62. fejezet - Minden a feje tetejére áll

*Legort szemszöge*

  Sokkal korábban felkeltem, mint Markus. Az átváltozásnak is köze van ehhez, de gondolom a földön alvás is ráadott egy keveset. Gyorsan írtam egy levelet Markus-nak címezve. Emberi nyelven írtam, így biztosan el tudja olvasni. Röviden megkértem vigyázzon Alton-ra és valamennyire tanítsa is meg használni az erejét. Persze Alton sérülése nélkül és avassa be Merko-t is. Aztán Argot-ot is beleírtam, miszerint őt keresse, ha baj van. Mindenki másra passzoltam a felügyeletét. Az elmenetelemre a növénygyűjtést hoztam fel. Nos, ezzel csillapítom a kíváncsiságát és elegendő munkával is látom el. Számára néha már az is nagy teljesítmény, ha semmit se tör össze egy nap alatt. Rossz előérzetem van a mai nappal kapcsolatban. A szütyőmet nem hagytam teljesen üresen, pár főzetet beletettem, melyek sokszor mentettek ki kaotikus helyzetekből. Az íjamat és a tegezemet is magammal viszem, és még pár tőrt. Négy darab biztosan elég lesz plusz az, amit mindig magamnál tartok. Még azon a világon, ahová Are vitt minket egy küldetés céljával, Erisz a tőröm miatt ismert fel. Igen, már elég régóta meg van. Egyedül voltam kint a téren, csak az őr figyelte az ágakról a falut. Hamar észrevett, felmutattam a szütyőmet, majd egy bólintással jelezte, hogy mehetek. Sokszor megyek el emiatt, így ezekkel a jelzésekkel időt spórolunk meg mindkettőnk számára. Lementem a talajra, ott gyorsabban haladtam, mint az ágak között. Minél messzebbre kell jutnom lehet a rossz érzésem reggel az átváltozásommal kapcsolatos. Megtanultam bízni a megérzéseimben, az esteke többségében beigazolódtak. Elég messze kerültem, de még tovább szerettem volna menni a biztonság kedvéért. Egy fának a gyökere pedig azt mondta itt jó helyem lesz. A figyelmetlenségem miatt ugyanis átestem rajta. Mintha ezer szög állt volna belém. Nem keltem fel, ott nyöszörögtem a talajon. A fájdalom pedig csak egyre nőtt és nőtt. Még sose változtam át ennyire nehezen. Nem akartam nagy zajt csapni, így a kínzó fájdalmat minél kevesebb hang kiadással próbáltam legyűrni. Amelyik testrészem éppen átváltozott, olyan érzés volt, mintha késsel vágnák fel a bőrömet. Mikor a fejemhez ért a fájdalom szinte levegőt se tudtam venni, ott fetrengtem a porban és próbáltam túlélni ezt az egészet. Hirtelen tompulni kezdett a fájdalom, azonnal kapkodni kezdtem a levegőt és élveztem a levegő beáradását a tüdőmbe. Ott maradtam a földön és hanyatt fekve szívtam be a levegőt, majd fújtam ki. Addig meg se mozdultam, míg a fájdalom teljesen megszűnt. Egy enyhe fejfájást azért hátrahagyott, de ez már semmiség az előbbiekhez képest. Mintha élve nyúztak volna meg. Beleborzongtam már csak a gondolatába is ennek a fájdalomnak. Eddig sose volt ez ilyen fájdalmas procedúra, most mi változott? Valójában sok minden, de ezeknek nem kellene kihatásuknak lennie az átváltozásomra. Felültem, ugyanis a föld miatt már kezdett átázni a ruhám. Óvatosan lábra álltam, de egy fatörzsének a támogatására is szükségem volt. Végig néztem magamon, semmi jele nem volt az előbbi fájdalomnak. Csak a csuklóimon voltak hegek, de azok már régi sebek, nem okozhattak ekkora fájdalmat. Mi történhetett? Telepatikusan visszanéztem a falura, de semmi különöset nem találtam ott. Lehet a sok emlék hatása, ami feltört bennem a tegnap során.
  A talajon maradtam és úgy keresgéltem. Sokáig nem találtam semmit, amin meg se lepődök, szinte az összes növényt errefelé már megtaláltuk egyszer. Nagyon megszomjaztam a sétálás közben, ugyanis nagyon meleg lett az erdőben, miután már pár órája felkelt a nap. Vajon minden nap ilyen meleg van? Igaz tündeként kevésbé érzékelem a hőmérsékletet. El kellett volna Markus-nak mondanom ki vagyok, benne megbízok. Belenior a kiképzőm, neki nem mondtam volna el szívesen, de lehet Markus szólt volna neki. Mi történhetett Markus-szal és Nili-vel, miután eltalálta őket is az átok? Markus szótlanabb az átlagosnál és Nili rátámadt egy átokkal. Ez nem sok jót ígér. Entera megtalálhatta mindkettejüket. Biztosan átmosta a lánya fejét, ő ugyanis nem támogatja az anyja mindent töröljünk el az utunkból, ami egy kicsit is akadályoz. Számára nincs kompromisszum, Nili azért is szökött el tőle. Egyáltalán hogyan talált rájuk? Igaz, miután eltüntette a lányát keveset lehetett róla hallani. Szinte sosem mutatkozott meg sehol sem. Arra az időre köddé vált, biztosan folyamatosan a lánya után nyomozott. De Markus-t miért kereste? Lehet őt csak véletlen találta volna meg? Ez is elképzelhető, de akkor nem engedte volna őt olyan könnyen kicsúszni a karmai közül. Biztos van valami hátsó szándéka, csak még nem tudom mi az. Félek az itt eltöltött idő alatt Entera-nak nagyobb lett a hatalma, mint gondolnám. Az egyáltalán nem lenne jó hír, ha még erősebb lesz bárkit képes lesz legyőzni. Még talán az elemi varázslók tudnak neki ártani, de félek sokakat már maga mellé állított. Entera kegyetlen és mindenre képes a céljaiért. Azt hiszem ez az egész gyerekkorában indult, de ezt csak hallottam. Mondhatni egy pletyka a Hatalmas Varázslónőről. Viszont minden ilyen hatalmas méretű pletykának van valamennyi igazság alapja, azonban ennek sajnos nagyon sok változata van. Az elmesélése attól függ kinek dolgozol, ha Entera-nak, akkor az egekig magasztalod, ha ellene akkor a földbe tiprod a történetben. Akik valaha tudták is az igazságot már nem tartoznak az élők közé. Entera ugyanúgy utálja a gyerekkorát, mint én. Sokan azt mondják jobban hasonlítok rá a lányánál. Pedig valamiben teljesen különbözünk, sose irtanék ki egy egész falut csak, mert nem engedelmeskedett nekem.
  Felmásztam az egyik fára, felkapaszkodtam teljesen a tetejére, végre kiértem a sok lomb közül. Felszabadító érzés volt végre friss szellő érintését érezni az arcomon. Ez még emlékeztet engem a szabadságomra, ami megszűnik, ha lebukok. Markus is tudja ezt, ahogyan Belenior is. Sőt eddig nem kerestek, pedig tudták valahol életben vagyok. Ha Belenior-nak nem is, Markus-nak biztos valami hatalmas oka volt az egészre. Hiszen ő mindig látta rajtam mennyire is vágyom a szabadságra, amit tündeként megtaláltam. De emberként a Névtelenekhez vagyok kötve és ezt a köteléket nem tudom elszakítani, ugyanis nem rajtam múlik. Visszamásztam a lombok közé és leültem két ág találkozásánál. Hirtelen megkordult a gyomrom, már régen ettem. Ma nem is reggeliztem, ugyanis minél előbb igyekeztem elhagyni a falut. A táskámba kotorásztam, hátha találok valami ehetőt. Találtam pár szem gyümölcsöt, gyorsan elfogyasztottam azokat ebéd gyanánt. Újra neki állhatok a gyűjtésnek, ugyanis a növények nagy részét most faltam fel.
  Éppen a lefele menethez készülődtem, mikor hirtelen Emerisz elméjét érzékeltem a közelből. Azonnal feljebb húzódtam, nem láthat meg így! Felvettem vele telepatikusan a kapcsolatot.
 - Mit keresel itt Emerisz? 
 - Se Markus se Belenior nem kelt fel ma reggel. Azt hittem valamilyen sérülés, de tévedtem. Mindkettejüknek sok sebe volt, de egyik sem lehetett felelős az alvásukért. 
 - Ezért jöttél? 
 - Igen, segítened kell. 
 - Argot elengedett? 
 - Nem, azt mondta most nem érsz rá. 
  Azt hittem ennél jobban fog nekem falazni. A sebeken kezdtem el tűnődni.
 - Emerisz, Belenior-nak volt egy vízszintes seb a bal oldalán, mely nem volt mély csak hosszú? 
 - Igen, de honnan tudtad ezt? 
 - Markus-nak volt tegnap pont egy ugyanilyen sebe. 
 - Ez mit jelent? 
 - Semmi jót. Beszélj a testvéreiddel!
  Erre nem válaszolt. Addig próbáltam rájönni, hogyan is ne buktassam le magamat előtte. Már négy óra eltelt az átváltozásom óta, de félek a visszaváltozás ugyanolyan fájdalmas lesz. Megpróbáltam óvatosan elkezdeni az átalakulást, de hirtelen Emerisz újra elkezdett közeledni felém.
 - Valami baj van? 
 - Nem érem el se Lara-t se Alton-t! Ilyen még sose fordult elő! Biztosan történt valami baj, hiszen az iker testvéreimet egyáltalán nem érzékelem! - teljesen bepánikolt.
 - Figyelj rám Emerisz, lemegyek hozzád, de ne lepődj meg. 
 - Min kéne meglepődnöm? 
 - Markus és Belenior engem keresnek itt a faluban. 
 - Az nem lehet, ők ketten egy embert keresnek. 
 - Ezért kértelek, hogy ne lepődj meg. 
  Gyorsan akartam leérni a fáról, így többször ugrottam egyik ágról a másikra. Nagyon veszélyes egy mutatvány, nem egyszer majdnem le is estem, de most sietnem kellett. Lentebb megritkultak az ágak, így már csak mászni tudtam. Pont Emerisz orra előtt értem földet, kicsit váratlanul érte az egész. Először fel sem ismert szegény, pedig annyira nem is különbözik a két alakom.
 - Én vagyok az Emerisz. - mondtam neki - Két alakom van egy ember és egy tünde és bizonyos időközönként át kell változnom. Reméltem sokáig nem fogod még ezt megtudni, de hát most már mindegy, félek már így is elkéstünk.
  Nem jutott szóhoz a döbbenettől. Nem egyszerű megemészteni, ha valakiről, akit a barátodnak tartasz, kiderült nem az akinek mondja magát.
 - Később gyűlölj meg, ha lehet. Most még a mai nap bízz bennem. - tettem hozzá.
 - Hogyan? És miért most? Mit tudsz a faluról? Ki vagy? - törtek ki belőle a kérdések.
 - Anyám ember, apám gondolom tünde, őt nem ismertem. A sorsnak nagyon rossz időérzéke van, ha rólam van szó. Entera nem véletlenül hagyta szökni Belenior-t és Markus-t. Sok nevem van az egyik Legort, többet most nem mondok. - válaszoltam egy-egy mondattal az összes kérdésére - Majd, ha a többiek élete nem forog kockán sok mindent elmagyarázok.
 - Mikor tudsz visszaváltozni? - kérdezte félénken - Ugyanis így senki nem fog felismerni és lehet megölnek.
 - Nem magam miatt aggódom Emerisz, de a visszaváltozással gondjaim akadtak. - vakartam meg a fejemet - Valami eléggé megnehezíti az egészet. Újra megpróbálom, de most se lepődj meg és ne próbálj segíteni, nem szeretném, ha véletlenül magammal rántanálak.
  Nos, nem utált meg azonnal és a bizalmát se veszítettem el. Bár félek ez már csak idő kérdése, amint teljesen megérti mit is titkoltam el. Nagy levegőt vettem és az átváltozásomra koncentráltam. Újra megjelent ugyanaz a fájdalom, mint a nap elején. Most mintha rosszabb lenne. Nem bírtam állva maradni, mindenhol égett a bőröm, mint akit éppen élve megnyúznak. Újra a karjaimból és a lábaimból indult el a fájdalom, majd kezdett felkúszni a mellkasomhoz. Nem kiabálhattam, mert könnyedén meghallhatják és akkor lebukunk. Talán ez volt a legnehezebb része az egésznek. Mikor a mellkasomhoz ért, mintha összpontosult volna a fájdalom a szívverésem az egekben járhatott. Ott vonaglottam a földön, mint egy hal a folyó partján. A fejembe érve újra megbénult a légzésem. Kapkodtam volna a levegőt, de mintha az nem szeretett volna a tüdőmbe jutni. Óráknak tűnt ez az egész procedúra, de jelenleg nem tudtam gyorsítani rajta. Percek múltán csillapodott a fájdalom, de még nem voltam képes felkelni a földről.
 - Nem lettél bizalmatlan velem szemben. - szólaltam meg, mikor képes lettem rá - Miért?
 - Valakik a falu felé tartottak. - kezdte - Belenior és Markus nem kelt fel és te sem voltál meg. Akkor Argot elmondta miért is nem vagy valójában a faluban.
 - Akkor te miért hazudtál nekem?
 - Mert nem szerettem volna elhinni azt, amit Argot mond. Miért titkoltad el ezt az egészet? Megbízhattál volna bennünk!
 - Nem a bizalmatlanság volt a fő okom a hazugságra, a múltam elől menekültem. Egyedül magamat nem szerettem volna emlékeztetni ki is vagyok, mi is vagyok.
  Mikor elegendő erőt éreztem magamban felkeltem, a világ egy kicsit forgott körülöttem, de nem volt vészes.
 - Mindig ilyen az átváltozásod? Mintha egy kis időre megváltozott volna az energiaszíned. - szólalt meg Emerisz.
 - Hogy érted? Megváltozott az energiaszínem? - néztem rá kérdőn, az első mondatára csak később válaszoltam - Mindig könnyedén ment az átváltozás, hasonlóan az alakváltókéhoz.
 - Igen, hirtelen mintha egy vörös fény jelent volna meg körülötted, az mit jelent?
 - Hogy egy átok miatt szenvedtem annyit. - sóhajtottam - Lehet egy letapogató átok volt.
 - Letapogató átok?
 - Felismeri az álcázott személyt. Egy elme bűbáj, felismeri egy személy elméjét, de a varázslatot olyannak kell végre hajtania, aki már érintkezett a megkeresni kívánt valakivel.
 - Ki tehette? Nálunk az ilyesmihez egyedül Berill ért. Akarom mondani értett. - vált szomorúvá Emerisz.
 - Nem Berill se értett ehhez. - cáfoltam meg - Az Achelle család az elemi varázslók erejének a kulcsát kutatták, az erejük nem olyan nagy, de kitűnő kutatók.
 - Minden varázsló családot ismersz? - nézett rám kétkedve.
 - A legtöbbet. - vontam vállat - Sokáig nem emlékeztem a nevemre és nem tudtam melyik család leszármazottja vagyok.
 - Hogyan felejtetted el a nevedet? - értetlenkedett Emerisz.
 - Nem önszántamból. Egyszer talán elmondom. - tértem ki a válaszadás elől.
 - Akkor ki tehette? - tért vissza ez első kérdéséhez.
 - Olyasvalaki, akit emberként ismertem. Nagy eséllyel nem számolt az átváltozásommal, így az átok most már megszűnt. Nem érzékel engem. - inkább magamat nyugtattam, mint Emerisz-t - Induljunk vissza. De lehetőleg ne fedjük fel magunkat és nagyon óvatosnak kell lennünk. Lehet, sőt biztos, egy kisebb csapat bevette a falut és őrzik a falut. Talán várnak minket, vagy azt se tudják létezünk.
 - Ne szóljunk az alakváltóknak? Ők segíthetnek. - hozta fel Emerisz, miközben elindultunk.
 - Nem jó ötlet. Ők most visszahúzódtak a belsőbb területeikre. Elszeretnék kerülni a lebukást az emberek elől. Ha kérnénk is nem jönnének ide. Anna talán még ellen is szegülne a parancsnak, de tényleg nem lenne jó, ha Entera tudomást szerezne róluk.
 - Rendben, értem. - válaszolt komolyan Emerisz.
 - Te sejtetted. - kezdtem - Mármint a félvéri származásomat, ezért se lepődtél meg annyira.
 - A Kívülállókkal vívott csata után egyszer álmodban átváltoztál. - vallotta be - Rémálmod lehetett, mert a szoba hirtelen elsötétült, pedig nappal volt. Akkor pont én felügyeltem rátok.
 - Miért nem mondtad el előbb?
 - Kíváncsi voltam mikor mondod el, de nem mondtad el.
 - Jobb, ha senkit se keverek bele a múltamba. - álltam meg a falu közelében.
  Emerisz követte a példámat, de kérdőn nézett rám. Pár ember elméjét érzékelem előttünk. Máshol kell haladnunk. Elkezdtem felkapaszkodni a fára, az aló ágra érve intettem Emerisz-nek, hogy kövessen.
 - Mostantól telepatikusan beszélgessünk. A közelben emberek vannak. Próbálj meg minél halkabban közlekedni. Szerencsére az emberek nem szoktak felfelé is nézni. Magyarán az ágakon kikerülhetjük őket, de még így is lehetnek meglepetések. Annyira azért nem ostobák, tudják milyenek a tündék. 
 - Követlek, de még sose kellett ennyire vigyáznom a lebukásra. Mit tesznek, ha elkapnak? 
 - Remélem rájönnek te is az ikrekhez tartozol, mert akkor kisebb eséllyel ölnek meg. 
 - De miért ölnének meg? Nem tettem semmit se ellenük. 
 - Entera mindenkit megöl, aki egy kicsi veszélyt is jelenthet rá nézve. Mondjuk, akiknek elég nagy az erejük, azokat életben hagyja és megpróbálja elvenni azt tőlük. 
 - Entera is itt van?!
 - Nem, biztosan nem. Itt az ereje nem lenne olyan hatalmas, mint a Krentan-on, sokkal nagyobb eséllyel lehetne őt megölni és ezt a kockázatot nem vállalja. Egy vezérét küldhette ide és vele is tartja valahogyan a kapcsolatot. 
 - Sokat tudsz róla. - jegyezte meg Emerisz.
 - Kisebb koromban azon gondolkodtam hogyan tudnék végezni vele és sok háttér információt gyűjtöttem róla össze. 
 - Hány éves voltál akkor? - kérdezte félve.
 - Tényleg tudni akarod? 
 - Így belegondolva, nem. Nem hiszem. 
 - Állj meg! - szóltam neki.
  Ketten vannak itt az ágakon. Nem beszélgetnek egymással. Az elméjüket is nehezen érzékelem. Entera a Névteleneket is bevonta ebbe az egészbe. Ez egyáltalán nem jó hír, őket nehezebb átverni. Még magasabbra kell mennünk, ott viszont az ágak vékonyabbak és könnyebben törnek.
 - Még feljebb kell másznunk és lehetőleg még kevesebb zajt csapj. A Névtelenek is itt vannak. 
 - De őket lehetetlen kicselezni. Az emberek, akik a Névtelenekhez tartoznak, olyan ügyesek akár egy-egy tünde. 
 - Igen, ezért kell még óvatosabbnak lennünk. Valamennyire tompítom az érzékeiket, de nem tudom azokat teljesen megszüntetni, érzékenyek a telepátiára. Kövess és minden mozdulatomat utánozd le. 
 - Rendben.
  Emerisz eléggé megijedt, de nem rémült halálra. Ha követ nem fognak észrevenni minket. Visszamentem a fatörzséhez és ott kapaszkodtam feljebb. Szerencsénkre a levelek valamennyire el fognak takarni bennünket, így nem leszünk annyira feltűnőek. Nem tudtam felállni az ágakon, túl sűrűn nőttek, így négykézláb igyekeztem elérni a faluhoz. Vastagabb ágakon próbáltam haladni a vékonyabbakat kerültem, azokat ugyanis könnyebb letörni. Néha hátra pillantottam, Emerisz minden lépésemet követte, igaz neki nem volt annyira kicsi a hely, mint nekem.
  Az ágak a falu felett összeérnek, de ott már túl erőtlenek, még minket se bírnának el. Az ág, amin hasaltam éppen ketté ágazott előttem. Talán még elbír minket. Előrébb araszoltam az egyik nyúlványra, Emerisz-nek a másikra mutogattam. Felülni nem merek, ugyanis felettem csomó kisebb gallyacska van, amelyek kicsi erő hatására is eltörnek, mellesleg a lábaim lelógnának és az kinek nem tűnne fel? Más kapaszkodóm nincs, mint az alattam lévő ág. Szerencsémre jó az egyensúly érzékem és nem félek a magastól, így egyszer sem inogtam meg. Kíváncsian néztünk lefelé és próbáltuk megérteni mi is folyik odalent.
  A tündéket három csoportra szedték szét. Egyben vannak a katonák, messze azoktól, akik nem tudják megvédeni magukat. A második csoportban Emerisz testvérei vannak, az utolsóban pedig mindenki más. A katonáktól és Hidryt-től elvették a fegyvert, nem tudom ezt hogyan vitték véghez, ugyanis Hidryt úgy vigyáz rájuk, mintha a gyermekei lennének. Biztosan megzsarolták, utána pedig Argot térítette jobb belátásra. Markus és Belenior is már ébren volt, ők az ikrek mellett voltak. Tőlük félnek a leginkább, ugyanis számukra Alton és Lara ereje ismeretlen, míg Markus-é és Belenior-é már ismert, de tudják mennyire erősek. Csak emberek vannak itt, ami jó hír. Úgy tíz katona és tizenkettő Névtelen, ami négy csapatot jelent. A Névteleneket nem engedik Belenior és Markus közelébe, rájuk katonák vigyáznak. Ez eléggé logikus egyik fél sem bízik a másikban. Entera-tól ez merész húzás volt, de biztosan van valami hátsó szándéka csak rá kell jönnöm pontosan mi is az. A Névtelenek között pár ismerőst is észreveszek. Az egyiküknek örülök is és nem is. Az erőnk szintén egymás ellentétei vagyunk, az ő energia színe fekete, ezért nem kerülhetünk egymás közelébe, mikor az én energia színem fehér, ugyanis emiatt történt már pár baleset. Ugyanis a két szín nem képes keveredni egymással és inkább taszítják a másikat, így már volt robbanás és egyéb rombolás. Emiatt képesek vagyunk érzékelni a másik jelenlétét és elkerülni minimum öt lépés távolságnyira. Gyorsan zöldre változtattam az energia színemet. Kevesen képesek a megváltoztatására, de nekem valahogy mindig is könnyebben ment. Valamiről beszélgetnek a katonák, sajnos nem hallom pontosan miről is. A tündék egyre jobban feszengenek, mintha tudnának valamit.
 - Mire várunk még? Az összes tünde itt van, most már visszamehetnénk a Krentan-ra! - jött ki a térre az egyik Névtelen.
  Csak a hátát látom, de a hangja nagyon ismerős. Biztosan a Harcos a csapatában. Ők szoktak gyakran kijönni a sodrukból.
 - Hogy mire várunk még?! - emelte fel a hangját a katonák vezetője - Arra, te kis senki, hogy még ketten a tündék közül felbukkanjanak. Ugyanis az ikrek hárman vannak és a gyógyítója a falunak is hiányzik. Valakinek tudnia kell hol rejtőzik Falto Etron!
 - Lehet mindketten halottak, erre nem gondolt? Már több órája itt vagyunk és ez a hely nem éppen biztonságos. A legjobb lenne, ha mihamarabb eltűnnénk innen! - vitatkozott a Névtelen.
  A katona hirtelen kihúzta a kardját és a lapjával a Névtelen fejére vágott. A Névtelen megszédült és lerogyott a földre. Nem ájult el, egyszerűen a térdei összecsuklottak. Az összes Névtelen hirtelen a falu szélén termett, mindegyikük elővette a fegyverét, a katonák is felkészültek a harcra, de a vezetőjüket mintha nem érdekelné ez az egész. A kardja mellett lógott egy kicsi zsák. Kinyitotta azt és egy követ vett ki belőle. A kő színe vörös volt akár a vér, de mégis átlátszó. Egy vérkő. Ezzel irányítják az Emberkereskedők a rabszolgákat.
  Az Emberkereskedők valójában minden lényt ugyanúgy ad és vesz. De a gyerekeknek örülnek a leginkább. Falukat sosem támadnak meg, mondhatni a létezésük a szimpla emberek számára csak egy legenda, ugyanis olyanokat fognak el, akik már senkinek nem fognak hiányozni. Ebben a szervezetben egykor a családom egy része is szerepet vállalt, például a vérkövek létrehozásában. Azok ugyanis egy hatalmas átlátszó kristály kisebb darabkái. Ha egy darabra rákened valakinek a vérét, ő onnantól kezdve kapcsolatban áll azzal a kristállyal és azzal bármire rá lehet venni. Bár a legtöbbször csak fájdalmat éreztetnek a kristályon át az emberrel. Az Emberkereskedőknek két nagyobb vevőjük van, a Névtelenek és Entera.
  A Névtelenek legtöbbször gyermekeket vesznek vérkővel együtt, azonban néha felnőttet is választanak. Utána a gyermekeket gyilkosnak, tolvajnak, kereskedőnek képzik.
  Entera pedig mondhatni mindenkit megvesz természetesen ő is kéri a vérkövet, eljátssza a raboknak a felszabadítót cserébe azt kéri, szolgálják őt az életükkel. Igaz ez az egész csak szemfényvesztés. Entera előre fizet az Emberkereskedőknek, akik elmondják, hol lesz a tábor ekkor és ekkor. Entera megbeszélés szerint "rajtuk üt" és "kiszabadítja" a rabokat. Az viszont az elkapott embereknek sose tűnik fel, hogy soha senki nem hal meg a csatában.
  A többi munkájukat megrendelésre csinálják, ugyanis a jó üzleti viszony miatt a Névtelenek kifejezetten az Emberkereskedőknek mindig képeznek külön összekötő embereket.
  Visszatérve a vérkőre, a kisebb darabok képesek egy nagyobbá összeállni, úgy sejtem az a nagy vérkő az itt lévő összes Névtelennek a köve. Entera direkt válogatta ki őket, ugyanis itt egyikük sem önszántából lett az aki. Viszont Entera hogyan szerezte meg a vérköveiket? Azokat a vezetők mindig maguknál tartják, sosem adnák ki a kezükből. Hacsak Entera rá nem jött hogyan is lehet azokat lemásolni.
  Az összes Névtelen, amint meglátta mit is szorít a markában a vezér rögtön hátrébb hőkölt, de a katona ezzel nem elégedett meg. Motyogott valamit mire mindegyik Névtelen a bal csuklójához kapott. Egy bizonyos mintában égési sebek kezdtek el megmutatkozni. Meglepődésemre Markus ugyanúgy szenvedett én viszont nem, pedig ha az ő köve is annál az embernél van, akkor az enyémnek is ott kell lennie. Lehet olyan, mint a letapogató átok, másik alakban nem hat rám. Ismerem a fájdalmat, amit azzal a kővel lehet okozni és nem vágyom a megismétlésére. A katona visszatette a követ az erszényébe, mire szemlátomást mindenkinek alább hagyott a fájdalma.
 - Van még valami megjegyezni valód, Ragon? - kérdezte a katona.
  Innen volt ismerős a hangja! De hogyan került ő ide? Őt és a társait elméletileg száműzték, lehet Entera értük küldetett emiatt a küldetés miatt.
 - Semmi. - felelte szárazon.
 - Nem értettem tisztán, mintha nem mondtad volna azt, hogy uram. - kötött bele egy másik katona.
  Ragon-nak lehet kicsit nehézkes a felfogása, de erre azért gyorsan reagált. Nem akarja még egyszer érezni azt a fájdalmat, így döntött.
 - Semmi, uram. - köpte a szavakat.
  Felállt és visszament az őrhelyére. Nagyon nincsen jóban egymással a két csapat és az egyedüli dolog, ami az összecsapás útjába áll, az egy maroknyi kő.

*Anna szemszöge*

  A reggeli terepgyakorlat alatt senki nem jött felügyelni ránk. Nem kapunk semmilyen információt és csak lógatjuk a lábunkat. Megpróbáltam beszélni Legort-tal, de folyamatosan megszakította a kapcsolatot, mikor már mondtam volna valamit. Tényleg tarthat a lebukástól, ha még velem se mer beszélni.
 - Unatkozom! - kiáltotta Lace és elterült a fűben - Esküszöm, minden érdekes részéből kihagynak minket!
 - Első éves kadétok vagyunk, mégis mit vártál? - nézett rá Enturin - Csak a végzősök segíthetnek, mi még túl fiatalok vagyunk.
 - De akkor is, ez az egész unalmas! - hisztizett Lace - Még egy terepgyakorlatnak is örülnék csak csináljunk már valamit!
 - Valakit tényleg leküldhetnének hozzánk. - szálltam be én is - Még a végén elkezdek magamtól köröket futni a rét körül.
 - Ez az Anna! - ragyogott fel Enturin szeme - Eszembe jutott valami! Versenyezzünk egymással, mondhatni tartsuk meg magunknak a terepgyakorlatot, csak egy kicsit másképp. Kitalálunk egy feladatot és aki benne az egyértelmű győztes ő lesz a bíró. Például akadályfutásnál Lace, birkózásnál Tizon, célba lövésnél Anna.
 - Enturin, minden tárgyat elvittek. Egyedül az erdőben tudunk gyakorlatozni. - lombozta le Enturin kedvét Rignot.
 - Futáshoz nem is kell más csak az erdő, át változhatunk és úgyis tudunk gyakorolni. - állt ki Lace Enturin mellett - Mindent meg lehet oldani csak megfelelő képzelőerő kell hozzá.
  Végül mindenki elfogadta Enturin javaslatát. Három három fős csoportot hoztunk létre, egy valaki mindig kiállt, aki az adott kategóriában a legjobb. Például az első feladat váltó futás volt az erdő egy kisebb szegletében. A csapattagok az erdőkben voltak és az a csapat nyer, akitől a harmadik ember a leghamarabb ér vissza a gyakorló pályára. Természetesen Lace volt itt a felügyelő. Amber-rel és Denrick-kel kerültem egy csapatba. Az első futó én voltam, a második Denrick és az utolsó Amber, ő ugyanis közülünk a leggyorsabb és a végét ha nagyon elrontanánk akkor ő még képes javítani rajta. Figyeltem a többieket, ugyanis egyedül én tudtam megállapítani ki mikor érte el a helyét. Jeleztem Lace-nek, aki azonnal elindította a futást. Tizon-nal és Ametiszt-tel egyszerre indultunk el. Mindenki hasonló logika alapján osztotta fel a helyeket egymás között. Megpróbáltam minél gyorsabb lenni. Hirtelen valamiben megakadt a lábam és arccal előre csapódtam neki a földnek. Azonnal talpra pattantam és próbáltam a lemaradásomat behozni. Persze utolsóként váltottunk. Denrick meglepődött a kinézetemen, de tovább futott. Az orromhoz értem, amiből ragacsos, síkos anyag folyt ki. A kezem utána teljesen piros lett, szóval vérzik az orrom.
 - Valakinél nincsen véletlenül egy felesleges rongy? - kérdeztem egy kicsit nazális hangon, ugyanis befogtam az orromat, hogy ne folyjon ki több vér.
 - Ma reggel mostam ki. - nyújtotta oda a zsebkendőjét - Ma még nem használtam. Az esésed eredménye?
  Csak bólogattam. Mindhárman elkezdtünk visszafelé bandukolni, a többiek már biztosan beértek.
 - Ma este ígérem ki fogom mosni! - szabadkoztam Ametiszt-nek.
  Az erdőből kiérve láttuk már csak ránk vártak a többiek. Lace-nek kikerekedett a szeme mikor meglátott.
 - Egy egszerű futás közben is képes vagy lesérülni?! - jött oda mellém - Mutasd mi történt!
 - Semmi különös, csak vérzik egy kicsit az orrom. Ha kérhetném valaki húzna fel vizet?
  Tizon állt a kút mellett, ezért húzott fel egy vödörrel. Lace leültetett a földre, pedig bizonygattam neki csak egy kis orrvérzés, de nem lehetett leállítani. Mikor lett ennyire gondoskodó típus? Éjsötét miatt lenne? A kis jaguárért tegnap ment volna el valaki, de ő úgy gondolta magától visszajön. Szóval már nem kellett érte aggódnunk. Azonban akkor ezek szerint nagyobb lesz a mozgás igénye, mint amit mi biztosítani tudunk neki. A zsebkendőt kimostam és újra az orromhoz tettem, már nem is folyt belőle semmi, de le kellett törölöm az arcomat, ugyanis sok helyen rászáradt a vér.
 - Látod Lace? Nincs semmi bajom! - néztem rá.
 - Rendben. - mondta.
 - Van egy kis baj. - futott ide Enturin - Éjsötét itt van az erdőben. Szerintem Lace-t keresi. Nem láthatja meg őt a többi szakasz!
  A többiek is már megkapták a hírt. Szétszóródtunk az erdőben és Éjsötét keresésére indultunk, közben összekapcsoltam magunkat. Nem lenne jó, ha elveszítenénk valakit. Természetes Lace találta meg, de lehet inkább Éjsötét talált rá a gazdájára. Újra a rét felé vettük az irányt. De az messzebb volt, mint amire emlékeztem. Aztán láttuk, mi is folyik itt valójában. Többen a felsőbb évesek közül a növény formázó főzetet felhasználva elkezdték a terültet befásítani.
 - Végre maguk is előkerültek! - dörrent ránk az őrnagy - Most beállnak segíteni a többi kadétnak!
  Három üvegnyi főzetet adott nekünk és tovább állt felügyelni a többiek munkáját. Lace mellett állt Éjsötét, vagy direkt nem akarta észrevenni vagy jelenhelyzetben ez a legkisebb gondja. Összenéztünk majd újra szétoszlottunk három csapatra. Lace, Enturin, Endrees és én voltunk a négyes. A többiek hármasával voltak. Kinéztünk egy viszonylag üres területet és odamentünk. Az őrnagy a főzetek mellé magokat is adott, melyből új fát növeszthetünk. Éjsötét folyamatosan mellettünk volt, senkinek sem szúrt szemet, így nem is bújtattuk, legalább meg lesz a napi mozgása is. Egyre nagyobb, rohamosan nő és félek nem fogjuk tudni egy idő után ellátni. De ez az idő még messze van. Hirtelen egy követ sietett le az erődből.
 - Újabb emberek jelentek meg! Több mint húszan vannak. Élesbe lép a visszahúzódás terv.
  Az őrnagy körbe nézett a réten. Csak bólintott egyet, bár igazán nem tudom mire is pontosan.
 - Ennek a területnek a befedésével végeztünk! - kiabálta, így mindenki hallotta - Azonnal visszatérünk az erődbe és azt is elrejtjük, minden kadét a hálóterme ablakait elfedi, ha azokkal végeztek a küldő folyosókat és lépcsőket is álcázniuk kell. A végzősöké a legalsó emelet, a harmad éveseké a nyugati része az erődnek, a másod évesek a keleti részt kapják meg, a legfiatalabbak pedig az erőd tetejét fedik be. Most azonnal lássanak nekik a munkáknak, ha a főzetük elfogyott az orvosi szobában vagy a raktárban kaphatnak újabb adagot!
  Azonnal az erőd felé vettük az irányt. Még több ember érkezett át a kapun? Ők holnapig biztosan nem hagyják el a bolygót, ugyanis minden bolygóra csak napi egyszer lehet átjárót nyitni és azt se lehet egy óránál tovább fenn tartani. Most mi vagyunk a legközelebb az emberekhez, a Kívülállók is visszavonultak a déli és nyugati területeikre. Most mindenki igyekszik minél jobban meghúzni magát.
  Reggeli idejében szünetet tartottunk és megrohamoztuk az ebédlőt. Mindenki ott volt. A tető részt még nem sikerült befejeznünk, de gyanítom az lesz a második terepgyakorlatnak a témája. Ez után kezdődik a tanítás, kíváncsi vagyok, vajon a Kívülálló visszament-e a népéhez. Igazán nagy üdülés lesz ezek utána a tanórák. Pont időben kivágódott a tanterem ajtaja. A Kívülálló jött be. Akkor végtére is itt maradt.
 - Ma az Átkelésről fogok órát tartani. Gondolom már sokszor hallották a történetet, de jobb ha mindig felfrissítjük a porosodó tudást. - kezdte a mondandóját.
  Hátra dőltem a széken ugyanis ezt a történetet már több százszor végig hallgattam, mondhatni kívülről fújom, ahogyan mindenki, aki alakváltónak mondja magát. Sok minden történt azóta, de ez az egy legenda mindig változatlanul lett elmesélve. Jobban mondva a tartalma maradt ugyanaz a körítés mindig változott, ugyanis az a mesélőtől függött. Ha gyerekek voltak a közönsége akkor a véres részeket igyekezett kihagyni, ha felnőttek akkor minden mehet, amit a felnőtt gyomor elbír. Viszont ma nem kell jegyzetelni.
 - Az Átkelés, így nevezetük el azt az eseményt. A szülőföldünkről kellett elmenekülnünk, ugyanis az ottani népek a Vadászok segítségével üldöztek és gyilkoltak minket. Ott alakváltónak lenni bűn volt, pedig ezt a sorsot nem mi választottuk magunknak. Az utolsó nagy mészárlás után népünk leghatalmasabb varázstudói összefogtak és létrehoztak a saját erejükből egy dimenzió kaput, amin épségben átkelhettünk. Az nap újra megtámadtak minket a Vadászok és mikor rájöttek a tervünkre, miszerint egy olyan helyre megyünk, ahol szinte lehetetlen lesz újra ránk bukkanni, azonnal eszement öldöklésbe kezdtek nőket, gyermekeket sem kímélve. Akkoriban az őseink nem voltak képesek uralkodni az állati énjükön, így kialakult egy tévképzet rólunk, miszerint csak gyilkolni vagyunk képesek. Egy valamire volt jó ez az egész, a többi népet ellenünk összekovácsolta. Alig pár százan értünk át a kapun, a legtöbb varázslónk is odaveszett. Az itt létünk első napjaiban csak gyászolni tudtuk az elesett szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket. Utána megjelent eme bolygónak az Erdőszelleme. Miután elmondtuk neki népünk történetét az oltalma alá vett minket és lakhelyül ajánlotta a bolygót. Elfogadtuk ezt a nagy ajándékot és elkezdtük felfedezni a világot. Nem jutottunk túl messzire, ugyanis nagyon sokan kerestek minket és sokszor jártak ezen a bolygón is. Inkább az erdő belső részein maradtunk és ott kezdtünk el építkezni. Míg a szülőbolygónkon voltunk az erdő is a tiltott területek közé tartozott, ugyanis ott a tündék éltek. Igaz, nem vágytak a levadászásunkra, úgy kezeltek minket, mint az embereket nem segítettek nekünk, ebben az egészben pártatlanok maradtak. Nem szeretnek háborúzni így a többi nép megértette a tétlenségüket. Több mint hétszáz évre volt szükségünk a Vadászok gyanújának csillapítására. Azt hiszik már egy alakváltó sem él, ezért se szeretnénk megmutatkozni az emberek előtt, akik talán képesek velük kapcsolatba lépni. Senkinek sem lenne jó, ha a történelem megismételné önmagát.
  Valaki kopogott az ajtón. A tanár kelletlenül félbe hagyta a beszédét.
 - Szabad! - szólt.
  Zyndane jött be a terembe.
 - Elnézést a zavarásért, de Annát elkérnénk az óra többi részéről. A terepgyakorlat is előrébb lett hozva és csak egy órára vihetjük ki az erődből. Most van delelőn a nap, ilyenkor nem tűnik fel három madár az égen.
 - Rendben. Lynx kadét elmehet. A többieknek megtartom az óra maradékát. - felelte a tanár.
  Gyorsan összeszedtem a holmimat az asztalról, majd kisiettem a teremből. Csak egy órára mehetek ki? Biztosan Katret intézkedett eme ügy érdekében. Gyorsan tettem egy kitérőt a hálótermünk felé, ott gyorsan lepakoltam a felesleges dolgaimat. Ha csak egy óra, akkor egy óra. Futottam, nem szeretném lekésni a repülés órámat. Bár ma biztosan nem fognak annyira leterhelni, ugyanis a karom még nem jött teljesen rendbe. Talán holnapután már rendesen fogom tudni használni. Nagyon furcsa érzés volt végig futni a most már sötét folyosókon. Azért nem tökéletes volt a befedés, így a réseken átszűrődött egy kevés napfény. Alig tudtam tájékozódni a sötétben. A végén már hozzászokott a szemem. A kijáratnál vakítóak voltak a napsugarak. Meg kellett állnom, a földet bámultam, mert a szemem fájt a túl nagy fénytől. Mikor felnéztem, tüsszentettem egyet, majd még egyet és még egyet. Eddig sose tüsszentettem ennyit egyhuzamban.
 - Megérkeztél, akkor indulhatunk is. - szólalt meg Ortus, akit csak most vettem észre - A tünde falut elkerüljük, nem szeretnénk lebukni. Észak felé megyünk, de nem terveztem fél óránál tovább maradni a levegőben. A rét egy részét meghagyták - bökött a gyakorló pálya felé - Ott fogunk leszállni, lehetőleg sérülés nélkül.
  Észak felé pár kilométer, majd leszállni a gyakorló pályán. Nem hangzik olyan nehéznek.
 - Megint telepatikusan fogunk beszélni? - kérdeztem.
 - Máshogyan állati alakunkban nem tudunk, szóval igen. Induljunk.
  Már sokkal könnyebben vettem fel a madár alakomat. Felszállásnál kicsit recsegett a vállam, de nem történt semmi baj. Nehezen tartottam a tempót, amit Ortus diktált. Mutatott pár manővert, mint például egyszer egy hurkot kellett leírnom a levegőben. Elsőre nem sikerült majdnem lezúgtam az égről, de aztán rájöttem a titkára, fel kell gyorsulni ehhez az egészhez. Az egészet lendületesen kell véghez vinni, minden a sebességen múlik. Másodjára sem ment olyan jól, de már nem kezdtem el zuhanni. A negyedik próbálkozásra már elszédültem. Akkor más valamit mutatott nekem. Először azt hittem ténylegesen zuhan, de még időben szólt. Úgy tett mintha zuhanna, majd a fák lombkoronája felett egy méterrel se, hirtelen megfordult és siklani kezdett az erdő felett. Utána pár szárnycsapással újra fent volt az égen. Már éppen leutánoztam volna, de megnyitotta a kapcsolatot felém.
 - Te feljebb gyakorolj! Az erdőt maximum egy méterre közelítheted meg! Először lássuk, hogyan boldogulsz vele. 
 - Rendben. 
  Kicsit feljebb repültem, majd hagytam magamat zuhanni. Nem húztam magamhoz a szárnyaimat. Nem vártam sokat a zuhanással. Megpróbáltam megfordulni, de nem ment. A szárnyaim nem engedték. Megpróbáltam magamhoz húzni őket, nagyon nehezen ment, sőt teljesen nem is voltam rá képes. Az átfordulás viszont még mindig nem sikerült. Az egyik szárnyamat kicsit kiengedtem, mert nem tudtam már tartani, mire szép lassan fordulni kezdtem, ugyanis bele kapott a szél. Jobban ráengedtem, de hirtelen megálltam. A szárnyam az ég felé néz a másik pedig hozzám simul a levegő ereje miatt, azt is megpróbáltam valamennyire kinyitni. Sikerült és már vissza is fordultam. A fák tetejétől alig pár centire voltam. Ezt az egészet egy kilométer zuhanás közben csináltam meg. Ezt sokat kell még gyakorolnom, ha úgy szeretném véghez vinni, mint Ortus. Ezután elindultunk vissza felé, közben újra gyakorolnom kellett a hurkot. Most jobban ment, már másodjára sikerrel jártam. Gyorsan, lendületesen végig tudtam vinni és egyszer se akadtam meg. Örömömben párszor még megcsináltam, utána viszont elszédültem és inkább a szimpla repülésre figyeltem. A rétnél Ortus előre repült, megmutatta hogyan is kell biztonságosan leszállni. Nagyon lassított és sűrűn csapkodott a szárnyával, egyáltalán siklott. Után mikor már csak egy helyben volt az ereszkedés fékezése miatt csapkodott. Próbáltam követni a példáját. Nagyon lefékeztem magamat és óvatosan megpróbáltam földet érni. Így is kissé becsapódtam a földbe, mert túlságosan nagy mozdulatokat használtam mire felemeltem a szárnyaimat újra begyorsultam. De már sérülés nélkül megúsztam ezt az egészet.
  Azonnal visszamentem a hálóba, ahol az egész szakasz várt. Igazából holnap kezdődik a hazaküldés. A nem végzős kadétokat visszaküldik a családjaikhoz, csak én maradok itt. Thalia Rignot-tal megy, Lace pedig Enturin-nal ugyanis nem hajlandó visszamenni a szüleihez. Éjsötétre is ők ketten fognak vigyázni, míg ez az egész meg nem oldódik.

*Legort szemszöge*

  Aggódva figyeltem a lenti helyzetet.
 - Uram, ha megbocsát. Entera királynő - itt majdnem leestem az ágról, még hogy királynő az a boszorka - holnap fog minket visszarendelni, jobban járnánk, ha az két tünde hamarabb előkerülne. - egy katona hozta fel a javaslatot.
  A vezetőjük elgondolkodott rajta. Az ikrek felé nézett, majd megszólalt.
 - Szükségünk van a tudásodra, Merwoa.
  Ennél a névnél is nagyon meglepődtem. Vele együtt képeztek ki a varázserőnk használatára. Együtt szenvedtünk a tanár miatt, jó barátok voltunk. Igaz, neki rosszabb volt a helyzete, mert őt csak varázslónak képezték ki és akkor csak egy kiképző van, aki bárhogyan büntethet. Nekem két kiképzőm volt, így a büntetéseket jobban megúsztam, ugyanis mindkettőnek ügyelnie kellett arra, hogy a másik is tudjon tanítani engem. Amikor a vérkövet használta a katonák vezetője nem láttam Merwoa-t, pedig neki is van egy.
 - Mit kíván Parancsnok? - kérdezte és előlépett a fényre.
  Barna köpeny volt rajta, melynek a csuklyáját teljesen az arcába húzta, fentről egyáltalán nem lehetett látni az arcát. Barna, göndör haja lógott csak ki alóla. Kezében az elmaradhatatlan botját szorongatta, amit elvileg az anyjától örökölt. A bot majdnem akkora volt, mint ő maga. A tetején egy kő volt, lila és sárga színben pompázott, a bothoz még tollak voltak hozzá fogva és egyéb rongynak tűnő valami. Kicsiként még azt mondta nekem, ez a bot különbözeti meg a nomád varázslókat a többinél. Egykor a Nitens-ek is vándoroltak, ezért is van két letelepedett helyünk.
  Egy nomád varázsló család létezik még, és annak az egyik leszármazottja Merwoa. Ő is lány lett, mint a nővére és az apja utálta ezért. Mindig a fejéhez vágta, miért nem fiúnak született? Mikor elege lett belőle meg akart szökni, az anyja is biztatta erre, ugyanis féltette a férjétől, oltalmazóul odaadta neki azt a botot, mely folyamatosan vele együtt nőtt.
 - Mit tudsz a tünde varázslatokról? - kérdezte.
 - Keveset, nehezen osztják meg másokkal a titkaikat. - felelte Merwoa - De Önt jobban érdekli, hogyan is lennék képes kideríteni általuk a testvérük hol létét, nincs igazam? - bökött a fejével Alton és Lara felé.
 - Képes vagy rá?
 - Talán. A telepatikus kapcsolatokat könnyű lenyomozni. - vont vállat - De ahhoz beszélniük kell a testvérükkel.
 - Nem fogják ezt megadni neked, hűségesebbek mint gondolnád. És élve van szükség rájuk. Az egyedüli tünde ikrek, akik élnek Entera úrnő tudni szeretné ebből mi haszna származik.
  Erre Merwoa nem válaszolt semmit se. Alton-hoz és Lara-hoz ment.
 - Mi lenne, ha telepatikusan megkeresnétek a testvéreteket? - guggolt le eléjük.
  Mindketten megrázták a fejüket. Nem fogják feladni Emerisz-t és már Palkot miatt mindannyiuk megtanult hallgatni.
 - Szóval nem. - állt fel Merwoa, teljesen más lett, mint ahogyan emlékeztem rá.
  A botját az ég felé emelte és motyogott valamit. A kristály körül sötét folt jelent meg, ami egyre nagyobb lett. Azt hiszem ez egy egyszerű fájdalmat okozó varázs, akihez a sötét valami ér, valamilyen fájdalmat fog érezni.
 - Emerisz! - suttogtam, mert most a telepátia végképp nem biztonságos - Gyújtsd meg a fekete kört!
 - De az varázslat! Ilyet még nem próbáltam. - szólt vissza.
 - Ha nem próbálod meg, valamelyik testvéred fájdalmát okozod ezzel. Próbáld meg!
  A kör felé fordult. Már éppen Alton-hoz ért volna az, mikor kigyulladt. Mármint egyszer csak fellángolt, majd az egész eltűnt, mintha egy papír darabka lett volna. Az ilyesfajta varázslatok eléggé illékonyak, ha egy elemi mágus közbe szól. De mondjuk távolról lebukás nélkül csak a tűz és a levegő jöhetne szóba.
 - Gratulálok. - mondtam - Remélem nem buktunk le.
  Merwoa dühösen a Névtelenek felé fordult.
 - Dorar! Ezt mégis minek szántad?!
  Dorar is itt lenne? Akkor értem miért is rá gyanakszik, ő is tűz elemi mágus és nagyon szereti az embereket megviccelni, cseleket bevetni. Ilyesmik miatta szoktak történni.
 - Ehhez most semmi közöm nem volt! - szabadkozott - De egész jó ötlet, nem is tudtam, hogy egy két varázslat képes égni.
  Mit okoztam én ezzel. Lehet jobb lett volna, ha Dorar erről nem szerez tudomást.
 - Nem te voltál? - döbbent meg a lány, utána egy kicsit elgondolkodott - Az ikrek ereje nem ismert, így könnyen lehet az egyikük elemi mágus. Viszont nem ez a kettő itt, megéreztem volna ilyen közelségből, ha varázsolnak. A harmadiknak is itt kell lennie a közelben.
 - Húzódj beljebb! - suttogtam - Ne mozdulj meg!
  Merwoa körül nézett, ide is elvándorolt a tekintete, de nem szúrt ki. Nem láttam rajta a felismerést. Elfordult tőlünk, a másik oldalt nézte. De aztán egyszer egyszer idepillantott egy Névtelen. Az egyikük közeledni is kezdett erre, de nem látványosan. Mégis csak meglátott minket.
 - Lebuktunk! - szűrtem a fogaim között.
  Elkezdtem gondolkodni, hogyan is úszhatnánk meg ezt az egészet. A tíz katonát még egyszerű lenne átvágni és lerázni, de a Névtelenek sokkal ravaszabbak náluk. Halk neszezést hallottam magunk mögött. Az egyikük már itt van a közelben. Emerisz a testvéreit figyelte, nem is hallotta a korábbi kijelentésemet. Kell egy elterelés.
 - Ne lepődj meg! - suttogtam.
  Az övemről levettem egy fiolát és leejtettem azt. Így mindenkinek elárultam a helyzetünket, de most már mindegy, mert már így is sokan tudták. A fiola széttört és folyadék szivárgott ki belőle, ami azonnal sűrű, sötét füstté vált.
 - Maradj itt! Engem fognak követni, ha mozgást látnak. Lehetőleg maradj észrevétlen, mikor már senki sincs a közeledben húzódj beljebb és bizonyosodj meg, hogy nem látnak!
  Ezzel már amennyire csak tudtam felálltam és visszafelé mentem az ágon. A sejtésem beigazolódott, egy Névtelen volt itt alattunk nem sokkal. Észrevett, de én gyorsabb voltam. Az ágon megkapaszkodtam a lábammal elrugaszkodtam a lendület vételhez, nem engedtem el az ágat, emiatt inga módjára viselkedtem és a Névtelent lerúgtam az ágról. Megpróbáltam minél hamarabb leérni, szerencsémre a füst még nem oszlott szét. Kimentem az ág szélére és az egyik háznak a tetejét vettem célba, majd leugrottam. A tetőnek a közepe meg van emelve, így háromszöget alkot, ezért nem lehet rajta biztos ponton megállni. A gerincére érkeztem guggolásba, de azonnal tovább is ugrottam a ház elé. Mindent beborított a füst. Többen is voltak a közelemben, de senki se tartott felém. Az ikrek és Markus felé vettem az irányt, ha Markus szabad akkor biztosan nyerni fogunk, de ahhoz ki kéne szabadítanom és a füst odáig nem ér el. De van egy ötletem. Felfelé kiláttam a füstből és megpillantottam azt, amire szükségem van. Betöltöttem egy vesszőt és céloztam. Éppenséggel Hidryt legnehezebb csapdájának a kioldókötelét vettem célba. A füst újra beborította az eget, de emlékeztem merre is kell tartanom. Ezt több évig gyakoroltam, pár másodpercig látod a célt, majd mondhatni vakon találd el. Kilőttem a vesszőt, ezután suhogást hallottam. Pont a rönk útjában állok! Azonnal arrébb ugrottam, éreztem a szelet, amit a rönk elhúzása okozott mögöttem. Tompa puffanásokat és jajgatást hallottam, majd nagy recsegést, csörömpölést. Most állt meg a rönk a házamban. Azt hiszem ez jelenleg a legkisebb gondunk. De ezek szerint ez a hiba még nem lett kijavítva. Utána hallottam, nem csak ez az egy ingamódjára viselkedő rönk indult be. Körbe a faluban a fákon puffanásokat lehetett hallani.
 - Mi ez az egész?! - kiabálta a katonák vezetője - Merwoa tüntesd el a füstöt!
  Erre két ház közé mentem, ahol nem érzékeltem senkit se. Nem szeretném, ha azonnal megtalálnának. Szablyát most nem használhatok, se tőrt. Íjra korlátozódtam, ahogyan varázsolni se varázsolhatok és a telepátiám is tabu. A Névtelenek bármelyikről felismernek. A füst oszladozni kezdett, aminek egyáltalán nem örültem. A házak és az erdő között a falu peremén próbáltam haladni lebukás nélkül.
 - Hol a tünde, amelyik leesett? - tette fel utána a kérdést.
 - Nem tünde esett le. - jött elő az oldalát fájlalva a Névtelen, akit lelöktem - Én voltam az, de az egyik leugrott a másik fent maradt.
  Látta Emerisz-t, azt hittem még időben cselekszem. Felnéztem a helyre, ahol voltunk. Emerisz éppen lejjebb tartott és próbált eltűnni az ágak között.
 - Leszedem. - mondta az egyik katona és elővette az íját.
  Na azt már biztosan nem! Kiléptem a ház mögül, ami eddig takarásban tartott, már betöltöttem egy vesszőt. A katona olyan húsz méterre állt előttem. Könnyű célpont, kihúztam és oldottam. A katona fejéből állt ki a vesszőm, ő még nem húzta ki az íját. Abban a pillanatban holtan rogyott össze és a feje körül egy vértócsa kezdett kialakulni. Lehet ezzel felfedtem magamat, de Emerisz így életben maradt.
 - Merwoa! - ennyit mondott a vezér.
  Visszaugrottam az eddigi fedezékembe. Az íjamat eltettem, most már harcolni úgy sem fogok tudni. Most már csak a menekülés maradt és el nem fogok menni. A házak mögött szaladtam, Merwoa mindig mögém küldte az átkokat, nem talált el. A nagy ház felé igyekeztem, ott a második emeleten ki tudok szökni. Már éppen kiértem volna a házak közül, mikor meghallottam a vezér hangját.
 - Állj meg tünde, vagy a gyerek meghal.
  Azonnal megdermedtem. Óvatosan használtam a képességemet, igazat mond. Emerisz itt van lent, igaz nem a vezérnél, az egyik Névtelen kapta el.
 - Gyere elő és add meg magadat! - jött a következő utasítás.
  Ökölbe szorítottam a kezemet, utálom ha megzsarolnak. De most nem tehetek mást, nem szeretném ha bárkinek is baja esne. A katonák ez alól kivételt képeznek. Már így is körbevettek a Névtelenek, de kiléptem az utolsó ház takarásából. Merwoa azonnal felém küldött egy átkot, könnyedén kitértem előle, de Merwoa még nem fejezte be a varázslatot. Későn jöttem rá, hogy jelenleg visszahúzó varázsigét használt, kétszer kell kitérni előle. Későn mozdultam és eltalált az átok. A világ azonnal forogni kezdett körülöttem, nem tudtam megállni a lábamon. Minden homályos lett, aztán pedig a színek elkezdtek elsötétülni. Végül eldőltem és mély álomba zuhantam.