48. fejezet - Két nap sok bonyodalommal (Különkiadás)

*Lace szemszöge*

 - Ébresztő kadétok! Igaz, csak ti hárman maradtatok itt, de remélem nem gondoltátok, hogy ingyen lazsálhattok egy napot! - ébresztett az őrnagy reszelős, mély hangja.
  Felkeltem és rögtön az ágyam mellé álltam. Majdnem visszaestem. Később ismertem fel fáradtságom okát. Az őrnagy még mondott valamit aztán kiment. Kinéztem az ablakon.
 - Komolyan? - kérdeztem kicsit hisztisen - Korábban keltett az átlagoshoz képest? De hát még ünnep van!
 - Hagyjad Lace! - morogta Enturin - Szerintem visszafekhetsz, az őrnagy most úgy is Annát keresi.
  Azonnal visszafeküdtem az ágyba és lehunytam a szememet. Mikor eljutott hozzám Enturin mondatának második fele azonnal felültem, a szemeim kipattantak és már nem voltam fáradt.
 - Anna megint eltűnt?! - kérdeztem hangosabban a kelleténél.
  Enturin hirtelen ült fel a kérdésem hatására, mire beverte a fejét a felette lévő ágyba.
 - Igen, nem hallottad mit mondott az őrnagy? - kérdezett vissza miközben a fejét dörzsölte.
 - Éppen akkor ébresztett és ha hirtelen ébresztenek fel nem vagyok túl jó állapotban.
 - Azt mondta, hogy el kell mennie az ezredeshez jelenteni, mert Anna eltűnt.
 - Szólnunk kell Legort-nak is, hát ha tudja hol van Anna. - mondtam és kiugrottam az ágyból.
  Felkaptam a ruháimat és egy pár percre elfoglaltam a vizesblokkot. Gyorsan felöltöztem, a hajamat is összefogtam, hogy ne zavarjon, amíg átmegyünk a tündékhez. Mikor végeztem visszamentem a szobába. Enturin is már útra kész volt. Már csak az Ezredesnek kellene szólni, de majd később megvitatom vele. Biztos engedélyezné az utat. Azonban engedély nélkül nem használhatjuk az átjárókat. Az ablak felé indultam, de Entruin megállított.
 - Se szó se beszéd és tűnjünk el mi is? Nem jó terv, utána bíróság elé állítanának és mi húznánk a rövidebbet.
 - Sietnünk kell! Anna nagy bajban lehet! - vitatkoztam és kikerültem volna, de megfogta a karomat.
 - Azonnal engedj el, különben pár sebhellyel gazdagabb leszel!
 - Nem Lace, most nem. Kérjünk engedélyt és csak utána. Ha Anna bajban van, mindketten tudjuk nem fogja könnyen megadni magát és most irány az Ezredes. - elengedte a kezemet és az ajtó felé indult.
  Az ablakra néztem, de végül követtem Enturin-t. Igaza volt, nem segíthettem volna sokat, ha fejjel rohanok a falnak. Csendben haladtunk a kihalt folyosókon. Általában mindenki haza megy az ünnepség miatt. Csak Entruin-nal ketten maradtunk a szakaszból. Elméletileg Thalia is maradt volna, de őt meghívta magukhoz Rignot, így végül elment.
 - Hogy hogy itt maradtál Lace? Nem várnak haza? - kérdezte Enturin megtörve a csendet.
 - Nem igazán. - ingattam a fejemet - A szüleim imádják a munkájukat, még nálam is jobban. Sőt Anya sokszor a szemembe mondta, nem voltam a terveik között, ha érted mire gondolok. Szóval csak múlthéten vették észre, hogy már nem otthon élek. Aztán egy levélben végső búcsút vettek tőlem, hiszen miközben kiképeznek nem szükséges hazamennem és miután már letetetik az esküt, már el is fogom tudni tartani magamat. De ez semmiség, tavaly a szülinapomat is elfelejtették.
  Keserűen felnevettem az emlékre, hiszen még azt sem vették észre, mikor pár napra elszöktem. Igen egy szerető családot fogtam ki magamnak.
 - És te, miért maradtál? Tudtommal nagy a család.
 - Túl nagy. Itt maradtam, mert a szüleim már hat fiút is nehezen tartanak el és nem akarom az öcséim elől elvenni az ételt. Mióta a nővéreim is kadétok, ők se járnak haza. - ingatta a fejét Entruin.
