*Anna szemszöge*
Valaki megmozdult mellettem. Nagyon mozgolódik és halkan, álmosan morog valamit. Végül még én is éreztem azt a nagyobb rántást, majd egy tompa puffanást hallottam. Újabb halk motyogás, egy kicsit sértett hangnembe, majd fenyegetőzés. Azt hiszem azokat hallok, ugyanis nem értem mit mondanak. Meg kéne tanulnom a nyelvüket, legalább az alapokat. Idegesít, hogy soha semmit nem értek. Óvatosan kinyitom a szememet. Egy poros kisszobában vagyok és egy ágyon fekszem. Legort áll a szoba közepén és nagy karmozdulatokkal magyaráz valamit Markus-nak. Markus mond pár szót, mire Legort megfagy a mozdulatban. Hátra sandít, mire kérdőn nézek rá mi történik itt.
- Maradj nyugodtan és aludj. - sóhajtotta - Megyek leellenőrzöm Niliva állapotát.
Ezek után Markus-t követve kisétált a szobából teljesen magamra hagyva. Álmosan nyújtózkodtam, majd a másik oldalamra fordultam. Még eléggé álmos vagyok. A tegnap éjszaka teljesen leszívta az energiámat. Kiszipolyozott. Figyelnem kellett annak a lánynak az elméjére. Sokkal bonyolultabb feladat, mint ahogyan azt vártam. Teljesen ellenséges volt és magába fordult. Alig bírtam kimozdítani a testéből. Utána órákon keresztül igyekeztem puhítani hát ha a végére már minimálisan megbízik bennem. Az utolsó egy órában már nem fordult annyira magába. Nem tudom ez mekkora győzelemnek számít. Újra átfordultam, még se volt jó az előbbi póz. Nem jött álom a szememre. Lehet nem kéne ennyi mindenen gondolkodnom. Végül inkább felültem. Ásítottam egy jó nagyot és megdörzsöltem mindkét szememet, reménykedve ezzel kiűzöm belőlük a felkelés okozta álmosságot. Remélem nem haragszik rám Amber és Denrick, amiért annak a személynek segítettem, aki elvezette hozzánk a Vadászokat. Legort kérte és a döntéseiben megbízok. Mellesleg ő sem bízik teljesen ebben a lányban. Nem kedveli, viszont Markus jóban van vele emiatt is segített neki. Kikeltem az ágyból és Legort után mentem. Túl közel vagyunk egymáshoz, ezért egyébként se tudnék visszaaludni. A folyamatos gondolkodása zavarna. A folyosó végéről hangok hallatszódnak. Az ajtó nyitva volt, így a folyosóról bekukucskáltam. Viszonylag nagy tömeg gyűlt össze a kis szobában. A lány így ébren sokkal szebb volt, mint tegnap a gyertya fénynél. Göndör, sötét barna haja a derekáig ért teljesen kiengedte. Hófehér bőrétől teljesen elütött ez az árnyalat, szeme is sötét barna volt mégis melegséget sugárzott, ajkai rózsaszínesek. A fehér ruha még inkább sápasztja a bőrét. Az ágyában ült lehet még nem tért magához teljesen. Markus mellette állt, mintha őrizné nehogy újra rossz dolog történjen vele. Legort az ágy másik végénél állt és valamit éppen hosszan ecsetelt. Argot itt állt az ajtóhoz közel nekem háttal és figyelte az eseményeket. Nem értem mi folyik itt. Folyamatos a szóváltás, ami alapján kicsit feszült és ideges a beszélgetés, amit folytatnak, de többet nem sikerült kiderítenem. Beléptem volna halkan a szobába, hiszen ha már van egy csendes megfigyelő még egy nem oszt nem szoroz. Épp mikor beléptem volna a szobába megakadt a lábam a küszöbben. Ennek köszönhetően majdnem elvágódtam a másik lábammal támasztottam ki, aminek egy hangos dobbanás volt a következménye. Természetesen ezek után minden szem rám szegeződött.
- Bocsánat. - mondtam azonnal - Csak megbotlottam a küszöbben.
- Jól vagy? - kérdezte azonnal Legort.
- Csak megbotlottam. Nem történt semmi. - feleltem - Nem kell túlféltened.
- Ez nem túlféltés. Az eddigi ismertségünkre visszagondolva megalapozott aggódás.
- Ch. - ciccegtem - Melyikünk is került többször veszélybe?
Erre nem válaszolt. Markus nem értette mit mondunk a lány sem érthette, de ezt csak a tekintetéből szűrtem le. Argot pedig már hozzászokott az ilyen jellegű szóváltásainkhoz.
- Mi folyik itt? - kérdeztem gyorsan.
- Éppen próbálom meggyőzni Nilit, hogy ez nem biztonságos hely a számára. - masszírozta az orrnyergét Legort.
- Mióta?
- Az ébredésem óta. - morogta - Azt mondja jóvá akar tenni mindent, amit elkövetett ellenünk és ezt csak akkor tudja megtenni, ha velünk marad.
- Értem. - gondolkodtam el - Fordíts neki mindent, amit most mondani fogok.
- Mire készülsz?
- Meggyőzöm. - mondtam nemes egyszerűséggel.
Leültem Nili ágyára és a szemébe néztem. Óvatosan az elméjéhez nyúltam, remélem így felismer. Nem csináltam mást csak hozzáértem, majd visszahúzódtam. Láttam a szemeiben a felismerés szikráját. Kinyújtottam felé a kezemet.
- Szervusz, Lynx Anna vagyok, alakváltó.
Legort fordított a hátam mögött, majd Nili megfogta a kezemet. Már éppen megszólalt volna de a másik kezemet feltettem miszerint maradjon csendben.
- Nem tudom hogy hívnak, vagy ki is vagy pontosan. - kezdtem bele - Számomra annak a szerepét töltöd be, aki elvezette hozzánk a Vadászokat. Nem tudom mennyire vagy vele tisztában, de a Vadászok két jó barátom életét elvették és egy harmadikat megsebesítettek. Tudom nem voltál önmagad, de ez nem ment fel. Ha tényleg vezekelni akarsz a bűneidért, ahogyan azt Le.. Etron-tól tudom, akkor kezd azzal, hogy életben maradsz. Semmit sem fogsz tudni tenni, sőt csak rontasz a helyzeteden, ha újra bábként funkcionálnál. A háború végéig maradj életben és ne kerülj Entera karmai közé. Utána pedig vezekelhetsz. Ha ezt nem teszed meg, akkor sosem fogom megbocsátani a tetteidet, aminek következményeként két bajtársamat meggyilkolták.
Mialatt beszéltem folyamatosan a szemébe néztem. Míg Legort fordított azalatt sem vettem le róla a tekintetemet. Megilletődött a kirohanásomon, de ez volt a célom. Végül nyelt egyet és bólintott, miszerint megértette. Újra kinyitotta a száját, de megint felemeltem a kezemet.
- Ne kérj bocsánatot. Annyit mondj, miszerint elfogadod-e Etron segítségét vagy sem.
Legort ezt szintén fordított. Most megszólalt a lány, mire hátra néztem a tolmácsunkra.
- Azt mondja eleget tesz a kérésednek. De örülnék, ha nem engem használnátok fordítónak.
- Ha ebben megegyeztünk akkor megyek is. - álltam fel az ágyról.
- Hová igyekszel? - nézett rám kérdőn Legort.
- Néha muszáj állati alakunkban vadásznunk és ennünk. Úgy érzem most jött el az ideje.
- Ezt hamarabb nem tudtad volna közölni? - sóhajtotta.
- Nem. - ráztam a fejemet - Nem rendszeres időközönként kell ezt megtennünk, így nem tudjuk előre jelezni mikor kívánja ezt az állati énünk.
- Értem. Két órán belül el szeretnénk indulni, ugyanis mi hárman teszünk egy kitérőt. - egyezett bele Legort.
- Hárman?
- Te, Nili és én. Visszamegyünk a szülőfalumba, ott hagyjuk Nilit, mi pedig visszajövünk Argot csapatához.
- Rendben. Akkor sietek. Kérlek majd szedd össze a cuccaimat, ha esetleg szét vannak dobálva. - ezzel kiléptem az ajtón, leviharzottam a lépcsőn és kicsapódtam a fogadó ajtaján.
Tegnap mintha láttam volna egy fásabb részt a környéken. Találomra elindultam a faluban, hátha kiérek belőle valamerre. Eléggé össze-vissza épült ez az egész település. Nem látok benne rendszert. Végül csak kijutottam ott, ahol az elégett fából készült falnak a maradványai voltak. Ahogyan láttam ez volt a legközelebbi kijárat az erdőhöz. Futottam az erdőig, minél gyorsabban ott szerettem volna lenni. Az az egyedüli hely, ami otthonos ebben a világban. A kőházak csak komorságot ontanak magukból. Egy emberi faluban minden bűzlik az állatok és az emberek miatt, mellesleg élő, természetes növényzetet alig lehet találni ott. Nekem ez annyira hiányzik. Olyan szívesen haza mennék már. A hatalmas fákhoz, a végtelen kiterjedésű erdőhöz, a magasban épült faházakhoz, a többi alakváltóhoz. Még a terepgyakorlatot is bevállalnám, csak had legyek már otthon. Ezekre a gondolatokra megeredt a könnyem. Megálltam az egyik fánál és letöröltem az éppen leesni készülő cseppeket. Végül alakot váltottam, hiúz lettem. Óvatosan, halkan cammogtam az erdőben. Figyeltem minden hangra és szagra. Közben nyomokat kerestem a tekintetemmel, persze arra kevésbé hagyatkozok ilyenkor. Hirtelen észreveszek egy fészek szerűséget az egyik fán. Gyorsan felmászok és nagy nehezen megközelítem a fészket. Az ágakon óvatosan kúszok, az ágak vékonyak, igyekszem minél jobban hozzájuk simulni így eloszlik a súlyom és kisebb eséllyel törik le. Odaérkezvén a fészekhez nem találok ott semmit sem. Már tojáshéj sincs benne. Úgy tűnik már kirepültek innen a fiókák. Kelletlenül visszamásztam és tovább kutattam. Szívesen ettem volna madarat, már teljesen beleéltem magamat a zsákmányba. Tovább jártam az erdőt. Hirtelen egy érdekes szagot vettem észre. Halkan, folyamatosan lapulva követtem a szag forrását. Egy ígéretes prédának a nyomát találtam meg. Ahogyan követtem a nyomot egyre erősebb lett a szag. Végül megpillantottam a zsákmányt. Egy vaddisznó. Kisebb darab, lehet még az idén született. Csak ennek a példánynak a szagát érzem ezek szerint egyedül van. Vigyáznom kell vele, erős ellenfél. Nem válthatok nagyobb alakra azzal észrevenne és elkezdenek futni előlem. Igyekeztem a bozótban meglapulva megközelíteni a zsákmányomat. Jó kis húsa lehet, még fiatal, friss. A gondolatra még inkább vérszemet kapok. Egyből a torkának kell ugranom úgy talán nem húzódik el közöttünk a harc. A hátsó lábamat kicsit kinyújtottam így könnyebben el fogok tudni rugaszkodni, a mellső lábaimat magam alatt tartottam ez még nagyobb löketet fog adni. Kerestem a hátsó lábaimmal a tökéletes helyet, ahonnan el lehet rugaszkodni, ami kívülről fenékrázásnak tűnhet. Mikor megtaláltam megmerevedtem egy pillanatra majd minden izmom egyszerre feszült meg és rúgott ki. Kitörtem a bokrok közül, még egy ugrás és a vaddisznó nyakába vájtam a fogaimat. Igyekeztem a karmaimmal egy helyben tartani, míg minél mélyebbre próbáltam harapni. Közben a disznó visított és rángatózott alattam. A meleg vére bele ömlött a számba, a körmeim alatt felszakadt a bőre ott is éreztem az életet adó folyadékot. Hirtelen egy hatalmas döfést éreztem az oldalamnál. Elengedtem a prédámat és egészen egy fáig repültem. Láttam a földet kaparó disznót, aki újból neki fut. Összeszedtem a lábaimat és még időben eliszkoltam a fától, azonban a másik vaddisznó még kergetett. Az előbbi támadása miatt nagyon fáj az oldalam, ha tovább futok beér. Az egyik nagyobb fára felkapaszkodtam és az alsó ágán várakoztam. A disznó meglátott engem és a fát kezdte támadni, ami erre megrázkódott. Amennyire tudtam kapaszkodtam, mert ha véletlenül leesek ez a feldühödött állat még el találna taposni engem. Kettőből nulla. Eddig egész jó a vadászati arányom. Tudom nem éppen a macskák az élővilág legjobb vadászai az ő egy a négyből való győzelmével, viszont egyedüli farkasként még kevesebb esélyem van, madárként pedig nem kaphatok el nagyobb zsákmányokat. Ki mire szokik rá. Végül a disznó felhagyott az üldözésemmel és visszabaktatott a bozótba. Még mindig fáj az oldalam. Oda néztem és láttam, hogy valami folydogál le róla. Szóval sikerült megsebeznie. Ezt biztosan érezte Legort is. Odahajoltam és elkezdtem lenyalogatni a vért és a seb környékét. Ezt ösztönösen csinálom, ahogyan az állatok szokták nem tudom mire jó, de az agyam másik része nem is keres rá magyarázatot. Ezt kell tenni és kész. Miután már nem folyt a vérem lemásztam a fáról és visszamentem az előbbi prédám helyéhez. Elég súlyos sérüléseket okoztam biztosan nem élte túl. Mire odaértem már egy farkas falka lakomázott belőle. Amint megláttak rám morogtak mire inkább elhagytam azt a helyet. Nem akarok nagyobb harcba keveredni. Új zsákmány után kell néznem. Nem szeretem, ha elveszik a prédámat, azonban ez a természet rendje. A gyorsabb, erősebb marad fent. A többiek alámerülnek a végtelen sötétségben. Új szagot kerestem, azonban az orromban még mindig annak a fiatal disznónak a szaga és a saját vérem szaga keveredik. Találtam egy kisebb patakot. Lehajoltam és ittam belőle, ezzel kimostam kicsit a számat, így az éhségem nem nőtt tovább. Hangos lépteket hallottam mögülem. Nem lehet állat, lapulni próbál, de nem tud. Felemeltem a fejemet, mire megállt az illető. Sajnos pont egy napvilágos helyen vagyok, ezért az árnyékok élesebbek. Nem látok be tisztán az erdőbe. Sok hátránya van a fekete-fehér látásnak. A szél megmozdult, mintha csak erre a pillanatra várt volna. Egy ember rejtőzik a bokroknál. Könnyedén lehagyom. Azonban lehet, hogy egy vadász, aki le akar lőni. Már biztosan felajzta az íját és betöltött egy vesszőt. Hallottam a moccanását. Azonnal elugrottam és bevetettem magamat az erdő másik felébe. Utánam csörtet. Gyorsan, hangtalanul igyekszem elrejtőzni. Mikor elég messze vagyok behúzódok egy fa mögé, majd felmászok rá. Hamarosan feltűnt alattam a férfi. Tényleg volt a kezében egy íj és rajta egy betöltött vessző. Valamit motyogott, nem értettem mit mond. Ha eltöröm az íját onnantól kezdve csak közelharcban tud velem küzdeni, úgy viszont esélye sincs. Nem mászkálhat itt az erdőben ezzel a fegyverrel ugyanis, ha nem figyelek eléggé még a végén lelőne. Elég kínos halál lenne. A férfi nem ment tovább, hanem visszafordult. Jobban mondva körül nézett. Az emberek sokszor csak négy irányt ismernek, elöl, hátul, jobbra, balra. Mindig megfeledkeznek a fentről és lentről, ami számunkra nagy szerencse. Mikor felém fordult leugrottam a fáról és az íját a fogaim közé szorítottam. Nem kellett nagy erő és már reccsent is a fa. Az íj két darabban volt. Az idegen még lógott egy kicsit a leharapott rész, de az is leesett pár mozdulat után. A férfi kővé válva figyelte az eseményeket. Hideg zuhanyként érhette a megjelenésem és a fegyvere elvesztése. Nem hátrált, de közben nem is próbálta felvenni velem a szemkontaktust. Tapasztalt ez az ember, jobb vigyázni vele. Végül fogtam magamat megfordultam és elindultam vissza oda, ahonnan jöttem magára hagyva azt az embert. A gyomrom már eléggé kérlelte magának az ennivalót. Ma nem fog összejönni egy nagyobb zsákmány. Erre a gondolatra elszontyolodtam. Találomra sétáltam az erdőben. Hirtelen egy csapás vonta magára a figyelmem. A szag is még erős, nem rég járhatott erre egy nagyobb állat. Aki mer az nyer alapon elindultam követve a csapást. Őz lehetett, ami erre járhatott. Megálltam a fák alatt, az aljnövényzet takarásában. Az őz nekem háttal állt, az egyik lábára mintha sántítana. Megtaláltam a tökéletes prédát! Lapulva közelítettem meg, minden mozdulatom hangtalan volt. Hirtelen az őz megfordult, de nem felém, hanem egy másik irányba. Tökéletes idő a támadásra. Ugrottam és... Észrevettem Emerisz-t, aki aggódva figyelte a sérült őzet. Annyit tudtam variálni a támadásomon, hogy a hátsó lábamat még beakasztottam a talajba így pofára terültem. Mind az őz mind Emerisz megijedt tőlem. Végül felültem és figyeltem. Az őz nem ment el a tünde mellől, míg Emerisz várja a fejleményeket.
- Hé Emerisz, képzeld találkoztam... - jött a rétre Alton, aki azonnal csöndbe maradt, amikor meglátott.
A kínos csendnek véget kellene már vetni. Alton valamit felém dobott. Azonban az a tárgy nem ért el hozzám pont a lábam előtt landolt a bot.
- Mi lenne, ha nem akarnátok minden hülyeséget nekem vágni?! - kérdeztem tőlük kicsit idegesen, mert elvették a tökéletes zsákmányomat.
- Anna?! - jöttek rá mindketten a kilétemre.
- Igen. Legyetek óvatosak van egy ember is az erdőben. - fordultam meg és újra az erdő volt a célom.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte Emerisz.
- Éppen vadásznék, ha nem akarna minden körülmény keresztbe tenni nekem. - feleltem kicsit sértetten és eltűntem az erdő sűrűjében.
Olyan jól alakul az eddigi vadászatom. Egy nincstelen fészek, egy vaddisznó, sőt inkább kettő és ezzel volt a baj, majd egy kis kergetőzés, a zsákmányom elhappolása, egy ember jelenléte és most Emerisz-szel való találkozás, aki ellátja az őzet, amit kinéztem magamnak. Csodás ez a nap, szinte mint egy abszurd komédia. Már majdnem visszaváltoztam és mentem volna a faluba éhgyomorral, mikor meghallottam valamit. Apró kicsi ugrándozások. Madarak lennének a földön? Édes, kicsit kesernyés illatot éreztem, mintha erjedt gyümölcsök lennének. Halkan közelítettem meg a gyümölcsöst. Azt tudni kell a madarakról, hogy képesek nagyon teleenni magukat, akár olyannyira, hogy rosszul legyenek. Több madár is ugrált a földön, valamelyik nem is tudott már felszállni. Nem tudtam eldönteni mi okozza ezt, az alkohol tartalom a gyümölcsben, vagy a túl sok evés. Na édes kis hasikám, kezdődjék a lakoma. Ezzel a gondolattal léptem be a fa alá.
A számat nyalogatva léptem ki az erdőből, majd átváltoztam. Még se maradtam éhen. Sokkal jobb kedvem lett most így evés után. Remélem nem látszik rajtam az ebédem maradványa. Boldogan mentem be a faluba. A fogadó előtti téren üldögéltem egy padszerűségen és lóbáltam vidáman a lábamat. A sikeres vadászat mindig feldobja a kedvemet. Éppen egy férfi panaszkodik a többi embernek, miközben az íját mutogatja. Az íja törött volt, lehet vele találkoztam az erdőben. Hiúzként nem láttam az arcát, szóval csak az íjról tudom beazonosítani.
- Legort, visszajöttem! - szóltam neki, de már biztosan érzékelte a jelenlétemet.
- Örülök neki, hogy viszonylag épségben. Majd kérdeznék valamit.
- Most dolgod van?
- Igen, mondhatni. Várj kint a falun kívül. Mi odamegyünk Nili-vel.
- Szóval én leszek a hátas. - vettem tudomásul.
- Bocsáss meg érte. Sajnos gyorsan máshogyan nem tudunk közlekedni, legfeljebb lóval.
- Amikor idejöttél a bolygóra, akkor varázslatot használtál.
- Sok energia kell hozzá és rendkívül kockázatos, mellesleg ott nem tudnám megvédeni Niliva-t az anyjától.
- Értem, értem. - adtam be a derekamat - Elviszlek titeket.
- Köszönöm Anna.
Új feladatomnak kevésbé örülve mentem vissza oda, ahol bejöttem. Nem azért vagyok alakváltó, hogy másokat cipeljek! Mondjuk ez sokszor kapóra jön, de nem annyira élvezetese hátas póninak lenni. Sokkal megterhelőbb úgy repülni vagy futni. Kint várakoztam a falu előtt. Nem voltam se éhes se szomjas. Még mindig bennem él az emlék az ebédről. A sok szerencsétlenkedés után nagyon jól esett megtalálni az "ebédlőasztalt". Ez a vadság, ami néha egy-egy napra ránk tör mindenkinél máskor jelentkezik. Azonban szerencsénkre annyiban kimerül, hogy állati alakunkban kell lennünk és vadásznunk, majd a zsákmányt megenni. Ha evés nélkül változunk át utána emberként is jobban vágyunk pár napig a nyers húsra. Még pár száz évvel ezelőtt nem is tudtunk visszaváltozni míg nem ettünk vadhúst. Azonban változik a fajtánk, szerencsénkre. Mondhatni kezdünk megszelídülni. Bár a vadsággal kapcsolatban sok rémtörténet kering az alakváltók között. Mikor úgy érzi valaki, hogy neki a mai napot rá kell szánni, akkor csak annyit mond: "Ma van a Vad Nap." Ezzel a mondattal mindenki kap egy nap szünetet. Érzékeltem Legort közeledtét. Gyors szeretne lenni. Átváltoztam viharmadárrá és megnöveltem az alakomat, ami szerintem már elbír két embert. Szárnyamat magam mellé igazítottam. Remélem így fel tudnak kapaszkodni a hátamra. Kicsit még előre hajoltam hozzá, így még könnyebb lesz nekik. Legort kilépett a faluból és azonnal felém indult. Niliva szorosan mögötte sétált. Egyszer megállt mikor meglátott, de hamar magához tért és követte Legort-ot.
- Tényleg nagyon hálás vagyok. - ért a fejemhez Legort.
- Van is miért. - jegyeztem meg szúrósan - Fel tudtok szállni?
- Igen, menni fog. Köszi.
Legort először Niliva-nak segített feljutnia, aki nem tudta hogyan kell rajtam ülni, ezért folyamatosan helyezkedett. Végül a lábait egy helyen tartotta, így egy kicsit kifordítva ült rajtam. Mikor Legort ült volna fel, megszólítottam.
- Javaslom tegyél valamilyen ruhát magad alá, ha meg akarod tartani a nadrágodat a nemesebbik feleden.
- Hogy érted?
- A repülésem nem lesz olyan kényelmes. Mindig mozogni fogok, a fém tollak pedig hamar kidörzsölnek bármilyen anyagot.
- Értem. Köszi, hogy szóltál.
Mielőtt leült volna a köpenyét terítette maga alá. Hátra fordultam így láttam őket az egyik szememmel. Legort két kiálló tollamba kapaszkodott, természetesen kesztyűben, míg Niliva Legort derekát fogta. Nem tetszett nekem, ahogyan Legort-hoz ér. Várjunk csak... Mit gondoltam az előbb?! Miért is érdekel ez engem? Mindegy, most indulnunk kell. Valahogy vissza kell találni Legort szülőfalujába.
- Majd szólok, ha nagyon másfelé mennénk. - mondta nekem.
Erre csak kitártam a szárnyaimat és amennyire csak tudtam elrugaszkodtam a talajtól, közben igyekeztem a szárnyaimmal segíteni az elrugaszkodásom. Nagy nehezen, kicsit imbolyogva felszálltunk. A levegőben már sokkal könnyebben emelkedtem. Mikor úgy gondoltam kellő magasan vagyunk siklásra váltottam át. Érdekes volt két embert vinni a hátamon. Nagyobb tömeggel máshogyan kell repülni. Hallottam ahogyan beszélgetnek. Nem érdekelt miről diskurálnak. A tájra igyekeztem figyelni, hátha eltévesztem az irányt. Már délutánra hajlik az idő nem sikerült korán indulni. Mondjuk átaludtuk mindketten a reggelt.
- Szóval mi történt veled ma az erdőben? - szólalt meg hirtelen Legort.
- Hogy érted?
- Egyszer úgy éreztem, mintha felökleltek volna.
- Arra gondolsz... Levadásztam egy vaddisznót, közben míg nem figyeltem egy másik oldalba támadt.
- Értem. Ugye tudod, hogy a szívbajt hoztad az ikrekre?
- Igen, láttam Emerisz-t és Alton-t, de szóltam nekik miszerint én vagyok.
- Akkor ezek szerint tényleg nem vetted észre Lara-t.
- Ő is ott volt?
- Mellőle ugrottál elő. Szerintem el tudod képzelni mennyire megijedt.
- Véletlen volt.
- Tudom, tudom. Nem hibáztatlak. Milyen sűrűn szokott lenni nálad ilyen nap, mikor vadásznod kell?
- Nagyon ritkán. - válaszoltam őszintén - Nem rendszeres. Igazából nem tudom megmondani milyen sűrűn, eddig négyszer volt.
- Szóval átlagban négy évenként. - vonta le a következtetést.
- Így azért nem mondanám. - gondolkodtam el - Az első Vad Napnál tizenkét éves voltam. Szóval inkább minden évben egyszer.
- Korhoz kötött mikor kezdődik?
- Nem. Valakinek már hat évesen van, aztán újra hat évig semmi. Aztán van aki tíz éves korától kezdi és neki havonta kell vadásznia és hasonlók. Egyszer hallottam egy pletykát, hogy egy alakváltónak minden héten kétszer ki kellett mennie vadászni. Bár ezt hazugságnak tartom. A legsűrűbbről, amit hallottam és el tudom hinni az minden hónapban egyszer.
- Értem. Akkor ez nem olyan, amikor nekem kötelező módon bizonyos időközönként át kell változnom.
- Igen, kicsit más.
- Mindegy melyik alakodban vadászol?
- Az mindegy.
Az út további részén keveset beszéltünk, Niliva egyáltalán nem szólt közbe. Nem bízok a lányban, ahogyan Legort sem. Szerintem ennek a lány is a tudatában van.
- Elég, ha a falu előtt teszel le minket. - mondta Legort, mikor már láttuk a falut.
- Rendben.
Leszálltam, ahogyan kérte. Az egyik szárnyamat újra kapaszkodónak használták. Mikor Niliva próbált leszállni előre dőltem. Lehet így könnyebb lesz neki egy kicsivel. Mikor leszálltak és bementek a faluba nem változtam vissza. Az átváltozás energiával jár és nekem még ugyanennyit legalább repülnöm kell. Nem engedhetem, hogy fáradtabb legyek az alakváltás miatt.
*Legort szemszöge*
- Etron Nili magához tért. - hallottam Markus hangját.
- Add át neki üdvözletem. - motyogtam.
- Elmagyaráznád neki a helyzetet?
- Később.
Erre persze megfogott és kirántott az ágyból. Gondolnom kellett volna erre. Ott ülök a földön még egy kicsit kómásan.
- Jössz?
- Ha már ilyen szépen kérted. - feleltem - Mi lenne, ha legközelebb szebb szóval próbálnál meg kitessékelni?
- Te tegnap megrúgtál. - emlékeztetett.
- Nem egy ágyban aludtál, hanem a földön horkoltál.- tettem hozzá - Mindegy, ha ennyire szeretnéd megyek, csak beszélek Annával, mert sikeresen felébresztetted.
- Nekem nem úgy tűnik. - nézett mögém.
- Neked van nekem van vele összekötve az elmém?!
- Siessünk, mert Niliva el akarja hagyni a szobáját.
- Hogy mit akar tenni? - fagytam le pár másodpercre.
Annára néztem, aki álmosan pislogott felénk. Gyorsan felvázoltam neki a helyzetet. Nem fog tudni visszaaludni ezt tudom, de próbálkozni sosem árt. Követtem Markus-t Nili-hez, aki éppen Argot-tal beszélgetett.
- Meg tudhatnám, hogy mégis miért szottyant kedved eldobni magadtól azt a szabadságot, amiért én egész éjszaka gürcöltem?! - léptem be a szobába, ezzel a mondattal pedig magamra vontam mindenki figyelmét.
- Te is tudod, hogy jobb vagyok nálad a támadó mágiában. Más szóval erősebbek lesztek, ha én a csatasorban állok és onnan segítelek titeket.
- Pont emiatt nem maradhatsz se itt se máshol! Ha még egyszer elkap az anyád nem tudom képes leszek-e megint segíteni rajtad. A támadásaid erősebbek, mint az enyémek, ezért lenne kártékony az elvesztésed számunkra. A szülőfalumban nem ér el Entera.
- Nem húzódok hátra, mikor mindenki más harcol!
- De basszus most hátrahúzódsz, mert ha elől maradsz akkor mindenki nem az ellenséggel, hanem veled fog harcolni!
- Nitens vagy a legerősebb pajzsokat hozzátok létre, akkor valahogy ezt is meg tudod oldani, vagy nem?
- Nem fogok egész nap és éjszaka melletted lenni, csak mert te kint akarsz lenni a harcmezőn! Markus, segíts már! Öngyilkosságba rohan!
- A reggelt és a délelőttöt végig veszekedtük, ez a te köröd. - hárított Markus.
- Ha a szerelmedre se hallgatsz akkor minek járatom itt a számat? - sóhajtottam - Tégy amit akarsz, de ha Entera elkap nem fogok rajtad segíteni és onnantól kezdve te az ellenségem leszel, ami azt jelenti az első adandó alkalommal megöllek.
Ennek a mondatnak a végére lépett be Anna is a szobába, akarom mondani majdnem beesett. Elmondtam neki mindent, miről is szól a vita. Már kezdek hozzá szokni Anna másnyelvűségéhez. Mikor Nili ágyára ült baljós előérzetem támadt. Végül megkért, hogy fordítsak. Nem szeretek tolmács lenni, mégis ez általam az egyik leggyakrabban betöltött szerep. Valahogyan nem tudom hogyan és miért, de Annára hallgatott. Igaz egész éjszaka az ő elméjében volt, talán emiatt. Viszont megnyugodtam mikor Nili beleegyezett. Annával még megbeszéltem pár dolgot. Nem is tudtam arról, hogy el kell mennie néha vadászni. Csak ne essen baja.
- Ki volt az a lány? - kérdezte Nili, mikor Anna hallótávolságon kívül volt.
- Bemutatkozott. - emlékeztetettem.
- Igen, tudom a nevét, de biztos van benne még valami. Hiszen a te fejedet is elcsavarta. - nézett még mindig Anna után, pedig ő már rég kint volt.
- Ezt nem értem. - feleltem.
- Sosem értetted. - hagyta rám.
Nem szerettem volna több időt kettesben tölteni vele. Már most ébredésnél kikészíti az embert. Hogyan tudja elviselni ezt Markus? Valami hihetetlen tűrőképessége lehet. Esetleg csak velem goromba Niliva. Kimentem a faluba. Itt jobb a levegő, mint a fogadóban, nem annyira állott.
- Eleget veszekedtetek? - hallottam mellőlem Argot hangját.
- Eleget-e? Ez még egy rövidebb szóváltásnak számít. Mi ketten Nili-vel mindig veszekedünk minden apróságon. Már hozzászoktam, ezért is kerülöm a társaságát. - fogtam a fejemet.
- Igen, látszott rajtatok nem először kerültök összetűzésbe.
- Sokszor nem értünk egyet. - kezdtem - Lehet azért, mert sosem bíztam benne igazán.
- Úgy tudtam egy csapatban voltatok. - nézett rám a szeme sarkából Argot - Azt hittem a múlt miatt elválaszthatatlan kötelék fűzi össze a Névteleneket csapatainak a tagjait.
- Ez tévedés. - hunytam le egy pillanatra a szememet - A csapatot a Harcos állítja össze. De nem emiatt nem bízok benne. Sosem bíztam más varázslókban, akik hozzám hasonló szinten mozognak a mágiában.
- Ezzel eléggé leszűkítetted a kört.
- Nem igaz. Niliva támadóereje nagyobb, mint az enyém. Szóval ő felettem áll. Merwoa, akit Entera küldött értünk az alakváltók bolygójára pedig a kapuk, átjárók megnyitásának a mestere.
- Ha mindenkit így kategorizálsz, akkor te magadat hova sorolod?
- Kombinációk, illúziók. - vágtam rá egyből.
- Nitensként nem a pajzsot kellene mondanod?
- Az őseimhez képest csapni való vagyok pajzs készítésből és fenntartásból. A múltkori pajzskárosodást is Denrick vette észre helyettem. - morogtam mérgesen - A pajzsaim ereje nagy, de csak kis ideig és csak helyenként. Nem tudok egy egyenletesen védelmező, sokáig megmaradó pajzsot létrehozni. Az elődeim nyomába se érhetek.
- Valamiért mégis megosztották veled a tudásukat.
- Mint mondtam jó vagyok illúziókból, viszont azokkal sokra nem megyek, ezért megtanultam több varázslatot is egyszerre használni. Bár nem vagyok ezzel a legerősebb, de össze tudom zavarni az ellenfelet, ami nagy előny számomra. Míg a többiek nem mozognak, mikor varázsolnak, engem ebben a varázslás nem gátol meg. Mondhatni az egyik legveszélyesebb fegyverem.
- Értem. Ha Entera-val harcolunk biztosan lesz egy varázslókból álló csapat is. - gondolkodott el - Entera támadó varázslatait rád hagyom. Meg tudod fékezni őket?
- Tízből kilenc és felet tudok megfékezni, míg a maradék felet, ami át jut rajtam azt gyengítem.
- Az illúziók sem jönnek rosszul majd a következő csatákban. - gondolta tovább.
- Várj, te csak varázslóként akarsz felhasználni?! - esett le mit is forgat a fejében.
- Ki kell békülnöd Dante-val. - hagyta figyelmen kívül az előbbi mondatomat - Ha összedolgoztok akkor az ellenséges varázsló csapatokat könnyedén ártalmatlaníthatnátok.
- Nem vesztünk mi össze. - szögeztem le rögtön - Csak nem bírjuk elviselni egymás társaságát.
- Erről beszéltem. Valahogyan törjétek meg a köztetek lévő jeget.
- Mintha ez olyan könnyű lenne. Valamiért ösztönösen nem kedvelem.
- Elég legyen, Legort. - nézett rám szigorúan.
Döbbenten néztem rá. Emberi alakomban eddig még nem hívott Legort-nak. Mindig csak Etron-nak szólított. Anna többször is Legort-nak szólít, de tőle ez nem olyan furcsa.
- A másik nevemen hívtál. - jegyeztem meg végül.
- Ennyire meglepődtél? - kérdezett rá.
- Emberi alakomban eddig csak Anna hívott Legort-nak. Kicsit fura tőled ezt hallani, ugyanis tudom jelenleg nem úgy viselkedek, mint tündeként.
- Nem értem miért hangsúlyozod ki ezt a személyiség változást. Szinte semmiben sem különböznek a személyiségeid.
- Ebben tévedsz. Tündeként nem vagyok olyan jó harcos, gyógyítani pedig jobban tudok, mint emberként. Az erdőszellemi alakomról pedig még nem is beszéltünk, aminek a legnagyobb a varázsereje a többi alakomhoz képest.
- Gondolkodtál már azon miért tűnik neked másnak? - kérdezte, mintha elterelte volna a témát - Nem tartozik a fegyver forgatási tudásod, vagy a gyógyítás képessége a személyiségedhez. Tündeként tanultál egyáltalán harcolni?
- Ne-em. - feleltem, nem tudom mire akar kilyukadni.
- Emberként folyamatosan harcoltál és szerintem sok döntést meghoztál. Ezek miatt a mostani alakodban az ilyen helyzetek számodra rutinszerűek, tudod miként reagálj rájuk. Azonban nem képeztek olyan jól gyógyításra, így az nem is megy annyira jól. Alakválásnál elhomályosodnak a másik alak emlékei, ezt mondtad. Mondhatni tündeként egy új lappal kezdhettél és akkor a gyógyítást választottad a harc helyett. A személyiséged ugyanaz maradt csak más készséget szereztél. Az erdőszellemi alakodat szinte sosem használod, szóval az még csak próbálgatja magát és igyekszik felfogni a körülötte lévő világot, de a személyiséged ugyanaz. Mivel ez a legfrissebb alakod mondhatni itt a legnyersebb minden. Külső szemszögből látva mind három alakodat ezt a következtetést vontam le.
- Érdekes. Ezt még soha senki nem mondta. Bár lehet Anna hasonlóan gondolkodik hozzád, ő sem tesz megkülönböztetést az alakjaim között. Bár emberként nem beszélünk annyit.
- Gyorsan távozott ma a fogadóból. - jegyezte meg Argot.
- Igen, azt mondta vadásznia kell. Nem értettem pontosan ezt mit jelent, de ráhagyom, csak ne essen baja.
- Emberként is félted őt.
- Minden alakomban féltem őt. - javítottam ki Argot-ot - Még Erdőszellemként is.
- Bocsáss meg a kérdésemért, de abban az alakodban vannak érzelmeid? Mikor láttalak nekem nem úgy tűnt, mintha lennének.
- Tudod, nem sokra emlékszem. - vakartam meg a fejemet.
- Ó, tényleg. - gondolkodott el - Te emlékszel milyen volt Erdőszellemként? Nem úgy volt, hogy elveszi az emlékeidet?
- De, eddig úgy volt. - feleltem - A legutóbbi átváltozásomról mégis maradt valami, nem sok. Főként benyomások maradtak meg.
- Benyomások?
- Aha. Felismerés, értetlenség, ez a kettő volt a fő, ami megmaradt. Volt valami, amire rá akartam jönni. Mivel nem voltam utána azonnal nyugtalan, rájöhettem még Erdőszellemként.
- Igazán érdekes. Mintha saját magaddal küzdenél.
- Ha tudnád hányszor van ilyen érzésem. - fogtam a fejemet - Tündeként nem tetszenek az, amit emberként tettem és fordítva is igaz. Én se vagyok megelégedve néhány tündei döntésemmel. Ezzel szemben egyáltalán nem emlékszem az erdőszellemi alakban eltöltött percekre, míg Erdőszellemként emlékszem mindenre.
- Szép kis belső viszályok. Anna is biztosan tud róluk.
- Nem szólt még róla. De lehet érzékeli. - vontam vállat - Összepakolok. El tudjátok vinni a csomagjainkat? Nem szeretnék plusz súlyt tenni Annára, így is majd két embert kell cipelnie.
- Szóval beleegyezett, hogy elvisz titeket?
- Igen. Utálja, ha hordoznia kell bárkit.
- Mondjuk megértem miért utálja. Mennem kell. Végtére is még ma tovább szeretnénk menni. Ahogyan sejtem ti majd később indultok.
- Igen, még keresnem kell egy védőbűbájt, ami még az út alatt is megvédi Niliva-t.
- Rendben. Majd találkozunk az úton.
- Tényleg, Dante és a csapata hol jár? - jutott eszembe az utolsó kérdés.
- Szerintem jóval előrébb, mint mi. Ők nem álltak meg annyi időre, mint mi. Előbb el fogják érni Broton-t.
- Értem.
Végül visszamentem a fogadóba és elővettem az őseim könyvét. Lapozgattam, végül meguntam ugyanis semmi használhatót nem találtam még. Mivel nincs kedvem órákig olvasgatni és keresgélni kereső varázslatot használtam. Az első oldalra visszalapoztam és elindítottam a kereső varázslatot. Utána megváltozott a könyvben az írás, mondhatni minden jegyzet, szövegfoszlány, ami a védelemről szólt a könyv elejére került. Gyorsan kitéptem egy üres lapot és arra kezdtem el lerajzolni azokat a védőbűbájokat, amik segíthetnek Niliva-t elmozdítani erről a helyről. Minimum kettő varázslatot kell összegyúrnom. Az egyik, ami ellenáll a mágikus támadásoknak, a másik pedig egy szimpla kis erejű pajzs, amit a védendő személyhez lehet kötni, így azt lehet mozgatni. A két pajzs ereje között nagy az eltérés, így kell egy harmadik varázslat is olyan ragasztó szerűségnek, az erősségét tekintve a kettő előző között kell lennie és még valamennyire más haszna is lehetne. Az első kettő pajzsot nem volt nehéz megtalálni, szinte fejből tudtam őket, azonban a harmadik. Sok kritériumnak kell megfelelnie, nem lehet túl erős, túl gyenge, képes legyen több varázslatot is összekötni, ne csak eggyel lehessen kombinálni, és a tulajdonságának is hasonlítania kell a másik kettőéhez különben egymás ellen fognak hatni. Nem szerettem volna az őseim segítségét kérni, ilyen piti ügyekért szóba se állnának velem, plusz új információm sincs számukra, amiért talán még meghallgatnának. Végül a háromból négy varázslat lett. Egy kettős varázslatú pajzs lesz a ragasztó, egy erősebb és egy gyengébb varázslat összetétele, így megfelel a ragasztói szerepe betöltésére, mind a szellemi, mind a normális testet védi szinte minden behatástól és így ketten bármennyi másik pajzs varázslattal kombinálható. Most már csak a mintát kell megrajzolnom. Egy óra múltán és tizenöt vázlat után sikerrel jártam. A könyvből emiatt folyamatosan tépkedtem ki a lapokat. Nem mintha ártana neki. Az elrontott mintákról készült rajzokat és a többi ehhez kapcsolódó vázlatot, ami már nem kellett egy varázslattal eltüntettem. Nem szeretném, ha valaki rájönne, hogyan is használják az erejüket a Nitensek.
Kétszer átfutva se találtam benne hibát. Most már biztosan jó. Nem fog magától berobbanni, Nili-t se öli meg, Anna is könnyedén fogja cipelni és nem fog magától szét esni. Ezek voltak a legnagyobb problémák. Sóhajtottam egyet majd nyújtózkodtam. Folyamatosan görnyedten ülni és rajzolgatni eléggé megterheli a hátat, ha nem vagy hozzászokva. Minden kopogás és köszönés nélkül törtem be Nili szobájába. Na, itt követtem el egy nagy hibát. A szobában ugyanis egy turbékoló gerle pár volt, akik természetesen azonnal szétrebbentek, amint megláttak. Markus összeszűkült szemekkel nézett rám. "Húzz már ki innen" - ezt üzente vele.
- Bocsi. - motyogtam és kihátráltam.
Teljesen kiment a fejemből, pedig a múltban is többször rájuk nyitottam. Anna még úgy sincs a közelben. Majd elég lesz akkor, ha visszajön a vadászatáról. Mintha sajogna az oldalam. Óvatosan megtapogattam. Fájt, amint hozzáértem. Óvatosan felhúztam az oldalamon az ingemet. Teljesen lila volt. Mi történt Annával?! Mikor történt ez vele? Hogyan nem tűnt fel ez nekem? Éppen kiléptem a fogadó ajtaján, ugyanis Anna után akartam menni. Persze nem ment zökkenő mentesen, ugyanis majdnem neki mentem Emerisz-nek.
- Ó, bocsi. Jól vagy? - kérdeztem.
- P-Persze. - felelte, közben nem nézett a szemembe.
- Örülök neki. - mentem volna tovább, de utánam szólt.
- Tudod mi van Annával?
- Tessék? - fordultam felé.
- Találkoztunk vele az erdőben. Állati alakjában volt és nem változott emberré. - motyogta, közben ügyelt arra, hogy kerülje a tekintetemet.
- Azt mondta nekem vadászni megy. Mikor láttátok? - a többes számból rájöttem a testvéreivel volt ott.
- Pár perce.
- Szóval jól van. - sóhajtottam megkönnyebbülten.
- Miért? Azt hitted bajban van? - döbbent meg és végre rám nézett.
- Valami történt az oldalával. Eddig dolgoztam egy varázslaton, ezért fel se tűnt a fájdalom, csak most. Ezek szerint nincs nagyobb sérülése, ha nem vetted észre.
Erre nem mondott semmit. Utána nem beszéltünk csak figyeltük a másikat. Kezd egy kicsit kínossá válni a szituáció.
- Gondolom Argot-tal mentek. Akkor siess és pakolj össze!
- Te nem jössz?
- Később. Előtte van egy kis elintézni valónk Annával. Estére beérünk titeket.
- Akkor... Viszlát este! - köszönt el és tovább ment.
Anna elindult felém. Akkor újra be kellene menni Nili-hez. Remélem most már nem fog kitessékelni Markus. Azonban jó lehet nekik. Szerelmesnek lenni. Igaz, egy idő után a szerelem eltűnik, de a szeretet és a kölcsönös bizalom, amit kiépítettek maguk között soha nem szűnik meg. Legalább az ő sorsuk alakuljon jól. Felmentem az emeletre és bekopogtam a szobába.
- Gyere be Etron! - hallottam Markus mély hangját.
Beléptem. Markus és Nili egymás mellett ült, aki most látja meg őket, nem mondaná meg, hogy pár perce még nagyban csókolták egymást.
- Ugye most nem zavarok? - kérdeztem.
- Nem. Mennem kell, mert nem sokára indulunk. - állt fel Markus és elindult felém.
Mellettem megállt.
- Kérlek, vigyázz Nili-re. - mondta és tovább ment.
Többet beszélt mint szokott. Végül az itt maradt lányra néztem.
- Megalkottam a pajzsot, aminek a segítségével eljutunk a falumig. Az időhatárát nem tudom, szóval az lenne a legjobb, ha minél hamarabb odaérnénk. - mentem közelebb.
- Rendben. Az alakváltó?
- Ha jól érzem nemsokára beér a faluba. Kezdhetem a varázslatot?
Csak bólintott egyet válaszul. A Nitensek könyvében megjelöltem, hova írtam bele az általam újonnan kitalált varázslatot. Ha meg van jelölve a szalaggal, ami a könyvben van, akkor nem ugrik át a varázslat egy másik oldalra, míg a szalagot át nem helyezzük máshova. Valamelyik ősömnek úgy látszik volt esze.
A tenyeremet Niliva felé fordítottam és kinyújtottam a könyökömet. Úgy nézhetek ki, mintha meg akarnám akadályozni valamiben Niliva-t. A könyvbe pillantottam majd vissza. Olyan sokszor néztem át ezt a rajzot, hogy újra fejből meg tudnám alkotni, és ez a lényeg, mert most meg kell tennem. Lépésről lépésre képzeltem el a mintát a tenyerem előtt, minden új motívumnak kiejtettem a nevét. Az elsőnél csak egyet a mondtam a másodiknál már az első és a második nevét és így haladtam sorjában. Magamban mondogattam ezeket a neveket közben pedig az alakzatra is figyelnem kellett. Utoljára pedig Niliva-hoz kellett kapcsolnom a pajzsot, ami körülvette őt. Niliva érzékelte, mit is tervezek és segített benne. Megnyitott egy kaput, egy aprócska kaput, amin el lehetett érni az energiáját. Ezzel sokat segített. A varázslat szinte azonnal életre kelt, amint megérezte a védendője energiáját.
- Kész. - mondtam - Nagyon fárasztó? Kellemetlen? Valami?
- Nem, nincs semmi. - nézett maga elé, gondolom a pajzsra figyel - Szinte tökéletesen alkalmazkodik hozzám.
- Ez a lényege. - sóhajtottam - Miközben létrehoztam személyre is szabtam neked, nehogy bárminemű probléma is felmerüljön az út alatt.
Egyszer felkeresett Anna. Gyorsan leráztam, mert a négy felé figyelés már nem megy annyira biztosan.
- Induljunk, Anna már vár ránk. - intettem Niliva-nak.
Igyekeztem, ezért gyors tempót diktáltam. Minél előbb Annához szeretnék érni. Mikor megérkeztünk Anna már átváltozott, engem már nem döbbentett meg a kinézete, de érzékeltem Nili megállt mikor meglátta. Nagyon hálás vagyok Annának, hogy elvisz minket. Bár biztosan annyira utálja ezt, mint én a a fordítást. Felsegítettem Nili-t Anna hátára, utána én is felkapaszkodtam. Mivel Niliva nem talált semmi kapaszkodót magának, ezért átkarolt, mire kicsit kérdőn hátranéztem. Anna felől érzékeltem valamit, de aztán annak hamar nyoma veszett, ezért nem törődtem vele. Miután felszállt Niliva megszólalt.
- Sokszor repülsz vele?
- Nem igazán. - feleltem - Nem annyira szeret cipelni valakit.
- Ó, értem. Pedig a látvány az - nézett körbe - lélegzetelállító.
- Igen, tudom.
Ezzel be is fejeztük a beszélgetést. Mi ketten ha nem veszekszünk akkor csak szinte tőmondatokban, esetleg öt normális mondattal osztjuk meg egymással a gondolatainkat. Anna a falu előtt tett le, ahogyan kértem tőle. A pajzs, amit Nili körül létrehoztam még bírja, de nincs kedvem tovább kísérletezni vele. Amint meglátott az őr már nyitotta is a kaput. A falu ugyanazt a ritmust tartotta, mint mikor a tündék itt voltak. Sokan még a földeken dolgoztak utolsó simításként. Igazából csak a tömeg lett kisebb, mint feltűnő változás. Nili is követett, mivel mögöttem lépett be egy olyan pajzzsal védve, amit én hoztam létre, ezért nem halt meg az őseim átkától. Klirn fogadója felé igyekeztem, nem szeretnék a vártnál több időt itt tölteni. Szerencsémre útitársam szó nélkül követett. Amint beléptem a fogadó ajtaján elkiáltottam magamat.
- Klirn!
- Ne üvölts, itt vagyok! - bújt elő a pult alól.
- Mit csinálsz te a földön?
- Javítok. Néha cserélni kell a huzalokat különben egyszer csak elszakadnak. - magyarázta.
- Szóval még mindig működik a ketyeréd.
- Mi az hogy! Tökéletesen működik. Azonban mit szeretnél? Tudtommal Broton felé kellene tartanod egy seregnyi tündével.
- Igen, én is úgy tudtam. Kellene egy szoba a hátam mögött lévő hölgynek míg a háború tart.
- Szívesség? - kérdezte kicsit idegesen.
- Kifizetem ne aggódj.
- Akkor jó. - engedte ki az eddig bent tartott levegőjét - Tudod mire képes az anyám. Mellesleg lógsz még az alakváltók itt lakásáért is.
- Nos, az alakváltóké itt van. - tettem le egy teli erszényt a pultra.
- Nagyon hiányzik annak, akitől csórtad? - tette fel a kérdést.
- Tényleg választ akarsz erre kapni?
- Igaz, felejtsük el. Kérem fáradjon ide kisasszony. - intett neki Klirn.
Nili idejött a pulthoz és közöttünk kapkodta a fejét. Ő még nem találkozott Klirn-nel.
- Nem mondtad, hogy van testvéred. Ikrek vagytok? - nézett ránk.
Csak felnevettünk Niliva kérdésén. Aki először lát minket egymás mellett mindig megkérdezi.
- Vér szerint semmi közünk egymáshoz. - mondtam neki - Csak a véletlennek köszönhetjük hasonló megjelenésünket.
- Visszatérve a maradásodra. - vett elő Klirn egy hatalmas könyvet és egy fémeszközt.
- Az mi? - néztem a fémet.
- Ez? Lúdtoll íróeszköz helyett készítettem. - emelte fel a találmányát - Majd máskor bemutatom.
Ekkor lépett be az anyja a hátsó ajtón.
- Daren! Micsoda öröm látni téged! - jött ide mellénk az asszony - Kicsoda ez a csinos fiatal asszony?
- Tekkern Niliva vagyok. - felelte félénken a megszólított.
- Tekkern? - nézett rám Klirn anyja.
- Jóban vagyunk Jelenleg az anyja miatt kellett ide menekülnie. - magyaráztam - Kaphat egy szobát a háború végéig?
- Nos, ha Daren beengedett a faluba akkor valamelyest bízik benned. - kezdte az asszony - Van szobánk, természetesen. Ilyen időkben kevés a látogatónk.
- Nili, mennyi van nálad? - fordultam felé.
- Miért érdekel? - tette fel azonnal a kérdést.
- Attól függ most vagy utána fizetsz-e.
Csak sóhajtott, majd egy mosoly kíséretében az asszonyhoz fordult.
- Mennyiért maradhatok?
- Három arany ötven ezüst. - mondta egy kis idő után az asszony - Bár nem tudom meddig fog tartani a háború, de ez az összeg elég lesz bármeddig maradsz is.
Nili azonnal kifizette az összeget. Neki egy kicsit több pénz van a tarsolyában, mint nekem. Klirn azonnal felkísérte Nili-t a szobájába, de még gyorsan utána szóltam.
- Nem hagyhatod el a falu területét! Ha elhagyod akkor utána ellenségként kezellek!
- Tudom, nem kell mindig emlékeztetned!
A két fogadós csak kapkodta a fejét közöttünk.
- Egy átok. - adtam a rövid magyarázatot az itt maradt asszonynak.
- Bocsáss meg Daren, amiért ezzel zargatlak, de az alakváltók?
- Kifizettem Klirn-nek. Nekem mennem kell, ugyanis Anna itt vár rám a falu előtt.
- Rendben, menj csak. Aztán vigyázz magadra!
- Vigyázok, viszlát! - ezzel kimentem.
Bár Klirn-nel nem vagyunk testvérek, sokan a faluból mégis úgy kezelnek minket. Egy idő után hozzászoktunk, és úgy tűnik most már az anyja is belejött ebbe. Habár hiába vagyok a "fogadott" fia attól még ki kell fizetnem, ha egy barátom vagy több is a fogadóban száll meg.
Anna már kicsit összehúzta magát, mintha aludni szeretne, mikor kiértem.
- Sokáig voltál bent. - jegyezte meg azonnal.
- El kellett rendeznem az utánatok maradt számlát.
- Azt hittem a tündék fizetik.
- Én is, de mindegy számítottam erre a lehetőségre is.
- Honnan szereztél pénzt hozzá?
- Még maradt abból, amit a megszállt tündevárosból loptam össze, plusz Broton-ban is tevékenykedtem egy keveset mikor beértem és a mostani harcnál a katonáknál. Tudod Niliva testőrei magasan képzett harcosok voltak, ezért a zsoldjuk is több volt, mint egy átlagos katonának.
- Megloptál egy halottat?
- Már úgysincs szüksége rá!
Közben felszálltam rá és a magasba emelkedtünk. Az úton sokat beszélgettünk főleg kis semmiségekről. Valahogy igyekeztünk mindketten kerülni a komolyabb témákat.
- Nili miért akart ennyire a fősereggel maradni? - kérdezte hirtelen Anna.
- Hmm. Nem tudom. Felsorolt pár okot, de szerintem nem az volt a valódi indoka.
- Akkor mire tippelsz?
- Szerintem Markus mellett szeretett volna maradni és mellette bizonyítani az erejét, miszerint ő nem egy báb.
- Miért akart Markus-szal lenni?
- Szerelmesek azért. Már régóta csak Entera párszor keresztbe tett nekik.
- Értem. Szerinted milyen érzés szerelmesnek lenni?
- Nem tudom. Azt hiszem még nem voltam. Te tudod?
- Nem.
- Pedig azt hittem kicsit jobban belelátsz a témába.
- Nos, szerinted Lace-szel erről szoktunk beszélni?
- Igaz. Nem tudom elképzelni a szituációt.
- Látom a tündéket! - váltott témát Anna.
Előre néztem én is. Apró fénypontok a sötét talajon. Nem is vettem észre mennyire besötétedett az indulásunk óta.
- Te látsz egyáltalán? - kérdeztem Annát.
- Valójában nem olyan jól. Csak Argot elméjét követtem.
- Mertél így repülni?
- Igen.
- Ha máskor ilyen van szólj és megállunk, nem kockáztatjuk az esetleges baleseteket.
- Rendben, legközelebb szólok.
- Fáradt vagy? - lepődtem meg az előző mondatán.
- Kicsit. Honnan tudtad?
- Nem kezdtél el veszekedni.
- Fárasztó plusz súllyal repülni, főleg ilyen nagy távolságokat.
Szerencsére a tündék megálltak éjszakára. Leszállásunk után jelentkeztünk Argot-nál, miszerint épségben visszaértünk, majd kerestünk egy nyugodt helyet. Mindketten megtaláltuk a csomagunkat. Egy sátrat lusták voltunk felállítani, így egy kicsit félreesőbb helyen kiterítettük a pokrócunkat és azon elterülve egy másikkal takarózva egymás mellett aludtunk el.
*Négy nappal később/Legort szemszöge*
Mikor megláttuk Broton jellegzetes kapuit öröm töltött el. Végre négy napi gyaloglás után eljutottunk idáig. Nem láttuk az emberek zászlóit, helyette fekete lobogók feszítettek mindenütt. Ez jelképezi a Névteleneket. A kaput kinyitották az érkezésünkre. Ismerve Noren-t azonnal megváltoztattam az energiaszínemet fehérről zöldre. Végül baljós előérzetem beigazolódott, ugyanis hirtelen az egyik tetőről egy talpig feketébe öltözött alak vetette be magát a tündék közé. Pár pillanat múlva már mellettem állt és átkarolta a nyakamat, majd igyekezett barátilag megfojtani. Persze azonnal ellenkeztem mire egy rövid ideig tartó huzavona lett az eredménye.
- Mi az öcsi, nem örülsz a viszont látásnak? - nevetett Noren.
- Hányszor mondjam még neked és Markus-nak, hogy ne hívjatok öcsinek?! Nálad csak egy évvel vagyok fiatalabb!
- Igen, igen. Hagyd abba a nyafogást! - intett érdektelenül - A mestered vár.
- Mi lett volna, ha ezzel kezdesz nem pedig az üdvözléseddel?!
- Valami baj van? - jött mellém Anna - Furán éreztem magamat.
- Jaj, de aranyos kislány! És milyen kicsi! - megfogta Anna kezét - Noren vagyok örülök a találkozásnak!
- Engedd el a kezét! - figyelmeztettem Noren-t - Alig tíz centivel kisebb nálad és hagyd békén.
- Mi történt veled? Védelmezel valakit? - cukkolt továbbra is Noren közben rákönyökölt Anna vállára, ezzel is éreztetve mennyire örül, hogy kisebb nála.
- Ezt miért csinálja? - értetlenkedett Anna, mivel semmit se értett Noren bemutatkozásából.
- Mindig ilyen, de kérlek kerüld el. - magyaráztam - Azt mondta a neve Noren.
Anna érezvén az idegességemet ellépett Noren mellől, aki erre kicsit megingott, de az elesés leghalványabb jelét sem produkálta. Mielőtt még újra hozzáérne gyorsan neki szegeztem egy kérdést.
- Miért hív?
- Tudja a fene. Kérdezd meg tőle. - felelt hanyagul - A kislány a tiéd?
- Azonnal megtudom, ha hozzáérsz! - fenyegettem meg másodjára - Nem akarlak megölni.
- Nem is tudnál. - jegyezte meg - Nem ölhetünk meg egy olyan személyt, aki szintén rendelkezik Vérkővel. De megértettem békén hagyom a lányt.
- Kösz, ha most megengeded.
Azzal elindultam Belenior felé. Mivel nála van a Vérkövem könnyedén megtalálom ebben a hatalmas városban.
- Hova mész?
- Hívott Belenior. Mennem kell. Keresd meg a szakasztársaidat.
- Rendben, ne keveredj bajba!
Erre nem mondtam semmit. Ezt nem mindig én döntöm el. Hamarosan megtaláltam az épületet, ahol Belenior tartózkodott. Két őr állt az ajtónál, de felismertek így beengedtek. A Vezér is itt lesz. Az épületben könnyedén tájékozódtam holott még sosem jártam itt. Az emberi épületek sokszor ugyanarra a logikára épülnek, szóval nem nehéz kiismerni őket. Egy hatalmas faajtóhoz értem. Bekopogtam rajta, majd benyitottam.
A terem nagy volt és díszes. A fehér falak tele voltak festményekkel, melyek a világ különböző tájait ábrázolják. Középen hatalmas faasztal, lábai díszesen faragottak. A székek ugyanabból a fából készültek mint az asztal és bársonyhuzattal voltak bevonva a párnáik. Ez egy brotoni előkelőség rezidenciája lehetett, esetleg most is az.
- Látom épségben ideértél Etron. - hallottam a Vezér hangját.
Reflexből kihúztam magamat és meghajoltam előtte.
- Gyere ülj le! - mutatott az egyik székre.
Még Belenior, Dante, Korith és Zurtan ült itt. Gondolom még Argot-ra és Markus-ra várunk. Korith Markus kiképzője és a harcosok Vezetője, makacs, határozott és piszok erős. Bár nem olyan magas, mégis teste robusztus, szimplán erővel nem lehet felé kerekedni a harcokban. Zurtan Niliva-nak adott gyorstalpalót, mikor csatlakozott. Ő a kereskedők Főura és tanítója. Alapos, megfontolt, hidegvérű és számító. Mindenből csak a hasznot lesi. Markus és Argot egyszerre értek ide. Ők is helyet foglaltak, csak előtte Markus is meghajolt a Vezért előtt, mint én. Kíváncsian vártam miről fog folyni az itteni tárgyalás. Meg nyilvánvalóan egy másik kérdés is motoszkált a fejemben. Mi ketten Markus-szal hogyan kerültünk ide?
- Köszönjük a segítségüket. - szólalt meg Dante - Ha nem foglalják el Broton-t több héttel vagy akár hónappal elhúzódhatott volna a háború.
- Van érdekem Enetra bukásában, ezért segítek. - felelte komolyan a Vezér - Ha megbocsát szeretnék hallani egy jelentést Etron-tól és Markus-tól.
Szóval ezért kellettünk főként. Ha egy csapattól a Vezér kér jelentést, akkor mindig a csapat vezetője a harcos beszél, jelen esetben Markus. Szerencsére ő röviden, lényegre törően tud mindent elmesélni, így jó pár percet spóroltunk meg a jelentéssel.
- Van hozzáfűzni valód, Etron?
- Nincs, Vezér. - feleltem.
- Azt javaslom Markus és Etron csak a megbeszélés egy részén maradjon itt. Egyetértenek? - folytatta a megbeszélést a Vezér.
A többi résztvevő bólogatott.
- A tünde varázsló családokból hányan tudnak nekünk segíteni? - tette fel a kérdését a Vezér.
- Jó magam, aki két varázsló család erejével bír, még az Achelle család feje és a Kinpa család.
A felsorolás után a Vezér rám nézett. Eddig a Xiandre testvér párnak volt a dolga elmondani mindent a varázsló családokról, de a haláluk után úgy látszik rám marad ez a szerep.
- Spes és Gorvi család. Spes az ismeretlen, hatalmas erejükről ismertek nincsen külön ága a mágiának, amivel foglalkoznának. A Gorvi család tagjai viszont az erejükkel képesek ideiglenes megfosztani bármilyen varázslót az erejétől. Az Achelle család a kutatásban remekel, mindent tud a tündei és az emberi családokról és erejükről. A Kinpa család az erejével ösztönös félelmet tud kelteni bárkiben, a félelem az erejük. - ismertettem mindenkivel a családokat.
- Nem lesz elég, még ha Etron a mi oldalunkon is harcol. - jegyezte meg a Vezér - Az elemi varázslók ellen is kell majd tennünk valamit, Enetra udvarában elég sok van belőlük, nem mellesleg a legtöbb emberi család is Enetra-t szolgálja, amelyik pedig nem ők félnek és nem csinálnak semmit.
- Ha megengedi. - állt fel Dante - Ha már a mi erőnk felfedésre került, kérem Etron is ossza meg velünk a családjai tudását.
A Vezérre néztem, aki csak biccentett egyet.
- A Nitens család a tudás őrzői, a korona védelmezője és a pajzsok mestere, erejük forrása ismeretlen és gyenge, a varázslatok másításával váltak erősebbé. A Vellus család az elmemágiákkal foglalkozik, az emberek között ők fejlesztették ki először a telepátia képességét. A Xiandre család tünde felmenőkkel rendelkezik, az illúziókat kutatják és művelik. - összegeztem az elméleti tudásomat, gyakorlatilag a felének vagyok a birtokosa.
- A többi emberi varázsló család nem hajlandó nekünk segíteni. Hogyan tervezi ezt megoldani? - nézett a Vezér Dante-ra.
A tünde kicsit feszengve ült a székében, ugyanis eddig még nem talált erre megoldást. Szót kérvén felálltam a helyemről.
- Igen, Etron? Van ötleted?
- Igen, uram. Holnap összehívok egy gyűlést az emberi varázsló családok között. - feleltem - Igyekszem majd azon lenni, hogy Enetra minél több követőjét veszítse el, ha ez nem is sikerül tudni fogom melyik család támogatja őt valódi hűséggel és melyik nem.
- Az elemi varázslók?
- Markus a legerősebb föld elemi mágus. Az egyik alakváltó pedig víz elemi mágus. Dorar az egyik legerősebb tűz elemi mágus, hiába elvetemült a tudása vitathatatlan. Szél elemi mágusból pedig csak egyet ismerek, ő pedig soha nem szolgálná Entera-t. - ültem le beszédem befejeztével.
- Hárman harminc ellenében hiába is erősek alig lesz valamennyi esélyük. - szólt közbe Korith - Azonban Markus jelentésében szó volt hármas ikrekről. Mit tudsz róluk mondani, Etron?
Nem tetszett ez nekem, nem akarom belekeverni őket.
- A jövőben hatalmas lesz az erejük, de még teljesen kifejletlen. Az egyikük épphogy csak képes uralni a tüzet, a másiknak csak pár hete jelentkezett a föld elemi ereje, a harmadik varázsló, de jelenleg csak ösztöni varázslatokra képes. - igyekeztem az igazságot mondani, de minél jelentéktelenebbül.
A Vezér erre Belenior-ra nézett, aki csak egy kicsit sóhajtott.
- Etron. - kezdte, mire elkezdtem kényelmetlenül érezni magamat - Tudjuk, hogy te tanítottad az egyiküket. Mi mást tudsz még?
Nyeltem egyet és közben magamban bocsánatot kértem az ikrektől, amiért elmondok róluk mindent.
- A föld elemi ereje Alton-nak erősödött. Emerisz egészen jól használja már a tüzet, valamelyest már támadni is tud vele, mellesleg két napja bukkant fel a másik elemi ereje, ami a szél. Ha ketten Alton-nal összedolgoznak sokkal erősebbek lesznek, azonban ehhez elengedhetetlen a harmadik iker, Lara, aki felügyeli testvéreit és erejével irányítja a támadásokat.
- Köszönjük, hogy ezt elmondtad. - felelte Belenior - Most mehettek Markus-szal. Szerintem a varázsló családok gyűlését már ma el kellene kezdened szervezni.
- Rendben, értettem. - álltunk fel egyszerre és elhagytuk a termet.
Nem akartam elmondani nekik mindent. Azonban nem tehettem mást. A Vérkő és az esküm, miszerint a mesteremhez hű leszek kötelez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése