*Anna szemszöge*
Világos van. Fordultam egyet. Puha matrac van alattam, és tolldunyhával takarózom. A fejem alatt is egy pihe-puha párna fekszik. Friss a levegő, de még sincs hideg. Kinyitottam a szememet. Egy hatalmas, fehér teremben vagyunk. Hatalmas ablakokon keresztül tör át a fény a szobába, aminek a falain növények vannak felerősítve. Az ágyak egyszerűek mégis hihetetlenül kényelmesek. Lehet ez egy kórterem. Hogyan kerültünk ide? Egy réten voltunk utoljára, ha jól emlékszem. Az álmunk egy káosz volt. Legort igyekezett megbékélni magával, amiért hagyta meghalni Emerisz-t. Szinte zsongott tőle a fejem. Igyekeztem segíteni rajta, megnyugtatni. A végén már nem emlékszem semmire. Legort még mindig alszik, biztosan örlődik még magában. Csak sóhajtottam egyet és felültem. Engem is megrázott, ami Emerisz-szel történt, de biztosan nem ezt várja el a tanárától. Kell a gyász számukra ez egy fontos búcsúzkodási ceremónia, de Legort inkább önpusztításba kezdett. Bár a végére valamelyest javult az állapota. Új ruha van rajtam. Megdöbbentem magamon. Ez is fehér, mint minden más a szobában. Fehér hosszú ujjó felső, alatta hosszú szárú szintén fehér nadrág. Kitakaróztam és az ágy szélére ültem. Azonnal fázni kezdtem és visszakívántam a jó meleg és puha takarómat. Végül erőt vettem magamon és letettem a lábamat a kőre. Hideg és nem látom a csizmámat, se semilyen lábbelit, amit használhatnék. Legort alszik a másik ágyban. Ezt már ébredéskor tudtam. Odaléptem mellé. Tünde alakjában van, pedig emberré változott vissza. Lehet álmában váltott alakot. Óvatosan végigsimítottam az arcán. Nem ráncolja a homlokát, az arcán most nem látszik mennyire szenved. Újra csak sóhajtottam egyet. Segítenék neki, olyan szívesen levenném a terheket a válláról, de erre nem vagyok képes. Csak enyhíteni tudok a súlyokon, többre nincs hatalmam. Az ablak felé néztem. Szerintem a tünde fővárosban vagyunk, de jobb efelől megbizonyosodni. Odasétáltam a hatalmas üveg ablakhoz. Nem látom ki lehet-e nyitni, szóval inkább nem próbálkozom, hiszen még a végén eltörném. Viszonylag magasan vagyunk, egybe látom szinte az egész várost. Hatalmas szekerek járnak fel és alá, de a legtöbb kifelé igyekszik a városból. Nagy a nyüzsgés főként tündéket látok, embereket csak nagy ritkán. A házak hiába vannak kőből tele vannak élettel ugyanis mindenhol nő növény. Mindegyik háznál van élő növény, melyre a ház népe vigyáz. Az utcák sokkal rendezettebbek és nem látok sehol se sátorszerű építményeket, mint az embereknél. Itt az utca kövezett, nem látni szemetet sehol sem. Bár az ablak nincs nyitva fogadok itt nem olyanok a szagok, mint egy emberi utcán. Ez a környezet sokkal megnyugtatóbb. A város széle felé nézek, ahol a fal áll, ami a várost hívatott védeni. Annak a kinézete is egyedi, bár ez főként Daren-nek köszönhető. A növényi indák még mindig belepik azt. Bár a harc végéről lemaradtunk, ahogyan látom a tündék győzedelmeskedtek. Már csak az a kérdés mekkora áldozat árán. Hirtelen nyílt az ajtó mire odakaptam a fejemet. Egy nő lépett be rajta.
Tünde és gyönyörű. Haja enyhén hullámos, arany szőke és a derkáig ér. A fején egy fehér anyagpánttal fésüli hátra a haját, ezért nem lóg a szemébe. Hosszú, díszítés mentes fehér egybe ruha van rajta. Az alakja karcsú, bár ebben a ruhában annyira nem látszik. Lapos talpú, mégis félig nyitott cipőt hord. Én tuti elestem volna már párszor. Ellentétben vele, aki olyan könnyedén mozog ebben a ruhában, mintha csak éppen táncolna.
- Végre felébredtél. - mosolyodott el - Már két napja nem mutattátok jelét az ébren létnek. Azt hittük valami komolyabb bajotok esett. Azonban úgy látom Legort még mindig alszik. Nem együtt kellene felkelnetek?
- Ő is fel fog ma ébredni, csak nem tudom mikor. Jelenleg magányra van szüksége. - feleltem félénken - Mi történt itt?
- Ó, elég rövid a történet. Miután Entera tehetetlenné vált a követői elbizonytalanodtak. Ő jelentette számukra az erőt, mely mindent megdönt. Miután ez elveszett nagy fejetlenség tört ki az emberek között. A legtöbb megadta magát szinte azonnal, azonban pár csapat inkább a halálába rohant, emiatt tőlünk is többen elestek. Az emberek kára még így is sokkal nagyobb.
- Értem. - gondolkodtam el - A szakaszom?
- Nem tudom mi történt velük pontosan. Argot kérte, hogy szóljak neki, ha felébredtetek. Nem baj, ha idehívom őket?
- Engem nem zavar. - ültem vissza az ágyra - Kérhetnék egy kis vizet? Eléggé szomjas vagyok.
- Persze, máris hozom. - felelte és kilibbent a teremből.
Nagyon élénk. Kevés ilyen vidám tündét láttam mostanság. A legtöbbjüket lefoglalta az emberekkel vívott háború. Azt hiszem ilyenek, ha éppen nem harcolnak. Milyen gyönyörű volt és gondtalan. Talán ezért is tartják őket a világ legszebbjeinek. Kiérdemelték a nevüket.
Legort hirtelen megmozdult. Azonnal felpattantam és mellé siettem.
- Jó reggelt! - köszöntöttem.
- Neked is. - motyogta fáradtan.
Felült miközben megdörzsölte a szemét. Őt is átöltöztették. Fehér ingben van, csak ennyit látok belőle.
- Hol vagyunk? - kérdezte álmosan.
- A tünde fővárosban, azon belül is a várban, ha jól sejtem. - feleltem készségesen.
- Hm? - nézett körül ő is - Miről maradtunk le?
- Csak a győzelemről. - mosolyodtam el halványan.
- Az ikrek hogy vannak?
Ekkor kicsit elkomorodtam.
- Még nem láttam Lara-t és Alton-t. Emlékszel mi történt Emerisz-szel? - kérdezte óvatosan.
Már hallottam olyan esetekről, mikor valaki elfelejtette mi történt vele. Velem is előfordult. Biztosan nehéz lehetett nekem mindent elmagyarázni.
- Igen, mindenre emlékszek. - felelte, bár a hangja érzelemmentes volt - Volt valaki itt?
- Egy nő. Azt mondja hívja Argot-ot, mert érdekli mikor kelünk fel.
- Biztosan nem csak Argot jön. - jegyezte meg.
- Hogy vagy? - kérdeztem és leültem mellé.
Tudtam rá a választ, de tőle szerettem volna hallani.
- Kicsit jobban. - felelte és a vállamra hajtotta a fejét - Már nem érzem a késztetést Entera azonnali megölésére.