 - Pontosan hányan is vagytok testvérek? - kérdeztem döbbenten.
 - Kilencen. Hét fiú és két lány. De látnád a családomat mikor a Betakarítás Ünnepén gyűlünk össze. - nevetett fel ő is - Bármelyik ágról nézzük, nálunk a legkisebb a családi létszám. Anyukám egyik húgánál tizennégyen vannak.
 - Ti adjátok ki a népünk felét, ha ilyen nagy a család. - nevettem fel én is.
 - Miről beszélsz. - háborodott fel, de a szája mosolyra húzódott - Csak az egy negyedét.
  Mindketten nevettünk, úgy értük el az Ezredes irodáját. Mikor bekopogott Enturin már megpróbáltunk komolynak tűnni.
 - Szabad! - hallottunk bentről.
  Mindketten beléptünk. Az Ezredes körmölt valamit egy papírra, nem nézett fel ránk, így vártunk. Pár perc múlva ránk nézett.
 - Mit szeretnétek? - kérdezte.
 - El szeretnénk menni a tündékhez. - szólalt meg Enturin.
 - Mi célból?
 - Ha Annával valami baj történt Legort biztosan tudna segíteni.
  Az Ezredes hümmögött egyet.
 - Anna szakaszához tartoztok, igaz?
 - Igen, uram.
 - Fél óra múlva az ebédlőben találkozunk, akkor indulunk.
 - Maga is jön?
 - Persze. Tudnom kell mi történt. Ne késsetek.
  Enturin-nal elhagytuk a szobát. Amint becsukódott az ajtó rögtön megszólaltam.
 - Fél óra? Az alatt bármi történhet. Azonnal indulnunk kellene!
 - Biztosan meg van az oka, amiért nem indulunk el előbb. Anna gyámja az Ezredes biztosan ő is meg szeretné találni.
 - De akkor miért nem indulunk most? Ha bajban van mi előbb segítenünk kell neki.
 - Vannak olyan szabályok, amiket neki is be kell tartania.
 - De minden szabályt ki lehet játszani. - ezzel sarkon fordultam és visszaindultam az irodához.
  Nem kopogtam, szó szerint rátörtem az ajtót, az Ezredesre. Kíváncsian pillantott fel. Enturin pedig későn ért utol.
 - Uram, nem indulhatnánk azonnal?
 - Sajnos nem. Engedélyt kell kérnem a tanácstól, hogy diplomáciai céllal elmehessünk a tündékhez.
 - De ha elenged bennünket terepgyakorlati céllal a erődön kívülre, akkor történhet egy véletlen, ami miatt tennünk kell egy kis kitérőt a tündék felé és csak úgy juthatunk vissza. - vázoltam fel az ötletemet.
 - Remélem jó okot fogtok kitalálni arra a kis kitérőre. - felelte az Ezredes - Mindjárt megírom az engedélyt.
  Enturin csak döbbenten figyelte a párbeszédet. Gondolom nem hitte, hogy az Ezredes részt venne egy ilyen kis akcióban. Öt percen belül már el is hagytuk az erőd határát. Mindketten alakot váltottunk, hiszen így gyorsabban szeltük át az erdőt. Egész végig azon reménykedtem, hogy ne késsünk el. Belelendültem a futásba, így csak a falu közepén tudtam lefékezni, mindenki nagy riadalmára. Éppen az ikrek lány tagja előtt sikerült megállnom. Elképedt arcot vágott, de aztán Enturin is utolért.
 - Lace, Enturin örülök a találkozásnak. - szólalt meg végül a lány és tovább ment.
  Nagyon furcsák a tündék. Gyorsan alakot váltottam és kerestem valakit, aki tud nekem segíteni. Igazából ez a kerestem valakit nem volt igaz, az a valaki talált ránk.
 - Gondolom Anna is eltűnt. - szólalt meg egy férfi, aki felénk tartott.
 - Legort is?
 - Ma reggel már nem volt a házában. Ti sem tudtok semmit se, igazam van?
 - Honnan tudta? - kérdeztem döbbenten.
 - Ha eljöttetek ide gondolom nem azért tettétek, mert tudjátok, hogy mi történt. Katret is jött?
 - Valójában mi sem lehetnénk itt - kezdtem - De a szabályokat könnyen ki lehet kerülni.
 - Nem találtunk semmi nyomot, ami arra utalt volna, hogy erőszakkal vitték volna el Legort-ot. Tud védekezni és egy telepatát nehéz meglepni. Anna hogyan tűnt el?
 - Az emeletes ágyon felettem alszik. - feleltem - Meg volt ágyazva, mire biztosan felébredtem volna, mert az ágy eléggé nyikorog.
  A tünde nem mondott rá semmit. Elmerült a gondolataiban. Enturin-ra néztem, aki az egyik házat figyelte. Azt hiszem abban a házban lakik Legort, csak a sötét álomhurok miatt emlékszem rá. Furcsa illat jön onnan. Lehet, hogy nálunk is érződött csak éppen egybeolvadt az erdő illatával. Itt eléggé a szélén vagyunk, már több illat is keveredik itt így könnyű kiszűrni ezt a jellegzetes illatot.
 - Valami baj van?
 - Érdekes illat jön a ház felől. - válaszolt helyettem Enturin - Legort lakik ott?
 - Igen.
  Egymásra néztünk. Azonnal tudtuk ki áll az eltűnések hátterében. Nem aggódtam már Anna épsége miatt, de kíváncsi vagyok miért csak ők ketten tűntek el.
 - Azért drága Lace, mert kettejük is képesek elvégezni a feladatot. - szólalt meg Are mellettem.
  Megborzongtam, de azonnal meg is hajoltam az Erdőszellemünk előtt. Enturin követte a példámat a tünde pedig a földet bámulta. Minden élőlény így reagál, mikor megjelenik az Erdőszellem.
 - Legort és Anna viszonylag biztonságban vannak. Remélhetőleg nem sokára visszajöhetnek.
  Magamban tartottam a kérdéseimet, míg el nem ment az Erdőszellem. Viszonylag biztonságban? Ez nem jelent valami jót. A tünde is arra a következtetésre jutott, mint én, vagyis ennyit sikerült leolvasnom az arcáról.
 - Szerintem induljatok vissza mielőbb és közöljétek a hírt Katret-tel. - fordult végül felénk.
 - Rendben. - felelt Enturin, majd elindultunk visszafelé.
  Nem voltam jobban a hír hallatán. Nem erre számítottam az ünnepi szünettel kapcsolatban. Motoszkálást hallottam a közeli bokorból, mire megtorpantam. Enturin tovább ment, de aztán észrevette a lemaradásomat és visszajött. A bokor felé mentem. Még mindig mocorog ott valami. Egy állat se szokott ekkora zajt csapni az erdőben. Délben sok ragadozó járja az erdőt táplálék után kutatva, minden zsákmányállat meghúzza magát ilyenkor. Enturin azonnal rájött a szándékomra. Tovább szeretett volna menni, de én akkor is kíváncsi voltam. Végül leugrott elém és ő nézte meg mi adja ki ezt a hangot. Fújás és sziszegés közötti hangot hallottam, majd Enturin visszanézett és egy kis jaguár kölyköt húzott ki. Kíváncsian közelebb mentem, de nem túl közel, hiszen nagyon félénk a kicsike. Enturin elengedte a kicsit, aki azonnal futni kezdett. Követtem őt, Enturin pedig engem próbált utolérni. Könnyedén szem elől tévesztettem a kis jaguárt, de a szaga alapján is könnyedén követtem. Egy kis tisztásra értem. A kicsi ott morgott rám a tisztásközepén az anyja teteméhez bújva. Enturin is megérkezett. Rá néztem mire megrázta a fejét. Újra a kicsi felé néztem, majd Entruin-ra. Még mindig nemet intett, de már nem volt annyira határozott. Átváltoztam, hiszen emberként könnyebben kommunikálunk, mint állatként.
 - Elvesztette az anyját, nem maradna sokáig életben. - kezdtem halkan.
 - Ha el is vinnénk nem tarthatnánk meg, tiltja a szabályzat.
 - Kérlek, most is éppen szabályt szegünk. Könnyű elrejteni ezt a kis csöppséget.
 - Még csöppség, de pár hónap múlva már kifejlett állat lesz, akkor hogyan fogjuk rejtegetni?
 - Meg fogjuk tudni oldani, sok rejtekhely van az erődben, vagy akár az erdőben is készíthetünk egy rejtekhelyet, ahol ellehet addig, míg nem vagyunk ott vele.
 - Hogyan fogod etetni? Épphogy csak elég a fejadagunk magunknak, nem kéne még egy kölyökkel is osztozni rajta, aki majd felnőtt korában képes lesz több kilónyi húst bezabálni.
 - Tudunk vadászni, megtanítottak rá.
  Végül addig győzködtem, mire beadta a derekát. A kicsi még mindig hozzábújt az anyjához. Óvatosan közelítettem meg a kölyköt, nem akartam még jobban megijeszteni. Halkan suttogtam neki, hogy szokja a hangomat. Mikor a közelébe értem leguggoltam és vártam, hogy megszokja a közelségemet.
 - Ez segíthet a megszelídítésében. - nyújtott felém Enturin egy levelet.
 - Mi ez?
 - Szelídítőfűnek is nevezik, a legtöbb vadállat megnyugszik, ha érzi az illatát.
  Elvettem tőle a levelet és bedörzsöltem vele a kezemet. Óvatosan a kis jaguár felé nyúltam. Először elhúzódott előlem, de aztán közelebb jött. Végül elkezdett játszani a kezemmel. Nem harapott meg erősen, de sikeresen megkarmolt. Észre se vettem először. Motyogott valamit Enturin az orra alatt, de nem értettem és nem is figyeltem rá.
 - Akkor visszavisszük?
 - Most hogy így megszelídítetted itt hagynád?
 - Dehogyis! Akkor velünk jön!
 - Induljunk a végén még aggódni fognak.
 - Ugyan miért, alig vagyunk itt egy órája.
 - Pár óra és besötétedik. Szóval ha nem akarunk kikapni irány az erőd és ússzuk meg a fejmosást.
  Éppen az Ezredes irodájában ülünk, ő pedig gondterhelten nézett ránk. Egy kicsit hosszú ideig voltunk kint a megbeszéltnél és már azt hitték újra elraboltak minket. Már elújságoltuk a hírt, miszerint Are vitte el Annát és Legort-ot. Azonban ez még nem elég ok, hiszen ezt két perc alatt mondta el és mi több mint hat órán keresztül voltunk el. Sikeresen eltévedtünk, mert a tisztást nem ismertük és vissza kellett mennünk a tündékhez. Már a büntetésünket ismerjük, holnap gyakorlatozni fogunk az őrnaggyal és pár felsőbb évessel. Majd ebédnél segítenünk kell ételt osztani és mosogatni. De még nem engedett el bennünket az Ezredes. Biztosan nem örül a kihágásunknak. Szerencsénkre, még pont sikerült letennünk a kis jaguárt a szobánkba. Remélem nem lesz semmi baj sem.
 - Amikor engedélyeztem a kimeneteleteket arra számítottam nem kerültök bajba. - kezdte - Erre sikeresen visszaéltetek a lehetőségetekkel. Van valami oka?
 - Igen, uram. - állt fel Enturin - Mikor elhagytuk a tündéket Lace lemaradt egy kicsit, mert ki kellett kerülnie egy vadállatot, mellyel nem szeretett volna összetűzésbe keveredni. Mikor észrevettem a lemaradását visszafordultam, hogy megkeressem, de ő közben tovább haladt így kikerültük egymást. Sokáig eltartott mire újra találkoztunk, de akkor már ismeretlen területen voltunk, így vissza kellett mennünk a tündékhez, hogy ténylegesen visszataláljunk az erődbe.
  Egész jól improvizált, bár szerintem ezen már akkor gondolkodott, mikor az őrnagy ecsetelte a büntetésünket.
 - Tényleg így történt? - nézett rám az Ezredes.
 - Igen, uram.
 - Rendben. A büntetésüket már ismerik. Mellesleg Cardot és Auer kadétok holnap délelőtt visszajönnek. Elmehetnek.
  Kicsit meghajtottuk magunkat majd sietve elhagytuk az irodát. Egészen a szobáig nem beszéltünk egy szót sem. Mikor már Enturin becsukta az ajtót, akkor kezdtem el keresni a kis jaguárt. Enturin is beszállt a keresésbe, de végül én találtam meg a csöppséget.
 - El kéne neveznünk. - szólaltam meg.
 - Mit szólsz a "Miatta kerültünk bajba és súrolhatunk egész nap tányérokat" névhez?
 - Hagyj a hülyeségeddel! - közben felé dobtam a párnámat - Valami rendes név, nem pedig gúnynév.
  Könnyedén elkapta a párnát és magánál tartotta.
 - Ez nem egy kis háziállat, melyet lehet ölelgetni. De a "Karmoló halál" is szép név, nem de?
 - Kezdem érteni miért nincs házi kedvenced, ha ilyen szörnyű nevek jutnak az eszedbe. És mit szólsz a Pihéhez? Olyan kis pihe-puha. - emeltem fel az ölembe.
 - Képzeld el, mikor felnő és magától fog széttépni egy állatot. Mit mondanál? "Jaj, de ügyes vagy Pihe, de legközelebb a torkát célozd ne pedig a hasát!" - vékonyította el Enturin a hangját.
 - Nem is így beszélek és nem mondanék ilyet!
 - De visszatérve a nevéhez van még két név, ami illene rá még felnőtt korában is. Az egyik a "Démon"...
 - Azt el is felejtheted.
 - A másik az "Árnyékvadász".
 - Ez tűrhetőbb, de nem az igazi. Hiszen nem is fekete.
 - Sötétebb színű a társainál még így is. És a "Sötétéj" hogy tetszik? - kérdezte Enturin miközben hátradőlt az ágyán.
 - Mi lenne ha felcserélnénk a két szót? Éjsötét. Sokkal jobban hangzik. Szerintem ez jó lenne neki.
 - Hmm. Rendben. Legyen Éjsötét.
  Már lefekvéshez készülődtem, de a kis jaguár mintha csak most ébredt volna fel. Ide-oda futkorászott és játszott mindennel, ami az útjába került. Végül Enturin mindenféle tárgyból készített Éjsötétnek egy játékot, mellyel egész jól elvolt és még nem is zajongott. Csak ne bukjunk le.

*Másnap*

Valaki megrázta a vállamat, mire csak elfordultam, azonban az illető nem ment el és tovább piszkált.
 - Hagyj aludni! - mordultam fel.
 - És bukjon le Éjsötét miattad? - kérdezte Enturin.
  Végül nehézkesen felültem és megpróbáltam kidörzsölni az álmot a szememből. Valami melegítette a lábamat. Arra tapogatóztam, mert a szememet még alig bírtam kinyitni a fáradtságtól. Egy puha kis szőrcsomó. Mire eljutott az agyamig ez az információ eltelt pár perc. További percek után már tudtam éppen Éjsötét alszik rajtam. A tegnapi játékot és utazást most pihente ki.
 - Szerinted eszik már húst vagy tejet kellene valahonnan szereznünk?
 - Remélem eszik húst, kicsit érdekes lenne, ha találnának egy döglött madarat a szobában.
 - Miért lenne itt egy madár? - kérdeztem értetlenkedve.
 - Már tegnap este felállítottam egy csapdát és ahogyan észrevettem, már van is benne egy állat.
 - Tegnap este mikor volt rá időd?
 - Miután te elaludtál.
  Óvatosan letettem az ágyra Éjsötétet, aki nem haragudott meg ezért. Gyorsan elmentem felöltözni, hiszen még sok munka vár ránk. Amikor visszajöttem Enturin-nál volt már egy tál.
 - Honnan szerezted azt ilyen gyorsan? - néztem rá döbbenten.
 - Mindig magamnál tartottam, bár nem azért mert olyan vicces magammal hurcolászni mindenhova. Az első versenyem alkalmával nyertem. Anya azóta a védelmezőmnek tartja és ragaszkodott hozzá, hogy magammal hozzam.
 - De ez csak egy egyszerű tál. - jegyeztem meg.
 - Ezt próbáld meg neki elmagyarázni. Próbáltam és nem jártam sikerrel, így inkább engedtem az akaratának és elhoztam a "védelmezőmet". - nevetett Enturin.
  Vele együtt nevettem. Mindenkinek van egy ilyen mássága, melyért sokan őrültnek nézik.
 - Szerintem jó lesz Éjsötétnek, mint vizes tálka. - nézegette Enturin a tálat.
 - Biztos?
 - Igen, neki nagyobb szüksége van rá, mint nekem.
 - Már csak vizet kéne bele szerezni.
 - És egy helyet, ahova el tudjuk bújtatni, míg nem vagyunk itt. - gondolkodott el Enturin.
  A mosdóban mindig van tiszta víz, ott töltöttem meg a tálat. Hallottam Enturin lépteit, gondolom fel-alá járkál a szobában. Visszamentem és az ágyam mellé tettem a tálat. Éjsötét felkelt és kíváncsian leugrott. Megszagolta a tálka tartalmát és elkezdett inni. Remek, legalább tud egyedül inni.
 - Valakik közelednek! - szólt Enturin, de nem túl hangosan.
  Még is mit kezdjek ezzel a jaguár kölyökkel? Befejezte az ivást és rám nézett. Fogtam a takarómat ráterítettem és úgy emeltem fel. Mintha éppen ágyaznék. Megpróbáltam nem erősen szorítani, de nem mozoghat túl feltűnően sem. Pár másodperc múlva már nyílt is az ajtó. Az őrnagy, Thalia és Rignot jött be a szobába.
 - Anosus, Kalin! - szólt nekünk mire kiegyenesedtünk, de a takarót nem tettem le - Öt percen belül a konyhán kell lenniük, a reggelinél is segíteniük kell. - ezzel sarkon fordult és elment.
  Thalia és Rignot kérdőn nézett ránk. Majd később magyarázkodunk nekik.
 - Nagyon jó, hogy megjöttetek! - szólaltam meg - Vigyázzatok Éjsötétre, míg a konyhán dolgozunk!
 - A csapdában van már vad, ha kimásztok az ablakon körülbelül száz méterre a talajon találjátok.
  Közben Thalia-hoz léptem és átadtam a takaróba burkolt kis jaguárt.
 - Köszi a segítséget! - ezzel mindketten kirohantunk Enturin-nal a szobából.
Siettünk a konyhára, hiszen ha elkésünk még nagyobb büntetést fogunk kapni. Remélem nem lesz semmi baja a kis csöppségnek.
  Enturin osztott ételt, én pedig mosogattam. Ebédnél majd megfordítjuk a szerepeket. Sokan kinevették Enturin-t mikor meglátták, de aztán hamar csöndbe maradtak, mert Enturin osztja az ételt és képes a legundorítóbb falatokat rátenni bárki tányérjára. Pár perc után megjelent Thalia és Rignot is. Siettek, de valamit mondtak Enturin-nak, aki csak bólintott egyet válaszul. Mikor Thalia és Rignot kimentek az ebédlőből, Enturin mellé léptem, mert volt mellette pár koszos tányér és kíváncsi voltam miről beszélgettek.
 - Csak el kell majd mondanunk, hogyan került egy kis jaguár a szobánkba. - suttogta, mire csak bólintottam egyet.
  A végén már fájt a kezem a forró víztől, mert a zsíros tányérokat csak így lehet elmosogatni. Csak ezután reggelizhettünk és még sietnünk is kellett, mert már vártak bennünket terepgyakorlatra. Siettünk ahogyan csak tudtunk. Pont időben estünk be. Mivel a szakaszunk nincs itt, ezért az itt maradt szintén büntetésben lévő idősebb kadétokkal fogunk ma gyakorlatozni. Nem örülök neki, de nem tehetek mást. A kezem még nem száradt meg, ezért a bőröm most érzékenyebb az átlagosnál. Beálltunk Enturin-nal a sorba.
 - Az első feladatnál a közelharcot fogjuk gyakorolni. A párokat én osztom be! - járt végig a sor előtt az őrnagy.
  Persze nem együtt voltunk Enturin-nal, de nem féltem ettől a feladattól. Egy nálam másfélszer akkora fiú lett a párom. Vártunk az utasításra.
 - A párotokat küldjétek a földre! Úgy küzdjetek, mint élesben. Szóval, aki vesztesként jut ki, annak három büntető kört kell futnia. Gyakorlat végén pedig mindenki lefutja a maga büntetését.
  Széles vigyor terült szét az arcomon. Bármit bevethetünk és az ellenfelünket le kell terítenünk a földre. A fiú nem értette örömömet.
 - Ha magadtól fekszel le nem lesz bajod, de... - kezdte, de közben rátámadtam.
  Nem akarom minden élvezetemet elrontani azzal, hogy megadom magamat. A támadásommal megleptem. Főként a lábát támadtam, mert azt kevésbé tudta védeni, mint a fejét. Három percen belül a földre került. Sajnos Enturin is földre került így van három büntető köre.
 - A következő feladatban két külön csapatra fognak szétválni. Az egyiknek el kell bújnia a másiknak pedig meg kell keresni az ellenfeleit, ha valakit megtalálnak, megküzdenek egymással és a vesztes kijön ide a kiindulóponthoz. Tilos alakot váltani! Majd itt eldöntöm ki érdemel büntetőfeladatot és ki nem. A két csapat, akik vesztesen kerültek ki az előbbi párharcból, ők lesznek a bújók, a nyertesek lesznek a keresők. A bújók össze is foghatnak és négyen is rátámadhatnak egy keresőre. A bújó csapat kap öt perc haladékot. Oszolj!
  Akik kint maradtunk vártunk öt percet, aztán elindultunk. A felsőbb évesek tapasztaltabbak voltak, nem hagyták el egymást, de én jobban szerettem egyedül dolgozni. Rögtön leváltam és elkezdtem nyomokat keresni, de közben ügyeltem a környezetemre, hiszen bármikor hátba támadhatnak. Az egyik csapattársam szintén egyedül ment, de óriási zajt csapott. A nyomába szegődtem, de halkan, hogy ne tűnjek fel. Nem egyszer megálltam, hát ha követi őt valaki más is a bújók közül. Hirtelen megláttam egy bújót, aki az árnyékban osont a zajongó társam mögött. Nem mentem neki azonnal, vártam hát ha többen vannak. A sejtésem beigazolódott. Egyre több bújót fedeztem fel. Valaki alatt hangosan megreccsent egy ág, mire a kereső társam megfordult és körül nézett. Ekkor vette észre a bújókat. Félelem csillant a szemében. Kiáltott volna, de a bújók egyszerre vetették rá magukat, esélye sem volt megszólalni. Négyen-öten lehettek együtt. Nem léptem ki a rejtekhelyemről. Tudtam egyedül nem bírnék el mind az öttel.
 - IDE! ITT VANNAK! - kiabáltam teljes hangerőmből.
  Így sikeresen felfedtem magamat, de remélem úton a segítség, addig pedig elintézek annyit, amennyit csak tudok. Ketten menekülőre fogták a dolgot az ötösből a maradék három itt maradt velem. Talán így képes leszek elbánni velük. Neszezést hallottam mögülem, akkor a másik kettő nem menekült. Vártam és úgy tettem, mintha nem hallottam volna semmit. Mikor elég közel ért a támadóm megfordultam és a lendületem segítségével egy jobb egyenessel kiütöttem az egyik bújót. Véres orral esett hanyatt. A másiknak se hagytam sok időt. Szó szerint rávetettem magamat, mire ő is elesett, de attól még megajándékoztam őt is egy monoklival. Gyorsan felálltam a kiütött bújóról és bevetettem magamat az erdőbe. Most viszonozom az előbbi taktikát. Mögéjük kerültem és onnan támadtam az egyikőjükre a trióból. A hátának vetődtem, mire hasra esett és én is vele együtt. Felálltam volna, valamelyik bújó oldalba rúgott, mire legördültem a társukról és azonnal felálltam. Még nem győztek le. Hirtelen az erdőből előbukkant a többi kereső is, és hamar legyőztük a megmaradt három bújót.
 - AZ ÖSSZES BÚJÓ KIESETT! GYERTEK VISSZA A RÉTRE! - hallottuk az őrnagy hangját.
  Mikor kiértem a rétre körülnéztem, de nem láttam Enturin-t. Hova tűnhetett?
 - Uram! - szólaltam meg - Anosus kadét miért nincs itt?
 - Anosus? - körülnézett - Azért mert ő maradt bent utoljára a bújók közül.
  Mire ezt kimondta az őrnagy megjelent Enturin is. Nagyon megkönnyebbültem, hiszen a gyengélkedőn is kiköthetett volna.
 - Aki először esett ki, ő öt kört fut, a második négyet a harmadik hármat a többi kieső pedig kettőt. Akik bent maradtak nem kapnak büntető munkát. A mai gyakorlatnak vége van, csak az maradjon, akinek futnia kell. Kalin kadét pedig menjen vissza a konyhára segítenie kell az ebédnél.
  Azonnal elindultam a konyhára, hiszen lehet előbb ebédelhetek a többieknél és akkor nem leszek éhes munka közben. Amikor az ebédlőbe értem, már voltak itt néhányan, ami azt jelentette, hogy nem ehetek. Bementem a konyhába, ahol örömmel fogadtak és már azonnal el is kezdhettem a munkámat. Ételosztás. Még mindig jobb a mosogatásnál. A terepgyakorlaton résztvettek is hamar megjelentek. Persze egy kettő tett pát hozzászólást. Az egyiknél elszakadt a cérna és a tányérja helyett a tálcájára kapta az ételt. Ezután már senkinek nem támadt kedve beszélgetni velem. Enturin húsz perc múlva esett be. A feje a paradicsoméhoz hasonlított. Nem tudtam megállni mosolygás nélkül. Elég viccesen nézett ki.
 - Örülök, hogy jót mulatsz. - morogta.
 - Menj mosogatni, mert már várnak a piszkos edények! - válaszoltam neki.
  A tányér kupacot beletette volna a kádnyi forró vízbe, de amint a bőréhez ért a víz azonnal elkapta a kezét, így sikeresen összetört pár tényért.
 - Te ebben mosogattál délelőtt?
 - Igen.
 - Hogy nem égett le a bőröd?
 - Ha hozzászoksz már nem annyira fájdalmas. - vontam vállat.
  Miután már kiürült az ebédlő mi is ehettünk. Aztán az Ezredes még papírmunkával is megajándékozott minket. Félek nem fogom túl jól bírni, hiszen nem nagyon mozgalmas munka, nekem pedig szükségem van a mozgásra. De szerencsémre nem volt túl sok kitöltendő papír, így hamar szabadultunk mindketten.
  A szobában már várt minket Thalia és Rignot. Rignot éppen Éjsötét-tel játszott, míg Thalia tollakat dobált ki az ablakon.
 - Szóval hogyan is került ide egy jaguár kölyök? - kérdezte Rignot, mikor már becsuktuk az ajtót.
 - Elég hosszú mese, biztosan kíváncsiak vagytok rá? - próbáltam kihúzni magamat a mesélés alól.
 - Még szép, egész nap mi vigyáztunk rá. Na mi történt?
  Enturin mesélt el nekik mindent. Szerintem túl részletesen, de Rignot még így is bele tudott kérdezni. Thalia nem kérdezett semmit csak egyre komorabbá vált az arckifejezése.
 - Ez szabályellenes, ugye tudtok róla? - kérdezte végül.
 - De nem hagyhattuk ott egyedül kitéve minden veszélynek. - felelte Enturin.
 - Így most az egész szakasz veszélyben van.
 - Csak ha tudomást szereznek róla.
  Még veszekedtek volna, de Rignot leintette őket. Nem volt értelme a veszekedésnek, hiszen Éjsötét már idetartozik. Nem küldhetjük és nem is dobhatjuk el, mint egy megunt játékot.
 - Nem sokára a többiek is megérkeznek, nekik ti magyarázkodtok.
 - Szerintem Ametiszt imádni fogja a csöppséget! - mosolyodtam el.
 - Persze, hiszen szinte egy rugóra jár az agyatok. - mondta Thalia.

*éjszaka*

  Hirtelen nagyot nyikordult az ágy, mire felébredtem. Kint már teljesen besötétedett. Mindenki felriadt a zajra. Már mindenki megérkezett, szinte hiánytalanul megvoltunk. Az éjjeliszekrény tetején lévő tőrért kaptam és vártam, hátha valaki megtámad, de nem történt semmi. Megint nyikordult egyet az ágy, de kisebbet mint az előbb. Valaki felülhetett. Kimásztam az ágyból, a tőrömet folyamatosan magam elé tartottam és felnéztem a felső ágyra. Anna ült ott, kicsit kábának tűnt.
 - Anna! - szóltam neki, mire rám nézett.
  Rosszul festett, csupa seb volt mindenhol. Elkerekedett a szemem. A többiek is közelebb jöttek. Anna alig mozdult meg, nagyon fáradtnak tűnt.
 - Az orvosiba kell vinnünk! - mondta Rignot.
  Felmásztam Anna mellé. Amennyire tudott megpróbált lemászni, de szüksége volt segítségre. Nem tudott járni, így Tizon vitte a gyengélkedőig. Engem előre küldtek, hogy szóljak jön egy beteg. Gyorsan szeltem át a folyosókat és a termeket. Nem találtam orvost, de közel volt az orvosi háló. Bekopogtam, de nem kaptam választ. Még egyszer bekopogtam, de még mindig semmi. Benyitottam a szobába és az orvoshoz siettem.
 - Sürgősen szükség van Önre, hozunk egy sérültet. - ébresztettem.
  Nem szólt egy rossz szót sem. Felkelt én pedig átmentem a betegszobába. Annát hamar behozták és az egész szakasz elkísérte. Az orvos pár perccel később jött be, utolsóként pedig az Ezredes érkezett. Gondolom Enturin szólt neki. Maradtam volna Anna mellett, látszott rajta, hogy nincs jól, de az Ezredes mindenkit visszaküldött aludni. Holnap már rendes nap lesz, terepgyakorlattal és tanórákkal. Remélem Annának nincs nagy baja.