*Argot szemszöge*
Tegnap éjszaka érkezett a hír, miszerint Markus lett az emberek új királya. Nem ismerem annyira. Úgy tudom Etron-nal jó barátok voltak. Na meg persze a Névtelenekhez tartozott, esetleg tartozik. Most nem is tudom a kapcsolatát velük, igaz engem annyira nem izgat. Most Dante is bekerült a fővárosi Tanácsba, így neki a dolgai megkétszereződtek. Nekem a határon kell felügyelnem és az emberi támadásokat visszavernem, ha esetleg adódna egy. Szerencsére kaptam még előtte pár szabad napot, amikor pihenhetek végre. Shina-t is eme munkakörbe osztották be, csak őt délre míg engem keletre. Merko megkapta a jogot Alton és Lara nevelőjének, bár nem hanyagolja el emellett a katonai teendőit. Viszont a nevelőség miatt a főváros őrei közé helyezték. Lara tegnap egész nap alig szólt egy szót is. Ma reggel Alton-nal együtt kimentek a vöröslő fához. Úgy tudom visszatértek már. A hírnök még elmesélte miszerint az összes emberi fővarázsló hűséget fogadott a királynak, így korlátozódott a szabadságuk. Azt hiszem ez valamelyest a béke miatt történt, hiszen így nem cselekdhetnek önállóan. Csak a királyt sajnálom, amiért neki még velük is foglalkoznia kell az ország újra építése közben. Most térek vissza a szobámban, ugyanis ma reggel a Tanácsnál kezdtem az áthelyezésem miatt. Meg persze más is történt, mint például Dante hivatalosan is kinevezte fiát, Eldor-t a Spes család fővarázslójának. Pont két varázsló mellettem álltam, akik Eldor hirtelen erő növekedéséről beszéltek. Mivel Dante nem lett gyengébb nem tudják mi okozhatta ezt. Sejtem, miszerint Legort ennek az oka, de nem vagyok benne biztos.
Tényleg, már őt se fogom sűrűn viszont látni. Markus az új király lehet sok feladatot akar bízni rá, természetesen mellette még hűséges a Névtelenekhez is és a családja fővarázslója. Ő is el lehet havazva. Utálja a papír munkát, de most jó sok kijutott neki belőle. Benyitok a szobámba súlyos kardomat a tartójába állítom. Egy ideig, remélem jó sokáig, nem lesz rá szükségem. Van egy térképem, amit egyszer egy barátomtól kaptam. Jobban mondva egy térképgyűjtemény a határmenti falvakról és őrség helyekről egész pontos domborzati adatokkal. Könnyű volt megtalálni a többi könyv között, ugyanis ez a legnagyobb mind széltében, mind hosszában. Éppen letettem volna az asztalomra, de egy idegen követ találtam ott. Öklömnyi kő, vagyis drágakő. Bár nem értek hozzá. Áttetsző és csiszolatlan. Nem is nevezném drágakőnek. Arrébb szerettem volna tenni, de mikor hozzáértem egy hang szólalt meg.
- Szervusz Argot!
Azonnal elrántottam a kezemet, mintha a kő forró lenne. Ez... Legort vagyis inkább Etron hangja volt. Egy üzenetet láttam a kő alatt. A térképeket az ágyra tettem inkább, leültem az asztalhoz és kiszedtem a papírt a kő alól.
"Szervusz Argot! Biztosan csak azután láttad meg ezt az üzenetet, miután hozzá értél a kőhöz. Az egy üzenőkő és mondhatni emlékkő. Tudod egyszer megígértem neked miszerint elmesélem a múltamat, amikor készen állok rá. Nos, nem tudom készen állok-e, de más alkalmam ugyan nem lesz. Kiderült sok mindennek köszönhetően, nem szeretnélek a részletekkel untatni, de elég fontos az Erdőszellemeknek az életben maradásom. Azt szerették volna, ha az erdőszellemi alakom venné át teljesen az irányítást a másik két alakomat ezzel mondhatni megölve. Anna is belehalt volna a folyamatba. Meglepődésünkre az Elmúlás Erdőszelleme segített nekünk a szökésben, ugyanis a szökés mellett döntöttünk. Nem maradhattunk itt és Are se tudott volna minket megvédeni. Ma pár óra alatt minden tervem a jövőre nézve felborult, lehet többé nem is jövök ide vissza, ezért is kapod meg azt a követ. Túl hosszú lenne a levél, ha az egész múltamat le kellene írnom, így úgy gondoltam mesélek. Addig fogod hallani az üzenetet, míg hozzáérsz a kőhöz, ha elengeded az üzenet megáll. Nem szippant magába, biztonságos a kő használata, ha bennem nem bízol kérdezd erről Dante-t vagy Eldor-t.
