48. fejezet - Két nap sok bonyodalommal (Különkiadás)

*Lace szemszöge*

 - Ébresztő kadétok! Igaz, csak ti hárman maradtatok itt, de remélem nem gondoltátok, hogy ingyen lazsálhattok egy napot! - ébresztett az őrnagy reszelős, mély hangja.
  Felkeltem és rögtön az ágyam mellé álltam. Majdnem visszaestem. Később ismertem fel fáradtságom okát. Az őrnagy még mondott valamit aztán kiment. Kinéztem az ablakon.
 - Komolyan? - kérdeztem kicsit hisztisen - Korábban keltett az átlagoshoz képest? De hát még ünnep van!
 - Hagyjad Lace! - morogta Enturin - Szerintem visszafekhetsz, az őrnagy most úgy is Annát keresi.
  Azonnal visszafeküdtem az ágyba és lehunytam a szememet. Mikor eljutott hozzám Enturin mondatának második fele azonnal felültem, a szemeim kipattantak és már nem voltam fáradt.
 - Anna megint eltűnt?! - kérdeztem hangosabban a kelleténél.
  Enturin hirtelen ült fel a kérdésem hatására, mire beverte a fejét a felette lévő ágyba.
 - Igen, nem hallottad mit mondott az őrnagy? - kérdezett vissza miközben a fejét dörzsölte.
 - Éppen akkor ébresztett és ha hirtelen ébresztenek fel nem vagyok túl jó állapotban.
 - Azt mondta, hogy el kell mennie az ezredeshez jelenteni, mert Anna eltűnt.
 - Szólnunk kell Legort-nak is, hát ha tudja hol van Anna. - mondtam és kiugrottam az ágyból.
  Felkaptam a ruháimat és egy pár percre elfoglaltam a vizesblokkot. Gyorsan felöltöztem, a hajamat is összefogtam, hogy ne zavarjon, amíg átmegyünk a tündékhez. Mikor végeztem visszamentem a szobába. Enturin is már útra kész volt. Már csak az Ezredesnek kellene szólni, de majd később megvitatom vele. Biztos engedélyezné az utat. Azonban engedély nélkül nem használhatjuk az átjárókat. Az ablak felé indultam, de Entruin megállított.
 - Se szó se beszéd és tűnjünk el mi is? Nem jó terv, utána bíróság elé állítanának és mi húznánk a rövidebbet.
 - Sietnünk kell! Anna nagy bajban lehet! - vitatkoztam és kikerültem volna, de megfogta a karomat.
 - Azonnal engedj el, különben pár sebhellyel gazdagabb leszel!
 - Nem Lace, most nem. Kérjünk engedélyt és csak utána. Ha Anna bajban van, mindketten tudjuk nem fogja könnyen megadni magát és most irány az Ezredes. - elengedte a kezemet és az ajtó felé indult.
  Az ablakra néztem, de végül követtem Enturin-t. Igaza volt, nem segíthettem volna sokat, ha fejjel rohanok a falnak. Csendben haladtunk a kihalt folyosókon. Általában mindenki haza megy az ünnepség miatt. Csak Entruin-nal ketten maradtunk a szakaszból. Elméletileg Thalia is maradt volna, de őt meghívta magukhoz Rignot, így végül elment.
 - Hogy hogy itt maradtál Lace? Nem várnak haza? - kérdezte Enturin megtörve a csendet.
 - Nem igazán. - ingattam a fejemet - A szüleim imádják a munkájukat, még nálam is jobban. Sőt Anya sokszor a szemembe mondta, nem voltam a terveik között, ha érted mire gondolok. Szóval csak múlthéten vették észre, hogy már nem otthon élek. Aztán egy levélben végső búcsút vettek tőlem, hiszen miközben kiképeznek nem szükséges hazamennem és miután már letetetik az esküt, már el is fogom tudni tartani magamat. De ez semmiség, tavaly a szülinapomat is elfelejtették.
  Keserűen felnevettem az emlékre, hiszen még azt sem vették észre, mikor pár napra elszöktem. Igen egy szerető családot fogtam ki magamnak.
 - És te, miért maradtál? Tudtommal nagy a család.
 - Túl nagy. Itt maradtam, mert a szüleim már hat fiút is nehezen tartanak el és nem akarom az öcséim elől elvenni az ételt. Mióta a nővéreim is kadétok, ők se járnak haza. - ingatta a fejét Entruin.
 - Pontosan hányan is vagytok testvérek? - kérdeztem döbbenten.
 - Kilencen. Hét fiú és két lány. De látnád a családomat mikor a Betakarítás Ünnepén gyűlünk össze. - nevetett fel ő is - Bármelyik ágról nézzük, nálunk a legkisebb a családi létszám. Anyukám egyik húgánál tizennégyen vannak.
 - Ti adjátok ki a népünk felét, ha ilyen nagy a család. - nevettem fel én is.
 - Miről beszélsz. - háborodott fel, de a szája mosolyra húzódott - Csak az egy negyedét.
  Mindketten nevettünk, úgy értük el az Ezredes irodáját. Mikor bekopogott Enturin már megpróbáltunk komolynak tűnni.
 - Szabad! - hallottunk bentről.
  Mindketten beléptünk. Az Ezredes körmölt valamit egy papírra, nem nézett fel ránk, így vártunk. Pár perc múlva ránk nézett.
 - Mit szeretnétek? - kérdezte.
 - El szeretnénk menni a tündékhez. - szólalt meg Enturin.
 - Mi célból?
 - Ha Annával valami baj történt Legort biztosan tudna segíteni.
  Az Ezredes hümmögött egyet.
 - Anna szakaszához tartoztok, igaz?
 - Igen, uram.
 - Fél óra múlva az ebédlőben találkozunk, akkor indulunk.
 - Maga is jön?
 - Persze. Tudnom kell mi történt. Ne késsetek.
  Enturin-nal elhagytuk a szobát. Amint becsukódott az ajtó rögtön megszólaltam.
 - Fél óra? Az alatt bármi történhet. Azonnal indulnunk kellene!
 - Biztosan meg van az oka, amiért nem indulunk el előbb. Anna gyámja az Ezredes biztosan ő is meg szeretné találni.
 - De akkor miért nem indulunk most? Ha bajban van mi előbb segítenünk kell neki.
 - Vannak olyan szabályok, amiket neki is be kell tartania.
 - De minden szabályt ki lehet játszani. - ezzel sarkon fordultam és visszaindultam az irodához.
  Nem kopogtam, szó szerint rátörtem az ajtót, az Ezredesre. Kíváncsian pillantott fel. Enturin pedig későn ért utol.
 - Uram, nem indulhatnánk azonnal?
 - Sajnos nem. Engedélyt kell kérnem a tanácstól, hogy diplomáciai céllal elmehessünk a tündékhez.
 - De ha elenged bennünket terepgyakorlati céllal a erődön kívülre, akkor történhet egy véletlen, ami miatt tennünk kell egy kis kitérőt a tündék felé és csak úgy juthatunk vissza. - vázoltam fel az ötletemet.
 - Remélem jó okot fogtok kitalálni arra a kis kitérőre. - felelte az Ezredes - Mindjárt megírom az engedélyt.
  Enturin csak döbbenten figyelte a párbeszédet. Gondolom nem hitte, hogy az Ezredes részt venne egy ilyen kis akcióban. Öt percen belül már el is hagytuk az erőd határát. Mindketten alakot váltottunk, hiszen így gyorsabban szeltük át az erdőt. Egész végig azon reménykedtem, hogy ne késsünk el. Belelendültem a futásba, így csak a falu közepén tudtam lefékezni, mindenki nagy riadalmára. Éppen az ikrek lány tagja előtt sikerült megállnom. Elképedt arcot vágott, de aztán Enturin is utolért.
 - Lace, Enturin örülök a találkozásnak. - szólalt meg végül a lány és tovább ment.
  Nagyon furcsák a tündék. Gyorsan alakot váltottam és kerestem valakit, aki tud nekem segíteni. Igazából ez a kerestem valakit nem volt igaz, az a valaki talált ránk.
 - Gondolom Anna is eltűnt. - szólalt meg egy férfi, aki felénk tartott.
 - Legort is?
 - Ma reggel már nem volt a házában. Ti sem tudtok semmit se, igazam van?
 - Honnan tudta? - kérdeztem döbbenten.
 - Ha eljöttetek ide gondolom nem azért tettétek, mert tudjátok, hogy mi történt. Katret is jött?
 - Valójában mi sem lehetnénk itt - kezdtem - De a szabályokat könnyen ki lehet kerülni.
 - Nem találtunk semmi nyomot, ami arra utalt volna, hogy erőszakkal vitték volna el Legort-ot. Tud védekezni és egy telepatát nehéz meglepni. Anna hogyan tűnt el?
 - Az emeletes ágyon felettem alszik. - feleltem - Meg volt ágyazva, mire biztosan felébredtem volna, mert az ágy eléggé nyikorog.
  A tünde nem mondott rá semmit. Elmerült a gondolataiban. Enturin-ra néztem, aki az egyik házat figyelte. Azt hiszem abban a házban lakik Legort, csak a sötét álomhurok miatt emlékszem rá. Furcsa illat jön onnan. Lehet, hogy nálunk is érződött csak éppen egybeolvadt az erdő illatával. Itt eléggé a szélén vagyunk, már több illat is keveredik itt így könnyű kiszűrni ezt a jellegzetes illatot.
 - Valami baj van?
 - Érdekes illat jön a ház felől. - válaszolt helyettem Enturin - Legort lakik ott?
 - Igen.
  Egymásra néztünk. Azonnal tudtuk ki áll az eltűnések hátterében. Nem aggódtam már Anna épsége miatt, de kíváncsi vagyok miért csak ők ketten tűntek el.
 - Azért drága Lace, mert kettejük is képesek elvégezni a feladatot. - szólalt meg Are mellettem.
  Megborzongtam, de azonnal meg is hajoltam az Erdőszellemünk előtt. Enturin követte a példámat a tünde pedig a földet bámulta. Minden élőlény így reagál, mikor megjelenik az Erdőszellem.
 - Legort és Anna viszonylag biztonságban vannak. Remélhetőleg nem sokára visszajöhetnek.
  Magamban tartottam a kérdéseimet, míg el nem ment az Erdőszellem. Viszonylag biztonságban? Ez nem jelent valami jót. A tünde is arra a következtetésre jutott, mint én, vagyis ennyit sikerült leolvasnom az arcáról.
 - Szerintem induljatok vissza mielőbb és közöljétek a hírt Katret-tel. - fordult végül felénk.
 - Rendben. - felelt Enturin, majd elindultunk visszafelé.
  Nem voltam jobban a hír hallatán. Nem erre számítottam az ünnepi szünettel kapcsolatban. Motoszkálást hallottam a közeli bokorból, mire megtorpantam. Enturin tovább ment, de aztán észrevette a lemaradásomat és visszajött. A bokor felé mentem. Még mindig mocorog ott valami. Egy állat se szokott ekkora zajt csapni az erdőben. Délben sok ragadozó járja az erdőt táplálék után kutatva, minden zsákmányállat meghúzza magát ilyenkor. Enturin azonnal rájött a szándékomra. Tovább szeretett volna menni, de én akkor is kíváncsi voltam. Végül leugrott elém és ő nézte meg mi adja ki ezt a hangot. Fújás és sziszegés közötti hangot hallottam, majd Enturin visszanézett és egy kis jaguár kölyköt húzott ki. Kíváncsian közelebb mentem, de nem túl közel, hiszen nagyon félénk a kicsike. Enturin elengedte a kicsit, aki azonnal futni kezdett. Követtem őt, Enturin pedig engem próbált utolérni. Könnyedén szem elől tévesztettem a kis jaguárt, de a szaga alapján is könnyedén követtem. Egy kis tisztásra értem. A kicsi ott morgott rám a tisztásközepén az anyja teteméhez bújva. Enturin is megérkezett. Rá néztem mire megrázta a fejét. Újra a kicsi felé néztem, majd Entruin-ra. Még mindig nemet intett, de már nem volt annyira határozott. Átváltoztam, hiszen emberként könnyebben kommunikálunk, mint állatként.
 - Elvesztette az anyját, nem maradna sokáig életben. - kezdtem halkan.
 - Ha el is vinnénk nem tarthatnánk meg, tiltja a szabályzat.
 - Kérlek, most is éppen szabályt szegünk. Könnyű elrejteni ezt a kis csöppséget.
 - Még csöppség, de pár hónap múlva már kifejlett állat lesz, akkor hogyan fogjuk rejtegetni?
 - Meg fogjuk tudni oldani, sok rejtekhely van az erődben, vagy akár az erdőben is készíthetünk egy rejtekhelyet, ahol ellehet addig, míg nem vagyunk ott vele.
 - Hogyan fogod etetni? Épphogy csak elég a fejadagunk magunknak, nem kéne még egy kölyökkel is osztozni rajta, aki majd felnőtt korában képes lesz több kilónyi húst bezabálni.
 - Tudunk vadászni, megtanítottak rá.
  Végül addig győzködtem, mire beadta a derekát. A kicsi még mindig hozzábújt az anyjához. Óvatosan közelítettem meg a kölyköt, nem akartam még jobban megijeszteni. Halkan suttogtam neki, hogy szokja a hangomat. Mikor a közelébe értem leguggoltam és vártam, hogy megszokja a közelségemet.
 - Ez segíthet a megszelídítésében. - nyújtott felém Enturin egy levelet.
 - Mi ez?
 - Szelídítőfűnek is nevezik, a legtöbb vadállat megnyugszik, ha érzi az illatát.
  Elvettem tőle a levelet és bedörzsöltem vele a kezemet. Óvatosan a kis jaguár felé nyúltam. Először elhúzódott előlem, de aztán közelebb jött. Végül elkezdett játszani a kezemmel. Nem harapott meg erősen, de sikeresen megkarmolt. Észre se vettem először. Motyogott valamit Enturin az orra alatt, de nem értettem és nem is figyeltem rá.
 - Akkor visszavisszük?
 - Most hogy így megszelídítetted itt hagynád?
 - Dehogyis! Akkor velünk jön!
 - Induljunk a végén még aggódni fognak.
 - Ugyan miért, alig vagyunk itt egy órája.
 - Pár óra és besötétedik. Szóval ha nem akarunk kikapni irány az erőd és ússzuk meg a fejmosást.
  Éppen az Ezredes irodájában ülünk, ő pedig gondterhelten nézett ránk. Egy kicsit hosszú ideig voltunk kint a megbeszéltnél és már azt hitték újra elraboltak minket. Már elújságoltuk a hírt, miszerint Are vitte el Annát és Legort-ot. Azonban ez még nem elég ok, hiszen ezt két perc alatt mondta el és mi több mint hat órán keresztül voltunk el. Sikeresen eltévedtünk, mert a tisztást nem ismertük és vissza kellett mennünk a tündékhez. Már a büntetésünket ismerjük, holnap gyakorlatozni fogunk az őrnaggyal és pár felsőbb évessel. Majd ebédnél segítenünk kell ételt osztani és mosogatni. De még nem engedett el bennünket az Ezredes. Biztosan nem örül a kihágásunknak. Szerencsénkre, még pont sikerült letennünk a kis jaguárt a szobánkba. Remélem nem lesz semmi baj sem.
 - Amikor engedélyeztem a kimeneteleteket arra számítottam nem kerültök bajba. - kezdte - Erre sikeresen visszaéltetek a lehetőségetekkel. Van valami oka?
 - Igen, uram. - állt fel Enturin - Mikor elhagytuk a tündéket Lace lemaradt egy kicsit, mert ki kellett kerülnie egy vadállatot, mellyel nem szeretett volna összetűzésbe keveredni. Mikor észrevettem a lemaradását visszafordultam, hogy megkeressem, de ő közben tovább haladt így kikerültük egymást. Sokáig eltartott mire újra találkoztunk, de akkor már ismeretlen területen voltunk, így vissza kellett mennünk a tündékhez, hogy ténylegesen visszataláljunk az erődbe.
  Egész jól improvizált, bár szerintem ezen már akkor gondolkodott, mikor az őrnagy ecsetelte a büntetésünket.
 - Tényleg így történt? - nézett rám az Ezredes.
 - Igen, uram.
 - Rendben. A büntetésüket már ismerik. Mellesleg Cardot és Auer kadétok holnap délelőtt visszajönnek. Elmehetnek.
  Kicsit meghajtottuk magunkat majd sietve elhagytuk az irodát. Egészen a szobáig nem beszéltünk egy szót sem. Mikor már Enturin becsukta az ajtót, akkor kezdtem el keresni a kis jaguárt. Enturin is beszállt a keresésbe, de végül én találtam meg a csöppséget.
 - El kéne neveznünk. - szólaltam meg.
 - Mit szólsz a "Miatta kerültünk bajba és súrolhatunk egész nap tányérokat" névhez?
 - Hagyj a hülyeségeddel! - közben felé dobtam a párnámat - Valami rendes név, nem pedig gúnynév.
  Könnyedén elkapta a párnát és magánál tartotta.
 - Ez nem egy kis háziállat, melyet lehet ölelgetni. De a "Karmoló halál" is szép név, nem de?
 - Kezdem érteni miért nincs házi kedvenced, ha ilyen szörnyű nevek jutnak az eszedbe. És mit szólsz a Pihéhez? Olyan kis pihe-puha. - emeltem fel az ölembe.
 - Képzeld el, mikor felnő és magától fog széttépni egy állatot. Mit mondanál? "Jaj, de ügyes vagy Pihe, de legközelebb a torkát célozd ne pedig a hasát!" - vékonyította el Enturin a hangját.
 - Nem is így beszélek és nem mondanék ilyet!
 - De visszatérve a nevéhez van még két név, ami illene rá még felnőtt korában is. Az egyik a "Démon"...
 - Azt el is felejtheted.
 - A másik az "Árnyékvadász".
 - Ez tűrhetőbb, de nem az igazi. Hiszen nem is fekete.
 - Sötétebb színű a társainál még így is. És a "Sötétéj" hogy tetszik? - kérdezte Enturin miközben hátradőlt az ágyán.
 - Mi lenne ha felcserélnénk a két szót? Éjsötét. Sokkal jobban hangzik. Szerintem ez jó lenne neki.
 - Hmm. Rendben. Legyen Éjsötét.
  Már lefekvéshez készülődtem, de a kis jaguár mintha csak most ébredt volna fel. Ide-oda futkorászott és játszott mindennel, ami az útjába került. Végül Enturin mindenféle tárgyból készített Éjsötétnek egy játékot, mellyel egész jól elvolt és még nem is zajongott. Csak ne bukjunk le.

*Másnap*

Valaki megrázta a vállamat, mire csak elfordultam, azonban az illető nem ment el és tovább piszkált.
 - Hagyj aludni! - mordultam fel.
 - És bukjon le Éjsötét miattad? - kérdezte Enturin.
  Végül nehézkesen felültem és megpróbáltam kidörzsölni az álmot a szememből. Valami melegítette a lábamat. Arra tapogatóztam, mert a szememet még alig bírtam kinyitni a fáradtságtól. Egy puha kis szőrcsomó. Mire eljutott az agyamig ez az információ eltelt pár perc. További percek után már tudtam éppen Éjsötét alszik rajtam. A tegnapi játékot és utazást most pihente ki.
 - Szerinted eszik már húst vagy tejet kellene valahonnan szereznünk?
 - Remélem eszik húst, kicsit érdekes lenne, ha találnának egy döglött madarat a szobában.
 - Miért lenne itt egy madár? - kérdeztem értetlenkedve.
 - Már tegnap este felállítottam egy csapdát és ahogyan észrevettem, már van is benne egy állat.
 - Tegnap este mikor volt rá időd?
 - Miután te elaludtál.
  Óvatosan letettem az ágyra Éjsötétet, aki nem haragudott meg ezért. Gyorsan elmentem felöltözni, hiszen még sok munka vár ránk. Amikor visszajöttem Enturin-nál volt már egy tál.
 - Honnan szerezted azt ilyen gyorsan? - néztem rá döbbenten.
 - Mindig magamnál tartottam, bár nem azért mert olyan vicces magammal hurcolászni mindenhova. Az első versenyem alkalmával nyertem. Anya azóta a védelmezőmnek tartja és ragaszkodott hozzá, hogy magammal hozzam.
 - De ez csak egy egyszerű tál. - jegyeztem meg.
 - Ezt próbáld meg neki elmagyarázni. Próbáltam és nem jártam sikerrel, így inkább engedtem az akaratának és elhoztam a "védelmezőmet". - nevetett Enturin.
  Vele együtt nevettem. Mindenkinek van egy ilyen mássága, melyért sokan őrültnek nézik.
 - Szerintem jó lesz Éjsötétnek, mint vizes tálka. - nézegette Enturin a tálat.
 - Biztos?
 - Igen, neki nagyobb szüksége van rá, mint nekem.
 - Már csak vizet kéne bele szerezni.
 - És egy helyet, ahova el tudjuk bújtatni, míg nem vagyunk itt. - gondolkodott el Enturin.
  A mosdóban mindig van tiszta víz, ott töltöttem meg a tálat. Hallottam Enturin lépteit, gondolom fel-alá járkál a szobában. Visszamentem és az ágyam mellé tettem a tálat. Éjsötét felkelt és kíváncsian leugrott. Megszagolta a tálka tartalmát és elkezdett inni. Remek, legalább tud egyedül inni.
 - Valakik közelednek! - szólt Enturin, de nem túl hangosan.
  Még is mit kezdjek ezzel a jaguár kölyökkel? Befejezte az ivást és rám nézett. Fogtam a takarómat ráterítettem és úgy emeltem fel. Mintha éppen ágyaznék. Megpróbáltam nem erősen szorítani, de nem mozoghat túl feltűnően sem. Pár másodperc múlva már nyílt is az ajtó. Az őrnagy, Thalia és Rignot jött be a szobába.
 - Anosus, Kalin! - szólt nekünk mire kiegyenesedtünk, de a takarót nem tettem le - Öt percen belül a konyhán kell lenniük, a reggelinél is segíteniük kell. - ezzel sarkon fordult és elment.
  Thalia és Rignot kérdőn nézett ránk. Majd később magyarázkodunk nekik.
 - Nagyon jó, hogy megjöttetek! - szólaltam meg - Vigyázzatok Éjsötétre, míg a konyhán dolgozunk!
 - A csapdában van már vad, ha kimásztok az ablakon körülbelül száz méterre a talajon találjátok.
  Közben Thalia-hoz léptem és átadtam a takaróba burkolt kis jaguárt.
 - Köszi a segítséget! - ezzel mindketten kirohantunk Enturin-nal a szobából.
Siettünk a konyhára, hiszen ha elkésünk még nagyobb büntetést fogunk kapni. Remélem nem lesz semmi baja a kis csöppségnek.
  Enturin osztott ételt, én pedig mosogattam. Ebédnél majd megfordítjuk a szerepeket. Sokan kinevették Enturin-t mikor meglátták, de aztán hamar csöndbe maradtak, mert Enturin osztja az ételt és képes a legundorítóbb falatokat rátenni bárki tányérjára. Pár perc után megjelent Thalia és Rignot is. Siettek, de valamit mondtak Enturin-nak, aki csak bólintott egyet válaszul. Mikor Thalia és Rignot kimentek az ebédlőből, Enturin mellé léptem, mert volt mellette pár koszos tányér és kíváncsi voltam miről beszélgettek.
 - Csak el kell majd mondanunk, hogyan került egy kis jaguár a szobánkba. - suttogta, mire csak bólintottam egyet.
  A végén már fájt a kezem a forró víztől, mert a zsíros tányérokat csak így lehet elmosogatni. Csak ezután reggelizhettünk és még sietnünk is kellett, mert már vártak bennünket terepgyakorlatra. Siettünk ahogyan csak tudtunk. Pont időben estünk be. Mivel a szakaszunk nincs itt, ezért az itt maradt szintén büntetésben lévő idősebb kadétokkal fogunk ma gyakorlatozni. Nem örülök neki, de nem tehetek mást. A kezem még nem száradt meg, ezért a bőröm most érzékenyebb az átlagosnál. Beálltunk Enturin-nal a sorba.
 - Az első feladatnál a közelharcot fogjuk gyakorolni. A párokat én osztom be! - járt végig a sor előtt az őrnagy.
  Persze nem együtt voltunk Enturin-nal, de nem féltem ettől a feladattól. Egy nálam másfélszer akkora fiú lett a párom. Vártunk az utasításra.
 - A párotokat küldjétek a földre! Úgy küzdjetek, mint élesben. Szóval, aki vesztesként jut ki, annak három büntető kört kell futnia. Gyakorlat végén pedig mindenki lefutja a maga büntetését.
  Széles vigyor terült szét az arcomon. Bármit bevethetünk és az ellenfelünket le kell terítenünk a földre. A fiú nem értette örömömet.
 - Ha magadtól fekszel le nem lesz bajod, de... - kezdte, de közben rátámadtam.
  Nem akarom minden élvezetemet elrontani azzal, hogy megadom magamat. A támadásommal megleptem. Főként a lábát támadtam, mert azt kevésbé tudta védeni, mint a fejét. Három percen belül a földre került. Sajnos Enturin is földre került így van három büntető köre.
 - A következő feladatban két külön csapatra fognak szétválni. Az egyiknek el kell bújnia a másiknak pedig meg kell keresni az ellenfeleit, ha valakit megtalálnak, megküzdenek egymással és a vesztes kijön ide a kiindulóponthoz. Tilos alakot váltani! Majd itt eldöntöm ki érdemel büntetőfeladatot és ki nem. A két csapat, akik vesztesen kerültek ki az előbbi párharcból, ők lesznek a bújók, a nyertesek lesznek a keresők. A bújók össze is foghatnak és négyen is rátámadhatnak egy keresőre. A bújó csapat kap öt perc haladékot. Oszolj!
  Akik kint maradtunk vártunk öt percet, aztán elindultunk. A felsőbb évesek tapasztaltabbak voltak, nem hagyták el egymást, de én jobban szerettem egyedül dolgozni. Rögtön leváltam és elkezdtem nyomokat keresni, de közben ügyeltem a környezetemre, hiszen bármikor hátba támadhatnak. Az egyik csapattársam szintén egyedül ment, de óriási zajt csapott. A nyomába szegődtem, de halkan, hogy ne tűnjek fel. Nem egyszer megálltam, hát ha követi őt valaki más is a bújók közül. Hirtelen megláttam egy bújót, aki az árnyékban osont a zajongó társam mögött. Nem mentem neki azonnal, vártam hát ha többen vannak. A sejtésem beigazolódott. Egyre több bújót fedeztem fel. Valaki alatt hangosan megreccsent egy ág, mire a kereső társam megfordult és körül nézett. Ekkor vette észre a bújókat. Félelem csillant a szemében. Kiáltott volna, de a bújók egyszerre vetették rá magukat, esélye sem volt megszólalni. Négyen-öten lehettek együtt. Nem léptem ki a rejtekhelyemről. Tudtam egyedül nem bírnék el mind az öttel.
 - IDE! ITT VANNAK! - kiabáltam teljes hangerőmből.
  Így sikeresen felfedtem magamat, de remélem úton a segítség, addig pedig elintézek annyit, amennyit csak tudok. Ketten menekülőre fogták a dolgot az ötösből a maradék három itt maradt velem. Talán így képes leszek elbánni velük. Neszezést hallottam mögülem, akkor a másik kettő nem menekült. Vártam és úgy tettem, mintha nem hallottam volna semmit. Mikor elég közel ért a támadóm megfordultam és a lendületem segítségével egy jobb egyenessel kiütöttem az egyik bújót. Véres orral esett hanyatt. A másiknak se hagytam sok időt. Szó szerint rávetettem magamat, mire ő is elesett, de attól még megajándékoztam őt is egy monoklival. Gyorsan felálltam a kiütött bújóról és bevetettem magamat az erdőbe. Most viszonozom az előbbi taktikát. Mögéjük kerültem és onnan támadtam az egyikőjükre a trióból. A hátának vetődtem, mire hasra esett és én is vele együtt. Felálltam volna, valamelyik bújó oldalba rúgott, mire legördültem a társukról és azonnal felálltam. Még nem győztek le. Hirtelen az erdőből előbukkant a többi kereső is, és hamar legyőztük a megmaradt három bújót.
 - AZ ÖSSZES BÚJÓ KIESETT! GYERTEK VISSZA A RÉTRE! - hallottuk az őrnagy hangját.
  Mikor kiértem a rétre körülnéztem, de nem láttam Enturin-t. Hova tűnhetett?
 - Uram! - szólaltam meg - Anosus kadét miért nincs itt?
 - Anosus? - körülnézett - Azért mert ő maradt bent utoljára a bújók közül.
  Mire ezt kimondta az őrnagy megjelent Enturin is. Nagyon megkönnyebbültem, hiszen a gyengélkedőn is kiköthetett volna.
 - Aki először esett ki, ő öt kört fut, a második négyet a harmadik hármat a többi kieső pedig kettőt. Akik bent maradtak nem kapnak büntető munkát. A mai gyakorlatnak vége van, csak az maradjon, akinek futnia kell. Kalin kadét pedig menjen vissza a konyhára segítenie kell az ebédnél.
  Azonnal elindultam a konyhára, hiszen lehet előbb ebédelhetek a többieknél és akkor nem leszek éhes munka közben. Amikor az ebédlőbe értem, már voltak itt néhányan, ami azt jelentette, hogy nem ehetek. Bementem a konyhába, ahol örömmel fogadtak és már azonnal el is kezdhettem a munkámat. Ételosztás. Még mindig jobb a mosogatásnál. A terepgyakorlaton résztvettek is hamar megjelentek. Persze egy kettő tett pát hozzászólást. Az egyiknél elszakadt a cérna és a tányérja helyett a tálcájára kapta az ételt. Ezután már senkinek nem támadt kedve beszélgetni velem. Enturin húsz perc múlva esett be. A feje a paradicsoméhoz hasonlított. Nem tudtam megállni mosolygás nélkül. Elég viccesen nézett ki.
 - Örülök, hogy jót mulatsz. - morogta.
 - Menj mosogatni, mert már várnak a piszkos edények! - válaszoltam neki.
  A tányér kupacot beletette volna a kádnyi forró vízbe, de amint a bőréhez ért a víz azonnal elkapta a kezét, így sikeresen összetört pár tényért.
 - Te ebben mosogattál délelőtt?
 - Igen.
 - Hogy nem égett le a bőröd?
 - Ha hozzászoksz már nem annyira fájdalmas. - vontam vállat.
  Miután már kiürült az ebédlő mi is ehettünk. Aztán az Ezredes még papírmunkával is megajándékozott minket. Félek nem fogom túl jól bírni, hiszen nem nagyon mozgalmas munka, nekem pedig szükségem van a mozgásra. De szerencsémre nem volt túl sok kitöltendő papír, így hamar szabadultunk mindketten.
  A szobában már várt minket Thalia és Rignot. Rignot éppen Éjsötét-tel játszott, míg Thalia tollakat dobált ki az ablakon.
 - Szóval hogyan is került ide egy jaguár kölyök? - kérdezte Rignot, mikor már becsuktuk az ajtót.
 - Elég hosszú mese, biztosan kíváncsiak vagytok rá? - próbáltam kihúzni magamat a mesélés alól.
 - Még szép, egész nap mi vigyáztunk rá. Na mi történt?
  Enturin mesélt el nekik mindent. Szerintem túl részletesen, de Rignot még így is bele tudott kérdezni. Thalia nem kérdezett semmit csak egyre komorabbá vált az arckifejezése.
 - Ez szabályellenes, ugye tudtok róla? - kérdezte végül.
 - De nem hagyhattuk ott egyedül kitéve minden veszélynek. - felelte Enturin.
 - Így most az egész szakasz veszélyben van.
 - Csak ha tudomást szereznek róla.
  Még veszekedtek volna, de Rignot leintette őket. Nem volt értelme a veszekedésnek, hiszen Éjsötét már idetartozik. Nem küldhetjük és nem is dobhatjuk el, mint egy megunt játékot.
 - Nem sokára a többiek is megérkeznek, nekik ti magyarázkodtok.
 - Szerintem Ametiszt imádni fogja a csöppséget! - mosolyodtam el.
 - Persze, hiszen szinte egy rugóra jár az agyatok. - mondta Thalia.

*éjszaka*

  Hirtelen nagyot nyikordult az ágy, mire felébredtem. Kint már teljesen besötétedett. Mindenki felriadt a zajra. Már mindenki megérkezett, szinte hiánytalanul megvoltunk. Az éjjeliszekrény tetején lévő tőrért kaptam és vártam, hátha valaki megtámad, de nem történt semmi. Megint nyikordult egyet az ágy, de kisebbet mint az előbb. Valaki felülhetett. Kimásztam az ágyból, a tőrömet folyamatosan magam elé tartottam és felnéztem a felső ágyra. Anna ült ott, kicsit kábának tűnt.
 - Anna! - szóltam neki, mire rám nézett.
  Rosszul festett, csupa seb volt mindenhol. Elkerekedett a szemem. A többiek is közelebb jöttek. Anna alig mozdult meg, nagyon fáradtnak tűnt.
 - Az orvosiba kell vinnünk! - mondta Rignot.
  Felmásztam Anna mellé. Amennyire tudott megpróbált lemászni, de szüksége volt segítségre. Nem tudott járni, így Tizon vitte a gyengélkedőig. Engem előre küldtek, hogy szóljak jön egy beteg. Gyorsan szeltem át a folyosókat és a termeket. Nem találtam orvost, de közel volt az orvosi háló. Bekopogtam, de nem kaptam választ. Még egyszer bekopogtam, de még mindig semmi. Benyitottam a szobába és az orvoshoz siettem.
 - Sürgősen szükség van Önre, hozunk egy sérültet. - ébresztettem.
  Nem szólt egy rossz szót sem. Felkelt én pedig átmentem a betegszobába. Annát hamar behozták és az egész szakasz elkísérte. Az orvos pár perccel később jött be, utolsóként pedig az Ezredes érkezett. Gondolom Enturin szólt neki. Maradtam volna Anna mellett, látszott rajta, hogy nincs jól, de az Ezredes mindenkit visszaküldött aludni. Holnap már rendes nap lesz, terepgyakorlattal és tanórákkal. Remélem Annának nincs nagy baja.

47. fejezet - Bonyolult megoldás

*Legort szemszöge*

Fázok. Óvatosan kinyitottam a szememet. Még mindig világít a kristály, csak ez szolgáltat némi fényt a barlang sötétjében. Pár másodperc kellett a felismeréshez, hogy pontosan miért is fekszem hason a barlang padlóján. Feltoltam magamat és fel is álltam. Még mindig szédülök egy kicsit, de a tegnapi mutatványom után nem is csodálom. Hogy képzelhette Anna, hogy csak úgy kockáztatja az életét?! Máshogy is segíthetett volna nem csak így. Viszont megkönnyebbülés számomra, hogy a fenevadak mérge nem változtatja Annát dühöngő gyilkossá. Az ellenkező esetben már nem lenne kit megmentenem. Mondjuk amiért mindketten ugyanolyan rosszul reagáltunk a méregre, az részben az én hibám is. Mindkettőnket legyengített, hogy Anna erejét használtam fel varázslás közben, de csak rajta keresztül tudtam segíteni. Aztán még Boren-t is meg kellett szállnom ahhoz, hogy valaki segítsen Annán. Biztosan nem tetszett neki, de mást nem igazán tudtam kitalálni azokban a percekben. Remélem nem veszítettem sok időt az alvással. Tovább kell mennem. Felemeltem a kristályt, ami mellettem hevert, mert mikor összeestem a fáradtságtól véletlenül elejtettem. Nagy szerencsém van, hiszen el is törhetett volna. Elindultam a folyosón. Remélem nem lesz sok akadály, ami gátolná a továbbhaladásomat.

  Már egy órája is sétálhattam és még nem történt semmi. Vagyis volt több oldalsó járat, de nem tértem le a főágról, hiszen könnyedén eltévedhetek a barlangrendszerben. Egy kis idő után vettem csak észre, hogy a barlang elkezdett lejteni. Egyre lejjebb hatolok, szerintem már a föld alatt járkálok egy jó ideje, nem pedig a hegy belsejében kóválygok. Remélem jó irányba tartok. El kell érnem az Erdőszellemet, más esélyük nincs a többieknek a túlélésre. Érdekesnek találom, hogy még minidig nem találtam egy olyasmi őrzőt, mint azaz árny. De az is lehetséges, hogy maga a barlangrendszer a következő akadály. Nem akartam az eltévedés lehetőségére gondolni, hiszen nem szép halál, ha szomjan vagy esetleg éhen halok. Bár az Erdőszellem azt szeretné, hogy megtalálják tehát szerintem nem szabad letérni az útról.

  Valami hirtelen rácseppent a kezemre, amivel a kristályt tartottam. Csak szimpla víz, ami barlangokban gyakran előfordul. Tovább mentem és nem foglalkoztam az előbb történtekkel. Ahogyan haladtam egyre érdekesebb szag terjengett a levegőben, mintha olaj vagy zsír lenne a közelben. De az nem lehetséges, hiszen hogyan kerülne növényi olaj a föld alá? Megláttam az árnyékomat magam előtt. Azonnal megtorpantam. A kristály mellettem van, hátulról nem világíthat meg. Tűz ropogását hallottam a hátam mögül. Óvatosan megfordultam közben pedig a kezemet a tőröm markolatára csúsztattam. Egy hasonló árny alak állt a folyosón, mint az előző társa és egy fáklyát tartott a kezében. A barlang talaja és a falai csillogtak, mintha be lennének kenve valamivel. A felismerés pillanatában sarkon fordultam és elkezdtem futni, minél távolabb a tűztől. Van egy olyan sejtésem, hogy az olaj valahol keresztezi az utamat és nagyon gyorsan el kell érnem azt a pontot, mert ha meggyújtja az a valami az olajat, akkor lehet nem lesz elég időm kijutni ebből a csapdából. Az árny felnevetett mögöttem. Teljes sebességemmel futottam hiszen ki tudja mikor gyújtja meg az olajat. Hirtelen észrevettem azt a pontot, ahol megszakad az olaj csillogása. Éreztem a hőt, ami mögülem áramlott. Biztosan beledobta a fáklyát az olajba. Az utolsó métert nem futottam, hanem átugrottam. Épphogy csak kiértem. Visszanéztem egy pillanatra. A barlang azon szakasza, ahol az előbb sétáltam most kemencéhez hasonlít. A tűz mindenhol szétterjedt. A falakat és a padlót borították el a lángot, a plafon pedig elkezdett feketedni a koromtól. Nem időztem túl sokáig, mielőbb el kell tűnnöm innen. A tűz köztudottan gyorsan nyeli el a levegőt. Gondolom ez volt a második próba. Remélem több nem lesz, mondjuk ez most segített a gyorsabb haladásban, de nem pozitív értelemben.

  A járat egyszer csak balra kanyarodott. Talán itt lesz a következő feladat. Érdekesen nézett ki a barlang, nem tűnt természetesnek a kinézete. Ennek a folyosónak a teteje íveltre lett elkészítve. Túl pontos ahhoz, hogy a természet készítse. Már jó pár méterrel elhagytam a kanyart. Ahogyan sétáltam tovább elgondolkodtam a következő próbán, remélem nem fog lelassítani. Por esett le a mennyezetről mire tüsszentenem kellett egyet. Az egész barlang az én tüsszentésemtől visszhangzott. A mennyezetről egyre több por kezdett leszállni. Azonnal futni kezdtem. Úgy látszik a feladatok is siettetnek az Erdőszellem elérésében. Nem túl távol tőlem recsegést és törés hangját hallottam, majd utána egy hatalmas koppanást és vele egy időben megremegett a föld is. Remélem még időben elérem a barlang egy masszívabb pontját, ami nem akar majd a fejemre omlani. A szemmel kerestem a barlang azon részét, aminek a teteje nem kupolás. A kristály futás közben folyamatosan mozog, így nem igazán segít fényforráskánt, de még mindig többet látok vele, mint nélküle. Mintha ez a folyosó nem akarna véget érni. Már több perce futok és szerencsémre még nem ért utol az omlás, de nem sok időm van hátra.

  Több száz méter után végre megláttam a végét a folyosónak a baj csak az, hogy valaki éppen őrt állt előtte. Nem állhatok meg, mert akkor úgy kilapulok, mint egy fűszál, amire ráléptek. Mivel ezt az eshetőséget szívesen elkerülném a megállás helyett valahogyan kikerülöm az őrt futás közben és ha még mindig harcolni lesz kedve akkor megküzdünk, de azon a szakaszon ahol nem akar megölni a barlang. Az árny is észrevett engem, de nem láttam nála fegyvert. Akkor lehet, hogy könnyebb dolgom lesz vele. Egészen addig nem mozdult meg míg nem értem száz méteren belülre. Akkor elővett egy íjat és egy nyilat. A plafonra célzott, mire gyorsan felmértem a környezetemet és láttam egy oldalsó kijáratot ebből a csapdából. Jobbra fordultam közben majdnem elestem a hirtelen irány váltás miatt, de állva maradtam és még nem is kellett nagyon lelassítanom. Hallottam az ideg pendülését, utána pedig a kövek robaját, melyek a magasból estek le. Most már csak egy irány maradt és két felől is omlanak a kövek. Utolsó pillanatban értem el a nyílást, de nem álltam meg közvetlenül a bejárat mögött. A sziklák nagy port vertek fel és még a kijáratot is elzárták. Nagyon kíváncsi leszek a kijutásra, de azzal ráérek később foglalkozni. A kristály fényére hagyatkoztam más nem igen világította meg az utat. Megálltam egy percre és ittam egy keveset a sok futás és a tegnapi varázslás eléggé legyengített. Remélem Anna jól van és nem adott át energiát a gyógyuláshoz. Meg kéne tanulnia magával foglalkozni nem pedig másokkal. Pont én mondom ezt, mint gyógyító? Eléggé ironikus. Egyre jobban látok, ami azt jelenti, hogy valahonnan fény szűrődik be. Remélem ez jót jelent. A fény felé vettem az irányt. Remélem ott lesz az Erdőszellem. Elég nagy utat tettem meg remélem nem volt hiábavaló. A barlang falán észrevettem egy indát. Egy növény se tudna megélni ilyen mélyen a föld alatt fény nélkül. Követni kezdtem az indát. Ahogyan haladtam tovább a járatban már nem kövön lépkedtem, hanem fű volt a talpam alatt. Az Erdőszellem biztosan itt van a közelben, különben nem lennének itt növények. Egyre gyorsabban lépkedtem, hiszen a cél egyre közelebb van.

  Egy tágas terembe értem, melynek a padlóját fű borította. Középen volt egy nagyon magas bazalt oszlop. Az oszlopot körbe fonták az indák, melyekből néhol kibújt egy-egy virág. Felnéztem és kerestem a mennyezetet, de nem volt. Olyan érzésem volt, mintha egy vulkán kürtőben állnék. Egy már régen kialudt vulkán kürtőjében. Nagyon jól elrejtett hely, de a magma hová tűnt? Lehet, hogy ez is az Erdőszellem műve. Újra felnéztem az oszlopra. Biztosan eléri a száz méteres magasságot. Szerintem ennek a tetején alszik az Erdőszellem. Elindultam a terem belseje felé, de neki ütköztem valaminek. Mintha egy láthatatlan fal állná el az utamat. Hirtelen a semmiből megint megjelent a zöldes szellem, mely az elején is fogadott.

 - Örülök, hogy újra látlak vándor. Ezek szerint próbáimon sikeresen helyt álltál. Most már csak egy kérdésre kell válaszolnod, de a válasz a szívedből jöjjön.

 - Úgy látszik ez az Erdőszellem oda van a drámáért. - sóhajtottam egyet - Legközelebb Anna jön.

 - Mi célból tetted meg ezt a hosszú, fáradalmas és veszélyes utat?

 - Az itt élők veszélyben vannak. Szörnyek támadnak rájuk és egy járványt terjesztenek, amitől a fertőzöttek ugyanolyan szörnyekké válnak. A varázslónő, aki téged álomba taszított, ő hozta ránk ezt a rontást. - eddig csak nagyon kivételes esetekben beszéltem ennyire szónokiasan és már akkor se élveztem - Kevesen vagyunk és minél több időt töltök el itt annál kevesebbeket lehet megmenteni. Végső megoldásként küldtek el engem ide, hiszen az Erdőszellem az egyedüli, aki képes nekünk segíteni.

 - Igazat beszélsz, bejöhetsz. Az erdőkristályt helyezd az oszlop előtti állványra. Ne ijedj meg, nem lesz semmi baj. - ezzel eltűnt a zöldes alak.

  Az utolsó mondat még így önmagában nem mond sokat, de szerintem hamar rá fogok jönni a valódi jelentésére. Most már betudtam lépni a terembe. Az állványt csak most láttam meg. A pajzs biztosan ferdítette egy kicsit a valóságot az illetéktelen behatolók miatt. A kristály az emelvényre tettem. A körülötte lévő növények elkezdték felvenni a színét és nemsokára az indák, amelyek körbefonták az oszlopot, is kékek lettek. Amikor a szín elérte az oszlop tetejét, akkor fény tört elő. A fény színe fehér volt. Az ereje miatt nem tudtam felnézni, a kristály is fehéren kezdett világítani így csak a padlót tudtam nézni.

 - Most már felemelheted a fejedet tünde. - szólt egy női hang.

  Mintha álomból ébrednék. Sűrűn pislogtam, de a látvány nem változott. Az eddigi növényekkel teli teremből szürke, sziklás vulkán kürtő lett. Az Erdőszellem is észrevehette a megdöbbenésemet, de nem adott magyarázatot a jelenségre.

 - Mi történt az előbb? - kérdeztem végül.

 - Are kristályának a segítségével felébredtem, ezért a búvóhelyre már nincs szükségem. A növények csak jelző értékűek voltak, a csapdákat pedig túlélted. Innen csak a segítségemmel lehet kijutni, aki elbukik az egyik próbán az sohasem jutott volna ki ebből a labirintusból.

 - Jó tudni róla. - motyogtam.

 - Most viszont nekem lenne egy kérdésem. - kezdte az Erdőszellem, akinek a barna szeme zölden megcsillant - Pontosan mi is történt azóta, hogy elaludtam?

 - Nem sok időm van a mesélésre. Barátaim percről percre egyre jobban visszaszorulnak a fenevadak seregei ellen. Mielőbb segítenünk kell nekik.

 - Persze segíteni fogok, de előbb halljam a történetet teljesen. Egyébként se tudsz addig elmenni.

 - Ha ez a kívánsága. - feleltem keserű szájízzel.

  Legközelebb Anna jön, talán idegileg jobban bírná.

*Anna szemszöge*

  Mikor felébredtem sokkal jobban voltam. Nem émelyegtem és a gyomortartalmam sem szeretett volna visszaköszönni. Felültem volna az ágyban, de nem sikerült. Leszíjaztak. Biztosan csak elővigyázatossági okok miatt tették. Hiszen a fenevadak mérge mindenkire másként hat. Ezekkel a gondolatokkal nyugtatgattam magamat. Mennyi lehet most az idő? Talán éjszaka közepe van és ezért nincs itt senki sem. Elkezdtem mocorogni, mert nagyon nyomtak a szíjak. Egy erősebb húzás hatására hangosan megnyikordult az egyik szíj csatja, mire egy csattanást utána pedig egy puffanást hallottam.

 - Legközelebb az egyik ágyon fogok őrködni. Nem érdekel mit mond Nübtel. - morogta valaki, akire egyből ráismertem.

 - Neked is kellemes reggelt kívánok Boren. - mondtam neki, bár nem láttam.

 - Felébredtél álomszuszék? - vágott vissza

 - Te nevezel álomszuszéknak?! Nem én aludtam el egy széken.

 - Igazad van, te csak elájultál, miután a parancs ellenére elhagytad a pajzsot és majdnem megöletted magadat. Nem szoktál gondolni a következményekre, igazam van? - hozta fel a tegnap történeteket miközben beért a látószögembe.

 - Sokszor gondolok a következményekre, csak nem mindig érdekelnek.

 - Tipikus. Hogy vagy?

 - Kényelmetlenek a szíjak.

 - Azon kívül. - sóhajtott Boren.

 - Nem akarok senkit se széttépni és az állati énem se szeretné átvenni az irányítást. Téged is kibírnak az idegeim, szóval szerintem nincs semmi bajom.

 - Az első teszt jól sikerült. De attól még megvizsgálnak. Leszedem az szíjakat.

 - Nem félsz attól, hogy csak hazudtam? - kérdeztem.

 - Ha hazudtál akkor most fogsz velem megküzdeni, ha később szedem le őket és egészséges vagy akkor később fogsz megkergetni. Inkább az előbbit választom. Mellesleg ha hazudtál volna, nem kérdeztél volna vissza.

  Mikor már nem voltam lekötözve vettem egy nagy levegőt. Végre tudok szabadon mozogni. Felültem, de neki kellett támaszkodnom az ágytámlának. Remélem nem rontotta el miattam a küldetést Legort. Miattam ő is elkábulhatott és lehet nem fog tudni felkelni időben. Nem akartam ekkora felfordulást okozni.

 - Sajnálom a történteket. - szólaltam meg végül.

  Boren felkapta a fejét. Gondolom kicsit értetlenkedik, hiszen az előbb veszekedtünk ezen.

 - Megmentettél minket. Szerintem helyesen cselekedtél, csak jobban át kellett volna gondolni a tervedet.

 - Nem szeretek senkit se elveszíteni. Még akkor se, ha nem nagyon ismerem az illetőt. - felemeltem a fejemet és kinéztem az ablakon - Biztosan azért, mert erre tanítottak minket.

 - Nem csodálom. Elég kevesen lehettek, hiszen képesek voltatok mindenkivel elhitetni egy hazugságot a kihalásotokról. Mennyit tudsz Legort-ról?

 - Remélem nem esett nagyobb baja. Annyit érzékelek, hogy él. A többi számomra is rejtély. Nem léphetek vele kapcsolatba, hiszen ki tudja miként reagálna rá Lucia.

 - Tényleg, miért is ennyire rossz a kapcsolatotok? - nézett rám Boren kíváncsian.

 - Már mondtam. Minket hibáztat a haláláért.

 - Úgy érzem nem ez a teljes történet.

 - Jobb ha nem akarod tudni a teljes történetet. - válaszoltam színtelen hangon.

  Újra eszembe jutottak a cellákban töltött napok. Kirázott a hideg és automatikusan elkezdtem masszírozni a csuklómat, mintha még rajta lennének a láncok. Az összes sebre emlékszem, amit ott szereztem. Minden kínzásra és gyötrelemre, amit át kellet élnem, mert egy őrült elkapott. Pár sebem elkezdett sajogni, mintha nem rég szereztem volna őket.

  Boren csendben figyelt engem és nem szólt egy szót sem. Gondolom rájött, hogy nem éppenséggel egy kedves emlékemre kérdezett rá. Ő is elgondolkodott valamin. Nem akartam megzavarni.

 - Tizenöt éves vagy, nem de? - szólalt meg hirtelen.

 - De.

 - Ilyen fiatalon már megjártál egy börtönt?

 - Nem szeretnék róla beszélni és kérlek ne hozd fel többé ezt a témát. - néztem rá idegesen, de megpróbáltam udvariasan megkérni.

 - Ahogyan akarod. - vont vállat.

  Az emlékek újra előjöttek volna, de most tudatosan visszafojtottam őket az elmém legmélyére. Most nincs időm az önsajnálatra. Vár rám még egy feladat. Meg kell védenem az itt élőket addig, amíg nem jön a segítség. Ha Legort elbukna, akkor pedig az életem végéig fogom hordani ezt a feladatot. Túl messze vagyunk egymástól, ezért szerintem elkezdett felbomlani az elméink közötti kapcsolat. Lehet már nem érzékelünk mindent olyan tisztán a másikkal kapcsolatban, mint ezelőtt. Talán örülnöm kéne ennek, de valahogy nem megy. Így legalább mindig volt valaki, akivel fesztelenül beszélhettem, hiszen mindent tudott rólam, ahogyan én is róla. Ezeket a gondolatokat is elhessegettem. Miért kalandozok el folyton? Talán ez is a méreg hatása.

  Hirtelen nyikorogva kinyílt az ajtó. Az idősebbik gyógyító jött be. Rögtön felénk jött. Végig nézett rajtam. Kíváncsian oldalra döntöttem a fejemet. Azt hittem kérdezni fog vagy valami, de csak nézett engem.

 - Szerintem rád nem úgy hat a méreg, mint ránk. Rosszul lettél tőle, de más nem történt. Elmehetsz Derenor úgy is szeretne veled beszélni.

 - Csak úgy elengedi? - nézett fel Boren is.

 - Szerinted miért pont te maradtál itt felügyelni?

 - Mit tudom én. Másnak nem volt rá ideje. - emelte fel a hangját Boren.

  Szerintem nem szereti, hogy ha valamit nem ért.

 - Annát te tudod a legkönnyebben kihozni a sodrából. Ha bármi baja lenne már megpróbált volna széttépni. - felelte érzelemmentes hangon az idős tünde.

 - Erről nem akartak volna nekem is szólni, mielőtt elvállalom az őrködést? - egyre idegesebben tette fel a kérdéseket.

 - Elvállaltad volna, ha ezt tudod?

  Boren erre nem válaszolt. Viszont nekem nem volt kedvem tovább hallgatni a vitájukat így kikeltem az ágyból. A fegyvereimet úgy is az előbb már észrevettem, hogy ott vannak az egyik széken.

 - Hová mész? - kérdezte Boren.

 - Ha nem hallottad volna Derenor hívat. Nincs kedvem megváratni.

 - Várj meg! Nem mehetsz egyedül!

  Inkább nem kérdeztem vissza. Gyorsan felvettem a fegyvereimet és Boren kíséretében elindultam a legmagasabb épülethez. Meglepetésemre nem voltam fáradt. A nap az égboltnak a közepén járt. Elég sokat aludtam. Az út alatt sok mindent láttam. A legtöbb tünde kis csoportokban beszélt valamiről. Halkak voltak, ezért nem hallottam semmit se, de még a nyelvi akadályok miatt se értettem volna meg őket. Ylkarn megint vizet oszt. Megálltam. Ylkarn mögött hordók voltak, gondolom vízzel megtöltve. Nincs összesen húsz hordónyi víz.

 - Mennyi ideig fog kitartani? - kérdeztem végül.

 - A mai napra elegendő, de több kimenetelt nem kockáztathatunk meg. A nyilak szinte teljesen elfogytak, a csapat felét megmérgezték a másik fele pedig más módon sebsült meg. A tetejébe még az ellenszer és sok gyógyszer elfogyott. Az élelemmel sem állunk valami fényesen, szóval ne számíts ünnepi lakomákra.

 - Nálunk már az ünnepi lakoma, ha valami ehetőt kapunk reggelire és vacsorára is.

 - Akkor nem főztök valami túl jól.

 - Sülteket és egyéb húsból készült ételeket nagyon jól elkészítjük, de mással már nehezebben boldogulunk.

 - Gyere, menjünk tovább. - mondta végül Boren.

  Követtem Boren-t. Nem értem Derenor miért hivatott magához. A parancs megszegésen kívül nemigazán csináltam semmit se, és még abból sem lett nagy baj. A nagy gondolkodás közepette véletlenül neki mentem valakinek.

 - Vigyázz jobban! - dörrent rám a tünde és tovább ment.

  Felkaptam a fejemet, de addigra már tovább állt. Vállat vontam és Boren után eredtem, mert már eléggé lehagyott. Az épület előtt értem utol. Csak akkor tűnt fel neki, hogy egy kicsit lemaradtam.

 - Történt valami? - kérdezte kíváncsian.

 - Nem semmi. - válaszoltam gyorsan és beléptem az épületbe.

  Felnéztem a lépcső tetejére és sóhajtottam egyet. Sose lesz a kedvenc elfoglaltságom a lépcsőzés. Boren-re sandítottam, aki ugyanúgy nézte a lépcsőfokokat, mint én. Úgy látszik most neki sincs sok kedve egy kis mászáshoz. Elindultam, Boren pedig követett.

  Felértem a legtetejére és majdnem hangosan felnevettem. Még azóta se került új ajtó a régi helyére. Réginek tűnik az emlék pedig alig pár napja történt. Boren nem ért utol, valahol lemaradt lépcsőzés közben. Nem volt kedvem megvárni, ezért egyedül léptem be a tanácsterembe. Nübtel, Derenor és még pár tünde volt bent. Beszélgettek valamiről, de nem értettem őket. Ilyenkor örülnék, ha itt lenne Legort. Valaki tudna fordítani nekem, de így most magamra vagyok utalva. Derenor-nak hamar feltűntem. De nem hagyta abba a beszélgetést. Ezek szerint rosszkor jöttem. Boren is bejött az ajtóhelyén.

 - A régi emlékek újra felelevenednek. - mondta nekem Boren.

 - Csak meg ne hatódj. - feleltem gúnyosan - Miről beszélnek? - kérdeztem halkan.

 - Nem érted? - nézett rám csodálkozva.

 - Több száz éve nem érintkeztünk más népekkel. Csak egy nyelv maradt fent. A többire nem volt szükség és elfelejtettük.

 - Lényegében a készleteink kiapadásáról van szó. Másról nemigen.

 - Aha. És én miért kellek?

 - Majd Derenor elmondja. - hárította el a kérdésemet Boren.

  Nem beszéltünk többet. Az ablakhoz sétáltam és néztem a tájat. Így gyorsabban telik az idő. A levegő száraz volt és hideg. Nem éreztem az eső illatát. Vérét azonban bánatomra igen. Még valami szúrós szagú is van a közelben. Talán egy fenevad vérének a szagát érzem. Alakváltóként sokkal jobb a szaglásom, mint bárki másnak. A tegnapi harcnak is még érzem a nyomait és a víz poshadt szaga is eljutott hozzám. Szellő lobogtatta meg az elől lévő pár hajszálamat. Keletről fúj és egy kis időre elnyomja az itteni szagokat. Valami mást hozott magával. Érdekes illat, csak ritkán éreztem ilyet. Az egyik virág ontja magából. Seddiva virág, jutott eszembe hirtelen a neve. Az Erdőszellemek Virágának is szokás hívni. Ugyanis csak akkor virágzik ha az Erdőszellem ereje teljében van. Nyugatról jött a szellő, a hegyek felől. Pont onnan, ahol Legort van. Ha ez a virág kinyílt ott a hegyekben, akkor Legort ezek szerint sikerrel járt. Elmosolyodtam és vettem egy nagy levegőt. Sokkal jobban éreztem a Seddiva édes illatát. Túlélhetjük ezt az egészet. Nagyon boldog lettem. Derenor felé fordultam, de még nem fejezték be a beszélgetést.

 - Valami történt Anna? - kérdezte Boren.

 - Az Erdőszellem felébredt. - jelentettem ki határozottan, hogy mindenki hallja a teremben - Legort elvégezte a feladatát.

  A szavaim után mindenki csöndben maradt. Nem szólaltak meg, csak döbbenten néztek rám.

 - Honnan tudod? Beszéltél Legort-tal? - nézett rám Derenor, a szemeiben kételkedés csillogott.

 - Nem beszéltem vele. De nyugatról a szél az Erdőszellem Virágának az illatát hozta.

 - Ez pontosan mit is jelent? - tette fel valaki más a kérdést.

 - Az Erdőszellem visszanyerte erejét. - válaszolt helyettem Nübtel - Hogyan érezted meg? Több mérföldre vannak innen.

 - Alakváltóként kifinomultabb a szaglásom. - magyaráztam.

 - Bocsáss meg Anna, de nem támaszkodhatunk csak az orrodra. Mellesleg ennek kapcsán hívattalak ide. Beszélned kell Legort-tal.

 - Akkor lebukunk. - ráztam a fejemet.

 - Eléggé elkeserítő a helyzet. - sóhajtotta Derenor - Meg kell győződnünk az előbbi állításod igazáról, mellesleg ha Legort elérte az Erdőszellemet, akkor már nem történhet nagyobb baj.

 - Ha ezt szeretnéd. - adtam be a derekamat.

  Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem Legort-ot keresni. Pár perc után megtaláltam az elméjét. Érdekes, hogy újra keresgélnem kellett.

 - Szia Legort! Hogy vagy? Mi történt? 

 - Anna? Derenor kérte, hogy beszéljünk? 

 - Elsőre eltaláltad. Megtaláltad az Erdőszellemet?

 - Igen, éppen mese délutánt tartok neki. 

 - Tessék? 

 - El kell mesélnem mindent, ami az elalvása után történt. 

 - Jó mesélést, de a tegnapi után jól vagy? 

 - Nem lett különösebb bajom, de jobban is vigyázhattál volna magadra. Nem örültem volna, ha komolyabb bajod esik. 

 - Tudom, tudom. Nehezebb dolgod lett volna. 

 - Nem azért. Csak ügyelhettél volna jobban is. 

 - Te féltettél? 

 - Szerinted Boren ment le neked segíteni? 

 - Te álltál a háttérben, igaz? 

 - Nem a háttérben. Kölcsön kértem Boren testét két percre. 

 - Csak kérni felejtetted el. 

 - Udvariaskodni lehet valaki megmentése után is. 

 - És mikor Palkot fogságában voltunk? 

 - Akkor nekem volt igazam. Viszont mennem kell, mert még dühös lesz az Erdőszellem. 

 - Persze, de siessetek. A készletek fogytán vannak. 

 - Próbálok sietni, de nem nagyon hagyja. Vigyázz magadra és ne kezdj öngyilkos akciókba. 

 - Nem kell féltened, szoktam gondolni a következményekre.

 - Ismerlek Anna nem kell hazudnod nekem. Mindketten tudjuk, hogy képes vagy fejjel előre csatába rohanni. 

  Mire válaszolhattam volna megszakította a kapcsolatot. Mindig ezt csinálja. Pislogtam párat, mire sikerült visszatérnem teljesen a valóságba. Mindenki kíváncsian várta a beszámolómat.

 - Legort éppen az Erdőszellemmel beszél.

 - Erről beszéltetek ilyen sokáig? - kérdezte hitetlenkedve Boren.

 - Dehogyis, de többi személyes beszélgetés volt.

 - Mikor érnek ide?

 - Nem tudom, az Erdőszellem éppen faggatja Legort-ot a bolygó helyzetéről.

 - Remélem hamar megtud mindent és segíteni fog. - jegyzete meg Nübtel.

 - Mindenki ebben reménykedik. De addig is ki kell húznunk, szerencsénkre még nem törték át a pajzsot.

  Hirtelen dörgést hallottunk kintről, mintha vihar készülődne, pedig az ég teljesen tiszta volt. Az ablakhoz siettem. A pajzson egy repedés futott végig. Lucia ott állt a földön, a karját a pajzs felé nyújtotta és egyfolytában motyogott. A pajzs megint megrázkódott és egy újabb repedés szaladt rajta végig.

 - Mit is mondtál az előbb Derenor? - kérdeztem vissza.

  Valamit motyogott az orra alatt, majd elkezdte kiosztani a feladatokat miközben elindult lefelé a lépcsőn.

 - Aki tud harcolni az menjen a főtérre. Ott mindent elmondok. A fegyvereitek legyenek kéznél, a pajzs bármikor áttörhet.

  Jó katona módjára az elsők között értem ki a térre, teljes felszerelésben. Rajtam volt a bőrpáncélom, melyben könnyedén tudtam mozogni és az összes fegyverem. Több percnyi várakozás után felkapaszkodtam a falra és onnan néztem a fenevadakat. A pajzs megint megremegett, ami után dörgés következett. A repedés az orrom előtt futott végig. A fenevadak most sokkal többen voltak, mint az előző napokban. Szóval eljött az utolsó csata ideje is. Visszamentem a többi katonához és újra vártam Derenor érkezését. Pontos időpontot ugyan nem adott meg, de szerintem akkor is késik.

  Pár perc múlva megjelent Derenor. Ugyanolyan páncél volt rajta, mint a többieken. Kard lógott a baloldaláról és két kisebb tőrt a jobb oldalára erősített fel. Íj és nyilak nem voltak nála, pedig a tündéknek az a legfőbb fegyverük. Biztosan nincs elég mindenkinek, ezért ő inkább lemondott a sajátjáról vagy nem is jutott neki. Nálam sincs íj, mert a nyilaimat már elhasználtam. Csak pár tündét láttam ezekkel a távolsági fegyverekkel felszerelkezve, de nekik más fegyverük nem is volt. A két Vadász is jelen volt. Érdekes volt látni őket teljes fegyverzetben. Boren-nél egy kard és két bot szerű valami volt. Meglepetésemre Nübtel fejszét hozott magával. Inkább belőle néztem volna ki a kardot és Boren-ből a fejszét. Derenor felállt az egyik ládára, így ellátott mindenki feje felett. Az eddig sugdolózások, beszélgetések abbamaradtak. Mindenki őt nézte. Nem látszott zavartnak, se ijedtnek. Az érzelmeit nem tudtam leolvasni az arcáról.

 - Bajtársaim, eljött az idő mire mindannyiunkat felkészítettek. Már régóta sejthettük, hogy ez a nap is el fog jönni, mikor utolsó védvonala leszünk a tündéknek és az embereknek. Sosem álltunk háborúban az itteni népekkel, most viszont harcolnunk kell egy ismeretlen ellenséggel, kit csak a bosszúja hajt és dühét rajtunk vezeti le. Álljunk ellent neki, hogy utódainkra egy szebb jövőt hagyhassunk! Együtt fogunk harcolni és ha kell elbukni, de harc nélkül nem fogjuk megadni magunkat! - bátorított mindenkit.

  Hangja határozottságról árulkodott. Egy olyan vezető szavai ezek, ki életét adná népéért. Kevesen vívják ki egy alakváltó tiszteletét, de Derenor ezt a tiszteletet könnyedén kivívta magának.

 - Az íjászok a falról fognak segíteni bennünket. A fő támadást a déli részről várjuk, de a többi falhoz is állítunk őröket. Minden szakasznak a vezetőjével megbeszéltem, hogy hol fognak harcolni ők értesítenek mindenkit. Wolkrt Boren és Tereh Nübtel szintén a déli részen fognak segíteni, Lynx Anna pedig a Nyugati Falnál fog őrt állni.

  Az utolsó mondatánál szikrázó szemekkel néztem Drenor-ra. A Nyugati Fal?! Miért nem a déli, ahol a legnagyobb szükség lenne rám? Biztos van valami terve, de örülnék neki, ha meg is osztaná azt velem. Még beszélt valamiről, de nem figyeltem rá, inkább csak magamban fortyogtam, hogy megint nem vehetek részt a csatában. Mindenki elindult a neki kijelölt helyre, csak én maradtam ott, ahol voltam. Derenor közelebb jött hozzám. Gondolom szeretne valamit.

 - A Nyugati Falon a leggyengébb a védelmünk, ha onnan is megtámadnak szükség lesz valakire, aki az utukat tudja állni. Rendben?

 - Értettem. - feleltem és elindultam a helyemre.

  Sejtettem, hogy lesz valami terve.

*Legort szemszöge*

Újra az Erdőszellemre néztem. Anna pont jókor zavart meg, már végeztem a meséléssel. Az Erdőszellem csak mosolygott. Kérdőn néztem rá, hiszen nem mondtam semmit.

 - Nem is tudtam a telepátiádról. - kezdte - Kivel beszéltél?

 - Annával. Már meséltem róla.

 - Igen, emlékszem. Ő mentett meg egy csoportnyi embert és ő érzékelte a jelenlétemet a hegyekben. Alakváltó, nem de?

 - De.

 - Melyik nővérem küldött titeket?

 - Honnan tudta? - váltam kíváncsivá.

 - Alakváltók nem sok helyen élnek és csak kevesen vannak, ahol jól kijönnek másokkal.

 - Are Ferimerum. Ő küldött. - magamban nem így hangzott el ez a mondat, de most udvariasnak kell lennem.

 - Sejtettem. Mindig is védelmező típus volt. - nevetett - Két Vadászt is érzékelek. Már várom a találkozást az alakváltóval. Itt van két Vadász is és még életben van, eléggé érdekes.

 - Sietnünk kell. Már harcra készülnek, ami nem jelent jót.

 - Az elbeszélésed alapján a tünde város sokáig ki fog tartani pajzs nélkül is. De meg kell találnom az ellenvarázslatot, mellyel mindent és mindenkit vissza lehetne változtatni.

 - Ebben talán tudok segíteni. - jutott eszembe az ötlet - Van egy jegyzet füzetem, melybe elraktároztam az összes információt a varázslattal kapcsolatban. Talán megoldás is van rá.

  Az Erdőszellem felnevetett az ötletem hallatán. Nem mondtam nagy ostobaságot, csak az igazságot próbáltam eltussolni és emiatt furcsán hangozhatott az, amit mondtam. Mikor abbahagyta a nevetést megszólalt.

 - Mi nem úgy használjuk a varázslatot, mint az emberek vagy a tündék. Ha elkezdeném magyarázni akkor több hétig is itt lehetnénk és még akkor se jutnánk el a feléig.

 - Értem, de sikerült testközelből megfigyelnem a varázslatot, talán segítek vele, ha elmondanám mit tapasztaltam.

 - Milyen elváltozások mutatkoztak azokon, akikre átterjedt a varázslat? - kezdte azonnal.

 - Ok nélkül mindenen felbosszantották magukat. Az erejük megnőtt, nem tudtak tisztán gondolkodni. A sebeik gyorsabban gyógyultak. Nehéz volt legyűrni őket. Azonban könnyen el lehetett terelni a figyelmüket és egyszerre csak egy dologra tudtak koncentrálni.

 - Hasonlít egy varázslatra, de csak nagy vonalakban. A vér elszíneződött?

 - Állatoknál igen, embereknél még nem figyeltem meg ezt a változást.

  Az Erdőszellem erre csak hümmögött egyet. Eléggé elmerült a gondolataiban.

 - Az állatok csak este jönnek elő?

 - Már reggel is aktívak, de az elején csak este találkoztam velük.

 - Szóval folyamatosan erősödnek.

 - Igen. Már láttunk vemhes fenevadat is, pedig elméletileg varázslattal megváltoztatott lények nem képesek szaporodni.

 - Ügyesen továbbfejlesztette a varázslatot. - motyogta - Már tudom is, hogyan lehet a visszájára fordítani.

 - Akkor indulhatunk? - kérdeztem.

 - Persze, de ne felejtsd itt az erdőkristályt. Are dühös lenne, ha nem lenne az alakváltónál.

 - Máris. - motyogtam.

  Az emelvényről levettem az erdőkristályt. Nem történt semmi. Ha lehet a kürtő még kihaltabb lett. Úgysincs már szükség erre a helyre. Azonban jó lenne tudni, hogyan is tudunk innen kijutni. A barlang beomlott, repülni pedig nem tudok. Mire visszafordultam az Erdőszellemhez észrevettem egy mintát körülötte, ami az egész kürtőt befedte. Ezek az ábrák itt voltak már akkor is mikor bejöttem? Mondjuk lehetséges, mikor bejöttem, akkor mindent növény borított.

 - Mik ezek az ábrák? - kérdeztem.

 - Segítenek a varázslatban. Nem régóta vagyok ébren, szükségem van egy kis segítségre.

 - Máshogyan érzékelik az időt?

 - Igen. Honnan találtad ki?

- Már egy órája ébren van. Általában minden élőlénynek elég egy óra ahhoz, hogy teljesen felébredjen.

  Kicsit szúrósan nézett rám, de nem mondott semmit se. Szerintem rendkívüli jó érzékem van az Erdőszellemek felbosszantásához. Are is csak azért hagyott békén, mert Annával összekapcsolódott az elménk így neki is baja esett volna. Bajt érzékeltem, de nem a közelemből.

 - Mi történt Anna? 

 - A pajzs szétesett. A többiek a déli részen harcolnak, nekem pedig a nyugatin kell.

 - A nyugatin? Az a leggyengébb pontja az egész védelemnek. Gondolom azért küldtek oda. 

 - Ezt pedig pontosan honnan tudod?

 - Mindig is szerettem felmérni magam körül a környezetet. Amikor nem volt sok dolgom előszeretettel mászkáltam a városban. 

 - Ugye már úton vagytok? Szükségünk van az Erdőszellem segítségére.

 - Most indulunk, csak tudnám mit tervez.

 - Majd úgyis megtud....

 - Anna? 

 - Mennem kell, támadnak!

  Most ő szakította meg a kapcsolatot, de megértettem. Harc közben nincs sok esélye annak, aki nem kizárólag a csatára figyel. Az Erdőszellem kíváncsian várta a fejleményeket.

 - Már harcolnak. A fenevadak áttörtek a pajzson.

 - Várható volt. - egy kis döbbenet se hallatszott a hangjában - Szerinted egy olyan erős varázslónak, aki képes szörnyeteggé változtatni bárkit, mit fog jelenti az a pajzs, amit létrehoztatok?

 - Reméltem tovább ki fog tartani.

 - Induljunk, de még csak az erdő szélére tudlak elvinni. Ott is majd energiát kell gyűjtenem a varázslathoz.

 - Onnantól boldogulok.

 - Remek,mennyire bírod a hosszútávú teleportálásokat?

 - A miket?

 - Semmit, biztosan kibírod.

  Hirtelen az összes jel felragyogott a kürtő falán és az Erdőszellem motyogni kezdett. Nincs jó előérzetem a kérdése után. A falak és a padló eltűnt a szemem elől. Zöldes fény ölelt körbe és semmit nem érzékeltem a külvilágból. Az Erdőszellemet sem láttam, de annál hangosabban hallottam a motyogását. Hirtelen zuhanni kezdtem. Végig estem egy fának a lombkoronáján és úgy érkeztem a földre. Ennek az  egésznek csak annyi a jó oldala, hogy semelyik ág sem akadályozott meg nagyon a zuhanásban, ami így nem járt töréssel. Az Erdőszellem ott állt már az erdőnek a szélén, szerintem sikeresebben landolt mint én.

 - Már elmehetsz itt már biztonságban vagyok. - mondta az Erdőszellem.

  Nem válaszoltam. Tudtam merre kell mennem, hiszen Anna itt van a közelben így csak követnem kell az elméjét. Az út nagy részét a földön tettem meg, de mikor közeledtem a csatatérhez inkább felmásztam a fákra. Egy fenevad még mindig veszélyesebb a földön, mint a magasban. Már nem kellet a telepátiámra hagyatkoznom. Minél közeledtem a városhoz annál jobban lehetett érezni a vérszagot és hallani a fenevadak üvöltését vagy egy katona utolsó segélykiáltását. Hamar elértem a várost. Íjászokat láttam a falon, de nem lőttek. Már kifogyhattak a vesszőkből. Így viszont nem igen tudnak már segíteni. A többi katona a városfalhoz közel harcolt a talajon. Egy-egy pillanatra láttam Nübtel-t és Boren-t is, de engem most csak Anna elérése érdekelt. Bajt érzékeltem, aminek azért nem örültem, mert Anna csak akkor érzékeli a "bajt" mikor már életveszélyes helyzetben van. Nem álltam túl messze az igazságtól. A nyugati falnál is nagyban folyt a csata. Itt volt Erisz, Ragon és Namner is. Anna oldalán harcoltak, de bekerítették őket. Nincs időm az íjjal vesződni és egy biztonságos helyet keresni, ahol nem fedeznek fel rögtön. Gyorsabb megoldás kell. Elővettem az első tőrömet és eldobtam. Egy fenevad alá is bukott a több száz közül. Közelebb kell kerülnöm. A legszélső fának a külső ágán voltam. Ennél tovább csak úgy tudok menni, ha keresztül vagdalkozom a fenevadak tömkelegén. Innen is látom a harcosokat és a fenevadak se vettek észre. A helyzethez képest eléggé biztonságos helyet találtam. Mégis elővettem az íjamat. Megpróbáltam azokkal a fenevadakkal végezni, melyek túl közel vannak a falhoz és a harcosokhoz is. Több fenevad is elkezdett felmászni, de őket még időben észrevettem és hamar aláhulltak magukkal rántva több társukat is. Anna mikor egy másodpernyi lélegzethez jutott felnézett a fára, ahonnan lőttem. Tudja, hogy itt vagyok. Egy baj van csupán. Kifogytam a vesszőkből. Maradt még két tőröm és egy kardom. Mivel több mint harminc fenevad állja el az utamat. Nem tudok átvágni rajtuk, túl sokan vannak hozzá. De talán kis időre le tudom őket bénítani. Igaz sok energia kell hozzá, de addigra eljutok Annához. Remélem sikerülni fog. Közelebb mentem a fatörzséhez, hiszen a hirtelen energia veszteség miatt akár le is eshetek. Behunytam a szememet és megpróbáltam a varázserőmet egy helyre összegyűjteni. Pár másodperc múlva kinyitottam a szememet és egy fehér gömb volt előttem. A gömböt a fenevadak közé irányítottam, akik egyáltalán nem foglalkoztak vele. Az eddig ökölbe szorított kezemet kiengedtem mire a gömb szétdurrant. Amelyik fenevadat elérte a fehér fény, az hirtelen ledermedt. Igaz elfáradtam egy kicsit, de kaptam a lehetőségen és azonnal elindultam Anna felé. Kicsit meglepődött mindenki a fenevadak mozdulatlanságán, de nem tartott sokáig a szabad idő, mert a még mozgó társaik a lebénultakat egyszerű közömbösséggel arrébb lökték, hogy előbb jussanak el a prédához. Meg kell előznöm őket. Az egyik szörnyeteg sokkal gyorsabban haladt nálam, mire a második dobótőröm a fejében landolt. Azonnal összeesett. Gyorsabb tempóra váltottam, de nehéz kerülgetni a fenevadakat. Összevissza állnak és hatalmasak. Miután megelégeltem a folytonos kerülgetés felkapaszkodtam az egyik hátára és ott mentem tovább. Sokkal veszélyesebb volt, mert nem figyeltem arra, ami alattam volt, hiszen inkább a leesést próbáltam elkerülni. Hirtelen az egyik fenevad egy kicsit megmoccant alattam. Kevés időm van hátra. Gyorsabb tempóra váltottam. A három gyerek éppen nem figyelt és a mellettük lévő dermedt fenevad hirtelen feléjük kapott volna, de még időben eldobtam az utolsó tőrömet. Majd csata után meg kell keresnem. A gyerekek azonnal felfigyeltek és újra összeszedték magukat. Végszóra Anna mellé értem. Már több fenevad is tud mozogni. A varázslatom tényleg nem tartott sokáig.

 - Erre is képes vagy? - kérdezte Anna mikor mellé értem.

 - Igen. Látom a helyzet nem valami rózsás.

 - Erre miből jöttél rá?

  Már nem tudtam reagálni rá, mert több fenevad is a közelünkbe jutott, így mindkettőnknek dolga akadt. Nem csináltam mást csak támadtam és védekeztem. Ebben a helyzetben többre nem volt se erőm, se időm, se helyem. Ha kitérek egy csapás elől, akkor az Annát éri, így inkább kivédem. Támadni többször tudok, de az a gyorsaságomtól függ. Szerencsémre a fenevadaknak sincs sok helyük, ezért a farkuk inkább az útjukban vannak, nem pedig a hasznukra válnak. Mikor az egyikkel végeztem azonnal jött a helyébe a következő. Nem volt megállás, se pihenő. A fenevadak folyamatosan özönlöttek. Nem tudunk mit csinálni csak harcolni ellenük és reménykedni, hogy az Erdőszellem hamar összegyűjti a szükséges energia mennyiséget. Már alig maradt erőm csak védekezni tudok. Szerencsémre egyszerre csak egy fenevad tud megtámadni. Anna is egyre jobban elfárad. Nem húzzuk már sokáig. Hirtelen zöld fény ragyogott be mindent. Csak pár másodpercig tartott ez az állapot. Utána a fenevadak elkezdtek összemenni. A legtöbb fenevad állattá változott vissza, egy kettő pedig emberré vagy tündévé. Szóval tényleg mindet átváltoztatott ez a varázslat. Vajon megérte mindez vagy sokkal több a halott mint a megmentett személy? Magam elé bámultam miközben ezen gondolkodtam. Valaki megköszörülte a torkár mellettem, mire odakaptam a fejemet.

 - Ez a tied. - nyújtotta felém óvatosan Erisz a tőrömet - Szóval ezért tudsz sok mindent a szervezet működéséről.

  Bólintottam egyet és elvettem a tőrömet. Anna felé fordultam, de nem láttam mögöttem, pedig pár másodperccel ezelőtt még ott állt. Körülnéztem és hamar megpillantottam. A falon volt és onnan nézett körbe, hogy elhiggye igaz az, amit lát. Utánamásztam, hiszen még nem adtam vissza neki a nyakláncát. Mikor felértem a falra eléggé kimerültem. Nem is tudom Annának erre hogyan maradt ereje.

 - Nézd Legort, minden visszaváltozott. - mondta és tovább gyönyörködött a győzelmünkben.

 - Általában ez történik mikor valaki ellenvarázslatot használ.

 - Mindig ilyen nagyszabású?

 - Nem, hiszen ennyi ereje nincsen senkinek sem az Erdőszellemen kívül.

 - Igaz. Pontosan hogyan jutunk haza?

 - Remélem az itteni Erdőszellem lesz oly kedves és szól Are-nak.

 - Biztosan.

  Nem válaszoltam rá, de nem nagyon hittem ebben.

 - Mindig kételkedsz, nem igaz Legort? - szólalt meg mellettem Are mire majdnem ugrottam egyet.

 - Hamar eljutott hozzád a hír. - jegyeztem meg keserűen.

 - Anna szólt nekem tudtán kívül. Ideje visszamennetek, Katret és Argot nem örült a távolléteteknek, de hamar végeztetek.

 - Hamar? Már több mint egy hete itt vagyunk! - vitatkoztam.

 - Minden világon máshogyan telik az idő. Nálunk csak két nap telt el.

  Döbbenten összenéztünk Annával. Két nap? Az nagyon kevés idő. Ennyire eltorzul az idő, ha egy másik világra érkezünk?

 - De ideje hazamennünk, hiszen ki kell pihenni az itteni fáradalmakat. - nevetett Are.

  Minden eltűnt körülöttünk. Mint amikor a mai nap folyamán a kürtőből az erdőszélre kerültem. Még beszélni szerettem volna Derenor-ral, feltéve ha túl élte a csatát. Gondolom megértik majd sietős távozásunk okát. Mikor újra feleszméltem a házamban voltam, a faluban ahonnan elvitt Are. Minden csendes volt és az ablakom helyén bevilágított a Hold. Hirtelen nagy fáradtság lett úrrá rajtam így szó szerint bedőltem az ágyamba. Majd holnap befoltozom a házamon éktelenkedő lukakat. Szerintem Argot nem fog hinni nekem, ha elmondom hova tűntem két napra.