68. fejezet - Az éjnek nincs vége

*Legort szemszöge*

  Nem beszélhettem az út alatt Annával, mert nem tudom mennyire figyeli őt Entera. Ha nagyon figyeli akkor feltűnt volna a telepatikus csatorna, amit létrehozok a beszélgetés miatt. De Entera akár a nyomomban is lehet, ekkor viszont egyáltalán nem ügyel Annára. Inkább nem kockáztatok. A nap még nem jött fel a horizonton, de a fénye már elért ide. Az eddigi éjsötétségből, már szürkeség lett és az ég alján egy vöröses csík húzódott jelezvén, mindjárt eljő a reggel. A hajnali szürkületben kirajzolódott előttünk a Freun-hegy, hatalmas csúcsát soha el nem olvadó hó fedte be. Bár kevesen tudják, az egész hegy alatt van egy hatalmas barlangrendszer. A hegyet hatalmas oszlopok tartják meg, mert amikor ezt létrehozták, hatalmas űr maradt alatta, majdnem vissza is süllyedt, akkor erősítették meg a talajt. A barlangrendszer nagy kiterjedésű, túlnyúl a Freun-hegyen. A Vezér talált rá és azonnal elkezdte feltérképezni, aztán a Névtelenek beköltöztek ide. Bár látszik nem mi vagyunk az első lakói, talán törpök voltak itt előttünk, de mivel semmilyen érc nincs itt hamar el is hagyták ezt a helyet. Még kiskoromban mikor a többiek elől bujkáltam többször is bejártam az egészet. Mondhatni a fejemben van az egésznek a térképe. A Xiandre testvérek elrejtették a bejáratot, senki sem képes átlátni a varázslatukon, azonban mi tudjuk mit is kell keresnünk, így ez az illúzió nem befolyásol minket. A hegy lábánál hatalmas sziklák voltak egymásra halmozva, mintha valaki egy kisebb hegyet szeretett volna építeni a Freun mellé. Az egész ingatagnak tűnik, ha egyszer hozzáérsz rád omlik az egész. Ez csak akkor igaz, ha a rossz kőnél próbálsz meg bejutni, de akkor mondhatni elvágod a Névtelenek főbejáratát és több hónapnyi munkát adsz nekik, ugyanis helyre kell állítaniuk a csapdát. Egyszer már láttam, sőt segítettem is ezt újraépíteni, mert egy erre járó megpróbálta megmozdítani az egyiket, nem tudom miért, azonban sikerrel járt, viszont az összes szikla ráesett. Lehet már nem volt szomjas a tettekor, de ki az, aki egy ingatag alapokon fekvő sziklahalmazt háborgat?
 - Megállni! - hallottam magam mellől.
  Mikor először odanéztem, még senki sem volt ott, viszont engedelmeskedtünk és megállítottuk a lovainkat. Lassan előtűntek a fekete alakok, akiken illúzió varázslat lehetett, ugyanis a ruhájuk teljesen elütött a környezettől. Fekete ruha, fekete maszk, ami csak a szemet nem takarja el, valamelyikük még a csuklyát is az arcába húzta. Fegyverek széles választéka volt náluk és hárommal osztható létszámban vannak. Ezek így együttesen Névtelenek egy csoportját teszik ki. Még az út alatt megszabadultam a sisaktól szabadon hagyva az arcomat. Így se ismernek fel, ugyanis sokat változtam, Markus-szal ellentétben.
 - Leszállni! - jött a következő utasítás.
  Markus-szal összenéztünk. Ő vállat vont, majd leszállt a lováról, követtem a példáját. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből az egészből. Kilencen voltak, tehát három csapat, ami hat jó harcost és három tűrhetőt jelent.
 - Két vándor mit keres errefelé? - nézett ránk, aki eddig a parancsokat adta - Ha itt hagyjátok minden értéketeket akkor baj nélkül tovább állhattok, ha nem, nos, nincs sok esélyetek ellenünk.
 - Mit gondolsz Etron? Álljunk tovább? - kérdezte tettetett aggodalommal Markus.
 - Nem is tudom Markus, még sosem kínáltak fel nekem ilyen lehetőséget. - feleltem.
  Az itt lévő Névtelenek tanácstalanul néztek ránk. Kíváncsi voltam mikor jönnek rá, kik is állnak előttük. Nem minden Névtelen ismeri a másikat, de Markus a származása miatt ismert, engem pedig utál a jelenlegi Vezér, szóval biztosan tájékoztatott mindenkit szerény személyemről.
 - Falto Etron és Oboren Markus? - kérdezte egy kis idő után a szóvivő.
 - Igen. Bemehetünk? - kérdezte hanyagul Markus.
 - Öhm, nem engedhetlek be titeket. - állt egyik lábáról a másikra - A Vezér megparancsolta, hogy...
 - Vele akarunk beszélni. - vágtam közbe - Azt hiszem ez volt a parancsa.
 - A fegyvereiteket el kell vennünk. - tette hozzá bizonytalanul.
 - Csak ennyi? - néztem rá kérdőn - Felőlem. Markus, hat embernek add oda, mert nem fogják tudni cipelni.
  Közben lecsatoltam az övemről a kardomat és pár főzetet. Majd odanyújtottam a Névtelennek. Szótlanul elfogadta, bár gondolom tudta, van még nálam egy tőr, de azt nem terveztem senkinek sem odaadni. A lovainkat ketten elvezették, a maradék hét ember minket kísért be az erődbe. Végtére is pár lépés után visszaadták Markus-nak a fegyverét, ugyanis ő könnyedén cipeli azt, míg más beleszakad. Érdekes volt újra eme falak között sétálni, sok emlék, keserű és jó egyaránt, felvillant a szemem előtt. Lehet újak azok, akik vezetnek, még bizonytalanul közlekednek itt. Egyszer jobb helyett balra fordult a legelső ember, mire megálltam.
 - A Nagyteremhez tartunk, nem? - kérdeztem.
 - De. - válaszolt bizonytalanul.
 - Akkor erre kell menni. - mutattam a helyes irányba.
 - Tényleg. - motyogta, majd tovább vezetett.
  Vajon mit fog tenni velünk? Ha azonnal meg akar minket öletni akkor harc lesz a vége. Mivel erősebb varázsló reményeim szerint nem tartózkodik itt, így azzal jó nagy előnyre tehetek szert. Noren és Merwoa elméjét nem érzékelem nincsenek az erődben. Remélem sikerült leszedni Merwoa-ról a rontást. Mikor beértünk a teremben éppen zajlott egy párbaj. Ragon valaki ellen. Hirtelen azonban mindenki felénk fordult. Még a párbajozók is megálltak. Először nem értettem miért, aztán eszembe jutott. Vége van a Pecsét eltakaró bűbájnak, ezért néztek ide.
 - Ezt is a fővarázslói címmel érdemelted ki. - suttogta nekem Markus - Tényleg nem fogsz tudni titokban közlekedni.
 - Hagyj már ezzel. - hárítottam, majd beléptem a teremben a vezetőnket hátrahagyva.
  Markus követett, nem előzött a fegyvere nála maradt. Gondolom elfelejtette odaadni a kísérőinknek.
 - Miért van nála fegyver?! Nem azt mondtam vegyétek el tőlük?! - állt fel azonnal a Vezér fia, aki az apja székében ült.
 - Milyen fegyverről beszél? - kérdezte óriásul Markus.
 - Arról, amit a kezedben tartasz. - feleltem.
  Erre nem mondott semmit se. Telepata lévén érzékeltem az egyértelmű érzelmeket, senki sem vette komolyan az új "Vezér" kiakadását.
 - Most azonnal vegyétek el tőle! - követelte.
 - Nem adom oda senkinek sem. - nézett a "Vezérre" - Főleg nem a te parancsodra.
 - A Vezéred vagyok! Nem szegülhetsz ellen nekem! - nézett ránk szikrázó szemekkel - Itt most én parancsolok mindenkinek.
 - Ezt kötve hiszem. - kotyogott közbe Markus.
  Mindig kimondja azt, amit gondol. Ő már csak ilyen. Sosem hazudik, így másnak nyersnek tűnhet, de valójában nem szándékosan bánt meg mindenkit. Mondjuk most szerintem még szándékosan is csinálja.
 - Ne merj többé megszólalni engedély nélkül te semmirekellő. - csatázott szóban Markus-szal.
 - Minek neveztél? - lobbant fel benne a düh.
 - Markus! - szóltam rá, majd folytattam - A Vezér fia, még sem illendő őt így hidegvérrel lemészárolni.
 - Nem terveztem megölni őt, csak szimplán móresre tanítani. Hiszen mégis csak egész életében henyélt és élt abban a jólétben, amit az apja teremtett, de soha nem segített neki. Az apja kiérdemelte mindenki tiszteletét ebbe a teremben, ő nem. Nem jogos a kinevezése.
 - Egyetértek veled. - feleltem - De Entera segítségével bárki trónra kerülhet, de szerinted mi fog történni vele, miután Entera nem segíti többé?
 - Elég legyen! - kelt ki magából - Etron-t vigyétek börtönbe, Markus itt marad, ha már ennyire nagy a szája.
  Nem értettem mi ebben a logika. Ugyanúgy részese voltam a beszélgetésnek.
 - Az apám fogadott fiát, azaz fogadott testvéremet nem állíthatom csak úgy ki párbajozni, nem? - mosolygott gonoszan - Vigyétek!
  Mondjuk mindig is utált emiatt, de ez ellen nem tudok mit tenni. A Vezér számomra mindig is a Vezér maradt, sosem tudtam rá apaként tekinteni. Mondjuk szerintem így is volt jól, hiszen a valódi apámat soha nem ismerhettem. Sokáig nem mozdult senki sem a parancs hallatán. Végül az első sorból feltápászkodott valaki. Régről ismertem, néha volt egy-egy közös küldetésünk.
 - Gyere, nem akarom tovább hallgatni a hisztijét. - mondta mikor mellém ért, direkt halkan, nem szerette volna, ha a "Vezér" is hallja.
  Mikor elhagytam a termet, akkor kezdtem el faggatni.
 - Mióta tart ez az egész?
 - Olyan két hónapja. Már mindenki kezdi megelégelni a helyzetet. Bár, mit ne mondjak, én reménykedem benne a ti felbukkanásotok lesz a kulcs a megoldáshoz.
 - A mi felbukkanásunk? - kérdeztem vissza.
 - A Vezér elméletileg visszavonult a Nagyterem mögötti szobájába, nos, reméljük még életben van, de ha nem úgy hiszem vagy valamelyik alvezér, vagy ti Markus-szal fogjátok vezetni tovább a Névteleneket.
 - A Vezér életben van. - mondtam, és megálltam - Érzékelem az elméjét, mintha aludna.
 - Mert te telepata is vagy, igaz?
 - Igaz. - tovább mentem - Most elviszel a börtönig? - néztem rá.
 - Dehogyis. - állt meg - Gondoltam elkísérlek egy darabon, aztán visszafordulok, mintha elmentem volna odáig.
 - Rendben. - egyeztem bele - Úgy is van folyosó, ami annak a szobának a szellőző nyílásába vezet onnantól könnyű bejutni. Bár a felszínen ráccsal és varázslattal van védve, ha bent vagyunk azok nem hatnak ránk.
 - Annak a szobának van külön szellőző járata? Bezzeg a mi szobáinknál csak a folyosón van egy és az is sokszor eltömődik. - morgott - Ezért volt jó régen. Ti is ott laktatok Markus-szal és Markus föld elemi mágiával könnyedén kitisztította a szellőzőt. Tényleg így megemlítve, hova tűntetek nyolc évre? Már kezdett híre menni a halálotoknak.
 - Entera-val találkoztunk. Egy varázslat, mely ha eltalál egy véletlenszerű helyre visz, az esetek kilencven százalékában halálos helyre, bele egy napba, vagy ki az égbe. De lehet egy város is. Bárhol kilyukadhattok.
 - És életben maradtatok mind a hárman? Szerencsések vagytok. - jegyezte meg.
 - Szerencsének is lehet mondani. - ingattam a fejemet - De elszakadtunk egymástól. Bár úgy hallottam Nili-t és Makrus-t egy helyen találták.
 - Csodálkoztam volna, ha egy varázslat szétszakítja őket. - legyintett egyet - Te hova érkeztél?
 - A szülőfalum mellé a szántásba. - feleltem.
 - Na és erre menyi volt az esélyed? - nevetett fel - De ha itt maradtál, miért nem jöttél vissza?
 - Kerestem Markus-t. - ezzel lezártam a válaszomat - Megérkeztünk. Szerintem menj vissza, a távozásod feltűnő volt, ha nem érsz vissza az még feltűnőbb lesz.
 - Sok sikert! - nyújtotta a kezét - Már épp ideje volt megdönteni ezt a kis zsarnokot.
  Kezet fogtam vele, majd ő sarkon fordult és elindult visszafelé. Remélem Markus még bírja idegekkel. Elővettem a tőrömet és elkezdtem vele kopogtatni a folyosó falán. Egy ideje már mentem, mikor hirtelen kongást hallottam. Megtaláltam a folyosó bejáratát. Rátettem a tenyeremet arra a pontra, ahol kongott a fal és energiát kezdtem átadni. Egy szimpla kőnél ez nem működne az energia a tenyeremben maradna. De ez nem szimpla kő. Fehér vonalak jelentek meg a sziklán, amik egy ajtót rajzoltak ki. Amint az ajtó összes vonala kiemelkedett a sziklából az ajtó magától kinyílt. Amikor kinyílt az ajtó, erős befelé húzó huzatot éreztem, mintha a titkos folyosó venne egy nagy lélegzetet. Miután beléptem az ajtó visszazáródott. Hátulról ugyanezzel a módszerrel ki lehet nyitni, szóval nem ragadtam idebent, de mikor először kezdtem felfedezni ezeket akkor nagyon megijedtem. Egy aprócska fénygömböt hoztam létre a tenyeremen, az világított a sötétségben, ami szinte áthatolhatatlannak tűnt. Motoszkálást hallottam a padló felől, mikor arra vittem a fényt, ijedt rágcsálók szaladtak szanaszét. De nem csak patkányok voltak itt, hanem bogarak is, néhol egy-egy csont, amiket a patkányok húznak ide a szellőzőből. Szerencsére ez a folyosó nem ágazik el, csak kanyarog. Egyszer egyszer majdnem neki ütköztem a falnak, ugyanis a gömb a kezemben nem szolgáltat olyan nagy fényt és a sötét falat az üres sötétségtől néha nehéz megkülönböztetni. Igyekeztem gyorsan haladni, bár már Markus jobban kezeli az indulatait, mint kiskorában azért jobb félni, mint megijedni. Nem szeretném, ha idegességében vagy egy kisebb dühroham által lerombolná a Nagytermet. Azért sokáig tartana újjáépíteni azt. Egy idő után jobban meg tudtam különböztetni a falat az ürességtől. Valahonnan fény jut be a folyosóra, közel járok a szellőzőnyíláshoz. Egyet fordultam és megláttam a függőleges kürtőt, ami a célom volt. A folyosó végén volt egy facölöp leverve a földbe. Gondolom ezt használták mikor pucolni kellett a kürtőt. De már ritkán jön ide bárki is. Talán páran ismerik ezt a folyosót, főleg azok, akik itt takarítanak. A cölöp mellett volt egy láda. Az már itt volt mikor felfedeztem ezt a helyet, szerszámokat tárolhattak benne. Kinyitottam és benne volt a kötél melyet évekkel ezelőtt itt hagytam. A láda megóvta őt a nedvesedéstől, így még nem bomlott szét. Használható állapotban van, de azért ne bízzuk a véletlenre. Egy erősítő varázslatot használtam rajta. Így biztosan nem fog elszakadni, vagyis egy ideig biztos nem. A kötelet jó erősen az oszlophoz rögzítettem, de figyeltem a csomóra, hiszen többször is szeretném még használni ezt, tehát olyat kötöttem, amit ki lehet bontani. A kötél végét ledobtam a szellőző nyíláson. Nem esett be a szobába, mert egy második rács felfogta azt csak egy halk puffanást lehetett volna hallani, ha valamilyen csatazaj nem nyomta volna el. Lehet Markus párbajozik valakivel. Nem tudom kivel, de azt a valakit sajnálom. Markus ellen nem jó kiállni. Már a mesterét is legyőzi, engem pedig már nem egyszer győzött le. Igaz, telepátiát sosem használtam ellene, de úgyis megtanítottam védekezni ellene. Elkezdtem leereszkedni a kürtőn, a lábamat a falnak támasztottam a kötelet a kezemmel tartottam és úgy lépkedtem lefelé. Már csináltam ilyet párszor, így nem féltem a leeséstől. Valaki volt lent a szobában a vezéren kívül. Nem varázsló. Telepatikusan kinyúltam és kiütöttem. Így biztosan nem fog szólni senkinek sem. Leértem a rácshoz. Egy varázslattal kinyitottam a zárat, mire a maradék kötél leomlott a szoba padlójáig. Gyorsan lemásztam rajta. A szoba egyáltalán nem változott, néha hoztam ide jelentéseket azért tudom hogyan nézett ki. A Vezér az ágyában feküdt, a hajában már voltak őszhajszálak és a ráncai is mélyebbek lettek, mint legutóbb. Azért nyolc év az nyolc év. Az asztalánál már nem papírok és térképek foglalták a helyet, hanem különböző növények, alapanyagok, lombikok és főzetek. Odamentem, elkezdtem átnézni az egészet, ki kell találnom mit használnak a Vezéren. Szerencsémre volt pár jegyzet is az asztal sarkán egy halom szárított növény alatt. Ismerem a mérget, bár készíteni még sosem készítettem el. Minden itt volt, ami az ellenszerhez kellett. Még mielőtt neki álltam volna leellenőriztem a kiütött méregkeverőt, de szerintem simán végig alussza ezt a napot. Neki álltam az ellenszernek. Óvatos voltam, nagyon fontos ugyanis mindennek a mennyisége. Nem szabad elrontani, mert utána kezdheted az egészet előröl. Elég egyszerű észrevenni, ha elrontottad, az egész pezsegni kezd és kifut az üvegből. Már párszor tapasztaltam. Néha az egész asztalt beteríti. Miközben forr nem ütődhet meg az edény, különben megint vége a dalnak és kezdheted előröl. Olyan húsz perc után már végeztem. Egy kicsit hűlt, mert csak egyszer kellett a közepénél felforralni, aztán el kellett venni a tűz fölül és csak magában belerakni a további hozzávalókat. Egy edényben volt víz, abba tettem az üveget. Így gyorsabban hűl. Egy hosszú nyelű kanállal elkezdtem keverni, míg a másik kezemmel a főzetet tartottam. Mikor már nem gőzölgött olyan intenzíven és nem égette meg a kezemet, mikor hozzáértem akkor öntöttem át egy pohárba és vittem az alvó Vezérhez. Óvatosan felültettem már amennyire tudtam, majd a szájához tettem a poharat és óvatosan itatni kezdtem. Ügyeltem rá, hogy ne nyeljen félre egy kortyot se. Minél többet ivott annál éberebb lett. Az elején párszor elfordult, ugyanis nem túl kellemes a főzet íze, de hát nem tehetek róla. Folyamatosan mondogattam, hogy innia kell, ha jobban akar lenni. A végén pedig már megtartotta magát és a poharat is elvette, majd egy húzással eltüntette az utolsó kortyot is, ami igazából szerintem hármat tett volna ki. Utána elvettem a poharat a kezéből és egy másikba töltöttem neki vizet. Azt is hamar lehúzta.
 - Kér még vizet? - kérdeztem.
 - Nem. - felelte egyszerűen - Mi történt itt még aludtam?
 - A fia átvette a helyét uram és elüldözte a három alvezért. Biztosra csak ennyit mondhatok, nem régóta vagyok itt.
 - Mióta vagy itt? - kérdezte.
 - Talán egy órája jöttem ide Markus-szal.
 - Markus-szal? - gondolkodott el, majd hirtelen felém fordult.
  Nem néztem a szemébe, hiszen szó nélkül hagytam itt mindent.
 - Etron? Visszajöttél?
 - Igen.
 - Értesz a főzetekhez?
 - A tündéknél tanultam, de most nem ez a lényeg. - tereltem el a témát magamról.
 - Igazad van. - állt fel az ágyról.
  Azonnal mentem volna segíteni, mert sokáig feküdt, ilyenkor az izmok nem úgy működnek, ahogyan azt várjuk.
 - Nem kell. - dorgált meg - Megoldom. A saját lábamon, segítség nélkül fogom elhagyni ezt a szobát. - jelentette ki határozottan.
  Ilyenkor jobb nem ellenkezni vele, különben gyorsan egy veszekedés közepében találod magadat. A Vezér az ajtóhoz menet meglátta a földön fekvő embert. Elfelejtettem kihúzni oldalra, így most útban van.
 - Ki ez?
 - Azt hiszem a méregkeverő.
 - Még él?
 - Úgy gondoltam nem szabhatok ki rá büntetést, hiszen nem engem mérgezett. - védekeztem, na meg persze utálok ölni.
 - Ne hazudj nekem! Tudom mennyire utálod bepiszkolni a kezedet, ezért se kaptál orgyilkosi munkákat.
  Nemes egyszerűséggel átlépett a férfi felett és kinyitotta az ajtót. Követtem őt. Az őrök az ajtajánál, amint meglátták letérdeltek előtte.
 - Vezérünk. - mondták egyszerre.
  A közelben lévők is észrevették és követték az őrök példáját, aztán szép lassan mindenki térdet hajtott a Vezér előtt. A fia először csak értetlenül körbe nézett majd leugrott apja helyéről és szembe megállt az apjával. Ott nézték egymást.
 - Apám? - kérdezte elhalóhangon a fiú.
 - Fiam. - válaszolt neki az öreg, a hangja sokkal határozottabb volt, mint a fiáé - Úgy hallottam örömödet leled a helyem elfoglalásában.
  A fiú erre sápadtabb lett, de nem válaszolt. Tudja, most már senki sem engedelmeskedne neki. Nincs esélye a hatalom visszaszerzésére.
 - Sok gondot okoztál. - folytatta a Vezér - A híveivel együtt vigyétek tömlöcbe! - adta ki az utasítást.
 - De apám! - nézett rá a fiú.
 - Nincs semmi de! - felelte határozottan - Ellenem fordultál és hátba szúrtál. Miután visszatért a három alvezér eldöntjük sorsotokat.
  Pár Névtelen közre fogta a fiút az ismert híveivel együtt, majd a börtön felé kísérték őket. A Vezér fia helyére lépett. Mindenki várta mi lesz a következő lépése.
 - Mindenki álljon fel! - utasította a még térdelőket - Azonnal menjenek futárok a három alvezérhez! Hívjátok vissza társaitokat, akik el lettek üldözve, és azok, akik új rendet alapítottak szintén jöjjenek ide.
 - Uram! - szóltam közbe - Markus-szal Belenior felé tart az utunk, bár nem a leggyorsabban de el tudjuk juttatni hozzá a hírt miszerint hívatja és lenne még egy kérésem.
 - Kérésed? - nézett rám - Rendben. Belenior-hoz akkor ti mentek, Korith-hoz és Zurtan-hoz az utoljára kiképzett diákjainak a csapatai menjenek!
  Hatan meghajoltak és elhagyták a termet.
 - A többiek, akiknek ismerősük ok nélkül a fiam által száműzve lett hozzák vissza. Akiknek egyébként semmi dolguk vállalhatnak küldetéseket, de jelenteniük kell nekem, ha kapnak és ha elfogadják azt! Aki ezt nem teszi meg, hamar a fiam mellett találhatja magát!
  A terem ezután hamar kiürült, páran voltak, akik itt maradtak és kíváncsian figyelték mi lenne a kérésem. A Vezér leült a székébe és maga elé motyogott, aztán felnézett rám.
 - Mit szeretnél Etron? - kérdezte.
 - Inkább csak egy javaslat, uram. Kössünk ideiglenes szövetséget a tündékkel. Ha segítünk nekik, akkor lehet képesek leszünk letaszítani Entera-t a trónról.
 - Ez bennünket miben érintene? - tudakolta a Vezér - Remélem alapos indokod van rá, hiszen ha csak plusz terhet jelent ez az egész, akkor jobb ha kimaradunk belőle.
 - Igen tudom. De gondoljon csak bele, Entera a fiával a Névtelenek befolyásolását akarta elérni. Azt szerette volna, ha az ő magánhadseregeként működünk. Ha ezt a háborút Entera megnyeri, és bizony megnyeri, ha nem segítünk a tündéknek, akkor utána a Névtelenekkel fog foglalkozni, hiszen minket egy fehér foltnak lát, akiket nem tud irányítani.
 - Átgondolom a lehetőséget. Majd szólok nektek, addig is pihenjetek, ahogyan látom eléggé kifáradtál.
 - Köszönöm uram. - hajoltam meg.
 - A régi szobátokat eddig senki sem használta. - mondta még, aztán egy másik Névtelen társamhoz fordult.
  Igaza volt az álmossággal kapcsolatban. Nem tudom eddig hogyan tudtam ébren maradni, de most persze a megemlítése után, szinte itt állva elalszok. Míg a régi szobánkhoz tartottunk nem beszéltünk Markus-szal.
 - Miért nem költözött be ide valaki más? - kérdezte az ajtó előtt.
 - Ha eltűnik közülünk valaki, akkor tíz évet adnak neki a visszatérésre, aztán elfelejtik őt és soha többé nem jöhet vissza. - feleltem, közben ásítottam egyet.
 - Te tényleg hullának nézel ki. - nevetett fel Markus.
 - Három napja nem aludtam rendesen, mégis mit vársz tőlem? Éberséget és hiperaktivitást?
  Mikor beléptem a szobába furcsa érzés fogott el, ugyanis tényleg nem nyúltak semmihez sem. Minden pontosan úgy volt, ahogyan hagytuk. Szerencsére nem tároltunk itt ételt, az már nem is tudom milyen állapotban lenne. A régi ágyamhoz léptem, a takarót kiráztam. Tüsszentettem egyet, aztán még egyet a por miatt. Nos, ez az ágy valójában egy lapos szikla, amin lehet aludni, leterítve szalmával, amit egy anyaggal fedtünk be. Óvatosan megmozgattam a szalmát. Még zizegett és recsegett, tehát nem érte itt nedvesség. Szóval nem kezdett el rohadni. Egy gyenge varázslatot azért rátettem, ez elüldözi a bogarakat, ha esetleg lennének benne. Úgy ahogy voltam lefeküdtem az ágyba. Már arra sem emlékszem miként ért a fejem a párnára.

*Anna szemszöge*

  Olyan egy óra után visszatért a hallásom, nem maradéktalanul, de visszatért. Már hallottam, ha csettintek. A Vadász is jobban lett, látszódott rajta. Éppen senki sem vigyázott ránk. Nagy a felfordulás.
 - Hallod meg kéne lépni innen. - jelentettem ki - Vagy te mit gondolsz? Meg akarod várni a társaidat, hát ha ők kivisznek?
 - Biztosan küldenek értem valakit! - makacskodott.
 - Ha Entera el nem hiteti velük, hogy megölt egy alakváltó. - jegyeztem meg.
 - De veled se mehetek, mégis ki tudja mit tervezel. - vált bizonytalanná.
 - Már megint kezded. - sóhajtottam - Ha meg akarnálak ölni, már megtettem volna. Van egy ajánlatom, meghallgatod, vagy már most elutasítod?
 - Érdekel, mondd! - jött a számomra meglepő válasz.
 - Ha segítesz a szökésben és meggyőzöd a népedet Entera árulásáról, miközben egy szót sem szólsz az alakváltókról, akkor elviszlek Nübtel-hez és Boren-hez.
 - Tartsam titokban az alakváltók létezését? - gondolkodott el - Mégis miért?
 - Nübtel és Boren már egyszer megtette. Ugyan kinek lenne jó, ha üldöznétek? Így mindkét nép számára könnyebb, ha azt hiszitek kihaltunk.
 - Nübtel és Boren tudott róla? Rendben elfogadom az ajánlatot. Azonban hogyan törünk ki innen? Ez acélfa, csak Are bolygóján nő és csak egy fémmel lehet átvágni. - jegyezte meg a Vadász.
 - Milyen alakot vettem fel a tetőn? - néztem rá szemrehányóan.
 - De a viharmadár tollaid tompák, nem fogjuk kivágni magunkat innen velük. - nevetett majdnem a Vadász.
 - Itt vannak a fegyvereim. - emeltem fel magam mellől a szablyámat és egy tőrt. - Mindkettő viharmadár tollból készült.
 - Mikor hoztad őket ide? - döbbent meg a Vadász.
 - Múlt éjszaka hozta azaz őr, aki feltartotta Entera-t.
 - Szóval volt egy áruló az őrök között. - motyogta.
 - Nem egészen, csak aznapra épült be. De nyugi ez a specialitása, szóval ne aggódj, ha nem tűnt fel.
 - Azt hiszem ez is egy hosszú történet lenne. - nézett a mennyezetre a Vadász - Hogy terveztél kitörni innen?
 - Telepata vagyok. Gyere, most viszonylag tiszta az út. - álltam fel és a fegyvereimet magamra akasztottam, a köpenyemet pedig a vállamra terítettem.
  A Vadász is felállt, tőle még nem sikerült elvenni a fegyvereit. Azóta senkinek sem volt ideje ránk. A zárra helyeztem a szablyámat, felemeltem és olyan erősen, ahogy csak tudtam lesújtottam. A zár szilánkokra töredezett. Volt nálam egy üres erszény, mikor Legort átpakolta a pénzeket, amiket lopott hirtelen egy csomó üres erszénye lett. Gyorsan felvettem pár szilánkot, ugyanis bármikor jól jöhet. Gyorsan eljutottunk a vasajtóig, mely itt ágasodott előttünk.
 - Erre mi a terved? - kérdezte.
 - Ez! - és belenyomtam teljes erőmmel a kulcslyukba a tőrömet.
  Nehezen ment át a nyíláson, erőlködnöm kellett. Majd a Vadász segítségével fordítottunk rajta egyet és kikattant a zár.
 - Nem lett volna egyszerűbb átvágni a zárnyelvet? - kérdezte a Vadász.
  Csak vállat vontam. Az a megoldás eszembe se jutott. Gyorsan felmentünk a csigalépcsőn. Még mindig üres volt a terem. Siettem ahogyan csak tudtam, mert most, ha kimegyünk nem tűnünk fel annyira senkinek sem. Megfogtam a Vadász karját és magam után húztam. A folyosóra érve balra kanyarodtam, mert jobbról jött a szokásos őrjárat. Így kikerülve egymást kijutottunk a szabad levegőre, de még a hídon át kell kelnünk.
 - Húzd fel a csuklyádat. - suttogta a Vadász.
  Megtettem, amit kért ugyanis a hídon állt két őr. A Vadász magabiztosan lépett eléjük. Beszéltek pár szót és átengedtek bennünket. Nem tudom mit mondott nekik, de úgy tűnik hatásos volt. Már éppen átléptünk volna a kapun, ami elválasztja a börtönt a várostól, mikor kürtnek a hangját hallottam. Felkaptam a fejemet. Nem értettem mit jelent ez az egész.
 - Lebuktunk, futás! - mondta a Vadász és futni kezdett.
  Követtem a példáját, mögöttünk olyan öt-hat katona loholt. Láttam, ahogyan bezárják a visszaépített kaput, azt hiszem ez lett kidöntve a szakasztársaim által. Gyorsan madárrá kell változnom.
 - Ne lepődj meg! - mondtam a Vadásznak.
  Visszafogtam a tempómat és a Vadász háta mögé soroltam. A karjaimra koncentráltam, éreztem, ahogyan átváltoznak, mikor már elég nagyok lettek a súlyom elbírásához csaptam velük párat. Most már nem állok a földön, és a lábamat is át tudtam változtatni. Egyre nagyobb lettem éreztem, ahogyan minden porcikám átváltozik. Mikor teljesen átváltoztam, elkaptam a Vadász vállát és felfelé kezdtem repülni. Most már sikerülnie kell a falon való átjutásnak.
 - Mássz fel a hátamra, rázós menet lesz! - mondtam a Vadásznak telepatikusan.
  A szárnyam ugyan még mindig sajgott, minél jobban erőltettem a fájdalom ugyanúgy erősödött, de ezzel nem foglalkozhattam. Eljutok a szakaszomig, ha ezzel akár eltöröm a szárnyamat is, legyen. Az íjászok kifeszítették az íjat és oldottak.
 - Húzd be a fejedet! - szóltam rá a Vadászra másodjára.
  Nem párhuzamosan szálltam a talajjal, hanem igyekeztem egy kisebb fokú szöget bezárni vele. A fejem az ég felé nézett, így a nyilak a hasamról pattantak le, az egyik meghorzsolta a lábamat. Mintha apró szúnyogok szurkáltak volna. Nagy szárnycsapásokkal közeledtem a kapu felé. Már elértem az átrepüléshez szükséges magasságot, de attól még felfele tartottam az íjászok miatt. A nap még fel sem kelt, de a távolban lehetett látni egy vékony vörös csíkot az ég alján. Újabb nyilak csapódtak a hasamnak, az egyik eltalálta a sérült részt a szárnyamon. Egy kis időre levesztettem magam felett az uralmat és zuhanni kezdtem, de aztán erőt vettem magamon, pár szárnycsapással újra visszavettem az eredeti helyzetemet. Még mindig törekedtem az ég felé. A városfalat éppen most hagytam el. Hátulról még nem kaptam nyilakat, de nem is szándékozom megismerni azt az érzést, ami velejár, így gyorsabb ütemet diktáltam magamnak. Épphogy csak elértük azt a távolságot, ahol már nem találnak el bennünket. Lassítottam a tempón. A fülemben csak a vér zúgását hallottam. Ahogyan csökkent a veszélyérzetem, elkezdtem érezni a fájdalmat a szárnyamban. A nyíl kiesett a sebből, de felsértette a harapást, ami újra vérezni kezdett. Remek lesz így végig repülni az utat. A Vadász vacogása zökkentett ki a gondolataimból, na meg persze a kiabálása.
 - Anna, ereszkedjünk lejjebb, mert megfagyok!
  Leereszkedtem, de nem nagyon. A nap felkelése a szürkülettel kezdődik, sokkal könnyebb lesz most észrevenni, mint éjszaka. Sőt, ha a nap megvilágít, akkor még csillogni is fogok a tollaim miatt. Ha távolról kiszúrtam egy emberi települést igyekeztem nem pont felette elrepülni. Folyamatosan nyújtózkodtam az elmémmel, kerestem a szakaszomat, akiket követhetek. Remélem elérték a falut, ha nem akkor is legalább velük fogok odaérni. Minden egyes csapásnál fajdalom nyilallt a balszárnyamban. Nem tudom meddig fogom még bírni, ugyanis fáradni is fáradtam. A börtönt talán húsz perce félórája hagytuk el. Bár a levegőben sokkal gyorsabban haladok, mint a földön, még túl közel vagyunk hozzá.
 - Mire számítsak, mikor odaértünk, ahová viszel? Alakváltókra, akik meg akarnak ölni?
 - Én egyszer is megpróbáltalak megölni?
 - Egyszer, mikor nem engedted magadat megbilincselni.
 - Nem akartalak megölni, csak megleckéztetni. Nagyon alkohol szagod volt.
 - Mondtam már, a szállásom a hibás, nem pedig én.
  Lassítanom kellett a tempón a szárnyam miatt. Bár a fájdalom nem szűnt meg, elviselhetőbb lett.
 - Miért lassítunk?
  Erre nem válaszoltam. Most nem pazarolhatom telepátiára az erőmet. Egyre közelebb érzékelem a szakaszomat. A sebem lüktetni kezdett. Csak még tíz perc, talán húsz aztán leszállok. Nyugtatgattam magamat, az út felén túl vagyok bírjam még ki egy kicsit! Mégiscsak gyorsítottam, így hamarabb szállhatok le. A fájdalom újra erősödött, de igyekeztem figyelmen kívül hagyni azt. Fürkésztem a horizontot, hátha meglátom a célt, ami felé törekedem. Már nem érdekeltek az emberi települések, elrepültem felettük, nem kerültem ki őket. Hirtelen a távolban megpillantottam valamit. Onnan érzékeltem a többieket. Emberi település lesz, mögötte erdő terül el.
 - Anna, miért ereszkedünk? - kérdezte a Vadász.
  Igyekeztem magasabbra törni, de alig pár centit tudtam változtatni a mostani magasságunkon, a szárnyam már kezd használhatatlanná válni. Csak a szintet kell tartanom és elérni odáig. Tűztem ki magam elé a célt, arra koncentráltam semmi másra. Még sosem repültem sérült szárnnyal, plusz súllyal, ilyen hosszú utat. Amíg meg nem gyógyulok nem használhatom újra a madáralakomat. Már a tündék elméjét is érzékeltem onnan, Argot-ét, Shina-ét és a többiekét, plusz újakat, akiket nem ismertem fel. A falu egyre jobban kirajzolódott előttem, valamilyen fal volt körülötte, de eléggé kezdetleges, sár és néhány szikla védte a falut. Varázslatot is érzékeltem, de sehol se láttam. Igaz, ha látnám se tudnék mit kezdeni vele. Varázslásból analfabéta vagyok, egyedül párszor sikerült ösztöni szinten elvégezni párat és ennyi. Az elemi varázslás jobban megy, de az se annyira jól. A telepátiából vagyok a legjobb, mégis sokan képesek legyőzni benne. Nem a varázslás az erősségem.
 - Anna, megint ereszkedünk! - szólt rám újra a Vadász.
  Nos, a falu már közel van talán egyszerű siklással eljutok odáig, de ahhoz magasabbra kell mennem. Erőteljesen csapkodni kezdtem, minden egyes mozdulatnál fájdalom nyilallt végig rajtam, a sebből kiindulva, még a tollaimban is éreztem. Nagy nehezen elértem a szerintem szükséges magasságot. Innentől csak megmerevítettem a szárnyamat és hagytam had tartson fent a szél. Mondjuk ezt most végiggondolva nem tudom hogyan is fogok tudni leszállni. Már éppen elértem a falut.
 - Lace, megérkeztem egy Vadásszal a hátamon, de ne féljetek nincs semmi baj, csak éppenséggel lehet becsapódom, ugyanis megsérültem. - figyelmeztettem őket előre.
  Amennyire tudtam lelassítottam, a falu közepén volt egy nagyobb hely, ott letudok szállni törés-zúzás nélkül. Egyre lentebb voltam, a végén letettem a lábaimat és azzal fékeztem le magamat. A Vadász majdnem lebukfencezett rólam, de jól tartotta magát, erősen kapaszkodott belém. Itt középen volt egy kút, épphogy megálltam előtte. Fáradtan letettem a földre a szárnyaimat, a Vadász azonnal leugrott rólam. Ekkor elkezdtem visszaváltozni. Nehezen ment a seb miatt, folyamatosan égett, odafent hűvösebb volt az idő, az valamennyire lenyugtatta, de most itt újból melegebb van. Bár már legalább nem vérzik annyira. Mire teljesen visszaváltoztam megjelent Lace is. Azonnal észrevette a bal karomat.
 - Mi történt veled?! - jött azonnal mellém a Vadászt teljesen figyelmen kívül hagyva.
 - Megharapott valami, aztán pedig sérülten repültem. - foglaltam össze - De csak ennyi!
 - Csak ennyi?! Az első szabályunk, sérülten tilos átváltozni és úgy végig hajtani magadat, mert a sebnek az állapota romolhat. Mutasd meg rendesen!
  Odajött a baloldalamra és szépen óvatosan lekezdte lefejteni a sebről az odatapadt ruhát.
 - Bocs, le kell vágnom a ruhaujjadat, máshogy nem férek hozzá. - szabadkozott és elővette a kését.
 - Majd megvarrom. - sóhajtottam.
  Megkereste a sérülésem szélét és ott kezdte el levágni a az anyagot. Amint egy lyukat sikerült rajta ütnie, már könnyebb dolga volt. Végtére is nem okozott egy újabb sebet. Mivel a ruha még mindig eléggé beletapadt a vérbe, ezért egy kicsit felvágta az ujját a felsőmnek és óvatosan kiszedte a sebemből a ruhát. Nagy levegőket vettem közben, ugyanis eléggé fájt a procedúra, de tűrtem, mert én ezt a cellában elfelejtettem megcsinálni és a ruha még jobban hozzám nőtt. Miután már látszódott a harapás Lace azt jobban megvizsgálta.
 - Mi harapott meg? Ez a fogsor egy állatra se kifejezetten jellemző. - vizsgálta.
 - Találkoztam egy varázslónővel, aki újra akarja alkotni az alakváltókat. Nos, eddig csak valamilyen félszerzet szerűségeket sikerült létrehoznia, az egyik lénye okozta ezt. - foglaltam össze.
 - Megkerestem a gyógyítót Lace, de kinek kell... - érkezett meg Enturin, a mondata végénél észrevett - pontosan. Mi történt veled Anna?
 - Egy kisebb harc. - feleltem - Komolyan elküldted orvosért?
 - Megsebesültél és átváltoztál, ekkor a seb sokkal érzékenyebb az átlagnál. - nézett rám Lace - Te már csak tudhatnád.
  Egy idősebbnek kinéző tünde lépett elő Enturin után. Gondolom hallotta a szóváltásunkat. Meglepődésemre a Vadász eddig nem szólt közbe.
 - Ő az oka a sérülésednek? - kérdezte hirtelen Enturin a Vadászra bökve.
 - Nem, nem tehet róla. - ráztam a fejemet - Nübtel-t és Boren-t keresi. Kérlek idehozzátok őket? - néztem rájuk.
 - Rendben. - bólintottak rá.
  Miközben ők eltűntek a fák között a tünde ideért. Ő is megvizsgálta a karomat, az arcán döbbenet ült ki, még mielőtt megkérdezte volna, válaszoltam neki.
 - Egy félresikerült alakváltó okozta, Entera új kreálmánya.
 - Értem. - felelte - Ellátták már egyszer, vagy most mutatod meg először egy hozzáértőnek?
 - A második. A börtönben nincs orvos.
 - Mikor ezt szerezted Etron is megsérült, nem? - kérdezte.
  Döbbenten néztem rá. Mégis honnan tudja ezt? A többiek biztosan nem mondták el neki.
 - Argot mondta. - közben elővett egy kenőcsöt és egy fiolát - Azt mondta egy alakváltó később érkezik és ő biztosan tud majd valami információt adni Etron-ról. Utána kértem fejtse ki jobban és mindent elmondott, végtére is hat évig voltam Etron mestere.
 - Emandiece. - raktam össze a nevét - Igen, Legort is megsérült, de jobban van, mint én. Amint távolabb került elég hamar helyre jött, lassabban gyógyulok nála, ezért is van még meg a seb.
 - Elmondta miért gyógyul ilyen gyorsan?
 - Mondani nem mondta, az emlékét viszont láttam, de már nem igazán ugrik be mi is történt akkor.
 - Szerintem kérdezd meg tőle, elég mókás egy történet. - mosolygott - Ez lehet csípni fog, de nem annyira fájdalmas.
  Amint a kenőcs hozzáért a sebhez égetni kezdett. Még be is könnyeztem.
 - Azt mondta csípni fog! - néztem rá.
 - Vagy égetni. Ezt nem tettem hozzá.
  Eléggé szétszórt. Nagyon érdekes, idősnek tűnik, mégis mintha még úgy gondolkodna akár egy gyerek. Hopsz, ezt nem mondtam, nem baj. Az egy vicces történet érdemes tudnod róla és a többi. Ezek ellenére, ahogyan hallottam, a legjobb gyógyítók közé tartozik. Míg ezen gondolkodtam megfeledkeztem a fájdalomról. Csak elsőre volt szörnyű, aztán tényleg csak csípett egy kicsit. A végén pedig tett rá egy kötést. Aztán a jobb kezembe adta a fiolát.
 - Álmosító hatása van, lehet egy-két órára elalszol tőle. - mondta - A felét most idd meg, a másik felét este.
 - Rendben. - bólintottam.
  Ekkor ért vissza Lace és Enturin a két Vadásszal együtt. Nem néztem miként örülnek egymásnak, Lace-hez mentem.
 - Hol aludtatok? - kérdeztem.
 - Gyere megmutatom. Elfáradtál?
 - Igen, plusz ezt is meg kell innom, ami elvileg pár órára kiüt. - mutattam a fiolát.
 - Akkor majd aludj a helyemen. - az erdő világosabb volt, mint amihez szoktam.
  A fák sokkal kisebbek voltak, mégis mivel előbb szétágaztak terebélyesebbnek hatott a kinézetük. A legalsó ágak olyan két méterrel lehettek a földtől, könnyedén elfért alattuk egy ember.
 - A falusiak nemigen járnak erre, szóval nem fognak piszkálni az emberek. A tündék másik részen vannak és a falu határán szóval ők se zavarnak minket. A Vadászok inkább a faluban éjszakáztak, de sokszor idejöttek beszélgetni. Mit ne mondjak Rignot nagyon bizalmatlan velük szemben, ahogyan mindenki más is. - folytatta Lace az elbeszélést - Megtaláltad Legort-ot?
 - Találkoztunk, de szinte azonnal el is váltak az útjaink.
  Csak hümmögött erre egyet.
 - A tündék nem beszélnek róla. - mondta - Semmit se mondtak Legort-ról, azt se, hogy alakmásoló. A többiek, akik nem a faluhoz tartoznak azt hiszik meghalt, mikor fel akarta tartani Entera kisebb csapatát.
 - Az ő szemükben Legort már nem létezik. - feleltem - Nem vet rá jó fényt úgy semmi se. Hazudott, a Névtelenekhez tartozik és alakmásoló.
 - Megérkeztünk.
  Középen egy tűzhelynek a maradéka volt, körülötte a fűben pedig pokrócok voltak leterítve. Nyilván itt aludtak. Itt voltak a többiek is.
 - Sziasztok! - köszöntöttem őket.
  Mindenki felém nézett.
 - Szóval ezért sietett el Lace, magával rángatva Enturin-t? - mosolygott Rignot, aztán a kötésre esett a tekintete - Mi történt? A szökésünknél szerezted?
 - Nem ott. - ráztam a fejemet - Később egy másik szökési kísérletnél. Majd máskor mindent elmondok, ha nem veszitek sértésnek aludnék egy keveset, semmit se aludtam éjszaka.
 - Nyugodtan feküdj le, majd Lace mesél. - mondta Amber - Ő úgyis tud már valamit, nem?
  Lace megmutatta melyik az ő helye, majd a többiekhez ment. Odamentem és leültem. Vettem egy mély levegőt. Most már nem vagyok rab, kiszabadultam. Kinyitottam a fiolát és ittam belőle két kortyot, ami a felével volt egyenlő. Azonnal elálmosodtam. Visszatettem a tetejét és magam mellé a földre tettem. Lefeküdtem a pokrócra, amint becsuktam a szememet elaludtam.

*Legort szemszöge*

  Érdekes álomba csöppentem. A saját álmomból kerültem át ide. Ezek szerint Anna is alszik. Behozott volna a saját álomvilágába? Valamit mondani szeretne? Fel s alá bolyongtam, hátha Annába botlok.
 - Legort! - hallottam magam mögül.
  Szóval ő talált meg engem előbb. Megfordultam. Ott állt pár méterrel mögöttem.
 - Hogy kerültél ide? Csak pár perce feküdtem le.
 - Azt hittem te hoztál ide. - néztem rá - Hogy vagy? A sérülésedet kezelted?
 - Megszöktem Broton-ból, Entera végig veletek foglalkozott és az egész város nyüzsgött, ránk senki sem figyelt, így megléptünk a Vadásszal. Azonban észrevettek és menekülnünk kellett, madár alakot vettem fel, majd repülés közben egy nyíl eltalálta a harapást. De kitartottam, míg a tündékhez értünk. Igaz, csak Emandiece-szal találkoztam és ellátta a sebemet. Az egyik főzetétől aludtam el.
 - Megszöktetek? - kérdeztem, miközben egy nagy kő gördült le a szívemről.
  Anna már nincs Entera karmaiban, viszonylag biztonságos helyen van, ahol a szakasza vigyáz rá.
 - Igen. És te? Veled mi történt? - vált kíváncsivá, közben letelepedett a fűben és maga mellé mutatott, miszerint üljek le én is.
 - Nem kapott el Entera, bár sokszor láttam a közelben egy-egy csapatát, de nem kapott el. A Névteleneknél rendet raktunk, újra az idősebb Vezér van hatalmon. Éppen gondolkodik a javaslatomon, miszerint kössünk szövetséget a tündékkel. 
 - Akkor miért alszol? Nem a Vezéreddel beszélgetsz?
 - Nem. - ráztam meg a fejemet - Sok dolga van, mondhatni a fia után tesz rendet. Az én kérésem sokad rangú a jelenlegi dolgokhoz képest. 
 - Biztonságban vagy ott?
 - Igen. A régi szobánkat visszakaptuk éppen ott alszom. Mikor legutóbb aludtam az se önszántamból volt. 
 - Akkor már ideje volt végre magadtól lefeküdnöd. - nevetett fel.
  Ilyenkor szép az arca. Mikor gondtalanul nevet, olyan megkönnyebbültnek látszik.
 - Mikor jössz ide? - kérdezte.
 - Oda hozzátok? Nem azonnal, ha meg is kapjuk a levelet, tennék egy kitérőt Markus-szal, egy napot se venne igénybe. Egy ismerősünkhöz ugornánk be. 
 - Kihez? - nézett rám.
 - Egy levegő elemi mágushoz. Régebb óta nincs a Névteleneknél, mint én. De őt hagyták elmenni. 
 - Levegő elemi mágus? Kevesen vannak, nem? - gondolkodott el.
 - De. A levegő egy érdekes elem, kevesen rendelkeznek olyan személyiséggel, amellyel irányítani tudják azt. 
 - Szerinted minden elemhez kell egy személyiség?
 - Nem mindhez. Csak a levegő más. Érdekesebb, sok év kell az eltanulásához.
  Többet nem kérdezett róla. Csendben figyeltük a tájat. A zöld füvet, a csillogó vizet, a kék eget és a ragyogó napot. Ez csak egy álom, de most mégis olyan valóságos. Anna elterült a fűben, behunyta a szemét és ott feküdt a rét közepén. Nem szóltam hozzá. Végtére is ez egy olyan hely, ahová nem ér el a háború, amiben most vagyunk, se az üldözés, mely mindenhol utol ér. Itt biztonságban vagyunk, legalábbis ezt hisszük. Ilyenkor nem érzékeljük a külvilágot, ott jelenleg bármi történhet. Végül ledőltem Anna mellé és a felhőket figyeltem.
 - Itt olyan nyugodt minden. - szólalt meg Anna - Csak élet nincs benne. 
 - A növényeken kívül nem hozol létre állatokat. - adtam neki igazat - Hamisnak éreznéd őket?
 - Így is lehet mondani. Ezért is örülök, mikor itt vagy, így nem kell magányosan eltöltenem az álmaimat. 
 - Bármikor felkelthetnek, akkor megint egyedül leszel. - fordultam felé.
 - Igen, tudom. Ilyenkor emlékeket szoktam nézni. Most dupla annyi van, mint volt. - mosolygott.
  Valaki kint megbökött.
 - Figyelj, Anna - kezdtem.
 - Érzékeltem. Valaki ébresztget téged. Menj nyugodtan, az most fontosabb. Vigyázz magadra, érj ide épségben!
 - Te pedig gyógyulj meg, ne erőltesd a karodat. 
 - Igyekszem, de semmit sem ígérek. 
  Kiléptem az álomból. Markus éppen a saját ágyán ült. Felültem, miközben igyekeztem felébredni. Álmosan körülnéztem. Az ágyamra dobott valaki egy adag ruhát, az ágy mellé pedig eszközöket.
 - Ezek mik? - kérdeztem, miközben nyújtózkodtam.
 - Te aztán álmos lehetsz, ha nem ismerted fel. - nevetett ki Markus.
  Jobban szemre vételeztem az előbbi ruhakupacot. A Névtelenek egyenruhája, mondhatni. Egyszerű viselet, szimpla fekete ruha, amiben könnyű mozogni. Végre levehetem magamról ezt a maskarát. Az ágy mellett lévő eszközöket is tanulmányoztam. A fegyvereim. Bár biztosan nem a nyolc évvel ezelőtt itt hagyottak. Feltápászkodtam az ágyról, majd gyorsan átöltöztem. Sokkal jobb lett a közérzetem, miután a fegyvereimet is az övemre aggattam. Voltak nálam főzetek, pár alapanyag, egykezes rövid kard és sok tőr, meg rejtett zseb. Kopogás zavart meg bennünket, Markus éppen a kardját élezte a kalapácsa a sarokban állt.
 - Szabad! - szóltam ki.
  Egy velem egyidős fiú lépett be. Szintén feketében, oldalán hosszú kétkezes kard.
 - A Vezér hívat titeket. - mondta, majd kiment.
  Az eddig magammal hurcolt dolgok közül már eltettem azt, amire szükségem van. Ami nem kell, azt itt hagyom. Sietősen lépkedtünk a Nagyterem felé. Mikor beléptünk a vezéren kívül még pár rangosabb csapat tagjai voltak itt rajtunk kívül.
 - Átgondoltam a kérésedet Etron, - kezdte a Vezér - megkötjük a szövetséget a tündékkel, de az a szövetség csak ideiglenes lesz. Addig tart, míg a Korona nem választ az embereknek új uralkodót. Utána a Névtelenek visszavonulnak a nyilvánosságtól. Két levelet kell kézbesítenetek. Egyet Belenior-nak a másikat a mostani tünde vezetőnek.
  Odamentem és átvettem a két levelet. Közben ellenőriztem a Korona állapotát a csuklómon. Most már mindenhova magammal viszem, így lesz a legnagyobb biztonságban. Markus-szal távozásnál meghajoltunk, majd az istállóhoz mentünk. Gyorsan megkerestük a lovainkat, felszerszámoztuk őket és elindultunk.
 - Azonnal a faludba? - kérdezte Markus.
 - Nem. - ráztam a fejemet - Vinnae-hoz megyünk először.
 - Ki fog nyírni minket, ha meglát. - figyelmeztetett Markus.
 - Majd meglátjuk. Gyerünk!
  A nap már elhaladt a delelőjén, kora délután van. A nap bágyadtan süt a földre. Ezzel a kitérővel együtt remélem csak két nap lesz az út a szülőfalumig.

67. fejezet - Szökni vagy nem szökni?

*Anna szemszöge*

 - Kettőtöket nehéz lesz cipelni, ekkora plusz súllyal még nem repültem, nem fogok sokáig levegőben maradni. - mondtam Legort-nak, miközben az álombéli tájat fürkésztem.
  Újra a szülőbolygómat képzeltem el, éppen az öböl mellett ültünk, hátunkat egy nagyobb sziklának támasztva. A nap ragyogóan sütött, a tó tükre úgy csillogott, mintha drágakövek lennének benne.
 - Értem. Elég lesz, ha csak az északi fal túloldaláig viszel, ha ott le tudunk szállni, onnantól súlyfelesleg nélkül mehetnél tovább.
 - Ha rögtön le akarok ott szállni, akkor a fal felett közvetlenül kell átsiklanom és minél meredekebb szögben, az íjászok könnyedén célba vesznek. 
 - A viharmadarak tolla fémből van, nem?
 - De. Az a kisebbik gond. Egy viharmadarat könnyedén követhetnek, ahogyan titeket is üldözőbe vehetnek. A szökésben ez lesz a legnehezebb, lerázni Entera-t és a seregét. Az illúzió varázslatokon átláthat és rájöhet merre tartasz.
 - Nem fogod feltartani Entera-t, míg menekülünk. Nem tudom mit tenne veled és ez a legrosszabb. Entera észjárását sose tudtam megfejteni, pár lépését megjósoltam előre, de sokszor olyat tett, amire senki sem számított és ezt ne a jó értelmében értsd. A saját lányán nem egyszer használt agymosó varázslatokat, mert a lánya sokszor lázadozott. Ez a példa a visszafogottabb cselekedeteit tükrözi. 
 - Nagyon aggódsz, pedig nem kellene. Nem lesz baj. Azt mondtad, ha téged túlságosan feltart Entera meneküljünk el Markus-szal. Nos, ha egy véletlen folytán én maradnék és nem te, te se gyere vissza. A kijutást megoldom, mellesleg a Vadász ha el is visz még az átjárón való átlépés előtt elszakítom magamat tőled. 
 - Pont ezt szeretnénk megakadályozni! - nézett rám - Ezt a lehetőséget nem akarom hallani többet, nem választjuk szét az elménket. A Vadászt nem ölhetjük meg, mert rád fognák és újra elindulna a véres viszály alakváltó és alakmásoló között. 
 - Akkor hogyan szeretnéd semlegesíteni őt?
 - Telepaták vagyunk, fegyver nélkül is ki tudjuk ütni. 
 - Ha Entera rájön, hogy össze van kapcsolódva az elménk, akkor tényleg nagy bajra számíthatsz.
 - E felől ne aggódj, Entera csak az agymosást tudja alkalmazni az elme varázslatok közül, a telepátiát érzékeli, de nem ért hozzá. Majdnem az egyedüli ága a mágiának, amihez nem ért, de pont ezért nagyon megerősítette a falat az elméje körül. 
 - Értem. Erősebb nálad? - kérdeztem halkan.
 - Igen, sokkal erősebb nálam varázslásban. A technikái is kiforrtabbak, mint az enyémek. De ő már azóta tanul, mióta járni tud. Szóval olyan húsz-huszonöt év előnye van velem szemben, mellesleg egy csomó energiaraktárral rendelkezik, köszönhetően az óriásoknak, nem mintha támogatták volna Entera-t.
 - Ha nem támogatták, mit adtak, ami Entera-t erősebbé tette? - gondolkodtam hangosan.
 - Csúnya történet, Markus is pont emiatt van Entera ellen. Jó uralkodó, összetartja a népet és az éhezést is visszaszorította, ezzel nem vitatkozom, de a módszerei, az már teljesen más kategória. A módszerei miatt lázadoznak azok, akik ismerik őket. Az egyszerű embereket nem érdekli a folyamat csak az a dolog, amit elértek vele, hogy miként történt meg, az már mellékes. A Nitens-dombságtól északra és délre a terület homokpuszta volt több kilométeres szélességben. A dombságban viszont az ott élő Nitens-mellékág a földet termővé tette, de csak a dombságban. Entera a homokpusztákat dús füvű legelőkké változtatta.
 - De ez jó, nem? - értetlenkedtem.
 - Az embereknek jó, de ennyiben ki is merül. Az élhetetlen földből élhető földet készíteni nagyon nagy energiába kerülne, kettőnk ereje se lenne hozzá elég. Itt merül fel a kérdés, honnan szerzett annyi energiát Entera? 
 - Te tudod?
 - Igen, ahogyan a legtöbben, akiket nem vakít el az Entera-hoz kötő hűség. Tudod ezen a bolygón nem csak az emberek és a tündék képesek varázsolni, hanem a törpök és az óriások is, bár ők csak elemi mágiát tudtak használni, mégis sokkal több energiát raktároztak el, mint a tündék vagy az emberek. Az emberek és a tündék varázsereje teljesen átjárja őket, nincs egy kifejezett pont, amiből előtörne, a varázslat teljesen hozzájuk van nőve. Ezzel ellenben a törpöknek és az óriásoknak a varázserejük egy pontból indul ki, méghozzá a szívükből. Egy ember vagy tünde varázslata akár halála után is tarthat, amíg a test telesen meg nem semmisül. Az óriások és a törpök ereje azonnal elvész miután a szívük is eltűnik. Bár úgy hallottam a törpöknek nem mindig a szívükben van az erejük, hanem egy-egy eszközében vagy az elsőnek megtalált számára értékes ércben vagy kőben, de ez csak legenda.
 - Ez miért olyan fontos? Nem mindegy kinek miből fakad az ereje?
 - Nem mindegy. Az embernél és a tündénél a test és a tudat teszi össze a mágiát, de nem függnek egymástól, ha elválasztják őket a testnek is marad ereje és a tudatnak is. Ezért az emberi és a tündei energiát nagyon nehéz megszerezni, hacsak nem vagy ott a halálánál és be nem palackozod az éppen elmenni készülő szellemet, de ezek is hamar kimerülnek a másik fél hiányától.
 - Azt hiszem kezdem érteni mire akarsz kilyukadni. - fintorodtam el.
 - A törpöket még Entera előtt a bányákba űztük, velük már nem tehetett semmit se. Azonban az óriások elérhetőek voltak. Már eleve kevesen voltak. Markus volt az első óriás évtizedek óta és mint kiderült az utolsó is. Ha egy óriás meghal kővé változik. Ez egy hosszabb folyamat, az elején még nem is változik semmi se csak lassabb lesz, ekkor az óriás kiválasztja végső nyughelyét, általában a kedvenc hegyét, odamegy és vár. Mindig fáradtabb lesz, hiába nem csinál már semmit se, ezért folyton alszik, néha felébred. A végén már nem ébred fel és elkezd kővé válni, ez több nap alatt folyik le. Mindene kővé válik, még a szíve is, de a szívéből nem egyszerű szikla lesz, hanem ékkő, mely hatalmas energiát hordoz magában, azonban ha túl sokat várunk a drágakő elvesztheti a magában tárolt energiát. Több száz év kell, míg teljesen elveszíti azt. A kővé válás utáni napokban van benne a legtöbb energia. Mindenki, akiben van némi tisztelet, békén hagyja a holtakat. - Legort láthatóan idegesebb lett, vártam mi lesz ebből az egészből, de már sejtettem - Sokáig csak legendának, mesének tartottuk ezt az egészet. Aztán jött Entera és bebizonyította, hogy ez, amit elmondtam, mind igaz. A régebben meghalt óriásokkal kezdte, egy szív kibányászása hónapokig ha nem évekig tartott, utána Entera megtanulta a szívek energiáját szinten tartani. Az óriások egy darabig tűrték, amit csinált, nem szeretnek háborúzni, de jobb ha nem piszkálják őket. Ott szakadt el végleg a húr, mikor Entera egy pár napja kővé vált óriásnak kezdte el kivájni a szívét, ekkor a kő, amivé az óriás vált, még nem olyan szilárd. Évek kellenek, míg a szikla szinte áthatolhatatlanná válik, a pár napos kő néha még vérezni is elkezd Markus elmondása szerint. Ekkor volt pár éves Markus és azaz óriás a nagyapja volt, szemtanúja volt ennek és szólt a többi óriásnak. Markus-t az óriások sose fogadták ténylegesen maguk közé, de ennél az esetnél hittek neki. Mire odaértek a szívnek már a hűlt helyét találták. Az óriások őrjöngtek, ugyanis Entera megcsonkítva hagyta ott a halottat, még csak nem is leplezte művét. Entera akkor már rég a Nitens-dombságnál járt, az óriások nem hagyták el a hegységet, de teljesen elszigetelték az otthonukat és minden arra tévedt embert vagy tündét megöltek. A tündék az első haláleset után próbálkoztak megértetni magukat az óriásokkal, de nem mindig sikerült, annyit tudtak elérni, hogy nem lesznek azonnal kilapítva, hanem kapnak egy felszólítást. De ezt is csak Markus tolmácsolta, mert a többi óriás túlságosan dühös volt. Ha elszakad náluk a cérna, utána több évig nem felejtik azt el. A tündék aggódni kezdtek, hiszen az óriások az egész földrészt elpusztíthatják, mindent megsemmisíthetnek. Akkor ment az első békés követség az emberekhez. Entera fogadta a tündéket, de nem hallgatott rájuk, azt hitte hátsó szándékaik vannak, miszerint ők akarják kiaknázni ezt az energiaforrást. Entera több hónapra visszavonult, a tündék azt hitték gondolkodik a békén az óriásokkal. Eléggé elszámították magukat. Markus-t az óriások elüldözték maguk közül az emberi származása miatt, akkor volt hat éves. Mikor kilenc éves lett visszament volna hozzájuk, segítettem a szökésénél. Akkor azt hittem már nem találkozunk többé. Négy hónap múlva visszajött. Senkivel se beszélt, még velem se. Nagyon magába fordult, de mégis látszott rajta mennyire dühös. Ha edzésnél küzdött valaki ellen, az ellenfele biztosan a gyengélkedőn végezte, a végén még a mesterére is rátámadt, ami miatt egy időre börtönbe vetették. Nem sokáig csak egy hétre. Még engem se engedtek le hozzá, pedig a nyelvét egyedül én beszéltem. Markus már megértette magát az emberek nyelvén, de még nem tudta azt rendesen használni. Amikor egyszer leosontam hozzá, akkor mesélt el nekem mindent. Mikor visszaért a hegyekbe már csak a mészárlást látta. Össze-vissza voltak dobálva a sziklák, amik alól vér csörgedezett, emberek holttestei borítottak mindent, az állapotukat nem részletezném, de nem az embereket mészárolták. Entera kifejlesztett egy varázslatot, mely egy óriáson használva azonnal elkezdi őt kővé változtatni és egy órán belül teljesen átváltozik. Az emberek abban a csatában olyan kétezer főt veszítettek, az óriások részéről mindenki elesett. Markus látta hogyan használja az utolsó élő óriáson azt az átkot Entera és azt is, amint elkezdi kivájni a többi szívét. Markus dühében a már mit sem sejtő emberekre és Entera-ra omlasztotta az egyik hegyet, majd elfutott. Három hónapig tengődött az emberek között, míg meg nem hallotta a hírt, ami miatt visszajött a Névtelenekhez. Entera és pár embere túl élte a hegyomlást, amit okozott. 
  Ehhez a történethez nem tudtam mit hozzászólni.
 - Mire használta fel Entera az óriások szíveit? - kérdeztem még kábultan a történet hatására.
 - Igazából mindig az emberek javára használta fel azokat, ha kiapadt egy folyó, elfogyott a bányában az érc, egy falu elpusztult az árvíz miatt és még sorolhatnám. De még mindig van neki egy jó pár darab és félek azokat a háborúban fogja felhasználni. Mint mondtam egy számára nemes cél érdekében kiirtott egy népet, mely nem ártott az embereknek, de mégis hatalmas erő birtokában volt. Az embereknek csak az elért célt mutatják meg, a módot igyekeznek titkolni azok, akik ismerik. Entera ha megkérdezik e felől elmond mindent, mert ő nem szégyelli. Számára a cél szentesítette az eszközt. 
 - De Markus mégse tűnik annyira dühösnek, mint ahogyan azt várnám. - jegyeztem meg.
 - Pedig dühös rá, csak már tudja, nem ér el semmit se azzal, ha megöli Entera-t. Nem szeretne egy örök bosszú hadjáratot kirobbantani, ha ő megöli Entera-t nyugta sem lenne a híveitől, akiket majd az ő barátai fognak megölni, ha a hívek sikerrel jártak és így tovább körbe-körbe. Erre akkor jött rá, mikor a dührohamai miatt már harmadjára zárták be. Ez után két évvel ismerte meg Nili-t, Entera lányát, így végképp lemondott Entera megöléséről.
 - Entera felfogta mit csinált? Hiszen, hiszen,... - kerestem a megfelelő szavakat.
 - Tudta mit csinál. - sóhajtotta Legort - Az óriásokkal vívott csata után megint eltűnt pár hónapra, szerintem elszámolt a megmaradt lelkiismeretével és pont ezért használta jóra akkor az erejét. De csak abban az évben használta látványosan az óriások szíveit. Utána semmi hír nem jött a többiről. Valamennyire tisztelhette őket, ugyanis nem pocsékolt soha, de a tettére nincs semmiféle magyarázat.
 - Markus megbocsátott neki, te miért nem? - kérdeztem
 - Nem tudom, nem tehetem. Az egyedüli vagyok, akinek az ereje egy kicsit is felér Enteraéhoz. Muszáj lesz nekem megküzdeni vele, nem utolsó sorba miatta veszítettem el mindent. Entera sok mindenkinek romba döntötte az életét, mindannyiuk nevében foguk megküzdeni vele.
 - Csak ne a mai napon, te sem készültél fel még teljesen és mint mondtad, Entera a cél érdekében minden eszközt bevet, majd akkor legyen a végső leszámolás mikor számunkra kedvező a helyzet.
 - Jön valaki! - mondta hirtelen Legort - Kimegyek, te addig maradj bent, míg fel nem ébresztenek!
  Ezzel eltűnt. Nos, rendben van. Akkor bizonyára eljött a reggel. Szóval a terv újra, felkísérnek a tetőre, kiütjük a Vadászt, Legort rátámad Entera-ra, míg mi ketten Markus-szal semlegesítjük az összes katonát. Tegnap Legort idehozta a fegyvereinket, szóval könnyebb dolgunk lesz. Ekkor valami bevillant, a fegyvereim még mindig a cella sarkában vannak, nem tettem fel őket. Szóval az első legyőzött katonától kell kölcsönvennem a fegyvereit. Hogy felejthettem el felrakni a fegyvereimet?! Legort illúzió varázslata elrejti mindenki elől, így nem fogják még a cellában sem észrevenni, de nem ez volt a cél!
  Egy hatalmas csattanásra ébredtem fel. Két őr jött le azok, akiket Legort tegnap leváltott. Beszéltek pár szót, az egyik kezében két kard volt. Miközben beszéltek az egyik kardot visszaadta a társának. Legort átadta a kulcsokat.Velem kezdték, mindketten bejöttek, Legort kint maradt. Hirtelen újra nyílt a vasajtó, mindenki arra kapta a fejét. Először nem az idegen arca, hanem a szaga ért el hozzám. Alkohol szag, nem erős, de érezhető. A Vadász lépett be, mondott valamit az őröknek.
 - Mi történt veled? Elfelejtettél fürdeni? A szagod alapján nem csak a fürdést hanem a mértéket is elfelejtetted. - fintorodtam el.
 - Ahol aludtam mindig alkohol szag terjengett és úgy látszik reggelre a ruhám magába szívta azt. - vont vállat.
 - Javaslom, legközelebb válaszd meg jobban a szállásodat. Például én mindig kerülöm az emberek bűzös településeit.
 - Kösz a tanácsot. - morogta, majd nyújtózkodott egyet.
 - Mennyit aludtál? - forgattam meg a szemeimet.
 - Keveset. - jött a rövid válasz - Fel kell venned a láncokat.
  A két katona közöttünk kapkodta a fejét.
 - Inkább kihagyom.
 - Nem te döntöd el, minél kevesebb zűrt akarok, szóval vedd fel kérlek. - a fejét fogta éppen.
 - Te eléggé másnapos vagy. - nevettem fel - Mennyit ittál?
 - Egy kortyot sem ittam. - mordult fel - Csak a dimenzió kapun való áthaladás egyik mellékhatása a fáradtság és a fejfájás.
  Nem hazudott.
 - Lehet én vagyok hülye, de hiszek neked. Azonban jobban jársz ha összekapod magad, mert mások inkább iszákosnak fognak tartani, mint Vadásznak.
 - Mert nekem most annyira szükségem van egy alakváltó véleményére. - motyogta újfent.
 - Rossz rád nézni. Nem lehetne elnapolni az átvivésemet?
 - Majd ha piros hó esik. - ekkor a katonákhoz fordult és a hangsúlya alapján rájuk parancsolt, majd visszafordult - Ne bántsd a katonákat.
  A szagukon éreztem mennyire félnek. Apró lépésekkel közelítettek meg engem. Nem mozdultam meg csak figyeltem mit szerencsétlenkednek ezek. Hirtelen előre mozdultam, mintha támadnék, erre az előrébb lévő balfácán hátra ugrott a társára, aki szintén menekült volna, de a nyakában egy bajtársával nem tudott és mindketten a földön végezték. Hangosan felnevettem ezen az egészen. A Vadász felém jött, hirtelen lendítette a jobb kezét, de én gyorsabb voltam. Elkaptam azt a háta mögé csavartam és a földre döntöttem.
 - Nem túl illedelmes felpofozni valakit. - suttogtam a fülébe.
 - És én még minden baj nélkül akartalak elvinni innen. - morogta vissza.
  Hideg fémet éreztem a nyakamnál.
 - Anna túlzásba estél. Tartsuk magunkat a tervhez, szóval nyugodj le. - hallottam Legort hangját.
  Szép lassan elengedtem a Vadászt és hagytam had álljon fel. Legort mondott valamit annak a két idiótának mire átadták neki a bilincset. Legort elém jött és óvatosan a kezemre tette őket.
 - Mi az őt megkedvelted itt tartózkodásod alatt? - kérdezte gúnyosan a Vadász.
 - Ő nem szörnyetegnek lát. - feleltem vissza szárazon.
 - Ha ennyire kéred megváltoztatom a véleményét. - nézett rám gúnyosan, majd Legort-hoz fordult.
 - Szemét. - szűrtem a fogaim között.
  Igaz, nem fogja tudni megváltoztatni Legort véleményét, de ha egy vadidegen állna itt, akkor nem örülnék ennek az egésznek. Legort a fejével jelzett, hogy menjünk kifelé, a két társa mögöttem jött. A Vadász valamit nagyon magyarázott neki, még az utat is elállta. Kíváncsian oldalra döntöttem a fejemet. Legort egyszer mondott valamit, de a Vadász nem is figyelt rá, sőt közelebb ment, mintha fenyegetné. Legort egy határozott mozdulattal gyomron vágta a Vadászt a hirtelen jött ütéstől kitántorgott az ajtón és nekitámaszkodott a falnak, miközben összegörnyedt.
 - Akkor most ki nyugodjon le? - kérdeztem Legort-tól.
 - Ezt megérdemelte, ha értettél is volna valamit, akkor most veszekednél velem. - felelte Legort, majd emberi nyelven beszélt a másik két őrhöz.
  Ők lehajtott fejjel akkora ívben, amekkorában csak tudtak megkerültek engem. Nem értem miért félnek tőlem ennyire. Legort most kint maradt, a többiek azt hitték rám figyel, valójában a Vadászt tartotta szemmel. Mikor végre fel tudott állni dühösen ráripakodott Legort-ra, akit hidegen hagyott a Vadász dühe. Mikor megszólalt teljesen mást hatást ért el, mint a Vadász. Sokkal nyugodtabb volt és mégis félelmetesebb, nem tudom miről folyt a társalgás, de a győzelem egyértelműen Legort-é. Csak figyeltem az eseményeket, nem tudtam közbe szólni, hiszen semmit se értettem és most senki se fordított nekem. Markus sokkal könnyebb eset volt, mint én. Miután Markus is kiért a cellából a Vadász elindult az ajtó felé,  a két őr követte, majd Markus jött, én és a sort Legort zárta. Még az ajtón se értünk ki teljesen, de Legort odaadta a bilincset nyitó kulcsot. Nem nyitottam ki azonnal a bilincset, ugyanis félek azonnal leesne a kezemről, ami pedig túl feltűnő volna. Felértünk a földszintre, a cellák újra tele voltak tündékkel, de most sokkal szellősebben voltak, mint eddig és egyikük se ismerős tegnapról. Szóval nem fogták el őket. Mindegyik emeleten négy őr felügyelt olyan negyven tündére. A tizedik emelet után abbahagytam a számolást, szegény lábamat sajnáltam, aki másfél napi semmit tevés után elég keményen dolgozik.
  Úgy látszik ennek a lépcsőnek sosem lesz vége. Az egyik emeleten nem volt senki és semmi sem, viszont jóval kisebb is volt a többinél. Vajon miért építették ezt a szintet, ha nem is használják? A menetünk megállt ennél az emeletnél, A Vadász leszólt a két katonának, akik segítettek neki valamiben. Egy hatalmas csapódás után újra megindultunk és felértünk a tetőre. A szél hatalmas erővel fújt és a kő, amiből ez az egész készült eléggé csúszós, így nem oszlatta el a folyamatos veszélyérzetemet. A szél csípte a szememet, amit eleve alig tudtam nyitva tartani, mert a fénytől is elszoktam. Mikor már valamennyire képes voltam körülnézni, elgondolkodtam honnan is szedte Legort tegnap a pontos infókat, ugyanis tényleg csak harminc katona volt idefent, Entera és a Vadász, plusz mi. Vajon járt már itt fent? Biztosan, ahogyan ismerem, már szinte mindenhol járt. A Vadász mellém jött miközben gondolkodtam. Még mindig bűzlött az alkoholtól.
 - Ha már átviszel lenne egy kérésem. - szólaltam meg.
 - Te nem tudsz csöndben maradni, igaz?
 - Az első a bolygón, akivel tudok beszélni, szerinted?
 - Mi lenne a kérés? - kérdezte a Vadász.
 - Majd ott válts ruhát és fürödj meg, mert jelenleg elviselhetetlen a szagod. - fintorodtam el.
 - Ez aggaszt a legjobban? - nézett rám kételkedve.
 - Nem félem a halált. - feleltem egykedvűen - Ha átmegyek azon a kapun, akkor meghalok, ez egyértelmű.
  A Vadász erre nem felelt azonnal. Entera elkezdte a varázslatot.
 - Meg tudom győzni a Tanácsot a hasznosságodról és akkor nem öletnek meg. - mondta végül a Vadász.
 - Csak megkínoznak az információért, végtére is. - feleltem vissza gúnyosan.
  A Vadász nem válaszolt, csak figyelt engem. Bonyolult lehet a varázslat, ha még mindig nem ért a végére.
 - Anna, valami baj van! - szólalt meg hirtelen Legort.
 - Mi baj van?
 - Amit Entera csinál, az nem dimenzió kapu, az egy átok. Ha feléd lő, akkor a lánccal védd ki a támadást!
 Mikor ezt mondta akkor fordult felém hirtelen Entera. Legort is megmozdult, de túl későn emelt volna elém pajzsot, erre a támadásra ő sem számított. Felemeltem a bilincset és reménykedtem. Szerencsére még nem használtam a kulcsot. Hatalmas lökést éreztem, a Vadásznak is neki estem, de még ő se állított meg. Félig elkezdtem átváltozni, meghosszabbodtak a körmeim, amiket belevájtam a kőbe és így sikerült megállítani magamat még a végleges zuhanás előtt. A lábaim a semmi felett lógtak, de ennyi még időben fékeztem. A Vadászt a másik kezemmel tartottam, de hamar elengedhettem. Gyorsan visszamásztam a biztonságot nyújtó tetőre. A Vadász felpattant és mondott valamit Entera-nak, aki felelt neki, mire a Vadász nagyon ideges lett és kirántotta a kardját. Először azt hittem ellenem fogja használni, de Entera-ra rontott volna rá, de a katonák se hagyták védtelenül az úrnőjüket. Entera motyogni kezdett valamit és a Vadász felé mutatott. A katonák elugrottak tőle tudván mi fog következni. Csak értetlenül bámultam az eseményeket, semmit sem értettem. Miért támadt Entera a Vadászra? Az átok, amit a Vadász kapott volna, visszapattant valamiről és létrehozója felé vette az irányt. A varázslónő döbbenetében épphogy csak kivédte saját támadását.
  A Vadász még mindig Entera közelébe akart jutni, de a katonák nem engedték azt.
 - Akkor most mi legyen? Meneküljünk és hagyjuk itt a Vadászt? - kérdeztem Legort-tól.
 - Megpróbálhatjuk. Esés közben milyen gyorsan tudsz madárrá változni?
 - Elég gyorsan. 
 - Ha egyszerre ugrunk alánk érsz még időben? 
 - Nem. Kicsit később ugorjatok.
  Elkezdtem hátrálni a torony széle felé. Lehet harc nélkül is elmenekülhetünk? Hirtelen egy fekete burok jelent meg körülöttem. Akkor mégsem. A burkon fehér repedések jelentek meg, szinte azonnal, amik pár másodperc alatt széttörték azt. Legort még mindig őrnek álcázva állt Entera előtt. Az arca nem látszódott, de Entera tudta ki áll előtte. A varázslónő végrehajtott egy ráolvasást, Legort addig egy pajzsot emelt négyünk köré, a Vadász köré is, nehogy mi legyünk a ráolvasás célpontjai. Ez felesleges mozdulat volt Legort részéről, ugyanis nem minket vett célba Entera , hanem a saját katonáit. Legort nem vett tudomást róla és egyből támadt Enterá-ra. A Vadász is rátámadt volna a varázslónőre, de még idejében elkaptam a karját.
 - Mi az? - kiabálta.
 - Nézd a katonákat. - feleltem.
  A katonák egytől egyig lassan elkezdtek átváltozni valamilyen állattá. Nem lehetett felismerni. Még az én feles alakom is jobban hasonlít egy állatra, mint ők. Mintha a természet egy groteszk teremtményt gyúrt össze mindenféléből, ami keze ügyében volt.
 - Újra akarja alkotni az alakváltó varázslatot. - esett le - Ezért támadt rád, hogy itt tudjon tartani.
  A Vadász nem válaszolt erre. Markus is mellénk jött. Mondott valamit, mire a Vadászra néztem. Ő sóhajtott, majd fordított.
 - Azt javasolja ne várjuk meg, míg teljesen átváltoznak, mert akkor húsz ellen hármunknak nem nagyon van esélye.
 - Egyetértek, de most csak állatként tudok segíteni nektek. - feleltem.
 - Nem változhatsz át! - nézett rám a Vadász.
 - Dehogynem, főleg ha az életem a tét. - néztem rá, majd fogtam és leugrottam az épületről.
  Nem vártam sokat, szinte azonnal elkezdtem átváltozni. Hamar sikerrel jártam. Sajnos más alakot nem vehetek fel, mert a Vadász madár alakváltónak hisz, nem szeretném lebuktatni magamat, főleg nem most, mikor Entera újra a minket létrehozó varázslattal kísérletezik. Mivel más madáralakot még soha nem vettem fel maradtam a viharmadárnál. Igyekeztem minél hamarabb felérni a tető magasságába. A félresikerült alakváltók pont akkor kezdtek magukhoz térni, mikor felértem. Egy kicsit feljebb repültem, majd siklani kezdtem, igyekeztem a lehető legjobban megközelíteni a tetőt. Sikerült, olyan egy méterrel haladt el felette az egyik szárnyam, nem szerettem volna mindenkit lesöpörni, szóval teljesen nem takarhattam be a tetőt. Csak pár katonát sikerült lelöknöm a tetőtől, ők egy torz ordítással estek le a mélybe. Vihart nem hozhatok létre, különben nem csak torz alakváltóknak válna nehezebbé a csata. Újfent lecsaptam a csatázókra, de most nem siklottam el felettük, hanem kettő alakváltót felkaptam és távolabb, ahol nem voltak emberek, leejtettem őket. Aztán eszembe jutott valami. Távolabb repültem, ahol volt felhő. Belerepültem a felhőbe és az ösztöneimre hallgattam, melyek segítenek a viharkészítésnél. A felhő egyre nagyobb lett, majd hirtelen egy hatalmasat dörgött az ég, tehát villámok is vannak. A felhőben repülve igyekeztem minél több villámot felfogni. Nem maradhatok sokáig távol. Így csak egy villámot vártam meg, aztán visszasiettem a börtönhöz. A Vadász és Markus kezdtek visszaszorulni. Eléjük szálltam le, igaz egy kicsit megcsúsztam, de nem estem el, szemben az alakváltók felé álltam. Csaptam egyet a szárnyammal, mire a szélén lévők leestek én pedig majdnem hátra repültem, de megtartottam magamat. Végül utolsó csapásként kiengedtem a villámot, amit eddig magamnál tartottam. Az végig cikázott az előttem lévő pár alakváltón és eltűnt. Azonban még mindig maradtak. Az egyik lény előreugrott és ráharapott a szárnyamra. Éles fájdalom indult ki onnan, így madárként felvisítottam, majd odakaptam a csőrömmel, leszedtem azt a valamit a szárnyamról és lehajítottam a mélybe. Azonnal visszaváltoztam, mert sérült szárnnyal már nem tudok mit csinálni. Így elég veszélyes maradnom, ugyanis fegyverem sincs hála kitűnő memóriámnak. Hátrébb tántorogtam, igyekeztem a sérült kezemet nem mozgatni. Azonban ezek a félsikerek azonnal kiszúrták a sebemet és mindannyian rám vetették volna magukat. Az első még mielőtt hozzámért volna fejét vesztette a Vadász által. A második kilapult Markus fegyvere miatt, ami egy elég nagy méretű kalapács. Legort felé néztem, ugyanis elméletileg most ő is megsérült. Nem fogja sokáig húzni Entera ellen és ha veszít, azt nem engedhetem.
 - Vadász! Fordítsd le, amit mondok Markus-nak! - kiabáltam.
 - Jobb dolgom is van ennél. - felelte és levágta az utolsó lényt.
 - Mi ketten rátámadunk Entera-ra, addig Markus vigye el Etron-t az északi kapuhoz. - néztem a Vadászra.
  A Vadász tolmácsolt, vagyis azt hiszem tolmácsolt. Utána a Vadász odaadta a tőrét.
 - Csak ne törd el. - mondta.
 - Nem fogjuk tudni legyőzni, ezt azért tisztázzuk. - feleltem neki.
 - Miért fontos Etron elvitele?
 - Nos, ő az utolsó reménye a békés együttélésnek tünde és ember között, ugyanis egyedül ő képes valamelyest megküzdeni Entera-val. Most pedig míg nem figyel támadjunk!
 Egyszerre rohantunk rá Entera-ra, aki észrevett bennünket és a figyelmét nekünk szentelte. Pajzsot hozott létre, amin elsőre nem tudtunk áttörni, utána folyamatosan támadtuk a pajzsot, minél több erőt beleadva. Csak pár percet kell szereznünk, míg Markus elviszi Legort-ot. Entera ajkai mozogtak, mégse jött ki rajta hang, pedig nem süketültem meg. Hallottam mindegy egyes tompa puffanást, amit a fegyver adott ki, mikor ütközött a mágikus pajzzsal. Hirtelen a Vadász hátra rántott és beállt elém. Nem értettem miért tette, aztán egy aprócska villanást láttam, ami eltalálta a Vadászt, de aztán tovább pattant a levegőbe, megtett pár métert majd eltűnt. A Vadász megvédett egy átoktól? Most nem gondolkodhattam rajta, a kezemre koncentráltam, mire körmök helyett karmaim lettek és azzal ütöttem Entera pajzsára. A karmaim úgy hatoltak át a pajzson, mint kés a vajon. Egy mozdulattal kettévágtam a pajzsot, mely széthullott a varázslónő körül. Ketten egy ellen, nincs sok esélye a boszorkánynak. A csapóajtó felől kopogást hallottam, valakik próbálnak feljutni. Odasandítottam, egy szikla darab volt az ajtón, egy pont akkora darab, amekkora a tetőből is hiányzott. Talán Markus búcsúajándéka lenne? Entera hirtelen térdre esett és a föld felé nézve sikítani kezdett. A sikítása nem e világi volt, a fülemre tapasztottam a kezemet, de még így is tisztán hallottam a sikítást. Elviselhetetlen fájdalom kezdett el kiindulni a fülemből, mintha a hang egyre beljebb mászna a fejemben. Becsuktam a szememet és igyekeztem kizárni a hangot. Mire újra kinyitottam, Entera a csapóajtó mellett állt, ahonnan folyamatosan jöttek fel a katonák. Entera már nem sikított mégis még tisztán hallottam a hangot, minden mást kizárva. A hallásom nem működött és szinte megbénított a fájdalom, amit a sikoly okozott. Oldalra néztem, kerestem a Vadászt, aki ugyanúgy összeroskadt, mint én. Viszont meglepő módon a katonáknak semmi bajuk sem esett, pedig nekik is hallaniuk kellett mindent. Hagytam had tegyenek rám újra láncokat. Bár a sikolyt már nem hallom, a fülem még erősen zúg. Az előző bilincs maradékát leszedték és csak utána tették fel az újat. Hirtelen minden katona egy irányba kapta a fejét még Entera is érdeklődve figyelt valamit a távolban. Felálltam és kíváncsian leskelődtem, bár egy katona folyamatosan figyelt, nem állított meg. A város körüli hatalmas fal egy része eltűnt, a földdel vált egyenlővé. Hatalmas növényi indák nőtték be a keletkezett lyuk széleit tovább rombolva a még meglévő falakat. De nem csak a falon nőttek az indák, hanem az odáig vezető főutat is teljesen ellepték. Érzékeltem a dühöt, ami ezt az egészet okozta. Legort volt, menekülés közben fogta fel, mi is történt vele és ez lett az eredménye. Az egyik katona meglökött és a csapóajtó felé terelt. Szóval újra elfoglalhatom a cellámat. Egyre lejjebb és lejjebb mentünk, még a nap elején reméltem, nem kell majd ezt a hosszú lépcsőzést újra megtennem, de nem jött össze itt maradtam.
  A vasajtó előtt megálltam. Nincs nyitva, nem tudok bemenni. Az őr elém jött egy kulcscsomóval. Nem hallottam a zár kattanását, se az ajtó nyikorgását. Még mindig nem hallottam semmit se és a karom is fájt a harapás miatt. A Vadásszal egy cellát kaptunk. Rögtön a cella hátuljába húzódtam, most egy ideig senkivel se szeretnék beszélni. Nem mintha tudnék, de még csak az akarat sincs mögötte.

*Legort szemszöge*

  Entera egy támadása miatt kénytelem voltam, egy pajzsot felemelni, mikor éles fájdalom hasított a bal karomba. Megzavart a koncentrálásban, ezért félre kellett ugranom, mert a pajzs még az átok eltalálása előtt szétesett. Egy kisebb, de erősebb pajzsot hoztam létre magam körül. Nem nézhettem Annára, se senkire. Egyedül Entera-ra figyelhettem. Pár másodpercnyi figyelmetlenség is az életembe kerülhet. Éreztem, ahogyan előserken a vér és a ruha a sebhez tapad. Egy kisebb támadó varázslatot használtam, amit Entera szinte ránézéssel kivédett. Jelenleg nem tudnék mindenkit pajzs mögé helyezni, ezért magamon kell tartanom Entera figyelmét. Entera megállt egy pillanatra, végig mért engem, amint észrevette a karomat gonosz mosolyra görbült a szája. Magamban átkozódtam egy sort, majd ahogyan csak tudtam megerősítettem az elülső pajzsom védelmét.
  Kinéztem az elmémmel, így láthatom a többiek energiaszínét és Entera varázslatát, amit ellenem fog használni. Ugyanis a varázslatot alkotó mintákat, szimbólumokat csak azok látják, aki készíti a varázslatot, az ellenfél nem. Ezért is utálják sokan a telepatákat, mert ők láthatják az ellenfél által használt varázslatot.
  A minta alapján egy erős hasító átok, de valamivel variálta azt. De nem a Tekkern-ek által használt motívumokkal. Ez teljesen más. Ez a motívum sokszorozza az átkot, egyszerre több helyen hat. Még egy sort szitkozódtam, majd újra minden részén megerősítettem a pajzsot. Bár látni látom a motívumokat, nem tudom hogyan illesztik be, az alapba, ezért nem tudom használni őket. A sorrendnek, az iránynak, minden apró mozdulatnak és szónak jelentősége van. Így a telepaták tudhatják mivel állnak szemben, de el nem tanulhatják az ellenfele tudását. A mágia egy összetett dolog és ezért is van kevés varázsló, aki nem látja át ezt az egészet csak ösztön varázslatokat fog tudni használni élete végéig, amiket egy mágiában jártasabb személy már alapszinten legyőz.
  Vegyük például Noren-t, ő is varázsló akár csak én, mégis leragadt az ösztön varázslatoknál. Pár darab segítő bűbájt megtanult, de nem tud újakat készíteni, nem látja át az egésznek a logikáját. Mondjuk, soha nem is akarta átlátni.
  Meghallottam Anna hangját, de nem tudtam értelmezni azt, amit mond. Hirtelen lesújtott Entera átka. Többször is egymás után, mire a pajzsom megrepedt, majd a következő hasító átoknál ripityára tört. Ott álltam védtelenül szemben Entera-val. Nem így képzeltem el a halálomat, de komolyan. Azt hittem egy csatában sok ember előtt fog legyőzni, nem pedig itt egy párharcban, amit alig pár ember lát. Viszont ennyire közel jutni Entera-hoz szinte lehetetlen, ezért sose gondoltam volna valaha is megtörténik majd velem. Már vártam a végső húzását Entera-nak. Azonban hirtelen oldalra kapta a fejét. Követtem a tekintetét. Anna és a Vadász egyszerre rontottak rá. A támadásuk teljesen haszontalan, hiszen Entera körül pajzs van, amin nem olyan egyszerű áttörni. Már éppen szóltam volna Annának telepatikusan, mit is tervez pontosan, mikor Markus nekem futott és velem együtt leugrott a tetőről.
 - MÉGIS HOGY TERVEZTED TÚLÉLNI A ZUHANÁST?! - kiabáltam neki.
  A szája mozgott, de a hangja nem ért el hozzám. Egyre közeledett a föld. Már éppen varázsoltam volna, aminek a segítségével túléltük volna a zuhanást. Markus megragadta a karomat és megrázta a fejét. A másik kezével elővette a fegyverét és várt. A kalapácsával akarja lassítani a zuhanást? Nem hülyeség, de nem is a legjobb terv. Ez a talán meghalunk talán túléljük kategóriába tartozik. Mikor már elég kevés választott el minket a szétplaccsanástól Markus az épületbe vágta a kalapácsot. Az természetesen betörte a falat, ugyanis ennek a világnak a legerősebb anyagából készült Makus fegyvere, akárcsak a tőröm. A kalapács nem állította meg azonnal a zuhanásunkat, elkezdett az épületbe egy szép kis csíkot húzni. A kövek a kalapácsútjából mindenfelé röpültek, amik felénk tartottak, azokat egy kezdetleges nem erős pajzzsal kivédtem. Pár méterre a talaj felett álltunk meg. Markus elengedett, könnyedén talpra érkeztem. Markus a falnak támasztotta a lábát és kihúzta a beékelődött kalapácsot a falból. Az esését háttal tompította. Ilyenkor nagy szerencséje van származásával kapcsolatban, ugyanis Markus teste olyan mintha sziklából lenne. A fegyverek nem fognak rajta, és a nagyobb becsapódások se okoznak neki gondot. Azért ezt a zuhanást nem élte volna túl, de ettől az alig három méterestől nem esett baja.
 - Vissza kell mennünk Annáért. - mondtam azonnal, mikor Markus feltápászkodott.
 - Nem Etron. Most menekülünk. - felelte határozottan Markus.
 - Megmentette az életedet és itt hagyod?! - háborodtam fel.
 - Nem. Entera nem öli meg, mert szüksége van rá. Minket megölne, szóval menekülünk. Indulás az északi falhoz! - miután látta, hogy nem követem, megfogta a karomat és maga után húzott.
  Persze hamar szabadultam a szorításából, de már magamtól követtem. Amint befordultunk a főútra azonnal hasra is vágódtam ugyanis egy sor vesszőt kaptam majdnem mellkasba. Markus-ról lepattantak a nyilak. Markus az erejét használva a földből kiemelt elénk egy barikádot. Ha itt megakadunk minden hiába lesz, amit most Anna tesz. Hatalmas fájdalom hasított a fülembe. Mi történt veled Anna? Dühös lettem, bár nem tudom kire is legyek az. Anna ott marad, csak a menekülésem kedvéért, de ezzel ő bezárva maradt. Vállalta a bezártságot és most ezt az egészet hiába vállalta, mert mi elakadtunk a katonák miatt. Valami elkezdett nőni bennem, valami ami eddig a szívemben volt. Egyre jobban átjárt és nem tudom mi is ez. Mikor már nem tudott tovább nőni bennem, hirtelen kirobbant mindenfelé, amerre csak tudott. Csak ezt a robbanást érzékeltem, ami belőlem indult ki. A következményt később láttam. Markus döbbenten pislogott körbe, de egy pillanat alatt összekapta magát. Felráncigált a földről, majd észak felé irányított. Hatalmas növényi indák fojtogatták az egész várost. Beterítettek mindent, az utakat, a házakat, a várfalat, mindent. De nem csak észak felé nyúlt el, hanem kelet és nyugat felé is. Ezt én tettem volna? De hogyan? Hiszen semmilyen varázslatot nem használtam, csak az energiám túltöltődött rajtam. Markus nem szólalt meg, míg átvágtunk a most már indával borított úton. A hatalmas növénykötegek alá és közé szorultak a katonák. Akik túlélték és épségben vannak nem foglalkoztak velünk, társaikat akarták kiszabadítani, már aki életben maradt. Az indák folyamatosan nőttek és mozogtak, mire a kapuhoz értünk, azt áttörték és a falat szép lassan elkezdték lerombolni. A katonák menekültek a falakról, a mozgás képes emberek igyekeztek minél messzebb kerülni az indáktól. Kihasználva ezt az egész felfordulást, hamar átjutottunk a kapu romjain, ahol ott várt minket Holló és mellette egy barna ugyanakkora ló. Mivel gyorsabb voltam Markus-nal felültem Hollóra, míg ő a barnára tornázta fel magát. Azonnal vágtába kezdtünk. Illúzió varázslatot használtam magunkon, nem szeretném, ha bárki is észrevenné a nyomainkat.
 - Mi történt az előbb? - kérdeztem Markus-tól, de a tempón nem lassítottam.
 - Erre jótól kérsz választ. - felelte - Egy kisebb dührohamot kaptál.
  Azért ennyire nem voltam dühös. Növényekkel eddig ritkán varázsoltam, most pedig mágikus indákkal beborítottam egy egész várost.
 - Mennyi ideig varázsoltam? - kérdeztem.
 - Nem tudom. - nézett maga elé Markus - Talán egy vagy két percig.
  Egy vagy két percig? Csak pár másodpercet érzékeltem. Lehet csak a túlzott mágia használat okozta a kiesést, párszor már megesett. Tovább vágtáztunk a pusztában. Mihamarabb elérjük a Névetelenek Erődjét, annál hamarabb leszünk valamelyest biztonságban Entera elől. Remélem a többi Névtelen kezdett már valamit az új Vezérrel. Egy idő után a lovakat visszafogtuk, nem bírták volna tovább a vágtázást. A távolban nagy porfelhőket láttam, talán Entera egyik kutató csapata.
 - Akkor mégis csak elvállaltad a családod fővarázslói címét? - kérdezte hirtelen Markus.
 - Aham, bár elég nagy hülyeség volt. Most, ha lopakodni szeretnék mindig le kell takarnom egy varázslattal. - ingattam a fejemet.
 - Gratulálok ez egy visszavonhatatlan ostobaság volt. - nevetett fel.
 - Otthagyni Annát, az is ostobaság volt. - horkantottam fel.
 - Miért aggódsz érte ennyire? - vált kíváncsivá - Eddig senki se keltette fel ennyire az érdeklődésedet.
 - Össze van kötve vele az elmém. - kezdtem a magyarázatot - Minden emlékét ismerjük a másiknak, látjuk a gondolatát, az érzelmeit és érezzük, amit a másik érez. Annát valami megharapta ott fent, nem igaz? Méghozzá a bal karjánál. Még mindig sajog a felkarom, de a távolság miatt már csökkent a fájdalom.
 - Nem csak ez áll a háttérben. - nézett előre - Visszamentél volna a saját vesztedbe az ő szabadulásáért, pedig elég sokáig ott lesz, ezt te is tudod, bármikor jobb az alkalom a kiszabadítására, mint mikor ott van Entera, de te ezzel nem törődtél, és te szökéseknél szereted a biztos pontokat. Nincs ott Entera, egy nagyobb ünnepély után kevesebb az őr, a városlakók se figyelnek annyira és láss csodát egy tökéletes alkalom, de te nem akartál eddig várni.
 - Mindent tud rólam és mégsem utasít el. Ez már különlegessé teszi. - zártam le a beszélgetést.
  Előrébb ügettem, nincs kedvem beszélgetni.
 - Mire számítasz mikor elérjük az Erődöt? - zárkózott fel Markus.
 - Nos, remélem tudtak tenni valamit a többiek az új Vezért ellen. - vontam vállat.
 - Nyolc év után szerinted visszafogadnak? Te semmi tervvel nem készültél igaz? - sóhajtott fel.
 - Hááát, nincsenek információim. E nélkül nehéz lenne tervet készíteni.
 - Befolyásos az új Vezér, mivel az előzőnek a fia. Senki se tudja hogyan viszonyuljon hozzá, ha megölik megsértik az elődjét, ha életben hagyják, akkor az előző sose fog visszatérni. A három alvezért száműzte, ketten két másik erődbe mentek és ott kezdtek szervezkedni az új Vezér ellen, míg Belenior inkább téged keresett. Azt mondta a Vezért mérgezik és fél kába állapotban tartják. Az új Vezér, amint hallotta Belenior tervét azonnal szólt Entera-nak és pár Névtelent is küldött neki. Téged jobban gyűlöl mindenki másnál.
 - Mennyien vannak ellene? - gondolkodtam el.
 - A döntései megalapozatlanok. Túl kicsinyes. Senki se fogadta még el. Sokan leléptek és külön aprócska szervezeteket kezdtek el létrehozni. Magyarán nagy a káosz.
 - Akkor igyekszem minél előbb felébreszteni az Öreget.
 - Jól is teszed, csak ő tud itt rendet tenni. - érett egyet Markus - Szóval a terv?
 - Odamegyünk, hagyjuk had kapjanak el. Majd a börtönből szökés, te eltereled az új Vezér figyelmét, míg megkeresem az Öreget és meggyógyítom. Milyen?
 - B és C terv nincs? - kérdezte gúnyosan.
 - Igyekeztem egyet kitalálni más megoldás nincs.