Viszlát Argot, köszönök mindent.
Etron"
Emlékszem az ígéretre. Azonban jobban érdekelne miért tekintik őt olyan fontos személynek az Erdőszellemek? Nem fejtette ki, lehet nem maradt rá ideje. Ha tényleg el kellett hagynia ezt a bolygót, akkor biztosan csak keveseknek küldhetett üzenetet. Szereti betartani az ígéreteit. Ez azt jelenti tényleg nem találkozunk többet. Jobb, ha erről az ikrek nem tudnak még egy ideig. A múltja egy kőbe zárva? Egy varázsló gyermek árván, aki a Névtelenek kezére került. Már ennyi is elég egy baljóslatú jövőhöz, de ahogyan ismerem még ez is csak egy gyenge megfogalmazás a múltjára. Mi legyen? Szabadnapos vagyok, úgysincs semmi sürgős dolgom. Azt hiszem meghallgatom az utolsó üzenetét. Nem hívom ide Dante-t vagy a fiát. Bízok Etron-ban.
Hosszú lesz, ha jól sejtem. Kényelmesen elhelyezkedtem a székben és a kezembe vettem a hűvös, csiszolatlan követ.
- Szervusz Argot! - hallottam újra.
Mindent ugyanúgy látok, mint azelőtt csak olyan, mintha Etron telepatikusan beszélne velem.
- Gondolom már elolvastad a levelet. Biztosan elejtetted a követ először mikor megszólítottalak! - nevetett - De mindegy is nem a jelenről kellene beszélnem, azt úgy is ismered. Te tudod mennyire is nem szeretem felhántorgatni a múltat, főleg nem a sajátomat, de neked megígértem és ez az utolsó lehetőségem a betartására. Jól figyelj, bár mivel meg lesz ez a kő többször is meghallgathatod, ha akarod. Nem javaslom, nem olyan szép történet ez, amit érdemes többször meghallgatni. Mindenkinek elég egyszer, átélni se szeretném többször. Emberi alakban vagyok, bár ezt a hangomból kitalálhattad, na meg persze a beszédemből. Azért vagyok ebben az alakban, mert ekkor emlékszem mindenre, vagyis a legtöbbre. Tündeként minden homályos lenne. Akkor kezdem is, befejezvén most az üres fecsegést. A legelső emlékem a legfájdalmasabb mindközül. Miatta évekig nem bírtam a tűzre nézni, vagy ha egyszer mégis rátévedt a tekintetem megdermedtem, a szívem őrülten kalapált és egyre csak menekülni szerettem volna, a testem még sem mozdult. Fagyasztó rémület lett úrrá rajtam, talán ez a legjobb szó rá. Egy hatalmas máglya volt előttem, vöröslő lángok, mely méterekte a fejem felé csaptak. Közel vagyok hozzá, perzseli a bőrömet, mégse ez a legfélemetesebb. Egy nő áll a közepén. Ahogyan elérik őt a lángok úgy látszik rajta a kín. Igyekszik visszafojtani a hangját, de nem képes rá. Vérfagyasztó sikolyait még mai napig hallom néha álmaimban. Óráknak tűnt nekem akkor a nő szenvedése a hatalmas máglyán. Nem tudom mikor ért véget és pontosan mi váltotta ezt ki. Akkor nem tudtam pontosan mit is láttam, de ha eszembe jut fájdalom és undor fog el. Mert mindnre emlékszem, az égő hús szagára, a tűz sercegésére, mikor a nő bőrét égette, a nő torz, artikulálatlan ordítására, a perzselő melegre és a fagyasztó rémületre. Könnyeztem, de nem értettem akkor miért, nem mertem hangosan sírni, mert akkor valami baj történik, hittem akkor. Később hallottam a történetet és keresgéltem is utána, így már összeáll a kép mit is láttam akkor. Anyámat három éves koromba Entera megvádolta hazaárulással. Azt mondta a faluban állomásozó tündékkel szövetséget kötött és támogatja őket az erejével. Akkor már Entera-nak tejhatalma volt, senki sem ellenkezett vele. A hazaárulóknak a mai napig egy büntetése van. Máglyán való égetés tömeg előtt. Egy csapat katona kapta ezt a feladatot, akiket Entera válogatott össze olyan emberekből, kik élvezetüket lelik mások kínzásában. Úgy tűnik végig nézették velem anyám kivégzését. Szerencséjükre egyáltalán nem emlékszem rájuk. Ekkor három éves voltam. Még egy emlékem van erről az időszakról. Mikor egy folyóhoz mentem, láncokkal a lábamon hátulról befogták a számat és elcipeltek valahová. Majd éles fájdalom, mintha a karomat égetnék. Úgy sejtem ekkor kaptam meg a Vérkövemet. Aztán egy barlang, sötét és hideg. Nem emlékszem a hangokra, mit mondtak. A fáklyára bezzeg emlékszem, ami egy feketébe öltözött alak kezében volt. Akkor találkoztam először Markus-szal, őt is velem együtt adták el. Ez a három emlék a fejemben egybe van gyúrva, bár biztosan külön napokon történtek meg. Nem sok maradt meg arról az időről. Gondolom nem meglepő, de semmire se emlékszem az önfeledt gyerekkoromról, pedig úgy tudom azokba az emlékekbe kapaszkodtam még a legelején, mikor csatlakoztam a Névtelenekhez. De bárhogyan is próbálkozok, csak néhány érzés az, ami visszamaradt azokból az emlékfoszlányokból. Hamar fény derült a varázsló kilétemre, így a Xiandre fivérek tanítottak engem, azonban a Vezér parancsára nem csak varázslónak, hanem egyben tolvajnak is képeztek. Bár a tolvajokat nem csak lopásra, hanem gyilkolásra is képzik. Egy aprócska szobában laktam Markus-szal együtt, mert csak én tudtam beszélni vele. Akkor tanítottam meg neki az emberi nyelvet. Őszintén szólva alig láttuk egymást, mivel őt harcosnak képezték. Fájdalmas és kegyetlen volt a kiképzés pontosabbra nem emlékszem, az előbbi pedig biztosan nyílvánvaló volt. Kicsit később társat kaptam a varázslatok gyakorlásánál. Van egy szabály a Névteleneknél, ami meggyőz mindenkit a tanulás fontosságáról. Aki nem veszi komolyan a tanulást és a gyakorlást az könnyedén meghalhat. Mindenkinek kellő motivációt adott. Ha már a tanításomnál tartunk emlékszem egy vizsgára, mely kicsit különb volt a többinél. Legalábbis nekem másnak tűnt. Egy közeli népesebb városba vittek minket. Többünket harcosokat és tolvajokat egyaránt. Más volt a feladatunk. A tolvajoknak a harcosok kését kellett ellopnia, más tárgyak ellopását még nem engedélyeztét nekünk, míg a harcosoknak ezt meg kellett akadályozniuk. Azt hiszem onnan ered az a régi szokásom, miszerint kedvtelésemet a Névteleneknél tartózkodásom alatt a tőr gyűjtésben leltem. Ebben csak az a bökkenő miszerint másokét tulajdonítottam el. Már a vizsga előtt is műveltem ezt a szokásomat így sokan akartak már alaposan elverni. A vizsgán való átjutás ára, a tolvajoknál nem szabad, hogy elkapjanak vagy szerezned kell legalább egy tőrt. A harcosok vagy nem vesztették el a tőrjüket, vagy visszaszereztek egyet egy tolvajtól. Aki nem ment át a vizsgán nem láttuk többé közöttünk. Őszintén szólva soha nem mertem megkérdezni mi is történt velük pontosan. Bocsi, kicsit elkalandoztam. Visszatérve a vizsgához, egész jól álltam. Már több tőrt is begyűjtöttem. Egy olyan helyen bújtam meg, ahol biztosan nem találnak meg. Legalább is azt hittem. Öt harcos összeállt és úgy keresett engem, mert már a vizsga előtt is megloptam őket, nem csak alatta. Noren volt még közöttük, gondolom elkapták és egyeszséget kötöttek, ha elvezeti őket hozzám akkor elengedik és a tőrt is megtarthatja magának, amit lopott. Hat harcos ellen Noren-nek akkoriban még nem sok esélye volt, így segített nekik. Sokat rohangáltam utána, de tényleg hihetetlenül sokat. Csak az volt a baj, így felkeltettem magamra a figyelmet és egyre többen kerekedtek a nyomomba. Sikerült volna leráznom őket, ha Noren nem lett volna velük. Mikor sarokba szorítottak azt hittem végem van. Akkor valamilyen oknál fogva Markus kisegített. Senkit sem engedett a közelembe cserébe figyeltem arra, hogy a tőre ne kerüljön máshoz. Egy kis csapatmunkával sikerült mindkettőnknek letenni a vizsgát. Az a hat harcos, akik követtek megbuktak a vizsgán hiszen Noren mégis csak tolvaj volt és a pontszámokat főként a tőrök jelentették. Akit nem kaptak el, de nem volt nála tőr őt a továbbiakban sokkal erőszakosabban nevelték. Azt a hatot soha többé nem láttam. Még aznap este Markus egy szívességet kért tőlem. Meg szeretett volna szökni és a hegyekbe a családjához visszatérni. Akkorra már jól ismertem az egész szállást így teljesítettem a kérését. Ekkor hét éves voltam. Markus sikeresen megszökött, azonban egy hónappal rá vissza is jött. Entera akkor ölte meg az utolsó óriásokat is, így nem volt Markus-nak hova visszatérnie. Hamar kiderült ki segítette a szökésben így egy hétig nem hagyhattam el a Névtelenek otthonát. Kicsit a szöktetéssel túllőttem a célon. Azonban szerintem a Vezér tudott Entera terveiről, ezért nem használták Markus Vérkövét. Kicsit megint ugrok az időben, ha nem bánod. Utána csak a képzésem folytatódott tovább. Nyolc évesen váltottam először alakot. Eléggé kellemetlen érzés volt nem mellesleg hihetetlenül nehézkesen ment végbe. Több óráig kínlódtam, igaz magam miatt, mert teljes erőmből küzdöttem az alakváltásom ellen. Kiderült ösztönök ellen nem éri meg küzdeni, hiszen csak elnyújtod a szenvedésedet. Markus jelentett a feljebbvalóinknak, akik értesítették a Tolvajok Fejedelmét és a Vezért. Akkor még nem Belenior volt a Fejedelem. Miután átváltoztam emlékeztem sok mindenre, de kicsit tompábban, mint emberként. Hamar rájöttek erre és úgy gondolták, amíg nem vagyok képes visszaváltozni ne hagyjam el a szobámat. Szóval egy hét szobafogság következett. Akkor minden éjjel egy furcsa álom gyötört, ami egy ismeretlen helyre hívott engem. Az átváltozásom után is jó néhány napig megjelentek ezek az álmok. Végül beismertem a Xiandre fivéreknek, mert azt hitték lustaságból nem gyakorlok semmit, nem pedig a fáradtság miatt. Amint meghallották mi történt velem azonnal a Vezér elé vittek. Kiderült egy családi ereklye elég erősnek érez ahhoz, hogy őrzőjévé tegyen. Úgy gondolták abból majd meg fogják tudni melyik családhoz is tartozok pontosan, hiszen addig nem tudták. A helyet könnyedén leírtam, hova is kell nekünk menni. Természetesen a tünde fővárosba, mert ott volt az a valami, ami engem hívott. Az erőm miatt úgy gondolták értékes lehet a tárgy. Kinevezett a Vezér egy csapatot, aminek én is és Markus is a része volt. Kaptunk egy hét felkészülési időt a küldetésre. Azóta tudom fejből az egész város tervrajzát kiváltképp a palotáét, ami középen áll. Minden bejutási lehetőséget leellenőriztünk, egérutakat készítettünk elő a meneküléshez, illetve egy kisebb bonyodalmat is megszerveztünk. Nem mertem tünde alakra váltani, bár szükséges volt. Bár egy gyerek is feltűnő, de annyira már nem, ha tünde ő is. Végül egész héten az alakváltást gyakoroltam. Tündeként is megtanultam bánni a fegyverekkel. Mivel kevesebb időm volt a tanulásra a gyorsaságommal igyekeztem pótolni a hiányaimat. Mikor elérkezett a napja a küldetésnek egy nagyobb csapat indult el. Bár út közben szakadoztak le tőlünk emberek. Mikor a határnál keltünk át alig hatan maradtunk, ebből hárman terveztünk bemenni a palotába. Egy felnőtt tünde kísérő, Markus és én adtam ki azt a három embert. A várost körbevevő falnál volt egy remek rejtekhely a többiek ott vártak minket vissza. Egy alagúton keresztül jutottunk be a városba és a palotába is csak éppen a börtön szintre. Markus-nak a feladata a menekülési utunk biztosítása, így őt hátrahagytuk. Alakot váltottam és úgy mentünk fel a palota részébe. Különváltunk azonnal. Neki valami más feladata volt, míg nekem a tárgyért kellett menni. Ahogyan a palotába léptem éreztem annak a valaminek a hívását, így gyorsan megtaláltam, azt amit kerestem. Egy baj volt csupán a tárgy, jobban mondva a könyv csak úgy engedte magát elvinni, ha emberi alakomba vagyok. Még egyszer alakot kellett váltanom. Itt kezdődött az egész bonyodalom. Ugyanis Belenior meglátott a könyvvel a kezemben, szerencsére nem az alakváltásomra ért oda. Kihasználva a döbbenetét olyan gyorsan futottam el mellette, ahogyan csak bírtam. Jó hosszú fogócska után, amiről lehet hallottál már, sikerült leérnem Markus-hoz és a tündéhez. Nos, Belenior mindvégig a nyomomba maradt bárhogyan is próbálkoztam nem tudtam lerázni. Egyszer még az ablakon is kiugrottam miatta, igaz akkor az alatta lévő teraszról könnyedén visszajutottam. Végül még az alagútba is követett. A társaimat nem látta, mert Markus-nak szóltam telepatikusan miszerint egy vednéget is viszek magammal. Az alagút végén mikor éppen kiértem belőle akkor ért utol. Szerencsémre a többiek nem hagyták ezt annyiban és azonnal bekerítettek minket. Mit ne mondjak jó ösztönei vannak Belenior-nak. Nem habozott letett engem, de nem engedett el, hanem ő is előkapta a fegyverét. Érzékeltem a szándékát nem ölt volna meg, de akkor a csapat vezetője rám parancsolt. Belenior-t a képességemmel kiütöttem. A visszaútra nem emlékszem bár biztosan érdekes lehetett egy ájult tündével. A következő részről, amiről mesélni fogok nem kellene tudnod. Szóval csak rövidre fogom minden konrkétum nélkül. Belenior szerződést kötött a Vezérrel így megmenekült ő is. Ne akarj ennél többet tudni különben ő látja kárát. Nekem se szabad többet mondanom, hiszen nekem is megtiltották. Bocsáss meg ennek titokban kell maradnia. Ezek után nem sokkal a Tolvajok Fejedelme meghalt és Belenior vette át a helyét. Ha jól emlékszem még abban az évben, de lehet már eggyel később. Volt még egy nagy szabású küldetésünk, de most Broton-ba kellett mennünk, azon belül is a Varázslók Házába. Hiszen ott tartották a Koronát, annak az ellopása volt ugyanis a célunk. Bár oda könnyebben eljutottunk ott is sokat futkorásztam ettől függetlenül. Ezek után ragadt rám a Koronatolvaj név is a Névtelenek között. Még aznap este pár idősebb Névtelent kísértünk ki Brotonba, akik megünnepelték az aznapi sikert és jól felöntöttek. Több ifjabb is ment oda, akiknek a feladata az idősebbek összekaparása és visszacipelése. Akkor találkoztunk Niliva-val. Nos az összefutás jobb szó lenne rá, ugyanis szószerint nekem futott majd mivel Markus nagy darab volt elbújt mögötte. Még meglepődni se volt időnk egy csapat katona rohant felénk az utcán. Ordítozva és ránk kenték miszerint biztosan el akartuk rabolni a kislányt, aki csak úgy fellökött engem. Markus-nak vajszíve van és ez most mutatkozott meg. Elkezdtünk a városon keresztül menekülni, Niliva-t is vittük magunkkal. Nem emlékszem hogyan értünk vissza a Névtelenekhez. Mivel a végére száz katona üldözött mégis sértetlenek voltunk úgyhiszem akkor használtam először az erdőszellemi alakomat. A Névtelenek befogadták Niliva-t bár nem mondták el nekünk miért is pontosan. Egészen egy bizonyos napig nem tudtuk miszerint ő Entera lánya. Az a bizonyos nap pedig tíz éves koromba következett be. Egy egyszerű feladatot kaptunk, az első küldetésünk egy csapatként. Általában ez határozza meg milyen munkákat is fog kapni azután a csapat. A mi küldetésünk veszteségesen zárult, ugyanis se Niliva se Markus nem tért onnan vissza. Entera csapdája volt, hogy kicsalja a lányát és visszavehesse magához. Kicsit minden másképp alakult, mint ahogyan tervezte. Azt hitte Niliva az egyetlen varázserővel bíró a csapatban, így Markus és az én képességem eléggé megzavarta őt. Miután visszaszereztem a könyvemet sokat tanultam belőle a Xiandre fivérek mellett, így pár erős pajzsot már akkor is ismertem. Entera ellenem egy olyan átkot használt, ami nem öli meg azt, akit eltalál, helyette száműzi az illetőt. Bárhova eltűnhet, másik világra, vagy ki az égbe, esetleg egy csillagba vagy akár a bolygón is maradhat. Nili és Markus nem tudom hova került, de én a szülő falum határán landoltam. Ott észrevettek az emberek és elszállásoltak, bár erre nem emlékszem ugyanis a földetérésem után elájultam. A faluban tudtam meg a legtöbbet a múltamról és kicsit ott is maradtam. Kutattam hiszen a családom elég nagy tudással rendelkezett. Kerestem az átkot, ami eltalált. Mindent tűvé tettem egy olyan varázslatért, ami visszahozhatta az egyedüli személyeket, akik valamelyest közel álltak hozzám. Még a tünde határra is elmentem, jobban mondva egy hozzá közeli ember faluba. Ekkor tizenkét éves voltam. Úgy terveztem majd onnan átszökök a tündékhez és tovább kutatok. Amikor ott voltam pont akkor haladt át egy tünde csapat a falun. A sérültjeik miatt nem tudtak tovább menni így itt maradtak. Emandiece is velük volt. Egyedül nehezen bírt a sok sérülttel. A falusi emberektől kért segítséget. Sok sebet láttam már így úgy döntöttem segítek neki, lehet még meg tudhatok tőle valami hasznosat. Emandiece minden erejével küzdött a sérültek túléléséért, de mellette azon csodálkoztam, hogy azokkal a sebekkel eddig kibírták. Egyik éjszaka Emandiece miatt használtam a varázserőmet és egy főzetet felerősítettem. Azt használva megmenekültek a halál szélén állók is. Emandiece rájött miattam gyógyultak meg a tündék és elbeszélgetett velem. Bár a vallatás lehet jobb szó lenne rá. Neki is sok mindent elmondtam, valamiért nem féltem attól mit fog gondolni rólam. Mondjuk azokban az időkben egyre kevésbé érdekeltek a titkaim. Emandiece is javasolta az átjövetelemet a tündékhez, de hozzátette a holtakat hagyni kell békében nyugodni. Nem hittem neki, tudtam Markus és Niliva még életben vannak, de beláttam semmit se tehetek értük. Még egy ideig ott állomásoztak a tündék, azalatt Emandiece elkezdett engem Legort-nak hívni. Bár többször is elleneztem nem volt hajlandó a valódi nevemen Etron-ként szólítani. Mikor átváltoztam és átmentem őt kerestem fel először. Bár kicsit nehézkes volt, de a tanítványa lettem. A többit pedig már tudod. Röviden ennyi lenne a történetem. Sosem ment a búcsúzkodás. Még Markus-nak is kell egy levelet írnom, ő talán még több közös kalandukat el tudja mesélni. Viszlát Argot! Reménykedem a következő pár évtized sokkal békésebb lesz, mint amilyen ez a pár év volt. Viszlát, örökre szól ez a szó.
Elengedtem a követ és hátradőltem, már amennyire csak tudtam. Már értem miért nem akart mesélni róla. Szóval ez volt a te búcsúd. Bárhol is légy sok sikert és szerencsét kívánok neked, Legort. A követ a levélbe csomagoltam és egy polcra tettem. Azt hiszem nem fogom többször meghallgatni. Ha az ikrek kérni fogják akkor megmutatom nekik, de úgy érzem azaz idő még jóval távolabb van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése