*Anna szemszöge*
Ott ültünk Legort-tal egy réten. Tünde alakjában volt. Néztük a kék eget, melyen gyönyörű bárányfelhők úsztak. Beszívtam a friss levegőt és elterültem a zöld fűben. Szeretem ezt a békét.
- Ez csak egy álom, ne felejtsd el! - jegyezte meg Legort, aki még mindig a felhőket figyelte.
- Tudom, tudom. - nyújtózkodtam - De szeretem ezeket az álmokat. Mellesleg mostanság ritkán aludtunk egy időben.
- Igen, tudom. A közös álmoknak meg van a maga varázsa. - értett velem egyet - De ez a világ most nem a lebegő szigetes.
- Ahogyan észrevettem mostanság ilyenkor félúton vagyunk az elménk között. Ezt nem az egyikünk alakította ki, hanem ketten gyúrtuk össze. Vagy valami ilyesmi lehet. - néztem körbe.
- Tegnap hamar elindultatok miután szóltam. Mondjuk jobb is.
- Míg nem jelentkeztél Dante és Argot már eltervezte mit fognak tenni, ha megtaláltad Niliva-t. Mellesleg ezt tudván elkezdték a táborukat összeszedni a gyorsaság érdekében.
- Pont ahogyan várni lehet a tündéktől. - sóhajtotta.
- Jelenleg te is az vagy.
- Csak az álomban, akarom mondani remélem nem váltottam alakot a valóságban. Tündeként jobban kijössz velem, ezért gondoltam így jelenek meg. Ugye nem baj?
- Nekem mindegy melyik alakodban vagy. - vontam vállat - Már az emberi alakodat is kezdem megszokni.
- Ezt örömmel hallom. - mosolyodott el - Az ikrek is veletek jönnek. Miért?
- Argot döntött így, hiszen Alton tanítója Merko, míg Lara-nak és Emerisz-nek elméletileg nincsen oktatója.
- Nem örülök neki. Itt nem lesznek nagy biztonságban. - morgott egy kicsit.
- Te tényleg szeretsz másokért aggódni. Nem lesz gond, ha tényleg nagy veszélyben lennének akkor Argot nem hozta volna őket is.
Erre nem mondott semmit. Nem igazán beszéltünk eddig az álomban. Valamin nagyon elgondolkodott. Az álomban rövid időnek tűnik minden, pedig a valóságban ez a beszélgetés lehet órákat foglalt magába.
- Nem érzékelem a többi alakváltót. - szólalt meg hirtelen Legort, mire kinyitottam a szememet.
- Ők a fősereggel tartottak. - feleltem és újra becsuktam a szememet - Állati alakjukban haladnak a sereg előtt, mellett és után. Az embereket így könnyebben megfigyelik és szólnak, ha nem várt akadályt észlelnek. Dante és Argot megértette a kérésünket, miszerint nem akarunk az elsősorban harcolni.
- Szerintem ez elkerülhetetlen lesz. - hallottam magam mellől Legort hangját, mire azonnal kinyitottam a szememet, lefeküdt mellém - Láttad te is Broton-ban milyen fura alakokat hozott létre Entera.
- Hogy kerültél mellém? - kérdeztem először, de erre nem kaptam választ, igaz sejtettem hogyan került ide - Félre sikerült alakváltóknak tűntek.
- Lehet Entera újra kezdte a kísérleteket. - folytatta zavartalanul - Bár lehet most leállt velük ugyanis a tündék újra veszélyt jelentenek.
- Ki tudja. - néztem újra az eget - Azokat a valamiket nehéz lesz legyőzni. Vadak és vérszomjasak. Az állatok két esetben ölnek főként, a táplálék miatt vagy a veszély miatt. A természetben van egy olyan részük, ami visszafogja őket a felesleges rohanástól, harctól vagy bármitől, ami sok energiájukba kerülne. Ezt az ösztönös visszafogást nem éreztem az állati alakjukban. Addig ölnek és támadnak, amíg képesek rá.
- Nem hangzik jól. Van ötleted hogyan állítsuk meg őket?
- Nem tudom mennyire maradtak meg az állati ösztöneik. A kezdeti alakváltókat ugyanis azzal győzték le. Például tűzzel, ugyanis az állatok félnek tőle. Esetleg másra terelték a figyelmünket. Egy állat figyelmét könnyen el lehet terelni. Főleg a négylábúakét. Macskaként és kutyaként nem jó a látásunk, arra ugrunk, aminek látjuk a mozgását, ha egy lassan mozgó valami és egy gyorsan mozgó valami között kéne döntenünk, akkor rögtön, gondolkodás nélkül a gyorsabbra ugrunk. Míg ezt tesszük a lassabb elmenekülhet. Azonban, mint mondtam nem tudom ezek mennyire válnak be a mostani esetben.
- Ha nem válnak be mi marad? A puszta erő? A tündék erősek, de nem szeretnek az erejükre hagyatkozni.
- Pedig más megoldást nem látok. Gondolom nem rég kezdhette ezeket a kísérleteket, szóval még ezek a félkész valamik nem tudják annyira uralni a megváltozott testüket. Így könnyebb lesz legyőzni őket.
- Értem. - gondolkodott el újra.
- Nincs kedvem újra találkozni velük. - jegyeztem meg keserűen, mert felvillantak az emlékek.
- Nem is fogsz összeakadni velük egyhamar. - próbált meg bátorítani - Erősek, de még befejezetlenek, ha lehet így fogalmazni. Mondhatni utolsó mentsvárként gondol rájuk Entera. Csak a végső harcban fogja bevetni őket. Vagyis a helyében ezt tenném. Egy kiszámíthatatlan, pusztító fegyver, melyet előtte még nem láttak. Ha korábban találkozunk velük a tervezettnél még rájöhetünk a gyenge pontjukra, vagy legalábbis arra miként lehet velük gyorsan végezni.
- Sokszor hasonlítod a saját tetteidet Entera tetteihez? - kérdeztem.
- Viszonylag sokszor. - fordult felém - Rájöttem a gondolkodás módunkban nincs sok különbség. Bár a támadásait nem látom előre, de a harcban már tudom miként fog cselekedni. Mindig, ha visszagondolok a tetteire rájövök a helyében ugyanígy intéztem volna mindent.
- Ha ugyanúgy gondolkodsz, mint ő akkor lehet felkészül rád és a tervedet megakadályozza.
- Én sem tudom őt megakadályozni, ő se tud engem. - felelt magabiztosan Legort - Nem ismerjük teljesen a másik erejét. Nem tudjuk a másikról miket tud és miket nem, milyen eszközöket hajlandó bevetni és a többi.
A hangja unottságról árulkodott. Gondolom nem ez az első, amikor el kell ezt magyaráznia valakinek. Nem feszegettem tovább a témát. Lehet nem haragudna rám, ha továbbra is erről kérdezgetném, viszont nem szeretnék gondot okozni neki. Sok minden történik most körülötte. Azt szeretném, hogy legalább mellettem ki tudjon kapcsolódni egy kicsit és megfeledkezni a felelősségről, ami a vállát nyomja. Legort-ra néztem. Szeme csukva volt, az arca kisimult, nem húzta össze a szemöldökét, vagy harapta be az ajkát. Általában az egyiket ezek közül csinálja, ha gondolkodik. Nyugodt, aminek örülök.
- Mikorra értek ide? - szólalt meg hirtelen.
Gyorsan visszazuhantam a földre, ugyanis azt hittem kinyitja a szemét. Nem szoktam más embereket ennyire vizsgálgatni, ezért nem tudom ő mit szólt volna hozzá, ha látja mennyire figyelem őt.
- Nem tudom. Mikor szóltál utána fél órával indultunk Argot-tal, Dante és a többi tünde még maradt egy kicsit. Késő estig nem álltunk meg, talán az út egy harmadát tettük meg.
- Remélem ma gyorsabban haladtok. - motyogta álmosan.
- Szerintem még pihenhetsz, nem fogunk egy órán belül odaérni. - nevettem - Mennyire lehetsz fáradt, ha még álmodban is simán elalszol?
- Mióta Nili-t keresem nem aludtam rendesen. Ezt most megérdemlem. - fordult el tőlem.
- Na, nem akartam rosszat. - bújtam a hátához.
Megdermedt a mozdulatomra. Ilyen közelről érzékelem az érzelmeit, nem tudja mit csináljon.
- Beszélgessünk még! Fordulj vissza! - húztam a karját, hogy átfordítsam a másik oldalára, de nem engedte magát.
- Most meg akarsz fosztani az alvástól? - kérdezte játékosan.
- Jelenleg is alszol. - jegyeztem meg.
Erre még inkább ellenkezett. Végül a teljes testsúlyomat bevetve igyekeztem húzni, mire majdnem saját magamat húztam át a másik oldalára. Viszont ő is kibillent az egyensúlyából, ezért a hátára fordult, míg én mellette fetrengtem. Már éppen újra elfordult volna, de látván mit akar tenni rá gördültem, így háton maradt.
- Ennyire beszélgetni akarsz? - kérdezte mosolyogva.
- Csak nem szerettem volna, ha csöndben feküdnénk egymás mellett. - feleltem, közben még mindig rajta ültem.
- Legyen. - sóhajtott - Miről szeretnél beszélgetni? - közben tekintetét az enyémbe fúrta.
- Miért érzed magad kellemetlenül? - kérdeztem azonnal.
Ugyanis sok furcsa érzelmet érzékeltem, ahogyan azokat figyeltem végül a kellemetlen szó jutott az eszembe, ezért rá kérdeztem. Nem válaszolt azonnal. Csak tovább nézett majd elfordította a fejét, de még így is láttam, hogy egy kicsit elpirult.
- Nem érzem magam kellemetlenül. - mondta, bár hangja eléggé elmélyült.
- Hazudsz! - kiáltottam fel - Mellesleg piros az arcod.
Erre a kijelentésemre megmozdult, mint aki el akar fordulni. Azonban én még mindig rajta ültem és a hirtelen mozdulat hatására kibillentem az egyensúlyomból és előre dőltem. A kezemmel támasztottam meg magamat az utolsó pillanatban. Legort feje mellett találtam támaszt. Nagyon közel voltunk egymáshoz, zöld szeme kíváncsian figyelte a reakciómat. Vissza akartam volna ülni, azonban a testem nem engedelmeskedett az elmémnek.
- Nem hazudtam. - szólalt meg óráknak tűnő idő után - Csak magam sem tudom mit érzek. Szerinted mi okozta ezt?
Először nem értettem mire akart célozni az utolsó mondatával, aztán éreztem, hogy a vér az arcomba tódul. Nagy lendülettel felültem és leszálltam róla. Majd a fűben ülve hátat fordítottam neki.
- Tippem sincs. - feleltem elhaló hangon.
Nem így terveztem ezt a mondatot, de mostanság a testem nem úgy viselkedik, ahogyan azt én elvárom tőle.
- Te is elvörösödtél. - mutatott rá a nyilvánvaló tényre.
- Ne-, nem igaz! - jött a számra a mondat.
- Nem-e? - hallottam közvetlenül mögülem Legort hangját.
Felálltam volna, hogy távolabb kerüljek, de megelőzött és szembe fordított magával. Ha lehet még több vér tódult az arcomba. Végül elengedett és csak egymással szemben ültünk. Én a füvet tépkedtem idegességemben és folyamatosan lefelé bámultam miközben éreztem magamon Legort tekintetét. Még sosem voltam ilyen ideges valaki jelenlétében. Ez az idegesség nem olyan, mint számonkérés előtt vagy a büntetés megtudása közben, esetleg a harag következtében kialakult állapot. Nem ez más, sokkal másabb. Mondhatni egy jóleső idegesség.
- Megbántottalak? - kérdezte félve Legort.
Csak döbbenten emeltem fel a fejemet. Eddig azon gondolkodott hogyan bántott meg?
- Nem, dehogyis. - ráztam a fejemet - Szó sincs róla. - tértem vissza a fű huzogatáshoz.
- Akkor miért nem nézel rám?