Csak megsimogattam a fejét. Hagytam, hadd támaszkodjon rám. Neki is szüksége van egy biztos pontra az életében csak úgy, mint nekem. Biztos pontok nélkül el lennénk teljesen veszve. Bárcsak meg tudnám valahogyan vígasztalni. Lehet megkérem Are-t, hogy hadd maradhassak még egy kicsit, míg Legort jobban nem lesz. Talán így lesz a legjobb. Még egy kicsit maradok, ha Are beleegyezik. Nyílt az ajtó mire Legort felnézett. A szemében nem láttam azt a tüzet, ami általában benne éget, csak tompa, ködös komorságot véltem felfedezni. Argot, Merko és Alton jelent meg az ajtóban. A nő nem volt sehol sem. Kíváncsian néztem rájuk.
- Örülök, hogy felébredtetek. - kezdte Argot - Két napot teljesen átaludtatok. Ez már kezd szinte szokássá válni nálatok.
Nem mondtunk erre semmit. Én elmosolyodtam egy bocsánat kérésnek szántam, Legort csak továbbra is rá nézett. Belőle ez semmit se váltott ki. Most látszik rajta mennyire is rosszul van.
- Argot, - kezdeményeztem Legort helyett - pontosan mi történt miután mi elaludtunk?
- Elég sok minden. - felelte - Miután Entera erejét veszítette igyekezett attól még az embereket összetartani, elég kevés sikerrel. Sokan csak a megfélemlítése miatt voltak hű katonái, azonban most nincs ereje beteljesítei a zsarolását így könnyedén otthagyták őt és megadták magukat. Ez főként varázslókra igaz. A normális emberek továbbra is követték őt, bár kisebb belharcok törtek ki a seregen belül. Miután már nem voltak teljesen egységesek könnyű volt visszavenni a városunkat, szerencsére a falak sem szolgáltak már olyan jó védelmet, mint előtte. Mikor a város újra a miénk volt sok dolgot kellett egyszerre intéznünk. Szerencsére Dante-val könnyedén felosztottuk a munkánkat. Ő felügyelte az emberek kiköltözését és azoknak az elfogását, akik miatt kitört ez a háború. Addig én a betegek, sérültek ellátását szerveztem, meg persze a halottak temetését. Hála az égnek Shina is besegített, ő elkezdte összegyűjteni a szétszóródott tündéket. Mindenhová üzeneteket küldetett, miszerint a háborúnak vége kisebb lázongásokra lehet még számítani. Titeket is a betegek közé soroltunk. Az alakváltók sokat segítettek a beteg hordásában, de őket tegnap Are haza vitte. Először téged is elvitt volna innen Legort-tal együtt, azonban egy másik számomra ismeretlen Erdőszellem rábeszélte hadd maradjatok.
- Ismeretlen Erdőszellem? - kérdeztük egyszerre.
- Ha nem Kren volt, akkor a másik lehet, akire a "Tan" végződés utal. - gondolkodott Legort - Ha ilyen nagy a fogadó bizottság biztos nem az állapotom felőli érdekeltségetek miatt jöttetek ide.
Nem köntörfalazott sokat. Merko-val azóta nem jönnek ki, mióta kideült alakmásoló. Alton pedig csak a mesterét követte. Erre Merko nem mondott semmit egyszerűen tovább méregetett kettőnket.
- Amit tettél Erdőszellemként biztosan megterhelő volt. - folytatta Argot - Érdekel mikorra tudod összeszedni magadat és segíteni az embereknek új királyt választani.
- Nem volt megterhelő. - felelte Legort - Az egész várost képes lettem volna könnyedén elpusztítani, szóval a falak igazán nem jelentettek megterhelést. Ma el is indulok. Jobb, ha az emberek mihamarabb új királyt kapnak, nehogy újra háborúzni legyen kedvük.
- Értem. Merko tényleg másért jött, engem főként csak ez érdekelt, de arra is kíváncsi vagyok, amit Merko-nak fogsz válaszolni.
Miről van most szó? A tündék miért szeretnek egymás között is virágnyelven beszélni? Semmit se mondanak ki szemtől szemben, csak hihetetlenül sok utalást tesznek rá. Legort Merko-ra nézett és várt. Ő sem tudja mit szeretnének tőle. Főleg Merko mit szeretne tőle, ő ugyanis a kelleténél többet nem szeret Legort-tal beszélni.
- Lara-ról van szó. - kezdett bele a mondandójába Merko - Míg Alton felébredt, ő még mindig ájult állapotban van. Nem mellesleg sehol sem találjuk Emerisz-t, Alton csak annyit érzékel miszerint ő mélyebb alvásban van, mint Lara. Pontosan mit tettél vele?
Alton is kíváncsian fürkészte Legort-ot, akinek az arcáról semmit se lehetett leolvasni. Biztosan felkészült már erre a beszélgetésre.
- Lara felébredésében tudok segíteni. - felelte - Azonban Emerisz-t már nem fogjátok többé látni, ő ugyanis belehalt Entera támadásába.
- Ez nem lehet igaz! - kiáltott fel Alton - Ha ő meghal akkor Lara és én is vele halunk! Ez olyan, mintha csak Anna halna meg és te életben maradnál! Valahol életben van és te pontosan tudod is, hogy hol!
- Nincs életben. - felelte másodjára Legort - Azt kérte tőlem utoljára, hogy védjelek meg téged és Lara-t. Nem szerette volna, ha miatta mindketten meghaltok. Teljesíteni szerettem volna a kívánságát, ezért erdőszellemi alakra váltottam. Úgy képes vagyok visszahozni a már meghalt élőlények szellemeit. Eredetileg csak pár percre, de itt az nem lett volna elég. Készítettem egy fát és abba helyeztem Emerisz szellemét. Nem képes ott semmire se. Nem tud beszélni, figyelni. Olyan mintha örök időre ájult állapotban lenne. Amíg ti meg nem haltok, addig ő be lesz zárva abba a fába. A lelke sajátossága miatt néz ki az a fa úgy ahogy.
- De, de. - kereste Alton a szavakat - A kövekbe zárt szellemek akkor miért képesek ezekre?
- Ők mindig elvonják a környezetük energiáját, nem mellesleg ők még életükben kerültek oda. Emerisz már halott volt, mikor a fába zártam. Bármit is csináltok ő nem fog felébredni sohasem. Legszívesebben nem tettem volna ezt vele, de csak így tudtam megvédeni a két testvérét. - magyarázta el Legort.
El nem tudom képzelni milyen hirtelen kellett meghoznia ezt a nehéz döntést. Hiszen így évtizedekig vagy évszázadokig fog tengődni Emerisz az élők és halottak világának határán soha be nem lépve egyik félre sem. Ezért is bánkódott napokig. Csönd szállt a szobára, senki sem szólalt meg. Mindenki emésztgette a hallottakat ugyanis volt mit. Legort hihetetlen ereje Erdőszellemként és hozzá még Emerisz állapota, amit ő idézett elő.
- És Lara állapota? - kérdezte Merko.
- A fához kell vinni. - jött az egyszerű felelet - Alton is ott ébredt fel tudtommal.
- Nem is voltál ott. - jegyezte meg Merko.
- Én nem, de Anna igen. - magyarázta - Láttam az emlékeit.
- Te is gyere ki, mikor Lara-t kivisszük. - kötötte ki Argot - Mindjárt visszakapjátok a ruháitokat. A bejáratnál találkozzunk olyan negyed óra múlva.
