68. fejezet - Az éjnek nincs vége

*Legort szemszöge*

  Nem beszélhettem az út alatt Annával, mert nem tudom mennyire figyeli őt Entera. Ha nagyon figyeli akkor feltűnt volna a telepatikus csatorna, amit létrehozok a beszélgetés miatt. De Entera akár a nyomomban is lehet, ekkor viszont egyáltalán nem ügyel Annára. Inkább nem kockáztatok. A nap még nem jött fel a horizonton, de a fénye már elért ide. Az eddigi éjsötétségből, már szürkeség lett és az ég alján egy vöröses csík húzódott jelezvén, mindjárt eljő a reggel. A hajnali szürkületben kirajzolódott előttünk a Freun-hegy, hatalmas csúcsát soha el nem olvadó hó fedte be. Bár kevesen tudják, az egész hegy alatt van egy hatalmas barlangrendszer. A hegyet hatalmas oszlopok tartják meg, mert amikor ezt létrehozták, hatalmas űr maradt alatta, majdnem vissza is süllyedt, akkor erősítették meg a talajt. A barlangrendszer nagy kiterjedésű, túlnyúl a Freun-hegyen. A Vezér talált rá és azonnal elkezdte feltérképezni, aztán a Névtelenek beköltöztek ide. Bár látszik nem mi vagyunk az első lakói, talán törpök voltak itt előttünk, de mivel semmilyen érc nincs itt hamar el is hagyták ezt a helyet. Még kiskoromban mikor a többiek elől bujkáltam többször is bejártam az egészet. Mondhatni a fejemben van az egésznek a térképe. A Xiandre testvérek elrejtették a bejáratot, senki sem képes átlátni a varázslatukon, azonban mi tudjuk mit is kell keresnünk, így ez az illúzió nem befolyásol minket. A hegy lábánál hatalmas sziklák voltak egymásra halmozva, mintha valaki egy kisebb hegyet szeretett volna építeni a Freun mellé. Az egész ingatagnak tűnik, ha egyszer hozzáérsz rád omlik az egész. Ez csak akkor igaz, ha a rossz kőnél próbálsz meg bejutni, de akkor mondhatni elvágod a Névtelenek főbejáratát és több hónapnyi munkát adsz nekik, ugyanis helyre kell állítaniuk a csapdát. Egyszer már láttam, sőt segítettem is ezt újraépíteni, mert egy erre járó megpróbálta megmozdítani az egyiket, nem tudom miért, azonban sikerrel járt, viszont az összes szikla ráesett. Lehet már nem volt szomjas a tettekor, de ki az, aki egy ingatag alapokon fekvő sziklahalmazt háborgat?
 - Megállni! - hallottam magam mellől.
  Mikor először odanéztem, még senki sem volt ott, viszont engedelmeskedtünk és megállítottuk a lovainkat. Lassan előtűntek a fekete alakok, akiken illúzió varázslat lehetett, ugyanis a ruhájuk teljesen elütött a környezettől. Fekete ruha, fekete maszk, ami csak a szemet nem takarja el, valamelyikük még a csuklyát is az arcába húzta. Fegyverek széles választéka volt náluk és hárommal osztható létszámban vannak. Ezek így együttesen Névtelenek egy csoportját teszik ki. Még az út alatt megszabadultam a sisaktól szabadon hagyva az arcomat. Így se ismernek fel, ugyanis sokat változtam, Markus-szal ellentétben.
 - Leszállni! - jött a következő utasítás.
  Markus-szal összenéztünk. Ő vállat vont, majd leszállt a lováról, követtem a példáját. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből az egészből. Kilencen voltak, tehát három csapat, ami hat jó harcost és három tűrhetőt jelent.
 - Két vándor mit keres errefelé? - nézett ránk, aki eddig a parancsokat adta - Ha itt hagyjátok minden értéketeket akkor baj nélkül tovább állhattok, ha nem, nos, nincs sok esélyetek ellenünk.
 - Mit gondolsz Etron? Álljunk tovább? - kérdezte tettetett aggodalommal Markus.
 - Nem is tudom Markus, még sosem kínáltak fel nekem ilyen lehetőséget. - feleltem.
  Az itt lévő Névtelenek tanácstalanul néztek ránk. Kíváncsi voltam mikor jönnek rá, kik is állnak előttük. Nem minden Névtelen ismeri a másikat, de Markus a származása miatt ismert, engem pedig utál a jelenlegi Vezér, szóval biztosan tájékoztatott mindenkit szerény személyemről.
 - Falto Etron és Oboren Markus? - kérdezte egy kis idő után a szóvivő.
 - Igen. Bemehetünk? - kérdezte hanyagul Markus.
 - Öhm, nem engedhetlek be titeket. - állt egyik lábáról a másikra - A Vezér megparancsolta, hogy...
 - Vele akarunk beszélni. - vágtam közbe - Azt hiszem ez volt a parancsa.
 - A fegyvereiteket el kell vennünk. - tette hozzá bizonytalanul.
 - Csak ennyi? - néztem rá kérdőn - Felőlem. Markus, hat embernek add oda, mert nem fogják tudni cipelni.
  Közben lecsatoltam az övemről a kardomat és pár főzetet. Majd odanyújtottam a Névtelennek. Szótlanul elfogadta, bár gondolom tudta, van még nálam egy tőr, de azt nem terveztem senkinek sem odaadni. A lovainkat ketten elvezették, a maradék hét ember minket kísért be az erődbe. Végtére is pár lépés után visszaadták Markus-nak a fegyverét, ugyanis ő könnyedén cipeli azt, míg más beleszakad. Érdekes volt újra eme falak között sétálni, sok emlék, keserű és jó egyaránt, felvillant a szemem előtt. Lehet újak azok, akik vezetnek, még bizonytalanul közlekednek itt. Egyszer jobb helyett balra fordult a legelső ember, mire megálltam.
 - A Nagyteremhez tartunk, nem? - kérdeztem.
 - De. - válaszolt bizonytalanul.
 - Akkor erre kell menni. - mutattam a helyes irányba.
 - Tényleg. - motyogta, majd tovább vezetett.
  Vajon mit fog tenni velünk? Ha azonnal meg akar minket öletni akkor harc lesz a vége. Mivel erősebb varázsló reményeim szerint nem tartózkodik itt, így azzal jó nagy előnyre tehetek szert. Noren és Merwoa elméjét nem érzékelem nincsenek az erődben. Remélem sikerült leszedni Merwoa-ról a rontást. Mikor beértünk a teremben éppen zajlott egy párbaj. Ragon valaki ellen. Hirtelen azonban mindenki felénk fordult. Még a párbajozók is megálltak. Először nem értettem miért, aztán eszembe jutott. Vége van a Pecsét eltakaró bűbájnak, ezért néztek ide.
 - Ezt is a fővarázslói címmel érdemelted ki. - suttogta nekem Markus - Tényleg nem fogsz tudni titokban közlekedni.
 - Hagyj már ezzel. - hárítottam, majd beléptem a teremben a vezetőnket hátrahagyva.
  Markus követett, nem előzött a fegyvere nála maradt. Gondolom elfelejtette odaadni a kísérőinknek.
 - Miért van nála fegyver?! Nem azt mondtam vegyétek el tőlük?! - állt fel azonnal a Vezér fia, aki az apja székében ült.
 - Milyen fegyverről beszél? - kérdezte óriásul Markus.
 - Arról, amit a kezedben tartasz. - feleltem.
  Erre nem mondott semmit se. Telepata lévén érzékeltem az egyértelmű érzelmeket, senki sem vette komolyan az új "Vezér" kiakadását.
 - Most azonnal vegyétek el tőle! - követelte.
 - Nem adom oda senkinek sem. - nézett a "Vezérre" - Főleg nem a te parancsodra.
 - A Vezéred vagyok! Nem szegülhetsz ellen nekem! - nézett ránk szikrázó szemekkel - Itt most én parancsolok mindenkinek.
 - Ezt kötve hiszem. - kotyogott közbe Markus.
  Mindig kimondja azt, amit gondol. Ő már csak ilyen. Sosem hazudik, így másnak nyersnek tűnhet, de valójában nem szándékosan bánt meg mindenkit. Mondjuk most szerintem még szándékosan is csinálja.
 - Ne merj többé megszólalni engedély nélkül te semmirekellő. - csatázott szóban Markus-szal.
 - Minek neveztél? - lobbant fel benne a düh.
 - Markus! - szóltam rá, majd folytattam - A Vezér fia, még sem illendő őt így hidegvérrel lemészárolni.
 - Nem terveztem megölni őt, csak szimplán móresre tanítani. Hiszen mégis csak egész életében henyélt és élt abban a jólétben, amit az apja teremtett, de soha nem segített neki. Az apja kiérdemelte mindenki tiszteletét ebbe a teremben, ő nem. Nem jogos a kinevezése.
 - Egyetértek veled. - feleltem - De Entera segítségével bárki trónra kerülhet, de szerinted mi fog történni vele, miután Entera nem segíti többé?
 - Elég legyen! - kelt ki magából - Etron-t vigyétek börtönbe, Markus itt marad, ha már ennyire nagy a szája.
  Nem értettem mi ebben a logika. Ugyanúgy részese voltam a beszélgetésnek.
 - Az apám fogadott fiát, azaz fogadott testvéremet nem állíthatom csak úgy ki párbajozni, nem? - mosolygott gonoszan - Vigyétek!
  Mondjuk mindig is utált emiatt, de ez ellen nem tudok mit tenni. A Vezér számomra mindig is a Vezér maradt, sosem tudtam rá apaként tekinteni. Mondjuk szerintem így is volt jól, hiszen a valódi apámat soha nem ismerhettem. Sokáig nem mozdult senki sem a parancs hallatán. Végül az első sorból feltápászkodott valaki. Régről ismertem, néha volt egy-egy közös küldetésünk.
 - Gyere, nem akarom tovább hallgatni a hisztijét. - mondta mikor mellém ért, direkt halkan, nem szerette volna, ha a "Vezér" is hallja.
  Mikor elhagytam a termet, akkor kezdtem el faggatni.
 - Mióta tart ez az egész?
 - Olyan két hónapja. Már mindenki kezdi megelégelni a helyzetet. Bár, mit ne mondjak, én reménykedem benne a ti felbukkanásotok lesz a kulcs a megoldáshoz.
 - A mi felbukkanásunk? - kérdeztem vissza.
 - A Vezér elméletileg visszavonult a Nagyterem mögötti szobájába, nos, reméljük még életben van, de ha nem úgy hiszem vagy valamelyik alvezér, vagy ti Markus-szal fogjátok vezetni tovább a Névteleneket.
 - A Vezér életben van. - mondtam, és megálltam - Érzékelem az elméjét, mintha aludna.
 - Mert te telepata is vagy, igaz?
 - Igaz. - tovább mentem - Most elviszel a börtönig? - néztem rá.
 - Dehogyis. - állt meg - Gondoltam elkísérlek egy darabon, aztán visszafordulok, mintha elmentem volna odáig.
 - Rendben. - egyeztem bele - Úgy is van folyosó, ami annak a szobának a szellőző nyílásába vezet onnantól könnyű bejutni. Bár a felszínen ráccsal és varázslattal van védve, ha bent vagyunk azok nem hatnak ránk.
 - Annak a szobának van külön szellőző járata? Bezzeg a mi szobáinknál csak a folyosón van egy és az is sokszor eltömődik. - morgott - Ezért volt jó régen. Ti is ott laktatok Markus-szal és Markus föld elemi mágiával könnyedén kitisztította a szellőzőt. Tényleg így megemlítve, hova tűntetek nyolc évre? Már kezdett híre menni a halálotoknak.
 - Entera-val találkoztunk. Egy varázslat, mely ha eltalál egy véletlenszerű helyre visz, az esetek kilencven százalékában halálos helyre, bele egy napba, vagy ki az égbe. De lehet egy város is. Bárhol kilyukadhattok.
 - És életben maradtatok mind a hárman? Szerencsések vagytok. - jegyezte meg.
 - Szerencsének is lehet mondani. - ingattam a fejemet - De elszakadtunk egymástól. Bár úgy hallottam Nili-t és Makrus-t egy helyen találták.
 - Csodálkoztam volna, ha egy varázslat szétszakítja őket. - legyintett egyet - Te hova érkeztél?
 - A szülőfalum mellé a szántásba. - feleltem.
 - Na és erre menyi volt az esélyed? - nevetett fel - De ha itt maradtál, miért nem jöttél vissza?
 - Kerestem Markus-t. - ezzel lezártam a válaszomat - Megérkeztünk. Szerintem menj vissza, a távozásod feltűnő volt, ha nem érsz vissza az még feltűnőbb lesz.
 - Sok sikert! - nyújtotta a kezét - Már épp ideje volt megdönteni ezt a kis zsarnokot.
  Kezet fogtam vele, majd ő sarkon fordult és elindult visszafelé. Remélem Markus még bírja idegekkel. Elővettem a tőrömet és elkezdtem vele kopogtatni a folyosó falán. Egy ideje már mentem, mikor hirtelen kongást hallottam. Megtaláltam a folyosó bejáratát. Rátettem a tenyeremet arra a pontra, ahol kongott a fal és energiát kezdtem átadni. Egy szimpla kőnél ez nem működne az energia a tenyeremben maradna. De ez nem szimpla kő. Fehér vonalak jelentek meg a sziklán, amik egy ajtót rajzoltak ki. Amint az ajtó összes vonala kiemelkedett a sziklából az ajtó magától kinyílt. Amikor kinyílt az ajtó, erős befelé húzó huzatot éreztem, mintha a titkos folyosó venne egy nagy lélegzetet. Miután beléptem az ajtó visszazáródott. Hátulról ugyanezzel a módszerrel ki lehet nyitni, szóval nem ragadtam idebent, de mikor először kezdtem felfedezni ezeket akkor nagyon megijedtem. Egy aprócska fénygömböt hoztam létre a tenyeremen, az világított a sötétségben, ami szinte áthatolhatatlannak tűnt. Motoszkálást hallottam a padló felől, mikor arra vittem a fényt, ijedt rágcsálók szaladtak szanaszét. De nem csak patkányok voltak itt, hanem bogarak is, néhol egy-egy csont, amiket a patkányok húznak ide a szellőzőből. Szerencsére ez a folyosó nem ágazik el, csak kanyarog. Egyszer egyszer majdnem neki ütköztem a falnak, ugyanis a gömb a kezemben nem szolgáltat olyan nagy fényt és a sötét falat az üres sötétségtől néha nehéz megkülönböztetni. Igyekeztem gyorsan haladni, bár már Markus jobban kezeli az indulatait, mint kiskorában azért jobb félni, mint megijedni. Nem szeretném, ha idegességében vagy egy kisebb dühroham által lerombolná a Nagytermet. Azért sokáig tartana újjáépíteni azt. Egy idő után jobban meg tudtam különböztetni a falat az ürességtől. Valahonnan fény jut be a folyosóra, közel járok a szellőzőnyíláshoz. Egyet fordultam és megláttam a függőleges kürtőt, ami a célom volt. A folyosó végén volt egy facölöp leverve a földbe. Gondolom ezt használták mikor pucolni kellett a kürtőt. De már ritkán jön ide bárki is. Talán páran ismerik ezt a folyosót, főleg azok, akik itt takarítanak. A cölöp mellett volt egy láda. Az már itt volt mikor felfedeztem ezt a helyet, szerszámokat tárolhattak benne. Kinyitottam és benne volt a kötél melyet évekkel ezelőtt itt hagytam. A láda megóvta őt a nedvesedéstől, így még nem bomlott szét. Használható állapotban van, de azért ne bízzuk a véletlenre. Egy erősítő varázslatot használtam rajta. Így biztosan nem fog elszakadni, vagyis egy ideig biztos nem. A kötelet jó erősen az oszlophoz rögzítettem, de figyeltem a csomóra, hiszen többször is szeretném még használni ezt, tehát olyat kötöttem, amit ki lehet bontani. A kötél végét ledobtam a szellőző nyíláson. Nem esett be a szobába, mert egy második rács felfogta azt csak egy halk puffanást lehetett volna hallani, ha valamilyen csatazaj nem nyomta volna el. Lehet Markus párbajozik valakivel. Nem tudom kivel, de azt a valakit sajnálom. Markus ellen nem jó kiállni. Már a mesterét is legyőzi, engem pedig már nem egyszer győzött le. Igaz, telepátiát sosem használtam ellene, de úgyis megtanítottam védekezni ellene. Elkezdtem leereszkedni a kürtőn, a lábamat a falnak támasztottam a kötelet a kezemmel tartottam és úgy lépkedtem lefelé. Már csináltam ilyet párszor, így nem féltem a leeséstől. Valaki volt lent a szobában a vezéren kívül. Nem varázsló. Telepatikusan kinyúltam és kiütöttem. Így biztosan nem fog szólni senkinek sem. Leértem a rácshoz. Egy varázslattal kinyitottam a zárat, mire a maradék kötél leomlott a szoba padlójáig. Gyorsan lemásztam rajta. A szoba egyáltalán nem változott, néha hoztam ide jelentéseket azért tudom hogyan nézett ki. A Vezér az ágyában feküdt, a hajában már voltak őszhajszálak és a ráncai is mélyebbek lettek, mint legutóbb. Azért nyolc év az nyolc év. Az asztalánál már nem papírok és térképek foglalták a helyet, hanem különböző növények, alapanyagok, lombikok és főzetek. Odamentem, elkezdtem átnézni az egészet, ki kell találnom mit használnak a Vezéren. Szerencsémre volt pár jegyzet is az asztal sarkán egy halom szárított növény alatt. Ismerem a mérget, bár készíteni még sosem készítettem el. Minden itt volt, ami az ellenszerhez kellett. Még mielőtt neki álltam volna leellenőriztem a kiütött méregkeverőt, de szerintem simán végig alussza ezt a napot. Neki álltam az ellenszernek. Óvatos voltam, nagyon fontos ugyanis mindennek a mennyisége. Nem szabad elrontani, mert utána kezdheted az egészet előröl. Elég egyszerű észrevenni, ha elrontottad, az egész pezsegni kezd és kifut az üvegből. Már párszor tapasztaltam. Néha az egész asztalt beteríti. Miközben forr nem ütődhet meg az edény, különben megint vége a dalnak és kezdheted előröl. Olyan húsz perc után már végeztem. Egy kicsit hűlt, mert csak egyszer kellett a közepénél felforralni, aztán el kellett venni a tűz fölül és csak magában belerakni a további hozzávalókat. Egy edényben volt víz, abba tettem az üveget. Így gyorsabban hűl. Egy hosszú nyelű kanállal elkezdtem keverni, míg a másik kezemmel a főzetet tartottam. Mikor már nem gőzölgött olyan intenzíven és nem égette meg a kezemet, mikor hozzáértem akkor öntöttem át egy pohárba és vittem az alvó Vezérhez. Óvatosan felültettem már amennyire tudtam, majd a szájához tettem a poharat és óvatosan itatni kezdtem. Ügyeltem rá, hogy ne nyeljen félre egy kortyot se. Minél többet ivott annál éberebb lett. Az elején párszor elfordult, ugyanis nem túl kellemes a főzet íze, de hát nem tehetek róla. Folyamatosan mondogattam, hogy innia kell, ha jobban akar lenni. A végén pedig már megtartotta magát és a poharat is elvette, majd egy húzással eltüntette az utolsó kortyot is, ami igazából szerintem hármat tett volna ki. Utána elvettem a poharat a kezéből és egy másikba töltöttem neki vizet. Azt is hamar lehúzta.
 - Kér még vizet? - kérdeztem.
 - Nem. - felelte egyszerűen - Mi történt itt még aludtam?
 - A fia átvette a helyét uram és elüldözte a három alvezért. Biztosra csak ennyit mondhatok, nem régóta vagyok itt.
 - Mióta vagy itt? - kérdezte.
 - Talán egy órája jöttem ide Markus-szal.
 - Markus-szal? - gondolkodott el, majd hirtelen felém fordult.
  Nem néztem a szemébe, hiszen szó nélkül hagytam itt mindent.
 - Etron? Visszajöttél?
 - Igen.
 - Értesz a főzetekhez?
 - A tündéknél tanultam, de most nem ez a lényeg. - tereltem el a témát magamról.
 - Igazad van. - állt fel az ágyról.
  Azonnal mentem volna segíteni, mert sokáig feküdt, ilyenkor az izmok nem úgy működnek, ahogyan azt várjuk.
 - Nem kell. - dorgált meg - Megoldom. A saját lábamon, segítség nélkül fogom elhagyni ezt a szobát. - jelentette ki határozottan.
  Ilyenkor jobb nem ellenkezni vele, különben gyorsan egy veszekedés közepében találod magadat. A Vezér az ajtóhoz menet meglátta a földön fekvő embert. Elfelejtettem kihúzni oldalra, így most útban van.
 - Ki ez?
 - Azt hiszem a méregkeverő.
 - Még él?
 - Úgy gondoltam nem szabhatok ki rá büntetést, hiszen nem engem mérgezett. - védekeztem, na meg persze utálok ölni.
 - Ne hazudj nekem! Tudom mennyire utálod bepiszkolni a kezedet, ezért se kaptál orgyilkosi munkákat.
  Nemes egyszerűséggel átlépett a férfi felett és kinyitotta az ajtót. Követtem őt. Az őrök az ajtajánál, amint meglátták letérdeltek előtte.
 - Vezérünk. - mondták egyszerre.
  A közelben lévők is észrevették és követték az őrök példáját, aztán szép lassan mindenki térdet hajtott a Vezér előtt. A fia először csak értetlenül körbe nézett majd leugrott apja helyéről és szembe megállt az apjával. Ott nézték egymást.
 - Apám? - kérdezte elhalóhangon a fiú.
 - Fiam. - válaszolt neki az öreg, a hangja sokkal határozottabb volt, mint a fiáé - Úgy hallottam örömödet leled a helyem elfoglalásában.
  A fiú erre sápadtabb lett, de nem válaszolt. Tudja, most már senki sem engedelmeskedne neki. Nincs esélye a hatalom visszaszerzésére.
 - Sok gondot okoztál. - folytatta a Vezér - A híveivel együtt vigyétek tömlöcbe! - adta ki az utasítást.
 - De apám! - nézett rá a fiú.
 - Nincs semmi de! - felelte határozottan - Ellenem fordultál és hátba szúrtál. Miután visszatért a három alvezér eldöntjük sorsotokat.
  Pár Névtelen közre fogta a fiút az ismert híveivel együtt, majd a börtön felé kísérték őket. A Vezér fia helyére lépett. Mindenki várta mi lesz a következő lépése.
 - Mindenki álljon fel! - utasította a még térdelőket - Azonnal menjenek futárok a három alvezérhez! Hívjátok vissza társaitokat, akik el lettek üldözve, és azok, akik új rendet alapítottak szintén jöjjenek ide.
 - Uram! - szóltam közbe - Markus-szal Belenior felé tart az utunk, bár nem a leggyorsabban de el tudjuk juttatni hozzá a hírt miszerint hívatja és lenne még egy kérésem.
 - Kérésed? - nézett rám - Rendben. Belenior-hoz akkor ti mentek, Korith-hoz és Zurtan-hoz az utoljára kiképzett diákjainak a csapatai menjenek!
  Hatan meghajoltak és elhagyták a termet.
 - A többiek, akiknek ismerősük ok nélkül a fiam által száműzve lett hozzák vissza. Akiknek egyébként semmi dolguk vállalhatnak küldetéseket, de jelenteniük kell nekem, ha kapnak és ha elfogadják azt! Aki ezt nem teszi meg, hamar a fiam mellett találhatja magát!
  A terem ezután hamar kiürült, páran voltak, akik itt maradtak és kíváncsian figyelték mi lenne a kérésem. A Vezér leült a székébe és maga elé motyogott, aztán felnézett rám.
 - Mit szeretnél Etron? - kérdezte.
 - Inkább csak egy javaslat, uram. Kössünk ideiglenes szövetséget a tündékkel. Ha segítünk nekik, akkor lehet képesek leszünk letaszítani Entera-t a trónról.
 - Ez bennünket miben érintene? - tudakolta a Vezér - Remélem alapos indokod van rá, hiszen ha csak plusz terhet jelent ez az egész, akkor jobb ha kimaradunk belőle.
 - Igen tudom. De gondoljon csak bele, Entera a fiával a Névtelenek befolyásolását akarta elérni. Azt szerette volna, ha az ő magánhadseregeként működünk. Ha ezt a háborút Entera megnyeri, és bizony megnyeri, ha nem segítünk a tündéknek, akkor utána a Névtelenekkel fog foglalkozni, hiszen minket egy fehér foltnak lát, akiket nem tud irányítani.
 - Átgondolom a lehetőséget. Majd szólok nektek, addig is pihenjetek, ahogyan látom eléggé kifáradtál.
 - Köszönöm uram. - hajoltam meg.
 - A régi szobátokat eddig senki sem használta. - mondta még, aztán egy másik Névtelen társamhoz fordult.
  Igaza volt az álmossággal kapcsolatban. Nem tudom eddig hogyan tudtam ébren maradni, de most persze a megemlítése után, szinte itt állva elalszok. Míg a régi szobánkhoz tartottunk nem beszéltünk Markus-szal.
 - Miért nem költözött be ide valaki más? - kérdezte az ajtó előtt.
 - Ha eltűnik közülünk valaki, akkor tíz évet adnak neki a visszatérésre, aztán elfelejtik őt és soha többé nem jöhet vissza. - feleltem, közben ásítottam egyet.
 - Te tényleg hullának nézel ki. - nevetett fel Markus.
 - Három napja nem aludtam rendesen, mégis mit vársz tőlem? Éberséget és hiperaktivitást?
  Mikor beléptem a szobába furcsa érzés fogott el, ugyanis tényleg nem nyúltak semmihez sem. Minden pontosan úgy volt, ahogyan hagytuk. Szerencsére nem tároltunk itt ételt, az már nem is tudom milyen állapotban lenne. A régi ágyamhoz léptem, a takarót kiráztam. Tüsszentettem egyet, aztán még egyet a por miatt. Nos, ez az ágy valójában egy lapos szikla, amin lehet aludni, leterítve szalmával, amit egy anyaggal fedtünk be. Óvatosan megmozgattam a szalmát. Még zizegett és recsegett, tehát nem érte itt nedvesség. Szóval nem kezdett el rohadni. Egy gyenge varázslatot azért rátettem, ez elüldözi a bogarakat, ha esetleg lennének benne. Úgy ahogy voltam lefeküdtem az ágyba. Már arra sem emlékszem miként ért a fejem a párnára.

*Anna szemszöge*

  Olyan egy óra után visszatért a hallásom, nem maradéktalanul, de visszatért. Már hallottam, ha csettintek. A Vadász is jobban lett, látszódott rajta. Éppen senki sem vigyázott ránk. Nagy a felfordulás.
 - Hallod meg kéne lépni innen. - jelentettem ki - Vagy te mit gondolsz? Meg akarod várni a társaidat, hát ha ők kivisznek?
 - Biztosan küldenek értem valakit! - makacskodott.
 - Ha Entera el nem hiteti velük, hogy megölt egy alakváltó. - jegyeztem meg.
 - De veled se mehetek, mégis ki tudja mit tervezel. - vált bizonytalanná.
 - Már megint kezded. - sóhajtottam - Ha meg akarnálak ölni, már megtettem volna. Van egy ajánlatom, meghallgatod, vagy már most elutasítod?
 - Érdekel, mondd! - jött a számomra meglepő válasz.
 - Ha segítesz a szökésben és meggyőzöd a népedet Entera árulásáról, miközben egy szót sem szólsz az alakváltókról, akkor elviszlek Nübtel-hez és Boren-hez.
 - Tartsam titokban az alakváltók létezését? - gondolkodott el - Mégis miért?
 - Nübtel és Boren már egyszer megtette. Ugyan kinek lenne jó, ha üldöznétek? Így mindkét nép számára könnyebb, ha azt hiszitek kihaltunk.
 - Nübtel és Boren tudott róla? Rendben elfogadom az ajánlatot. Azonban hogyan törünk ki innen? Ez acélfa, csak Are bolygóján nő és csak egy fémmel lehet átvágni. - jegyezte meg a Vadász.
 - Milyen alakot vettem fel a tetőn? - néztem rá szemrehányóan.
 - De a viharmadár tollaid tompák, nem fogjuk kivágni magunkat innen velük. - nevetett majdnem a Vadász.
 - Itt vannak a fegyvereim. - emeltem fel magam mellől a szablyámat és egy tőrt. - Mindkettő viharmadár tollból készült.
 - Mikor hoztad őket ide? - döbbent meg a Vadász.
 - Múlt éjszaka hozta azaz őr, aki feltartotta Entera-t.
 - Szóval volt egy áruló az őrök között. - motyogta.
 - Nem egészen, csak aznapra épült be. De nyugi ez a specialitása, szóval ne aggódj, ha nem tűnt fel.
 - Azt hiszem ez is egy hosszú történet lenne. - nézett a mennyezetre a Vadász - Hogy terveztél kitörni innen?
 - Telepata vagyok. Gyere, most viszonylag tiszta az út. - álltam fel és a fegyvereimet magamra akasztottam, a köpenyemet pedig a vállamra terítettem.
  A Vadász is felállt, tőle még nem sikerült elvenni a fegyvereit. Azóta senkinek sem volt ideje ránk. A zárra helyeztem a szablyámat, felemeltem és olyan erősen, ahogy csak tudtam lesújtottam. A zár szilánkokra töredezett. Volt nálam egy üres erszény, mikor Legort átpakolta a pénzeket, amiket lopott hirtelen egy csomó üres erszénye lett. Gyorsan felvettem pár szilánkot, ugyanis bármikor jól jöhet. Gyorsan eljutottunk a vasajtóig, mely itt ágasodott előttünk.
 - Erre mi a terved? - kérdezte.
 - Ez! - és belenyomtam teljes erőmmel a kulcslyukba a tőrömet.
  Nehezen ment át a nyíláson, erőlködnöm kellett. Majd a Vadász segítségével fordítottunk rajta egyet és kikattant a zár.
 - Nem lett volna egyszerűbb átvágni a zárnyelvet? - kérdezte a Vadász.
  Csak vállat vontam. Az a megoldás eszembe se jutott. Gyorsan felmentünk a csigalépcsőn. Még mindig üres volt a terem. Siettem ahogyan csak tudtam, mert most, ha kimegyünk nem tűnünk fel annyira senkinek sem. Megfogtam a Vadász karját és magam után húztam. A folyosóra érve balra kanyarodtam, mert jobbról jött a szokásos őrjárat. Így kikerülve egymást kijutottunk a szabad levegőre, de még a hídon át kell kelnünk.
 - Húzd fel a csuklyádat. - suttogta a Vadász.
  Megtettem, amit kért ugyanis a hídon állt két őr. A Vadász magabiztosan lépett eléjük. Beszéltek pár szót és átengedtek bennünket. Nem tudom mit mondott nekik, de úgy tűnik hatásos volt. Már éppen átléptünk volna a kapun, ami elválasztja a börtönt a várostól, mikor kürtnek a hangját hallottam. Felkaptam a fejemet. Nem értettem mit jelent ez az egész.
 - Lebuktunk, futás! - mondta a Vadász és futni kezdett.
  Követtem a példáját, mögöttünk olyan öt-hat katona loholt. Láttam, ahogyan bezárják a visszaépített kaput, azt hiszem ez lett kidöntve a szakasztársaim által. Gyorsan madárrá kell változnom.
 - Ne lepődj meg! - mondtam a Vadásznak.
  Visszafogtam a tempómat és a Vadász háta mögé soroltam. A karjaimra koncentráltam, éreztem, ahogyan átváltoznak, mikor már elég nagyok lettek a súlyom elbírásához csaptam velük párat. Most már nem állok a földön, és a lábamat is át tudtam változtatni. Egyre nagyobb lettem éreztem, ahogyan minden porcikám átváltozik. Mikor teljesen átváltoztam, elkaptam a Vadász vállát és felfelé kezdtem repülni. Most már sikerülnie kell a falon való átjutásnak.
 - Mássz fel a hátamra, rázós menet lesz! - mondtam a Vadásznak telepatikusan.
  A szárnyam ugyan még mindig sajgott, minél jobban erőltettem a fájdalom ugyanúgy erősödött, de ezzel nem foglalkozhattam. Eljutok a szakaszomig, ha ezzel akár eltöröm a szárnyamat is, legyen. Az íjászok kifeszítették az íjat és oldottak.
 - Húzd be a fejedet! - szóltam rá a Vadászra másodjára.
  Nem párhuzamosan szálltam a talajjal, hanem igyekeztem egy kisebb fokú szöget bezárni vele. A fejem az ég felé nézett, így a nyilak a hasamról pattantak le, az egyik meghorzsolta a lábamat. Mintha apró szúnyogok szurkáltak volna. Nagy szárnycsapásokkal közeledtem a kapu felé. Már elértem az átrepüléshez szükséges magasságot, de attól még felfele tartottam az íjászok miatt. A nap még fel sem kelt, de a távolban lehetett látni egy vékony vörös csíkot az ég alján. Újabb nyilak csapódtak a hasamnak, az egyik eltalálta a sérült részt a szárnyamon. Egy kis időre levesztettem magam felett az uralmat és zuhanni kezdtem, de aztán erőt vettem magamon, pár szárnycsapással újra visszavettem az eredeti helyzetemet. Még mindig törekedtem az ég felé. A városfalat éppen most hagytam el. Hátulról még nem kaptam nyilakat, de nem is szándékozom megismerni azt az érzést, ami velejár, így gyorsabb ütemet diktáltam magamnak. Épphogy csak elértük azt a távolságot, ahol már nem találnak el bennünket. Lassítottam a tempón. A fülemben csak a vér zúgását hallottam. Ahogyan csökkent a veszélyérzetem, elkezdtem érezni a fájdalmat a szárnyamban. A nyíl kiesett a sebből, de felsértette a harapást, ami újra vérezni kezdett. Remek lesz így végig repülni az utat. A Vadász vacogása zökkentett ki a gondolataimból, na meg persze a kiabálása.
 - Anna, ereszkedjünk lejjebb, mert megfagyok!
  Leereszkedtem, de nem nagyon. A nap felkelése a szürkülettel kezdődik, sokkal könnyebb lesz most észrevenni, mint éjszaka. Sőt, ha a nap megvilágít, akkor még csillogni is fogok a tollaim miatt. Ha távolról kiszúrtam egy emberi települést igyekeztem nem pont felette elrepülni. Folyamatosan nyújtózkodtam az elmémmel, kerestem a szakaszomat, akiket követhetek. Remélem elérték a falut, ha nem akkor is legalább velük fogok odaérni. Minden egyes csapásnál fajdalom nyilallt a balszárnyamban. Nem tudom meddig fogom még bírni, ugyanis fáradni is fáradtam. A börtönt talán húsz perce félórája hagytuk el. Bár a levegőben sokkal gyorsabban haladok, mint a földön, még túl közel vagyunk hozzá.
 - Mire számítsak, mikor odaértünk, ahová viszel? Alakváltókra, akik meg akarnak ölni?
 - Én egyszer is megpróbáltalak megölni?
 - Egyszer, mikor nem engedted magadat megbilincselni.
 - Nem akartalak megölni, csak megleckéztetni. Nagyon alkohol szagod volt.
 - Mondtam már, a szállásom a hibás, nem pedig én.
  Lassítanom kellett a tempón a szárnyam miatt. Bár a fájdalom nem szűnt meg, elviselhetőbb lett.
 - Miért lassítunk?
  Erre nem válaszoltam. Most nem pazarolhatom telepátiára az erőmet. Egyre közelebb érzékelem a szakaszomat. A sebem lüktetni kezdett. Csak még tíz perc, talán húsz aztán leszállok. Nyugtatgattam magamat, az út felén túl vagyok bírjam még ki egy kicsit! Mégiscsak gyorsítottam, így hamarabb szállhatok le. A fájdalom újra erősödött, de igyekeztem figyelmen kívül hagyni azt. Fürkésztem a horizontot, hátha meglátom a célt, ami felé törekedem. Már nem érdekeltek az emberi települések, elrepültem felettük, nem kerültem ki őket. Hirtelen a távolban megpillantottam valamit. Onnan érzékeltem a többieket. Emberi település lesz, mögötte erdő terül el.
 - Anna, miért ereszkedünk? - kérdezte a Vadász.
  Igyekeztem magasabbra törni, de alig pár centit tudtam változtatni a mostani magasságunkon, a szárnyam már kezd használhatatlanná válni. Csak a szintet kell tartanom és elérni odáig. Tűztem ki magam elé a célt, arra koncentráltam semmi másra. Még sosem repültem sérült szárnnyal, plusz súllyal, ilyen hosszú utat. Amíg meg nem gyógyulok nem használhatom újra a madáralakomat. Már a tündék elméjét is érzékeltem onnan, Argot-ét, Shina-ét és a többiekét, plusz újakat, akiket nem ismertem fel. A falu egyre jobban kirajzolódott előttem, valamilyen fal volt körülötte, de eléggé kezdetleges, sár és néhány szikla védte a falut. Varázslatot is érzékeltem, de sehol se láttam. Igaz, ha látnám se tudnék mit kezdeni vele. Varázslásból analfabéta vagyok, egyedül párszor sikerült ösztöni szinten elvégezni párat és ennyi. Az elemi varázslás jobban megy, de az se annyira jól. A telepátiából vagyok a legjobb, mégis sokan képesek legyőzni benne. Nem a varázslás az erősségem.
 - Anna, megint ereszkedünk! - szólt rám újra a Vadász.
  Nos, a falu már közel van talán egyszerű siklással eljutok odáig, de ahhoz magasabbra kell mennem. Erőteljesen csapkodni kezdtem, minden egyes mozdulatnál fájdalom nyilallt végig rajtam, a sebből kiindulva, még a tollaimban is éreztem. Nagy nehezen elértem a szerintem szükséges magasságot. Innentől csak megmerevítettem a szárnyamat és hagytam had tartson fent a szél. Mondjuk ezt most végiggondolva nem tudom hogyan is fogok tudni leszállni. Már éppen elértem a falut.
 - Lace, megérkeztem egy Vadásszal a hátamon, de ne féljetek nincs semmi baj, csak éppenséggel lehet becsapódom, ugyanis megsérültem. - figyelmeztettem őket előre.
  Amennyire tudtam lelassítottam, a falu közepén volt egy nagyobb hely, ott letudok szállni törés-zúzás nélkül. Egyre lentebb voltam, a végén letettem a lábaimat és azzal fékeztem le magamat. A Vadász majdnem lebukfencezett rólam, de jól tartotta magát, erősen kapaszkodott belém. Itt középen volt egy kút, épphogy megálltam előtte. Fáradtan letettem a földre a szárnyaimat, a Vadász azonnal leugrott rólam. Ekkor elkezdtem visszaváltozni. Nehezen ment a seb miatt, folyamatosan égett, odafent hűvösebb volt az idő, az valamennyire lenyugtatta, de most itt újból melegebb van. Bár már legalább nem vérzik annyira. Mire teljesen visszaváltoztam megjelent Lace is. Azonnal észrevette a bal karomat.
 - Mi történt veled?! - jött azonnal mellém a Vadászt teljesen figyelmen kívül hagyva.
 - Megharapott valami, aztán pedig sérülten repültem. - foglaltam össze - De csak ennyi!
 - Csak ennyi?! Az első szabályunk, sérülten tilos átváltozni és úgy végig hajtani magadat, mert a sebnek az állapota romolhat. Mutasd meg rendesen!
  Odajött a baloldalamra és szépen óvatosan lekezdte lefejteni a sebről az odatapadt ruhát.
 - Bocs, le kell vágnom a ruhaujjadat, máshogy nem férek hozzá. - szabadkozott és elővette a kését.
 - Majd megvarrom. - sóhajtottam.
  Megkereste a sérülésem szélét és ott kezdte el levágni a az anyagot. Amint egy lyukat sikerült rajta ütnie, már könnyebb dolga volt. Végtére is nem okozott egy újabb sebet. Mivel a ruha még mindig eléggé beletapadt a vérbe, ezért egy kicsit felvágta az ujját a felsőmnek és óvatosan kiszedte a sebemből a ruhát. Nagy levegőket vettem közben, ugyanis eléggé fájt a procedúra, de tűrtem, mert én ezt a cellában elfelejtettem megcsinálni és a ruha még jobban hozzám nőtt. Miután már látszódott a harapás Lace azt jobban megvizsgálta.
 - Mi harapott meg? Ez a fogsor egy állatra se kifejezetten jellemző. - vizsgálta.
 - Találkoztam egy varázslónővel, aki újra akarja alkotni az alakváltókat. Nos, eddig csak valamilyen félszerzet szerűségeket sikerült létrehoznia, az egyik lénye okozta ezt. - foglaltam össze.
 - Megkerestem a gyógyítót Lace, de kinek kell... - érkezett meg Enturin, a mondata végénél észrevett - pontosan. Mi történt veled Anna?
 - Egy kisebb harc. - feleltem - Komolyan elküldted orvosért?
 - Megsebesültél és átváltoztál, ekkor a seb sokkal érzékenyebb az átlagnál. - nézett rám Lace - Te már csak tudhatnád.
  Egy idősebbnek kinéző tünde lépett elő Enturin után. Gondolom hallotta a szóváltásunkat. Meglepődésemre a Vadász eddig nem szólt közbe.
 - Ő az oka a sérülésednek? - kérdezte hirtelen Enturin a Vadászra bökve.
 - Nem, nem tehet róla. - ráztam a fejemet - Nübtel-t és Boren-t keresi. Kérlek idehozzátok őket? - néztem rájuk.
 - Rendben. - bólintottak rá.
  Miközben ők eltűntek a fák között a tünde ideért. Ő is megvizsgálta a karomat, az arcán döbbenet ült ki, még mielőtt megkérdezte volna, válaszoltam neki.
 - Egy félresikerült alakváltó okozta, Entera új kreálmánya.
 - Értem. - felelte - Ellátták már egyszer, vagy most mutatod meg először egy hozzáértőnek?
 - A második. A börtönben nincs orvos.
 - Mikor ezt szerezted Etron is megsérült, nem? - kérdezte.
  Döbbenten néztem rá. Mégis honnan tudja ezt? A többiek biztosan nem mondták el neki.
 - Argot mondta. - közben elővett egy kenőcsöt és egy fiolát - Azt mondta egy alakváltó később érkezik és ő biztosan tud majd valami információt adni Etron-ról. Utána kértem fejtse ki jobban és mindent elmondott, végtére is hat évig voltam Etron mestere.
 - Emandiece. - raktam össze a nevét - Igen, Legort is megsérült, de jobban van, mint én. Amint távolabb került elég hamar helyre jött, lassabban gyógyulok nála, ezért is van még meg a seb.
 - Elmondta miért gyógyul ilyen gyorsan?
 - Mondani nem mondta, az emlékét viszont láttam, de már nem igazán ugrik be mi is történt akkor.
 - Szerintem kérdezd meg tőle, elég mókás egy történet. - mosolygott - Ez lehet csípni fog, de nem annyira fájdalmas.
  Amint a kenőcs hozzáért a sebhez égetni kezdett. Még be is könnyeztem.
 - Azt mondta csípni fog! - néztem rá.
 - Vagy égetni. Ezt nem tettem hozzá.
  Eléggé szétszórt. Nagyon érdekes, idősnek tűnik, mégis mintha még úgy gondolkodna akár egy gyerek. Hopsz, ezt nem mondtam, nem baj. Az egy vicces történet érdemes tudnod róla és a többi. Ezek ellenére, ahogyan hallottam, a legjobb gyógyítók közé tartozik. Míg ezen gondolkodtam megfeledkeztem a fájdalomról. Csak elsőre volt szörnyű, aztán tényleg csak csípett egy kicsit. A végén pedig tett rá egy kötést. Aztán a jobb kezembe adta a fiolát.
 - Álmosító hatása van, lehet egy-két órára elalszol tőle. - mondta - A felét most idd meg, a másik felét este.
 - Rendben. - bólintottam.
  Ekkor ért vissza Lace és Enturin a két Vadásszal együtt. Nem néztem miként örülnek egymásnak, Lace-hez mentem.
 - Hol aludtatok? - kérdeztem.
 - Gyere megmutatom. Elfáradtál?
 - Igen, plusz ezt is meg kell innom, ami elvileg pár órára kiüt. - mutattam a fiolát.
 - Akkor majd aludj a helyemen. - az erdő világosabb volt, mint amihez szoktam.
  A fák sokkal kisebbek voltak, mégis mivel előbb szétágaztak terebélyesebbnek hatott a kinézetük. A legalsó ágak olyan két méterrel lehettek a földtől, könnyedén elfért alattuk egy ember.
 - A falusiak nemigen járnak erre, szóval nem fognak piszkálni az emberek. A tündék másik részen vannak és a falu határán szóval ők se zavarnak minket. A Vadászok inkább a faluban éjszakáztak, de sokszor idejöttek beszélgetni. Mit ne mondjak Rignot nagyon bizalmatlan velük szemben, ahogyan mindenki más is. - folytatta Lace az elbeszélést - Megtaláltad Legort-ot?
 - Találkoztunk, de szinte azonnal el is váltak az útjaink.
  Csak hümmögött erre egyet.
 - A tündék nem beszélnek róla. - mondta - Semmit se mondtak Legort-ról, azt se, hogy alakmásoló. A többiek, akik nem a faluhoz tartoznak azt hiszik meghalt, mikor fel akarta tartani Entera kisebb csapatát.
 - Az ő szemükben Legort már nem létezik. - feleltem - Nem vet rá jó fényt úgy semmi se. Hazudott, a Névtelenekhez tartozik és alakmásoló.
 - Megérkeztünk.
  Középen egy tűzhelynek a maradéka volt, körülötte a fűben pedig pokrócok voltak leterítve. Nyilván itt aludtak. Itt voltak a többiek is.
 - Sziasztok! - köszöntöttem őket.
  Mindenki felém nézett.
 - Szóval ezért sietett el Lace, magával rángatva Enturin-t? - mosolygott Rignot, aztán a kötésre esett a tekintete - Mi történt? A szökésünknél szerezted?
 - Nem ott. - ráztam a fejemet - Később egy másik szökési kísérletnél. Majd máskor mindent elmondok, ha nem veszitek sértésnek aludnék egy keveset, semmit se aludtam éjszaka.
 - Nyugodtan feküdj le, majd Lace mesél. - mondta Amber - Ő úgyis tud már valamit, nem?
  Lace megmutatta melyik az ő helye, majd a többiekhez ment. Odamentem és leültem. Vettem egy mély levegőt. Most már nem vagyok rab, kiszabadultam. Kinyitottam a fiolát és ittam belőle két kortyot, ami a felével volt egyenlő. Azonnal elálmosodtam. Visszatettem a tetejét és magam mellé a földre tettem. Lefeküdtem a pokrócra, amint becsuktam a szememet elaludtam.

*Legort szemszöge*

  Érdekes álomba csöppentem. A saját álmomból kerültem át ide. Ezek szerint Anna is alszik. Behozott volna a saját álomvilágába? Valamit mondani szeretne? Fel s alá bolyongtam, hátha Annába botlok.
 - Legort! - hallottam magam mögül.
  Szóval ő talált meg engem előbb. Megfordultam. Ott állt pár méterrel mögöttem.
 - Hogy kerültél ide? Csak pár perce feküdtem le.
 - Azt hittem te hoztál ide. - néztem rá - Hogy vagy? A sérülésedet kezelted?
 - Megszöktem Broton-ból, Entera végig veletek foglalkozott és az egész város nyüzsgött, ránk senki sem figyelt, így megléptünk a Vadásszal. Azonban észrevettek és menekülnünk kellett, madár alakot vettem fel, majd repülés közben egy nyíl eltalálta a harapást. De kitartottam, míg a tündékhez értünk. Igaz, csak Emandiece-szal találkoztam és ellátta a sebemet. Az egyik főzetétől aludtam el.
 - Megszöktetek? - kérdeztem, miközben egy nagy kő gördült le a szívemről.
  Anna már nincs Entera karmaiban, viszonylag biztonságos helyen van, ahol a szakasza vigyáz rá.
 - Igen. És te? Veled mi történt? - vált kíváncsivá, közben letelepedett a fűben és maga mellé mutatott, miszerint üljek le én is.
 - Nem kapott el Entera, bár sokszor láttam a közelben egy-egy csapatát, de nem kapott el. A Névteleneknél rendet raktunk, újra az idősebb Vezér van hatalmon. Éppen gondolkodik a javaslatomon, miszerint kössünk szövetséget a tündékkel. 
 - Akkor miért alszol? Nem a Vezéreddel beszélgetsz?
 - Nem. - ráztam meg a fejemet - Sok dolga van, mondhatni a fia után tesz rendet. Az én kérésem sokad rangú a jelenlegi dolgokhoz képest. 
 - Biztonságban vagy ott?
 - Igen. A régi szobánkat visszakaptuk éppen ott alszom. Mikor legutóbb aludtam az se önszántamból volt. 
 - Akkor már ideje volt végre magadtól lefeküdnöd. - nevetett fel.
  Ilyenkor szép az arca. Mikor gondtalanul nevet, olyan megkönnyebbültnek látszik.
 - Mikor jössz ide? - kérdezte.
 - Oda hozzátok? Nem azonnal, ha meg is kapjuk a levelet, tennék egy kitérőt Markus-szal, egy napot se venne igénybe. Egy ismerősünkhöz ugornánk be. 
 - Kihez? - nézett rám.
 - Egy levegő elemi mágushoz. Régebb óta nincs a Névteleneknél, mint én. De őt hagyták elmenni. 
 - Levegő elemi mágus? Kevesen vannak, nem? - gondolkodott el.
 - De. A levegő egy érdekes elem, kevesen rendelkeznek olyan személyiséggel, amellyel irányítani tudják azt. 
 - Szerinted minden elemhez kell egy személyiség?
 - Nem mindhez. Csak a levegő más. Érdekesebb, sok év kell az eltanulásához.
  Többet nem kérdezett róla. Csendben figyeltük a tájat. A zöld füvet, a csillogó vizet, a kék eget és a ragyogó napot. Ez csak egy álom, de most mégis olyan valóságos. Anna elterült a fűben, behunyta a szemét és ott feküdt a rét közepén. Nem szóltam hozzá. Végtére is ez egy olyan hely, ahová nem ér el a háború, amiben most vagyunk, se az üldözés, mely mindenhol utol ér. Itt biztonságban vagyunk, legalábbis ezt hisszük. Ilyenkor nem érzékeljük a külvilágot, ott jelenleg bármi történhet. Végül ledőltem Anna mellé és a felhőket figyeltem.
 - Itt olyan nyugodt minden. - szólalt meg Anna - Csak élet nincs benne. 
 - A növényeken kívül nem hozol létre állatokat. - adtam neki igazat - Hamisnak éreznéd őket?
 - Így is lehet mondani. Ezért is örülök, mikor itt vagy, így nem kell magányosan eltöltenem az álmaimat. 
 - Bármikor felkelthetnek, akkor megint egyedül leszel. - fordultam felé.
 - Igen, tudom. Ilyenkor emlékeket szoktam nézni. Most dupla annyi van, mint volt. - mosolygott.
  Valaki kint megbökött.
 - Figyelj, Anna - kezdtem.
 - Érzékeltem. Valaki ébresztget téged. Menj nyugodtan, az most fontosabb. Vigyázz magadra, érj ide épségben!
 - Te pedig gyógyulj meg, ne erőltesd a karodat. 
 - Igyekszem, de semmit sem ígérek. 
  Kiléptem az álomból. Markus éppen a saját ágyán ült. Felültem, miközben igyekeztem felébredni. Álmosan körülnéztem. Az ágyamra dobott valaki egy adag ruhát, az ágy mellé pedig eszközöket.
 - Ezek mik? - kérdeztem, miközben nyújtózkodtam.
 - Te aztán álmos lehetsz, ha nem ismerted fel. - nevetett ki Markus.
  Jobban szemre vételeztem az előbbi ruhakupacot. A Névtelenek egyenruhája, mondhatni. Egyszerű viselet, szimpla fekete ruha, amiben könnyű mozogni. Végre levehetem magamról ezt a maskarát. Az ágy mellett lévő eszközöket is tanulmányoztam. A fegyvereim. Bár biztosan nem a nyolc évvel ezelőtt itt hagyottak. Feltápászkodtam az ágyról, majd gyorsan átöltöztem. Sokkal jobb lett a közérzetem, miután a fegyvereimet is az övemre aggattam. Voltak nálam főzetek, pár alapanyag, egykezes rövid kard és sok tőr, meg rejtett zseb. Kopogás zavart meg bennünket, Markus éppen a kardját élezte a kalapácsa a sarokban állt.
 - Szabad! - szóltam ki.
  Egy velem egyidős fiú lépett be. Szintén feketében, oldalán hosszú kétkezes kard.
 - A Vezér hívat titeket. - mondta, majd kiment.
  Az eddig magammal hurcolt dolgok közül már eltettem azt, amire szükségem van. Ami nem kell, azt itt hagyom. Sietősen lépkedtünk a Nagyterem felé. Mikor beléptünk a vezéren kívül még pár rangosabb csapat tagjai voltak itt rajtunk kívül.
 - Átgondoltam a kérésedet Etron, - kezdte a Vezér - megkötjük a szövetséget a tündékkel, de az a szövetség csak ideiglenes lesz. Addig tart, míg a Korona nem választ az embereknek új uralkodót. Utána a Névtelenek visszavonulnak a nyilvánosságtól. Két levelet kell kézbesítenetek. Egyet Belenior-nak a másikat a mostani tünde vezetőnek.
  Odamentem és átvettem a két levelet. Közben ellenőriztem a Korona állapotát a csuklómon. Most már mindenhova magammal viszem, így lesz a legnagyobb biztonságban. Markus-szal távozásnál meghajoltunk, majd az istállóhoz mentünk. Gyorsan megkerestük a lovainkat, felszerszámoztuk őket és elindultunk.
 - Azonnal a faludba? - kérdezte Markus.
 - Nem. - ráztam a fejemet - Vinnae-hoz megyünk először.
 - Ki fog nyírni minket, ha meglát. - figyelmeztetett Markus.
 - Majd meglátjuk. Gyerünk!
  A nap már elhaladt a delelőjén, kora délután van. A nap bágyadtan süt a földre. Ezzel a kitérővel együtt remélem csak két nap lesz az út a szülőfalumig.