- Nem tudok. Még fel kell dolgoznom az érzelmeimet.
Csak kérdőn oldalra döntötte a fejét. Biztosan most vizsgálja meg miről beszéltem. Érzékeltem ahogyan valaki a vállamhoz ér és ez a világ számomra kezdett elmosódni.
- Majd ma még találkozunk! Vigyázz magadra Legort! - búcsúztam el tőle és kiléptem az álomvilágból.
Emerisz keltegetett. Mondta a nevemet is, de arra nem keltem volna fel. Telepatákat csak úgy lehet magához téríteni, ha hozzájuk érsz.
- Jó mélyen aludtál. - jegyezte meg - Már harmadjára próbáltalak felkelteni.
- Harmadjára? - gondolkodtam el, majd ásítottam egyet - Mikor indulunk?
- Te keltél fel a legkésőbb, már össze is pakoltunk.
- Rám vártok?! - gyorsan felpattantam és összetűrtem a pokrócot, amin aludtam az éjszaka.
Sátram nem volt, egy fa alatt húztam meg magamat. A gombolyagba gyűrt pokrócot a táskámba erőszakoltam és körbe néztem keresvén valakit, aki ismerős, de csak Emerisz volt itt a közelemben.
- A többiek? - kérdeztem félve, ugyanis azt hittem itt hagytak.
- Mögötted. - mutatott mögém Emerisz.
- Köszi! - mondtam majd bevetettem magamat a tündék közé.
Hamar megtaláltam Argot-ot. Gyorsan mellé értem és vártam mikor lesz rám ideje. Már mindenki menetkész volt, pár perc és el is indulhatunk. Az álmosság azonnal kiszökött a szememből a tudat miatt, miszerint utolsóként keltem fel és vártak rám. Nem szeretek haszontalan lenni, de még inkább gyűlölöm annak a szerepét, aki visszatartja a csapatot. Argot végre rám figyelt.
- Bocsánatot kérek, amiért elaludtam. - mondtam azonnal.
- Semmi baj. - felelte Argot - Még időben voltál. Még egyszer körbe járok, addig maradj itt. Ha visszaérek indulhatunk.
- Értettem.
Míg Argot megteszi szokásos ellenőrző sétáját addig igyekeztem felkutatni az elmémmel Legort-ot. Hamar megtaláltam, nem mozdult a tegnapi helyéről. Ma kifejezetten jól érzékelem őt, sokkal pontosabban, mint máskor. Lehet az álomban történtekhez van köze? Elpirultam, már csak a felidézésére is. Elhessegettem az emlékeket. Most nem gondolhatok arra, még a végén elrontanám az egyetlen feladatot, amit rám bíztak.
- Megtaláltad Etron-t? - kérdezte visszaérvén Argot.
- Igen. Indulhatunk?
Argot csak bólintott. Legort elméjét követve kezdtem vezetni a mögöttem haladó csapatot. Most nem figyelhetek másra.
Több óra menetelés után érzékeltem, hogy Legort helyet változtat. Igyekeztem nem feltűnő lenni miközben gyorsan rákérdeztem Legort-nál.
- Niliva tovább állt?
- Nem. Csak kicsit távolabb jövök, ahol már az őrszemek nem szúrnak ki egy nagyobb tünde csapatot. Jobb lenne kitalálni valamit, mint szemtől szembe rárontani az emberekre.
- Mondjam Argot-nak?
- Igen, kérlek.
- Hova mész?
- Nili táborhelye melletti faluba. Nincs túl közel és túl távol. Megfelelő lesz egy kisebb megállónak.
- Rendben.
Megszakítottam a beszélgetést. Niliva közelében van, nem lenne szabad csak úgy megkeresnem. Azonban válaszolt nekem és még folytatta is a beszélgetést. Nem félne a lebukástól?
- Változtattál az irányon. - szólt Argot.
- Etron egy másik közeli faluba vezet. Azt mondta ott meg tudjuk beszélni a tervet, mert a szemtől szembeni harc túl kockázatos.
- Értem. Jó ötlet. Még a mai nap oda fogunk érni?
- Szerintem ezzel a tempóval igen.
- Támadni is fogunk tudni, vagy holnapra kell halasztani?
- Talán még a támadás is belefér. - gondolkodtam el.
Folytattuk az utat. Nem beszélgettünk sokat.
- Argot. - szólaltam meg egy idő után - Az ikrek elhozása nem tetszett Etron-nak.
- Sejtettem. - felelte - Szerintem nem kell aggódni miattuk. Gyors támadást tervezek, ami alatt az emberek nem fognak tudni olyan hatékonyan visszatámadni.
- Markus miért velünk jött? Nem mintha zavarna, csak azt hittem jobb, ha Dante csapatával van.
- Ő velünk akart jönni. Szerintem Niliva miatt. Nos makacsságban szerintem párját ritkítja, nem tudtuk erről lebeszélni, ezért engedtünk neki.
- Értem.
Az út hátra lévő részében tényleg nem beszéltünk egy szót sem. Csak Legort elméjére figyeltem, nehogy eltévesszem az irányt. Nem gondolkodhatok máson pedig milyen nagy kedvem lenne hozzá. Főleg a mai álmunkon. Nem teljesen értem az ott történteket. Már majdnem elkalandoztam, de magamhoz tértem, miután megbotlottam egy fűcsomóban. Nem gondolhatok most rá csak az útra koncentrálhatok.
Legort unottan üldögélt a falu előtt az úton. Ránk várt. El tudom képzelni mióta lehet itt. Felnézett a közeledésünkre. Késő délutánra járhat az idő, még olyan másfél-két óra és mindent elborít az éjszaka sötétje.
- Pont időben érkeztetek. - jött elénk Legort - Ha késtek fél órát már nem tudnánk rendesen véghez vinni a támadást.
- Már terved is van? - kérdezte tőle Argot.
- Volt időm gondolkozni rajta. - felelte, mintha ez magától egyértelmű lenne - Szerintem itt a közelben táborozzatok le. Gyorsan kell mozognunk akkor pedig sok dolog feleslegessé válhat.
Argot Shina-ra nézett, aki még mindig a jobb kezeként teszi a dolgát. Értette mit jelent az a pillantás és azonnal intézkedett. Gyors, hatékony és félelmetes így külső szemszögből.
- Hogy hogy beszélhettünk telepatikusan? - kérdeztem rá, mert az egész út alatt furdalt emiatt is a kíváncsiság.
- Niliva nagyon legyengült. - nézett rám - A védőpajzs, amit még az első napon felállított teljesen eltűnt mára. Mikor még fent volt a pajzs bementem a faluba, de nem érzékelt engem. Már akkor se hagyta el az ágyát.
- Ezért se mentek tovább, igaz? - nézett ránk újra Argot.
- Valószínűleg. Ez a legjobb alkalom a támadásra. A katonákban most él a legnagyobb kétség az úrnőjük erejét illetően.
- Mi a terved? - tért egyből a tárgyra Argot, már Shina is bővítette köreinket.
- Nem elég Niliva gyengélkedése, de maga az ismeretlen környezet is eléggé terheli a katonákat. Nem mutatkoznak nyilvánosan a fegyvereikkel és páncéllal. Nem tudják ki ellenség ki barát. Nagyon nagy a bizonytalanság. Mindenre ugrani fognak, amit támadásnak néznek. - mondta el először Legort, amit megtudott a katonákról.
- Elterelésre gondoltál? - kérdezte Argot.
- Igen. Nem kell erősnek lennie, csak látványosnak. - fejtette tovább Legort - Egy varázslat is megteszi. A főútra néző bejáratát a falunak egy fából készült palánkkal elzárták. Szinte mindent beépítettek, ahol nincs házfal. Az egyik hátsó palánkot meggyengítettem. Megjelöltem melyiket, biztosan felismeritek majd. A gerendák meg vannak gyengítve szóval le lehet dönteni. Míg a katonák az elölről érkező áltámadással lesznek elfoglalva, addig a főerőink könnyedén hátba támadhatják őket. Szerintem így veszíthetjük el a legkevesebb emberünket. Niliva a fogadóban tartózkodik az emeleten főutcára néző ablakkal. A katonák nagyon hűségesek Entera-hoz bármi történjék is ők nem fogják elárulni őt.
- Szóval nem ejthetünk foglyokat. - vonta le a következtetést Shina - Mi legyen a lánnyal?
- Szerintem oka van a gyengeségére. - gondolkodott el Legort - Hagyjuk életben. Ha meghal Entera kiszámíthatatlan lesz és sokkal veszélyesebb, mint eddig. Nem mellesleg Markus-t is elveszítenénk, mint támogatót.
- Veszélyes, ha életben marad. - vitatkozott tovább Shina.
- Gondoskodom róla. - hárított azonnal Legort - Erősebb varázsló vagyok nála. Ha kell akkor egész végig mellette leszek, hogy még csak esélye se legyen hátba támadni.
Shina erre nem mondott semmit, de még ez se győzte meg. Nem bízik már annyira Legort-ban, mint eddig. Jobban elfogadja, de csak mert Argot is bízik benne.
- Ki legyen az elterelés? - terelte vissza a témát Argot.
- Leszek én. - jelentkezett Legort.
- Nem. - felelték egyszerre Shina-val.
- Miért? - döbbent meg Legort, aki azt hitte egyetértenek majd vele.
- Neked tartalékolnod kell az erődet Niliva-ra, ha esetleg támadna. - magyarázott Argot - Azt mondtad a palánkok fából készültek. Emerisz is képes lenne az elterelésre.
Legort elsápadt és azonnal ellenkezni szeretett volna. Most viszont nincs olyan helyzetben, hogy ezt megtehesse. Gyorsan elkaptam a kezét és beleszóltam a beszélgetésbe.
- Ha Emerisz lesz az elterelés akkor had maradjon mellette Etron. Most minden katona bizonytalan, lehet valamelyik észreveszi Emerisz-t és rátámad. Akkor jó, ha egy képzett harcos védi őt. Így figyelhet Niliva-ra is és nem fog aggodalmaskodni a tanítványa miatt.
- Az utolsó mondatot igazán mellőzhetted volna. - jegyezte meg.
- Rendben. - egyezett bele Argot - De Emerisz mellett lesznek a testvérei is. Ha te vigyázol rájuk nagyobb biztonságban lesznek, mint Merko mellett. Anna velünk marad, ha a helyünkre értünk akkor jelez és kezdjétek meg az elterelést. A falusiak mennyire fogak ellenállni?
- Félnek a katonáktól is és feltehetőleg a tündéktől is. Szerintem csak békére vágynak. Ha nem maradunk sokáig akkor nem fognak lázongani.
- Rendben. Egyéb kérdés? - nézett körbe a jelenlévőkön Argot - Akkor kezdjük. Etron szedd össze az ikreket és menj oda, ahol szerinted a megfelelő hely van az eltereléshez.
Legort csak biccentett és már el is tűnt. Shina értesítette Merko-t, addig Argot gyorsan felvázolta mindenkinek ki mit fog csinálni. Nekem lesz a legegyszerűbb dolgom. Nem kell majd részt vennem a csatában. Ha elkezdődik a lerohanás akkor alakot kell váltanom és a megmaradt katonákat kell felkutatnom, majd jeleznem kell a hollétüket. Akkor vágjunk is bele.
*Legort szemszöge*
Hamar megtaláltam a forgatag közepén az ikreket. Éppen egymással beszéltek. Sokszor csinálják ezt. Az emberek számára ez rémisztő lehet, ugyanis egy körben ülnek le és folyamatosan figyelik a másikat, szinte pislogás nélkül. A tündéknek ez a látvány már megszokott. Nekem se okoz újdonságot, főleg mert érzékelem is a történteket. Nem szeretem megzavarni őket, de most muszáj leszek. Óvatosan Emerisz vállához értem, aki összerezzent. Elvettem azonnal a kezemet. Mindhárman rám figyeltek. Most már nem beszélgetnek.
- Etron? - nézett rám kérdőn Emerisz.
Alton és Lara leginkább gyűlölködve figyelt engem, de valahogyan ezt vártam tőlük.
- Megkaptuk az elterelés nemes feladatát. Jobban mondva te kaptad meg én leszek az, aki megvéd titeket, ha netán rátok támadnának.
- Tessék? - kérdezték egyszerre.
- Két csapatra oszlunk, az egyik csapatot mi négyen alkotjuk a másikban lesznek a többiek. Argot utasítása, nem mehetsz Merko-val. - néztem Alton-ra, aki erre becsukta a száját - Van egy fából készült palánk, ami elzárja a főúttól a falut, azt kell neked meggyújtanod. - néztem Emerisz-re - A katonák a falun belül azonnal ezzel kezdenek el foglalkozni. Szóval amint meglátnak lehet rátok támadnak. Ezért leszek ott én is. Akik megpróbálnak rátok támadni először rajtam kell átjutniuk.
- Mi lesz a varázslóval, Niliva-val? - kérdezte azonnal Lara.
- Nagyon gyenge. Azonban ha mégis csinálni akar valamit akkor megakadályozom benne.
- Egyszerre kell ránk is és Niliva-ra is figyelned? - értette meg Emerisz.
- Mondhatni. - ingattam a fejemet - Nem kell aggódni senki se fog elérni hozzátok. Induljunk, minél előbb kezdünk annál hamarabb végzünk.
Mikor látótávolságba értünk egy illúzióval takartam el magunkat. Észrevették ezt az ikrek, de nem szóltak érte egy szót sem. A sziklák és a fa mögé vezettem őket. Egyedüli rejtekhelyként nincs más lehetőségem.
- Ennél jobb hely nincs? Azonnal itt fognak majd keresni. - fortyogott Alton.
- Látsz ennél jobb helyet? - kérdeztem vissza - Emerisz képességeihez mérten remélem ez még elég közel van.
Emerisz is kikandikált a lombok alatt. Remegve vette a levegőt. Eddig még soha nem csinált ilyesmit.
- Elég közel van. - sóhajtotta - Mikor kell csinálnom?
- Majd mondom. - feleltem - Elég ha csak meggyújtod nincs más feladatod. Úgy hisszük ez is elég lesz a katonáknak ahhoz, hogy egy minimális félelmet elültessünk a szívükbe. Amint elvesztik a bizalmukat Niliva képességeivel szemben mondhatni nyert ügyünk van.
Emerisz még idegesebb lett, pedig nem ez lett volna a szándékom. Azt érezheti ebből minden rajta áll vagy bukik?
- Amíg látsz nem lesz semmi baj. - kezdtem előröl - Nem kell az egészet egyedül csinálnod. Itt vannak a testvéreid is és én is. Ha bármi gond adódna meg fogjuk tudni oldani. Senki sem vár tőled csodát vagy olyasmit, ami lehetetlen. Bármit is teszel ma senki nem fog csalódni benned, rendben?
Úgy tűnt egy kicsit jobban van. Már nem remeg az idegességtől, amit jó pontnak veszek. Nekem se fűlik ehhez a fogam, de ha Argot ezt mondta, akkor ezt mondta. Ha Anna nem szól közbe akkor ellenkeztem volna vele, ami nem lett volna szerencsés. Eljátszottam mindenki bizalmát, ha folyamatosan ellenkezek akkor csak romlani fog a rólam kialakult kép, ami alap esetben nem érdekelne, de lehet nem lennének hajlandóak együtt dolgozni velem. Csendben, feszülten várakoztunk. Már elterveztem mit fogok csinálni. Amint Anna megadja a jelet felhúzok magunk előtt egy pajzsot, ami szinte mindentől véd csak utána szólok Emerisz-nek. Ameddig csak lehet lapulunk, de ha egy valaki is észrevesz akkor elhagyom a pajzsot. Majd igyekszem minden figyelmet magamra fordítani, így lehet nem veszik észre az ikreket. Érzékeltem Annát.
- Megtaláltuk a jeledet. De másoknak nem szúrt szemet az a furulya?
- Csak ti látjátok. Varázslatot tettem rá.
- Honnan vetted, hogy felismerjük?
- Markus felismeri és biztos voltam az itt létében.
- Értem.
Befejeztük a csevegést. Gyorsan felhúztam a pajzsot, ék alakú mondhatni minden átok megtör rajta.
- Most, Emerisz. - mondtam neki.
Ő nyelt egy nagyot és minden figyelmét a palánkra összpontosította. Annak a közepe füstölögni kezdett. Nem siettettem, csak vártam és figyeltem. Nem szeretném kizökkenteni a koncentrációjából. Hirtelen az egész lángba borult mire kicsit meghökkentem. Ahogyan észrevettem nem csak nekem okozott meglepetést ez a hirtelen méterekre fellobbanó láng. Azonnal kiabálást lehetett hallani a faluban.
- Vedd vissza kicsit. - figyelmeztettem - Nem lenne jó, ha túl korán égne el a palánk.
Hallgatott rám, mire megkönnyebbültem. Azt hittem meg fogja makacsolni magát. Rendben most csak figyelnünk kell ki az, aki észrevesz bennünket. Felajzottam az íjat, addig Lara és Alton is figyelt. Betöltöttem egy vesszőt és vártam. Ha bárki is elkezd közeledni azt lelövöm.
- Tudod használni? - aggódott Lara.
- Igen, emberként is tudom használni. - feleltem.
- De mennyire vagy pontos?
- Annyira, mint Legortként. Egyéb kérdés?
Csöndben maradtak. Egy katona megkerülte a palánkot és körülnézett. A nap erősen közelíti az ég alját, ezért még jól lát. Hamar a fedezékünkre szegezi a tekintetét. Éppen szólásra nyitotta a száját, de már oldottam és a vessző átment a torkán. A katona összeesett, de nem halt meg azonnal. Páncél volt rajta, ha máshová célzok nem ütöttem volna át a vasat.
- Húzódjatok beljebb! - utasítottam az ikreket - Lehetőleg a sziklák mögé. Bármi is történjék ne hagyjátok el a helyeteket.