Amint kimentek bejött a nő a ruháinkkal. Átvettük tőle, aztán egy kancsó vizet is behozott. Teljesen megfeledkeztem róla. Azonban a szomjúság mellett az éhség is eszembe jutott. A tündéknél viszont nem jó enni, mert ők nem esznek húst. Ki kell bírnom, míg egy emberlakta településre érünk. Elfordultunk egymástól, úgy öltöztünk át. Kicsit kényelmetlenül éreztem magamat, de nem tudok máshova menni, szóval csak ez a megoldás maradt. Sokkal kényelmesebben érzem magamat, mint azokban az idegen ruhákban. Legort is jobban néz ki, úgy látszik az új ruhák neki se nyerték el a tetszését. Ittam egy keveset, amit Legort megvárt majd elindultunk. Hatalmas boltíves folyosóra léptünk ki. Ide is besütött a nap, de az ablakok nem voltak beüvegezve. Kinéztem volna rajta, de magasabban kezdődött a kivágás, mint amit én elértem. Vajon kikre méretezték ezt? Nem az összes tünde olyan magas, mint Legort! A folyosó szürkésebb árnyalatot vett fel, mint az előző szoba. Azonban ez a hely is tele volt növényekkel. Fel voltak futtava az oszlopokra és a falon is lógott pár darab. Látszik mennyire természetközeliek a tündék az emberekkel ellentétben, akik csak ellenségnek látják a természetet. A folyosó végén egy torony várt minket. Keskenyebb volt, mint képzeltem. A folyosóhoz képest tényleg nagyon keskeny. Magasnak viszont elég magas. Csigalépcső vezetett lefelé és felfelé is. A sötétséget a fáklyák űzték el. Legort magabiztosan elindult lefelé, így csak követtem őt. Úgy látszik tudja hol vagyunk. Biztosan járt már itt ezelőtt velem ellentétben.
Még sokáig keringtünk az épületben mire megtaláltuk a bejáratot, amiről Argot beszélt. Nem tévedtünk el, csak hosszú volt idáig az út. Nem beszélgettünk Legort-tal. Én főként a tájat figyeltem, míg ő elmerült a saját gondolataiban. Ugyanaz a hármas várt minket itt, mint akik meglátogattak, csak Merko kezében ott feküdt Lara. Legort megszokásból megvizsgálta.
- Nincs baja testileg. Könnyedén fel fog tudni ébredni. - mondta - Induljunk.
Az utcák tele voltak lomokkal, olyan dolgokkal, amiket szerintem az emberek hagytak itt és a tündéknek sincs szükségük rájuk. Mindenki igyekszik visszafoglalni a saját helyét, így nem törődtek furcsa csapatunkkal a tündék. Könnyedén átkavirnyáltunk a városon a kapuig. Jobban mondva a kapu helyéig. Mintha tőből kiszakították volna a helyéről.
- Kinek a műve? - kérdeztem.
- Markus. - válaszolta egyszerre Argot és Legort.
Bár Legort nem volt itt úgy látszik eléggé ismeri már a barátját. Markus-ról jut eszembe Niliva már biztosan elhagyta Legort faluját, hiszen most már az anyja nem képes neki ártani. Ezt még nem hozom fel Legort előtt. Sőt szerintem Argot ezért sem beszélt neki Entera sorsáról. A fa eléggé kirí a tájból a hófehér törzsével, vérvörös leveleivel és lángoló virágaival. Már most vörös lepel húzódott alatta a földön mégse látszódott a fán a levedlett levelei hiánya. Mindannyian megálltunk előtte egy pillanatra. Most már tudjuk, ez Emerisz sírhelye. Tényleg őt jellemzi ez a fa. A fehér törzs akár a visszahúzódó, kedves jelleme. A piros levél az elszántsága és segítőkészsége. A lángoló virágok és a folyamatosan zizegő levelei pedig az elemi mágiájára utalnak. Egy gombóc keletkezett a torkomban mikor Emerisz-re gondoltam. Nem tudom elhinni, hogy már nem találkozhatok vele többé. Legort átkarolta a vállamat, mire a kezemet az ő kezére tettem. Neki sokkal nehezebb, ezzel tisztában vagyok mégis képes volt ide kijönni a többiekkel együtt.
- Tegyétek Lara-t a fa alá. - mondta Legort megtörve ezzel a gyászi csendet.
Merko mozdulatai merevek voltak, mint aki kellemetlenül érzi magát. A vöröslő levelekre fektette Lara-t, majd hátrébb lépett. A fa jobban meghajlott, a levelek hangosabban zizegtek éreztem a szelet, ami örökké borzolja a fát. A lehullott levelek is táncra keltek, ott keringőztek a levegőben Lara felett. Egy virág hullott le az ágról pont a keringőző levelek között szállingózva, kis lángocskája mindig felfelé nézett. Pont Lara kezére esett a virág. A levelek gyorsabban és sűrűbben köröztek Lara körül, alig láttam őt. Egy pillanatra láttam valamit a levélforgatagban. Mintha Emerisz fogta volna meg Lara kezét, de pislogtam egyet és a látomás tovatűnt. Tényleg nincs magánál Emerisz? Esetleg ez az egész csak a képzeletem szüleménye lett volna? Legort megszorította a kezemet. Felnéztem rá, ő is ugyanolyan meredten nézte a kavalkádot, mint én pár másodperccel ezelőtt. Ő is látta volna? Nem kérdezem meg, nem akarom ennél jobban felkavarni. A levelek végül szép lassan elültek, a lángoló virág lángja lassan kihunyt. Amint az elaludt Lara kinyitotta a szemét és felült. Megdörzsölte a szemét, mintha csak aludt volna. Körülnézett és kicsit megdöbbent.
- Lara! - ment mellé Alton és szorosan átölelte testvérét.
Látszik rajta mennyire aggódik érte.
- Alton? Mi történt? - kérdezte - Emerisz hol van?
Erre fagyott csönd állt be a jelenlévők között. Senki nem tudta miként is válaszoljon erre Lara-nak. Alton-nak könnyebb volt, mert ő félig már sejtette a választ mielőtt Legort elmondta volna neki. Azonban Lara tényleg nem tudja. Ő eddig csak aludt, minden közeli emléke biztosan csak álom.
- Figyelj rám Lara. - ment mellé Legort, így elengedte a kezemet - Mit érzel most? Szerinted hol van Emerisz?
- Kevésbé érzékelem őt - csukta be a szemét Lara - Itt van a közelemben, de mégis olyan mintha távol lenne. Ő is alszik, de mélyen mélyebben, mint én aludtam.
- Igen, mindenben igazad van. - guggolt le mellé és a szemébe nézett - Ez a fa, mely alatt most vagyunk Emerisz-t őrzi magában. A szelleme mélyen alszik nem lehet felkelteni. A halálból is éppen vissza lehetett hozni. Ő már örökké ebben a fában fog pihenni. Itt lesz veletek csak emlékeznetek kell rá.
Lara végighallgatta Legort-ot, de a végére már csorogtak a könnyei. Úgy látszik megértette mit is szeretett volna neki elmondani Emerisz tanítója. Ennél szebben nem lehetett volna megfogalmazni a történteket. Legort felállt és visszajött mellém. Lara nem tudta visszatartani a zokogását. Átölelte Alton-t és a vállába zokogott. Alton visszaölelt, szorította magához egyetlen testvérét és az ő szemében is könnyek gyűltek.
- Nekünk mennünk kell. - fordult Legort Argot-hoz - Már mondtam, szóval jobb lenne előbb megválasztani az új uralkodót, mint sem később.
- A korona nálad van?
- Igen. Nem kell aggódni.
