50. fejezet - Látogatás

*Anna szemszöge*

Éppen reggeliztünk mikor egy felsőbb éves kadét rohant be az ebédlőbe. Idáig futhatott, gyorsan kapkodta a levegőt.
 - Szobaszemle lesz a mai nap folyamán. A végzősöktől kezdik a sort. - lihegte.
  A szakasztársai közül valaki adott neki vizet, amit rögtön elfogadott. Hirtelen mindenki elkezdett beszélni, a legidősebbek felálltak és elhagyták az ebédlőt. Mindenki rohant a szobájába, hogy rendbe tegye azt. Mi összenéztünk, ugyanis Éjsötét éppen a szobában alszik Lace ágyán. Szerencsénkre a mi szobánk lesz az utolsó. Ha megtalálják Éjsötétet minimum egy ember távozni fog az erődből és feloszlathatják az egész szakaszt. Hat éves a kiképzés és a legtöbb évfolyamba kettő vagy három szakasz is van. Csak az utolsó két évben jött be az "egy szakasz egy évben" szabály. A végzősöknek pedig emellett egy teszten is át kell esniük. A teszt, ha jól tudom a kadétok elme állapotát fogja felmérni. Tehát jó sokáig elhúzódhat az egész, ami annyit tesz talán lesz időm a terepgyakorlat alatt kicsempészni a kis jaguárt.
 - Ha jól saccolom, a mi szobánkat a terepgyakorlat alatt ellenőrzik. Anna nem tudnád valahová elvinni Éjsötétet addig? - nézett rám kérlelően Enturin.
 - Nem biztos, Katret szólt még az ébresztőnél, hogy reggeli után keressem fel. - ráztam a fejemet.
 - Utána viszont elvihetnéd Legort-hoz. Ott aztán tényleg nem keresnék. - hozta fel az ötletet Lace.
 - Nem fogja elvállalni. Miért nem viszitek magatokkal terepgyakorlatra?
 - Szerinted az őrnagy nem fogja kiszúrni? - kérdezte hitetlenkedve Denrick.
 - Akkor vigyem el sétálni, míg nálunk vannak?
 - Nem rossz ötlet, csak kéne egy ürügy, ami miatt elhagyhatnád az erőd területét. - gondolkodott el Denrick.
 - Az előbbit csak viccnek szántam. - védekeztem.
 - Mi lenne, ha Katret engedélyét kérnéd? Hivatkozhatnál arra, hogy valamit meg kell beszélned Legort-tal a két napos kiruccanásotokról. - vetette fel Endrees az ötletet.
 - Szerinted emiatt elengedne? Telepaták vagyunk, könnyebben is megtudnánk oldani.
 - Akkor találj ki valamit, például menj a könyvtárba és vidd magaddal Éjsötétet. - szólalt meg Tizon két falat között.
 - A könyvtárba? Oda sem szabad állatot bevinni.
 - Akkor sétálgass vele az erőd körül. - mondta utolsó ötletként Amber.
 - Rendben megpróbálom valahogyan elrejteni őt, most viszont sietnem kell, mert Katret vár. - álltam fel az asztaltól.
 - Csak ne bukjunk le. Sok sikert, bármit is szeretne tőled az Ezredes. - búcsúzott Lace.
  A tálcámat visszavittem a helyére, aztán szaladtam Katret irodájáig, ugyanis szokás szerint késésben voltam. Kettesével vettem a lépcsőfokokat, ahol tudtam futottam. Bekopogtam az iroda ajtaján, közben reménykedtem. Nem szerettem volna késni, elméletileg pár tiszt is itt lesz. Nem szeretném rögtön az első találkozásnál leégetni magamat.
 - Szabad! - hallottam bentről.
  Benyitottam. Katret még egyedül volt. Körülnéztem, hát ha csak nem vettem észre a vendégeket, de tényleg nem volt itt senki sem.
 - Keresel valamit?
 - Azt mondtad, hogy lesz itt pár tiszt. - néztem Katret-re.
 - Igen tudom, később fogunk találkozni velük. Most úgy is más dolgod lesz.
 - Feladat? Mit kell csinálnom?
 - Segíteni fogsz a végzősök tesztjénél. Kérdéseket fogunk feltenni nekik és válaszolniuk kell rá. Azonban könnyedén tudnak hazudni, szóval segítened kell kideríteni kihazudik és ki nem.
 - Hazugságvizsgáló leszek? Mellesleg ez sem annyira egyszerű, ugyanis ha meggyőzi magát, hogy a hazugsága az igazság akkor őt én se tudom kiszűrni. - gondolkodtam el.
 - Csak három-négy kérdésnél kell segítened. Elvállalod?
 - Emiatt akkor ki kell hagynom a délelőtti óráimat? - kérdeztem vissza.
 - Igen, de délután be kell őket pótolnod.
 - Meddig fog ez tartani?
 - Körülbelül délig. Először lesz ez az elbeszélés a leendő katonákkal, aztán a szobaszemle, amiről szerintem tudsz, ugyanis egy kadét kihallgatta a beszélgetésemet pár szakaszvezetővel. Gondolom az ilyesfajta információk gyorsan terjednek. - mosolygott.
 - Nem baj, ha erre nem válaszolok? Ugyanis még itt szeretnék maradni öt éven keresztül.
 - Az első órádon már nem szükséges részt venned, mondhatni rá készülhetsz a feladatodra.
 - Akkor van egy szabad órám?
 - Igen.
 - Elmennék beszélni Legort-tal. - vetettem fel gyorsan az ötletet.
 - Tudtommal mindketten telepaták vagytok. - nézett rám kérdőn Katret.
 - Igen, de az idegen telepatáról szeretnék szót váltani vele és ha az elménket használjuk az idegen kihallgathat.
 - Csak pár percetek lesz, az út majdnem fél órát vesz igénybe.
 - Ha közel vagyunk egymáshoz, akkor képesek vagyunk olyan erős kapcsolatot is létrehozni, melyet szinte lehetetlen feltörni.
 - Rendben, de érj vissza időben. Tehát ne kövesd a másik két szakasztársad példáját.
 - Igyekezni fogok. Máris elindulok.
 - Siess. - megírta az engedélyt és odaadta nekem.
 - Köszönöm. - kimentem az ajtón és elkezdtem futni a hálónkhoz.
  Berontottam a szobába, mire Éjsötét felkapta a fejét. Éppen Lace ágyán feküdt. Rendben elviszem Legort-hoz, de mégis hogyan is gondoltam ezt? Tizon egy nagy kosárnyi édességgel jött vissza. A kosarat kölcsön veszem az édesség ugyanis még aznap elfogyott. A kosarat gyorsan kibéleltem az egyik pulóveremmel, majd beletettem Éjsötétet és a tetejét szintén lefedtem egy ruhadarabbal, melyet erősen rögzítettem a kosárhoz, hogy Éjsötét ne tudjon kiugrani belőle. Biztosan meg fog lepődni Legort.
 - Legort viszek hozzád egy kis jaguárt, ha nem gond.
 - Másként tennél, ha azt mondnám gond?
 - Nem. 
 - Akkor hozd, el lesz majd itt a faluban. 
 Mínusz egy probléma. Csak oda kell jutnom minden baj nélkül. Ez viszont nagy kihívás, hiszen általában az ilyen helyzeteknél vagy lebukok vagy csak egy hajszál választ el attól. Most viszont mindennek sikerülnie kell, nem szeretnék senkitől se búcsút venni. Nehéz lenne befogadni új kadétokat. Engem is kivehetnek a szakaszból, de Erődöt nem váltanék a képességem, az öcsém és Legort miatt. Mondjuk semelyik megoldás se tetszik nekem. Később azonban vissza is kell juttatni Éjsötétet. Még lehetőleg az előtt, hogy Lace leszedi mindenki fejét a kis állatkája miatt. Majd megoldom valahogy biztos nem olyan nehéz kilopózni este az őrök mellett. Állat alakomban tettem meg az utat, hiszen sietnem kell. Remélem Legort komolyan gondolta, hogy vigyázni fog rá.

*Legort szemszöge*

  Megint korábban keltem az átlagosnál. Egy újabb rémálom, viszont legalább viszonylag későn keltem fel miatta. Érdekes volt a polcokat félig üresen látni. Úgy is keresnem kell egy növényt, melyből remélhetőleg van a közelben. Részben ezért is adtam Emerisz-nek pár nap szünetet. Van valami, amit egyedül szeretnék kipróbálni. Remélem senki sem fog megzavarni közben, ugyanis elég veszélyes anyagokkal fogok dolgozni, igaz nem robbannak, de attól még képesek kárt okozni. Újra Merko volt őrségben, csak biccentettünk egymásnak, aztán az erdő felé vettem az irányt. Nem terveztem sokáig távol maradni, ugyanis a főzet elkészítése igénybe fog venni egy napot és jobb ha nem sietem el, mert könnyedén a házam rovására megy a kapkodás. Annával is beszélnem kell, nem lenne túl jó, ha váratlanul megzavarna és valamit elrontok miatta.
 - Szia Anna! Megtennéd, hogy ma nem keresnél? 
 - Rendben, valami baj van? 
 - Semmi különös, valamit kiszeretnék próbálni, ami nagy koncentrációt igényel és nem lennének túl jók a következmények, ha elrontanám. 
 - Oké, légy óvatos!
  Megszakította a kapcsolatot. Picit furcsa volt, de betudtam a korai időpontnak, lehet még fáradt. Lemásztam a talajra ugyanis a növény, amit keresek bokrok gyökerén élősködik és nem szereti a közvetlen napfényt. Elméletileg ebben az évszakban virágzik. Bár eddig úgy vettem észre nem igen vannak itt elválasztva az évszakok. Vajon Anna látott már havat? Kíváncsi lennék miként reagálna, ha látna egy csapat gyereket hógolyózni. Biztos én lennék az első, akit megpróbálna megdobni. De nem is értem miért gondolkodtam el ezen, most más dolgom van. Elég ritka növény, ugyanis kevés számára a megfelelő közeg, ahol könnyedén virágot tudna hozni. Egy árnyékosabb hely kéne, ahol nőnek bokrok. Ezzel úgy kizártam az erdő felét, ami még mindig hatalmas terület. Vízforrásnak is kell lennie a közelben, ugyanis sok tápanyagra van szüksége a bokornak, mondhatni kétszer annyira, mint átlagosan, ezért a növény csak olyan helyen tud megélni, ahol nem szárad el túl gyorsan a bokor a sok tápanyag elszívás miatt. Folyóból viszont nincsen túl sok. Akkor a legközelebbinél nézek körbe először.
  Az erdő térképét már szinte teljesen megjegyeztem. Bár igaz ebben Anna is sokat segített. Remélem nem volt túl korai neki az ébresztőm, ugyanis nem lenne jó ha megfeledkezne a beszélgetésünkről. Gyorsan haladtam a talajon, gyorsabban mint az ágakon és jóval halkabban is. Igaz a vadállatoknak a szaglása is kitűnő, de remélem könnyedén elvegyülök az erdőben. Nem akarok semmi problémát a mai napon. Remélem egyszer a sors is lesz oly kegyes és ad egy olyan napot, amit átlagos napnak könyvelhetek el, nem része a halálközeli élmény és még hasonlók. Bár ahogyan magamat ismerem igazán nagy csoda az, hogy hat éven keresztül viszonylag nyugodt életem lehetett, ha nem vesszük az idekerülést és Anna megismerésével járó veszedelmeket.
  Eltelt pár óra, mire találtam egy kis virágot a keresett növényből. Nagyon messze eljöttem, nem így terveztem, de nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogyan szeretnénk. Elindultam visszafelé, de nem siettem. Most úgy sincs semmi sürgős dolgom, ezért a séta mellett döntöttem a mászás helyett. Lehet kezdek megváltozni, régebben le sem lehetett hozni egy fáról. De az régen volt. Az erdő szokásos zajait hallottam, madarak csicseregtek, szellő lengette meg a fák leveleit, állatok neszezése jött mindenhonnan. Hirtelen egy érdekes madárhangot hallottam meg. Nem csiripelés volt. A közelemből jött, ami nem jó jel, ugyanis a madarak a fákon szoktak élni, nem pedig ennyivel lejjebb a talajon. Követtem a hangot, közben ügyeltem az útra, ugyanis nincs kedvem eltévedni. Az egyik bokor tövében fémes csillogást láttam. Közelebb mentem, mire nagyon erős szél kezdett fújni a semmiből. Megálltam, de nem fordultam vissza. A fémes toll és a hirtelen erős szél alapján egy viharmadárra tippelek, de azok akkorák mint egy jó két-három méteres szikla. Lehet egy fióka, aki elszakadt a többiektől. Újra elindultam felé, de most nem támasztott szelet. A közelébe engedett. Óvatosan félrehajtottam a bokor ágait. Egy kicsi viharmadár nézett vissza rám, akkora lehetett mint egy énekesmadár. A szárnyát nem mozgatta csak a fejével követte a kezem mozgását. Valami eltörte vagy valamitől eltörött a szárnya. Viszont egy ilyen kicsi viharmadár fióka a talajon sérülten nem húzza sokáig. Argot biztos nem örülne, ha vele állítanék be. Viszont ha csak egy sima csonttörés, akkor varázslattal is helyre tudom hozni. Lassú mozdulatokkal megpróbáltam kihúzni őt a bokor alól. Mikor az egyik kezem a feje közelébe került azonnal belecsípett. Azonnal visszarántottam, de nem adtam fel a tervemmel. Egy kicsit vérzett, de a seb hamar összeforrt hála a nagyon gyors gyógyulásomnak. Most elkerültem a fejét és a testét fogtam meg és úgy emeltem ki. Nem nagyon tetszett neki, megpróbált csapkodni a szárnyával, de csak az egyiket tudta mozgatni. A földre tettem és vártam, hogy lássa nem akarom bántani. Egyfolytában figyelt engem, addig én is figyeltem őt. Főként a sérülése érdekelt. A sebesült szárnya ott volt mellette. A másikat magához húzta, már nem verdesett esztelenül. Ha jól látom eltörött a szárnya. Van egy varázslat, mely minden sérülést meggyógyítja, ha nem túl súlyos. Sokszor kellett használnom, mikor egy-egy régi munkatársam megsérült és más nem tudta azonnal megfelelően kezelni. Remélem állatokon is működik. A kezemet a viharmadárfióka felé nyújtottam, majd a varázslatra gondoltam. A félgömbre, melynek meg kell jelennie a kezemben, majd a félgömb összezsugorodik egy kisebb gömbbé és leválik a kezemről, aztán körbevonja a fiókát. Nem fáradtam el teljesen, de úgy éreztem magamat, mintha tíz percet futottam volna. A madár megmozgatta a szárnyát. Már nem volt eltörve. Felállt és elrepült. Nos szerintem ideje visszamenni, még a végén újra riadóztatnak mindenkit, hogy eltűntem.
  A falu közelében jártam mikor nagy zajt hallottam onnan. Mintha valami ledőlt volna. Felmásztam a fára és siettem vissza, lehet valakinek baja esett. Gyorsan elértem a falu szélét. Rögtön megtaláltam a zaj forrását, Hidryt csapdája szétzúzott egy házat. Kellett pár perc mire leesett azaz én házam volt. Hiryt teljesen elsápadva állt a csapdája mellett. Távolról ellenőriztem, nehogy még valami leessen a csapdáról, majd gyorsan a romokhoz mentem, hátha nem ment tönkre minden, ami benne volt. Hidryt mikor észrevett visszajött a szín az arcába, azt hihette bent voltam a házban. Elég hamar idesereglett mindenki.
 - Most mit próbáltál ki Legort? - kérdezte Argot, mikor közelebb ért.
 - Ha hiszed, ha nem ehhez nincs semmi közöm. - feleltem.
  Rögtön Hidryt felé fordult. Igen általában kettőnk miatt szoktak tönkremenni az épületek, de teljesen más okból kifolyólag.
 - Hidryt?
 - Merko rosszul rögzítette a rönk egyik felét és az ingamódra viselkedett.
 - Mi minden volt a házadban? - nézett rám fáradtan Argot.
 - Szerencsére nem rég átvittük Emerisz-szel a legtöbb szükséges főzetet és egyéb dolgot a nagy házba. Csak pár darab maradt nálam. Mondanám, hogy az ilyen esetek miatt, de előbb számítottam egy újabb támadásra a Kívülállóktól, mint egy rosszul rögzített rönkre.
 - Akkor semmit sem kell pótolni?
 - Nem ezt mondtam. Van, amit nem vittünk át, mert ritkábban használjuk, de attól még szükség van rá.
  Hirtelen felkaptam a fejemet és az erdő felé néztem. Anna erre jön. Miért van itt? Kértem, hogy most ne zavarjon. Vagy egyáltalán vele beszéltem?
 - Valami baj van? - kérdezte Argot.
 - Anna ide tart. Pár perc és megérkezik.
 - Miért?
 - Nem tudom.
  Mindenki furcsán nézett rám. Össze van kapcsolódva az elménk, de nem tartom Annát folytonos felügyelet alatt.
 - Szia Anna, hogy hogy meglátogatsz? 
 - Már megbeszéltük, úgy tíz perccel ezelőtt. Ilyen rossz lenne a memóriád?
 - Velem nem beszéltél. Kora reggel kerestelek és akkor beszéltünk, kértelek ma ne zavarj. 
 - Nem beszéltünk reggel! Csak most tíz perce.
 - Nem velem beszéltél tíz perce, nem is tudom miért jössz. 
 - Ki mással beszéltem volna? 
 - Nincs tipped? Múltkor is ugyanez történt.
 - De érzékeltem volna, ha egy nővel beszélek.
 - Akkor úgy látszik ketten vannak és az egyikük férfi, miért kerestél?
 - Valakire vigyáznod kéne és megkérdeztem, hogy elvállalod-e.
 - Mit feleltem? 
 - Igent mondott az a valaki. 
  Anna elhallgatott. Valami eszébe jutott és most gondolkodik rajta.
 - Min gondolkodsz? 
 - Nincs időm magyarázni, leteszem nálad a kosarat és úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére, különben Lace végez veled. Sürgősen vissza kell mennem az erődbe!
 - Nem biztos, hogy azt akarták el gyere. - próbáltam nyugtatgatni.
 - Akkor miért akarták, hogy eljöjjek? Még furcsálltam is, ugyanis túl engedékeny voltál. Vissza kell mennem és ne próbálj lebeszélni róla!
  Megjelent a falu szélén, bár állat alakjában. A szájában tartott kosarat letette a földre és azonnal visszafordult. Ha igaza van csapdába sétál. Utána kell mennem, még a végén megöleti magát.
 - Hidryt a kosárban Lace kis jaguárja van, vigyázz rá! - hadartam és Anna után mentem.
  Ha megpróbálnátok egyszer követni egy alakváltót állati alakjában, miközben rohan segíteni a barátainak, tegyetek le arról, hogy utolérjétek. Nem egyszer szem elől tévesztettem, és ekkor az elménk közötti kapcsolattal találtam meg őt újra. Úgy rohant, mintha az élete függne tőle.

*Anna szemszöge*

Siess! Siess! Siess! - kántáltam magamban. Nem késhetek el, lehet már rég megtámadták az erődöt és nem tudok már semmit se tenni érte. Lehet már a barátaim is meghaltak. Nem, ez nem történhet meg! Még gyorsabban futottam, nem veszíthetek el senkit se! Folyamatosan azok a képek ugrottak be, ahogyan mostanra az erőd kinézhet. Ha támadást történt akkor elsőként a katonák és a végzősök harcolnak és csak aztán vonnák be a fiatalabbakat. Ott kell lennem a szakaszom mellett! Az ösztöneimre hagyatkoztam miközben futottam vissza, az agyam nem tudott másra gondolni csak a legrosszabb helyzetekre. Nem hagyhatom, hogy bárki is meghaljon miattam. Azért küldhettek el, mert tudtam volna jelezni, ha támadás közeleg. Biztosan ezért, csak ez lehet az oka. A lábam elkezdett sajogni, biztosan a sérülések miatt, de nem érdekelt a fájdalom, addig nem érdekel semmi, amíg biztosra nem tudom, hogy mindenki jól van. A sok cikázó gondolat és aggodalom miatt a fejem is elkezdett fájni, majd a karjaim is. Lassítanom kéne, vagy egy kicsit pihenni a testem ezt a tempót nem tudja sokáig tartani. De most muszáj lesz, ha kell akár egy napot is így végig rohannék, ha olyan élete lenne a tét, akiben megbízok. Hirtelen valami rám esett felülről. Teljesen belegabalyodtam és azonnal le is estem. Egy háló, ismertem fel. Küzdöttem ellene, megpróbáltam szétszakítani, de az egyre erősebben hurkolódott körém, a végén már alig tudtam moccanni, az átváltozásról pedig szó sem lehetett. Idegességemben morogni kezdtem és az agyam egyre több képet festett le nekem a romokban álló erődről. Biztosan elkéstem. Egy rém egyszerű hálós csapda kifogott rajtam és nem tudok tovább menni. Míg én itt magatehetetlenül vergődöm, addig a bajtársaim elhullanak. Megint elkezdtem mozgolódni, de a kötelek még feszesebbek lettek. Alig kapok most már levegőt, annyira feszes volt a csapda. Ennyi, egyszer talán, akik erre tévednek megtalálnak, de akkor már túl késő lesz. Feladtam a reményt és magamban búslakodtam. Hogy lehettem ilyen béna?! Ha egy háló kifog rajtam, akkor egy telepatának sokkal könnyebb dolga van.
 - Megkérdezhetném miért hiszed azt, hogy támadás érte az erődöt? - hallottam Legort hangját.
  Nagyon gyorsan vette a levegőt, biztosan követett. Még ezt a kérdést, miért másért csaltak volna el onnan? Megpróbáltam ránézni, de a kötelek nem engedték.
 - Ha csata lenne ott, akkor már hallanánk valamilyen zajt is, nem de? - tette fel a kérdést miközben közelebb jött - Mellesleg, hogyan csavartad ennyire magad köré a hálót?
  Csak morogtam egyet válaszul, most nem éppen a kigúnyolására van szükségem.
 - Ha eszeveszetten rohansz akkor ez a vége. - jegyezte meg miközben elővette a tőrét - Érzel bármi szagot, ami harcra utalna? Esetleg látsz valami nyomot? Ha az erőd felé kiterjeszted a telepátiádat a barátaidat is érzékelni fogod. Senkinek semmi baja, ezt csak te mesélted be magadnak.
  Lassan egyesével vágta el a köteleket. Mikor már ötöt elvágott megmozdultam, hátha sikerül kiszabadulnom, de a maradék kötelek erősen belevágtak a húsomba.
 - Ha folyamatosan mozogsz nem tudlak kiszabadítani. Nyugodj le egy kicsit, addig néz körül az elméddel, nem szeretnék megküzdeni egy falkányi farkassal, miközben magatehetetlenül fekszel.
  Igaza van Legort-nak, most nem tudok semmit se tenni az őrködésen kívül. Mély levegőket vettem. Muszáj kitisztítanom a fejemet. Amint lenyugodtam elkezdett mindenhol sajogni a testem. Biztosan nem tett jót a zuhanás a korábbi sérüléseknek. Legort hirtelen meghúzta az egyik kötelet, mire végig nyilallt a fájdalom lábamban. Vakkantáshoz hasonlító hangot adtam ki. Magam is meglepődtem a reakciómon.
 - Máshogy nem tudtam elvágni. - szabadkozott a tünde, miközben már egy másikat vágott el.
  Legalább nem vágott belém. Figyeltem a környezetünket, de nincs semmilyen ragadozó sem a környéken. Kisebb emlősök, madarak és rovarok vannak csak körülöttünk. Az erőd felé is elnéztem. Ebben is igaza volt Legort-nak, mindenki életben van. Azonban érdekes módon, mintha nem mozognának. Biztosan csak a kimerültségtől nem tudok annyira koncentrálni, hogy lássam a mozgásukat. Egyre könnyebben tudtam levegőt venni. Mindjárt szabad leszek! Amint az utolsó kötél is a földre hullt felálltam és megráztam magamat. Most még jobban éreztem a régi és a most szerzett sebeket.
 - Ha ezt Katret meglátja két hétig leszel felmentve.
  Megráztam a fejemet nem tetszésem jeléül. Még hogy két hétig! Kikérem magamnak, ha annyit kihagyok megismételhetem az évet! Léptem volna egyet, de majdnem összeestem. Nem tudok ráállni a bal első lábamra. Legort azonnal észrevette, biztosan érezte is.
 - Nem tudnál visszaváltozni? Állatokat nem gyógyítok valami túl jól.
  Biztosan át tudok változni, de sokkal hosszabb ideig fog tartani, mintha nem lenne semmi bajom. Miközben változtam át nem tudtam megtartani magamat és majdnem összeestem, de Legort megtartott. Remek, ennyire kiszolgáltatott még sosem voltam. Mintha csak felesleges teher lennék.
 - Mindenkivel előfordul, hogy megsérül. Ez csak azt jelenti, hogy jobban kéne vigyáznod magadra. Éld túl a mai napot, hogy holnap is harcolhass! Sokszor hallottam, mikor hasonló helyzetben voltam, mint te. - mesélte Legort.
  Eléggé meglepődtem, ugyanis ennyit még sosem beszélt magától, és még a múltját is felemlegette. Ez az jelenti, hogy kezd megbízni bennem? Ki tudja, nem értem az észjárását. Tudom mi történt vele, azonban eléggé igyekezett pár részletet jobban elhomályosítani. Sikerült neki, ezért nem emlékszem mindenre.
 - Érdekes, az ember azt hinné, hogy akivel össze van kötve az elmém jobban ismerem, mint saját magamat. - mondtam ki az első gondolatomat - De te megnehezíted a megismerésedet.
 - Ha másra nem is emlékszel, azért gondolom meg maradt annyi érzés, ami miatt megérted miért nem szeretek magamról beszélni. - felelte halkan Legort.
  Nem félt, csak nem akarja az emlékeit elevennek érezni. Nagy kihívás lehet ez a számára, ugyanis nemrégiben újra minden előjött.
 - Senki sincs bajban, mint ahogyan azt előre megmondtad. - tereltem el a témát.
  Kérdőn nézett rám a tünde.
 - Beismered a tévedésedet? Eléggé beüthetted a fejedet esés közben.
 - Na az ilyenekért nem szoktam beismerni a hibáimat. - néztem rá szúrósan.
 - Jobban érzed magadat? - kérdezte hirtelen.
  Nem is vettem észre, hogy közben gyógyított. Megmozdítottam a bal kezemet, tompa fájdalom maradt csak vissza az előbbi kínból.
 - Varázsoltál?
 - Egyszerűen csak megosztottam veled a gyors gyógyulási képességemet. Elég egyszerű a közöttünk lévő kapcsolat miatt. - vont vállat - Gyere ellenőrizzük le az állításomat.
 - Megkérdőjelezed az igazadat?
 - Mintha nem mozogna senki, ami nem jó jel. Mellesleg ez a hálós csapda direkt neked volt felállítva.
 - Ezt honnan veszed? Több csapda is van az erőd körül.
 - Mindig ezen az útvonalon jössz és eddig nem volt semmi sem. Valaki számított a te figyelmetlenségedre. Mennyi ideje is jöttél el az erődtől?
 - Úgy húsz perce. - feleltem, nem értettem mire akar Legort kilyukadni.
 - Húsz perc alatt semmi előjel nélkül véghez vihető egy támadás a Keleti Erőd ellen? - miközben ezt kérdezte az erdőt figyelte, mintha támadást várna.
 - Nagyon nehezen lehetséges, ugyanis mindig vannak kint őrök, akik fél órával előbb jeleznek általában egy támadás előtt.
 - Mindig félóra?
 - Valamikor több valamikor kevesebb, kérdés milyen gyorsan tudják elérni az erődöt az őrhelyükről, ugyanis az őrvonal direkt így lett kialakítva. Minimum fél óra kell a megfelelő védelem kialakításához.
 - Ha ezt tudod, miért rohantál ennyire eszeveszetten az előbb?
 - Valójában - gondolkodtam el, ugyanis igaza van Legort-nak valamiért bepánikoltam, pedig semmi okom nem volt rá - magam sem tudom.
 - Egy telepata képes befolyásolni mások érzéseit, tudtad?
 - Igen, ez történhetett? De miért?
 - Először menjünk az erődbe és ellenőrizzük le az ottani állapotokat. A többi kérdésre pedig nem tudok válaszolni. Légy óvatosabb, most már tudják mi a gyenge pontod, amire ugrasz, akár egy kútba is, ha nem figyelsz eléggé.
 - Megfigyeltek volna?
 - Nem tudom, ugyanis nem érzékeltem nagyobb emlősöket, melyek alakváltókra utaltak volna. Csak növényevők voltak a közelünkben, pár rovar, madár és hüllő.
  Nem értettem miért nem indultunk még el, aztán eszembe jutott az oka. Legort nem ismeri az utat, most is csak követett.
 - Honnan tudtad, hogy sűrűn használom ezt az ösvényt? - kérdeztem miközben mutattam az utat.
 - Gyorsan akartál ideérni, így nyilván az ismerős utat használod, amin akár bekötött szemmel is végig tudnál menni, minthogy újat keress.
  Logikus, csak tudnám miért képes egyből értelmezni a jeleket, pár perc kellett volna, hogy ez eszembe jusson, bezzeg neki pár másodperc volt az egész.
 - Ki mit tart fontosnak, te csak a barátaidra figyeltél ezért estél csapdába, engem a miért érdekelt.
  Néha utálom, ha ennyire érzelem mentes. Hátra néztem, ugyanis Legort mögöttem jött. A szemei nem mutattak semmilyen érzelmet, mintha most éppen nem lenne magánál. Elértük az erőd lábát, még mindig megcsodálom ezt az építményt. Körülnéztem ugyanis nem voltak őrök. Lehet éppen váltás van, viszont túl nagy a csend. Biztosan elkezdődött az első óra. Míg töprengtem nem mozdultam el az erőd kapuja elől.
 - Anna gyere ide! - intett Legort, aki már a gyakorló pályánál járt.
 - Mit keresel te ott? Tűnj onnan mielőtt meglátnak! - siettem, hiszen az alakváltók forrófejűek és képesek kérdés nekirontani egy idegennek.
 - Nem lesz semmi baj, nem vettek észre. - mondta, de éreztem valami nem stimmel.
  Odaértem és teljesen ledöbbentem. Mintha mindenki megdermedt volna, akár a szobrok. Páran feküdtek, de különös pózban, mintha ugrottak volna, aztán megdermedtek és tehetetlenül a földre estek. Ha itt ilyen a helyzet akkor mi lehet az erődben?
  Gyorsan visszafutottam és felrohantam az emeltre, az osztályteremig meg sem álltam. Hallottam Legort lépteit magam mögött, de nem ért utol. Az osztályterembe lépve ugyanaz a látvány fogadott, mint előtte az pályán. Mindenki megdermedt, mondjuk Enturin úgy nézett ki, mintha aludna. Hirtelen Thalia megmozdult, mire Legort előkapott egy kést. Azonnal elé ugrottam, hiszen nem engedhetem, hogy bántson bárkit is.
 - Csak reflex volt, nem sebesítettem volna meg. - motyogta miközben a kését újra eltüntette.
 - Mi történt itt? Hogy kerülsz ide Anna? - nézett körbe Thalia értetlenkedve.
 - Valaki vagy valakik megbénították az egész erődöt. - mondtam - Visszajöttem, mert rossz előérzetem volt.
  Legort rám sandított, most nincs kedvem magyarázkodni sietnünk kell.
 - Ugye nem haltak meg? - nézett körbe Thalia.
 - Nem. Életben vannak, csak nem tudnak mozogni. - válaszolt Legort.
 - Láttál már ilyet? - kérdeztem.
 - Pontosan ilyet? Még nem. Hasonlót már igen. De akkor a beteg úgy nézett ki mintha aludna, csak nem volt képes felébredni. Több évig volt olyan állapotban, mikor egyszer csak felébredt.
 - Több évig? Itt is ilyen sokat kell várnunk? - kérdezte Thalia.
 - Nem feltétlenül. Itt valaki direkt idézte elő ezt az állapotot, tehát vissza lehet fordítani, nem úgy mint azt, amit a természet idéz elő. A mondhatni természetesen elért állapoton csak az idő segíthet, de itt van remény.
 - Hogyan lehet visszafordítani? - kérdeztem.
 - Nem tudom. - felelte Legort.
 - Hogy hogy nem tudod? Azt mondtad láttál ilyet! - támadt rá Thalia.
 - Hasonlót láttam. De nem ilyet. Viszont te segíthetnél, hogy rájöjjünk miként is lehet megoldani ezt a problémát. - felelte ridegen Legort.
 - Több érzelemmel, ha lehetséges. - szóltam neki, mielőtt Thalia úgy gondolná, hogy képen törli Legort-ot.
  Nem válaszolt. Viszont tényleg át kéne kutatni Thalia elméjét, hát ha így közelebb kerülnénk a megoldáshoz.
 - Thalia, megnézhetjük a mai napi emlékeidet? - kérdeztem.
 - Miért? - nézett rám.
 - Az emlékeid sokat elárulhatnak arról, hogy pontosan mi történt itt.
 - De ezt én is eltudom mondani. - rázta a fejét - Az óra éppen folyt, aztán már csak arra emlékszem, hogy ti itt álltok és mindenki más pedig dermedten ül.
 - Valamit nem éreztél óra közben? - néztem rá.
 - Fájt a fejem, de semmiség volt. Ennyit éreztem.
 - Fejfájás? - kapta fel a fejét Legort.
 - Miért olyan fontos?
 - Mert akkor lehet egy telepata áll a háttérben.
 - Inkább egy kisebb csapat. Ennyi ember irányításához nem elég egy ember. - mondtam.
 - Igaz, de valahogyan ki kéne mindenkit zökkenteni ebből az állapotból.
 - Hogyan álljunk neki? Ha egyesével csináljuk akár több napig is eltarthat.
 - Először haladjunk egyesével aztán talán képesek leszünk kiterjeszteni az erőnket, hogy ne csak egy valakit ébresszünk fel.
  Rignot volt a legközelebb így őt próbáltuk meg először magához téríteni. Óvatosan körbevontuk az elméjét, ugyanis el kellett vágnunk teljesen a külső telepatáktól. Sikerrel jártunk ugyanis ráesett a padra és elkezdett szuszogni, mint aki mélyen alszik. Legort a bonyolultabb részét rám hagyta, mondjuk inkább én turkáljak az elméjében hiszen jobban ismerem őt, mint Legort. Nem is tudtam mit kell csinálnom. Először finom próbáltam ébresztgetni, de nem nagyon jött össze.
 - Rig ébresztő! - kiabálta Thalia.
 - Hagyj még egy kicsit aludni. - morgott vissza Rignot.
 - Csak hiszed. Kérsz egy kis vizet? - válaszolt Thalia.
  Hirtelen Rignot teljesen éber lett és felugrott a helyéről, majd végig nézett Thalia-n.
 - Azt hittem le akarsz önteni. - magyarázta Rignot.
 - Akkor a probléma megoldódott. - jelentette ki Legort - Csak el kell vágnunk mindenkit az ismeretlen telepatáktól.
 - Hogy kerülsz ide Legort? - ráncolta össze a homlokát Rignot - És te Anna? Csak pár perce mentél el, hogy értél vissza ilyen gyorsan.
 - Már körülbelül egy órája mentem el.
  Rignot értetlenül nézett ránk, végül Thalia magyarázott el neki mindent. Legort kiment a folyosóra, persze követtem, mert érdekelt a terve.
 - Meg kell találnunk az épület közepét. - jelentette ki.
 - Miért?
 - Egy nagy kupolával mindenkit le tudnánk fedni és megoldódna minden.
 - Rossz irányba mész. Erre kell mennünk. - mutattam a másik folyosóra.
 - Az épület közepe erre van, ahogyan azt észrevettem pár perces itt tartózkodásom alatt.
 - Igen, de a gyakorló pályán is vannak kővé dermedt alakváltók, és akkor a közepe a pajzsnak megváltozik. - néztem a szemébe.
 - Igazad van. Róluk megfeledkeztem. Követlek.
  Ezeket a folyosókat már ezerszer végig jártam, de most mégis feszengtem. Eddig még sosem kellett itt egy teljesen kívülállót vezetnem. Mármint alakváltókon kívül itt nemigen fordult elő más személy és Legort elég feltűnően nem illett ebbe a környezetbe. Most szerencséje van, hogy senki sincs magánál különben biztosan lerohanták már volna. Az alakváltók eléggé forrófejűek, mondhatni az egyik legnyugodtabbnak számítottam. Kiértünk egy oldalsó terembe, ahonnan ki lehetett látni a gyakorló pályára.
 - Szerintem most lehetünk körülbelül a pajzs közepén. - álltam meg.
 - Majd kiderül.
 - Mégis hogyan képzelted azt a pajzsot?
 - Nem kell olyan erőteljes, mint amit véletlenül a falu köré húztunk fel, és nem is kell olyan sokáig kitartania.
 - Tényleg az meddig tart ki?
 - Úgy egy hónapig, talán kevesebb. Nem létezik örök erejű varázslat.
 - De azt a pajzsot véletlenül hoztuk létre.
 - Tudom. Elkezdem létrehozni a pajzsot, de segítened kell, mert ennyi telepatát egyszerre nem tudok mindenkitől elszakítani.
 - Mit kell tennem?
 - Majd rájössz. - felelte.
  Ennél pontosabb utasítást vártam volna tőle. Nem kérdeztem rá még egyszer, ugyanis sejtésem szerint hasonló lesz a válasza. Rendben majd megpróbálom nem elszúrni az egészet. A terem közepére ment. Becsukta a szemét, érzékeltem, hogy valamire erősen koncentrált, de nem tudtam kivenni mire is fordítja a figyelmét. Hirtelen körök jelentek meg, és elkezdtek tágulni, először csak a terem felét, majd az egész termet lefedték és folyamatosan csak nőttek. Azt hiszem most kéne segítenem. Közelebb mentem Legort-hoz, de még mindig nem tudtam mit kéne tennem.
 - Emlékszel még mi történt a másik pajzsnál? - kérdezte hirtelen.
  Elég homályosan, de nem mondtam neki. Megpróbáltam visszaemlékezni arra az éjszakára. Éppen visszaváltoztam, mikor Legort nekem ütközött, aztán csak úgy a semmiből kitört a varázslat. De akkor nem pajzsot hoztunk létre, hanem őrfákat.
 - Nem rég történt esetre gondolj. - szakította meg a gondolatmenetemet Legort.
Ó, a tündeváros, ahol volt két Vadász is. Miért nem az jutott előbb eszembe? Akkor ösztönösen cselekedtem. Legort hozzám ért. Akkor ez lesz a megoldás.
 - Díjat is kérsz a megfejtésért vagy inkább segítesz? 
 - Gyorsabb lett volna, ha megmondod. 
 - Most legalább egy életre megjegyezted.
  Erre inkább már nem válaszoltam. Néha nem tudok kiigazodni rajta.
 - Nem vagyok a tanítványod!
 - Jelenleg de. Akkor segítesz? 
  Rám nézett. A szeme színe viszont más volt.
 - Mindig megváltozik a szemed színe mikor varázsolsz? 
 - A szem a lélek tükre. Hallottad már ezt a mondást? 
 - Szóval a válasz igen. 
 - Egyéb kérdés, óhaj, bánat? Vagy végre segítesz létrehozni ezt az ideiglenes pajzsot?
  Megfogtam a kezét, szinte azonnal éreztem ahogyan a varászlat már az én energiáimat is leszívja. De nem zavart, ez más. Most van tényleges oka a varázslatnak. Nem olyan vad és légből kapott, mint az eddigiek. Érdekes ennyire szabályozottan használni az erőmet. Viszont sokkal erősebbnek érzem most magamat e téren. Van egy olyan sejtésem, hogy ez valójában nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Vajon Legort hány évig tanulta ezt az egészet, mire idáig eljutott.
 - Még mindig tanulom. - válaszolt.
  Máris meg van a hátulütője, ilyenkor szó szerint minden gondolatát látjuk egymásnak. A pajzs sokkal gyorsabban szélesedett, mint vártam. Hamar elértük az erőd határait. Ekkor megállt a pajzs növekedése, majd Legort pár perc után megszakította a varázslatot.
 - Szerinted mindenki magához fog térni? - kérdeztem.
 - Fenyegesd meg őket, úgy mint Thalia és akkor talán.
 - Nem megy neked a viccelődés.
 - Biztosan fel fog mindenki ébredni, csak nem tudom mikor. De ezt a feladatot rátok hagyom, szerintem sokan már maguktól is felébredtek. Viszont úgy érzem jobban járok, ha mielőbb eltűnök innen. Nincs kedvem harcolni.
 - Egész végig láttad mit gondolok. - jegyeztem meg keserűen.
 - Nem rejted el a gondolataidat. Így elég egyszerű volt a dolgom. Azonban most már tényleg óvatosabbnak kéne lenned, az a csapda nem véletlenül került oda. Figyelj jobban magadra.
  Ezzel megfordult és elindult a kijárat felé.
 - Honnan tudod, hogy merre kell menni? 
 - Tekintsd ezt gyors tájékozódásnak.