*Anna szemszöge*
Hidegre ébredtem fel. Jobban magamra húztam a takarót ugyanis valamikor az éjszaka folyamán sikeresen félig lerúgtam magamról. Nem szoktam hozzá az ilyen nagy és vastag takarókhoz. Nálunk nincs szükség ilyen hatalmasokra. Itt viszont egyre jobban hűl az idő. Még mindig fáztam. Valaki megfogta a takaró szélét és a nyakamig húzta.
- Ha magad alá gyűröd akkor jobban melegít. - hallottam Legort hangját.
- Köszi a tanácsot, de már mindegy. - ültem fel és ásítottam egy hatalmasat.
- Szerzek nektek valamivel melegebb ruhát. - nézett rám a székről, ami az ideiglenes ágy mellett lett összerakva - Az öltözetetek enyhén szólva nyárias. Senki sem járna jól, ha megfáznátok.
- Megfázni? - döntöttem oldalra a fejemet - Csak eső után lehet, nem?
Erre Legort csak felnevetett.
- Nálatok eső után, itt viszont amint hűvösebbre hajlik az idő sokan megfáznak. - felállt - A ruháitok ujja általában a könyökötökig ér, a nadrág szára pedig ott fejeződik be, ahol a csizma kezdődik. Így hamar megbetegedtek. Ha tehetem elviszem hozzátok, de nagy eséllyel más fogja nektek odaadni a ruhákat.
- Legort, te aztán szeretsz gondoskodni rólunk. - mosolyogtam - Azonban hálás vagyok ezért. Ez számunkra teljesen idegen környezet és kultúra, bár vannak hasonlóságok mégis ismeretlen minden.
- Ti is sokat segítettetek. - felelte - Egyél valami meleget így reggel, mert a torkod hamarabb megérzi a hideget, mint hinnéd.
Utána kiment a sátorból. Visszagondolva úgy emlékszem nem egy sátorban aludtunk. Hogy keveredett ide? Mindegy is. Tegnap minden forgott körülöttem a fáradtság miatt, szóval lehet csak rosszul emlékszem. Át kellene öltöznöm, ezek a ruhák már több mint egy hete vannak rajtam. Egy váltás ruhánk van, mellesleg jelenleg mosni se tudunk gyakran, mert ilyen időben nem szárad meg olyan gyorsan. A táskámat egy kis kutakodás után megtaláltam. A váltásruhám eléggé meggyűrődött, de ezen kívül más baja nincs. Gyorsan átöltöztem. Felvettem a bőrpáncélt is, bár ma nem készülünk harcra, azonban így is plusz egy réteget jelent. A dolgaimat összepakoltam a táskába, igyekeztem rendet tenni. Bármikor kiadhatják a parancsot a tovább vonulásra akkor pedig sietni kell a sátor összeszedésével. Mikor végeztem a pakolással kimentem a friss levegőre. Megcsapott a hűvös szél. Átjárta minden egyes porcikámat. A ruháimon könnyen átfújt, a ruhaujjaimnál pedig egyenest a bőrömhöz férkőzött. A páncél valamennyire védett, de ahova nem ért el ott megfagytam. Igaza volt Legort-nak. Az orrom pár levegő vétel után teljesen áthűlt már alig éreztem a végén. A szakasztársaimat kerestem. A legközelebbi tűznél meg is találtam őket. Ugyanazzal a problémával küzdenek, mint jómagam. A fiúk mintha kissé jobban viselnék, de nem sokkal. Argot arra kért minket, ha nem feltétlenül muszáj ne váltsunk alakot. Nem szeretné, ha információk szivárognának ki rólunk. Megértem az álláspontját, de szerintem a megfagyás szélén állva nem nagyon fog érdekelni. Csatlakoztam a didergő társasághoz.
- Hogyan bírják ezt elviselni az itt élők? - morogta Lace miközben a tenyerét a tűz felé tartotta - Ma reggel is arra keltem, hogy lefagy a lábujjam, mert kilógott a takaró alól.
- A kérdés inkább az, ki a fene képes kidugni csak egy lábujját a takaró alól? - dörzsölte össze a tenyerét Enturin.
- Etron azt mondta kerít majd nekünk melegebb ruhákat. - szóltam közbe.
- Mikor mondta? - nézett rám Rignot.
- Fél órája. - gondolkodtam el - Bár szerintem siet, ugyanis miattam biztosan ő is fázik.
Valaki kiabálni kezdett a táborban. Nem értettük mit mond, így nem vettünk róla tudomást.
- Ha nem siet mindannyian ide fagyunk. - nézett a tűzre Rignot.
- Bárcsak otthon lennénk. - sóhajtott Enturin - Ott jó meleg van.
- Hagyd az ábrándozást. - vakkantott rá Lace - Csak rosszabb, ha a melegre gondolunk.
- Szerintem azt kiabálja, hogy Anna. - nézett a hang irányába Thalia.
- Nekem artikulálatlan üvöltésnek tűnik. - kerestem én is a hang forrását a szememmel.
- Megkérdezed Etron-t mi tart ilyen sokáig? - kérte Lace.
- Máris. - adtam be a derekamat.
Könnyedén megtaláltam, igaz elég közel vagyunk egymáshoz. Mintha kicsit ideges lenne.
- Bocs, hogy ezzel zaklatlak, de a ruhák ügyében jutottál valamire?
- Hidd el szívesebben foglalkozok azzal, mint amit most rám akarnak sózni.
- Szóval?
- Noren-nel elküldtem őket. Mondtam, hogy téged keressen.
- Akkor lehet tényleg ő üvöltözik itt a hátunk mögött. - gondolkodtam el.
- Nem beszéli a nyelveteket. Szóval nem vennék rá mérget.
- Thalia felfedezte az üvöltésben az Anna szót. Ennél könnyebben kimondható nevet ritkán talál az ember.
- Akkor lehet ő az.
- Mellesleg mit akarnak rád sózni?
- Felderítést. - zárta rövidre.
- Ezzel nem szokott bajod lenni. - jegyeztem meg - Mondd most mi változott?
- Dante-val és a fiával. - tette hozzá.
- Van fia? Nem tudtam róla.
- A fia örökli legnagyobb eséllyel a fővarázslói címet a családban.
- Úgy, mint te?
- Nem egészen. Az embereknél a család főágából az első szülött fiú lesz az, ha tehetséges, ha nem. A tündéknél az erő dönt. Mellesleg úgy tudom Dante nővérének pedig nincsen gyereke.
- Ez miért olyan fontos?
- Mert Dante fia nem olyan erős, ahogyan hallottam. Könnyedén ki lehet túrni az öröklésből.
- Hány éves?
- A fia? Tudtommal harminc körül jár. Még eléggé fiatal a tündék életkorához viszonyítva.
Hirtelen tüsszentettem egyet. Megint megéreztem a hideget.
- Megyek megkeresem Noren-t a ruhákkal. Vigyázz magadra és ne keveredj bajba!
- Nem lesz baj. Te siess, mert még a végén megfázol!
Még mindig óbégat azaz idegen. Mintha a nevem lenne. Felálltam a tűztől és a hang után mentem.
- Hová mész? - kérdezte Rignot.
- Lehet az hozta a ruhákat, aki kiabál.
- Szakasz, új feladat! - nézett körbe Rignot - Megtalálni azt a valakit, aki mindvégig a közelben ordibált. Lehetőleg emberi alakban maradjon mindenki.
Gyorsan szétszéledtünk. Kerestük a hangot, ami pár perce hallgatott el. Egyszer találkoztam vele, de hiába erőlködök nem emlékszem a szagára. Nehezebben fogom tudni megtalálni. Legalább az arcával tisztában vagyok. Valaki ordítani kezdett mellettem valami hihetetlen hangerővel. Gondolom újra a nevemet próbálta kiejteni. Futottam felé. Itt jobbra, ott balra, előttem egy sártócsa. Végül egy kevés rohangálás után megtaláltuk a hang forrását. Többen értünk oda elé. A férfi, akit közre fogtunk nem látszott zavarodottnak. Megköszörültem a torkomat, így rám figyelt.
- Noren? - kérdeztem.
Igyekeztem jobban kiejteni a nevét, mint ahogyan ő képes az enyémet. Erre azonnal felém fordult. Az arcát felismertem. Szóval tényleg ő az. Széles mosoly terült el az arcán. Belekezdett valamilyen szónoklatba, csak egy apró bökkenője volt az egésznek. Még mindig nem értem egy szavát se. Az egyik karjában lógtak valamilyen köpenyek, ruhák a másikkal pedig a rákönyökölt a vállamra. Lelöktem a könyökét magamról és a ruhákra mutattam. Nincs kedvem játszadozni vele miközben mi éppen halálra fagyunk. A kezében lévő ruhákra nézett, mintha nem tudná, hogyan kerültek hozzá. Fogta és átadta őket. Gyorsan megnéztem az egyiket. Egy sima köpeny. Nem sok, de legalább valami. Nyolc darab. Mindannyiunknak jut egy. Általában tizet kapunk.
- Ide! Mindenki kap egy hosszabb kabát-köpeny szerűséget! - néztem körbe.
Azonnal lerohantak. Mindenkinek adtam egyet. Tizon-nak éppenhogy jó volt, míg többen húztuk az alját a földön. Noren megvárta míg mindenki felveszi a magáét aztán intett. Szerintem követni kellene őt. Nem szeretem a mutogatós játékot. Egyszer félreértesz valamit és onnantól nincs megállás. A köpeny alját a csizmám szárába tűrtem, hátul emiatt fel kellett szakítanom különben az első lépésnél elesek. A derekamnál egy övvel erősítettem magamhoz így nem lebeg mindenfelé és nem zavar. Mindenki valamilyen módon személyre szabta aztán követtük Noren-t. Egy sátorhoz értünk, nagyobbnak tűnt mint a többi körülötte. Egy tünde ült előtte éppen a nyilait nézte át. Az érkezésünkre felénk pillantott és a nyilakat a tegezébe süllyesztette.
- Ti vagytok az alakváltók, akiknek ruha kellene? - kérdezte tőlem.
Szerencsére ő beszéli a nyelvünket.
- Igen, mi vagyunk.
Csak biccentett egyet, majd végig vizslatott minket.
- A lányok jöjjenek először. - mondta végül.
Bementünk a sátorba. Tele volt mindeféle tárggyal. Rozsdás fegyvertől elkezdve, a varró készleten át a faragott ládáig minden volt itt.
- Ezek honnan vannak? - lepődött meg Thalia.
- Miközben vonulunk át az egész országon sokszor mennek előre csapatok, vagy éppenséggel fedeznek és minden településen biztosítják, hogy ne támadjanak minket meg vonulás közben. A legtöbb inkább mondhatni lefizet, csak ne zsákmányoljunk semmit se tőlük és adnak számukra mindenféle fontos tárgyat. A zsákmányolás az emberek szokása, nekünk nincs szükségünk az emberek holmijára. Azonban Dante és Argot úgy döntött elfogadjuk őket, így lehet a faluban élők nyugodtabbak lesznek, mintsem náluk hagyjuk.
- Miért lennének nyugodtabbak, ha elvesszük tőlük? - kérdezte Ametiszt.
- Azt mondták, ha nem fogadnánk el ezeket, akkor az emberek úgy érezhetik bármikor rájuk támadhatunk. Így kicsit megnyugodnak, mert mondhatni adtak valamit, ami miatt már nem akarjuk kifosztani őket.
- Értem. - gondolkodott el - De ezeket nehéz cipelni. Mármint csak plusz terhet jelentenek.
- Ha tovább megyünk egy területről akkor visszaadjuk a faluknak, azt a részét a dolgaiknak, amiket nem használtunk fel. Nos, akkor ruhák. - fordult a sátor belseje felé a tünde.
Biztosan elindult az egyik irányba, ahol csak ládák álltak. Felnyitotta az egyik tetejét, majd vissza is csukta. A haramdik ládában úgy tűnt megtalálta azt, amit keresett. Kiemelt egy kopott, régebben piros, most fakó hosszúujjú felsőt. Ott tartogatta közben még a ládába nézett.
- Na, nem jöttök? - nézett ránk.
Lace mozdult elsőként elvette a pirosas felsőt, majd utána rögtön kapott egy hosszú szárú nadrágot is.
- Átöltözésre való hely akad itt bőven. - mutatott körbe a zegzugos sátorra - Ha még kellene ruha csak keressetek fel ismét.
Nekem egy szürkés felső jutott, és egy térdnél kicsit kopottas nadrág. Azt mondta a tünde bármit használhatunk a sátorban, ezért többünk is elkezdte megfoltozni az újonnan kapott ruhadarabjait. Bár nem vastag az anyag mégis sokkal jobban éreztem benne magamat. Miután mindennel végeztünk kimentünk a sátorból.
- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte Enturin - Ide fagytam mire végeztetek.
- Inkább menj be a sátorba mielőtt elfogy a ruha. - felelte Thalia.
Nem kellett tovább győzködni őket. Bár szeretik hangoztatni mennyire bírják a hideget, ez már számukra se annyira tűrhető.
- Fogadjunk, hogy kell majd a segítségünk. - nézett utánuk Lace.
- Miből gondolod? - kérdeztem.
- Használt ruhákat kaptunk, így varrnunk is kellett. Hacsak nem veszik fel őket szaggatottan, akkor megpróbálják megvarrni előtte. Bár ahogyan Enturin varró tudását ismerem. Előbb varrja össze a nadrágszárakat mintsem a foltot.
Erre mindannyian felnevettünk. Noren itt várt ránk a sátor előtt. Gondolom szeretne még valamit. Elég feltűnően unatkozott. Mi nemigazán vettünk róla tudomást, ha meg is szólalna se értenénk semmit se. A hosszú ujjú volt legalul, arra vettem fel a rövidebb ujjú felsőmet, aztán pedig rá az alkar védőket, majd a páncél többi részét. A nadrágnál viszont fordítva cselekedtem, mert a hosszabb szárú bővebb volt, mint ami nekem kellene, így befért alá a rövid szárú. Emiatt egy kicsit buggyos a nadrágom a csizmám felett, de egyre kevésbé kezd érdekelni a kinézetem. Cserébe nem fázom, mint előtte.
- Vigyázz! Éppen összevarrod a nadrágot az ingujjal. - hallottuk a tünde hangját a sátorból.
Sokatmondóan egymásra pillantottunk mi lányok és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
- Nem akartok segíteni? - kérdezte Rignot.
- Ennyire nem megy a varrás? - jutott szóhoz először Ametiszt.
Erre nem kaptunk választ.
- A mai kaját viszont ti intézitek! - állt elő a javsalattal Lace.
- Rendben! - hallottuk Enturin hangját.
- Akkor bemegyünk! - lépett be azonnal Thalia.
Tizon ruháival kellett a legtöbbet foglalkoznunk, mert ahhoz hozzá kellett még egy kicsit toldani, mert neki minden ruha kicsi volt. Enturin összevarrt ruháit nagy nehezen kiszabadítottuk, ugyanis hiába nem tud varrni, azért ereje van, szóval jó szorosak lettek az öltései. Jó egy órát elszöszmötöltünk a fiúk ruháival. Miután készen lettünk kimentünk hadd próbálják fel őket.
- Szóval lányok, mit együnk ma? - fordult felénk Lace - Nekem ma valami sült szárnyashoz és zöldséghez van kedvem.
- Ahogyan a fiúkat és a főzéséi módszerüket ismerem akkor örüljünk, ha összedobnak egy sima pörköltet és szereznek valahonnan hozzá valami kenyérszerűséget.
- Ne, Anna, ne! - rázta a fejét Lace - Ne törd össze ilyen gyorsan az álmaimat!
Hirtelen rossz érzés lett úrrá rajtam. Talán Legort-nak mégse kellett volna elvállalnia azt a feladatot, amiről mesélt nekem. A fiúk nem sokkal ezután kijöttek a sátorból a tündével együtt. Noren végig nézett rajtunk majd megint intett. Szóval még nem fejeződött be a dolga velünk. Követtük, nem-igen volt más választásunk. Sok-sok kavarodás után egy nagy sátornál kötöttünk ki. Ez másképp volt nagy sátor, mint az előző. Az csak azért volt nagy, mert itt-ott kibővítették egy-egy másikkal. Olyan kis otthonos, már kicsit vihar vert darab volt. Ez viszont pont az ellenkezője. Egy lyuk vagy szakadás nem volt rajta, nemhogy folt. Mellesleg több őr is állt előtte. Noren felénk fodult és felmutatta egy ujját. Csak egyikünk mehet be közülünk. Mindannyian azonnal Rig-re pillantottunk. Ilyen helyzetekben mindig őt választjuk. Előre lépett és bement a sátorba. Noren csak a sátor bejáratáig kísérte. Nem ment be. Kíváncsi vagyok mi folyhat bent, de ha még Noren se megy be, akkor bizonyára van odabent valaki, akit tisztel és van odabent valaki, akit tisztel akkor jobb nem háborgatni a helyet.
- Ti hogyan varrtok ilyen jól? - kérdezte Enturin megtörve a csendet - Még a ruhaujjam végét is könnyen beszegtétek.
- Még a sereg előtti suliban tanították minden lánynak a varrás alapjait. - felelte unottan Lace - Ahány ruhát ott varrnunk kellett, szégyen lenne ránk nézve, ha egy kis toldás vagy foltozás kifogna rajtunk. Ha jól emlékszem a fiúk akkor barkácsolást tanultak.
- Ó tényleg. - kapott a fejéhez Enturin - Már kezdtem megfeledkezni róla.
- Még egy éve se vagyunk kadétok. - jegyezte meg Endrees - Nem is értem hogyan lehetsz viszonylag jó tanuló ilyen lyukacsos memóriával.
- Tapasztalat barátom, tapasztalat. - verte hátba Endrees-t Enturin - Minden csak a rutinon és az éveken múlik.
- A tapasztalat meg az évek, mi? - nézett rá rosszallóan Endrees - Nem az éjfél utáni magolások. Á dehogy.
Minden szem Enturin-ra szegeződött.
- Szóval te vagy az, aki mindig motyog az éjszaka közepén. - jegyezte meg Thalia - Már kezdtem azt hinni szellemünk van.
- Hogyan a jó életbe látsz bármit is vaksötétben? - kérdezte Tizon, aki most szólalt meg először.
- Kimegy az ablak alá. A közelünkben vagy egy lámpa, az alatt tanul. - adott választ helyette Endrees.
- Mi vagy te? Titokban kutatsz utánam vagy mi a szösz? - támadt rá játékbólt Endrees-re Enturin.
- Igazából már én is észrevettem. - mondta unottan Lace - Éjsötét többször felriadt rád. Már párszor le akartam szedni miatta a fejedet, de az álom hamarabb elnyomott.
- Én éjszaka inkább aludtam, mintsem ilyenekre felfigyeljek. - kotyogtam közbe.
- Igen, halljuk. - jött egyszerre a válasz.
- Nem horkolsz, hanem rem hangosan szuszogsz. - fejtette ki Lace.
- Már volt, hogy felébredtem rá. - emlékezett vissza Thalia is.
- De az sokkal félelmetesebb, amikor hirtelen abbahagyod. - borzongott meg Enturin - Valahogy megérzed vagy tudom is én, de mikor abbahagyod valaki elsétál az ajtó vagy az ablak előtt.
Csak idegesen nevettem. Nem tudtam, hogy álmomban szuszogok. Jobb előbb megtudni, mint később. Ekkor meglibbent a sátor ajtaja és kilépett rajta Rignot. Kicsit gondterheltnek tűnt. Majdnem neki ment Tizon-nak miközben felénk tartott.
- Mi történt? - kérdezte azonnal Thalia.
- Fél óra múlva tovább indulunk. - nézett ránk sokat mondóan - Mi fogjuk védeni a tábor hátsó részét. Azt mondták az itt élők viszonylag nyugodtak, nem mellesleg alig vannak páran.
- Ha csak ennyiről volt szó, miért nézel ki úgy, mint akinek egy halálos ítéletet kell leszerveznie?
- Nem csak Argot volt ott, hanem egy ember is. Amint megláttam kivert tőle a víz. Nem szólalt meg, de egyfolytában figyelt engem, mintha elemezne.
- Az már valami, ha már Rignot is rosszul érzi magát a közelében. - nézett a sátor felé Enturin.
- Induljunk és szedjük össze a sátrainkat. - szedte össze magát Rignot - Merko és egy csapat tünde van még velünk a hátsó őrségben. Nála kell jelentkeznünk.
Egy ideig együtt mentünk majd leszakadtam tőlük. Már félig összekészítettem a tovább indulásra a sátrat, szóval szerencsémre nincs sok dolgom vele. Az a rossz érzés, ami egyszer nem rég elkapott megint visszajött. Kicsit olyan, mint mikor elkaptak a Kívülállók. Azelőtt is volt egy hasonló benyomásom. Mondjuk ez a benyomás most Legort miatt van. Nem kell féltenem, meg tudja ő oldani. Bár hiába gondolok erre egyre inkább aggódok érte. Már éppen megkérdeztem volna tőle nem-e akar inkább a táborban maradni, de gyorsan lebeszéltem magamat róla. Jelenleg ő katona, csak úgy, mint én és a szakaszom. Nem ellenkezhet egy feljebbvalója utasításával csak azért, mert nem tetszik neki a feladat.
- Anna, jól vagy? - jött be a sátorba Lace.
- Persze, miért?
- Csak te vagy az utolsó, aki nem készült még el. - felelte - Segítsek?
- Igen, kérlek. - sóhajtottam - A dolgaim nagy része össze van pár pakolva csak a sátrat kell összeszedni.
Már a sátor összehajtásánál jártunk, mikor Enturin is megjelent Endrees-szel. Kiderült Enturin is hasonlóan hozzám sokat késett, de mégis előbb végeztek nálam szóval jöttek segíteni cipekedni. A szakaszom az összes holmiját egy szekérre pakolta. Arra a szekérre még sok minden került azokon kívül. Nem csak sátrak voltak, hanem egyéb dolgok is, amiket nekünk kellett összeszedni. A megtelt szekereket a főcsapattal előre küldtük pár üressel pedig hátul maradtunk, hogy a hátramaradt, elmaradt szükséges tárgyakat még össze tudjuk szedni. Éppene gy ilyen pakolásnál találtuk meg Merko-t és Alton-t. Ahogyan láttam éppen összeírják mit tesznek a szekérbe. Rignot ment oda jelentkezni. Már fél órája itt dolgozunk, de csak most találtunk Merko-ra, így csak most tudtunk nála jelentkezni. Tovább pakoltunk, míg Rignot és Merko beszélgettek. Pár percen belül Rignot vissza is ért.
- A pakolás nem a mi dolgunk. - jött mellénk - Nekünk őrt kell állnunk. Nem lenne jó, ha őket hirtelen megtámadnák.
- Ki hol fog és kivel? - kérdezte azonnal Thalia.
- Ezt ránk bízza.
- Kitaláltad már vagy együtt döntünk? - tettem fel a kérdést.
- Már kitaláltam. Tizon, Lace és Ametiszt véd minket keletről, ahogyan Merko mondta arrafelé több emberlakta település fekszik. Északról igazából csak az állatokra kell figyelni, de mégis ki tudja mit terveznek az emberek ott Endrees és Enturin fog figyelni. A déli rész újra veszélyesebb oda Thalia-val ketten megyünk. Anna itt marad Merko közelében. Létre tudsz hozni egy telepatikus kapcsolatot? Elég egy gyenge is, csak tudjuk egymást azonnal értesíteni, ha netán valami baj van.
- Folyamatosan nem tudnám fentartani, de azt elvállalom, hogy öt percenként egy percre létrehozok egy ilyet. Ezen felül figyelnélek titeket, így bár a gondolataiktokat nem látom, de észreveszem ha valaki veszélyt észlel. Így megfelel?
- Igen. Azért is maradsz itt. Sok energiádba fog kerülni, így pedig sokkal nehezebben harcolnál bármiféle baj esetén. Emiatt nem engedhetlek téged semmiféle harc közelébe.
- Értem. Maradok.
Mielőtt mindenki szétszéledt volna azelőtt gyorsan egy apró lenyomatot hagytam az elméjükben. Ennek a segítségével könnyebben megtalálom őket. Míg ők az őrhelyük felé igyekeztem figyeltem. Mikor nagyjából mindenki elérte a megfelelő helyet próbaképp megnyitottam egy hálószerű kapcsolatot.
- Mindenki hall? - kérdeztem.
- Igen. - jött mindenhonnan a felelet.
- Mindenki a helyén van, ahogyan érzékeltem. Akkor majd öt perc múlva újra. - köszöntem el tőlük.
Igaza volt Rignot-nak. Míg fen tartottam ezt a hálót nem érzékeltem a külvilágot. Nagy veszélyben lennék, ha szintén beosztott volna egy őrhelyre. Merko-hoz mentem.
- Miben tudok segíteni?
- Az őrséget bíztam rátok. - fel sem nézett a szekérből, aminek a tartalmát diktálta Alton-nak - Biztos van oka, amiért itt maradtál. Nem szeretném, he elterelődne a figyelmed a munkádról és emiatt rosszul végeznéd azt, amit a szakasz rád bízott.
Ezt jól megkaptam. Pedig csak segíteni szerettem volna. Az egyik félig megrakott szekérre ültem és figyeltem a tájat. Hosszú lesz ez a mai nap.
*Legort szemszöge*
- Mégis miért én menjek Dante-val felderíteni az elméletileg lakatlan falut?! - háborodtam fel Argot kérésén.
- Úgy hallottuk több emberi varázsló, nagy eséllyel Entera hű szolgái húzták meg magukat ott. Jelenleg ti ketten vagytok a legerősebbek, ha varázslatról van szó. Biztosra kell mennünk, ezért mentek hárman oda.
- Ki lesz a haradik szerencsés? - kérdeztem gúnyosan.
- Dante fia. Eldor-nak hívják. Ő a Spes család fővarázsló címének az örököse.
- Ezzel csak jobban elvetted a kedvemet ettől az egésztől. - sóhajtottam.
- Etron, már ezt párszor megvitattuk. - jött be Belenior a sátorba - Ha Argot ad valamilyen parancsot, azt te úgy veszed, mintha én adtam volna.
- Nem mintha nem venném úgy, csak ő legalább ad valami logikus indokot a parancsaihoz, ha kérem.
- Emberi alakodban nagyon szeretsz feleselni. - fogta a fejét Belenior - Lehetőleg mással ezt ne játszd el, különben magam mellett kellene, hogy tartasalak, amíg újra nem lesz megfelelő a modorod.
Erre csak nyeltem egyet. A maga mellett tartás nem éppen olyan kellemes. Teljesen megszűnik akkor a szabadságom és sokkal könnyebben kerülhetek még nagyobb büntetésbe.
- Úgy látom megértetted. - nyugtázta egy pillantással Belenior.
- Kapsz húsz percet. Ezalatt szedj össze mindent, amire szükséged lehet. Utána keresd meg Dante-t. A falu felé fog tartani, szóval ha nagyon elkerülnétek egymást a faluban így is úgy is találkoznátok, de örülnék, ha már eleve egyszerre érnétek oda.
- Értettem.
Ezzel magukra hagytam őket. Nincs kedvem ehhez az egészhez, azonban nem mondhatok túlzottan ellent. Ha megteszem majd egy hónapig nem tehetem ki a lábamat az erődből. Nem mellesleg folyamatos felügyelet alatt lennék. A jegyzetfüzetemet, egy rövid és egy hosszú tőrt tettem el elsőre. Valamiért azonban megakadt a szemem az íjamon. Általában csak tündeként használom. Végtére is nem árt, ha nálam van. Azt is feltettem az övemre. Szerintem az övem kezdi kitenni a súlyom egy jelentős részét. Elindultam a falu felé. A táborban soha nem találkoznánk, szóval majd az úton biztosan felbukkannak valamikor. Az út mellett volt egy fa, viszonylag fiatal. A törzse vékony, levelei pedig már lehullottak. Egy tünde ült alatta és olvasott. Nem Dante az, lehet a fiához van szerencsém.
- Valakire vársz? - szólítottam meg.
Hirtelen kapta fel a fejét a könyvből. Egyáltalán nem vette észre a jelenlétemet, pedig most nem is takarom el a fővarázslói Pecsétet. Nincs érzéke a mágiához.
- Igen. - felelte - Spes Eldor vagyok.
Kezet ráztam vele, közben ő folyamatosan mosolygott. Biztosan nem vett részt eddig komoly ütközetben. Nagy eséllyel eddig csak tanult. Nem éppen jó, ha ennyire tapasztalatlan a harcmezőn. Rögtön varázsló ellen küldeni nem tartozik a szerencsés emberek közé. Mondjuk Dante egész ügyes. Csak ő ne legyen útban.
- Falto Etron. - morogtam - Nekem kell elkísérnem titeket.
Nem mondott erre semmit. Valamin nagyon elgondolkodott. Hirtelen felcsillant a szeme.
- Nem Falto Etron-nak hívták Entera szeretőjét? - kérdezte mosolyogva, mintha megfejtett volna egy hatalmas titkot.
- De. - feleltem röviden.
Nem akartam hosszabb magyarázatot fűzni hozzá.
- Ha Entera ellensége vagy, miért hordod a szeretője nevét? - tudakolózott tovább.
- Nincs beleszólásom a név választásba. - mordultam, közben leültem a földre, távolabb a tündétől.
Hogyan képes rögtön egy kellemetlen témát felhozni az első találkozásnál? Szerintem nagy tehetsége van ehhez, bár emiatt sokszor el lesz verve, ha sokáig szándékozik emberek között maradni.
- Azért képes lennél a névváltoztatásra. - jegyezte meg.
- Nem váltanánk témát? Vagy van egy jobb ötletem, ne szólj hozzám. Nincs kedvem kísérgetni két tündét egy emberi varázsló ellen, de Argot és Belenior is rám parancsolt szóval nincs más választásom. - próbáltam minél hamarabb lekoptatni.
- Nekem azt mondták a Nitens család fővarázslója jön velünk. - döntötte oldalra a fejét.
Úgy viselkedik, mint egy tizenötéves kölyök.
- Nem érzékeled a Pecsétet? - sandítottam rá.
Összehúzótt szemmel méregetett engem. Egyszer csak kivirult az arca és csillogni kezdett a szeme.
- Te vagy a Nitensek fővarázslója!
Kezdem érteni, miért nem henceg Dante a fiával. Bár lehet csak az érzékelése nem olyan jó.
- Akkor te Nitens Marina fia vagy. - jelentette ki.
- Igen, az vagyok. - mondtam unottan.
- Úgy tudom anyádat Entera kivégeztette. Nehéz lehetett.
Esküszöm, szerintem ez direkt válogat a legrosszabb témák között, amiről velem beszélni lehet.
- Megtennéd, hogy nem szólalsz meg többet? - néztem rá - A saját érdekedben.
Szerintem megértette a célzást, ugyanis inkább visszabújt a könyvébe. Felsóhajtotta, végre egy kis csönd. Markus mellett elszokik az ember a beszédes egyénektől. Úgy viselkedik, mint Noren alkonyatkor, akkor ő úgy fel tud lelkesülni minden kis munka miatt, mint soha máskor. Megtnultam őt elkerülni ilyenkor.
- Értesz a varázsláshoz? - szólalt meg Eldor újra.
- Igen értek. - feleltem halkan, mintha félálomban lennék.
- Akkor ezt megtudnán nézni? - nyomta az előbi könyvet az orrom alá.
A kíváncsiságom győzedelmeskedett a mogorva hangulatom felett, így megnéztem, mit akar mutatni nekem. Csak döbbentem bámultam azt a két oldalt, ahol ki volt nyitva a könyv. Ez egy eléggé bonyolult varázslatnak a rajza. A minták alapján féltükör varázslat lehet. A támadás egy részét visszaveri, míg a másik részét elnyeli és a saját erejéhez adja. Hasznosak ezek a varázslatok, csak sok energiába kerülnek és feltűnőke. Könnyen eszre lehet venni, ha valaki egy ilyet használ. Egy tapasztaltabb varázsló se próbálkozik majd nála közvetlen varázslattal. A fizikai támadásokat pedig általában nem védik ki. Azonban ezen, mintha pár hátrányát kijavította volna. Ha így használnánk, akkor nem lenne feltűnő, csak egy egyszerű pajzsvarázslatnak tűnne, azonban a fentartása még így is nagyon sok energiát igényel. Ha három tapasztaltabb varázsló összeállna, akkor lenne esélyük ezt komolyabban használni.
- Mit szeretnél, mit mondjak róla? - kérdeztem.
- Amit gondolsz. Jó-e, rossz-e, valami lehetetlen, logikai hiba és hasonlók.
Ezt az ábrát egy képzett fővarázsló is nehezen rakta volna össze és biztosan kellett volna hozzá minimum három másik könyv és egy tucat ábra. Meg persze jó sok idő.
- Egy személy számára nem praktikus. Lehet használni, csak sok energiát igényel. Ha megfelelően ki szeretnéd használni az erejét akkor legalább három varázsló kell. - nyújtottam neki vissza - Mellesleg nem kell három zavaró varázslatot beleszőnöd, különben az lesz túl feltűnő. Az óvatosabbak, ha érzékelik akkor nem támadnak közvetlenül.
- Köszönöm! - amint elvette tőlem azonnal elkezdte javítani.
Nem használt könyvet, vagy bármi mást, amiben az ábrák vagy a varázslatok lennének. Mindent fejből csinált. Nem lehet megjegyezni ennyi varázslatot, ilyen biztosan nincs.
- Mikor készítetted ezt? - kérdeztem érdektelen sítulsban, pedig nagyon is érdekelt a válasza.
- Csak most várakozás közben kezdtem bele. - felelt, de továbbra is az ábrával vesződött.
Erre nem mondtam semmit se. Nekem minimum egy nap kellene, egy hasonló ábra elkészítéséhez. Mikor csak pajzsokat kombináltam nem volt baj, de itt mind támadó, mind pajzs és még zavaró varázslat is van. Ennyifélébő kiválogatni melyik a megfelelő az adott varázslathoz, szinte lehetetlen vállakozás. Ő pedig fejben pár perc alatt összerakott egyet. Nem hülye ez a srác. Akkor mi volt ez a beszélgetés az elején? Rásandítottam. Az arca komoly volt és pislogás nélkül a lapot figyelte. A ceruzája vége a szájánál volt, az ajkait összepréselte gondolkodás közben. Pont az ellentéte a pár perccel ezelőtti énjének.
- Mi volt ez pár perccel ezelőtt? - kérdeztem halkan, de biztos voltam benne, hogy hallja.
- Hogy érted? - a hangja éles volt, mint akit idegesít a kérdés.
- Direkt hoztad fel azokat a témákat. Miért? Apád kért meg rá? - váltam gyanakvóvá.
- Nem. Kíváncsi voltam miként reagálsz. - jött a válasz - Viszonylag hidegvérű vagy. Más már biztosan megütött volna.
- Mit érsz ezzel az információval?
- Csak kíváncsi voltam. Nem mellesleg érdekelt milyen egy emberi fővarázsló.
- Az ábra is a kíváncsiságod része volt?
- Nem ez az első, amit készítek. A legtöbbet megmutattam az apámnak is, azonban ő általában nem talál bennük kivetni valót. Először mutatom meg másnak is. Azonnal átláttad a szerkezetét, ami elég érdekes, hiszen apámnak is percek kellenek hozzá. Szóval hogyan kell kijavítni?
- Nem rágom a szádba. Már elmontam a véleményemet a változtatást te csinálod, már ha akarod. - vontam vállat.
Érdekes. Mégis csak van érzéke a mágiához, esetleg annyit gyakorolta a varázslat készítést, mint senki más. Jó színész képes volt megtéveszteni az első percekben. Direkt felidegesített és hagytam neki. Sokkal hidegebb fejjell kell gondolkodnom a közelében. Szerintem, ha meg is tervezi ezeket nem tudja használni őket. Lehet ezért készít ilyen nehezeket, mert nem tudja kiszámítani mennyi energia kell hozzájuk.
- Így jobb? - nyújtotta át újfent a füzetet.
Elvettem tőle. Azonnal találtam egy hibát, bár az elképzelés megfelelő lett volna.
- Egy összetett varázslattal váltanád ki a három zavaró varázslatot? - kérdeztem.
- Baj?
- Nehéz az elkészítése. Sokan egy bonyolultabbal sem boldogulnak, nemhogy kettővel. Nem mellesleg rosszul kapcsoltad össze őket. Energetikailag megfelelő lenne, azonban most túl bonyolult. Az összekapcsolódási pontoknál pedig túl sebezehtő a varázslat könnyedén darabjaira eshet. - adtam vissza - Az alap elgondolás jó volt, csupán annyit mondtam a három helyett elég egy is.
- Ha megfelelően elkészítem létrehozod majd? Látni szeretném élőben. - kérte miközben visszavette a füzetét.
- Nem akarok elfáradni még a feladatunk előtt. - feleltem egyszerűen.
- Ez egy nem?
- Igen.
- Akkor egy igen?
- Nem fogom azt létrehozni. Mondtam három varázsló lenne rá képes nem pedig egy. - fogtam a fejemet.
- Ha sikerül úgy átformálnom, hogy egy varázsló is elkészíthesse, megteszed?
- Rendben, megteszem. De nem fogok az átformálásban segíteni. - kötöttem ki.
Nem fog neki sikerülni. Mivel az erejét ritkán használja nem tudja mihez mennyi energia kell a gyakorlatban. Már éppen elindultam volna megkeresni Dante-t, azonban pont megláttam, így nyugton maradtam. Megékezvén végigmért minket Dante.
- Gondolom Argot tájékoztatott titeket, miszerint a faluban az Adinni család feje és még jó pár tagja fészkelte be magát. Elég erősek támadások terén szóval nem hagyhatjuk figyelmen kívül őket.
- Mintha Argot elfelejtette volna ezt az apróságot megemlíteni. - jegyeztem meg - Nem tetszik ez nekem.
- Mindannyian gyanúsnak találjuk, ezért is megyünk hárman ebből ketten fővarázslók.
- A biztonság kedvéért Noren-t is magunkkal kellene vinnünk. Bár nem erős varázsló eléggé ért a mágia és a fizikai támadás keveréséhez.
- Kiszámíthatatlan és ti ketten úgy sem fértek meg egy csapatban. Tudtommal egymás ellentétei vagytok.
- Akkor ha nem bánod kimondom nyíltan mit gondolok erről a helyzetről. - álltam fel és Dante szemébe néztem.
- Rendben, hallgatunk.
- Ez egy csapda. - mondtam azonnal körítés nélkül - A múltkori Tanács óta bebizonyosodott, hogy az Adinni család támogatja Entera-t. Nekem jelentenem kellett az ott történtekről így ezt is elmondtam. Nem véletlenül találtunk rájuk pont itt és pont most. Nagyon óvatosnak kell lennünk.
- Mindannyian sejtjük, hogy ez egy csapda. Nagy eséllyel kettőnknek. Mivel te lettél megbízva Entera erejének az elvételével, ha meghalsz nincs olyan, aki átvenné a helyedet. Nekem pedig problémás a képességem, nem igazán tud ellene védekezni, ha pedig az erejét elzárnánk egy kis időre biztosan nagy előnyt jelentene számunkra a jövőre nézve.
- Szóval tálcán nyújtjuk át neki megunkat. - motyogtam.
- Nem bízhatjuk másra. Az Adinni család támadásait rajtad kívül más nemigazán tudja kivédeni. Induljunk még naplemente előtt szeretnék végezni.
- Mintha mi késtünk volna. - jegyeztem meg, de követtem.
A fia szó nélkül sétált apja mellett. Így hátulról nézve tényleg hasonlítanak valamelyest egymásra. Ugyanaz a büszke járás, a magasság is megegyezik. Dante-nak kicsit sötétebb a haja, míg a fiának világosabb. Nem mellelseg látszik Dante milyen régóta vív háborút, míg a fia azalatt tanult és a könyveket bújta. Szerintem Eldor csak útban lesz, de inkább nem említem meg ezt. A fiú megmutatta az apjának is a vázlatot, aki átvette a könyvet és csak hümmögéssel jelezte tetszését. Mikor visszaadta mondott is valamit, de azt nem értettem ugyanis túlságosan halkan mondta. A falu határához érve megálltunk.
- A védelmet rád bízom. - nézett rám - A támadást pedig elintézem.
- Rendben. Hol húzzam fel a pajzsot?
- Egy kezdetleges legyen rajtunk már belépésnél. Amikor ránk támadnak akkor az erősebbet hozd létre körülöttünk.
- Értettem.
Vártak rám egy kicsit, míg egy rugalmasabb, de erős pajzsot tettem rájuk. Még hozzájuk is kötöttem, hogy ne az én erőmet szívják. Ha még nem si sikerülne a terv akkor legalább egy közepes védelem alatt fognak állni. Előrenyúltam az elmémmel. Ugyanis azt terveztem feltérképezem a helyet, megnézem ki hol áll és úgy igazodunk. Rögtön az első ház takarásában ketten várakoznak, de ők nem varázslók.
- Ketten jobbról fognak jönni, fegyveresek, de nem varázslók. Míg támadnk létrehozok egy erősebb pajzsot, szerintem terveznek valamit. - mondtam tündéül Dante-nak, így lehet nem értette az a két illető, akiről beszéltem.
Beléptünk a faluba. Azonnal elkezdtem a pajzs felállítását, de akkor hirtelen érzékeltem valamit. Egy nagy erős támadó varázslat onnnan, ahonnan jöttünk. Valaki volt mögöttünk? Nem érzékeltem senkit se. Ha ennyire képesek elrejteni a jelentlétüket, akkot a telepátiámnak nem veszem most nagy hasznát. Nem egy körülölelő pajzsot hoztam létre, hanem inkább egy akadályt a támadó varázslat elé.
- Maradjatok mögöttem! - kiáltottam.
Az a két katona csak csali volt, szerencsére még tudtam váltani a két pajzs elkészítése között, viszont nem védek akkora terültetet. Dante visszaugrott a két katona elől. Még pont időben, ugyanis a támadó varázslat, bár meberként láthatatlan az ereje érződik. Körülöttünk megrepedt a föld, a ház ledőlt, pedig épphogy csak súrolta a varázslat. A két ember pedig messzire elröpült. Bár szerintem már nem fogják megérni a becsapódás okozta fájdalmat. A saját páncéljuk morzsolta össze őket, mert azok behorpadtak, vagyis majdnem egy csíkká vasalódtak a varázslatnak köszönhetően. Kicsit engem is hátrtolt az erő, de ezenkívül nem történt semmi sem. Ebbe nem adta bele a teljes erejét. Több varázslatot nem érzékeltem. Csak egy jelzés lett volna? Végtére is most már nem tudunk elmeneklni ezen az útvonalon. Jobban megerőltettem az elmémet, nem szeretek vakon mozogni egy csatatéren.
- Ne vesződj vele. - szólt rám Dante - Szerintem körbe kerítették a falut, sehol se jutnánk ki.
- Mit tegyünk? - sandítottam hátra, közben felkészültem egy pajzs létrehozására.
- Menjünk bele a játékukba. Más lehetőségünk nincs.
- Szemtől szembeni harc? Nem olyan jó ötlet.
- A falu minket is megvédhet, nem csak őket. Vagy tudsz jobbat?
Nem hívhatunk ide senkit se. A normális embereknek esélyük sincs a mágia ellen, nálunk erősebb varázsló pedig nem tartózkodik a seregben. Akárhogy is nekünk kell elintézni ezt.
- Mennyire tudsz varázsolni? - fordultam Eldor felé.
- Csak a bonyolultabbakat nem tudom létrehozni. - felelte.
- Add a füzetedet!
Gyorsan kikaptam a kezéből és fejből lerajzoltam egy erős pajzsát a Nitenseknek, amit még a nem túl bonyolultak közé lehet sorolni.
- Ezt létre tudod hozni? - mutattam neki.
- I-Igen. - illetődött meg.
- Ha bármi történne velem, akkor azonnal húzd fel magad és Dante köré.
Csak bólogatott. Elindultunk a falu közepe felé. Bármi is lesz ott fog megtörténni. Most én mentem elől magam előtt egy alig érzékelhető mégis erős pajzsot tartva. A meglepetés támadások ha nem is teljesen kivédve, de fel lesznek kicsit fogva. A két Spes mögöttem lépdelt ők is figyelték a környezetüket. Az Adinni varázslatok ellen elég lesz az a pajzs, amit Eldor-nak adtam. Azonban mióta beléptünk ide nagyon baljós előérzetem van. Szerintem elsz itt egy meglepetés vendég. Mielőtt kiléptem a házak közül vettem egy mély lélegzetet. Mindenre fel kell készülnöm, bármi megtörténhet. Kiléptem és azonnal szinte három átok egyszerre jött felém. A pajzsot megerősítettem így az szerencsére felfogta mindet. Azonnal futni kezdtem, mert még mellőlem is érzéekltem varázslatokat. Ha pajzzsal nem, mozgással kivédehetem őket. A házak mellett futottam, úgy terveztem majd befordulok az egyik mellett és kicsit meghúzom magamat. Hirtelen egy fegyveres pattant elém a semmiből. Kétkezes kardjával felém suhintott. Elkerültem az egyébként lefejező csapást, így viszont meg kellett állnom. Pajzsot húztam fel magam mellé így a következő átkot tompítani tudtam, míg a fegyverest telibe kapta. Viszont engem is a mögöttem lévő háznak vágott. Biztosan látszani fog a helye. Ezt biztosan Entera tervelte ki. Nehéz olyan pajzsot felállítani, ami egyszerre véd a mágiától és a fizikai támadástól. Újra futni kezdtem. Minél hamarabb keresnem kell egy helyet, ahonnan visszatámadhatok. A varázslókat nem látom, annyi időm pedig nincs, hogy telepátiával keresgéljek. Marad a színlátás. Így viszont nem fogom annyira jól látni a környezetemet. Nem baj, ha már legalább egy célpontot látok akkor tudok majd támadni is. Igyekeztem valamennyire memorizálni a környezetemet, majd pislogtam egyet. Ez sajnos kell ahhoz, hogy átváltsak színlátásra. Teljesen megváltozott a táj. Minden fehéres és szürkés. Tejes szürke? Talán ez lenne a legmegfelelőbb. Na meg persze a homályt is hozzá kell vennem. Csak úgy virítottak a színes foltok a sok szürkeség között. Látom a varázslókat és meglepődésemre a varázslatokat is tisztán ki tudom venni. Látom miként rajzolják meg őket és a szavakat is látom, mintha azok is a kép része lenne. Örülök, hogy Entera-nak nincs ilyen képessége. Sokkal könnyebben el tudta volna venni más családok tudását. Megjegyeztem a helyüket. Visszaváltottam a normális, már megszokott látásomra. Kevesen múlott, hogy ne egy házba szaladjak bele rögtön.
- Figyelj jobban a környezetedre! - hallottam Dante hangját, aki a fia által fentartott pajzs mögül keresi a varázslókat és veri vissza a támadásaik egy részét.
Ha Dante látná őket akkor könnyedén elvehetné az erejüket, lehet miatta és nem miattam váltak láthatatlanná. Valami mást is láttam. Egy varázsló se támadt rám, pedig nyíl egynesen futottam, könnyű célpont voltam. Miért nem támadtak? Elértem az első helyet, ahol láttam egy varázslót. Ilyen közelről már telepátiával is érzékelem. Nem akarom megölni. Egy szabály a varázslócsaládok között, miszerint nem ölhetjük meg egymást, hacsak nem egy élet-halál párbajról van szó. Nos ez pedig nem az, szóval mást kell kitalálnom. A varázsló igyekezett elmenekülni előlem a láthatatlanságát kihasználva. Ezt nem engedtem neki. Megfogtam és teljes erőmmel a falnak vágtam őt. Megnyekkent erre és láthatóvá vált. Gyorsan használtam egy varázslatot, ami félig ösztönvarázslat és telepátia keveréke. Megzavartam a koncentrációját, így nem lesz képes újra eltűnni.
- Dante! Itt van egy! - kiabáltam és félreugrottam, nehogy engem találjon el.
Későn vettem észre az átokot, ami pont felém tartott. Még pajzsot se volt időm felhúzni. Valamelyest sikerült arrébb lépnem, de így is majdnem telibe talált. Jó sokat repültem és egy házban kötöttem ki a fallal együtt. Ennek már biztosan nyoma marad. Kicsit megszédültem, de biztos voltam benne, ez nem egy Adinni ereje. Nagyon nem. Entera is itt van. Jobb, ha nem maradok egyhelyben. Sietnem kell. Felálltam és kerestem a menekülési útvonalamat. Homályos a látásom. Vagy a por vagy az előbbi átok. A szédülésem sem szeretne múlni. Gyorsabban gyóyulok, mint bárki más és még nem jött helyre a látásom? Mi volt ez az átok?! Vaktában oldalra ugrottam. Az érzékszerveimet is rendesen megzavarta. Mi legyen? Ha mozgok saját magamban is kárt tehetek vagy a többieket zavarom, ha állok Enetra-nak adok egy tökéletes célt. Mi legyen? Újra megfájdult a fejem és erősebben szédültem. Fáj a gondolkodás. Hirtelen mégis eszembe jutott valami. Ezek olyan tünetek, mint mikor elzárják a telepátiámat. A fejemhez kaptam és igyekeztem egy védelmi bűbájt rátenni. Nagy nehezen de sikrült. Vajon Enetra miért nem támadott meg addig? Végre kitisztult a látásom. Beugrottam egy fal mögé és félig ülő helyzetben vagyok. Valami már áttörte a falat, de csak egy részét és pont felettem. Szóval eddig csak nem talált meg. Azonban ez nem végső menedék. Pont, mikor erre gondoltam a ház másik felét valami teljesen elpusztította. Nem lerombolta. A tégla, a szalma, minden ami ott volt az most már csak por. Még a berendezésnek is nyoma veszett. Ha az ablak felé menekülök kénytelen leszek egy pár másodpercig egy vonalban futni, ugyanis ki kell érnem valahogy a két ház közül. A másik nem létező házfél felé viszont könnyedén kijuthatok, azonban fedezék nincs. A fedezétek választanám ideális esetben. Enetra is erre számít. Várnom kell. Ahogyan észrevettem azt az erős romboló mágiát nem tudja okszor egymás után használni, vagy ha tudja is akkor se tud majd lekövetni, ah eleve rossz oldalra figyel. Minden figyelmemet a varázslatra összpontosítottam, hogy jókor ugorhassak el. Ha hibázok, nagy eséllyel végem. Már itt is van a nagy erejű megsemmisítő varázslat. Azonnal kiugrottam a fedezékemből. Oldalra pillantottam és láttam, hogy Entera azzal az erővel felém irányította a varázslatot. Elfelejtetettem! Csak az Adinni család tagjai nem változtatják meg egy támadó varázslat útját. Entera ezt megteheti!
- Pajzs! - kiáltottam.
Mivel mi Nitensek kifejlesztettük a szavak nélkli mágiát, mondhatni lekorlátoltuk a saját erőnket, hogy energiát spóroljunk. Mivel a mi varázslataink erősebbek, mint bárki másé viszont olyan sok energiát elnyel, hogy utána percekig mozdulni se bírunk. Ha egyszer megszólalunk, méghozzá az anyanyelvünkön és ösztön varázslatot használunk akkor az az összes energiánkat az előhívott varázslatra összegyűjti és felhasználja. A pajzs nagyon erős lesz, így túlélem a támadást azonban utána védtelen leszek. Éreztem, ahogyan az energia elhagyja a testemet, ahogyan formát ölt és az átok útjába áll. Nem bírtam megtartani magamat és összeestem. Láttam, ahogyan az átok, amit még így is láttam, nem kellett hozzá a másik látásomra hagyatkoznom megáll a pajzsnál, majd szertefoszlik. Gyengébb lett volna az átok? Esetleg a pajzs lett nagyon erős? A másodiknak nagyobb értelmét látom, hiszen szinte az összes energiámat beleadtam, nem mellesleg mindenki látja. Egy hófehér fal, aminek a belsejében kavarog egy még fehérebb anyag. Nem tudok mozdulni, csak feküdni.
- Hallottam erről a képességről, mikor a varázsló családok után kutattam. - hallottam Enetra hangját - A Nitensek különlegessége, ami miatt újítani kezdték a varázslatokat. A legtöbbjük egy életben csak egyszer képes megidézni egy ilyen erős, ám annál inkább veszélyesebb varázslatot. Hiszen, ha nem gyakorlott a varázsló akkor könnyedén az életébe kerülhet. Bár az idők folyamán megtanulták csökkenteni a varázslatok energialeszívását, azonban így is minden alkalom után összeestek. Akár napokig aludtak, vagy csak tehetetlenül feküdtek utána. Egy átok, mely varázslóról varázslóra száll a vérvonalban, még akkorról mikor a sötétség lényeit száműztük a lakhelyünkről.
Nem tud a közelembe jönni, míg ez a pajzs áll. Válaszolni se tudok neki, nincs annyi erőm. Anna is biztosan érzékelte az előbbit, remélem nem esett baja miattam. Ha érzékelte akkor biztosan hozni fog erősítést. Kezd fogyni a fehér anyag a falból. Álatlában nem szoktak ezek a varázslatok ilyen sokáig kitartani. Megpróbáltam megmozdulni. Az egyik karomat alig tudom felemelni. Ez így remek lesz.
- Ó? Egész sokáig kitart a pajzsod. Azonban bármeddig is tart ki, azalatt nem fogsz tudni felépülni bármily gyorsan gyógyulj is. Bár gondolom ezt te is érzed. Ha veled végeztem majd jön az apa-fia páros. Bár mit ne mondjak egészen jól állják a sarat. - hallom a hangját, de nem látom őt.
Nem áll a látószögemben én pedig nem tudom megmozdítani a fejemet. Nagy eséllyel meg fog engem ölni. Igazából nem félek és nem is bánok semmit se, csak egy valami fáj igazán. Ha én meghalok akkor Anna is meghal. Nem szeretném magammal vinni őt. Olyan sok mindent el akar érni, sokkal jobban megérdemli az életet nálam. Miatta óvatosabb lettem, hiszen nem szerettem volna, ha megsérül miattam. Most mégis mindenhiába, ha én itt és most meghalok. Biztosan veszekedne velem, ezért a gondolatmenetért pát percet. Még örülnék is neki, mert tudnám itt van, figyel és aggódik. Fél életem során csak magammal meg néha a bajtársaimmal törődtem, természetesen viszonzatlanul. Bábként nekem nincs meg a jogom bármibe is beleszólni, így tettem, amit kellett. Senki se törődött velem. Lehet a tündéknél másként lett volna, azonban nehezen lehet levetkőzni a régi szokásokat. Aztán belépett Anna is a képbe. Sokszor okozott meglepetést az aggódása. Meg kellett volna köszönnöm neki.
Sóhajtottam egyet. Nos, akkor valahogy túl kell élnem.