Úgy sejtem megint én fogom őt cipelni. Mondjuk nem bánom. Úgyis régen változtam át, nem mellesleg nem olyan hosszú az út, ha repülünk. Arrébb vonultunk a gyászolóktól. Nehéz lesz ezt feldolgoznia az ikreknek. Olyan sok mindenen mentek keresztül és annyi idősek, mint az öcsém. A sors jól megizzasztja őket, ad nekik jót és rosszat, de főként inkább rosszat.
- Meddig kell mennünk? - kérdeztem kicsit távolabb.
- Bocsi, hogy újra neked kell vinned engem. - szabadkozott azonnal - Brotonig, a fővárosig kell eljutnunk. Bírni fogod? Hisz csak most keltél.
Szeretem, amikor aggódik értem, bár néha felesleges.
- Bírni fogom. - feleltem mosolyogva - Majd az úton fogsz alakot váltani?
- Igen. Nem akarok a síró ikrek előtt. Úgy érzem akkor azt vélnék elszakítom magamat tőlük.
Mikor elég távol voltunt alakot váltottam. Sokkal könnyebben ment, mint azt képzeltem. Kinyújottam a szárnyaimat óvatosan emelgettem őket. A mozgásom is rendben van úgy tűnik a két nap kihagyás már kevésbé problémás, mint előtte volt. Legort végig simított a szárnyamon.
- Mindig annyira meglepődök mikor ebben az alakban vagy. - mosolyodott el - Igaz, illik hozzád ez a fenséges madár.
Most megpróbált udvarolni? Őszintén szólva nem tudom eldönteni. Jelenleg éppen az érzelmei változnak percről percre. Nem értem mi történik most vele. Letettem a szárnyamat, hogy könnyebben fel tudjon kapaszkodni a hátamra. Gyorsan fent volt. Megtalálta a két kiálló tollamat és azokra támaszkodott.
- Mehetünk? - kérdeztem.
- Igen.
Elrugaszkodtam a talajtól és pár csapással már az eget szeltük. Talán innen látni a legjobban mekkora kárt okozott Legort az indákkal. Majdnem körbe az egész falat beborította velük. Végül elvontam onnan a figyelmemet és Broton felé repültem. Jó hosszú út lesz.
*Etron szemszöge*
Még az út alatt alakot váltottam. Intézkednem kell a koronázást illetően, szeretném azonnal elkezdeni a ceremóniát mihelyst odaértünk Annával. Elkezdtem üzeneteket küldeni a varázsló családoknak, akikről tudom, hogy Broton-ban vannak és ők is a ceremóniára várnak. Valahogyan valaki miközben aludtam visszajuttatta a tőrt a Fusurt családnak. Legalább már azzal nem kell foglalkoznom. Az embereknél van egy szabály, miszerint a varázslócsaládok tagjaiból nem lehet király. Bár ezt a Korona nem igazán tartja be. A csuklómhoz nyúltam, ahol elrejtettem azt. Még meg van és remélem még ép. A Korona azt választja, aki a legalkamasabb vezetőnek. Átnézi az emberek elméjét, igaz először csak felületesen és gyorsan válogat ki megfelelő és ki nem. A megfelelőknek mélyebbre túr az elméjében és aztán dönt ki lesz az új király vagy királynő. Senki sem képes befolyásolni a Koronát, ugyanis az saját gondolatokkal rendelkezik, mivel belézártunk pár szellemet, akik jó uralkodók voltak és a népeik a kormányzásuk alatt a virágkorukat élték. Folyamatosan írtam össze mit kell előkészíteni és pontosan hogyan is. Utána felosztottam a munkát a családok között, majd egy-egy levélben elküldtem nekik. Mire végeztem hátradőltem Anna hátán.
- Ennyire fárasztó volt?
- Igen. Régen volt már az előző koronázási ceremónia. Kevesen emlékeznek rá, leírva pedig csak a Nitens család őrizte meg, szóval mindent mondhatni nekem kell megmondanom.
- De Argot azt mondta már elkezdték az előkészületeket.
- Azokat az előkészületeket, amire mindenki emlékszik. Például a korona bárkit kiválaszthat, közembert, polgárt, kereskedőt, nemest, lovagot szóval bárkit. Általában az emberek fővárosában szokott ez végbe menni, tehát ilyenkor hihetetlenül sokan gyűlnek össze. Középen a főtéren kell egy emelvény, ahova felállhat a ceremónia vezető, azaz a Nitens család fővarázslója.
- Ezek a mindenki által ismert előkészületek?
- Aham. Persze biztosan, mint mindig a nemesek igyekeznek kiszorítani majd a polgárokat és a földeken dolgozókat. Akkor valahogy a főváros közelében élőket egy napra oda kell csalogatni. Szerencsére most a hideg beköszöntével csökken a munka a földeken, de attól még akad belőle rengetek. Nagy eséllyel ezt a városnak ki kell majd fizetnie számukra. Ha itt a korona nem talál senkit se, akkor tovább kell mennem egy másik nagyobb városba és addig-addig körbejárni, míg nem talál valakit.
- Szóval ez több napig is elhúzódhat?
- Az egyik ősöm majd' félévig keresett új uralkodót. Remélem már Broton-ban találni fog erre megfelelő személyt és lehetőleg olyat, akit nem ismerek.
- Miért baj az, ha ismered?
- A közvélemény azt hinné átalakítottam a varázslatot és a számomra legkedvesebb embernek adtam az uralkodás jogát. Persze ez lehetetlen, de ezt egyedül csak a többi varázsló tudja bizonyítani és alátámasztani, ezért lesz ott több család is.
- Entera is ott lesz?
- Remélem nem. - váltam komorabbá - Emberként kevésbé tudom visszafogni magamat általában, de most lehet jobban is menne, mint tünde alakban. Legort hihetetlenül kiborult. Ha meglátom Entera-t erőlködnöm kell azon, hogy ne változzak át.
- Akkor igyekezzünk kerülni őt. Bár lehet én inkább a városon kívül fogok várakozni. - jegyezte meg.
- Rendben. Addig is kevésbé vagy veszélyben. Igyekszem majd sietni. - gondoltam végig mivel is járna, ha Anna kint marad.
Mivel Broton-ban sok kövtője és segítője él Entera-nak eléggé rázós terep mindkettőnk számára. Könnyedén bármikor ránk támadhatnak. Nekem ezzel nem lesz gondom, ugyanis sokszor leszek a varázslók közelében, akikre nem olyan könnyű lesből támadni, de Annának a tömegben kellene valahogyan túlélnie és a tömeg a legjobb rejtekhelye egy orgyiliosnak. Inkább maradjon kint, akár állati alakban is, ha úgy szeretne. Sokkal, de sokkal nagyobb biztonságban lesz. Nem szeretném, ha baja esne miattam. Ahogy így gondolkodtam és az eget figyeltem elfogott az álom.
- Etron! - hallottam Anna hangját.
- Még öt percet...
- Ha tovább alszol nem leszállok a város előtt, hanem becsapódok a város falába.
- Máris felkelek!
Álmosan kinyitottam a szememet. A nap már túlment rég a delelőjén, erősen közelíti a horizontot. Bár szerintem még olyan három óra hátra van napnyugtáig.
- Mennyi ideig aludtam?
- Az út nagy részét átaludtad. Kapszkodj, mert leszállok!
Remélem nem zavartam ezzel Annát repülés közben. Mondjuk nem zuhantunk le. Azonban nem szeretem kísérteni a szerencsémet, szóval nem kellene elaludnom rajta. Közel a városfalhoz értünk földet. Bár még nem vagyunk bent tökéletesen lehet hallani már idekint is a város zajait. Tényleg rengeteg ember gyűlhetett itt össze.
- Sietek, de így is órákba fog telni. Ha akarod kicsit beljebb jöhetsz, de kerüld a nagy tömeget! - fordultam Anna felé, amikor leszálltam.
Alakot váltott és úgy nézett rám. Kicsit gondolkodik mielőtt megszólalt volna.
- Kint maradok. Úgy is terveztem egy kicsit vadászni.
- Csak ne essen bajod. - egyeztem bele.
- Nem lesz bajom. Végtére is nekem kell majd kiállnom egy hatalmas embertömeg előtt? - felelte - Vigyázz magadra. A közelben leszek.
- Rendben.
Elindultam a város felé. Még nem beszéltünk arról mi legyen ezután pedig eléggé itt lenne már az ideje. Bárcsak itt maradna velem. Reggel érzékeltem mikor ezen gondolkodott. Igaz elfelejtettem, hogy mire is jutott akkor. Nem tetszik neki ez a világ, ezért sem maradna itt. Örömest visszmennék vele a saját világára, csak ott sokan tekintenének rám veszélyforrásként, hiszen már tudom ki is vagyok, jobban mondva melyik fajba tartozom. Biztosan utána kényelmetlen helyzetbe kerülne Anna. Nem szeretném elhagyni őt. Sóhajtottam egyet és elengedtem egy kis időre ezt a gondot. Most más dolgom van, más problémákkal. A ceremónia, amit nekem kell véghez vinni kissé kényes, de szerintem boldogulni fogok vele. Amikor magamhoz vettem a család könyvét akkor nagyapám ragaszkodott a ceremónia és Korona varázslatok azonnali bemagolásához. Éveken keresztül gyakoroltam néha még tündék között is, mikor átváltoztam. Fejből, álmomból felkeltve is végre tudnám hajtani őket.
A város kaput senki sem őrizte így könnyedén bejutottam. Biztos nagy a fejetlenség az emberek körében és ezt a főváros érzi meg a legjobban. Minden változás általában innen indul ki és a kár vagy a fejlődés itt a legnagyobb. Bármerre mentem minden utcában embertömegekkel találkoztam. Mindenhol át kellett verekednem magamat a tömegen. Nagy nehezen kilyukadtam Broton főterére nyíló Varázslók Házánál. Egy kisebb gyűlésterem itt a világon. Ritkán szoktuk használni és általában nem gyűlésre. Itt ugyanis bárki bárkire rátámadhat. Itt csak kisebb megbeszélések szoktak folyni. Mint például a mostani ceremónia kivitelezése. Beléptem a házba, itt is mindenki sürög forog. A varázsló családok nem mondhatók szegényeknek. Gondolom, akiket látok valamilyen cselédek lehetnek.
- Elnézést uram, ide nem jöhetnek be idegenek. - állta az utamat egy férfi.
- A Nitens család fővarázslója vagyok, a koronázási ceremónia miatt jöttem. - feleltem fagyosan.
- Kérem erre jöjjön. - váltott át rögtön másik hangnembe, amint meghallotta ki vagyok.
Minek ide ennyi nép? Reméltem egyedül a fővarázslók lesznek itt. Ilyenekben úgy tűnik mindig tévedek. Egy kétszárnyas ajtóhoz vezetett engem.
- Mindjárt visszajövök miszerint fogadják-e Önt. - hajolt meg az inas.
- Ne fáradjon. - legyintettem.
Majd mire észbe kaphatott volna belöktem az ajtót és beléptem. Ahogyan sejtettem a többi fővarázsló is mind bent volt. Nili-t is megpillantottam. Mindenki rám nézett a nem szokványos belépőm miatt. Középen egy hatalmas kerekasztal foglalt helyet akörül ültek a többnyire idős varázslók és varázslónők.
- Üdvözletem! - köszöntöttem egyszerre mindenkit - Elnézést kérek a sok késésért.
Egy hely maradt üresen, így odamentem és leültem. Valahogyan Niliva mellé kerültem. Addig nem érdekel, amíg nem az anyja ül ott.
- Bocsánat az udvariatlanságomért, de megkérdezem. Hogyan haladnak a ceremónia előkészületeivel?
- Niliva kisasszonyt bíztuk meg ezzel. - felelte az Ilysis család feje - Mi többiek igyekeztünk valamelyest a békét fentartani, illetve azokat a kellemetlen növényeket kiszorítani a városból.
- Értem. Nili hogyan állnak az előkészületek? - fordultam felé.
Nili kicsit sértődötten fordult a papírjai felé. Most mi baja?
- Eddig a városlakókon kívül a környező településekből majdnem ötezren gyűltek még össze. Még Névtelenek is maradtak itt a ceremóniára és az utána következő ünnepségre.
- Lesz egy ünnepség? - döbbentem meg.
Ez biztosan nem a ceremónia része.
- Általában az új uralkodók szoktak tartani a koronázásuk tiszteletére. Bár ahogyan áll most a a kincstár lehet ezt mellőzni kellene. - válaszolt Nili - Folytatom. Az emelvényt is sikerült felépítenünk a tér közepén, a királyi kincstár túlterhelése elkerülése végett nem díszítjük fel a teret. Sok árustól kaptunk felkérést miszerint a tér szélein árulnák a portékáikat. Mivel így is szűkös a hely pár jelenleg nem lakott helyiség kibérlését esetleg a főutcák szélein való árusítást javasoltuk nekik. Sikerült a megmaradt hadseregből illetve az újra felszerelt katonákból egy kisebb rendre ügyelő egységet kialakítanunk ők fognak felügyelni a rendbontókra illetve rád is, hiszen jelenleg sokak célpontjává váltál. Sok hírnök, illetve gyermek is éppen az üzentre vár miszerint mikor kezdődik az ünnepség.
- Fél óra múlva. - feleltem komolyan - Azalatt össze tud gyűlni a nép.
- Ha már te kérdeztél, most én is szeretnék. - szólalt meg az idős Fusurt - Miben terveztél megjelenni a cermónián?
- Én? - döbbentem meg - Nem terveztem átöltözni.
- A nagyapád nem mondta miszerint ilyenkor a családod tagjai a Nitens főági varázslóknak a díszruháját szokta viselni? - szidott le az öreg.
- De, mondta. - feleltem - De azt a ruhát eddig a fővárosi házunkban tartottuk, ugyanis itt szokott elkezdődni a koronázási ceremónia. Azonban Tekkern Entera-nak köszönhetően a ház fel lett törve és minden értéket kipakoltak belőle köztük a ruhát is. Jelenleg nem tudom hol lehet.
- A Tekkern család házában van. - szólalt meg Niliva - Amíg az emberek összegyűlnek elkísérem Etron-t a házunkhoz és visszaadom neki a ruhát. Fél óra tényleg elég lesz.
Nincs kedvem felvenni azt a ruhát. Végül Nili-vel együtt elhagytuk a termet és kimentünk az utcára. Markus várt az ajtó mellett, éppen faragott valamit.
- Ugye anyád nem lesz a házban? - kérdeztem Nili-től.
- A tündék nem mondták? Háborús bűnösnek ítélték, de nem ölték meg, helyette élete végéig a börtönük vendégszeretetét kell élveznie.
- Örülök, hogy ezt nem mondták el. - könnyebbültem meg - Lehet akkor megöltem volna.
- Örülök, hogy látlak Etron. - nyújtotta a kezét Markus.
