67. fejezet - Szökni vagy nem szökni?

*Anna szemszöge*

 - Kettőtöket nehéz lesz cipelni, ekkora plusz súllyal még nem repültem, nem fogok sokáig levegőben maradni. - mondtam Legort-nak, miközben az álombéli tájat fürkésztem.
  Újra a szülőbolygómat képzeltem el, éppen az öböl mellett ültünk, hátunkat egy nagyobb sziklának támasztva. A nap ragyogóan sütött, a tó tükre úgy csillogott, mintha drágakövek lennének benne.
 - Értem. Elég lesz, ha csak az északi fal túloldaláig viszel, ha ott le tudunk szállni, onnantól súlyfelesleg nélkül mehetnél tovább.
 - Ha rögtön le akarok ott szállni, akkor a fal felett közvetlenül kell átsiklanom és minél meredekebb szögben, az íjászok könnyedén célba vesznek. 
 - A viharmadarak tolla fémből van, nem?
 - De. Az a kisebbik gond. Egy viharmadarat könnyedén követhetnek, ahogyan titeket is üldözőbe vehetnek. A szökésben ez lesz a legnehezebb, lerázni Entera-t és a seregét. Az illúzió varázslatokon átláthat és rájöhet merre tartasz.
 - Nem fogod feltartani Entera-t, míg menekülünk. Nem tudom mit tenne veled és ez a legrosszabb. Entera észjárását sose tudtam megfejteni, pár lépését megjósoltam előre, de sokszor olyat tett, amire senki sem számított és ezt ne a jó értelmében értsd. A saját lányán nem egyszer használt agymosó varázslatokat, mert a lánya sokszor lázadozott. Ez a példa a visszafogottabb cselekedeteit tükrözi. 
 - Nagyon aggódsz, pedig nem kellene. Nem lesz baj. Azt mondtad, ha téged túlságosan feltart Entera meneküljünk el Markus-szal. Nos, ha egy véletlen folytán én maradnék és nem te, te se gyere vissza. A kijutást megoldom, mellesleg a Vadász ha el is visz még az átjárón való átlépés előtt elszakítom magamat tőled. 
 - Pont ezt szeretnénk megakadályozni! - nézett rám - Ezt a lehetőséget nem akarom hallani többet, nem választjuk szét az elménket. A Vadászt nem ölhetjük meg, mert rád fognák és újra elindulna a véres viszály alakváltó és alakmásoló között. 
 - Akkor hogyan szeretnéd semlegesíteni őt?
 - Telepaták vagyunk, fegyver nélkül is ki tudjuk ütni. 
 - Ha Entera rájön, hogy össze van kapcsolódva az elménk, akkor tényleg nagy bajra számíthatsz.
 - E felől ne aggódj, Entera csak az agymosást tudja alkalmazni az elme varázslatok közül, a telepátiát érzékeli, de nem ért hozzá. Majdnem az egyedüli ága a mágiának, amihez nem ért, de pont ezért nagyon megerősítette a falat az elméje körül. 
 - Értem. Erősebb nálad? - kérdeztem halkan.
 - Igen, sokkal erősebb nálam varázslásban. A technikái is kiforrtabbak, mint az enyémek. De ő már azóta tanul, mióta járni tud. Szóval olyan húsz-huszonöt év előnye van velem szemben, mellesleg egy csomó energiaraktárral rendelkezik, köszönhetően az óriásoknak, nem mintha támogatták volna Entera-t.
 - Ha nem támogatták, mit adtak, ami Entera-t erősebbé tette? - gondolkodtam hangosan.
 - Csúnya történet, Markus is pont emiatt van Entera ellen. Jó uralkodó, összetartja a népet és az éhezést is visszaszorította, ezzel nem vitatkozom, de a módszerei, az már teljesen más kategória. A módszerei miatt lázadoznak azok, akik ismerik őket. Az egyszerű embereket nem érdekli a folyamat csak az a dolog, amit elértek vele, hogy miként történt meg, az már mellékes. A Nitens-dombságtól északra és délre a terület homokpuszta volt több kilométeres szélességben. A dombságban viszont az ott élő Nitens-mellékág a földet termővé tette, de csak a dombságban. Entera a homokpusztákat dús füvű legelőkké változtatta.
 - De ez jó, nem? - értetlenkedtem.
 - Az embereknek jó, de ennyiben ki is merül. Az élhetetlen földből élhető földet készíteni nagyon nagy energiába kerülne, kettőnk ereje se lenne hozzá elég. Itt merül fel a kérdés, honnan szerzett annyi energiát Entera? 
 - Te tudod?
 - Igen, ahogyan a legtöbben, akiket nem vakít el az Entera-hoz kötő hűség. Tudod ezen a bolygón nem csak az emberek és a tündék képesek varázsolni, hanem a törpök és az óriások is, bár ők csak elemi mágiát tudtak használni, mégis sokkal több energiát raktároztak el, mint a tündék vagy az emberek. Az emberek és a tündék varázsereje teljesen átjárja őket, nincs egy kifejezett pont, amiből előtörne, a varázslat teljesen hozzájuk van nőve. Ezzel ellenben a törpöknek és az óriásoknak a varázserejük egy pontból indul ki, méghozzá a szívükből. Egy ember vagy tünde varázslata akár halála után is tarthat, amíg a test telesen meg nem semmisül. Az óriások és a törpök ereje azonnal elvész miután a szívük is eltűnik. Bár úgy hallottam a törpöknek nem mindig a szívükben van az erejük, hanem egy-egy eszközében vagy az elsőnek megtalált számára értékes ércben vagy kőben, de ez csak legenda.
 - Ez miért olyan fontos? Nem mindegy kinek miből fakad az ereje?
 - Nem mindegy. Az embernél és a tündénél a test és a tudat teszi össze a mágiát, de nem függnek egymástól, ha elválasztják őket a testnek is marad ereje és a tudatnak is. Ezért az emberi és a tündei energiát nagyon nehéz megszerezni, hacsak nem vagy ott a halálánál és be nem palackozod az éppen elmenni készülő szellemet, de ezek is hamar kimerülnek a másik fél hiányától.
 - Azt hiszem kezdem érteni mire akarsz kilyukadni. - fintorodtam el.
 - A törpöket még Entera előtt a bányákba űztük, velük már nem tehetett semmit se. Azonban az óriások elérhetőek voltak. Már eleve kevesen voltak. Markus volt az első óriás évtizedek óta és mint kiderült az utolsó is. Ha egy óriás meghal kővé változik. Ez egy hosszabb folyamat, az elején még nem is változik semmi se csak lassabb lesz, ekkor az óriás kiválasztja végső nyughelyét, általában a kedvenc hegyét, odamegy és vár. Mindig fáradtabb lesz, hiába nem csinál már semmit se, ezért folyton alszik, néha felébred. A végén már nem ébred fel és elkezd kővé válni, ez több nap alatt folyik le. Mindene kővé válik, még a szíve is, de a szívéből nem egyszerű szikla lesz, hanem ékkő, mely hatalmas energiát hordoz magában, azonban ha túl sokat várunk a drágakő elvesztheti a magában tárolt energiát. Több száz év kell, míg teljesen elveszíti azt. A kővé válás utáni napokban van benne a legtöbb energia. Mindenki, akiben van némi tisztelet, békén hagyja a holtakat. - Legort láthatóan idegesebb lett, vártam mi lesz ebből az egészből, de már sejtettem - Sokáig csak legendának, mesének tartottuk ezt az egészet. Aztán jött Entera és bebizonyította, hogy ez, amit elmondtam, mind igaz. A régebben meghalt óriásokkal kezdte, egy szív kibányászása hónapokig ha nem évekig tartott, utána Entera megtanulta a szívek energiáját szinten tartani. Az óriások egy darabig tűrték, amit csinált, nem szeretnek háborúzni, de jobb ha nem piszkálják őket. Ott szakadt el végleg a húr, mikor Entera egy pár napja kővé vált óriásnak kezdte el kivájni a szívét, ekkor a kő, amivé az óriás vált, még nem olyan szilárd. Évek kellenek, míg a szikla szinte áthatolhatatlanná válik, a pár napos kő néha még vérezni is elkezd Markus elmondása szerint. Ekkor volt pár éves Markus és azaz óriás a nagyapja volt, szemtanúja volt ennek és szólt a többi óriásnak. Markus-t az óriások sose fogadták ténylegesen maguk közé, de ennél az esetnél hittek neki. Mire odaértek a szívnek már a hűlt helyét találták. Az óriások őrjöngtek, ugyanis Entera megcsonkítva hagyta ott a halottat, még csak nem is leplezte művét. Entera akkor már rég a Nitens-dombságnál járt, az óriások nem hagyták el a hegységet, de teljesen elszigetelték az otthonukat és minden arra tévedt embert vagy tündét megöltek. A tündék az első haláleset után próbálkoztak megértetni magukat az óriásokkal, de nem mindig sikerült, annyit tudtak elérni, hogy nem lesznek azonnal kilapítva, hanem kapnak egy felszólítást. De ezt is csak Markus tolmácsolta, mert a többi óriás túlságosan dühös volt. Ha elszakad náluk a cérna, utána több évig nem felejtik azt el. A tündék aggódni kezdtek, hiszen az óriások az egész földrészt elpusztíthatják, mindent megsemmisíthetnek. Akkor ment az első békés követség az emberekhez. Entera fogadta a tündéket, de nem hallgatott rájuk, azt hitte hátsó szándékaik vannak, miszerint ők akarják kiaknázni ezt az energiaforrást. Entera több hónapra visszavonult, a tündék azt hitték gondolkodik a békén az óriásokkal. Eléggé elszámították magukat. Markus-t az óriások elüldözték maguk közül az emberi származása miatt, akkor volt hat éves. Mikor kilenc éves lett visszament volna hozzájuk, segítettem a szökésénél. Akkor azt hittem már nem találkozunk többé. Négy hónap múlva visszajött. Senkivel se beszélt, még velem se. Nagyon magába fordult, de mégis látszott rajta mennyire dühös. Ha edzésnél küzdött valaki ellen, az ellenfele biztosan a gyengélkedőn végezte, a végén még a mesterére is rátámadt, ami miatt egy időre börtönbe vetették. Nem sokáig csak egy hétre. Még engem se engedtek le hozzá, pedig a nyelvét egyedül én beszéltem. Markus már megértette magát az emberek nyelvén, de még nem tudta azt rendesen használni. Amikor egyszer leosontam hozzá, akkor mesélt el nekem mindent. Mikor visszaért a hegyekbe már csak a mészárlást látta. Össze-vissza voltak dobálva a sziklák, amik alól vér csörgedezett, emberek holttestei borítottak mindent, az állapotukat nem részletezném, de nem az embereket mészárolták. Entera kifejlesztett egy varázslatot, mely egy óriáson használva azonnal elkezdi őt kővé változtatni és egy órán belül teljesen átváltozik. Az emberek abban a csatában olyan kétezer főt veszítettek, az óriások részéről mindenki elesett. Markus látta hogyan használja az utolsó élő óriáson azt az átkot Entera és azt is, amint elkezdi kivájni a többi szívét. Markus dühében a már mit sem sejtő emberekre és Entera-ra omlasztotta az egyik hegyet, majd elfutott. Három hónapig tengődött az emberek között, míg meg nem hallotta a hírt, ami miatt visszajött a Névtelenekhez. Entera és pár embere túl élte a hegyomlást, amit okozott. 
  Ehhez a történethez nem tudtam mit hozzászólni.
 - Mire használta fel Entera az óriások szíveit? - kérdeztem még kábultan a történet hatására.
 - Igazából mindig az emberek javára használta fel azokat, ha kiapadt egy folyó, elfogyott a bányában az érc, egy falu elpusztult az árvíz miatt és még sorolhatnám. De még mindig van neki egy jó pár darab és félek azokat a háborúban fogja felhasználni. Mint mondtam egy számára nemes cél érdekében kiirtott egy népet, mely nem ártott az embereknek, de mégis hatalmas erő birtokában volt. Az embereknek csak az elért célt mutatják meg, a módot igyekeznek titkolni azok, akik ismerik. Entera ha megkérdezik e felől elmond mindent, mert ő nem szégyelli. Számára a cél szentesítette az eszközt. 
 - De Markus mégse tűnik annyira dühösnek, mint ahogyan azt várnám. - jegyeztem meg.
 - Pedig dühös rá, csak már tudja, nem ér el semmit se azzal, ha megöli Entera-t. Nem szeretne egy örök bosszú hadjáratot kirobbantani, ha ő megöli Entera-t nyugta sem lenne a híveitől, akiket majd az ő barátai fognak megölni, ha a hívek sikerrel jártak és így tovább körbe-körbe. Erre akkor jött rá, mikor a dührohamai miatt már harmadjára zárták be. Ez után két évvel ismerte meg Nili-t, Entera lányát, így végképp lemondott Entera megöléséről.
 - Entera felfogta mit csinált? Hiszen, hiszen,... - kerestem a megfelelő szavakat.
 - Tudta mit csinál. - sóhajtotta Legort - Az óriásokkal vívott csata után megint eltűnt pár hónapra, szerintem elszámolt a megmaradt lelkiismeretével és pont ezért használta jóra akkor az erejét. De csak abban az évben használta látványosan az óriások szíveit. Utána semmi hír nem jött a többiről. Valamennyire tisztelhette őket, ugyanis nem pocsékolt soha, de a tettére nincs semmiféle magyarázat.
 - Markus megbocsátott neki, te miért nem? - kérdeztem
 - Nem tudom, nem tehetem. Az egyedüli vagyok, akinek az ereje egy kicsit is felér Enteraéhoz. Muszáj lesz nekem megküzdeni vele, nem utolsó sorba miatta veszítettem el mindent. Entera sok mindenkinek romba döntötte az életét, mindannyiuk nevében foguk megküzdeni vele.
 - Csak ne a mai napon, te sem készültél fel még teljesen és mint mondtad, Entera a cél érdekében minden eszközt bevet, majd akkor legyen a végső leszámolás mikor számunkra kedvező a helyzet.
 - Jön valaki! - mondta hirtelen Legort - Kimegyek, te addig maradj bent, míg fel nem ébresztenek!
  Ezzel eltűnt. Nos, rendben van. Akkor bizonyára eljött a reggel. Szóval a terv újra, felkísérnek a tetőre, kiütjük a Vadászt, Legort rátámad Entera-ra, míg mi ketten Markus-szal semlegesítjük az összes katonát. Tegnap Legort idehozta a fegyvereinket, szóval könnyebb dolgunk lesz. Ekkor valami bevillant, a fegyvereim még mindig a cella sarkában vannak, nem tettem fel őket. Szóval az első legyőzött katonától kell kölcsönvennem a fegyvereit. Hogy felejthettem el felrakni a fegyvereimet?! Legort illúzió varázslata elrejti mindenki elől, így nem fogják még a cellában sem észrevenni, de nem ez volt a cél!
  Egy hatalmas csattanásra ébredtem fel. Két őr jött le azok, akiket Legort tegnap leváltott. Beszéltek pár szót, az egyik kezében két kard volt. Miközben beszéltek az egyik kardot visszaadta a társának. Legort átadta a kulcsokat.Velem kezdték, mindketten bejöttek, Legort kint maradt. Hirtelen újra nyílt a vasajtó, mindenki arra kapta a fejét. Először nem az idegen arca, hanem a szaga ért el hozzám. Alkohol szag, nem erős, de érezhető. A Vadász lépett be, mondott valamit az őröknek.
 - Mi történt veled? Elfelejtettél fürdeni? A szagod alapján nem csak a fürdést hanem a mértéket is elfelejtetted. - fintorodtam el.
 - Ahol aludtam mindig alkohol szag terjengett és úgy látszik reggelre a ruhám magába szívta azt. - vont vállat.
 - Javaslom, legközelebb válaszd meg jobban a szállásodat. Például én mindig kerülöm az emberek bűzös településeit.
 - Kösz a tanácsot. - morogta, majd nyújtózkodott egyet.
 - Mennyit aludtál? - forgattam meg a szemeimet.
 - Keveset. - jött a rövid válasz - Fel kell venned a láncokat.
  A két katona közöttünk kapkodta a fejét.
 - Inkább kihagyom.
 - Nem te döntöd el, minél kevesebb zűrt akarok, szóval vedd fel kérlek. - a fejét fogta éppen.
 - Te eléggé másnapos vagy. - nevettem fel - Mennyit ittál?
 - Egy kortyot sem ittam. - mordult fel - Csak a dimenzió kapun való áthaladás egyik mellékhatása a fáradtság és a fejfájás.
  Nem hazudott.
 - Lehet én vagyok hülye, de hiszek neked. Azonban jobban jársz ha összekapod magad, mert mások inkább iszákosnak fognak tartani, mint Vadásznak.
 - Mert nekem most annyira szükségem van egy alakváltó véleményére. - motyogta újfent.
 - Rossz rád nézni. Nem lehetne elnapolni az átvivésemet?
 - Majd ha piros hó esik. - ekkor a katonákhoz fordult és a hangsúlya alapján rájuk parancsolt, majd visszafordult - Ne bántsd a katonákat.
  A szagukon éreztem mennyire félnek. Apró lépésekkel közelítettek meg engem. Nem mozdultam meg csak figyeltem mit szerencsétlenkednek ezek. Hirtelen előre mozdultam, mintha támadnék, erre az előrébb lévő balfácán hátra ugrott a társára, aki szintén menekült volna, de a nyakában egy bajtársával nem tudott és mindketten a földön végezték. Hangosan felnevettem ezen az egészen. A Vadász felém jött, hirtelen lendítette a jobb kezét, de én gyorsabb voltam. Elkaptam azt a háta mögé csavartam és a földre döntöttem.
 - Nem túl illedelmes felpofozni valakit. - suttogtam a fülébe.
 - És én még minden baj nélkül akartalak elvinni innen. - morogta vissza.
  Hideg fémet éreztem a nyakamnál.
 - Anna túlzásba estél. Tartsuk magunkat a tervhez, szóval nyugodj le. - hallottam Legort hangját.
  Szép lassan elengedtem a Vadászt és hagytam had álljon fel. Legort mondott valamit annak a két idiótának mire átadták neki a bilincset. Legort elém jött és óvatosan a kezemre tette őket.
 - Mi az őt megkedvelted itt tartózkodásod alatt? - kérdezte gúnyosan a Vadász.
 - Ő nem szörnyetegnek lát. - feleltem vissza szárazon.
 - Ha ennyire kéred megváltoztatom a véleményét. - nézett rám gúnyosan, majd Legort-hoz fordult.
 - Szemét. - szűrtem a fogaim között.
  Igaz, nem fogja tudni megváltoztatni Legort véleményét, de ha egy vadidegen állna itt, akkor nem örülnék ennek az egésznek. Legort a fejével jelzett, hogy menjünk kifelé, a két társa mögöttem jött. A Vadász valamit nagyon magyarázott neki, még az utat is elállta. Kíváncsian oldalra döntöttem a fejemet. Legort egyszer mondott valamit, de a Vadász nem is figyelt rá, sőt közelebb ment, mintha fenyegetné. Legort egy határozott mozdulattal gyomron vágta a Vadászt a hirtelen jött ütéstől kitántorgott az ajtón és nekitámaszkodott a falnak, miközben összegörnyedt.
 - Akkor most ki nyugodjon le? - kérdeztem Legort-tól.
 - Ezt megérdemelte, ha értettél is volna valamit, akkor most veszekednél velem. - felelte Legort, majd emberi nyelven beszélt a másik két őrhöz.
  Ők lehajtott fejjel akkora ívben, amekkorában csak tudtak megkerültek engem. Nem értem miért félnek tőlem ennyire. Legort most kint maradt, a többiek azt hitték rám figyel, valójában a Vadászt tartotta szemmel. Mikor végre fel tudott állni dühösen ráripakodott Legort-ra, akit hidegen hagyott a Vadász dühe. Mikor megszólalt teljesen mást hatást ért el, mint a Vadász. Sokkal nyugodtabb volt és mégis félelmetesebb, nem tudom miről folyt a társalgás, de a győzelem egyértelműen Legort-é. Csak figyeltem az eseményeket, nem tudtam közbe szólni, hiszen semmit se értettem és most senki se fordított nekem. Markus sokkal könnyebb eset volt, mint én. Miután Markus is kiért a cellából a Vadász elindult az ajtó felé,  a két őr követte, majd Markus jött, én és a sort Legort zárta. Még az ajtón se értünk ki teljesen, de Legort odaadta a bilincset nyitó kulcsot. Nem nyitottam ki azonnal a bilincset, ugyanis félek azonnal leesne a kezemről, ami pedig túl feltűnő volna. Felértünk a földszintre, a cellák újra tele voltak tündékkel, de most sokkal szellősebben voltak, mint eddig és egyikük se ismerős tegnapról. Szóval nem fogták el őket. Mindegyik emeleten négy őr felügyelt olyan negyven tündére. A tizedik emelet után abbahagytam a számolást, szegény lábamat sajnáltam, aki másfél napi semmit tevés után elég keményen dolgozik.
  Úgy látszik ennek a lépcsőnek sosem lesz vége. Az egyik emeleten nem volt senki és semmi sem, viszont jóval kisebb is volt a többinél. Vajon miért építették ezt a szintet, ha nem is használják? A menetünk megállt ennél az emeletnél, A Vadász leszólt a két katonának, akik segítettek neki valamiben. Egy hatalmas csapódás után újra megindultunk és felértünk a tetőre. A szél hatalmas erővel fújt és a kő, amiből ez az egész készült eléggé csúszós, így nem oszlatta el a folyamatos veszélyérzetemet. A szél csípte a szememet, amit eleve alig tudtam nyitva tartani, mert a fénytől is elszoktam. Mikor már valamennyire képes voltam körülnézni, elgondolkodtam honnan is szedte Legort tegnap a pontos infókat, ugyanis tényleg csak harminc katona volt idefent, Entera és a Vadász, plusz mi. Vajon járt már itt fent? Biztosan, ahogyan ismerem, már szinte mindenhol járt. A Vadász mellém jött miközben gondolkodtam. Még mindig bűzlött az alkoholtól.
 - Ha már átviszel lenne egy kérésem. - szólaltam meg.
 - Te nem tudsz csöndben maradni, igaz?
 - Az első a bolygón, akivel tudok beszélni, szerinted?
 - Mi lenne a kérés? - kérdezte a Vadász.
 - Majd ott válts ruhát és fürödj meg, mert jelenleg elviselhetetlen a szagod. - fintorodtam el.
 - Ez aggaszt a legjobban? - nézett rám kételkedve.
 - Nem félem a halált. - feleltem egykedvűen - Ha átmegyek azon a kapun, akkor meghalok, ez egyértelmű.
  A Vadász erre nem felelt azonnal. Entera elkezdte a varázslatot.
 - Meg tudom győzni a Tanácsot a hasznosságodról és akkor nem öletnek meg. - mondta végül a Vadász.
 - Csak megkínoznak az információért, végtére is. - feleltem vissza gúnyosan.
  A Vadász nem válaszolt, csak figyelt engem. Bonyolult lehet a varázslat, ha még mindig nem ért a végére.
 - Anna, valami baj van! - szólalt meg hirtelen Legort.
 - Mi baj van?
 - Amit Entera csinál, az nem dimenzió kapu, az egy átok. Ha feléd lő, akkor a lánccal védd ki a támadást!
 Mikor ezt mondta akkor fordult felém hirtelen Entera. Legort is megmozdult, de túl későn emelt volna elém pajzsot, erre a támadásra ő sem számított. Felemeltem a bilincset és reménykedtem. Szerencsére még nem használtam a kulcsot. Hatalmas lökést éreztem, a Vadásznak is neki estem, de még ő se állított meg. Félig elkezdtem átváltozni, meghosszabbodtak a körmeim, amiket belevájtam a kőbe és így sikerült megállítani magamat még a végleges zuhanás előtt. A lábaim a semmi felett lógtak, de ennyi még időben fékeztem. A Vadászt a másik kezemmel tartottam, de hamar elengedhettem. Gyorsan visszamásztam a biztonságot nyújtó tetőre. A Vadász felpattant és mondott valamit Entera-nak, aki felelt neki, mire a Vadász nagyon ideges lett és kirántotta a kardját. Először azt hittem ellenem fogja használni, de Entera-ra rontott volna rá, de a katonák se hagyták védtelenül az úrnőjüket. Entera motyogni kezdett valamit és a Vadász felé mutatott. A katonák elugrottak tőle tudván mi fog következni. Csak értetlenül bámultam az eseményeket, semmit sem értettem. Miért támadt Entera a Vadászra? Az átok, amit a Vadász kapott volna, visszapattant valamiről és létrehozója felé vette az irányt. A varázslónő döbbenetében épphogy csak kivédte saját támadását.
  A Vadász még mindig Entera közelébe akart jutni, de a katonák nem engedték azt.
 - Akkor most mi legyen? Meneküljünk és hagyjuk itt a Vadászt? - kérdeztem Legort-tól.
 - Megpróbálhatjuk. Esés közben milyen gyorsan tudsz madárrá változni?
 - Elég gyorsan. 
 - Ha egyszerre ugrunk alánk érsz még időben? 
 - Nem. Kicsit később ugorjatok.
  Elkezdtem hátrálni a torony széle felé. Lehet harc nélkül is elmenekülhetünk? Hirtelen egy fekete burok jelent meg körülöttem. Akkor mégsem. A burkon fehér repedések jelentek meg, szinte azonnal, amik pár másodperc alatt széttörték azt. Legort még mindig őrnek álcázva állt Entera előtt. Az arca nem látszódott, de Entera tudta ki áll előtte. A varázslónő végrehajtott egy ráolvasást, Legort addig egy pajzsot emelt négyünk köré, a Vadász köré is, nehogy mi legyünk a ráolvasás célpontjai. Ez felesleges mozdulat volt Legort részéről, ugyanis nem minket vett célba Entera , hanem a saját katonáit. Legort nem vett tudomást róla és egyből támadt Enterá-ra. A Vadász is rátámadt volna a varázslónőre, de még idejében elkaptam a karját.
 - Mi az? - kiabálta.
 - Nézd a katonákat. - feleltem.
  A katonák egytől egyig lassan elkezdtek átváltozni valamilyen állattá. Nem lehetett felismerni. Még az én feles alakom is jobban hasonlít egy állatra, mint ők. Mintha a természet egy groteszk teremtményt gyúrt össze mindenféléből, ami keze ügyében volt.
 - Újra akarja alkotni az alakváltó varázslatot. - esett le - Ezért támadt rád, hogy itt tudjon tartani.
  A Vadász nem válaszolt erre. Markus is mellénk jött. Mondott valamit, mire a Vadászra néztem. Ő sóhajtott, majd fordított.
 - Azt javasolja ne várjuk meg, míg teljesen átváltoznak, mert akkor húsz ellen hármunknak nem nagyon van esélye.
 - Egyetértek, de most csak állatként tudok segíteni nektek. - feleltem.
 - Nem változhatsz át! - nézett rám a Vadász.
 - Dehogynem, főleg ha az életem a tét. - néztem rá, majd fogtam és leugrottam az épületről.
  Nem vártam sokat, szinte azonnal elkezdtem átváltozni. Hamar sikerrel jártam. Sajnos más alakot nem vehetek fel, mert a Vadász madár alakváltónak hisz, nem szeretném lebuktatni magamat, főleg nem most, mikor Entera újra a minket létrehozó varázslattal kísérletezik. Mivel más madáralakot még soha nem vettem fel maradtam a viharmadárnál. Igyekeztem minél hamarabb felérni a tető magasságába. A félresikerült alakváltók pont akkor kezdtek magukhoz térni, mikor felértem. Egy kicsit feljebb repültem, majd siklani kezdtem, igyekeztem a lehető legjobban megközelíteni a tetőt. Sikerült, olyan egy méterrel haladt el felette az egyik szárnyam, nem szerettem volna mindenkit lesöpörni, szóval teljesen nem takarhattam be a tetőt. Csak pár katonát sikerült lelöknöm a tetőtől, ők egy torz ordítással estek le a mélybe. Vihart nem hozhatok létre, különben nem csak torz alakváltóknak válna nehezebbé a csata. Újfent lecsaptam a csatázókra, de most nem siklottam el felettük, hanem kettő alakváltót felkaptam és távolabb, ahol nem voltak emberek, leejtettem őket. Aztán eszembe jutott valami. Távolabb repültem, ahol volt felhő. Belerepültem a felhőbe és az ösztöneimre hallgattam, melyek segítenek a viharkészítésnél. A felhő egyre nagyobb lett, majd hirtelen egy hatalmasat dörgött az ég, tehát villámok is vannak. A felhőben repülve igyekeztem minél több villámot felfogni. Nem maradhatok sokáig távol. Így csak egy villámot vártam meg, aztán visszasiettem a börtönhöz. A Vadász és Markus kezdtek visszaszorulni. Eléjük szálltam le, igaz egy kicsit megcsúsztam, de nem estem el, szemben az alakváltók felé álltam. Csaptam egyet a szárnyammal, mire a szélén lévők leestek én pedig majdnem hátra repültem, de megtartottam magamat. Végül utolsó csapásként kiengedtem a villámot, amit eddig magamnál tartottam. Az végig cikázott az előttem lévő pár alakváltón és eltűnt. Azonban még mindig maradtak. Az egyik lény előreugrott és ráharapott a szárnyamra. Éles fájdalom indult ki onnan, így madárként felvisítottam, majd odakaptam a csőrömmel, leszedtem azt a valamit a szárnyamról és lehajítottam a mélybe. Azonnal visszaváltoztam, mert sérült szárnnyal már nem tudok mit csinálni. Így elég veszélyes maradnom, ugyanis fegyverem sincs hála kitűnő memóriámnak. Hátrébb tántorogtam, igyekeztem a sérült kezemet nem mozgatni. Azonban ezek a félsikerek azonnal kiszúrták a sebemet és mindannyian rám vetették volna magukat. Az első még mielőtt hozzámért volna fejét vesztette a Vadász által. A második kilapult Markus fegyvere miatt, ami egy elég nagy méretű kalapács. Legort felé néztem, ugyanis elméletileg most ő is megsérült. Nem fogja sokáig húzni Entera ellen és ha veszít, azt nem engedhetem.
 - Vadász! Fordítsd le, amit mondok Markus-nak! - kiabáltam.
 - Jobb dolgom is van ennél. - felelte és levágta az utolsó lényt.
 - Mi ketten rátámadunk Entera-ra, addig Markus vigye el Etron-t az északi kapuhoz. - néztem a Vadászra.
  A Vadász tolmácsolt, vagyis azt hiszem tolmácsolt. Utána a Vadász odaadta a tőrét.
 - Csak ne törd el. - mondta.
 - Nem fogjuk tudni legyőzni, ezt azért tisztázzuk. - feleltem neki.
 - Miért fontos Etron elvitele?
 - Nos, ő az utolsó reménye a békés együttélésnek tünde és ember között, ugyanis egyedül ő képes valamelyest megküzdeni Entera-val. Most pedig míg nem figyel támadjunk!
 Egyszerre rohantunk rá Entera-ra, aki észrevett bennünket és a figyelmét nekünk szentelte. Pajzsot hozott létre, amin elsőre nem tudtunk áttörni, utána folyamatosan támadtuk a pajzsot, minél több erőt beleadva. Csak pár percet kell szereznünk, míg Markus elviszi Legort-ot. Entera ajkai mozogtak, mégse jött ki rajta hang, pedig nem süketültem meg. Hallottam mindegy egyes tompa puffanást, amit a fegyver adott ki, mikor ütközött a mágikus pajzzsal. Hirtelen a Vadász hátra rántott és beállt elém. Nem értettem miért tette, aztán egy aprócska villanást láttam, ami eltalálta a Vadászt, de aztán tovább pattant a levegőbe, megtett pár métert majd eltűnt. A Vadász megvédett egy átoktól? Most nem gondolkodhattam rajta, a kezemre koncentráltam, mire körmök helyett karmaim lettek és azzal ütöttem Entera pajzsára. A karmaim úgy hatoltak át a pajzson, mint kés a vajon. Egy mozdulattal kettévágtam a pajzsot, mely széthullott a varázslónő körül. Ketten egy ellen, nincs sok esélye a boszorkánynak. A csapóajtó felől kopogást hallottam, valakik próbálnak feljutni. Odasandítottam, egy szikla darab volt az ajtón, egy pont akkora darab, amekkora a tetőből is hiányzott. Talán Markus búcsúajándéka lenne? Entera hirtelen térdre esett és a föld felé nézve sikítani kezdett. A sikítása nem e világi volt, a fülemre tapasztottam a kezemet, de még így is tisztán hallottam a sikítást. Elviselhetetlen fájdalom kezdett el kiindulni a fülemből, mintha a hang egyre beljebb mászna a fejemben. Becsuktam a szememet és igyekeztem kizárni a hangot. Mire újra kinyitottam, Entera a csapóajtó mellett állt, ahonnan folyamatosan jöttek fel a katonák. Entera már nem sikított mégis még tisztán hallottam a hangot, minden mást kizárva. A hallásom nem működött és szinte megbénított a fájdalom, amit a sikoly okozott. Oldalra néztem, kerestem a Vadászt, aki ugyanúgy összeroskadt, mint én. Viszont meglepő módon a katonáknak semmi bajuk sem esett, pedig nekik is hallaniuk kellett mindent. Hagytam had tegyenek rám újra láncokat. Bár a sikolyt már nem hallom, a fülem még erősen zúg. Az előző bilincs maradékát leszedték és csak utána tették fel az újat. Hirtelen minden katona egy irányba kapta a fejét még Entera is érdeklődve figyelt valamit a távolban. Felálltam és kíváncsian leskelődtem, bár egy katona folyamatosan figyelt, nem állított meg. A város körüli hatalmas fal egy része eltűnt, a földdel vált egyenlővé. Hatalmas növényi indák nőtték be a keletkezett lyuk széleit tovább rombolva a még meglévő falakat. De nem csak a falon nőttek az indák, hanem az odáig vezető főutat is teljesen ellepték. Érzékeltem a dühöt, ami ezt az egészet okozta. Legort volt, menekülés közben fogta fel, mi is történt vele és ez lett az eredménye. Az egyik katona meglökött és a csapóajtó felé terelt. Szóval újra elfoglalhatom a cellámat. Egyre lejjebb és lejjebb mentünk, még a nap elején reméltem, nem kell majd ezt a hosszú lépcsőzést újra megtennem, de nem jött össze itt maradtam.
  A vasajtó előtt megálltam. Nincs nyitva, nem tudok bemenni. Az őr elém jött egy kulcscsomóval. Nem hallottam a zár kattanását, se az ajtó nyikorgását. Még mindig nem hallottam semmit se és a karom is fájt a harapás miatt. A Vadásszal egy cellát kaptunk. Rögtön a cella hátuljába húzódtam, most egy ideig senkivel se szeretnék beszélni. Nem mintha tudnék, de még csak az akarat sincs mögötte.

*Legort szemszöge*

  Entera egy támadása miatt kénytelem voltam, egy pajzsot felemelni, mikor éles fájdalom hasított a bal karomba. Megzavart a koncentrálásban, ezért félre kellett ugranom, mert a pajzs még az átok eltalálása előtt szétesett. Egy kisebb, de erősebb pajzsot hoztam létre magam körül. Nem nézhettem Annára, se senkire. Egyedül Entera-ra figyelhettem. Pár másodpercnyi figyelmetlenség is az életembe kerülhet. Éreztem, ahogyan előserken a vér és a ruha a sebhez tapad. Egy kisebb támadó varázslatot használtam, amit Entera szinte ránézéssel kivédett. Jelenleg nem tudnék mindenkit pajzs mögé helyezni, ezért magamon kell tartanom Entera figyelmét. Entera megállt egy pillanatra, végig mért engem, amint észrevette a karomat gonosz mosolyra görbült a szája. Magamban átkozódtam egy sort, majd ahogyan csak tudtam megerősítettem az elülső pajzsom védelmét.
  Kinéztem az elmémmel, így láthatom a többiek energiaszínét és Entera varázslatát, amit ellenem fog használni. Ugyanis a varázslatot alkotó mintákat, szimbólumokat csak azok látják, aki készíti a varázslatot, az ellenfél nem. Ezért is utálják sokan a telepatákat, mert ők láthatják az ellenfél által használt varázslatot.
  A minta alapján egy erős hasító átok, de valamivel variálta azt. De nem a Tekkern-ek által használt motívumokkal. Ez teljesen más. Ez a motívum sokszorozza az átkot, egyszerre több helyen hat. Még egy sort szitkozódtam, majd újra minden részén megerősítettem a pajzsot. Bár látni látom a motívumokat, nem tudom hogyan illesztik be, az alapba, ezért nem tudom használni őket. A sorrendnek, az iránynak, minden apró mozdulatnak és szónak jelentősége van. Így a telepaták tudhatják mivel állnak szemben, de el nem tanulhatják az ellenfele tudását. A mágia egy összetett dolog és ezért is van kevés varázsló, aki nem látja át ezt az egészet csak ösztön varázslatokat fog tudni használni élete végéig, amiket egy mágiában jártasabb személy már alapszinten legyőz.
  Vegyük például Noren-t, ő is varázsló akár csak én, mégis leragadt az ösztön varázslatoknál. Pár darab segítő bűbájt megtanult, de nem tud újakat készíteni, nem látja át az egésznek a logikáját. Mondjuk, soha nem is akarta átlátni.
  Meghallottam Anna hangját, de nem tudtam értelmezni azt, amit mond. Hirtelen lesújtott Entera átka. Többször is egymás után, mire a pajzsom megrepedt, majd a következő hasító átoknál ripityára tört. Ott álltam védtelenül szemben Entera-val. Nem így képzeltem el a halálomat, de komolyan. Azt hittem egy csatában sok ember előtt fog legyőzni, nem pedig itt egy párharcban, amit alig pár ember lát. Viszont ennyire közel jutni Entera-hoz szinte lehetetlen, ezért sose gondoltam volna valaha is megtörténik majd velem. Már vártam a végső húzását Entera-nak. Azonban hirtelen oldalra kapta a fejét. Követtem a tekintetét. Anna és a Vadász egyszerre rontottak rá. A támadásuk teljesen haszontalan, hiszen Entera körül pajzs van, amin nem olyan egyszerű áttörni. Már éppen szóltam volna Annának telepatikusan, mit is tervez pontosan, mikor Markus nekem futott és velem együtt leugrott a tetőről.
 - MÉGIS HOGY TERVEZTED TÚLÉLNI A ZUHANÁST?! - kiabáltam neki.
  A szája mozgott, de a hangja nem ért el hozzám. Egyre közeledett a föld. Már éppen varázsoltam volna, aminek a segítségével túléltük volna a zuhanást. Markus megragadta a karomat és megrázta a fejét. A másik kezével elővette a fegyverét és várt. A kalapácsával akarja lassítani a zuhanást? Nem hülyeség, de nem is a legjobb terv. Ez a talán meghalunk talán túléljük kategóriába tartozik. Mikor már elég kevés választott el minket a szétplaccsanástól Markus az épületbe vágta a kalapácsot. Az természetesen betörte a falat, ugyanis ennek a világnak a legerősebb anyagából készült Makus fegyvere, akárcsak a tőröm. A kalapács nem állította meg azonnal a zuhanásunkat, elkezdett az épületbe egy szép kis csíkot húzni. A kövek a kalapácsútjából mindenfelé röpültek, amik felénk tartottak, azokat egy kezdetleges nem erős pajzzsal kivédtem. Pár méterre a talaj felett álltunk meg. Markus elengedett, könnyedén talpra érkeztem. Markus a falnak támasztotta a lábát és kihúzta a beékelődött kalapácsot a falból. Az esését háttal tompította. Ilyenkor nagy szerencséje van származásával kapcsolatban, ugyanis Markus teste olyan mintha sziklából lenne. A fegyverek nem fognak rajta, és a nagyobb becsapódások se okoznak neki gondot. Azért ezt a zuhanást nem élte volna túl, de ettől az alig három méterestől nem esett baja.
 - Vissza kell mennünk Annáért. - mondtam azonnal, mikor Markus feltápászkodott.
 - Nem Etron. Most menekülünk. - felelte határozottan Markus.
 - Megmentette az életedet és itt hagyod?! - háborodtam fel.
 - Nem. Entera nem öli meg, mert szüksége van rá. Minket megölne, szóval menekülünk. Indulás az északi falhoz! - miután látta, hogy nem követem, megfogta a karomat és maga után húzott.
  Persze hamar szabadultam a szorításából, de már magamtól követtem. Amint befordultunk a főútra azonnal hasra is vágódtam ugyanis egy sor vesszőt kaptam majdnem mellkasba. Markus-ról lepattantak a nyilak. Markus az erejét használva a földből kiemelt elénk egy barikádot. Ha itt megakadunk minden hiába lesz, amit most Anna tesz. Hatalmas fájdalom hasított a fülembe. Mi történt veled Anna? Dühös lettem, bár nem tudom kire is legyek az. Anna ott marad, csak a menekülésem kedvéért, de ezzel ő bezárva maradt. Vállalta a bezártságot és most ezt az egészet hiába vállalta, mert mi elakadtunk a katonák miatt. Valami elkezdett nőni bennem, valami ami eddig a szívemben volt. Egyre jobban átjárt és nem tudom mi is ez. Mikor már nem tudott tovább nőni bennem, hirtelen kirobbant mindenfelé, amerre csak tudott. Csak ezt a robbanást érzékeltem, ami belőlem indult ki. A következményt később láttam. Markus döbbenten pislogott körbe, de egy pillanat alatt összekapta magát. Felráncigált a földről, majd észak felé irányított. Hatalmas növényi indák fojtogatták az egész várost. Beterítettek mindent, az utakat, a házakat, a várfalat, mindent. De nem csak észak felé nyúlt el, hanem kelet és nyugat felé is. Ezt én tettem volna? De hogyan? Hiszen semmilyen varázslatot nem használtam, csak az energiám túltöltődött rajtam. Markus nem szólalt meg, míg átvágtunk a most már indával borított úton. A hatalmas növénykötegek alá és közé szorultak a katonák. Akik túlélték és épségben vannak nem foglalkoztak velünk, társaikat akarták kiszabadítani, már aki életben maradt. Az indák folyamatosan nőttek és mozogtak, mire a kapuhoz értünk, azt áttörték és a falat szép lassan elkezdték lerombolni. A katonák menekültek a falakról, a mozgás képes emberek igyekeztek minél messzebb kerülni az indáktól. Kihasználva ezt az egész felfordulást, hamar átjutottunk a kapu romjain, ahol ott várt minket Holló és mellette egy barna ugyanakkora ló. Mivel gyorsabb voltam Markus-nal felültem Hollóra, míg ő a barnára tornázta fel magát. Azonnal vágtába kezdtünk. Illúzió varázslatot használtam magunkon, nem szeretném, ha bárki is észrevenné a nyomainkat.
 - Mi történt az előbb? - kérdeztem Markus-tól, de a tempón nem lassítottam.
 - Erre jótól kérsz választ. - felelte - Egy kisebb dührohamot kaptál.
  Azért ennyire nem voltam dühös. Növényekkel eddig ritkán varázsoltam, most pedig mágikus indákkal beborítottam egy egész várost.
 - Mennyi ideig varázsoltam? - kérdeztem.
 - Nem tudom. - nézett maga elé Markus - Talán egy vagy két percig.
  Egy vagy két percig? Csak pár másodpercet érzékeltem. Lehet csak a túlzott mágia használat okozta a kiesést, párszor már megesett. Tovább vágtáztunk a pusztában. Mihamarabb elérjük a Névetelenek Erődjét, annál hamarabb leszünk valamelyest biztonságban Entera elől. Remélem a többi Névtelen kezdett már valamit az új Vezérrel. Egy idő után a lovakat visszafogtuk, nem bírták volna tovább a vágtázást. A távolban nagy porfelhőket láttam, talán Entera egyik kutató csapata.
 - Akkor mégis csak elvállaltad a családod fővarázslói címét? - kérdezte hirtelen Markus.
 - Aham, bár elég nagy hülyeség volt. Most, ha lopakodni szeretnék mindig le kell takarnom egy varázslattal. - ingattam a fejemet.
 - Gratulálok ez egy visszavonhatatlan ostobaság volt. - nevetett fel.
 - Otthagyni Annát, az is ostobaság volt. - horkantottam fel.
 - Miért aggódsz érte ennyire? - vált kíváncsivá - Eddig senki se keltette fel ennyire az érdeklődésedet.
 - Össze van kötve vele az elmém. - kezdtem a magyarázatot - Minden emlékét ismerjük a másiknak, látjuk a gondolatát, az érzelmeit és érezzük, amit a másik érez. Annát valami megharapta ott fent, nem igaz? Méghozzá a bal karjánál. Még mindig sajog a felkarom, de a távolság miatt már csökkent a fájdalom.
 - Nem csak ez áll a háttérben. - nézett előre - Visszamentél volna a saját vesztedbe az ő szabadulásáért, pedig elég sokáig ott lesz, ezt te is tudod, bármikor jobb az alkalom a kiszabadítására, mint mikor ott van Entera, de te ezzel nem törődtél, és te szökéseknél szereted a biztos pontokat. Nincs ott Entera, egy nagyobb ünnepély után kevesebb az őr, a városlakók se figyelnek annyira és láss csodát egy tökéletes alkalom, de te nem akartál eddig várni.
 - Mindent tud rólam és mégsem utasít el. Ez már különlegessé teszi. - zártam le a beszélgetést.
  Előrébb ügettem, nincs kedvem beszélgetni.
 - Mire számítasz mikor elérjük az Erődöt? - zárkózott fel Markus.
 - Nos, remélem tudtak tenni valamit a többiek az új Vezért ellen. - vontam vállat.
 - Nyolc év után szerinted visszafogadnak? Te semmi tervvel nem készültél igaz? - sóhajtott fel.
 - Hááát, nincsenek információim. E nélkül nehéz lenne tervet készíteni.
 - Befolyásos az új Vezér, mivel az előzőnek a fia. Senki se tudja hogyan viszonyuljon hozzá, ha megölik megsértik az elődjét, ha életben hagyják, akkor az előző sose fog visszatérni. A három alvezért száműzte, ketten két másik erődbe mentek és ott kezdtek szervezkedni az új Vezér ellen, míg Belenior inkább téged keresett. Azt mondta a Vezért mérgezik és fél kába állapotban tartják. Az új Vezér, amint hallotta Belenior tervét azonnal szólt Entera-nak és pár Névtelent is küldött neki. Téged jobban gyűlöl mindenki másnál.
 - Mennyien vannak ellene? - gondolkodtam el.
 - A döntései megalapozatlanok. Túl kicsinyes. Senki se fogadta még el. Sokan leléptek és külön aprócska szervezeteket kezdtek el létrehozni. Magyarán nagy a káosz.
 - Akkor igyekszem minél előbb felébreszteni az Öreget.
 - Jól is teszed, csak ő tud itt rendet tenni. - érett egyet Markus - Szóval a terv?
 - Odamegyünk, hagyjuk had kapjanak el. Majd a börtönből szökés, te eltereled az új Vezér figyelmét, míg megkeresem az Öreget és meggyógyítom. Milyen?
 - B és C terv nincs? - kérdezte gúnyosan.
 - Igyekeztem egyet kitalálni más megoldás nincs.