideigelenesen magamhoz láncolni. Így talán kevésbé akarja majd az emberi alakja átvenni az irányítást. Etron azonnal elkezdett eggyé válni Legort-tal. Úgy látszik most már nincs akadálya az összeolvadásuknak. Remélem minden rendben van. Érzékeltem, ahogy Etron egyre jobban befészkelődik a testébe. Majdnem alakváltást kényszerítve ki ezzel, de még időben szorosabbra vettem a kötelékünket, így megakadályoztam az alakváltást. Kíváncsiságból belenéztem Legort elméjébe. Nos, a káosz kicsit enyhe kifejezés arra az állapotra, ami fogadott. Mindhárom tudata külön-külön volt és mégis igyekztek egyesülni. Kívülről olyan, mintha vitatkoznának. Körülöttük minden emlék úgy forgott akár egy légörvényben. Nem mertem ennél közelebb menni, még a végén engem is magukba szippantanak. Visszavonultam a saját testembe. Nem engedtem el Legort-ot, lehet a zűrzavarban véletlenül átalakulna. Percek kellett az elméje csillapodásához. Nem mellesleg egyre hidegebb itt az idő. Lehet új ruháim vannak, de azok nem védenek meg teljesen az átfázástól. Legort keze is egyre hidegebb, remélem nincs köze a benne zajló dolgokhoz. Zsibbadni kezdett a lábam a hidegtől. Beleborzongtam az érzésbe. Rájöttem időközben a hideg nem éppen nekem való. Az orromat is birizgálni kezdte, pedig már órák óta alig érzem a létezését. Még mielőtt a kezemet a szám elé tenném egy nagyot tüsszentek. Az egész erdő visszhangzott a tüsszentésemtől. Francba, kellene valami kendő. Mivel más nincs a kezemnél a ruhaujjamat használom. Az ujjaim is kezdenek érzéketlenek lenni. Egyedül csak a hideget érzem. Újra megborzongok. Legort már régóta magába van fordulva. Vajon még mindig veszekednek? Avarzörgés zavarta meg az erdő csöndjét. Huhogást és apró zajokat hallottam minden felől. Úgy látszik az erdő éjszakai élete most ébredezik. Elnéztem egy közeli huhogás irányába. Láttam az összekuporodott baglyot, aki éppen velem nézett farkasszemet. Hatalmas tányér szemei olyanok, mintha belelátnának a lelkem legmélyébe. Felborzolta tollait, és elrepült be az erdő sötétjébe. Hirtelen valaki hozzáért az arcomhoz, mire Legort felé kaptam a fejemet.
- Jég hideg az arcod! - lepődött meg.
Magához húzott és szorosan megölelt. Jólesett a közelsége. Ezek szerint jól van és megoldódott minden probléma. Közelebb bújtam hozzá. Végre valami, ami felmelegít egy kicsit.
- Legközelebb szólj! - szólalt meg, a hangja mélyebb lett - Ha tudtam volna mennyire fázol jobban siettem volna.
- Jó, jó. - motyogtam bele a mellkasába.
- Tudod, most már mindenre emlékszem. - kezdte, közben nem engedett el folyamatosan magához szorított.
Csak hümmögtem válaszként. Figyeltem rá, csak éppen örültem közben a melegnek is. Érdekelt mit szeretne kihozni ebből az egészből.
- Emberként különváltam Dante-tól és Eldor-tól, hogy jobban támadhassak a minket körbevevő Adinni családra. Azonban Entera erre várt és még jobban külön választott tőlük. - hangja egyre mélyült, és viszonylag lassan beszélt, mintha megfontolna minden egyes szót, amit kimond - Még ilyen erős átkot sem láttam, mint amilyet ő használt. Könnyedén porrá változtatott mindent, amihez hozzáért. Szerencsémre viszont időbe telik elkészíteni és sok energia kell hozzá. Úgy gondoltam, ha az utolsó pillanatban hagyom el a fedezékemet, akkor már nem tud irányt váltani az átok. Tévedtem. A legerősebb pajzsomat használtam, ami minden erőmet elszívta és abból építette fel magát. Megállította az átkot, csak éppen mozdulni nem tudtam. Percek választottak el Entera-tól. Ha a közelembe jön halott vagyok. Akkor csak ezen gondolkodtam.
Rosszallóan morgtam egyet. Nem szeretem, ha a halálról gondolkodik. Főleg azt ellenzem, mikor a saját halála jár a fejében.
- Tudom, tudom. - simogatta meg a fejemet, majd újra átölelt - De akkor tényleg közel jártam hozzá. Viszont nem akartalak magammal vinni téged, ezért a tervem kockázatos volt, de kényszeríteni kellett magamat az alakváltásra. Más esélyem nem volt.
- Nem kell szabadkoznod. - szólaltam meg - Túlélted, nem? Viszonylag rendben vagy, nem esett nagy bajod. Bőven megelégszem azzal, ha túléled. Egy kívánságom van csupán. Maradj életben.
- Köszönök mindent. - felelte - Ezt akkor nagyon elszerettem volna mondani.
- Köszönöm? - néztem fel rá.
- Szeretlek. - nézett a szemembe.
Nem mozdultam. Kavarogtak bennem az érzelmek, pont ahogyan benne. Nem álltam ellen, hagytam hadd sodorjon magával. Éreztem, ahogyan egyre melegszik az arcom és ez most teljesen magától történik. Eddig még nem volt velem ilyen. Legort lejjebb hajolt az arca sose volt még ilyen közel. Mielőtt még az ajkaink összeértek volna megállt. Nem szertne letámadni. Hagytam hadd sodródjak tovább és lábujjhegyre álltam, hogy elérjem őt. Amint összeértünk az ajkunk megszűnt számomra a külvilág. Nem éreztem a hideget, csak a bensőmben tomboló forróságot. A kezeimet a nyaka köré fontam. Úgy kapaszkodtunk egymásba, mintha az életünk lenne a tét. Bárcsak ez a perc sosem érne véget. Távol a háborútól, a viszályoktól, az emberektől és kötelességektől. Az erdő közepén békében csak ketten, együtt.
Az idillt Lace hangja szakította félbe. Az egész szakasz a keresésemre indult, hallottuk a csörtetésüket az erdőben.
- Messzebre kellett volna mennünk. - sóhajtotta Legort - Menjünk vissza, hiszen aggódnak érted.
Miközben sétáltunk összefűzte az ujjainkat. Nem engedett el. Visszagondolván az előző percekre, éreztem ahogyan az arcom pirosas színt kezd el felvenni. Mégis annyira tetszett az akkori érzés. Ha tovább tartott volna, akár egy kicsivel... Bárhogy is lett volna vége, nem örültem volna neki. Megszorítottam egy kicsit a kezét. Örülök, hogy itt van és semmit nem bánok a mai napból. Legszívesebben megismételném a csókot, de nem a szakaszom előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése