64. fejezet - Krentan (Különkiadás)

*Legort szemszöge, megérkezés Krentan-ra*

  Furcsa érzésem támadt, pedig a kupolától még nem láttam semmit se. Mintha haza értem volna. Biztosan megérkeztünk Krentan-ra. A körülöttünk lévő kupola oszladozni kezdett, eléggé kimerültem a ferdítő varázslatban. Nehéz elferdíteni egy helyhez kötött visszahúzó bűbájt. De a fáradtságom nem csak erre vezethető vissza, Anna túl messze van tőlem. Mindenki csodálkozva nézett körbe. Élénk zöld színű fű lepi el a síkságot. A Freun-hegy mellett vagyunk, pont ahogyan terveztem. A Névtelenek erődje a Freun-tól keletre fekszik a föld alatt. Gyorsan telepátiával megkerestem azt a helyet, ahol a legtöbb embert érzékeltem. Szóval, mi most a nyugati részén vagyunk. Távolabb egy porfelhőt vettem észre, ami folyamatosan közeledett. Lovasok! Biztosan Entera küldte őket! Ez annyira kiszámítható volt. Már eltelt egy perc a tízből. Sietnünk kell!
 - Argot! - kiáltottam mikor megláttam őt - Menjetek keletre! Gyorsan, induljatok! Tíz percem van, ebből kilenc maradt, siessetek és jussatok minél messzebbre! Használjátok az erdőt fedezékül, oda az emberek még mindig vonakodva mennek be.
  Argot csak biccentett.
 - Minden Névtelen, lehetőleg az erdőig kísérje a tündéket, utána pedig menjenek vissza az Erődbe! Lehetőleg próbáljatok áskálódni az új vezető ellen! Indulás! - kiabáltam.
  Mindannyian elindultak. A megmaradt erőmből létrehoztam egy illúziót, mely elrejtette őket. Nem látni merre tartanak, ezzel nyerhetek nekik egy kis időt. Nyolc perc.
 - Te nem gondoltad meg magadat? - kérdeztem Markus-tól, miközben elővettem az íjamat és betöltöttem egy vesszőt.
 - Hogy minden mókát neked hagyjak? - kérdezett vissza - Nyolc év után úgy is szükségem van egy közös munkára, hiszen vissza kell rázódnom az itteni kerékvágásba.
 - Reméltem elmész, nem szeretnék aggódni miattad és felügyelni rád. - céloztam és oldottam, mire egy lovas lebukott a lováról.
 - Egy tegeznyi vesszővel nem mész semmire. Még jó, hogy maradtam, hiszen nélkülem fuccsba menne a terved.
  A kalapácsa fejét a földre ejtette, majd egy ütő mozdulatot csinált. Mintha a levegő ellen harcolna. Egy föld hullám indult el onnan, ahol álltunk. Egyre magasabb és szélesebb lett, míg végül teljesen kitakarta a lovasokat. Újra a földre ejtette a kalapácsot, mire a hullám egy merőleges falként megdermedt. Hét perc.
 - Ez a trükköd új. - mondtam - Mennyien szaladtak neki?
 - Olyan öt lovas nem tudta kikerülni. - felelte félvállról - De ezt figyeld!
  Előre betöltöttem egy vesszőt. A kalapács újra a földnek ütközött, mintha egy víztükröt zavart volna meg valami kavicska és hullámokat verne maga körül. Elfordította a kalapácsot, akárcsak egy kulcsot, ami zárat nyit. A lovasokat elkezdte elnyelni a föld, mintha mocsárban lennének. Lelőttem az egyiket, mire az eldőlt és a társát lelökte a lováról. Azonban hirtelen a talaj megszilárdult és csak az előbbi két lovas halt meg.
 - Egy föld elemi mágus van velük? - kérdeztem.
 - Nagy eséllyel, de nem tud sok mindent tenni ellenem. - fürkészte a csapatot.
 - Lehetőleg ne öljünk meg mindenkit, annyit semlegesítsünk, amennyien már nem folytathatják az üldözést. Mellesleg kevesebb, mint öt percem maradt addig, míg el nem ájulok.
 - Ennyire kiszívta az energiádat az előbbi ferdítő varázslat?
 - Nem egészen. Kapd el és ne törd össze! - egy apró fiolát adtam neki.
 - Mi ez? - kérdezte mikor elkapta.
 - Egy nagyon erős maró anyag, mely egyedül az üveggel és a hozzá hasonló anyagokat nem szedi szét, minden mást igen. Szökésnél jól jöhet. - magyaráztam, közben folyamatosan lőttem, hiszen csak három percem maradt már.
 - Minek? Nem fogsz segíteni a szökésnél? - kérdezte, közben elindított egy újabb hullámot a lovasok felé.
 - Még eléggé kérdéses az életben maradásom és most az egyszer ez nem Entera-tól fog függni.
 - Ez a tíz perces visszaszámláló, az az, hogy meddig fogsz még élni?
 - Nem, akkor csak elveszítem az eszméletemet. Olyan három napig fogom bírni kábult állapotban. - ingattam a fejemet.
 - Akkor ébredj fel három napon belül. Francba, ezek mindjárt itt vannak! - morogta Markus.
  Megfogtam egy üvegcsét, már alig maradt pár darab nálam. Elhajítottam olyan messzire, amilyen messzire csak tudtam, egy kis varázslattal rásegítve, messzebb ment, mint eredetileg, így a lovasok elé esett. Amint az földet ért lángra lobbantotta a füvet, több méter széles sávban. A lovak megijedtek, a legtöbbjük felágaskodott. Hirtelen föld kezdett kúszni a tűzre.
 - Most Markus csinálj valamit, mással van elfoglalva a föld elemi mágus!
  A lovasok között hirtelen hatalmas szikla karók emelkedtek ki. Többjüket is felnyársalva. Egy perc.
 - Markus, ha elájulok, ne foglalkozz velem! Csak csökkentsd tovább a lovasok számát!
  Elkezdett körülöttem forogni a világ. Utoljára még kihúztam az íjamat és ellőttem egy vesszőt. Egy katona lábába fúródott, elrontottam. Szörnyű fejfájás tört rám, alig tudtam ébren maradni. Lódobogást hallottam a közelből. Máris ideértek volna, vagy csak gyorsabban telik az idő?
 - Menj onnan! - hallottam Markus hangját, de mintha víz alól beszélne.
  Oda fordultam, nem értettem mit szeretne.Valami hátulról eltalált. Valaki leütött a kardja markolatával. Miért nem öltek meg? Hiszen több társuk életét is elvettem. Nem bírtam felállni a földről. A szemem folyamatosan le akart csukódni, már nem is tudtam ezt megakadályozni.

*Lace szemszöge*

  Hogyan kerül ide egy fekete kupola? Annára néztem, de rajta nem látszódott semmi döbbenet, igaz állati alakunkban nem igen lehet látni ez. Mi folyik itt? A kupola összeszűkült majd eltűnt. Anna elkezdett visszaváltozni, gyorsan visszaváltoztam én is.
 - Anna! Anna! - megfogtam a vállát, de nem nézett rám.
 - Ne merj nekem itt elájulni! - kiabáltam - Hé, segítsetek már!
  Anna még magánál volt, lekísértem őt a faluba, ami most már üres volt. A szeme még nyitva van, de nem érzékel semmit se a külvilágból. A faluban összeesett, hirtelen történt majdnem én is elestem. Enturin segített és óvatosan lefektettük Annát. Hirtelen az egyik madáralakváltó is megjelent, aki Annát tanította.
 - Zyndane vagyok, engedjetek ide! - mondta.
 - Nem! - feleltem - Mi történt itt? Miért ájult el Anna? Elmondaná végre? - az utolsó kérdésemet már kiabáltam.
  A fák lombja mozogni kezdtek, mintha szél fújná őket, azonban szélcsend van. Édes illatot éreztem a levegőben, Are idetart. Minden itt lévő alakváltó meredten bámulta az erdőt. Hamarosan megjelent Are, mindenki letérdelt előtte én se voltam kivétel. A legnagyobb tisztelettel fordulunk mindig az Erdőszellemek felé.
 - Álljatok fel gyermekeim! - mondta - Mi történt itt?
 - Nem tudott róla? - csúszott ki véletlen a számon.
 - Nem. Éppen beszélgettem az egyik nővéremmel, mikor érzékeltem egy erős varázslatot. Mi történt?
 - Nem igazán tudom ezt elmondani, mert nem értettem egy szót se. Egy embercsapat elkapta a tündéket, aztán az emberek egymás ellen fordultak, Legort felfedte magát, mint alakmásoló, majd egy hatalmas fekete kupola beborította őket és pár másodperc múlva eltűntek.
 - Értem. Köszönöm Lace. - bólintott Are - Valaki tudja pontosabban mi is történt?
 - Anna még üzent nekem. - lépett elő Zyndane - Az emberek eleve két csoportban voltak. Bár az egyiket nem értettem, azt mondta vannak a katonák és a Névtelenek. Ők nem a tündéket, hanem egy személyt kerestek, akit nem találtak meg. Egy embert kerestek a tündék között. Legort-ot még tegnap elkapták, de úgy látszik előállt egy tervvel és előidézte ezt a belső harcot a két ember csapat között. Ugyanis a Névtelenek nem önként jöttek át, Anna ezt nem fejtette ki. Egy Entera nevezetű boszorkány kerestette azt a fiút és ő vitt el innen mindenkit.
 - Akkor ezért ájult el Anna. - mondta Are - Túl messze van Legort-tól és a közöttük lévő kapcsolat nem képes olyan messzire kinyúlni, hogy mindketten hosszabb ideig ébren maradjanak.
 - Nem tudná elszakítani őket egymástól? - kérdezte Zyndane - Legort többé nem fog visszatérni.
 - Nem tehetem. Valamelyikük vagy mindkettejük halálával járna a folyamat. Most már túlságosan összefonódott az elméjük, mire szétválasztanám őket épségben addigra mindketten meghalhatnak. - Are Enturin és felém fordult - Vigyétek Annát biztonságos helyre.
 - Rendben.
  Amilyen gyorsan megjelent, Are olyan gyorsan tűnt is el. Enturin átváltozott, Annát feltettem a hátára és rögzítettem őt, remélem nem korlátozza ez Enturin-t a mozgásban. Átváltoztam és együtt indultunk vissza, nem figyeltem mit csinál a többi alakváltó. Nekünk ugyanis most Are parancsát kell teljesítenünk. Siettünk amennyire csak tudtunk, hiszen Anna állapota bármikor romolhat. Csak tudnám mit is jelent ez az egész. Ha egy embert kerestek a tündék között, akkor lehet Legort után kutattak, csak tündeként nem ismerték fel. De miért keresték őt? Anna biztosan tudja a választ. Vajon ő tudta mi fog történni? Hasonló kérdéseken gondolkodtam folyamatosan az út alatt. A talajon haladtunk, most nincs időnk a lombkorona szinten menni, mellesleg túlságosan rázós az az út egy öntudatlan utassal. Vajon az erődben tudnak már arról, mi is történt a faluban? A madáralakváltó gyorsabban megtehette az utat a levegőben, mint mi, de nem bíztam volna rá Annát.
  Az erőd előtt vártak ránk. A gyógyító és két ápoló átvették Annát, míg az Ezredes kint maradt velünk és megvárta míg visszaváltozunk. Az Ezredes intett, hogy kövessük. Szótlanul lépkedtünk egymás mellett Enturin-nal az Ezredes mögött. Mindketten elmerültünk a gondolatainkban, hiszen erre nem számítottunk. A tündék és az emberek is elmentek, ezen a bolygón újra csak alakváltók vannak
  Mi lesz most? Elkezdődtek a béketárgyalások, így kevesebb kadétot fognak ezentúl képezni, mert már nincs szükség rá. Lehet mi leszünk az utolsó teljes létszámos kadét évfolyam. Ennek örülnöm kéne, de mégis más lesz ezentúl minden. Lehet elkezdődnek a felfedező utak a bolygó más részeire és elhagyjuk a sokáig otthonunknak mondott erdőt. Igaz, már itt lenne ennek is az ideje.
  Csak akkor néztem fel, mikor megálltunk. A hálótermünkben voltunk, az egész szakasz kérdőn nézett ránk. Ezek szerint még semmiről sem tudnak. Mellesleg az Ezredes is elkísért minket, így lehet azt hiszik valami galibába kerültünk megint.
 - Mit csináltál Lace? - kérdezte Rignot.
 - Miért hiszi mindenki azt, ha valami rossz történik az rögtön az én hibám? - háborodtam fel - Most az egyszer Enturin-ra is gyanakodhatnátok!
 - Mert Enturin olyannyira hirtelen haragú és forrófejű akárcsak te. - jegyezte meg ironikusan.
 - Elég legyen a veszekedésből! - szólt közbe az Ezredes.
  Mindenki elhallgatott. Síri csend volt a teremben.
 - Nem Kalin Lace miatt vagyok itt. - kezdte a beszámolót - A tündék ma dél körül elhagyták ezt a bolygót, az itt lévő emberekkel együtt. Anna elájult ennek következményeként és ezért is vagyok most itt. Mivel Anna és Legort elméjét nem lehet olyan egyszerűen szétszakítani Are úgy határozott, Annát Legort után küldi a Krentan-ra, ami Legort szülőbolygója. Mivel ma már megnyitottak egy dimenzió kaput innen, ezért csak holnap fogjuk tudni Annát átvinni. Azonban van még egy ok, amiért itt vagyok. Nem tudni meddig fog tartani Anna ébredése odaát és míg nincs magánál bajba kerülhet. Elleneztem az ötletet, de Are hajthatatlan volt, a szakasza fogja Annát elkísérni és lehetőleg maradjatok addig életben mindannyian, amíg azon a bolygón minden rendeződni látszik.
 - Miért? Mi történt azon a bolygón? - kérdezte Denrick.
 - Az egy igen hosszú történet. - jelent meg Are.
  Mindenki térdet hajtott előtte.
 - Álljatok fel! Krentan egy régóta lakott bolygó, az ottani időszámítás olyan 5500 körül járhat, plusz-mínusz egy-két évszázad. Sok fajnak volt a hazája, tünde, óriás, törp, ember, démon. Bár a démonokat sötét tündéknek mondanám inkább. Sokáig eléldegéltek egymás mellett, amíg mindenki tartotta magát a határokhoz. A démonok, óriások egy része és az emberek egy része külön egy országban élt. Bár ez a látszólagos béke eléggé törékeny volt. Akkoriban az emberek sokkal állatiasabban viselkedtek, az eszközeik között a legerősebb anyag a kő volt. A tündék már akkor kifinomultabb technikákat használtak és folyamatosan tökéletesíteni szerették volna a megszerzett tudásukat. Olyan kétezer évig csak kisebb egy-két évig tartó harcok alakultak ki. Igaz elég sokszor, de sosem fordult komolyabbra a helyzet. Már ahogyan azt hallottam. Az ottani húgom nem szereti bevonni magát a dolgok menetébe, csak figyeli a világot, de nem tesz érte semmit se. A dolgok megváltoztak, mikor a sötét tündék összefogtak az óriásokkal és a területeiken élő emberekkel, majd hadat üzentek a többi népnek. Magukat a sötétség szülötteinek hívták, hogy félelmet keltsenek ellenségeikben. A megrohamozott népek nem is értették mi folyik itt, majdnem el is estek az első évben, de aztán szépen lassan megtanultak összefogni és úgy harcolni. Azt a kort a Sötétség és Fény összecsapásának korának emlegetik. Elég sokáig elnyúltak a harcok és egyre kevesebb esélye volt a démonoknak a többi nép leverésére. A Sötétség Lényei rájöttek, egy biztos megoldás van a győzelmükre, ha a Fény Népeit szétszakítják egymástól. A szárazföldjüket egy északi és egy déli részre szakították volna. Ezt nagy nehézségek árán megakadályozták a Fény Népei és volt eszük, még ott akkor lecsaptak a Sötétség Lényeire, akik a legtöbb varázslójukat abban a csatában elveszítették. A Sötétség Lényeit egy másik szárazföldre száműzték, míg a Fény Népei ott maradtak a kicsit megzilált partokon. A Sötétség és Fény kora olyan ezer évig tartott. Több száz évig béke honolt, és elkezdtek megfeledkezni az egykori hatalmas erejű ellenségről. A harcokat sose feledték, de a Sötétség Lényeiről semmit se tudnak most már. A béke időszakában a tündék teljesen elvágták magukat az emberektől és visszavonultak az erdőkbe. Az óriások a hegységeket sajátították ki maguknak, bár őket nem zavarta az emberek közelsége. A törpök is a hegyeket szerették, de főként a bányák miatt, könnyedén eléldegéltek az emberek mellett. Az embereket mindig is kíváncsiság fűtötte, mindent bejártak, amit csak tudtak és nem voltak megelégedve azzal, amijük van. Húgomhoz fordultak segítségért, aki meghallgatta őket. Addig csak az óriásoknak volt elemi mágiájuk, de onnantól kezdve az embereknél és a tündéknél is meg jelentek az elemi mágusok. Az emberi varázsló családok ezután összegyűltek először történelmük folyamán, de az elemi mágusokat kihagyták ebből a gyűlésből. Több család is ki szerette volna terjeszteni az emberek területeit. A varázsló családok többsége ellenezte a felvetést, de ezen sokáig vitatkoztak, míg végül harcba nem bocsátkoztak egymással. Ez az emberek saját háborúja volt. Se a tündék, se a törpök, se pedig az óriások nem vettek részt benne. Az eredménye a háborúnak pár varázsló család teljes kihalása volt. A legyőzött családok pedig behódoltak és visszavonultak saját birtokaikra. A győztesek pedig a többi nép segítségével létrehoztak egy koronát az emberek számára. A törpök bányászták ki az érceket, a tündék kovácsolták, az óriások drágaköveket adták bele, míg az emberek az érzelmeiket és tapasztalataikat. A legnagyobb hadvezéreik lelkeit zárták be az óriások által adott kövekbe, amik a koronát díszítették. Az egyik emberi család elvállalta a korona őrzését és a koronázási ceremónia megtartását. Ha a korona kiválaszt egy vezetőt, azt az embereknek el kell fogadnia és minden parancsát végre kell hajtania. Így sosem volt egy uralkodó család, mert mindig a korona döntött. A választásokon összegyűltek az emberek, míg a korona őrzésével ellátott család életre keltette a korona ékköveiben lévő szellemeket, akik utána választottak az egybegyűltek között. Ez a módszer sokáig működött. Azonban egyszer meghalt a király, és egy varázsló család kapott az alkalmon és kinevezték magukat az uralkodói családnak. Az emberek követni kezdték azt a családot és a koronát elzárták mindenki elől. Az a család hozott titeket, alakváltókat létre. Harcra készítettek titeket, hogy a többi népet legyőzhessék veletek. Nem számoltak a lázadásotokkal és inkább minden népet rátok uszítottak. Innentől a saját szemszögeteket ismeritek. Ami viszont az otthagyott bolygón történt eléggé meglepő volt. Az emberek először az óriásokat kényszerítették vissza a hegyekbe, utána a törpöket a barlangokba és végül a tündékkel szálltak harcba. Mint látjátok az a harc még most is tart, de már a végéhez közelít. A lázadó varázsló család sarja, Entera nagyon erős varázslónő, a legtöbb család tudását ellopta és annyi energiát halmozott fel magának, mint amennyi egy Erdőszellemnek van. Legort a koronát őrző család leszármazottja, akiknek a tudása még nincs Entera birtokában. Legort több családnak az utolsó élő varázslója, így ereje vetekedhet a hatalmon lévő varázslónőével. Meg persze képes feloldani a koronát védő varázslatokat, és ha megteszi Entera királynővé koronáztathatja magát és az emberek erőit egyesítve elpusztíthatná a tündéket. A húgom most se tesz semmi, amit nem helyeslek, de engedélyt kértem tőle, hogy ti átmehessetek és segítsetek saját belátásotok szerint.
 - Sok volt a háború ennél a bolygónál. - jegyezte meg Amber.
 - Nem volt sok háború, de ha volt, az hosszú ideig tartott. - felelte Are - Holnap reggel indultok, jobb ha Anna minél előbb közelebb kerül Legort-hoz.
  Are eltűnt. Néha már kezd idegesíteni, de egy Erdőszellemről beszélünk.
 - Hallották a feladatukat, most feküdjenek le, mert holnap korai lesz a reggel! - mondta az Ezredes és kiment a szobából.
  Egy ilyen történet után nem lehet csak úgy elaludni. Az első néhány percben nem szólalt meg senki sem, csak utána kezdődtek a beszélgetések. Néha kisebb csoportokban, de volt, hogy mindenki mindenkivel.
 - Miért minket küldenek erre? - kérdezte Ametiszt - Mármint a legtapasztalatlanabb szakasz vagyunk az egész erődben, vannak nálunk sokkal jobbak, akik ténylegesen képesek megvédeni valakit és harcban segíteni egy oldalnak.
 - Annát mi ismerjük a legjobban és egy összeszokott csapat vagyunk. Mellesleg az itt lévő tündék is minket ismernek a többieket nem. Lehet nem vagyunk annyira tapasztaltak, de egy háborúban sokat számít a bizalom és a tündék sokat segíthetnek nekünk, ha nem egy vad idegen szakasz megy oda. - gondolkodott el Rignot.
 - Háborúzni viszont még soha nem háborúztunk. Harcolni már harcoltunk, de a háború az más. Sokkal könnyebben meghalhatunk a harctéren. - szólt közbe Endrees is.
 - Nekünk ezzel együtt kell élnünk, katonák lettünk, mert egy nagyobb célért képesek vagyunk akár az életünket is feláldozni. Ha erre nem vagyunk hajlandóak, akkor soha nem válhatunk teljes értékű katonává. - nézett rá Thalia.
 - De egy másik bolygónak a szabadságáért harcolni nem a mi dolgunk. - kontrázott az előbbihez Endrees - Szerintem semmivel nem kéne hozzájárulunk ehhez az egészhez, hiszen nincs hozzá sok közünk.
 - Több barátunk is ott van. Segítenünk kell nekik, hiszen ők is többször segítettek nekünk, míg itt voltak. Mellesleg olyasmiről van szó, ami kezd túlnőni azon a bolygón. Ha az a varázslónő tényleg olyan erős, mint egy Erdőszellem és ennyire nagy benne a hatalomvágy akkor nem fog megállni egy bolygónál, sorra leigázhatja az összeset. A gyengébbekkel kezdené, mint például, amit Anna és Legort egyszer megmentett. Utána viszont szép lassan eljutna ide is és ha idáig eljut akkor már sehogyan se fogunk tudni az útjába állni. Most kell megállítani, amíg lehet. Mellesleg Are küld minket, egy ilyen küldetést nem utasíthatunk vissza. - zárta le a vitát Thalia.
 - Akkor se egy idegen bolygón szeretnék meghalni. - fortyogott Endrees.
 - Akkor tégy ellene. - morogtam közbe én is, ugyanis aludni szeretnék - A legjobb tudásod szerint harcolj a túlélésért. Kadétok vagyunk, még így is bármikor meghalhatunk, de katonaként lehet nap mint nap fogjuk az életünket kockáztatni. Szóval jobb, ha már most kezded hozzászoktatni magadat. Most pedig aludjunk, mert nem szeretnék holnap fáradt lenni.
 - Mi pedig nem szeretnénk egy nyűgös Lace-t. - tette hozzá Enturin.
  Csak egy dühös pillantást kapott válaszul, ugyanis a párnámat alvás előtt nem adom senkinek sem. A hátamra fordultam és hirtelen felugrott hozzám a Kicsikém.
 - Jöttél aludni Gyönyörűm? - simogattam meg Éjsötét-et - Téged most nem fog magával vinni a mami, túl veszélyes lenne neked. Majd Are vigyáz rád. - suttogtam.
  Éjsötét rám nézett a hatalmas szemeivel, mintha értené mit mondok neki. Végül elhelyezkedett mellettem, mert már túl nagy volt ahhoz, hogy rajtam alhasson. Arrébb csúsztam és már aludtam is.

*Másnap reggel; Lace szemszöge*

 - Ébresztő kadétok! - trappolt be a szobába az őrnagy.
  Kiugrottam az ágyból, de a másik oldalon, ugyanis Éjsötét enyhén betakarva szuszog az ágyamban.
 - Menjetek, szedjétek össze a felszereléseteket, majd reggelizzetek, vegyétek át a plusz csomagokat. Legkésőbb tízre legyetek az erőd előtt teljes felszerelésben. Mindenki olyan fegyvert használjon, melyet a legjobban tud kezelni, most nem gyakorlatra mentek, hanem éles küldetésre. Ne okozzatok csalódást! - ezzel sarkon fordult és kiment.
  Gyorsan felöltöztem és kimentem az ablakon, hogy megnézzem mit fogott a csapda. A három csapda közül csak egy ejtett valamit. Egy kis énekes madár. Éjsötétnek most ezzel kell beérnie. Hamar megjártam az utat alig telt bele néhány percbe. Éjsötét már az ablak előtti ágon várt rám. Odaadtam neki a reggelijét és bementem a szobába. Most sietnünk kell. Felváltva mentünk a fegyvertárba, ugyanis egyszerre túlságosan sokan lettünk volna. Először mi lányok mentünk reggelizni és a fiúk a raktárba. Az elsők között voltunk, ugyanis most már nem szükséges folytatni a visszahúzódást, tehát mindent, amit eddig csináltunk vissza kell állítani az eredeti állapotára. Magyarán a többi szakasz most a rét fátlanításával és a családok visszatelepítésével foglalkozik. Szerencsére sosincs túl sok személyes holmink az ilyen eshetőségek miatt.
  A reggelink bőségesebb volt, mint amihez hozzászoktunk. Kíváncsian néztünk a konyhásokra. Az egyikük mosolyogva adott választ a fel nem tett kérdésünkre.
 - Életetek első valódi küldetésére mentek, amit mellesleg Are adott ki nektek. Nem mehettek éhgyomorral.
 - Köszönjük a kedvességüket. - felelte mindannyiunk nevében Thalia.
  Leültünk a szokásos helyünkre, de csak fele annyian voltunk, mint szoktunk. Az utolsó étkezésünknek megadták a módját. Sok történet kering, miszerint Are küldetéseit kevesen élik túl, de akik elmennek sosem haltak meg hiába. Ha mindannyian otthagyjuk a fogunkat, akkor ez erőd veszített egy teljes kadét csapatot, de nem mernek ellenszegülni az Erdőszellemnek.
  Rántottát kaptunk, két szelet kenyérrel és vízzel. Mindenki gondolkodás nélkül magába lapátolta az ételt. Azért nagyon ritkán kap az ember nálunk ilyen bőséges reggelit és ha mégis akkor ki kell használni. Teli gyomorral sokkal jobb kedvem lett. Mire mindannyian befejeztük a reggelit a fiúk is kezdtek beszállingózni az étkezőbe. Visszavittük a tálcákat és elindultunk a fegyverraktár felé.
  Út közben találkoztunk az összes maradék fiúval, akik nem voltak még az ebédlőben. A raktár előtt egy idős úr várt minket.
 - Na, a lányok is méltóztattak megjelenni. Erre. - nyitotta ki az ajtót.
  Őt eddig itt még sosem láttam. Igaz kevésszer járok erre.
 - Az őrnagy úr összeírta kinek milyen felszerelés is kell. Ha mondok egy nevet az illető idejön és átveszi a neki összekészített felszerelést. Rendben?
 - Rendben.
 - Az útra kapott ételt majd az étkezőnél tudjátok átvenni. Az nem az én dolgom. Akkor kezdjük is. Kilvina Amber. Két hosszú tőr vékony pengével. Tökéletes szúrásra, vágásra nemigen. Páncélzat bőrből készült, tehát eléggé mozgékony. Egy kecses harcos. - sorolta, de nem nézett fel közben.
 - Auer Thalia. Egy kétkezes hosszú, keskeny pengéjű kard. A hegye bármilyen páncélt átdöf, az éle pedig nagy károkat képes okozni. Páncélja főként bőr, egyedüli fémből készült része az egy láncing, mely védi a teljes felső testét. Kitartó, félelmetes ellenfél bárki számára. - Thalia is átvette csomagját.
  Mindenkihez monológot fog mondani ezek szerint.
 - Tentus Ametiszt. Egykezes szablya és egy tőr. Bőr páncél, láncinggel. Mindent belead egy harcba, néha őrült terveket végig víve.
  Úgy látszik engem hagy utoljára.
 - Kalin Lace. Egykezes szablya, két hosszú tőr és három dobó tőr, csak bőr páncél. Veszélyes és kiszámíthatatlan. Akár egy elengedett vadmacska, csak karmok helyett tőrei vannak.
  Én is átvettem a felszerelést.
 - Végül Lynx Anna, bár tudom most nem tud itt lenni. Egykezes szablya, egy visszacsapó íj, és három tegeznyi vessző. Páncélja szintén bőr. Néha nem tudja mit is akar pontosan, de kellő időben és helyesen dönt. Erős és kifinomult ellenfél. - ezt a csomagot is én vettem át.
 - Elnézést uram, de honnan tud ennyi mindent rólunk? - kérdezte Amber.
 - A fegyverválasztás sok mindent elárul valakinek a személyiségéről. De ilyen szakaszt még nem láttam, csak egy valaki használ nehéz fegyverzetet és teljes vaspáncélt. Sok szerencsét kívánok, most pedig menjetek, mert útban vagytok és még sok teendő vár rám. - ezzel kitessékelt minket a fegyverraktárból.
  Ez nagyon fura volt. Mindegy is, át kell vennünk az ételadagunkat. A fiúk már átvették azt a reggelivel együtt. Mikor végeztünk mindennel még csak nyolc óra múlt. Éppen elhagytuk az ebédlőt, de míg mindenki a hálóhoz igyekezett addig én a betegszoba felé vettem az irányt.
 - Te senkit se szeretnél értesíteni a küldetésedről Lace? - nézett rám Enturin.
 - Szerinted? - vontam fel a szemöldököm.
 - Igazad van, elnézést. Hova mész?
 - Annához, meg leszek egyedül, te menj, azt hiszem sok levelet kell írnod. - mondtam és befordultam a megfelelő folyosóra.
  Néha irigylem a többieket, hiszen nekik van kit értesíteni mindenről. A szüleim nem foglalkoznak velem évek óta, így nem mondok nekik soha semmit. Bár írnék nekik, de úgyse olvasnák el a levelemet, így pedig felesleges. A betegszobában volt a gyógyító is.
 - Milyen az állapota? - kérdeztem.
 - Folyamatosan romlik, jó lenne, ha mielőbb indulnátok. Nem tudom meddig fogja még kibírni. - felelte.
 - Rendben, köszönöm, hogy szólt.
 - Siettesd meg a szakaszodat ifjú hölgy, addig a szakasztársát kivitetem az erőd elé. Még a végén a késlekedésük az ő életébe fog kerülni.
  Megértettem mit is kockáztatok vele. A felszerelését ott hagytam mellette, gyorsabb vagyok, ha nem kell azokat is pluszba cipelnem. Olyan gyorsan futottam, ahogyan csak bírtam. Bár lehet mindenki még nagyban fogja írni a levelét. Minden előzmény nélkül rontottam be a szobába. Kérdő pillantások fogadtak.
 - Sietnünk kell, Anna nem bírja sokáig. - mondtam - Indulnunk kell.
  Egységesen sóhajtott fel mindenki. Pár másodperc alatt befejezték a levelet és az asztalon hagyták megcímezve. Éjsötét kérdőn nézett rám. Most fogunk lebukni, de már nem tehetnek ellene semmit se.
 - Gyere kincsem, kövess. Elmegyünk sétálni. - mondtam neki.
  Ő leugrott az ágyamról és mellém jött. Elindultunk az erőd elé. Vissza fogunk még térni ide, de azért hiányozni fog ez az egész hely. A fák, a madarak, a levegő minden, ami ehhez kapcsolódik, hiszen a legboldogabb emlékeimet ebben a pár hónapban szereztem ezekkel az emberekkel.
  A kapu előtt felsorakoztunk, Éjsötét leült mellém. Nagyon okos jószág.
 - A jaguár is veletek van? - kérdezte az őrnagy.
 - Igen, uram. - feleltem.
 -  Ha legközelebb hasonlóra adja a fejét kadét, akkor rejtse el jobban, mert már az egész erőd tudott róla.
 - Majd vigyázok rá, míg távol lesztek. - hallottuk meg Are hangját.
  Letérdeltünk elé.
 - Álljatok fel! Nincs vesztegetni való időnk.
  Anna is itt feküdt egy hordágy szerűségen. Nagyon békésnek tűnt.
 - Nem fogtok semmit se érezni míg átértek Krentan-ra. De előtte még valami.
  Egy idegen nyelven motyogni kezdett és a karjait kinyújtotta felénk. A szavaknak, amit használt, hatalmuk volt. Még én is éreztem milyen hatalmas erő rejtőzik bennük, pedig nekem aztán semmi közöm sincs a mágiához. Zöldes fénypontok hagyták el a kezét, melyek ránk tapadtak, a páncélunkra, fegyvereinkre és a bőrünkre, majd eltűntek.
 - Az Erdőszellem Áldása. - suttogta Denrick, mégis mindannyian tökéletesen hallottuk.
 - Ezáltal a felszereléseteket megerősítettem, a bőr páncélotok olyan erős lett, mint az itteni legerősebb anyag, ahogyan a fegyvereitek is, mégis a súlyuk ugyanaz maradt. Ha erdőben jártok ott vadállat nem fog rátok támadni és mindig találtok vizet vagy ételt. Legyetek óvatosak és vigyázzatok egymásra.
  Hirtelen megjelent körülöttünk egy kupola hasonló, mint amilyenben eltűntek a tündék, de ez zöld színű volt. Hiány érzetem volt, távolodtunk az otthonunktól és a többi alakváltótól. Mégis mi lesz ezután?