- Én is örülök, hogy látlak barátom. - fogtam vele kezet.
- Hova megyünk? - kérdezte.
Egy percen belül két mondatot is mondott? Ez nem szokása. Oldalra sandítottam. Igaz, Niliva hatására kicsit megváltozik. Nili gyorsan elmagyarázta a helyzetet aztán elindult céltudatosan az egyik irányba. Remélem jó fele visz, ugyanis nem olyan jó a tájékozódási képessége. Ha miatta késünk akkor könnyedén rá hárítok mindent. Ha jól tudom az őseim is jobban szerették az egyszerű ruhákat, akár csak én.
A Tekkern család háza bárhogyan is nézzük teljesen kilógott a többi közül. Mint egy aprócska palota, körülötte sok kisebb ház. Fehérre van vakolva, de sok aranyozott díszítést is fel lehet fedezni. Hatalmas színezett üvegablakok vannak rajta és még kertje is van. Ezt kevés városi mondhatja el magáról. A kert rendezett, ahogyan a ház is karban tartott.
- Szép ház. - jegyzetem meg.
- A falusi házunkat kellene látnod. - felelte Niliva - Azt mesélte anya, hogy a dédnagyapám szerette a díszített palotákat, ezért a saját házait is eképpen építtette fel. Gyertek be!
Magában a házban is nehéz tájékozódni. Sok folyosó fut erre-arra és még termekből is akad bőven. Nem értem, ilyen házban hogy lehet ennyire rossz Nili tájékozódó képessége. Magabiztosan vezetett minket teremről, teremre, folyosóról folyosóra.
- Etron hogyan látod ezt a házat? - kérdezte hirtelen Niliva.
- Labirintus. - feleltem tömören.
- Ez? - kérdezte Markus - Ennél egyszerűbb házat ritkán láttam.
Először nem értettem Markus hozzászólását, aztán rájöttem kiknek a házában is vagyunk. Ez egy Tekkern ház, pont mint mi a falunál ők is tettek valamilyen átkot a házra mely vagy csak a családomra, vagy minden más varázslóra is hatással van. Nem kérdeztem rá, inkább csak követtem Niliva-t.
- Nem lehet valahogyan leszedni ezt a valamit? - kérdeztem egy kis idő múlva.
- Úgy tudom pár perc múlva megszűnik. - felelte Niliva - Addigra mi is odaérünk.
Hittem neki, végtére is mi mást tehetnék? Mikor benyitottunk az egyik terembe, remélem az utolsón hirtelen megszédültem egy kicsit, azonban hamar visszanyertem az egyensúly érzékemet. Eltűnt az eddigi sok folyosó és terem. Tényleg egyszerű a beltere a palotának. Visszanéztem oda ahonnan jöttünk. Az út pár másodpercig tarthatott nekem mégis perceknek tűnt.
- Hogyan tetszett a Tekkern család védelmi varázslata? - kérdezte diadalmasan Niliva.
- Nagyon örülök, hogy ezt a csatában nem tudjátok használni. - feleltem őszintén - Itt van a ruha?
- Igen, a szekrényben. Kint megvárunk.
- Ugye most már nem fog újra felbukkani ez az átok?
- Nem. - rázta a fejét - Csak két percig tart, ha ezalatt eltévedsz akkor egy másik világban kötsz ki. Az Ilysis család is közrejátszott a varázslat létrehozásában. De nem tévedtél el, szóval nincs nagy baj.
Erről szólhatott volna mielőtt belépek ebbe a házba. Számítanom kellett volna rá, túlságosan is biztonságban éreztem magamat mellettük. Bementem a szobába. Azonnal megláttam a szekrényt. Csak ez volt egyedül idebent. Van egy üzenete a fogantyújában. Kiszedem onnét és elolvasom.
"Lányom, légy óvatos ezzel a tárggyal! Nagy eséllyel nem fogod tudni kinyitni, de ha mégis bármi, ami benne van ne érj hozzá, mert egy átok ül eme szekrényen. Ha hozzáérsz a tartalmához akkor szellemmé válsz, ki hozzá lesz kötve a házhoz, ahol ez történt.
Tekkern Entera"
Mégis mit várt egy Nitens-ek által birtokolt tárgytól? Olyan könnyedén meg lehet szerezni? Tudhatná már erre a választ a boszorka. A levelet újra összehajtottam és visszatettem az egyik fogantyú mögé. Jobb, ha ez itt marad, nehogy Niliva véletlenül szellemé változzon miattam. Kinyitottam a szekrényt, mire az hangos nyikordulással felfedte a tartalmát. Visszafogott a ruha. Fehér hosszúszárú nadrág, kék ing, egy hosszú világoskék köpeny arany szegéllyel. Túl sok a szín és nincs benne fekete. A családom mindig is szerette a kéket, mert úgy tartották az a színe a bölcsességnek és a tudásnak. A fehér a tudás tiszatságát szimbolizálja, míg az arany az értékét. A mérete talán még megfelelő is lesz nekem. Ó egy csizma is van. Kék, arany szegéllyel. Meg se kellene lepődnöm. Gyorsan átöltöztem nem szándékoztam sok időt itt tölteni. Valamelyest mindent megigazítottam magamon, a hajamat az ujjaimmal kicsit átfésültem még se egy szénaboglyára emlékeztessen mindenkit. Belegondolva már kezd zavarni a hosszúsága, majd vágni kéne belőle. A normális ruháimat magammal hoztam. Majd a ceremónia végeztével azonnal visszaveszem őket. Mégis ki akarna udvari bolondnak kinézni? Kiléptem a szobából. Niliva és Markus végig néztek rajtam.
- Most már nem nézel ki egy ágról szakadt jöttmentnek. - mondta Niliva - Most már sokkal inkább mondalak a Nitens család fővarázslójának.
- Kösz. - feleltem.
Markus-tól nem vártam semmit se.
- Induljunk, nem szeretnénk késni. - mondtam.
- Mihamarabb le akarod rendezni az egészet? - jött rá Niliva.
- Még szép. - ezzel elindultam kifelé.
Nili is átöltözött, pedig én igazán siettem. Markus szerintem a tér egy eldugott szegletében fog figyelni. Ez a szokása. Bárhova is áll ellát mindenki feje felett. Ahogy kiléptünk tömött sorokban álló tömeg fogadott minket. Hogyan fogunk ezeken átjutni? Markus állt előre és törte nekünk az utat. Ő erre tökéletesen megfelelt. Nekünk csak a sarkában kellett maradni, hiszen a tömeg gyorsan összezárult mögötte. Markus vezetésével szerencsére időben odaértünk. Még az emelvényig is elkísért. A többi fővarázsló ránk várt. Nili a sor végére állt, míg én az emelvény elejére, középre mentem. Nem mondtam semmit. Senki sem a beszéd miatt jött ide. Megnövesztettem a csuklómra erősített Koronát, majd látványosan mindenki szeme láttára felvette a Korona az eredeti formáját. Tiszteletet parancsoló már a kinézete is, igazán illik egy uralkodóhoz. Vettem egy levegőt és neki kezdtem a varázslatnak, azaz a Koronában élő szellemek felébresztéséhez. Még voltak varázslatok, amiket véghez kellett vinnem, ugyanis a Koronának magától mozognia kell, ezt több varázslattal oldjuk meg, aztán a többi varázsló nem befolyásolhatja közben, ez egy pajzs varázslat és még hasonlókat kellett felébresztenem, ugyanis szerencsémre mindegyik már rajta volt. Ha ezeket most el kellett volna készítenem szerintem a félénél kidőltem volna. A Korona végül felemelkedett és eltávolodott tőlem. Az én dolgom itt véget ért. Figyeltem ahogyan kering az ember tömeg felett. Egyszer megközelítette a tér bal szélét, de aztán újra a közepe felett kezdett el keringeni. Láttam, ahogyan Markus egyre inkább jobbra araszol a tömegben, egyre kintebb a térről, már szinte egy házban áll, ugyanis annyira az ajtóhoz szorítják. Halványan elmoslyodtam ezen. Lám, lám egy félóriást is képesek összenyomni az emberek. Érzékeltem, hogy a Korona döntött.
- A Korona kiválasztotta a következő uralkodót! - jelentettem ki olyan hangosan, ahogyan csak tudtam - Kérem mindenki maradjon a helyén! Ne lökdösődjenek, ne ugráljanak a Korona után!
A nagyapám mondta, hogy ezeket mondjam el a népnek, mert sokszor ellökik a Korona választottját, esetleg felugranak és megpróbálják azt elkapni. Azt nagy eséllyel nem tudják, hogy a körülötte lévő pajzs miatt most már én se tudok hozzáérni, csak egyedül az képes rá, akit kiválasztott. Figyeltem merre mozog a Korona, de sokszor váltott irányt sose ment kifejezetten egyenesen, ha ment is akkor is csak egy darabig aztán irányt váltott.
- Kérem fejezzék be a mozgást! - szólítottam fel ismét az embereket.
Harmadjára már nem fog szépen menni. Valamelyest csillapodott már a tömeg. A Korona most már egyenesen ment, de lassan mintha még tanakodna, esetleg csak az idegeimen akar táncolni. Sok-sok ember feje felett szállt el. Azonnal látni lehetett az arcukon mekkorát csalódtak. Azonban a Korona viszonylag magasan szállt. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt. Sok suhanc felmászott a tetőkre és onnan követte a Korona útját. Hirtelen megállt valaki felett a Korona.
Mindenki döbbenten nézett az új királyra. Még én is lemerevedve álltam ott az emelvényen, maga az új király is kicsit zavarodottan tekintett körbe. Nem tudja mit is kell most tennie. Elhessegettem a döbbenetemet és gyorsan összekaptam magamat.
- Kérlek fáradj ide! - mondtam.
Elindult az emelvény felé, a tömeg ketté vált előtte. Bár kicsit össze van zavarodva mégis a járása büszke. Csak az mondja meg róla a zavarodottságot, aki már legalább olyan régóta ismeri, mint én. Nehéz dolga lesz, egyáltalán nem irigylem őt. A nép se szólalt meg csak kíváncsian méregette az új uralkodót. Mikor felért az emelvényre mellém jött. Nem tudja mit kell tennie de eddig jól csinálja.
- A Korona döntött, s az emberek új királyának Oboren Markus-t nevezte ki! Királyom - fordultam felé, ezen biztosan sokkolódott kicsit - ezennel én a Nitens család fővarázslója halálomig tartó hűséget fogadok neked!
A mondandóm végével letérdeltem előtte. Őszintén szólva másnak soha nem fogadtam volna örök hűséget.
- Én, Fusurt Anorum, a Fusurt család fővarázslója halálomig tartó hűséget fogadok neked! - ezzel az öreg is letérdelt.
- Adinni Pervic - lépett elő a büszke férfi - az Adinni család feje örök hűséget fogad neked! - még ő is térdet hajtott.
- Az Ilysis család fővarázslója, Ilyses Konien, halálomig tartó hűséget fogadok neked!
- Én, Meridor Amalie, a legerősebb gyógyító boszorkány, házának fővarázslónője, halálomig tartó hűséget fogadok neked Oboren Markus!
- Én, Coxio Yavalr örök hűséget fogadok neked!
- Harus Geniella, a múlt feltáróinak fővarázslónője halálomig tartó hűséget fogadok neked!
Még Susoroc Aedifia varázslónő, Queis Nimus varázsló, Orciper Gatio varázsló és Posinten Spector varázsló fogadott hűséget Markus-nak. Utoljára Niliva maradt.
- A Tekkern család fővarázslónője, Tekkern Niliva ezennel hűséget fogadok neked Oboren Markus az emberek új királya!
Ezzel mind a tizenkét fővarázsló a király előtt térdel. A tömeg is közben térdet hajtott Markus-nak, hiszen a Korona is kiválasztotta nem mellesleg a fővarázslók is elfogadták őt. Ilyenkor már senkinek nincs beleszólása. Felálltam és a már a helyzethez szokott Markus-ra néztem, aztán a népre.
- Éljen a király! - kiáltottam.
- Éljen a király! Éljen a király! Éljen a király! - ismételte utánam a nép.
Az egész város beleremegett az üdvözlésbe. A katonák vezetője is feljött az emelvényre.
- Kérem uram engedje meg, hogy a palotába kísérjük Önt. - hajolt meg.
Markus csak bólintott egyet, de intett miszerint még várjon. Beszédet akar tartani? Nem rá vall, de most lehet úgy gondolja királyként ez a kötelessége.
- Emberek, bár csak most választottak meg királynak, mondhatni így jogom nincs, hogy felszólaljak. Azonban úgy döntöttem inkább most, mint utóbb, hiszen később már kevesebb, mint a fele eme társaságnak marad a városban. Az első dolgom, amit tenni fogok az a béke fenntartása és megerősítése a tündékkel. A háborúnak ezennel itt és most véget vetek, aki eme rendelet ellen még mindig tündére támad esetleg csapatot toboroz ellenük az az ország ellen vétett bűntettet követ el, ami hazaárulással ér fel és ehhez mérten lesz kiszabva büntetése is. A második számomra fontos dolog, mely az elsővel egyenértékű az emberek egyesítése és a rétegek közötti rések betömése, hogy többé ne fordulhasson elő az, ami most az emberekre nyomta bélyegét!
Hangja csak úgy visszhangzott a város falairól. Jó király lesz. Elég makacs mindkét döntése végig viteléhez, nem mellesleg a varázsló családok is támogatják őt. Ez egy közös döntés volt, ugyanis eddig a varázslócsaládok szabadon dönthettek mindenről az uralkodó beleszólása nélkül. Niliva hozta fel ezt az ötletet, hogy midenki fogadjon neki hűséget, így valamelyest a varázslók is kontroll alá kerülnek. A katonák, a fővarázslók és a nép is elkísérte Markus-t a palotáig. Egyedül maradtam a téren. Anna valamiért keres engem. Később meglátogatom Markus-t és gratulálok neki, de most Anna fontosabb. Betértem egy fogadóba, mely jelenleg kongott az ürességtől felrohantam egy szobájába és gyorsan átöltöztem. Megkönnyebbülés volt a régi ruháimat visszavenni. Ezeket, amik a kezembe vannak egy varázslattal visszaküldtem a szekrénybe, ahonnan kivettem őket. Mindez után indultam Anna nyomába. Még mindig kint van a városon kívül. Gyorsítottam a lépteimen, minél hamarabb kint szerettem volna már lenni.
- Mi a baj Anna?
- Itt egy Erdőszellem.
- Egy? Kren lenne?
- Nem. Egy másik. Beszélni szeretne velünk.
- Velünk?
- Igen, mindkettőnkkel. Siess!
- Igyekszem!
Eddig még Are-n kívül nem kerestek minket. Vagyis egyszerre kettőnket. Ki a másik Erdőszellem? Figyeltem Anna elméjét és azt követtem. Siettem, de így is negyed órába telt az út. Bent voltam már az erdőben. Anna ott állt a tó partján az Erdőszellem pedig a vízbe lógatta a lábait a benyúló stégről. Rövid, fekete haja össze-vissza állt, szeme kék, de pont mint nekem Erdőszellemként. Ruhája szürke, egyszerű az alja úgy néz ki, mintha megszabdalták volna. A bőre hófehér, az erek teljesen látszódnak a karján, mintha fekete csíkok lennének rajta. Nevetve felém fordult.
- Üdv, Daren egyetlen örökösöm!
Erre meghökkentem. Az Elmúlás Erdőszelleme? Ő az, aki megosztotta velem az emlékeit és az élettüzét?
- Elnézést hölgyem, mi a neve? - kérdeztem.
Anna is megértette ki ő, de nem tűnt idegesnek. Mondjuk számára ő egy barát. Érdekes a népének a logikája.
- Ugyan, ugyan, tudod te azt, nem de? - felelte mosolyogva.
Az erdőszellemi alakom biztosan tudja. Magamba néztem és kerestem rá a választ.
- Tanum, igaz? - néztem fel.
- Igen! - tapsolt egyet - Mondanom kell nektek valamit. Javaslom üljetek le, kicsit hosszú lesz, meg persze számotokra eléggé jelentős mely befolyásolni fogja a jelenlegi gondolataitokat és meghatározó pontja lesz a jövőtöknek.
Engedelmeskedtünk az Erdőszellemnek. Úgy érzem magam, mintha mesét olvasnának fel nekünk.
- Kicsit régről kezdem. Tudjátok mit jelent a generáció váltás?
Csak bólintottunk egyet Annával. Hála az erdőszellemi alakomnak tudjuk mit jelent.
- Minden Erdőszellemnek több kiválasztottja is van a helyére. - nézett ránk - Ventus-on kívűl még van két alakmásoló, aki az Illúziók Erdőszellemének az erejét birtokolja. Ez szükséges ugyanis az erdőszellemi alakmásolók könnyedén meghalnak. Nem feltétlen fejlődik úgy a testük, ahogyan az erejük növekszik. Eredetileg tíz gyermeket áld meg minden Erdőszellem az erjével és az veszi át a helyét, aki utoljára marad. Ha mind a tíz meghal akkor annak az Erdőszellemnek nem lesz örököse. Ez számotokra azért fontos, mert Daren az utolsó aki életben maradt az örököseim közül. Minden örökösnek Sors a jövőjét úgy formálja, hogy megértse az erejét és képes legyen annak fényében döntéseket hozni és az egyensúlyt megtartani. Rajtad kívül még kilenc gyermeknek rendeltetett el ugyanaz a sors, hogy család nélkül tengődve folyamatosan halállal körbevéve nőjön fel. Bár őszintén szólva senki sem számított a Névtelenekhez kerülésedre. Azonban nem volt baj, így is megsimerkedtél a halállal. Az utolsó elem a sorsodnak, hogy azt veszítsd el, akinek felajánlottad a szívedet. Biztosan mesélt erről is Daren. Úgy kell Erdőszellemmé lennie, hogy magába olvasztja az egyedüli személyt, aki számára mindennél többet jelent.
Erre megfeszülve ültem ott előtte. Soha, de soha nem fogom ezt megtenni. Daren is kijelentette miszerint ő se szándékozik eme feladatot véghez vinni.
- Are is tudott erről. - folytatta - Neki is van egy megoldása a történtekre. Ő még nem választotta ki az utódját. Úgy gondolta ez nektek nem fog tetszeni, ezért felajánlja, hogy Anna az utódja lesz, így nem olvaszthatod magadba őt, azonban az erőtők nagyban megnövekedne, ezért soha nem is láthatjátok egymást utána és természetesen Daren-nek megába kell olvasztania mind emberi mind tündei személyiségét.
Ez se sokkal jobb. Nem terveztem még meghalni, mert ha Daren összeolvaszt minket az egyenlő a halálommal. Mellesleg Annát se látnám többé.
- Persze, ahogyan eddig megfigyeltem. Ez semelyikőtöknek sem tetszene. Van egy harmadik lehetőség is. Elszöktök. Mindent és mindenkit hátrahagyva. Igaz ez nem végleges megoldás, egy idő után újra szembe kell néznetek az első kettő lehetőséggel, de még pár évtizedik élvezhetitek egymás társaságát. Azonban lehet találtok egy másik esélyt, amivel beteljesíthetitek sorsotokat. Szerintem a döntés már megszületett. Neked Daren megtanítom a világok közötti utazás képességét, de ahhoz Erdőszellemmé kell változnod, így könnyedén meglóghattok bárhonnan.
- Miért segítesz nekünk? - kérdeztem azonnal.
Ő egy Erdőszellem, az ő érdeke az életben maradásom. Mégis miért segítene a szökésemben?
- Őszintén szólva tetszik az életed. Mivel az élettüzemet megosztottam veled mindig is láttam miken mész keresztül éreztem minden érzelmedet, melyek teljesen mások, mint a meghalt embereké. Tovább szeretném érezni ezeket amíg csak lehet. Lehet valakit utánatok fognak küldeni, de nagy eséllyel senkit sem fog szíven ütni a viselkedésetek. Hiszen még kétszáz év hátra van a generáció váltásig.
- Addig nem élünk el. - néztem rá.
- De eléltek könnyedén az erdőszellemi alakod miatt te is, Anna is. Nos még valami. Miután megtanítottam világok közötti utazás képességét mindketten írhattok két levelet. Azokat eljuttatom a címzettnek. Többet nem vállalok. Lehetőleg napfelkelte előtt induljatok útnak egy olyan világba, ahol ezelőtt még nem jártatok.
- Miért nem kérhetnénk meg az Erdőszellemeket, hogy adjanak még számunkra éveket? - kérdezte - Ha ennyire nem érdekli őket a szökésünk, akkor...
- Nem fogják elfogadni. Az utolsó örökösöm vagy biztonságban akarnak tudni és mielőbb Erdőszellemmé tennének téged. Ha elszöksz kicsit idegesek lesznek, de nem túlzottan. Csak akkor lépnek akcióba, ha ténylegesen életveszélyben vagy. Akkor nem adnak neked választási lehetőséget. Nagy eséllyel Are döntene kettőtök felett. Értettétek?
- Igen. - feleltük egyszerre.
- Akkor változz Erdőszellemmé és kezdjük. Addig Anna írjad meg azt a két levelet, amit küldeni szeretnél.
xxx
Az ég szürke, jelzi a nap eljövetelét. Talán fél óra van addig hátra.
- Kiknek küldtél levelet? - kérdeztem Annától.
- Katret-nek és a szakasznak. Te?
- Argot-nak és Markus-nak. - feleltem - Hova menjünk?
- Először válassz te. - mondta - Azonban előtte.
Maga felé fordított és elmosolyodott. Lehajoltam hozzá és egy lágy csókot nyomtam az ajkaira. Azután én is mosolyogtam. Nem kell Erdőszellemmé változnom, hogy megnyissak egy átjárót. Még utoljára végignéztem Broton-on és a réteken. Magamba zárom az emléket. Majd kinyújtom a kezemet és egy ajtó nagyságú fehér folt jelenik meg.
- Ha megengedi hölgyem. - emeltem fel a balkaromat és vártam Annára.
- Megbízok magában jó uram. - tette a jobb kezét a tenyerembe.
Kézenfogva sétáltunk be a fehér ismeretlenbe.