Közben többen is kijöttek a haldokló társuk miatt, de már nem tehettek semmit.
- Csak végszükségben használd. - adtam Alton-nak az íjat és a tegezt.
Még szerencse, hogy nem tettem az övemre. Mivel az összes katona a rejtekhelyünket figyeli ki kell törnöm innen. egy hosszútőrt és a Markus által kovácsolt tőr volt a kezemben. Két egykezes fegyver nulla védelemmel. Akkor indulás. Elindultak felénk én pedig azonnal kikerültem a sziklák mögül. Mielőtt bármelyik is rám támadt volna már előttük voltam. Sajnos nem mentek el egymás közeléből. Az első szintén a torkába kapta a tőrömet, de aztán fogva az embert mögé kerültem így a mellette lévő kardja a már halott társát találta el. A kard beakadt a fémbe. Ezt kihasználva szúrtam egyet, de ő hátrébb ugrott így csak a páncélját hasítottam fel. Most nem használhatom a hosszútőrömet. Szerencsére azt a bal kezemben volt. Akinek még volt fegyvere rám rontott. A hosszútőrrel csaptam félre a kardját, míg a másikat a hasába mélyesztettem. Éreztem, ahogyan a vére rácsurog a kezemre. Ellöktem az ernyedni készülő testet és a harmadikat kerestem a szememmel. "Mögöttem!" - villant be a felismerés és előre ugrottam, miközben a levegőben megfordultam. Szemben érkeztem le az ellenfelemmel, aki halott társától vette el a kardját. Egymásnak rontottunk. Ő a mellkasomat szúrta volna át, azonban én a térdhajlatát vettem célba. Kikerültem a csapást és hátulról átvágtam a térdénél mindent, amit találtam. A katona térdre esett, de még hátra sújtott a kardjával. Könnyedén kikerültem és ennek a katonának is átvágtam a torkát. Nem szeretem a véres megoldásokat, de teljes páncélzat ellen a torok az egyik legmegfelelőbb támadási pont. Óvatosan hátrébb mentem, nem akarom fölöslegesen magamra vonni a figyelmet. A nap elkezdett alásüllyedni a horizonton. A sötétség csak nekünk kedvez. Egészen a pajzsig visszahátráltam, de nem mentem az ikrek mellé. Most ahogyan kinézek megrémíteném őket. Mindkét kézfejem véres volt. Nagy nehezen előkotortam egy rongyot az egyik táskámból. Túlságosan csúszóssá váltak a tőrök, ha nem tudom rendesen meg fogni őket, az akár az életem végét is jelentheti. A kezemet és a tőröket is letöröltem már amennyire tudtam. A ruhám ujja is magába szívta a vért, ami a második katonánál érte. Négyet intéztem el ezen az oldalon. Vajon mennyi maradt még?
A nap alábukott és minden sötétségben úszott. Egyedül az Emerisz által fenntartott tűz adott némi fényt. A faluban kezdtek elhalkulni a hangok. Nem lehetett hallani ordibálást, sem fém csattanást. Óvatosan kinyúltam az elmémmel. A tündék életben vannak. Szóval mi állunk nyerésre.
- Jöhettek. Itt már nincs egy ellenálló sem. - szólt Anna.
- Köszi. Megyünk. Hogy néz ki a hely?
- Kicsit véres, mint egy csata helyszíne. Azonban Markus gondoskodik róluk.
- Az út alá temette a halottakat. - jegyeztem meg azonnal ismerve a barátomat.
- Igen. Még teszek pár kört a biztonság kedvéért.
- Rendben. Légy óvatos.
A gyerekekre néztem. Kicsit halálra váltan figyeltek engem. Közelebb mentem hozzájuk.
- Most már elég lesz Emerisz. Győztünk. - mondtam.
A tűz szinte azonnal kialudt. Ennek köszönhetően teljes sötétség telepedett ránk. A tőreimet a helyükre tettem. A bal kezemmel úgy tettem, mintha egy gömböt tartanék. Egy fehér fénylabda jelent meg a tenyeremben. Pont beleillett az ujjaim közé. Megvilágította a környezetemet és láthattam az ikreket is.
- Gyertek bemegyünk a faluba. - indultam el a falu felé.
Igyekeztem mind a négy holttestet kikerülni. Nem mintha nem látták volna őket távolról, de közelebbről rosszabb látványt nyújtanak. Alton segített Emerisz-nek járni, ugyanis szegény eléggé kifáradt a folyamatos koncentrálástól. Lara is segített testvérük cipelésében. A faluba érve több helyen is már meg voltak gyújtva a fáklyák, amik nem sokat segítettek a falu hangulatán. Minden árnyék nagyobbnak tűnt és ahogyan remegett a láng úgy remegtek az árnyékok. A vértócsák is nagyobbnak tetszettek, mint valóságos méretük, viszont egyetlenegy elesettet sem lehetett látni hála jó barátomnak. A fáklyák miatt elengedtem a fénygömböt, ami azonnal szétpukkant, amint nem fogták már azt az ujjaim. Az ikrek engedelmesen követtek. A fogadó felé tartottam, hiszen ha jól sejtem ott gyülekeznek a tündék. Igazam lett. Annát nem láttam sehol, de tudom nem esett baja, ami megnyugtatott. Merko is idekint van.
- Argot-hoz megyek. - néztem az ikrek-re - Addig ti is gyertek. Pihennetek kell. De ha nem akartok a fogadóban lenni, akkor menjetek Merko-hoz.
Kicsit gondolkodtak. Végül Alton a mesteréhez indult, Lara pedig követte. Szegény Emerisz nem tudott beleszólni jelenlegi állapotában a döntésbe. Bementem a fogadóba, ahol teljes sötétség fogadott. Az ablakon beáramlott némi fény, de ennyi. Szerintem a két asszony és a férfi egy biztonságosabb helyre húzódtak, amint megkezdődött a csata. Emlékezetből kerestem meg a lépcsőt és mentem fel az emeletre. Majdnem hasra is estem, ugyanis lépcsőzni szerettem volna még holott már elfogytak a fokok a lábam alól. A korlát segítségével sétáltam el Nili szobájáig. Az ajtó résnyire nyitva volt. Óvatosan belöktem. Markus és Argot volt itt. Mindketten megfordultak a bejövetelemre.
- Épp időben. - sóhajtott Argot - Pont szólni szerettem volna neked.
Kíváncsian közelebb mentem. Az ágyban ott feküdt Nili még mindig ugyanabban a fehér ruhában.
- Nem ébred fel. - mondta Markus.
- Megvizsgálom. - egyeztem bele.
Volt egy gyertya az asztalkán, viszont nem találtam szikrapattintót. Az egyik ujjam végében egy fehér, teli gömb jelent meg. A kanóchoz érintettem, ami lángra lobbant. Az ujjam hegyéről azonnal eltüntettem a gömböt, nehogy még valamit felgyújtson. A gyertyát felemeltem és az ágy melletti éjjeliszekrényre helyeztem. Nili arca hófehérnek tűnik ebben a fényben. Igaz mikor találkoztunk akkor se tűnt egészségesnek. A homlokára tettem a kezemet. Meleg volt. Láz lenne? Azonban varázsló se perc alatt kigyógyította volna magát ebből. Valamiért még sem tette.
- Hozzatok rongyokat és vizet. Borogatással csökkenthetjük a lázát. - mondtam.
A két tenyeremet elkezdtem egymáshoz dörzsölni, közben elképzeltem a szükséges motívumot és magamban ismételgettem a hozzátartozó szavakat. Végül a tenyereim fehér színű fényt kezdtek kibocsátani magukból, ami sokkal halványabb volt az előző varázslatnál, amivel meggyújtottam a gyertyát. Nili felé emeltem a kezemet, lefelé néző tenyérrel. Amint elérte őt a fehér fény ő is halvány színt kezdett el kibocsátani magából. Tudtommal a színe az a lila. Azonban inkább tűnt jelenleg sötét kéknek, mint lilának. Fekete ujjvastag köteleknek tűnő akármik hálózták be Niliva testét. Mintha megbéklyózták volna. Egészen a szájáig voltak ezek a kötelek, mindenét megbéklyózták. Ennek a varázslatnak egy hátránya van ezt nem csak én látom, hanem mindenki más is. Markus türelmetlenül várt a magyarázatomra, míg Argot a vízért és az anyagért ment.
- Mik ezek rajta? - kérdezte tőlem.
- Ez egy varázslat. - kezdtem bele - Nagy eséllyel az anyja rakta rá.
- Mégis miért? - lett türelmetlenebb Markus.
- Máris mondom. Tudod vannak azok az előadások, amikor egy ember bábokkal adja elő a történetet. Azokat a bábokat pedig egy kötél segítségével mozgatja. Ez is ahhoz hasonló varázslat. Amihez hozzáér a kötél azt a testrészt már a varázslatot elindító személy uralja. Akár még az áldozat öntudatát is el lehet vele venni. Ahogyan látom Niliva mindennek a tudatában volt, viszont semmi se engedelmeskedett neki. Láthattad, a fejénél csak a szájáig ért el a kötél a szeme és a füle az Nili irányítása alatt volt. Eddig minden tettét az anyja irányította.
- Akkor most miért van ájult állapotban?
- Ahogyan látom egy-két helyen roncsolódtak a kötelek. Gondolom Nili ezt kihasználva próbálta még jobban gyengíteni az anyja hatalmát. Nem sok sikerrel. A szájánál lévő kötelek csak nem rég alakulhattak újra.
- Tudsz kezdeni vele valamit?
- Igen. Szólok Annának és neki is állok.
Gyorsan egy pajzzsal, ami csak mágia ellen működik körbevontam a szobát. Ezzel elvágtam a kötelek eredetét is, viszont attól még a kötelek megmaradtak.
- Anna, kérlek gyere fel a fogadóba! - szóltam neki.
Hirtelen egy kisebb madár repült be az ablakon. Megállt a szoba közepén és átváltozott. A viharmadarak képesek változtatni a méretüket.
- Miben segíthetek? - kérdezte.
- Vigyázz Nili elméjére míg megszabadítom ezektől a kötelektől.
- Rendben.
Anna arrébb tolta az éjjeliszekrényt és leült a helyére. Nili homlokára tette a kezét és érzékeltem, hogyan felveszi vele a kapcsolatot. Mikor ez megtörtént a kezét maga mellé engedte. Ezek után rajtam volt a sor. A tenyereimet újra egymáshoz érintettem mire a felfedő bűbáj elvesztette hatását. Igaz én még láttam a köteleket, de ez már csak a színlátásomnak, ezenfelül a telepátiámnak köszönhetem. Óvatosan kell levágnom ezeket különben nagy bajokat okozhatok Niliva testében. Úgy tettem a jobb kezemmel, mintha egy apró kést fognék. Egy fehér sugár jelent meg benne, a végén egy pengére hasonlító alakzattal. A szájánál kezdem ott a legvékonyabbak a kötelek. Visszakerestem minden kötélkének azt a végét, amivel egy másik kötélbe szaladt és ott elvágtam. Óvatosnak kellett lennem, mert ezzel a szikével akár a bőrét is megvághatom, rosszabb esetben az egyik belső szervét is. Amelyiket levágtam az foszlani kezdett. Egy percen belül el is tűnt. Így haladtam végig, mire sikerült az arcát megtisztítanom. A vastagabb köteleket kisebb részekre kell vágnom, ugyanis ha túl nagy részt hagyok, akkor még a végén újra összekapcsolódik a szétvágott rész. Aprólékos, fárasztó munka. A nyakát három kötél csavarta körbe. Egyesével igyekeztem apróra vágni őket. Ha egyszerre kettőt vágok el akkor egymásba is fonódhatnak egy sokkal vastagabb kötelet képezvén. Ez az egyik legidegesítőbb varázslat. Az áldozatot a fogságból háromféleképpen lehet kijuttatni, az egyik az, amit most csinálok, a második az, hogy visszavonja az a varázslatot, aki elindította, az utolsó pedig az áldozat halála. Mivel megölni nem szerettük volna és Entera-t se tudjuk meggyőzni marad ez a pepecs munka. Bár kötélnek hívom őket lehet a gyökér név sokkal találóbb lenne rá. Ugyanis ezek a kötelek, akarom mondani gyökerek, szétágaznak egymásból. Ezért lehet visszakövetni egy-egy darabját. Nem remeghet meg a kezem vágás közben. Figyeltem és csináltam. Nem nagy cél lebegett a szemem előtt, hanem egy kisebb. Csak jussak el az elágazásig. Általában ezt mondogattam magamnak. Másra nem is figyeltem csak erre. Ahonnan eltűnt ez a fekete valami ott Niliva energia színe elkezdett kivilágosodni. Többször is megmozgattam a nyakamat vagy a vállamat a folyamat közben főleg akkor, mikor elkezdett gémberedni.
Hosszú órák kitartó munkájával sikeresen vágtam félbe az utolsó kötél darabot. Soha többé nem csinálok ilyet. Fáradtan ejtettem le magam mellé a karjaimat és döntöttem hátra a fejemet. A pajzsnak fent kell maradnia különben Enetra újra megbéklyózná a lányát. Az ablakon kinézve láttam a kék eget. Legalább az idő szép. Várjunk, kék az ég. Az egész éjszakát ezzel töltöttem?! Semmit nem aludtam. Hirtelen hallottam meg mögülem Markus horkolását. A sarokban ült és húzta a lóbőrt. Anna is az ágy mellett ült, de ő még vigyázott Nili elméjére. Újra Niliva-ra néztem. Az energiaszíne újra lila lett.
- Most már visszaengedheted, Anna. Köszönöm a segítséget. - szóltam neki.
Pár perc múlva Anna álmosan pislogott rám és felállt, volna. A lábai elzsibbadhattak és előre esett. Már amennyire tudtam tompítottam az esését. Valójában későn vettem észre, hogy felém zuhan.
- Bocsi. - motyogta - Teljesen elzsibbadt a lábam.
Éppen felültem volna, hátha ezzel segítek, azonban olyan érzés lett úrrá rajtam, mintha ezer tűvel szurkálnák a hátamat. Az egész estét görnyedés nem tett jót neki.
- Nem tudok felülni. - mosolyogtam - Ügyesen tönkre tettük magunkat egy éjszaka alatt.
- Mi már csak ilyenek vagyunk. - egyezett bele Anna is - Megpróbálok újra felállni.
Két kezét két oldalt helyezte el mellém és feltolta magát. Igyekezett a lábát minél kevésbé megterhelni. Ismerős ez a felállás, még a tegnapi álomból. Figyeltem minden mozdulatát. Láttam az arcán mennyire gondolkodik.
- Sikerül? - kérdeztem.
- Még nem. - felelte - Nagyon elzsibbadt.
- Több órán keresztül voltál ugyanabban a pózban, ez természetes.
- Ahj, feladom. - dőlt vissza rám.
- Lehet kényelmesebb lenne, ha nem rajtam feküdnél. - próbálkoztam, hát ha megérti.
- Kösz, jó ez így. - felelte álmosan - Nagyon hideg van itt.
- Hideg? - néztem le Anna feje búbjára, ugyanis a fejét a mellkasomon pihentette - Igaz is, ti sokkal nagyobb meleghez vagytok szokva.
- Itt mindig ilyen hideg van?
- Nem. Jelenleg ősz közepe van. Ekkor tájt kezd el hihetetlenül gyorsan hűlni az idő. Főleg éjszaka, néha fagyok is előfordulnak, azonban mikor felkel a nap elkezd melegedni az idő. Nem tudom mennyire vetted észre, de itt jelenleg az éjszakák hosszabbak, mint a nappalok. Hiába süt a nap, ha nincs elég ideje felmelegíteni a földet.
Nem érkezett több kérdés, se semmilyen hang.
- Anna? - értem hozzá, de nem kaptam semmilyen reakciót.
Elaludt. Mondjuk jól kifáraszthattam a kérésemmel. Óvatosan megmozdítottam a törzsemet. Az előbbi fájdalom helyett aprócska bizsergést éreztem. Felültem és óvatosan fordítottam egyet Annán, hogy fel tudjam emelni. Nincs kedvem átsétálni egy másik szobába. Remélem nem fognak összeveszni mikor felébrednek. Óvatosan Nili mellé helyeztem. Mintha Nili tudná mit akarok kissé kintebb húzódott így mindketten elfértek az ágyban. Markus mellé sétáltam. Ne én legyek az egyetlen, aki ébren van.
- Markus! - szóltam neki, de semmi választ nem kaptam.
- Markus! - szóltam egy kicsit hangosabban és belerúgtam a lábába.
Erre felemelte a fejét. Ásított egy nagyot és megdörzsölte a szemét. Majd felállt és nyújtózkodott egyet.
- Sikerült? - kérdezte.
- Igen, most már minden rendben. Csak egy baj van.
- Mi?
- Amint Nili körül nem lesz ez a burok az anyja újra elkapja majd ezzel az átokkal.
- Nem hagyhatja el a szobát?
- Biztonságosabb helyre vinném. Lehet jobban járna, ha visszamenne a szülőfalumba.
- Az őseid?
- Nem a házamba fog menni. Ott az egész falu körül van egy ilyen pajzs, mint ezen szoba körül, csak ott nem rajtam vagy más varázslón függ a fennmaradása.
- Meddig?
- Míg az anyja majd nem akarja ezzel az átokkal sújtani. - ásítottam - Keresek egy ágyat és alszom, ha nem bánod. Ha Anna felkel akkor lehet követni fog, ne állítsd meg. Szerintem nem lesz tudatánál.
Kiléptem a folyosóra, ahol Argot-tal futottam össze.
- Sikerrel jártál?
- Igen.
- Hova mész?
- Aludni.
- Ma délután indulunk Dante csapata után.
- Majd ébresszetek fel. - intettem és benyitottam egy üres szobába.
Azonnal belezuhantam az ágyba. Már arra sem emlékszem hogyan ért le a fejem a párnára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése