62. fejezet - Minden a feje tetejére áll

*Legort szemszöge*

  Sokkal korábban felkeltem, mint Markus. Az átváltozásnak is köze van ehhez, de gondolom a földön alvás is ráadott egy keveset. Gyorsan írtam egy levelet Markus-nak címezve. Emberi nyelven írtam, így biztosan el tudja olvasni. Röviden megkértem vigyázzon Alton-ra és valamennyire tanítsa is meg használni az erejét. Persze Alton sérülése nélkül és avassa be Merko-t is. Aztán Argot-ot is beleírtam, miszerint őt keresse, ha baj van. Mindenki másra passzoltam a felügyeletét. Az elmenetelemre a növénygyűjtést hoztam fel. Nos, ezzel csillapítom a kíváncsiságát és elegendő munkával is látom el. Számára néha már az is nagy teljesítmény, ha semmit se tör össze egy nap alatt. Rossz előérzetem van a mai nappal kapcsolatban. A szütyőmet nem hagytam teljesen üresen, pár főzetet beletettem, melyek sokszor mentettek ki kaotikus helyzetekből. Az íjamat és a tegezemet is magammal viszem, és még pár tőrt. Négy darab biztosan elég lesz plusz az, amit mindig magamnál tartok. Még azon a világon, ahová Are vitt minket egy küldetés céljával, Erisz a tőröm miatt ismert fel. Igen, már elég régóta meg van. Egyedül voltam kint a téren, csak az őr figyelte az ágakról a falut. Hamar észrevett, felmutattam a szütyőmet, majd egy bólintással jelezte, hogy mehetek. Sokszor megyek el emiatt, így ezekkel a jelzésekkel időt spórolunk meg mindkettőnk számára. Lementem a talajra, ott gyorsabban haladtam, mint az ágak között. Minél messzebbre kell jutnom lehet a rossz érzésem reggel az átváltozásommal kapcsolatos. Megtanultam bízni a megérzéseimben, az esteke többségében beigazolódtak. Elég messze kerültem, de még tovább szerettem volna menni a biztonság kedvéért. Egy fának a gyökere pedig azt mondta itt jó helyem lesz. A figyelmetlenségem miatt ugyanis átestem rajta. Mintha ezer szög állt volna belém. Nem keltem fel, ott nyöszörögtem a talajon. A fájdalom pedig csak egyre nőtt és nőtt. Még sose változtam át ennyire nehezen. Nem akartam nagy zajt csapni, így a kínzó fájdalmat minél kevesebb hang kiadással próbáltam legyűrni. Amelyik testrészem éppen átváltozott, olyan érzés volt, mintha késsel vágnák fel a bőrömet. Mikor a fejemhez ért a fájdalom szinte levegőt se tudtam venni, ott fetrengtem a porban és próbáltam túlélni ezt az egészet. Hirtelen tompulni kezdett a fájdalom, azonnal kapkodni kezdtem a levegőt és élveztem a levegő beáradását a tüdőmbe. Ott maradtam a földön és hanyatt fekve szívtam be a levegőt, majd fújtam ki. Addig meg se mozdultam, míg a fájdalom teljesen megszűnt. Egy enyhe fejfájást azért hátrahagyott, de ez már semmiség az előbbiekhez képest. Mintha élve nyúztak volna meg. Beleborzongtam már csak a gondolatába is ennek a fájdalomnak. Eddig sose volt ez ilyen fájdalmas procedúra, most mi változott? Valójában sok minden, de ezeknek nem kellene kihatásuknak lennie az átváltozásomra. Felültem, ugyanis a föld miatt már kezdett átázni a ruhám. Óvatosan lábra álltam, de egy fatörzsének a támogatására is szükségem volt. Végig néztem magamon, semmi jele nem volt az előbbi fájdalomnak. Csak a csuklóimon voltak hegek, de azok már régi sebek, nem okozhattak ekkora fájdalmat. Mi történhetett? Telepatikusan visszanéztem a falura, de semmi különöset nem találtam ott. Lehet a sok emlék hatása, ami feltört bennem a tegnap során.
  A talajon maradtam és úgy keresgéltem. Sokáig nem találtam semmit, amin meg se lepődök, szinte az összes növényt errefelé már megtaláltuk egyszer. Nagyon megszomjaztam a sétálás közben, ugyanis nagyon meleg lett az erdőben, miután már pár órája felkelt a nap. Vajon minden nap ilyen meleg van? Igaz tündeként kevésbé érzékelem a hőmérsékletet. El kellett volna Markus-nak mondanom ki vagyok, benne megbízok. Belenior a kiképzőm, neki nem mondtam volna el szívesen, de lehet Markus szólt volna neki. Mi történhetett Markus-szal és Nili-vel, miután eltalálta őket is az átok? Markus szótlanabb az átlagosnál és Nili rátámadt egy átokkal. Ez nem sok jót ígér. Entera megtalálhatta mindkettejüket. Biztosan átmosta a lánya fejét, ő ugyanis nem támogatja az anyja mindent töröljünk el az utunkból, ami egy kicsit is akadályoz. Számára nincs kompromisszum, Nili azért is szökött el tőle. Egyáltalán hogyan talált rájuk? Igaz, miután eltüntette a lányát keveset lehetett róla hallani. Szinte sosem mutatkozott meg sehol sem. Arra az időre köddé vált, biztosan folyamatosan a lánya után nyomozott. De Markus-t miért kereste? Lehet őt csak véletlen találta volna meg? Ez is elképzelhető, de akkor nem engedte volna őt olyan könnyen kicsúszni a karmai közül. Biztos van valami hátsó szándéka, csak még nem tudom mi az. Félek az itt eltöltött idő alatt Entera-nak nagyobb lett a hatalma, mint gondolnám. Az egyáltalán nem lenne jó hír, ha még erősebb lesz bárkit képes lesz legyőzni. Még talán az elemi varázslók tudnak neki ártani, de félek sokakat már maga mellé állított. Entera kegyetlen és mindenre képes a céljaiért. Azt hiszem ez az egész gyerekkorában indult, de ezt csak hallottam. Mondhatni egy pletyka a Hatalmas Varázslónőről. Viszont minden ilyen hatalmas méretű pletykának van valamennyi igazság alapja, azonban ennek sajnos nagyon sok változata van. Az elmesélése attól függ kinek dolgozol, ha Entera-nak, akkor az egekig magasztalod, ha ellene akkor a földbe tiprod a történetben. Akik valaha tudták is az igazságot már nem tartoznak az élők közé. Entera ugyanúgy utálja a gyerekkorát, mint én. Sokan azt mondják jobban hasonlítok rá a lányánál. Pedig valamiben teljesen különbözünk, sose irtanék ki egy egész falut csak, mert nem engedelmeskedett nekem.
  Felmásztam az egyik fára, felkapaszkodtam teljesen a tetejére, végre kiértem a sok lomb közül. Felszabadító érzés volt végre friss szellő érintését érezni az arcomon. Ez még emlékeztet engem a szabadságomra, ami megszűnik, ha lebukok. Markus is tudja ezt, ahogyan Belenior is. Sőt eddig nem kerestek, pedig tudták valahol életben vagyok. Ha Belenior-nak nem is, Markus-nak biztos valami hatalmas oka volt az egészre. Hiszen ő mindig látta rajtam mennyire is vágyom a szabadságra, amit tündeként megtaláltam. De emberként a Névtelenekhez vagyok kötve és ezt a köteléket nem tudom elszakítani, ugyanis nem rajtam múlik. Visszamásztam a lombok közé és leültem két ág találkozásánál. Hirtelen megkordult a gyomrom, már régen ettem. Ma nem is reggeliztem, ugyanis minél előbb igyekeztem elhagyni a falut. A táskámba kotorásztam, hátha találok valami ehetőt. Találtam pár szem gyümölcsöt, gyorsan elfogyasztottam azokat ebéd gyanánt. Újra neki állhatok a gyűjtésnek, ugyanis a növények nagy részét most faltam fel.
  Éppen a lefele menethez készülődtem, mikor hirtelen Emerisz elméjét érzékeltem a közelből. Azonnal feljebb húzódtam, nem láthat meg így! Felvettem vele telepatikusan a kapcsolatot.
 - Mit keresel itt Emerisz? 
 - Se Markus se Belenior nem kelt fel ma reggel. Azt hittem valamilyen sérülés, de tévedtem. Mindkettejüknek sok sebe volt, de egyik sem lehetett felelős az alvásukért. 
 - Ezért jöttél? 
 - Igen, segítened kell. 
 - Argot elengedett? 
 - Nem, azt mondta most nem érsz rá. 
  Azt hittem ennél jobban fog nekem falazni. A sebeken kezdtem el tűnődni.
 - Emerisz, Belenior-nak volt egy vízszintes seb a bal oldalán, mely nem volt mély csak hosszú? 
 - Igen, de honnan tudtad ezt? 
 - Markus-nak volt tegnap pont egy ugyanilyen sebe. 
 - Ez mit jelent? 
 - Semmi jót. Beszélj a testvéreiddel!
  Erre nem válaszolt. Addig próbáltam rájönni, hogyan is ne buktassam le magamat előtte. Már négy óra eltelt az átváltozásom óta, de félek a visszaváltozás ugyanolyan fájdalmas lesz. Megpróbáltam óvatosan elkezdeni az átalakulást, de hirtelen Emerisz újra elkezdett közeledni felém.
 - Valami baj van? 
 - Nem érem el se Lara-t se Alton-t! Ilyen még sose fordult elő! Biztosan történt valami baj, hiszen az iker testvéreimet egyáltalán nem érzékelem! - teljesen bepánikolt.
 - Figyelj rám Emerisz, lemegyek hozzád, de ne lepődj meg. 
 - Min kéne meglepődnöm? 
 - Markus és Belenior engem keresnek itt a faluban. 
 - Az nem lehet, ők ketten egy embert keresnek. 
 - Ezért kértelek, hogy ne lepődj meg. 
  Gyorsan akartam leérni a fáról, így többször ugrottam egyik ágról a másikra. Nagyon veszélyes egy mutatvány, nem egyszer majdnem le is estem, de most sietnem kellett. Lentebb megritkultak az ágak, így már csak mászni tudtam. Pont Emerisz orra előtt értem földet, kicsit váratlanul érte az egész. Először fel sem ismert szegény, pedig annyira nem is különbözik a két alakom.
 - Én vagyok az Emerisz. - mondtam neki - Két alakom van egy ember és egy tünde és bizonyos időközönként át kell változnom. Reméltem sokáig nem fogod még ezt megtudni, de hát most már mindegy, félek már így is elkéstünk.
  Nem jutott szóhoz a döbbenettől. Nem egyszerű megemészteni, ha valakiről, akit a barátodnak tartasz, kiderült nem az akinek mondja magát.
 - Később gyűlölj meg, ha lehet. Most még a mai nap bízz bennem. - tettem hozzá.
 - Hogyan? És miért most? Mit tudsz a faluról? Ki vagy? - törtek ki belőle a kérdések.
 - Anyám ember, apám gondolom tünde, őt nem ismertem. A sorsnak nagyon rossz időérzéke van, ha rólam van szó. Entera nem véletlenül hagyta szökni Belenior-t és Markus-t. Sok nevem van az egyik Legort, többet most nem mondok. - válaszoltam egy-egy mondattal az összes kérdésére - Majd, ha a többiek élete nem forog kockán sok mindent elmagyarázok.
 - Mikor tudsz visszaváltozni? - kérdezte félénken - Ugyanis így senki nem fog felismerni és lehet megölnek.
 - Nem magam miatt aggódom Emerisz, de a visszaváltozással gondjaim akadtak. - vakartam meg a fejemet - Valami eléggé megnehezíti az egészet. Újra megpróbálom, de most se lepődj meg és ne próbálj segíteni, nem szeretném, ha véletlenül magammal rántanálak.
  Nos, nem utált meg azonnal és a bizalmát se veszítettem el. Bár félek ez már csak idő kérdése, amint teljesen megérti mit is titkoltam el. Nagy levegőt vettem és az átváltozásomra koncentráltam. Újra megjelent ugyanaz a fájdalom, mint a nap elején. Most mintha rosszabb lenne. Nem bírtam állva maradni, mindenhol égett a bőröm, mint akit éppen élve megnyúznak. Újra a karjaimból és a lábaimból indult el a fájdalom, majd kezdett felkúszni a mellkasomhoz. Nem kiabálhattam, mert könnyedén meghallhatják és akkor lebukunk. Talán ez volt a legnehezebb része az egésznek. Mikor a mellkasomhoz ért, mintha összpontosult volna a fájdalom a szívverésem az egekben járhatott. Ott vonaglottam a földön, mint egy hal a folyó partján. A fejembe érve újra megbénult a légzésem. Kapkodtam volna a levegőt, de mintha az nem szeretett volna a tüdőmbe jutni. Óráknak tűnt ez az egész procedúra, de jelenleg nem tudtam gyorsítani rajta. Percek múltán csillapodott a fájdalom, de még nem voltam képes felkelni a földről.
 - Nem lettél bizalmatlan velem szemben. - szólaltam meg, mikor képes lettem rá - Miért?
 - Valakik a falu felé tartottak. - kezdte - Belenior és Markus nem kelt fel és te sem voltál meg. Akkor Argot elmondta miért is nem vagy valójában a faluban.
 - Akkor te miért hazudtál nekem?
 - Mert nem szerettem volna elhinni azt, amit Argot mond. Miért titkoltad el ezt az egészet? Megbízhattál volna bennünk!
 - Nem a bizalmatlanság volt a fő okom a hazugságra, a múltam elől menekültem. Egyedül magamat nem szerettem volna emlékeztetni ki is vagyok, mi is vagyok.
  Mikor elegendő erőt éreztem magamban felkeltem, a világ egy kicsit forgott körülöttem, de nem volt vészes.
 - Mindig ilyen az átváltozásod? Mintha egy kis időre megváltozott volna az energiaszíned. - szólalt meg Emerisz.
 - Hogy érted? Megváltozott az energiaszínem? - néztem rá kérdőn, az első mondatára csak később válaszoltam - Mindig könnyedén ment az átváltozás, hasonlóan az alakváltókéhoz.
 - Igen, hirtelen mintha egy vörös fény jelent volna meg körülötted, az mit jelent?
 - Hogy egy átok miatt szenvedtem annyit. - sóhajtottam - Lehet egy letapogató átok volt.
 - Letapogató átok?
 - Felismeri az álcázott személyt. Egy elme bűbáj, felismeri egy személy elméjét, de a varázslatot olyannak kell végre hajtania, aki már érintkezett a megkeresni kívánt valakivel.
 - Ki tehette? Nálunk az ilyesmihez egyedül Berill ért. Akarom mondani értett. - vált szomorúvá Emerisz.
 - Nem Berill se értett ehhez. - cáfoltam meg - Az Achelle család az elemi varázslók erejének a kulcsát kutatták, az erejük nem olyan nagy, de kitűnő kutatók.
 - Minden varázsló családot ismersz? - nézett rám kétkedve.
 - A legtöbbet. - vontam vállat - Sokáig nem emlékeztem a nevemre és nem tudtam melyik család leszármazottja vagyok.
 - Hogyan felejtetted el a nevedet? - értetlenkedett Emerisz.
 - Nem önszántamból. Egyszer talán elmondom. - tértem ki a válaszadás elől.
 - Akkor ki tehette? - tért vissza ez első kérdéséhez.
 - Olyasvalaki, akit emberként ismertem. Nagy eséllyel nem számolt az átváltozásommal, így az átok most már megszűnt. Nem érzékel engem. - inkább magamat nyugtattam, mint Emerisz-t - Induljunk vissza. De lehetőleg ne fedjük fel magunkat és nagyon óvatosnak kell lennünk. Lehet, sőt biztos, egy kisebb csapat bevette a falut és őrzik a falut. Talán várnak minket, vagy azt se tudják létezünk.
 - Ne szóljunk az alakváltóknak? Ők segíthetnek. - hozta fel Emerisz, miközben elindultunk.
 - Nem jó ötlet. Ők most visszahúzódtak a belsőbb területeikre. Elszeretnék kerülni a lebukást az emberek elől. Ha kérnénk is nem jönnének ide. Anna talán még ellen is szegülne a parancsnak, de tényleg nem lenne jó, ha Entera tudomást szerezne róluk.
 - Rendben, értem. - válaszolt komolyan Emerisz.
 - Te sejtetted. - kezdtem - Mármint a félvéri származásomat, ezért se lepődtél meg annyira.
 - A Kívülállókkal vívott csata után egyszer álmodban átváltoztál. - vallotta be - Rémálmod lehetett, mert a szoba hirtelen elsötétült, pedig nappal volt. Akkor pont én felügyeltem rátok.
 - Miért nem mondtad el előbb?
 - Kíváncsi voltam mikor mondod el, de nem mondtad el.
 - Jobb, ha senkit se keverek bele a múltamba. - álltam meg a falu közelében.
  Emerisz követte a példámat, de kérdőn nézett rám. Pár ember elméjét érzékelem előttünk. Máshol kell haladnunk. Elkezdtem felkapaszkodni a fára, az aló ágra érve intettem Emerisz-nek, hogy kövessen.
 - Mostantól telepatikusan beszélgessünk. A közelben emberek vannak. Próbálj meg minél halkabban közlekedni. Szerencsére az emberek nem szoktak felfelé is nézni. Magyarán az ágakon kikerülhetjük őket, de még így is lehetnek meglepetések. Annyira azért nem ostobák, tudják milyenek a tündék. 
 - Követlek, de még sose kellett ennyire vigyáznom a lebukásra. Mit tesznek, ha elkapnak? 
 - Remélem rájönnek te is az ikrekhez tartozol, mert akkor kisebb eséllyel ölnek meg. 
 - De miért ölnének meg? Nem tettem semmit se ellenük. 
 - Entera mindenkit megöl, aki egy kicsi veszélyt is jelenthet rá nézve. Mondjuk, akiknek elég nagy az erejük, azokat életben hagyja és megpróbálja elvenni azt tőlük. 
 - Entera is itt van?!
 - Nem, biztosan nem. Itt az ereje nem lenne olyan hatalmas, mint a Krentan-on, sokkal nagyobb eséllyel lehetne őt megölni és ezt a kockázatot nem vállalja. Egy vezérét küldhette ide és vele is tartja valahogyan a kapcsolatot. 
 - Sokat tudsz róla. - jegyezte meg Emerisz.
 - Kisebb koromban azon gondolkodtam hogyan tudnék végezni vele és sok háttér információt gyűjtöttem róla össze. 
 - Hány éves voltál akkor? - kérdezte félve.
 - Tényleg tudni akarod? 
 - Így belegondolva, nem. Nem hiszem. 
 - Állj meg! - szóltam neki.
  Ketten vannak itt az ágakon. Nem beszélgetnek egymással. Az elméjüket is nehezen érzékelem. Entera a Névteleneket is bevonta ebbe az egészbe. Ez egyáltalán nem jó hír, őket nehezebb átverni. Még magasabbra kell mennünk, ott viszont az ágak vékonyabbak és könnyebben törnek.
 - Még feljebb kell másznunk és lehetőleg még kevesebb zajt csapj. A Névtelenek is itt vannak. 
 - De őket lehetetlen kicselezni. Az emberek, akik a Névtelenekhez tartoznak, olyan ügyesek akár egy-egy tünde. 
 - Igen, ezért kell még óvatosabbnak lennünk. Valamennyire tompítom az érzékeiket, de nem tudom azokat teljesen megszüntetni, érzékenyek a telepátiára. Kövess és minden mozdulatomat utánozd le. 
 - Rendben.
  Emerisz eléggé megijedt, de nem rémült halálra. Ha követ nem fognak észrevenni minket. Visszamentem a fatörzséhez és ott kapaszkodtam feljebb. Szerencsénkre a levelek valamennyire el fognak takarni bennünket, így nem leszünk annyira feltűnőek. Nem tudtam felállni az ágakon, túl sűrűn nőttek, így négykézláb igyekeztem elérni a faluhoz. Vastagabb ágakon próbáltam haladni a vékonyabbakat kerültem, azokat ugyanis könnyebb letörni. Néha hátra pillantottam, Emerisz minden lépésemet követte, igaz neki nem volt annyira kicsi a hely, mint nekem.
  Az ágak a falu felett összeérnek, de ott már túl erőtlenek, még minket se bírnának el. Az ág, amin hasaltam éppen ketté ágazott előttem. Talán még elbír minket. Előrébb araszoltam az egyik nyúlványra, Emerisz-nek a másikra mutogattam. Felülni nem merek, ugyanis felettem csomó kisebb gallyacska van, amelyek kicsi erő hatására is eltörnek, mellesleg a lábaim lelógnának és az kinek nem tűnne fel? Más kapaszkodóm nincs, mint az alattam lévő ág. Szerencsémre jó az egyensúly érzékem és nem félek a magastól, így egyszer sem inogtam meg. Kíváncsian néztünk lefelé és próbáltuk megérteni mi is folyik odalent.
  A tündéket három csoportra szedték szét. Egyben vannak a katonák, messze azoktól, akik nem tudják megvédeni magukat. A második csoportban Emerisz testvérei vannak, az utolsóban pedig mindenki más. A katonáktól és Hidryt-től elvették a fegyvert, nem tudom ezt hogyan vitték véghez, ugyanis Hidryt úgy vigyáz rájuk, mintha a gyermekei lennének. Biztosan megzsarolták, utána pedig Argot térítette jobb belátásra. Markus és Belenior is már ébren volt, ők az ikrek mellett voltak. Tőlük félnek a leginkább, ugyanis számukra Alton és Lara ereje ismeretlen, míg Markus-é és Belenior-é már ismert, de tudják mennyire erősek. Csak emberek vannak itt, ami jó hír. Úgy tíz katona és tizenkettő Névtelen, ami négy csapatot jelent. A Névteleneket nem engedik Belenior és Markus közelébe, rájuk katonák vigyáznak. Ez eléggé logikus egyik fél sem bízik a másikban. Entera-tól ez merész húzás volt, de biztosan van valami hátsó szándéka csak rá kell jönnöm pontosan mi is az. A Névtelenek között pár ismerőst is észreveszek. Az egyiküknek örülök is és nem is. Az erőnk szintén egymás ellentétei vagyunk, az ő energia színe fekete, ezért nem kerülhetünk egymás közelébe, mikor az én energia színem fehér, ugyanis emiatt történt már pár baleset. Ugyanis a két szín nem képes keveredni egymással és inkább taszítják a másikat, így már volt robbanás és egyéb rombolás. Emiatt képesek vagyunk érzékelni a másik jelenlétét és elkerülni minimum öt lépés távolságnyira. Gyorsan zöldre változtattam az energia színemet. Kevesen képesek a megváltoztatására, de nekem valahogy mindig is könnyebben ment. Valamiről beszélgetnek a katonák, sajnos nem hallom pontosan miről is. A tündék egyre jobban feszengenek, mintha tudnának valamit.
 - Mire várunk még? Az összes tünde itt van, most már visszamehetnénk a Krentan-ra! - jött ki a térre az egyik Névtelen.
  Csak a hátát látom, de a hangja nagyon ismerős. Biztosan a Harcos a csapatában. Ők szoktak gyakran kijönni a sodrukból.
 - Hogy mire várunk még?! - emelte fel a hangját a katonák vezetője - Arra, te kis senki, hogy még ketten a tündék közül felbukkanjanak. Ugyanis az ikrek hárman vannak és a gyógyítója a falunak is hiányzik. Valakinek tudnia kell hol rejtőzik Falto Etron!
 - Lehet mindketten halottak, erre nem gondolt? Már több órája itt vagyunk és ez a hely nem éppen biztonságos. A legjobb lenne, ha mihamarabb eltűnnénk innen! - vitatkozott a Névtelen.
  A katona hirtelen kihúzta a kardját és a lapjával a Névtelen fejére vágott. A Névtelen megszédült és lerogyott a földre. Nem ájult el, egyszerűen a térdei összecsuklottak. Az összes Névtelen hirtelen a falu szélén termett, mindegyikük elővette a fegyverét, a katonák is felkészültek a harcra, de a vezetőjüket mintha nem érdekelné ez az egész. A kardja mellett lógott egy kicsi zsák. Kinyitotta azt és egy követ vett ki belőle. A kő színe vörös volt akár a vér, de mégis átlátszó. Egy vérkő. Ezzel irányítják az Emberkereskedők a rabszolgákat.
  Az Emberkereskedők valójában minden lényt ugyanúgy ad és vesz. De a gyerekeknek örülnek a leginkább. Falukat sosem támadnak meg, mondhatni a létezésük a szimpla emberek számára csak egy legenda, ugyanis olyanokat fognak el, akik már senkinek nem fognak hiányozni. Ebben a szervezetben egykor a családom egy része is szerepet vállalt, például a vérkövek létrehozásában. Azok ugyanis egy hatalmas átlátszó kristály kisebb darabkái. Ha egy darabra rákened valakinek a vérét, ő onnantól kezdve kapcsolatban áll azzal a kristállyal és azzal bármire rá lehet venni. Bár a legtöbbször csak fájdalmat éreztetnek a kristályon át az emberrel. Az Emberkereskedőknek két nagyobb vevőjük van, a Névtelenek és Entera.
  A Névtelenek legtöbbször gyermekeket vesznek vérkővel együtt, azonban néha felnőttet is választanak. Utána a gyermekeket gyilkosnak, tolvajnak, kereskedőnek képzik.
  Entera pedig mondhatni mindenkit megvesz természetesen ő is kéri a vérkövet, eljátssza a raboknak a felszabadítót cserébe azt kéri, szolgálják őt az életükkel. Igaz ez az egész csak szemfényvesztés. Entera előre fizet az Emberkereskedőknek, akik elmondják, hol lesz a tábor ekkor és ekkor. Entera megbeszélés szerint "rajtuk üt" és "kiszabadítja" a rabokat. Az viszont az elkapott embereknek sose tűnik fel, hogy soha senki nem hal meg a csatában.
  A többi munkájukat megrendelésre csinálják, ugyanis a jó üzleti viszony miatt a Névtelenek kifejezetten az Emberkereskedőknek mindig képeznek külön összekötő embereket.
  Visszatérve a vérkőre, a kisebb darabok képesek egy nagyobbá összeállni, úgy sejtem az a nagy vérkő az itt lévő összes Névtelennek a köve. Entera direkt válogatta ki őket, ugyanis itt egyikük sem önszántából lett az aki. Viszont Entera hogyan szerezte meg a vérköveiket? Azokat a vezetők mindig maguknál tartják, sosem adnák ki a kezükből. Hacsak Entera rá nem jött hogyan is lehet azokat lemásolni.
  Az összes Névtelen, amint meglátta mit is szorít a markában a vezér rögtön hátrébb hőkölt, de a katona ezzel nem elégedett meg. Motyogott valamit mire mindegyik Névtelen a bal csuklójához kapott. Egy bizonyos mintában égési sebek kezdtek el megmutatkozni. Meglepődésemre Markus ugyanúgy szenvedett én viszont nem, pedig ha az ő köve is annál az embernél van, akkor az enyémnek is ott kell lennie. Lehet olyan, mint a letapogató átok, másik alakban nem hat rám. Ismerem a fájdalmat, amit azzal a kővel lehet okozni és nem vágyom a megismétlésére. A katona visszatette a követ az erszényébe, mire szemlátomást mindenkinek alább hagyott a fájdalma.
 - Van még valami megjegyezni valód, Ragon? - kérdezte a katona.
  Innen volt ismerős a hangja! De hogyan került ő ide? Őt és a társait elméletileg száműzték, lehet Entera értük küldetett emiatt a küldetés miatt.
 - Semmi. - felelte szárazon.
 - Nem értettem tisztán, mintha nem mondtad volna azt, hogy uram. - kötött bele egy másik katona.
  Ragon-nak lehet kicsit nehézkes a felfogása, de erre azért gyorsan reagált. Nem akarja még egyszer érezni azt a fájdalmat, így döntött.
 - Semmi, uram. - köpte a szavakat.
  Felállt és visszament az őrhelyére. Nagyon nincsen jóban egymással a két csapat és az egyedüli dolog, ami az összecsapás útjába áll, az egy maroknyi kő.

*Anna szemszöge*

  A reggeli terepgyakorlat alatt senki nem jött felügyelni ránk. Nem kapunk semmilyen információt és csak lógatjuk a lábunkat. Megpróbáltam beszélni Legort-tal, de folyamatosan megszakította a kapcsolatot, mikor már mondtam volna valamit. Tényleg tarthat a lebukástól, ha még velem se mer beszélni.
 - Unatkozom! - kiáltotta Lace és elterült a fűben - Esküszöm, minden érdekes részéből kihagynak minket!
 - Első éves kadétok vagyunk, mégis mit vártál? - nézett rá Enturin - Csak a végzősök segíthetnek, mi még túl fiatalok vagyunk.
 - De akkor is, ez az egész unalmas! - hisztizett Lace - Még egy terepgyakorlatnak is örülnék csak csináljunk már valamit!
 - Valakit tényleg leküldhetnének hozzánk. - szálltam be én is - Még a végén elkezdek magamtól köröket futni a rét körül.
 - Ez az Anna! - ragyogott fel Enturin szeme - Eszembe jutott valami! Versenyezzünk egymással, mondhatni tartsuk meg magunknak a terepgyakorlatot, csak egy kicsit másképp. Kitalálunk egy feladatot és aki benne az egyértelmű győztes ő lesz a bíró. Például akadályfutásnál Lace, birkózásnál Tizon, célba lövésnél Anna.
 - Enturin, minden tárgyat elvittek. Egyedül az erdőben tudunk gyakorlatozni. - lombozta le Enturin kedvét Rignot.
 - Futáshoz nem is kell más csak az erdő, át változhatunk és úgyis tudunk gyakorolni. - állt ki Lace Enturin mellett - Mindent meg lehet oldani csak megfelelő képzelőerő kell hozzá.
  Végül mindenki elfogadta Enturin javaslatát. Három három fős csoportot hoztunk létre, egy valaki mindig kiállt, aki az adott kategóriában a legjobb. Például az első feladat váltó futás volt az erdő egy kisebb szegletében. A csapattagok az erdőkben voltak és az a csapat nyer, akitől a harmadik ember a leghamarabb ér vissza a gyakorló pályára. Természetesen Lace volt itt a felügyelő. Amber-rel és Denrick-kel kerültem egy csapatba. Az első futó én voltam, a második Denrick és az utolsó Amber, ő ugyanis közülünk a leggyorsabb és a végét ha nagyon elrontanánk akkor ő még képes javítani rajta. Figyeltem a többieket, ugyanis egyedül én tudtam megállapítani ki mikor érte el a helyét. Jeleztem Lace-nek, aki azonnal elindította a futást. Tizon-nal és Ametiszt-tel egyszerre indultunk el. Mindenki hasonló logika alapján osztotta fel a helyeket egymás között. Megpróbáltam minél gyorsabb lenni. Hirtelen valamiben megakadt a lábam és arccal előre csapódtam neki a földnek. Azonnal talpra pattantam és próbáltam a lemaradásomat behozni. Persze utolsóként váltottunk. Denrick meglepődött a kinézetemen, de tovább futott. Az orromhoz értem, amiből ragacsos, síkos anyag folyt ki. A kezem utána teljesen piros lett, szóval vérzik az orrom.
 - Valakinél nincsen véletlenül egy felesleges rongy? - kérdeztem egy kicsit nazális hangon, ugyanis befogtam az orromat, hogy ne folyjon ki több vér.
 - Ma reggel mostam ki. - nyújtotta oda a zsebkendőjét - Ma még nem használtam. Az esésed eredménye?
  Csak bólogattam. Mindhárman elkezdtünk visszafelé bandukolni, a többiek már biztosan beértek.
 - Ma este ígérem ki fogom mosni! - szabadkoztam Ametiszt-nek.
  Az erdőből kiérve láttuk már csak ránk vártak a többiek. Lace-nek kikerekedett a szeme mikor meglátott.
 - Egy egszerű futás közben is képes vagy lesérülni?! - jött oda mellém - Mutasd mi történt!
 - Semmi különös, csak vérzik egy kicsit az orrom. Ha kérhetném valaki húzna fel vizet?
  Tizon állt a kút mellett, ezért húzott fel egy vödörrel. Lace leültetett a földre, pedig bizonygattam neki csak egy kis orrvérzés, de nem lehetett leállítani. Mikor lett ennyire gondoskodó típus? Éjsötét miatt lenne? A kis jaguárért tegnap ment volna el valaki, de ő úgy gondolta magától visszajön. Szóval már nem kellett érte aggódnunk. Azonban akkor ezek szerint nagyobb lesz a mozgás igénye, mint amit mi biztosítani tudunk neki. A zsebkendőt kimostam és újra az orromhoz tettem, már nem is folyt belőle semmi, de le kellett törölöm az arcomat, ugyanis sok helyen rászáradt a vér.
 - Látod Lace? Nincs semmi bajom! - néztem rá.
 - Rendben. - mondta.
 - Van egy kis baj. - futott ide Enturin - Éjsötét itt van az erdőben. Szerintem Lace-t keresi. Nem láthatja meg őt a többi szakasz!
  A többiek is már megkapták a hírt. Szétszóródtunk az erdőben és Éjsötét keresésére indultunk, közben összekapcsoltam magunkat. Nem lenne jó, ha elveszítenénk valakit. Természetes Lace találta meg, de lehet inkább Éjsötét talált rá a gazdájára. Újra a rét felé vettük az irányt. De az messzebb volt, mint amire emlékeztem. Aztán láttuk, mi is folyik itt valójában. Többen a felsőbb évesek közül a növény formázó főzetet felhasználva elkezdték a terültet befásítani.
 - Végre maguk is előkerültek! - dörrent ránk az őrnagy - Most beállnak segíteni a többi kadétnak!
  Három üvegnyi főzetet adott nekünk és tovább állt felügyelni a többiek munkáját. Lace mellett állt Éjsötét, vagy direkt nem akarta észrevenni vagy jelenhelyzetben ez a legkisebb gondja. Összenéztünk majd újra szétoszlottunk három csapatra. Lace, Enturin, Endrees és én voltunk a négyes. A többiek hármasával voltak. Kinéztünk egy viszonylag üres területet és odamentünk. Az őrnagy a főzetek mellé magokat is adott, melyből új fát növeszthetünk. Éjsötét folyamatosan mellettünk volt, senkinek sem szúrt szemet, így nem is bújtattuk, legalább meg lesz a napi mozgása is. Egyre nagyobb, rohamosan nő és félek nem fogjuk tudni egy idő után ellátni. De ez az idő még messze van. Hirtelen egy követ sietett le az erődből.
 - Újabb emberek jelentek meg! Több mint húszan vannak. Élesbe lép a visszahúzódás terv.
  Az őrnagy körbe nézett a réten. Csak bólintott egyet, bár igazán nem tudom mire is pontosan.
 - Ennek a területnek a befedésével végeztünk! - kiabálta, így mindenki hallotta - Azonnal visszatérünk az erődbe és azt is elrejtjük, minden kadét a hálóterme ablakait elfedi, ha azokkal végeztek a küldő folyosókat és lépcsőket is álcázniuk kell. A végzősöké a legalsó emelet, a harmad éveseké a nyugati része az erődnek, a másod évesek a keleti részt kapják meg, a legfiatalabbak pedig az erőd tetejét fedik be. Most azonnal lássanak nekik a munkáknak, ha a főzetük elfogyott az orvosi szobában vagy a raktárban kaphatnak újabb adagot!
  Azonnal az erőd felé vettük az irányt. Még több ember érkezett át a kapun? Ők holnapig biztosan nem hagyják el a bolygót, ugyanis minden bolygóra csak napi egyszer lehet átjárót nyitni és azt se lehet egy óránál tovább fenn tartani. Most mi vagyunk a legközelebb az emberekhez, a Kívülállók is visszavonultak a déli és nyugati területeikre. Most mindenki igyekszik minél jobban meghúzni magát.
  Reggeli idejében szünetet tartottunk és megrohamoztuk az ebédlőt. Mindenki ott volt. A tető részt még nem sikerült befejeznünk, de gyanítom az lesz a második terepgyakorlatnak a témája. Ez után kezdődik a tanítás, kíváncsi vagyok, vajon a Kívülálló visszament-e a népéhez. Igazán nagy üdülés lesz ezek utána a tanórák. Pont időben kivágódott a tanterem ajtaja. A Kívülálló jött be. Akkor végtére is itt maradt.
 - Ma az Átkelésről fogok órát tartani. Gondolom már sokszor hallották a történetet, de jobb ha mindig felfrissítjük a porosodó tudást. - kezdte a mondandóját.
  Hátra dőltem a széken ugyanis ezt a történetet már több százszor végig hallgattam, mondhatni kívülről fújom, ahogyan mindenki, aki alakváltónak mondja magát. Sok minden történt azóta, de ez az egy legenda mindig változatlanul lett elmesélve. Jobban mondva a tartalma maradt ugyanaz a körítés mindig változott, ugyanis az a mesélőtől függött. Ha gyerekek voltak a közönsége akkor a véres részeket igyekezett kihagyni, ha felnőttek akkor minden mehet, amit a felnőtt gyomor elbír. Viszont ma nem kell jegyzetelni.
 - Az Átkelés, így nevezetük el azt az eseményt. A szülőföldünkről kellett elmenekülnünk, ugyanis az ottani népek a Vadászok segítségével üldöztek és gyilkoltak minket. Ott alakváltónak lenni bűn volt, pedig ezt a sorsot nem mi választottuk magunknak. Az utolsó nagy mészárlás után népünk leghatalmasabb varázstudói összefogtak és létrehoztak a saját erejükből egy dimenzió kaput, amin épségben átkelhettünk. Az nap újra megtámadtak minket a Vadászok és mikor rájöttek a tervünkre, miszerint egy olyan helyre megyünk, ahol szinte lehetetlen lesz újra ránk bukkanni, azonnal eszement öldöklésbe kezdtek nőket, gyermekeket sem kímélve. Akkoriban az őseink nem voltak képesek uralkodni az állati énjükön, így kialakult egy tévképzet rólunk, miszerint csak gyilkolni vagyunk képesek. Egy valamire volt jó ez az egész, a többi népet ellenünk összekovácsolta. Alig pár százan értünk át a kapun, a legtöbb varázslónk is odaveszett. Az itt létünk első napjaiban csak gyászolni tudtuk az elesett szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket. Utána megjelent eme bolygónak az Erdőszelleme. Miután elmondtuk neki népünk történetét az oltalma alá vett minket és lakhelyül ajánlotta a bolygót. Elfogadtuk ezt a nagy ajándékot és elkezdtük felfedezni a világot. Nem jutottunk túl messzire, ugyanis nagyon sokan kerestek minket és sokszor jártak ezen a bolygón is. Inkább az erdő belső részein maradtunk és ott kezdtünk el építkezni. Míg a szülőbolygónkon voltunk az erdő is a tiltott területek közé tartozott, ugyanis ott a tündék éltek. Igaz, nem vágytak a levadászásunkra, úgy kezeltek minket, mint az embereket nem segítettek nekünk, ebben az egészben pártatlanok maradtak. Nem szeretnek háborúzni így a többi nép megértette a tétlenségüket. Több mint hétszáz évre volt szükségünk a Vadászok gyanújának csillapítására. Azt hiszik már egy alakváltó sem él, ezért se szeretnénk megmutatkozni az emberek előtt, akik talán képesek velük kapcsolatba lépni. Senkinek sem lenne jó, ha a történelem megismételné önmagát.
  Valaki kopogott az ajtón. A tanár kelletlenül félbe hagyta a beszédét.
 - Szabad! - szólt.
  Zyndane jött be a terembe.
 - Elnézést a zavarásért, de Annát elkérnénk az óra többi részéről. A terepgyakorlat is előrébb lett hozva és csak egy órára vihetjük ki az erődből. Most van delelőn a nap, ilyenkor nem tűnik fel három madár az égen.
 - Rendben. Lynx kadét elmehet. A többieknek megtartom az óra maradékát. - felelte a tanár.
  Gyorsan összeszedtem a holmimat az asztalról, majd kisiettem a teremből. Csak egy órára mehetek ki? Biztosan Katret intézkedett eme ügy érdekében. Gyorsan tettem egy kitérőt a hálótermünk felé, ott gyorsan lepakoltam a felesleges dolgaimat. Ha csak egy óra, akkor egy óra. Futottam, nem szeretném lekésni a repülés órámat. Bár ma biztosan nem fognak annyira leterhelni, ugyanis a karom még nem jött teljesen rendbe. Talán holnapután már rendesen fogom tudni használni. Nagyon furcsa érzés volt végig futni a most már sötét folyosókon. Azért nem tökéletes volt a befedés, így a réseken átszűrődött egy kevés napfény. Alig tudtam tájékozódni a sötétben. A végén már hozzászokott a szemem. A kijáratnál vakítóak voltak a napsugarak. Meg kellett állnom, a földet bámultam, mert a szemem fájt a túl nagy fénytől. Mikor felnéztem, tüsszentettem egyet, majd még egyet és még egyet. Eddig sose tüsszentettem ennyit egyhuzamban.
 - Megérkeztél, akkor indulhatunk is. - szólalt meg Ortus, akit csak most vettem észre - A tünde falut elkerüljük, nem szeretnénk lebukni. Észak felé megyünk, de nem terveztem fél óránál tovább maradni a levegőben. A rét egy részét meghagyták - bökött a gyakorló pálya felé - Ott fogunk leszállni, lehetőleg sérülés nélkül.
  Észak felé pár kilométer, majd leszállni a gyakorló pályán. Nem hangzik olyan nehéznek.
 - Megint telepatikusan fogunk beszélni? - kérdeztem.
 - Máshogyan állati alakunkban nem tudunk, szóval igen. Induljunk.
  Már sokkal könnyebben vettem fel a madár alakomat. Felszállásnál kicsit recsegett a vállam, de nem történt semmi baj. Nehezen tartottam a tempót, amit Ortus diktált. Mutatott pár manővert, mint például egyszer egy hurkot kellett leírnom a levegőben. Elsőre nem sikerült majdnem lezúgtam az égről, de aztán rájöttem a titkára, fel kell gyorsulni ehhez az egészhez. Az egészet lendületesen kell véghez vinni, minden a sebességen múlik. Másodjára sem ment olyan jól, de már nem kezdtem el zuhanni. A negyedik próbálkozásra már elszédültem. Akkor más valamit mutatott nekem. Először azt hittem ténylegesen zuhan, de még időben szólt. Úgy tett mintha zuhanna, majd a fák lombkoronája felett egy méterrel se, hirtelen megfordult és siklani kezdett az erdő felett. Utána pár szárnycsapással újra fent volt az égen. Már éppen leutánoztam volna, de megnyitotta a kapcsolatot felém.
 - Te feljebb gyakorolj! Az erdőt maximum egy méterre közelítheted meg! Először lássuk, hogyan boldogulsz vele. 
 - Rendben. 
  Kicsit feljebb repültem, majd hagytam magamat zuhanni. Nem húztam magamhoz a szárnyaimat. Nem vártam sokat a zuhanással. Megpróbáltam megfordulni, de nem ment. A szárnyaim nem engedték. Megpróbáltam magamhoz húzni őket, nagyon nehezen ment, sőt teljesen nem is voltam rá képes. Az átfordulás viszont még mindig nem sikerült. Az egyik szárnyamat kicsit kiengedtem, mert nem tudtam már tartani, mire szép lassan fordulni kezdtem, ugyanis bele kapott a szél. Jobban ráengedtem, de hirtelen megálltam. A szárnyam az ég felé néz a másik pedig hozzám simul a levegő ereje miatt, azt is megpróbáltam valamennyire kinyitni. Sikerült és már vissza is fordultam. A fák tetejétől alig pár centire voltam. Ezt az egészet egy kilométer zuhanás közben csináltam meg. Ezt sokat kell még gyakorolnom, ha úgy szeretném véghez vinni, mint Ortus. Ezután elindultunk vissza felé, közben újra gyakorolnom kellett a hurkot. Most jobban ment, már másodjára sikerrel jártam. Gyorsan, lendületesen végig tudtam vinni és egyszer se akadtam meg. Örömömben párszor még megcsináltam, utána viszont elszédültem és inkább a szimpla repülésre figyeltem. A rétnél Ortus előre repült, megmutatta hogyan is kell biztonságosan leszállni. Nagyon lassított és sűrűn csapkodott a szárnyával, egyáltalán siklott. Után mikor már csak egy helyben volt az ereszkedés fékezése miatt csapkodott. Próbáltam követni a példáját. Nagyon lefékeztem magamat és óvatosan megpróbáltam földet érni. Így is kissé becsapódtam a földbe, mert túlságosan nagy mozdulatokat használtam mire felemeltem a szárnyaimat újra begyorsultam. De már sérülés nélkül megúsztam ezt az egészet.
  Azonnal visszamentem a hálóba, ahol az egész szakasz várt. Igazából holnap kezdődik a hazaküldés. A nem végzős kadétokat visszaküldik a családjaikhoz, csak én maradok itt. Thalia Rignot-tal megy, Lace pedig Enturin-nal ugyanis nem hajlandó visszamenni a szüleihez. Éjsötétre is ők ketten fognak vigyázni, míg ez az egész meg nem oldódik.

*Legort szemszöge*

  Aggódva figyeltem a lenti helyzetet.
 - Uram, ha megbocsát. Entera királynő - itt majdnem leestem az ágról, még hogy királynő az a boszorka - holnap fog minket visszarendelni, jobban járnánk, ha az két tünde hamarabb előkerülne. - egy katona hozta fel a javaslatot.
  A vezetőjük elgondolkodott rajta. Az ikrek felé nézett, majd megszólalt.
 - Szükségünk van a tudásodra, Merwoa.
  Ennél a névnél is nagyon meglepődtem. Vele együtt képeztek ki a varázserőnk használatára. Együtt szenvedtünk a tanár miatt, jó barátok voltunk. Igaz, neki rosszabb volt a helyzete, mert őt csak varázslónak képezték ki és akkor csak egy kiképző van, aki bárhogyan büntethet. Nekem két kiképzőm volt, így a büntetéseket jobban megúsztam, ugyanis mindkettőnek ügyelnie kellett arra, hogy a másik is tudjon tanítani engem. Amikor a vérkövet használta a katonák vezetője nem láttam Merwoa-t, pedig neki is van egy.
 - Mit kíván Parancsnok? - kérdezte és előlépett a fényre.
  Barna köpeny volt rajta, melynek a csuklyáját teljesen az arcába húzta, fentről egyáltalán nem lehetett látni az arcát. Barna, göndör haja lógott csak ki alóla. Kezében az elmaradhatatlan botját szorongatta, amit elvileg az anyjától örökölt. A bot majdnem akkora volt, mint ő maga. A tetején egy kő volt, lila és sárga színben pompázott, a bothoz még tollak voltak hozzá fogva és egyéb rongynak tűnő valami. Kicsiként még azt mondta nekem, ez a bot különbözeti meg a nomád varázslókat a többinél. Egykor a Nitens-ek is vándoroltak, ezért is van két letelepedett helyünk.
  Egy nomád varázsló család létezik még, és annak az egyik leszármazottja Merwoa. Ő is lány lett, mint a nővére és az apja utálta ezért. Mindig a fejéhez vágta, miért nem fiúnak született? Mikor elege lett belőle meg akart szökni, az anyja is biztatta erre, ugyanis féltette a férjétől, oltalmazóul odaadta neki azt a botot, mely folyamatosan vele együtt nőtt.
 - Mit tudsz a tünde varázslatokról? - kérdezte.
 - Keveset, nehezen osztják meg másokkal a titkaikat. - felelte Merwoa - De Önt jobban érdekli, hogyan is lennék képes kideríteni általuk a testvérük hol létét, nincs igazam? - bökött a fejével Alton és Lara felé.
 - Képes vagy rá?
 - Talán. A telepatikus kapcsolatokat könnyű lenyomozni. - vont vállat - De ahhoz beszélniük kell a testvérükkel.
 - Nem fogják ezt megadni neked, hűségesebbek mint gondolnád. És élve van szükség rájuk. Az egyedüli tünde ikrek, akik élnek Entera úrnő tudni szeretné ebből mi haszna származik.
  Erre Merwoa nem válaszolt semmit se. Alton-hoz és Lara-hoz ment.
 - Mi lenne, ha telepatikusan megkeresnétek a testvéreteket? - guggolt le eléjük.
  Mindketten megrázták a fejüket. Nem fogják feladni Emerisz-t és már Palkot miatt mindannyiuk megtanult hallgatni.
 - Szóval nem. - állt fel Merwoa, teljesen más lett, mint ahogyan emlékeztem rá.
  A botját az ég felé emelte és motyogott valamit. A kristály körül sötét folt jelent meg, ami egyre nagyobb lett. Azt hiszem ez egy egyszerű fájdalmat okozó varázs, akihez a sötét valami ér, valamilyen fájdalmat fog érezni.
 - Emerisz! - suttogtam, mert most a telepátia végképp nem biztonságos - Gyújtsd meg a fekete kört!
 - De az varázslat! Ilyet még nem próbáltam. - szólt vissza.
 - Ha nem próbálod meg, valamelyik testvéred fájdalmát okozod ezzel. Próbáld meg!
  A kör felé fordult. Már éppen Alton-hoz ért volna az, mikor kigyulladt. Mármint egyszer csak fellángolt, majd az egész eltűnt, mintha egy papír darabka lett volna. Az ilyesfajta varázslatok eléggé illékonyak, ha egy elemi mágus közbe szól. De mondjuk távolról lebukás nélkül csak a tűz és a levegő jöhetne szóba.
 - Gratulálok. - mondtam - Remélem nem buktunk le.
  Merwoa dühösen a Névtelenek felé fordult.
 - Dorar! Ezt mégis minek szántad?!
  Dorar is itt lenne? Akkor értem miért is rá gyanakszik, ő is tűz elemi mágus és nagyon szereti az embereket megviccelni, cseleket bevetni. Ilyesmik miatta szoktak történni.
 - Ehhez most semmi közöm nem volt! - szabadkozott - De egész jó ötlet, nem is tudtam, hogy egy két varázslat képes égni.
  Mit okoztam én ezzel. Lehet jobb lett volna, ha Dorar erről nem szerez tudomást.
 - Nem te voltál? - döbbent meg a lány, utána egy kicsit elgondolkodott - Az ikrek ereje nem ismert, így könnyen lehet az egyikük elemi mágus. Viszont nem ez a kettő itt, megéreztem volna ilyen közelségből, ha varázsolnak. A harmadiknak is itt kell lennie a közelben.
 - Húzódj beljebb! - suttogtam - Ne mozdulj meg!
  Merwoa körül nézett, ide is elvándorolt a tekintete, de nem szúrt ki. Nem láttam rajta a felismerést. Elfordult tőlünk, a másik oldalt nézte. De aztán egyszer egyszer idepillantott egy Névtelen. Az egyikük közeledni is kezdett erre, de nem látványosan. Mégis csak meglátott minket.
 - Lebuktunk! - szűrtem a fogaim között.
  Elkezdtem gondolkodni, hogyan is úszhatnánk meg ezt az egészet. A tíz katonát még egyszerű lenne átvágni és lerázni, de a Névtelenek sokkal ravaszabbak náluk. Halk neszezést hallottam magunk mögött. Az egyikük már itt van a közelben. Emerisz a testvéreit figyelte, nem is hallotta a korábbi kijelentésemet. Kell egy elterelés.
 - Ne lepődj meg! - suttogtam.
  Az övemről levettem egy fiolát és leejtettem azt. Így mindenkinek elárultam a helyzetünket, de most már mindegy, mert már így is sokan tudták. A fiola széttört és folyadék szivárgott ki belőle, ami azonnal sűrű, sötét füstté vált.
 - Maradj itt! Engem fognak követni, ha mozgást látnak. Lehetőleg maradj észrevétlen, mikor már senki sincs a közeledben húzódj beljebb és bizonyosodj meg, hogy nem látnak!
  Ezzel már amennyire csak tudtam felálltam és visszafelé mentem az ágon. A sejtésem beigazolódott, egy Névtelen volt itt alattunk nem sokkal. Észrevett, de én gyorsabb voltam. Az ágon megkapaszkodtam a lábammal elrugaszkodtam a lendület vételhez, nem engedtem el az ágat, emiatt inga módjára viselkedtem és a Névtelent lerúgtam az ágról. Megpróbáltam minél hamarabb leérni, szerencsémre a füst még nem oszlott szét. Kimentem az ág szélére és az egyik háznak a tetejét vettem célba, majd leugrottam. A tetőnek a közepe meg van emelve, így háromszöget alkot, ezért nem lehet rajta biztos ponton megállni. A gerincére érkeztem guggolásba, de azonnal tovább is ugrottam a ház elé. Mindent beborított a füst. Többen is voltak a közelemben, de senki se tartott felém. Az ikrek és Markus felé vettem az irányt, ha Markus szabad akkor biztosan nyerni fogunk, de ahhoz ki kéne szabadítanom és a füst odáig nem ér el. De van egy ötletem. Felfelé kiláttam a füstből és megpillantottam azt, amire szükségem van. Betöltöttem egy vesszőt és céloztam. Éppenséggel Hidryt legnehezebb csapdájának a kioldókötelét vettem célba. A füst újra beborította az eget, de emlékeztem merre is kell tartanom. Ezt több évig gyakoroltam, pár másodpercig látod a célt, majd mondhatni vakon találd el. Kilőttem a vesszőt, ezután suhogást hallottam. Pont a rönk útjában állok! Azonnal arrébb ugrottam, éreztem a szelet, amit a rönk elhúzása okozott mögöttem. Tompa puffanásokat és jajgatást hallottam, majd nagy recsegést, csörömpölést. Most állt meg a rönk a házamban. Azt hiszem ez jelenleg a legkisebb gondunk. De ezek szerint ez a hiba még nem lett kijavítva. Utána hallottam, nem csak ez az egy ingamódjára viselkedő rönk indult be. Körbe a faluban a fákon puffanásokat lehetett hallani.
 - Mi ez az egész?! - kiabálta a katonák vezetője - Merwoa tüntesd el a füstöt!
  Erre két ház közé mentem, ahol nem érzékeltem senkit se. Nem szeretném, ha azonnal megtalálnának. Szablyát most nem használhatok, se tőrt. Íjra korlátozódtam, ahogyan varázsolni se varázsolhatok és a telepátiám is tabu. A Névtelenek bármelyikről felismernek. A füst oszladozni kezdett, aminek egyáltalán nem örültem. A házak és az erdő között a falu peremén próbáltam haladni lebukás nélkül.
 - Hol a tünde, amelyik leesett? - tette fel utána a kérdést.
 - Nem tünde esett le. - jött elő az oldalát fájlalva a Névtelen, akit lelöktem - Én voltam az, de az egyik leugrott a másik fent maradt.
  Látta Emerisz-t, azt hittem még időben cselekszem. Felnéztem a helyre, ahol voltunk. Emerisz éppen lejjebb tartott és próbált eltűnni az ágak között.
 - Leszedem. - mondta az egyik katona és elővette az íját.
  Na azt már biztosan nem! Kiléptem a ház mögül, ami eddig takarásban tartott, már betöltöttem egy vesszőt. A katona olyan húsz méterre állt előttem. Könnyű célpont, kihúztam és oldottam. A katona fejéből állt ki a vesszőm, ő még nem húzta ki az íját. Abban a pillanatban holtan rogyott össze és a feje körül egy vértócsa kezdett kialakulni. Lehet ezzel felfedtem magamat, de Emerisz így életben maradt.
 - Merwoa! - ennyit mondott a vezér.
  Visszaugrottam az eddigi fedezékembe. Az íjamat eltettem, most már harcolni úgy sem fogok tudni. Most már csak a menekülés maradt és el nem fogok menni. A házak mögött szaladtam, Merwoa mindig mögém küldte az átkokat, nem talált el. A nagy ház felé igyekeztem, ott a második emeleten ki tudok szökni. Már éppen kiértem volna a házak közül, mikor meghallottam a vezér hangját.
 - Állj meg tünde, vagy a gyerek meghal.
  Azonnal megdermedtem. Óvatosan használtam a képességemet, igazat mond. Emerisz itt van lent, igaz nem a vezérnél, az egyik Névtelen kapta el.
 - Gyere elő és add meg magadat! - jött a következő utasítás.
  Ökölbe szorítottam a kezemet, utálom ha megzsarolnak. De most nem tehetek mást, nem szeretném ha bárkinek is baja esne. A katonák ez alól kivételt képeznek. Már így is körbevettek a Névtelenek, de kiléptem az utolsó ház takarásából. Merwoa azonnal felém küldött egy átkot, könnyedén kitértem előle, de Merwoa még nem fejezte be a varázslatot. Későn jöttem rá, hogy jelenleg visszahúzó varázsigét használt, kétszer kell kitérni előle. Későn mozdultam és eltalált az átok. A világ azonnal forogni kezdett körülöttem, nem tudtam megállni a lábamon. Minden homályos lett, aztán pedig a színek elkezdtek elsötétülni. Végül eldőltem és mély álomba zuhantam.

61. fejezet - Idegen ismerősök

*Legort szemszöge*

  Egész éjjel figyeltem Berill-t, nehogy visszaessen az állapota. A házában már rendet tettem. Mikor eltalálta az átok, akkor Berill véletlenül varázsolt, ez lehetett az oka a nagy káosznak mely kialakult. Felálltam és nyújtózkodtam egyet. Egy szemhunyásnyit sem aludtam. Berill homloka még mindig tűz forró, ezért lecseréltem rajta a borogatást. Remélem a láz nem jelent semmi rosszat. Csak végszükség esetén használom a telepátiámat, mert könnyedén magával tudna rántani és akkor már két tehetetlen tündéről kéne gondoskodni. A falnak támaszkodtam, ugyanis elegem volt már az ülésből. Senkit se szeretettem volna ilyen állapotba hozni. Mivel a főzetek itt nem érnek semmit párszor gyógyító varázslattal próbálkoztam. Nem javult tőle Berill állapota. Valaki kopogott az ajtón. Kinyitottam azt, így sem kell egy helyben maradnom. Emerisz állt az ajtó előtt, elálltam az útból, had jöjjön be.
 - Még mindig nem kelt fel? - kérdezte.
 - Nem. - ráztam a fejemet.
 - Egész éjjel itt voltál?
 -  Igen.
 - Itt maradok addig pihenj, rád bármikor szükség lehet. - vetette fel az ötletet Emerisz.
 - Köszönöm, Emerisz. Pár óra múlva visszajövök. Lehetőleg, ha Lara be is jön, ne maradjon sokáig. Ne lássa a tanárát ilyen állapotban.
  Átmentem a házamhoz és gondolkodni kezdtem mit is tehetnék a jelenlegi helyzetben. Berill nem maradhat túl sokáig ilyen állapotban. Talán újra beszélnem kéne a felmenőimmel. Már biztosan találkoztak ezzel az átokkal és van egy olyan sejtésem tudják hogyan kell segíteni azon, akit eltalált egy ilyen varázslat. A jegyzetfüzetem után kutattam. Tízszer néztem körbe a házban, mire megtaláltam az asztal közepén. Néha nagyon figyelmetlen vagyok, ami egyre jobban meglep engem. Nem szoktam ennyire szétszórt lenni. Amint megtaláltam a könyvet leültem az ágyra és folyamatosan lapoztam azt. Szerencsémre most a könyv elején volt az ábra. Jobb lenne, ha minden rendszerezve lenne, de ezt egy varázsló családnak elmagyarázni lehetetlen. A szimbólumok hamar meglettek és újra abban a sötét teremben voltam, mint múltkor. Semmi se változott, az árnyak hamar felfigyeltek rám.
 - Most mi a látogatásod célja Etron? - kérdezte a nagyapám.
 - Egy ismert átoknak a gyógyításáról szeretnék kérdezni.
 - Melyik átokra gondolsz? Több ezret ismerünk.
 - A kínzó álmok átokra. Remélem tudtok segíteni.
 - Azt az átkot Tekkern-ék találták ki. Keveset tudunk róla. Valakit eltalált?
 - Igen.
 - Mi történt vele?
 - Van bármi külső nyoma az átoknak?
 - Jártál az elméjében?
  Folyamatosan záporoztak a hasonló jellegű kérdések. Mivel kevés az információ erről az átokról, nagyon megörültek az új tapasztalatnak.
 - Elájult és lázálmai voltak, nincs külső sérülés, és igen jártam az elméjében.
 - Elég legyen a kérdésekből! - kiáltott fel a nagyapám - Etron meg fogja osztani az emlékeit, de először mi segítsünk neki. Az átok amiről beszéltél roppant veszélyes - fordult felém - az elmét támadja először. Ha nem segítesz rajta szinte azonnal akkor biztos a halála.
 - Az elméjét megszabadítottam az átoktól.
 - Még nincs túl a nehezén, ugyanis az átok még utána is hat. Mindig rossz emlékeket idéz fel és szinte lehetetlen felébredni. A legtöbben belerokkannak a sok szörnyű emlékbe. A Névtelenek ezért is élik túl általában, őket minden nap szembesítik a rossz emlékekkel és megtanultak küzdeni ellene, ahogyan te is.
 - Szóval még egyszer be kell mennem az elméjébe?
 - Igen, de nagyon vigyázz, könnyen magával ránthat a saját emlékeibe az áldozat.
 - Rendben ügyelni fogok.
 - Még valami Etron.
 - Igen?
 - Kérlek tedd az emlékeidet a könyvbe.
 - Persze, várjatok pár percet.
  Visszaléptem a valóságba. Az őseim rá fogják magukat vetni az emlékeimre, mint általában. Néha nem is tudom mi a fontosabb nekik a család vagy a tudás. Mondjuk inkább nem akarom tudni erre a választ még a végén rossz néven veszik és nem segítenek többet. Az emlékeimet elraktároztam a könyvbe, had örüljenek neki. Bár szerintem az összes ilyen eset emlékeit elraktároztam benne, szóval nem értem mire fel ez a nagy bezsongás. Talán azért, mert most egy tündét talált el? Hagyjuk, mégis kiértheti a szellemek céljait? Valaki kopogott az ajtómon. A jegyzet füzetemet becsuktam és az asztalra dobtam, úgy is sérthetetlen szóval nem kell félteni.
 - Szabad! - kiáltottam.
  Alton jött be, az arc kifejezése komoly volt.
 - Berill állapota nem változott. - mondta, gondolom az öccse kérésére - Argot hívat. Szeretné, ha elmondanád mi is pontosan ez az átok.
 - Rendben megyek. - álltam fel az ágyról.
  Ha Merko vagy Shina jött volna be, lehet elkezdek veszekedni, hiszen tegnap már elmondtam mi is ez az átok. De Alton még fiatal, akarom mondani fiatalabb, mint én. Kiment a házból. Ittam egy keveset, bekaptam pár falatot és már indultam is a nagy házba. Minél előbb szeretnék túl esni ezen az egészen, hiszen már tudom hogyan segíthetnék Berill-en. Kevesebben voltunk, mint gondoltam. Mondhatni azok voltak itt, akik általában a gyűléseken részt szoktak venni. Egyedül Berill hiányzott.
 - Szokás szerint utolsó? - kérdezte Merko.
 - Vannak olyan szokások, amiket nem tud levetkőzni az ember. - hagytam rá - Az átokról szeretnél többet tudni? - fordultam Argot felé.
 - Igen, elmondanád pontosan mi is ez, és hogy ki tehette?
 - Nagyon nagy sajnálatomra mindkettőre van válaszom.
 - Ezt miért sajnálod? - nézett rám kérdőn Shina.
 - Ha odaérek rájössz. Magát az átkot kínzó álomnak is szokták becézni. Az ember legrosszabb álma elevenedik meg vagy a legnagyobb álmod a visszájára fordul. Ez egyéntől függ, kérdés melyik riaszt meg jobban. Az átok az elmét támadja először, ott ketté válik az egyik a rossz emlékeket, álmokat erősíti fel, míg a másik elnyomja a jókat. Nehezen lehet tenni ellene, eddig csak telepaták tudtak azokon segíteni, akiket eltalált ez az átok. Azonban pár ember és pár tünde képes magától legyőzni ezt az átkot, de ezt csak pletykákból, mesékből hallottam. Még nem láttam ilyet.
 - Kikről szóltak a pletykák? - vált kíváncsivá Hidryt - Nem lehetnek átlagosak, ha ők képesek legyőzni, de egy tanult varázsló még most is az életéért küzd.
 - A Névtelenek voltak.
  Senki nem szólalt meg. Igen a tündék kirekesztik azokat, akik csatlakoznak ehhez a szervezethez.
 - És ki használta?
 - Ez a másik rossz hír. Ennek a varázslatnak, azért nem tudják a rendes ellen átkát, mert a varázslatot kitaláló család nagyon őrzi a titkát.
 - Ne kertelj Legort, ki volt az?
 - A Tekkern család találta ki. Így két személy jöhet szóba, Entera vagy Niliva. De a távolság miatt Entera-ra tippelek. Niliva még nem ennyire erős.
 - De Entera meghalt, hiszen a Krentan elpusztult. Nagy eséllyel miatta, sokszor lépte át a természet szabta határokat. - állt fel Shina.
 - Ez nem biztos, igaz Legort? - nézett rám Argot.
 - Ha eltanulta a varázslatot, vagy magától rájött miként kell használni akkor bárki lehet. De nagy erejűnek kell lennie, mert a faluból senki sem lenne erre képes és más itt élő, aki ismeri a Tekkern családot nincs.
 - Magyarán nagy eséllyel Entera tette. - csapott az asztalra Shina.
  Utálja Entera-t, amit teljes mértékben megértek, mert ugyanannyira kedvelem őt, mint ő engem. Kölcsönösen el szeretnénk tenni a másikat láb alól.
 - Min gondolkodsz Legort? - kérdezte Merko, miután több perce nem szólaltam meg.
 - Semmi különösön. - hazudtam - Azon hogyan élhette túl Entera a Krentan-on történteket.
 - Van egy fontosabb kérdés is. - nézett körbe Shina elvéve Argot-tól a vezetést - Honnan tudta hol vagyunk? Legort van erre bármi ötleted, hiszen jelenleg te értesz közülünk a legjobban a mágiához.
 - Öhm, erre nincs tippem. - hazudtam újfent - Talán ismerte a terveket, hova is indultunk pontosan.
 - De nem oda érkeztünk, ahová szerettünk volna. - érvelt Merko.
 - Elég legyen a találgatásból! - emelte fel a hangját Argot - Valaki ránk talált ennyi a lényeg, hogy kicsoda és hogyan az már mellékes. Valahogyan tudunk védekezni a varázslat ellen? - nézett rám.
 - Kell egy közvetítő csatorna ekkora távolságnál. - feleltem - Anélkül nem képes ránk támadni.
 - De akkor elsőre hogyan járt sikerrel? - kanyarodott vissza Merko az előző témához.
 - Nem tudom. - ráztam a fejemet, pedig volt rá tippem.
 - Akkor lehet esély egy újabb hasonló jellegű varázslatra. - mondta Argot és rám nézett.
  Egy pillantás volt, de annyit üzent a tekintete, hogy lehetőleg ne most buktassam le magamat. Nem is terveztem, de nehéz olyan magyarázattal előállni, amit nem követ azonnal a lebukásom. Mondjuk valamennyire igaza van Argot-nak, jobb ha fel vagyunk készülve egy hasonló esetre. Hirtelen berontott Lara a házba.
 - Berillnek, valamilyen rohama van, folyamatosan rángatózik. - lihegte - Emerisz mindent megpróbál, de még nincs semmi eredménye.
  Azonnal elindultam a házhoz. Futottam, lehet már így is késő lesz. Nem kellett volna a gyűléssel foglalkoznom. Azonnal ide kellett volna jönnöm. Igaza volt Lara-nak, Berill szörnyen festett.
 - A láza nem megy lejjebb. Mindent megpróbáltam, de semelyik főzet sem hat rá. - mondta Emerisz.
 - Egy átkot nem lehet főzettel kezelni. - vetettem oda kurtán - Majd később elmondom miért nem.
  Azonnal megpróbáltam belépni Berill elméjébe. Sikerrel jártam. Sokkal másabb lett tegnap óta. Minden sötét volt és rossz emlékekkel teli. A rács maradékát véltem felfedezni, tehát nem teljesen sikerült eltüntetni azt az elméjéből. Egyre nehezebben haladtam az elméjében, a belső részek teljesen el voltak zárva azokkal a rácsokkal. Azt hittem a két gömb pusztulása után mindennek vége. Mikor a rácsokhoz értem azok kettérepedtek és eltűntek. Mikor végre bejutottam megláttam Berill-t. Az elméje közepén volt és ott ült magában. A térdeit felhúzta és átkarolta, a fejét a térdein pihentette. Fiatalabb, mint a valóságban.
 - Berill? - szólaltam meg, mire felém nézett.
  Egy tizenhat éves lány nézett vissza rám, az érett nő helyett, aki Berill volt.
 - Rád vártam. - mondta halkan - Gyere nyugodtan közelebb.
 - Mi ez az egész? Úgy volt kint találkozunk, miután magadhoz tértél.
 - Bocsáss meg, de a szavamat meg kell most szegnem. - nézett előre a semmibe és az arcáról könnyek gördültek le - Már nem térhetek vissza az élők közé.
 - Dehogy nem, most itt vagyok és segíthetek. - erősködtem - Lara nem lehet meg tanító nélkül és az egész falunak szüksége van rád. Te vagy az egyedüli képzett varázsló.
 - Ez hazugság. Kérlek, legalább az utolsó perceimben ne hazudj. - nem nézett még mindig rám - Te erősebb varázsló vagy nálam. Hogyan hívjalak? Quercus Legort-nak, Falto Etron-nak, vagy esetleg Nitens Daren-nek?
  Megdöbbentett a kérdés. Honnan ismeri mind a három nevemet?
 - A Legort-ot megszoktad, szóval hívj úgy. - feleltem - Honnan jöttél rá?
 - Sehonnan. - rám nézett a szemei csillogtak a könnytől - A Halál mondta meg.
 - Találkoztál a Halállal? De az lehetetlen, haldoklóért nem jön el, csak ha meghaltál. - ellenkeztem.
 - A legtöbb esetben ez igaz, de most másért jött. Már egy napja vagyok ilyen állapotban és jött meggyőzni, hogy hagyjam ott az életet.
 - Ne tégy neki szívességet! Miért hagynád itt az életet? Sok mindent el lehet még érni és sok munka vár még ránk. Segítened kell!
 - Entera küldte a varázslatot, viszont ezt neked szánta nem nekem. - az előbbi mondataimról nem vett tudomást - Már mindenkit elveszítettem. És az átkot se tudom magam alá gyűrni.
 - De! Le tudod győzni. Segítek és minden rendben lesz!
 - Elkéstél. - válaszolta és a ruhaujjával letörölte az arcáról a könnyeket - Már meghoztam a döntésemet. Pár perccel korábban kellett volna érkezned. Az emlékek, amiket felhozott az átok, túl mély sebet ejtettek, ha fel is ébredek már nem lennék az aki. Inkább így maradjak meg az emlékeitekben. Most menj! Lara-nak mondd el, hogy a tanára nem volt elég erős ez ellen az átok ellen.
 - Nem, maradok! - jelentettem ki.
 - Dehogy maradsz. Ha még akkor is az elmémben vagy mikor meghalok, akkor te se úszod meg élve. Kérlek hagyj békében elmenni, nekem már nincs több dolgom.
 - Még hogy nincs dolgod! - hördültem fel.
 - Nitens Daren! - nézett rám dühösen, meglepődtem, egyedül anyám hívott így és ő is csak akkor, ha valami rosszat csináltam - A Halál megmutatta a lehetséges jövőket. Egyikben sem szerepelek. Nekem itt a vége. Lehet, ha most meg is menekülnék valami két napon belül megölne. Vagy most vagy később. Még van választásom. Inkább most. Add át az üzenetemet Lara-nak és vedd át az ikrek tanítását. Viseld gondjukat és tanítsd őket arra, amire én nem voltam képes.
 - Te jobb tanár vagy nálam.
 - Ígérd meg, hogy megteszed.
 - Megígérem. - mondtam.
 - Most tényleg menj! Van pár perced.
 - Viszlát Berill - köszöntem el - Sosem fogja Lara megbocsátani a döntésedet.
 - Te se fogod. - ezzel elfordult és újra a térdére hajtotta a fejét.
  A vállai mozogtak és a földre cseppentek a könnyei. Sírt valami miatt. Megfordultam és elmentem. Nem bírtam hátra nézni. Amíg kifelé tartottam szembe jöttek velem az emlékei. Mindegyiken boldog volt, aztán jött egy váltás és utána már alig mosolygott. A legszívesebben visszafordultam volna és kiráncigáltam volna. De ha a Halál megmutatta a jövőt és nincs rajta, akkor igaza van. Ha nem most akkor napokon belül fog meghalni. Az ő választása volt. Nehezen hagytam ott. Nem szerettem volna hagyni őt meghalni. Azt mondta előbb kellett volna jönnöm. Azon a pár percen múlt minden? Ez is miattam van, mint általában minden haláleset a közelemben. Mikor kinyitottam a szememet rögtön leellenőriztem Berill pulzusát. Nagyon gyenge volt és szabálytalan. Pár másodperc múlva már nem is éreztem semmit se. A szeme nyitva maradt így lecsuktam azt. Az ajtó felé fordultam, ahol sokan köztük Lara is, várták az eredményt.
 - Sajnálom Lara - kezdtem - De az átok győzött. Berill már nem tudta maga mögött hagyni.
 - Nem, nem, nem! - az utolsó szót már sikította.
  Berill-hez rohant volna, de nem engedtem. Magamhoz szorítottam, először ellenkezett, majd zokogni kezdett. Teljesen maga alatt volt. Arané is a házban volt. Elvitte Lara-t a halott tanítója mellől.
 - Tényleg ez történt? - nézett rám Argot, aki szintén itt volt.
  Körbe néztem. Sokan voltak itt, a gyűlés részt vevői között pár ismeretlen arcot véltem felfedezni.
 - Ha pár perccel előbb jöttem volna, még életben lenne. - feleltem szárazon - Maga választotta a halált, ugyanis az nála járt és megmutatta neki a jövőt. Egyikben sem szerepelt, de csak azért nem mert elkéstem. Ha előbb jöttem volna, akkor ezt az egész helyzetet nem kéne elmagyarázni Larának.
  Mindenki meglepődött a kitörésemen, de nem törődtem velük. Átvágtam a tömegen és a házam felé vettem az irányt. Nem Argot-ra voltam dühös, hanem inkább magamra, mert nem jöttem azonnal ide, miután megtudtam mit is kéne tennem. Ezt nagyon elhibáztam. Ledőltem az ágyamra és a hátamra fordultam. A fejemet fogtam az egész miatt. Csakis én tehetek a haláláról. Ezen nincs mit szépíteni. Entera csak egy eszköz volt, az én tétlenségem ölte meg. Entera csak úgy tudta ezt az egészet véghezvinni, ha a kezében volt vagy Markus vagy Nili fegyvere. És én Nili fegyverére tippelek. Akkor ők ketten valahogyan túl élték a Krentan-t. Most már elegem van Entera-ból, ha megtalálom megküzdök vele és megölöm.

*Anna szemszöge*

 A reggeli terepgyakorlat. Friss szellő fúj az arcomba és a szemembe szállnak az apró hajszálak. A karom még mindig fel van kötve, pedig már igazán jobban van. Így nem vehet részt a terepgyakorlaton, csak megfigyelőként vagyok itt. A sérülés miatt nem vehetek részt a közelgő versenyen. Nem kellett volna annyira figyelmetlennek lennem. Legort keveset aludt, jelenleg éppen fáradt. Berill-re vigyáz, mert történt vele valami. Többet nem osztott meg velem, ha megpróbáltam beszélni vele hamar lerázott. A többiek majd megszakadtak azon a pályán, amit tegnap építettek fel. Egy igen nehéz részén gyakoroltak. Valahogy Endrees tűnt rajta a legügyesebbnek. Pár kör után Lace is belejött ebbe az egészbe. Kicsit oldalra döntöttem a fejemet, hogy a hűs szellő még jobban belekapjon a szabadon hagyott tincseimbe. Valamiért most jól esett ez a szellő. Becsuktam a szememet és elkezdtem álmodozni a jövőről. Megpróbáltam elképzelni milyen is leszek, mikor már nem másoktól fog függni a sorsom. Olyannyira belemerültem, hogy észre se vettem mikor elaludtam.
 - KADÉT! FELKELNI! - erre ébredtem és ijedtem legördültem a faágról, amin aludtam.
  Magamat is meglepve két lábra érkeztem és kis híján orra is buktam, de a még nem sérült kezemmel még időben egyensúlyoztam magamat és sikerült vigyázzba állnom. A szakaszom az őrnagy mögött állt és próbálták visszafojtani a nevetést a kétbalkezességemen és az őrnagy paprika piros fején. Lehet nem volt jó ötlet elaludni. Pedig nem direkt csináltam, véletlen volt az egész.
 - Elnézést uram. - mondtam halkan, nem mertem felnézni, mert féltem még a végén elnevetném magamat.
 - Elnézést?! ELNÉZÉST? Terepgyakorlat közben aludt el! - kelt ki magából - A hét végéig fel van mentve, de az nem engedélyezi a szunyókálást! Jövő héten megnézzük mennyire lesz kedve hozzá.
  Ez nem jelent jót. Akkor a jövő héten fogom megkapni a büntetést?! Miért aludtam el?
 - Értettem uram. - motyogtam.
 - Most mehetnek reggelizni, délután kiderül kik mehetnek az erődök közötti versenyre.
  A szakasz nagyon gyorsan tűnt el a pályáról. Mikor biztonságos távolságba értünk kitört belőlünk a nevetés. Ennyire még sosem húzta fel magát az őrnagy, viszont az arckifejezése miatt előbb kezdünk el nevetni, mint a büntetésen rágódni. Jó kedvvel mentünk fel az ebédlőbe. Elméletileg a mai nap fog átjönni egy tanár a Kívülállóktól. Kíváncsi vagyok milyen órát fog tartani nekünk. Aztán meg arra mi is lesz ennek az egésznek az eredménye.
  Reggelire újra valamivel megkent kenyeret kaptunk egy ízetlen löttyel párosítva. Értem a gazdaságunk nem éppen a virág korát éli, de mégis mi van a kenyéren? Szerintem ezt még senki nem tudta vagy merte megfejteni. Lehet, ha megtudnánk akkor inkább éheznénk, mint sem megennénk ezt a valamit. A többiek rögtön befalták az egészet, gondolom a terepgyakorlat miatt nem érdekelte őket különösebben mi is van a kezükben, csak annyira, hogy ehető legyen. Mivel nem vettem részt a terepgyakorlaton meg se éheztem, így a reggelimet Tizon-nak adtam, akinek ez a kis szelet kenyér vajmi keveset ér.
  A teremben elővettem a füzetemet és gondolkodtam, mit is írjak bele. Végül inkább hagytam, úgy is kiderül az óra elején. Meglepetésünkre a tanárunk pontosan érkezett őt pedig egy idősebb úr követte. Az arcától egészen a nyakáig egy seb húzódott végig. Már régen összeforrt, de ezek szerint katona volt valamikor. Felálltunk az üdvözlésére.
 - Leülhetnek! - mondta az idős katona - A Kívülállóktól jöttem, de ezt gondolom már kitalálták. Ma a stratégiáról szeretnék órát tartani.
  A tanárunk a hátsó sorba ült le, gondolom csak szeretné megfigyelni az órát. Mindenki feszengve ült a helyén.
 - Szóval, akkor kezdjük is. Mi is pontosan az a stratégia? - tette fel az első kérdést a tanár.
  Denrick szokásához híven azonnal jelentkezett, a tanár pedig felszólította.
 - Katonai tudomány, a csapatok hadműveleteinek megtervezésére és végrehajtására, illetve egy ilyen terv a győzelem céljából. - hadarta Denrick.
  Olyan érzésem volt, mintha felolvasott volna egy szöveget. Valami hasonlót lehet összetudtam volna kaparni, de ilyen pontos fogalmat soha. Tudta volna előre mi lesz a mai órán és direkt bemagolta? Még ezt is le tudnám képzelni róla.
 - Helyes. - tudta le ennyivel a tanár - Ezzel a tudománnyal, ahogyan a társuk is kifejezte, fogunk foglalkozni a következő pár órában.
  Nem is annyira dög unalmas téma lesz, mint ahogyan vártam. Erről a témáról mindig is többet szerettem volna tudni, hiszen szeretek terveket szőni. Figyelmesen hallgattam az előadását a tanárnak, közben folyamatosan jegyzeteltem. A ceruzám hegye teljesen elkopott az első óra után, így meg kellett hegyeznem. Mivel nem hoztam magammal hegyező kést valakitől kölcsön kellett kérnem.
 - Szerintetek milyen a tanár? - kérdezte Rig, mikor már mindkét felnőtt elhagyta a termet.
 - A lényeget mondja el és a nem fontos dolgokat kihagyja. - mondtam, de most a ceruzám hegyezése jobban lekötött, ezért hosszabb választ nem adtam.
 - Semmi különös nincs benne. - vont vállat Lace is - Ne keress ott ellenséget, ahol valójában nincs.
  Mindeki Lace-t figyelte, ugyanis nem szokott ilyeneket mondani.
 - Mi van? - kérdezte - Egyszer mondok egy ilyet és mindenki sokkot kap?
 - Igen. - válaszolták a többiek.
 - Nem kell aggódni miatta. - szállt be a beszélgetésbe Denrick is - Ha csak hátráltatni szeretne minket, akkor miért oktatna a stratégiáról? Most komolyan, eddig nem vettük tüzetesebben a témát.
 - Barátaidat tartsd közel magadhoz, ellenségeidet még közelebb. - vágta rá Rig - Akkor se tetszik nekem ez az egész.
 - Rendben, akkor figyeld meg, de minket ne sodorj veszélybe. - mondta Thalia - Ha igazad lesz, akkor segítünk bizonyítani, de nagy eséllyel semmit se fogsz találni. Ne felejtsd el, csak egy kis hiba miatt is elküldhetnek, a múltkori miatt most kétszer annyira figyelnek minket, mint eddig.
 - Magyarán mi vagyunk jelenleg a legtehetetlenebb szakasz ebben az erődben. - sóhajtott Rignot.
 - Ezt nem mondanám. - le tettem a ceruzát és visszaadtam Endrees-nek a hegyező kését - Végtére is mi már megszöktünk egy Kívülálló börtönből és meg is szöktettünk két embert egy hegyen található cellából, melyet négy madár alakváltó őrzött. E téren mindenkinél nagyobb tapasztalatunk van. Szóval, ha újra hasonló helyzetbe kerülnénk akkor az itt lévő szakaszok közül mi oldanánk meg a legkönnyebben ezeket az akadályokat. Ezeket is vedd figyelembe.
 - Igazad lehet. - vakarta meg a fejét.
 - Jönnek! - szólalt meg Amber, aki eddig az ajtónál állt.
  Mindenki visszament a helyére és felkészült az órára. Ha tényleg az újraegyesülést fontolgatják a népeink, akkor ez a legbizalmatlanabb időszakunk mind közül. A két fél igyekszik felkészülni arra az esetre is, ha netán a másik átverné őt, de közben ezeket az intézkedéseket próbálja titokban tartani előle.
  A második óra közepe lehetett, mikor érzékeltem valamit Legort-nál. Remélem nem olyan fontos, most az óra kivételesen jobban érdekel. Megpróbáltam kizárni ezt a zavaró tényezőt, de nem jártam sikerrel. Végül egy megnyitottam a kapcsolatot és elkezdtem beszélni Legort-tal.
 - Mi történt? - kérdeztem.
 - Berill ma reggel meghalt az én hibámból. 
 - Mi történt? Nem mondtad, hogy valaki haldoklik. Semmit se mondtál erről tegnap. 
 - Akkor még nem tudtam mekkora a baj. Tegnap eltalálta őt egy átok és nem megfelelően kezeltem. 
 - Mindenki hibázik Legort, ezt nem szabad magadra venned. 
 - De erről tényleg csakis én tehetek! Mikor megtudtam mivel menthetném meg, nem azonnal mentem segíteni, hanem részt vettem egy gyűlésen. Ha pár perccel korábban érkezem Berill-hez még most is élne. 
 - Mondd el rendesen mi történt, mert ebből az egészből alig értek valamit!
 - Tegnap lepattant rólam egy átok. Mármint a pajzsról, amit esténként létrehozok magam körül a hasonló esetek miatt. Felébredtem rá és hirtelen sikítást hallottam. Berill-t találta el helyettem. Azonnal odasiettem, már korábbról ismerem ezt az átkot. Az elme két pontjában ver gyökeret és azt a két gyökeret egyszerre kell elpusztítani. Idáig minden rendben is ment. Utána azt hittem már csak fel kell ébrednie Berill-nek. De tévedtem. Az őseim szerint kell még utána egy plusz támogatás, ami felkelti őket, mert kevesen tudnak maguktól visszatérni. Amint megtudtam ezt átmentem volna hozzá, de egy gyűlésre hívtak. A gyűlésre mentem nem pedig Berill-hez. Ez volt a második tévedésem. A gyűlés közepén Lara rohant be, hogy Berill-nek valamiféle rohama van. Abban a pillanatban jöttem rá a hibám súlyosságára. Bármennyire is siettem segíteni rajta, azt mondta már nem lehet. 
 - Beszéltél Berill-lel? 
 - Igen, ugyanis akkor még életben volt. Azt mondta a Halál mindent megmutatott neki a jövővel kapcsolatban. Azt mondta öt perccel előbb megyek és még változott volna a jövő, de addigra mire odaértem a jövő megszilárdult és Berill nem szerepelt benne, ami azt jelenti valahogyan pár napon belül életét vesztette volna, és inkább most halt meg mikor biztos benne. Nem szeretett volna rettegésben leélni azt a pár napot. 
  Nem szóltam hozzá a történethez. Legort-nak nagyon rossz napja van és még csak alig kezdődött el.
 - Figyelj rám Legort. Erről nem csak te tehetsz a körülmények pont annyira hibásak, mint te. Maga az átok, a tudatlanság, a gyűlés, ez mind csak körülmény. Hiába is szeretnéd nem tudsz mindenkit megmenteni. Hiába kezdtél új életet, akkor is mindig lesznek olyan halálesetek melyeket nem tudsz megakadályozni. Mindenkinek van egy feladata az életében, sokan sorsnak hívják azt, ha az befejeződött akkor az életben már nincs dolga. 
 - Anna, nem egy Erdőszellem határozza meg a sorsodat! Vagy ha igen akkor szívesen elbeszélgetnék vele. Nem mindenkit menthetek meg, ezt elfogadom, de Berill halála csakis az én hibám. Azt mondtad körülmények. Az átkot nekem szánták, nem neki, a tudatlanság pedig, előbb is segítséget kérhettem volna az őseimtől, a gyűlés és Berill között kellett választanom és én mégis a gyűlésre mentem ahelyett, hogy segítettem volna rajta. Minden az én hibám. 
 - Rendben. Minden a te hibád! Ezt akartad hallani?  - akadtam ki én is - Mindenben igazad van. Azonban nem időzhetsz le nála több napig. Igen, meghalt és ezzel vége. Már nem tudsz segíteni rajta azzal, hogy sajnálod az elmulasztott lehetőségeidet, de ezt te is tudhatnád! Ahogyan a szokásaitokat ismerem lesz temetés. Készíts valamit arra, utána pedig zárd le magadban ezt az egész ügyet. 
 - Ti hogy vagytok képes ilyen hamar túllépni egy haláleseten? - kérdezte Legort.
 - Egyszerű. Minket folyamatosan üldöztek és még a mai napig üldöznek. Nincs időnk a gyászra ugyanis az élőkkel kell törődnünk a halottan már nem segíthetünk. Tiszteljük mi az elhunytakat, de nem ragadhatunk le náluk, mikor olyan sokan vannak még életben. Az élőkre koncentrálj, azokra akiken segíthetsz. Most mennem kell mert órám van. Kérlek fogadd meg a tanácsomat, engedd el Berill-t!
  Megszakítottam a kapcsolatot. A második órának már vége van. Akkor valakitől el kell kérnem a jegyzeteit. Lace-hez fordultam, de ő éppen békésen aludt a székében.
 - Denrick! - szóltam neki - Kölcsön tudnád adni a jegyzeteidet?
 - Majd délután. Az órán nem sikerült mindent leírnom, szóval most fejből próbálok mindent összeszedni.
 - Szerinted hány oldalt hegyjak ki a füzetben?
 - Úgy hatot, talán hetet.
 - Hatot vagy hetet? De hiszen csak húsz percig beszéltem Legort-tal.
  Hogy képes valaki hat-hét oldalt ledarálni húsz perc alatt? Tömény egy tanítás lesz ez a mai.
  A maradék három órán teljesen lezsibbadt a fejem. A kezem görcsbe rándult a sok írástól és szinte teljesen eltüntettem a ceruzámat a sok faragás miatt. Fáradtan majszoltuk el az ebédünket. Egész végig Legort történetén tanakodtam. Tényleg hibás valamennyire, de nem kellene ennyire magára vennie. Berill döntött a halál mellett még élhetett volna pár napot. Ma viszont nem szeretnék az ő lelkével is foglalkozni. Most fog kiderülni ki mehet és ki nem a versenyre. Szólnom kellene Zyndane-nek, hogy ma nem fogunk gyakorolni. Legort nem fog eljönni, meg se kell kérdeznem. Holnap lehet jobban lesz, de a mai napon inkább nem hagyná el a falut. Gyorsabban befejeztem az ebédet a többieknél, majd a két madár alakváltó keresésére indultam. Az elméjüket hamar érzékeltem és megpróbáltam az alapján megkeresni őket. Az erőd tetején lehetnek. A külső lépcsők teljesen felvittek a tetejére, de a középsőnek még előtte vége szakad, így a külső mellett döntöttem. Az az erőd másik oldalán van. Közben megpróbáltam elérni Zyndane elméjét, vele szívesebben társalgok, mint a férfivel. A lépcsőhöz érve végre Zyndane-vel is tudtam beszélni.
 - Ma Legort nem tud jönni. - mondtam azonnal.
 - Mégis milyen fontos dolga van? 
 - Reggel meghalt egy barátja.
 - Ó, nem tudtam. Rendben, akkor a mai napra szabad vagy, úgy is hallottam sok tanulnivalót kaptatok a holnapi napra. 
  Megszakította a kapcsolatot. Nos azt hittem személyesen szeretne velem beszélni, de ha nem akkor nem erőltetem. Lefele mentem a lépcsőn és reménykedtem, hogy nem fogok elkésni terepgyakorlatról. Még jobban meg fog dolgoztatni a jövő héten, ha még kések is. Épphogy csak leértem. Lihegve álltam be a sorba. Az őrnagy szerencsémre utánam érkezett, így nem látta a sietségemet. Emiatt már nem adhat plusz büntetőmunkát. Mindenki feszülten várakozott, hiszen kíváncsiak voltunk, kik lesznek azok, akik bekerülhetnek az erőd csapatába.
 - Majd csak az óra végeztével mondom el ki lehet az esélyes. - jött elénk az őrnagy - És Lynx, ne merjen még egyszer elaludni!
 - Értettem uram.
  A többiek még mindig azon a hosszú pályán gyakoroltak. A felhőket figyeltem és próbáltam kitalálni milyen alakjuk van, aztán a sok sok alakból összetettem egy-egy mesét. Nagyon unatkoztam, mert egyébként eszembe se jutna ilyesmivel foglalkozni. Hirtelen felültem. Két idegen van a közelben. Gyorsan próbáltam bemérni mennyire is közelről érzékelem. A tündékhez vannak közel. Nem alakváltók és nem is alakmásolók. Próbáltam beszélni Legort-tal, de nem sikerült. Szólnom kell Katret-nek, lehet még ketten jöttek át erre a bolygóra.
 - Uram! - mentem az őrnagyhoz - Feltétlen beszélnem kell az Ezredessel, elengedne kérem?
 - Mi beszélni valód van vele? - kérdezett vissza.
 - Valami furcsát vettem észre, mintha két idegen lenne az erdőszélen.
 - Rendben beszéljen vele, úgy sincs különösebb dolga idelenn.
 - Köszönöm uram!
  Gyorsan mentem Katret irodája felé, és közben próbáltam elérni Legort-ot. Az iroda előtt sikerrel is jártam.
 - Mit szeretnél Anna? 
 - Két idegent érzékelek, akik nem tündék. 
 - Igen, tudok róluk. 
 - És miért nem szóltál?!
 - Bocsi éppen Argot-nak jelentettem. Ne gyertek a közelbe, míg azt nem mondom biztonságos. Minden kapcsolat szűnjön meg közöttünk és lehetőleg csak a legnagyobb vészhelyzet esetén keress csak fel.
 - Rendben. 
  Kopogás nélkül léptem be az irodába. Éppen itt volt a két madár alakváltó is. Ez így pont tökéletes, hamarabb fogunk tudni mindenkit értesíteni.
 - Két idegen jött a bolygóra. - jelentettem ki - A tündék is tudnak róluk, azt kérték lehetőleg ne mutatkozzunk.
 - Biztos vagy benne Anna? - kérdezte Katret.
 - Legort is megerősítette. Azt mondta ne keressem őt telepatikusan, csak rendkívüli vészhelyzet esetén.
 - Zyndane, Ortus értesítsétek a madár alakváltókat és a Kívülállókat. Mi ketten Annával a közeli Erődöknek szólunk. Lehetőleg mindenhova jusson el időben a hír.
  A két madár alakváltó azonnal útra kelt, ahogyan én is. A központi erődbe tartottam, de nem madárként és nem is állatként. Az utazó fákat használtam a karom miatt. A portást már ismertem, azonnal felszaladtam a fa legeslegtetejére, ahol egyszer összegyűlt a vészhelyzettanács. Mintha újra ugyanaz történne. Mikor végre felértem megszólaltattam a gongot. Hangos volt, de biztosan nem hallották meg az erdőszélen. Tíz percen belül nagyon sok vezető gyűlt össze.
 - Hölgyeim és uraim, - kezdtem a beszédemet - elnézésüket kérem emiatt a gyors gyűlésért, de fontos hírt hozok a Keleti Erődből. Két idegen jár az erdő határán, nem alakváltók, nem alakmásolók. A Kívülállókhoz és a madár alakváltókhoz már küldtünk követeket. A tündék azt kérték ne lépjünk velük kapcsolatba, majd ők megpróbálnak mindent elintézni.
  Miután végeztem a mondandómmal, azonnal munkához látott a tanács. Követeket küldtek a többi erődbe és mindenhol elkezdődött a visszahúzódás. Mármint az incidenshez közel lévő falukat teljesen kiürítik és máshol szállásolják el őket. Egy jóval távolabbi helyen, de mást nem tudunk tenni. Az én szülőfalum is erre a sorsra jutott. Visszaküldtek a Keleti Erődbe, azzal az üzenettel, hogy egy valaki mindig figyelje a tündéket, de legyen óvatos, nem szabad lebuknia.
  Az Erődbe visszaérve átadtam az üzenetet Katret-nek. A hálószobákba küldtek a többiekhez. Ott mindenkinek elmagyaráztam a helyzetet, mondták őket a hír hallatán azonnal felküldték ide. Csak az idősebbek maradtak lent ők is a nyomok eltüntetése miatt. A tündék érkezésénél nem volt ekkora felhajtás. Az erődök közötti versenyt lemondták, most a lebukásunk elkerülése az első feladatunk. Ilyenkor a bevett eljárást kell követnie mindenkinek.

*Legort szemszöge*

  Igaza van Annának, jobb ha csak a mai napot szánom a gyászra. Mi este temetünk, mikor fent van a hold az égen. Készítenem kell valamit, vagy itt őrülök bele a semmit tevésbe. Elkezdtem készíteni egy főzetet. Nagyon bonyolult és életemben most csinálom meg másodjára. Sok hozzávalóra van szükség, a legtöbb nehezen megtalálható összetevő. A ládában is kutattam egy keveset. Ugyanis a főzethez, amit készítek elengedhetetlen egy kő. Megtaláltam a zacskót, amit Alton-nak is mutattam már. Berill energia színe világos barna volt, de lehet a sötét narancssárga jobban jellemezné. Megtaláltam azt, amit kerestem. Egy nagyobb darab borostyánkövet. A föld elemi mágusok ezt úgy se nagyon képesek használni, mivel az alapja ennek fagyanta. De a főzet szempontjából ez mindegy lesz. Pár hozzávalóért átmentem a nagy házba. Senki nem állított meg, aminek nagyon hálás voltam. Az elkészítése több órát fog igénybe venni. Ennél többet nem fogok tudni adni Berill-nek. Valaki benyitott hozzám.
 - Bocsáss meg Legort, hogy zavarunk - a többes számnál figyeltem fel - de nem szerettem volna tétlenül ülni és Lara sem maradhatott egyedül.
 - Úgy is éppen egy ritka főzetet készítek. Most csinálom másodjára, Emandiece se csinálta sokszor. Szóval jobb, ha most figyelsz, mert nem sűrűn fogod látni.
 - És Lara? - kérdezte aggódva Emerisz.
  Lejjebb vettem a lángot, hogy legyen pár szabad percem. Újra a ládában matattam. Szerintem már mindenre a megoldás ott van abban. Sok tárgyat gyűjtöttem össze korábban, párnak csak most látom igazán hasznát. Egy gömböt vettem elő, kicsit volt könnyen elfért a tenyeremben, teljesen átlátszóra csiszolták a kristályt, amiből készült. Vetítő gömbnek is hívják, bármilyen emléket kivetít neked. Persze tudni kell használni, de most Lara számára csak ezt tudom adni.
 - Lara, nézz rám! - guggoltam le elé, ő ugyanis az ágyamon ült és a földet bámulta - Ezt neked adom. Tudod hogyan kell használni?
  Felnézett és a gömbre meredt.
 - Vetítő gömb. Berill-é eltörött. - szipogta - Tudom hogyan kell használni.
 - Ügyesen használd, de ez csak egy emléket mutat semmi többet. Ezt jól jegyezd meg, csak egy emlék. - azzal a kezébe adtam.
  Visszamentem a főzethez és Emerisz folyamatos figyelme mellett elkezdtem készíteni a főzetet. Sokszor kellett számolgatnom a hozzávalók miatt. Nagyon pontosnak kell lenni különben kezdhetem az egészet előröl. Sokszor sistergett, füstölgött vagy váltott színt a főzet. Ennél ez így természetes és szerencsémre nem is rontottam el. Az utolsó hozzávaló kellett már csak, a borostyánkő. Óvatosan tettem a gőzölgő főzetbe. Az magába szippantotta, majd lassan keverni kezdtem. A főzet egyre kevesebbnek hatott. Húsz perc után már csak a borostyán maradt az edény alján. De most nem úgy nézett ki, mint előtte. Óvatosan kiszedtem és egy kisebb erszénybe tettem. Majd este úgyis felhasználom.
 - Ez mire jó? - kérdezte Emerisz.
 - Majd este meglátod. - mondtam borúsan - És megérted miért nem készítettem el többször.
  Lara az ágyon ült még mindig és egy megdermesztett emlékképet nézegetett. Már éppen elmondtam volna neki Berill üzenetét, amikor érzékeltem valaki elméjét. Az ajtó felé néztem, de az a valaki még messzebb volt. Sőt nem is egyedül van. Ketten tartanak erre. Mindkettejük elméjét felismertem. De az nem lehet. Mégis hogyan kerülnének ide?
 - Elmegyek Argot-hoz, addig ne hagyjátok el a házat. - mondtam Emerisz-nek.
  Meglepődött a kérésemen, de bólintott egyet miszerint megértette. Gyorsan átvágtam a téren, sokan voltak kint, mindenki az estére készült. Remélem Argot a nagy házban van. Szó szerint berontottam a házba. Hidryt, Shina és Argot volt bent.
 - Valami baj van Legort? - kérdezte rögtön Argot.
 - Nagy baj van. Két idegennek érzékelem az elméjét. A közelben vannak, de a talajon.
 - Miért idegenek? Lehet alakváltók.
 - Egy tünde és egy nem tudom mi. - valójában tudtam, de ha elmondtam volna lebuktatom magamat.
 - Még valami információ?
 - Ilyen távolságról csak a neveiket tudtam meg. Belenior és Markus. Belenior a tünde.
  Mind a hárman összenéztek. Ehhez hasonló reakciót vártam. Közben beszéltem gyorsan Annával is. Belenior-t minden tünde ismeri és utálja. Csatlakozott a Névtelenekhez és elárulta a tündéket. Markus másról híres, de ő inkább az emberek körében. Félvér, félig óriás félig ember. Hatalmas az ereje, és erős föld elemi mágus. Mellette sokszor van hangulat ingadozása.
 - Mikor érkeznek meg? - nézett rám Argot.
 - A jelenlegi tempóval? Úgy egy óra, és még a fára mászás is benne van.
 - A katonákat felkészítem - jelentette Shina és kiment.
 - Hidryt és Legort mindenkit tartsatok bent a házában. Nem szeretnék nagy felfordulást. Remélem Belenior se azért jött.
  Hidryt-tel a téren szétváltunk és mindenkit betessékeltünk az otthonába. Ő az egyik oldalon ment én a másikon. Utána bementem Lara-hoz és Emerisz-hez, akik mindent láttak ablakból.
 - Mi történik itt? - kérdezte Lara remegő hangon.
 - Két idegent érzékeltem. Csak felkészülünk, ha netán valami baj történne. - nyugtatgattam őket.
  Közben persze teljesen máshol jártam. Ha Markus életben van miért nem válaszolt soha? Belenior pedig a Krentan-on volt, mikor az elpusztult. Neki halottnak kéne lennie, de fél órával ezelőtt Markus-ról ugyanezt állítottam. Biztos nem véletlen az itt létük. Lehet engem keresnek. Mit indítottam el azzal az üzenettel?
  Az ablakomból figyeltem az eseményeket, közben Alton is bejött a testvéreihez. Nem lesz semmi nagy baj, Belenior nem küzdeni jött ide. Ő sosem kockáztatja az életét értelmetlen harcokkal, Markus csak biztosítékként kell neki. Nem is vettem észre, de elkezdtem dörzsölgetni a csuklómat. Régi, rossz szokásaim egyike. Már itt vannak és észre is vették ezt a fára épített valamit. Ebből nagy fejetlenség lesz. Az időzítés ennél nem is lehetne jobb. Holnap kell átváltoznom, ebben a felfordulásban kellene majd valahogyan eltűnnöm. Hirtelen bukkant fel a semmiből Belenior. Azonnal rászegeződött az összes fegyver, de nem ölték meg.
 - Örülök Argot a viszont látásnak. - mondta miközben az övét a földre tette.
  Az összes fegyvere azon volt rajta, fegyvertelent pedig nem ölnek a tündék.
 - Én nem örülök neki Belenior. Miért jöttetek ide?
 - Szóval tudjátok, hogy nem egyedül vagyok. - nézett körbe Belenior.
 - Hívd fel a Félvért. - mondta Argot.
 - Gyere fel Markus, tudnak rólad. - emberi nyelven szólalt meg, tehát Markus azóta se tanult meg tündéül.
 - Miért jöttetek ide? - ismételte magát Argot.
 - Keresünk egy fontos valakit. - felelte sejtelmesen.
  Ez rosszul kezdődik.
 - Krentan nem pusztult el, mint hiszitek. - folytatta az előbbi mondatát - Entera felbérelt két varázslót eme illúzió létrehozására. Sikerrel járt, ugyanis így három határ tünde falut győzött le egyszerre. Lerohanta a tünde fővárost, akit nem ölt meg azt tömlöcbe vetette. A Névteleneket is legyőzte, szinte az összes varázsló család tudását megszerezte. Még vannak ellenálló csoportok, köztük a Névtelenek is. A szabad tündék Keletre menekültek az óriások hegysége lábánál lévő erdőbe, az utolsó Nitens faluhoz. Az emberek felkelései is főként délen és keleten vannak.
 - Még mindig nem pontosítottad a személyt akiért jöttél. - jegyzete meg Argot.
 - Entera eddig a Nitens, Vellus, Xiandre, Spes és Gorvi családok tudását nem szerezte meg.
 - Ha Dante-t keresed rossz helyen jársz. - mondta Argot - Az ötből kettőt ő véd.
 - Igen, tudom. Ő vezeti jelenleg a szabad tündéket. De én azt a személyt keresem, aki a maradék hármat védelmezi.
 - Egy ember védelmez három varázslócsaládot? - kérdezte Hidryt, mire Argot rápillantott majd vissza az ellenfelére.
 - Több mindent védelmez, mint gondolnád. - nézett Hidryt-re - Ezért szeretné Entera elkapni ezt a valakit.
 - Ha a nevét elmondanád talán még segíteni is tudnánk. - jegyezte meg szárazon Argot.
 - Sok neve van. Nitens Daren, Falto Etron, az Árny, a Koronatolvaj és még sorolhatnám. De itt valami más a neve, szóval nem jutunk előrébb. Tökéletesen beilleszkedik bármilyen környezetbe és könnyedén átver bárkit.
 - A nevek alapján embert keresel, de itt nincsen egy ember se. - válaszolt megfontoltan Argot.
 - Tudom. Akit keresek egy Félvér, jobban mondva annak hiszi magát. Annyi a különbség, hogy egy bizonyos idő elteltével alakot kell változnia.
  Ezek alapján tökéletesen leírt engem. De csak Argot tudja ezt.
 - Letennétek a fegyvert? Sokkal szívesebben beszélgetek úgy, hogy közben nem akarnak megölni. - próbálkozott Belenior.
 - Tegyétek le a fegyvert. - adta ki az utasítást Argot - Szóval ezt az egyént keresed, mit tennél, ha megtalálod?
 - Visszaviszem Krentan-ra. Majdnem ugyanolyan erős, mint Entera. Mellesleg a Nitens vér miatt a Korona védelmezője is. Entera már hónapok óta próbálja feltörni a Korona védőbűbájait, ha képes lesz befolyásolni a Koronát a döntésben, akkor megválaszthatja magát királynővé és azt a döntést mindenkinek el kellene fogadnia. Ezt nem akarhatod.
 - Senki se akarja. - adott neki igazat Argot.
 - Főként emiatt keresem őt.
 - És miért hoztad magaddal a Félvért?
 - Markus-t? Entera őt is holtan szeretné látni a lánya Niliva miatt. Mellesleg az egyetlen személy, aki képes meggyőzni Etron-t, hogy fedje fel magát.
  Markus csöndben állt a tünde mellett. Nem értette a beszélgetést. A katonákat figyelte, ő is letette a fegyverét akár csak Belenior. Biztosan nem ismerne fel, ha látna. Markus-nak az inge elkezdett elszíneződni a bal oldalán. Biztosan megsérült, de nem mutatta jelét fájdalomnak.
 - És lenne még egy kérésem Argot.
 - Még egy kérés?
 - Markus megsérült, mikor idetartottunk. Egy kisebb csapat üldözőbe vett minket. Van itt egy gyógyító?
 - Hogyan lehet megsebezni egy félóriást? - kérdezte Argot.
 - Niliva sebezte meg. Nagy ereje van annak a kislánynak. Entera átmosta a lánya elméjét, hogy őt szolgálja.
 - Van egy gyógyítónk. - mondta Argot.
 - Miért is segítesz neki? - kérdezte Shina.
 - Mert, ha tényleg akkora a baj, mint ahogyan azt mondja, akkor nincs más választásunk az összefogáson kívül. Entera nem kaphat tejhatalmat az összes nép fölött. - magyarázta kelletlenül Argot, nem szereti ha megkérdőjelezik a döntését.
 - Jobb vezető lettél, a legutóbbi találkozásunk óta. - jegyezte meg Belenior.
 - Nem értem miért bízol meg a szavában. - szólt közbe újra Shina.
 - Ekkorát nem hazudna. Mellesleg könnyedén észre lehet venni, ha hazudik.
 - Ez nem igaz - vitatkozott Belenior - te csak ezért veszed észre, mert a bátyám vagy és nem tudlak átverni.
  Argot-nak van testvére? Mondjuk sok mindenben hasonlítanak és Belenior sose mondta el a teljes nevét. Azt mondta mindig, az megszűnt mikor száműzték a tündék. Ahogyan észrevettem más se tudta rajtam kívül.
 - Ha még mindig amiatt haragszol, mert megpróbáltalak megölni...
 - Azt nem fogom elfelejteni. Hiszen minden családtagodra rátámadtál.
 - Azért, hogy megvédjelek titeket. Emiatt száműztek, így nem térhettem vissza és az ellenségeim kevésbé vettek titeket célpontnak. Azért tettem, mert így kisebb bajt zúdítottam a fejetekre. - Argot-ra nézett - De nem is a bocsánatodért jöttem. Csak a fiú miatt.
 - Ha még meg is kergettetted magadat érte biztos vagy a sikeredben.
 - Biztosan itt van, ugyanis Entera ideküldött egy átkot, hogy azzal csapdába ejtse.
 - Mást talált el. - nézett Berill házára Argot - És nem élte túl.
 - Mást talált el? - értetlenkedett Belenior - Entera sose hibázik. Mármint majdnem soha. Sajnálom a veszteségeteket. Azonban még mindig kellene egy gyógyító Markus-nak.
 - Rendben. - egyezett bele Argot - De ha átversz akkor nem fog érdekelni, hogy az öcsém vagy.
 - Kétszer nem verek át senkit se, csak a nagyon ostobákat. - vont vállat Belenior.
  Argot rám nézett. Egész végig figyeltem és gondolom tudott erről. Mármint ki ne figyelne a egy barátjáról és a kiképzőjéről van szó?
 - Maradjatok itt. - mondtam az ikreknek, akik csak bólogattak.
  Összeszedtem pár dolgot, amire szükségem lehet. Niliva Markus ellen fordult? Ezért ilyen csendes jelenleg. Biztos a varázslat is közre játszik ebben az egészben. Kétszer annyira kell figyelnem, nem szabad lebuknom Belenior és Markus előtt. Több évig építettem fel ezt a személyazonosságot és végre nem kell félnem minden elalvásnál az árulástól. Ha megtudják ki vagyok azonnal lelepleznek és utána már tényleg senkiben sem bízhatok. Mindenki árulásnak venné ezt az egészet.
  Kiléptem a térre, hiszen Markus-nak szüksége van a segítségemre. Egy erős varázslat sebezhette meg, ami még lehet most is veszélyes.
 - Ilyen fiatal a gyógyítótok? - kérdezte Belenior.
 - Megbízhatsz a tudásában. - mondta Argot - De ha nem kell a segítsége.
 - Kitől tanultál? - nézett rám Belenior.
  Argot-ra pillantottam, aki egy aprót biccentett mi szerint ezt elmondhatom.
 - Emandiece-től. - feleltem - Milyen nyelven beszél? - böktem Markus felé.
 - Az emberi nyelvet már egész jól elsajátította, de az óriás az, amit anyanyelvi szinten tud.
  Csak bólintottam egyet. Igen, egykor még tanítottam meg Markus-nak az emberi nyelvet, amikor a tündével próbálkoztam kudarcot vallottam, pedig egyik se nehezebb a másiknál. Markus-hoz fordultam.
 - Lehet nem beszélem a nyelveteket, de egész jól értem. - mondta szemrehányóan - Mellesleg, amiért iderángattak az egy kis karcolás.
 - Ha már ide rángattak, akkor had bizonyosodjak meg róla. - feleltem neki.
  Felhúzta a pólóját, hogy látszódjon a sérülése. Igaza volt. Nem volt mély csak hosszú és tényleg egy karcolásra hasonlít. Azonban akkor is használtak hozzá varázslatot, esetleg egy ritka fém ejthette a sebet.
 - Varázslat vagy fém? - ennyit kérdeztem.
 - Varázslat. - felelte - De semmi komoly.
 - Mégis honnan tudhatnád?
 - Többször használták már ellenem, annyi a lényege, hogy képes megsebezni az óriásokat. De nincs semmi mellékhatása.
 - Rendben.
 - Te ezzel elintézted? - kérdezte Belenior.
 - Kevés varázslat hat az óriásokra, de azok főként sebet ejtenek többet nem csinálnak. Szóval a varázslat, ami eltalálta nem képes megmérgezni őt. Mondhatni csak egy apró sebet ejtett. Mellesleg Niliva még többre nem is lenne képes. Az anyja nem hinném, hogy minden tudását átadta volna neki. - magyaráztam meg - Persze fémnél más lenne a helyzet.
 - Figyeljetek rájuk. - adta ki a parancsot Argot a katonáknak.
  Mellé mentem, ahogyan Shina is kivált a csapatból.
 - Mi legyen velük? - kérdezte halkan Shina.
 - Elszállásoljuk őket, de a munka alól nem vonhatják ki magukat. - válaszolt Argot.
 - Komolyan mondod? Nem bízhatunk meg bennük. Mindketten a Névtelenekhez tartoznak. - ellenkezett Shina.
 - Legort, te mit mondasz? - nézett rám Argot.
 - Nem vagyok jártas a katonai dolgokban, de szerintem minél többet kellene megtudnunk a Krentan-on lévő helyzetről. Ha hazudik, akkor az elbeszéléseiből ki fog derülni, ha nem akkor viszont fel kell készülnünk. Ugyanis Entera, ha vadászik valakire egy átoknál nem fog megállni.
 - Itt maradnak és kiderítjük hazudnak-e vagy sem. - gondolkodott Shina - Bármikor elárulhatnak. Nem biztonságos az itt létük. Legort nem tudod leellenőrizni az elméjüket?
 - Jól védekeznek. - ráztam a fejemet - Ha át is jutnék a falakon hamar észrevennének és az óriások köztudottan utálják, ha az elméjükben turkálnak.
 - Shina te figyelj arra, ha valami furcsaságot látnál. Én vigyázok az öcsémre, de Markus nehéz eset. Legort felügyelnél rá?
 - Argot ez nem lenne olyan jó ötlet. - ellenkeztem, főleg a holnap miatt - Miért akarod szétválasztani őket?
 - Belenior és Markus lehet másképp mondják el a történteket, így könnyebb kiszúrni hazudnak-e vagy sem.
 - Merko nem vigyázhatna Markus-ra? - próbáltam átpasszolni valakihez Markus-t, ha rájön holnap miért tűnök el órákra egyből leleplez.
 - Te már beszéltél vele és nem fogtál rá fegyvert. Mellesleg kerülöd a konfliktusokat. - érvelt Argot.
 - Egyetértek Legort-tal. - állt a pártomra Shina - Az egyetlen gyógyítónkra bíznál egy félóriást?
 - Igen. A Félvér föld elemi mágus, más tapasztalt varázslónk pedig most már nincs Legort-on kívül.
  Recsegést hallottam a házam felől. Ugye nem veszett össze Emerisz és Alton?! Most nincs kedvem a békítéshez. Mindenki más is hallotta a zajt.
 - Mindhárman nálad vannak? - kérdezte Argot.
 - Emerisz nem szerette volna magára hagyni Lara-t és elhozta, miközben ő tanult. Alton csak később jött, gondolom a testvéreit kereste.
  Azonnal a ház felé vettem az irányt. Egyszer kéne kibírniuk veszekedés nélkül, de nem ők akkor is képesek valamin összekapni. Bementem a házban, ahol az ikrek éppen telepatikusan beszélgettek egymással. Gyorsan véget vetettem a beszélgetésnek.
 - Mi folyik itt? - kérdeztem, közben körül néztem.
  Pár dolog felborult, de különösebb baj nem történt.
 - Semmi. - válaszolták az ikrek egyszerre.
 - Ahhoz képest nagy a felfordulás.
  Erre nem válaszoltak. Lehet csak egy kisebb vita alakult ki közöttük.
 - Csak addig ne veszekedjetek, míg beszélek Argot-tal. - fogtam a fejemet.
  Kopogás szakított félbe.
 - Szabad! - szóltam ki.
  Meglepődésemre Markus állt az ajtó előtt.
 - Argot azt üzeni te felügyelsz rám. - mondta érzelemmentesen.
  Remek az ikrek mellé plusz egy feladat.
 - Ő ki? - kérdezték egyszerre az ikrek.
 - Markus vagyok. - mutatkozott be.
  Persze az ikrek tündéül kérdezték, míg Markus emberi nyelven válaszolt.
 - A rokonaid? - kérdezte utána.
 - Nem, én tanítom őket. - feleltem.
  Persze mindhárman kérdőn néztek rám.
 - Átveszem Berill feladatainak egy részét. - magyaráztam nekik - És rá is felügyelnem kell.
 - Szóval te fogsz majd engem is tanítani? - kérdezte Alton.
 - Igen, de ma még beszélnem kell Argot-tal is.
 - Markus addig itt marad? - kérdezte Lara félve.
 - Más hova nem tudom elhelyezni. - sóhajtottam - Menjetek át a házatokba, ha bármi baj van gyertek át, de most nekem is ezerfelé áll a fejem.
  Az ikrek nem mozdultak. Tehát jelenleg nem szándékoznak átmenni.
 - Pár percre elmegyek. - fordultam Markus-hoz - Ne kerülj bajba.
 - Rendben. Itt leszek elszállásolva?
 - Mindig figyelnie kell rád valakinek. Jelen helyzetben én vagyok az a valaki. A nagy házban nem tudok mindig rád figyelni, de most beszélnem kell Argot-tal. De az egészben van egy jó hír is.
 - Mégpedig?
 - Föld elemi varázsló vagy, nem?
 - De, mint az összes óriás.
 - Remek. Alton-nak most jelentkeznek a képességei, szóval ne hagyd, hogy lerombolja az egész falut merő véletlenből. - ezzel kimentem a házból.
  Nem is értem mivel érdemeltem ki ennyi munkát. Csak Markus ne tegyen semmi meggondolatlanságot és az ikrek se menjenek az idegeire. Remélem Argot egyedül van, két szemközt szeretnék beszélni vele. Nagy volt a káosz, ugyanis az idegenek eltűntek a térről és folyatódik a temetés előkészületei. Mindennek egyszerre kell történnie, igaz? Gyorsan szeretnék végezni, nem szeretném sokáig magukra hagyni az ikreket és Markus-t. A nagy házban éppen Argot volt, a testvére nincs mellette.
 - Belenior? - kérdeztem.
 - Shina elvitte egy kis időre. Elméletileg beszélgetni, gyakorlatilag meglepődnék, ha nem vallatná. - válaszolt Argot - Miért vagy itt?
 - Holnap el kell hagynom a falut pár órára. Át kell változnom.
 - Holnap lenne a napja? Rendben.
 - És nem lehetne Markus-t itt elszállásolni?
 - Legort, Shina előtt nem mondhattam, de te ismered őt a legjobban. Szóval helyén tudod kezelni a dühkitöréseit. Azt hittem két család tudását őrzöd.
 - A Xiandre testvér pár képzett ki, mondhatni így megszereztem a tudásukat. Ezek szerint meghaltak és nem adták át a tudásukat Entera-nak.
 - Legort, lehetőleg ne fedd fel magadat. Jobb, ha nem tudják téged keresnek.
 - Félek nem ők lesznek az utolsók, akik idejönnek a keresésem miatt. - jegyeztem meg.
 - Kérlek csak akkor fedd fel magadat, ha már nincs más választásod. A bizalmat kiérdemelted, de egy ilyen mértékű hazugság sok mindent tönkre tehet.
 - Tudom. Most mennem kell. Markus az ikrekkel van együtt a házamban. Remélem még épségben találom mindannyiukat.
  A nap pár órája nyugodott le. Mindenki fehérbe öltözött. Nálunk az a temetés színe. Pont a falu alatt lesz Berill eltemetve, a többiek mellé, akik az első napot se élték túl. A kérésemre Berill-nek nem ástak sír gödröt, ugyanis gondoskodni fogok róla. Egy kövekből készült emelvényre volt fektetve, a haját kifésülték és a legszebb ruhájába öltöztették. Virágokat szórtak mellé és a kezébe is tettek pár szálat. Úgy néz ki, mintha aludna. A borostyánt, amit még reggel készítettem négy felé törtem. Majd a temetés végén fogom használni. Hirtelen csendült fel a dallam. Sokan énekeltek, én nem voltam köztük. Az éneklés sose ment nekem, így ettől most mindenkit megkímélek. Szomorú volt a dal szövege. Egy fiatal tündéről szólt, aki utálta a harcokat. Fegyvert sose tartott a kezében, mindig hitte, hogy az összes nép elfér egymás mellett. Ő még az idők kezdetén élt, mikor a Krenatn-on még a sötétség lényei ellen folyt a harc. Az egyik csata inkább a varázslók között zajlott, ugyanis szét akarták választani az egész világot. A fiatal tünde megrettent a hatalmas erők láttán melyek fenyegették több ezer lény életét. Bár még sose vett fegyvert magához, most se tette meg. Még varázsereje sem volt, így úgy tűnt a harcokba nem tud beleszólni. Máshogyan akadályozta meg a világ szétszakítását. Bár igaz ereje nem volt, minden tünde képes magát tiszta energiává alakítani, jobban mondva akkor képesek voltunk rá. Azonban ez egyet jelentett a halálukkal. Az ifjú látta a harc kimenetelét és azoknak segített, akik próbálták megakadályozni a szétszakítást. Ő miattuk vált tiszta energiává és emiatt a fény varázslói erősebbek lettek, mint valaha. Azt a csatát megnyertük és ezt főként annak a fiatalnak köszönhettük, aki sose fogott fegyvert a céljai eléréséhez. Mikor vége lett a dalnak, eljött az én feladatomnak is az ideje. Az emelvény négy sarkához szúrtam le a kristály darabokat, majd egy kevés varázslatot használva elindítottam a folyamatot. A kristálydarabok nőni kezdtek, egyre magasabbak lettek és a közöttük lévő teret teljesen befedték, amikor tovább már nem tudtak nőni, az egész építményük tetejét egy gúla alakkal zárták le. Úgy nézett ki, mintha Berill egy kristályba lenne zárva, ami voltaképp igaz is. A borostyán teljesen benőtte őt. Azonban olyan átlátszó maradt, hogy könnyedén ki lehetett venni Berill arcvonásait. Így sose érheti őt semmi baj se, az idő se fog rajta és az állatok se érhetik el őt. Keveseket szoktak ilyen sírral megtisztelni, de Berill ezt megérdemelte. Úgy néz ki, mintha álmában tartana fent maga körül egy varázslatot. Egyedül ezt tudtam neki adni.