Új blog!

 Egy új történetet osztok meg veletek. Teljesen más zsáner, mint az Eggyé vált világok. Sci fi, cyberpunk beütéssel. A főszereplők életkora közel azonos. Itt is szerepet kap a katonaság, csak itt az elnyomó és megtörő rendszerét fogom bemutatni az olvasóknak. Komorabb világ. Az a csapat tinédzser, akiket főszereplőknek választottam mind ismerik az egyedüllét és a bizalmatlanság fogalmát. Ebből következik a barátság számukra ismeretlen fogalom, így nem csak a katonákkal és tisztekkel kell harcolniuk, hanem egymással és akár saját magukkal is. Bővebben kifejtve a másik blogon "Leírás" címszó alatt van minden. 

https://illuzioesvalosagkuszoben.blogspot.com/

További szép napot!
Boldog Új évet!

Köszönetnyilvánítás

 Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e egy ilyen részt, de végül úgy döntöttem kellene. A történet befejeződött. Legort és Anna találkozása és ismerkedése a végéhez ért, bár közös kalandjuk folytatódik, de nem ebben a könyvben. Már nem is fogom én azt megírni. Ahogyan ők tovább álltak, úgy fogok én is tenni és egy új történet felé tekintgetek, mely teljesen más lesz. 

  Na de most nem a jövőről szeretnék beszélni. Azt később is leírhatom. Köszönöm mindenkinek, aki olvasott. Amikor láttam egy-egy fejezeten a megtekintést erőt adott a folytatáshoz, bár így is majd' három évig tartott a történet befejezése. Köszönöm, hogy velem tartottatok Anna és Legort kicsit göröngyös útján, még ha ilyen hosszúra is nyúlt. 

  Remélem a következő történetnél is találkozunk! Addig is további szép napokat és sok olvasást!

80. fejezet - Egy elátkozott sors (Vége)

*Argot szemszöge*

  Tegnap éjszaka érkezett a hír, miszerint Markus lett az emberek új királya. Nem ismerem annyira. Úgy tudom Etron-nal jó barátok voltak. Na meg persze a Névtelenekhez tartozott, esetleg tartozik. Most nem is tudom a kapcsolatát velük, igaz engem annyira nem izgat. Most Dante is bekerült a fővárosi Tanácsba, így neki a dolgai megkétszereződtek. Nekem a határon kell felügyelnem és az emberi támadásokat visszavernem, ha esetleg adódna egy. Szerencsére kaptam még előtte pár szabad napot, amikor pihenhetek végre. Shina-t is eme munkakörbe osztották be, csak őt délre míg engem keletre. Merko megkapta a jogot Alton és Lara nevelőjének, bár nem hanyagolja el emellett a katonai teendőit. Viszont a nevelőség miatt a főváros őrei közé helyezték. Lara tegnap egész nap alig szólt egy szót is. Ma reggel Alton-nal együtt kimentek a vöröslő fához. Úgy tudom visszatértek már. A hírnök még elmesélte miszerint az összes emberi fővarázsló hűséget fogadott a királynak, így korlátozódott a szabadságuk. Azt hiszem ez valamelyest a béke miatt történt, hiszen így nem cselekdhetnek önállóan. Csak a királyt sajnálom, amiért neki még velük is foglalkoznia kell az ország újra építése közben. Most térek vissza a szobámban, ugyanis ma reggel a Tanácsnál kezdtem az áthelyezésem miatt. Meg persze más is történt, mint például Dante hivatalosan is kinevezte fiát, Eldor-t a Spes család fővarázslójának. Pont két varázsló mellettem álltam, akik Eldor hirtelen erő növekedéséről beszéltek. Mivel Dante nem lett gyengébb nem tudják mi okozhatta ezt. Sejtem, miszerint Legort ennek az oka, de nem vagyok benne biztos. 
  Tényleg, már őt se fogom sűrűn viszont látni. Markus az új király lehet sok feladatot akar bízni rá, természetesen mellette még hűséges a Névtelenekhez is és a családja fővarázslója. Ő is el lehet havazva. Utálja a papír munkát, de most jó sok kijutott neki belőle. Benyitok a szobámba súlyos kardomat a tartójába állítom. Egy ideig, remélem jó sokáig, nem lesz rá szükségem. Van egy térképem, amit egyszer egy barátomtól kaptam. Jobban mondva egy térképgyűjtemény a határmenti falvakról és őrség helyekről egész pontos domborzati adatokkal. Könnyű volt megtalálni a többi könyv között, ugyanis ez a legnagyobb mind széltében, mind hosszában. Éppen letettem volna az asztalomra, de egy idegen követ találtam ott. Öklömnyi kő, vagyis drágakő. Bár nem értek hozzá. Áttetsző és csiszolatlan. Nem is nevezném drágakőnek. Arrébb szerettem volna tenni, de mikor hozzáértem egy hang szólalt meg.
 - Szervusz Argot!
  Azonnal elrántottam a kezemet, mintha a kő forró lenne. Ez... Legort vagyis inkább Etron hangja volt. Egy üzenetet láttam a kő alatt. A térképeket az ágyra tettem inkább, leültem az asztalhoz és kiszedtem a papírt a kő alól. 
"Szervusz Argot! Biztosan csak azután láttad meg ezt az üzenetet, miután hozzá értél a kőhöz. Az egy üzenőkő és mondhatni emlékkő. Tudod egyszer megígértem neked miszerint elmesélem a múltamat, amikor készen állok rá. Nos, nem tudom készen állok-e, de más alkalmam ugyan nem lesz. Kiderült sok mindennek köszönhetően, nem szeretnélek a részletekkel untatni, de elég fontos az Erdőszellemeknek az életben maradásom. Azt szerették volna, ha az erdőszellemi alakom venné át teljesen az irányítást a másik két alakomat ezzel mondhatni megölve. Anna is belehalt volna a folyamatba. Meglepődésünkre az Elmúlás Erdőszelleme segített nekünk a szökésben, ugyanis a szökés mellett döntöttünk. Nem maradhattunk itt és Are se tudott volna minket megvédeni. Ma pár óra alatt minden tervem a jövőre nézve felborult, lehet többé nem is jövök ide vissza, ezért is kapod meg azt a követ. Túl hosszú lenne a levél, ha az egész múltamat le kellene írnom, így úgy gondoltam mesélek. Addig fogod hallani az üzenetet, míg hozzáérsz a kőhöz, ha elengeded az üzenet megáll. Nem szippant magába, biztonságos a kő használata, ha bennem nem bízol kérdezd erről Dante-t vagy Eldor-t.
Viszlát Argot, köszönök mindent.
Etron"
  Emlékszem az ígéretre. Azonban jobban érdekelne miért tekintik őt olyan fontos személynek az Erdőszellemek? Nem fejtette ki, lehet nem maradt rá ideje. Ha tényleg el kellett hagynia ezt a bolygót, akkor biztosan csak keveseknek küldhetett üzenetet. Szereti betartani az ígéreteit. Ez azt jelenti tényleg nem találkozunk többet. Jobb, ha erről az ikrek nem tudnak még egy ideig. A múltja egy kőbe zárva? Egy varázsló gyermek árván, aki a Névtelenek kezére került. Már ennyi is elég egy baljóslatú jövőhöz, de ahogyan ismerem még ez is csak egy gyenge megfogalmazás a múltjára. Mi legyen? Szabadnapos vagyok, úgysincs semmi sürgős dolgom. Azt hiszem meghallgatom az utolsó üzenetét. Nem hívom ide Dante-t vagy a fiát. Bízok Etron-ban. 
  Hosszú lesz, ha jól sejtem. Kényelmesen elhelyezkedtem a székben és a kezembe vettem a hűvös, csiszolatlan követ.
 - Szervusz Argot! - hallottam újra. 
  Mindent ugyanúgy látok, mint azelőtt csak olyan, mintha Etron telepatikusan beszélne velem. 
 - Gondolom már elolvastad a levelet. Biztosan elejtetted a követ először mikor megszólítottalak! - nevetett - De mindegy is nem a jelenről kellene beszélnem, azt úgy is ismered. Te tudod mennyire is nem szeretem felhántorgatni a múltat, főleg nem a sajátomat, de neked megígértem és ez az utolsó lehetőségem a betartására. Jól figyelj, bár mivel meg lesz ez a kő többször is meghallgathatod, ha akarod. Nem javaslom, nem olyan szép történet ez, amit érdemes többször meghallgatni. Mindenkinek elég egyszer, átélni se szeretném többször. Emberi alakban vagyok, bár ezt a hangomból kitalálhattad, na meg persze a beszédemből. Azért vagyok ebben az alakban, mert ekkor emlékszem mindenre, vagyis a legtöbbre. Tündeként minden homályos lenne. Akkor kezdem is, befejezvén most az üres fecsegést. A legelső emlékem a legfájdalmasabb mindközül. Miatta évekig nem bírtam a tűzre nézni, vagy ha egyszer mégis rátévedt a tekintetem megdermedtem, a szívem őrülten kalapált és egyre csak menekülni szerettem volna, a testem még sem mozdult. Fagyasztó rémület lett úrrá rajtam, talán ez a legjobb szó rá. Egy hatalmas máglya volt előttem, vöröslő lángok, mely méterekte a fejem felé csaptak. Közel vagyok hozzá, perzseli a bőrömet, mégse ez a legfélemetesebb. Egy nő áll a közepén. Ahogyan elérik őt a lángok úgy látszik rajta a kín. Igyekszik visszafojtani a hangját, de nem képes rá. Vérfagyasztó sikolyait még mai napig hallom néha álmaimban. Óráknak tűnt nekem akkor a nő szenvedése a hatalmas máglyán. Nem tudom mikor ért véget és pontosan mi váltotta ezt ki. Akkor nem tudtam pontosan mit is láttam, de ha eszembe jut fájdalom és undor fog el. Mert mindnre emlékszem, az égő hús szagára, a tűz sercegésére, mikor a nő bőrét égette, a nő torz, artikulálatlan ordítására, a perzselő melegre és a fagyasztó rémületre. Könnyeztem, de nem értettem akkor miért, nem mertem hangosan sírni, mert akkor valami baj történik, hittem akkor. Később hallottam a történetet és keresgéltem is utána, így már összeáll a kép mit is láttam akkor. Anyámat három éves koromba Entera megvádolta hazaárulással. Azt mondta a faluban állomásozó tündékkel szövetséget kötött és támogatja őket az erejével. Akkor már Entera-nak tejhatalma volt, senki sem ellenkezett vele. A hazaárulóknak a mai napig egy büntetése van. Máglyán való égetés tömeg előtt. Egy csapat katona kapta ezt a feladatot, akiket Entera válogatott össze olyan emberekből, kik élvezetüket lelik mások kínzásában. Úgy tűnik végig nézették velem anyám kivégzését. Szerencséjükre egyáltalán nem emlékszem rájuk. Ekkor három éves voltam. Még egy emlékem van erről az időszakról. Mikor egy folyóhoz mentem, láncokkal a lábamon hátulról befogták a számat és elcipeltek valahová. Majd éles fájdalom, mintha a karomat égetnék. Úgy sejtem ekkor kaptam meg a Vérkövemet. Aztán egy barlang, sötét és hideg. Nem emlékszem a hangokra, mit mondtak. A fáklyára bezzeg emlékszem, ami egy feketébe öltözött alak kezében volt. Akkor találkoztam először Markus-szal, őt is velem együtt adták el. Ez a három emlék a fejemben egybe van gyúrva, bár biztosan külön napokon történtek meg. Nem sok maradt meg arról az időről. Gondolom nem meglepő, de semmire se emlékszem az önfeledt gyerekkoromról, pedig úgy tudom azokba az emlékekbe kapaszkodtam még a legelején, mikor csatlakoztam a Névtelenekhez. De bárhogyan is próbálkozok, csak néhány érzés az, ami visszamaradt azokból az emlékfoszlányokból. Hamar fény derült a varázsló kilétemre, így a Xiandre fivérek tanítottak engem, azonban a Vezér parancsára nem csak varázslónak, hanem egyben tolvajnak is képeztek. Bár a tolvajokat nem csak lopásra, hanem gyilkolásra is képzik. Egy aprócska szobában laktam Markus-szal együtt, mert csak én tudtam beszélni vele. Akkor tanítottam meg neki az emberi nyelvet. Őszintén szólva alig láttuk egymást, mivel őt harcosnak képezték. Fájdalmas és kegyetlen volt a kiképzés pontosabbra nem emlékszem, az előbbi pedig biztosan nyílvánvaló volt. Kicsit később társat kaptam a varázslatok gyakorlásánál. Van egy szabály a Névteleneknél, ami meggyőz mindenkit a tanulás fontosságáról. Aki nem veszi komolyan a tanulást és a gyakorlást az könnyedén meghalhat. Mindenkinek kellő motivációt adott. Ha már a tanításomnál tartunk emlékszem egy vizsgára, mely kicsit különb volt a többinél. Legalábbis nekem másnak tűnt. Egy közeli népesebb városba vittek minket. Többünket harcosokat és tolvajokat egyaránt. Más volt a feladatunk. A tolvajoknak a harcosok kését kellett ellopnia, más tárgyak ellopását még nem engedélyeztét nekünk, míg a harcosoknak ezt meg kellett akadályozniuk. Azt hiszem onnan ered az a régi szokásom, miszerint kedvtelésemet a Névteleneknél tartózkodásom alatt a tőr gyűjtésben leltem. Ebben csak az a bökkenő miszerint másokét tulajdonítottam el. Már a vizsga előtt is műveltem ezt a szokásomat így sokan akartak már alaposan elverni. A vizsgán való átjutás ára, a tolvajoknál nem szabad, hogy elkapjanak vagy szerezned kell legalább egy tőrt. A harcosok vagy nem vesztették el a tőrjüket, vagy visszaszereztek egyet egy tolvajtól. Aki nem ment át a vizsgán nem láttuk többé közöttünk. Őszintén szólva soha nem mertem megkérdezni mi is történt velük pontosan. Bocsi, kicsit elkalandoztam. Visszatérve a vizsgához, egész jól álltam. Már több tőrt is begyűjtöttem. Egy olyan helyen bújtam meg, ahol biztosan nem találnak meg. Legalább is azt hittem. Öt harcos összeállt és úgy keresett engem, mert már a vizsga előtt is megloptam őket, nem csak alatta. Noren volt még közöttük, gondolom elkapták és egyeszséget kötöttek, ha elvezeti őket hozzám akkor elengedik és a tőrt is megtarthatja magának, amit lopott. Hat harcos ellen Noren-nek akkoriban még nem sok esélye volt, így segített nekik. Sokat rohangáltam utána, de tényleg hihetetlenül sokat. Csak az volt a baj, így felkeltettem magamra a figyelmet és egyre többen kerekedtek a nyomomba. Sikerült volna leráznom őket, ha Noren nem lett volna velük. Mikor sarokba szorítottak azt hittem végem van. Akkor valamilyen oknál fogva Markus kisegített. Senkit sem engedett a közelembe cserébe figyeltem arra, hogy a tőre ne kerüljön máshoz. Egy kis csapatmunkával sikerült mindkettőnknek letenni a vizsgát. Az a hat harcos, akik követtek megbuktak a vizsgán hiszen Noren mégis csak tolvaj volt és a pontszámokat főként a tőrök jelentették. Akit nem kaptak el, de nem volt nála tőr őt a továbbiakban sokkal erőszakosabban nevelték. Azt a hatot soha többé nem láttam. Még aznap este Markus egy szívességet kért tőlem. Meg szeretett volna szökni és a hegyekbe a családjához visszatérni. Akkorra már jól ismertem az egész szállást így teljesítettem a kérését. Ekkor hét éves voltam. Markus sikeresen megszökött, azonban egy hónappal rá vissza is jött. Entera akkor ölte meg az utolsó óriásokat is, így nem volt Markus-nak hova visszatérnie. Hamar kiderült ki segítette a szökésben így egy hétig nem hagyhattam el a Névtelenek otthonát. Kicsit a szöktetéssel túllőttem a célon. Azonban szerintem a Vezér tudott Entera terveiről, ezért nem használták Markus Vérkövét. Kicsit megint ugrok az időben, ha nem bánod. Utána csak a képzésem folytatódott tovább. Nyolc évesen váltottam először alakot. Eléggé kellemetlen érzés volt nem mellesleg hihetetlenül nehézkesen ment végbe. Több óráig kínlódtam, igaz magam miatt, mert teljes erőmből küzdöttem az alakváltásom ellen. Kiderült ösztönök ellen nem éri meg küzdeni, hiszen csak elnyújtod a szenvedésedet. Markus jelentett a feljebbvalóinknak, akik értesítették a Tolvajok Fejedelmét és a Vezért. Akkor még nem Belenior volt a Fejedelem. Miután átváltoztam emlékeztem sok mindenre, de kicsit tompábban, mint emberként. Hamar rájöttek erre és úgy gondolták, amíg nem vagyok képes visszaváltozni ne hagyjam el a szobámat. Szóval egy hét szobafogság következett. Akkor minden éjjel egy furcsa álom gyötört, ami egy ismeretlen helyre hívott engem. Az átváltozásom után is jó néhány napig megjelentek ezek az álmok. Végül beismertem a Xiandre fivéreknek, mert azt hitték lustaságból nem gyakorlok semmit, nem pedig a fáradtság miatt. Amint meghallották mi történt velem azonnal a Vezér elé vittek. Kiderült egy családi ereklye elég erősnek érez ahhoz, hogy őrzőjévé tegyen. Úgy gondolták abból majd meg fogják tudni melyik családhoz is tartozok pontosan, hiszen addig nem tudták. A helyet könnyedén leírtam, hova is kell nekünk menni. Természetesen a tünde fővárosba, mert ott volt az a valami, ami engem hívott. Az erőm miatt úgy gondolták értékes lehet a tárgy. Kinevezett a Vezér egy csapatot, aminek én is és Markus is a része volt. Kaptunk egy hét felkészülési időt a küldetésre. Azóta tudom fejből az egész város tervrajzát kiváltképp a palotáét, ami középen áll. Minden bejutási lehetőséget leellenőriztünk, egérutakat készítettünk elő a meneküléshez, illetve egy kisebb bonyodalmat is megszerveztünk. Nem mertem tünde alakra váltani, bár szükséges volt. Bár egy gyerek is feltűnő, de annyira már nem, ha tünde ő is. Végül egész héten az alakváltást gyakoroltam. Tündeként is megtanultam bánni a fegyverekkel. Mivel kevesebb időm volt a tanulásra a gyorsaságommal igyekeztem pótolni a hiányaimat. Mikor elérkezett a napja a küldetésnek egy nagyobb csapat indult el. Bár út közben szakadoztak le tőlünk emberek. Mikor a határnál keltünk át alig hatan maradtunk, ebből hárman terveztünk bemenni a palotába. Egy felnőtt tünde kísérő, Markus és én adtam ki azt a három embert. A várost körbevevő falnál volt egy remek rejtekhely a többiek ott vártak minket vissza. Egy alagúton keresztül jutottunk be a városba és a palotába is csak éppen a börtön szintre. Markus-nak a feladata a menekülési utunk biztosítása, így őt hátrahagytuk. Alakot váltottam és úgy mentünk fel a palota részébe. Különváltunk azonnal. Neki valami más feladata volt, míg nekem a tárgyért kellett menni. Ahogyan a palotába léptem éreztem annak a valaminek a hívását, így gyorsan megtaláltam, azt amit kerestem. Egy baj volt csupán a tárgy, jobban mondva a könyv csak úgy engedte magát elvinni, ha emberi alakomba vagyok. Még egyszer alakot kellett váltanom. Itt kezdődött az egész bonyodalom. Ugyanis Belenior meglátott a könyvvel a kezemben, szerencsére nem az alakváltásomra ért oda. Kihasználva a döbbenetét olyan gyorsan futottam el mellette, ahogyan csak bírtam. Jó hosszú fogócska után, amiről lehet hallottál már, sikerült leérnem Markus-hoz és a tündéhez. Nos, Belenior mindvégig a nyomomba maradt bárhogyan is próbálkoztam nem tudtam lerázni. Egyszer még az ablakon is kiugrottam miatta, igaz akkor az alatta lévő teraszról könnyedén visszajutottam. Végül még az alagútba is követett. A társaimat nem látta, mert Markus-nak szóltam telepatikusan miszerint egy vednéget is viszek magammal. Az alagút végén mikor éppen kiértem belőle akkor ért utol. Szerencsémre a többiek nem hagyták ezt annyiban és azonnal bekerítettek minket. Mit ne mondjak jó ösztönei vannak Belenior-nak. Nem habozott letett engem, de nem engedett el, hanem ő is előkapta a fegyverét. Érzékeltem a szándékát nem ölt volna meg, de akkor a csapat vezetője rám parancsolt. Belenior-t a képességemmel kiütöttem. A visszaútra nem emlékszem bár biztosan érdekes lehetett egy ájult tündével. A következő részről, amiről mesélni fogok nem kellene tudnod. Szóval csak rövidre fogom minden konrkétum nélkül. Belenior szerződést kötött a Vezérrel így megmenekült ő is. Ne akarj ennél többet tudni különben ő látja kárát. Nekem se szabad többet mondanom, hiszen nekem is megtiltották. Bocsáss meg ennek titokban kell maradnia. Ezek után nem sokkal a Tolvajok Fejedelme meghalt és Belenior vette át a helyét. Ha jól emlékszem még abban az évben, de lehet már eggyel később. Volt még egy nagy szabású küldetésünk, de most Broton-ba kellett mennünk, azon belül is a Varázslók Házába. Hiszen ott tartották a Koronát, annak az ellopása volt ugyanis a célunk. Bár oda könnyebben eljutottunk ott is sokat futkorásztam ettől függetlenül. Ezek után ragadt rám a Koronatolvaj név is a Névtelenek között. Még aznap este pár idősebb Névtelent kísértünk ki Brotonba, akik megünnepelték az aznapi sikert és jól felöntöttek. Több ifjabb is ment oda, akiknek a feladata az idősebbek összekaparása és visszacipelése. Akkor találkoztunk Niliva-val. Nos az összefutás jobb szó lenne rá, ugyanis szószerint nekem futott majd mivel Markus nagy darab volt elbújt mögötte. Még meglepődni se volt időnk egy csapat katona rohant felénk az utcán. Ordítozva és ránk kenték miszerint biztosan el akartuk rabolni a kislányt, aki csak úgy fellökött engem. Markus-nak vajszíve van és ez most mutatkozott meg. Elkezdtünk a városon keresztül menekülni, Niliva-t is vittük magunkkal. Nem emlékszem hogyan értünk vissza a Névtelenekhez. Mivel a végére száz katona üldözött mégis sértetlenek voltunk úgyhiszem akkor használtam először az erdőszellemi alakomat. A Névtelenek befogadták Niliva-t bár nem mondták el nekünk miért is pontosan. Egészen egy bizonyos napig nem tudtuk miszerint ő Entera lánya. Az a bizonyos nap pedig tíz éves koromba következett be. Egy egyszerű feladatot kaptunk, az első küldetésünk egy csapatként. Általában ez határozza meg milyen munkákat is fog kapni azután a csapat. A mi küldetésünk veszteségesen zárult, ugyanis se Niliva se Markus nem tért onnan vissza. Entera csapdája volt, hogy kicsalja a lányát és visszavehesse magához. Kicsit minden másképp alakult, mint ahogyan tervezte. Azt hitte Niliva az egyetlen varázserővel bíró a csapatban, így Markus és az én képességem eléggé megzavarta őt. Miután visszaszereztem a könyvemet sokat tanultam belőle a Xiandre fivérek mellett, így pár erős pajzsot már akkor is ismertem. Entera ellenem egy olyan átkot használt, ami nem öli meg azt, akit eltalál, helyette száműzi az illetőt. Bárhova eltűnhet, másik világra, vagy ki az égbe, esetleg egy csillagba vagy akár a bolygón is maradhat. Nili és Markus nem tudom hova került, de én a szülő falum határán landoltam. Ott észrevettek az emberek és elszállásoltak, bár erre nem emlékszem ugyanis a földetérésem után elájultam. A faluban tudtam meg a legtöbbet a múltamról és kicsit ott is maradtam. Kutattam hiszen a családom elég nagy tudással rendelkezett. Kerestem az átkot, ami eltalált. Mindent tűvé tettem egy olyan varázslatért, ami visszahozhatta az egyedüli személyeket, akik valamelyest közel álltak hozzám. Még a tünde határra is elmentem, jobban mondva egy hozzá közeli ember faluba. Ekkor tizenkét éves voltam. Úgy terveztem majd onnan átszökök a tündékhez és tovább kutatok. Amikor ott voltam pont akkor haladt át egy tünde csapat a falun. A sérültjeik miatt nem tudtak tovább menni így itt maradtak. Emandiece is velük volt. Egyedül nehezen bírt a sok sérülttel. A falusi emberektől kért segítséget. Sok sebet láttam már így úgy döntöttem segítek neki, lehet még meg tudhatok tőle valami hasznosat. Emandiece minden erejével küzdött a sérültek túléléséért, de mellette azon csodálkoztam, hogy azokkal a sebekkel eddig kibírták. Egyik éjszaka Emandiece miatt használtam a varázserőmet és egy főzetet felerősítettem. Azt használva megmenekültek a halál szélén állók is. Emandiece rájött miattam gyógyultak meg a tündék és elbeszélgetett velem. Bár a vallatás lehet jobb szó lenne rá. Neki is sok mindent elmondtam, valamiért nem féltem attól mit fog gondolni rólam. Mondjuk azokban az időkben egyre kevésbé érdekeltek a titkaim. Emandiece is javasolta az átjövetelemet a tündékhez, de hozzátette a holtakat hagyni kell békében nyugodni. Nem hittem neki, tudtam Markus és Niliva még életben vannak, de beláttam semmit se tehetek értük. Még egy ideig ott állomásoztak a tündék, azalatt Emandiece elkezdett engem Legort-nak hívni. Bár többször is elleneztem nem volt hajlandó a valódi nevemen Etron-ként szólítani. Mikor átváltoztam és átmentem őt kerestem fel először. Bár kicsit nehézkes volt, de a tanítványa lettem. A többit pedig már tudod. Röviden ennyi lenne a történetem. Sosem ment a búcsúzkodás. Még Markus-nak is kell egy levelet írnom, ő talán még több közös kalandukat el tudja mesélni. Viszlát Argot! Reménykedem a következő pár évtized sokkal békésebb lesz, mint amilyen ez a pár év volt. Viszlát, örökre szól ez a szó. 
  Elengedtem a követ és hátradőltem, már amennyire csak tudtam. Már értem miért nem akart mesélni róla. Szóval ez volt a te búcsúd. Bárhol is légy sok sikert és szerencsét kívánok neked, Legort. A követ a levélbe csomagoltam és egy polcra tettem. Azt hiszem nem fogom többször meghallgatni. Ha az ikrek kérni fogják akkor megmutatom nekik, de úgy érzem azaz idő még jóval távolabb van. 

79. fejezet - Éljen a király!

*Anna szemszöge*

  Világos van. Fordultam egyet. Puha matrac van alattam, és tolldunyhával takarózom. A fejem alatt is egy pihe-puha párna fekszik. Friss a levegő, de még sincs hideg. Kinyitottam a szememet. Egy hatalmas, fehér teremben vagyunk. Hatalmas ablakokon keresztül tör át a fény a szobába, aminek a falain növények vannak felerősítve. Az ágyak egyszerűek mégis hihetetlenül kényelmesek. Lehet ez egy kórterem. Hogyan kerültünk ide? Egy réten voltunk utoljára, ha jól emlékszem. Az álmunk egy káosz volt. Legort igyekezett megbékélni magával, amiért hagyta meghalni Emerisz-t. Szinte zsongott tőle a fejem. Igyekeztem segíteni rajta, megnyugtatni. A végén már nem emlékszem semmire. Legort még mindig alszik, biztosan örlődik még magában. Csak sóhajtottam egyet és felültem. Engem is megrázott, ami Emerisz-szel történt, de biztosan nem ezt várja el a tanárától. Kell a gyász számukra ez egy fontos búcsúzkodási ceremónia, de Legort inkább önpusztításba kezdett. Bár a végére valamelyest javult az állapota. Új ruha van rajtam. Megdöbbentem magamon. Ez is fehér, mint minden más a szobában. Fehér hosszú ujjó felső, alatta hosszú szárú szintén fehér nadrág. Kitakaróztam és az ágy szélére ültem. Azonnal fázni kezdtem és visszakívántam a jó meleg és puha takarómat. Végül erőt vettem magamon és letettem a lábamat a kőre. Hideg és nem látom a csizmámat, se semilyen lábbelit, amit használhatnék. Legort alszik a másik ágyban. Ezt már ébredéskor tudtam. Odaléptem mellé. Tünde alakjában van, pedig emberré változott vissza. Lehet álmában váltott alakot. Óvatosan végigsimítottam az arcán. Nem ráncolja a homlokát, az arcán most nem látszik mennyire szenved. Újra csak sóhajtottam egyet. Segítenék neki, olyan szívesen levenném a terheket a válláról, de erre nem vagyok képes. Csak enyhíteni tudok a súlyokon, többre nincs hatalmam. Az ablak felé néztem. Szerintem a tünde fővárosban vagyunk, de jobb efelől megbizonyosodni. Odasétáltam a hatalmas üveg ablakhoz. Nem látom ki lehet-e nyitni, szóval inkább nem próbálkozom, hiszen még a végén eltörném. Viszonylag magasan vagyunk, egybe látom szinte az egész várost. Hatalmas szekerek járnak fel és alá, de a legtöbb kifelé igyekszik a városból. Nagy a nyüzsgés főként tündéket látok, embereket csak nagy ritkán. A házak hiába vannak kőből tele vannak élettel ugyanis mindenhol nő növény. Mindegyik háznál van élő növény, melyre a ház népe vigyáz. Az utcák sokkal rendezettebbek és nem látok sehol se sátorszerű építményeket, mint az embereknél. Itt az utca kövezett, nem látni szemetet sehol sem. Bár az ablak nincs nyitva fogadok itt nem olyanok a szagok, mint egy emberi utcán. Ez a környezet sokkal megnyugtatóbb. A város széle felé nézek, ahol a fal áll, ami a várost hívatott védeni. Annak a kinézete is egyedi, bár ez főként Daren-nek köszönhető. A növényi indák még mindig belepik azt. Bár a harc végéről lemaradtunk, ahogyan látom a tündék győzedelmeskedtek. Már csak az a kérdés mekkora áldozat árán. Hirtelen nyílt az ajtó mire odakaptam a fejemet. Egy nő lépett be rajta.
  Tünde és gyönyörű. Haja enyhén hullámos, arany szőke és a derkáig ér. A fején egy fehér anyagpánttal fésüli hátra a haját, ezért nem lóg a szemébe. Hosszú, díszítés mentes fehér egybe ruha van rajta. Az alakja karcsú, bár ebben a ruhában annyira nem látszik. Lapos talpú, mégis félig nyitott cipőt hord. Én tuti elestem volna már párszor. Ellentétben vele, aki olyan könnyedén mozog ebben a ruhában, mintha csak éppen táncolna. 
 - Végre felébredtél. - mosolyodott el - Már két napja nem mutattátok jelét az ébren létnek. Azt hittük valami komolyabb bajotok esett. Azonban úgy látom Legort még mindig alszik. Nem együtt kellene felkelnetek?
 - Ő is fel fog ma ébredni, csak nem tudom mikor. Jelenleg magányra van szüksége. - feleltem félénken - Mi történt itt?
 - Ó, elég rövid a történet. Miután Entera tehetetlenné vált a követői elbizonytalanodtak. Ő jelentette számukra az erőt, mely mindent megdönt. Miután ez elveszett nagy fejetlenség tört ki az emberek között. A legtöbb megadta magát szinte azonnal, azonban pár csapat inkább a halálába rohant, emiatt tőlünk is többen elestek. Az emberek kára még így is sokkal nagyobb. 
 - Értem. - gondolkodtam el - A szakaszom? 
 - Nem tudom mi történt velük pontosan. Argot kérte, hogy szóljak neki, ha felébredtetek. Nem baj, ha idehívom őket?
 - Engem nem zavar. - ültem vissza az ágyra - Kérhetnék egy kis vizet? Eléggé szomjas vagyok.
 - Persze, máris hozom. - felelte és kilibbent a teremből. 
  Nagyon élénk. Kevés ilyen vidám tündét láttam mostanság. A legtöbbjüket lefoglalta az emberekkel vívott háború. Azt hiszem ilyenek, ha éppen nem harcolnak. Milyen gyönyörű volt és gondtalan. Talán ezért is tartják őket a világ legszebbjeinek. Kiérdemelték a nevüket. 
  Legort hirtelen megmozdult. Azonnal felpattantam és mellé siettem. 
 - Jó reggelt! - köszöntöttem.
 - Neked is. - motyogta fáradtan.
  Felült miközben megdörzsölte a szemét. Őt is átöltöztették. Fehér ingben van, csak ennyit látok belőle. 
 - Hol vagyunk? - kérdezte álmosan.
 - A tünde fővárosban, azon belül is a várban, ha jól sejtem. - feleltem készségesen. 
 - Hm? - nézett körül ő is - Miről maradtunk le? 
 - Csak a győzelemről. - mosolyodtam el halványan.
 - Az ikrek hogy vannak? 
  Ekkor kicsit elkomorodtam.
 - Még nem láttam Lara-t és Alton-t. Emlékszel mi történt Emerisz-szel? - kérdezte óvatosan.
  Már hallottam olyan esetekről, mikor valaki elfelejtette mi történt vele. Velem is előfordult. Biztosan nehéz lehetett nekem mindent elmagyarázni.
 - Igen, mindenre emlékszek. - felelte, bár a hangja érzelemmentes volt - Volt valaki itt?
 - Egy nő. Azt mondja hívja Argot-ot, mert érdekli mikor kelünk fel. 
 - Biztosan nem csak Argot jön. - jegyezte meg.
 - Hogy vagy? - kérdeztem és leültem mellé.
  Tudtam rá a választ, de tőle szerettem volna hallani. 
 - Kicsit jobban. - felelte és a vállamra hajtotta a fejét - Már nem érzem a késztetést Entera azonnali megölésére. 
  Csak megsimogattam a fejét. Hagytam, hadd támaszkodjon rám. Neki is szüksége van egy biztos pontra az életében csak úgy, mint nekem. Biztos pontok nélkül el lennénk teljesen veszve. Bárcsak meg tudnám valahogyan vígasztalni. Lehet megkérem Are-t, hogy hadd maradhassak még egy kicsit, míg Legort jobban nem lesz. Talán így lesz a legjobb. Még egy kicsit maradok, ha Are beleegyezik. Nyílt az ajtó mire Legort felnézett. A szemében nem láttam azt a tüzet, ami általában benne éget, csak tompa, ködös komorságot véltem felfedezni. Argot, Merko és Alton jelent meg az ajtóban. A nő nem volt sehol sem. Kíváncsian néztem rájuk. 
 - Örülök, hogy felébredtetek. - kezdte Argot - Két napot teljesen átaludtatok. Ez már kezd szinte szokássá válni nálatok. 
  Nem mondtunk erre semmit. Én elmosolyodtam egy bocsánat kérésnek szántam, Legort csak továbbra is rá nézett. Belőle ez semmit se váltott ki. Most látszik rajta mennyire is rosszul van.
 - Argot, - kezdeményeztem Legort helyett - pontosan mi történt miután mi elaludtunk?
 - Elég sok minden. - felelte - Miután Entera erejét veszítette igyekezett attól még az embereket összetartani, elég kevés sikerrel. Sokan csak a megfélemlítése miatt voltak hű katonái, azonban most nincs ereje beteljesítei a zsarolását így könnyedén otthagyták őt és megadták magukat. Ez főként varázslókra igaz. A normális emberek továbbra is követték őt, bár kisebb belharcok törtek ki a seregen belül. Miután már nem voltak teljesen egységesek könnyű volt visszavenni a városunkat, szerencsére a falak sem szolgáltak már olyan jó védelmet, mint előtte. Mikor a város újra a miénk volt sok dolgot kellett egyszerre intéznünk. Szerencsére Dante-val könnyedén felosztottuk a munkánkat. Ő felügyelte az emberek kiköltözését és azoknak az elfogását, akik miatt kitört ez a háború. Addig én a betegek, sérültek ellátását szerveztem, meg persze a halottak temetését. Hála az égnek Shina is besegített, ő elkezdte összegyűjteni a szétszóródott tündéket. Mindenhová üzeneteket küldetett, miszerint a háborúnak vége kisebb lázongásokra lehet még számítani. Titeket is a betegek közé soroltunk. Az alakváltók sokat segítettek a beteg hordásában, de őket tegnap Are haza vitte. Először téged is elvitt volna innen Legort-tal együtt, azonban egy másik számomra ismeretlen Erdőszellem rábeszélte hadd maradjatok. 
 - Ismeretlen Erdőszellem? - kérdeztük egyszerre.
 - Ha nem Kren volt, akkor a másik lehet, akire a "Tan" végződés utal. - gondolkodott Legort - Ha ilyen nagy a fogadó bizottság biztos nem az állapotom felőli érdekeltségetek miatt jöttetek ide.
  Nem köntörfalazott sokat. Merko-val azóta nem jönnek ki, mióta kideült alakmásoló. Alton pedig csak a mesterét követte. Erre Merko nem mondott semmit egyszerűen tovább méregetett kettőnket. 
 - Amit tettél Erdőszellemként biztosan megterhelő volt. - folytatta Argot - Érdekel mikorra tudod összeszedni magadat és segíteni az embereknek új királyt választani. 
 - Nem volt megterhelő. - felelte Legort - Az egész várost képes lettem volna könnyedén elpusztítani, szóval a falak igazán nem jelentettek megterhelést. Ma el is indulok. Jobb, ha az emberek mihamarabb új királyt kapnak, nehogy újra háborúzni legyen kedvük.
 - Értem. Merko tényleg másért jött, engem főként csak ez érdekelt, de arra is kíváncsi vagyok, amit Merko-nak fogsz válaszolni. 
  Miről van most szó? A tündék miért szeretnek egymás között is virágnyelven beszélni? Semmit se mondanak ki szemtől szemben, csak hihetetlenül sok utalást tesznek rá. Legort Merko-ra nézett és várt. Ő sem tudja mit szeretnének tőle. Főleg Merko mit szeretne tőle, ő ugyanis a kelleténél többet nem szeret Legort-tal beszélni. 
 - Lara-ról van szó. - kezdett bele a mondandójába Merko - Míg Alton felébredt, ő még mindig ájult állapotban van. Nem mellesleg sehol sem találjuk Emerisz-t, Alton csak annyit érzékel miszerint ő mélyebb alvásban van, mint Lara. Pontosan mit tettél vele?
  Alton is kíváncsian fürkészte Legort-ot, akinek az arcáról semmit se lehetett leolvasni. Biztosan felkészült már erre a beszélgetésre. 
 - Lara felébredésében tudok segíteni. - felelte - Azonban Emerisz-t már nem fogjátok többé látni, ő ugyanis belehalt Entera támadásába. 
 - Ez nem lehet igaz! - kiáltott fel Alton - Ha ő meghal akkor Lara és én is vele halunk! Ez olyan, mintha csak Anna halna meg és te életben maradnál! Valahol életben van és te pontosan tudod is, hogy hol!
 - Nincs életben. - felelte másodjára Legort - Azt kérte tőlem utoljára, hogy védjelek meg téged és Lara-t. Nem szerette volna, ha miatta mindketten meghaltok. Teljesíteni szerettem volna a kívánságát, ezért erdőszellemi alakra váltottam. Úgy képes vagyok visszahozni a már meghalt élőlények szellemeit. Eredetileg csak pár percre, de itt az nem lett volna elég. Készítettem egy fát és abba helyeztem Emerisz szellemét. Nem képes ott semmire se. Nem tud beszélni, figyelni. Olyan mintha örök időre ájult állapotban lenne. Amíg ti meg nem haltok, addig ő be lesz zárva abba a fába. A lelke sajátossága miatt néz ki az a fa úgy ahogy.
 - De, de. - kereste Alton a szavakat - A kövekbe zárt szellemek akkor miért képesek ezekre? 
 - Ők mindig elvonják a környezetük energiáját, nem mellesleg ők még életükben kerültek oda. Emerisz már halott volt, mikor a fába zártam. Bármit is csináltok ő nem fog felébredni sohasem. Legszívesebben nem tettem volna ezt vele, de csak így tudtam megvédeni a két testvérét. - magyarázta el Legort.
  El nem tudom képzelni milyen hirtelen kellett meghoznia ezt a nehéz döntést. Hiszen így évtizedekig vagy évszázadokig fog tengődni Emerisz az élők és halottak világának határán soha be nem lépve egyik félre sem. Ezért is bánkódott napokig. Csönd szállt a szobára, senki sem szólalt meg. Mindenki emésztgette a hallottakat ugyanis volt mit. Legort hihetetlen ereje Erdőszellemként és hozzá még Emerisz állapota, amit ő idézett elő. 
 - És Lara állapota? - kérdezte Merko.
 - A fához kell vinni. - jött az egyszerű felelet - Alton is ott ébredt fel tudtommal.
 - Nem is voltál ott. - jegyezte meg Merko.
 - Én nem, de Anna igen. - magyarázta - Láttam az emlékeit. 
 - Te is gyere ki, mikor Lara-t kivisszük. - kötötte ki Argot - Mindjárt visszakapjátok a ruháitokat. A bejáratnál találkozzunk olyan negyed óra múlva. 
  Amint kimentek bejött a nő a ruháinkkal. Átvettük tőle, aztán egy kancsó vizet is behozott. Teljesen megfeledkeztem róla. Azonban a szomjúság mellett az éhség is eszembe jutott. A tündéknél viszont nem jó enni, mert ők nem esznek húst. Ki kell bírnom, míg egy emberlakta településre érünk. Elfordultunk egymástól, úgy öltöztünk át. Kicsit kényelmetlenül éreztem magamat, de nem tudok máshova menni, szóval csak ez a megoldás maradt. Sokkal kényelmesebben érzem magamat, mint azokban az idegen ruhákban. Legort is jobban néz ki, úgy látszik az új ruhák neki se nyerték el a tetszését. Ittam egy keveset, amit Legort megvárt majd elindultunk. Hatalmas boltíves folyosóra léptünk ki. Ide is besütött a nap, de az ablakok nem voltak beüvegezve. Kinéztem volna rajta, de magasabban kezdődött a kivágás, mint amit én elértem. Vajon kikre méretezték ezt? Nem az összes tünde olyan magas, mint Legort! A folyosó szürkésebb árnyalatot vett fel, mint az előző szoba. Azonban ez a hely is tele volt növényekkel. Fel voltak futtava az oszlopokra és a falon is lógott pár darab. Látszik mennyire természetközeliek a tündék az emberekkel ellentétben, akik csak ellenségnek látják a természetet. A folyosó végén egy torony várt minket. Keskenyebb volt, mint képzeltem. A folyosóhoz képest tényleg nagyon keskeny. Magasnak viszont elég magas. Csigalépcső vezetett lefelé és felfelé is. A sötétséget a fáklyák űzték el. Legort magabiztosan elindult lefelé, így csak követtem őt. Úgy látszik tudja hol vagyunk. Biztosan járt már itt ezelőtt velem ellentétben. 
  Még sokáig keringtünk az épületben mire megtaláltuk a bejáratot, amiről Argot beszélt. Nem tévedtünk el, csak hosszú volt idáig az út. Nem beszélgettünk Legort-tal. Én főként a tájat figyeltem, míg ő elmerült a saját gondolataiban. Ugyanaz a hármas várt minket itt, mint akik meglátogattak, csak Merko kezében ott feküdt Lara. Legort megszokásból megvizsgálta. 
 - Nincs baja testileg. Könnyedén fel fog tudni ébredni. - mondta - Induljunk.
  Az utcák tele voltak lomokkal, olyan dolgokkal, amiket szerintem az emberek hagytak itt és a tündéknek sincs szükségük rájuk. Mindenki igyekszik visszafoglalni a saját helyét, így nem törődtek furcsa csapatunkkal a tündék. Könnyedén átkavirnyáltunk a városon a kapuig. Jobban mondva a kapu helyéig. Mintha tőből kiszakították volna a helyéről. 
 - Kinek a műve? - kérdeztem.
 - Markus. - válaszolta egyszerre Argot és Legort.
  Bár Legort nem volt itt úgy látszik eléggé ismeri már a barátját. Markus-ról jut eszembe Niliva már biztosan elhagyta Legort faluját, hiszen most már az anyja nem képes neki ártani. Ezt még nem hozom fel Legort előtt. Sőt szerintem Argot ezért sem beszélt neki Entera sorsáról. A fa eléggé kirí a tájból a hófehér törzsével, vérvörös leveleivel és lángoló virágaival. Már most vörös lepel húzódott alatta a földön mégse látszódott a fán a levedlett levelei hiánya. Mindannyian megálltunk előtte egy pillanatra. Most már tudjuk, ez Emerisz sírhelye. Tényleg őt jellemzi ez a fa. A fehér törzs akár a visszahúzódó, kedves jelleme. A piros levél az elszántsága és segítőkészsége. A lángoló virágok és a folyamatosan zizegő levelei pedig az elemi mágiájára utalnak. Egy gombóc keletkezett a torkomban mikor Emerisz-re gondoltam. Nem tudom elhinni, hogy már nem találkozhatok vele többé. Legort átkarolta a vállamat, mire a kezemet az ő kezére tettem. Neki sokkal nehezebb, ezzel tisztában vagyok mégis képes volt ide kijönni a többiekkel együtt. 
 - Tegyétek Lara-t a fa alá. - mondta Legort megtörve ezzel a gyászi csendet. 
  Merko mozdulatai merevek voltak, mint aki kellemetlenül érzi magát. A vöröslő levelekre fektette Lara-t, majd hátrébb lépett. A fa jobban meghajlott, a levelek hangosabban zizegtek éreztem a szelet, ami örökké borzolja a fát. A lehullott levelek is táncra keltek, ott keringőztek a levegőben Lara felett. Egy virág hullott le az ágról pont a keringőző levelek között szállingózva, kis lángocskája mindig felfelé nézett. Pont Lara kezére esett a virág. A levelek gyorsabban és sűrűbben köröztek Lara körül, alig láttam őt. Egy pillanatra láttam valamit a levélforgatagban. Mintha Emerisz fogta volna meg Lara kezét, de pislogtam egyet és a látomás tovatűnt. Tényleg nincs magánál Emerisz? Esetleg ez az egész csak a képzeletem szüleménye lett volna? Legort megszorította a kezemet. Felnéztem rá, ő is ugyanolyan meredten nézte a kavalkádot, mint én pár másodperccel ezelőtt. Ő is látta volna? Nem kérdezem meg, nem akarom ennél jobban felkavarni. A levelek végül szép lassan elültek, a lángoló virág lángja lassan kihunyt. Amint az elaludt Lara kinyitotta a szemét és felült. Megdörzsölte a szemét, mintha csak aludt volna. Körülnézett és kicsit megdöbbent. 
 - Lara! - ment mellé Alton és szorosan átölelte testvérét. 
  Látszik rajta mennyire aggódik érte. 
 - Alton? Mi történt? - kérdezte - Emerisz hol van?
  Erre fagyott csönd állt be a jelenlévők között. Senki nem tudta miként is válaszoljon erre Lara-nak. Alton-nak könnyebb volt, mert ő félig már sejtette a választ mielőtt Legort elmondta volna neki. Azonban Lara tényleg nem tudja. Ő eddig csak aludt, minden közeli emléke biztosan csak álom. 
 - Figyelj rám Lara. - ment mellé Legort, így elengedte a kezemet - Mit érzel most? Szerinted hol van Emerisz?
 - Kevésbé érzékelem őt - csukta be a szemét Lara - Itt van a közelemben, de mégis olyan mintha távol lenne. Ő is alszik, de mélyen mélyebben, mint én aludtam.
 - Igen, mindenben igazad van. - guggolt le mellé és a szemébe nézett - Ez a fa, mely alatt most vagyunk Emerisz-t őrzi magában. A szelleme mélyen alszik nem lehet felkelteni. A halálból is éppen vissza lehetett hozni. Ő már örökké ebben a fában fog pihenni. Itt lesz veletek csak emlékeznetek kell rá. 
  Lara végighallgatta Legort-ot, de a végére már csorogtak a könnyei. Úgy látszik megértette mit is szeretett volna neki elmondani Emerisz tanítója. Ennél szebben nem lehetett volna megfogalmazni a történteket. Legort felállt és visszajött mellém. Lara nem tudta visszatartani a zokogását. Átölelte Alton-t és a vállába zokogott. Alton visszaölelt, szorította magához egyetlen testvérét és az ő szemében is könnyek gyűltek. 
 - Nekünk mennünk kell. - fordult Legort Argot-hoz - Már mondtam, szóval jobb lenne előbb megválasztani az új uralkodót, mint sem később. 
 - A korona nálad van?
 - Igen. Nem kell aggódni. 
  Úgy sejtem megint én fogom őt cipelni. Mondjuk nem bánom. Úgyis régen változtam át, nem mellesleg nem olyan hosszú az út, ha repülünk. Arrébb vonultunk a gyászolóktól. Nehéz lesz ezt feldolgoznia az ikreknek. Olyan sok mindenen mentek keresztül és annyi idősek, mint az öcsém. A sors jól megizzasztja őket, ad nekik jót és rosszat, de főként inkább rosszat. 
 - Meddig kell mennünk? - kérdeztem kicsit távolabb.
 - Bocsi, hogy újra neked kell vinned engem. - szabadkozott azonnal - Brotonig, a fővárosig kell eljutnunk. Bírni fogod? Hisz csak most keltél. 
  Szeretem, amikor aggódik értem, bár néha felesleges. 
 - Bírni fogom. - feleltem mosolyogva - Majd az úton fogsz alakot váltani? 
 - Igen. Nem akarok a síró ikrek előtt. Úgy érzem akkor azt vélnék elszakítom magamat tőlük. 
  Mikor elég távol voltunt alakot váltottam. Sokkal könnyebben ment, mint azt képzeltem. Kinyújottam a szárnyaimat óvatosan emelgettem őket. A mozgásom is rendben van úgy tűnik a két nap kihagyás már kevésbé problémás, mint előtte volt. Legort végig simított a szárnyamon. 
 - Mindig annyira meglepődök mikor ebben az alakban vagy. - mosolyodott el - Igaz, illik hozzád ez a fenséges madár. 
  Most megpróbált udvarolni? Őszintén szólva nem tudom eldönteni. Jelenleg éppen az érzelmei változnak percről percre. Nem értem mi történik most vele. Letettem a szárnyamat, hogy könnyebben fel tudjon kapaszkodni a hátamra. Gyorsan fent volt. Megtalálta a két kiálló tollamat és azokra támaszkodott.
 - Mehetünk? - kérdeztem.
 - Igen.
  Elrugaszkodtam a talajtól és pár csapással már az eget szeltük. Talán innen látni a legjobban mekkora kárt okozott Legort az indákkal. Majdnem körbe az egész falat beborította velük. Végül elvontam onnan a figyelmemet és Broton felé repültem. Jó hosszú út lesz.

*Etron szemszöge*

  Még az út alatt alakot váltottam. Intézkednem kell a koronázást illetően, szeretném azonnal elkezdeni a ceremóniát mihelyst odaértünk Annával. Elkezdtem üzeneteket küldeni a varázsló családoknak, akikről tudom, hogy Broton-ban vannak és ők is a ceremóniára várnak. Valahogyan valaki miközben aludtam visszajuttatta a tőrt a Fusurt családnak. Legalább már azzal nem kell foglalkoznom. Az embereknél van egy szabály, miszerint a varázslócsaládok tagjaiból nem lehet király. Bár ezt a Korona nem igazán tartja be. A csuklómhoz nyúltam, ahol elrejtettem azt. Még meg van és remélem még ép. A Korona azt választja, aki a legalkamasabb vezetőnek. Átnézi az emberek elméjét, igaz először csak felületesen és gyorsan válogat ki megfelelő és ki nem. A megfelelőknek mélyebbre túr az elméjében és aztán dönt ki lesz az új király vagy királynő. Senki sem képes befolyásolni a Koronát, ugyanis az saját gondolatokkal rendelkezik, mivel belézártunk pár szellemet, akik jó uralkodók voltak és a népeik a kormányzásuk alatt a virágkorukat élték. Folyamatosan írtam össze mit kell előkészíteni és pontosan hogyan is. Utána felosztottam a munkát a családok között, majd egy-egy levélben elküldtem nekik. Mire végeztem hátradőltem Anna hátán.
 - Ennyire fárasztó volt?
 - Igen. Régen volt már az előző koronázási ceremónia. Kevesen emlékeznek rá, leírva pedig csak a Nitens család őrizte meg, szóval mindent mondhatni nekem kell megmondanom.
 - De Argot azt mondta már elkezdték az előkészületeket. 
 - Azokat az előkészületeket, amire mindenki emlékszik. Például a korona bárkit kiválaszthat, közembert, polgárt, kereskedőt, nemest, lovagot szóval bárkit. Általában az emberek fővárosában szokott ez végbe menni, tehát ilyenkor hihetetlenül sokan gyűlnek össze. Középen a főtéren kell egy emelvény, ahova felállhat a ceremónia vezető, azaz a Nitens család fővarázslója. 
 - Ezek a mindenki által ismert előkészületek? 
 - Aham. Persze biztosan, mint mindig a nemesek igyekeznek kiszorítani majd a polgárokat és a földeken dolgozókat. Akkor valahogy a főváros közelében élőket egy napra oda kell csalogatni. Szerencsére most a hideg beköszöntével csökken a munka  a földeken, de attól még akad belőle rengetek. Nagy eséllyel ezt a városnak ki kell majd fizetnie számukra. Ha itt a korona nem talál senkit se, akkor tovább kell mennem egy másik nagyobb városba és addig-addig körbejárni, míg nem talál valakit. 
 - Szóval ez több napig is elhúzódhat? 
 - Az egyik ősöm majd' félévig keresett új uralkodót. Remélem már Broton-ban találni fog erre megfelelő személyt és lehetőleg olyat, akit nem ismerek.
 - Miért baj az, ha ismered?
 - A közvélemény azt hinné átalakítottam a varázslatot és a számomra legkedvesebb embernek adtam az uralkodás jogát. Persze ez lehetetlen, de ezt egyedül csak a többi varázsló tudja bizonyítani és alátámasztani, ezért lesz ott több család is. 
 - Entera is ott lesz?
 - Remélem nem. - váltam komorabbá - Emberként kevésbé tudom visszafogni magamat általában, de most lehet jobban is menne, mint tünde alakban. Legort hihetetlenül kiborult. Ha meglátom Entera-t erőlködnöm kell azon, hogy ne változzak át.  
 - Akkor igyekezzünk kerülni őt. Bár lehet én inkább a városon kívül fogok várakozni. - jegyezte meg.
 - Rendben. Addig is kevésbé vagy veszélyben. Igyekszem majd sietni. - gondoltam végig mivel is járna, ha Anna kint marad.
  Mivel Broton-ban sok kövtője és segítője él Entera-nak eléggé rázós terep mindkettőnk számára. Könnyedén bármikor ránk támadhatnak. Nekem ezzel nem lesz gondom, ugyanis sokszor leszek a varázslók közelében, akikre nem olyan könnyű lesből támadni, de Annának a tömegben kellene valahogyan túlélnie és a tömeg a legjobb rejtekhelye egy orgyiliosnak. Inkább maradjon kint, akár állati alakban is, ha úgy szeretne. Sokkal, de sokkal nagyobb biztonságban lesz. Nem szeretném, ha baja esne miattam. Ahogy így gondolkodtam és az eget figyeltem elfogott az álom. 
 - Etron! - hallottam Anna hangját.
 - Még öt percet...
 - Ha tovább alszol nem leszállok a város előtt, hanem becsapódok a város falába. 
 - Máris felkelek!
  Álmosan kinyitottam a szememet. A nap már túlment rég a delelőjén, erősen közelíti a horizontot. Bár szerintem még olyan három óra hátra van napnyugtáig. 
 - Mennyi ideig aludtam?
 - Az út nagy részét átaludtad. Kapszkodj, mert leszállok!
  Remélem nem zavartam ezzel Annát repülés közben. Mondjuk nem zuhantunk le. Azonban nem szeretem kísérteni a szerencsémet, szóval nem kellene elaludnom rajta. Közel a városfalhoz értünk földet. Bár még nem vagyunk bent tökéletesen lehet hallani már idekint is a város zajait. Tényleg rengeteg ember gyűlhetett itt össze. 
 - Sietek, de így is órákba fog telni. Ha akarod kicsit beljebb jöhetsz, de kerüld a nagy tömeget! - fordultam Anna felé, amikor leszálltam.
  Alakot váltott és úgy nézett rám. Kicsit gondolkodik mielőtt megszólalt volna.
 - Kint maradok. Úgy is terveztem egy kicsit vadászni.
 - Csak ne essen bajod. - egyeztem bele.
 - Nem lesz bajom. Végtére is nekem kell majd kiállnom egy hatalmas embertömeg előtt? - felelte - Vigyázz magadra. A közelben leszek. 
 - Rendben.
  Elindultam a város felé. Még nem beszéltünk arról mi legyen ezután pedig eléggé itt lenne már az ideje. Bárcsak itt maradna velem. Reggel érzékeltem mikor ezen gondolkodott. Igaz elfelejtettem, hogy mire is jutott akkor. Nem tetszik neki ez a világ, ezért sem maradna itt. Örömest visszmennék vele a saját világára, csak ott sokan tekintenének rám veszélyforrásként, hiszen már tudom ki is vagyok, jobban mondva melyik fajba tartozom. Biztosan utána kényelmetlen helyzetbe kerülne Anna. Nem szeretném elhagyni őt. Sóhajtottam egyet és elengedtem egy kis időre ezt a gondot. Most más dolgom van, más problémákkal. A ceremónia, amit nekem kell véghez vinni kissé kényes, de szerintem boldogulni fogok vele. Amikor magamhoz vettem a család könyvét akkor nagyapám ragaszkodott a ceremónia és Korona varázslatok azonnali bemagolásához. Éveken keresztül gyakoroltam néha még tündék között is, mikor átváltoztam. Fejből, álmomból felkeltve is végre tudnám hajtani őket.
  A város kaput senki sem őrizte így könnyedén bejutottam. Biztos nagy a fejetlenség az emberek körében és ezt a főváros érzi meg a legjobban. Minden változás általában innen indul ki és a kár vagy a fejlődés itt a legnagyobb. Bármerre mentem minden utcában embertömegekkel találkoztam. Mindenhol át kellett verekednem magamat a tömegen. Nagy nehezen kilyukadtam Broton főterére nyíló Varázslók Házánál. Egy kisebb gyűlésterem itt a világon. Ritkán szoktuk használni és általában nem gyűlésre. Itt ugyanis bárki bárkire rátámadhat. Itt csak kisebb megbeszélések szoktak folyni. Mint például a mostani ceremónia kivitelezése. Beléptem a házba, itt is mindenki sürög forog. A varázsló családok nem mondhatók szegényeknek. Gondolom, akiket látok valamilyen cselédek lehetnek. 
 - Elnézést uram, ide nem jöhetnek be idegenek. - állta az utamat egy férfi.
 - A Nitens család fővarázslója vagyok, a koronázási ceremónia miatt jöttem. - feleltem fagyosan.
 - Kérem erre jöjjön. - váltott át rögtön másik hangnembe, amint meghallotta ki vagyok. 
  Minek ide ennyi nép? Reméltem egyedül a fővarázslók lesznek itt. Ilyenekben úgy tűnik mindig tévedek. Egy kétszárnyas ajtóhoz vezetett engem. 
 - Mindjárt visszajövök miszerint fogadják-e Önt. - hajolt meg az inas.
 - Ne fáradjon. - legyintettem.
  Majd mire észbe kaphatott volna belöktem az ajtót és beléptem. Ahogyan sejtettem a többi fővarázsló is mind bent volt. Nili-t is megpillantottam. Mindenki rám nézett a nem szokványos belépőm miatt. Középen egy hatalmas kerekasztal foglalt helyet akörül ültek a többnyire idős varázslók és varázslónők.
 - Üdvözletem! - köszöntöttem egyszerre mindenkit - Elnézést kérek a sok késésért.
  Egy hely maradt üresen, így odamentem és leültem. Valahogyan Niliva mellé kerültem. Addig nem érdekel, amíg nem az anyja ül ott. 
 - Bocsánat az udvariatlanságomért, de megkérdezem. Hogyan haladnak a ceremónia előkészületeivel? 
 - Niliva kisasszonyt bíztuk meg ezzel. - felelte az Ilysis család feje - Mi többiek igyekeztünk valamelyest a békét fentartani, illetve azokat a kellemetlen növényeket kiszorítani a városból. 
 - Értem. Nili hogyan állnak az előkészületek? - fordultam felé.
  Nili kicsit sértődötten fordult a papírjai felé. Most mi baja? 
 - Eddig a városlakókon kívül a környező településekből majdnem ötezren gyűltek még össze. Még Névtelenek is maradtak itt a ceremóniára és az utána következő ünnepségre. 
 - Lesz egy ünnepség? - döbbentem meg.
  Ez biztosan nem a ceremónia része. 
 - Általában az új uralkodók szoktak tartani a koronázásuk tiszteletére. Bár ahogyan áll most a a kincstár lehet ezt mellőzni kellene. - válaszolt Nili - Folytatom. Az emelvényt is sikerült felépítenünk a tér közepén, a királyi kincstár túlterhelése elkerülése végett nem díszítjük fel a teret. Sok árustól kaptunk felkérést miszerint a tér szélein árulnák a portékáikat. Mivel így is szűkös a hely pár jelenleg nem lakott helyiség kibérlését esetleg a főutcák szélein való árusítást javasoltuk nekik. Sikerült a megmaradt hadseregből illetve az újra felszerelt katonákból egy kisebb rendre ügyelő egységet kialakítanunk ők fognak felügyelni a rendbontókra illetve rád is, hiszen jelenleg sokak célpontjává váltál. Sok hírnök, illetve gyermek is éppen az üzentre vár miszerint mikor kezdődik az ünnepség. 
 - Fél óra múlva. - feleltem komolyan - Azalatt össze tud gyűlni a nép. 
 - Ha már te kérdeztél, most én is szeretnék. - szólalt meg az idős Fusurt - Miben terveztél megjelenni a cermónián? 
 - Én? - döbbentem meg - Nem terveztem átöltözni. 
 - A nagyapád nem mondta miszerint ilyenkor a családod tagjai a Nitens főági varázslóknak a díszruháját szokta viselni? - szidott le az öreg.
 - De, mondta. - feleltem - De azt a ruhát eddig a fővárosi házunkban tartottuk, ugyanis itt szokott elkezdődni a koronázási ceremónia. Azonban Tekkern Entera-nak köszönhetően a ház fel lett törve és minden értéket kipakoltak belőle köztük a ruhát is. Jelenleg nem tudom hol lehet. 
 - A Tekkern család házában van. - szólalt meg Niliva - Amíg az emberek összegyűlnek elkísérem Etron-t a házunkhoz és visszaadom neki a ruhát. Fél óra tényleg elég lesz. 
  Nincs kedvem felvenni azt a ruhát. Végül Nili-vel együtt elhagytuk a termet és kimentünk az utcára. Markus várt az ajtó mellett, éppen faragott valamit. 
 - Ugye anyád nem lesz a házban? - kérdeztem Nili-től.
 - A tündék nem mondták? Háborús bűnösnek ítélték, de nem ölték meg, helyette élete végéig a börtönük vendégszeretetét kell élveznie. 
 - Örülök, hogy ezt nem mondták el. - könnyebbültem meg - Lehet akkor megöltem volna. 
 - Örülök, hogy látlak Etron. - nyújtotta a kezét Markus.
 - Én is örülök, hogy látlak barátom. - fogtam vele kezet.
 - Hova megyünk? - kérdezte.
  Egy percen belül két mondatot is mondott? Ez nem szokása. Oldalra sandítottam. Igaz, Niliva hatására kicsit megváltozik. Nili gyorsan elmagyarázta a helyzetet aztán elindult céltudatosan az egyik irányba. Remélem jó fele visz, ugyanis nem olyan jó a tájékozódási képessége. Ha miatta késünk akkor könnyedén rá hárítok mindent. Ha jól tudom az őseim is jobban szerették az egyszerű ruhákat, akár csak én. 
  A Tekkern család háza bárhogyan is nézzük teljesen kilógott a többi közül. Mint egy aprócska palota, körülötte sok kisebb ház. Fehérre van vakolva, de sok aranyozott díszítést is fel lehet fedezni. Hatalmas színezett üvegablakok vannak rajta és még kertje is van. Ezt kevés városi mondhatja el magáról. A kert rendezett, ahogyan a ház is karban tartott. 
 - Szép ház. - jegyzetem meg.
 - A falusi házunkat kellene látnod. - felelte Niliva - Azt mesélte anya, hogy a dédnagyapám szerette a díszített palotákat, ezért a saját házait is eképpen építtette fel. Gyertek be!
  Magában a házban is nehéz tájékozódni. Sok folyosó fut erre-arra és még termekből is akad bőven. Nem értem, ilyen házban hogy lehet ennyire rossz Nili tájékozódó képessége. Magabiztosan vezetett minket teremről, teremre, folyosóról folyosóra. 
 - Etron hogyan látod ezt a házat? - kérdezte hirtelen Niliva.
 - Labirintus. - feleltem tömören.
 - Ez? - kérdezte Markus - Ennél egyszerűbb házat ritkán láttam.
  Először nem értettem Markus hozzászólását, aztán rájöttem kiknek a házában is vagyunk. Ez egy Tekkern ház, pont mint mi a falunál ők is tettek valamilyen átkot a házra mely vagy csak a családomra, vagy minden más varázslóra is hatással van. Nem kérdeztem rá, inkább csak követtem Niliva-t. 
 - Nem lehet valahogyan leszedni ezt a valamit? - kérdeztem egy kis idő múlva.
 - Úgy tudom pár perc múlva megszűnik. - felelte Niliva - Addigra mi is odaérünk. 
  Hittem neki, végtére is mi mást tehetnék? Mikor benyitottunk az egyik terembe, remélem az utolsón hirtelen megszédültem egy kicsit, azonban hamar visszanyertem az egyensúly érzékemet. Eltűnt az eddigi sok folyosó és terem. Tényleg egyszerű a beltere a palotának. Visszanéztem oda ahonnan jöttünk. Az út pár másodpercig tarthatott nekem mégis perceknek tűnt.
 - Hogyan tetszett a Tekkern család védelmi varázslata? - kérdezte diadalmasan Niliva.
 - Nagyon örülök, hogy ezt a csatában nem tudjátok használni. - feleltem őszintén - Itt van a ruha? 
 - Igen, a szekrényben. Kint megvárunk.
 - Ugye most már nem fog újra felbukkani ez az átok?
 - Nem. - rázta a fejét - Csak két percig tart, ha ezalatt eltévedsz akkor egy másik világban kötsz ki. Az Ilysis család is közrejátszott a varázslat létrehozásában. De nem tévedtél el, szóval nincs nagy baj. 
  Erről szólhatott volna mielőtt belépek ebbe a házba. Számítanom kellett volna rá, túlságosan is biztonságban éreztem magamat mellettük. Bementem a szobába. Azonnal megláttam a szekrényt. Csak ez volt egyedül idebent. Van egy üzenete a fogantyújában. Kiszedem onnét és elolvasom.
"Lányom, légy óvatos ezzel a tárggyal! Nagy eséllyel nem fogod tudni kinyitni, de ha mégis bármi, ami benne van ne érj hozzá, mert egy átok ül eme szekrényen. Ha hozzáérsz a tartalmához akkor szellemmé válsz, ki hozzá lesz kötve a házhoz, ahol ez történt. 
Tekkern Entera"
  Mégis mit várt egy Nitens-ek által birtokolt tárgytól? Olyan könnyedén meg lehet szerezni? Tudhatná már erre a választ a boszorka. A levelet újra összehajtottam és visszatettem az egyik fogantyú mögé. Jobb, ha ez itt marad, nehogy Niliva véletlenül szellemé változzon miattam. Kinyitottam a szekrényt, mire az hangos nyikordulással felfedte a tartalmát. Visszafogott a ruha. Fehér hosszúszárú nadrág, kék ing, egy hosszú világoskék köpeny arany szegéllyel. Túl sok a szín és nincs benne fekete. A családom mindig is szerette a kéket, mert úgy tartották az a színe a bölcsességnek és a tudásnak. A fehér a tudás tiszatságát szimbolizálja, míg az arany az értékét. A mérete talán még megfelelő is lesz nekem. Ó egy csizma is van. Kék, arany szegéllyel. Meg se kellene lepődnöm. Gyorsan átöltöztem nem szándékoztam sok időt itt tölteni. Valamelyest mindent megigazítottam magamon, a hajamat az ujjaimmal kicsit átfésültem még se egy szénaboglyára emlékeztessen mindenkit. Belegondolva már kezd zavarni a hosszúsága, majd vágni kéne belőle. A normális ruháimat magammal hoztam. Majd a ceremónia végeztével azonnal visszaveszem őket. Mégis ki akarna udvari bolondnak kinézni? Kiléptem a szobából. Niliva és Markus végig néztek rajtam.
 - Most már nem nézel ki egy ágról szakadt jöttmentnek. - mondta Niliva - Most már sokkal inkább mondalak a Nitens család fővarázslójának. 
 - Kösz. - feleltem.
  Markus-tól nem vártam semmit se. 
 - Induljunk, nem szeretnénk késni. - mondtam.
 - Mihamarabb le akarod rendezni az egészet? - jött rá Niliva.
 - Még szép. - ezzel elindultam kifelé.
  Nili is átöltözött, pedig én igazán siettem. Markus szerintem a tér egy eldugott szegletében fog figyelni. Ez a szokása. Bárhova is áll ellát mindenki feje felett. Ahogy kiléptünk tömött sorokban álló tömeg fogadott minket. Hogyan fogunk ezeken átjutni? Markus állt előre és törte nekünk az utat. Ő erre tökéletesen megfelelt. Nekünk csak a sarkában kellett maradni, hiszen a tömeg gyorsan összezárult mögötte. Markus vezetésével szerencsére időben odaértünk. Még az emelvényig is elkísért. A többi fővarázsló ránk várt. Nili a sor végére állt, míg én az emelvény elejére, középre mentem. Nem mondtam semmit. Senki sem a beszéd miatt jött ide. Megnövesztettem a csuklómra erősített Koronát, majd látványosan mindenki szeme láttára felvette a Korona az eredeti formáját. Tiszteletet parancsoló már a kinézete is, igazán illik egy uralkodóhoz. Vettem egy levegőt és neki kezdtem a varázslatnak, azaz a Koronában élő szellemek felébresztéséhez. Még voltak varázslatok, amiket véghez kellett vinnem, ugyanis a Koronának magától mozognia kell, ezt több varázslattal oldjuk meg, aztán a többi varázsló nem befolyásolhatja közben, ez egy pajzs varázslat és még hasonlókat kellett felébresztenem, ugyanis szerencsémre mindegyik már rajta volt. Ha ezeket most el kellett volna készítenem szerintem a félénél kidőltem volna. A Korona végül felemelkedett és eltávolodott tőlem. Az én dolgom itt véget ért. Figyeltem ahogyan kering az ember tömeg felett. Egyszer megközelítette a tér bal szélét, de aztán újra a közepe felett kezdett el keringeni. Láttam, ahogyan Markus egyre inkább jobbra araszol a tömegben, egyre kintebb a térről, már szinte egy házban áll, ugyanis annyira az ajtóhoz szorítják. Halványan elmoslyodtam ezen. Lám, lám egy félóriást is képesek összenyomni az emberek. Érzékeltem, hogy a Korona döntött. 
 - A Korona kiválasztotta a következő uralkodót! - jelentettem ki olyan hangosan, ahogyan csak tudtam - Kérem mindenki maradjon a helyén! Ne lökdösődjenek, ne ugráljanak a Korona után! 
  A nagyapám mondta, hogy ezeket mondjam el a népnek, mert sokszor ellökik a Korona választottját, esetleg felugranak és megpróbálják azt elkapni. Azt nagy eséllyel nem tudják, hogy a körülötte lévő pajzs miatt most már én se tudok hozzáérni, csak egyedül az képes rá, akit kiválasztott. Figyeltem merre mozog a Korona, de sokszor váltott irányt sose ment kifejezetten egyenesen, ha ment is akkor is csak egy darabig aztán irányt váltott. 
 - Kérem fejezzék be a mozgást! - szólítottam fel ismét az embereket. 
  Harmadjára már nem fog szépen menni. Valamelyest csillapodott már a tömeg. A Korona most már egyenesen ment, de lassan mintha még tanakodna, esetleg csak az idegeimen akar táncolni. Sok-sok ember feje felett szállt el. Azonnal látni lehetett az arcukon mekkorát csalódtak. Azonban a Korona viszonylag magasan szállt. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt. Sok suhanc felmászott a tetőkre és onnan követte a Korona útját. Hirtelen megállt valaki felett a Korona.
  Mindenki döbbenten nézett az új királyra. Még én is lemerevedve álltam ott az emelvényen, maga az új király is kicsit zavarodottan tekintett körbe. Nem tudja mit is kell most tennie. Elhessegettem a döbbenetemet és gyorsan összekaptam magamat.
 - Kérlek fáradj ide! - mondtam. 
  Elindult az emelvény felé, a tömeg ketté vált előtte. Bár kicsit össze van zavarodva mégis a járása büszke. Csak az mondja meg róla a zavarodottságot, aki már legalább olyan régóta ismeri, mint én. Nehéz dolga lesz, egyáltalán nem irigylem őt. A nép se szólalt meg csak kíváncsian méregette az új uralkodót. Mikor felért az emelvényre mellém jött. Nem tudja mit kell tennie de eddig jól csinálja. 
 - A Korona döntött, s az emberek új királyának Oboren Markus-t nevezte ki! Királyom - fordultam felé, ezen biztosan sokkolódott kicsit - ezennel én a Nitens család fővarázslója halálomig tartó hűséget fogadok neked!
  A mondandóm végével letérdeltem előtte. Őszintén szólva másnak soha nem fogadtam volna örök hűséget. 
 - Én, Fusurt Anorum, a Fusurt család fővarázslója halálomig tartó hűséget fogadok neked! - ezzel az öreg is letérdelt.
 -  Adinni Pervic - lépett elő a büszke férfi - az Adinni család feje örök hűséget fogad neked! - még ő is térdet hajtott.
 - Az Ilysis család fővarázslója, Ilyses Konien, halálomig tartó hűséget fogadok neked!
 - Én, Meridor Amalie, a legerősebb gyógyító boszorkány, házának fővarázslónője, halálomig tartó hűséget fogadok neked Oboren Markus!
 - Én, Coxio Yavalr örök hűséget fogadok neked!
 - Harus Geniella, a múlt feltáróinak fővarázslónője halálomig tartó hűséget fogadok neked!
  Még Susoroc Aedifia varázslónő, Queis Nimus varázsló, Orciper Gatio varázsló és Posinten Spector varázsló fogadott hűséget Markus-nak. Utoljára Niliva maradt.
 - A Tekkern család fővarázslónője, Tekkern Niliva ezennel hűséget fogadok neked Oboren Markus az emberek új királya!
  Ezzel mind a tizenkét fővarázsló a király előtt térdel. A tömeg is közben térdet hajtott Markus-nak, hiszen a Korona is kiválasztotta nem mellesleg a fővarázslók is elfogadták őt. Ilyenkor már senkinek nincs beleszólása. Felálltam és a már a helyzethez szokott Markus-ra néztem, aztán a népre.
 - Éljen a király! - kiáltottam.
 - Éljen a király! Éljen a király! Éljen a király! - ismételte utánam a nép. 
  Az egész város beleremegett az üdvözlésbe. A katonák vezetője is feljött az emelvényre. 
 - Kérem uram engedje meg, hogy a palotába kísérjük Önt. - hajolt meg.
  Markus csak bólintott egyet, de intett miszerint még várjon. Beszédet akar tartani? Nem rá vall, de most lehet úgy gondolja királyként ez a kötelessége. 
 - Emberek, bár csak most választottak meg királynak, mondhatni így jogom nincs, hogy felszólaljak. Azonban úgy döntöttem inkább most, mint utóbb, hiszen később már kevesebb, mint a fele eme társaságnak marad a városban. Az első dolgom, amit tenni fogok az a béke fenntartása és megerősítése a tündékkel. A háborúnak ezennel itt és most véget vetek, aki eme rendelet ellen még mindig tündére támad esetleg csapatot toboroz ellenük az az ország ellen vétett bűntettet követ el, ami hazaárulással ér fel és ehhez mérten lesz kiszabva büntetése is. A második számomra fontos dolog, mely az elsővel egyenértékű az emberek egyesítése és a rétegek közötti rések betömése, hogy többé ne fordulhasson elő az, ami most az emberekre nyomta bélyegét!
  Hangja csak úgy visszhangzott a város falairól. Jó király lesz. Elég makacs mindkét döntése végig viteléhez, nem mellesleg a varázsló családok is támogatják őt. Ez egy közös döntés volt, ugyanis eddig a varázslócsaládok szabadon dönthettek mindenről az uralkodó beleszólása nélkül. Niliva hozta fel ezt az ötletet, hogy midenki fogadjon neki hűséget, így valamelyest a varázslók is kontroll alá kerülnek. A katonák, a fővarázslók és a nép is elkísérte Markus-t a palotáig. Egyedül maradtam a téren. Anna valamiért keres engem. Később meglátogatom Markus-t és gratulálok neki, de most Anna fontosabb. Betértem egy fogadóba, mely jelenleg kongott az ürességtől felrohantam egy szobájába és gyorsan átöltöztem. Megkönnyebbülés volt a régi ruháimat visszavenni. Ezeket, amik a kezembe vannak egy varázslattal visszaküldtem a szekrénybe, ahonnan kivettem őket. Mindez után indultam Anna nyomába. Még mindig kint van a városon kívül. Gyorsítottam a lépteimen, minél hamarabb kint szerettem volna már lenni.
 - Mi a baj Anna?
 - Itt egy Erdőszellem.
 - Egy? Kren lenne?
 - Nem. Egy másik. Beszélni szeretne velünk.
 - Velünk?
 - Igen, mindkettőnkkel. Siess!
 - Igyekszem!
  Eddig még Are-n kívül nem kerestek minket. Vagyis egyszerre kettőnket. Ki a másik Erdőszellem? Figyeltem Anna elméjét és azt követtem. Siettem, de így is negyed órába telt az út. Bent voltam már az erdőben. Anna ott állt a tó partján az Erdőszellem pedig a vízbe lógatta a lábait a benyúló stégről. Rövid, fekete haja össze-vissza állt, szeme kék, de pont mint nekem Erdőszellemként. Ruhája szürke, egyszerű az alja úgy néz ki, mintha megszabdalták volna. A bőre hófehér, az erek teljesen látszódnak a karján, mintha fekete csíkok lennének rajta. Nevetve felém fordult. 
 - Üdv, Daren egyetlen örökösöm!
  Erre meghökkentem. Az Elmúlás Erdőszelleme? Ő az, aki megosztotta velem az emlékeit és az élettüzét? 
 - Elnézést hölgyem, mi a neve? - kérdeztem.
  Anna is megértette ki ő, de nem tűnt idegesnek. Mondjuk számára ő egy barát. Érdekes a népének a logikája. 
 - Ugyan, ugyan, tudod te azt, nem de? - felelte mosolyogva. 
  Az erdőszellemi alakom biztosan tudja. Magamba néztem és kerestem rá a választ. 
 - Tanum, igaz? - néztem fel. 
 - Igen! - tapsolt egyet - Mondanom kell nektek valamit. Javaslom üljetek le, kicsit hosszú lesz, meg persze számotokra eléggé jelentős mely befolyásolni fogja a jelenlegi gondolataitokat és meghatározó pontja lesz a jövőtöknek. 
  Engedelmeskedtünk az Erdőszellemnek. Úgy érzem magam, mintha mesét olvasnának fel nekünk.
 - Kicsit régről kezdem. Tudjátok mit jelent a generáció váltás? 
  Csak bólintottunk egyet Annával. Hála az erdőszellemi alakomnak tudjuk mit jelent.
 - Minden Erdőszellemnek több kiválasztottja is van a helyére. - nézett ránk - Ventus-on kívűl még van két alakmásoló, aki az Illúziók Erdőszellemének az erejét birtokolja. Ez szükséges ugyanis az erdőszellemi alakmásolók könnyedén meghalnak. Nem feltétlen fejlődik úgy a testük, ahogyan az erejük növekszik. Eredetileg tíz gyermeket áld meg minden Erdőszellem az erjével és az veszi át a helyét, aki utoljára marad. Ha mind a tíz meghal akkor annak az Erdőszellemnek nem lesz örököse. Ez számotokra azért fontos, mert Daren az utolsó aki életben maradt az örököseim közül. Minden örökösnek Sors a jövőjét úgy formálja, hogy megértse az erejét és képes legyen annak fényében döntéseket hozni és az egyensúlyt megtartani. Rajtad kívül még kilenc gyermeknek rendeltetett el ugyanaz a sors, hogy család nélkül tengődve folyamatosan halállal körbevéve nőjön fel. Bár őszintén szólva senki sem számított a Névtelenekhez kerülésedre. Azonban nem volt baj, így is megsimerkedtél a halállal. Az utolsó elem a sorsodnak, hogy azt veszítsd el, akinek felajánlottad a szívedet. Biztosan mesélt erről is Daren. Úgy kell Erdőszellemmé lennie, hogy magába olvasztja az egyedüli személyt, aki számára mindennél többet jelent. 
  Erre megfeszülve ültem ott előtte. Soha, de soha nem fogom ezt megtenni. Daren is kijelentette miszerint ő se szándékozik eme feladatot véghez vinni. 
 - Are is tudott erről. - folytatta - Neki is van egy megoldása a történtekre. Ő még nem választotta ki az utódját. Úgy gondolta ez nektek nem fog tetszeni, ezért felajánlja, hogy Anna az utódja lesz, így nem olvaszthatod magadba őt, azonban az erőtők nagyban megnövekedne, ezért soha nem is láthatjátok egymást utána és természetesen Daren-nek megába kell olvasztania mind emberi mind tündei személyiségét. 
  Ez se sokkal jobb. Nem terveztem még meghalni, mert ha Daren összeolvaszt minket az egyenlő a halálommal. Mellesleg Annát se látnám többé. 
 - Persze, ahogyan eddig megfigyeltem. Ez semelyikőtöknek sem tetszene. Van egy harmadik lehetőség is. Elszöktök. Mindent és mindenkit hátrahagyva. Igaz ez nem végleges megoldás, egy idő után újra szembe kell néznetek az első kettő lehetőséggel, de még pár évtizedik élvezhetitek egymás társaságát. Azonban lehet találtok egy másik esélyt, amivel beteljesíthetitek sorsotokat. Szerintem a döntés már megszületett. Neked Daren megtanítom a világok közötti utazás képességét, de ahhoz Erdőszellemmé kell változnod, így könnyedén meglóghattok bárhonnan.
 - Miért segítesz nekünk? - kérdeztem azonnal. 
  Ő egy Erdőszellem, az ő érdeke az életben maradásom. Mégis miért segítene a szökésemben?
 - Őszintén szólva tetszik az életed. Mivel az élettüzemet megosztottam veled mindig is láttam miken mész keresztül éreztem minden érzelmedet, melyek teljesen mások, mint a meghalt embereké. Tovább szeretném érezni ezeket amíg csak lehet. Lehet valakit utánatok fognak küldeni, de nagy eséllyel senkit sem fog szíven ütni a viselkedésetek. Hiszen még kétszáz év hátra van a generáció váltásig. 
 - Addig nem élünk el. - néztem rá.
 - De eléltek könnyedén az erdőszellemi alakod miatt te is, Anna is. Nos még valami. Miután megtanítottam világok közötti utazás képességét mindketten írhattok két levelet. Azokat eljuttatom a címzettnek. Többet nem vállalok. Lehetőleg napfelkelte előtt induljatok útnak egy olyan világba, ahol ezelőtt még nem jártatok. 
 - Miért nem kérhetnénk meg az Erdőszellemeket, hogy adjanak még számunkra éveket? - kérdezte - Ha ennyire nem érdekli őket a szökésünk, akkor...
 - Nem fogják elfogadni. Az utolsó örökösöm vagy biztonságban akarnak tudni és mielőbb Erdőszellemmé tennének téged. Ha elszöksz kicsit idegesek lesznek, de nem túlzottan. Csak akkor lépnek akcióba, ha ténylegesen életveszélyben vagy. Akkor nem adnak neked választási lehetőséget. Nagy eséllyel Are döntene kettőtök felett. Értettétek? 
 - Igen. - feleltük egyszerre. 
 - Akkor változz Erdőszellemmé és kezdjük. Addig Anna írjad meg azt a két levelet, amit küldeni szeretnél. 

xxx

  Az ég szürke, jelzi a nap eljövetelét. Talán fél óra van addig hátra.
 - Kiknek küldtél levelet? - kérdeztem Annától.
 - Katret-nek és a szakasznak. Te?
 - Argot-nak és Markus-nak. - feleltem - Hova menjünk?
 - Először válassz te. - mondta - Azonban előtte. 
  Maga felé fordított és elmosolyodott. Lehajoltam hozzá és egy lágy csókot nyomtam az ajkaira. Azután én is mosolyogtam. Nem kell Erdőszellemmé változnom, hogy megnyissak egy átjárót. Még utoljára végignéztem Broton-on és a réteken. Magamba zárom az emléket. Majd kinyújtom a kezemet és egy ajtó nagyságú fehér folt jelenik meg. 
 - Ha megengedi hölgyem. - emeltem fel a balkaromat és vártam Annára.
 - Megbízok magában jó uram. - tette a jobb kezét a tenyerembe. 
  Kézenfogva sétáltunk be a fehér ismeretlenbe.

78. fejezet - A háború valódi arca

*Anna szemszöge*

  Két éjszaka és három nappal telt el azóta a nap óta. Most is eléggé estére hajlik már az idő. Elértük a várost, ami úgy tűnik a végső célunk volt egész idő alatt. Legort azt mondta egykor ez a tündék fővárosa volt, azonban Entera elfoglalta és a saját rezidenciájáva alakította át. Ha jól emlékszem innen kellett megszöknie mikor megérkeztünk erre a világra. Olyan mintha évek teltek volna el azóta. Egyre jobban alkalmazkodunk az itteni időjáráshoz. Legort hiába volt tünde tájékoztatta a többi emberi fővarázslót, miszerint Entera merényletet követett el Etron ellen, szerencsére sikertelenül. Hozzátette jelenleg pár napig nem fog tudni mutatkozni, ugyanis megsérült a támadásban, ne keressék. Kiderült a Fusurt családnak a birtokában van a penge, ami képes egy varázsló erejét kivágni a testéből. Mondhatni nem hat a testre csak az erőre. Ők vigyáznak rá, mert egyedül ők nem tudják használni. Jobban mondva Legort ezzel magyarázta meg mikor rákérdeztem, hiszen egy ilyen erejű tárgy birtoklása hihetetlenül nagy felelősség. Ha egyszer a saját céljaira fordítaná szinte nem is lehet onnantól kezdve megállítani. Ideiglenesen kapta meg Legort ezt a tőrt. Amint Entera erejét elvette vissza kell szolgáltatnia a tőrt a Fusurt családnak. 
  Jelenleg pihenő van. Még egyszer lesz egy gyakorlatunk utána pedig elmegyünk aludni. Az ostromot nem éjszaka tervezték elkezedni, hanem hajnalban. Az emberek akkor a legfáradtabbak. Ez annyit tesz mi se leszünk a legjobb formánkban. Sokat gondolkodtam arról az estéről. Amikor már visszafordíthatatlanul többet kezdtem érezni Legort iránt és ő is irántam. Azóta igyekeztünk többször kettesben maradni, több kevesebb sikerrel. Ő a tünde alakjában nem szeretett volna ismerősökkel összefutni, azonban az ismerősök mikor megneszelték, hogy alakot váltott direkt őt keresték. Magyarán alig volt időnk egymásra. Ott ültem a tűz mellett és egy bottal piszkáltam a földet a többiek valamiről fenhangon vitatkoztak. Sosem csináltak eddig még ilyet, lehet a holnapi nap miatt van. 
  Mi tévő legyek? Nem akarom itt hagyni Legort-ot, de a hazámba is vissza szeretnék térni. Ott van az öcsém. Olyan sok mindenről kell még vele is beszélnem. Szeretném, ha tudná, hogy a nővére vagyok és számíthat rám mindenben. Újra el szeretném nyerni nővéreként a bizalmát. Katret-et se szeretném cserben hagyni. Nem akarom szó nélkül elhagyni, hiszen mégis csak több, mint tíz éve vigyáz rám és viseli a gondomat. Nem mellesleg Amber és Denrick is azért halt meg, hogy mi épségben haza jussunk. Nem szeretném, ha értelmetlen lenne az áldozatuk. Mégis mikor a különválásra gondolok a mellkasom összeszorul. Fáj, mintha tűket szúrnának a szívembe. Ilyenkor kicsit azt kívánom, bárcsak tovább tartana a háború. Ha ennek vége elválnak az útjaink. Nem szeretek ebbe belegondolni. Mindig furcsán érzem magam tőle. Örülök is meg nem is annaka csóknak. Vajon, ha nem tettük volna meg akkor is ennyire fájna az elválás gondolata? Már annyiszor elképzeltem ezt a beszélgetést magunk között, mikor a jövőről társalognánk, hogy pontosan mit is kezdjünk. Mégis mikor beszélgetni kezdünk tudatosan semelyikünk se hozza fel. Nem akarunk még szembe nézni vele. Pedig olyan sok százszor félelmetesebb dolog van ennél a kérdésnél. Mert csak egy kérdés lenne: "Mi lesz ezután?". Mégse jön ki soha a torkomon. Megakad majd inkább ki se jön. Csak bent kering és örlődik tovább. 
 - Anna! - lengeti meg a kezét a szemem előtt Lace.
 - Igen? - tértem magamhoz.
 - Gyere! Kezdődik az utolsó gyakorlat. - intett.
  Csak bólogattam és felálltam. Már eldöntötték hogyan fognak rátámadni a városra. A legnagyobb ereje Entera-nak van. Nálunk pedig Etron a legerősebb, így úgy döntöttek ő most a varázslókból álló csapatban lesz és igyekszik felfogni Entera átkait illetve ellen támadnak. Markus föld elemi varázsló, ő az első csapatban lesz, azok között akik a falhoz igyekeznek eljutni. Markus feladata a fal ledöntése és a benyomulás vezetése. Mi középen leszünk és figyelünk, ha Entera előhozakodik a félre sikerült alakváltóival mi azonnal ott termük és lecsapunk. Magyarán nem fogunk találkozni Legort-tal. Majd az ostrom előtt még összefutok vele. Hiszen ki tudja mi lesz? Lehet egyikünk se éli túl az ostromot. 

*Legort szemszöge*

  Argot látni szeretne. Ma már szerencsére vissza tudok változni emberré. Eddig igyekeztem kerülni a tünde ismerősöket. Ez nem jött össze. Valahonnan tudomást szereztek az alakváltásomról. Noren és az a pletykás szája tehet szerintem róla. Merko, Shina és Emandiece keresett fel. Na meg persze Hidryt keresett, de nincsenek öngyilkos hajlamaim így igyekeztem előle mindig valahogyan kereket oldani. A folyamatos megkeresések mellett sajnos nem tudtam Annával valahova kettesben elszökni. Még csak pár percre sem. Hirtelen megtorpanok. Hidryt itt van előttem. Még nem látom, de érzékelem az elméjét. Akkor hátraarc. Megfordulok és megpillantom Emerisz-t, aki döbbent áll miután felismert. Lehet ő nem tudott az alakváltásomról. Nem szóltam neki, igaz nem volt a terveim között. Biztosan elveszítettem a bizalmát, ezért nem akartam őt még jobban összezavarni. 
 - Szervusz Emerisz! - intettem neki.
 - Legort? - szedte össze magát.
 - Igen. - ekkor érzékeltem, hogy Hidryt megidul felém - Bár nem sokáig, ha Hidryt elkap. 
 - Erre gyere! - fordult meg és elindult a sátrak között.
  Követtem őt, bár magamtól is el tudtam volna menekülni Hidryt elől. Mondjuk illene vele beszélnem, hisz még is csak a diákom volt pár hónapig. Az egyik sátroba ment, követtem. Gondolom itt lakik a testvéreivel. Egyedül voltunk itt, pedig azt hittem Lara és Alton is itt lesz. Hidryt biztosan itt fog először keresni, ha nem talál a táborban. Esetleg előtte Annát is útba ejti. 
 - Mióta itt vagyunk még nem láttalak a tünde alakodban. - jegyezte meg halkan Emerisz - Mi történt?
 - Nem hallottátok? - döbbentem meg, azt hittem erről mindenki tudni fog.
  Csak a fejét rázta a kérdésemre így mindent elmeséltem neki, ami Entera elüldözéséig történt. Az utána lévő eseményekről nem feltétlen kell tudnia. Figyelt, nem szólt közbe. Úgy viselkedett, mint még Annáék bolygóján mikor tanítottam őt. Akkor is mondhatni minden szót lejegyzetelt, most csak a jegyzetfüzete hiányzik a képből. 
 - Miért nem szóltál, hogy alakot váltottál?
 - Őszintén szólva, - tartottam egy kis szünetet - senkinek sem terveztem szólni az alakváltásomról. 
  Várakozóan nézett rám, így folytattam.
 - Akkor a tünde alakomat egy hónapig használtam, aztán pár órára alakot váltottam és újra tünde lettem. A tünde volt a dominánsabb alakom. Most viszont az emberi alakom az, szóval lehet kicsit megváltoztam tüdeként az emberi alakom befolyása miatt. Nem szerettem volna összetörni még jobban a rólam kialakított képet. Persze Merko elől nem volt menekvés. Jó hosszú veszekedést eredményezett a találkozásunk. 
 - De hasonlít a két személyiséged egymásra. - értetlenkedett továbbra is - Legalább nekem szólhattál volna!
 - Téged mindenki másnál jobban kerültelek. 
  Erre még jobban megdöbbent, nem hagytam szóhoz jutni folytattam. 
 - Már eleve még Annáéknál összetörtem benned egy bizonyos képet magamról, mikor kiderült alakmásoló vagyok és a Névtelenekhez tartozom. Most kicsit megváltozott személyiséggel a kép maradékát is megsemmisíthetem benned. 
  Megint csönd következett a beszélgetésben. Nem vagyok valami jó, ha beszélni kell. Már éppen kimentem volna, de ekkor nagy levegőt vett, mint aki meg szeretne szólalni. 
 - Igazából. - hangja halk volt - Sosem tekintettelek a tanáromnak. 
  Ez egy kicsit szíven ütött. Azonban elfogadtam ugyanis tudom magamról mennyire nem értek másokhoz, így tanárnak is csapni való lehettem.
 - Sokkal inkább voltál számunkra egy báty, mintsem oktató. - fejezte be.
  Most miattam lett csönd a sátorban. Báty? Én? Ezt eddig soha senki nem mondta nekem. Talán azért, mert az érzelmek főleg a családi érzelmek számomra ismeretlen terület, hova még lábamat soha nem tettem be. Mégis mikor lettem számukra egy báty? Sőt mindhárman annak gondolnak?
 - Azt hittem te is úgy kezelsz minket, mintha a testvéreid volnánk. Úgy tudom egy árvaházban éltél mikor a faluba kerültél. 
 - Máshol nem volt hely. - morogtam közbe.
 - Ezért is nem értettük a hirtelen változásodat, mikor kerülni kezdtél minket és alig beszéltél velünk. Arra a következtetésre jutottunk, miszerint sokkal jobban megváltoztál az emberi alakodban, mintsem mi arra számítottunk, így mi is kerülni kezdtünk. 
 - Akkor ezt most azért mondod el, mert tünde alakban vagyok? - kérdeztem, közben még a hallottakat emésztgettem. 
 - Három napja kicsit különváltam a testvéreimtől. Egyedül szerettem volna lenni. Akkor Annával elmentetek mellettem mégse vettetek észre. Azt hiszem beszélgettetek egymással. Kíváncsi voltam így követtelek titeket. Hallottam az egész beszélgetést, amit Dante-val és a fiával, vagyis a féltestvéreddel folytattál. 
  Csöndben vártam mit szeretne kihozni belőle. Egyébként még Emerisz-t jobban el tudnám képzelni testvéremként, mint Eldor-t. Azonban tényleg testvérként tekintek rá? Nem tudom. Óvom őt és valamelyest tanítom, mégis képes vagyok könnyedén szót érteni vele és nem csak a tanulásról beszélni, hanem más számára fontos dolgokról. Ezek egy testvér ismérvei lennének? 
 - A beszélgetés után rájöttem, neked eddig nem volt családod, szóval nem tudhattad mi hogyan tekintünk rád. Három napig gondolkodtam azon, hogy tudnánk beszélgetni, de aztán csak összefutottunk. - mosolygott. 
  Bennem maradt a szó. Mégis mit mondhatnék erre? Végtére is ő és a testvérei elveszítették a szüleiket, lehet a korom miatt közelebb kerültem hozzájuk és egy pótlékot láttak bennem? Akkor Merko-t választották volna. Ennyire bíznának bennem? Vajon a testvér ezt jelenti? 
 - Valami baj van? - törte meg a hosszúra nyúlt csendet Emerisz.
 - Csak éppen gondolkodom a hallottakon. - mondtam őszintén - Eddig még senki sem tekintett a testvérének. 
 - Ez most mit jelent? - nézett rám kérdőn.
 - Röviden bár nem vagy az öcsém mégis úgy viselkedsz, mintha az lennél. Ami nem baj, csak számomra még ismeretlen ez a fajta viselkedés. Örülök, hogy nem félsz tőlem, mert a magatartásod arra engedett következtetni. - nevettem. 
  Ő is nevetett. Akkor már több okom van itt maradni, mondjuk eddig is volt elég. Nehézkes lesz Annával a szétválás, nem mellesleg semmi kedvem hozzá. Nem szeretném elveszíteni.
 - Figyelj Emerisz, most mennem kell. Argot keres. Az ostromba ne merj közbeavatkozni, maradj távol a testvéreiddel együtt a harctól! Utána még beszélhetünk, de most sietek és Hidryt is már arrébb állt. 
 - Nem megyünk a harc közelébe. - ígérte - Te se halj meg ott.
 - Nem halok meg ilyen könnyen. - ezzel kiléptem a sátorból.
  Megkönnyebbültem. Legalább tisztázódott valami. Mondjuk Emerisz-t mindenki az öccsének fogadná, hiszen pont úgy viselkedik. Kerestem Argot elméjét és úgy indultam el. Bár még nem találtam meg egy számomra teszőleges irányba mentem. Ahogyan ismerem biztosan újra és újra átnézi a terveket. Nem szereti a hibákat így elég alapos mindennel. Gondolom velem is majd az ostromról szeretne beszélni. Mégis mi másról? Folyton csak a munka.
  Abban a sátroban volt, ahol a vezetők gyűlnek össze. Noren szokása szerint előtte ült.
 - Már akartam kérdezni. - álltam meg mellette - Mégis mit tettél, amiért ezt csinálod? 
 - Kirobbantottam egy kisebb vitát a tündék és a Névtelenek között. - morogta.
 - Hányan haltak meg? - sóhajtottam, ugyanis ismerem Noren kisebb vitáinak a következményeit.
 - Most senki se halt meg. - felelte - Páran megsérültek, de nem halálosan. 
 - Ötven alatt volt az esetek száma?
 - Olyan harminc körül lehetett. De nem voltak súlyos sérülések!
 - Végtag vesztést a fele szenvedett el? 
 - Tízen. 
 - Akkor ez a büntetésed. - állapítottam meg. 
 - Csak Korith a közelében szeretne tudni. Szemmel tartanak így is lehet mondani. De menj, már türelmetlenül várnak rád odabent. 
  Nem tetszik nekem ez a többes szám, azt hittem egyedül Argot lesz itt. Bementem a sátorba. Még tünde alakban vagyok. Nem szeretek így megjelenni olyan előtt, aki emberként ismer. Pont, ahogyan sejtettem. Korith, Zurtan, Belenior, Dante, Argot és a Vezér előtt jelentem meg. Utálok jelentést tenni mégis szerintem szívesen köteleznek rá. 
 - Miért hívattak, ha szabad kérdeznem? - néztem körbe.
 - Ha jól tudjuk ma már alakot tudsz váltani. Esetleg tévednénk? - jegyezte meg Zurtan elsőként.
 - Nem szeretek mások előtt alakot váltani. - feleltem. 
 - Legort. - jött a veszekedés elé Argot - Ne most álljunk neki erről vitatkozni. Szóval megtennéd kérlek?
  Tündeként nem köt a hűség a Névtelenekhez, viszont Argot kivívta már az elismerésemet. Neki nem mondok ellent. A napokban folyamatosan érzékeltem, ahogyan erősödik az emberi alakom. Bár még nem jött teljesen rendbe, de már képes leszek fentartani. Magamban keresni kezdtem őt. Nem kellett sokáig mennem, mire megtaláltam. Már várta mikor jöhet elő.

*Etron szemszöge*

  Kicsit megszédültem rögtön alakváltás után. Az energiám még mindig nem állt helyre a pajzs után, pedig már napok teltek el. Végre újra irányíthatom a testemet. Emlékszem mindenre, amikor csak egy fénygömbként léteztem. Megértem Legort-ot mindenhova rángatták, de nem éppen a kellemes élmények közé sorolom azt a pár órát. 
 - Az emlékeid? - kérdezte rögtön Belenior.
 - Mindenre emlékszem. - feleltem röviden - A tünde alakom emlékei is meg vannak. 
 - Úgy döntöttünk az ostrom alatt te fogod vezetni Eldor-ral együtt a varázslókból álló csapatot. - vágott a közepébe Dante - Egyedül a te erőd ér fel valamennyire Enteraéhoz és valamelyest meg tudod az átkait állítani.
 - Tessék? - döbbentem meg - A múltkor úgy tudtam kivédeni egy átkát, hogy majdnem belehaltam. Ez nem azt jelenti, hogy az erőszintünk közel áll egymáshoz. Sőt biztosan lekörözött már párszor. 
 - Akkor mit fogsz ellene tenni? - kérdezte a Vezér, mire mindenki elhallagtott a sátorban.
  Nyeltem egyet a válasz előtt. Illetlen voltam. 
 - Talán párat képes leszek felfogni, de ahoz össze kell dolgoznom a tündével. Még kevesebbet akár vissza is verhetek rá. Azonban sok áttörhet a védelmünkön. Viszont biztosítani is tudok valamit. - néztem körbe a jelenlévőkön - Entera csak velünk fog foglalkozni. Így a többi csapatnak csak az embereit és a gyengébb varázslókat kell legyőzniük. 
 - Szóval mégis csak tudsz tenni valamit. - jelentette ki a Vezér.
  Csak hallgattam, nem válaszoltam erre semmit. Igen, képes vagyok rá, de nem örökké. Talán fél óráig húznom ki ellen vagy egy óráig, ki tudja? Nagyban függ attól mit tervez bevetni ellenem az a nőszemély. 
 - Ha megengedik. - néztem fel újra - Anna mennyire lesz élvonalban a harcok alatt?
 - Anna? - kérdezett vissza Korith - Ő kicsoda?
 - Az egyik alakváltó. - felelte Argot - Csak akkor kell becsatlakozniuk, ha Entera a csatába küldi a félalakváltóit.
 - Értem. Köszönöm. - meghajoltam - Ha nincs több kérdésük távoznék. Még le szeretnék egy kicsit pihenni. 
 - Távozhatsz. - adta meg az engedélyt a Vezér.
  Mikor végre kiértem a sátorból vettem egy mély lélegzetet. Megterhelő odabennt lenni. Néha nem tudom eldönteni ki a rosszabb, Entera vagy a Vezér. Csak sóhajtottam egyet. Úgy érzem mára Anna is kifáradt. A nap, jobban mondva éjszaka további részét végig kellene aludnunk. Még nem teljesen épültem fel. Ha így megyek csatába előbb halok meg, mintsem bármi is történne. Akkor pedig az egésznek vége. Entera teljes ereje seperc alatt szétzilálná a sorainkat és megtizedelné az erőnket, ezért is kell magamra terelnem a figyelmét. Egy csak varázslókból álló csapat talán képes kivédeni az átkait, ha mindenki a felállított pajzsra koncentrál. 
 - Mindig nálam kötsz ki, amikor éppen nagyon elgondolkodsz valamin. - hallottam Anna hangját.
  A sátrában vagyok és ő éppen lefekvéshez készül. 
 - Bocsi, nem akartalak zavarni. - tértem magamhoz. 
 - Nincs semmi baj. - ásított egyet közben - Te is aludni szerettél volna nem? Ahogyan érzékelem még egy kicsit korai volt az alakváltás. Nem jöttél teljesen rendbe. 
 - Jobban gyógyul az az alakom, amelyiket éppen használom. - magyaráztam.
  Ugye nem csak a tünde alakomat szerette meg?
 - Ezt most azonnal verd ki a fejedből. - nézett rám szúrósan - Ilyen távolságból minden gondolatodat látom.
 - Igen, tudom. - feleltem, de vártam hátha választ kapok, vagy legalábbis egy magyarázatot.
 - Bár három személyiséged van, alapjáraton mindhárom szinte ugyanaz. Belül mindhárman ugyanolyanok vagytok, csak a külvilágnak mutatjátok másként magatokat. - megint ásított - Nyugodtan itt aludhatsz, úgy is csak akkor tudunk elaludni, ha a másik is éppen aludni készül. 
  Átragadt rám Anna fáradtsága. A sátram természetesen a tábor másik felében van, szóval örülök, ha húsz percen belül az ágyban lehetek és ekkor még beleszámoltam azt is, mikor Hidryt megkerget. Bár szerencsémre a mai nap valahogy sikeresen megszöktem előle. Mondjuk, ha komolyan le akarna vadászni esélyem se lenne ellene. Megtalálna bárhova is mennék. 
  Lefeküdtem Anna mellé. Háttal fordultunk egymásnak. "Csak aludni fogunk." - emlékeztettem magamat sokadjára. Szeretek néha többet képzelni a dolgok mögé. Anna előbb aludt el, mint én. Éreztem, ahogyan egyenletessé válik a légzése. Nekem is egyre nehezebb odafigyelnem a környezetemre. A szemeim maguktól le-lecsukódnak. A testem elnehezült, ha akarnék se tudnék megmozdulni. Az álom engem is hamar megtalált. 
  Kicsit párás fű és ragyogóan sütő nap köszöntött az álomban, amit Anna létrehozott. Olyan békés, szinte azonnal visszacsuktam a szememet. 
 - A valóságban nincs időnk beszélgetni, itt meg inkább pihensz? - nevetett Anna.
  Nem szemrehányás volt, hanem inkább megjegyzés. Tényleg beszélnünk kéne, de akkor felbukkan egy téma, amit inkább elkerülnék ameddig csak az időnk engedi. 
 - Miről beszélgessünk? - kérdeztem, de a szememet nem nyitottam ki, tovább élveztem a nap melegét.
  Anna mellém ült és elbambult.
 - Ne halj meg. - mondta végül - Bármi is történjék, ne halj meg. Nem szeretnélek elveszíteni. 
 - Nem terveztem Entera előtt meghalni. - feleltem - Nem adom meg neki azt az örömet, hogy láthassa a bukásomat. Nagyon ragaszkodok ehhez. 
 - Tudom. De szerettem volna, ha nekem is ígéretet teszel. - sóhajtotta.
 - Te se rohanj a halálodba. - néztem rá - Minél később csatlakoztok a harcokhoz annál jobb.
 - Csak a félalakváltók ellen fogunk harcolni. Az embereket békén hagyjuk. - döntötte hátra a fejét és vett egy mély levegőt - Rossz előérzetem van.
 - Minden nagyobb harc előtt feszült mindenki. Aki ma a barátod, lehet holnap már nem látod. Ki tudja kit vesz el tőlünk a háború. - néztem az égen lévő vidám bárányfelhőket - Ezért se szeretnék most Erdőszellemmé változni.
 - Akkor látnád ki mikor hal meg, igaz?
 - Igen. Nem szeretném látni kit mikor veszítek el. Főleg akkor nem, ha még Erdőszellemként is kötődök hozzá. Akkor biztosan megpróbálnám megváltoztatni a sorsát. Ha pedig ezt megtenném a többi Erdőszellem le akarna engem vadászni és megölni. 
  Erre nem mondott semmit se. Gondolkodott valamin. Nem szeretném megzavarni. Újra az égre néztem és lehunytam a szememet. Itt minden olyan békés és biztonságos. 
 - Van egy regénk az Erdőszellemekről. - kezdte Anna - Nagyon régi, akkor hallottuk Are-tól, mikor a világára lépett a népem. 
  Figyeltem mit szeretne elmondani nekem.
 - Az Erdőszellemek az első lények, akik megjelentek. Olyan idősek akár a talaj, ami a lábunk alatt van, vagy a nap, mely örökké az égen kering. Azonban ők is öregednek, pont úgy, mint minden más. Ők sem öröklények. Bár ők, ha meghalnak akkor csak tovább lépnek egy másik létformába és elhagyják a számunkra ismert világot. Ez a hely számukra csak egy lépcsőfok az életben. Are az egyik legidősebb az Erdőszellemek közül. Azt mondta akkor a népemnek. "Utánatok több, mint tíz generációval kezdődik az Erdőszellemek megújulása. Újak jönnek a régiek helyébe, míg az öregek tovább állnak. Eme folyamat már elkezdődött, akkor mikor ti alakváltók lettetek." Senki sem érette akkor ez mit jelent. De most belegondolva, ahogyan mi megszülettünk az alakmásolók is megjelentek. Pár alakmásolónak pedig van erdőszellemi alakja pont úgy, mint neked. Lehet erre utalt akkor Are. Azok az alakmásolók fogják átvenni a helyüket, akiknek erdőszellemi alakjuk van. 
 - Remélem nem. De ha igaz is minek kellenek az Erdőszellemek? - kezdtem el kifejteni a gondolataimat - Ha az embereknek kell valami, amiben hihetetnek nem mindegy, hogy az valós vagy sem? Egyébként pedig mi dolgom lenne? Minden a világban működik az Erdőszellemek létezése nélkül is. Az embereknek, a tündéknek vagy bármilyen másik értelmes népnek nincs szüksége dajkára vagy őrzőre. Már boldogulnak maguk is. Szerintem az Erdőszellemek már feleslegesek a világ számára. 
  Ekkor mindketten csendben maradtunk. Nem szeretném átvenni az elmúlás Erdőszellemének a helyét. Akkor mondhatni alig lehetnék emberi vagy tünde alakban. Szinte érzelmeim se lennének. 
 - Az Erdőszellemeknek nem az értelmes élőlények felügyelete a valódi feladata. - hallottam egy számomra ismerős hangot.
  Hasonlít a sajátomra még se az. Azonnal felültem és hátrafordultam a hang irányába. Ahogyan sejtettem. Az erdőszellemi alakom állt mögöttünk és figyelt. Azt hittem aludni fog, akár csak a tünde alakom. Jobban mondva reménykedtem benne. 
 - Szervusz Daren! - mosolyogtt rá Anna, bár biztosan megdöbbent a jelenlétén.
  Csak biccentett egyet üdvözlésképpen. 
 - Hogy kerülsz ide? - kérdeztem, de sejtettem nem fog rá válaszolni, így egy másik kérdést is feltettem - Hogyan értetted azt az előbb?
 - Úgy, ahogyan mondtam. - jött közelebb és leült mellénk - Nem az élőlényekre kell felügyelnünk. Az csak egy része a feladatunknak, amit a valódi munkánk során elvégzünk. 
 - Mit értesz valódi munka alatt? - kérdezte Anna.
 - A mi valódi feladatunk, amiért mindig kell léteznie az Erdőszellemeknek az az, hogy az egyensúlyt a világokon felügyelje. Ha valami kibillenne azt nekünk kell helyre hozni, nehogy mindent magával rántson. Természetesen a bolygón belüli konfliktusokat is szemmel tartjuk, de nem szólunk bele, ha nem szükséges. 
 - Szóval csak ezt a felügyeletet akarják ránk bízni. - vontam le a következtetést - Mégis miért vállalnánk el?
 - Nem ránk. - nézett rám az ijesztő kék szemeivel - Rám hagynák. Az erdőszellemi alak a testtel együtt születik. Szóval neked a kezdetektől fogva két alakod volt, később alakult ki a tünde alakod. Bár ezt nekem nem kellett volna megvárni.
 - Mire célzol ezzel? - kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél.
 - Én örököltem valamelyest a mostani elmúlás Erdőszellemének az emlékeit. Már rögtön volt egy feladatom, mikor megszülettem. Amikor eléred a nyolcéves kort, akkor át kell vennem a helyedet, mint a főalakod és az emberi énemet magamba kell olvasztanom, hogy soha se tudjak többé alakot váltani. Ez volt az Erdőszellemek célja. 
 - Remek. - hanyatlottam vissza - Köszi, hogy nem tetted meg.
 - Őszintén szólva kevesen tették ezt meg. Ahogyan láthattad az illúziók Erdőszelleme sem tette ezt meg a testével. - a tekintete még mindig rideg, a hangjában egy cseppnyi érzelmet se vélek felfedezni, mintha csak felolvasna egy oldalnyi adatot, amihez neki semmi köze. 
 - Miért nem tették meg? Bár örülök neki, de kicsit kíváncsi vagyok. - nézett rá Anna.
 - Az Erdőszellemek mindig is kíváncsiak voltak milyenek pontosan az általuk teremtett élőlények. Ennek kiderítésére ez volt a legjobb mód, ha meghagyom mindkét alakomat. Bár, amikor elérte a test a tizennyolc éves kort, úgy gondoltam most már eleget láttam. Úgy terveztem összeolvasztom az alakjaimat és egyedül én maradok. 
 - Terveztél egyáltalán nekünk szólni? - sandítottam rá.
 - Nem. - jött az egyszerű válasz.
 - De kedves vagy. - morogtam.
 - Kedves? - kérdezett vissza - Ez a viselkedés ezt jelenti?
  Még ezt se tudja és a főalakom akart lenn? 
 - Irónia volt. - feleltem - Azt jelenti, hogy az illető pont az ellenkezőjére gondolt, amikor kimondta. 
 - Értem. - nézett komolyan előre, mintha ez a tudás eddig valamilyen titok lett volna.
 - Mitől gondoltad meg magadat? - döntötte oldalra a fejét Anna.
 - Sok tényező közbe szólt. - felelte - De a te megjelenésed volt a döntő. Miután összeolvadt az elménk rájöttem sok mindent nem tudok még, szóval nem olvadtam össze az alakjaimmal. Később pedig el is vetettem ezt a szándékomat. Hiszen, ha megtenném akkor téged is magamba kellene, hogy olvasszalak. Azt pedig soha nem tenném meg. 
  Erre meglepetten felültem és az erdőszellemi alakomra néztem. Semmilyen reakciót nem váltott ki belőle az utolsó mondata. 
 - Neked vannak érzelmeid? - kerekedett el a szemem.
 - Igen, vannak.
  Ekkor jöttem rá valamire. Anna kérdéseire eddig is sokkal bővebb válaszokat adott, mint az én kérdéseimre. Szóval ő is érez valamit Anna iránt. Engem viszont kutyába se vesz, pedig végtére is én vagyok a fő alakja. 
 - Egyébként ezt minek árultad el? - hagytam az előbbi kérdésemet annyiban - Azt vártad talán köszönetem jeléül sírva fakadok vagy mi? 
 - Csak félreértetted az Erdőszellemek akaratát és azt szerettem volna, ha Anna megértené és nem egy alapjáraton hibás magyarázatot kapna. 
  Egyedül Anna miatt csinálta? Bezzeg az én tudatlanságom annyiban zavarta, mint vakot egy festmény. Úgy tűnik nem kedvel annyira. Vajon a tünde alakommal is így bánik? Vagy ők jóban vannak? Passz, nem tudok erről semmit se. 
 - Valami baj van Etron? - kérdezte Anna.
 - Nem. Nincs semmi.

*pár órával később, az ostrom kezdetén; Etron szemszöge*

  Velünk együtt tizenketten alkotjuk a varázslókból álló csapatot. Eldor nemigen akaródzott hozzám szólni, végül megtörtem a csendet, hiszen valahogyan együtt kellene dolgoznunk. 
 - Figyelj. - mentem oda hozzá - Osszuk három felé a csapatot. 
 - Mit szeretnél a három csapattól? - nézett rám.
 - Az egyik vagyok egyedül én, hárman veled együtt lesztek a második, te válaszd ki a másik kettő társadat, a többiek alkotják a harmadik csapatot. Az első kettő, azaz én és a te csapatod Entera támadásait fogjuk védeni, a harmadik csapat pedig a támadásra koncentrál. 
 - Miért legyek harmad magammal? 
 - Ha jól sejtem azt a visszaverő pajzsot még nem sikerült egy személyessé alakítani. - feleltem - Az első pajzsot én fogom fenntartani, így talán képes leszek valamelyest megszűrni vagy legalább kicsit gyengíteni az átkokat. Ha tényeg olyan jó a pajzsod, akkor néha akár még vissza is fogtok tudni támadni. Nektek egyedül egy stabil pajzsra kell figyelnetek. Ti véditek a többi varázslót. A pajzsot, amit használni fogok lehet mozgatni, így oda viszem, ahol szükség van rá. Magyarán a gyalogokat fogom védeni, akik ha áttörnek a falon már fél győzelmet arattunk. 
 - Ha te is csak a védelmet tartanád fent sokkal több átkot fognánk fel. - jegyezte meg Eldor.
 - Entera figyelmét magunkra kell vonnunk, támadás nélkül pedig ez nem fog sikerülni. Az első támadásnál besegítek, azután pedig csak akkor, ha időm és erőm is lesz rá. 
  Erre morogva rábólintott. Nem értem mi nem tetszik neki, szerintem ez elfogadható. Amilyen erős Entera a pajzs nem sokat segít, legfeljebb csak eltéríti esetleg gyengíti az adott átok hatását. Remélem a félkész alakváltókat nem tervezi emberek ellen küldeni. Megállapodtunk egy jelben, ha azt látom akkor a gépekkel együtt egyszerre fogunk támadni mi varázslók is. A várost körbevevő falon is már felsorakoztak a katonák. Főként nyillal voltak felszerelve. Két emberenként volt egy közös tüzes hordó, amiben a vesszőket meg fogják tudni gyújtani. Egy-két helyen hatalmas fazékszerű valamik vannak, azok is tűzön, azzal majd meg fog gyűlni a bajunk. 
 - A mi feladatunkra koncentrálj. - billentett ki a gondolkodásból a féltestvérem - A támadó csapatok meg fognak velük birkózni. Nem mellesleg nem mi vagyunk az egyedüli varázsló osztag. Apám is vezet egyet. 
 - Most bíztatni próbálasz? - kérdeztem.
 - Nagy hátrányba kerülnénk, ha a legerősebb közülünk nem éppen a saját feladatára figyelne. 
  Erre nem mondtam semmit se. Vettem egy mély levegőt. Mikor felkeltem gyorsan kerestem egy pajzsot az ostromra. Inkább erős legyen, mintsem változtatható. Ha nem elég erős, akkor szűrő hatása legyen. Nem sok enegia felépíteni, ezért újra és újra sokszor egymás után létre lehet hozni. A többi varázsló is észrevette a munkámat, rögtön ezután Eldor is munkának látott a saját csapatával. Biztosan rájuk vár az átkok nagy részének a kivédése. Nekem csak a figyelmét kell felkeltenem. Szerintem személyemre fog a legtöbb csapás érkezni, azt pedig ez a pajzs felfogja, a maradék, ami véletlenül nem talál el az a többiekre vár. 
 - Készüljetek fel, mindjárt kezdődik a támadás! - szólt Anna.
 - Harmadik csapat! - néztem hátra - A kapura fogunk támadni, ott a leggyengébb a fal. Ha jelzek egyszerre támadunk!
 - Készen állunk! - feleltem.
 - Rendben. 
  Most jönnek a feszült percek a támadás pillanatáig. Mivel a kapu a leggyengébb pont biztosan az a legjobban védett is egyben. A fal, mivel a tünde fővárosról beszélünk félig mágiával van átitatva szóval, ha azt támadnánk se jutnánk előrébb.
 - Most! - kiabált rám Anna.
 - Most! - adtam tovább a jelet. 
  Egyszerre kezdtek el mögöttem mormolni a varázslók. Ha ezt tenném elég hamar kiütném magamat. Bár nem láttam pontosan milyen átkot is használt ellenem Entera tündeként felépítettem egy hasonlót. Nézzük mennyire lett erős. Szerencsére a pajzsom az egyik oldalán átersztő, a másik oldalán védő, magyarán tudunk mögüle támadni. Végeztem az előkészületekkel, ahogyan a többiek is. Vártuk, mikor halljuk meg a gépek jellegzetes hangját, mikor a hatalmas sziklát felemelik, mire a fa megreccsen és a várfalnak hajítják a sziklákat. Meghallottuk a szokásos nyikorgást és egyszerre engedtük az átokat a kapura. Ahogyan sejtettem egy erős pajzs védi a kaput, míg a kövek is felmorzsolódtak egy másik pajzson, mely kicsit távolabb volt a várfaltól. Valamit kezdeni kellene azzal a pajzzsal, mert lehet a tündék se fognak tudni áthatolni rajta. 
 - Elmegyek pár percre! - kiabáltam Eldor-nak.
 - Tessék? Nem! Ne...!
  Nem hallottam a mondat végét. Mert valakivel már igyekeztem felvenni telepatikusan a kapcsolatot.
 - Noren! Találkozzunk a kapu előtt, ahol a külső pajzs húzódik!
 - Nyers erővel fogjuk lerombolni?
 - Szerinted miért pont téged hívtalak?
  Megszakítottam a kapcsolatot. Nem kellett sok mindenkin átvágnom, ugyanis még senki nem indult meg. Mindenki látta a pajzsot és nem kockáztatnak felesleges emberveszteséget. Újra megnyikordultak a gépek. Félszememmel figyeltem az eget, hiszen nem szeretnék egy sziklát nyakba kapni. Hamar odaértünk mindketten a találkozó helyre. 
 - Elég veszélyes mutatvány lesz. - jegyezte meg - Gyakorlás nélkül ekkora energia tömegeket irányítani... Nem kis bátorság kell hozzá. Esteleg őrültség.
 - Nos, mindkettő meg van. - tettem hozzá - Benne vagy?
 - A pajzs felé kell irányítni és a velünk harcolóknak ne essen baja, igaz?
 - Így sikerülhet. 
 - Rendben kezdjünk neki. - adta be a derekát.
  Pedig ő aztán imádja, ha összeadjuk az erőnket és az így keletkezett pusztító energiát fehasználhatjuk valamire. Bár kicsit ki fog belőlem venni, de ha a külső pajzsnak vége könnyebb dolgunk lesz. Bár nem olyan erős mágia használatban, pár ösztöni varázslatot elsajátított, mint például a saját energiája formázása. Mivel hamar kiderült milyen pusztításra vagyunk képesek mi ketten elkezdtek minket tanítani miként is tudnánk irányítani ezt az erőt. Egymástól alig két lépésnyire álltunk. Az erőm már forrt bennem, mert érezte az ellentéte közelségét. Ilyenkor mindig vadabb és kiszámíthatatlanabb lesz, nehéz ilyenkor szabályozni. Egy gömböt képzeltem el magam elé, mely fehér akár csak az energiaszínem. Elkezdett megjelenni előttem, bár a gömb felszíne fodrozódott, mintha hullámozna belülről. Nehezen tartja meg a gömb formát, de mégis az enyém még mindig jobban hasonlított egy gömbre nem úgy, mint Noren-é. Noren gömbje mindennek elmondható csak gömbnek nem. Úgy változtatta a formáját, ahogyan kedve tartotta. Igen, itt látszik meg mennyit is gyakorolta az években a mágia használatot. Úgy semennyire, ha jól sejtem. Nem irányítottuk ezeket a gömböket mégis elkezdtek egymás irányába mozogni. Az ellentéte vonzzák egymást, így szól a közmondás. Jelenleg ez a mondás igaz, bár a való életben sokszor nem jön be. Amint egymáshoz értek összeolvadtak. A fekete és fehér gömbből egy szürke lett. Most jön a neheze. Ezt a szürkeséget kellene közösen irányítanunk. Mivel jobban értek a mágiához én irányítok míg ő követ. Remélem most nem akar ő irányítani, az katasztrófához vezetne. Szerencsére ő sem tervezett ennél nagyobb káoszt kialakítani. A szürke gömb egyre nagyobb és nagyobb lett, ugyanis folyamatosan szívta el az energiánkat, mivel eléggé szabályoztam mennyit is vehet el nem fog semelyikünk se összeesni emiatt. A külső Entera által felállított pajzs felé irányítottam. Ha valamihez hozzáér elszakítja magát mindentől és elkezdi bekebelezni, majd elpusztítani magával együtt azt a tárgyat, ami érintkezésbe keveredett vele. A pajzshoz ért. Noren-nel tapasztalatból hátrébb léptünk és figyeltük mit is fog kezdeni az a szürkeség. Ha valami baj lesz nekünk kell megállítanunk ezért is maradtunk itt. Óvatosan egyre inkább hátráltunk, ahogyan a varázslatunk egyre jobban beborította Entera pajzsát. Már úgy se tehetnénk semmit se. Mindketten visszamentünk a helyünkre. Eldor kérdőn nézett rám, majd újra a pajzsra figyelt. 
 - Tartsátok fent a pajzsot. Entera azonnal támadni fog, amint a külső pajzsa összetörik. - szóltam neki.
  Míg kicsit mindenki le lesz döbbenve azt a pár másodpercet ki fogja használni, ezért fel kell készülnünk. A szürkeség gyorsan falta a pajzsot, mikor a felét elérte a pajzs összeomlott és a szürkeség is eltűnt vele együtt. Azonnal érzékeltem egy támadást, amit felém jött, míg a tündék még nem lendültek támadásba. A pajzsom készen állt, de ahogyan közeledett az átok annál inkább sejtettem, ez a pajzs semmit se fog érni ellene. 
  Kikerülni se tudom, ha megmozdulok akkor a többiek lesznek védtelenek. Annyira ismerős ez a szituáció. Ha újra ugyanazt a pajzsot használnám, se lennék előrébb. Ilyenkor látom milyen nagy is a különbség az erőnk között. Még el se kezdődött az ostrom, de már most ekkora erővel támad Entera? Nagy eséllyel elsőre szét szeretné verni a lázongó sereget. De ekkora erővel? Félelmetes. 
  Annyi pajzsot emeltem elé, amennyira csak képes voltam mégis a legtöbb csak lelassította, azonban az erejéből semmit se fogott fel.
 - Eldor! - kiáltottam hátra - Tűnjetek el! Húzódjatok arrébb és vezesd tovább a varázsló csapatot! Ez az átok, követni fog, ha nem talál el valakit, szóval maradok addig helyezkedjetek egy másik megfelelő helyre!
 - De... - kezdte volna.
 - Nincs de! Nyomás! - nyúltam hátra és ellöktem mögülem. 
  Még ez kéne. Ne haljon már velem senki se. Bár Anna ez alól kivételt képez. Legalább addig ki kell tartanom, amíg a többiek elmennek innen. Nem figyeltem máshova, egyedül a varázslatokra, amiket tartottam. Közeledik, de most már nem csak lassult, hanem vesztett egy kevés erőt is. Talán, mégis van valamennyi esélyem. Mi lenne, ha támadó varázslatot is használnék ellene? Ritka az olyan átok, ami ellen így kell védekezni, de egy Nitens ellen pont egy ilyen a megfelelő. Az utolsó pajzsomon tört át, de addigra már elkészítettem a támadó átkot is azonnal használtam is. Magamhoz kötöttem, így addig fogja kiszívni belőlem az energiámat, amíg Entera átkát szét nem törtem. Elszámítottam magamat. A nap folyamán már sokadjára. Az átok egyre csak tört előre, bár az ereje is csökkent, de nem akarta a szétesés legkisebb jelét sem mutatni. A Tekkern-ek mindig is erősebbek voltak támadásban. Azonban nem adom fel, hiszen még van esélyem. Már éppen egy másik támadó átokra váltottam volna, mikor valaki hirtelen teljes erejéből arrébb lökött. Elestem és az átkot megszakítottam, így Entera átka előtt nem volt már akadály. A tünde alakom azonnal követelte magának a helyemet, inkább engedtem neki, mert megértettem miért is szeretné.

*Legort szemszöge*

 - Emerisz! - kiáltottam azonnal és visszaugrottam hozzá.
  Őt találta el az átok, mert a helyemre jött. Külső sérülésnek nincs nyoma, de a szájából vér csordogál ki. Tekintete egyre inkább elréved a semmibe. 
 - Emerisz, nézz rám! - húztam magamhoz és azonnal elkezdtem gyógyítani a belső sérülését. 
  Ekkor vettem észre mekkora is a baj. Majdnem az össze belső szerve darabokra szakadt. Másodpercei lehetnek hátra. Ajkai mozogtak, mintha mondani szeretne valamit.
 - Mit szeretnél? - kérdeztem és magamba megfogadtam bármi áron teljesíteni fogom az utolsó kívánságát.
 - Vigyázz... - itt elcsuklott a hangja, érzékeltem mennyire erőlködik - a testvéreimre.
  Fogtam a kezét meg szerettem volna őt nyugtatni, de egy hang nem jött ki a torkomon. Figyeltem őt és reménykedtem, bár tudtam hiábavaló. Valami végig folyt az arcomon. Emerisz még egyszer rám pillantott és halványan elmosolyodott. Nem fél. Ezután becsukta a szemét és minden erő, ami eddig benne volt eltűnt. 

*Anna szemszöge*

  Legort-nak igaza volt. A félalakváltókat tényleg ennél a csatánál használta Entera. Mondjuk gyengébbek voltak, mint amire emlékeztem. Hamar végeztünk velük. Érzékeltem, hogy Etron küzd Entera egyik átka ellen. Azt hittem ekkor teljesen védtelenek leszünk, de Entera se támadt addig. Ennyire kivett volna belőle az az átok? 
 - Anna! - hallottam magam mögül Lara hangját.
 - Lara? Mit keresel itt? Mnej biztonságos helyre! - mentem felé, ugyanis nekem már nincs több dolgom.
 - Szólj Etron-nak, hogy... - ekkor hirtelen a mellkasához kapott és összerogyott. 
 - Lara! - kiáltottam.
  A többiek is azonnal körbevettek minket. Állati alakjukban maradtak és figyelték a környéket ellenség után kutatva. Nincs külső sérülése. Kapkodja a levegőt, de nincs semmi baja. Valamelyik testvére sebesült volna meg? Etron alakot váltott. Ez nem sok jót jelent. 
 - Rátok hagyom Lara-t, elmegyek Legort-hoz. - mondtam a szakaszomnak. 
  Viharmadár alakra váltottam és elrepültem. Éreztem mennyire szomorú Legort és tehetetlen. Nekem is összeszorult a szívem. Nagyon fájdalmas számára. Ahogyan közeledtem egyre több mindent érzékeltem. Úgy éreztem, mintha az arcomon végig folyna egy könnycsepp. Sírna? Hiszen ő már három éves kora óta sosem sírt. De csak egy könnycsepp. Amint megláttam leszálltam és mellé futottam, miközben átváltoztam. Megint alakot váltott. De nem ember vagy tünde. Most éppen Erdőszellem. 
 - Daren? - kérdeztem óvatosan. 
  Nem fordult felém, hanem Emerisz-t figyelte. Emerisz nem mozdult, nem érzékeltem felőle semmit. Mellé mentem volna, hogy megbizonyosodjak, de Daren leintett. 
 - Maradj! - utasított.
  A talajhoz ért. Valamit tervez csak azt nem tudom mit. Újra ugyanaz az érzés, mint mikor Amber-t magához hívta vissza a halálból. Hirtelen a földből hatalmas inda kötegek törtek elő. Körbefonták Emerisz testét, majd tovább és tovább nőttek. Egy hatalmas fa termett itt a semmiből. Majd tíz ember magas és a törzsét is legfeljebb öten érnék körbe. A fa levelei vörösek, a törzse hófehér. Apró virágokat láttam rajta, aminek a közepében apró lángocska lobogott. A tűz mégse ártott a fának. 
 - A testvérei így túlélhetik. - mondta inkább magának, mintsem nekem.
  Nem értettem mi történik itt. Majd Legort-nak mindent el kell magyaráznia. Emerisz meghalt, de most Daren miatt mégsem? Hogy van pontosan ez? Daren felém fordult, mindenki aki itt állt a közelben kicsit hátrébb hőkölt. 
 - Anna, lenne egy kérésem. - szólalt meg.
  Még mindig érzelemmentes a hangja és olyan, mintha távolról egy barlangból beszélne. 
 - Igen? - kérdeztem. 
  Míg mások félnek tőle, addig bennem nem kelt ösztönös riadalmat. Vártam mit kér.
 - Ha esetleg nem állnék le - kezdte - akkor kérlek állj az utamba. Igyekszem csak a szükséges mennyiségű embert megölni, nem többet, azonban lehet Entera közelében felül kerekednek rajtam Etron vagy Legort érzelmei. Akkor lehet nem a Fusurt család tőrjét használnám rajta, hanem egy olyat, ami ténylegesen megölné. 
 - Figyelek rád. - ígértem - Tartsak veled?
 - Ne. - rázta a fejét - Nem akarlak veszélybe sodorni. Maradj itt.
  Nagy harc dúl benne. Legort és Etron tombol, míg ő igyekszik visszafogni magát. Ugyanis, ha elkezdene tombolni nem maradna semmi sem a városból. Lehet ezért is váltott alakot. Bár nem úgy tűnhet Daren foglalkozik Legort-tal és Etron-nal, ha a halálba rohannának átveszi a helyüket és megold mindent. 
  Daren magabiztosan elindult a fal felé. Entera újra azt az erős átkot használta. Mikor Daren közelébe ért majdnem elkiáltottam magamat, ugyanis Daren nem húzott fel pajzsot. Semmit sem tett az átok elkerülése érdekében. Az átok eltalálta, de mégis lepattant róla vissza a fal felé. Erdőszellemként kevés átok foghat rajta. A fal előtt megállt. Mindenki lélegzet visszafojtva figyelt, ugyanis egy pillanat alatt megváltoztak az erőviszonyok a két fél között. Most felénk billen a mérleg. 
 - Anna! Hol van Legort? - jött Merko.
  Csak Daren felé mutattam. Akkor vettem észre, hogy Alton ájultan fekszik a karjaiban. 
 - Mi történt?
 - Egyszer csak összeesett. Lara a szakaszoddal van, azt láttam, de hol van Emerisz mi történt vele? - nézett körbe, közben Alton-t a fának támasztotta.
  Csak a fára néztem, mely felettünk magaslott. Bár nem volt szél mégis kicsit hajlongott. Merko is a fára nézett, ekkor vette észre mi is az. Ilyen fa nem nő sehol sem. Ilyennek nem kellene léteznie. Egy nagyobb virág leszakadt a fa ágáról és Alton ölébe esett. Ott a láng felcsapott, majd kialudt. A virág elsorvadt, de Alon kinyitotta a szemét. Pont az ellentétes irányból, hatalmas mennydörgés szerű hang hallatszódott.
  Indakötegek lövelltek ki a földből és megtámadták a falakat, amiken az emberek voltak. A növények úgy hatoltak bele a falba, mint egy kés az érett gyümölcshúsba. Daren az egyik indaköteggel jutott fel a fal tetejére. Volt nála egy kard, de azt eddig még nem láttam. Az emberek főként menekültek előle, esetleg sóbálvánnyá váltak az ijedtségtől, de akadtak olyanok, akik rá támadtak. Még csak megkarcolni se tudták Daren-t. Céltudatosan haladt Entera felé, aki megérezte a szándékát. Menekült volna, de a növények elállták az útját. Figyeltem az elméjét, de nem úgy tűnt, mint akin eluralkodnának az érzelmek. Amint Entera-hoz ért eltette a kardját és a Fusurt család tőrjét vette elő. 
 - Tudom, Etron kapta meg a jogot a használatához, de nézd el nekem. Ha most alakot váltanék biztos lenne a halálod. - mondta.
  Biztosan nem hallotta ezt más rajtam kívül, ugyanis túlságosan távol volt mindenkitől. Egy biztos mozdulattal a tőrt Entera szívébe szúrta, majd kihúzta a nő mégse halt bele. Életben maradt, csak az ereje halt meg benne. Daren, mint aki jól végezte dolgát felém nézett. Még csak nem is pislogtam, de mellettem termett. 
 - Ez... - néztem oda, ahol volt majd vissza rá - hogyan csináltad?
 - Hasonló az Ilyses család képességéhez. Röviden ennyi. Egy hosszú utat lerövidítettem. - felelte - Alakot váltok, azonban ha ezt megteszem elájulok, ahogyan te is. 
 - Te akarod így? - kérdeztem.
 - Muszáj. Túlságosan felkavart mindkét alakom, nem képesek ilyen állapotban ésszerű döntéseket hozni.
 - Értem. Legyen. 
  Emberi alakra váltott. Etron azonnal megszédült, mire elkaptam és támaszt nyújtottam neki. Belém kapaszkodott, mintha más nem lenne neki. Azonban érzékeltem nem leszek képes sokáig tartani, mert hihetetlenül gyorsan fáradok. 
 - Anna. - suttogta.
 - Tudom. - feleltem - Majd beszélünk, de most pihenj le hiszen mindent megtettél a népedért és Emerisz-ért.